2021.06.11. 13:10
Az ilyenek miatt szégyenlem, hogy oiropid vagyok
Nézzél már bele Sárosdi Lilla legújabb arcába:
Képzelj el ilyen elvileg nőket 270 fokos bűzt árasztó retkes tornacipőkben, barna és grenadírmars színű pettyek vannak rászáradva. Megvan? Ilyenekből egy csordát, ha hosszú őszes és piszkos haja van, akkor ős egykori hippi néni holland teknőc nyuggerszeművegben. Vége a soros kéthavonkinti nyaralásukat, valószínűleg pincében napozhattak, mert olyan színűk van, mint egy 1944-es téli tífuszos éhenholtnak. Valahol az akkori Oirópában.
És ezek a felsőbbrendű emberek, akik "jaj, milyenállatokmáezek!" pofákat vágnak olyan muzulmán nőtársaikra, akik naponta háromszor megmossák alaposan a lábukat meg ki a seggük lyukát is. Pedig évente négyszer nyaralnak így és már 30 vagy 50 éve. És még a pesszáriumuk is vegán, nemhogy amit finganak.
Jaj, annak a természetnek, amivel bio és persze tudatosvegán misztikus egységük gyakorlatában a hajnali 8-9 és este 17 óra körül (18 órától sötétedik a trópusi öv alatt) fél-fél órára kimerészkedtek a partra a légkondis-wifi-s biobungalow-ból. A part?K - a part nem vegán, mert papagájhalak szarták tízezerévek alatt így össze. Úgyhogy olyan 19 órakor gyújtják be a napi PET-palack, vegán kotongumi-műanyagkutyagumi egyéb szemétdombokat a tamil szolgák a napkeletioldalon.
Karinthy Frigyes szerint lehetnek bennünk női vonások is akár, hiszen anyáink minden kétséget kizáróan biztos, hogy nők voltak. Na, ez az anyám miatt bennem lakozó nő, ennek sül le az arcáról az a maradék oirópai bűre az ilyen büszkeidióták miatt, mint Sárosdi.
Az az igazi, amikor ezek a nagyon fejlett emberek négykézláb mentőmellényben mászkálnak a 20-30 centis vízben s az arcukat a búvárszemüveggel bele -bele mártják a vízbe.
Befizetnek palackos Diving-ra, ami azt jelenti, hogy teljes buvárszerelésben a fejüket épp hogy ellepi a víz, taknyuk-nyáluk egyben, ellihegnek annyi oxigént, mint Kuczkókapitány [J.J. Cousteau] egy óra alatt s a merülésvezető próbálja... huzigálni őket, hogy lépdeljenek már a fenéken s nézzék már a halakat és két fulladási pánikrohamuk között. Ja, időnként még felbukkannak bikinisek, akik cikáznak a víz alatt pipa nélkül másfél másfél perceket el a 4-5 méteres lankák felé , azok oroszok. Az elmaradott népség. Meg balkániak. Például polyákok :)
289 komment
Címkék: picsa vegán növényitej apásabortusz picsaember Nyugat-Balkán picsaemberfejlesztő mérnök fagyasztottkajaliberalizmus fagyasztottkajazabáló konglomerálttársadalom agyhaláljárvány Felelősen Kihaló vegán fasztúró vegánlófasz vegángeci vegánkézművesapjafasza
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Szorgalmas Gyémánt 2021.06.11. 14:31:35
Frick László Intézet 2021.06.11. 14:56:13
-orcájára.
Szorgalmas Gyémánt 2021.06.11. 15:43:09
Frick László Intézet 2021.06.11. 17:12:30
Picsaember 2021.06.11. 18:17:27
Serény Vélemény 2021.06.11. 21:24:57
Csak jobb.
Frick László Intézet 2021.06.12. 06:01:22
Annyi, hogy az ilkyen "bubi"típusú korlátos bicikli jóval ritkább, tömeges a sáűrga bicikli, ami telefonos-applikációs.
Amire még felhívom figyelmed, az a közlekedés "folyó" jellege, senki nem áll meg, mindenki halad, és megnézheted a szabadság mértékét is. Mindenki arra megy, amerre a dolga van és otrt áll meg, ahol a doléga van, pl a biciklisávban, a biciklis viszont ha úgy jön ki, azt adja ki a haladása, nem a biciklisávban hajt.
Steinmann Coco 2021.06.12. 09:04:58
Steinmann Coco 2021.06.12. 09:07:32
Serény Vélemény 2021.06.12. 09:42:24
De ebben már a top kozmetikumok nincsenek is benne.
Serény Vélemény 2021.06.12. 09:43:19
Frick László Intézet 2021.06.12. 10:09:21
Mint már említettem, az iráni nők bikiniben tapicskálnak a vízben.
Teljesen újkeletűek ezek a "fundámentalista dolgok. Ráadásul, ha nbőknek csador: Férfi könyöke nem látsztahta s a lábait az ingnek vádliközépig kéne takarnia (nem látszhat a férfi segge a nadrában domorultan. És terészetesen valamilyen sapkában, lehet kombojkalap vagy bézból is.
Namost a szaúdán férfiak, azok oirópaiassan öltözködnek és az asszony, ha nagyon liberális, akkor "búvárruhában" dstrandol, ha egy kicsit kötöttebb, akkor csadorban marad.
És: Csadorban szelfiz -szerintem ez a legmókásabb.
Meséljek neked arról, hogy milyen beszédes és mit mond a muzulmán né csador-szemrésen kivillanő két hatalmas feketeszeme? A kisgatyában flangáló gyaúr faszra?
Külön kín csdorban enni, ezért a muzulmánok a vegyesen látogatható éttermeikben spanyoilfalas szeparékat tartanak a bigott fundamentalistáknak. Akik.. nem semmi a fehér faji oiropid, ahogy felsőbbrendű tud lenni, de a szaúdán tahajja túltesz rajta.
Ha nincs szeparé, elemelinti alul az arcfátylat és megpróbálja a kanalat bejátszani alá
De mondom: erre picilány korukban annyira behiszterizálják őket, hogy idegösszeropit kapna, ha burkában kéne nyaralnia. Csak az ötlettől is.
Frick László Intézet 2021.06.12. 10:11:28
Ez így van, főleg a szaúdánoknál, vannak csajos partik, ahol mindenféle topokbvan, bikinikben visonganak. De ezt férfi nem láthatja. Mindent lemásolnak, amit gyaúr kutya nők csinálnak, talán az amerikai leánybúcsút nem, de azt magyar lányok sem még annyira. A mi lányaink másképpen szocializálódnak a gecivel.
Frick László Intézet 2021.06.12. 10:14:13
De szerintem most fidesznyik bácsikra is vadászni fognak.
Steinmann Coco 2021.06.12. 10:22:05
Steinmann Coco 2021.06.12. 10:26:05
Steinmann Coco 2021.06.12. 10:27:41
heki 2021.06.12. 11:00:37
nna, legalább legyél ennyire liberális, lécci, hogy ismerd el, hogy különböző kultúrák vannak, különböző normákkal, és ahhoz fanatizált magatartásmódokkal.
Ha nem így teszel, hanem azt mondod, hogy emberi jog, meg egyén meg nők tisztelete, akkor Orbán pályáján játszol, vigyázz! (megvédjük a kultúránkat!)
Frick László Intézet 2021.06.12. 11:05:36
Mi oiropidok hitetlennek neveljük a gyerekeinket, semmibenhívőnek,. Aztán a "kitettségük" a mai iskola, média satöbbi ren dszerben. A FIDESZ egyháziiskola mániája XIX. századi stílusban gyúűlölteti meg az egyházakat a gyerekekkel. Ismered a mondásom Jézusról meg a gyermekekről.
Még amelyikünk tud imádkozni, sem tanította meg a gyeekét arra, hogy.. van... valami... feljebbvaló, hogy nem ÉN az univerzum közepe.
Jó vannak a kötelező szószok, amit a jógyerekek megtanulnak, a térgyeplés, meg az egyenlő bánásmód a szivárvány család az család. Ilyen leckéket tanultunk és felmondtunk a cucjialiaizmusban is.. meg most is felmondják a gyerekek, de ez még attól semmibenhívés.
nem tudnak a gyerekeink kompromisszumot vállalni, közös nevezőre jutni. A legkisebb kényelmetlenséget vagy fáradságot sem vállalják. Nem tudják, mi az egy párkapcsolatot felépíteni, rugalmasnak lenni. Nem vállalják fel a szemtől-szembe véleményüket -a fészbúkon szakítanak. Az arcuk van a szelfivilágnézetük KÖZÉPPONTJÁBAN: az takar ki mindent.
Mi vagyunk, a picsa szülők a fő felelősök, meg a picsatársadalom, amivel szembe viszont, ellenére, nem is tudnánk nevelni a gyerekeinket.
Te magad már évekkel ezelőtt legyártottad a kompenzációs önhazugságot, hogy az mennyire természetes, hogy a gyerekeink gyerekkora később ér véget.
Vagy: már véget sem tud érni.
Elismétlem, amit a kínaiakról MUTATTAM
Mindenki a maga dolgával törődik, de ebből mégis valahogy össztársadalmi hangyaszorgalom lesz.
Mi európaiak annyira felelősek vagyunk, még a Világ-ért is felelősek, tudatosak meg minden.
Der a saját szánalmas kurva életünkre nem hatunk .
Mindent kiszámolunk munkaértékbe, majd nem csinálunk semmit, mert semmire nem jön ki az értékes óradíjunk.
Az a hős, akinek nincsen megtakarítása.
Egyenlő bánásmód: Van ember, aki havi 4 milliót pont úgy szórna el, mint 240000-et. Nem vagyunk egyformák -de az Egyenlő Bánásmód meg hazugság:
Hétfőn megadod előre a nem is egyenelő munkájáért a nőnek az ugyanazt a bért, kedden már alkudozik, hogy ma hamarabb hazamenne 2 órával
Jódolgában picsává váltak az oiropidok társadalmai. És most erre ömlik el a büszke tudatlanság kultusza.
A fasorban nincsen az európai diák tudása a kínaiéhoz.
És akkor egy baranyi krisztina a féléves gyorstalpaló plusz érettségijével, a Sötét Éjszaka szólal meg egyetemről.
Jó éjszakát.
Szorgalmas Gyémánt 2021.06.12. 13:23:32
www.youtube.com/watch?v=brlFxRYCggE
Ez a "tradícionális iszlám", amitb a nyakunkba öntenek, nincs ötven éves.
Szorgalmas Gyémánt 2021.06.12. 13:26:00
Serény Vélemény 2021.06.12. 14:18:55
Ha számít az akarata- a lányé- akkor ahhoz megy, akihez akar.
Ez így demokratikus és libcsi.
Ha nem számít az, hogy mit akar, akkor meg nem libcsi és nem demo-kratikus, apa vagyok és akkor fel sem merül kérdésként, hogy mit akar…
Szorgalmas Gyémánt 2021.06.12. 20:21:02
Steinmann Coco 2021.06.12. 21:34:08
Steinmann Coco 2021.06.12. 21:38:50
Steinmann Coco 2021.06.12. 21:40:35
Steinmann Coco 2021.06.12. 21:43:24
Frick László Intézet 2021.06.13. 06:30:35
>>>>>>>>>>>>>>>>es akkor az a megoldas h ne legxen picsa h vegyük el az útlevelet a bankszamlajat es jarjon csadorba de egyedül ugyse mehet sehova.<<<<<<<<<<<<<<<<<
A közelébe nem járok ilyennek, amit rám erőszakolsz. Általűában le se fütyülöm a baromságokat, amit a megveszkedettségemben rámerőószakolsz, de ez most egy kicsit a soknál is több volt, amit műveltél. Bár mondjuk az igaz: betegtársaidat általában már kb ez a fok jellemzi
Frick László Intézet 2021.06.13. 06:33:49
De egyébként van amerikaitípús pénzhalám keresztény szekta, ahol a bűnös nőtől elveszik a gyerekeit és szankciókkal is sújtják. Természetesen az ilyen szekta harcos antipápista és pedofilkatolikuspapozó
Az ugyanis, amit a prédikátoraik a 14-15 éves fiatal pinákkal művelnek, az ősi és benne van a bibliában., Hát Salamon király is, akkor
heki 2021.06.13. 08:01:50
Jaj.
Az egyénből indulsz ki. Mert a nyugati kultúrában fanatizálódtál.
A mozgás szabadságáról beszélsz, mert a nyugati kultúrában fanatizálódtál.
Szabad akaratról beszélsz, mert a nyugati kultúrában fanatizálódtál.
Utóbbit már Kálvin is kezdte megkérdőjelezni, ugye, a kettős predestináció elve, és akkor a dudi által is idézett neoprotestáns szektákról nem is beszélünk még.
Tehát Orbán pályájára tévedtél, és öngólokat lőttél.
Ezek az alapfogalmak, értékek az európai (!!!) kultúra alappillérei, te, ezeket akarja, úgymond "megvédeni" Orbán, de most nem róla van szó, hanem Rólad. :)
Steinmann Coco 2021.06.13. 08:23:44
Steinmann Coco 2021.06.13. 08:26:37
heki 2021.06.13. 08:40:03
Én nem vagyok posztmodern, úgy érzem az európai keresztény kultúra jóval magasabb rendű, mint a többi, igen kultúr-rasszista vagyok,
persze erre Szorgalmas Gyémánt összevonja szemöldökét, biztos,
de mivel az európai keresztény kultúra egyik gyümölcse a liberális gondolkodás, éppen ezért meg is van itt a joga erre.
Itt, Európában.
Épp az a baj, hogy most tűnik el a picsaemberesedés folyamatában ez az általam nagyra tartott kultúra.
Visszakérdezek:
szeretnéd, hogy a lányod boldogtalan picsaember legyen 30 évesen, egyedül, vagy elválva?
Steinmann Coco 2021.06.13. 09:01:25
Steinmann Coco 2021.06.13. 09:09:14
Steinmann Coco 2021.06.13. 09:11:41
heki 2021.06.13. 09:14:05
Ja a Másik út c. könyv mellett meg egy másik oldal, asszem az indexről jutottam el ide:
femina.hu/kapcsolat/haszid-zsido-szokas/
Steinmann Coco 2021.06.13. 09:16:08
Steinmann Coco 2021.06.13. 09:20:35
Steinmann Coco 2021.06.13. 09:29:06
Steinmann Coco 2021.06.13. 09:33:57
heki 2021.06.13. 09:36:22
"Az ideologiak altal rank kényszeritett dolgok szörnyuek. Bármilyen temaban." - írod, fogalmazod meg az európai liberális gondolkodásmód ideológiája által rád kényszerítve.
Tényleg nem érzed a paradox helyzetet?
Alapfogalmak, he?
heki 2021.06.13. 09:38:55
heki 2021.06.13. 09:40:40
Steinmann Coco 2021.06.13. 09:47:43
Steinmann Coco 2021.06.13. 09:51:06
heki 2021.06.13. 10:00:18
Amit elmondtam, az a könyv fabulája, archetipikus történet.
Amit te szeretnél megismertetni velem a könyv szüzséje, de erre nincs szükségem. De nem azért, mert rossz a könyv, hiszen lehet jó is, de nincs szükségem rá, hogy elolvassam.
Nekem is van olyan könyvem, ami nekem fontos, neked nem.
Hol van a határvonal akkor pl. a kecskeméti 21 éves fiú iszlám hitre áttérése és a tervezett merényletek között, pl?
Serény Vélemény 2021.06.13. 10:07:41
Steinmann Coco 2021.06.13. 10:07:51
Steinmann Coco 2021.06.13. 10:09:06
Steinmann Coco 2021.06.13. 10:13:51
Serény Vélemény 2021.06.13. 10:16:58
Steinmann Coco 2021.06.13. 10:22:30
Szorgalmas Gyémánt 2021.06.13. 11:11:54
heki 2021.06.13. 12:10:48
A hit sajnos sosem magánügy, legfeljebb a deista felvilágosult gondolkodók hitték (!) így.
A hit mán csak ilyen.
(Talán a buddhizmus kivétel lenne, de ha jól tudom a buddhizmus nem vallásként definiálja önmagát, SZ.GY. talán kisegít ebben.)
Ez a gondolat kicsit olyan, mint az a szólam, hogy "engem nem érdekel, hogy buzi-e vagy nem, de négy fal között csinálja."
"Ő nem áttert hanem csatlakozott egy terrorist mozgalomhoz."
De, ő áttért ÉS csatlakozott egy iszlám terrorista csoporthoz.
"Elmegyógyban a helye a következő 50 évben. Nincs pardon. Veszelyes a többi emberre."
Tehát aki terrorista, az elmebeteg?
Nem tudom, hogy az IRA-tagok akkor elmebetegek voltak-e. Eléggé szigorú vagy.
"Amugy meg latom szereted villogtatni a kommunikáció tanari kepzettseged de itt szabadidőben vagyunk :D"
Nem szeretem villogtatni a kommunikáció tanári képzettségem, eleve nem szeretek tanári szerepbe rögzülni, ellenben azt veszem észre, (és most villogtatom a kommunikáció tanári képzettségem), hogy szereted minősíteni azokat, akik valamiben nem értenek egyet veled, valamint belekötni apró megfogalmazási hibákba, valamint fölényeskedni, de ez nem bűn, csak KOMMUNIKÁCIÓS HIBA. (Villogtatás befejezve)
"a könyv jó es főleg úgy jó h az író nem elképzelte hanem megélte ezeket az érzéseket" Én ezt elhiszem neked. De lécci olvasd el a linkelt femina cikket, és győzz meg, hogy a könyv ennél a cikknél, meg az általam a könyvről leírt fabula leegyszerűsítésnél többet ad, és miért van szükségem erre.
Győzz meg, lécci, lécci, hiszen itt szabadidőben vagyunk.
heki 2021.06.13. 12:11:10
Steinmann Coco 2021.06.13. 12:52:29
Steinmann Coco 2021.06.13. 12:55:41
Steinmann Coco 2021.06.13. 12:57:53
heki 2021.06.13. 13:12:12
Különben megint a lényegre reflektáltál. Ja, nem. Idézhettem volna SZ.GY.-nek a Behódolás c. regényt, de nem tudom fejből leírni Michel Houellebecq nevét.
A terrorista nem ismeri az áldozatait, épp ezért terrorista.
Még egyszer kérdem, és ne kérdezz vissza: az IRA terroristák bolondok voltak?
heki 2021.06.13. 13:20:22
igen, mert te egy kedves nőci vagy, ellentétben velünk, büdös lábszagú férfiakkal. :)
Ellenben én pl. nem minősítettelek, legalábbis úgy emlékszem, negatívan, te pedig most is szememre hányolsz, nem tudom miért.
heki 2021.06.13. 13:31:45
Helyes válasz: Coco.
Ja és ki volt, aki azt mondta, hogy unalmas vagyok?
Helyes válasz: Coco.
Ja, és ki volt az, aki azt hangsúlyozta, hogy nem tanórán vagyunk, ez csak dumcsi, ne komolykodjunk már itt?
Helyes válasz: Coco.
Ki az, aki megsértődik, ha valakinek beszól, és az illető hasonló módon reagál?
Helyes válasz: Coco.
Ki az, aki befeszül egy álláspontba, és gyakran "dühtől hullámozva" (by W.S.) ír?
Helyes válasz: Coco, meg a többiek, dudi is, S.V., Sz.Gy., pl.
Dr. Koós Alajos nem, pedig már őt is provokáltad, ha jól emléxem.
Steinmann Coco 2021.06.13. 13:35:41
Steinmann Coco 2021.06.13. 13:37:05
heki 2021.06.13. 13:41:12
Ki az, aki rengetegszer bejelentkezik, aztán lelép, mert unalmas neki a sok ostobaság, és búcsút int, hogy pá, fiúkák (ebben némi nősténysovinizmust látok)
Helyes válasz: Coco.
Hannibál Lektűr csak évente/félévente dob ide egy mondatot és le is lép, akárcsak ripők.
heki 2021.06.13. 13:42:37
Steinmann Coco 2021.06.13. 13:57:00
heki 2021.06.13. 15:16:33
pedig lehet, hogy igen, mert ripők és hannibál ténleg lelép.
Mellesleg, megint a lényegre reagáltál, ja, nem.
A könyvismertetőd meggyőzőbb, de kérdem azt, hogy a holokauszt beteljesedésében ez a fajta ortodox zsidó gondolkodás mennyiben felelős? Erről beszél a könyv?
Dudi említette itt a cigányokat, akik leugráltak a vagonokból, és vagy túlélték, vagy nem, pl. e kapcsán indulhatott volna egy érdekes beszélgetés, hogy az ortodox zsidó hozzáállás ("Isten joggal büntet minket") mennyiben járult hozzá ehhez a tragédiához, a Holokauszthoz, erre utal-e a könyv, próbál-e ezen elmélkedni.
