Kedves Dinamuki, ezt neked írom dal és levél helyett.

Ez egyelőre egy vázlat.. szivesen veszem a hozzászólásokat majd hajnalban, amikor átdolgozom... Napló: Muki komám baszott elolvasni ezt a vázlatot, amoda kommentelt, ahol elkezdtük a vitát...

Ángyánnal nem az a bajom, ahogy/mert eljött a FIDESZ-ből,

nekem rögtön az elején bajom volt a FIDESZ-szel, pl az, hogy ilyen ángyán-szerűségek is FIDESZ tagok lettek. Lehettek. Ebben azt láttam, hogy így a döbetű  ki fog maradi a Rencervátás-ból.

És? - úgy is lett.

 

Voltam én fiatal demokrata és akkor sokan megkérdeztek, akik nem SZDSZ-esnek gondoltak, hogy miért nem lépek be a FIDESZ-be.

Leginkább azzal ütöttem el a kérdést   -ne kelljen részletekbe belemennem :D- , hogy egyáltalán és valószínűleg soha és semmiféle párt tagja nem szeretnék lenni.

Kedves idelátogató idegen,aki nem értenéd a szituációt: Ez a blog abba rohadt le, hogy-mert nemmásoltam be az orbánbaszásos politikaipornó szokásos vágykiszolgáló bőségesen gecis jeleneteit, tehát a blogbarátaim szerint orbánfasszopó bérenc lettem. Először az alapító kikket öltem meg, da z is kevés volt, majd vagy háromszor bejelentettem e blog halálát,mire ránéztem a statisztikákra és kiderült, hogy naponta legalább 100 olyan olvasója van a blognak, aki tökéletességgel szarik a politikai tartalmaira és az eredeti alapítóötlet szerint tekinti.. utolsó blogbarátaim is orbánfasszopó fideszbérenc seggállatnak gondolnak, csak őkkissé...hhhu, ezt nehéz lesz megértened... ö... valamennyire véleményszabadak is és szivesek elnézni nekem ezt a betegségemet, ami szerintük van... 

Valójában óvodás korom óta untam azt a szituációt, amiben mindig én voltam a hülye és a na, ereggyek arrébb, nemígykellezt, majd mindjárt megmutatják ezt, hogyan kell igazából, és soha nem úgy kellett azt csinálni, ahogy én csináltam.

Az óvodában  a téeszelnök fia volt ez az ember, építettem egy 24 tornyú nagy homokvárat, nézte vagy 8-10 gyerek, a téeszelnök fia megvárta, amíg elkészülők,majd körbejárta és széjjeltiporta, néha ő volt a szovjet szőnyegbombázás.

Óvodáskorom végén úgy gondoltam, hogy ez majd az iskolával megszűnik.

A téeszelnök fiát az anyukája úgy nevelte, hogy mindig először üssön és  ha a büdösparaszt vissza merne ütni, akkor pedig mondja meg jól az óvónéninek, ha az óvónéni a büdösparasztot nem bünteti meg, akkor pedig mondja meg neki az óvónénit, ő megmondja az apukájának, a teljhatalmú téeszelnöknek, az meg beszól a tanácsházára, hogy intézzék el azt a picsát az óvodában, az óvónénit.

Engem  arra nevelt az anyukám, hogy ne üssek vissza, nem szabad verekedni és még egyet ne, ne árulkodjak. Ha megvertek, megvertek, majd elmúlik szépen. Semmi nem tart örökké.

 

Így aztán, amikor a téeszelnök fia széttaposta a váramat azzal, hogy de szar, egy fos és selejt is, arra kértem, hogy akkor most ő építsen egy jobb várat és mutassa meg, hogy hogyan kell azt.

A téleszelnök fia megnézte a karórája helyét a csuklóján, mert azt az óvónéniknek szépen mindig le kellett venni jáccási idő-ben, hogy ne legyen baja

"Nincsen énnekem ilyen szarságokra idő, mint a várépítés, szar vót a várad osz' kész!"

Tehát valójában és ez volt a titkos motívumom, azért is nem léptem be a FIDESZ-be tagnak, mert ott volt az az Orbán Viktor az akkor még liberális és demokratának látszó pártban, úgy nézett ki,mintha ennek a pártnak eléggé kollektív lenne a vezetése, de én valahogy megláttam Orbán Viktor olyan aranyos, kócos szakállas arcában a téeszelnök fiának az arcát.

Akinél nem lehet okosabb ember. Sőt, csapatbvan  nem is ajánlatos nála jobbnak lenni.

