A munkásosztály és a proletáriátus nem egy, nem szinonimek, sőt, ellentétei egymásnak, sőt, antagonisztikusan, kibékíthetetlenül állnak szemben.

Ma van a téli napforduló, használja ki a Tízmilliószoros Esélyt! Ma állítottuk át az órát, a téli napforduló, ne hagyja ki!

/Alexander mágus, 2013. 10.27. délelőtt, Retek Klub /

A munkás a polgári társadalomban a középosztályhoz tartozik.    A munkásosztályból egyenes és rövid az út a proletáriátusba le, de onnan föl, a munkásosztályba emelkedni szinte lehetetlen. Az un "szocializmus"-ban, amit végzetes tévedésben szokás "kommunista rendszer-nek is tódítani, a kényszerfoglalkoztatás volt a jellemző, pl a decentralizáció idején a vidékre szertetelepített gyárakat pártutasítással kötelezték a környék pangó munkaerejének foglalkoztatására: a legalacsonyabb órabérét egy teljesen automata rizshántolóban hegyezhették a zabot százéves gépek felügyelete címén.

A proletár élősködő. Alapvetően arra rendezkedik be, hogy a [ne tessék röhögni!] „társadalmi munkamegosztásban” semmi teljesítményt nem nyújtva csakis elvegyen, de adni semmit, főleg nem „ingyír, potyára".  http://img17.aprod.hu/images_aprodhu/18285821_2_644x461_masfel-literes-energiaital-csak-100ft-tolts-fel-fenykepeket.jpg

A minap egy tévériporterstáb, még hév szeptemberben, fölkeresett egy fiatal magyar proletárnőt. Fasegély [tüzelőt] osztottak a településen s ez a nő hátrament a stáb kedvéért a burgyinba és előkotorta azt a favágító kis fejszét, amivel utoljára még májusban hasogatott egy kis tüzelőt. Ott hevert a fejsze, ahol utoljára lehullott a kezéből.

Az egész proletárcsalád otthon az év háromszáz napján, apa, anya és a felnőtt gyerekek. A ház úgy áll, alapvakolattal, ahogy abbahagyták  az építkezést 1993-ban. Ha alaposabban széjjelnéznénk a portán, a burgyinban még találnánk ezt azt az építkezés abbahagyásának idejéből, egy begyepesedett sitthalmot, korhadó pallókat. A család munkanélküli évek óta, a gyerekek soha nem látták a szüleiket rendszeres munkába járni. Vannak proletár masszívumok azokban a társadalmi sávokban, ahol a korai gyermekvállalás a jellemző, ahol már a nagyszülők se jártak rendszeres munkára soha. A bejárati ajtón alig lehet bemenni, annyi minden van csak úgy lelökve, némelyik tárgy vagy egyszerűen csak szemét hónapok óta a teraszon. A ház 2003. óta nemhogy festve-meszelve belül, de rendesen kitakarítva se volt, minek, hiszen eladó. Mint a település „újépítésű” részén szinte minden más ilyen ház is.

Arra restek, hogy ha útban van valami a bejárati ajtó körül, lerúgják a dudvába. A szülők dolgozgatnak, alkalmi és  idénymunkákat végezgetnek. Az apa autóval jár mindenhová, sörözni, az asszony a közeli boltba autóval viszi el. Kerékpárra a gyerekek se kapnak, égő. Úgy általában a házon kívül semmiféle tevékenységet nem folytatnak talán annyit, hogy a láncra kötött kutya elő löknek valami maradékot illetve az apa, ha sötét van, kijár húgyozni valahová a burgyinba, udvari budi nincsen, mert nem divat és mivel kerítés nincsen, mindenféle cigányok járnának bele szarni. Nameg a teliszart budival is gond van, ma már senki se vállal lapáttal budipucolást. A proletároknál a szükség is szükség, a proletárkörzetben szarni sincsen hová, az iskolások az iskoláig szoringatják, a felnőttek be-beszökdösnének közintézmények budijaiba, ha azokat nem zárják, már az egyházak is kénytelenkednek felszámolni a templomkert budijait. Tömeges a még fennálló budikba való orozvaszarás.

Idénymunkában évente párszor úgy adódik, hogy heteken át is el lehetne  járni munkába, az asszony 53 éves, ő akár egy hetet(= öt nap) is végig képes dolgozni, de a 23 éves lánya már nem. Már szerdán azon agyal, hogyan lehetne a csütörtöki munkát megúszni. A fiú taktikája más, ha valahová mégis fölveszik dolgozni, 2-3 nap múlva kirúgatja magát.

 http://phralipe.com/images/Polgar_alap_iskola_tam/Kep%20023.jpg

Tulajdonképpen a munkásbuszból látni az éles különbséget a munkásosztály és a proletáriátus között. A proletár egészen pontosan, percre, sőt, másodpercre áll ki a sarokra munkásbusz elé, ha késne a busz egy percet, már indul is haza. Vannak gecialjas buszsofőrök, akik megkérdezik, melyik utcában lakik a proletár, merre indult haza, utánamennek és felveszik. Azt a csalódott bánatbeteg képet, amit ilyenkor a proletár vág !

A rothadó, bomló és folyamatosan kizsákmányolt, zsigerelt és pusztított középosztály alsószéle közepén a munkásnak be kell látnia, sokkal kevesebb energiájába kerül proletárlétre berendezkedni. Az államhatalom részéről tudatos döntés is volt ez, olcsóbb volt 1988. után segélyen tartani a proletárt, mint munkahelyet teremteni neki.

A munkásosztály tagja akkor is negyedórával a kitűzött időpont előtt áll ki a buszhoz,  ha tudja, hogy percrepontosan járó sofőr vezeti, ha késne a busz rendületlenül ott marad, félóra órán át télvíz idején is.

 Nyáron a kampánymunka után a munkásbusz tele ruhaneműkkel. Senki nem keresi, "minek a'. majd lesz a ruhasegédbe' másik, nem mossa jaztat senki se ki tele vannak izzadva, büdösek. "

Az is jó az évi nagy kampánymunkákban, hogy fokozzák a proletár egészségtudatát. A munkátlan hónapokban eszébe se jut orvoshoz menni, de mihelyst megkezdődik a kampányidőszak, megfájdulnak a régnincsen és kirothadt fogai és kiújulnak a betegségei, időpontokat kér szakrendelésre, felülvizsgálatokra kell mennie, többnyire hétfőn vagy pénteken.

A proletáröntudattal nincsen semmi baj, sőt, alapvetően a munkásosztály valóban is öntudatos tagjai azok, akik kussolnak és apróságokért nem is szólnak. A proletárok nagyáltalánosságban beszélnek a munkáról, hogy ők milyen dógosak, mennyit dolgoznak, míg a munkásosztály tagjai, főleg jólvezetett [német vagy koreai vezetési metódusban dolgozó gyárak] üzemekben a konkrétmunkáról és annak fogásairól beszélnek, ezekhez a témákhoz a proletár hozzá se tud vakkantani, hiszen annyi esélyt se ad magának a munkahelyen, hogy majd a munkafázisokat elkülönböztesse.

