Mindig jókat kacarászom azon, amikor káposztafejű savanya, szájjalkereszténydemokrata bácsik meg nénik a szingliket basztatják ezügyben. Kárhoztatják a szingliket az önzőségük, a promiszkuitásuk, a meddőségük miatt.

Szerintem a szinglikkel semmi baj. Éntőlem oszt annyira buzulnak, amennyire. Fűvel-fával, pinanyaló kutyával, nyugodtan, ne zavartassák magukat. Házasodjanak -sőt, ha a kereszhténydemokrata hülyebácsikat annyira zavarja inkább kötelezzék a buzikat a házasodásra és akkor majd a nemházasodás lesz az igazán kúúúl. Jó buddhiánus keresztényként még imádkozom is azért, hogy a szinglik ne vállaljanak gyereket. Oly sok cuki állatkát lehet kapni a Pet Shop-okban, majd azokon kompenzáljanak a klimax idején!

A kérdést ugyanis, amit itt majd alant kitárgyalok az elsőtől a tizenhetedik sorig az

önálló jövedelemszerző képesség

határozza meg.

A szingli ugyanis önálló életvitelre alkalmas. Nem kell neki tudnia főzni és háztartást vezetni, jövedelme olyan magas, hogy abból reggelizhet a mekiben, ebcsizhet valami étteremben és hozathat vacsorára kínait -ennyi a mai Magyarországon úgy nagyjából 7-8000 Ft-ra rúg. Ha még nyamilt valamit a főétkezések között, ücsizett vagy kácsizni teázni beült valahová barival, akkor elérheti ezt a ktg-hányad akár a 10000 Ft-ot is. A szingliléthez persze bérelt garzon is dukál mondjuk alsóhangon olyan havi 150000-ért. Nem is folytatom, számomra és a fölpiszkált téma szerint is az igazi szinglik teljesen érdektelenek ide.

Előszöris egy idézet:

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálási adatai szerint 1990-ben a 25 és 29 éves magyarok még csak 18 százaléka, 2011-ben pedig már 43 százaléka lakott otthon. Ha a fiatal felnőtteket, a 20 és 24 év közöttieket nézzük, akkor az adat még kiugróbb: a legutóbbi népszámlálás szerint 71%-uk a szülői ház lakója.

De még a középkorúaknál (30-49 éveseknél) is meglepő arányokra bukkanhatunk, a férfiak közel negyede szülei társaságában tengeti otthoni idejét. Az otthon lakó középkorú felnőttek között nagyjából kétszer annyian vannak a férfiak, mint a nők, 2012-ben egy KSH-vizsgálat szerint a 30-49 éves nők 14%-a, a férfiak 23%-a közös háztartásban élt az egyik vagy mindkét szülőjével. FORRÁS

Ugyanez a téma az index-ben.

A korosztályom minden idők legpicsább szüleje . Mentségünkre legyen, hogy már szüleink is inkább megcsináltak helyettünk bármit a háztartásban, semminthogy ránk hagyták volna. Amikor 18 éves voltam, vidékiparasztnak születvén a szintén vidékiparasztnak született osztálytársnőim bármelyikénél is különb voltam háztartási munkában, hatféle ételt tudtam főzni , ablakot pucolni, függönyt fölrakni, mosogatni, minden leszakadt gombomat magam varrtam föl és a lyukas zoknijaimat megstoppoltam kidobás helyett, és ötéves korom óta porszívóztam, 14 éves koromtól magamat ruháztam a karácsonyra kapott gatyák és zoknik kivételével. Az osztálytársnőim zöme a mosásból addig a fázisig ha eljutott, hogy a leváltott bugyijával beletalált a szennyeskosárba. vagy nem. Az volt a szorgalmas, aki a mellédobott bugyijáért lehajolt és a mosó'ba tette.

Az én generációm volt az első, amelyik bár gyereket még vállalt, főleg a lakáshitel program szorításában , de már textil pelenkát nem kellett mosnunk, jöttek a nedvszívó zselés hyperkörnyezetszennyező eldobhatópelenkák. Az én generációm legkésőbb akkor vásárolt videomagnót, amikor a gyerekei a tévé elé cseperedtek. Az én generációm gyerekei erre a szülői intelemre révedtek:

"Űsz a picsádon bazmeg a kurva anyádat, ehun a távirányító osz' lessed a Vóldiznyi matinét a tévébe vagy a vidijót, azért vettük a sok kibaszott kazettákat. Imígyen hasadt a szúszperkiánus minden egyszarista shitcom élvező generáció hajnala.

Ma mit hallok a szomszédból: "Csënge, kurvanyád, mér nem fogod a laptopodat bazmeg osz lessé rajta valami filmet, takaroggyá má!" - fejlődik a kommunikáció.

Szülő-nemzedéktársaim büszkék arra, hogy 32 éves kislányuk van meg 28 éves kisfiuk. Az un "felsőfokú tanulmányok" kitöltik a közepes vagy jobbképességű gyerekek 20-30 éves kora közötti évtizedet, és így akár három olyan diplomát is szerezhetni, amivel egyébként elhelyezkedni nem lehet. Ha lány az a 30 éves gyermek, akkor persze még meg is kéne csinálnia a karrierjét a gyermekvállalás előtt.

Az én generációm szüleje a legpompásabb önhazugságokkal ámítja magát a 22-39 éves anyukájajókislánya-jókiffia felől.

Ismétlés: a Homo Sapiens már a történelem kezdete óta olyan fejlődést diktál magának, amit mint biológiai lény, a természettörvények szerint esélye nincsen követni.

Lehet itt maimarketingezni meg önhazug koncepciókat gyártani, de az ember szaporodásbiológiája az nem szókincs meg kommunikációs vértezettség és keresőmotorzás kérdése. A női test fejlődésének vannak szakaszai és úgy 30 éves kor után, 32-től biztosan, egyre veszélyesebb elsőszülést vállalani. Lehet ehhez öncsaló hókuszpókuszokat sikálni a fejlődővilágról, a világfejlődésről a követelményrendszerekről és lópikulákról a csinnntányérokkal.

Amibe senki nem merész belegondolni amit nem akar látni senki sem: A 60 éves nő nem anyja már a 20 éves kislányának, hanem mindent elnéző és ráhagyó cuki nammamucilija. A 66 éves mindent leszaró remetevágyú nem apja a 20 éves elsőszülött fiának, hanem forgó-morgó "tüllem oszt csinád ha akarod" nappapija.

