2021.02.04. 06:18
Hővédelmi tanusítvány
Az ősi szövegekben úgy fogalmaznak:
"a talajtól/földtől elvágta magát"
Mi, barmok,akiket rákényszerítettek,hogy beton alapra betonlábazatos betonaljzatos házakat építsünk, 60 éves korunkra nyakig izületigyulladásosak leszünk,még szerencse, hogy nem voltunk akkora picsaemberek,mint a fejlettnyugatiak,akik ötévente felveretik a hidegburkolatot, mert kiment a divatból,most a szögletdizájn meg a negyednégyzetméteres "organikus" [mintha fa lenne,mintha hasított pala lehetne] mintázat a divat. De lehet, hogy 2030-ban meg megint a tüzépbarokk.
Tanítványom tanácsért jött és egy Rákosi-korszak beli uzsorás loárkastélyát javasoltam neki megvenni,mert az építőmester az utolsók egyike volt. Száraz falak,tökéletes tető,pompás kéményrendszer oportóvörös nagyfajsúlyú kéménytéglából [hasonló,mint a járdatégla] , a nyílászárókat asztalos készítette 4+4 évig szárított faanyagból,amit még ő is szárított 4évig. Tehát nem vetemednek.
Kibérelték a házat,amíg a hitelt intézték,mert ilyen "korszerűtlen elavult" házra szinte lehetetlen hitelt kapni. Alakástámogatási booom-ban megint bankokmeg építőanyag gyártók és forgalmazók lobbyztak [a lobbyzás a korrupció eufém,nyugati neve...]
Van központi fűtés,de nem hasznáják,mert a hall cserépkályhájából az egész házat felfűthetni két öl,kb 30-60kg fával,keménységétől és a télállásától függően.
A ház azért nemkellett senkinek,mert 4 holdas a telke. Mamár falun is annyira korszerű,modern ésjövőbevezetőa gondolkodás, hogy a teleknagyság épületen és elsőudvaron kívüli része értékcsökkentő tényező. Az utolsó tulajdonos un "energiafák"-kal ültette tele a hátsóudvarokat, szérüt és a kertet. (Az uzsorásnak mesebeli szőlő-gyümölcsöse volt rajta. A megyeszékhelyről hozatott kufferseggű meztelen 20 Ft-os kurvák a mosolygóalmáskerti részben rohangásztak meztelenül a júniusi napfényben,az öreg pedig fehér hintaszékbőlnézte, öreg, hát akkor még 37 éves ha volt)
Kijön az energetikai szakértő és a mindenórás asszonykát szánván beírja a házat a talán még megfelelő , az utolsó rubrikába.
Ezen fellátván megkértem,magyarázzon el nekem valamit: Ugye, hőfényképet,azt nem készített.
Ha szabad...Mutasson nekemegy mondjuk AAAB szintű házat,ami kb ekkora hasznos négyzetméter ... -nem! - az bizalmas adat. Jó,elfogadom ,mondjon egyet körülbelülre: Mekkora Jule fűtőértékkel fűtik azt az AAAB házat. Vegyük ezt 100 egységnek.
Hurrá -mondom a faszinak blazirtan,akkor csuhrajj, hiszen ezt a házat 35-40-nel ki lehet fűteni. Nyáron nemkelllégkondi,mertmindig alatta van a külsőhőmérsékletneka belső 10-15 fokkal.
Az nem baj, gőgösködik a mérnökúr,ő ezzel nem foglalkozhat. Ő hőtanusítvány készítő,millióba került a jogosítványa,mit képzelek magamról, hogy álldigálok itten a tehénszarban disznószaros vadászcsimmában, oszt?
Ez a ház nincsen elvágva a talajtól.
Az alapja un "vasas" tégla,a lábazata pedig salétromálló sárgás,törésében szemcsés. Valahol vállmagasságban kezdődik a közismert pirostégla,amit már eszik a salétrom, csak az építőmester 1949-ben lekátránypapírozta az alapot is meg a lábazatot külön. Nem vizesek a falak. Járkálhatnék zokniban a házban... ha az enyém lenne,még a konyhában is : nem hideg a padozat.
szubjektív! mert ? :empirikus
Nemtudom...ez... bonyolult,amit írtam?
