Statisztikázni hogyan is lehetne ilyesmit, így hát csak gyöngéden, alsóhangon becsülöm meg:

Magyarországon mintegy kétmillió ember tervezi életét úgy, hogy segélyekből, esetleg napszámot fizető alkalmimunkákből élne meg. Vasazásból -vagy kibassza a feleségét kurvának az út mellé. Elad 10 adag proletárdrogot és a tizenegyedik ingyenbe van nekije, potyáír.

http://csepel.info/wp-content/uploads/lom_00.jpg

A lomizást rendeletileg tiltják a Fényesfővárosban. Jó tíz éve a vidékiproletárok kiszorították a piacról a hathétnyóckeres cigányokat. Ma pedig már fészbúkon tartják a kapocsolatot a fejlettbudapesti fejlettemberekkel, akik szépen össze is gyűjtik és évente nem is egyszer a lomot. A proletárok mikrobuszokkal meg utánfutósótókkal mennek föl a Fényesfővárosba a "lomokért".

Szabó Tímea fejlettaéjraópeér  politikusnő tegnap belecsapott a lecsóba és ötletével fixálni is kívánja a magyar kétmillió proletárt, meg a kifejezés eredeti jelentésére közelítvén egyszerűen meg is venni a szavazataikat.

A proletáriátus és a munkásosztály antagonisztikus ellentéteiről még intézetünk alapítása előtt Köcsög Dudkó néhai kartársunk imígyen értekezett. -> Gondoljátok meg: proletárok!

Eredetileg a mai napra esett vékonyka szabaidőmben a mélyszegénység köreiben gyűjtött érdekességeket szerettem volna közzétenni:

-pannóniai kisközség, cigánymentes övezet, kizárólag becseűűűűlettes magyar mélyszegébnyemberek lakják. Meg pár zsírgazdag, hogy rojattak vóna a sokpízükkel, hunnan van, mibeű van, mennyivaót. Ez a pár zsírgazdag ááálatt a munkaadó a faluban. Az egyik köcsög a kis gazdaságában havi 240000 Ft-ot fizetést ad a dógozójának, ha kívánja, be is jelenti [ sok becsűlettes dógozó egyrészt a rojatt baszos kurvannyát sziggya a gazdag fasznak, mer' nem jelenti be, másrészt be ne merje jelentene, mert kihasíjja a bélit, ugyanis akkor háromféle segélytől is elesne és meg is bírságolnák - a szerk. megj.] . Nyolc munkásra lenne szüksége, de a faluból már senki nem vállal nála munkát, inkább otthon maradnak segélyen élni. Az esetleg ajánlkozók maximum 2-3 napra állnának be, de csakis napifizetésért, majd meggondolja, melyik nap [ amelyik messzebb van a segélynaptól]. Este megígéri, hogy reggel jön, de ha nincs kedve fölkelni vagy csak ezer Ft is akad a buxtárcában, akkor esze ágába sincsen fölkelni sem, nemhogy munkába állni.

-élelmiszeripari üzem. Gépesített, tiszta környezet, fehérruha, hajháló. Műszak végén minden dolgozó köteles kitakarítani a munka-állását, a gépét és környezetét. A tulajdonos fejlettembertípus, német picsaember és természetesen azzal indított, hogy a takarításra, hogy a dolgozóit kímélje, külön személyzetet vett föl, csak így a folyamatosüzem tarthatatlan. Műszak vége előtt 20 perccel leállnak és akkor gyorsan minden munkás[nő] kitakarítja az előírásos területeket ill. a gépeket. A dolgozók kétharmada proletár. Átlagosan 3-5 napot dolgoznak, majd fölmondanak, természetesen ordéjjás, patália, törés zúzás és nagy ricsaj közepette. A proletár öntudata és ennek kifejeződése, az erős ordéjjás az igazával fordítottan arányos, mentűl inkább nincsen igaza a proletárnak, annál inkább ordéjj és erőszakoskodik, néha Mónika-só -szerű jelenetekben 2-3 másodpercet vár arra, hogy fogják már le a társai, mielőtt úgyse tenne kárt magában, illetve a kisujjával ken nyálat a szemei sarkába könny gyanánt. Ez a takarítási kötelesség a legkedveltebb ok a felmondásra. Hogy merészel a rohatt fasszopó geci buzinémettye takaríttatni velük, hát minek nézi őket...

-különben is május vége van, mindjárt lehet menni címerezni [július közepén kezdődik a szezony...] A címerezést akkordban, azaz teljesítménybérben, sorára fizetik. Ki kell tépni a kukorica címerét, azaz porzóját, csak az apasorokban szabad meghagyni. Jó évben egy proletár akár 7-8000 Ft-ot is megkeres egy munkanapon. Nem csak proletárok szoktak címerezést vállalni, hanem a munkásosztály tagjai. Abban a táblában, ahol egy proletár teljesítménye alapján 7000 Ft-ot keres meg, egy dolgozó munkásosztálybéli büdösparaszt 13-14000 Ft-ot. Természetesen a ravasz paraszt és a bandagazda igyekeznek minél lejjebb szorítani a napszámot, mivel azonban ez napszámos munka, a munkavállalók 98% proletár. Ha jól fizet a címerezés és jól lehet keresni vele napszámban, akkor a munkaerőkínálat ciklikus: Minden másnap gyön csak a proletár dógozni. Ugyanis ha az egyik nap 7000 Ft-ot keresett, akkor másnap reggel még több, mint 2000 Ft-ja van. Márpedig ha a proletárnak 1000 Ft van a zsebében, nem kell föl, hogy elmenjen dolgozni 7000-ért.

-a proletárokat munkába szállító jármű munkából hazafelé az utat kétannyi idő alatt teszi meg. Az ok egyszerű. A proletárok zöme ugyanis bőrében szeretne hazamenni a napszámmal, azaz minél kevesebb pénzt akar megosztani a vele egy tető alatt [ vele egyháztartásban élő] többiekkel. Ezért a proletárbusznak kocsmánál és nagyobb élelmiszeráruházaknál meg kell állnia. Nem, nem, szó sem lehet 2,4% -os Scheißmeister dobozos műsörről vagy természetazonos aromákkal ízesített treszkójégrémekről, Heineken és más márkás sörök, béjlíz és magnum jégkrém az, amivel a mélyszegény proletár a nehéz munkával töltött nap után megjutalmazza magát

-öntudatos proletár gyári-ipari munkát nem vállal, elsősorban a fizetés miatt. Nem a fizetés mértéke a lényeg. Hanem az elosztása. Magyarországon a havi fizetés az elterjedt. Proletárokat foglalkoztató munkaerőkölcsönző cégeknél hetifizetést szokás adni, ez azonban a proletárok döntő többségének nem felel meg, ugyanis a heti fizetést csak az kaphatja meg, aki szépen végig is dolgozza a hetet. Márpedig ezt a proletár alapvető mélyszegénységi jogai súlyos megsértésének értelmezi, ugyanis mi az hogy ha őneki szerdán nincsen kedve jönni [mert kedden segélyfizetési nap volt és nehogy már a szombati fizetés beláthatatlanságában ne maradjon otthon, amikor a segélyből lehet, akár 1000 Ft-ot is kiverekedhet magának...] akkor is neki muszáj legyen felkelni és dógozni... Van azonban két súlyos probléma, amik nyomósabbak még a pénznél és fizetésnél is: A dohányzás és a fészbúkozás. A modern fejlettaéjraóóópej munkahelyeken tilos a dohányzás vagy csak a kijelölt helyeken és pl kétórahosszánként lehet rágyújtani. A másik megoldhatatlan probléma a fejlettaájraópai multinacionális cégeknél az  ointernetezés telefonon, azaz proletár értelembe véve a fészbúkozás. Hogyan gondolja azt egy nímëtgëci, kibaszott olaszpicsa munkáltató, hogy a dógozója azért a kis pézért elmúlasztja a fészen a ráírásait ill. nehogy ne írhasson már rá az ismerőseire és rokonyaira, a családjához meg senkinek semmi köze se!  Az okostelefonok használata munkavédelmi és információbiztonsági okokból a legtöbb korszerű ipariüzemben eleve is tilos. Adódik azonban egy olyan proobléma is, amit a fejlettember képtelen felfogni: A mai 40-mínuszos generáció képtelen 100-as számkörben algebrai műveletekre, különösen a szorzás és osztás jelent megoldhatatlan feladatot. Márpedig az gyakori, hogy a munkaállás mellett konténereket kell megtölteni a kész munkadarabokból, sorok és szintek ... szélesség... magasság... oszlopok... a 40-pluszos dolgozórétegeknek nem okoz problémát az osztás és szorzás, nem is értik a fiatalokat, hiszen papírt és ceruzát szabad még az autóipari fellegvárakban is használnia a munkásoknak. Csakhogy a 40-mínuszos fejlettfiatalok képtelenek papíron szorozni és osztani... hát akkor a proletárok....