Három, hat vagy kilenc hónap munkanélküliség után már egy talán szorgalmas embernek is iszonyúan nehéz monoton, nehéz, nem változatos fizikai munkára törni a testét, újra korán kelni. Hát akkor három vagy hat év munkanélküléség után?

A proletárnak is van erkölcse és ennek az erkölcsiségnek az egyik netovábbja a márólholnapra élés. Aki gyűjt, kuporgat, a jövőre gondol, az a lenézett csicska ostoba paraszt [itt: munkás].

A munkáscsaládok télen a szobáikat 18-25 fokosra fűtik föl, ez a szobahőmérséklet az alsóhang a proletáriátusnál, inkább a 28-32 fokos szobahőmérséklet a jellemző. Pár éve divat a proletároknál hogy a nagy család az innen-onanni házakban lakott egyszobáiből télire egy nagy szobába költözik össze a fűtési költségekkel való takarékoskodás kedvéért, na meg a különházakhoz kapott tüzelősegélyt így el lehet adni. Végülis aztán a nemlakott házakat a többi proletár kikezdi, pl elhordják az ajtókat ablakokat, aztán meg ami bent maradt, később meg a tető minek, aztán meg a maradékot jobb lebontani.

Télen néha hideg van a munkásbuszban, induláskor nagy fagyban akár fagypontközeli, de azért mire félig megtelik a busz, akár 10 vagy húsz fok is lehet a buszban. A proletárok hol jönnek, hol nem, jelentkeznek, kilépnek, a buszsofőrnek néha úgy szólnak egy-egy új megálló miatt indulás előtt vagy ráhagyják a csoportvezetőre (aki rendszerint munkásosztálybéli): A buszsofőr onnan tudhatja, hogy proletár szállt föl a téli buszra, mert az így köszön jóreggelt  „Fűccsé a kurva anyádat, hideg van, meffagyok!” valójában a proletárok nem annyira fázósak, mint ahogyan azt verbalice előadják, de biztos, ami biztos, jobb ráijeszteni a saffőrre, csak fűtsön, a dógozónak joga van melegben ülni.

Segélynapon kampánymunkából is kimarad a proletár, mindenkinek otthon kell lenni, mert különben nem jut semmi a balfasznak, aki elmegyen burtyázni. A húsvéti klampányban a közvetlen munkairányító nem érti, mi az, hogy a dógozóknak a harmada otthon maradt, milyen segélynap, elkezdenek tombolni, Eu-raklapokat dobálva törnek zúznak, hiszen eleve is 48 ember által is nagynehézségekkel teljesíthető feladatokra harminc embert vettek föl és most csak húsz érkezett meg - az üzem tulajdonosa az egész banda kibaszásával fenyeget. A foglalkoztató lebassza a szervezőt, találjon ki valami szankciót az ilyesmire, mi az, hogy nem szólnak legalább este, hogy másnap hajnalban majd basznak kiállni a buszhoz? A szervező káromkodik, esküdözik, csak múljon el a kampány, soha nem hívja dógozni ezt-és ezt a proletárt, akik értesítés nélkül otthonmaradtak segélynapon és majd büntetésből egy napi bérüket ezért levonja, hát azt próbálja meg. Egyrészt a proletárnak nem büntetés az, ha sose hívják többé, viszont amiért ő megdógozott, úgy merjen ahhoz nyúlni bárki is.

A proletárnak a munkához való hozzáállásból összesen a jogérzékenysége van meg: mi az, ami neki, mint dolgozónak jár. A munkaadó már messziről, ahogy tódulnak ki a buszból, elkülönbözteti a proletárokat a munkásosztály tagjaitól: súlyos előítéletei vannak a proletáriátussal szemben. A munkásosztály tagja elszívja a cigit, már húz is be az öltözőbe, a proletárok vidámak, jókedvűek (a munkás általában egy kétdecis vagy nullaharminchármas energiaitallal nyit, a proletárok között a másfél-kétliteres ezüstpalackos energiaitalok járják) a csikkről még egy másik cigire is rágyújtanak, ha pedig késve állnak be a munkaasztalhoz, a saffőre fogják, hogy késve ért be a busszal. A munkásosztály tagja igavonó barom hülyéhez méltóan azon van, hogy az előírt időben a szalagnál, a betanított munkához láthasson.

Szün.: Egészen nevetségesek a munkanélküli értelmiségiek betanított gyári kampány- s idénymunkán! Csupa légyszives meg pardon, okoskodás, pl a munkát fázisokra bontva részfeladatonként végzik el kis csapatok sokkal jobb hatásfokkal és teljesítménnyel.

Akár proletár, akár munkásosztálybéli, a negyven mínuszos korosztályok egyre kevesebbet érnek a munkáltatók szemében, miközben a felsőoktatásban a háeres picsáknak még azt tanítják, hogy a negyvenpluszos korosztályok a semmitérőek a munka frontján. Ma már nem ritka, hogy a diszkriminatív munkáltató negyven éves vagy idősebb munkavállalók alkalmazását köti ki a szervezőknek, a proletárokat pedig egyenesen és lehetőleg nem is kérik vagy jó szemmel az első napokon kiszűrik és igyekeznek a lehető leghamarabb kibaszni a munkahelyről, ez a törekvésük gyakran találkozik azonban a proletárok szándékával is.

Ha nincsen más és csak proletárokat lehet munkára fogni, akkor a legnagyobb sunyinger vállalkozók kikötik, hogy csakis asszonyokat hajlandóak alkalmazni, ennek az oka az, hogy a magyar proletártársadalom erősen fallokrata és a proletáriátusban az asszony másodrangú, alávetett személy  -azaz a munkához jobban hozzá van szokva mint a férfi.

A proletároknak a munkahelyről való kibaszattatásban az egyik legáltalánosabb trükkjük a hülyének tettetés. Olyan emberekről van szó, akik tengernyi szabadidejükben XX. századi matematikusok egyébként és megtaná’ják a számításukat, pl a szülőpár beadja a hivatalba a különélési papírt, ha sok a kiskorú gyermek,  szépen elosztják és mindkét szülő nevelési segélyért folyamodik. Hát még, ha felnőtt gyermekük is van, akkor semmi közüzemet nem fizetnek és amikor már a kilakoltatás és egyebek fenyegetnek, valamelyik nagykorú gyereknek passzolják el a lakást. Az autóra biztosítást sose fizetnek, sokkal olcsóbb az üzembentartóváltás, persze az üzembentartóit se papírozzák le. A munkás sose tud olyan praktikusan gondolkodni, mint a proletár, pl ha az autóját leadná a munkás a vasba, elkezdi kicsontozni, szerelgetni ott az üléseket kifelé, gyűjteni a sokmindenfélét majdjóleszvalamire alapon, s aztán a kicsontozott autót flexszel kezdi széjjelvágni, pocsékolja a drága vágókorongokat meg az áramot. És persze az átvevőhelyen a mindenkitől kérik a papírokat, a munkás elkezd ott irulnipirulni meg makogni, a proletárnak azonban olyan fellépése van, hogy az átvevő inkább nem vitatkozik, majd lesz valami. A proletár csákánnyal pikk-pakk széjjelvág egy kicsontozott autót.