És még egy: Egy,a talajtól el nemvágott ház öökológiailábnyomátmerészelné-e bárki jogosítványos,okleveles, többdiplomás felkent környezetvédelmimérnök összhasonlítani egy kamu marketingalapon "zöld" ,a legpompásabb tanusítványokkal hókuszpókizált házéval? Ami úgy nagyjából 25évmúlva egy rakás veszélyes hulladék lesz.
Snitt,autószervíz.
Éppen kapóra jön,mert az Euro 0-ás dízel autóm mellett egy 3éves, 75000 km-t futott benzines Ford Mondeo áll. Mutatom a vizsgabiztosnak az Euro 0-ás dízelautóm kipufogó csöve végét,kb egy 2H-s ceruza grafitja szürke belülről. A FordMondeo benzines és Euro IV, a kipufogója, mintSaca bácsi 500-as Trabantja 1977-ben,aminek a motorja olajba fulladt,mert senki meg nem győzte az öreget, hogy nem 1:20-as keverék kell a Trabant 500-asba.
Euro IV-es dízelmotor egy Vauxhall [-> Opel H-Astra] DPF szűrő kiégető gyári programja, ha beindul. Ez a jelenség természetes a mérnöki kar szerint,a DPF-szűrő a márakorszerűmodern jövőbevezetőkörnyezetvédelmi rendszerbőlkikerült hyperrákekeltőhatású,mertmikrokoromszemcsékkiszűrését biztosítja.Amikormegtelik és eldugul,a rendszer egy vékony vezetéken odaveztetett gázolajat begyújt a szűrőbe és ahogy gummicsimmás Tóni bácsi a disznóperzselővel szokta,ami csakPB gáz,tehát nem a károsabb gázolaj. Van ennél is gagyibb? - Persze,a BMW dízelek DPF kiégető rendszere. NÉMET MINŐSÉG!
Hátraveti a havashenrikarcát a vizsgabiztos és úgy köpi a szavakat, ahogy a félmarik szotyolahéjat szokta, ennek a zsonglőre ugyanis, egyszerre 6-11 szem szotyolát dob be és 12-22 db héjat köp ki.
Őt az nem érdekelheti, ez szubjektív, hogy az én autóm 4,2liter gázolajjal és olajcserétől olajcseréig 2 dl motorolajat fogyasztva tesz meg egyébként 100km-t,míg a Mondeo 10 liter benzint fogyaszt 100-ra és 2 dl motorolajat. És ne magyarázzak neki, hogy hová tűnik a Mondeo-bólaz a plusz 6 liter üzemanyag a kisérlet közben, amiben 100 kilométert 82 km/h átlaggal teszünkmeg (azaz 100-110-et igyekszünk tartani)
Mondom neki,hamarosan bebasz Németország és majd Magyarországon is a valós,mért környezetvédelmiértékeket kell beírni.
Rámnéz:
Magyarországon?Hö.. hö... hhhöö..ööö
és röhög.
Megírjam a Környezetvédelmi tanusítványt?
"Robikám,rajzoljál már nekem környezetvédelmi'ket a szarokra, amiket tegnap küldtem odanektek a Zozóka trélerén!"
22 komment
Címkék: szubjektív korrupció néphülyítés lobby ökológiailábnyom empirikus papírozás talaj magyar történet uzsorás netokrácia népszopatás búsmagyarsors rajzol magyarszar magyar riport picsatársadalom picsaember fagyasztottkajazabáló konglomerálttársadalom benetton picsazöld valódizöld politikaizöld baden-badeni ember agyhaláljárvány valódizöldek benettonzöldek papírja van róla talaj tégla mértadat hővédelmi tanusítvány
2021.02.03. 15:05
Felelősen Kihaló
jóaszamáris szóleleménye a
Felelősen Kihaló
-tudjátok,akia nemszaporodásáa bátorvállalásávalmegmenti a Földet annyira a túlnépesedéstől,hogy majd nem 12Milliárd ember hemzseg rajta, csak 11Milliárd 808millió.
2021.02.03. 07:48
Forbes-lista
A Forbes listáiban nem is az éppen aktuális tartalmuk az érdekes annak ellenére, hogy milliók tudnak izgalomba jönni tőle,pedig annyira meglepő és előre-kiszámíthatatlan,mint a múltszázadi pornófilmek végén a gecispricc.
