Belevághatnék Midas király legendás résébe is ott, hogyaszonygyaja:

"Ki nem szarja le Oirópa valahány befolyásos politikusát is, amikor pedig az Európára legnagyobb befolyással sújtó emberek nem is európaiak."

 

orbanasvedhajmutetutan.jpg

 

Inkább az a kérdés, hogy Orbán karakterrombolásaiba így már Orbán karakterrombolásainak 28 évves történetével belerohadhat-e négOrbán valódi karaktere vagy

hasznosabb lenne Orbán tényleges,ám kurvára unalmas valódi tulajdonságait megismerni, amik viszont a mai entrópiában az inger küszöböket mitől is érhetnék föl.[igen,pont]

"Amerika készen áll arra, hogy újra átvegye a Világ vezetését!"

/Joe Biden  2020./

 

A figyelemfelhívó rész,a "negyedik legbefolyásosabb politikus" kétségtelen, felkapott valami figyelmet úgy, ahogy pl nagy sárban sáros gummicsimma sarka akár a szart is felkaphatja.

orbanfogyottotvemkilotdrmariasseggeketnyaltesuszitott.png

Ettől függetlenül Orbán csak szeretne annyira illiberálisat,amennyire illiberális ma az, amit Orbán "brüsszel"-nek dicsér föl.

 

vagy pl Orbán szerint a liberálisokkal van a baj.

 

szerintem meg azzal, hogy egy árva liberális nem maradt mára az oiropid közéletben,ami közismeretlenül Vancouvertől Vlagyivosztokig keleti irányban húzódik.

unalmasaz_igazi_tundermese_orban_19_eves_csikos_ingje.png

Sőt, tkp Orbán pótolhatatlanul nagy szivességeket is tesz a liberálisozásaival meg azzal a két libernyákozásával.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr7116323106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Frick László Intézet 2020.12.13. 05:26:49

@Amy Steinmann: Nézd,amagadfajtával elég nehézkommunikálni.Tudsz röhögni azon, hogy aLipótmezőtodaadják LázárJánosnak,konkrétan attólpisilsz bele az inkontinenciabetétedbe, hogy az épület iliház és abbólakarnak bármit csinálni,espiskolát,deegyébként a Trump-Orbán Szindróma alapján ha felakasztanák benne mnagukat,az se lehetne jó.

NBáregyébként a hatalmas telkébőladnakoda valamit... ezen gondolkodtamis,hogy aeurópaipicsakörülményekközöttott tartunk, hogy olcsóbb szarbólvárat építeni,mint egy várat csupán újraállványozni. Nemrég néztemvégig egy épületújratetejezését,akitünő, 4+4éves szárításután tökéletesen építés-száraz faanyagot is leszedték,tüzelőlett belőle,sokkalvékonyabb,műszárított, alapjaiban szart se érő(fiatalfák rönkjeibőlnégybe-hosszbavágott gerendák,míg az eredetiben 500 éves fenyők közepéből, az un "lelkéből" kivágott vastagabb gerendák... Egészen röviden: Igazábólitt-ott újra kellett volna lécezni a tetőtés cserepezni 4-5milliós költséggel,debulisabb volt újat rakni 70 millióért. És ez az segg idiótizmus politikafüggetlen, valamint oironorm.

tehát nézzük végig,alényeg, hogy szar, ha ezek semmit secsinálnaka Lipót'tal,deha csonálnak valamit,az mindszar.

Frick László Intézet 2020.12.13. 05:48:47

@Amy Steinmann: Válaszoltam.

A lényeg, hogy szerinted ha tűz üt ki egy bálteremben,akkor azt kell bemondani a mikrofonba, ami tökéletesen igaz,ki merre lát,mert sokan fognak meghalni.

Én viszont a tömegpszichózisra hívtam fel a figyelmet,miszerint még akár hazudni is lehet,ha azzal a pl pánikot enyhíteni lehet.

