Kedves nevükben egyelőre még fiatal és demokraták! Drága , és egyre drágább keresztény testvéreim! Ha volt valami az elmúlt huszonötév „jobboldali” önellenható ostobaságai közül, ami tartósan is visszavágott, kamatos kamatjával, az a kultúrkampf.

"jóakaratú újoncoknak szilaj lesz a filozófiánk!"

/Rimbaud: Demokrácia -pamflet/

Önök hatóságot neveztek el arról a gróf Klebelsberg Kunóról, aki iskolaprogram kereteiben képzelte el a felzárkózást „a zsidó kulturfölényhez” . Horthy után igenkevés viszonylag értelmes gondolat maradt fönn, de az egyik arra mutatott rá, hogy ha a zsidó okosabb, mert iskolázottabb, lehessen okos a magyar is, tehát iskolázott. Majdnem jó ez a mondat, csak egyetlen szócska hiányzik belőle, a más. Ha a zsidó okosabb, lehessen okosabb más magyar is. Klebelsberg munkájának a gyümölcse úgy egy emberöltő múlva érett volna be.

A kampf, a kampány[harczosküzdelem] azt jelenti, hogy valamit (tehát valamit!) gyorsan és nagy nyomással erővel végzünk, hajtunk végre. Tehát három fontos eleme van ennek:

a valami

az erő [a nagy nyomáshoz kell]

és a gyorsaság

Van önöknek egy szerintem -és ezzel a megengedő gesztusommal szinte árván-egyedül vagyok- elfogadható érve, miszerint a gyors kapkodás csak kényszer, gyorsan el-elrángatni a csőbetűt az abba nagyon-nagyon belecsusszanni kívánó döbetűk elől.

 Még nem minden hívüket tudták elundorítani azok közül, akik nem ülnek föl a jóoldali [az Önök oktondi szóhasználatában „ballib”] ármánynak és uszításnak és ez az egyre fogyó maroknyi kisebbség azt is belátja, hogy az Önök kommunikációja már nem szar. A szar ugyanis értékes, tápláló anyag és a magyar szar különösen gazdag és kövér. Egyelőre.

Számtalan mentsége van még Önöknek, de például a pocsék és kontár kommunikációra nem lelni magyarázatot. Önök tátják a szájukat a fáradt legyintéssel kísért lárifárihoz? –tessék, egyet mutatok, Önöknek, az iskola-és gazdaságpolitikájuknak köszönhetően 2010-ben többszáz, talán ezer iskola menekült meg és ezekben az iskolákban még 2011-ben az volt a gond, hogyan-mivel fűtenek és 2012-ben már ez sem volt annyira fenyegető, bár jócskán eladósodott egyetemen szénszünetet hirdettek, csak azt nem tudhatjuk, hogy az eladósodás mikor is keletkezett, de miért nem tudjuk? Miért nem tudjuk, tudhatjuk azt a nagyon kevés tényleg jót és üdvöset, amit a nagy kapkodások közepette trafáltak? A jóoldaliaktól nyilván nem fogjuk megtudni, de miért nem mutattak rá Önök e tényekre egyszer is?

Most azonban a kultúrkampf ügyében szólalok föl -erre az egyszer már besült ostobaságra sincsen elfogadható magyarázatuk. Jól emlékszünk, hogy a netokratív spekulalisták fölszivárgása a magyar politikai életbe egy kertipartin buzdult föl. Kis, ámde bő lére eresztett pamfleteimben kertipartiánusnak neveztem azt a kurzust. Leginkább úgy lehetett ugyanis annak a kurzusnak az ember a lovagja, ha személyes ismeretségben áll a Reformok Egyetlen Letéteményesével & GMBH & Co. KG. A legendás kertipartin ez is volt a vezényszó: hozza mindenki a saját embereit. Tehát nem elsősorban a tudása számított ezeknek az embereknek, hanem a barncsbéliségük.

Snitt,

        most következnek Önök, akiknél a régijó magyar ősibeidegződés szerint és a változatosság kedvéért is mindennek összesen egy Letéteményese van. Egy a politikára hosszú, gyöngyházszín paszománytokban a bakkfittyet hányó érdektelen magyar is megint csak  azon aggódhat, hogy mi lesz már megint, ha valaminek Egy (1) Személy, az egyre inkább elvileg demokratikus országban egyetlen letéteményese van & Co.  Na és ki nem tudja uraim azt, hogy Önöknél, ha egy … khrmmm… meglepő káder bukkan föl és elkezdik kérdezgélni, hogy hát ë’ ugyan hunnan gyütt, akkor  -főleg, ha az illető feltűnően is alkalmatlan a politikára- rögtön kiderül, hogy A Nagy Asszonnyal szokott receptet cserélni, közösen pesztrálkodtak … már megint a kerti partik és informális események, politika halásznadrágban és csíkostrikóban, politika halászmellényben és teniszgatyóban, politika favágóingben és schwooobische lajbliban. Tangapapucsban vagy böllér gumicsizmában. Mit ein kupitza schnaps. Na erre a képre csap rá a jóoldali agitprop, nagyítja ki a részleteket, mémeli és kindzsázza, de én történelmi vetületben mutatnék most Önöknek két (2) igen lényegeset, amikre megint nem figyelnek:

 

ad egy : életkor : Gyurcsány Ferencnek is voltak idős, tehát bölcs, azonban agg, tehát egyre szenilisedő atyaibarátai. Öregek is voltak ezek, tehát nagyok, nagyemberek a maguk szakterületén, pl filozófusok vagy a magyar társadalomszociológia nagymamija. Természetszerűen adódott volna pl az ötlet, hogy Gyurcsány az őt kitaláló, majd pügmalionizáló, tehát kitanító Vitányi Ivánt funkcióba emelje, ráadásul akkor még erősen benne volt a magyar köztudatban a taknyozás, egy szemtelenül fiatal 35 éveset még nyugodtan és elfogadottan akár szájjaliberális körökben is lehetett taknyozni. Gyurcsány azonban ügyelt arra, hogy munkára munkabíró korú, lehetőleg fiatalt emeljen. Mondjuk a miniszterei munkája összesen az ágazati PR-ből meg az ötletek fizikai elővezetéséből (a napi braintorming átímélezéséből a MeH-hez) állt, de ennyire ne rongyoljunk bele azóta kiszikkadt dagonyákba a száraz tó nedves partjain…