Az alapjövedelem Zsírhajú Timcsike elképzelése szerint gyermekenként 25000, felnőttenként 50000 Ft. Éljen egy tető alatt tíz proletár, ebből három felnőtt és a többi gyerek. A munkásosztály leszakadórétegei már eddig is azt XX. századi matematikázták ki, hogy kényelmesebb és gondtalanabb az élet proletárként, mint a munkásosztályban harcolni. Az elproletárosodott vidékeken a magyar fiatal balfasz picsáknak nézi a szüleit. Azt látja, hogy a proletárok jobb autóval járnak, jobbakat kajálnak és drogra is többet költenek. A magyar leszakadó munkásosztálybéli fiú prletárcsaládba házasodik be akkor is, ha tisztában van vele, hogy ortt bizony évekig fogják csicskáztatni. Egészen a legutóbbi időkig pl az ilyen csicska vejkó nevére szivesen alapítottak céget is. [- > " Dilaj Sanyi lyányát vetted el, te köcsög? Eccer arra mész haza, hogy a cégednek címzett borítékokkal kártyáznak a gyerekik a konyhaasztalon, te buzi!" ]

A proletáriátus messze jobb önérdekérvényesítő képességű, mint a munkásosztály alsószéle-közepén tengődő dolgozó. Magyarország félfejlett-félelmaradott másodosztállyúóniós tagállam. Az Ónió normáit a fejlett picsatársadalmak picsaemberei diktálják, természetesen az ő picsafejükből kinézvén a saját picsatudatukon átszűrve. Emlékszik még valaki arra, hogy tíz éve a fejlettlen másodosztályúrégiókből segélyenélési szándékkal feltelepülő cigányoktól féltek a fejlettóniósok. Ilyen tekintetben is tetszetős Zsírhajú Tímea szavazatvásárlós ötlete, hiszen a félelmetes magyar proletárok itt maradnak és nem élik el a helyet a fejlettóniós GDP-ket hamarosan több egész százalékkal is fellendítő migránsoktól.

A képlet megoldhatatlan, ugyanis az ismeretlebnt a fejlett aájraópeér picsaember és a proletár másképpen értelmezi. Ez az ismeretlen a jólpét fogalma. A picsaember számára a jólét, az életminőség az ember bőrén kívül is van. A picsaember tekintetében időtáv nyílik, el egészen évtizedek horizointjáig. A picsaember mindenféle biztosításokat köt, szabálykövető, törvénytiszteló, jajgatörp az egészségén, még ha vannak is káros szenvedélyei, azokat igyekszik korlátozni, püéldául a legkevésbé egészségtudatos picsaember is napjában ha maximum egyszer vacsorál. Ezzel ellentétben például a mélyszegénység látszatán önmarketingező proletár eszik egy gyönge vacsorát késődélután, aztán megvacsorál este rendesen, mint más ember és aztán még éjfél előtt is benyom valami kaját. Akkor is háromszor vacsorál pukkadásig, ha holnap még nem tudja, lesz-e mit enni.

"Az a tiéd, amit megeszel-megiszol, azt már senki nem veheti el tőled. Együnk meg máma mindent és a holnap gondja majd holnap lesz, majd akkor kitalálunk valamit!"

Akit a picsaember mélyszegénynek lát vagy akikkel aljasgeci politikusok "mélyszegénység" címén operálnak, igazán szegény embernek a paraszt munkásosztálybélit látják, aki gürizik, törvényttisztel, szabálytkövet... Sokkal jobb tekintettel a proletár a szolgáltatóágazat tagjaira se néz, bótos, benzinkutas, söffőr, effélék mind szolga csicskaemberek nekik. Az iskolában ugyan megtínulja a kérek és legyen szives szavak használatát, de olyan, hogy ő bótosnak mást mondjon, mint AGGYÁ LESZ EGY AZTAT AGGYAD!!! nem létezik... Ezúton tájékoztatom a kedves olvasóimat, hogy a proletárok az orvost vagy a tanárt is a szolgáltatóágazat tagjának, azaz csicskaembernek nézik .

A proletárnak jelenképe van, sem a múlt sem a jövő nem foglalkoztatja.

A jólétitársadalmakban a jólét a teljes környezet is általveszi -a proletárt ez ugyan nem izgatja, hiszen a környezete a többieké is. Szeptemberben az első begyújtáskor onnan veszi fel a fejszét favágéjtáshoz, ahonnan májusban az utolsó begyújtáskor a kezéből kiesett -hacsaknem történt a nyáron valami kisebb családi vita... Egy portán, azaz telken, egy háztartásban akár 10-20 proletár is élhet, de egy keresztbe-gazszálat nem tesznek, a szemetet se rúgják félre, mert azzal a velük egy tető alatt, vélük egy háztartásban élő másiknak kedveznének. A proletárok egy részénél pl a családi vezérhím a legkövérebb , mert ő az ember és az ő alapvető joga húst enni és ha két falás hús van, az neki jut és ha 44 falás hús fő, akkor majd a többiek véle egy tető alatt akkor esznek húst, ha ő hagy a 44 falat húsból. Olyan családjogiértelembe vett szülőpárok vanjnak, akik két lakatot szerelnek a hűtőszekrényre és akkor vacsorázzák az utolsót, ha már senki nincsen ébren vagy otthon a többi vélük egyháztartásban élő közül. Termélszetesen az ilyen proletár szövegszinten a családjáért a szívét elevenen tép ki, főleg valamilyen hivatal folyosóján, ha rá akar íjeszteni a számára nem kedvező döntést hozó picsára.

A proletár számra a jólét legmagasabb foka a korlátozatlan szabad akarat. Őrá ne szóljon senki, neki ne parancsoljon senki, őt ne kösse semmi, ő, ha rá akar gyújtani rágyújt, ha éhes, eszik, ha bármit élvezni akar, akkor élvezi.

A proletár alapattitüdje: Lehető legtöbbet elvenni a Közös Asztalról úgy, hogy semmit se letenni. A proletár az autójáért kevesebbet fizet, mint a paraszt. A cigányokat telipofával szidalmazó magyar paraszt autószerelő vagy gumis azt a munkát, amit a magyar parasztnak 10000-ért számol fel, gyávaságból és sunyiságból a proletárnak 5000-ért csinálja meg. A leszakadó munkásosztálybélinek a szartseérő kocsijára nincsen pénze új gumit venni: Azt a használtgumit, amit az ilyen dógozónak a becseűűűlettes fajmagyar gumis 7000 Ft-ért ad, a cigánynak 2-3000 ft-ért adja.

A proletár a proletárautó után semmit sem fizet, át nem íratja, biztosítást pedig újra-és-újraköt. Azt az autót, amit a munkásosztáylbéli egy munkásosztálybélinek 100000 ft-ért ad el, a proletár "elszakítja" 50-60000 Ft-ért. Semmit nem javít rajta, semmit nem szervizeli, csakis a legszükségesebbeket költi rá, pl fáradtolajat szerez ingyen a magyar paraszt ótószervizestől és azzal önti utána. Ilyen tekintetből képzeljük el a picsaemberek számára készített autós témájú marketinget... Vannak gazdagabb proletárok, akik kamatra mérnek ki disznóhúst, kicsapják kurvának a feleségüket és a velük egy háztartásban élő más nőket, öregeznek, rabszolgáztatnak, tehát jobbféle ótókra is telik nekik, szervizelésre akkor sem költenek. Ha egy autóbuzi kíváncsi arra, hogy szervizelés nélkül melyik autóféle mennyit bír, csak proletárokat kérdezzen [ A zóccsókis cuzzúki 100000 km-t megy el olajcsere nélkül, a proletároknál népszerű vektrakocsi 70000 km-t] Amikor a proletárautó kiesik a forgalomból, mert a rendőr elveszi a papírjait és végleg kivonja vagy beáll a motor, a proletár csákánnyal vasba vágja az autót, kap érte 30ezer Ft-ot és vesz egy másikat. A leszakadó munkásosztálybélivel is előfordulhat ilyesmi... de ő nekiáll flex-szel széjjelvágni az autót, amihez kell vagy 1000 ft ára vágókorong és áramba meg háromszorannyi időbe telik. Ráadásul ha a munkásosztálybéli vinné leadni vasba a széjjelvágott ótóját, akkor rögtön kiderül, hogy mindenféle jogszabályok meg óniójósnormák vannak. Amiért a proletárnak 30ezret fizet a vasszedő, azért a magyar munkáosztálybéli 10000 Ft-ot kap [-> A fejletaájraópeér picssaember kb 30-50ezer Ft-nak megfelelő aéjrót/jurót fizet, hogy a "roncsautó"-ját bevegyék

tipikus fejlettaéjraópeér picsaember tipikus "roncsautó"-ja

http://tse3.mm.bing.net/th?id=OIP.M0b76852aeb60ab0c30d6eab0166af72bo0&pid=15.1 60€-t fizet a töröknek, hogy átvegye és a török 160 €-ért adja el egy fejletlenaéjraópainak

A magyar társadalom legsúlyosabb gondja A Csúszás. Azaz a magyar társadalmi elit, a szellememberei, de akár a középosztály is úgy él, hogy a leghaloványabb fingja se nincsen a szegénységről meg a proletárokról. A proletárok meghatározóan nagyrésze, több, mint kétharmada cigány, de erről a cigányságról sem tud az elitünk semmit. Szociológusok és társadalomkutatók tök hülyék a szegénységhez vagy a cigánysághoz, "ismereteik" köszönőviszonyban sincsenek a valósággal.