"Orbán csak a nála butábbnak gondoltaktól kér tanácsot."

 

Azt szoktam mostanában javasolni mindenkinek, hogy ha meg szeretné érteni az elmúlt 35 év történelmét, akkor először Gyurcsány Ferencet kell megértenie, és ha már ismeri Gyurcsány teljes életútját, doktorálni tudna Gyurcsányból úgy, mint ahogy én tudnék bizony doktorálni, akkor elmondhatja, hogy kezdi sejteni az elmúlt 35 év történelmét.

Orbán Viktort nem szükséges megérteni vagy ismerni az elmúlt 35 év történelméhez akkor, ha pl vidéki óvodásként a tanácselnök fiával, a téeszelnök fiával, olyan termelőszövetkezetek esetén, amikben az elnök egy tökfiulkó volt és a valóságos titkos, tényleges elnöki tevékenységet végző embre, mint valami Vitray Tamás a Magyar televízióban, csak a legokosabb ember volt ugyan, de aláírási felelősség, azaz számonkérhetőség nélkül.

...tehát volt óvoda, ahol a téeszelnök fia hülyegyerekbe számított és az, aki az én óvodámban a téeszelnök fia volt, ott a fő agramókus [agronómus] fia... Vagy az orvosék gyereke, vagy az  iskolaigazgató kislánya.

Az, hogy van 1, amiben az 1- et értjük Ángyánnal, még semmi. Angyán József valódizöld, ő is Mezei Klári nénitől tanult, mint én és mint többezren valódizöldek és valódi bio-gondolkodásúak

és ebben a sávban ugyanúgy nem mentünk igazából semmire, mint ahogy Ángyán sem.

1-et értünk Ángyánnal a nagybirtokrendszer kárhoztatásában is.

Azt, hogy Magyarországon a nagybirtokrendszer... hogy mondjam... organikus.. velejárója a Kárpát-medencének a nagybirtok úgy, mint a feltöltöttség, vagyis a medence-jelleg vagyis az, hogy a Római Kor alattunk 10 vagy 12 méterrel van.

Itt ugattam a napokban, hogy a "kisgazda bázis" mint olyan, attitüd szerint is kihalt, tehát

a fasz se akar itten földet művelni. A picsák már jóval korábban nem akartak, egy-két generációval elébb.

The Corn Detasseling Bandits, USA Illionise

Azt, hogy Magyarországon egyszerűen.. nem organikus a kisbirtok, a nadrágszíjparcella rendszer, a kisgazda élet, azt egy kisbirtokostól hallottam. Le is esett az állam, hogyan lehetséges ez, hogy valaki "bukott" kisbirtokos létében ilyen elidegenedetten képes szemlélni a birtoktípusok esélyeit Magyarországon. [-> Széchenyi Pali gróf példája]

Időközben ugyanis évrőlévre, majdnem kínai tempóban változik a helyzet és pl tavaly a hibrid1-es kukorica vetőmag termesztők, kurvasok pénz van a vetőmagkukorica termesztésben... azért, mert ehhez , mármint a címerezéshez 2017...18-ig volt napszámos kézi erő. Tavaly a kukorica vetőmagtermesztők nem kaptak napszámost címerezni. Márpedig a gép cimerezés nonszensz. Erről is írtam már...

Mondjuk Medgyesegyházára már Erdélyből hozták a valóban mélyszegény románt (tehát nem magyarokat, hanem román románokat  )

Ángyán az a fajta professzor, aki kb 30 éve egy alzó grand sok, annyit nem tanult.

Pl a magyar földbirtokosok most.. pár éve azt próbálják megtanulni, hogyan lehetne ember nélkül mezőgazdálkodni úgy, ahogy pl már Fejlettisztánban mióta.

nem találsz egy embert, aki megmetszene egy gyümölcsfát, a gyümölcsfát metszeni képesek átlagéletkora 70 és a halál...
Szőlőnél ez talán a 60 életév...

Miről beszélünk, gyerekek?