 

ad kettő: kertipartiánusság Történelmi tény, hogy a zseniálisan jó politikus, Horn Gyula szeretett cigányozni. Csak úgy magyarosan,   nyelvikarikásustoros rittyentésekkel, hetykén. És még jó sok egyéb magánéleti megnyilvánulása volt Horn Gyulának, de ezek közül csak a súlyosabb fokú ittasság volt az, amit nagy rutinnal, de egyre kevésbé jól tartva magát a nyíltszíni hivatalos politikába is behozott. Megmutatom itt a legfontosabbat: Lehet, hogy Gyurcsánynak vagy Hornnak a kertipartiánus jóbarátaik és bizalmasaik mindenféléket is összehordtak a partikon, svédasztalos összeröfiken olyanokat is, amik őket, mint Egyetlen letéteményeseket, meggyőzték valamiről. Elismétlem: valamiről. tehát: nem bármiről! Tetszenek érteni a különbséget? A Gyurcsány-féle kertipartiánusság ismert határokat és még attól nem lett valaki káder & funkci, mert az egyik kezében kaóbásszal, a másikkezében stampedlivel , mindkétpofájában zsírfalatokkal olyan jópofa ötletekkel állt elő. Teljes , szilárd meggyőződésem, hogy Kerényi Imre, Fekete György & Co. egy parasztházat vettünk vidéken stílusú kertipartin betyár egy szórakoztató, kacagvanevelő és lehengerlően tanító emberek.  De ha politikai szempontokat veszünk figyelembe, én még azt is meggondolnám, hogy ezek az emberek sajtónak nyilatkozhatnak-e. Ugyanis a jóoldali sajtónak nem kell szemenszednie, mémelni, torzítania vagy szövegkörnyezetéből kiemelnie Kerényi vagy Fekete apó baromságait, hanem ők maguk adják a muníciót az ellenoldaliak kezébe. Nem szükséges Parti Nagy Lajosnak a sárbogárdijolános hülyítőesztergájába befűzni Kerényi vagy Fekete mondatait, hanem ők maguk beszélnek sárbogárdijolánul. Parti Nagynak csak másolnia kell , nyelvierejét kikímélheti a sajátoldali agitációspropaganda főcsapásvonalainak a nyálazására.

 

 A politikai-kommunikációs szempont szinte mindig felette van a politikainak, azaz el/lefedi:   -politikaikommunikációs szempontból e két ember aztán végképpen nem alkalmas.  Ha már politikaikommunikációs a szempont, akkor ezeket az embereket rejtegetni kell -ráadásul Kerényinek az önellenható (bár jószándékú) ostobáskodásaiból olyan portfóliója van, mely portfóliót nem jóoldali uszító és gyalázkodó médiatermékekből, hanem bölcs és mértékadó jobboldali emberek véleményeiből állíthatunk össze!

 

post it: Azokban a napokban mondom ezt, amidőn a keresztény-nyugati-katolikusság fejének, Herr Ratzingernek a lemondása az egyik nagy világtéma. Példátlan módon a pápaság történetében először lemondott küldetéséről, ami általában mindhalálig szokott tartani eltekintve attól, hogy a pápa korpusza meg szellemi készenléte már a vég felé is, milyen. Herr Ratzinger egyszerűen, pár szóval, intézménye (tehát nem személye, intézménye!) iránti kíméletből körülírva a tényt, amiért lemondott és bizonyságát adva annak, hogy aki szenilis, az nem hülye a hivatására, hanem csupán alkalmatlan.

 

Haladjak, gyorsabban? - Önöknek a nagy kapkodásban nincsen ideje ? -jó. Klebelsberg grófnak volt valamije: határozott programja. Ez nem egy kertiparti vagy disznóölési mulatságon jópofának hangzó ötleteléssorozat volt, hanem kidolgozott eszme, megvalósítási tervvel.

 

Ezzel szemben Önöknél azt tapasztaljuk, hogy technikailag  ugyanaz folyik, ami Gyurcsányéknál: bejön valaki a hirtelen ötleteivel, feldobálja, sika, kasza léc -ez a Kerényi féle „metódus”.  Jancsó Miklós búcsúfilmjeire, ezek ilyen kisköltségvetésű haveriánus sufniprodukciók voltak minimáltechnikával és ahhoz képest elképesztő költségvetéssel, tehát Miki bácsinak meg volt engedve kétszer is olyan 300 milla eltapsolása semmire. Lehetne érvelni, miszerint Kerényi ötletére, amiből többnyire hasznosan megy el a pénz, Nyírőre meg minek, így is túl sokat nyomtatnak arra a marketingkoncepcióra alapozva, hogy Wass Alberthez hasonlóan beüt a buli…

Algebrai összevetésben már ez nem igaz, hogy Önöknél ugyanaz folyik, mint Gyurcsányéknál, mert Önöknek egy, egyetlen egy (1) árva ötletére a gyurcsányi korszak brainstorming pakkjaiból kb 100-at lehetne előráncibálni. [Egy valódizöld csak fohászkodik : reméljük, nem nyomtatták ki is ezeket, soha…] Támad egy ötlet és mert olyan kedves ember, annyira jópofákat mond[hat, gondolom] egy kertipartin, nosza! Mi ebben a politika?

 

Önöknek nincsenek embereik. Önök nem tudnak bárki ötletelőnek az utalványára egy nullával többet írni, mint Gyurcsányék. Önöknek a személyzetipolitikájáról is lenne mit írni és azt se tennék ki a parasztházatvettünk vidéken sítlusú présház ablakába se.

Semmi. Ez sem titok, Önök a Kétharmad bűvöletében abba a szörnyű, és most már láthatóan végzetes hibába estek, hogy azt gondolták Az Erő megteszi politika helyett. Kultúrpolitikát igérnek , de politikailag is kontárok, arra gondolva, hogy majd Önök erő-vel nyomják azt át, keresztül. Önök ezzel az erővel úgy bánnak, mint egy proletár a milliárdos lottónyereményével. 

Sem a magyar, sem a világpolitikában nem ismerünk példát arra, hogy erővel lehetett kultúrpolitkát gemacht. A Macht ebben semmire nem megy, esetleg a felszínen. Tartósan semmiképpen sem. Az idő nem az Erő-nek dolgozik, sőt erodálja. Aczél György másképpen csinálta, mint Révai -pedig Révai nem volt buta ember, sőt. Kommunistának nagyjából egyforma kommunisták voltak. Csak Aczél a neki adatott ésszel élt és nem erővel nyomta.