A 22-39 éves anyuka-jógyereke ráadásul inkább képzetlenebb, mint diplomás. (fönt a linkek, az egyik indexes is, tessék végigolvasni az illusztrációkat) Dehogyis választja a szinglilétet!  Nem is választhatná, ha ábrándozik is róla. A szinglik magasanképzettek, diplomások, jelentősműűűvészek és aójjddemenők! A 22-39 éves gyermekek többsége a picsamamamotelek lakói a melós-gürizó társadalomból való -és szülei nem tanították meg őket még dolgozni sem. Még házkörüli és háztartási munkákra sem fogták őket. Önállótlanok és önálló életvitelre alkalmatlanok. Szél üti a 39 éves kisfiú apukáját és este nincs, aki begyújtson a kazánban, mert anyuka jókiffia azt se tudja.

Faluhelyen még gyakori, hogy mamahotel lakóit a szülei 100 éves paraszti praktikákkal összeboronálják. Guba a gubához, Audi a Toyotához. A 34 éves anyuka kislánya ki van stafírozva és a hozzá szerzett 39 éves kisfiú is 8 évet dolgozott Németországban. Minden megvan, két bebútorozott ház, amerikai konyha -de nem bekötött konyhagépekkel, mert a falubéli asztalos és egyéb mesterek ugyan már 37 amerikaikonyhát építettek, de mert a mosogatógépet hűtőket egyebeket senki nem kéri bekötni, úgyis az alsó konyhát használják, meg úgyis anyu hozza az ebédet vagy anyuhoz járnak enni és majd anyu mos rájuk továbbra is és apu odajár elvégezni a ház körül, minek is piszkolná a kezét a 40 éves kiffiú.. Leggyakrabban már az ilyen összeszerzett házasságoknak semmi jó vége nem lesz. A 30-as éveit járó ember már annyira hatékonyan tud maszturbálni, hogy rendes páros heterokapcsolatban nemigazán élvez jól. Aztán kényelmetlen is egy másikkal aludni, fingik és horkol. Az összeszerzés idején még csak-csak... az első húsz dugásban még volt érdekes... mondjuk a 39 éves kisfiú annyit rejszolt már pornóra, hogy nemigen képes húsvér nővel rendes erekcióra. A 34 éves kislány meg vesz ugye síkosítót. Az igazán jaj azonban az, ha az ilyen elmaradott parasztszülők annyira erőltetik 35-40 éves gyerekeik házasságát, hogy még valahogy az onoka is összejön. Jaj az ilyen onokának! Juj, ha még kettő is lesz!

Kommentsávokban sokat vitáztunk már erről blogbarátaimmal. Leginkább mélyszegényekkel és proletárokkal szívok egylevegőt. Környezetemben főleg a munkásosztály leszakadó rétegei élnek. A falumban élő 20-30 év közötti lányok képtelenek végigdolgozni egy munkahetet, vagy hétfőn vagy pénteken nem állnak ki a munkásbuszhoz vagy a hétközepén hagynak ki egy napot. Az én generációm lányai a semmittevéshez meg a semmihezértéshez azt koncepcionálták, hogy majd férjhez mennek és a érje eltartja őket, hátébék lesznek osz' maj csak lesz valami. A háztartási munkát meg valahogy menetközben megtanulják.

Hát, a korosztályom háziasszonyai tényleg tanultak valamit, így az Ötödik Iksz táján a következőket főzik: Rántotthús, sűttkrumpli, fasirt, zsírpörkőtt, húsleves, bableves, mégvalamilyen leves, leginkább eddmeg vagy fradi, valamilyen zacskós műleves. Kelttésztát nem, mert az melós, salátákat nem, mert a főzeléket se eszi senki, nokedlit vagy rizsát. Nemrég olvastam egy csudálkozó cikket arról, hogy a természetazonos anyagból csirkehúshatással készített panírozott izék milyen drágák és ugyan ki veszi. Hát a társadalom olyan milliói vásárolják a gyorsfagyasztott szarokat, csirkebőrvirslit és összedobokvalamikészet, fagyasztottpizzát és hasonókat, ami rétegekről a magyar értelmiségnek még fingja is egyre kevesebb. A munkásosztály leszakadó rétegeinek asszonyai a proletárok nem sütnek semmi süteményt. Kiálltak a munkából Mikulás után azzal, hogy készülnek a karácsonyra,  de büszkélkednek azzal, hogy majd az ő faszuk sütögél Karácsonyra megveszik a gyári dobozolt kész műsüteményt. A kertet nem művelik, mert minek, a XXI. századi matek az mindenkinek megy, ha ejben összeszorozni kétjegyűt kétjegyűvel nem is. Arra jut mindenki, hogy nem gyön ki a kertművelésben az órabér, óccsóbb megvenni a bótban. A leszakadó rétegek és proletárok háztartásában a nap minden percében vannak otthon legalább hatan, de szeptemberben az első begyújtáskor a fejszét ott keresik a dudvában, ahol májusban valaki kezéből kiesett.

Ivarérésem idején Fekete Gyula bácsi igaziíró huhogott a magyarok kihalásáról. Az igaz hogy  Magyarország jelentős foltjain tenyészik már a fejlettnyugati picsatársadalom. Más fótjain az országnak azonban proletár tömegek élnek, még kevésbé "fejletten" mint a nyugatiasodó picsatársadalmi foltok hűdefejlett lakői. A 10-12 éves proletár nő a saját háztartásba menekülésben látja a függetlenségét és nem a gyermektelen, csak sajátmagának és sajátmagáért élő fejlettpicsaságban. Ma is olvashatni huhogásokat a magyarok kihalásáról. Ha bármelyik társadalomkutatónak lenne ahhoz egy mikula politikai inkorrektsége, hogy a magyar társadalom reprodukálóképességét a fejlettségek metszésében vizsgálja, vagyis a Nyugat-Európa picsatársadalmaihoz felzárkóző jobbmodú rétegek mellettz merészelné a dolgozósztályokat aztán pedig az életüket segélyekből ingyen leélni kívánó kétmilliós proletáriátusunkat kutatni ezügyben, azt tapasztalnák, hogy a nemistávoli jövőben meg fog állni a magyar fogyása és negyedszázadon belül pozitívra vált a ráta.

A magyar társadalom fejlettrésze elpicsásodásának a legékesebb bizonyítéka az, hogy a szellemiélcsapat már annyira nem ismeri a saját hazáját, hogy nem tudja, van itt nekünk Magyarországonn saját 2000000 polgártársunk, akik un "felzárkóztatására" 50 év alatt  12 000 000 Milliárd Ft-ot minden nyom és eredmény nélkül költöttünk el. És a felzárkóztatás korai szakaszában [1962. körül] kétszázezren sem voltak. És akik a segélyenélésben jelentős konkurenciát jelentenének a pártízezres vagy százezres import un "szír" menekültnek. Alig hinném hogy import afgán meg pakisztáni és bangladeshi felzárkóztatandók szeretnének a mi magyar "belpiacos" felzárkóztatandóinkkal sorompóba állni a munkaelöli menekülés versenyében a segélyenélés tartós keretei között.