Márpedig a politikusaink nem a Holdról pottyantak, nem az égből hullottak alá, nem káposztalevél alatt vagy kukoricásban lelték őket. A politikusaink közülünk valók és így aztán azt csinálják nagyban, amit a társadalom pedig kicsiben és ha a társadalom krémje tudatlan valamiben, akkor a politikus ráadásul még ezt permanens és aljas hazudozással tetézi meg. Aztán ez a Kis Egész, azaz a magyar valóság beágyazódik egy európaivalóságba, ami még úgy-annyira se nincsen köszönőviszonyba se a magyar proletárokkal, mint a magyar közép- és felsőosztálybéliek.

 

Játékos feladat:

Nyomtassa ki az alábbi képet és mutogálja körbe proletárkörzetekben és kérdezze meg a proletárok véleményét a képen látható nőről:

http://www.atv.hu/thumbnail/772x514/6/2f/50000.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr608729698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2016.05.19. 22:31:30

tegyük fel, hogy mindenki kap alapjövedelmet hétfőn. kedden minden árcimke egy alapjövedelemmel lenne magasabb. köszönjükemese.

PesszimPista 2016.05.20. 22:26:09

@bs395: Biztos nemolvasott a makroökonómijáról. Merha tudná . .
De hát ő is érthető . . ő szavazatokra vadászna inkább, ha lehet. A jövő generációja, meg majd drágábban veszi a lisztet. Márha lesz ki kitermelje az ingyenzsetont.
Más: Ez a proletár semmitajövőbenézés azért igencsak átvonult a felsőbb rétegek irányába is. Azt értem, hogy a picsameber köt csak biztosítást, de ugyanez a picsaember nem lát pár évnél tovább egy centivel se. Biztosítást is csak azér köt, hogy acitróenautója ha összvetörik akkor ne legyen olyan izibe instant érvágás, mer akkor nem vehet magának csak úgy egy új ájakármit, meg csak horvátba mehet nyaralni aznyáron. De az, hogy az ő döntései társadalmilag hogyan hatnak rája majd öregkorában, és gyermekeire az ő elhunyta után, arra már csepp esze sincs. Az, hogy ez a felsőproletár ellát akár három év messzeségbe is, az csak vékony hártya a semmire húzva. Mondjuk ki! LÓFASZ!
Ps.: Nemmintha, de a minap sikerült együtt ebédelnem egy nem kicsiny cég nem kicsiny osztályának nem kicsiny fizetésű vezetőjével, és hát ahogy ez a jóember a tányérjába hajolt . . eddvén a rakott kelkáposztát, . . . fassetuggya, de azért az embrnek legyen tartása . . . ne egyen már disznó módjára amúgy és folyton az ájfónjára sandítva kicsinység (Vagy már én öregszem?)

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2016.05.20. 22:29:36

@PesszimPista:
öregszel :-). 16 éve dolgozok ilyen nemkicsi cégeknél, előtte meg kicsicégenél 3 évig. pont ugyanolyanok az emberek, csak jobban áll rajtuk az ing.

PesszimPista 2016.05.21. 22:10:54

@bs395: Értem, én is megjártam már "Tolnát-Baranyát" az elmúlt éveim alatt, de egyre inkább úgy látom, hogy az underclass bizonyos sajátságai már nem csak a lumpenproletraiátus köreiben vannak jelen. Ez azért kicsinység aggaszt. Merhát ugye ezek a jóingesek lennének a mai (legalábbis kis-közép) póggárság alapja, vagymiaszösz. Ők termelik a GDP-t (a saját felfogásuk szerint mindenképpen), és ennek (a képzetnek) tudatában is vannak. Ha már így, akkor azonban ennek fejében Ők követelhetnének maguknak és utódaiknak, valamint akár az azok után következő nemzedékeknek jobb oktatást, egészségügyet, kicsit rendesebb politikusokat, meghát úgy általában mindenféle mijalófaszt.
Ehhez persze kellene léteznie ebben a körben valamiféle értékkonszenzuson alapuló csirigamónak, amire némi jóindulattal azt lehetne mondani, hogy: "Íme! Ezt akarjuk, ebben hiszünk."
Enélkül, azonban nincs ennek az összehordott valaminek jövője sem.
Vazz! Tényleg öregszem.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2016.05.22. 08:13:37

Ha valakit esetleg érdekel, hogy miről van szó:
let.azurewebsites.net/upload/tanulmany.pdf
Erről lehet és érdemes is vitatkozni; a poszt meg érdekes és színes-szagos írás, de más témában.

Hella B. 2016.05.22. 08:26:15

@ripők: Épp én is most gondoltam, feltöltök valami kis tudományost :))
ami pro és kontra...aztán elvetettem.
Amúgy az írás nem lenne rossz, én évek óta mondom Dudinak, hogy ne közgazdasági meg szociológiai elméleteket próbáljon meg gyártani, mert az nem megy neki. Van neki egyfajta szemüvege, és ö mindent azzal lát. Ellenben, ha nem általános nagy igazságokat akarna folyton írni, hanem a megfigyeléseit, általánosítás nélkül, abból kijöhetne egy modern Puszták népe.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2016.05.22. 11:56:22

@Hella B.: Mérlegelni, mellette/ellene érvelni prekoncepciók, tanulmányok, várakozások mentén tudunk, de hogy ennek az egésznek milyen hatása lenne, azt a rosseb sem tudja. A mai folyamatok olyannyira nem tankönyvi módon zajlanak, hogy a neves elemzőintézetek anyagait összevetve sem láthatunk koherens képet. Jellemző, hogy rendszeresen felkapja a világ azon pénzügyi guruk néha hasraütésszerű tippjeit is, akik egyszer ráhibáztak valamire, de azóta sem.
Lehet, hogy a phösstiembernek az európai meteorológiai mérések és szuperszámítógépes modellek azt vetítik elő, hogy holnap sütni fog a nap, de Sanyi bácsi csak csulázik rá egy véknyat, mert hármat ásított a Cila és ez esőt jelez. És az esetek egy részében neki lesz igaza. :-)

Hella B. 2016.05.22. 17:32:59

@ripők: igen-igen, mellette, ellene...ki tudja mi lenne...engem az keserít, hogy Dudi kizárólag a narancssárga farok mentén tud véleményt kifejteni, ha az ellenzéké az ötlet, akkor csak szar lehet, és slussz.

Hella B. 2016.05.22. 17:35:52

@ripők: hát, Sanyi bácsi csulája...egyszer a gyerek nem bírt valami fertőzésből kimászni, a mi gyerekorvosunk ilyen Sanyibácsi szerű volt, gyógytea, stb, max valami kis hatásfokú gyógyszer, és én egyet is értettem vele. Aztán több hét betegeskedés után egyszer a helyettes orvos volt éppen ott a rendelőben, adott két tasak antibiotikumot, és a gyerek estére meggyógyult. Szóval....

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2016.05.23. 12:30:30

a - szép, színes, szagos, szélesvásznú - poszt értelmében vett proletár:

1., egyáltalán nem csak falusi jelenség
2., egyáltalán nem mai jelenség
3., egyáltalán nem magyar jelenség

a híres 20-80-as szabály (Pareto-elv) erre is érvényes

vagyis 100 emberből 20 ún. proletár (szarember, primitív ember, előember stb stb)

* * * * *

az alapjövedelem mögött viszont egy teljesen más logika van, mint a tied
nem tudom, hogy jó-e, működhet-e, de érteni vélem:

ennek a 20%-nak a létköltségét mindenféleképpen a többi 80% viseli

jelenleg segélyek, támogatások stb áttekinthetetlen és kezelhetetlen formájában

az alapjövedelem azt mondja: legyen mindenkinek annyi, amennyi minimum jár, amennyiből a gagyisörre futja

és akkor nincs több segély, támogatás, semmi

SEMMI

és akkor ha heinekent akar inni a proletár, elmegy dolgozni

vagy nem

leszarom

de társadalmi szinten nem kerül többe, sőt

szóval erről enne szó

* * * * *

a ún. proletárok bármilyen véleménye bármiről pedig teljesen érdektelen

nem csak azért, mert le vannak szarva, hanem főleg azért, mert nem képesek gondolkodásra
így önálló véleményalkotásra is alkalmatlanok

a poszt záró felvetése így közönséges bulvárzsurnál provokáció

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2016.05.23. 13:25:32

és az általad proletárnak, általam ún. proletárnak nevezett társadalmi osztály neve:

prekariátus

hu.wikipedia.org/wiki/Prekari%C3%A1tus

nincs mit

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2016.05.24. 15:44:02

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
az alapjövedelem buktatója nem az, hogy a proletár a puszta létezéséért kapna zsét, hanem:
1. mindenki megkapná, vagyis csak a belépő szintet emelnénk, ami nem 0 ft lenne innentől, hanem mondjuk 25 ezer, ami inflációval járna, plusz a hirtelen kereslet és árnövekedésre többen hitelt vennének fel, amit megenne az infláció, és csődbe mennének.
2. mivel mindenki kapná, az is, aki eddig nem volt olyan körülmények között, vagy nem tudta okosba kijárni magának, de igazából több pénzt most se nagyon kap, abbahagyná azt is, amit eddig csinált, vagyis a 80/20 hamar átmenne 70/30ba mondjuk, és akkor a kiinduló matek is bukik, hátmég a megérkezési :-(