Az érdekessé tette, amit írtál, hogy neológ szülők gyermeke a csajszi.
De erről már szerintem beszélgettünk itt, hogy nehéz zsidónak lenni, most ultraortodox, ortodox, neológ, (neokohn.hu), vagy liberális, ateista zsidó vagyok-e, nem könnyű lét, ugyanakkor az antiszemitizmus akkor is érint, ha meg is tagadom saját mivoltomat, Eörsi István is elmélkedett erről, érdekesen, hogy hogy élte meg az ő zsidóságát. (Először akkor, amikor a börtönben rájött, hogy a fürdőben mindenki látta az ő körülmetélt pöcsét, és látta rajtuk, hogy ő bizony zsidó, noha erre nem is gondolt addig)
Vagy akár Kertész Imre.
Stb.
Ja, ez mind érdekes lenne, de inkább beszólok a fiúkáknak, aztán pá.
Aztán vissza, és megint elölről.
Picsaember 2021.06.13. 15:26:29
heki 2021.06.13. 15:58:05
Kertész ugye azt mondja (Sorstalanság), hogy nincs ilyen, hogy Sors: helyzetek vannak, amiket azt hisszük, hogy uralunk, aztán mégse, az élet szépen megy tovább, akár az élet ellen.
De azért megfogalmazódik a probléma, hogy van-e Sors, vagy nincsen, hasonlóan az ókori görög tragédiákhoz.
Abban igazad van, hogy nem ortodox zsidók is mentek szépen arra, amerre mondták nekik, de akkor mivel magyarázod Szerb Antal tettét, hogy kimenekíteni akarták az internálótáborból Thassy Jenő és Görgey Guidó, de ő nemet mondott, ott maradt, és meg is halt.
Nincs ebben valami sors-szerűség mítosz? Nincs-e ilyen a zsidó kultúrában, függetlenül attól, hogy neológ vagy ortodox vagy?
Szóval ahogy pl. a liberális és ateista Woody Allen munkásságában felfedezhető a zsidóság problémája, mondom, függetlenül, hogy az illető zsidó akar-e lenni, vagy nem, egyszerűen csak van a probléma, genetikusan, vagy kulturális háttér kapcsán, vagy mindkettő? Nehéz kérdés.
Mint ahogy a magyar kultúrában jelen van az örökös kisebbrendűségű érzés kompenzálása. függetlenül attól, hogy mennyire vannak magyar felmenőid, talán a legolcsóbb példa Petrovics Alexander.
Picsaember 2021.06.13. 17:57:17
vita, et si est, non est ita."
Ez egy százados mondás, és nem épp örökös kisebbrendűségi érzésre utal.
Az, h a "magaskultúrát" sokáig kölcsönöztük, az más dolog, mivel errefelé az emberek mással voltak elfoglalva.
Ez Trianon után keletkezhetett max, mivel tényleg kisebbek lettünk, aztán meg a kommunizmus alatt, mikor is a hiteles hagyománynak nem volt jó a csillaga. A romokon megy az útkeresés. Le lehet ezt kisebbrendűségérzésezni, de sztem félrevezető.
Picsaember 2021.06.13. 17:59:09
erről nem tudtam, de azzal aligha magyaráznám, h zsidó. Biztos volt vmi személyes oka.
heki 2021.06.13. 18:39:06
Annyit akartam mondani felületes nemzetkarakterológiai gondolat-csíráimban, hogy a SORS fogalma, mint olyan, némely népek (görög, vagy zsidó) kultúrájában központi szervező erő, kulcsszó, ellentétben a magyar kultúrával.
Mellesleg egy érdekes linkre bukkantam, az "Extra Hungariam…" szólás kapcsán:
laudator.blog.hu/2014/01/10/magyarorszagon_kivul_nincs_elet_egy_szalloige_szinevaltozasai
Picsaember 2021.06.13. 19:55:55
Picsaember 2021.06.13. 20:01:07
a "kultúrában" ennek nem sok jelét láttam, ha a kultúrába beleértjük az emberek viszonyait és a hozzáállását egymáshoz, a külföldhöz is.
A szoci rendszer sok mindent szétzilált és alapvetően zárt volt. Ez nyilván sok mindenre hatással volt idehaza is.
A kultúra számomra mindig is főleg népi kultúra volt, talán mert azt nem tudták annyira szétbarmolni a komcsik. Ez a kultúra szvsz korábban is provinciális volt, elvolt magában, "a világ zaja nem zavarja."
Picsaember 2021.06.13. 20:10:20
heki 2021.06.13. 20:58:08
Szóval akkor és ott mindenki a túlélésre törekedett, akár így vagy úgy, de szó sem volt arról, hogy lett volna egységes jelszó, miszerint "mi megvédjük Európát", mivel periféria vagyunk, éppen ezért.
Gondolj bele, hogy a törökök miért szeretnek minket, egyetlen népként Európából, na jó, a lengyelek is, szóval miért örül egy török, ha magyart lát?
Mert azt tanulja az iskolában, hogy a magyarok szövetségesei voltak (Thököly pl., de a többi erdélyi fejedelem is) a nyugat elleni háborúban.
Ténleg szeretnek minket a törökök, tapasztaltam, és náluk nincs ilyen népdal, hogy magyar gyerek megvágta, török gyerek gyógyítja.
Szóval ez egy szép mítosz, hogy mink megvédtük a redvás nyugatot, erről dudi is írt sokat, egyszerűen egy mítosz, köszönő viszonyban nincs az akkori valósággal. Próbáltunk túlélni, hol török rabságban, hol Habsburg-pártiként, hol lavírozva, mint Erdély, de az biztos, hogy ilyen egységes nézet, miszerint "megvédjük Európát", nem volt, nem is lehetett.
Picsaember 2021.06.13. 21:14:05
De ezek szerint te is a hűdeérdekeset-mondaniakarók táborát gyarapítod.
Picsaember 2021.06.13. 21:15:10
heki 2021.06.13. 22:45:37
Sőt ellene.
Szóval óvatosan a többes szám egyes személlyel, hogy MINK EZT TETTÜK.
Rosseb tudja.
Nem tudom, mit tettem volna a török hódoltság idején, ha akkor éltem volna, tegyük fel, meglett volna a döntési lehetőségem, mert elég nagyúr vagyok, hogy csatlakoznék a Habsburgokhoz, vagy Erdélyhez, vagy csak simán túlélni mindent: fogalmam sincs, mit tettem volna.
Az biztos, hogy ilyen egri csillagos MINK tudat nem volt, akkor, az tény.
Vagy akkor áruló gecinek tartod Thökölyt? Ne máááá.
Frick László Intézet 2021.06.14. 05:10:34
Egyszerűen képtelen vagy elszakadni az aztirta az újságtól, Slómó politikailag nemmegfelelő... tehát be kell mártani, a tudjuk milyen móccertan szerint.
A chaszidok nem egyszerűen "orthodox"-ok vagy fundamentalisták.
A chaszidok a legmélyebb, legősibb zsidó filozófiai iskola híveiként... egyszerre valami "naív tudatlanságot" is dicsérnek, az együgyűséget e kifejezés eredeti- és alap jelentése szerint. Amiben valakinek ugyanaz az "ügye" a legtitkosabb gondolataiban, mint a száján...
Persze most vigyáznom kell, kinek beszélek, hiszen amikor a muzulmán neofuindamentalizmus-és-a-nők témában mnegszólaltam, akkor egyszerűen lesüvöltöttél fasznak, aki a csadorzást támogatja. Egyre kevésbé reménykedem abban, hogy a gyűlölségedet burkát.. ész-érvekkel... át lehetne hatni...
Biztosan megvan neked a First Lady fogalma... megpróbálom így sztréndzs 'n fesön-ül...
Gondolom, hogy azt nem kell magyaráznom, mi a rabbi, kicsoda, aki nem csak olvassa az Írást, de TUDJA is.
Nos, amikor egy rabbi lányát.. a te feminimopicsoid prop szövegekkel tudatmódosított elképzelésed szerint "hozzárendelik" a fiatal rabbi-fiához (aki majd az apja örökébe lépni fog) .. itt.. nem afféle dolofról van szó, mit amikor a parasztok összeadta 27 hóóód feődet 32 hóód feőddel.
A chaszidoknál nagyon fontos a szórakozás, a móka és kacagás, a mulatozás, három napon át a dínomdánom... az élet igenlése...
A feminimopicsoidok elemzésével most nemnagyon foglalkoznék, de kb úgy tudnám szemléltetni, mintha félanalfabéta.. nemhogy nem írástudó.. de egyszerre 60 karakteres , basziknyelvbe primitivizált szöüvegnél kompliokáltabbat befogadni képtelenek, akik újságból olvassák a tolerancia meg az empátia Heti menüjét, hogy mostanában kikkel kell lenni meg együttérezni és miért, mik a programok és miért menti meg a növényitejfogyasztás a világot a felelősen kihalással.. Szóval ezek a modern internetes újanalfabéták lennének az új könyvtáropsok és majd ők megmondják, hogy mi a könyvtár, benne a könyvek és miket kell olvasni, bár ők maguk egy összetett mondatot nem tudnak leküzdeni. És a legkomolyabb filozófia, amit életükben olvastak, az a Monti Piton Brályen élete c. "film"-je volt.
Többtízezer oldal szerelmes szöveget olvastam már össze, de az egyik legszebbet Martin Buber-nál olvastam egy rabbinétól.
Veled képtelenség filozófiai csevelybe bonyolódni, ha maradok a Dívány rovat és az ATV Fórum, meg Egyenes Beszéd és Nap híre színvonalánál (nnneeem, euzzel nem azt állítom, hogy te néznéd az ATV-t, az ATV-től függetlenül tudod hozni a fórumozó betelefonálók színvonalát, de büszkén)
...t6ehát az a lényeg, hogy a chaszidok semnem neoilógok, semnem orthodoxok, ha "orthodoxnak néznek is ugyan ki"
Pár évvel ezelőtt kinéztem egy ablakon és egy szép zsidó tanítónőt láttam, aki zsidó gyerekkel foglalkozott, el is gondolkodtam, ímé egy született tanítónő, akivel példálózni szoktam és a példámban nem a zsidó a lényeg.
A mi világunkban az írást tudni egy dolog, a másik, amit inkáébb tudni kell, az a "szofisztikáció" azaz, nem a lényeg-a-lényeg, hanem a lekommunikálása, ugyanazt megírom két egymást eltörlő verzióban és amikor kipattan az eredmény, a kézenfekvőbb lesz a véleményem meg az elemzésem. Te ilyen emberek híve vagy, ennek a gondolkodásnak adod meg magad. Ez egy eredménycentrikus gondolkodás, amiben az eredmény elérése a lényeg, a legaktuálisabban plk az, hogy a Potrohás Gecinek ne legyen meg az álma az átoltottságról. Az, hogy ezt milyen gyakorlattal "értük el" teljesen mindegy, mert amikor meglesz az eredmény, "majd megmagyarázzuk" hogy a Potrohás Geci miatt volt. Mint már említettem, a Jóistenke egy kb 8 évesnek látszó kis kópé, tehát érdekes-egy viccei szoktak lenni, pl fog egy ménkü-nagy ménküet és agyoönbassza neked a Potrohást, ez életed élvezete lesz,életeben nem élveztél még akkorát, mint amikor a Potrohás Geci agyonbaszódik, ezzel azonban maga az üzlet nem ér véget, mert a Potrohás Geci még holtában is egy fél életet kiszolgál, nekünk meg egyharmad sincsen már hátra.
Nézd.. Közös Ismerősünk-re apellálok, aki rabbiképzőt végzett ésbár a magyar rabbiképző hivatalosan éppen nem haszid.. annyira "rossz vélemény"-nyel mégse nincsenek a chaszidokról, mint a neológok vagy pedig főleg az orthodoxok szoktak lenni.
A te világodban nincsen annál fontosabb, mint ahogy az ember ÉRZI magát, mindennek a célja annyi, hogy az ember érezze jól magát. Ha tudós, akkor a tudománya művelésének a célja, hogy ő jól érezze magát, ha autót vezet akkor azért, hogy abban jólérezze magát, ha dolgoznik valamit, akkor pedig a célja az, hogy ne kelljen annyit dogoznia, viszont a világ legjobb fizetéséért ne kelljen dolgoznia olyan sokat.
Nos a chaszid rabbi mindig szolgál, pl amikor már 3. napja táncol a gój polyák parasztokkal vagy az oroszokkal, akik még honnan tudnák azt 1827-ben, hogy ők ukránok lesznek. Sok rabbiné szinte koldus életet élt, mert az ura még azt is elosztogatá
Frick László Intézet 2021.06.14. 05:29:16
Nos... a [chaszid] rabbi álmában is rabbi, amikor rámászik az asszonyára és (....) akkor is rabbi és.. ezt... nagyon nehéz lesz egy magadfajta hitetlennek megértenie, a rabbiné nem őszerinte (tehát a rabbiné szerint) hanem a rabbi szerint semmivel sem alávetetettebb, nincsen távolabb az úrtól, sőt.
Nagyon izgalmasnak tartom, amikor olyan emberek, mint te, nyilván Dr Köves Slómó karakterét le kell rombolni, hiszen a Potrohás Geci házizsidaja.. tehát összesen ennyi, ez a szituáció, hogy te a Jó Oldalt nemcsak választod, de képviseled, tehát ez azt jelenti, hogy a Budapest Autós Közlekedése Szervezéséhez genetikusan jobban értesz, mit az a fasz, akire pl sikerülne úgy rásütni a bélyeget, hogy fidesznyik, ahogy te itt vérvád-bélyxegzel engemet évek őta szúőrsapós fidesznyi agitátor néninek. Aki persze egy jellegzetes fidesznyik fasz is.
Egyszerűen a POZÍCIÓD-nál, a JÓ Oldal, a Jókkal és Igazakkal levésedf pozíciója máris okosabbá is tett, mint a Slomóné-
hiszen ha Slómóné ura a fidesz házizsidaja = butaság, egy buta embernek meg a felesége a buta, aki fekete vászonruhában jár kis kendőcskével a fején és szüli rakásra a gyerekeket, a/egy szokásos elbaszott fallokrata családi berendezkedésben. Ezt írja ugyanis az újság.
Pedig az egy nagyon érdekes vitasáv lehetne, hogy a fenti bejegyzés képén látható ember, állítólag nő, mitől nő.
Tökéletesen el kell fogadnom azt a feminimopicsoid platformot, miszerint nem a pina teszi a nőt, pfújj, a szülés, fújjfúójj, szexelni még annyi más nyílás is lenne a nőn, da a szexet is hagyjuk, mert az sem teszi a nőt. T/ermészetesen az összes hagyományos nőiszerep is fujjfujj. És butaság. A sztréndzs és fesön, a pincsi, amit feldobcsiz a nőci a pofikájára, ez sem lehet szempont (esetleg most a vegán kozmetikumok, vegáén hajsampon és a Vagisan-t, az Egyetlent, ami Őszinte a nőkkel a hüvelyi szárazságról.. mert ugye az az őszinte, aki a TÜNETEKET enyhíti, nem az, aki szomorúan mutat rá az alapokokra.
Maradjunk annyiban, hogy a chaszid filozófia korszakai a chaszid filozófia szerint egyre süllyetegebbek
a tehát szerintük legsekélyebb is azonban Orbán Viktor születése előtt úgy jó 150 évvel kezdődött.
Hihhhhetetlen lesz a számodra.. de ezek a chaszidok... hát... az eszük legkisebb ágában nem állt Orbán, pedig a cár osztán, a cár...
Frick László Intézet 2021.06.14. 05:59:30
...ugye a csapatképzés Cocónál: A Végső Bizonyíték az, hogyaszonygyaja "Hanni, Ripők és Én" "ez nem lehet véletlen"
És tényleg nem az.
Frick László Intézet 2021.06.14. 06:25:44
Nem telt még l 100 év -és nem értjük ezeket az embereket.
Ezért szoktam javallani az időbuszozást a FORTEPAN-pont-hu-n.
Ha az e3mber megérti, hogy főpolgári-fűúri vcsimotáknak a 20-30-as éávekben miért olyan a teste, izmos-szíjas egy gramm felesleges háj nélkül... kockás hasak, amiket ma már még proletár kölykökön sem látni ..Mint Kozák András (vagy Drahota Andrea) teste a Sodrásban-ban. Domján Edit kétrészesben az Oldás és Kötés-ben.
Nemnagyon látunk korszakunkban férfi (vagy nő) mintákat @Steinmann Coco:
Korszakunk önhazugságrendszere szerint ez a modernségünk és a korszerűségünk miatt van. Na, ez a korszerűség, ez aztán az igaz :D
Amikor megláttam először a Velence Lido strandhomokjában olasz gyerekek között hasaló Kosztolányit... akkor már tudtam, hogy 183 cm volt. (Krúdy meg 193)
Vállalkozókkal beszélgetek, szidják románokat [= székely magyar vállalkozókat]
Mert tkp... archaikus emberekről beszélünk, ilyen archaikus emberekről gyártoittak eddig 666 epizódot különböző "amish reality"-kban.
Létezik egyensúly az archaikus ember és az éppen aktuális korszak -nak megfelel ember között.
Az amish-realitik kb 2-3 perc fölösleges feldagasztása.
A cocóisztikus elhívés szerint az amisok egy faszok, akik kényszerítvén a szerencsétlen gyerekeiket egy Orbán Nemzeti Kozmultációja szerű "ál-választás" elé állítván őket, válazthatják az érdekes változatos "valóságos" kinti szabad bármilehetséges életet, de akkor róluk (család, szülők, testvérek) le kell mondani
Az amish lány (még a felvétel kedvéért korábban visszaöltözött amish lánynak) elmondja, hogy ő szeretett volna repülőgéppel repülni, jogostványt szerezni és autót vezetni volt még egy harmadik, kóla, hamburger vagy moziba menni, szerinte nem is lényeg, hogy micsoda.
Úgy állítják be ma a gyerekeknek, hogy csak a legkorszerűbb, a legmodernebb, a leginnovatívabb haladhat jól és lehet sikeres, közben azt látjuk, hogy az archaikus emberek közül százalékarányosan... sokkal kevesebben vesznek el, mint akik sodródnak a maimarketing málynsztrémjében.
Szerintem nagyon fontos rész az, amikor Dr Radnóczi középiskolai tanár.. talicskázza a cukorrépát a Hatvany-ak hatvani cukorgyárában.
Fáj a foga.. és... munkásokkal a mai korszak rosszmegfogalmazásában ízlésről vitatkozik.
Az nem ízlés dolga, ha valaki a hatféle magyarossat eszi. Az ok pedig az, hogy a hatféle magyaross nem-magyaross, mert a magyarok eredetileg a húshoz rengetegféle trágyát (maiszóval fűszert) és növényi adalékot alkalmaztak. Sűrű raguféléket ettek nagyon sok növényi adalékkal, ha nem hatféle, akkor húszféle növényit tartalmazott az a senemszuppé-semnem pörkölt húsétel sűrű szafttal.
Frick László Intézet 2021.06.14. 06:34:14
snitt
Teljesen [magyar]iskolázatlan emberek, hat, esetleg ha 8 osztályt végeztek ... különbül és összetettebben fogalmaznak, mint korunk fiatal magyar-alapszakos bölcsészei.20 könyvet , ha olvastak életükben. Nem láttak műsvészi értékű filmet. nem hallottak klaszikus zenét, az ikolábn nem volt az a 3x2 rajzra, amin a tanár levetítette volna a 300 leghíresebb festmény képeit kevés magyarázattal.
Ilkyewnkor jön korszakunk emberek az indexiánus-matulista-fikaista gúnyolódássl, hogy biztos a legendás "székely furfangra" gondolok, nem.
Ezt a mondásomat most csak Picsaembernek, mert ő még nem ismeri:
Korunk Babilonjában mindenki az 1 nyelvet beszéli de mégsem érti a másikat. És: Nem is szeretné érteni.
lábjegyzet: A parasztok a legolbalistább fajzat, mind megérti egymást, az egész földkerekségen pár szóból meg mutogatással.
Steinmann Coco 2021.06.14. 07:21:46
Picsaember 2021.06.14. 09:23:20
Picsaember 2021.06.14. 09:28:03
Pl. a sokat emlegetett hátrafelé nyilazós módszert lehetetlen elképzelni anélkül, hogy a sereg tagjai ne lettek volna annyira egymásra hangolódva, mint a levegőben egyszerre irányt váltó madárseregek.
A kérdés, hogy ez a mink tudat mennyire volt tudatos.