Több  proletárnak van autója, mint leszakadó-munkásosztálybélinek, ennek az oka egyszerű, a munkás ugye csicska ostobaparaszt, „jogkövető” azt hiszi, hogy a felelősségbiztosítás vagy az érvényes műszaki vizsga feltétele a közúti közlekedésnek, honnan is lenne pénzük benzinre, amikor olyan hülyeségekre költenek az autózásban, mint olajcsere vagy levegőszűrő csere. Ráadásul a paraszt [itt: munkásosztály tagja] irigy és egy ótóval egy családból mennek vásárolni be a városra, ahol óccsóbb minden. [Minél magasabbak egy adott területen a jövedelmek, annál olcsóbbak ott a nagyáruházak, pl a Budwersch-i Fosony a legóccsóbbak közé tratozik, az újpalotai treszkó meg a legdrágábbak közé.] . A proletár segélyosztás napján elmegy a legóccsóbb benzinkúthoz, részben az autóba is tankol, de kétliteres petpalackokba is (próbáljon meg vele ugatni a benzinkutas, aki persze neki nem is, csak kispolgároknak, munkásosztálybélieknek mer pofázni, milyen edénybe is tankolának) .. ha pl sógori-komai összefogásban mennek városra, akkor mindenki ilyen benzines palackokkal száll be a tankolásba. Sík Endrének persze a TÁRKI-tól még arról se nincsen fingja se, hogy a proletárnaak van autója, mert ugye papíron a proltárautók ugyan hol léteznek, hol meg inkább már nem. A munkásosztály tagjának az autó fenntartása pénzbe kerül, míg a proletár, ha nem tudná esetleg a rendőrt leugatni és mégis kitiltják a forgalomból az autót, leadja vasba és így visszaszedi a pénzeket, amikbe esetleg neki a proletárautó eddig került. Nemhogy roncsautó témában, de akár zsírújautók felől is megbízható információkat lehetne összeszedni, melyik autó mennyit megy el újkorától olajcsere nélkül. [A győztes típus majdnem 100000 km-t!]

Remélem, nem kell bővebben kitérnem arra, hogy a proletárnak mennyire nincsenek politikai nézetei vagy elvei. Ebben a műfajban azonban van egy fontos motívum, amiről még mindig nem beszél senki: mi van [lesz] akkor ha egyik politikai szereplő se akarja megvenni a proletár szavazatát. Kettővel hibázhat ugyanis nagyot a politikaiszereplő, az egyik, ha fizet a proletárnak a szavazatáért de a másik súlyosabb: ha nem fizet.

A proletár szereti a választásokat, csak azt sajnálja, hogy ritkán vannak, így a proletárok az árvizet várják inkább az árvízveszélyes területeken, mert kampánymunka, elég jól fizet.

Kampánymunkában még  mezőgazdasági munkák fizetnek jól, gyümölcs- és zöldségszedés, kapálás, kukoricacímerezés. A proletár leginkább órabérben szeret dolgozni, a teljesítménybérezést lehetőleg elutasítja.

A teljesítménybéres kampánymunkában különböztethető el leginkább a proletár és a munkás. Ebben a műfajban mutatkozik meg leginkább az összebékítehetetlen ellentétek, főleg, ha egy brigád vegyes, azaz munkások és proletárok is vannak benne. A munkások teljesítménybérben akarnak dolgozni, a proletárok nem. Sőt.

A gyümölcsös gazdája előír egy minimális, elvárt mennyiséget a szedésben. Elég nehéz ezt a normát kialakítani, mert a gyümölcsszedés gyakorlatot, érzéket és rutint igénylő munka,  egy profi gyümölcs-szedő egy átlagos, dolgozni, pénzt keresni vágyó alkalmi szedő teljesítményének a négyszeresére képes. Nem mondhatja azt a gazda, hogy a profi szedőnek, mert jobban teljesít, tehát kevesebbet is fizet ugyanazon mennyiségért. Rögtönazonnal, már a kezdéskor, ahogy sort meg létrát és edényeket választanak, a gyakorlott szedők az átlag munkásoktól, a munkások pedig a proletároktól elkülönböztethetőek. A gyakorlott szedők azonnal a legjobb, legalkalmasabb eszközöket választják, egységes brigádban egy bizonyos munkamegosztás szerint dolgoznak, külön vannak létrázók és külön olyanok, akik a ládák, gyűjtőkonténerek körül segédkeznek.

A proletároknál kisebbfajta tudományos tanácskozás kezdődik, majd a proletárok sápszedője, a szegények zsírján élősködő rabszógáztató nagy pofaszalonnarázások közepette, fentről lefelé öblös basszusban vagy altban beszélve, lehetőleg letegezve a  gazdát elkezdene alkudozni--- ezt némelyik sunyi paraszt rögtön elvágja már a kezdő névelőhöz vett nagylevegőnél azzal, hogy itt lehúzás nem lesz, pallért nem kell adnia a brigádnak, mert a gazdának van két pallérja a háromszáz gyümölcsszedőre és az pont elég is.

 

variatio: Kukoricacímerezésnél egy 34 személyes autóbuszból legalább 8-10 un „pallér” száll ki, a sunyi büdösparaszt előítéletes gazda azonnal felismeri a hófehér vagy diszkóruhás, drága edzőcipős, parfümös királycsávófiakat, akik „pallér”-ság címén jelennek meg és félreállítja őket.

 

A pallér eredetileg, főleg az építőiparban,  közvetlen munkairányító és előmunkás, esetleg mégkorábban építésvezető, eredetileg pedig építőmester volt. A proletár szóhasználatban a pallér az az élősködő, aki egyáltalán nem akar dolgozni semmit, viszont a brigádból azoktól, akinek ő szólt a munkalehetőségről, fejenként legalább 1500 Ft-ot [2013-as adat] húzna le.

Tipikus pallérok ráérő idejükben hülyéskednek vidijózással a címerezésről:

A kukoricacímerezés pl virradatkor kezdődik, harmatos a kukorica és pár lépés után bőrig ázna a címerező –ha nem készítene magának kukazsákból védőfelszerelést. A „pallérok”-nak persze ilyen nem kell, mert ők be se mennek a sorba.

A sunyinger fődbirtokos szerint azonban pallér az, aki utánajár a címerezőknek, utánjavít és figyelmezteti a hanyagul címerezőket.

A proletárok maximum délig hajlandóak dolgozni ebben a műfajban, a munkásosztály tagjai azok, akik a reájuk jellemző kispolgári csökevényesség miatt akár estéig is húzzák az igát úgy számolva, hogy majd pihennek július végétől a paprikaszezon kezdetéig tartó hetekben.

 

Kukoricacímerezésben a proletárok és a munkások közötti különbség szakmailag imígyen mutatkozik meg: Beállítja a szervező a proletárbrigádot a táblába címerezni és pár lépés után a proletár nem tép semmit azzal a gondolattal, hogy több átjárás = több píz.