Hagy lapozzak csak vissza a történelemkönyvben és hagy keressek elő egy olyan érvet, ami a jóoldaliak számára igen kellemetlen  , de Önök sem lesznek boldogak tőle:

1941. A Horthy korszak egyre sötétebb [nem részletezem mitől, a harmadik háborúsév vége] napjai, meghalt Babits Mihály és a kultuszminisztérium kapva-kap az alkalmon a liberális, a kommunistagyanús és nyíltan zsidóbarátnak is cimkézett Nyugat irodalmi folyóirat bejáratott és ismert márkanevét elveszi. Tehát: nem a lapengedélyt. Horthy korszak –és a Horthy-mimisztérium nem veszi el az ellenzéki orgánum engedélyét, holott eme orgánum jelesei, pl Móricz Zsigmond nyíltan bírálták a Numerus Clausust sőt Móricz életregényében is. A Nyugat lapengedélyét, a liberális és kommunistagyanús folyóirat működését a horthysta kultuszminisztérium meghagyja. Egy kb ezerpéldányos folyóiratról beszélek, aminek akkora súlya-tekintélye van, hogy minisztériumiszinten téma. A jogfolytonosságot tehát a főség meghagyja. De a folyóiratnak új név alatt kell megjelennie. A Nyugat ugyanis ellenség, a Nyugat és Magyarország között tenyész valami. Most jön egy igen kellemetlen, mindkét „oldal”-unk számára feldolgozhatatlan tény: A Horthy korszak kultuszminisztériuma, a mai, még mindig kádárista beállítású történelmi minősítés szerint horthyfasiszta minisztérium még egy jogot vindikál magának: a főszekesztő személyének kijelölését.

Szünet: Mindenkihez: Bárki olvasóm el tud képzelni az elmúlt 23 év kormányai, kurzusai idejéből olyat, hogy egy minisztérium a politikai ellenoldalról választ kádert? Pótkérdés jóoldaliakhoz: Ha egy kultúrszakmában 100 intézményben jóoldali ül, csinálhat-e olyant a rosszoldal, hogy összesen egy rosszoldalit egyszerűen fog és beültet egy intézménybe, hagy legyen már ennek a [nyomorult, hülye, kontár stb.] rosszoldalnak is egy olyan intézménye, ahol az ő ízlésük szerint akarnának valamit -> bővebben ezügyben a liberálisok főtulajdonságai című fejezet megengedő magatartás című bekezdésében.

 

Horthy kultuszminisztériuma Illyés Gyulát jelölte ki az újnevű Nyugat-folyamány élére. Illyés Gyula az aktuális kurzus tekintetében kommunista gyanús volt, a kurzuslovagjai nyíltan is kommunistázták. Nézzük meg újra a naptárat, 1941. decembere van a Magyar Csillag folyóirat alakuló szerkesztőségi ülése, ahol egy gimnáziumi tanár, egy zsidó, bizonyos Dr Radnóczi Miklós is ott ül [Radnóti Miklós költő] Csakmerthogy a jóoldal vádjai szerint Önök [bocsjav a rosszoldal és mindig] Horthyék platformjára állnak vissza -hát nem! Dr Antalléknál még csupán egy retorikai, politikai-kommunikációs húzás volt a Horthy-korszakra hivatkozás mintegy platformszerűen is, de azért politikaikommunikációs szint alatt, tehát épésszel nem hagyhatóak ki azok a népiek [Harmadikoldal] akik Horthyék nyílt ellenzékét alkották. Dr Antallék hivatkoztak a Horthy korszak polgáriellenzékére is, de Dr Antallék ügyetlenek [polkomm’kontárok] voltak erre rávilágítani, a jóoldal meg naná, hogy a fasisztaság vádjaival kenyegette őket és nácikártyázott és mintegy véééééletlenül nem vették észre Dr Antallék idiómáinak harmadikoldalas lefűződéseit. Mostanra pedig már kész a történelem és ki is hamisították belőle a nékik nemsmakkoló motívumokat  a jóoldaliak  ! [Erre volt és, de a Doni Katasztrófa tudományosfeldolgozásának 16 éve kész revízióját még senki nem vezette be a tankönyvekbe, a tanárok még mindig az 1957-es verziót tanítják!]

És a művészet maga a liberális. Ami nemliberális, az nem művészet, hanem dilettáns, ha jóértelembe véve az, akkor faragatlan őstehetség, népművészet, ha rosszértelemben dilettáns, akkor elmehet egész az áll. tám. hiv. elf. agitpropig. Kampf és gemacht alatt is születhet művészi érték, egyszerűen a művészet átütő, önmagábólvaló ereje miatt. Gründgens nem dilettáns, hanem megadja magát a kampf erejének. Amin letompul a saját, szolgálatba állított művésziereje.

Itt most egy invokáció következne, pl „az isten szerelmére, nemzetes Uraim!” … nem ,dehogy kérlelem Önöket. Önök nem arról híresek, hogy kérlelni lehetne Önöket, Önök hajthatatlanok, hátugye Az Erő[= 2/3] igézetében. A gyorskapkodásban politikai műveletre [megfontolás… ez kb fél perc lenne] sincsen idő. Fekete György vagy Kerényi Imre egyáltalán nem úgy néz ki, mint akik kérelmeznek vagy megfontolásra ajánlanak bármit. Fekete még sok tettet nem végezhetett, de Kerényi Imréről már tudjuk, hogy a tettei milyen következménnyel járnak, kb, mintha puskaporral oltana tüzet. Minden N-erejű ötlete kb 10N-nyi erővel sújtott vissza. Nem, dehogy foglalkozom azzal, hogy 300 millió Ft-ot könyvekre épeszűen is el lehetett volna költeni. Ezt a parányi ötletet a jóoldal felkapta és felköbözte Nemzeti Spenótnak (tehát egy könyvsorozatot ideológiai célú tudományosbeéplésnek projektált föl) Emlékszem, amikor elhittem, hogy Nemzeti Spenót készül, észnélkül rongyoltam tiltakozni ellene, közben az a nyavajás könyvsorozat volt ennek jellegzetes jóoldali trükkel fölszorozva.  