Erre a tudatossá tételre tesz kísérletet (jó későn) pl. Babits a Mi a magyar esszében, ahol legalább addig a kiindulópontig eljut, hogy egy kultúra EGYSÉGES, ORGANIKUS valami, nem patchwork, ez már sokkal előrébb mutató, mint mindenféle Harari.
Picsaember 2021.06.14. 09:35:46
heki 2021.06.14. 13:21:25
Frick László Intézet 2021.06.14. 16:21:44
Frick László Intézet 2021.06.14. 16:31:23
Az is baj, hogy a Török Birodalomról rosszak az elképzeléseink meg a fogalmaink.
Bizánc minden emberi idők egyik legrohadtabb fertő államalakulata volt és ezt a rohadmányos fertőt az oszmántörök is elkapta (mind a 400 lovas)
Még a múlt század 30-as éveinek a végén egy világutazó, aki 4 kontinenst bejárt oldalkocsis motorral, Törökországot a legelrohadtabbnak írja le. (Isztambul, az nem Törökország...)
A magyar vitézek békeévekben jól kijöttek a törökkel... mert... ugyan ki is volt török (oszmántörök) a törökök közül? A Középkor globális multikalcs korszak volt, mindenki 2-3 nyelven bagadozott. Balassiék is elvoltak a "török"-kel. Ahogy Móricz írja Hódmezővásárhely esetét: Az volt a szomorú a maradék magyar várasaknak, ha a magyar jött.
I. Szulejmán egy magányos ember fertelem-egy csürhében. Már Hürrem maga az égedelem volt... A saját gyerekei... a bizánci betegség az egész udvarát megvette...
Frick László Intézet 2021.06.14. 16:33:37
A jó Nicola Subic-nak nem az egyes "török" emberekkel volt a baja, hanem a török áfiom-mal. Ez a rothasztó mételymákony...
Frick László Intézet 2021.06.14. 16:38:19
Frick László Intézet 2021.06.14. 16:42:33
A bosnyák SS olyan munkákat végzett, hogy a legedzettebb náci SS-ek akik Lengyelországban kezdték az ipart, elhányták magukat undorukban.
Nézzetek utána, mit jelent ma Kongóban az, hogy "belga katona"
Frick László Intézet 2021.06.14. 17:25:34
A netflixes szisztéma pont ugyanaz, mint az amishos meg a többi.
De most egy rövidebb hasonlattal mutatom:
Vegyünk egy picsát, aki eltöri a tanulóautóban a váltót, az oktató azzal a típussal már egymillió km-en keresztül oktatott, de a picsa megmagyarázza neki, hogy a 3. sebesség nem ott van, ahol az oktató szerint, majd ő megmutatja, az ó autójukban márpedig itt, reccs, van valami ezzel az autóval, mert a 3nak ITT KELL LENNIE KÉSZ A MIENKBEN ITT VAN APU MUTATTA HOL reccs és az autó a szar.
Már ha valaki félig tud csak valamit, ne szólaljon meg, de ez a tudatlan picsa olyanról ítél, amit negyedrészt sem tud. És persze a feminimopicsoidok adják alá a lovat, mert nekik sincsen a leghalványabb fingjuk sem arról, amit ítélnek. (=egyébként meg szarnak ráÍ:É a motívumok alacsonyabban vannak, erre lehetett pályázni, ezt vérizzadták ki és kaptak rá támogatást, akkor: megcsinálják
kívülről néznek valamit és találnak "párhuzam" eröltetésére alkalmas részeleteket.
Tíz éve... nem tudom, hány éve... beszélgettünk a téged akkor felháborító Jiddishe Máme szituációról. A "kanember" urizál a havérekkel a hajó korlátjánál, a Máme meg a nagyrakás gyerekkel a nagyrakás bőröndök halmazán...
Mit tudsz te erről? Mint aji a Vacer Stra¤én látja a Hordobadjer Tschikoscht és a csikós életről, amennyi elképzelése lehet Pusta , Pfrerden Unkoorische Bedjaeren
Visszatérve az első képre: Nem is lehet megtanítani vezetni, mort okosabb az oktatónál és mazsola picsa marad egész életében, de mindenki hibás, az összes résztvevő a közlekedésben (nagy fekete ótót ugye fasz vezet, a fasz legyen elnéző egy hölggyel, mert azt a nőtársának, aki a nagy fekete autót vezeti, tudnia kell, hogy az Opel Insignát egy tünci nőci vezeti.
Emlékszel a képre, amit mutattam neked? Címerező cigányok között állni és nézni a magyar szukát, ahogy undorral nézi a fiatal 17 éves cigány anyát, aki a cipőjét lerúgta, de a z7oknit fent hagyja. Zokniban van: nijed mán a bunkjóját, de segg, zokniban
Mert a magyar szukának, aki eddigi életében 78 különböző faszt ismert meg... nem áll az esze ágába az, hogy valaki szemérmességből nem mutogálja a mezítelen lábujjait, mert ennél a cigány nőnél a 300 nőelődje ebbéli szemérme (és egy faszt ismer egész életében, nem kettőt, nem hatot, egyes1-et)
ÍEzt a pofáűt a netflixes picsák csak úgy tudnák felvenni a kamerájukkal, ha beállnak cigányok közé.
De ők csak ELÉJE tudnak állni a cigányoknak és a sok jól kiszámítható nyálasat aléákérdezni.
És tudod, a készrevágot termékük "cigánybarát" ugyan, már ahogy ők persze a cigány pártiságot elképzelik (lemásolják az afro-ameriaiak iránti kötelező toleranciát)
de azért... kamerán kívül.. pont6 ugyanazokat a pillantásokat vetik a cigányokra,. mint a magyar szuka, akit mutattam a képben.. mert: Mire teszi a fejét különbnek a zoknis 17 éves felnőtt cigány nőnél? 32 éves anyukája-kislánya létében?
Steinmann Coco 2021.06.14. 17:53:12
Frick László Intézet 2021.06.14. 18:07:07
Ezt mutattam a múltkor: "Honnan jöttél? Nyugat-Kínából. Ujgur vagy? Fogjuk rá, nem egészen, de mondjuk. Akkor írj egy könyvet az ujgúr nők a kommunista diktatúrában. Panelek. Természetesen, mivel semmit nem tud a kínai kommunizmusról, a kommunistaság panelei ugyanazok, mint a Szovjetúnió esetében.
Jaéspersze "ír egy könyvet" rögzíteek vele 36-48 órás beszélgetést, négerek gépbe teszik, aztán nekieseik egy jól író jó szerkesztő és kész is a "könyve" a zsidó nőnek.
Figyelj, zsidó nő ilyen könyve nem ír, mert ha megírta, nem zsidó nő.
Egyébként ha megkérdezi tőlem egy szomáliai nő, hogy mihez kezdjen Amerikában, nem szeretne dolgozni, én is ezt javallanám neki. lehet pályázni, és megvannak a témák, amik tudnak nyerni.
Kb úgy igazak ezek a könyvek, mint a nőikasztrációról terjesztet baromságok, amiknek az alapja a sekéály tudás, az Eredeti Művelés elfelejtése, van pár barom segghüle öregasszony, akik már nem tudják, hogy miért kell és mit bevágni meg hogyan. És persze zsilettpengével, mennyi van ilyen? Hat? Mert amúgy 100-ból 987-szor a bábaaszony szokta végezni, aki tudja mi micsoda és mit miért. Hogy a faszok mit hisznek erről a műveletről, csak higgyék.
Frick László Intézet 2021.06.14. 18:12:11
Tehát az egyik paneled:
"Budapest tartja el az országot, a GDP 60%-át adja.
(most azt hagyom, hogy ezek közül hányadrész CSINÁL is bármit Budapesten a könyvelésiszékhelycímén kívül.
Budapest pl a magyar könyvelésművészet fővárosa is, van vagy 300 könyvelőiroda, ami tök feketén, feketén bejelentetlenül dolgozó nyugdíjas nénikkel meg kismamákkal és egyebekkel könyveltet bedolgozós formában, ezekhez a papírokat autóval viszi körbe az "ügyes" pesti könyvelő néni Napi 200 km a csillagtúrája, ültesd már BKV-ra. Ha férfi lennél, azt mondanám, hogy egy szenilis véén Kósza bácsi pöcs vagy már.
Most akkor... próbálj már meg eligazodni a tóóódításaid között te magad is. Egy A Város, ami ELTRACSAJA zországot annak a sok GDP-nek a mimmette3rmelését BKV-n közlekedve el tudná végezi? te demag
Frick László Intézet 2021.06.14. 18:15:23
Ezt is mutattam: Tárnokról Albertfalvára bejárni dolgozni tömegközlekedéssel pontosan annyi, mint autóval három Tárnok távolságból. Nem, bocs jav, négy, négy Tárnok távolságból.
Steinmann Coco 2021.06.14. 20:38:08
Frick László Intézet 2021.06.15. 05:21:10
Már ne haragudj, de ezek a "könyvek"... épp tegnap jutott eszembe egy másik fogás, amikor tényleg szakember írja a könyvet: Mintegy a gyereket a hasából, kibeszéli, mint index újságírók az elvárt konklúzióhoz a szükséges passzusokat, az interjúalanyokból.
Nagyon sajnálom, hogy benned összesen annyi ragadt meg, hogy én a magyarországi Köves Botrány-on szemléltettem ezt a népnevelői működést.
Itt nem én vagyok, aki nem tud valamit, viszont büszkén okos róla, hanem Deborah Feldman vagy pl te. Feldman valamit.. félig se tzud és negydrészt sem tanult ... és kiszolgál.. feminimopicsoid klisés propagandát. Mintegy... hozzáerőszakolja a valóságot az elvárt konklúziókhoz.
Egyébként az élet sok-sok területén ez folyik most, pl a büdöskínaiztatás kapcsán.
Olyan picsák akarják ma... akarják? DIKTÁLJÁK a nőknek, mi a nő meg a nőiforradalom, akinek a nőiséghez még az a közük sem lehet, hogy pinájuk lenne.
Kimásolnak jógyereknevelő füzetecskékbólé szólamokat és azok igazolására kersenek valamit, de persze mert nem találnak, akkor tehát hozzáeröltetik
A feminim opicxsoidoknak összesen annyi a közük a nőiséghez, hogy pufáznak, tátogtatják a szájukat, de a mondataik sem az övék, azt is úgy tanulták, de nemhogy nem hallgatnak meg másokat... még azt sem gondolják át tartalmialg, amit beszélnek.
Tételezzük fel, hogy egy utazásról vitatkozunk a Buzdapest-Párizs útvonalon és ta Strassbourgról beszélsz. Én pedig Bécsról. Erre te elkezdesz hőzöngeni, hogy úgy merek beszélni a Párizsi Útról, hogy Strassbourgot kihagytam, nem, én ennek az útnak a bécsi szakaszáról beszéltem
amikor a chaszidokról.
Feldman a felszín karcolgatja és feminimopicsoid ostoba tudatlan .. még a keresztrejtvény műveltség szintjén sem.
Ugyanez megvan a "keresztéynek"-nél is, a sok hülye öregnéni a fekete ruhákban a Mária-kegyhelyeken. Ugye milyen nevetséges.
Párizsba... valahogyan... meg kell érkezni, fel kell szállni az expresszre, van egy útja a Párizsba érkezésnek és most te wuuuudeokos voltál (lemásoltál egty Ripők/Hanni trükköt/
Te vagy az érteltlen, de velem nagypofájúskodol.. kb azon az alapon, ahogy ma az ellenzéki politika.
"Novák Katalin? hülye fideszes picsa"
Itt, aki nem figyel, az te vagy.
Nagyon-nagyon kevés ma az olyan közösség, mint a chaszidoké. Feldman a kortársaival keresi a kapcsolatot, ide vágyik a korszakunkban.
A chaszid közösség viszont több, mint 100 nemzedék láncköre.
A chaszid filozófia a legősibb... de egyben a legmodernebb is... Amiuta csak az ember ésszel él és ésszel tekint körül az univerzumban... és TUDJA a helyét eben az univerzumban, amiben PORSZEM ő és ez a PORSZEM mégis képes az egész felfogására is.
Feldmannál a sztréndzs 'n fesün , a tényleg.. a minden ész nélkül az a felszín, amit egy tyúk láthat, aki vakon kapkod és lám talál szemet...
Frick László Intézet 2021.06.15. 05:22:18
Frick László Intézet 2021.06.15. 05:24:41
nos, az ekkora páratlan zsenik is valahogy erre a Földre szaródtak.
Joggal kérdezi meg az ember, aki megértette a "tanításukat" : miért nem már az a drága jó édesanyjuk kezdte védeni a Földet a túlnépesedéstől, hiszen az probláma volt már a 4 Milliárd Ember Földjén is.
Frick László Intézet 2021.06.15. 05:33:32
A nagypofájú beképzelt hőbörgésed közepette pl volt valami, amire nem figyeltél: a chaszidok nem egyszerűen csak úgy orthodoxok (a jógyerekeknél az orthodoxia csúnya szó)
Mert te fejlett vagy: Mitől vagy fejlett? Mert fel tudod mondani a szószt, amit az újságok a fejedbe tömtek, a generálszószt, amivel ma mindent leöntenek, azt.
"Konzervatív - az biztosan egy rossz dolog. Miért rossz? Azt írta az újság, azért az."
Megpróbálják a gecik valamiféle bigott-ságként tálalni a "koznervatívokat" a pl orthodoxokat, a hasonló alakúakkal összemosni, az iszlám fundamentalisták is orthodoxok (pont hogy nem...) csador.. meg az orthodox zsidók előírásai, amik az orthodox zsidő nőket sújtják.
Bár egyébként ugyanez a picsanépség ott tapsikol jesszusolva Nurisztánban, a "hegyi őslakók" között, de bio, de cukcsi, de éddybabbuuu, jaj de édesek azok a régi népviseletek, jaj, annyira bájosan naív archaikusak és sznte bio az életmódjuk"
Frick László Intézet 2021.06.15. 05:37:43
Férfiak - és valami "tökfedő" .. tényleg, az a lehető legkisebb kipácska, ami kb akkora, mint egy kávéscsészealj.
Legyen Izrael nemmuszlim lakossága férfijaiból X a vallásosok száma. legalább x+30000 ember fején van kipa.
A szülei emlékére, az ősei emlékére hordja.
Na, szevasz.
Frick László Intézet 2021.06.15. 05:44:26
Tehát ezt a 32 éves embert megkérdezik, hogy EGYÉBKÉNT miért jár kalapban-mellényben...
Steinmann Coco 2021.06.15. 06:10:56
Steinmann Coco 2021.06.15. 06:18:36
Serény Vélemény 2021.06.15. 07:08:33
Értem, hogy az összefüggések meg minden nem az erős oldalad, de...
Most akkor ha ez az állításod igaz, akkor miért? Miért is nem a nők ugrálnak ki az "ilyen" közösségekből többen?
Másrészt pedig: az a liba, aki azt (ezt: www.libri.hu/konyv/deborah_feldman.unortodox-a-masik-ut.html) a könyvet írta, az
csak simán hazudik.
Értem, hogy te bárkinek bármit el vagy képes hinni, ha a szájízednek megfelelően nyalja föl magát elnyomott kisebbségnek (nem, a nők általában nem elnyomottak, és általában többen vannak, mint a férfiak, ezért se nem kisebbségek, se nem elnyomottak.)
De. Amikor egy könyv önmagában egyszerre a feljelentés, a vádirat és az ítélet, akkor ott valami nem stimmel. Lájtos 2500 éves római jogi, valamit zsidó-keresztény elv, hogy "hallgattassék meg a másik (egyébként peres) fél"
Abban a világnézeti rendszerben, ami a te jóllétedet lehetővé tette legalábbis.
Valójában ez a nő, aki ezt a könyvet írta, a leggonoszabb prostinál is rosszabb, gonoszabb házasságtörő, mert egy sima prosti nem áruló a szó igazi áruló értelmében, ez a nő meg az.
"Esküvő előtt a fiatalok egyszer fél órára láthatják egymást."
De azt nem teszi hozzá, hogy akkor lehet nemet is mondani... például. Vagy, hogy az mennyire jó, ha - mint az amerikai négereknél szokás - a gyerekek hatvan százaléka egyszülős családban nő fel, mert a szülei tini korukban kezdik szabadon a szabad bioszexet: fűvel meg fával.
Van egy torz, görbe tükör, amin keresztül azt hiszed, hogy megismersz valamit, de valójában fogalmad sincs róla.
NEM mondtam azt hogy:
- egyetértek a haszid közösségek vallási életével,
- hogy egyetértek a haszíd közösségek közösségi életével,
- vagy hogy nem fordulhatnak elő ilyen közösségekben visszaélések.
De az, amit megint benyalsz, az egy kulturális propaganda, amivel a "tradicionális vallásos élet" elleni szokásos hisztériakeltés történik.
Nem véletlenül adták ki a könyvet olyanok, akik ha akarnak akkor sikeressé tesznek egy könyvet, ha meg azt akarják, akkor sose hallasz róla, pedig lehet, hogy sokkal jobb könyv, minta amit valaha is olvastál...
Steinmann Coco 2021.06.15. 07:17:58
Serény Vélemény 2021.06.15. 07:30:33
"NEM mondtam azt hogy:
- egyetértek a haszid közösségek vallási életével,"
Kóstoltál már diólevél teát?
Honnan tudod, hogy nem finom?
(HA egy kicsit normális vagy, nem kóstolod meg, mert mérgező, tényleg tartalmaz(hat) toxikus anyagokat.)
A haszíd közösségekben a nőknek nőnek _kell_ lennie. Nem kell félférfinak vagy teljesférfinak lennie. Nem kell azon pörögnie például, hogy "jaj miből élek meg", mert a férje ellátja.
Ugyanez egyébként a muszlim tradicionális családokban.
Röviden nekem nem kell egy könyvet elolvasnom ahhoz, hogy tudjam, hogy amire épül az az "árulás", és nekem az árulás nem egy pozitív kicsengésű tevékenység!
Steinmann Coco 2021.06.15. 07:42:12
Steinmann Coco 2021.06.15. 07:45:56
Steinmann Coco 2021.06.15. 07:49:56
Steinmann Coco 2021.06.15. 08:11:44
heki 2021.06.15. 08:46:33
femina.hu/kapcsolat/haszid-zsido-szokas/
heki 2021.06.15. 08:51:34
"Sokaknak vannak előre gyártott sémái a haszid világról, amelyek nem mindig tükrözik a valóságot. A legtöbb ilyen információ filmekből vagy regényekből származik,- mint amilyen az Unortodox című sorozat - amely negatív színben tünteti fel a haszid közösséget. Ezek leginkább azok perspektíváját tükrözik, akik nem tudtak a közösség szabályai szerint élni és ezért elhagyták azt. De sokkal többen vannak, akik maradnak, és jól érzik magukat a közösségek támogató közegében, családias jellegében és komfortjában. Nem sokan akarják megismerni őket, és nem is túl sokakat engednek be a világukba. Úgy éreztem, valakinek meg kell mutatnia az örömöt és a szórakozást is a kultúrájukban. Először távolságtartóak, ami érthető. Ez a legjobb módja a túlélésnek, egyfajta kulturális bezárkózás."
Steinmann Coco 2021.06.15. 09:00:50
Szorgalmas Gyémánt 2021.06.15. 09:10:04
Találkoztam kiszabadult jehovással, drogkereskedésért lecsukták, miközben a barátnője terhes volt. Tudom, a jehovák nem haszidok.
Serény Vélemény 2021.06.15. 09:11:11
"Nem hozott senkire bajt nem árult el senkit."
Mivel te, mint antikeresztény kultúrán felnőtt ember nem érted, hogy a "szövetség" vagy más néven "frigy" abszolút és teljes jelentősége mi, ezért nem is érzed árulásnak az árulást.
A szövetség egy olyan szerződés, ami a benne részt vevők egymással és a külvilággal - a szövetségben részt nem vevőkkel - való viszonyát szabályozza.
Amikor valaki beleszületik egy hászid, vagy ortodox vagy akármilyen közösségbe, akkor az egyben beleszületik egy szövetségi rendszerbe is, amikor valaki megházasodik, akkor egy szövetséget köt.
A szövetségben pedig nagyon nem mindegy, hogy egymásról a felek mit, és hogyan árulnak el a szövetségben nem lévőknek - az idegeneknek.