Cetli [post it] ŐÚgy beszélnek Orbán rendszeréről, mintha az már visszavonhatatlan és végérvényes lenne, mintha csili CSala néni, a pri-a-parádé, ha elgarázsolná Orbánt, attól még itt továbbra is maradna utána..
IOfjú Sheldon -koromban, amikor a tanítónénik agyon akartak vágni, mint vaélami kurva kölyköt, spokat tanulmányoztam Hunyadi Mátyás király életét és műveit, aztán egyszercsak benőtt a fejem lágya és rádöbbentem, hogy Hunyadi elhízott hatalmas hájas teteme még ki sem hűlt, amikor már nem maradt utána semmi.
Egy focicsapatra való embert nem tudnék összeszedni Rákosin és Kádáron kívül, akik után maradt valami,  talán a nyelvünk,Csokonai, Petőfi, Arany János

Nincs, aki gyümölcsöt, szőlőt szüreteljen. A magyar mélyszegény nincsen már rászorulva a napszámos munkára, ha el is áll, neki órabért fizessenek, de nem teljesít annyi, hogy kijöjjön belőle az az órabér, amit elvárna. Nem képes pl meggyből megszedni egy ládával egy nap.. de 10000Ft-ot szeretne és egy láda meggy kb 12-16 kiló. A romániából hozatott mélyszegény 17-18000 Ft-ot keres teljesítménybérezésben, nagyjából a hatszorosát tudja leszüretelni annak a mennyiségnek, amit a magyar mélyszegény leszedeget.. de csak vállmagasságban, mert a magyar mélyszegény nincs az a pénz, hogy az ő derekávallehajoljon, nem is gebeszkedik felemelt kézzel és nem létrázik, mert cukros és szűűdül. 

Arról, hogy a 2000 hektáros nagybirtokosnak a gyereke nem akar a nagybirtokra kimenni,messziről se szagolni az állattelepet... nemhogy egy kisgazda.

Politikai pornóban ütős, amiket Ángyán mond [vagy ha nem mondja, akkor a szájába adják a felesége szavait egy kis geller-rel :D ]  és ha valaki bele van betegedve a NER-nbe meg az orbángyűlöletbe, találhat kielégülést abban,amit Ángyán beszél, de az politika és nem a mezőgazdálkodás mai állása.

Mit mezőgazdaság? - az ipar a városban van és nem annyira büdös, ha a foglalkoztatást nem számolom, a netokrata egyáltalán nem birja az e,berszagot.
Egy rendes... 40-50 Mrd Ft-os vagyonnal rendelkező gyáriparos nem tudja, kire fog maradni a bót,mert a gyerekének nem kell.

Fél nappal későbbi betoldás -amire ráaludtam 1-et:

Az osztogatás a bajod a lopásokkal egyetemben? -Muki!

1.Igazságos osztogatás nincsen,

mint ahogy igazságos szépségverseny sem létezhet.

Ahol osztogatnak,ott lesznek,akiknek nem jut.


A 2000-esévek elejére (aki akkor született,ma már ivarérett...) a magyar föld kérdése az volt, hogy bankoké lesz-e, mint Fejlettisztánban a nagy hányadaés szinte mind,mint az USÁ-ban. Nem tudom hányszor, kb százszor rámutattam arra a foyamatra,ami az USÁ-ban 60-70 éve zajlott le: a föld nem azé, akinek bérbeadják.
És...ez... hogy fogalmazammeg finoman...Nem a bio mezőgazdálkodás .

Magyarországon 2002-ben a megveszekedett orbángyűlölet következtében egy olyan spekuláns csoport került politikai hatalomba, méghozzá a magyar szellemiélet kiválósága,Az Első Rendszerváltó,akimár a 70-es években... a..stb...stb,Ángyán is tőle tanult meg én is tőle is tanultam,Vitányi Iván nevelte ki ezt az embert... - aki  számára a politika is meg a hatalom is teljesen mellékes.
Egyik főcélja volt ennek a csoportnak az €-csatlakozáslehetetlenné tétele.Itt jegyzem meg,hogy képtelenség lett volna, már elfogytak addigra a magyar lakosság tartalékai ehhez... Minden ojroövezeti tagállamban ugyanis a lakosság (ismered a francia karikatúrát a paraszt hátán ülő három további rendről) a lakosság fizette meg az átállást...Mindegy...
A másik cél pedig a magyar.. az oirópaiakéhoz képest nevetségesen olcsóföldek nyugati banki konzorciumokba átjátszása volt.

A rendszerváltáskor,a kárpótlásnál AZONNAL jelentkeztek nyugati banki konzorciumok, egy ilyet képviselt a senkiházi szélhámos, aljas kókler, "az argentin" Dr Blazsejovszky Rudolf.

De tudok magyar grófról,akinek a fia kicsiben csinálta és egyébként netokrata is, a Netrisk-pont-hu alapító tulajdonosa volt.