Hella B. 2016.05.24. 17:09:32

@bs395: nem gerjesztene akkora inflációt, és azt se felejtsd el, hogy sokan most is kapnak valami segélyt, tehát ez nem plusz pénz lenne, csak nem kéne kérelmezni, elbírálni, stb..stb kisebb államapparátus

A jelenlegi gazdaság egyik problémája úgyis a kereslethiányosság. Nézz körül Bp-n, ahol azért sokkal magasabb a foglalkoztatottság meg a jövedelmek, miből van sok? Ruhaturi, nagyonolcsó kocsma, nagyonolcsó gyros...nem jólétre utal még a fővárosban sem, és nem a könnyed költésre utalnak ezek az üzletek

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2016.05.24. 19:32:02

@bs395:

prekariátus

nézz utána

* * * * *

de van még más is
egy egyszerű példa:
10-15 év, és egyáltalán nem lesz szükség többé sofőrökre, pontosabban járművezetőkre
se busz, se taxi se teherautó, se metró, se vonat, se hajó, se repülő - semmi

rengeteg ember fogja úgy elveszteni az állását, hogy nem a cége szűnik meg, hanem a munkája

jönnek megint a ludditák? (ahogy jönnek is, lsd taxisok vs uber)
de a géprombolásnak semmi értelme

szóval nem csak azoknak nem lesz munkája, akik nem akarnak dolgozni

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2016.05.24. 20:03:24

@Hella B.:
az alapjövedelem _mindenkinek_ járna, nem csak annak, aki most nagyrészt vagy kizárólag szociális juttatásokból/segélyekből él. aki most is kb annyit kap ilyen-olyan címen, mint amennyi lenne, annak igen, neki tökmindegy. akinek hirtelen ennyivel több lenne, de amúgy nem veti fel a pénz, az elkölti - keresletnövekedés, infláció. aki meg eddig is kb annyiból élt, csk meg kellett dolgoznia érte, az meg nem dolgozna többet.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2016.05.24. 20:05:50

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
az én munkám az automatizáció :-)
és ez meg is magyarázza, miért csökken a fejlett országokban a népesség, csak egyszerűbb picsaemberezni :-)
egyszerűen nem kell majd ennyi ember az un. alacsony képzettségű munkákra, mindenki meg nem lehet programozó matematikus (én se vagyok az).

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2016.05.24. 20:35:37

@bs395: a keresletnövekedés - amennyire én konyítok ehhez - akkor lenne baj, ha annyira pörögne a gazdaság, hogy nem győz elég cuccot termelni. De most épp az ellenkezője van, stagnálás, túltermelés, és az a termelők gondja, hogyan adják el a cuccot a tele polcokról. Ilyen helyzetben lehet indokolt a keresletélénkítésnek, hogy kicsit felpörgesse a dolgokat.
Biztos, hogy lenne infláció? Az USA jegybank az utóbbi időben pl. állítólag egy csomó pénzt nyomott a gazdaságba, az miért nem okozott inflációt?

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2016.05.24. 20:45:32

@Dinamuki:
a keresletnövekedést a kínálat mindig csak késve követi - hacsak nem a termelő gerjeszti, persze.
az alapjövedelemmel az történne, hogy beleöntenénk a gazdaságba egy adag készpénzt úgy, hogy a megvehető dolgok száma egy jó darabig ugyanannyi lenne, mint előtte. ez általában inflációt eredményez.
az se mindegy, hogy miből van túlkínálat: rattan ülőgarnitúrából, vagy dobozos sörből? csak mert gyanítom, hogy a pénz nagy része nem luxustermékekre menne el, hanem fogyasztási cikkekre.
amerikában azért nem lett belőle infláció, mert hiteltörlesztésre használták: amit az egyik oldalon beleöntöttek, azt a másik oldalon leírták.

Hella B. 2016.05.25. 07:31:14

@bs395: Ahogy Ripőkkel is beszéltük fentebb, többféle megközelítés van. Lenne valamekkora infláció, de amellett vidéken újra kinyitna a kocsma, a cukrászda, nem csak turiból öltöznének...stb..stb..és miért vagy benne biztos, hogy rögtön és azonnal olcsó, napi fogyasztási cikkre költenék? Lehet, hogy beindulna a megtakarítás, vagy a lakossági beruházások, pl. lakásfelújítás..stb. Mivel évek óta nincsenek hiteles és őszinte statisztikák a lakossági fogyasztásról, jövedelmekről, csak ötvenes évek szerű propaganda anyagok, igazából senki sem látja pontosan, mi történne. A te elképzelésed, ami csak és kizárólag az inflációra koncentrál, egy elméleti közgazdasági modell kis, kiragadott szelete. Kihagyva belőle a többi tényezőt, mint keresletélénkítés, vagy fogyasztói pszichológia. Sokan nem többet vásárolnának,hanem felhagynának az inferior javak fogyasztásával, tehát a nagyon olcsó cikkeknél pont nem infláció lenne, hanem keresletcsökkenés. Kutya egy dolog ez a közgazdaságtan :)

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2016.05.25. 09:23:10

@bs395: jó, de akik visszakapták a sok pénzt, valamit csak kezdenek vele azok is?

2016.05.25. 11:46:16

@ripők: Ezen mit kellene elemezni? Ugyanaz a utópisztikus szocialista mese új köntösben, amit sok évszázada hallgatunk.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2016.05.25. 11:52:12

@nagyjoco: Mondjuk mutass rá a bibire. Az inflációs fejtegetés lófasz, 3-400 Mrd a plusz finanszírozási igény, ez nem jelent olyan inflációs nyomást, ha forgalomba is kerül teljesen, hogy beleszakadjunk.

2016.05.25. 11:52:20

@Dinamuki: mert egyelőre rá tudja nyomni a világra - úgy tűnik, hogy nem a dollár inflálódik. De lesz még ebből meglepi.

2016.05.25. 11:57:49

@ripők: nem az inflációs hatás itt a bibi. A társadalom dolgozó része ezt többségében nem fogadja el, a prolikat meg majd úgy veszik meg a politikusok, hogy ezt az alapjövedelmet ígérik majd növelni.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2016.05.25. 12:04:34

@nagyjoco: blöff, blöff, blöff
Írtál egy légbőlkapott véleményt a dolgozó réteg álláspontjáról valamint egy jóslatot. A leírt 100 oldalból melyik rész az, ami szerinted hibás és miért?

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2016.05.25. 12:48:15

@Hella B.:
különbséget kell tenni azok között a pénznyomtatások között, amik célzottan kerülnek a piacra (növekedési hitel, lakástámogatás, stb.), vagy limitált számú alanyokhoz (korházi dolgozók béremelése pl). az általánosan bevett modellek még mindig nem nagyon fogalkoznak azzal, hogy _mindenki_ kap ugyanannyi _készpénzt_ pluszba. célzatlanul, korlátozások nélkül, mindenféle arányosítást kizárva.
van ma magyarországon olyan 7,5-8 millió fő (gazdaságilag aktív+inatkív), akit ez érintene. aki mondjuk a "statisztikai" átlag fölött keres, az kb 20% (a felső két decilis). szerintem az alanyok 80%-a nem tudna belőle félretenni, napi megélhetési költségekre menne el.
igen, kinyitna a cukrászda, a kocsma, vagy lenne egy rendes cipőbolt - erre vennének fel a cégek hitelt. amikor felveszik a hitelt, a cég is, meg a bank is számol bizonyos változókkal, amiből az egyik - de persze nem az egyetlen - az infláció, aminek muszáj lesz emelkednie. amikor ez megemelkedik, akkor nő az alapkamat, vagyis a refinanszírozási vagy működési hitelek kamatai is nőni fognak mellé, ezért lesznek bedőlő hitelek - amik mindig vannak, csak kérdés, hogy mennyi, és milyen a földrajzi vagy iparági eloszlásuk. itt gyanítom, hogy mind helyileg, mind szektorra vetítve gócpontok fognak kialakulni, amit azok fognak megszívni, akiken elvileg ennek az egésznek segítenie kellett volna.
szóval ezért lovagolok én itt az infláción :-)

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2016.05.25. 13:21:01

@bs395: A papiros szerint nem "pluszba" kapná a jónép a havi ötvenest. Ennyivel kevesebb lenne a brutto bér.

2016.05.25. 13:49:40

@ripők: A jelenlegi rendszerről is meg van a dolgozó réteg véleménye. Sőt, a nyugdíjas rétegnek is meg van a véleménye. Olyan nincs, hogy munka nélkül pénzt kapjon valaki - ez a butamagyar dolgozói vélemény úgy Debrecentől a Balaha Lujza térig.

2016.05.25. 13:50:57

@ripők: 50 bruttóval csökkenteni a dolgozók bérét, ez magasan támogatott ötlet lesz.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2016.05.25. 13:56:17

@nagyjoco: Összehasonlíthatatlanul gördülékenyebben haladnánk, ha belekukkantanál a koncepcióba.
Igaz, hogy ötvennel kevesebb lenne a bér, de az alapjövedelem neked is járna.
Vagy szólj, hogy nem érdekel a dolog és akkor nem forszírozom.
Hodor.

2016.05.25. 15:31:27

@ripők: Már olvastam régebben is. Alapvetően egy szép, idealista elképzelés, ami abból indul ki, hogy az igazságos társadalom olyan, ahol egyenlőbbek a jövedelmek.