A proletár 4-5 gyerekes anya nagymama lesz 36 éves korára -amidőn ugye a fejlett picsaember első vagyis leginkább egyetlen gyermekét vállalni merészeli. Minél magasabb a jövedelemszerző képessége a picsaembernek, annál több koncepciót hazudik össze magának arról, mire vár még a gyerekvállalásban. A proletár számára a gyermek viszont jövedelemforrás a segélyenélésben. A proletárlakásban senyvedő 10-12 éves nő pedig miközben gyűlöli anyját a proletáréletért és többrenéz,, szökést és sajátéletet tervez az emberével, akit majd kifog magának. A fiatal proletár pár, a 15 éves elsőszülő nő és a 17-18 éves elsőgyermekes apa nemsokat matekoz a gyermekvállalás költségein. Nem kell császáros szülésre költeni százezret nyomatni a nőgyógyásznak, sokszor a 2500-2200 grammos magzat á shlutttyhaaa néhány perc alatt kisiklik a szülőúton -az anyáért száguldóm mentő még a hetedik határban jár. Az idei év egyik első újszülöttjének az anyukája kamerába mondta a riporternek, másfél millió nézőnél több láthatta, 31-én éjfél előtt mit se sejtvén szilveszterezett a családdal és negyedórával éjfél után már kigyütt a baba. Az ilyen mammucili nem kakilja össze magát a félelemtől, ha nemcsászáros [intézetünk korszerű szúszperkiánus szóhasználatával bio pinás-]szülés kereteiben szül. És nem érzi azt, hogy őt bármiben is korlátozná az önmegvalósításában az, ha még szül akár 4-5 további gyereket.

A magyar picsatársadalom fejlett fótjaiban találunk már bőséggel 44-54 éves gyermektelen hősöket, akik önmegvalósításra áldozták életüket. Jaj, annyira szivesen riportoznám őket, mimindenre vitték a meddőpicsa életükben,, mint önmegvalósítók.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr212098427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.01.05. 11:14:56

Van szerencsém egész közelről figyelni a egy 30 fööltti éves fiúgyermeket, babusgató, kedves szülőkkel. De jó is lehet az ilyen családban 5 évesnek lenni. Nagyon cuki a a 33 éves kisfiú, szépen eljátszik a számítógéppel, segít az okostévé kiválasztásában a szülőknek, és letölti a sorozatokat az internetről. Jó gyerek, nem megy sehova, nem barátkozik idegenekkel, káros szenvedélyei nincsenek. Néha még dolgozik is, a pénzéből tabletet meg számítógép alaktrészeket/ játékokat vesz.
Vidéki büdöslakótelepen ez a jelenség szerencsére nem tömeges, de van rá példa. Ha ez országosan tényleg tömeges, akkor Magyarország menthetetlen.

2017.01.05. 11:16:42

"Rántotthús, sűttkrumpli, fasirt, zsírpörkőtt, húsleves, bableves,"

Én ezt mindent szívesen eszem.

Frick László Intézet 2017.01.05. 12:51:33

@nagyjoco: Én is szivesen eszem rántotthúst évente tízszer. A gyerekem is kamelta, amíg aztán a nászoméknál nem minden vasárnap, aztán szombaton meg szerdánként is rántothúst kellett ennie. Imádta azt a fasirtot, amit évente ötször gyurmászoltam, de a nászasszonyom heti kétalkalmi fasirtját már únja. Meg a zsírpörkőttöket. Nálunk még a pőroletárok is változatosabban étkeznek, mint a parasztok, pl segélynapon beautóznak a városra kínait enni, meg még tejfölöscsirkét is szoktak, a proletár ha dógozni meg, akkor a rántotthúsos szendvicse paradicsommal, ződsalátával gazdag. A cigányasszonyoknál felénk szégyen gyári fagyasztott réteslapot venni maguk gyúrják. Fel is baszódik a magyarasszonny agya a pénztárnál, amikor ez kiderül. A cigányasszonyt az ura a Benei-süteménnyel együtt baszná ki a veranda nyélonnyán. Gúrmandok, na! A leszakadó rétegek magyargyereke ezért is kuncsorog 12-13 éves cigány nő után, mert akkor lesz háztartás, megdíszített lakás akár a semmibű is, tisztaszoba meg ilyesmik. És rendes főzöttételek minden nap. Az anyóséknál meg birkapörkőttek, segélynapon kínai.

Frick László Intézet 2017.01.05. 12:53:29

@nagyjoco: Nekem a cigányokban, meg a cigány-magyar vegyesházasságokban van reményem. nem fogy ki a magyar, kilencmilliótól majd fölfelé kunkorodik a ráta, lesz még 10 millió magyar és 2050 előtt!

2017.01.05. 14:52:37

@Frick László Intézet: 2050-re Eurábia népességi mutatói is szépen fognak ívelni felfelé.

2017.01.05. 14:54:31

Most olvasom az indexes linkelt cikket, miafaszom van a szlovákokkal, meg a mediterrán népekkel?

2017.01.05. 15:41:39

@Frick László Intézet: Én évente 2*52-szer ettem rántott húst gyerekkoromban. Minden vasárnap, meg hétfőn, mert ugye annyit csinálunk, hogy hétfő is megoldható legyen belőle.

Frick László Intézet 2017.01.05. 16:55:26

@nagyjoco: Én évente párszor ettem rántotthúst, viszont LEGO kockákkal játszottam és már 12 éves koromban automata svájcikarórám, aztán meg saját mopedem volt és angolszabású angolszövet mellényes öltönyöm. Meg eredeti csöves Levi's-em. És saját kazettásmagnóm saját keresményemből. (A dígó cipő nem tetszett,, olyant nem vettem,) . 13 éves koromtól minden iskolai vakációt fizikai munkában melóztam 18 éves koromban több, mint 32000 Ft-om volt (a kezdő fizetésem pl 2240 Ft) ez maipénzben, nem érdemes átszámítani a bruttósítás előttit, de több, mint 300000-nek felel meg. Ja és iskola után mindig át kellett öltöznöm otthoni ruhába. A büdössvábok nem csak hogy a szarbú is pzet csinátak, de a hasukon is spórótak. Grumbiere-t grumbiere-rel ettünk. Desszertnek Schpsnudl-t pörkölt panírmorzsában lekvárral, És csak a hullott, hibás meg férges gyümölcsöt volt szabad megennem, bicskával kivágván a hibás részeket.

Burgermeister 2017.01.05. 20:45:07

Minden szavaddal 1etértek, sajnos ez egyre elterjedtebb és ha még több lesz belőle Mao. tényleg leszakad a nagy büdös picsába. De, megjegyzem Olaszo., Németo., volt szoci országokban dettó ez a helyzet.