Tehát Ángyán ( and me) és még sokan azt láttuk, hogy a föld hamarosan azé lesz, aki nem műveli meg (ebben a képletbven egy gróf Széchenyi Pali 80 évvel ezelőtt a 100000 Holdjával,amikb 50000 Hektár, földművelője volt.. Holdanként mindössze 1 P haszonnal) hanem csak bérbe adja...

Abban a szituációban nekem is voltak politikai hasfájásaim, érzelmeim volt-téeszvezetőkből lett földbirtokosokkal szemben.

A kisgazdapárt rencervátáskori ötletével kapcsolatban mutattam meg, hogy annak? -  nem volt társadalmi bázisa!

40évvel ezelőtt a termelőszövetkezetekben az "eredmény" szétosztogatása keretét a tagi viszony adta meg. Ezért minden fiatal agrárértelmiségi,aki leszerződött egy termelőszövetkezethez,500 Ft-talmegváltotta a tag jogviszonyát. Aminekkövetkeztében egy átlagos téesz éves zárszámadási eredményosztogatása így nézettki:

Dr Vérnősző Iszákos Fenevad főagranómus kapott 80000 Ft-ot (ez egy traktoros éves fizetése volt)
Balfasz Töhötömtelen Sűttökör elnök kapott 16000 Ft-ot
A téesz párttitkára kapott 34000

ÉsplKulák Balambér, A Százéves Ember (73 éves) a termelőszövetkezet alapítója,aki egyedülaz induló szövetkezeti vagyon 37,892017%-át adta be, kapott 1200 Ft-ot, ami valamivel több volt,mint az egyhavi nyugdíja.

Ilyenek voltak az elosztási viszonyok és 10évvel későbben azpk a vezetők, akik egyébként legálisan a fent felsoroltak szerint vettek ki az eredményből,illegálisan meg százezreket a milliókkal (egyszerűen loptak és kész) (demindenki lopott az éjjeliőrökkel bezárólag,még afalu rendőrei is loptak a téeszből,de alegesleges legtöbbet minden téesztőlmaga az állam tudta lopni.

Rákosi idején meg a korai Kádár-korszakban a termelőszövetkezeti vezetők végső fegyvere volt a büdösparasztokkal szembe a tagi jogviszony megvonása. A Reformkomonizmus Korszakára ez a szituációmegváltozott. Ricsekendős, csövesnek öltözött fiatal radikális téesztagok felálltak a kögyűlésen és súlyosan támadták a termelőszövetkezet vezetőségét,erre azok felláttak és a tagi jogviszony megvonásával fenyegették meg a radikális fiataltagokat.

BETYARSZ: Basszátok meg, Pista bá' a tagi jogviszonyotokat, kúreljátok meg vele a zanyátokat! Megyünk a gyárba, ott 6 Ft-tal több az órabér és tető alatt vagyunk mindég! 

ELNÖKSÉG: Elvész a zárszámadási pézetek! Az idén 8750-et kaphattatok vóna!

BETYARSZ: Lopjátok el azt is a gecibe, kell a fasznak!

Az akkori újságból-okos dinamukik megsemmisítő mesterérve az volt, hogy büdös osztályöntudatlan parasztok az állam nyakán élősködnek [ Dr Medgyesi Péter,A Takony kis fiatal nyikhaj a kormányban: Alig pár % a GDP-ben!] jés a Zállam tarcsa jel a téeszeket! Miközben a termelőszövetkezeteknek az eredményeiket be kellett fizetni a Központi tartalék Alap-ba, amiből aráfizetéses téeszeket finanszírozta az Állam,és ha beruházni akart egy termelőszövetkezet, rendes "maszek" hitelt kellett felvegyen az OTP-től 1/%-os kamatra, amidőn a KTA-ban 2%-ot kamatozott a pénze

Ezt a passzust ma itt tudja Magyarországon Ángyán Professzor Závada Pál politikailag megbízható jóoldali orbángyűlölő és én,aki az életemet odaadnám ha azzal Závadát megmenthetném,miközben Ángyánt csak azért nem szaromle, mert a szarom bio éskell másba. Hasznosabbra. Na,Muki! - Pedzegeted már?

..folytatom.. Tehát Nekem és Ángyánnak kurvára mindegy volt 2005-ben, hogy volt-téeszelnök harácsoló a magyar tolvaj, aki a földbirtokos vagy olyan magyaar tolvaj, aki a kisgazdákra tett a Nagy Rulettben vagy most (vagyis 2005-ben) mint Ángyán is,érdekből úgy csinált, mintha fideszes érzelmű lehetne

Úgy voltam vele, mint cigányasszony a férfiakkal. A fasz, az fasz, az a természete, a földbirtokos meg földbirtokos, annak meg az a természete.