Szorgalmas Gyémánt 2021.06.15. 09:12:29
Serény Vélemény 2021.06.15. 09:15:07
A valóság torzítása a saját világnézeted alapján itt pontosan tetten is érhető. :-)
TE nem tudod elképzelni, hogy valaki boldog tud lenni ennyi vallási szabály betartása árán. És mivel nem tudod elképzelni, ezért negligálod - még azt a femina cikket is, - ami szerint
ÁLTALÁBAN
boldogok ezen közösségekhez tartozók... :D
heki 2021.06.15. 09:50:55
Én csak az érme másik oldalát mutattam meg a haszid világról, nem mondtam, hogy nem jogos a Deborah Feldman könyve, és az abból villámgyorsan (!!!) elkészített netflix sorozat, csak itt azon gondolkodtam el egy picit, hogy miből lesz világsiker, és miért, mit képvisel a netflix, van-e olyan tematizálás, narratíva a világról, ami engem nem érdekel, és hogy mennyire vagyok a saját előítéleteim foglya, de aztán Coco kicsit meggyőzőbb kis recenziót írt, tehát ha a kezembe akad a könyv, elolvasom, de megvenni nem veszem meg.
Serény Vélemény 2021.06.15. 09:57:16
Hm. Van egy marketingcég, amelyik például a gangamstyle világsikerré válása mögött van. Tudatos technikával, kulcsmegosztók, véleményvezérek stb alkalmazásával érték el, hogy a youtube video világsiker legyen, milliárdos nézettséggel.
Kérdés: miből gondolod, hogy egy könyv világsikere mögött nem hasonló marketinges eszközök vannak?
Szorgalmas Gyémánt 2021.06.15. 10:12:32
Az írónő maga ezt mondja a wmn interjúban:
" Azt azért hozzá kell tennem, hogy nekem a közösségen belül sem volt sok pozitív kapcsolatom, gyakorlatilag csak negatív viszonyaim voltak, ezért van az – amit mindig hangsúlyozok –, hogy amikor kiléptem, igazából nem volt nagy veszteségélményem."
Aztán ezt:
"Itt, Berlinben nagyon gyorsan találhat az ember barátokat vagy akár pótcsaládot magának, mert ide a legtöbben a gyökereik nélkül érkeznek."
A számomra legérdekeseb kijelentése pedig ez:
"Ez mindig a személyiségtől függ – bizonyos emberek számára a szabadság egyszerűen érdekesebb és vonzóbb, és szíves örömest lemondanak érte a biztonságról. Én ilyen ember vagyok. Semmi bajom a bizonytalansággal – remekül megvagyok benne, hozzá is vagyok már szokva. Viszont semmiért nem éri meg lemondanom a szabadságom akár kis darabjáról sem. Szóval számomra nincs hátránya."
wmn.hu/kult/52944-szabadsagot-akarok-es-ezert-szivesen-lemondok-a-biztonsagrol--interju-deborah-feldmannel-az-unortodox-irojaval
Itt van a kutya elásva. Mi a fontosabb? A biztonság, amit ez a zárt közösség ad vagy a szabadság?
Egyénfüggő,ugyanakkor tipikus nyugati probléma. Az egyensúlyra törekvő vallások esetében - ilyen a tao, a buddhista és bizonyos hindu iskolák - erre a válasz : találd meg a szabadság és a biztonság számodra megfelelő egyensúlyát.
Azt gondolom, a haszidok tévednek, nyugotan élvezhetünk mindent, amit a mai világ ad, amíg nem válunk tőle függővé.
Frick László Intézet 2021.06.15. 13:24:30
Szerintem az ilyen primitív-picsa gondolkodás az öltözködés alapján valamiféle zsidó-amish-szerrűségeknek képzeli a chaszidokat.
Egyxébként kösz' az idézeteket.
Csak ismételni tudom a hasonlatomat: Egy ostoba picsa nem tud autót vezetni és könyvet ír az autóvezetésről és az autó a hibás abban, ami pedig egyszerűen az ő nemtudása. Legyen ott az a kurva sebességi fokozat, ha eccer ő oda erölteti, reccs, a váltó a hibás meg a kurva autó.
Aki tud vezetni... észre sem veszi, hogy vezet. (Ez a kaminosoknál néha már gondokat is okoz)
Frick László Intézet 2021.06.15. 13:31:21
Az eröltetés-erüszakolás.. ellentétes a chaszid gondolattal.
Egy kereskedő, valamelyik nagy tanító rabbi híve mondá: "Én nem tudok olyan lenni, mint te, Rébele, de hagyok itt neked jó sok pénzt oszt.. legyé te helyettem is jó." Némelyik tanítónál komplet vagyonokat hagytak ott és ezek a tanítók sokszor többet is osztottak aztán szét, mint amennyit pedig gyűjtöttek. Amit a vacsorára KELLETT volna meghagynia, még azt is szétosztotta.
Frick László Intézet 2021.06.15. 13:33:49
heki 2021.06.15. 14:02:26
csak az én véleményem nem akarom most Cocóra rátukmálni, mert arra az lesz a válasz, hogy ne villogjak a médiatanári képzettséggel. :)
písz end láv end heppinessz.
heki 2021.06.15. 14:14:04
(Gangnam Style a PSY nevű humorista műve, és csodálkozott is, hogy miért lett ő globális mém, hiszen a koreai burzsuj csávókat gúnyolta, utána persze rákapott a siker ízére.)
Serény Vélemény 2021.06.15. 14:23:27
Na most ez a nő nem a "biztonságról" mondott le a "szabadság" javára, hanem a "gyökereiről" a "függetlenség" - ráadásul a vélt függetlensége - javára.
Amiről mindig az egyik kedvencem, egy bibliai színezetű sztori jut eszembe: amikor Mózes jött le a Hóreb hegyéről, és hozta kőtáblákat
(2. móz. 32:16: A kőtáblák Isten műve voltak és az írás Isten írása, bevésve a táblákba)
Namost az egyik fajta rabbik ennél a pontnál azt mondják, hogy "ne úgy olvasd, bevésve, hanem úgy olvasd: szabadság".
(értelmezhetetlen szójáték: szabadság: chérut, bevésve: chárut.)
na, ennyit a naagy szabadságról. (A törvény a szabadság, és nincsen szabadság törvény nélkül.)
Ádám és Éva - és miattuk az egész emberiség - az első nagy "szabadsághullám" áldozata: a szátán (szitná: vádirat, szátán ügyész, vádló) azt mondta: olyan leszel, mint Isten. Ja persze, olyan okos, meg olyan _független_ - Isten nélkül fogod tudni azt, hogy mi a jó, meg mi nem az.
na ez az, ami nem jött össze...
Szorgalmas Gyémánt 2021.06.15. 14:45:51
Nem érzem a gyakorlatban a haszid életvitelen ezt a gondolatot.
Egyébként - bár ez az út egyszerűenk tűnik - valójában nagyon nehéz, sokkal nehezebb, mint egy teljesen leszabályozott, tradícionális életvitel.
Steinmann Coco 2021.06.15. 15:00:58
heki 2021.06.15. 16:05:22
És mit szólsz a Star Wars utolsó részéhez? Ha nem láttad, miért nem?
heki 2021.06.15. 16:10:31
De megígérem, ha kezembe akad, akkor elolvasom.
Frick László Intézet 2021.06.15. 16:34:02
Könyvtárat tudnék @heki: @Szorgalmas Gyémánt:
összeállítani könyvekről, amiket tudhat az ember anélkül, hogy elolvasná. Ilyen könyvek pl a gyerekkúreló pedofilkatolikuspapokról szóló könyvek.
Amire nincs bocsánat – Szexuális ragadozók az egyházban
Megmutatom nektek, hogyan tudok egy hét alatt egy gyerekkúreló pedofil és csakis persze katolikuspapból faszagyereket csinálni.
1. Ugorjon ki.
2. olvassa el a Wikipedián az egzisztencialista filozófiáról szóló cikket.
3. Olvasson még egy kis Gide-t satöbbit, Foucalut-t.
4. Kamingútoljon [a sok közül azzal a már azért nagykorú] fiatal kedvesével, akihez férjhez szeretne menni, ő megvilágosodott semmibenhívő lett meg a modernfilozófiai szószok és kambodzsai kislányt szeretnének örökbe fogadni, mert a család az család.
Ősziontén Cocókám, ennyit írtam, és elárulom hogy még könyv is lesz 16 órát beszélgetek a szegénykémmel, aki az egyházban a minek volt kitévemár, de most szabad
Egyébként van ilyen abúzus ügyben is, egy repesnek hajtott fel éveken át csajokat a sztuka és most áldozat, 24 producere van a HBO-nál a filmjéánek, de biztos vagyok abban, hogy még a Kongresszusi Keretből is kaptak. -
Frick László Intézet 2021.06.15. 16:50:02
Vagy pl a Muzulmán hercegnők titkos élete c. könyvet is tudod kívülről.
! órahosszán át tudnám laudálni a Egy homoszexuális pár története egy kambodzsai kislány örökbefogadásáért vívott küzdelméről
c. könyvet úgy, hogy egy ganyi betű sok, annyit sem olvasok róla. Persze csalnék, mert 2 órán át nemzetikereszténykonzervatívKATOLIKUS képmutatásról povedálnék, az nagyon megy neke, 15 percig beszénék Szájerreől, természetesen a sokkal izgalmasabb kisgatya +patakvérezős verziót. mert az maga negyed óra ecset nélkül, ecsetelve 20 perc.
Frick László Intézet 2021.06.15. 16:54:17
1968 és 1991. között 10, a Népi Kínából Hong Kongba szökött nő nevéhez és fényképéhez írták meg kb ugyanazt a történetet, van benne munkatábor (ott lehzet adni a sajátos léeszbikus erotikának) meg a kumunyistaelnyomás szokásos szósszai.
Ez az öteletem most támadt,. összeszedek egty francia sikjszét Izraelben és "Egy szülőgép töürtébete - az utolsó Jiddishe Máme (megnézem hozzá Louis de Funés legendás Jákob rabbiját, mert abban egy párzisi chaszid közösség szerepel)
Fogadjunk, hogy te is sejted, hogy a Szabadságot Választotta francia lány nagy szajkállas pájeszos anyósa milyen dresszúrába tartotta, pl nem volt szabadborotválkoznia ott alul és pisi szagú volt ezért ott a szőre neki, húha.
Frick László Intézet 2021.06.15. 16:57:12
Te, nekem az ilyenről az a szarszagot árasztó szájával zsidó Ilana Glaser tud az eszembe jutni. Azt nem tudom eldönteni, hogy csak a női nem szégyene vagy az emberiségé is.
Frick László Intézet 2021.06.15. 16:59:03
Steinmann Coco 2021.06.15. 17:06:41
@Frick László Intézet:
nem dumcsizok veled egy könyvről amit nem olvastál. Tipikus nagymellényes fikamaki vagy. Bassza a csőröd, hogy Ő a sikeres író berlinben és nem te. Szimpla magyaririgység, amit produkálsz, szánalmas.
Szorgalmas Gyémánt 2021.06.15. 19:04:45
Ehhez tankönmyv is van:
Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk?
bookline.hu/product/home.action?_v=Pierre_Bayard_Hogyan_beszelgessunk_olya&type=22&id=62829
Frick László Intézet 2021.06.16. 06:38:05
De azt a részét hagyjuk is.
Minthogy egyébként a mondanivalómnak, amit "elengedtél" reagálás nélkül, hogy a szokásos sunyi-aljas módon tudjon igazad lenni, pont a lényege az, hogy az, amiben nem a név írja a könyvet, akinek a neve a ficakban van a címlapon, valóságos üzletág. Természetesen és megengedem, hogy a hülye picsa írja a könyvet, ám aki könyvet ír, még nem író.
Namost a siker. Hagyjál már, te szakembere vagy a sztréndfzs 'n fesönnek, de most adod itt az idiótát,. aki azt hiszi, hogy egy "köny" és a "sikere" titka az a jósága a könyvnek.
nem, az ilyesminek a titka az olyan hisz7ékeny hülye picsa is, mint te. Rakjásra vagytok ilyenek, akik benyaljátok a növényitejdumákat, azt, hogy a Vagisan őszinte a nőkkel, hogy valami "német minősdég" meg hogy... ott tartotok, hogy valamit, hogy megjegyezzétek, Sárga Dobozos Line-nal kell nyomni. Na, ez a picsakönyv, kérlek, szépen UGYANEZ A KÖR. És mint egy nyálgúnár, büszkén tetzselegsz abban, hogy benyaltál egy lapos marketingtrükköt. "Sikeres"
Ez a nő.. szmplán áruló a kifejezésnem a Flaubert bon-.mot-ja szerinti értelmében.
Ha az az ára a sikeremnek, hogy áruló leszek.. egy kétesw ideológiai mozgalom önkéntes vagy önkéntelen szolgálatában
akkor inkább belepisálok a 400 Voltba.
És te hiszed magad cvalami hú de felvilágosult meg jeöjj de szabad már gondolkodónak, birkamód terelten vgéáleménykarámban.
És ez még semmi: Tudatlan is vagy: Az "okosságod" egyetln motívuma az orbángyűleletd, anyi izgat ebből az egészből, hogy hú, most megint bebizonyítottad egy fidesznyikről, hogy.
De az egyszerű kérdésemre, arra, ismétlem, elsunnyogtad a választ: Tudnál-e véleményt alkotmni egy könyvről úgy, hogy el ugyan nem olvasod, mert minek, ám a line-ja pont elég neked ahhoz. (És mutattam is rá példát)
Tudod, egyszerűen képtelen vagy egy 5 éves óvodás szintjé felülemelkedni. Te nem tudfsz önállóan véleményt alkotni, nem csak azért, mert alapvető ismereteid nincsenek meg hozzá.. hanem mert... mintakövető vagy és a szerinted jó mintát kritika nélkül bééégetve követed. Aztán ebből a magatartásodfból kiindulva ilyent magyarázol be magadnak rólam, hogy én ezt csnálnám, csak ugye a MI// //TI árokr5endszer "rossz oldalán"
Olyan nevetséges vagy, mint egy divatpicsa, aki elkezdi magyarázni, hogy a fesön, amit a reklámok beetettek vele, az ő ízlése meg kitalálása, egy boltból, a nagyszériában gyárott és 100 Milló dolláros kampánnyal nyomatott line "az én ízlésem= jóságom= fejlettségem"
Felsoroljak annyi "könyv"-et, amit nem az az ember írt, aki a "név" a szerzői ablakban? És mindegyikre megeszel szépen egy szilvásgombócot...
Író?- bazdmeg, ez hihhhetetlen... "siker"... anyám! :XD Mert Berlinben.. hogy oda ne rohadjak
Frick László Intézet 2021.06.16. 06:51:49
Vannak klisék és modulok. Vegyük pl a zombis film kategóriát:
Egy gépelt papíron mutatnak nekem 100 zombis filmet (azért a zombis filmet mondom, mert zombis filmből... kb annyit láttam, amennyi alapvetően szükséges az ítéletalkotásomhoz
Egye3tlen egyet sem kell megnéznem a 100 filmből, ha ott van a készrevágásuzk éve a címk mellett, hogy elmondjam, a zombik állapotát, az 1936-ban készült zombi maszk, mint egy egyhetes hulla a hatoidik napon beszart a hűtő. És mondjuk egy 2019-es zombi, lényegében a hullalé lakkpozta rongy cafatok, még a sz7ikkadmányos szkeletonja is hiányos.
Vagy itt van a pornó, amit Cocó meg nem nézne.
Ha a skálán 1970. az első évszám és mondjuk 2022. az utolsó, akkor a sok narancsops, rőt, sárga és aludtejfehér-tejszínfeehér és a cseresznyék árnyalatai meg a padlizsán, aztáűn pedig a szőrök és nedvek és ami még különös, m inél korábbi a pornófilm, annál inkább van izgalomban (mármint úgy értem, nemiben, nem abban, hogy élvezzen már el a faszi oszt gyerünk a kasszához felvenni a pénzt) tehát nemi izgalomban a nő.
A 20-as évekhez közelitve a nedv és szőrmentesség szinte tökéletes, a vagina olyan száraz, hogy az ember faszán összerándul a bőr a száz-tű érzéstől, ennyire száraz pinát kefélni. És természetesen a vagina egyéb berendezései is tökéletesen izgalommentesek.
De pl a befejezések, most a hasamra ütve mondom a számot, de nem fogok nagyot tévedni, a befejezés koerográfiája 75%-ban egyforma, ha 1971, ha 2017.
Vannak írók, akik nem is látják (úgy értem: olvassák) a könyvet, amit írtak: Fog modulokat és paneleket, ezeket SZÓBAN ismerteti a négerrel, akivel megíratja a könyvet, kozultál a szerkesztőjével, a néger megírja a "könyvet" 5-6 főbb és 30-40 kisebb panelből kivan egy egész könyves szekrény-nyi életmű. A NÉVadó konzultál a szerkesztővel, meg mondjuk van egy sorozatgondozó szerkesztő, aki az "életmű" egységességét biztosítja
Vagyis: Még magának a névadónak sem kell bele se néznie az életművébe.
Kis eltérések vannak, pl a feltörekvő korszakában a "sikerszerző" még ő maga írogatta a könyveit, persze az őt felfedező és felmarkecoló kiadó zseniális szerkesztői, reklám-PR csapata és a megvásárolt "könyvkritikusok" meg a fülszövegírók közreműúködésével, tudjátok a sorrendet:
megrendelem a kritikákat a lapokban
majd a fülszövegbe kimásolom a kritikák "jellemző" (és a mi csapatunk által kitalált) mondatait.
És ez a Cocó alakú sikerküönyv benyalóknak fel sem tűnik:
csak látja aDicsőség Koszorújában, New York Times Die Zeit, Die Presse, Sunday Morning, Frauenleben und Freiheit.
Steinmann Coco 2021.06.16. 08:02:39
Rajtad röhög mindenki :D
Esetleg még lefikázhatsz olyan helyeket is ahol nem jártál, és kijelentheted olyan kajákról is, hogy szar, amit soha nem ettél :DDD
Steinmann Coco 2021.06.16. 08:05:25
Egy könyv, amit nem olvasott, de kb 100 kommenten át húzza le velem személyeskedve :DDD pont ennyire szakértő más vitatémáiban is :DDD
Nagy mellény üres duma :D
Serény Vélemény 2021.06.16. 08:53:56
Tudod mit?
Frick László Intézet 2021.06.16. 11:47:23
...a Muzulmán hervegtnők titkos élete c. üzletágban a csúcs egy férfi pszichológus volt: ő írta a legjobban sikerültet, természetesen vékony gusztusos kis nőikakit van valóságalapja, sokkal inkább tükrözi keresztény oiropid npk piszkos álmait a ~ről
Frick László Intézet 2021.06.16. 11:50:08
Szeretnéd. Megint elsunnyogsz jó sok érvemet, és hajtogatod az elKÉPzelésedet.
Még az, hogy nem mind író, akinek a neve az "író" ablakában szerepel,. de az sem ritka, hogy a néger sem üti meg az író kritériumait.
Neumann János még meg sem született, amikor az Első Nagy Könyvészeti Booooom idején már az összes móccert felfedezték, amikről ma ilyen Hadas Krisztina alakú nagypofájúak meg Uj Péterék azt álmodják, hogy ők találták fel. (Vagyis: az internet korszak netokratái)
Frick László Intézet 2021.06.16. 11:52:27
Pl meg kell nézned egy Emannuelle-filmet, hogy tudd , miről szól?
Nézd, ha jelentkezne nálam a Kaszpi-tenger és mondjuk A Takla Makán közötti térség viszonylag mongolid arcű hölgyei közül egy azzal, mihez kezdjen magával, most feltétlenül azt javallanám neki, hogy legyen ujgur szökött nő.
Frick László Intézet 2021.06.16. 11:58:08
Nagyon rosszul áll neked az, amikor eljátszodd itt egy lányod-lehetne-korú 32 éves momentumos kislány [álságos] naivitását.
Magyarázd már meg, hogy mit olvassak egy "könyvön" ami ebben az üzletágban ráadáásul nem is az első.
Ner etessél már azzal, hogy te elolvasol egy "regény"-t és szórul szóra megjegyezted! Nem. Van valamiféle "fasirt" a regényből benned és én elmondom neked az ilyen regények "fasirt"-jait. Ne a személy meg utcanevek variáció a lényeg, hanem az üzenet-és mondanivaló kaptafa, amire ráhúzzák: az MIND ugyanaz.
Frick László Intézet 2021.06.16. 12:05:47
Az ostoba picsa felvételét látjuk. Ha ez egy komoly könyv lenne, mondjuk Truman Capote írja vagy Ernest Hemingway, de még Hunter S. Thompson is akkor felkeresi a szánalmas picsa családját és őket is megkérdezi "Deborah" történetéről.
Biztosan voltak elvált ismerőseid : Meghallgattad az egyik felet... aztán meg a másikat.. Ne baszd már meg, hogy te így ezt.. egyoldalú bevilágításban.. beveszed...
Strumpfli Lajosné: Házasságom története
Egy rút iszákos zsírmájú alkoholista mellett eltöltött szenvedésem évtizedei után a szabadságot választottam, hányattatásaim.