A szervező a sok munkára ajánlkozó közül így ismeri föl a proletárt: előre kérdez: címerezés lesz-e vagy átjárás, mert ő csak címerezni megy. Ravasz szervezők nem árulják el, hogy nem címerezés, csak átjárás lesz, ilyenkor osztán mindenféle nem Kusturica filmekbe való mókás jelenetek kerekednek.

A címerezés ugyanis többet fizet, mint az átjárás. Ha a kukorica jó, nagyjából egyszerre hány címert, akkor egy főcímerezés és két, legföljebb három átjárás elegendő egy táblánál.

A munkások nem is akarnak órabérre címerezni, csakis teljesítményre, egy tehetséges jószemű jó címerező akár 6-7ezer Ft-ot is megkereshet egy táblában, vannak munkásbrigádok, akik ilyenkor akár a 10ezer Ft-os napikereset is elérik. Az átjárás jó címerezők után megfelelő kukoricában gyors, áttekintő séta, erősen kell figyelni és már keveset tépni. 

A proletárnak van egy keresetbéli igényszintje, ott egyszerűen megáll és nem dolgozik. Többször végignéztem máér, ahogy a szervező vagy a gazda is papol, szónokol a proletároknak, tanítaná őket meg fenyegetné a jövő héttel, hónappal vagy évvel.

Némelyik gyümölcsös tulajdonosának eszébe se jut, hogy a gyümölcsszedők lopnak gyümölcsöt. Drága a cseresznye, a meggy, az idén lopott cseresznye kilójáért akár 200-300 Ft-ot is fizettek. A munkás is keres vevőt lopott gyümölcsre, de attól még ugyanolyan jól és gyorsn dolgozik, úgy számol, hogy ha a lopott cseresznyéért kap 2200 ft-ot és még teljesítménybérben keres hozzá 5000 Ft-ot, akkor az 7200 ft. A proletár lenézi az ilyen kispolgári opportunista gondolkodást. A proletár, ha talál vevőt a lopott [eufémicce. szerzett]  cseresznyére és azért tehát remél 2200 Ft-ot, már csak annyit dolgozik, hogy nagyjából még egy ezrese meglegyen., a minimumteljesítményhez még szüksége egy (1) vödör gyümölcsöt meg szedje meg, aki akarja, a buzgómócsing seggfej munkás kurvannya, az!

Szün.: Akár proletár, akár munkás, napi bérfizetést követel a kampány-idénymunkában s erre megalapozottan jó oka van, mégpedig attól fél, hogy ha a szervező 2-3 napi keresetet görgetne, már túl nagy a kisértés arra, hogy lenyúlja a pénz egy részét vagy az egészet. Ezért a kampánymunka szervezőjének, akit a gazdák csak a munka elvégeztével, pl a lecímerezett kukoricának a termesztetőtől való átvételével fizetnek majd ki, meg kell előlegeznie a napibéreket.

Már eleve a logisztikával gond van, sok személyszállító vállalkozó proletárok szállításától előítéletesen és eleve is elzárkózik, őneki munkásbusza van és ő munkásokat akar szállítani, nem trógereket. Ha a munkásbuszt nem lehet eltávolítani a munkahelytől, akkor az a proletáriátus előbb utóbb megszállja akkor is, ha a napon már fölhevülvén 50 fok meleg van benne. Rutinos munkásbusz sofőr azonnal, akár a fátlan mezőségben is elhajt a munkahelyről, különben a proletárok unalmukban is széjjelszedik meg összeszarják a buszt.

A proletárok a kampánymunkából hazatérő buszt megállítják egy nagyáruháznál és a keresetük jó részét édességek vagy italok formájában a hasukban viszik haza, mert azt már otthon senki nem veheti el tőlük.

Ebben a műfajban jelentős a különbség a cigányok és a magyarok között, főleg a szervezés tekintetében, méghozzá az alábbi paradoxoaxiomatikus rendszerben. Minél magyarabb a szervezés, elegánsabb és kifürdöttebb a szervező és nem cigány, hanem becseűűúűlettes magyar, ahhogva, pöfén, esetleg pestiesen beszél, annál biztosabb, hogy az autóbuszos vállalkozót egyáltalán, soha nem fizeti ki, a dolgozókat is csak úgy nagyjából. A cigány vállalkozók ebből a szempontból megbízhatóbbak, ugyanis a magyar ember a külsőségek alapján ítél és a közhiedelem szerint a cigány vállakozó biztosabb, hogy átveri az embert. Kedvenc fogása szabályoscéges, könyvelős, audis vagy mercedes-es magyar vállakozóknál pl az, hogy a buszos vállakozót egészen rendesen fizeti, aztán egy, majd egy-két napot nem fizet, a tapasztalt buszos vállakozó onnan tudja, hogy a kampány hamarosan lefut, a vállalkozó rengeteg munkáról hadovál, mindenféle nagy melókat, de egész télre is ígér be, majd hirtelen egy macicsellel egy egész hetet is nem fizet pl arra hivatkozva, hogy nem volt még ideje a juróit beváltani. Már a dolgozóknak is tartozik pár nappal –ere azért van szüksége a jóarcú geciládáknak, mert különben a buszos vállalkozó megzsarolhatná azzal, hogy nem jön addig a dolgozókkal, amíg a vállakozó ki nem fizeti. A vállalkozó persze a melónak ebben a mélyéségében igyekszik konkurens szervezőtől is brigádot szerezni, hogy az efféle zsarolásokat ellehetetlenítse, de mondjuk egy évtizedes ilyen tipikus fehérgalléros nagyvállalkozói életforma után már úgy nagyjából 100 km-es körzetben ismert lesz ez a geciláda a húzásairól. Namost, ha a buszos vállalkozó nem is engedné  az autóbuszát, a dolgozók, de különösen pedig a proletárok akár erőszakkal is kiharcolják az indulást, hiszen a vállakozó 2-3 napi bérükkel tartozik már és hitegeti őket a fizetéssel. Ravasz a paraszt és nem zörög a haraszt, ha baszik: A legeslegravaszabb buszos vállalkozók (az új évet a régi vállakozó azzal kezdi hogy szó nélkül odaadja a tavalyi tartozást) eleve belekalkulálják a fuvardíjba azt az egy hetet, amit majd a sunyinger bent tart magánál.

Tapasztalt szervező, bár a munkájuk semmitérő, azért szervez be mégis proletárokat, mert a proletárok azok, akikre tettlegességben is számíthat a vállalkozóval való „üzleti”vitákban. A munkásosztály tagjai balfaszok az ilyesmihez, az igavonó barom csak tűr és tűr, jogkövető csicskaparaszt , a proletár be se áll az igába, már követel és nem jó vele bajuszt akasztani, ha nő is az a proletár, akkor sem. A fehérgalléros vállalkozók a fizetési viták elfajulására már általában megfelelő verőemberekkel érkeznek, a szervező viszont megkérdezi az egyik proletárt, hogy a vállalkozó kislányát melyik autóval hány órakor szokta zongora vagy balettórákra bevitetni a városba és a vállakozó anyukájának a tisztaszobájában melyik vitrinben van a Furulyázó pásztorfiú című herendi nipp vagy pl mi a kódja a lakásriasztójának.