Tehát dehogy kérek én olyant Önöktől, hogy a Fekete György által minden kétséget kizáróan meghirdetett kultúrkampfot azért hagyják abba, mert politikai-szakmai szempontból végzetesen önellenható ostobaság. Akartam én kérlelni Önöket még pár napja azért, volt ez vagy két hete is   már, hogy Alföldi Róbertet Örökös Nemzeti Szinház Igazgatónak kinevezni sziveskedjenek. Kérelmem melléklete ötleteket is tartalmazott volna -nem állom a disznóvágásnak még a szagát sem, egyáltalán nem pálinkázok és kertipartigrincs vagyok. Az ötletem az lett volna, hogy az Önök állami hivatalos honlapjaiban legyen egy videóablak Alföldi művészúr [Korunk Gobbi Hildája] legavangárabb ötleteivel, pl a Nagymagyarország térkép lerejszolása az kurvára egy avangár.Kb ez afféle, mint Sárbogárdi Jolán megbaszatása a MÁV-állomás forgalmiirodai asztalán, ami pompás kindzsa annak, aki soha nem látott efféle asztalt.  Én nem Gyurcsányt meg Bajnait raknám ki óriásplakátra, hanem Alföldi művészúr avangárságait, pukkadjon meg a világ, ez az igazi induló, előre, rajta!* Ez az ötletem lett volna a kérelmem –mely szigorúan szakmai, teháthogy szakmailag Alföldi Róbert az egyik legértékesebb mai kortárs színházi ember, tehát kérelmem szakmailag indokolt. Fel lehetne hívni Alföldi figyelmét egy rémesen egyszerű tényre, hogy a szinháza nem bármelyegyéb szinház, hanem a fő színház, a Nemzeti és hogy Gobbi Hilda bácsitól mit is kapna azért, amit művel és nem tehetné az avangárság ablakába se. Alföldi elég sokáig tudta magát tartani valamennyire politikaifüggetlenként és most az Önök nagy, buta és ostoba kampfja egy gründgens-t csinál  belőle a jóoldal táborában - tapsolják meg magukat, uraim!

 Az politikai szakmai ötlet, hogy kormányoldalról kell terjeszteni Alföldi művészúr avangár és egyben nézőcsalogatónak is szánt megoldásait. Nem mondom, az is jól mutatna, ha pl Závada Pálról is föltennének pár fotót, ahogy, ahogyan már azt egy jó szerzőnek kell is, kényszeredetten jóarcot vág [hallgat, mint Parti Nagy Lajos a színpadi műve kiherélésekor, mert élni kell és a szinház kurvajól fizet… ahhozképest…] a regénye megmjúzikelesítéséhez. Na és még egy pár kép, amikor értesült a Jadvigát játszó színésznő szövegtanulási képességeiről és készségéről. [A magyar színházi avangár egyik mozgatórugója a színészek szövegtanulási képességének ésvagy készségének hiánya.] 

Mert Önöknek a kultúrkampfhoz az az indokuk, hogy a bolsevikok meg a komcsik és a zsidókultúrfölény ellen valami nagy-nagy nagyonnagy mondolat kell. Mert ha Önök elbasznak valamit, akkor is elégedettek, mert azt hiszik, hogy a komcsik legalább idegesedtek föl megint. Ezúton tájékoztatom önöket, hogy a komcsik kb úgy, ahogy száraz tónak nedves partján a döglött békák kuruttyolhatnak, annyira idegesek. Ha jól számolom, akkor a ma még élő nyolc-.tíz kommunista közül pl Biszku Béla már annyit röhög Önökön, hogy az orvosi nehezményezik. Viszont az Önök esküdt és eszelős ellenségei nem kommunisták [és nem baloldaliak, pláne nem liberálisok és dehogyis zsidók de ezt is hagyjuk] viszont pompásan szórakoznak Önökön! Van még ez a zsidó kultúrfölény, ezt is hagyjuk. Ha érdekli Önöket a téma, ne csak névadási ötletként foglalkozzanak Klebelsberggel, hanem olvassanak is tőle valamit.

Indokolt az Önök kultúrkampfja politikailag?

Hát nem. Dehogy. Az Önök kultúrkampfja annyira jól kiszámítható, hogy a Nagyhatalmas Jóoldali ellennyomást egészen apró mozaikocska váratlan és meglepő megfordításával is föl lehet borítani. Ha Alföldi művészúr legeredetibb [mondjuk egy faszt: már a bayreuth.i Wagner bulikon, tehát politikamentes közegben is uncsi a pornóbetét] megoldásait éppen Önök pakolják ki faliújságra, az kb 2220 regisztertonna jóoldali kampfot tesz fölöslegessé.  De nem, hanem Önök muníciót szállítanak az ellenfeleinek. Még egy politikai indoka lenne ennek az egésznek a „kisebbik koalíciós partnernek, a KDNP-nek megadni, ami a KDNP-nek jár”. Mert, hagy kérdezzem meg politikaiszakmaiságukra apellálva, mert mi is történik, ha a legkisebb (magyarul nullakiterjedésű) koalíciós partner nem kap meg valamit?

 

Gazdaságilag indokolt-e a kampf ? –Vannak apróságok iskolák konkrét megmentése, amiben igen. Azonban a tanárok ostoba és önellenható piszkálgatása Forint-ban mérve több kárt okozott, mint amit az iskolaügyi barkácsolásaikkal megtakarítani a kezdetekben még véltek. Önök az ország helységkalapácsait az egyik leginkább közvéleménybefolyásoló szakma kollégyiomát uszították magukra. Az iskolaügyet 1978. óta csak csapások csapásokkal érik és erre Önök pont ehhez a témába pancsoltak bele.  

Arra kalapáltam ki pamfletem elviélét, hogy a kultúrkampfot, mint az elmúlt 25 év mindenkori jobboldali kurzusai bukásának főokát mutattam meg.  Ha az első nagy bukást megvizsgáljuk, azt még úgy kellett elhazudni „kultúr”-nak valójában ugyanis egyszerű könyvelési felfedezés és tulajdonképpen reform volt: véget vetett annak a gyakorlatnak, amiben az állami televízió és az állami rádió főbb, tehát tehetséges munkatársai az állam pénzén úgy maszekoljanak, ahogy pl az egészségügyben máig is szokásjoga a főbb, tehát tehetségesebb munkatársaknak [Volt is ilyen reformkisérlet több is az egészségügyben.] Tehát az első nagy bukást a jóoldali sajtómunkásságnak még úgy kellett erővel elhazudnia kultúrkampfnak. Az akkori nagy jujgattatásban és kajabálásban nem hallatszott ki, de egyik állandó mottóm Érdi Sándor és Szegvári Katalin kommentárja a Csúcs-féle reformra: „Ezentúl nem igényelhetünk ki a magántevékenységünkre a rádió vagy tévégarázsból autót, hanem a káeftéinknek kell vennie egyet.”