Igazat? - menjünk csak szépen végig a járvány történetén:

- még ki sem tört,amikor már azon huhogtattak benneteket,hogy orbánék jól fognak járni a járvánnyal szavazó-támogatotságilag

Lapozzunk a végére,a Závecz most kihozta a FIDESZ bukását és körberajzolta, hogy az emberek beidegesedése a járványkezelésen az ok, vagyis helyes irány a huhogtatás.

Most a huhogtatóitok,lásd Szabó Tímeát,az első szakasz jóéspéldásságát rakják kikontrasztként a mostani "fejvesztett kapkodás"-ra.Egyéneknek,pl huhogóknak a fészbúk bugyborékolásai mint országosan érvényes általános információ, kerengenek,holott kb ugyanilyenek vannak arról, hogy EGYES ápolók úgy bánnak a betegekkel, ahogy azt békeidőben is szokták, vagyis ,mint a barmokkal és még büszkén is,tehát miközben sajnálnunk kell a méltatlankörülményekközött dolgozókat,

itt szünbetet tartok: A Retek Hiradóban leadták egy olyan tetű szelfivideóját,aki a járvány elejétőladdig táppénzre ment, hogy ne kelljen a veszélybe dolgoznia és nekünk nézőknek sajnálnunkkellett, mertorbánék neki nemakarják megadni az extrapénzt (megadták, nemis volt szóróla, hogymegnézik,kilógóslógott el táppénzre KIÍRATVA magát..)

aközben meg egy rakásan méltatlanula hírükhöz ..pont úgy szarnak bele amunkájukba,mint békeidőben. Úgy, hogy egyébként az Isten pénze se lenne nekik elég.

Vagyismint egy nagyon bonyolultnak látszó egyenletet,a teljesen felesleges részeket egyszerűsítjüka kétoldalon

és akkor a magigasság nem más
mint bárhogyan defőleg BÁRMIÁRON apotrohás geci rohaggyon má' meg.

Erre mutattam, hogy megrohasztom a potrohás gecit 2mpalatt,de te attól nemfogsz kielégülni,mert még a hátralévő 4évtizeded mind abban fog kiélveződni, hogy a Potrohás Gecivel foglalkozol.

Számodra csak akkor lehetneelfogadhatóaPotrohás Gecibírálatom, ha tökéletesen ugyanazokat mondomrá.Hiába tiltakozom, hogyaz én szintem nem a tiéd,azaz a húgyos-mackónadrágos részeges PijolósJoli nyanyusé. Ha azt mondom,ami pont ellene mond annak,amit Orbán mond,plaz Európai Egyesült Államokról... az a te érzékelésedben az ingerküszöbödet nem éri fel,neked valami bélsarasat meg geciset kell rámondani a potrohás gecire. Csakúgy simán, ha annyitmondok rá, hogy tipikus későfeudális..azt te nemérzékeled...

Egyszerűen..én... a mai tudásommal...nem látom azt, hogy számodra ez az egyenlet megoldható lenne. Hacsaknem feltalálom az időbuszt és péklapáttal agyonbaszom a bolgármatróztrikós 22 éves cigánykölyköt.
Visszajövünk és kiderül, hogy te Kátrány Alfrédot a GKHSZ párt fűrerét gyűlölöd betegeseket bugyborékolva.

Nincs segítség a magadfajta számára,mert számodra a gyűlölség,abban élni és bugyborékolni,lételem.Időnként, hogy ne hányjad le a sminktükrödet sajátmagadtól hígfossal,úgy csinálsz,mintha tündi éddybabbúú lehetnél,adsz magadnak két perc szabadságot, hogy lenne neked rendes civiléleted is,amiben a telekre jársz ki egy kicsit dolgcsizni meg cukkíni ételreceptcsik. Ennyi szünet,de el ne menjenek,mert mindjárt jössz vissza bugyborékolni a gyűlölségedet.

ne haragudj,de...nemlátom azt,hogy létezne számodra...megnyugvás... Ha megnézzük,pl Orbán megbukhat 2022-ben és akkor az Összefogásnakkéne kormányoznia,itt az a félelem, hogy esetleg teljesen is kivonulminden előlA Geci és akkor ki marad gyűlölni? Hát Orbán! Nem tudnaaúgy és annyira eltűnni aközéletből, hogy te ne a gyűlöletén élvezzél.