Eddig minden ilyesfajta szociológusok, közgazdászok, egyéb főokosok által kifundált társadalomátalakító tervezet csak rontott a társadalom helyzetén.

Mit oldana meg a LÉT szerinted?

2016.05.25. 15:37:10

@nagyjoco: Mert szerintem semmit. Akinek van 2 gyereke meg egy nője, az 150 ezer forintot kapna havonta. Még papírokat sem kellene beadnia érte. A büdös életben nem látnánk az általam ismert lakótelepi prolikat a munkaerőpiac kínálati oldalán. Soha.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2016.05.25. 15:44:04

@ripők:
néztem az alapjovedelem.hu-t, ott annyit írnak, hogy a többkulcsos szja lenne a forrása (meg a korrupció és a pazarlás visszaszorítása, mint mindig), de azt nem írják, hogy adózna-e, vagy sem.
ha visszaállítanák a progresszív adózást, és megadóztatnák az alapjövedelmet, még kevésbé érné meg teljes bérre bejelentve (vagy úgy egyáltalán bejelentve) dolgozni az alacsony fizetésű szakmákban.
nem is beszélve arról, hogy az állam eddig is beleszólt a bérmegállapodásba a különböző jövedelmi/fogyasztási adók és járulékokon keresztül, de ha egy az egybe tőlük kapnád gyakorlatilag a fizetésed egy részét, az a komplett társadalmat az épp regnáló kormány jóindulatához kötné még inkább - persze minden kormány szereti, a a nép tőle függ, a fidesz nem kevésbé, a kérdés csak az, hogy kit szeretnének megvenni szavazatért cserébe?
amúgy én tényleg szivesen látnék erről a konkrét javaslatról egy részletes leírást, mert csak marketinganyagokat találtam, és ha úgy van, hogy akinek nincs bevétele, az nettó összeget kap, akinek meg van, az bruttót, az minden, csak nem társadalmi igazságosság :-(

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2016.05.25. 16:12:53

@nagyjoco: A jelenlegi rendszer mennyire ösztönöz a munkakeresésre? Ha ma munkát szeretne, akkor felmerül egy csomó olyan költség, amire a segílykébűl nem szívesen áldoz. (Utazás, munkásszállás, erkölcsi bizi-haha) Ha esetleg talál valamit, akkor meg bukja az addig kapott segélyt, járt utat kockáztat a járatlanért.
Nem mellesleg hosszabb távon a munkaadók kénytelenek lennének közelíteni a bérszínvonalat az Eu-s nívóhoz.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2016.05.25. 16:49:25

@nagyjoco: bocs, hogy megint közbeszólok: hogy mit oldana meg.
Az utóbbi évtizedek során a hatékonyság növekedésével a gépek és a munkaszervezés egyre több emberi munkát váltanak ki. Magyarul gépi rabszolgák dolgoznak helyettünk. Egy normális társadalomban ennek az lenne a következménye, hogy az embereknek ugyanolyan termelékenység mellett több lenne a szabadidejük és a gazdaságon kívül egyéb értelmes dolgokkal foglalkozhatnak stb.
A mi társadalmunkban, ha jól látom, a keletkező többlet jó részét felszívja az önjáróvá vált pénzpiac.
Vagyis egyáltalán nem az a gond, hogy túl kevés lenne a termelés az esetleges kereslethez képest, hanem, hogy a gépeknek köszönhető többlettermelés nem emeli úgy az életszínvonalat, ahogy egészséges esetben kellene. Akinek van munkája ugyanannyit robotol, mint addig, akinek nincsen, nem érez semmit a fejlődésből.
Pl. ezen javítana az alapjövedelem azzal, hogy a hatékonyság növekedése nyomán keletkező többlet egy részét úgymond elajándékozzuk az emberek között.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2016.05.25. 16:55:55

@bs395: ... mielőtt azt mondod, hogy ez szocializmus: a szocializmus teljesen más, ott a termelési tényezők államosításáról volt szó, és az valóban nem működő rendszer.

Hella B. 2016.05.25. 19:23:34

Látom, többen nem tudnak azon felülemelkedni, hogy márpedig pedagógiai okokból tessék megdolgozni azért a pártízezer forintért :)))

Csakhogy, az nekünk sokkal többe kerülne.
A jövő úgyis ez, NEM kell 8 órás heti 5 napos munka, mivel nem is lesz ennyi munkalehetőség. Nagyon magasan képzetteknek lesz állása, azoknak, akik emberekkel foglalkoznak (tanár, idősgondozó, gyerekgondozó..stb) illetve a szolgáltatásban lesznek állások, személyi tréner, masszőr, ilyesmi..a többi meg mit csináljon? Milyen munkája lehet 20 év múlva egy alacsonyan képzett embernek, amikor az általa elvégezhető feladatokat gépesítették? Adminisztrátor is sokkal kevesebb kell majd. El kell engedni ezeket a megszokott fogalmakat, hogy dolgozzon meg a megélhetésért.
Egyébként makroszinten azért is megérné az alapjövedelem, mert lehet, hogy jelentősen csökkenne a megélhetési bűnözés.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2016.05.25. 19:28:10

@ripők:
a progresszív szja-ből 100 milliárdot terveznek beszedni évente, de ott van egy 200 milliárdos egyszeri becsült összeg is egy másik tételre alatta.
ezt az összeget olyan 5-7 ezer embertől szednék be, ami olyan 12-17 ezer forint per fő per hónap, vagyis a LÉT nettó hatását ki is üti (azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy egyszer valaki elmesélhetné, a baloldalnak miért az a fixa ideája, hogy bérből és fizetésből meg lehet gazdagodni - de tényleg, vezesse le már valaki). azaz a megtakarítások nem igazán nőnének, mert pont azoknál nem hagyunk plusz pénzt, akik megtakaríthatnák a jelzett plusz pénzt :-(.
nem számolva persze azzal, hogy lesznek munkáltatók, akik az esetleges bérmegtakarításból nagyobb szeletet nyelnek le, mint amennyit a tanulmány előirányoz, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy ha egyszer bevezettük, akkor egy esetleges kivezetéskor megint csak a munkavállalók járnánk rosszabbul (a béralku már csak ilyen mifelénk).
étem én, hogy az emberképük más, mint az enyém (vagy mint a konzervatívoké, ami megintcsak nem olyan, mint az enyém), de szerintem tévednek :-(. ha nekem pl valaki kifzetné ugyanazt a pénzt, amit most keresek, és nem kéne dolgoznom érte, én nem dolgoznék, és nem nagyon tudok olyan embert a legelején említett 5-700 ezerbe tartozó ismerőseim között, akik de.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2016.05.25. 19:29:50

@bs395:
"ezt az összeget olyan 5-7 ezer embertől szednék be," -> 5-700 ezer*

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2016.05.25. 19:32:48

@Dinamuki:
én nem mondtam, hogy ez szocializmus lenne, azt mondtam, hogy kevesebben dolgoznának utána, vagy kevesebben dolgoznának bejelentve. a tanulmány szerzői túl nagyvonalúan bánnak az emberi természettel szerintem.

Hella B. 2016.05.25. 19:54:46

@bs395: az az alapkérdés, hogy vagyunk-e olyan gazdagok, hogy nem hagyunk senkit éhenhalni, vagy télen megfagyni - kb. ezt jelenti az alapjövedelem. Szerintem vagyunk annyira gazdagok, és engem marhára nem érdekel, hogy nem dolgozik meg érte az, aki valószínűleg amúgy is csak alacsony hatásfokkal lenne képes bármit dolgozni. Törödj bele, nem dolgozik meg érte. Még mindig kevesebbet szakít ki abból a közösből, amiért te dolgozol, amit most elkisvasútaznak meg elhabonyizálnak. Igen, hívd baloldali gondolkodásnak, de inkább két olcsó dobozos sör naponta tízezer embernek, mint újabb külföldi tőkefelhalmozás egy olyan embernek, aki már úgy sem tudja mire költeni, és Man-szigeteken dugdossa a pénzt. És ha a gazdasági-társadalmi hasznosságát nézed, az itt megvett olcsó sör jobban előreviszi a gazdaságot, mint a kioffshoreizált milliárdok. Szóval, hozzám Szent Erzsébet bizonyos szempontból közelebb áll, mintha ezt a pénzt otthagyjuk, vagy egyenesen beletömjük a legfelső 4%-ba.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2016.05.25. 20:33:32

@Hella B.:
" az az alapkérdés, hogy vagyunk-e olyan gazdagok, hogy nem hagyunk senkit éhenhalni, vagy télen megfagyni"
én nem.

"engem marhára nem érdekel, hogy nem dolgozik meg érte"
engem se, sőt, én se akarok.

"Törödj bele, nem dolgozik meg érte."
ok.

"Még mindig kevesebbet szakít ki abból a közösből, amiért te dolgozol, amit most elkisvasútaznak meg elhabonyizálnak."
szóval hogy ha azt mondom, hogy szerintem a LÉT nem érné el azt a hatást, mint amire számítanak, akkor egyet értek az orbánnal? aki nincs velünk, az ellenünk?