Azt a hányását persze kihagyja, amikor versenyt ivott a fiatal férjével és a lehajított hubi után a rókát a padlóvázába kergette :D Meg őkelméné méázeshónapjaiban már a fél lityi hubit benyomta sörökkel, míg a férje a második beleerőltetett sört még kihányta.
Frick László Intézet 2021.06.16. 12:10:48
Senkiben föl nem merül, hogy tavaly még frissiben sem sikerült a "kínai laborból a büdös kommunista autoriterek miatt szabadútt ki ja vírusott" konteóhoz valami legalább megerőszakolásra alkalmas """"""""bizonyítékocskát"""""""""""" találni, eltelt másfél év és most
meglenni meglesz, hoooónnelenne, mernének nem találni """""""""""bizonyítékokat""""""""""""
de hogy valójában is?
Frick László Intézet 2021.06.16. 12:13:38
Aztán egy laza mozdulattal belémerőszakolod, hazudod, szemrebbenés nélkül és orvcátlanul hazudsz a számba olyanokat, amiket nem mondtam, sőt, az ellenkezőjét szoktam állítani [-> nemzetükben a faszukkal gondolkodók... csürhe... stb)
És aztán elkezded itt megjátszani a magad a rólam való hazudozásodhoz7 képest.
Picsaember 2021.06.16. 14:14:43
Ez mégis a Dudenbuch blog, az ezeregy éjszaka országa!!
Picsaember 2021.06.16. 14:36:46
Frick László Intézet 2021.06.16. 15:46:43
És makkor rá kellett döbbennem: nem csak az eper íze olyan, amilyen az illata, de a pálpusztai sajt íze PONTOSAN olyan, mint a szaga.
Frick László Intézet 2021.06.16. 15:51:27
Zsaroló-kamatoló kurvafuttató rabszógáztató emberek hobbyja a helyi politikai főségek bemártása, rendeznek valamilyen birkavacsorát, a főséget kerülik-táérüllik furdujják, pl a " lenézel, mert cigány vagyok című dópeman-körtisz slágerrel.
Ezután jönnek a "bélelt italok" [-> Choly bácsi pályinkája] majd a csajok a videóra állított eszközeikkel, mindig van egy szabad kéz, ami a jelenetbe úgy tartja bele az okoseszközt felvételen, ahogyaz az őzgidatekintetű nénik a Borkai ügyet szokták elképzelni, a titkosabb szakaszait. (Persze az ilyen néniknél a gay is megyen, főleg a solo boy masturbation kateg)
Namost... kérdez6lek benneteket, hogy ha nem látjátok ezt a pompás videóriportot, attól.. tudnátok-e kiritikát alkotni róla?
Frick László Intézet 2021.06.16. 15:57:06
Nézzük pl A muzulmán hervcegnők titkos élete című könyvet. Pontosan nem tudnám megmondani, hogy a 7-ik vagy a 8-ik volt-e ezzel a tematikával a sorban, a korábbi verziókben a sdzerkesztők kitaláltak valami kamu szerintük gyakori arab női nevet "szerzpőnek"., pl Sherezade Ali al Baba vagy hasonlót.
Ezt a könyvet Cocónk-nak említettem ideföl azzal, hogy a szerző Dr és pszichiáter, valamint férfi.
Szerintem nem olvastad a könyvet, de szinte biztos vagyok abban, hogy nagyon is jól tudod, miről szól, mi a lényege valamint a szükséges konzekvenciák.
Egyébként a könyv valójában a fehér oiropid nők titkos fantáziáiról szól. Amit egy férfi pszichiáter [@Steinmann Coco: -> Dr Brenner György margiszigeti fürdőorvos nalója ... Dr Brenner az első Moravcsik-tanítványok egyike s így a magyar pszichiátria úttörője is. Meg a Kosztolányi-novelláé.]
Frick László Intézet 2021.06.16. 16:00:17
"És akkó gyüttek a hüjjee makimajomeberekek, oszt elsőbet gyött a Pijedoné csiu-huá, leverte úköket, bukfenzeztek, mint a majómmokok, osztán gyütt a Terecehill, de az vigyorgot ios, amikó csihuá leverte űkökeket. " És a másik film?" "A címire nem emlkészek, de gyüttek a hüjjee makimajomeberekek, oszt elsőbet gyött a Pijedoné csiu-huá, leverte úköket, bukfenzeztek, mint a majómmokok, osztán gyütt a Terecehill, de az vigyorgot ios, amikó csihuá leverte űkökeket. " És a másik film?" "A címire nem emlkészek, de gyüttek a hüjjee makimajomeberekek, oszt elsőbet gyött a Pijedoné csiu-huá, leverte úköket, bukfenzeztek, mint a majómmokok, osztán gyütt a Terecehill, de az vigyorgot ios, amikó csihuá leverte űkökeket. " És a másik film?" "A címire nem emlkészek, de gyüttek a hüjjee makimajomeberekek, oszt elsőbet gyött a Pijedoné csiu-huá, leverte úköket, bukfenzeztek, mint a majómmokok, osztán gyütt a Terecehill, de az vigyorgot ios, amikó csihuá leverte űkökeket. " És a másik film?" "A címire nem emlkészek, de gyüttek a hüjjee makimajomeberekek, oszt elsőbet gyött a Pijedoné csiu-huá, leverte úköket, bukfenzeztek, mint a majómmokok, osztán gyütt a Terecehill, de az vigyorgot ios, amikó csihuá leverte űkökeket. " És a másik film?" "A címire nem emlkészek, de gyüttek a hüjjee makimajomeberekek, oszt elsőbet gyött a Pijedoné csiu-huá, leverte úköket, bukfenzeztek, mint a majómmokok, osztán gyütt a Terecehill, de az vigyorgot ios, amikó csihuá leverte űkökeket. " És a másik film?" "A címire nem emlkészek, de gyüttek a hüjjee makimajomeberekek, oszt elsőbet gyött a Pijedoné csiu-huá, leverte úköket, bukfenzeztek, mint a majómmokok, osztán gyütt a Terecehill, de az vigyorgot ios, amikó csihuá leverte űkökeket. " És a másik film?" "A címire nem emlkészek, de gyüttek a hüjjee makimajomeberekek, oszt elsőbet gyött a Pijedoné csiu-huá, leverte úköket, bukfenzeztek, mint a majómmokok, osztán gyütt a Terecehill, de az vigyorgot ios, amikó csihuá leverte űkökeket. " És a másik film?" "A címire nem emlkészek, de gyüttek a hüjjee makimajomeberekek, oszt elsőbet gyött a Pijedoné csiu-huá, leverte úköket, bukfenzeztek, mint a majómmokok, osztán gyütt a Terecehill, de az vigyorgot ios, amikó csihuá leverte űkökeket. " És a másik film?" "A címire nem emlkészek, de gyüttek a hüjjee makimajomeberekek, oszt elsőbet gyött a Pijedoné csiu-huá, leverte úköket, bukfenzeztek, mint a majómmokok, osztán gyütt a Terecehill, de az vigyorgot ios, amikó csihuá leverte űkökeket. " És a másik film?" "A címire nem emlkészek, de gyüttek a hüjjee makimajomeberekek, oszt elsőbet gyött a Pijedoné csiu-huá, leverte úköket, bukfenzeztek, mint a majómmokok, osztán gyütt a Terecehill, de az vigyorgot ios, amikó csihuá leverte űkökeket. " És a másik film?" "A címire nem emlkészek, de
Frick László Intézet 2021.06.16. 16:05:43
Egyébként teljesen igazatok tud lenni, ha minden közül, amit tegnap és ma írtam ebben a témában, összesen abba az 1-etlen 1-be kapaszkodtok bele, hogy nem olvastam a könyvet. Bár azt nem tudnátok megmondani, hogy annak ellenére, hogy nem olvastam, miben tévedtem? Ez a könyv legalább a 10-ik, hanem a 11-ik ugyanilyen könyv, az előzőeket Sarah vagy pl Cifet írta. (Egy faszt, a szerkesztők írták ésvagy négerek, sőt e fél életük ráment a magnófelvétel leiratára)
Igaz, hogy mutattam könyveket [témákat] amiket nem kell kiolvasnotok, kb a fülszöveg vagy valami hat mondat szinopszis alapján kívülről tudjátok őket.
Pl van egy bolgár könyv a zseniális Orbán Viktorról, egy ganyi bolgáűr sok, annyit nem tudtok olvasni belőle, magyar fordítása nincsen, de azért mind a ketten meg tudjátok mondani, mekkora szar. Ugye?
Frick László Intézet 2021.06.16. 16:15:04
c. fejezetről nem sok fingod lehet. Hogy ebben a marketingsávban mit csinál a néger.Mire és hol érdemes pályázni. Hoghyan lehet már egy címből is kitalálni, melyik civilszervezeti sáv támogatta (és mi a lófasznak is, pl)
Vegyük pl a pedofil katolikus papok üzletágat, a beindulása óta kb tizedére zsugorodott azon gyermekek száma, akik katolikus papok martalékai. Pl Franciaországban az ifjúság kevesebb, mint 2 %-a kerül EGXYHÁZ= KATOLIKUS PAPOK karmai közé.
Mahyarországon 3,4 millió statisztiukaikatolikus van, ebből rendszeres katolikus miselátogató n.a.
Hódmezővásárhely megyei jogú városban a vasárnapi misén nincsenek ötvenen.Egész héten annyian vannak misénéken összesen, amennyi a fele a gyülikéseknek. Egy pap legalább 4-5 egyházközségnek szolgál, csak az üres parókiákkal mennyi a baja, vizsont a A mi kis falunkban a reverendás jó'nevetséges tibiatya 129 emberre jut.
A 3,45 millió statisztikai katolikusból mennyi fizet egyházi adót? 345000 ?
A Gyülikének 1,2 millió ember tejeli a jövedelme 25%-át. Sanyi prédikátor a gazdagok milyen listáján szokoitt szerepelni? Dr Szilárd Sanyi, a fia kormányozza az ATV-t.
De az EGYHÁZ=KATÓLLIKUSSOK AZ EZ VESZÉLYES !4!44-ek
Frick László Intézet 2021.06.16. 16:23:56
Hanii ideköp... de aztán nem reagál, így nagyon meg van elégedve magával, jogois, hogy nem jár ide, hiszen köpni-nyelni nem tudok az elsöprő igazságára, ugye, hogy a fidesz hogy leurallta és megsemmisítette az indexet. Naugye.
Ami talán még közös kettőjükben, az a kevés szöveg, ami tényleg... affére "tömör, tehát hű de bölcs is" stich-et ad a face-nek. Én ugye "fecxsegő" vagyok, az nem baj, hogy amit én kétszer 5000 karakterbe fogok össze, azt más 40000-be tudná.
Az se zavarja sem Hannit, sem Ripőköt, sem @Steinmann Coco: -t, hogy nem azt mondom, amit a FIDESZ-nél kjötelező mondani. "Dudkó orbánfasszopó, tehát szopja az orbánfaszt." Ez... mesterérv, az biztos. :D
Ez tetszik még, amikor ők így egymásra mutogálnak, mint bizonyítékokra, lám @Picsaember: lám akkor Ripők és lám még én a Grófnő is így látom ezt tehát bizonyítja, hogy akkor ez így is van.
Ha valaki nem jár már ide? - az nem azért van, mert maga a bloghú összezuhant és kit érdekel már a blog, mint műfaj, nem. Ide azért nem járnak, mert én egy szőrsapkás orbánfasszopó propagátor vagyok. Az senkit nem zavar, amit Bakondiról meg a migrácsokról írok meg a Nemzeti Konzultációt mire tartom ésígtovább, hogy ne soroljam föl a több, mint 20 kizárót. Ezek... nem zavarják őket
1. Párhuzamot.. most már ott tartunk, hogy nem egyszerűen eröltetik a párhuzamot, csak hazudják
2. Na ugye, hogy megvan az 1 párhuzam!44!!4 1 párhuzam = orbánfasszopás.
Steinmann Coco 2021.06.16. 17:17:00
heki 2021.06.16. 22:40:29
@Steinmann Coco: ez nehéz kérdés, mert a Fontos Könyvek Kánonjában, hogy mik szerepelnek, azok nagyon aktuális társadalmi értékítélet alapján választódtak ki, ÉPPEN EZÉRT a "fontos könyvek" jelentős részét nem is kell elolvasni, szerintem, hiszen a kor társadalmi értékítéleteinek alapján megítélhetőek, hogy valóban fontosak-e, vagy nem. Pl. Szerintem nem biztos, hogy kellene olvasni Balassit a 9.-10. osztályosoknak.
Erre mondta Géczi János nekem, egy vele készített interjú kapcsán, hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%A9czi_J%C3%A1nos_(%C3%ADr%C3%B3)
a száz év szabályát, hogy szerinte száz év után kiderül, mi fontos, mi nem. Mit kell olvasni, és mit nem.
Ezzel én picit vitatkozok, szerintem száz év nem elég.
Legnagyobb meglepődésemre a legkisebb fiam élvezte és értelmezte az Aranyembert (by Jókai), és teljesen váratlanul a női és férfi-szerepek mentén értelmezte a művet, és élvezte is! Jókait!
Szóval nehéz kérdés ez.
Ami elgondolkodtató, hogy az általad idézett könyv (Unortodoxia) 100 év múlva a kánon része lesz-e, ahogy Jókai most.
Szerintem nem, mert kiszámítható, hogy a szerző mit fog mondani. Nincs meglepetés, mint Kunderánál, mondjuk.
De lehet, hogy tévedek. Hogy ennél jóval érzékenyebb könyv. A kérdés, hogy ellene dolgozik-e az előítéleteimnek, sztereotípiáimnak, vagy nem. Ha ellene dolgozik, nagy könyv. Ha nem, akkor tucatárú, kiszámítható, de ígérem, ha kezembe jut, elolvasom, és viszont akkor reagálok majd.
Ha feltesszük azt, hogy a mai kortárs irodalom 90%-a megfelelési kényszer, és ez az állítás igaz, akkor dudinak igaza van, hogy nem kell elolvasni a könyvet, mert tudom, hogy megfelelési kényszer alatt született.
Ha viszont nem igaz az az állítás, hogy a mai kortárs irodalom 90%-a megfelelési kényszer alatt született, akkor pl. miért van az, hogy a legidősebb fiam, aki 30 éves, és erősen van köze a művészethez, nem kedveli Esterházy-t, akit pedig én bálványítok,
noha ő, a fiam, jóval liberálisabb mint én, de azt mondja, könnyű írásban csevegni, szóval akkor hol van a határ?
Nem könnyű kérdések ezek, persze, úgyhogy ne zsigerből válaszolj.
Steinmann Coco 2021.06.16. 23:59:02
Steinmann Coco 2021.06.17. 00:02:22
Steinmann Coco 2021.06.17. 00:07:57
Szorgalmas Gyémánt 2021.06.17. 06:27:27
Ma hajnalban belolvastam az Unortodoxba, azzzal keződdik, hogy hősnőnk beszerez egy Tórát és elkezdi olvasni, majd posztmodern látásmóddal elkezdi értelmezni Dávid és Betsabé történetét, amiből levonja a logikus következtetést: hülyének nevelték fel.
@heki:
Frick László Intézet 2021.06.17. 06:38:16
Valamint: Te TÖKÉLETESEN szóról szóra KÍVÜLRŐL tudod és felmondod a regény szövegét. Nem egy "összefoglaló" maradt meg benned.
Indokold meg: Miről maradtam le: Mit nem tudhatok a "könyvből"
Frick László Intézet 2021.06.17. 06:42:29
Egyszer kóstzolam pálpusztai sajtot miért kellene még megennem 10 alkalom utá 11-edjére is? Amiért teveled benyalattak egy freminimopicsoid szószt.
Elfogadod a "könyv" egyoldalú beállítását
Bocs, a Mein Kamp-ot olvastad? Egy szart olvastad.
Tudsz róla ítélni?
Hogyne tudnál.
ű
Megjátszod itt magad.. teláltál "egy fogást" és abba annak ellenére nyomorultul kapaszkoidol, hogy szétcáfoltam
A szokásos apellálás: hátha az elképzeltz kibicek (ahogy te szoiktad) nem olvassák a kommeentjeimet és neked hisznek
Vagyis Úgy beszélsz arról, amit állítok, hogy figyelmen kívül hagyod a 90%-át.
Frick László Intézet 2021.06.17. 06:46:28
A chaszidoknál egyfajta erény tudatlannak lenni, tisztaságféleség, dfe ez nem az a sötét ostobaság... amit.. még ráadásul úgy magyarőáztak bele felvilágosító feminimopicsoidpk Deborah-ba. Anyám.
Erre? -sziveskedek neked kifejteni a chaszidokrtól a lényegét erre te úgy teszel, mintha azt nem írtam volna le.
Deborah nem érti már az Írás lényegét, hanem "felszíniségeken" tud felakadni, mint egy zattejjista bróbbagádórr.
Okos vagy, mint egy népnevelő szövőnő aktíva 1951-ben, baszod :D És még olyan büszke is :D
Steinmann Coco 2021.06.17. 07:27:55
Steinmann Coco 2021.06.17. 07:30:22
heki 2021.06.17. 07:37:56
Ha a mondanivalóját nézzük, hogy miről szól, akkor nehéz lenne eladni: mongyuk: "egy fiatal lány vágyik az igazi férfira, akiben megtalálja élete párját" nem jó marketing szöveg.
Éppen azért, mert jó a könyv.
Tudod, Karinthyék találták ki azt a játékot, hogy egy mondatban kell összefoglalni a klasszikusokat.
És ők ezen kacagtak, mert hát ugye olvasták a klasszikusokat.
De Jane Austen annyira koridegen volt, nem a nagy romantikus korszak embere hogy ő már akkor poénkodott azon, hogy milyen egy család kis belső nyomorúsága, mennyire hazugsággal teli, amikor még Bovaryné sehol sem volt.
Petőfi még meg sem született, amikor Jane Austen már megírta ezeket a remek könyveket.
Kedvencem a Büszkeség és balítéletben a hülye picsa anyuka, aki rászól a tüdőbeteg lányára, hogy ne köhögjön már annyit, mert az őt idegesíti.
Ez annyira most is élő hülye picsaság, hogy szoktam is idézni ezt a diákjaimnak, persze nem értik, mert nem olvasnak.
De ugyanolyan vicces a szánalomraméltó apuka, aki elmenekül az olvasásba a család elől.
És akkor még beszélgethetnénk erről sokat, nem tudom az unortodoxia kapcsán tudnánk-e ennyit mondani.
Steinmann Coco 2021.06.17. 07:41:03
Steinmann Coco 2021.06.17. 07:43:11
Steinmann Coco 2021.06.17. 07:52:51
Frick László Intézet 2021.06.17. 08:36:14
Miunden út az első lépéssel kezdődik, itt hazudozol végig és az alap is hazugság.
Na most menjél.
De tudod, mit? Felajánlom, hogy ha idemásolod azt a passzust, miszerint dudkó szerint biztos tök jó élete van a muzulmán nőknek, akkor én megyek a picsába. Nos? Szerintem nem rossz üzlet. Vágj bele, hátha igazad lesz és akkor csapást mértél az orbánizmusra (ami ugyan szintén jó nagy fenekű hazugságod, , márminthogy én szőrsapós orbánista lehetnék, de sebaj)
Frick László Intézet 2021.06.17. 09:25:34
Gondolj a hölgyekre, akik a mai VIII. Henrikről szóló maibugyikat izzasztó cuccosokból ki tudnak maradni, az 50 éve nénik, akik kicsippantották karmaikkal a 25 évesnéál fiatalabb udvarhölgyek bimbóit a dekoltázsból, mert az ilyen matrónák szerint rubintos szűz cicibimbók arra is voltak valóak, a szemeknek gyönyörűségire.
Akkor.. Navarrai Margit mennyit előzött (pedig ő menopauzában írta meg a Heptamerón-ját)
A XXI. századi Womanpower... szánalmas a XVIII. századihoz képest. A Felhomályosulás alatt nem beszélték a szájukkal a Womanpower-t, hanem csinálták. @Steinmann Coco:
A Womanpower nem a szánalmas picsa Deborah, hanem a csernobili Náhum rabbi felesége.
Frick László Intézet 2021.06.17. 09:31:36
honnan értenéd ezt? Attól, hogy visszautasíytja a szerinted együttérzésedet azzal, hogy szerinte az sz7ánalom és arra nem szorul rá és én ezt MUTATOM még nem dicsértem a remek életüket.
De rólam hazudozod azt, amit pedig te csinálsz [-> málna fagylalt hasonlatod]
Neked csak valahogy orbánközelinek kell erőltetni valamit és azonnal kötelességed leszarozn i.. meg pl uszítva hazudozni róla -mint pl rólam. És nem tud zavarni hogy mikben TOTÁLISAN különbözik a véleményem orbánékétól.