Amy Steinmann 2020.12.13. 09:05:26

@Frick László Intézet: na, tényleg itt a vége
Mondtam neked, ha még egy ilyen kitételed lesz, mint most ez aaz inkontinenciabetét, akkor rádvágom ismét az ajtót
Leszel szíves ezután SV vagy SZGY és főleg a saját prosztatádról értekezni.
PÁ.

Amy Steinmann 2020.12.13. 09:08:45

és itt is vártam volna HEki értékelést erről az inkontinencia betétes megjegyzésről, ami nőkkel szemben itt elcsúszik, de a többi kommentelő feltételezett aranyeréről, prosztatájáról, emésztési problémáriól, székrekedéséről még soha nem sikerült olvasnom egy sort sem, pedig marhára érdekelt volna.

heki 2020.12.13. 13:28:47

@Amy Steinmann: csak most olvasom, én má' többször szóltam mindannyiótoknak, hogy vegyetek vissza az arcotokból, mindenkinek, még dudinak is.
Erre azt válaszoltad, hogy ez egy játék csak, meg hogy szórakozni akarsz csak, vegyem könnyedebben.

Állítólag haverok vagytok, te mondtad, akkor miért szóljak bele a haverok egymás basztatásába?

De szívesen beszélek az ötvennégy éves férfijainak éjszakáiról, még ha csak ironikusan mondtad, hogy érdekel.

Hajnalban felkel az ötvennégyéves férfi, mert pisilnie kell.
Nehezen jön a pisi, hosszú ideig tart, többszöri hasfal préssel, a végén csak csurran-csöppen. Meg kell törölni a pöcsöt, papírral, hogy ne legyen hugyos a pizsama.
Mérges az ötvennégyéves férfi, mert aludni szeretne, de percek óta hugyozik.
Visszafekszik, forgolódik, hülye félálomba merül, például azt álmodja, hogy ébren van az ágyban.

Felkel aztán.
Gondolkodik, hogy visszafeküdjön-e.
Nem.
Nasika, keksz, kávé, cigi.
Béltraktátus beindul.

Koncentrált kaki. Összehúzva farpofákat, nem terpeszben ülni, hanem összezárt lábakkal.
Nem haspréssel nyomni ki a kakit, mert akkor kijön az aranyér, rosszabb esetben vérzik.
Véres vécépapírt látva az ötvennégyéves férfi a halálra gondol.
Aztán arra, hogy már volt aranyér-műtétje.
Aztán arra, hogy volt első felesége rákban halt meg pár éve.
Körömvirágos krémes papírral segget töröl az ötvennégyéves férfi.

A kaki végét onnan lehet tudni, hogy elindul egy lassú pisi, nagyon lassan, azt meg kell várni.

Utána megint megtörölni papírral a pöcsöt, aztán lehet menni mosakodni.

Ha könnyű kaki volt, prosztata nem jelez, ha nehéz kaki volt, akkor igen. Nem is fáj, de ilyen kellemetlen nyomás a herében.

Napközben dolgozás közben pisi megint lassú, hosszú ideig, papírral pöcs törlése, de utána érzi az ötvennégyéves férfi, hogy az alsónadrágja hugyos mégis, és látja a WC előtt a húgycseppeket, reménykedik az ötvennégyéves férfi, hogy nem ő volt, de be kell látni, hogy ő volt, ő hugyozott a csésze elé, igen.
Szégyenérzete van az ötvennégy éves férfinak, és a halálra gondol.