Burgermeister 2017.01.05. 20:50:46

"A magyar picsatársadalom fejlett fótjaiban találunk már bőséggel 44-54 éves gyermektelen hősöket, akik önmegvalósításra áldozták életüket. Jaj, annyira szivesen riportoznám őket, mimindenre vitték a meddőpicsa életükben,, mint önmegvalósítók."

Ismerek jónéhány ilyenféle diszpéldányt, diszpicsát. Egy diszpicsát közelebbről is, nos a válasza az alábbi lenne. Semmire nem vittem, van 18millió hitelem egy 13millios 34m2-es pucos helyen lévő garzonon. Az életem katasztrofa, normális pasim soha sem volt mert én sem vagyok az. Szeretőim voltak, megabrutálgazdagok akik fizették az utazásokat, kaját, számlákat mert a hónap végére a fizumat elszórtam meg elvitte a hitel. Persze sokáig nem birták meg natyonpitcsavagyok, most szeretnék gyereket mert már 45 vagyok de már annyi abim volt hogy nehezen esek meg, persze hogy kitől már mindegy, csak legyen....és a slussz poén...majd lesz vhogy...MAJD ANYÁM SEGIT HA BEÜT A MÉNYKŰ!!!
Na ez van, oszt szia hello vagyok.
Félelmetes büdösségsetitség van ma Maon.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2017.01.05. 23:17:29

@Frick László Intézet: ezek szerint csak az angolszabású öltönyön nem spóroltatok?
(és köszi az életrajzi elemeket, remek!)

Frick László Intézet 2017.01.06. 05:18:26

@Burgermeister: A fejbenszőtt vázlatban még benne volt szomorú tapasztalatom: A korosztályom, de már a nagy magyar sikerkorosztály, az 1949-59 között született generáció (ebben vannak a Ratkó Gyerekek) ha vállalt is kettőnél több, pl három gyereket... bár ne tette volna. Akiket ismerek, a közvetlen környezetemben, jóformán mind szerencsétlen (bár jómódú) életű mamahotellakó. Szinte rokonnak számító régi jóbarátom feleségét kérdeztem, mit gondol a 42 éves gyerekszobalakó kisfia és a 38 éves kislánya nemiéletéről. Minthogy tkp nincs nekik. A 42 éves kisfia 20 éve még el-eljárt a falunk diszkaójába, ahol a felhozatal: 120 iúra jutott 10 lány, abból 8 a pasijával és 9 makettrészeg. A lakókörnyezetemben nincsen Nyugatról milliókkal, menőkocsival tökéletesen bebútorozott sajátházban élő, aki ne agglegény lenne és anyunál ebédelne vagy anyu hordaná neki az ételt. Van annyi pénzük, hogy télen fűtsék magukra a házat, de nővel összeszokni képtelenek... vagy olyan a nemiéletük mint egy 13 éves fiúnak. Szóval a rokonbaszámítható jóismerős nő meghökkent. Ő még ezen nem is gondolkodott. A két kisgyereke, a 38 éves meg a 42 éves sehova sem járnak már el és ő ennek örül, dejó lenyugodtak. Onoka... hát... onoka jó lenne... dehát... ugye. Az Anyuka Ratkó gyerek, már 20 éve nincs nemiélete, lehet el is múlt és... ilyesmi esze ágába nem áll. "Nadehát... ö... néztek tévét, fekszetek a nappali rökamiéján és tévénézőkanapéin, rágcsi-ücsi, nézitek a SUHD óriás luxustévét és minden második filmben látni egymásbafonódó meztelentesteket, valami szexuálingerenciás jelenetet, ki szoktál nézni oldalt a gyerekeidre? "
Ő örül, hogy nincsen a gyerekeinek senkije, "legalább nem boldogtalanok!"
mert.. "Mert boldogok?"
"Semmi bajuk mindenük megvan"
"A fiad, az hagyján... de mit mondasz majd az 55 éves lányodnak, még meg fogod érni, amikor ezt mondja: " Ó, bár lenne gyerekem, ó bár csináltattam volna föl magam akármelyik pasival, akár egy szembejövő idegennel is!"
Egy ehhez hasonló mondat egy 88 éves kulákasszony szájából... ez gyűjteményemben az egyik legmegrázóbb mondat.