"Bazdmeg, kisfiam, ezek akkora megvezethető sűttökrök, bevennék,hogy Gleiwitznél a lengyelek támadtak, mert a fényképeken lengyel egyenruhákat látni:D "
/Miska bá' uzsorás az Internet Népé-ről//
Szerintem sztenderdjei sem annyira érdekesek,mint a XX.századi későkapitalista birodalom,ahol ezt az állítólag az Egész Világon Egységesen Alkalmazható Sztenderdet kialakították.
Képzeljetek elegy nemzetgazdaságot,amit nem csak nemzetinek szabad hívni,de az ország elnökének még Isten oltalmába is ajánlani a népével-nemzetével. Megvan?
Ebben az országban nem a vagyonuk nagyságával dicsekednek a leggazdagabb emberek,hanem azzal,mennyit adóznak.
Ide bököm be,hogy Magyarországon az adómegkerülés bűncselekmény.
Magyarországi vállalkozói körökben adózni a hülyeség foka, aki adózik, az megveszekedett barom.
Adózni ?-Magyarországon? -csak a CNN StratégiaiPartnere fórumműsorába betelefonáló 1947-ben született és ennek ellenére már 75 éves emberek szoktak,de ők aztán 60 éve adóznak már jaj,annyira, hogy.
Értitek a magyarországi leggazdagabbak listája, amin egy kurva kínai vagy vietnámi nincsen, de büdösruszki még szép, hogy, bár Navalnij szerint az "orosz" valami kaukázusi geci lehet :D meg a Pintér Művek a fasorba sem:D És a Németh és Dr Fia Gyülike Konszern se:D
Viszont a bezzeg mintaországban,ahol a Forbes Sztenderdet valamikor Nixon szépidejében,az ARPANET korában és a mai KÖZGÁZ't végső ma is tanított formájába töltötték, ebben a most a Világ Vezetésére Újra Alkalmas birodalomban adót megkerülni erény,viszont aki csal az adóbevallásában,azt bebörtönzik,ha pl milliomos.
MAGYARORSZÁGON A CIGÁNY LOP,HA A MAGYAR VESZI EL A MÁSÉT, AZ SZERZÉS, ÉS HA MÉG DIPLOMÁS , ÁM POLITIKAILAG MEGFELEŐEN OLYAN ARANYOS IS, AKKOR KREATÍVAN KÖNYVEL.
Most nem szálazom végig,de az AmerikaiEgyesültÁllamokban a nem annyira bűnözőktől fölfelé,főleg a munkás-és középosztály meg a kisvállalkozók körében a tényleges és a papíroni jövedelem között az olló alig lehet több 20%-nál. Hiszen ki kockáztatna szövetségi bűncselekményt.
Míg teszemazt a posztszocialista országokban a statisztikai adatszolgáltatási fegyelem komolytalanabb,mint az,amit a Komedi Centrálon humorként hisznek beetetni velünk.
Gondoltam egy számot,ez a magyarországi tényleges hússertésállomány-megvan?Jó,és akkormost higgyük el errőla KSH adatait,megvan? Vond ki szépen a tényleges sertésállományból a KSH szerintit és minden ezrére egyél meg egy szilvásgombócot.
Tegnap hülyítették a magyar lakosságot arról,mennyit költenek élelmiszerre,amikor pl csak az elfogyasztott sertéshús legalább egyharmada soha,semmiféle statisztikában nem szerepelt. Az un "mélyszegény"-ek tényleges jövedelme nagyjábóla háromszorosa a statisztikailag kimutathatónak.
A taszisták által összekaparintott kárpótlásipé'z Gyöngyöspata leggazdagabb családjait gyarapította,kutasd ki őket a statisztikákból,te síkendre alakú szobai társadalomkutató,teee :D
Ökörködni egy olyan antikapitalista XXI.századi vállalkozó vagyonbevallásán,mint ApróPiroska néni,a magyar kreatívkönyvelés pápanője vejéé? Hagyjanak már :XD
Szólj hozzá!
Címkék: statisztika áltudomány magyarszar feri és az anyósa amerikaiidióta EZO TV síkendrealakúak rendje gyülike könnyű otthonról végezhető internetesmunka amerikaiidiótizmus statisztikai katolikus amerikaiszar agyhaláljárvány statisztikai adatszolgáltatási fegyelem Internet Népe amerikaiéjszaka statisztikai idiótizmus Forbes-lista A CNN Stratégiai Partnere Németh és Dr Fia showegyház
2021.02.03. 06:32
Agyhaláljárvány 2021.