Neked előg az, ha valami hasonló vagy legalább rá lehet erőszakolni
űde ha erőszakkal sem megy? Akkor uszítva hazudod, mint Joli nyanya.
Biuztos vagyok abbanh, hogy a mai chaszid nőknek is megvan a baja, de abban is, hogy nem érzik azt, hogy ráészorulnának Deborah ááááldozatos feltárulkozására annál is inkább, mert ez egy 11-ik könyv.
De egyébként az a gyanüm, hogy nem lettél te még ennyira joli nyanya agyú, mint amit itt megjátszol
Steinmann Coco 2021.06.17. 10:18:59
Steinmann Coco 2021.06.17. 10:26:39
Serény Vélemény 2021.06.17. 13:20:36
A b verzó meg az, hogy Agenór föníciai király lánya, aki addig kacérkodott egy bikával, amíg az meg nem hágta...
Frick László Intézet 2021.06.17. 13:49:13
A bátor angolok "elfelejtették" a "Szabadságot Kapott" Indiák népeivel közölni a határokat, a reggel ünnepelni kezdők között úgy késő délutánra terjedtek el a picsaember zseniális abroszötletei.
ÉS még Afrikáról nem beszéltem
Azt meg nem ismétlem el, hogy a Kínai Rejtély-nek mi a nyitja.
A csúcstartók egyébként az ausztrálok a minap egy történelmi dokumentumfilmben szükségük volt őslakókra, van még 6 világos kakaószínű félvér, de ők nincs az a pénz hogy annyira kijózaodjanak, hogy két lábra állva még fussanak is a 8 kilós zsírmájukat cepelvén , mint ősemberek.
Ha kíváncsi vagy, mint élnek Kína egykori gyarmati népei? -pl a vietnámiak azok.
Na, további kellemes baranyi sötétséget és büszke tudatlanságot.
heki 2021.06.17. 13:56:51
@Steinmann Coco: nem tudom, hogy tudnánk-e beszélgetni az unortodoxiáról, mivel hímsoviniszta, előítéletekkel terhelt ember vagyok, annyit kérdeztem, hogy a könyv az előíteleteimet erősíti nőcikkel szemben, vagy erősíti, szerinted?
Ha erősíti, nem jó könyv. Ha gyengíti, jó könyv.
Aztat mondta könyvesboltos haver, hogy 3000 Ft-ért beszerzi nekem a könyvet. (De szerinte nem éri meg, de ő ténleg vérfideszes.)
Frick László Intézet 2021.06.17. 14:09:40
Az egyik leghíresebb womanpoweriánus kitörés Helena Subic franciául Mme Ragotsky híres eligazító levele volt a Habsborgoknak, Oirópa összes udvaraiban, még a habsburgt csimoták urallta udvarokban is röhögték a hülye bécsieket, az Unkoorzigeunerin hogy lerendezte már.
Ahogy egyébként az ura katonáit is 30 hetes megterehesedésében.
Steinmann Coco 2021.06.17. 14:31:04
Steinmann Coco 2021.06.17. 14:33:44
heki 2021.06.17. 14:50:08
Szóval a fideszeseknek ugyanazt jelenti Vidnyánszky (az öregebb), mint a ballibnek a FreeSzFE.
Na most.
Az a kérdés, számomra, ami téged nem izgat, meg a fideszeseket se nagyon, hogy az Unortodoxia c. könyv egy valamely narratíva
része,
eleme,
forrása,
meghaladja-e azt,
termék-e vagy igazi mű(vészet).
Csupán ezen zajlik a vita, hogy a könyv (és a Netflix sorozat) szerinted egy mű,
dudi szerint egy termék.
Én még kérdőjelekben gondolkodom (de mivel bevallom, hogy előítéletes vagyok), ezért nehéz rávenni magam a könyv megvásárlására.
Az se jó, (morálisan) ha megerősít előítéleteimben,
az se jó (nem kellemes), ha gyengíti az előítéleteimet.
(Mellesleg az egyetlen előítélet nélküli ember Jézus volt.)
Steinmann Coco 2021.06.17. 15:36:54
Frick László Intézet 2021.06.17. 15:42:34
Frick László Intézet 2021.06.17. 15:44:15
Steinmann Coco 2021.06.17. 15:46:48
Frick László Intézet 2021.06.17. 16:39:54
De minek? Kinek? ATV fórum színvonalba?
Duncsiprtiba minek a bonyodalom, pro és kontra, pro és kontra, kontra és szubkontra, fedáksári és tromf, kontra és pro és kontra pro és kontra, kontra és szubkontra,pro és kontra, kontra és szubkontra, fedáksári és tromf, kontra és pro és kontra pro és kontra, kontra és szubkontra, fedáksári és tromf, kontra és pro és kontra huza és vona, huza és vona, fedáksári és tromf, kontra és pro és kontra kontra és szubkontra, fedáksári és tromf, kontra és pro és kontra
Frick László Intézet 2021.06.17. 16:41:04
Steinmann Coco 2021.06.17. 16:46:56
heki 2021.06.17. 17:47:58
Steinmann Coco 2021.06.17. 17:53:46
heki 2021.06.17. 18:12:42
Szóval.
De menjünk át unalmas tanárbácsisba:
Coco dudinak:
"már bocs de heki véleménye h a tőfideszesek szidják ezt a könyvet olvasas nélkül. Nála reklamalj :D"
Jelöld meg, hol van az érvelési hiba!
Segítségül közöljük, heki eredeti véleményét:
"a fideszes politikának egyik (nem nagyon tudományosan bizonyított) szólama, miszerint a pol. kommunikációban a narratíva, közbeszéd, keretezés stb. (ilyen szakszavakat nem használnak) a "ballib" oldal egyik sajátossága. (Ez tény, csak arról feledkeznek, hogy ugyanez zajlik a másik, mongyuk fideszes látású embereknél.)
Szóval a fideszeseknek ugyanazt jelenti Vidnyánszky (az öregebb), mint a ballibnek a FreeSzFE.
Na most.
Az a kérdés, számomra, ami téged nem izgat, meg a fideszeseket se nagyon, hogy az Unortodoxia c. könyv egy valamely narratíva
része,
eleme,
forrása,
meghaladja-e azt,
termék-e vagy igazi mű(vészet).
Csupán ezen zajlik a vita, hogy a könyv (és a Netflix sorozat) szerinted egy mű,
dudi szerint egy termék."
Puskaként használhatod a a a.te.ervelesi.hibad.hu/
oldalt.
Vigyázz Coco,
ez nem személyesen neked szól,
egy fiktív személy a megszólított.
Üdvözlettel
heki
taníttó bácsi
Steinmann Coco 2021.06.17. 18:21:46
heki 2021.06.17. 18:25:17
- Most buta vagy, vagy gonosz? Nincs más választási lehetőség.
heki 2021.06.17. 18:28:29
Velem is csak utólag tudsz, állítólag. :) (tréfás odaszurkálás. IRONY)
De nincs harag és písz end láv és heppinessz.
heki 2021.06.17. 18:33:54
sőt!!!
Csak mondom. A beszélgetésről, mint olyanról.
Az, hogy dudival nem könnyű beszélgetni, azt mindenki tudja, talán Picsaember annyira nem.
De veled se könnyű.
Steinmann Coco 2021.06.17. 18:41:08
heki 2021.06.17. 19:03:04
Most nekem sincs moderátornak lenni kedvem.
Jaj.
De, mondjuk megpróbálom, mégis, hiúságból persze:
Dudi azt mondja, hogy ez egy propagandatermék, nem kell elolvasni ahhoz, hogy tudd, hogy propaganda, minthogy a Mein Kampf-ot sem kell elolvasni ahhoz, hogy tudd, hogy propaganda.
(Én is hajlok erre, de mondom, bementem a könyvesboltoshoz azért, hogy mennyibe kerül.)
A te érved:
nem az, hanem egy könyv, amit személyes élmény alapján írt meg az illető, akivel szimpatizálni lehet, mindenkinek, akinek a szabadság nagyon fontos érték, és a személyesség varázsa, hitelessége kapcsán nagyon átélhető.
(Itt most nem ismétlem az én kérdéseimet, ez ügyben.)
Dudi ellenérve: honnan tudjuk, hogy ő írta, mert a "néger" (béríró) már régóta ismert fogalom és foglalkozás az irodalom történetében. Rengeteg ilyen példa van.
(Ezt nehéz cáfolni és bizonyítani is ebben az esetben.)
A Te ellenérved: kulturált ember arról beszél, amit elolvasott, arról nem beszél, amit nem olvasott.
(Ezt is nehéz cáfolni és bizonyítani ebben az esetben.)
Na, kihagytam a Jane Austen meg a többi elmélkedést, a lényege ez.
Steinmann Coco 2021.06.17. 19:19:06
heki 2021.06.17. 19:55:44
Minden nép rasszista, ugye erről pl. dudi is írt, hogy mi a kínaiak (ázsiaiak) véleménye a fehér emberről, és a maguk módján igazuk is van.
Gondolom a ojropidozásra gondoltál.
Nincs gond ezzel számomra, ez a gúnyszó egyszerre testesíti meg a fehér ember kolonialista, neokolonilista szemléletét (baloldali kritika), ugyanakkor az európai ember, önmaga ellen működő saját kultúrájának lerombolását (konzervatív kritika: eltávolodtunk a gyökereinktől).
Mindez persze épp abból az önellentmondásból fakad, hogy az európai kultúra (nyugati) egyszerre gyarmatosító és egyszerre önreflexív: nem véletlen, hogy hollywoodi film készül Ganfhi-ról, és nem indiai film.
És az se véletlen, hogy a nyugati kultúrában lesz botrány a Snowden-ügy, és nem a kínaiban.
Ez a paradox, hogy egyszerre világgyarmoatosító és egyszerre önreflexív kifejezetten a nyugati kultúrára jellemző. Asszem erről Harari ír, de Fukuyama is pedzegeti ezt.
Sehol nincsenek ehhez képest a keletiek, ennek a paradoxonnak, oximoronnak a megjelenítésében, de Szorgalmas Gyémánt kijavít, hogy a csan- (zen-) buddhizmusban vannak erre példák. :)
Röviden: rasszista és előítéletes vagy, akár akarod, akár nem, a nyugati kultúra törekszik
– (bénán, mert Isten nélkül nem megy, sajnos, illetve az Isten nevében sem nagyon - lásd keresztesháborúk) – ennek megszüntetésére, hogy ne legyen rasszizmus, és virágozzék minden virág, és písz end láv end heppinessz.
De a keleti kultúra meg szarik rá.
Épp ezért fog győzni a keleti kultúra, pár évszázadon belül. :)
Nincsen lelkiismeret-furdalása. Erősebb kutya baszik.
Szerintem. Lehet, hogy rosszul gondolom.
heki 2021.06.17. 19:58:35
Steinmann Coco 2021.06.17. 20:25:39
heki 2021.06.17. 20:49:06
szerintem lehet niggerezni, Tarantino a példa niggerezésre, ő mondjuk, ő megteheti, mert nigger szereplői is vele vannak, hatalma van, de szabadjon már, engem nem zavar a niggerezésm, ahogy az se, hogy a románok, hogy neveznek minket. Vagy a kínaiak. Joguk van hozzá.
Ez teljesen természetes:
az egy baloldali narratíva a történelemről, hogy a nacionalizmus stb. okozza a nácizmust, ez hülyeség, szerintem.
Az emberi természetben benne van a törzsi gondolkodás, nem feloldható, ezzel együtt kell élni, ez van:
Példák:
egy falun belül is ellentét: alvég - felvég
közeli falvak leszólása, ennek feloldása "földi" kifejezés, ha tehát nagyobb sugarú körben gondolkodunk
népek leszólása (büdös sváb, mocskos zsidó stb.) ennek feloldása a magyar hazafiság,
más nemzetek leszólása, ennek feloldása az európaiság stb.
Minden ellentét artikulálható és fel is oldható egy nagyobb halmazban.
Engem nem zavar tehát, ha dudi sváb mentalitása kapcsán lecigányozza a magyarokat,
Picsaembert bántja, engem nem.
Az, hogy niggernek nevezem a niggert szerintem teljesen természetes.
Szorgalmas Gyémánt 2021.06.17. 21:20:32
- Milyen az egykezes taps hangja? Olyan, mint az egykezes taps hangja.
Ez nem igazi kérdés, így igazi felelet sem lehet rá, dialektikusan nem értelmezhető. Ezek eszközök, ami segítenek kizökkenteni a normálisnak gondolt megközelítésekből, az intellektuális álláspontokról, a szavak és hozzátapadó jelentésekből származó korlátoltságból.
A tibeti kánon a tri szót használja ezekre, a szó magyarra fordítva annyit tesz: valami, amit a lámád már tud, de te még nem tudod - igen, erre van külön szavuk.
A keleti népek valmi eszméletlen módon önteltek és rasszisták, kedvencem az a kínai hajós volt, aki felfedezhette volna Európát, de úgy gnodolta, semmi érdekes nem lehet arrafelé, és visszahajózott, meg az ókori indiaiak, akik úgy voltak vele, a barbárok annyit nem érnek, hogy leköpjék őket, és nem utaztak sehova. A kasztra használt szavuk eredtileg színt jelent, bórszín alapján kerültél alacsonyabb/magasabb kasztba, természetesen a hódító fehérbőrű árja kisebbség volt a magasabb, a sötétbőrű meg a szolga.
A fehér ember valahogy nagyon elszállt, amikor képessé vált a világméretű gyarmatosításra, noha azt azért tegyük hozzá, hogy a Kelet-indiai Társaság fennhljázó részvényeseit már az akkori közvélemény is megvetette.
Lelkiismeret-furdalás: valóban, nincs ilyen Keleten. A haragot a vízhez hasonlítják, amit a legpusztítóbb elemnek tartanak - mindent elönt, mindent megfojt, kmindent félresöpör. A lelkiismeret-furdalás az önmagad ellen érzett harag, ráadsul már elmúlt dolgok miatt. Ez duplán pusztító, egyrészt megöli as jelen frisseségét, másrészt a harag elönti a tudatot, ami minden keleti iskola céljával teljesen ellentétes. A rossz tetteket meg kell bánni, és nem elkövetni őket a jövőben - ennyi a keleti megoldás, bár szerintem ezt le lehetne vezetni színtiszta európai, keresztény gondolkodással is, ha lenne rá akarat, tehát még attól sem kellene félni, hogy itt valami idegen sarlatánsággal felhígítjuk a jujjdemagasabbrendű kultúránkat.
heki 2021.06.17. 21:52:38
Tenném hozzá, hogy a gyarmatosítás (kolonializálás, neokolonializálás) szerintem echte protestáns cucc, a spanyol-portugál katolikus hódítók sokszor saját fehér katolikus hittestvéreikkel kerültek ellentétbe ennek kapcsán, (Lásd a Misszió c. filmet, jó, leegyszerűsítő hollywoodi alkotás, ez tény),
de az igazi jó kis kizsákmányolás az a hollandoknak, angoloknak köszönhető.
De mondjuk elfogult vagyok, lehet, hiszen dudi említette a belga katona esetét, ugye.
Elvileg a lelkiismeretfurdalás nem önpusztító harag a katolikus teológiában, hanem a gyónás feloldó szentségében minősül át, ugyanúgy, mint a keleti filozófiában, miszerint "A rossz tetteket meg kell bánni, és nem elkövetni őket a jövőben -" ugyanezt a célt szolgálja az egész - elvileg, aztán, hogy a gyakorlatban hogy valósul meg, az más kérdés.
heki 2021.06.17. 21:55:26
Protestánsoknál nincs ilyen cucc, hogy lerakom a terhet a vállamról, és föl se veszem többé. Szegények, sajnálom őket, nehezebb nekik.
heki 2021.06.17. 22:06:21
Ettől a kongruensségtől, önazanosságtól a mai ojropid (Coconak üzenem) világ nagyon-nagyon-nagyon messze van.
Szorgalmas Gyémánt 2021.06.17. 22:14:47
A keresztény vallás ismeri a bűnt és a megbocsátást, a mai euópai közgondolkodás csak a bűnt ismeri, ráadásul olyanokat, amik nem is a mostani generáció követett el, megbocsátás az pedig : nincs, asz európai ember bűnei feloldhatalanok, az egyetlen heyles, ha nem csinál gyerekeket és akkor végre elátnik a Föld színéről. A japánokat például egyáltalán nem érdekli a náci múltjuk meg a háborús bűneik, nem érzik úgy, hogy tartzonának Kínának valamivel azért, mert kolerával mérgezték őket -á bár Kína ezt a mai napig nem felejetette el nekik.
Szorgalmas Gyémánt 2021.06.17. 22:29:42
Talán annyi vallás lehetett benne, ami népírtásra sarkallt, nem is tudom, ki írta, hogy a konkvisztádorok azért irtják az amerikai őslakosokat, mert látják, hogy ezek az emberek sokkal keresztényibb módon élnek, mint ők maguk, és ezt nem bírják elviselni.
heki 2021.06.17. 23:03:18
A konkvisztádorok az akkori népesség legalja volt. Ezt szerinte mindenki sejti-tudja. És ehhez a vallásnak nem sok köze van. Nem mondom, hogy nincs, de nem sok.
De az emerikai őslakosok se voltak sokkal keresztényibbek, ez egy rousseau-i naivitás, szerintem, a "keresztényibb indiánokkal". Hát nem. Sokan ugye a konkvisztádorokhoz csatlakoztak, ugye.
A kolonizálás mögött pedig ott van a protestantizmus erősen, lásd Weber klasszikus művét. ("A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme", melyet persze most már pl. jezsuiták is kritizálják, nem tudom miért. :) )
Picsaember 2021.06.18. 05:15:59
Tarantino filmjeiben viccből niggereznek, mert coolnak tartja. (Amúgy nem csak a gonoszok niggereznek bennük? És a feketék nem mindig jófej jóoldaliak bennük, akik a végén győzedelmeskednek? Amit én láttam, mind olyan volt.) Ha olyan stílusban és tartalommal beszélnének bennük a feketékről, mint Dudi az "europid picsákról", akkor az összeset betiltanák és bezúznák. De Tarantino "faji" szempontból a lehető legpc-bb.
Amúgy komolyan milyen lenne már, ha Dudi és te is bejelentenétek, hogy eddig csak trollkodtatok, és mostantól ő nem fog a levegőbe beszélni, te pedig nem fogod a marhaságait okoskodva megmagyarázni... az interneten minden lehetséges (?) :-)
Frick László Intézet 2021.06.18. 05:34:59
Ha emlékszel, 10-15 éve még lehetett pl Sztréndzs ~n Feshön kérdélsekben és... ma már magam i elképedek ezen: Vitatkozni. Vasztakurva.
A Sztréndzs en feshön üzletág alapkérdése az, hogy a stílus az ember-e, kettes számkörben innen nuincsen tovább, mert vagy nem a stílus nem az ember, hanem a máz, fedőréteg, külcsín, ráncfelvarrás, csomagolás-és-dizájn, marketing és ami MÖGÖTTE van.
Nos egyszerű: Ahhoz, hogy igazad lehessen, úgy kéne írnom, hogy:
európaiak
büdös(hosszúszünet)és a nép neve
Vegyünk egy szónokot. A szónok kiáll és kijelenti:
Én nem fogok klisékkel dobálózni!
Majd fogja a kliséket és elkezdi demagóg' hajigálni.
A jelenség, amibe most számalmasan belekapaszkodol, hátha ezzel tudsz majd elintézni (vagy csekkolni a politikai megfelelőségedet, Uma Thurman körülnézett az érdemtelen nagy karrierjében, honnan tudna ő is előcibálni egy abúzusélményt, más nem talált, Tarantino a Sztanyiszlavszkij módszertr alkalmazza és ha a cselekményt kiragadjuk a környezetéből, vagyis színész instruált.. meg nem kevés hisztéria-hangulat, valamint a butaságnak az a foka, amire te is büszke vagy, máris megáll a vád Tarantinora, hogy húha, ő is abuzált...)-
Nem először figyelmeztetlek: Egy dolog a dumcsizás és más, ha azt írom, hogy vasztakurva, mert az stílusfestő és.. sajnos...A magyar bíróságokon elő tudnak fordulni olyan esetek, amikor egy bírónő annyira elfogult, hogy amikor beszalad a WC-be zokogni, akkor a Kamara képviseletében éppen elnöklő is utánaszalad, a fülékében megöleli a barátnőjét, együtt szidják a vidéki kurva geci cigányt, hogy rohadjon meg, de máskor ügyeljél legalább a látszatára az elfogulatlanságnak, most nem tehetünk mást, meg kell értened, ugfye szivem... itt a nő a nyálas sminkjét a blézere ujjába törölve szaporán bólogat, hogy igen-igen tanképpen érti ő, de akkor is a rohatt náci kurvagecije dögőőjön mán meg!