Frick László Intézet 2017.01.06. 05:45:09

@Dinamuki: A büdössvábok élete alig különbözik a büdöszsidókétól ez érdekes, mert a hitlerájban sokan benácultak. A becsűűűűlettesmagyarság, akik között büdössvábként fölcseperedtem (bár félig igazi magyarvér vagyok, azaz kún, cigány és pár vonó zsidó is van bennem a másikágon,,, meg szlovák és mind a társult népek, akiket Európa legbefogadóbb, tehát nemindoeurópai népe, a magyar beogadott) szóval a magyarok élet , életvitel és családigazdasági filozófiája teljesen más. A büdössvábok a gyerekeket mindenbe belevonják, egészen korán (és játékosan,, jelképesen) már óvodáskorban is. A magyaroknál a gyereknek is kuss a felnőttbeszédhez, nemhogy a lyánynak. Lakadalmakban asszonyasztal, gyerekasztal. A svábasszony korahajnaltól későestig, Január 1-jétől dec. 31-ig állandóan dolgozik. A magyarasszony nagyon tiszta volt, ezt még gyerekkoromban láttam kitakarította (felsöpörte) és felmosta a szobakonyhát és a felmosóvízzel ha volt járda, a ház mellett, azt is. A ház külletével nemigen foglalkozott a meszelésen kívül mert az embermunka. Tyúk disznó volt a kertet a jobbmódú magyar még művelte, jószágot is tartottak. A becsületesmagyar pajtásaim mindig csúfoltak, mert ők délután is az iskolai ruhájukban játszottak. A büdössváb kölök, ha a kordnadrágja térgye kilyukadt, varrt rá az oma két műbőrdarabot vagy ha az ág kihasította, megvarrta. A magyarasszony büszkén a kutya alá hajította az ilyesmit,, nem aódus az ű kölyke, hogy fódozott rongyokban járjon. Amit a büdössváb kindili nagyon tudott irigyelni a becsűűűűlettesmagyaroktól az a cukroszsíros kenyér. Még éltek nagymamák, akik szerint szégyen vót gyárikenyeret, bótikenyeret venni.. leszelt a becsűűűletttess magyaranya egy nagykarajt az ötkilós kenyér közepéből, félujjnyi vastagon megkente disznaózsírral és meghintette legalább 1 mm vastagon kristálycukorral, ínséges napokon vékonyabb volt minden és a cukorba csak pofárafordította a karajt. Én, a büdössvábok utolsó algonkinja meg nyálcsorogva lestem, mert ugye minálunk hétközben nemnagyon volt cuki a spórolás miatt viszont igazi, nem zsírkrémes,, hanem vaj és pudingkrémes sütemények, sőt torta, keltkalácsok igen. Viszont a magyargyerekekkel szemben szerénységre neveltek és nem engedték meg,, hogy a vasárnapi süteményeket vagy tortát a magyargyerekek elé kivéve az árokpartra, irigykedtetésükre egyem meg. Ami még nagy szégyene volt a büdössváboknak, a gyerekek dógoztatása. Az Oma kiskertet kertelt ki a kertjéből a Kindilinek... voltak kis játék szerszámai... aztán szórhatott a tyúkoknak, résztvett a ház takarításában.. kisebb szőlőmunkákban, hordta a kacsot ki a szőlősorokból, hordta a vizet a permetezéshez, ilyesmi. Ami a legrettenetesebb volt a büdössvábéletben: a kindili (jelképesen vagy az idő haladtával egyre valósab összegekben) pénzt is kapott, amit gyűjthetett. Pl a becsűűűűlettesssmagyar kispajtásaim a locsolkodópénznek már húsvétkedden odalőttek, pedig még ment a hasuk a zsírkrémes, kristálycukorral csikorgó sütemények és zsírhúsok, tőőtöttkáposzták meg gyereknekvaló likőrkék miatt. A kindilik viszont spórolták össze az ilyen pénzeket.
A büdössvábok a hasukon spórolt pénzekből innovatív piaci ellépők voltak, a faluban a második palackos gáztűzhely, a harmadik porszívó, a hetedik személygépkocsi (ami nagy botrányt keltett, az egyik első Panni robogó) motoros kapálógép... motoros permetezőgép vásárlók voltak. A büdössvábnak már akkor volt fürdőszobája, amikor a faluban még vezetékes víz csak a főutcán meg a falu valóságos titkos belső vagy formális vezetőinek házaihoz. Fel is láttak a magyarasszonyok hogy a büdössváb asszony a büdöspicsáját csak fürdőkádban tudja mosni. (vödörrel feltöltős fatüzelésű bojler kéz alól a doktoréktól.
Azt hiszem, a büdössváb asszonyok egyik legnagyobb szégyene a konyhai zőccségpucolás volt: A becsűűűlettes magyarasszony a konyhaasztalnál kényelmesen ülve, derékfájás természetétől függően állva,, kulturáltan, újságpapírra hámozott, a svábasszony viszont le egyenesen a téglapadozatra az asztal mellé, ráadásul oda seperte le az asztalról a mindegyéb maszadékot és morzsát, majd fogta a lapátot és rásepervén szórta a moslékba vagy a tyúkok elé, mert az újságpapírral is spórolni kellett budipapírnak, spájpócra alátétnek, sokmindenre jó volt az újság, vagy eltenni jövendőkoroknak okulásra a pallásra. Mivel mihelyst megjelent a falusi bótban, az innovatív büdössváb bolti budipapírt vásárolt, hát jó sok születésemelőtti újságévfolyamot kiolvashattam így.

Frick László Intézet 2017.01.06. 05:50:32

@Dinamuki: Alkalmankint azonban, nagy másikcsaládi látogatásokon összejöveteleken becsületesmagyarként is forgathattam magam. Gyereknek felnőttasztalhoz meg felnőttbeszédhez is kuss a becsűűűűletessmagyaroknál -pláne egy olyan kacsapicsaeperéréskor szájúnak, mint én voltam. Meg a budihoz is kusska volt, így az udvaron kellett leguggolnunk kakilni, amit azon gőzelgő frissen a kutya falt ki alólunk. Ez ősi ázsiai nomád.. általában is a nomádok, még az indiánok is őleg ezért, erre a célra tartottak vadászásra vagy pásztorkodásra is alkalmatlan korcsokat a szállásokon törzsi sátorhelyeken. A büdössvábok nemannyira preferálták még a kindiliktől sem az efféle udvarrakakilást (annál is inkább, mert többféle udvart kerítettek, ahová kutyának nem volt bejárása) így szegényes schwoob szókészletem egyik korai darabja lett az unkoorische wirtschaft

Frick László Intézet 2017.01.06. 06:14:33

@Burgermeister: Németország az elsők között volt. Ideismétlem az egyik kedvelt összefoglaló képem a II. vh utáni Németországról -a fele rokonságom ott halt ki. Leszármazottak nélkül. Már a két vh közötti generációk sem vállaltak 2 gyereknél többet. Az Adenauer korszakban előfordult 3-3 gyerekes család. A háború utáni nemzedék igen gyakran apa nélkül nőtt föl.A nő egyedül teremtett elő mindent, trippertől gennydt faszú amerikaikatonákat szopott le két pakli doohányért, azt gyapjúfonalra cserélte, abból melegholmit kötött a kindilinek mamusili-t is .. spórolt, gürizett, a 14 éves nagyfiúnak pedálos Sachs kismotort szerzett... 34000 félvér gyereket ojtottak afroamerikai katonák Németországban a megszállás első 20 évében. Még neves televíziós műsorvezető is volt német néger a 70-es években. Ennek a korszaknak, az Adenauer korzsaknak a gyermeke volt az egyik legkedvencebb filmrendezőm Rainer Werner Fassbinder. A 69ö-es év diáklázadói megsemmisítő kritikákkal basztatták azt az Adenauer korszakot, amiben a Mutti összegürizte és spórolta előre nekik az egyetem költségeit és a VW Käfer vagy T1-es hippibusz árát.
A Benelux államokban a gyerekvállalás helyett önmegvalósító és már klimakteriális párok, 40-nél idősebb gyermektelenek Indokínából, Távol-Keletről fogadtak örökbe gyerekeket, ott ipar volt ez, pár afrikai fekete gyereket is hozzá, hogy jó polgárpukkasztó legyen a családi összkép a csőrös Ford Transit kisbuszból ugribugrizván.

A 80-as évek végén találkoztam az első német fejlett picsaemberekkel. Eltört az Onkel fúrója és kiszaladt a számon, mért nem kér a szomszédtól. Mondta: Itt már ez nem szokás. Épp, hogy odaköszönnek a szomszédnak, de semmi csere-bere és kölcsönkérés, még sót se nemhogy lényegeset.