Érdekes ez a tettlegességi hajlama a proletárnak családi eseményekben, pl a fiatal proletárférj kirúgdalja az asszonya hasából verés hevében a gyereket is véletlenül és a kórház feljelentést tesz "hivatalból". [gyűjteményem éke:] A proletárcsalád tehát egységesen lép föl, megfenyegetik a kórház dolgozóit, majd pedig a jogra hivatkozva jogosan megtagadják a tanuvallomás és az is kiderül, hogy a kismama a fürdőszobában mosás közben esett el ennyire szerencsétlenül.

A proletár öntudat alapja a munka –amit egyébként a proletár lenéz és nem is végez.  A ritka alkalmakkor azonban mindenkinek, aki valamilyen formában részese, közreműködője a proletár munkájának, be kell kapnia a proletárét ezért: leszophatja a proletárt. Vegye megtiszteltetésnek a munkaadó, hogy őnála a proletár egyáltalán időben megjelenik. Szivesen hőbörögnek idősebb proletárok, arról, hogy bezzeg a szocializmusban mindenkinek volt munkahelye. Követeli a proletár a lakóterületén a munkahelyet, de pl új munkahely bejáratására próbamunkásnak tapasztalt szervező proletárt soha se szervez be, csakis a munkásosztály igavonóbarom mentalitású részlegéből. A proletárt ugyan nem érdekli a munka megszerzése sem, nemhogy a munkahely elvesztése. Egy brigád bedolgozta magát a próbamunkán az új munkahelyen és beindul a kampány, ugrásszerűen nő a munkaerő szükséglet, miközben a kormány statisztikajavító trükkje miatt un „közhasznú foglalkoztatásban” pang a munkásosztály java. A proletár nyiltan és hőbörögve szabotálta a közhasznú foglalkoztatást, jó sokan még a nyáron kibaszatták magukat a rendszerből egyszerűen úgy, hogy elmentek pár napra esetleg két hétre valami mezőgazdasági kampánymunkára. Tehát a szervező kénytelen a proletárokat is beszervezni az új munkahelyre, ahol aztán a proeltár öntudattól vezényelve pl a munkaadó munkairányítóját nagyonröviden a kurva anyjába küldi el az öntudatos dógozó, mert ha ő rá akar gyújtani, akkor rá is fog, nincsen az az isten aki megakadályozza. A munkásosztály, azaz a proletártól igavonó barom seggnyalónak[opportunista bérencnek] lenézett munkások persze, amikor már a munka elveszítése lehetősége is fölmerül, hangosan teszik szóvá a proletároknak, hogy miattuk ez a munka is elvész és akkor mi lesz. Így könnyen lehet a munkásosztály béli egy nagypofonnak kisgazdája vagy fordítva.

Történet [gyűjteményem éke kateg]: A proletárnak már rögtön az első munkanapon sikerült kibaszatnia magát a munkahelyről, maga a tulajdonos tiltotta meg neki a másnapi megjelenést. Másnap aztán füzettel a kezében jelent meg a proletár a buszon, összeírta az utazók névsorát és amikor bent az üzemben megkérdezték, hogy mégis, mit keres itt, ha tegnap elküldték, azt mondta, hogy ahhoz osztán senkinek nincsen köze, mert ő csoportvezető. csoportvezetőt mond ugyan, de tartalmilag a pallér-ra gondol, hogy most majd ő ravaszul ezzel a füzettel és golyóstollal a kezében elsétálgat az üzemben föl-alá és ezért a napibéren felül még majd csoportvezetői pótlékra is leveszi a munkáltatót.

A proletár énképe szerint becsületes dolgozó, éstehát mindenkit elfelé, magától lefelé számít, a buszsofőr az csicska szolga, a szervező a munkaadó csicskája a munkaadó pedig rojatt geci kapitalista, akinek a bűre alatt is péz van roaggyonmeg. A politikusoknak is persze mindnek elevenen kéne megrohadnia. Reggel, amikor az energiaitalt meg a kaját a boltban megveszi, az alsórendű kasztba tartozó csicska szolgának szólja le a boltos, fentről lefelé beszél, vagy a tokáját szorítja le vagy a pofaszalonnáját rázza, he aggyá ezt is, aggyá azt is, a pénzt pedig királyi mozdulattal löki e boltos elé, neje, szedd fel paraszt. [Némelyik tréfás boltos pl feliratot helyez el szemmagasságban a háta fölött AGGYÁMÁ HEE! ] A buszsofőr annak köszönheti a munkáját, hogy ő, az öntudatos proletár buszraszáll. Tehát pl a proletár asszonyok úgy búcsúznak el egymástól este: „Hee, Bözsi nyugodtan nízzed a Szulejmánt, ha elalszó, maj’ féétarcsuk a saffőrt, hee!” A geci sofőr ilyenkor persze elkezd ugatni, mi van ha öt asszony is elalszik és költeni kell, akkor az ötször tíz perc, elkésnek a munkából. A sunyi parasztja pl kérdezősködne reggel a felszállókról, a proletárasszonyok fő hangadója csak beint egy kis közbe, itt kell bemenni, aztán balra, aztán jobbra, végül egyszercsak hirtelen ráordéjjanak többen is: „Hee ITT ájjá meg, hun állsz meg? Tolass vissza!” Na, itt lakik pl egy tévénézés miatt bealudt asszony a brigádból.

A proletárok nem csak a munkásosztállyal meg a kizsákmányolókkal és a társadalom csicskáival, úgymint orvos tanéjtó, védőnő, postás, bótos a hivatalban a fesztüléstől  pálott picsájú adminisztrátornők, vívna osztályharcot, de egymással is. Két brigád –vagy két külön busz járatának dógozói is. Pl a szervező két nagy kampánymunka időszak között is igyekszik az ilyen-olyan brigádokat is egybetartani, próbál legalább heti egy munkaalkalmat találni minden brigádjának, akkor a brigádok egymással összeveszést és verekedést provokálnak, hátha az egyik brigád kiesésével heti egy napból két nap lesz. Ha pl egy proletárt a sors hol az egyik, hol a másik brigádba veti, akkor mindig a másik brigádot szidalmazza az éppen aktuális munkatársak előtt.

A városi és az agrárproletáiátus jellemzőinek végletes eltéréseire már Illyés Gyula is rádöbbent. A Magyarok szímű gyűújteményében taglalja. Elvégeztek városi majd kisfalusi proletárgyerekek között egy felmérést. A városi proletárgyerekek vágyai egyszerű gyermeki vágyak voltak, játék, mackó, labda, mozijegy, cukorka. Az agrárproletár 9-10 éves gyermek is summásként, vellásként tervezett, hogyan spórol majd jó házassághoz kelengyére vagy egy pár bors ökröcskére bérbe szántani, törekedni jobbrajutni. Ez a fajta gondolkodás nem a proletár jellemzője, hanem a kamasszá serdülő gyermek természetes többre/jobbralátása.