A mai jóoldalnak már nem is kell ellenerőt kifejtenie, sőt! Önök összesen annyit látnak, hogy az erejükkel bármire képesek, azt azonban észre sem veszik, hogy nem is mennek ezzel az erővel semmire. Sőt, nagyon is úgy néz ki… most retorikai okokból egy rövid időre elfogadom a „jobboldal” kifejezést. Tehát hogy ugye van a jobboldal és ám annak a jobboldalnak Önök egy részei. És egy túlerőben lévő részei. És még a[tech.megn.:] „baloldaliak sem  tudnak kettőnél tovább számolni, ők se látják, hogy még egy erő van a jobboldalon, magyartalanul de pontosan: jobbrább. És az Önök ellenzékének a kezét nem kell felemelnie [footjob-ban erősek :Đ] A nem egy, a nem kettő, a Bajcsány ZRt legalább öt (5) koncepciója  közül egyben biztos, hogy a jobboldal egyik részével csapatják agyon a jobboldal másik részét. Ki tudják-e Önök találni, hogy Bajcsányék a melyik jobboldalt képesek megmozgatni? Bár.. nem valami vicces… de Önök is elég jól beugranak bármilyen provokációjuknak. És politikaikommunikációs meg hagynemondjam ki, milyen eszközökkel megmozgatni?

szün: És a demokrata, ha már agg is, de: demokrata nem kampffal tömetni magát jár szórakozni vagy műélvezni. Sőt, demokrata kíváncsi a kampányban, mutassák csak neki azt ott, nem, hanem mégkiljebb és ott lent a sarokban azt az eddig még nemlátottat, eltérőet. Vagyunk kitéve kampfnak eleget, untig, doszt a kereskedelmimarketing állandó, nagynyomású kampfja.

 

Politikaikommunikációs szakmai érv a kultúrkampf ellen: A hagyományos médiának semmi ereje. Széles úr a minap adott hangot értetlenségének, mennyi pénz és mennyire hiába ment el a magyar Hirlapra és hova tűnt a Magyar Hírlap 7500 vásárlójából 10000. [Az öreg 10000 eltűnéséről beszélt, tehát valaki jó nagyot hazudhatott neki a MH eladott példányszámáról :D] Az internetes média is most kezd átállni végleg az alulróljövő önkéntességre, hamarosan minden terméket jóformán ingyen maguk a felhasználók fognak elkészíteni és persze az „ingyenesség” hiedelmében be is kajálni. A jóoldalnak nemhogy egyharmad nem kell, hanem semmi erő is elég nekik. Önök Önmagukra oly nagy csapásokat mérnek, hogy abba bele se kell segíteniük, csak jól lekommunikálni. Az Önök kommunikációja annyira pocsék, szartseérő és kontár, hogy ehhez a lekommunikáláshoz sem lenne szükséges erő a jóoldalnak. Könyörgöm, legalább legyen már szar a kommunikációjuk, a szarból még lehet bármi, a jó szar a magyar dinnye különös zamatának a titka. A szar, ha érik humuszálódik, egyre hasznosabb.

 

A rossz, a gyönge, a tehetségtelen, a kontár tanító erőt alkalmaz. Kiabálván követel figyelmet, rexütővel, táblaivonalzóval csapdossa az asztalt, nagyokat dobbant lábaival, rikoltoz, kioszt pár kokit, meg fülest. Demonstrál valamit , erőt, és ha nagyon, akkor úgy szemre , tehát látszólag, célt is ér vele. Makarenko nem kokit vagy fülest osztogatott és nem bármikor, ugyan minek is kokizott volna a sima derékszíjjalverésre is fakír proletárgyerekeket. Makarenko egy jóformán nagykorú, gyermekkorától megfosztott profi bűnözőt ököllel letaglózott (a sajátnyelvén „beszélt” vele). Azaz: volt ereje és tehetsége a nagyonszükségesben, ahonnan nem volt vissza.

 

A jó tanító csak a szemöldökét vonja föl -látják? Arcát Móka Miki bácsi szerű grimaszba rántja, és a kezét -látják ezt uraim kép nélkül?- így, fölemeli a mellkasa elé ezzel a gesztussal és az osztály elneszül -sőt, egymást piszegik le. Nem láttak  még ilyent? Ez a legkonzervatívabb megoldás, a veleszületett jó tanítói készség alapja, erő nélkül felhívni önmagára vagy a szemléltető tárgyra a figyelmet! 

 

 Erővel meglepni senkit nem lehet. Jézus erőt nem alkalmazott. Sőt az Erő-nek megadta magát, sőt örökéletet nyert azzal, hogy ebbe belehalt. Jézus ÉSZ-szel élt, az ÉSZ embere volt, ÉSZ-nél kellett lennie, szüntelen kommunikációs nyomás alatt állt, többnyire minden szavára ügyelnie kellett , szavaiban és cselekedeteiben azoknak a törvényeknek is megfelelnie, amik ellen harcolt.

Erővel nyomást lehet gyakorolni: ott, ahol ellenállás van. Hát nem érzik Önök, hogy ahová a nyomást kifejtik, ott ellenállás nincsen, sőt!? Hát nem vették észre, hogy Alföldi Róbert, ez a kópé, nem harcolt az igazgatói székéért, hanem még provokálta is Önöket, hogy biztos elküldjék? Hát azt hiszik, hogy Önök jártak jól, mert elküldték a Disznófejű L. Simont? Nem, hanem L.Simon, bár a tokája és pofaszalonnája mérete mit se változott, elveszti most kellemetlen előnevét, semmit nem kellett tennie és 48 óra alatt maga a jóoldal szedegeti le róla a trollfikát! Hát nem látják be, hogy sietni nincsen hová? Sőt a kapkodás attól lesz, hogy ahová az erőt nyomják, ott nincsen ellenállás és már ennlendületükben csak az egyensúly megszerzéséért kapkodnak?

 Ja, hogy Önök Ész-ből nem értenek, hirhedtek már arról még a saját oldalukon is, hogy Önökhöz szólni nem lehet. Jó. Akkor ismerik Önök az Adj király katonát, ezt az ősi szittya, pusztai nomád játékot? A két csapat egy-egy vonalba felsorakozik, aztán egy-egy jónagydarab nekifut és megpróbál a szembenálló vonalból minél nagyobb darabot  leszakítani, a leválasztottak átállnak hozzájuk.  Ezért összesen az a taktika, hogy középre a vonalban az erősebbeket, szélre a gyöngébbeket állítják. Ezért a szélekről könnyebb lesz leválasztani… -máris több karaktert pocsékoltam e játékra, mint amennyit ér. De még ehhez az erő-játékhoz is kell valamennyi ész [-> taktikai]. Összesen ennyi: Abból a kevés emberből, aki Önökkel még egyvonalban hajlandó összefogni, nem még átküldeni valakit a másik vonalba. vagy el. És nem középre bevenni azt, aki lábonállni is gyönge. Vagy aki nem összefogni, hanem szakítani akar: a saját oldaláról le.

 

*Rimbaud: Demokrácia

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr565088160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ököruszály 2013.02.19. 08:11:14

Bájosan naiv írás, de nem a maga hibája.
Az elitek hadakozásában a régi, a phösty magának útálatos, valamiféle természetfeletti hatalommal felruházott sötét erő, míg az újak, a mi egyszerű vidéki legkisebb fiúink a csetlő-botló ügyefogyottak, akik csak jót akarnak.
A kultúrkampf lényege az ízlésformálás, a hosszú távra berendezkedés, az városi, kozmopolita piperkőc ideáljának lecserélése, sőt, démonizálása.
EZ az ügyes kommunikáció egybevág a maga és még sokak (poppolo) komplexusaival és felcsillantja a reményt, hogy "mostan mink leszünk a zurak".
Pedig az egész csak a pénzről szól. Az ő pénzükről. Maga értük haragszik, de nem veszi észre, hogy a sok ostobának tűnő intézkedés és komm, ami agyonvágja évtizedekre a lehetőségeinket, maguknak és a maguk májának üzenet.
Az ország második lerablása most zajlik, EZ az igazi leisztingerizáció, szabadságharcnak álcázva.

magyar-magyar szótár 2013.02.19. 09:06:17

@Ököruszály: Hát, egyrészt én voltam egykor fiatal, sőt, túlfiatalarcú vidéki büdösparaszt. Erről tudnék mit mondani.

A vidéki fiatalok Budapesten témakörben is, kedvenc vidékifiataljaim Budapesten, úgymint Krúdy, Tersánszky JJ.

Arany János Pest-Budán és Budapesten (a héparaszt).

A májamról
1.Az én májamról: Nagyon fasza kis májacskám van, bár egykor sok veszélynek tettem ki, de a máj, az regenerálódó szerv.
2. Az én májamnak aztán ugyan nem üzentek Orbánék, a szövegem jórésze erről ad bizonyosságot.

A maga májának viszont az a baja, hogy az agyvérzsírja már rosszul kereng, túl sok tapad le a májába és ettől egyre dagadtabb is lesz.

A leisztingerizációt maga valami vadkapitalizmusfélének téveszti, termelőeszközök megkaparintásának, a kizsákmányolás fokozásával meg effélék.

A kacsának nem olyan magas az eperfa -ugyanis jut neki eper, ha a disznók hagyják- mint a FIDESZ főségeknek a leisztingerizáció megértése. A leisztingerizáció annyira új, hogy a haladóbaloldalunk máig nem volt képes földolgozni. Hiszen maga ideföl árulta el, hogy fingja nincsen, mi a leisztingerizáció.

A maga mája attól beteg, amitől sok haladóbaloldalinak meg szájjalliberálisnak, akiknek az agyvérzsírszintje már a gondolkodás akadálya is. Bepipulnak az alcsúti cigánysuttyótól annyira, hogy az arányérzéküket elveszítik és nem képesek fölmérni a nagyságrendek közötti különbséget. De még csökkentett agyvérzsírszint mellett is magának eleve a számfogalma is lehanyatlik a százmilliós horizont alatt, a milliárdos szférákat fantáziájával sem képes befogni.

Annyira nem vagyok egy kis buta, mint képzeli, tudom, hogy osztogatnak itt, eléggé klasszikusan, pénzeket is, megmézezik Kerényi vagy Fekete utolsóéveit meg azokét is, akik az ő magánéletüket mézezik.

Ez a szőlőbányászatnál kibukott: magukat elég könnyű felbaszni agyvérzsírilag ahhoz, hogy a nagyságrendi különbségeket holmi bányagüdrök meg egy vasmű mészkővel való ellátása, pár sor szőlő stb-vel kapcsolatban ne érzékeljék, maguk ugye, amikor arról beszéltek, hogy Ferencnek tízszer többet engednek meg, mint Viktornak [-> by Tamás Ervin, Népszabadság] gondolni huszonnégyszer-t gondoltak, a gyakorlatban viszont semmit se engednek A Cigány-nak. Gondolom ezt abból, hogy magának a szöveg eleje és vége közötti nagyátlóból valamiféle érettük haraguvás jött le

kiemelem magának és összefoglalom: ezeknek nem lehet semmit se mondani, tehát érettük haragudni se

és maguk már akkor adag mérgekhez vannak szokva, hogy a machete-vel miszlikbevágást is kevésnek érzik, csak maguknak több eszük van ebben is, mert csak a svédasztalos összeröfiken harsognak sok nyállal meg sütimorzsákkal ilyeneket, , nyilvánosság előtt tudnak disztingválni.

Nem akartam a főszövegben erre kitérni, de most is folyik kampf éterien gyönge és finom, ködlő, párás , tüllfátyolos, sorban megkeresték már, akit csak lehet Vidnyánszki körül, meg a nemzeti művészeit, bizonyos kultúremberek,akik nem ennyire barbárok, mint ezek a kultúrkampfos kontárok. Úgy lenne teljes ez a körmagyar, ha azok a szövegek is nyilvánosak lennének, amiket pl Vidnyászky potencionális rendező és egyéb főemberjelöltjei hallottak, sőt, hát a metakommunikációval együtt. A Rettegés Országában, a hangrögzítős butatelefonok korában hallani azt, hogy különben mi lesz, ha mégis szerződne Vidnyánszkyval.

Az első nagy kultúrkampf idején mindannyiónk 20 évvel volt fiatalabb -maguk akkoriban még messze nem voltak ennyire agyvérzsírtúltengésesek. Ment a hülyítés, de maguk azt valahogy olyan... jókedvűen csinálták, kópésan, nagyokat röhincselve.