Nem is, az első picsaemberrel még 1975-ben találkoztam, apám enkelbruderének a fia, egyke, minden tele méregdrága játékokkal, csopperszerű 7 sebességes bicikli.. mecsbokszok.. lábbal hajtós gokartok több is.. és egyikkel se játszott a gyerek, megtanult biciklizni, da egyszer elesett a csopperessel és azontúl soha nem ült rá. Én ugye bäcknbauer kindili.. hátugye... mindenbe bennevótam, eleven, azt mondta sírva az Onkl vigyek, amit akarok, mert ez a kis nyomorult Scheißkerl úgyse játszik semmivel, csak unatkozik. A Scheißkerl persze gyermekvállalás és családalapítás helyett önmegvalósított. (Feléli a családi örökséget)

A 70-es években pompás volt munkanélkülinek lenni NSZK-ban, ötévente félévet kellett dolgozni és a munkanélküli segélyekből kényelmesen meg lehetett élni, a pályakezdő-még sohanemdolgozott is kapott munkanélküli segélyt, ha tudta bizonyítani, hogy keresett, de nem talált a végzettségének megfelelőt. És hát ott is, 4-5 év tartósmunkanélküliség után már életfogytiglan szúróspulóverszerűen viszketett a fejlettnémetnek bármi munka is. Az ilyen, egész életükben segélyen lógó nyugdíjasok verik most a nyálukat tízezerszám Magyarországon a nyugdíjpótló segélyből. A gyermeket sosevállaló házaspár két tagja 1000 1000 € nyugdíjpótlójából simán elhawájjzz a Dunántúlon és a pest-bácskiskun tanyavidéken. Szórványosan még a Nagyalföldön is élnek, kétnaponta televásárolják a lidliben piával a kosarat. A lakókocsisok közül sokan potomért helyet bérelnek bezárt kempingekben télen is működő gyógyfürdőknél és a telet is itt hawájzzák. A gyávák télire visszahúzódnak a kamupanziókba, ahol a bejelentett német lakásuk van a nyugdíjpótló kiigényléséhez ugyanis bejelentett NSZK lakcím kell.

Magyar cigányokról tudok, akik a jobbmódú leszármazott nélküli idős németekkel eltartási szerződéseket kötnek és a segélyenélés mellett tartósan ebből pénzelnek. Ha nem talál ilyet a német önmegvalósító pőicsaember és kihalt az összesrokonsága, a vagyona a Német Államra száll. Most halnak ki az Adenauer korszak hősei, nemkis summákat hagyván maguk után pl a Német Állam-ra is.

Burgermeister 2017.01.06. 06:15:54

" Ó, bár lenne gyerekem, ó bár csináltattam volna föl magam akármelyik pasival, akár egy szembejövő idegennel is!"
Egy ehhez hasonló mondat egy 88 éves kulákasszony szájából... ez gyűjteményemben az egyik legmegrázóbb mondat.

Teljesenteljesen nagy igazság.

A nemi életükre később rejakciózok.

Frick László Intézet 2017.01.06. 06:22:21

@nagyjoco: A mediterrán népek közül az olaszokkal nem lehet nagy baj. A Csizma lábszárközepétől lefelé jó sok gyereket lehet látni, minélbaloldalibb a házaspár, annál több gyerekkel pukkasztja a jobboldali kétgyerekes köcsögöket. Sőt, hogy az agyfelbaszást okozzák, szokásuk egy néger cukigyereket is melléfogadni a 4 sajátjukhoz. Délen feltűnöen sok a gyermekruházati és kellék-játék üzlet. Fiatal anyák az icit meg a picit nagyhassal cipelik. A franko-latin államok rátája elég jó, a Francia pozitív.. az araboknak más dóga sincs, mint gyereket csinálni éspl a Párizs északi elővárosában élő másfélmillió indiai meg a családi vállalkozáshoz munkáskezecskeként szaporítja gyermekeit. De még franciák is szivesen és merészen vállalnak gyereket.
A német gyermek-nemvállalás a legérthetetlenebb, már 40 éve óriási buli gyereket vállalni NSZK-ban. És az ossiek-nál van inkább kindili, persze ezek a kindilik már fejlett nyugati picsaemberek és nem lesznek enkelkindilik.

Frick László Intézet 2017.01.06. 06:42:05

@nagyjoco: Kihagytam a mamahotellakó egyik fő motívumát, a semmittevést. A mamahotellakó soha semmit nem csinál, ami nem passzív. Tévét nézett, vidijót lesett, számítógépezett, pornózott, telcsizett, esemesezett, csetelt, fészel, fekszik eszik, a szobájában sem rak rendet bár be sem enged senkit. A lányoknál is fordult a trend ráadásul, most üt be nálunk az a szekszujálisfóradalony, ami a hippikorszakban volt a picsatársadalmakban. A 12 éves kislányok rendszeresen néznek pornót -és nagyjából azt az egyéb mocsok subba-subbárum sávot, amit a fiúk is.

Nálunk faluhelyen elordul, hogy valahogy fiatalok mégis együttélésszerűen összekerülnek. A falumban 10 újszülöttből 5 cigány (az anya nevén, hogy többféle segélyt lehessen fölvenni) 3-4 pedig magyar-proletár - cigány pár. Valamirevaló 10-12 éves cigány nő semmiképpen nem tervezi, hogy cigány ura lesz, magyart szeretne, mert az férj. Annak ő parancsol -és akkor megvalósíthatja 10-11 éves korában szőtt nőiálmait, kevés, legföljebb 3 gyerek, tisztaszoba.. dolgozván sajátpénzt szerezni és persze a érje, az rendszeresen rendesen el fog járni dógozni, különben agyonvágja.

A magyar iú meg azt látja... van neki egy hagyományos elképzelése a családról hogy az asszony mosfőztakarít a gyerekre vigyáz, kitakarítja az ótót (sofőrkollégáim egy része ha éppen a saját szarában még nem, de pl a saját fikájában meg húgyában ül az autóban, mert férfi nem takarít és autót sem. És ha az asszony nem hajlandó kitakarítani az ótót, akkor az nem lesz kitakarítva. A magyar gyerek azt látja, amikor az alkalmi magyar barátnője dugibaricsajszija szobájába lopózik hogy ugyanolyan rendetlen, minden teli szennyessel, ha a szülők nincsenek otthon, akkor sem meri felhúzni a redőnyt vagy villanyt kapcsolni és a frissen telilégfrissítőzött szobából különös bűzök kélnek, maradékkal teli tányérok, táplány nyákmaszadékok és mittoménmik. Az egyik gyerekem egyszer hét lánnyal lakott egy diákalbérletben és az 1 WC meg 1 fürdőszoba akkor volt kitakarítva, beleértve a Kis Vödörke kiürítését, ha ő kitakarította és kiürítette. Ésugye az internetes közvélekedésben gazdagon tallózhatunk az állvapisilés szörnyű takarítanivalóiról, de azért egy rendszersen ülvepislvén használt vécéülőke Totál Narancs aljáról és csészekarimájáról is lenne mit nyammogni. Az egyik gyerekemnek ráadásul az is a baja, hogy baszni-szopatni még igen... de a 20-30 év közötti lánnyal két ilyen között miről beszéljen. Semmi téma nincsen, nem olvasnak, nincsen érdeklődésük a Velvet Celeb dívány Tinamagazin körön kívül. Moziba menni? Ted2 meg Minyonok, ez a maximum. Otthon megnézni valami letöltöttet, Ponyvaregény Kill Bill durva érthetetlen baromság a lánynak, a gyerekem meg a sitcomokat sem tolerálja. Azt mondja a gyerekem, legalább 35 éves az a nő, akivel valami normális témáról, európai események, világhelyzet, utazás, igazi filmek, rendes zene, irodalom még beszélni lehet. ÉS attól tartok, hogy már meg is dugott pár 35 évnél idősebbet, akkor lesz baj, ha 44 éveset is megkóstol.