Te Muki  és még soka a romantikusok, abba ringatjátok magatokat, mert érzelmek tengerén, mint az izraeli autóvásárlók: A VW egy náci autó, ezért vesz Skodát. Természetesen erre a képletre is van egy újságokban olvasható nagy magyar értelmiségi okoskodás, hasonlóan az Orbán=Gyurcsány/Gyurcsány= Orbán -féle demagóg ostobasághoz, miszerint MSZP=FIDESZ FIDESZ =MSZP

Az osztogatáson horgadtál fel Muki és ha megnézzük, hogy az Összefogás 2019. október 14-én mivel kezdte? - hátperszehogy az osztogatással és "Karácsony" = FIDESZ? "Karácsony" = MSZP? Ja, hogy ha Olyan Aranyos osztogat,akkor az nem annyira zavaró,mintha Alcsúti Csüngőshasú Vidéki Cigány Takony Hitler Mussolini Varacskos Maradona Kádár ---- usw.

NER? -a NER testetlen vagyis politikai kommunikációs fogalom. Orbán, valószínűleg jól számolva előre, készített egy nyugati mintájúmegegyezést, ami egy minnimum-ot tartalmaz, ait a Napi Szar-on kívül hagy a politika. És Orbán jól számolt, szépen odarohant az Ellenzék és olvasatlanul aláfirkantotta a NEM KELL. Ezzel létrejött a
Nemzeti  Egyetnemértés Rendszere

amiben szart se kell egyeztetnie Orbánnak az ellenzékkel,mert az Ellenzék előre bianko mindent aláírt a NEM ÉRTÜNK EGYT-tel.

A NER egy blöff és a NER-rel az Ellenzék annyira ostoba, mint amekkora ostoba volt Orbán pl a Többiztosítós Rendszer ötletével. Mint az köz nemtudomású, nem írta meg az újság,persze, hogy főleg FIDESZ-es újság nem írta meg: 2007.júniusa Utolsó Csütörtökén a nemzetközi nagy biztosítók menedzserei kihahotázták a mátrai konferenciaszálló Meeting Roooooom-jában az ötletet azzal, hogy egy szart fognak egy ekkora biztosítási csaló tolvajországban még Dr Orvos Szakértőket is drágapénzen fizetni az orvosbárók és a jellegzetesen magyaross-lopós egészségügy ellenőrzésére. Nem volt másik ötlete Gyurcsányéknak, ez az egy volt és ennek kampec-dolórecc, finito, fin, sifirsit, Ende THE END lett 2007. június 29-én.

nem volt márt akkor Többiztosítós Rendszer még halovány ötletszerűen sem mnár, amikor Orbán kitalálta, hogy a népszavazási trükk bevetésével az Európai Nagyrutin szerint lemondatja Gyurcsány kormányát és előrehozott választások lesznek 2008-ban. A néápszavazási ötlet megtestesítette a nemlétezőt

ahgy a NER basztatása létezővé teszi Orbán Rendszerét.

Ugyan mi a faszért kéne Magyarországon lemondania egy népszavazási eredmény miatt egy éppen aktuális kormánynak, ha-amikor akkor sem kellett lemondania, amikor egy bűnügyi szövényben [Medgyesy Ügy] ,amit a valóságosan és azóta is titkosan harmadrendű, de elsőrendűnek kitálalt vádlottról hamisan neveznek Kulcsár Attila Ügy-nek, azért sem kellett lemondania és 2006-ban pedig kétszer lehetett ezt az Európai nagyrutint nemhogy büntetlenülmegbaszni Magyarországon, de mégünnepelni is a szájba kúrását is!

A NER-nek a kihirdetésekor AZONNAL VÉGE LETT...öööö...eee... Én úgy szoktam számolni, hogy kb 2012. vége óta annyi értelme van beszélni a NER-ől,mint pl a veszet fejsze nyele megtalálhatóságait latolgatni.

Ma már a NER-t nem is az eredetiértelmében értik... hanem kb annyit jelent: "Orbán Rendszere" .. valamiféle fidesznyik genetikus kód a bűnre,mint pl az Alcsúti Csüngőshas vagy a szintén disznóra mutató varacskos  a pocakosra mutató Maradoná-val. Azaz: bruhahha... hha..hhhh .hrrrrrh... 

 

"Kurvák."
Yossarian

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr4315709314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása