Ritka az a történelmi fogalom, rendszer, lösung, etwas, aminek ilyen pontosan meghatározható a vége. És az, hogy kicsoda tette be neki a kaput. Magyarországon a kereszténykurzusnak a kapuját nemhogy betette, de valósággal körbevarrta lánggal Mindszenty József, hercegprímás úgy, hogy jöhetne a Magasságos Swedenborg plazmavágóval és Angyalok Serege élén, Mihály kardját kikölcsönözvén, se törhetné be.

A kereszténykurzus ellen harcoló mozgalmárok lyukrafutnának -ha futnának. De mint az alföldimentalitásozás és a cselédmentalitásozás is, ez a kereszténykurzusozás is napipolitikai kampf eszköze. Amidőn Dr Antall József , a kontár & amatőr magyar politizágatgatás tragikus példaalakja először fityesztette ajkát a keresztény szóra politikaiprogramszerűen, akkor rendelt a szokásos napi pálinkaadagja szétcsapatására sok-sok pezsgőt Horn Gyula. Az egyetlen profi politikai társulatnak, az MSZP-nek volt mit ünnepelnie. Innen , ettől [Keresztény Magyarországot akartam, mert csak annak van jövője. - Dr Antall József] a kijelentéstől már csak a két liberális pártot kellett osztozkodómedvékként egymás ellen kijátszaniuk, a FIDESZ-t belesakkozni a jobber retorikába, mihelyst elkezdi a FIDESZ a népfrontosodás jegyében a jobbos lózungokat is lobogtatni, ugyanabba a meglábalhatatlan retorikai mocsárba szorulnak bele, mint DrAntall-ék. [Ez így is lett.. pár évvel későbben -a szerk megj. ]

Pedig a bibliában benne van, hogy aki lángot emel, láng által vész . (Eszköz neve cserélhető, variálható, kard, billentyűzet, marxista dialektika, bármi. A lényeg, hogy Mindszenty Jézus tanításának ellenemondva politizált: tehát politika által veszett.) Mindszenty József példája az önellenható, elvakultan ostoba politizálgatásnak még akkor is, ha az ember végre elolvassa az 1956. november harmadikai rádióbeszédét, és így kiderül számára, hogy Kádárék már megint átverték. Érdekel a történelem, de bevallom, 30 éven át én is úgy pofáztam Mindszenty 1956. november 3-iki beszédéről, ahogy azt belémhazudták az iskolában, hogy fődetvissza a gerófoknak, meg Horthyt haza és hasonlóak..

Mindszenty semmi olyat nem papolt, amire hivatkozott Kádár a szovjet beavatkozás megmagyarázásában A Párt KB előtti 1957-es beszédében. Az 1956-os Mindeszenty beszéd kádárista interpretációjának pontosan annyi köze van Mindszenty szövegéhez, mint a sztalinszalonnának nagymama málnalekvárjához. Vagy a lényegükben ateista és főleg pedig antiklerikális nácik vezette 'Reich Anschluß-ának ifj Hegedűs félfaszista református tiszteleteshez. Az igaz, hogy Kádárék várva-várták a Mindszenty beszédet, és jobban ohajtották azt, mint Tóta W áhítja, hogy teljesítse már a FIDESZ a KDNP nullaszázaléknyi választónak kívánságát és csináljon már végre egy kis jó kereszténykurzust, ami egyenlő horthyfasisztarestauráció, egyenlő Anschluß. Ugye.

Tótát teljesen megértjük, nem fiatal már, harminckét éve elszelelt, és azért telik neki havi 200-nál többje, mert cseszett aztán diploma után tanítani, ő az egész népét, nem középfokon szeretné hülyi teni. Ha Tóta az eljövendő 50 évben (hosszúéletet kívánok Tótának, nem lehetne 60, Uram?) a fenyegető náci és kreszténykurzus veszélyére való figyelemirányításból akar megélni , akkor nehogymár ne csináljon neki egy jókis kerszténykurzust, a geciajjas FIDESZ a jókurvannyát a hazug patriótagazdáságfilozófiáss, önfinanszírozósfejlesztésses protekcionista köpönyegforgató fajtájának!

Magyarországon az utolsó, még valamennyire modernül politizálgatgató , tehát kurzusveszélyes keresztény Schlachta Margit volt.

http://www.holokausztmagyarorszagon.hu/images/photo/kep-2_2_3-k.jpgKeresztény Női Tábor nevű pártocskája ellenszélben, minimálisnak sem neveheztő médiatámogatással tudott a legendás 1947-es választásokon négy (4) parlamenti mandátumot szerezni. [Hach , még feminista mozgalmárjaink is jegyzést tesznek szexista alapon politizálgató előképükról!] Ha, és még körülbelül hatszáztizenhét ha, hach, na és még egy pár ha, és hach, akkor lehet, hogy még lett volna keresztény kurzus Magyarországon… mondjuk.. ennek megfabrikáláshoz legalább a múlt század 50-es éveiben hozzá kellett volna fogni. Ha Mindszenty nem volt képes elmondani, ami Szuszlov és Kádár terveiben pedig szerepelt, akkor interpretálták helyette Kádárék. Ott tartunk, hogy még Kőszeg Feri bácsi is arra emlékszik, hogy a Corvin közieknek bizony nem tetszett a Mindszenty beszédből az... ami egyébként csak Kádárék szerint hangzott el. Schlachta tevékenységéből annyi a lényeges tanulság mára, hogy Mindszenty (öngyilkos) retorikája már 1947-re elavult, Itt lehet kiröhögni lényegében a Matula-pont-húdefaszák izzadságszagú kopírjait, amik kb egy 70-150 évvel ezelőtti katolikus egyházat karikíroznának.

Mindszenty , ha igazán bölcs, akkor hallgat, meg sem mukkan, nem frekventálja magát, egyáltalán nem mond rádió beszédet. Mivel Mindszenty nem azt a beszédet mondta el 1956. november 3-án, ami Kádár és Szuszlov terveiben szerepelt, ezért Mindszenty beszédének teljes szövege talán még a foxi-maxi tanárai előtt is titok volt -csak az interpretációját ismerhettük.

Amikor Mindszenty rádióbeszéde elhangzott, a szovjet csapaterősítések már Debrecennél jártak (jugoszláv tudósítók megfigyelése). A soha ki sem vonult szovjet csapatok pedig visszakunkorodtak Pest alól. Mindszenty beszélt a rádióban, Malenkov és Hruscsov pedig már pihenték a viharos pulai repülés fáradalmait ágyikóikban. November 2-ról 3-ra virradó éjjel ugyanis Brioni szigetén megegyeztek Titóval arról, hogy az idült alkoholista Münnich Ferenc helyett mégis inkább Kádár legyen a puccs által földobott miniszterelnök. Igaz, hogy Titó kérte még Nagy Imre bántatlanságát is, de hát Hruscsov sem volt mindenható...

Vagyis a Mindszenty beolvashatta volna a folyók vízállásjelentését is, akkor is el volt már kapálva a "forradalom" is , meg tudták azt Kádárék, hogy mit magyaráznak majd a beszédből ki... (hajóvonták találkozása egyenlő nagybirtokrendszer visszaállítása, a Duna Gönyűnél egyenlő kereszténykurzus ) Kádáráék módszere vizsgálható a mai médiában is: Krizsó Szilvia megkérdez valami fideszes zsírtahót Az Este [bocsjav.] A szólás szabadsága fantázianevű agitprop műsorban, majd, amikor a faszinger a mocskos fideszpofáját még csak nyitná a válasza névelőjére, Krizsó máris a közbevágó kérdésével interpretálja , mit is kéne mondania a fideszes keresztyén neveletlen bunkajának, annak! Igaz, hogy nem azt mondja, viszont Krizsó folyamatos közbekérdezésétől úgyse hallani, így a nézőbe elsősorban Krizsó kérdésekbe foglalt sugallmányai rögzülnek.

Ezek szerint már Tóth József IV. őrm is kaphatott volna Pulitzer-[emlék]díjat 1950. március 16-án Kiskunröcsögén, amikor kérdésibe foglalt ideológiailag megsemmisítőerejű válaszaival rábizonyította a réjakcijósságot úgy valamely 6holdas, de felszorzásos kulákra, hogy a szabotőr még csak nem is vakkanthatott. >>Itt én kérdezek, magának kuss!<<

Igazából már a Horthy rendszer elkapálta a keresztény kurzus esélyét is Magyarországon. Van a magyarnak több különös tulajdonsága is. Ezek egyike az, hogy a magyar, amit kampányolnak, verbung-olnak, erőltettnek, elutasítja. Ez lehet az oka, hogy az MLM és DirectMarketing rendszerek hazai adaptációi működésükben inkább a mongol hordák hadművészeti megoldásaira hajaznak. És ez lehet az oka, hogy a modern politikai agitációspropaganda hatékonyabb a blogoszféra mára illúzióvá foszlott és eredettartalmától blogfényévekre eltávolodott netokrácia-illúziójának varázsában...

Ezért féltik a papíralapú Felnőtt Bácsik a kenyerüket Tóta W-től: havi három milláért hat bérblogger meg a nyalinger slapajuk többre mennek agymosásban, mint a Népszabi papíron... Az ismert Felnőtt Bácsi György Péter eszteta és Tóta W vitája csak a felszínen morális. Egyébként a jutalomfalatok elosztásáról szól. A ma 50-60 esztendős [Nagy Generáció] papíralapú megmondóértelmiség abban a hiszemben élt eddig, hogy nekik már a blogoszférát nem kell kiismerniök [elhülyéskednek a gyerekek az internettel] nyugdíjig már kihúzzák valahogy. Hát nem húzzák ki. Jutalomfalatok? -már a médiatortából lassan a televíziókéval egyenlő méretűt fal ki az internetes tudatbefolyásolás (és akkor arra még nem is mutattam rá, hogy mekkora pénzeket lehet kaszálni az internetes agitpropban ellenőrizhetetlenül... rohangálhat azORTT a gyertyáját tartani a Zárt Tartályok partijaihoz..) Ilyen média-paradigmaváltásban megmondom: a kereszténykurzus elmehet Feődvárra deszkátárulni, az apja kaszájával csontváznak a múzijomba a dinaók mellé...

Ország, ahol már majdnem olyasmi van, ami nyomaiban keresztény kurzusra emlékeztethet, az azUSA. De ne menjünk el Bezzegamerikáig, itt a szoszedoje brat-unk Lengyelfölde. Most?

Nem, hanem még a múlt század 70-es éveinek végén Krakkóban olyan tömegek mentek misére, mintha Lengyelország nem a Vasfüggöny mögötti szociálista tömbből való ország lenne, hanem Máriáé. 1978-79-ben középiskolás fiúk nyakában madzagon akkora keresztek lógtak, tanítási órán is, mint a szerzetesek derekán XIX. századi avagy Matula-pont-hu stílusú antiklerikális karikatúrákon. Lengyelek Syrena-kkal, polskiFiat-okkal bekalandozták Európát Istambultól Berlinig –és lengyel zarándokbuszok Lourdes-ig is elharcoltak, miközben az utasok az elfolyó fékolaj megmaradásárt és a hengerfejtömítés foszlányaiért imádkozának...

Karol Wojtylát azért is választotta pápává a konklávé, marketingokokból, remélvén, hogy a katolikus Lengyelország még annális nagyobb rés lesz a szociálizmus erős várán, mint amekkora sztalingrádja lett végül. Magyarországon nem beszédtéma, történészeink műgonddal agyonhallgatják, de a Solidarnost semmilyen megmozdulásba nem kezdett közös ima nélkül. Lech Walesa minden jelentősebb akciója előtt gyónt, áldozott, egyébként vasárnaponként biztosan. A gdansk-i sztrájkoló munkások ezrével álltak a betontérségen miséket végig –megnéztem volna, hogy magyar viszonylatban, magyar szocialista nagyvállalatnál ezerből két munkás a kerszetvetés helyes irányát tudta volna é?

Dunaújvárosban vagy Leninvárosban vajjon hány munkás, fizikaidolgozó járt vasárnaponkint misére, megengedéssel, mert Magyarországon reformátusok is tízezrével vannak, istentiszteletre, a hová is? És Csepelen? (Meghagyom, ha valaki annyit tud a mai magyar kereszténységről, amit Tótánál vagy a Matula-pont-hun olvas, akkor tisztakattaólikuss márjaországának hiheti...)

Magyarország, ha nem is demokrácia még, már kupálódik, nagyjából szabadon gondolkodhatnak az emberek, cenzúra nincs, de a Felnőtt Bácsik még ugyanúgy szeretik mosigálni az emberek tudatát, mint mondjuk 25 vagy 40 vagy 60 éve. Él Magyarországon 189627 antiszemita nézeteket valló ember (ebből internetezik és fórumozósbetegségben szenved 38201, 177525 kamu-kommentnicken és 316 blogban. Címlapon volt 16. [ Von Kuendu aus Thureau und Irscha egy szerelmes bejegyzéssal a Blogteren.] 1963441 ember a békától fél. Cigányfóbiája van 2072173 embernek, ebből szájával harcol a cigányok megkülönböztetése ellen, stréber jógyerek 13812 , internetező 9781, blogol 8882 rendszeresen címlapra kerül 347, Hét Bloggere volt a blog-pont-hun (ott ilyesmi három hétig tartó dicsőségtáblázás…) 9. Útálja a BMW-seket [=irígységében frusztrált] 1381058, útálja a suzuki-sokat 1202213, egyfasz-és seggfej szerinte, ha suzukis, ha bömösös, 297410. 27 történelemtanár szerint a magyarság szittya és szkíta eredetű, 157 történelemtanár szerint valós fenyegetés, hogy Magyarországon kereszténykurzus lesz és majd törzsanyagba kerül a magyar-szittya rokonság. Ennek az oka az, hogy a művelt magyar értelmiség java népünk Nagy Tanítója Tóta W eszméin köszörüli elméjét, 171 történelemtanárnak pedig kedvenc bloggere a blog-pont-hu-ról Sasika 61. Sasika61 különben nem annyira buta, tudja, hogy nem akkora a veszélye annak, hogy valaha még a köztudatba kerülhet ez az őrültmagyarkodó baromság a szittyasággal, viszont maga az őrültmagyar kifejezés is alkalmas a címlaprakerülés marketingjében [én csak tudom :)], nemhogy a szittyamagyarkodókkal való fobizálás.

Kulturállamokban egyébként rémhülyékkel nem ijesztegetni szokás az embereket, hanem kiröhögtetni a megveszekedett baromjait, de hát mi Magyarországon nem röhögni, hanem félni és busongani szeretünk…

Egészen 2007-ig nem tudtam elképzelni, mire alapozzák a személyes karierrcéljaikon kívül a keresztény kurzussal ijesztegetők a fóbiájukat? Eszmecseréztem egy hódmezővásárhelyi fiúval, aki szerint már fertelem, mennyi a vallásos a városkában, hóttifaszista restaurácijó fenyeget, ja. Ja-ja. Aztán egyszer egy vasárnap Hmv-en autózván, pont a misére való utolsó csendítés negyedórájában, láttam hogy valami kéttucat szklerózisos agg lézeng a templom irányába.

Az én falumban aztán harcos, mozgalmár pap van, még Tóta is megnyalná az összes pendrive-ját utána, szabadidejében zsidózik, a szószékről kereszténykurzusba való lózungokat szaval, egyszóval mindent elkövet, hogy meggyalázza Jézus tanítását a politikamentességről. Nem, szakácsnője nincsen, és szabadidejében is félcivilben jár, alkata sportos, pofája nem vörhenyeges borvirágtól .

Namost, azt tudjuk, hogy amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek, és ha valaki egyszer tesz egy (1) keresztény kurzusossá nagyítható kijelentést, akkor harmincháromszor dörgölik az orra alá vissza. Ha Hunvald György és társai nagyjából egymilliárdocskát síboltak el, az egyenlő egy vidékiparaszt FIDESZ-es polgármester pártízmilliós földingatlanbulijával, amibe úgy került, mint a ladaosztogatás Jerevánba.

Egytucat MSZP-s érzelmű jókiffiú 39 kislány bugyiját túrja könyékig, debezzeg, ha a büdöstakony FIDESZ-es Pittike az ójját túrja s a fiknyát [bubust] az uzsiasztal lapjára feni! Xezren laknak a falumban és ennyi emberből Xezer/100 se jár rendszeresen misére. És ez mége egy statisztikailag jobbára „katolikus” falu… Mondjuk a harcos papunk se koptatja az autógumiját abban, hogy azt a néhány tucat idős, alig mozgásképes, még vallásos, ám beteg aggot körbelátogassa. Minthogy a beteglátogatást hanyagolja, utolsó kenetet se igen ad ma már föl. De ami a legesleglényegesebb: Harcos papunk, ő maga basszusozza széjjel a jógyerekek által fobizált három-és félmilliós katolikus szegmenst azzal a kijelentésével, hogy márpedig katolikus az, aki hetente misére jár, gyón, áldoz és elsősorban: fizeti az egyházi adót. Ha a harcos papunk definícióját fogadjuk el a mai Magyarország katolikusainak számlálásában, akkor százezer jó katolikus sincsen, mert bizony, még a misérejárók egy része is csak akkor fizet egyháziadót, amikor esküvő vagy temetés szentségének a kiszolgáltatását kérné.

Léteznek a harcos papuknál egyébként sokkal veszedelmesebb papok, akik hozomra is kiadják a kereszt vagy a házasság szentségét, favágóingben, farmernadrágban és edzőcipőben járósak, focizós, túrázós, elektromosgitáron Jimi Hendrix cover-t nyomató katolikus pap is van, webmester, sőt olyan is, aki medmekszelt már kies vidéki mellékutakon az Opel Corsá-jával. Nem ijesztegetésből mondom, de tudok katolikus papot, akinek tanárnő csaja van, távkapcsolat. Sőt, már egészen a pápa szűk tanácsadói körében ott vannak a reformerek, akik a cölibátus feloldásának hasznosságáról súgnak. Az efféle papok hűdeveszélyesen növelnék a kereszténykurzus esélyeit, mondjuk 1: 10000 -ről 1:9997-re. Azonban, ha a zattejistáink ( + a szakállas pulóveres bácsi) fejében élő katolikuspap-képet, a kövér, borvirágos pofájú szakácsnőfarbakúrelós zabagépet (satöbbi, Kocsis atya-gatya és más karikatúrák) tekintjük, akkor nyugodtan hátradőlhetünk, és a kereszténykurzustól való rettegést mondjuk az enyhe schizoid, üldöztetésimániás betegségek közé sorolhatjuk. Kb olyan arányban retteg ettől a lakosság, mint a metrótól (63175), a cica reája nézésétől (1027 , a mókártól(3) vagy attól, hogy Elvis Presley él (359). Szóval.. mindenki a maga kis fejéből az azon biomódon nyíló ablakocskákból tekint… Az emberek többségének általában a maga seggelyukáig ér a kiskeze, és a tudata keveseknek hagyhatja el a beszűkülése határait.

Tehát el nem képzelhettem, mitől ilyen idegesek ezek az antiklerikális jógyerekek. Amíg meg nem tudtam, hogy szemben az elmaradott vidéki területekkel, Pesten és Budán a néhány miséző templomban annyi a misérejáró, hogy kiszorulnak a fiatalabbak a templom előtti térségre, hangszórón hallgatják a népszerű atyákat. Akik csesznek egyébként a kereszténykurzus Matula-pont-húdefasza & TótaW szerinti lózungjaival múltbarévülni. Ha az ember metróövezet közepéből kört rajzolván bejelöli a miséző plébániatemplomokat, aztán veszi a lakosság lélekszámát, a kereskedelmi piackutatás eszközeivel kb 47 mp alatt fölismeri, hogy egy (1) miséző katolikus templomra a kereszténykurzusnak ebben a kurvára jáájjdefenyegető vészhajnalában bruttó 200000 [népszámlálási-statisztikai] katolikus jut, amiből, ha 478 elmenne misére, a későn futók bizony kívül maradhatnak hely hiányában.

Ha mondjuk valaki nem a kereszténykurzus fenyegető veszélyével játszana fobizálósat, hanem mondjuk a fartúrókurzus feljövetelével, akkor egy némileg esélyesebb témával tudna ijesztegetni, ám ez lebuzizózhatósága miatt nem politikaikorrekt, rögtön jönne Szily, a buzizózók önfelkent lajstromozója és jól lebuzizózná a pancsert, holott a lányok is szeretHETnek egymásnak análisan csikizni-turizni, és hetero párok is.

A(z) "sex anal" kifejezés 1-10. találata az összes, kb. 54600000 találatból. (0,31 másodperc)

A(z) "christian curse" kifejezés 1-10. találata az összes, kb. 6730000 találatból. (0,35 másodperc)

 

A(z) "anális sex" kifejezés 1-10. találata az összes, kb. 176000 találatból. (0,13 másodperc)

A(z) "keresztény kurzus" kifejezés 1-10. találata az összes, kb. 89700 találatból. (0,62 másodperc)

Látható, hogy Magyarországon a keresztény kurzus erősebb az anális szexhez képest, mit nemzetközi összevetésben.

Valamirevaló antiklerikális jógyerekblogger XIX. századi karikatúrákból kopíroz atyákat kövér, szakácsnőkúrelgatós matula-pont-hu karikatúrának . Persze netokratív jógyerek föl nem emelné a csontig kiült seggét a gép elől, hogy megnézzen magának egy igazi, modern katolikus papot… pedig azt hiszem, rémületes lenne a számára.. és nincsen a borzongásnál nagyobb élvezet egy kereszténypüfölő jógyerek számára, mint jadeveszélyesen modern, fitt papot látni.. aki mondjuk popritmusban, szintetizátoron kisér leányka kórust… Ahá! –hát akkor ez a baj! Magyarországon ugyanis az van, ami Budapesten van.

Meg amit a média ábrázol. Magyarországon, ha Budapesten borult az idő, akkor a tévé vagy rádió szpíkere gyászos hangon a csúnya borús napjáról beszél Magyarországnak akkor is, ha az ország területének 90%-a verőfényben fürdik. Azonban, ha az egész ország fölött borult az ég, de mondjuk Mindszenty kezéből kiesvén a mennybéli plazmavágó pisztolya és lyuk keletkezik Törökbálint irányában a felhőpaplanon s a fény bevág (közvetve) Bochy és Lalykirály asztalához, akkor jóóreeggeltmagyarorrszág, hűűdesütanap és hawájj és Voga Processzor behúgyozásig önröhög!

Innen már a szelektív ténykezelés kérdése az egész. Ha a 3,4millió népszámlálási-statisztikai katolikussal operálok, akkor gyön a kereszténykurzus, ha meg azt veszem hogy a HIT gyülekezet agymosodáiba több ember jár vasárnaponként, mint katolikus misére, akkor attól eltekintek, mert ha a HIT gyülekezetéről nembeszélünk, akkor biztos nem is lesz. Reformátussal viszont nem csak azért nem operálok, mert még Tóta is tökhülye a vélük való fobizáláshoz (pedig elmondanám, hogy a reformáták istentiszteletei sokszor katolikus-statisztikai-többséges környezetben is látogatottabbak ám!..és még nekik külön biblimagyarázatos fejtágítóik is vannak, és általánosiskolalapításban meg főleg erősebbek…) . A szög ugyanis itt bújik ki a zsákból. Nem is a kereszténykurzussal van itt baj.

Nagyjából 70 éve hülyíti a jónépet a sajtómunkásság, és még mindig nem tanultuk meg, hogy valamely texturálisan valóssá fobizált rém csupán réma, és nem azonos a publicista fedett céljával a kifogalmazott mondanivalója? Sokkal primitívebb a képlet. Az agitációs propagandaosztály leiratában megállapítja, hogy a templomokban FIDESZ pártpropaganda folyik. ( FIDESZ= Jobbik= Magyar Gárda= Horthy-fasizmus= Hitler-nácizmus, leegyszerűsítjük a képletet: FIDESZ=nácizmus & Anschluß, már csak egy Reich-et kell koch-olni hozzá, amihez anslisszolunk), ill „Orbán nyalja a Jobbik seggét” stb) Azaz: Ha jüssük a papokat, jazzal’ a zellenséget jüssük, éttássak!

Komolyan gondolja itt valaki azt, hogy a papok nyerik meg a választást a büdös fideszkurvannyának, és majd ha fideszkurvannya lesz kormányon, az = kereszténykurzus? 300 misén, kereszténykurzusosan agitáló pap propagandája 15000 emberhez jut el, de A szólás szabadsága című gyurcsány-misét másfélmilló ember lesi a tévébe-e-je... Tóta, a reformok konkvisztádora hetente 15000-nél több hívének tudatát tartja kellően szűken. A TótaFUN szegmens 18-48 év közötti, aktív, sokan döntésipozícióban, magas jövedelemszerzőképességű, befolyásos emberek. Nyaló slapajbloggerek, akik Tóta tanítását hintik blogjaikban 300... őket olvassa még 300-600 ember egyenként.. Hazamegy a miséről a sok szklerózisos, meg az onokáik -mekkora piacbővülésre is számítha a kereszténykurzusos szőlőbánnyász fideszkurvannyuk? Naaa, kerítsük a ide zsírtahó jobbikos apjukkaszáját is!

Gondolom Tóta az utolsó gyak. tanítás óta nem járt iskolában. Mai ifjúságunkat könnyebb a vécékefe használatáról vagy arról meggyőzni, hogy a csikkeket vagy kis vöröskatonákat a lányvécében ne a csempére nyomkorásszák, mint egy vasárnapi miséről. Százezer 14-18 évesből rendesen misérejáróst, áldozósat tizenegyet sajtómódszerekkel húszra felkerekítve se találni. Majd ezeket a gyerekeket valami kurzus templombajárásra FOGJAkényszeríti? Maga a történelemtanár annyira hülye a kereszténységgel kapcsolatos alapismeretekhez, hogy ilyet, mint karácsony, az eredetét, gugliztatja Hf-ban a gyerekekkel, mert maga a jézuska sztorinál többet nem tud: Nem volt könyv a kezében diploma [1987] óta.

Egy mai tizenhatéves nő viszonya az édesjó anyjához is ambivalens: "Kussá a szobámból anya, faszomteleveled, ide a pénzt!" -kb ez a zanzája. Megnézném én ezt a lyánykát a kereszténykurzus kényszerítésében mondjuk egy kattaólikkus mazsoretto-ban, ha bebasszusoz a fideszesjujjuj.

Habár, ha belegondolok, hogy Szeretett Miniszterelnökünk, a Megváltó-ról beszélt a zsinagógában és rendszeresen járt bérmálkozni úrfikorában, lehet valami alapja Tóta fobizálásának… Mivel már Szeretett Miniszterelnökünk ötlet gyanánt mindennel előállt, jóformán a keresztény kurzus maradt hátra a lehetséges reformirányokból, jógyerekblogger logikával egyébént -csak mondom:)- a patrióta gazdaságból hatsávos sztráda vezet a kereszténykurzus felé… Természetesen attól még senki nem ijedne be, ha simán elkezdeném a klërikoolis rëjakcijaót ostorozni azzal, hogy az kereszténykurzussal fenyeget.

Ha készítenék egy igazi, nem célzatos lekérdezést kereszténykurzus -ról, a kereszténykurzus Tóta szerint fenyegető lózungjaihoz kéne ikszelni, akarja-e jaztatat a zsírmagyar, akkor kiderülne, hogy még a FIDESZ-re szívből és igazán klikkelők 10%-a sem akarna keresztény kurzust. (Nullaszázalékos KDNP tehát nemlétező szegmensét lekérdezni sem lehet, pedig e nemlétezőkre hivatkozva követeli Tóta, hogy a gaz FIDESZ igenis teljesítse a választói akaratot, a nemlétezőkét is, mert nullaszázaléknyi választót is becsapni bűn, főleg a keresztény bűnfeléfogásban..

Az egyháziiskolákról annyit: szeretném, ha a gyerekem rabbiképzőbe járhatna: ott legalább megtanulná, mi a különbség a református és a katolikus liturgia között, nem maradna olyan hülye a témához, mint Tóta, aki pedig szeretne fobizálni a keresztényállam fenyegetésével. Már Kádár alatt a pártmuftik a piaristákhoz íratták be a gyerekeiket, nem féltek, hogy a gyerek aaajjas klerikális lesz, viszont már akkor is jobb iskola volt az egyházi. A foxi-maxin teológiai ismereteket is tanítottak, hogy az a maaxista legyen mán felvértezve a zattejista bróbagandában a népbutító papokkal viadalozván. (Ma már 3-4 községre sem jut egy pap, a 70-es években még szinte minden egyházközségre jutott ).

Lexikon nagyságú könyvet írhatnék tele azon ateista vagy antiklerikális nagy gondolkodók tudósok névsorával, akik jezsuitáknál végeztek. Teszemazt, kedvenc gondolkodóm, Voltaire is jezsuitáknál tanult. Kedvenc költőmArthur Rimbaud is egyházi iskolába járt (s mondjuk az ő antiklerikális verseihez-versprózához még a maga korában is kellett civilbátorság ... míg máma ahhoz kell civilbátorság, hogy ne csulázzak arra az egyházra, aminek még nagyanyám a kebelén nyőtt..vagy ha tetszik, ha nem, európai kulturális gyökereimre.... Ha stréber módon leajjasozom a pápát, vagy matulamagazinoskodok a jézin, nem leszek kevésbé khaur a muzulmán fundamentalista szemében...[Jézusköpködésért a kháur külön kap a pofájába, mert ő a Korán szerint i tisztelendő -szerk.kieg.] hanem stréber nyalógép, az leszek, a mai agitproppóhoz...) Ha egyházi iskolába járna a gyerekem, retorikát tanulhatna, és azt, hogy mi a különbség a dialektikus vitaforma és a maaxista dijálëtikka között... Most egy stréber tanár nem mer dialektikus érvelésre ösztönözni, mert azt hiszi, hogy az valami komcsi dolog... Képtelenség is már a 2D síklogikus blogoszférában a támadván-támasztásos vagy az ellenérv-elfogadásos viszont-érvelés... Föl se fogja a blogoszferiális agitproppón nyomorodott gondolkodású stréber jógyerek, mi az... Talán-talán, ha medreszé-be nem mennék tanulni -de mohamedán szufi gondolkodóktól már igen, szivesen olvasok...)

Rövidrevágva: a kereszténykurzus Magyarországon csupa ha. Hahaha, és muhaha. Ha a HIT gyülekezet keresztény és szabad lenne cikizni, mint az MLM vallásterjesztés rémveszélyét. Ha Horthy Miklós a pokolból vissza tudna curikkó’ni fehérlován. Ha egy fehérló száz évig élne. (Most ne bonyolódjunk a motista logika tételébe, miszerint a fehérló nem ló.) Ha Karol Wojtyla kikélne sírjából és mondjuk Paskai László lenne, mert őt választja pápának a konklávé. (Paskai ugyanis Wojtylához képest konzervatív volt, nem túrázott rövidnadrágban rövidnadrágos apácákkal a Tátrában pl, főleg pedig nem engedte volna úgy fényképeztetni magát, hogy a meztelen térde egy apáca meztelen térdéhez ér…) Ha a világ frigó lenne. Ha a gulyásliberalizmusról lefőne a szaft. Ha a büdös ergyanépség végre olyan lenne, mint amilyennek népünk Nagy Tanítói fobizálják... De ez a kurva világ, basszameg az Öregisten, nem akar olyan lenni! Bezzeg Amerikában. Ott aztán tényleg egyre inkább keresztény a kurzus. Bizony, másződebbréttyén is vannak nagy barna palacsinták. Gőzelgőek. De ha nem szagoljuk, hátha nemlesz…

Ha akármilyen kereszténykurzus is jőhetne föl a -honnan? a sci-fi, a fantasy világából?- megvéd engem Voltaire zseniális könyvecskéje, a zsebrevágható Filozófiai ábécé is... Persze, ha ilyen bonyolultat még tudok olvasni. Amit Voltaire élete kockáztatásával írt és végig a lelepleződés beretvaélén egyensúlyoz a szöveg... De mi véd engem meg a bár szekularista, de vérgeci Blogoszferiális Állam-tól, ami részvéttelen. És ahol ugyanolyan agymosás folyik , másfélmilló ember húzza le a vécét egyszerre főműsoridőben valami vizuális zsírmaszlag előtt... ahol egy címlapraröppentő jó poenért a félanalfabéta HHH-polgártársát eladja a válságért felelős zsírhülyének a kommunikációszakos jógyerek & rábeszélőgép. [A minapi ProvidXXXnt balhé, vagy a Lendületben az ország & Pannon Puma bloggogecista recepciójára gondolok...]

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr60955975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tokfalvi 2009.02.21. 12:01:15

Még egy, az alábbiakon túl: Antallnak arra az állítólagos kijelentésére, hogy "keresztény Magyarországot akartam", a nyilvánvalóan érdekelt Bolberitzen kívül nincs tanú. Arra van, hogy nyugati típusú, világias kereszténydemokrata pártot és kormányzást akart a CDU és az olasz dorottyások mintájára.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.02.21. 18:37:25

sok benned a feszültség :-)

engemet modern katolikus papok tanítottak, így lettem ateista. ja, templomba járni kötelező volt, ki is akartak rúgni, mert nem jártam.

a kereszténykurzus retorika, pro és kontra. ha kiáll a zorbán vagy a navracsics, és a megfelelő szavakat használja, akkor vállára áll az elmúlt 2000 év örökségének, és rögtön nagyobbnak látszik, és a klérus egyből tartja a markát - na nem mind, csak amelyik részt vett a fejtágítón, az erdélyben puszta kézzel jótékonykodó baptistákhoz már nem jut el a pénzmag.

ja, a nácikok nem antiklerikálisak voltak, hanem azt szerették volna, hogy behódoljanak nekik - amelyik község nem tette, azt szétverték, szó szerint. oszt még az a sztálin is papnak készült.
az utánpótlást meg gyártják. nem jézus követőjének, hanem a megfelelő szavakat használó emberkék előtti hajbókolásra kondicionálják - azt vagy sikerül, vagy nem.

a szocik az szdsz-el együtt meg ellenkondícionálnak, saját képükre.

kb. annyit mosol össze a csúnya ateistákokról, mint az egyszeri sokadikgenerációs munkásőr a klérusról :-).

Kenguru 2009.02.21. 22:10:21

Abban messzemenően egyetértünk hogy a keresztenykurzussal riogatni idehaza az muahaha.

Ugyanakkor:
"Paskai ugyanis Wojtylához képest konzervatív"

A Paskai ugyanis Wojtylához képest BESÚGÚ.
Ügynök. Azért lett püspük mert az volt.

Kevéssé ismert tény, de az egész K-európában(- USSR) nálunk volt a legdurvább egyház és vallásüldözés.
Lásd az állambiztonságról szóló Ungváry-Tabajdi könyvet.

Tota W agitacios értékét messze túlértékled.
A látógtói jórésze őt anyázni jár oda, a kik meg egyetértenek vela, azok AZÉRT olvassák mert hasonlóan gondolkodnak, és NEM AZÉRT gondolkodnak hasonlóan mert őt olvassák.

Amúgy meg az egyházak is sokat tettek azért hogy sok khmmm "rajongójuk" legyen. Különösen az egyházi iskolába járt emberek közt.

Több Böjthe atya kéne, és kevesebb ifj Hegedűs Lóránt meg Ian Paisley.

magyar-magyar szótár 2009.02.22. 03:58:12

@bs395: Laza vagyok a témában, mint univerzista, kacarászok Djatszo úr módján.
A nácik nagyonkeményen antiklerikálisok voltak, csak ők nem 3 év alatt akartak lezavarni ey tíz éves refómmot. Voltak dísz-zsidóik, még dísz-szociáldemokratájuk is volt. Dísznégerük. Dísz-katolikusuk is volt. Éppen ez lett a református német egyházak veszte. Amikor a nácik elkezték elhurcobálni az antináci katolikusokat, akkor tapsikoltak, hogy lám, a büdös pápanyalóak megkapták. De aztán 1938-ban bűnösréteg lett a református is.
A nácik istenfelfogása -és figyelem, most nem párhuzambaállítás következik, ezek a nevek nem // a nácikkal s egymással sem!!- tehát Voltaire, Robespierre vagy pedig a szabadkőművesek SZELLEM-ére orcázó ( A Tiszta Emberi Ész Szelleme) értelmezésihez HASONLÓ (nem az, csak a szószaporítás elkerülésére említettem a három különböző felfogást)
Magyarországon a maaaxista történelemhamisításban csokrozták össze Horthyt (akit Hitlerék szabotőrnek és ostoba fajankónak, dummkopf-nak tartottak) Hitlerre és ahhoz kellemetlen a nácik antiklerikális felfogására utalni ... meg azt figyelembe venni, hogy Goebbels példaképe Sztalin volt.

magyar-magyar szótár 2009.02.22. 04:02:56

@Kenguru: Tóta agitációsértéke lemérhető a többtucat [tucat]bloggeren , akik hintik lösung-jait.
A Modern Képmesék közpénből fizetett konkrét párt-agitációspropaganda volt, az MSZP [=Gyurcsány Brainstorming Co.] egy (1) programjának népnyelvi átirata, tanácsadókkal, szakértőkkel. Mondhatni, Tóta korunk Urbán Ernője, csak tehetségesebb és valamivel műveltebb -Főleg a Felnőtt Bácsik, akik tanítják...

magyar-magyar szótár 2009.02.22. 04:16:26

@Tokfalvi: Tisztában vagyok azzal, hogy DrAntall csak retorizált vóna szegény.

Ha csak annyi érzéke lett volna a politikához, mint Mindszentynek az 1956. nov 3-iki beszédében. De annyi se volt...
Van ugyanis egy jópár marxi axióma, amit nem szabad kikerülnie "kereszténynemzeti" politikusnak sem. Pl Dr Antall azt hitte, hogy az MSZP-sek ellesznek a lopottholmi osztogatásával.. Elfelejtette, hogy akinél a pénz, az előbb-utóbb hatalmat is akar.
Az MSZP-nek akkora vagyona lett, hogy még renegátjai eltartására is futotta, ezért nem szalámizódtak föl. Kilóra vette magának a médiaértelmiséget -nembeszélve arról, hogy A Struktúra érintetlen maradt nem csupán a minisztériumokban, de Királyi Médiában is... DrAntallal a III. osztályú pilhálkodó selejtes újságírók napja virradott ... madárfejűlajosok... pomogácsok jöttek, jöttek a pomogácsok... És Dr Csúcs pont a legtehetségesebbek, az államivagyonból magánvagyonukat kiprivatizáló és csenegető tehetséges médiaelit tyúkszemére lépett rá...
Az MSZP a maga csurkáit ennzsírjukba fullasztotta bele, pofa alapállás, pártautó, párttitkárnő, pártlakás, alibifunkció. Megalázó volt a vereség, amit Horn pl Nagy Jólbeszélő Sándorra mért -és... Nagy elfogadta a kirúgott renegátoknak járó apanázst, sőt, még bebuktatotként azt a megaláztatást is vállalta, amikor 2-3 alkalomra, mint jól rögtönzőt, előrángatták belsőszáműzetéséből..
És mindenek az eredője az, hogy Dr Antall ostobamódon nemhogy koncot hagyott az MSZP-nek, de még lökött is (a 3200 pártingatlan, ami magyar sajtószámítás szerint egyenlő egy [név a szerkesztőségben] más párt ingatlanbulijaival.
A magyar sajtómunkásság szemében 92% egyenlő 7%-kal és 400ezer egyenlő 4,2 millióval -de ez egy másik történet ;)

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.02.22. 13:50:40

@magyar-magyar szótár:
tudom, kellemetlen a nácik indifferens hozzállása, mert mindenki a neki kedves csoportot tüneti fel, mint legfőbb áldozatot, és a többi áldozat árulásának állítja be hitler hatalomra jutását.
de hidd el, hogy a náci kurzus az úgy folyt, hogy hitler ült speerrel a kis makketjai között, és sorban álltak az ajta előtt a mindenható gauleiterek, régi sa harcosok, mindenféle állami funkcik, és így tovább, hogy személyes elképzeléseikre áldást kapjanak: úgy hívták a rendszert, hogy a fűhrer szellemében tevékenykedni.
hitler meg a legtöbbre rá is bólintott, még akkor is, ha két egymást követő talpnyaló egymással szöges ellentétbben álló cuccra kért felhatalmazást, csak engedjék őt vissza a makettjeihez.
göbbelsz meg egy hisztis picsa volt, ezért volt olyan szuggesztív szónok. onnan indult, hogy még az elejefele hitler alternatívájaként tekintettek rá a pártban, és oda jutott, hogy kb. 3 napos menstruációs ciklus szerint írta a naplójába, hogy minden nagyon szuper, hú de boldog vagyok, ennél jobb már nem is lehetne, majd mindennek vége, nincs értelme semminek, itt a világvége. mániákus depresszió talán?
ja, az indifferens: aki behódolt, az még élhetett egy kicsit, amíg rá nem bólintottak, hogy le vele (ez nácikra is vonatkozott), tök midnegy, hogy mi volt.

tótának a modern képmeséket én se tudom megbocsájtani. valahogy hiteltelen az államot szapulni, ha közben megtömik a zsebemet.

Kenguru 2009.02.22. 17:04:53

"Tóta agitációsértéke lemérhető a többtucat [tucat]bloggeren , akik hintik lösung-jait. "

Hűha, töb TUCAT blogger. Azannya ez mán minimum progresszívurzus, sok kis proto-pol pot.
Ugyan kérem.

A Modern Képmesékből bevallom férfiasan én csak pérat néztem végig, nekem az világ működésének az elmagyarázására tett kisérletnek tűnt.

Ennek fényében ha a pógárok megérették volna pl hogy az Zállamnak nincsenek pénzt termű fái, és csak a lakóssság pénzéből osztogathat, akkor kb felgyujtottak volna a népek az MSZP székházat, és nem szavaznak rá.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.02.22. 17:30:56

@Kenguru:
sok kis proto-pol pot :-)
röhögni fogsz, de van olyan magát halálosan komolyan vevő ember itt a blogvilágban, aki ezt pontosan így is gondolja.

Kenguru 2009.02.22. 18:30:45

Hát ja.
A magukat halálosan komolyan vevő emberekben általában kevés a humor, és kevés a kétely saját igazságukkal szemben.

Márpedig a minnél többet tud valaki, jó eséllyel annál több benne kételkedés.

Egyébként meg én bármilyen, és bármekkora hülyét el tudok képzelni.
Tényleg.

magyar-magyar szótár 2009.02.23. 06:09:28


A meséknek van egy természetes (bio) reszelője: Az élő előadás. Én Tótát a librettoival beültetném olyan tömegek alé, akikről a Felnőtt Bácsik ezeket a "nékünk ússesikerű semmi" meg pénztermőfa meg Állam Faszán nyőni -ket hoaxálják.
Lényegében a mesék egy kommunikációs célt hazudnak bele a valóságba. Egyszerűen lenézi hülyének az embereket olyasmiért, amikkel pedig pont a Felnőtt Bácsik etették be őket.
Mért: 1994-ben progresszió volt visszaaszocializmusbaakrózónak lenni??
Vagy a szakértői kormány?

heki 2009.02.23. 11:09:20

Mindszentyről csak úgy

Mindszenty naivan (idealistán? inkább, mert ez pozitívabb) azt hitte, hogy igaz emberként politizálhat.
Igaz ember volt, ki Szálasi és Rákosi börtönökben töltött hosszú időket. Az előbbiről gyakran megfeledkeznek.
És még saját egyháza is beáldozta - mondjuk nem volt nagyon mozgástere akkor a Vatikánnak, lévén Kádárék zsírosszagúan köhhentettek, hogy jé, a börtönökben vannak papok, na mi legyen velük, és hát hányta-vetette a Vatikán a dolgot, aztán arra gondolt,Mindszenty hulljon inkább. 1974-ben VI. Pál az érseki széket megüresedettnek nyilvánította. (Mármint hogy a magyar prímás lemondott állítólag) .
Nem tudom jól tette-e, de ahogy Mindszenty ahogy ezt lereagálta, az talán minden keresztény kurzusos számára példa:
"a Szentatya döntését engedelmesen tudomásul vette és a pápa levelének kézhezvétele után többé se az érseki, se a prímási címet nem használta. De nagyon komolyhangú és megfontolt nyilatkozatban tudatta a közvéleménnyel, amint azt előzőleg már a pápának is kifejtette, hogy az adott körülmények között miért nem mondhatott le önként....
Amikor -- például -- Ausztráliában egy újságíró makacsul megismételte a kérdést, hogy a pápa döntése nem döbbentette-e meg, ezzel a felelettel tért ki a válasz elől: ,,Nekem nincs időm megdöbbeni, kérem. Nekem még sok dolgom és elintéznivalóm van ezen a földön...'' (www.katolikus.hu/mindszenty.html#m6)

A furcsa az, hoigy mennyire hatékonyan működött a Kádár-propaganda. Szüleim, akik aktív részesei voltak 56-nak (vidám egyetemistaként) évekkel (évtizedekkel) később úgy emlékeztek, hogy véresszájú beszédet mondott az érsek, földvisszafoglalás, restauráció, minden egyéb.
Én magam is szörnyedve néztem ifjú koromban az 56-ról szóló fényképeket, ahol a szocialista propaganda a (legaljasabb náci agymosás hasznos hajtásaiként) előnytelen képeket mutatott a szereplőkről, hogy ILYEN arcú szándékú agresszív stb. emberek veszélyeztették a rendet. Kimondottan emlékszem Mindszenty képére, ahol valami ilyesmi volt melléírva, hogy lám-lám, milyen dühtől eltorzult náciarcú az érsek, látjátok gyerekek?

Kenguru 2009.02.23. 12:10:04

"Egyszerűen lenézi hülyének az embereket olyasmiért, amikkel pedig pont a Felnőtt Bácsik etették be őket."

Vagy inkabb a felnott bacsik nem szoltak hogy nem igy kene, mert maguk se tudtak. Mert ANNYIRA azert ok se felnottek.

"1994-ben progresszió volt visszaaszocializmusbaakrózónak lenni??"

Az embereknek sajnos senki nem mondta el, hogy nem itt ujra kadar-rednszet csinalni, osztrak eletszinvonallal.
Ilyet meg a Horngyula se tud.

Megyo viszont megprobalta.
Na abba pl bele is fogunk dogleni.

magyar-magyar szótár 2009.02.23. 13:26:33

Még így is megsemmisítő erejű MSZP-s és SZDSZ-es lózungok guglizhatóak eő. Hátmég, ha majd beszkennelődnek az 1993-ősze-94. májusa közötti lózungok szociálisérzékenységről, társadalmiszolidaritásról (ezek voltak a visszaaszocializmusbakaródzásra a hívószavak) No, meg a szakértőikormány. Válságban az ország, csak a szakértői kormány segíthet. ('94 február)
Az, hogy a Máthé László pénztárnok -féle MSZP trupp papolt a rendszerváltásveszteseiről, meg a vadkapitalista rablóúrihóttifaszistákokról.. az volt a mókás!
süti beállítások módosítása