És én még azt hittem, hogy az un "CapitoliumOstroma" című fake műsornál nem lehet nagyobb kamut megetetni az internet népével.
Háthogy a szurkos rézkábeles hús-szín bakelitházas és fanyelű kurblis telefaXXXXomba ne lehetne.
A képen jól láthatóak a videók összeillesztése miatt keletkezett,az egész képmezőn át húzódó vékony, vízszintes vonalak,a virágedényen és az aszfalton,arról ne is beszéljek, hogy a "puccs" képeinek felbontása más,mint a csaj videójáé az előtérben és akkormár nemis veszem a fáradságot, hogy a feje körvonalára mutassak felül.
Jóéjszakát,Internet Népe,egyetektovább szépen!
27 komment
Címkék: néphülyítés internetes újságírás netokrácia paracsizmaváltás fagyasztóitársadalom népszopatás jógyerekműveletek picsaember fagyasztottkajazabáló konglomerálttársadalom autoerotikus fulladás egyszemélyestársadalom szaósölmédia agyhaláljárvány internetes agyhaláljárvány internetes agyhalálgyár internetes körbeidiótizmus faszbúkizáció 2021-et írunk bazki
2021.02.03. 06:15
Nem vagyunk egyformák, dönts azonnal, ész nélkül!
Két mesét teljesen kiiktattak a mai mesekínálatból. Akkora a baj ezekkel a mesékkel, hogy még egy minden egyes lapjára 427 Kongresszusi Dollár támogatással megjelentetett provokációs LMBTQWERTZUIOPŐÚ mesekönyvbe se tudnának belekerülni, még akkor sem,ha a róka is nyuszi, csak egy magát rókának érző nyuszi pedig a magyar értelmiség történetében Esterházy Péter felbukkanása óta nem volt arra példa, hogy egy könyvet 1007 pszichiáter igen alaposan és szakmaiasan is elolvasson.
Mind a két mese a Pillanatnyilag Jó Választás-rólszól,az egyik a Róka meg a Nyuszi,mint büdösparasztok a vetési terv mint elmélet és a KÖZGÁZ,mint gyakorlatmezején,
a másik meg a Róka és a Gólya főzőcske műsora.
Éppen ezekben az években döntik romjaiba a magyar nyugdíjrendszert azok a jellegzetes nőiesen a kézenfekvő pillanatnyilag hasznosat választó nénik, akik majd 5 évmúlva ajvékolni fognaka nyugdíjjrendszer szarrámenésén. [- > Antall-nyugdíj]
Volt a gimiben egy bizalmas testvér-jó osztálytársnőm,őt kérdeztem erről, hogy ha Jaóskát,amíg aláfekszik,nagyon büdösnek érzi és az egyik legbensőségesebb emléke,hogy nagyon izzadni szokott, amíg Jaóska végez a büdöse belepuruckolásával,akkor erre un "házasság"-ot szeretne alapozni? Az volt a válasza,hogy ez az életterve,miszerint jól férjhezmegy Jaóskáhaó, gyön a lakodalom,kiadják a stafírungját, vesznek Jaóskával egy portát,arra alapnak látszót kókányolnaka saógorok, felveszik a zóttépppét, szű' két gyereket,azokkal elbabázik,eldógozgat, oszt a Jaóskábúmeg kiszoríjja, amit tud,elmegy valahová dógozni és utána meg maszekol feketén a fűtésszerelőbrigáddal.
Nem is volt ezzel a szisztemával semmi baj addig,amíg Jaóska az alkoholizmus 4-ik fázisában le nem fogyott 52kilósra és a brigádban kezdték neki felvetni azt, hogy itt már nem lesz elég az, hogy a napszámát 0,75-tel szorozva adják ki neki,mert lassan az üzemanyaghányadot nem dógozza ki.
Aztán,amikor először szarta össze magát kábulatában,ahelyett,hogy felment volna Budapestre hajléktalannak,kimosakodott,jólkipisilte magát, felvette a szépruháját és felment a padlásra felkötni magát.