Frick László Intézet 2017.01.06. 06:51:03

@Burgermeister: Van egy blogbarátom, aki politikai okokból már csak azért jön ide, hogy Szent Küldetését teljesítse... szegény a hamari felfogás meg a gyűlölködéstől beszűkült tudata miatt valamiféle mandineres kommenternek lát engem, akit félkéz illik elintézni hathetente... Szóval ő azzal köpné le a beszélgetésünket, volt az a rossz, elszúrt csipszreklám Ambrus András-sal "Hol vannak a régijó dolgok?"

Szerintem pedig ellenkezően: A picsatársadalom az, amiben a semmirevaló piaci szempontból érdektelen 47-pluszos generációk elevenebbek, mozgékonyabbak, újítóbbak, merészebbek és innovatívabbak. Az a gond, hogy a picsatársadalomban már a 15-38 éves kisgyerek úgy begyepesedik, semmi újat nem tudsz neki beadni. Persze a tárgyak az más, meg a .0 előtt a számok egyre magasabbak. A 12.0-ról a 13.0 azonban a haladásnak csak illúziója. Természetesen nekem is nekemesik a gyerekem, hogy egy elmaradott fasz vagyok,, amiért nem fogom föl, mennyivel jobb a Samsung 2016. a Samsung 2014-nél. Szerinte menthetetlen picsa vagyok, mert nehézkesen tanulom meg az új bővítmények kezelését.
"Jó, megtanulom a bővítmények kezelését. És?"
"Mit és"
"Az újak közül mit használsz?"
"MINDENT"
konkrétan utánanézünk és hat verzó óta ugyanazokat a funkciókat használja.

2017.01.06. 10:35:23

@Frick László Intézet: A valóságban visszafelé haladunk. Telefon:Naponta töltjük a telefont, egy régiszar Nokia pedig tizedakkora teérerővel is simán használható, mint a 3g-re optimalizált csúcskészülék. Processzor: a hatodik generációs és a hetedik generációs Intel CPU-k teljesítménye között 5% a különbség. Ez mitől generációváltás? Az auótiparban ennyit kell javulni évente, hogy beszállító maradhass. Szerver oldalon- még látványosabb a különbség. 24 blade szerver tíz évvel ezelőttről nagyobb teljesítményt képes leadni sokkal kevesebb üzemeltetési feladat melett, mint egy 64 szerveres modern clustering megoldás.
Egy programozó hatékonysága a harmadára esett a nyolcvanas évekhez képest, hála a modern programozási paradigmáknak, programozást segítő eszközöknek, előre megírt könyvtáraknak és ehhez hasonló modern dolgoknak. Az egyetlen tényleges előny az, hogy huszadakkora tudással is be lehet lépni a szakmába. Csak aztán nem kell csodálkozni, ha kód minőség rossz és tele van a program lassulásokkal, bugokkal és biztonsági résekkel. És ez még csak az IT-nak az az igen szűk része, amit tapasztalatból ismerek. Ez van, pedig az IT a legeslegnagyobb fejlődési görbét mutató csúságazat.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2017.01.07. 21:55:05

@nagyjoco: ma vettem egy Office csomagot a Mac-emre, maga az több órás szenvedés míg végre telepítette. Valami 5 különböző helyen kellett megadni jelszavakat, telefonszámot (privacy, ilyersmi??) Frissíteni kellett hozzá az operációs rendszert OS X 10.5.-re, aminek az lett az eredménye, hogy több minden elromlott, ami eddig működött, pl. a dokumentumnéző program kereső funkciója (tehát nem tudok rákeresni egy szövegben egy adott szóra). A Google-ból kiderült, hogy ez gyakori hiba, és van vmi körülményes módon kell megszüntetni... ez a kib. cég egy óriási ufószerű épületet épít, de ilyen alapvető bug-okat nekem kell "kézzel" megoldani... menjenek a p... ba.

kheiron 2017.01.08. 00:36:13

@Dinamuki:

Ezért kell ingyenes irodai programcsomagokat használni, ha egy mód van rá.

Frick László Intézet 2017.01.08. 08:03:59

@nagyjoco: A péicsaautó marketingben már szemléltettem ezt.
Pl a mai Mercedes és BMW újautó vásárlónak hozzá kell szoknia ahhoz, hogy a párezer km-t futott autója az úton megáll és letilt és csak trélerrel szállítható. A korai picsaautónak még volt lassú szervízbe lábon közlekedésre alkalmas programja. És a picsamarketing még meg is magyarázza a BMW és Mercedes tulajdonosnak, hogy mindez, vagyis az, hogy a medvejárta kézdivásárhelyi éjszakában ott kell megfagynia az X5-ös mellett a sajátérdekében, mert olyan kurvabiztonságos az ótója és ingyenes Assistance szállítja majd a gyáriszervízbe egy kibaszott programot helyreírni és hibakódokat törölni.

A BMW-be ráadásul nem vásárolhatsz minőségi elektronikai jelet is adó alkatrészt mert a főkompjuterben van egy tiltóprg. Szóval érted, 200-300ezres fost telefonok meg laptopok, az hagyján, de 20-30 milliós autóknál ugyanez. s ez az önvezető elektromosautóknál csak hatványozódni fog.

Burgermeister 2017.01.08. 08:35:20

@Dinamuki: Az apple egy tularazott design termék. Barátom is sziv valamivel rajta, de most rárakta a win10-et. :)

Frick László Intézet 2017.01.09. 11:45:35

@Burgermeister: Nemnagyon birom Csikóst, de a cikke most tényleg fontos. Köszönöm.

Burgermeister 2017.01.10. 10:16:15

@Frick László Intézet: Naszoval a kekszualis ingerenciajukra most irnek velemenyt mert a rokonbaszamito no ismerosnek azert nem tunt fel hogy a gyermekei kekszmentesek mert hogy o is imigyen van. Evek, evtizedek ota nem volt kekszelese. Igy elvan o es a gyermekei is.
Az mas kerdes hogy a gyermekei mert nem kekszelnek. Talan kiegtek, talan akekszualisak, talan 1massal kekszualnak, pornotneznek allandoan, vagy csak kurvara beleszaroznak mert nem ad annyit hogy meztelenitsek magukat. Elvannak megvannak igy. Kenyelmes picsahoteleznek. Ennyire van igenyuk. Vagy utolsorban kekszualnak ok titokban! Bar ennek kicsi az eselye a kisvarosodban.