Leisztingerizáció? -pont nem és itt a maguk nagy tévedése, mert a leisztingerizáció magukat is dobja a levesbe a többivel. Benyalták a netokratív spekulalisták antikapitalizmusát baloldaliságnak vagy liberalizmusnak (ami furcsa, hiszen a szabadpiaciság az az erősebb kutya túróspalacsinta evési jogáról szól) Nem vették észre, hogy nem a magyar piaci felszabadítása folyik, hanem a megtisztítása az útbanlevőktől és maguk is útban vannak a leisztingerizációban. Az összmagyar kultúra van útban, az "urbánus" is.

Ez a "vita" [mármint a népi-urbánus, nem a mienk...] afféle, mint amikor a Bástya Nyugdíjas Sakk kör maratoniján két húgyosnadrágos szenilis, a vén ludovikás hóttifaszista geci meg a szochazás Már ny.alhdgy egymásnak esik,ki érti már ezt a sok bonyolultat, amit bugyborognak? Afféle parasztparaszt vita, a vidékiparaszt meg a budapestiparaszt [elsőgenerációs überpesti, a pestibb-a-pestinél, Alföldi erre is szép példa :D ]

Maga [is] minden fillért megszámol, amit ezek megfognak
A leisztingerizáció meg már nem is [jelenidejű]pénzről szól...

magyar-magyar szótár 2013.02.19. 09:07:49

@Ököruszály: maszek: a legkedvesebb embereim pestiek, sőt ős~

Ököruszály 2013.02.19. 09:43:00

@magyar-magyar szótár:
Maga sem tud semmit az én májamról, de még az agyvérzsíromról sem.
Igenis magának üzennek, csak magának nem elég fineszes az üzenet. Maga elegánsabban és rafináltabban csinálná. Azt nem veszi észre, hogy ők csak és kizárólag kommunikálnak, a tevékenységüket pedig ennek rendelik alá. Nem magát és az országot védik, hanem saját szemétdombot próbálnak gründolni, ahová bezárkózhatnak, megfeledkezve a nagyvilágról.
Maga látja, de ők nem, hogy nem győzhetnek.

2013.02.19. 09:50:19

Akkor a cikk szerint hülyék a fidexek, de nem biztos, hogy jól értem. Én a zsindexes szájbarágóra vagyok szoktatva.

Komolyra fordítva szót, azon kevés hosszú szócikkek között van, amelyiket érdemes végig is olvasni.

magyar-magyar szótár 2013.02.19. 11:18:24

@Ököruszály:
1.Nekem ugyan nem üzennek. Nem szólnak hozzám, hogy egyáltalán értem, amit beszélnek, azt csak a gazdag szókincsemnek köszönhetem. (És eebben hasonló a szituáció, mint kópé Ferencéknél, csak ők ezt tudományosan művelték, ezért volt szükségük feltétlenül Orbánra, mert jól tudták: amíg maguk Orbánt látják, nem képesek higgatan gondolkodni. Ez is, ma is jól működik.)

2.A kultúrkampfot egyáltalán nem csinálnám. Van így is muníció elég a jóoldalon.

3.Amit kapisgálni tetszik, az a Politikai Műveletek -fejezet. Orbánról az 1998-2000. közötti időszak alapján joggal feltételezhetni közepes politikai képességeket, amik az egykori MSZP-ellenzék köreiben kiemelkedőknek számítottak. Persze nem Fodor Gábor szerű politikaianalfabétákra gondolok, hanem olyanokra, akiket csupán az önteltség és felfuvalkodottság miatti túlzott arcnagyobbodás tett alkalmatlanná (pl Pető Iván)

4. Többször kifejtettem már, hogy Zseniális Ferenc mennyire pompás csiki-csukival akadfályozta meg Orbánék "sajátszemétdomb"-ra vonulását

ja a diagnózisomat a májáról meg az agyvérzsírjáról pont a szóhasználata, ahogy indulatában megszalad a túlzások felé, árulja el. Ez a "szemétdomb" még a visszafogottságának a jele, ilyenkor disztingvál. Hát amikor rendesen átadja magát a tolulás miatti tourettes rohamoknak! Akkor hallaná magát, de szerintem ezt a képességét már régen elveszítette. Éppen tegnap röhögtem jól a Varánuszon, amikor az LMP-sek meg a Pimpisek osztották egymást.

De komolyra: 2006-ban a két forduló között órákon át csak zúgott a jóoldal darálója üresen, a FiDASZ támadt föl először [ az SMS-kappány a Csányival való hülyítéssel], annyira ledöbbent mindenki azon, hogy Orbán bedobta, nem lesz miniszterelnök. Annyira rosszul védekezett Ferenccel szemben Orbán, hogy egy idő után már nem léphetett le...

Ezt nem számozom meg, annyira nyomorult ez a vád, hogy a FIDESZ "csak kommunikál". Hát pomnt ezt mutatja meg a kis dolgozatom, hogy ezt az izét, amit csinálnak, ezt lehetetlen kommunikációnak nevezni. Eeoleve az eszköz, amit .. a csatorna.. amit... tegnap a Csatornamunkások -ban foglalkoztam ezzel a kérdéssel. Megpróbálják a csatornákat kihagyni és "közvetlenül" az embereket megszólítani.
megmutatom, hogy ennek mi a vége:
1. Óriási nagy haccaceráj és költség: rezsicsüökkentés.
...
27.: Az origo pont hu egy az interneten 2006-ban is ócskának számító trükkel , sugallmányos lekérdezésel (a hírszerzőben Seres művészúr volt ennek mestere) valami ilyesfélét állít:
Érzi-e a rezsicsökkentés hatását?
1.Igen.
2. Nem.
3. Ha nyerünk is valamit, az élelmiszeráremelkedés elviszi.
Hát ki a fene nem a 3-ikra szavaz? Ennyit ér a "kommunikáció"-ja a FIDESZ-nek.