"egyenesen beletömjük a legfelső 4%-ba"
szerintem kisebb százalékra gondolsz, olyan 0,4%-ra, mert felső 4%ban én is benne vagyok, és köztem és a felső 0,4% között a különbség nem összegszerűen nagyobb, mint köztem és az alsó 10% között, hanem arányaiban (10x vs 1000x, vagy még több). ezért is kértem, hogy valaki vezesse már le, hogyan lehet bérből és fizetésből meggazdagoni, mert valamit biztos rosszul csinálok.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.05.26. 15:09:25

Dr. Frick (Jekatyerinburgi nyemec) balódally elhajló krypto-fideszes Elftárcsam,

hogy pédul "A ÖGYVÉDET A !" minek tarcsa a nemkicsit belternyes és csakafalunbelű értékellő (már bocsesz, de semmirekellő, iszákos, romamulatós slágerok tv-jén kívül mást nem ösmerő, óccsóboros) (agrár)proletáriátus,

azt én tudom csak igazán.
Latin szavaktól hemzsegő megszólólalásaiom kővé meredt megvetést szül, hogy kinek képzelgem én magamat?

Hogy az 1983 óta MSZMP-titkár pógármester nékem "SZAR EMBER"??!

Hát az én apám templonyos, fafarigcsáló "borosművész", trombitás vagy mi vót,
a MASZOPember meg egy GERÓF , ha nincs is oskolája!

LESZ ITT REND!

A körzethy Meghízott az nagyobb ember mindenkitű, nemhogy má "a Ögyvéd a" lebaszhassa élőszóban ,meg följelentse valami tábornokná?!

LYÓGI állam nincs és nem is vót.

Én menjek a pesti érthetetlenségi hülye agyamnak jobban megfelelő helyekre.

Ágyesz-búgyesz.
Vejkóm.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.05.26. 15:11:48

@Hella B.:

Kend most kezd "váltakozó korba" lépni, vagy ez mán a VÉGEREDMÉNYE?!

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.05.26. 15:19:53

@Dinamuki:

A Dynamo" =Gyi-na-mo! az a Belügyi Egységek Sportegyleteinek neve. A Béketáborban.

De itt ez nem jól jött vóna, csak a "D" betűt alkalmazva Dósa SC. lett.

Még a moszkovita judeo-bolsevik totálidegenség szektás-elhajló sztalinista zsidajainak is volt annyi eszök - ami a NEOLIBERTÁRIUSNAK nincsen, - hogy a NeÉp számára elfogadhatóbb, teljesen megzakkant Székely Lófő (katona-nemes) Dózsa, értelmetlen lázadó nevit alkalmazzák.

Csak maga egy "OLYAN", Gyinamoki.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.05.26. 15:25:55

@PesszimPista:

Mert a "hígh society" valójában a BÜDÖSKOMMUNISTA hozzánemértő kinevezettek kölke, akik meggazdultak, s '90-98 közt MÉG JOBBAN!

A vagyoni cenzus csak a 2008-as Váltság után rendezte újra a sorokat, de az a fejetlenülfogyasztó, a HITELT gazdagodásként értékelő butamagyar vágyak netovábbját jelentő FINANZKAPITALISTA rabló-csürhe egy vasatveszteni nem kívánó viszonyrendszerének VALÓDI leképeződése volt és van.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.05.26. 15:28:30

@PesszimPista:

Individuáletika, Pityu!

Majd a KÖLKÖK keressék meg a saját életük pénzét.

Hülye az, aki nem ennek a 6 hónapnak él most.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.05.26. 15:32:29

@Hella B.:

Neolibsi pötyögés.

Dudek szemüvege szovciálisan érzékeny, a társadalmi viszonyokat mintegy "szociográfiai", alulnézeti aspektusban láttatja.

Ami meg néköd ábszolúte nem megy.

Nem ez a blogger ipse a hülye ám, Drága.....

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.05.26. 15:42:01

Summa samárum,

itt a NER gazdasági eredményeit szinte természetesnek vevő, de ELLENZÉKI szószátyárkodás megy, s a nagyobb elposzthatóságot megteremtő politikai osztály nemzeti oldala számára folyik ötletelés, hogy a pénzromlás megállítása és a gazdasági növekedés eredményeit mire fordítsa a zalcsútitörpemussolinicigányhitlerojrópaellenséges Kórmánya.

Na most kapjátok BE AZ ÖSSZESFASZOMAT, GECI gyurcsányista és szadeszes antimagyar destruktor patkányok!!!!

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2016.05.26. 16:37:12

@TarZerind: Dinamika (zene)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A dinamika az ógörög dünamisz (δύναμις) = erő szóból ered, a zenei hangzás egyik összetevője, a zenei hangerősség mértéke. A dinamika mint kifejezés valamely zenemű hangerősségbeli felépítését, szerkezetét, esetleg az egyes zenei egységek (relatív) hangerőségbeli állapotát jelöli. A dinamika változása lehet fokozatos (erősítés-halkítás), teraszos (lépcsőzetesen erősödő vagy halkuló) vagy hirtelen bekövetkező („subito” piano, „subito” forte - olasz subito = hirtelen).

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2016.05.27. 06:36:09

"a NER gazdasági eredményei": arra az ezermilliárd Ft-ra gondolsz, amit a külföldön dolgozó magyarok küldenek haza évente, és amiért cserébe nem is szavazhatnak, az erdélyiekkel ellentétben? A pénzetek nem büdös, csak a szavazatotok?
Vagy arra gondolsz, amit Orbán csak külföldön hangoztat, hogy a magyar munkaerő meglepően jól képzett ahhoz képest, amilyen olcsó? (vö. csendesen kérődzik, igen jámbor fajta)

2016.05.27. 08:48:59

@Dinamuki: szerintem a 0.9%-os GDP csökkenésre gondol, ami annyit jelent, hogy még a görögök is jobban teljesítettek nálunk.

2016.05.27. 09:05:29

Az alapjövedelemre visszatérve: a rendszer lényege, hogy mekdonálcosított, standard rendszert szeretnének kidolgozni a szavazatvásárlásra. A demokrácia nagy művelői minimum Periklésszel kezdve a mindig is a proli szavazatok megvásárlásának költséghatékony módjait keresték - ez a rendszer azonban jelentősen túlmutat a nagy elődök művén.
Ugyanis végrehajt egy 2400 milliárd Ft-os fizetéscsökkentést - és ezt a pénzt a dolgozóknak immáron transzfer formájában juttatja vissza. A prolik etetésének rendszere egyszerűbbé válik - , miközben a az állam einstandolja a fizetések jelentős hányadát - ilyet normális ember nem akar.
Illetve látható, hogy a fiatal elitgimisek felsőbrendűen csillogó, üditő tekintetét az ötlet hallatán elönti az örömmámor, finoman ívelt, a legújabb krémektől pihepuha kacsóikat pedig ütemesen vercsizik össze... (a mélyszegénység nagy imserői, elég a paleokekszük árcímkéjére nézni) a magamfajta buta, lakótelepi proli ilyenkor biztos benne, hogy itt bizony nagy disznóság készül.
Mindenesetre biztos vagyok benne, hogy a 2018-as választásokon tele lesz a 444 meg a többi hely, ahol a haladók véleményét és érvrendszerét olvasni lehet az alapjövedelmet megkerülhetetlennek beállító cikkcsikkel és az egyik legfőbb kampánytéma lesz.

2016.05.27. 13:56:24

További veszélye a rendszernek, hogy a proletárosító hatásokat generál - ha 23 nettó a fizetésem, 75 ezret a magam meg a kölök alapjövedelméből kapom, minek dógozni.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.05.29. 17:24:39

@Dinamuki:

Te tárgytalan vagy.

SÜKETNEK hiába magyaráz az ÉRTEŐ MAGYAR, no!

Vaknak nem tudod elmesélni, milyen szín a pirosfehérzöld NARANCS!

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.05.29. 17:35:30

@nagyjoco:

Jocó, ne gecizz már, épp az értőn szociopata Frick Tagtárs írta,

hogy a 444.hú az minden, csak NEM SAJTÓTERMÉK! Itt 2 hónapja írta! Megtalálod a posztját.

S a FELHÁBORÚTÓ az, hogy TIK tagadjátok az Orbáni centrális hatalom NAGYONIS KÉZZELFOGHATÓ EREDMÉNYEIT!

Miből költ nagyberuházásra, megyei városok fejlesztésére, M! sztrádára, Délvidék vállalkozónak (HOPP: MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK!) ipari fejlesztéseire /50 milliárd Ft./, a Bereg-Kárpátaljára most közzétett fejlesztésekre, a RMDSZ közbejöttével a Partium fejlesztéseire + belmagyar pénz nélkül - de PRIVILEGIZÁLTAN a Székelyföld termékeire MINDEN MAGYARLAKTA VIDÉK piacának megnyitására a KÓRmány, HE?

55 ezren vannak Ángliában. Nem többen.

De aki megy, mint blogom szerepelőkje, apám barátjának NEM KICSIT KRETÉN fia,

jurisprudentiahungariae.blogspot.hu/2015/04/egy-hazaarulora.html

az ott rohadjon meg: a MUSZLIM KERÜLETBEN, mert ott olcs a lakbér!!!

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.05.29. 17:37:12

@nagyjoco:

A 0,9 a JEGYBANKI ALAPKAMAT = nincs infláció, baszki!