(Ha nem mindez a bejegyzés tetszik dudinak, akkor törölje.)

heki 2020.12.13. 14:00:39

@heki: Helyesen tehát: "ha nem tetszik dudinak, akkor törölje."

folytatva, nem biztos, hogy helyesen:

az ötvennégyéves férfi gyakran gondol a halálra, (ahogy Bakáts Tibor a legutolsó interjújában megemlíti), mert nem akar úgy meghalni, mint az apja, évekig rákban szenvedve, kommunikálni és enni nem tudóan, sem úgy mint az anyja, a zárt osztályon teljes üldözési mániájában kiteljesedve, se úgy, mint az első, volt felesége, szintén rákkal szenvedve, hosszú hónapok alatt.

Az ötvennégyéves férfi arra gondol, hogy megvárja, amíg mindegyik gyereke felnő, és azután véget vet az életének.
De itt jön a kérdés: hogy lehet diszkréten, nem megbotránkoztatást keltve meghalni?
Ha kimész az erdőbe, és ott ölöd meg magad, akkor az botrány, hiszen aki arra sétál, nem erre vágyik, hogy egy holttestet lásson.
Otthon megölni magad szintén indiszkrét.
A legjobb lenne talán az óceán közepén, senkit sem zavarva.

Na, ennyit mára, az ötvennégyéves férfinak a legkisebb fia ma 17 éves, már nincs sok hátra.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2020.12.13. 14:20:14

@heki: örömet azért szokott néha érezni? Nem ellensúlyozza kicsit a fájdalmat?

heki 2020.12.13. 14:35:02

@Dinamuki: (Miért magázol? :) )
Nem vagyok depressziós, szerintem, örömet persze hogy szoktam érezni, de egy kor fölött, Indiában 60 év, az ember kimegy az erdőbe, hogy megvilágosodjon, teljesen, aztán persze közben meghal.
A "Sokan voltunk" (Sánta Ferenc) c. novella ezt melodramatikusan írja meg.
Nincs ezzel gond.
Én csak Steinmann grófnőnek válaszoltam egy pici lelki terrorral. :)

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2020.12.13. 14:50:08

azon is elkgondolkozik néha az ember, hogy milyen lenne, ha ő más lenne. Én lennék Szabó Pista a Menyét utcából. Vagy én lennék Christoph Guillemot optikus Vichyől. Nagyom elegáns hely. Vagy ha lenne még ilyen vagy olyan tehetségem, vagy sorscsapásom. Lenne egy olyan nőm, mint Alice Eve. De ez abszurd, csak magam lehetek és csak magam akarok lenni. Ha "más helyében", az csak a hely, és nem a személyiség. Persze alakulhatok, meg alakultam is. És egyébként az is abszurd, hogy ez az "én" ne létezzen. Valahogy létrejött, és még jó ideig létezni fog. És valahogy mindenből tanulhat, akár a saját kárán. A fájdalom is mellékes, meg hogy ideát van-e még, vagy már "meghalt". Egyébként ideát azért van mit csinálni, még 30 felett is...

heki 2020.12.13. 15:28:25

@Dinamuki: ez érdekes, az empátiának egy szintje, hogy milyen lehet "más helyében" lenni.
Mondjuk talán azért nem szoktam így elgondolkodni, hogy mi lenne, ha lenne egy olyan nőm, mint Alice Eve, egyrészt elég (túl sok) nő volt az életemben, másrészt, mivel ezek a nők elhagytak, biztos vagyok, hogy boldogtalan lenne ő is meg én is, harmadrészt meg pedagógusként ezt az empátiaszintet mindennap gyakorolnom kell, mert tudom, hogy azért hülye a gyerek, mert kiközösítik a többiek, mert nem tud játszani - játékszabályt betartani, önkéntelenül is széttrollkodja a közös játékot, és akkor ez egy ördögi spirál, mert akkor még jobban kiközösítik, amit ő meg akar bosszulni trollkodással, vagy mert válófélben vannak a szülők, de tegnap nyugodtabb nap volt, mondja a kisded, mert anyám nem találta meg apám szeretőjét az interneten, vagy hogy mondja a másik, hogy azért vagyok SNI-s (speciális nevelési igényű) gyerek, mert itt, - mutat a homloka jobb oldalára -, az agyamban baj van, ez van és kész, és mosolyog, és nem érzi, hogy kellene haladni valahová.