Ha igaz lenne, amit állít, hogy csak kommunikál a FIDESZ akkor.. valami működne... akkor nem lehetne ennyire ócska, lólábkilógós cuccokkal behülyíteni az embereket. (-> Senki nem gondolkodik el, hogy ugyan mi a rokkenótú érezhetné még a hatását a rezsicsökkensének, de azon se, hogy az áélelmiszeráremeléssel Ferencék egyik zseniális veteménye "érik be" most)

magyar-magyar szótár 2013.02.19. 11:22:21

@nagyjoco: Valószínű, különbözik kettőnk hülyeség-definíciója. Az a sejtésem, hogy nálad a hülye az valami ostoba, szűklátókörű [beszűkült]buta alkalmatlanféle. Mertugye én azt sóhajtom, hogy legalább hülyék lennének!

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2013.02.19. 11:22:29

on: klassz

off: modoros mandineres magázás alert mééé nem volt a kommentek előtt?

spájdernecc 2013.02.19. 11:38:28

a Fidesz komunikációs stratégiájánaá csak a káderpolitikája szarabb
és vica versa

Ököruszály 2013.02.19. 11:39:03

@magyar-magyar szótár:
Nem azt írtam, hogy _jól_ kommunikálnak. Bazári hókuszpókusz.
A bosszantó, hogy tenni is tudtak volna.

magyar-magyar szótár 2013.02.19. 11:43:30

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Egy csomó esetben nem modoros, hanem igen hasznos magázódni, ilyen pl komoly tárgy adásvétele, autónál már elengedhetetlen. Ingatlannál is. Albérlet-re szerződésnél főleg. Ha 30-minustzos nőnek a fodrásszékébe ülök. 20-minuszos kis picsának a székéből, ha elkezd tegezni, már állok is fel, nem éri meg a veszkődés elmagyarázni neki és ha bedőlök, akkor ollócsattogtatásért fogok fizetni. Magázódni jó, dehát ezt egy magázódóblog tulajdonosának magyaráznám.. ö.. inkább vizsgázok nálad.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2013.02.19. 11:49:18

@magyar-magyar szótár:
nekem mondja?
a magázás igéretes, a magázás titokzatos, a magázás erotikus...

úgyhogy csak módjával:)

magyar-magyar szótár 2013.02.19. 11:57:52

@Ököruszály: Semmit nem tudtak volna tenni -brilliáns politikai elemző könyvet írhatna erről egy svejci (e-vel) . Mintha azt mondaná nekem, leülök Hoang Thanh Trang nagymesternővel játszani és kb a matt előtti 4-5-ik lépésnél ezt mondaná nekem, hogy annyimindent tudnék pedig csinálni.

Lássuk csak, mit tudott volna csinálni, sorban Orbán:
1. Amikor meglátják a papírokat, csődöt jelentenek, ekkor még nem bukott ki az olasz és a görög csőd. Az EU-nak se került volna sokba. Itt történhetett valami, amiről semmit nem tudunk, de az IMF nagyon is sokat.

2. Orbán nem lesz minsizterelnök, sőt teljesen félrevonul -a jóoldali kommunikáció fegyverei nagyrakásra porosodnak, pang az agyvérzsír..
ezt a lehetőséget jósokminden kizárta, de mutatok egyet, ami a maga meg @nagyjoco: barátom máját hájjal fogja kenegetni: A FIDESZ-ben valami elképesztő felelőtlen ön-és pártittas , nagyoncsúnya viselkedés kezdődött, erős kézzel és moslékkavaró fával kellett szüntelenül közöttük járni. Jóérzésű FIDESZ-es országgyűlési képviselők a WC-re jártak sírni be. [-> kéderezés c. fejezet] Ennek a gyökerei a 2006-os totemisztikus önkormányzati választásokig mennek el, akkor fűt, fát, bokrot beválasztotak az emberek, jellemző szituáció volt Mosonszolnoktól Tótkomlósig és Füzérradványtól Szulimánig, hogy hetfű reggel az emberek döbbenten lesték, hogy kikeket választottak be FIDESZ-es címén az önkormányzati képviselőtestületbe.
meg amit már vagy nyócmilljószor kifejtettem, hogy nincsen is kiből választani. Eredetileg ez a szituáció szülhette a veszélyesen meggondolatlan ötletet John Laser felhozatalára, úgy voltak vele, hogy majd jólkezeli a moslékkavarófát.

3. A Jólbevált Nagy Nevek a csődhelyzet miatt nem akarták veszélyeztetni a face-üket és a nemlétező másodikvonalból toltak be arcokat funkciókba. Tudták, hogy a döbetű elhárítására, a csőbetű döbetűnélkül tartására piszkos munkákat kell nagysorozatban végezni és azok fognak a leginkább ugatni, akik a csőbetűt kialakították. Ez így is lett, mindjárt a devizahitelesek kapcsán... Ugye, ha lett volna egy független sajtómunkásság ... de nem volt

ésígytovább, nem folytatom, de mondom, egy egész könyvet tele lehetne írni...

magyar-magyar szótár 2013.02.19. 12:06:09

@Ököruszály: Önellentmondásba látszom esni, de így utólag könnyen okos is az ember, vígülis már olyan sokkal kötötték be, hogy így, innen úgy látmni, megérte volna nagyon-nagyon meglepőeket és váratlanokat húzni. Ilyeneket, mkint megkínálni a zöldtárcával az LMP-t. Ez, bármit lép az LMP, nagy-nagy politikaihaszonnal járt volna.

Az első napokban EGYSZER (egyetlenegyszer ) rugalmas és engedékeny volt a FIDESZ a parlamentben, be is hointáztatta az ellenzéket. olymindegy lett volna, ezt a taktikát lehetett volna folytatni.

Engedni ott, ahol mindegy, ilyen ezrével volt, szituáció.

A pedagógusoknál bevezettem volna az életpályamodellt úgy, hogy olyan jó zsönge 250-300ezeres fizetés jöjjön ki nekik. (Komolyra: az önkormányzatok alig birtak a csőd elől elvergődni 2010. májusáig is. Nem birták volna ezt a pompás politikai húzást fedezni, hiszen a pocsékbérezést is alig állták már...)

A kommunikációt 1:1-ben a mandinernek adtam volna, csak fiataloknak. 35 éven felülit csak tanácsadóként (történelmi kérdések az elmúlt 25 évből)

I_Isti 2013.02.19. 14:13:05

@magyar-magyar szótár: Ez a "csöd-konteo" az egyik top of fogalmatlanság az eszméid között. Bocs.

magyar-magyar szótár 2013.02.19. 14:34:48

@I_Isti: Kijelentettél valamit, véleményed -rendben. Most támaszd alá. Ja, amúgy, ha, akkor sem eszme, bocs.
süti beállítások módosítása