GDP??!

Honnan ez az adat, te vakegér?!

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.05.29. 17:44:14

@TarZerind:

ELOSZTÁSI VISZONYOKAT AKAR ITTEN A közgazdasági Múőbel-díjjas tanittonéni is okoskodni,

pedig SZART SEM ÉRT HOZZÁ!

Mibű van az ELOSZTANDÓ??! Baynau vagy Ghiurceanu SZÖRÖZTE? Avagy a NEMZET??!

Én '93-ban végeztem a Közgáz II. diplomámatát.

Megeszem ezt a FAJIDEGEN és NŐBÜL jövő OKOSKODÁST!!!

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.05.29. 17:50:12

@A Hannibal Lektűr-attitűd:

Nem teljesen így, DE A PÍZ AZÉÉÉ VAGYON, hogy ELKÖLTSÜK!

www.youtube.com/watch?v=I8P80A8vy9I

Gondolom , nem kell fordítani.

Hella B. 2016.05.29. 18:08:50

@TarZerind: az EU-s támogatásból van az osztogatandó- fosztogatandó vagyon. És el is basszák az utolsó fillérig, amit nem lopnak el, azt nem termelő, gazdaságot nem építő, műcsicsa felesleges szarságokra szórják, mint külhoni zsebhokicsapat, liget és római part lebetonozása, orbán várbaköltöztetése, kisvasút.

A nullás infláció nem jó a gazdaságnak, mondd Pali, te a büfében szerezted a diplomát a közgázon? Merthogy makrogazdálkodásból nem vizsgáztál, az tuti :D

Hella B. 2016.05.29. 18:11:56

@TarZerind: pár éven belül jön a csóróság, ha vége az EU-s pénzözönnek. És kb 3-5 év múlva kiderül, a támogatást vagy ellopták (kétszeres túlárazások) vagy feleslegesen elszórták. Na, akkor fog Ovi leköszönni, meg a haveri slepp. Lesz, aki marad, ugye, akinek akkora földjei vannak már, mint egykor a mágnásoknak, lesz aki megy Urugay-ba. Már menekiítik a fijjug a vagyont Délamerikába, főleg olyan országokba, akikkel nincs kiadatási szerződés.

Hella B. 2016.05.29. 18:17:04

@TarZerind: hát nem iszod a szentember minden szavát, hogy a héten már VÁLSÁGSTÁBOT hívott össze, mert még a KSH meg az összes többi pénzzel túltömött kutatóintézet sem tudott már akkorát hazudni, hogy növekedést mutasson ki.
Be fogják vonni a párttagkönyved, ha le vagy maradva az aktuális híranyagról :D

www.portfolio.hu/gazdasag/orban_viktor_valsagstabot_hivott_ossze.232370.html

...Jön a gazdaságélénkítő csomag a Figyelő értesülései szerint, mivel a kormányt is meglepte a gyenge gazdasági teljesítmény. A hetilapnak interjút adott Hornung Ágnes pénzügyekért felelős államtitkár, aki szintén elárulta, hogy elkezdődött a kormányfő által megrendelt gazdaságélénkítő csomaggal kapcsolatos munka.

A kormányt is meglepte a vártnál sokkal gyengébb első negyedéves gazdasági növekedési adat, a hetilap információi szerint emiatt gyorsan "amolyan válságértekezletet hívott össze Orbán Viktor".

A múlt szerdán egymásnak adták a kilincset a kabinet illetékesei, hogy magyarázatot adjanak a negyedéves alapon visszaesést, évesen pedig igen szerény bővülést jelző mutatóra....

hát Bástya elvtárs hiába ordít, csak nem akar növekedni a gazdaság? :D
Talán feleannyit kéne csak lopni és a kapitális hülyéket mint a rezsiszilárd meg elsimon nem engedni a döntések közelébe :D

Különben is, a teljes kormány kiképzett Soros ügynök. Neki dolgozik mind már 20 éve. Mondd Pali, neked is volt Soros ösztöndíjad?

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2016.05.29. 21:59:35

a Kövér és a Kuncze az egyetlen normális politikusok, meg a Schiffer.

Itt Kuncze szinte szerelmet vall Kövérnek
24.28-tól:

www.atv.hu/videok/video-20160429-havas-a-palyan-1-resz-2016-04-30

2016.05.30. 14:39:44

@Dinamuki: Ennyi affektáló műmájert egy rakáson...

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2016.05.30. 14:43:18

@nagyjoco: esetleg linkelsz videót igazi májerről, hogy helyreálljon az egyensúly?

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2016.05.30. 15:29:33

@nagyjoco: eh, ez picsaember, nem tudja átúszni a La Manche csatornát Fehér Béla összes kötetével a hóna alatt...

2016.05.31. 13:08:29

@Hella B.: majd a baloldal a jobbikkal kiegészülve megmenti az országot:

mandiner.hu/cikk/20160530_haraszti_egyutt_kell_mukodnie_a_baloldalnak_es_a_jobbiknak

Alakul ez.

2016.06.01. 09:48:52

@Hella B.: Dehogy marad. a Gyurcsány-Vona koala a háttérben már a miniszteri székeket osztja:

www.youtube.com/watch?v=u4QD5fDK9SQ

Ez egyébként teljesen természetes, összenő, ami összeér.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.06.02. 18:42:37

@nagyjoco:

POFA BE!!!

A pízt Orbán és Matolcsy Professzor, az EKB kívánalmai szerint (Simor üdejin) ABSZOLUTETOTÁLINDEPENDENS MNB jegy- és bankelnök!

ErgO: létezem, és ugatok, mer' SEMMI KÖZÖTÖK a megtakarított és kierőszakolt BEVÉTELEK ELOSZTÁSI VISZONYAIHOZ, bűnszervezeti tagság!

Azt MINK jóban tudjuk. No!

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.06.02. 18:54:08

@Hella B.:

A Makró az matematikus tárgy, köpnivaló! Az egész ARRA VOLT JÓ, hogy megértsem: a "közgazdaságtudomány" (???) az ABSZOLUTE nem EXAVT todomány, hanem MODELLEZÉSEK, magyarul a VALÓSÁG NÉHÁNY ELEMÉNEL ELJHAGYÁSÁVAL LÉTREHOZOTT elmélet, laboratóriumi maszturbációk tömege.

Csakhogy a REÁLGAZDASÁGBAN, mi több, az EMBERI TÁRSADALOMBAN minden tényező egyszerre van jelen, vagyis csak a KÁOSZELMÉLETNEK van alapja, az viszont beláthatatlan. Valószínűtlenségszámítás kell hozzá.

Pl. RÁM SE SZÁMÍTOTT a POSZTKOMMUNISTA párttitkár -vezérigazgatók "üzleti szferrája", OSZT MOST JÓL NÉZNEK KI!

Ez a chaos-theory. Tőlem.

Mégegyszer NE SZÓLÍTSON MEG EGY OLYIK TANÁR, aki se oktatni, se társadalomtudományokhoz semmi se ért és ZSIDEOLIBSI!

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.06.02. 18:57:48

@nagyjoco:

Vonát és nehjét töröltem az ismerőseim közül.

MINDEN JOBBIKOS TAG és szimpi NEM EGY KISPOLGÁRI SZART AKAR, balközép programmal, hanem RADIKÁLNEMZETI IRREDENTIZMUST!

S ha CSAK SZÓBA ÁLL Vonó Gabesz a Ghiurceanu nevű elmekórtani állatorvosi LÓ-val, aznap 900 ezren TEKERIK KI A GÁBORKA megkeskenyült nyakát.

BIZA!!!

2016.06.02. 20:54:43

@TarZerind: A nép zabálja ezt az új Vonát.

alfahir.hu/felmeres_vonaban_jobban_biznak_az_emberek_mint_orbanban

Vona számomra mindig is egy beépített ügynöknek tűnt, a magát nagyképűen Torockainak nevezú Tóth Lacival együtt, úgy látszik, nem tévedtem sokat.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.06.03. 12:41:40

Végüé is amititt a "mélyszegényemberekről" írt ez a Jómadár, az MIND RÁILLIK az ÜGYVÉDSÉGRE, am block: kevés munka, semmi felelősséh - ha lenne, azt relativizáljuk, hogy eltűnjék, - és A LEGTÖBBET LEMARNI , lehetőleg vállalkozásokról (mafkókról), mert egy kispolgári vagyonmegosztási pör a ciki. Az olyan falusiügyvédeké, akik tsz- és ÁFÉSZ-jogtanácsosból lettek.
Akik humanoidok az emberekhez , Bona Fidesz.

Beletörődően vannak, hogy BÍRANŐ jobban tuggya.

Csak van köztik, aki óriásbalhét csinál, mert a BÍRANŐ, buta mint a segg, nem a Jogot nem érti, hanem azt se, hogy Tudományosan LETAROLHATÓ a felsőbb bíraságokon, mint az állat, megpanaszolható, eljárási kifogás tehertő- de az minden egyes perbeli részcselekmény vonatkozásában, s mindezt inkább csak a ÖGYVÉD szórakozásképpen teszi, de pízér', mert igazi tevékenysége a FIDESZES MILITÁNS KORMÁNYPÁRTISÁG!