Szóval meló közben az összes empátia tartalékomat elhasználom szerintem, szabadidőmben nem vagyok empatikus, hanem mindenkinek a kurva anyját :)

Azt mondta különben most a legkisebb fiam, ma van szülinapja, 17 évesen, hogy az emberi szubjektum és az objektív valóság közül nem választhatunk, hogy melyik az elsőbbrendű, hiszen mindkettő percepcionálja a másikat, és akkor én büszke vagyok, akár a többi gyerekemre is.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2020.12.13. 15:59:27

@heki:
a tágabb családomban normálisan nevelik a gyerekeket, kamaszként szigorúan csak napi pár óra számítógép, okostelefon talán csak gimiben volt először stb.
Viszont ismerősnél van gyerek, akinek négyévesen órákig ott a kezében a tablet, és toporzékol, ha elveszik tőle, az ilyenekkel tényleg gondok lehetnek, nem tud egész mondatokban beszélni, dekoncentrált... meg olyan kamasz is van, aki folyton azt ismételgeti, hogy ő egy működési hiba és nem kéne léteznie.. nem tudom, hogy jutnak idáig. Valahogy meg lehet őket menteni biztos, de hogyan.

szubjektum-objektum: igen, alany nélkül nincs értelme a tárgynak és fordítva..
a percepcionálja az gondolom "feltételezi" akar lenni, nem?

heki 2020.12.13. 21:23:41

@Dinamuki:
Nevelés: nagyon kevés normális család van, persze akkor be lehet azt lengetni, hogy mi a normalitás, és "miért van a konyhában a nők helye", stb. feminista lózungok, tehát relativizálni a normákat,
hogy azok csak ideiglenes, kortól függő dolgok.
Pedig nem, hanem evolúciópszichológia által elemzett tények, ha kivesszük a vallást, akkor is. Normák lettek-kialakultak-maradtak, de nem változnak napról napra.
Magyarul a normák nem a véletlenszerűség játékszerei, ha vallásos vagy, azt mondod, Isten által sugalmazottak, ha materialista vagy, azt mondod, az evolúció törvényszerűsége által megfogalmazottak a normalitás kritériumai.

A családod gyereknevelés ügyében szerintem teljesen normálisan reagál, de ezzel a kisebbséghez tartoznak, és a normális gyermek konfrontálódni fog a csoportnyomással szemben: "mi van, neked nincs is okos telefonod, gecó!" - kapja majd alsótagozatban.
Ha elég erős, (látok erre példákat), akkor leszarja ezt,

ha nem elég erős (látok erre példákat), akkor idomul a csordaszellemhez.

(Lírai beszúrás, miközben zongorázik a kisebbik fiam, a maga kedvére: szóval a percepcionalitás elmélete: talán arra gondolt, hogy a tudatos szubjektum tudja megfogalmazni a rajta kívül eső világ létét, hogy az létezik, és viszont, a létező valóság szüli meg a szubjektumot, egyik se lenne a másik nélkül, gondolom, valami ilyesmire gondolt, de nem mertem belemenni, mert kevésbé vagyok kategorizáló-filozofáló alkat, mint ő.)