Ennyi: Amikor oiropidozok, akkor azzal bizonyos, nem minden euróoai, hanem a magát egyszerre a világ legelitebben főokos, a világ kormányozására termett, de egyben az egyenlő bánásmód [ négy európai főváros közül választhatunk, ügynökségünk székháza hol legyen, Varsó, Bokharest , Wien és Amsterdam. Amsterdamot választjuk persze, de ehhez azért majd az álokot haszbnosabban jelöljük meg, pl hogy közismert, Bokharestben hogy állnak hozzá a melegekhez és mi pedig féltjük a meleg családtagjaink életét, azt
Bokharestben 1974-benn buzipresszó működött, a nyugati turisták és az intzézetekből szökött ibolyák és júliák mekkája volt, Fa -s Eau Cologne illatő bácsik 10-20 Nyugatnémet-Márkákat fizettek, ha leszopták őket, ennyire volt melegellenes Bokharest.
Berlini kávézőkben a színes nemzetközi forgatagban, senki nem berlini, egyetlen szereplő, akit látsz, nem berlini, ugyanis a pincérkedés, piultbaállás, nem sorolom, amit látsz Dzschob-ot, az mindesminddemind Dreckig.
Van egy másik cimkém, a baden-badeni ember. Ezt a cimkémet a PSA franciának CSAK HITT globális viláégkonszern színesen tarka kis nemzetközi reklámcsoportjában t6alálták ki, ez egy belnémet klisé, Baden-Baden az NSZK-ban, ami Eger Magyarországon, a legdrágább vidéki város (Ha Berlinnek a hivatalosan ugyan nem Berlin-hez tartozó elővárosait, mint Budapestnek Budaörsöt "kifelejtjük") Baden-Baden tele van élő karikatúrájának a zsírjólétébe hülyült, ám fiatalos nyuggereknek, akik legendásan KÍVÁNCSIAK, az ablaknál áéllnak a függöny résében és nézik lenn a kerthelyiséget, mi van.
Az van, hogy az ÚNIÓS-AAA-111 forgalmi rendszámú autót vezető Ábécé Dénes magyar-úniós polgár, aakinek az AAA-111 frsz-ú autó a tulajdonában is van meg az üzemeltetője is, már be-bealudt a volánnál s ezért elhat5ározza, hogy csak úgy az autójában alszik 4-5 órát.
A harmadik autópálya pihenőben sem talál még a tilosban sem egy autónyi helyet (pedig tükörből betolat hátra oldalt egy 4,5 m hosszú autóval 5 méteres helyre...)
Ezért az Übermenschenraustizigainaschwainahundithal-i kihajtónbál kihajt, Wie Süßili, oorich Schatzi on Stadtili, megáll a főtér árnyas fái alatt, hátra hajtja az üléstámlát és azonal elalszik, arra ébred, hogy valaki eszelősen veri az ató tetejét azzal, hogy halo-halo.
Megkíméllek ettől a jelenettől, pedig soha nem fog szerepelni a magyar sajtóban, mert a magyar sajtómunkást nem azért küldte rá a fészbúkra a főszerkesztője, hogy ilyeneket halásszon. Ha Orbán Viktor lenne a német kancellár, akkor a Sötélt Napok Orbanisztánban üzletágban lehetne ilyeneket kipiszkálni, de Merkelóniában?
Ábécé Dénes az első 10 másodpercben a világát nem tudja, a 11-ben viszont nem érti, mit a faszt akar a Polizei az ő Ausweißpapieren-jeivel. Hát ott van a kibaszott leolvasója, olvassa le a rendszámot és akkor már csak az oltási papírjai kellenek.
4 baden-badeni ember nyújtogatja a nyakát
Frick László Intézet 2021.06.18. 05:41:07
Magyar fordítók balesete és nem csak papírkönyvek, hanem filmforgtókönyvek-szövegkönyvei fordítóinak is gyakori hibája
közhelyesen ismert Romhányi József esete a Flintstone családdal, azu élőpemberes moziverzióját viszont egy átlagfordító hűen fordította és fájdalmasan dögunalmas, vagyis pont olyan, mint az eredeti Flintstone család.
Tehát ami olaszul szinte élvezhetetlenül nyálas és giccs, az magyarul szórakoztató.
Nem részletezem, csak mutatom: Karinthy a Micimackót... több kategóriával arrébb és följebb és értékesebbre dolgozta át, valakinek a nyersfordításából.
Tersánszky Józsi Jenő nagy kópé és pl Jack London legvacakabb ponyváinak a fordítója is volt, már úgy értve, ahogy egy angolul szinte semmit nem tudó fordít: A felesége nyersfordításaiból.
Frick László Intézet 2021.06.18. 06:10:13
A Deborah-sztorihoz:
Van POolcz Alaine-nek egy könyve, az Asszony a fronton...
Szovjet katonák erőszakolnak benne.
Az abuzus részt hivatkozzák nőmozgalmárok.
Egyáltalán, a könyvet, ha a recepciója szerint tekinted, már olvastad.
Aztán, amikor elolvastam a könyvet, meg kellett döbbenjek: A nőmozgalmárok AZ TELJESEN KIZÁRHATÓ hogy olvasták volna a könyvet.
Az ilyen esetek végigvezetésekor a marketingesek számára ez a konklúzió:
"Na, gyerekek, ezért nem szabad szerkesztetlenül hagyni az ilyesmit, mert akkor ez lesz belőle!"
Egyáltalán nem ritka, amikor a pályázati pénzből nem az lesz, amire igényelték.
És ez a rózsabaszó vígélet főleg a Jók és Igazak-nál jellemző. Ibizán házast nagy kerttel tudnék annyi pénzből megvenni, amit magyar írók pályázván könyv írására vettek fel. Zilahy Péter szerintem úgy nagyjából 20 millió Ft-ért nem írta meg a várható életműve 4/5-öd részét. Gyakorlatilag pályájának 20 évét finanszírozták egy szűk könyvnyi szines kis semmiség kateg jegyzetekért.
Tehát, Cocókám, az még hagyján, hogy lehetnek olyan könyvek, amiket viszont hiba nem el is olvasni (cáfolván ezzel magamat? Nem, dehogyis)
De még nemcsakhogy olyan könyvek vannak, amiket tudhatunk kívülről mindössze a reklámszövegeiből, sőt, a reklámjai többnek mutatják, mint ami, de még olyan könyvek is lehetnek, amit maga a szerzője sem olvasott ugyanis meg sem írta.
Frick László Intézet 2021.06.18. 06:14:52
"életművem" kétharmada legalább kommentekben rohad el. 100 olyan szóleleményem van, amiből igazi íróknak, mint Benedek Szabolcs is, egész életében 2-3 ha jut.
Ilyen szóleleményem , mint a Geciváltás2022, bele sem férhet a 100-ba.
Egy moslék, amit életemben összeirkáltam.
Karinthy Ferenc egy hatalmas, régi, apja-legénykorabeli szekráényben tartotta a kézirat-kezdeményeit, a félre meg az egyáltalán nem sikerülteket és a többit, amivel semmire se ment.
Ha ezt a moslékot átszűrjük.. 1000-5000-1000 karakter nagyságokban is találunk olyanokat, amikből egy normális ember valami értékeset tudott volna csinálni.
Steinmann Coco 2021.06.18. 07:57:20
Serény Vélemény 2021.06.18. 09:12:19
NEm azért hp, mert nem akar ortodoxiként élni.
Hanem mert:
ÁRULÓ.
+ a saját világnézete szerint is házasságtörő.
Tudod miért halt meg Dávid király Bethsabétól született első gyermeke?
Egyébkéntmeg szerintem bármelyik _normális_ nő, inkább akarna ortodoxként élni. Mint ahogy a legtöbb ortodox nő nem akarna semmi pénzért a liberálpi..oid világba menni!
Steinmann Coco 2021.06.18. 09:21:38
Serény Vélemény 2021.06.18. 09:35:36
Ezt már elmondtam! Ugyanazért áruló, amiért nekem nem szabad céges információkat nyilvánosságra hozni.
Mert van egy szövetségi - szerződési - rendszer, aminek részese. És ebben a belül levő dolgok titkok, amiknek a nyilvánosságra hozása: bűn.
Ilyen egyszerű.
Steinmann Coco 2021.06.18. 09:40:52
Frick László Intézet 2021.06.18. 09:43:21
nem tudtalak meggyőzni? -Én lenék meglepve. te aztán arról vagy híres.. hogy egyáltalán elolvasod az érvelésemet.
Ráadásul azt csak úgy hazudod, hogy szerintem azért hülyxe picsa, mert nem akar ortodoxként élni.
Egészen pontosan ugyanis azt mondtam, hogy a chaszidok a hasonló alakúságuk ellenére sem úgy állnak e kérdéshez, mint pl egyébként az amishok sem úgy állnak. Csak az amishoknál szigoróbbak a következmények a chaszidoknál pedig nem.
Tehát hazudtál és ezt bbe is bizonyítottam, de még egyszer elismétlem:
Soha nem mondtam azt, hogy azért hülye picsa mert nem kell neki az "orthodox" élet, bár pl mutattam különbségeket a chaszidokat útáló, sokszor támadó vagy velük vitatkozó orthodoxoktól.
Steinmann Coco 2021.06.18. 09:46:51
Frick László Intézet 2021.06.18. 09:49:13
A hülye picsát az teszi, hogy abban a hitben él, hogy ha őneki olyan barátai vannak, akikkel így lehet találkozni meg dumcsizni, akkor mindenkinek olyan barátai vannak vagy akinek nem az pl hülye öregember vagy más gyári hibás.
Mit a faszt csináljak, ha a barátaim nemigen szeretnek azokba a kávézókba ücsikélleni, kávécsizni és dummcsizni, amikbe te és a barátaid.
Szégyellem magam, mert olyan barátaim vannak akik pl egyáltalán nem kávéznak (én iszom kávét) csak teáznak. Vagy pl olyan barátom van, akinek egy folyó galériaerdeje az, ami erdőd neked a Cuki Belvéorscsi és a nyomorult barma pl fa tövén ücsörögve, a folyót bámulva érzi annyira cukkíni magát, mint te a kávécsibancsi dumcsi, cuki nyami.
Húúú, te mennyire fejlett és toleráns, a másság iránt asztadetürelmes is vagy, ugye?
És hogy ne kelljen még ekkora nagyot hazuidnod, nagyon gyorsan hozzáteszem: ÉN elfogadom, ha neked az a jó, ha neked olyan barátaid vannak, nálam? tégedet? Az nem minősít, ha neked kávécsiba kell ücsizni hogy láthatcsi barátcsi dumcsicuki.
Tényleg, hány cukorral iszod, mert én egyel sem.
Steinmann Coco 2021.06.18. 09:55:58
Serény Vélemény 2021.06.18. 10:44:56
De az utolsó mondata.
Na, az kb ez volt: "de ha valaki egészségi okból vagy bármi más okból nem tud böjtölni, annak tilos a böjt".
Érted már, hogy mennyire nem érted az egészet? :D
Frick László Intézet 2021.06.18. 10:56:54
heki 2021.06.28. 14:57:46
heki 2021.06.28. 20:03:40
Na, az alapsztori,
az elbeszélő úgy nőtt fel, hogy anyja elhagyta őt, a saját gyerekét!!!, mivel kiválasztott férje 66-os IQ-val (????) (WTF?)rendelkezett,
és az ő szülei is elváltak (mármint az elbeszélő anyjáénak szülei.)
Rongyolt család, a főhősnőt a nagyszülők nevelik fel.
Férjhez megy, de egy balfasz a férje, ráadásul önző geci, mikor sikerül a vaginizmus problémáján felülemelkedni.
Irodalmilag: olyan, mint Wass Albert, vannak erős helyzetek, pontos leírások, mint pl. a szülés előtti állapotok,
aztán vannak nagyon rossz mondatok, amelyek ellene dolgoznak a a szövegnek, mondat szinten tehát rosszak, nagyot- vagy semmitmondóak.
És érdekes, hogy a főhősnő nagyszülei jóval mélyebbek, karakteresebbek, mint az elbeszélő.
Ez egyrészt erény, (empátia, stb:) , másrészt hátrány, mivel önmagával szemben nem túl "lélekboncoló".
Nem tudom, hogy megverném-e a csajszit, ha találkoznék vele. :)
Picsaember 2021.06.28. 22:03:10
Frick László Intézet 2021.06.29. 04:53:07
halászat-vadászat
fodrászat, sztréndzs 'n feshön
fegyverek, bumm bumm
"történelem" [Naaagy Csaták, II. VH]
autó-motor
Receptek Fagyasztottkajazabálóknak
KERTMŰVELÉS (azoknak, akik kéthetente megsétáltatják a fűnyírót a pár bokrahagyta "kert"-jükben
Röhögtesd Ki MAgad a Zokostelókás Kisunokáddal Hogy Ilyen gusztustalanízléstelen "Rajzos" Izét Vetté Neki
TINIMAGAZINOK
na, és a könyvek
ágazatonként
Csók és Könny
Vér és Verejték
Kémek Kínja
Ott állsz a pult előtt és áttekinted a kínálaot.
El nem tudom képzelni, mi lesz veled, hiszen óhatatlanul is bizonyos sávokat nem választasz.
Frick László Intézet 2021.06.29. 05:01:53
Az apjának, a "mentálisan beteg" férfinek... úgy szereztek be (XIX. sz-i stílusban) feleséget a rokonyok. Már eleve megszegvén a haszid szabályokat.
Nem tudom, hogy ha az isten téged románnak teremt, Bukrastben éled a román fővárosi értelmiség fejlettéletét és talász egy könyvet
Catherina Cerekesh: Egy unitárius lány szenvedései Transylvániában
Magyar unitárius gazdagok a hülygyereküknek beszereztek egy szegény oltyán lányt feleségnek.. így élnek a bozgor reformátusok, a szektások.. jellegzetes bozgorkodások, a bozgor élet
a lány anyja egyébként, mint sokan arrafelé, valójában bolgár nemzuetiségű, valamit bagadozik is bolgárul és most SZófiában él és bolgárnak vallka magát.. természetesen a feltét a nőmozgalmi feminista, tele családonbelüli erőszakkal, lekiterrorral, megint egy réteg vallási bigottság
tekintsük át a lépéseket:
1. lépés: Mind a két könyvet elolvasod, meghagyom, hogy a memóruiád Sheldon Cooper-é és ha elolvasol egy "regény"-t... Neklem gyermek-és fiatalfelnőttkoromban volt ilyen képességem, ha tetszett egy vers, egyszer elolvastam és kívülről tudtam (akkor, ma már nem...... elfelejtettem...) de te regényeket szórul szóra jegyzel úgy meg
de hát nem, úgyhogy folytassuk
...mind a két könyvet elolvasod
2. Mind a két könyvről van benned egy amolyan összefoglaló, tudnál róluk beszéni
Az a kérdésem, hogy az alapsémák MIOBEN különböznek. Nem a részletekről beszélek az egyikben New York a másikban Cluj-Napoca.
Frick László Intézet 2021.06.29. 05:08:50
Egyszuerűen: a hozzátok írt mondanivalóm 90% elmegy a levegőbe... nem is reagáltok
vannak a kis győőőzelmeitek, ezeket fogjátok a kiskezeitekben és időnként jól idebasztok vele.
De hát akkor.. kérdezlek benneteket: Mi az értelme annak, ha válaszolok és pl érvelek nektek?
Itt vagy te Picsaember, baszogatsz, a Deborah "könyve" ...és hát, valljuk be, szánalmas kis élete Isten Lába... szidja a haszidokat, de végülis ebből fog megélni egész életében
(ismétlőú rész
1.exodus
2.Vixodus
3.Ten Years After
4. Fifteen Years After
5. Twenthy Years After
(stb, szerintem addigra beszarik a papíralap, de azt hagyjuk)
Én olvastam, amit olvastam (most ugye PAPÍRALAP-ról beszélünk) fogalkoztam, amit fo9glalkoztam 1994. óta, amit foglalkoztam a Haszid Gondfolattal
de te, Picsaember, szörföztél egyet a neten és végem
szevasz :D
Picsaember 2021.06.29. 06:42:34
És nem ELKAPTALAK bazmeg, hanem némi józan észt próbálok képviselni a handabandával szemben, ezt csak szabad.
heki 2021.06.29. 07:06:19
Azt mondtam coco-nak, hogy akkor jó a könyv, ha előítéleteimet gyengíti, empátiámat növeli.
No, a hászidokkal irányában nem voltak előítéleteim, ellenben a nőkkel meg voltak és maradtak is előítéleteim. És szószerint baszatlan a picsa (vaginizmus miatt).
Picsaember 2021.06.29. 07:33:45
Steinmann Coco 2021.06.29. 08:41:51
Picsaember 2021.06.29. 09:20:27
Könyvet ír vmiről = pénzéhes picsa.
Frick László Intézet 2021.06.29. 09:31:08
Frick László Intézet 2021.06.29. 09:34:21
Előítéletesség az is, hogy valakik kidobnak egy valamilyen rendeletet vagy törvényt, és, mint Annika Strandhäll, bár még csak az ötlet hangzott el vasárnak, de hétfőn már tuzdja, hogy náci gyerekgyártásra hitlerierőszak ez, honnan tudja, mert "interpretálták neki" ez pl előítéletesség.
Namost, amit én mutatok európai nőkról, abban hol van ez a zörög a bokor, dojó, őzike az és kiderül hogy vaddisznó?
heki 2021.06.29. 09:41:59
A kedvedért elolvastam, és csak annyit mondtam róla, hogy annyira nem jó könyv, mert nem enyhítette előítéleteimet.
Bizonyos előítéleteimet pl. a haszid zsidóságról meg igen, noha katolikus vagyok.
És ha megnézem az Ítéletlenül c. magyar dokumentumfilmet, (minden évben - mert bevettem a média tanmenetbe), akkor meg gyengül a nőkről alkotott előítéletem, mert az egy ritka jó alkotás.
Frick László Intézet 2021.06.29. 09:45:03
Neked nincsenek előítéleteid: A szerzett házasság vagyis amit szülök, rokon aszonyoik ismerős asszonyok a közösség béliek hoznak össze, egy épített kapcsolat? -abból SEMMI NEM LEHET.
Az nem előítéletesség, hogy te Brünhilde Schixé-nek MINDENT elhiszel, arra mérgetr vennél be, amit ő leírt, hogy az pedig úgy is volt. "Ezek a haszidok, ezek az orthodoxok! Mert az ilyesmi CSAKIS FASZ URALOM " I)lyeneket faszok találnak ki ezek férfibűnök.
Nézd meg a lánykori lánypajtásaid fotóit, nem tudom, hogy vannak-e ilyen... tonaünnepély... sport.. kézilabda.. mittudomén.. Nézzél meg egy olyan filmet, amit másért is érdemes, ott van pl A sípoló macskakó. Ott a FOIRTEPAN PONT HU a Jók és Igazak műve, támaogatási pénzből, rendes véleményrácsos felügyelet alatt, csupa jóoldali készíti. Vannak rajta fotók, nézd össze a mai fiatalokkal.
Mert ha azt merem mondani egy "autisztikus" tüneteket mutató "hisztis" és magatartászavaros, jól láthatóan a rosszul tápláétság jegyeit (hamufehér bőr, horpadt kékes halánték vizes tekintet) "rossz evő" gyerekre, hogy mindezek nem veleszületettek a gyerekkel, csak a szülei picsák, akkor előítéletes vagyok.
Az előítéletem, hogy 100 11-47 éves kislányból 90-nél ott a telefon és 80-nak az egyik kezében. ezen belil is a 11-32 éves kislányok le nem tennék. Az előítéletem,. hoigy 4 nap ("kotmikus vihar") miatti telókaszüntenek többszázezer főleg kislány pszichésen őrjöngő áldozata lenne. Ez előítélet.
Kapd be a saját előítéleteidet, azokat.
Továbbá a Fejlett Bezzeg Nyugati Oiropid Nők élkete, az elúőítéletem, a bérelt négerek börzdire, az amerikai leánybúcsúk bizonyos körülményei... Hogy a rúdtánc üzletágat azért nem baszogatjuk, melt öltáncot ma már jó sok nő is befizet.
Azok a bizonyos svájci típusú asszonyklubok, amik ma már a katolikus Bajorországot is annyi8ra jellemzik és a menekültek kedvelt jövedelemkegészítő forrása, ha a havi 20000 €-t ilyennek lehetne nevezni (egy menet 200)
heki 2021.06.29. 09:45:17
Frick László Intézet 2021.06.29. 09:57:59
Egyszer vegyewtek már ahhoz is a nagy beképzelt felsőbbrendű pofátokból valamennyit, hogy ha húzósat merek kérdezni, arra is válaszoltok, tehát:
A kaptafa, amire Brünhilde Schixe "történetét" ráhúzták, egyik sarkalata a szerzett házasság elítélése. Épített kapcsolat? -ugyammmmmáááá, az középkor.