Frick László Intézet 2017.01.10. 10:54:19

@Burgermeister: A picsamamahotel a kekszujális dementiában lesüllyed oda, hogy a maszturbálással szerzett orgazmus jobban-tökéletesebben elégíti ki mint a kellemetlen idegentestekkel való veszélyes izzadás. Úgy 8 éve egy dúsgazdag bróker meghalt maszturbálásfokozás közbeni balesetben, fojtogatta magát faszfejéskor és önakasztás lett a vége.

Burgermeister 2017.01.10. 14:41:26

@Frick László Intézet: valamiféle színészembör is...vmi killbill filmből....őt a szekrényben találták meg konkreticében kezébenafaszával..nyakánanagrágszíjjal

Frick László Intézet 2017.01.10. 15:49:56

@Dinamuki: Ha te káézzel meg tudod oldani, akkor kész 'ámítástechnikus vagy, de mit csináljon a magamfajta büdösparaszt gummicsimmás egységsugarú felhasználó?
Hét nickel ezelőtt azt a hasonlatot jártottam,, miszerint kb a másféltonnás kisteherautó fuvarjára ma már 120 t- össztömeges óóóóriástrélerkaminyonokat kell vásárolni és miért, főleg a felugróreklámok, vidijók stb-k elcipelésére. És mindent külön kell megvennem. A WIN98-hoz faszább fotoshop járt, mint amit most óccsóért megvásárolhatok.

@Burgermeister: Marilyn Manson kioperáltatta a reülőbordáit, hogy u alakba görbülvén könnyebben szophassa le sajátmagát.

Frick László Intézet 2017.01.10. 15:55:44

@Burgermeister: Sokat összehordtam itt már a Fejlett Picsaemberekről. De azt kihagytam, hogy leginkább rémunalmukban halnak meg. Képtelenek anélkül élni, hogy "történjen valami". De mit neveznek valaminek. Én egy napot el tudok tölteni egy üres szobában. meditálok és gondolkodom. De hagyj csak egyedül üresfejű tudatlant egy üres szobában fél óra múlva őrjöngve csapdossa a fejét a falba.

Gíűjtésem rádióból:
SZPÍKER: És mit csináltatok a hétvégén?
Betelefonáló Picsa: Ö.. semmit. Unatkoztunk.
SZPÍKER (megjátszott víídámság és "érdeklődés" mellett) Ó, miért nem sportoltatok?
PICSA Hideg van.
SZPÍKER Hm... 15 fok volt. Akkor a múlt héten sportoltatok?
PICSA Nem- nagyon meleg volt ahhoz.

Hm. Húsz fok Celsius volt.

Minden unalmas, de cselekedni fáj.

2017.01.10. 16:02:13

@Frick László Intézet: Én nagyszerveres világban mozgok. Tűzfal redundánsan olyan laza 50 ezer euró, blade szerverek darabja 27 ezer euró, egy memória modul belekerül laza 5 ezer euróba. Mondjuk 2 millió euróból meg van prémium supporttal az infrastruktúrád és akkor az kevesebbet tud, mind a tíz évvel ezelőtti, amit reálértéken harmadannyiért vettél. A Connected Car ilyen infrastruktúrákra fog feljelentkezni. A Carmageddon közeleg.

2017.01.10. 16:04:13

@Burgermeister: Pornónézésen túl nincs semmi a magányos harmincasnak, és jó sokat ismerek közülük.

Burgermeister 2017.01.10. 16:41:11

@Frick László Intézet: és vmi énekes mellyére kulázott, szétkente és lenyalta majd önfellációzott
de hát ő pont ezér csinájja...hogy csilingeljen a kassza

Burgermeister 2017.01.10. 16:44:19

@Frick László Intézet: na pont ez az..lehetne spojtolni, tújázni meg makjamézni....bionövényt byűjteni, vagy csak olvasni, művelődni de a LUSTASÁG nagy úr. Amugy eccer mondtam egy ilyen picsaembörnek, ha elolvasod azt a könyvet amire mutatok (kb. 250 oldal) majd felteszek 10 kérdést és 5re jól válaszolsz akkor adok 5000 forintot, mondom ÖTEZER forintot...kiröhögött.

Burgermeister 2017.01.10. 16:45:21

@nagyjoco: akkor irány nekik a Tajgetosz...

Frick László Intézet 2017.01.11. 06:06:44

@nagyjoco: @Burgermeister: A fejlesztőmérnökök a pőicsatársadalomért munkacímmel szövögetek valamit fejben

2017.01.11. 11:24:29

@Burgermeister: Túl a nagy a munkaerőhiány ahhzo, hogy tajgetoszra dobjuk azokat, akik odavalók :D

2017.01.11. 11:28:00

@Burgermeister: De gusztustalan egy fajzat lehet...
Vasvillám kapnám elő, ha nem lopták volna el az örökölt tanyáról vagy 20 éve, mielőtt a kezembe foghattam volna egyszer is.

Frick László Intézet 2017.01.12. 06:33:54

@nagyjoco: A picsaember nem szaporít és még büszke is rá -ez a Tajgetosza. Megvalósítja önmagát, A Nagy Semmit majd nyom nélkül elpusztul , a krematóriumban ráadásul a testéből származó foszfort mások testéből származó foszforral keverik el, kisrészét kiadják, nagyrésze kuka.

2017.01.12. 09:02:19

@Frick László Intézet: a gyerek honnan tudná, hogyan kell felnőttként élni. A világ meg igyekszik minél gyerekebbnek tartani. A BKK egyes villamosa bemondja, hogy vigyázzanak a leszálással, mert a megállók csúszósak. Talán alsó tagozatos koromban hallotam ilyeneket utoljára.

Burgermeister 2017.01.12. 10:27:31

@nagyjoco: tökéletesen mutatja be...hogy miért is kevés a Tajgetosz

2017.01.12. 11:18:42

@Burgermeister: Én alapvetően emberszerető vagyok. Félrenevelt generáció egy olyan világban, ahol a technológia örökké gyereknek akar mindenkit tartani... én örülök neki, hogy nem most vagyok 15 éves. Sőt, annak is örülök, hogy nem most vagyok 30.

2017.01.13. 09:52:06

@Burgermeister: Y generáció álommeló:

www.youtube.com/watch?v=Cqyv1Fh5bCs

Ilyen emberek fogják újraálmodni a világot. Mit fogják, éppen teszik.
süti beállítások módosítása