Megmutatkozik ez a mai proletár gyermekek között is, a proletárlányok nem akarnak proletár fiú férjet, aki majd a kampánymunkák közti szünetben kiveri őket a főutak mellékére körömlakkot szárogatni. Olyan embert akarnak, aki férj, irányítható, maga is dolgozik, de néha még a ház körül is, pl összevágja a fát vagy pl amíg az asszony dolgozik, tud a kicsikre vigyázni [-> magyarkodás]. Lyukmagyarország egyes településein az elproletárosodás végzetes, sok fiatal proletárfiú cigányrányit keres magának azért, mert irigyeli a cigányok jobbéletét. Mókás jelenetek: az asszimilódó cigány sógorság próbálja a magyar proletárrokonságot rávenni közterületen a társadalmi normák alapvető betartására és pl a gyerek keresztelőjére rendesen felöltöznek, mintha esküvő lenne, de néha még a lyányéra is.

Proletár kamaszfiúk példaképei olyan bűnözők, akiket nem kapnak el, olyan fiatal férfiak, akik két nővel élnek együtt és mindkettőt kicsapják kurvának, jó autóik vannak és átverik a hatóságokat, megfélemlítik a rendőröket. Variatio: a drog ellenes küzdelemre a településen állomásoztatott fiatal rendőrök körül 15-16 évesnek látszó tizenkétéves kis proletárcsitrik kezdenek el legyeskedni, teljes joggal arra apellálva, hogy a fiatal hím rendőr is csak egy fasz és tehát a faszával fog gondolkodni. Utána meg már nem nagyon ugrálhatnak a drogellenes küzdelemben hiszen rájukpirulhat a kiskorúval való hetyegés vádja. Na , efféle húzások az irányadóak a fiatal proletárfiúk előtt.

Mindenféle értelmiseggek a történelem során gyakran bakkantak arra a tévkövetkeztetésre, hogy a proletáriátusra számítani lehet a társadalmi mozgalmakban. Részeredmények ma is megfigyelhetőek pl a rendőr vagy tanárverésben, boltos vagy munkaszervezőpofozásban vagy valamiben konkurens másik nagy proletárcsaláddal való leszámolásokban. Ha azonban a proletárnak a sajátéletében nincsenek 24-48 órán túl terjedő tervei, ugyan mit is érdekelnék pl a politikai vagy népmozgalmak, főleg akkor, ha nem is fizetnek az ezekhez való csatlakozásért. Ráadásul a proletáriátus közvetlen kapcsolatban áll pl Magyarországon az információbirtoklásban és megosztásban felülhaladhatatlan nagy hatalomnak számító börtönbéli hírvilággal, ahol csak a fizetőeszköz jelenthet [-> csík cigaretta] pl korlátozást abban, hogy az ember a Dr B. ügyvédfamília valamennyi tettéről és tevékenységérül olyan részletességgel tájékozódhasson, ami e gyönyörű kis családitársulat generációi előtt is talán titkos a belső családi infóban is. A proletár tehát alapvetően semmibenhívő, nincsen az a nagyember, akinek egy szavát is elhinné -talán II. Szulejmánnal vagy főfeleségével, Hürrem szultánával  szemben hiszékenyebbek kicsit. nadehát a Szulejmán is azt mutatta, hogy Mohács után ott törleszkedtek Szulejmánnak a magyar urak, pl a budai paógármester is.

http://media.wowbiz.ro/image/201308/w635/media_137749604079588900.jpg

Ennyi szerintem elég is lesz ebben a témakörben , akit még több érdekelne, bogarásszon az

archívumban.

36 komment

Címkék: proletár

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr835601077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Török Zsófi 2013.10.27. 17:03:03

Nem sok jóval kecsegtet "lyukmagyarország".

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2013.10.27. 20:23:49

ez mesének még csak-csak, de ebből itt komlón túró van, lófasz, pedig hát, ugye. Hagyjuk már, egyszer írj már valamit, ami van, nem, ami olyan kerek, hogy lehetnem, de attól még nincs.

magyar-magyar szótár 2013.10.28. 01:43:55

@vészmadár (pica pica): Úgy emlékszem, Komló a munkásosztály fellegvára volt, az egyik. Proletár az bányásznak, saffőrnek vagy más efféle rabszógamunkákra nemigen áll. Most egy kicsit úgy érzem magam ettől a kommenetdtől, mint Krasznai Tünde a legutóbb az irigységtől fulladozó Tóth Gabi előtt, amikor lebaszta. Hát mit a faszt csináltam én, kerekítettem vagy lófasz. Kerekített ezen a károm, ez van oszt még nem is minden. Fogjad mán a pirois javítótolladat oszt karikázd mán be a hihetetlenülcsinálmányos részeit. Víjjá bazmeg, ne csak beszéjjé. Küzgyé, he! Idegyössz oszt küzdelem nélkül böfögsz egy szerinted jó poent.

Steinmann Lujza grófnő 2013.10.28. 07:05:30

@vészmadár (pica pica): @magyar-magyar szótár: végre valami történik, már kezdett ellaposodni a kommentoszlop!
Engem érdekelne, hogy akkor Komlón hogy is van.

heki 2013.10.28. 08:52:07

@Steinmann Lujza grófnő:
engem is, mert Komlót egyszer láttam a pécsi tévétoronyból csak :)

Dudi,
különben ez az ország mely része, ahol soffőr-éned megfordulgat a hajnali nem túlfűtött busszal?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2013.10.28. 10:03:02

@magyar-magyar szótár: készséggel. pl a 40 minuszos korosztály használhatatlanságával SZEMBEN itt meg MINDEN cég fiatalít. Főleg azért, mert ezek a gyerekek, bármennyi rosszat mondjanak is róluk, nem a semmittevésbe és a "hatan végezzük 2 ember munkáját" rendszerbe szocializálódtak. Az egész címerezéses bekezdésre annyi a válaszom, hogy széles e Dunántúlon a címerezés CSAK diákmunka.

"Másnap aztán füzettel a kezében jelent meg a proletár a buszon, összeírta az utazók névsorát és amikor bent az üzemben megkérdezték, hogy mégis, mit keres itt, ha..." Én nem tudom, milyen üzemek vannak arrafelé, de a mi üzemeinkbe az jut be, akinek oda bejutása van, nem akárki, aki felszáll egy adott buszra, füzettel a kezében.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2013.10.28. 10:09:36

nem beszélve a "Mari néni majd beváratja a menetrend szerinti busszal a Jolikát", amely színtiszta falusi legenda. Még csak-csak el tudom képzelni valami helyi MGTSZ saját buszánál, ami a földről a faluba visszavisz embereket, de mindenki nyugodtan higgye el, hogy a Volánnál ez biztos nincs így.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2013.10.28. 13:16:44

off

kedvenc nemolvasott sajtód kedvenc nemolvasott újságírója írt egy realista cikket:
444.hu/2013/10/28/az-elveszett-millio/

nem muszáj ám reagálni rá, mert borítékolni tudnálak...:D

heki 2013.10.28. 18:40:07

@vészmadár (pica pica):
ne harizz, vészmadár, de úgy tudom, dudi aktívan űzi ezt a szakmát. De lehet, hogy tévedek.
Ő nem szólalt még meg ez ügyben.

PesszimPista 2013.10.29. 21:19:56

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Amit linkeltél az a politikai elemezés Coelho-ba oltva. Sok brütty-brütty, meg fityfirtty, némi irányultsággal leöntve.
Már aki tud a sorok között olvasni. . . . Aki meg nem, az csak "érzi" . . . de mostanság . . . ittenség . . ennyi is elég.

magyar-magyar szótár 2013.10.30. 02:41:22

@vészmadár (pica pica): Nem tudom, emlékszel-e még arra, amit az ország elmozaikosodásáról írtam. Arról, hogy szomszédos települések, Budapesten egy nagy körút két oldala között lehetnek éles különbségek és "óóóóriáasinagy határok"

Egész Dunántúl kategóriára, Alsószentmárton, Szulimán, Mosonszolnok, Egyházasfalu és pl Tinnye, Perbál, Papkeszi vagy Lepsény meg Balatonfőkajár is a Dunántúlon van.

Ja és karikázd ,már be a szövegemben a kijelentésemet, miszerint amit írok ÁLTALÁNOS érvény egész Magyarországon [-> a Lyukmagyarország c. kif.]
Ki merem jelenteni, hogy a címerezésről mint olyanról kb lófasz, amit tudol, még a Dunántúl metszésében is . Gyerekkoromban még nagyobbacska úrttörők is végezték, ma már van olyan gazda, aki 16 éven alulinak LÁTSZÓ fiatalt se enged még leülni a tábla mellett a hüvösben se, nemhogy a sorba nem engedi be ELVILEG adó-és tébékértyával (tehát személyiigazolvány/lakcímkártya... is) kéne sorban állnia a gazda laptopjával ül és soran veszi föl az adatokat, hogy lőhesse a NAV-nak...

magyar-magyar szótár 2013.10.30. 02:44:53

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Tudatilag már ennyire be vagy sötötedve?
A Hannibal Lektűr-attitűd · hannibal.blog.hu/ 2013.10.28. 13:18:24
on

proletár az, akit megnyer a rezsiharc
Még a nemproletár, aki 100 ft-ért a kutyáőt megbassza, 20 Ft-al óccsóbb kenyérért a Havanna ltp-ről kiingyenbuszozik a soroksári Fosonyba csak kizárólag kenyérért, az is leszarja a rezsicsökkentést és apjafaszázza ezeket. Nem találkoztam még élő emberrel, aki kb ahogy te, ne lófaszozná semminek a rezsicsökkentést a "zélelmiszerárak bezzeg az egekben!" felkiáltással.
A proletár nem olyan tudatilag könnyen befolyásolható ember mint te, ő nálad sokkal inkább semmibenhívő, semmiben nem hisz és senkinek sem -te csak álmodozol a semmibenhívésnek arról a fokáról, ami a proletárnál rutin.

magyar-magyar szótár 2013.10.30. 02:48:25

@vészmadár (pica pica): Konkrét példa:
Az éledő baromfiiparban baromfifeldolgozáshoz tapasztalt baromfifeldolgzós managernek eszébe nem jut Mínusz 30-as picsákat szalaghoz állítani -ebben a műfajban is kikötés a +40 +50-es életkor, nincsen idő meg energia arra, hogy mínusz 30-as hájhasúak 60-90 nap alatt a szokatlan munkába beletörjék a testüket.

Steinmann Lujza grófnő 2013.10.30. 07:14:48

@magyar-magyar szótár: de ha MINDENKI apjafaszázza ezeket, akkor fizetett statiszták nyalnak csontig a békemeneten? Honnan a sokszázezer lelkes tapsoló és honnan a kb 70-os választási győzelem, amit most mérnek a közvélemény kutatók?
Kik szavaznak rájuk az időköziken, ha MINDENKI apjafaszázza őket? Vagy mégis vannak rezsiharcot benyaló proletárok, nem?

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2013.10.30. 12:06:42

@magyar-magyar szótár:

a fidesz ezt a rezsiharcot tolja ezerrel, a népszerűségük pedig az egekben, vagyis sikeresen rezsiharcolnak

de persze te jobban tudod

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2013.10.30. 12:09:13

@magyar-magyar szótár:

"A proletár nem olyan tudatilag könnyen befolyásolható ember mint te, ő nálad sokkal inkább semmibenhívő"

aki vegetál, annak a tudata a napi betevő (cigi, pia) körül forog csak

magyar-magyar szótár 2013.10.30. 14:42:47

@vészmadár (pica pica): Drága testvérem, áruld már el nekem, melyik ötévesterv idejében voltál te utoljára szabad ég alattkánikulás kukoracímerezésnek dandárjában 10-től mondjuk 14 óráig? És áruld már el annak az iskolának a címét, ahonnan mai malachasú lányokat meg metroszexuális fiúkákat be lehetne küldeni mondjuk egy Pioneer felügyelte kukoricatáblába címerezni... és a tanár, aki munkavezetőjük is?

magyar-magyar szótár 2013.10.30. 14:45:18

@A Hannibal Lektűr-attitűd: A rezsicsökkentés mint olyan, mára már ennmagába kunkorodott és a marketingöngyi kategóriája, részletezzem, mekkora impotens balfaszság erre "hegyezni" a gambánnyot?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2013.10.30. 16:22:59

@magyar-magyar szótár: Dudi, akkor fogalmilag tisztázzuk: a diákmunka nemegyenlő azzal, hogy iskola szervezetten kivisz szüretelni tanári felügyelettel diákokat, olyat én 20 éve nem láttam. a diákmunka az, hogy hétvégén, illetve nyáron a diákok elmennek egy diákszövetkezethez (Fürge Diák, Melódiák, stb.), aki leszervezi őket ide-oda dolgozni. Na, a címerezés az klasszikusan ilyen megoldással megy. Egy csomó munka csak így érhhető el, tehát pl. hiába megy be a komlói Tesco-ba a kis Cintia, hogy ő lenne éjszakai árufeltöltő vagy betanított pénztáros, elzavarják vmelyik diákszövetkezethez. Akik meg azt mondják, lehetsz, de előbb van itt egy hónap címerezés, utána majd lesz más meló is. Sőt, lekiismeretfurdalás nélkül szerveznek diákokat munkára iskolaidőben (mondjuk már kettőre be kell mennie dolgozni, miközben fél háromkor még órája volna. De hát műszakcsere nincs, mert ezren állnak sorba... Egy Tescoban felnőtt dolgozó alig-alig akad...

Steinmann Lujza grófnő 2013.10.30. 20:18:18

@magyar-magyar szótár: @vészmadár (pica pica): én is hozzászólok, bár minek, mert nem tudom, figyeltétek-e, Dudi általában mindenkinek részletesen válaszol, egyedül engem ignorál, ki tudja miért.
A malachasú dolog sztereotípia. Ahogy Vészmadár mondja - diákszövetkezeten keresztül mehet, és ha nem teljesít, legközelebb nem hívják. Itt a fényesfővárosban szintén általában árut feltöltenek, meg gyorséttermeznek, kemény meló, és ha nem bírja a gyűrődést 2-3 napon belül elküldik.