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2020.12.13. 23:23:53

@heki: (itt volt egy ismeretelméleti fejtegetés, de kitöröltem :-))

Frick László Intézet 2020.12.14. 05:10:28

@heki: Gyakorlatilag számomra, az alaphivatásomat tekintve normáliss... egyáltlán nemérdekela cssalád össszetétele, számomra az a lényeg, hogy a gyermek annyit aludjon ésúgy,olyan minőségben,amit/amennyit egy gyermeknek aludnia kell, azt-olyasmit ésannyit egyen ez a gyermek,amennyit neki kell. Tapasztalatom alapján a gyermekek szeretnek tisztálkodnimeg tisztaruhában lenni,annyira nemérdekes ez, hiszn pla kiscicák is szeretnek tisztáklenni,tiszta,plbolhamentes bundával.

Szóval... hogy fogalmazzak egyszerűen,nem érdekelnek a családmodellek engemet.

Engema végeredmény érdekel,hogy a gyereknek nelegyen horpadt éskékes folttala halántéka, ne hullaszínűlegyen a bőre, nelegyen mozgáskényszeres-hyperaktív a dopaminkóröstúltermelődésemiatt..az természetes, hogy a napokótaéjjel nappal menekülőemberben akialvatlanságában,amikormár 27 órája csak fut ésmenekülegyfolytában,termelődik egy kis dopamin,deplDemcsák Zsuzsa súlyosan alkoholista, a gyerekeitproletármódon veszélyeztetőélemódú részeges szoka gyerekei esetében ez a dopamin termelésmárkáros,főleg azért,mert indokolatlan-ha értesz.

Van bennem valami...eeeee..... túlérzékenység ezügyben, teháthiába írja nekem azt Amy Steinman Újságja meg, hogy mik a korszerű,modern,jövőbevezető családformák, az kb annyira érdekel,mit amit Semjén Zsolt titokban iszákos stRRRRRüszivadásza kereszténynemzetiértékekmentében formált családról papol.

engem annyi érdekel, hogy egy 8 éves kislány ne úgy nézzen rám a tanteremben, hogy nekem is van-e az a nagyon hosszú,padlizsánszínűés vastag,amiből tegnap délután egy anyunak a szájában,egy a kakilólyukában,egy meg a pisilőjében volt és anyu annyira jajgatott,de utána felnyúlt apisilőjébe ésmutatta, hogy ez csak a soerma,amibőla gyerek lesz. Teljesen elmaradott vagyok ebben a tekintetben és az a véleményem,hogymiközbem nem szarok a KorszerűJövőbevezetőModern Családformákra,mert a kakimannálértékesebb és bio... ...engem annyi érdekel,hogy az alul-és rosszul, rendszertelenültáplált, rendszertelenülalvó, anémiás,mozgáskényszeres,magatartásés pszichés zavaros gyerekmég nem biztos,hogy autisztikus tüneteket mutat,viszont zseni akkorsem lesz belőle,ha rendesen végre autista lehetne. Engem annyi érdekela bármilyen családformából, hogyy egy 8-11éves gyerek ne próbálja az anyukája fejét a hányástócsából valahogy elfordítani vagy pl egy 6-11éves gyermekegyfojtában aludjon már,na jól van, ne legyek annyira maradi,de..azért 6-7 órát aludjon már zavarmentesen,egyben, és legyen már a gyermekéletében valami rendszer,pl ha anyu nem szeret reggelizni,akkor anyu ne reggelizzen,deazért akurva életébőlanyu szakítsomn már annyit, hogy ad a gyerekének valami reggelit vagy pla gyerek segge lyukát és az orrát nema kakimeg a takony eszi véresre,engem ennyi érdekela családformákból.

Valamint egy bizonyos szint alatt...meg fölött,nemhogy támogatom a gyereknemvállalást,depl a donátanna/csehkatka alakúaknak tiltanám a gyerekvállalást ésköteleznémőket az abortuszra, hogy imígyen menthessék meg a földet a túlnépesedéstől. A donátanna alakúakra kisállatotnemmernék bízni,nemhogy egy embergyereket fölnevelni,még sajátmagáról sem képes gondoskodni.
süti beállítások módosítása