De a az internetes társkeresés az mi. Hogy még két szerelmes sem hajlandó a kapcsolata építésén SEMMIT sem fáradni.
Az biztos csak búnös dolog lehet, ha rokonok Bááá Boci-t és Málé Arankát összeszervezik házasságba.. vagy inkább ra.. és mondjuk 10 ilyen szerzett házasságból, mert épített kapcsolat lesz belőle.. még arra is van, nem is kevés példa, hogy a szerelem későbben jön. Nem a szokványos szerelemmel kezdődik, de mire öszzeházasodtunk, elmúlik, hanem fordítva, hogy szerzettházasságból egyszercsak több, mint megszokás: Szerelem lesz.
Ezek a szerzett házasságok mára tökéletesen kimentek a divatból, de pl azért magyar faluban.. kisvárosban.. 2-3 évente egy-egy becsúszik. Vegyük azt, hogy 100 ilyenből csak 3-4 lesz jó házasság és akár épített kapcsolat meg akár még szerelem is, ez a kevés: száz, sőt, ezerszerese a Deborah Feldman féle "történetek"-nek.
Hogy lehet az, hogy egy könyv-üzletági ügynöknek.. nem jut eszébe Építettünk ERgy Szerelmet.. egy szerelmes pár igaz története c. könyvet kihúznia egy ilyen párból? El se tudná adni ezt a (.. mert szerintetek egy ilyen.. nem poziítv? ...] nem tudfná eladni a könyv-üzletági igazgatónak.
Számotokra nem feltűnő, hogy bizonyos kaptafákra 20 "könyvet" is ráhúznak, de éééérdekes módon az életben számosabb történetekre egyetlen 1-et nem áldoznak?
Mondok még egy példát, ami nem ritka: Együtt "nem tudnak élni" elválnak... de azért nem egészen szakítanak. "Senki nem érti" a rokonok meg iusmerősök és barátok köreiben mi van.
Hát az van, hogy mindössze, mint korunk embereire jellemző: Semmi komproimisszumképszség bennük. Eszükbe sem jutott kapcsolat ÉPÍÍTÉSÉN fáradozni. Van valami köztük, el se tudják szakítani, pnzbe került és kerül ez az egész... de ember nincsen már a környezetükben, aki rádöbbenne, hogy mindösze arról van szó, hogy a mai ember el nem képzeli, hogy kapcsolatot egy emberpár.. készen a bótban nem vesz, hanem épít.
Nem tetszik valami? AZONNAL SZAKÍTANI
SZEMTŐL SZEMBE? -nem felvállalni. Majd ráírnak egymásra.
Frick László Intézet 2021.06.29. 10:00:09
Egyikőtöknek sem jutott eszébe a Feldman könyv kapcsán az:
BIZTOS így volt ez? Ziher, hogy ez történt?
Szartok ti a történetre, a haszidokra , Feldmanra is, itt a lényeg, hogy ez is egy szamárállkapocs, amivel agyonbasszátok a fidernyákot :D
Hát, basszátok csak, a fidernyákot, azt :D
Picsaember 2021.06.29. 10:05:08
BIZTOS így volt ez?"
szövegértés ismét nulla, mivel pont azt írtam, még akár lehet is igazság abban amit írsz, de csak FELTÉTELEZÉS, FABULÁLÁS.
Picsaember 2021.06.29. 10:09:31
Nagyon egy rugóra járhat az agyatok. Nem lépsz be?
Steinmann Coco 2021.06.29. 11:43:58
heki 2021.06.29. 13:52:11
Ha valakinek véleménye van valamiről, automatikusan valamelyik szekértábor mellett, vagy ellen van.
Nem hiszem, hogy újat mondtam.
Ami érdekes, hogy Picsaember és Coco egy platformra kerül: ez pl. optimista jóslat lehet a világbékére is, akár. :)
heki 2021.06.29. 13:53:44
Picsaember 2021.06.29. 13:55:38
heki 2021.06.29. 14:03:49
Picsaember 2021.06.29. 14:45:48
Steinmann Coco 2021.06.29. 14:47:54
Steinmann Coco 2021.06.29. 15:53:37
Frick László Intézet 2021.06.29. 16:10:56
De Gogli nélkül!
Hány hülyeségemet meg baromságomat találtál.
Na és te.
Mondj már valami érdekeset, persze magadtól.
Egy kis zsáner csak, egy kis életkép. Találkoztál egy érdekes történettel utazás közben. Hú, olyant tapasztaltál, amit nem írtak meg az újságok.
Na.
Találtál egy "baromság"-omat, ami miatt aztán mindenem baromság.
Na. Te mondj egy jót, és akkor úgy csinálok, mintha még 5000 mást is tudnál.
A magad [kút]fejéből, ismétlem, nem goglizván.
Frick László Intézet 2021.06.29. 16:13:32
De Gogli nélkül!
Hány hülyeségemet meg baromságomat talált Picsaember.
Mondjon már Picsaember valami érdekeset, persze magától.
Egy kis zsáner csak, egy kis életkép. Találkozott egy érdekes történettel utazás közben. Hú, olyant tapasztalt , amit nem írtak meg az újságok.
Na.
Talált Picsaember egy szerinte "baromság"-omat, ami miatt aztán mindenem baromság.
Na. Picsaember mondt 1 jót, és akkor úgy csinálok, mintha még 5000 mást is tudna.
A maga [kút]fejéből, ismétlem, nem goglizván.
heki 2021.06.29. 16:14:05
Duditól több új dolgot tudtam meg, amiről nem is volt tudomásom, de pl. mondtam már neki, hogy a kisebbik fiamnak nem is mutatom meg, hogy miket ír, mert 18 évesen pl. elmenne a kedve mindenfajta szexualitástól.
A nagyobbik fiam 30 éves, ő már olvashatja.
Nem vagyok elegáns, sajnos, elegáns Chesterton, nem én.
Frick László Intézet 2021.06.29. 16:16:12
Amit ti mondotok , az osztán! Az alá vam támasztva, hiszen fent van a neten is. Egy kétkedő kritikát nem kapott a szegény kis Deborah, akkor biztos ez azért van, mert kétségtelen, amit írt.
Picsaember 2021.06.29. 16:29:04
Steinmann Coco 2021.06.29. 17:34:43
Steinmann Coco 2021.06.29. 17:38:59
Frick László Intézet 2021.06.29. 18:26:03
Frick László Intézet 2021.06.29. 18:32:03
Akkor biztos meg tudod nekem azt váélaszolni, hogy a New York Times Book -üzletágának a felhajtóio miért -hogy-hogy nem a (hiszen ezt te jól tudod, mi a különbség a sima orthodoxok és a haszidok között.. mi az ellentétük alapja... vágod, remélem... mondjuk pár nappal ezelőtt leírtam neked, de szartál rá a fene nagy zsidőérintettséged a családod, ja-ban)
Naszóval a sima orthodoxok, akiket egy gój meg se igen különböztet szemre a haszidoktól, sokkal-sokkal többen vannak, mint a haszidok, tehát ilyen Deborah-féle jól megszerkeszthető történeteik is számosabban (pl a nők rövid haja "kopaszra borotválása" az orthodoxoknál is dívik) minthogy előírás... pár éve fejezte be a dob utcai parókás a tevékenységét)
Tehát válaszol a te nagy családi érintettségedben arra, hogy-hogy nem vették a bátorságot és a sokkal erősebb önérdekérvényesítő képességű, ezerszeresen jobb sajtókapcsolatokkal (jogászokkal stb) felfegyverkezettt orthodoxok ilyen történetei között tallóztak?
Frick László Intézet 2021.06.29. 18:37:51
Ajaja, akkor tényleg nagy lehet velem a baj. De tudod mit? Ha nagy velem a baj, egy semmi lesz neked kikopirni és bekopipasztázni egy frissebb kommentablakba és akkor önmegsemmisülök szégyenemben.
@Steinmann Coco: Amúgy is kurvára u7nalmas FIDESZNYIK feliratú bokszzsáknak lennem, ugathatok én, csak szőrsapós pestisrácszintű fidesznyik tudok maradni.
Tényleg, ez nem is lenne rossz ötlet.. Bár ugyan Dudkózol itt ,eg Dudizol, de ugye a Dudi nikket sikeresen megöltétek. Csak úgy teszel, mintha nem tudnád.
Mit vergődök én itt, minek ez az egy?
Ne legyen ez az 1 se
m,erugye ez egy tök fidesznyik blog, jó sok témám tisztára csak a fidesz
Meghívnának a FIDELITAS-nak előadni a kerítésről, a migrációról, a liberalizmusról meg főleg meghívnának előadást tartani, hiszen az én véleményem a liberálisokról PONT UGYANAZ mint a fideszé, mi? Meg Sorosról
majd megadom az Árva 888-asok Diszkúsz csevelylinkjét és ott baszogathatsz szőrsapós fidesznyikeket, csak ugye azok nem "húsvérek" a számodra, mint én,
csak nikkek
Frick László Intézet 2021.06.29. 18:40:40
nem is beszélve a gyuribarát sajtó, ahogy baszogatja Izraelt.
neked így a családikötődéseidre tekintettel, annak az érzékeny májacskádnak ez hogy esik? Jól?
Mert gondolom, mint zsidó családi kötődésű, Konrád György élete utolsó 3-4 éve cikkeit mind szépen elolvastad ezügyben...
heki 2021.06.29. 18:49:54
Steinmann Coco 2021.06.29. 19:06:53
Steinmann Coco 2021.06.29. 19:07:08
Steinmann Coco 2021.06.29. 19:18:18
Szorgalmas Gyémánt 2021.06.29. 19:57:37
Bűnöző magatartása miatt 2019 júliusában kezdeményeztek menedékjog visszavonási eljárást a fiú ellen, a Szövetségi Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BFA) ugyanezen év októberében visszavonta az úgynevezett kiegészítő védelmet. Kitoloncolását követően hat évig nem léphetett volna Ausztria földjére, ám a kitoloncolás egy emberi jogi egyezmény miatt egyelőre nem engedélyezett.
Eszerint, mivel az érintett személy érkezésekor még kiskorú volt, kitoloncolását az Emberi Jogok Európai Egyezménye (EJEE) nem engedélyezi.
Tekintettel a fiú többszörös bűnelkövetésére, a Szövetségi Közigazgatási Bíróságnak lehetősége lett volna a deportálás elleni védelem feloldására, és a gyorsítási követelmény értelmében lehetővé tehetné afgánok kitoloncolását, ahogy nagykorúvá válnak.
A Kroner Zeitung információi szerint az ügy egyszerűen elakadt
„Nagy a túlterheltség és túl kevés az alkalmazott” – magyarázza egy bennfentes a krone.at oldalon. „Normális körülmények között a fiatalembert már régen ki lehetett volna vinni az országból.”
Karl Nehammer belügyminiszter kedden bejelentette az elítélt bűnözők szigorú kitoloncolását Afganisztánba is, ahol a biztonsági helyzet jelenleg több régióban is rendkívül bizonytalan.
A lány ismerte mindkét gyanúsítottat
Korábban Nehammer és Gerhard Pürstl bécsi rendőrfőkapitány további részletekről számolt be a 13 éves lány halála kapcsán. A lány ismerte a két gyanúsítottat, és önként elkísérte őket a 18 éves fiatalember Bécs Donaustadt negyedében lévő lakásába. Ott kábítószert – feltehetőleg extasyt – kapott, majd „a lány szexuális integritása elleni sorozatos bűncselekmények történtek”, ahogy Pürstl fogalmazott. A 18 éves fiatal ezután kivitte a lányt a lakásból, és egy közeli zöld területre tette a testét. Hogy Leonie élt-e még ezen a ponton, még nem világos.
www.krone.at/2449906?fbclid=IwAR2OXSqW0Q0yyjjO5M2iGKf9F9r_tjqxfYOr9UFI8lbP4_ui3lCiBaepy3g
Frick László Intézet 2021.06.30. 05:56:44
Mondtam olyant, hogy nem lehet NEKED & SAJÁT véleményed?
Ismertetem itt a véleményeimet. Különböző véleményeim vannak. Vegxyük a véleményeimnek mondjuk egy 22-es csoportját. Abból a 22-es csoportból 12 véleménysávom vagy szöges ellentéte a FIDESZ propagandának, de legalábbis olyan jelentősen eltér tőle, hogy az kizáró.
A te un "vélemény"-eid közül ha veszek 22-őt, és sziveskedem a hajléktalanokkal kapcsolatos rész-vélemémnyedet egésznek venni és beleválogatni a 22-bem, a többi vélemélnyed AKTUÁLIS propaganda, amit ÉN eredetiben fóogyasztok, pl az ATV Hirado, vagy az ATV Fórum c. műsorából.
Ha pl különválogatjuk a Budapestről alkotott véleményeimet, ugathatom én, hogy hány olyan kerülete is van Budapestnek, ahol még lakni is tudnék. te mintegy szónokian egy EGÉSZ BUDAPESTET támadó vidéjkibunkónak HAZUDSZ be. (magadnak is hazudod)
Vegyük a közlekedést:
Számomra a Budapesten autózás egyfajta sport, elég jó vagyok benne, tkp élvezem is, mert a vidékiek között az NB I-be számítok, de most, hogy A Véáros tele lett kényszerautózóval, a Budapesti Területi Bajnokság-ba is beleférek.
Én KOMPLEX beszélek a budapesti autózásról, te, aki egyébként nem autózik sőt, ellenkezően, elismétled a Budapest Brand Iroda Karácsony Gergely-t fényező reklámjait, amiket ISMEREK:
Te? - nem is ismered a kényszerautózó fogalmát, hanem Karácsonyék álmodozásai szerint úgy képzeled, hogy az csak egy döntés kérdése, hogy a budapesti autózik-e, döntsön jól és szálljon ki az autóból.
Szerintem: Létezik élet Magyarországon Orbán Viktoron kívül, sőt, kb 5 millió embert annyira nem érdekli orbán, hogy le se szarja.
Szerinted összesen kettő lehetséges, valaki vagy orbánfasszopoó vagy Jó és Igaz, mint te.
Megvádolod valamivel, amit úgy olvastál az újságban, orbánékat.. miközben a helyzet mára odáig züllött, hogy orbánék toleránsabbak lettek hajthatatlanul és fafejjel, mint a Jók és Igazak.
Mutatom a züllést: 10 év alatt sikerült a Jók és Igazaknak lezülleniük orbánék szintjére. Csak nem "Soros" hanem Putyin meg a kínaiak és a büdösruszkik.
Itt nem vélemények ütköztetése folyik, hanem én írom, amit írok, te pedig brossurákkal csapkoráűszol, hogy az a "saját véleményed"
A Feldman "könyvön" csaptunk össze, de azóta ius gyáva vagy bevallani, hogya annyira nbem vagy te buta, hogy más efféle üzleti csinálmányos ötletű "könyveket" te is tudsz kívülről.
Ha elolvastam egy "muzulán hervegnők éleét" akkor a többit is.
Egyébként... megpróbáltam a Feldman - könyv felelősét, a N.T. Book üzletág szerkesztője nevét megtalálni s eközben olvastam fórumozós szövegeket, nők elég érdekes kérdéseket viágítanak meg
Pl Deborah "szexuális tudatlanságban tartásáról" miközben azért összeolvasgatott ezt-azt "kis ártatrlan életében"
Az is feltünt,m hogy a fórumozókat nem is annyira a zsidó-orthodox szál meg a skandallum
A könyv eredeti alcíme jó hosszú
hanem a szokásos naplóolvasók, akik a szokásos nőinaplók szokásos nem direkt-utalásos kis "hot!hot!"-jait szeretnék, ven egy ilyen női olvasóréteg, aki szeret lány-ágyacska illatú kis utalásos "semmiség"-eket olvasni
mint ahogy a muzulmán hervegnők élete üzletág is a kifinomultan bonyolult nőipiacos soft-ertoikát szolgálja
Felül hohogja a nő a mozgalmár szólamokat
alul meg nedves a bugyika
Ez, bármennyire fáj neked és "undorító" üzlet.@heki:
Krúdy is kiszolgálta ezt az üzletágat az Álmoskönyv-vel, mert kellett a pénz és Krúdy számára az Álmoskönyv volt az, ami Mauriuce Ravel számára a Bolero. Csak Krúdy TUDTA hogy óriási siker lesz az Álmoskönyv, míg Ravel álmában nem gondolta, mivé lesz a Bolero.
ÉN politika (és benne nőmozgalmi) mentesen is írtam a Feldman könyvről
te meg.. hát... te vagy az alanya ennek a Line-nak.
És sajnos találkoztam a csúsztatásos váddal, amivel a haszidokat még külön támadják.. a holocaust-tal kapcsolatban.
Frick László Intézet 2021.06.30. 06:05:54
Vegyük csak Karácsony budapesti brand (mármint a Karácsony Brand-ről van itt szó) ötletű un "közlekedés"-szervezését.
Igaz Budapesti Bringások kritizálják: Point a látszatmegoldás miatt. És ZSgeddel vetik össze: mindezt 2-3 hete. Én mikor vetettem őssze a Valódi Bicós Várossal a budapesti helyzetet? ÉVEKKEL ezelőtt. Politika? Szeged as Jó is Igaz város, hiszen jóoldali a vezetése. (Nemmellesleg 2017-ben Botkát NEM TÁMADTAM még annyira sem, mint maga az Ellenzék)
Én tényleg,, a régi barátságra tekintettel próbáltalan rádöbbenteni, hogy miközben itt önkielégítesz az én lefideszesezésemmel, már lezüllöttél az ATV Fórum betelefonálói szintjére.
És én vagyok az undorító, a szőrsapós, a fidesznyik, az orbánfasszopó.
Meg sem kisérellek.. Harmadik Szempont felvételére kérni, hogy próbáéld meg ezt "marsaló"-ként vizsgálni, annyira "elhivatottnak" érzed magad egy ilyen fideszbérenccel, mint én leszámolni.
Én nem engedem meg, hogy neked véleményed legyen?
Te, az még hagyján, amikor ignorálod a véleményeimet. nem akarod látni, kész.
De most már egy ideje hazudsz. Kitalálsz valamit, amit nem mondtam és szónoki körülmények között a számba hazudod, afféle fórumozós társaság-gyűjtős, GYere, Picsaember, mit mondott a Duidi (nem azt mondta, de az nem zavar tégedet) Jaj és egy brancs vagyunk ám mi mind a Jók és Igazak, Dr Ripők, Lám Hanni, aki nincs is itt (ő leköp... de annyit nem vár, hogy letöröljem. A köpetét jogom van fogadni, de már azt, hogy mit válaszolnék? Annyira? Nem néz ide)
Egyszerűáen: Elveszítetted már a józan ítélőképességed, nem NEM LÁTOID mit csinálsz.
Azt hiszed, üde, kecses, könnyed, finoman humoros vagy.
Hát.. nem...
Steinmann Coco 2021.06.30. 08:36:10
A város ügye pontosan tudod h Karácsony felbukkanása előtt is azt momdtam h kevesebb autót a városba több parkot fát zöldet. Mar 10 vagy 15 éve is ez volt a véleményem. Erre felbukkan valaki aki hasonló koncepcioval jön. Mit kapok tőled hogy fujom a propagandat. Es rohadtul nem zavar téged h 10 éve is ezt mondtam kevesebb autót a városba. De megint velem van a baj es nem veled.
Mindegy ahogy Bridgetjones is mondja kevesebbet pofazni sőt egyáltalán nem pofazni.... Majd csöndben leszek az üde es akkor zavartalanul beszelgethetsz itt a homofób kis barátaiddal.
Na léptem.
Szorgalmas Gyémánt 2021.07.05. 21:32:54
twitter.com/RedPilledPoland/status/1411629347937587202
A védett állat legeli a védett növényt.
heki 2021.07.30. 17:24:16
Vagy már nem olvasta, lehet. Nem tudokk semmit a haláláról, szívroham, agyérgörcs, covid, rák, mittudomén.
Nincsenek közös imerőseink.
Mindegy.
Mikor mondtam nagyobbik fiamnak, hogy meghalt dudi, aszonta, a döbbeneten kívül, hogy pont most akart video-interjút készíteni vele a litera.hu-nak, (ahol gyakornokoskodott,) mint outsider irodalmárral.
Hát ez már nem lesz meg.
Érdemes egyébként az egész bejegyzést, a sok (288) hozzászólást visszaolvasni, mi értékelődik át is miért, vajon.