PesszimPista 2013.11.01. 20:39:11

@A Hannibal Lektűr-attitűd: És akkor ez mi?: 444.hu/2013/10/31/az-mszp-1-8-a/
Nem kell tételesen kivesézned (én sem tettem korábban), elég ha egy-két mondatot rászánsz.
Előre is . . .

magyar-magyar szótár 2013.11.02. 06:37:50

@vészmadár (pica pica): ezt én is tudom a diákmunkáról, de te semmit se tudol a címerezésről, ez egyszerűen a melódiákos magyar diákcsicskáztató maffiacégfélékkel nem kezelhető műfaj. Rég elmúltak a 80-as évek, ma már némelyik pioneeros és más nagy vetőmagtermeltető által műveltetett tábla kisebb vagyont ér, eleve a termeltető ügynöke meg se bízna abban a fajta diákmunkában, amiről te itt hadoválsz, referencia kell. Az ügynök pl kimegy és úgy dönt, át kell még járni, akkor soványlóvágtában érkezzen a csapat és járja át. Ha durva hibát találnak, lezúzatják az egész táblát is. A termeltető ügynöke néha be is járja a táblát, pl 1200 méteres sorokat is.

magyar-magyar szótár 2013.11.02. 06:57:51

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Én nem az "én igazságom"-at szajkózom. ha leültetnélek egy szerinted vegetáló proletárral, aki kb veled egykorú és riportoznám a te életed őneki, ami nyilván fejlett, és élménydús és értelmiségi lét, ő azt mondaná a te életedre, hogy te nem élsz és csicska rabszóga vagy. Mifelőlünk tekintve "igénytelen" életről van szó, arra se nincsen különösebb "igénye" hogy hová szarjon-húgyozzon. Ja tévébe-ke meg a zússágok a rinyálást, a sírásrívást, a jajongást, apanaszoikat murtassák-a-ja ... de egyébként elnézem a fiatal 15-17 éves proletár nyákat, ahogy cepelik a baótbú hazafelé a gyerekeiket, nem szenvednek kismamadepresszióban vidámak. nem látod a proletárokat depressziósnak, levertnek, hanem hetykék, kivagyiak, büszkék a márólhónapraélésre és kellemes pillanatokat halmoznak kellemesre. Külön élvezetet jelenrt a számukra fennkölt értelmiségieket ússágíraókat meg diplomásértelmiségieket szopatni, szívatni, átverni. Sok tisztviselő, aki proletárokkal bánik, folyamatos hasmenésben szenved.
A huszonhárom év egyik legmélységesebben máély bűne rendszer és politikafüggetlenül a tökmindegymilyen kormányok alatt a középosztály basztatása, nyúzása, zsigerelése. Ebben pedig vezérlőértelmiseggségünk, a cocojológijusok, indexisták, emenósok, bájerzsótok és az összes semmirekellő kétfelé nyal, egyszer a politikai és gazdasági elite üde ánuszaiba nyal bele, máskor meg kompenzációképenn jaaaajdeempatikusmán a proletáriátussal.
hogy a faszomba ne unná a középosztály alja, a 90-120ezerért gályázó lecsúszott munkásosztálybéli, hogy ő húzza az igát, a proletár és a "felső 317894" pedig gondtalanul hawájjoz.

persze ha finomítjuk a képet, akkor azt látjuk, csak a magyar újságírói kar metszésében, hogy 4444 újságíró és médiamunkás nagyon jól tudja, hová érdemesebb anyaguilag benyalni a gazdasági elitből, a maradék kontárok meg a nemmegfelelő seggeket nyalják, a balfaszok. A sima kis uszításokat benyalod te is, de kérlek, linkelj már be mértékadó neked (számodra) politikailag megfelelő médiumtól írás Pntér belügyminiszterné Összes Munkáiról.
Linkelitek itt nekem jóoldaliak a wúúúdeeőjjmánhúúúdenagy kakikat a.. de csak nyúlmonyoriak azok jóformán.

Állandan az ország KÉT (2)felészakadásáról nyavalyogtok, még fitzikailag is kettőbe képzelitek el ezt az utcasarokra kiokádott "grenadirmars" alakú katyvaszt, amit a jó meg a rosszoldali média is csak szajkózik.

és te mely büszke vagy magadra, a "tiszta gondolkodás"-odra és lejön neked összesen a rezsicsökkentés című czikkelyemből az, hogy akkor én biztos benyalom a rezsicsökkentést meg viktoriánus vagyok.
Én még sose linkeltem neketek emenó pont hu-.t vagy kocsismátés maszlagokat, de te fentről lefelé beszélvén nekem a jóoldali média (hávégé stb )lehnagyobb etető maszlagjait mint cáfolhatatlan ellenérveket a.. mire, tesvérem, mire?
Egyet nem blattoltam, amiket te fedáksáriznál gyári kész néphülyítő etetésekkel.
Jöttök a "cáfolhatatlan érvekkel" mit a faszomat nem tudnék.. még nem is annyi pénzért, mint a gavraféle kis szopógecókák széjjelszofisztikálni, de párban! úgy értve, hogy rámutatsz valamire és akkor elkészítem neked a rizsát hozzá pro és kontra.

Annyiban különbözik az a lózung, amit linkelsz, attól amit viszont én sose linkelek és pl sokszor tagadom is a rosszoéldali bróbbaganda állításait , hogy az, amit te linkelsz, mint újságírói munka profibb. (Jobban bassza a gitárnyakat is a jóoldali médiamunkás, mint a rosszoldali balfasz)

magyar-magyar szótár 2013.11.02. 06:59:22

@vészmadár (pica pica): Amit magyar diákmeló bulicéget ismerek, kb a cigány rabszógáztatók szisztemjét csinálják, azaz lenyúlják a melósók pénzét, nem annyira nyiltan és nem oly sokat, de ha titkosabban, ám gecialjasabban is.

magyar-magyar szótár 2013.11.02. 07:01:33

@Steinmann Lujza grófnő: Menjél már be egy zömmel lányos osztály tornaórájára oszt nézzél már szét csípő-és derékbőségileg. Vagy strandon. Kb 100 lányból 88nak háj fittyed a bikinikorc fölött meg hájhas -ez sztereotipia?

PesszimPista 2013.11.15. 21:43:05

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Már igazándiból semmi, ha komolyan vesszük, de te végül is feldobtad ezt: 444.hu/2013/10/28/az-elveszett-millio/ , mire én böffentettem egyet közvetlenül kettővel alább, mire te aztat mondtad/kérdezted, hogy "Konkrétan?", mire én kiválasztottam egy másik cikket, amire vonatkozvást kértem, hogy legalább csak annyit böffents (akár nem is konkrétan), amennyit én korábban a te általad citáltra.
Azon túlmenően, hogy a 444 vmi miatt úgy gondolja, hogy a cikkeit -mind méretében mind pedig értelmezhetőségében- kb. SMS méretenként kell tördelje, bármelyik mégiscsak jellemezhető pár kurta mondatban.
Csak ennyi lett volna, de ha nincs kedved már hozzá, teljesen megértem.
Konkrétan . . . is.
süti beállítások módosítása