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.06.03. 12:52:54

@nagyjoco:

Én a Kongresszosz után - KIOKTATÓ meszidzs kíséretében - töröltem Vonó Gábor alkatrész-ügynök "történészt" a SORAIMBÓL. Megírtam, hogy Toroczkay MEGESZI őt.

Kovács Báéla meg mégicsak orosz ügynök, ezt merem vállalni, mert az AH és az NBSZ Elhárítás a Nemzetbiztonsági Bizottmány előtt ezt egyértelműen bizonygatta.

Mehet a furi posztkomcsi Dr. Körösztös Imre Kp. Nyom . (és Kat.) Főügyészhez, előzetes szinte 1000 százalék.

Már csak azért is, mert volt a Simon -ügynek egy afrikai kapcsolatokat ápoló részese, aki hogy, hogynem , előűllítása során a rendőrség hivatali jármüvébem MEGHÓTT MÉRGEZÉSTÜL.

Most meg a minap egy nyomozó ügyész fiatalember halt meg véletlen, aki a 200 milliárdos csalással gyanúsított Tarsoly Csaba ETO-tulaj elleni ügyet vitte.

Most az lesz ezzel a JOBBIK-kal - akit NEM ZABÁLNAK AZ EMBEREK, ez csúnya dezinformáció, - hogy Torocskay lészen a MEGVÁLTÓ. Mert Vona nagyot buk majd.

Az Alfahír meg a KURUC-nál is hiteltelenebb, mert a California leggazdagabb magyarja és Pákh Imre pénzéből még jól lehet sározni bárkit, és az NSDAP hivatalosan működhet a lehetetlenségek Hazájában; de AKI MÉG PÖRZSE Sanyit is kirúgja, az aljanép. Hazug, értettségizetlen nyúlbélák lapja.

Hella B. 2016.06.03. 16:40:09

@TarZerind:

...Most meg a minap egy nyomozó ügyész fiatalember halt meg véletlen, aki a 200 milliárdos csalással gyanúsított Tarsoly Csaba ETO-tulaj elleni ügyet vitte....

Ha jól olvasok a sorok között, akkor ezzel azt mondod, hogy maffiakormány...hm...keresztapusOvi...
ajvé

Frick László Intézet 2016.06.07. 11:02:54

@PesszimPista: A bankiszférában pl az aktuális év számai a legtávolabbi jövő. Ez volt 2006-2007 tanulsága is, tudták, hogy össze3szottyan a ,lufi és úgy voltak vele, hogy majd vagy egy másik bank meg inkább csődbe.. vagy lesz majd valami. A picsatársadalom üzleti szférája kb olyan, mint a picsatársadlomban a kőműves vagy bármely "fizikaimunkás" brigád is. @bs395: Mindenkinek van egy "zerülete" egy feladata, amihez ért, amiben felelős és azzal törődik, más gondja nem az övé. Ezért sikeresebbek a távolkeleti cégek. És ezért foglalkoztatnak a picsatársadalmakban koszovóialbán, magyar vagy lengyel brigádokat, mert "kreatív"-abbak, mint a német picsaemberek, nem restek lapátot fogni. Egy fejletttársadalom picsafizikaimunkásai órákat tökölnek el olyasmin, amit egy kézilapáttal a koszovóialbán vagy a fejletlenóniós vendégmunkás elintéz ... hogy lehet a bobkettel odaállni, nem fér oda... de nehogy kézzel valamit megfogjunk meg kesztyű éls sisaknálkül bármihez. És a szögbelövő csak szöget tud belőni és ha gérre kell vágni a deszkát, akkor vókitókiz gérvágó specmunkásért és addig les.

Na, kb így dógozik a fölső 716825-ünk is a menő cégeknél és minél fejlettebbaájraópai a cég, annál picsább. és ezért is települnek fejletlenrégiókba: Saját maguknak is többet engednek meg (a bankok is) és persze a cégnél is szabadosabbak...

Frick László Intézet 2016.06.07. 11:09:03

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
És ki az az ember, aki valamire a Wikipediában keres rá.
De most komoly.
Az alapjövedelem hasznosságáról kb egy órán át tudnék beszélni folyamatosan.
Az a probléma az alapjövedelemmel, amit itt A Csúszás-nak szoktunk nevezni. vagyis nincs fix "20%" hanem... azonnal a munkásosztály alsószéle közepe lemegy proletárba.
meg lehet élni 40ezer fix Ft-ból úgy, hogy egy kis fgeketemunkát, eztazt vállal az ember, vasazik, lomizik, ügyeskedik.
És a "fejlettemberek" egyáltalán nem ismerik a proletáriátust, mindennek a wkipediában meg tud. szairod. ban néznek utána.
Mennyit rugóztunk ezen Hanni a cigánysággal kapcsolatban. A magyar szellemielitnek a leghaloványabb fingja se nincsen a cigányainkról.

Nem moinden cigány proletár... egyszer látnod kéne... elég csak beülnöd egy peremvárosi nagyáruház "kínaiá"-ba, hogy néznek a romániai románcigányok meg gáborcigányok a mi dalit romongró proletár cigányainkra.

Pl van ez az egyszerű behúzás, amikor a laikus értelmisegg száján kiszalad a szó, hogy cigány... erre a dalit romongró azonnal lecsap, ombuccmanozni kezd meg rasszistázni... De pl a felsőkasztbéli kereskedő vagy ipoaros cigányt a cigány szó egyáltalán nem zavarja... de a dalitokról olyan leszólóan beszél, ahogy magyar sose merne...

Frick László Intézet 2016.06.07. 11:11:47

@Dinamuki: Az átúszásról jut eszembe, hogy az esszésita Montaigne-t, aki városi bíró volt egyébként, a baráti köre tehetetlen penye és béna ügyetlenembernek csúfolta, mert pl az áradó loire-t májusvízben teljes fegyverzetben és csizmában alig volt képes áűtúszni. namost szeretnék én egy mai triatlonistát lovaglócsizmában, azokban a hacukákban és persze övekkekl, gallérokkal... áradó Loire-t átúszni látni...

Frick László Intézet 2016.06.07. 11:20:21

@bs395: Ki hal itt éhen. Esetleg a gyerekek éheznek, ha...
A hajláéktalanság alkohológiai probléma, az alfa és ómega a hajlé.ktalanoknál a pia, mindent az határoz meg.

Nincsen az a társadalmiréteg, amelyik ne élne sokkal jobban és könnyebben, mint mondjuk a Kádár-kor aranykorszakában.

Ha olvasol XX. századi szegénykutató értelmiségieket: Kimentek témáért az emberpiacra. A szegény éhező, csontsovány proletár kint ült az emberpiacon és várta... ha más nem... hát valamit cipeltetnek vele 20 fillérért... (kb a mai 400 Ft-nak felel meg...)

A mai szegények és éhezők nem akarnak dolgozni. Egy 210ezres lélekszámú kisvárosban nem találsz senkit, aki 3000 Ft-ért felásna egy 10 négyzetméteres virágoiskertet ( nincs egy órás muinka) Egy szar autó vacak kipufogfóját meghegeszteni negyedóra, 2-3000 Ft-ot fizet a munkásosztálybéli egy ilyen munkáért, de nincs aki mnegcsinálja, akinek apparátja van, az se foglalkozik vele.

Amikor önfoglalkoztató vállalkozó voltam, 1000 kJ-t emésztő munkéért 10 Ft-ot kaptam... Ott támasztották a falat a proletárok és megkérdeztem, hogy egy ilyen munkjafázist mennyiért csinálnának meg, azt mondták, minimum egy feles, ami akkor 30 Ft volt...

Teljesítmnénybvérben nem is tudod dolgoztatni. Hol vannak itt éhezők? Aki éhezik , az dógozik a betevő falatért. meg lehet élni 401ezer Ft-ból, csak nem szabad kimondani ezt. 40 etzer kp fix, meg valami himihumni és kész...

2016.06.07. 13:20:21

@Frick László Intézet: "és minél fejlettebbaájraópai a cég, annál picsább"

Ez tökéletes jellemzés.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2016.06.08. 12:24:03

@Frick László Intézet: igen, pont erre a remek Montaigne-es sztoridra gondoltam, mikor bóvli (picsa) kategóriába soroltam szegény riportert.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2016.06.08. 14:59:34

@Frick László Intézet:

ez a wikis beszólás régen méltatlan lett volna hozzád

ma nem az:((

viszont miért jössz a cigányokkal, mikor pont azt írod, hogy a prekariátus - akiket te proletárnak nevezel, pedig van rendes nevük, örülök hogy segíthettem, ha a wiki linket kevesled, majd még utána olvasol, bár a faszt, te nem olyan vagy... - nem csak cigány

és megint nem velem vitatkozol - olvasd el, mit írtam én, és mit te

....

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2016.06.09. 01:03:47

@Dinamuki:

a maga idejében vicces volt

de azóta bezzeg az elmúltHATév

2016.06.09. 11:53:53

@Frick László Intézet: Az a probléma az Alapjövedelemmel, hogy már a neve is hazug: ez alaptalan jövedelem. Érdekes módon pont azok hangoztatják, akik szerint nincs ingyen ebéd.

G.Freeman 2016.10.10. 21:08:14

@bs395:
A zalapjövedelem a segélyek és más támogatások HELYETT lenne bevezetve.
süti beállítások módosítása