Mint köztudomású, a magyar nemlétező, jaj, annyira elnyomott, hogy az internetes hírgyártás több,mint 3/4-ét leuralló ellenzéki sajtó amerikai közpénzekből [-> Kongresszusi Dollár ] is tud [->képes] jaj annyira szelektíven érzékeny lenni a magyar közpénzek sorsának összefüggéseiben, ha a Geciváltás 2022. a pályázati célirány. Többször javasoltam már ezeknek a derék embereknek, hogy úgyis megköltségelhetik, ne sajnálják a nyomtatópatronokárát és nyomtassanak ki Dr Orbán Ráchelke fotókat és arra a leghagyyományosabb férfimód'  verjék ki, az kevesebb amerikaiközpénzt égetne és a magyar demokráciának attól pont ugyanaz a kuttya baja se lenne, mint amikor 2004-és 2010. között magyar közpénzeket, viszont hatékonyabban költöttek rájuk. [ -> veszélyben az index -> létszámracionalizáció az indexben 2020.]

Ugyanis Magyarországon több,mint 1000 olyan pályázatíró-vállalkozó dolgozik a közpénzek magánvagyonná konvertálásában, aki dolgozott már 2010.előtt is és fog még majd a Geciváltás 2022.után is.

szevasztok.jpg

 

ILLUSZTRÁCIÓ Az USA Konresszusa Demokráciafejlesztési Kerete többek között Földes András jógyereknek az un "riportkörút"-naklátszó valamijét támogatta napi 1000 CUSD-ral olyan területeken, ahol naponta akkor tud az ember a helyi luxus szálló elnöki lakosztályában megszállván elbaszni 500 Dollárt, ha kurvázik, drogot vesz majd a taxisokkalleáll kockázni is.

Úgy, hogy a kurvajsteny fasza nem ellenőrizte Földest, ha ugyanis a kötelezőmeséket kitalálta,mint a "riportja" a menekültmentő hajóról. Amit én idehaza gogliból 500 Dollárért különbet összeütök olyan arányérzékkel, hogy azért azt a mackócserés cuccost,mert annyira nem életszerű,ki is hagyom.

FÖLDES Legyé te is tagja a [politikailag megbízható fejlett]riporterek szövetségének és akkor te is pályázhatol ilyen támogatásokra.

HVG IRIGYE Tagja vagyok a szervezetnek és pályáztam is,  bazdmeg.

Az viszont kérdés, hogy ha "sikeres" lesz a Geciváltás 2022.akkor az USAKongresszusa továbbra is ugyanannyi amerikai legálisan adótmegkerült közpénzjellegű adódollárt szán-e amagyar demokrácia megmentésére,mint a Kárpátok Borzanáriája idejében.

 

"Thank You Boyz 'n Gurlz,Good Nite!"

/Frank Zappa kedvelt búcsúszavai koncertjei végén/

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr3616487304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr.Koós Alajos 2021.04.03. 11:49:44

Uniós pénzeket úgy is el lehet veszíteni, hogy a Bizottság majd jól nem utal pénzt a Gecinek ( aki utal, annak nagy a hatalma, mert ha nem nyomja meg a gombot, akkor nem utaltatik, és a nem utalás tényét nem befolyásolja annak jogszerűtlensége sem ) De úgy is el lehet veszíteni, hogy nincs épkézláb apparátus, amelyik a pályázatokat kipörgesse. Valószínűleg a nagy összefogás lelkesedésében sokan vannak olyanok, még felső politikai szinten is, akik nem értik, hogyan működik az uniós pénz. Az uniós pénz nem úgy működik, hogy a Geci kap a számlájára pénzt, amit aztán szétoszt az algeciknek. Kell stratégia, amit Brüsszel jóváhagy, aztán kell egy csomó cég, akik pályázatot adnak be, hihető, a stratégiával egybehangzó tartalommal és megfelelő formában, és azt meg is kell valósítani, mert ellenőrizhetik, kijöhetnek és megszámolhatják a villanymotorokat, és azt is megnézik, hogy IE3-as-e mind egytől egyig. Ilyen pályázatok tízezreiből lehet az úniós pénzeket kiforgatni, rengeteg munkával céges és állami oldalról egyaránt. Vannak kétségeim, hogy egy olyan politikai apparátus, amelyiknek egy jó évébe telt, hogy kész műszaki dokumentáció és egy eredméntelennek nyilvánított, de már dokumentált tender alapján a Főváros emblematikus hídjának felújítását elindítsa, meg fog-e tudni birkózni pályázatok tízezreivel.

Arra is kíváncsi leszek, hogyan dolgozzák fel majd azok a cégvezetők, akik szidják a potrohás gecit úton-útfélen, és az előző időszakokban és most is sorra veszik föl a támogatásokat, majd ha az új jogállamilag és európailag kifogástalan kormánynál elakad a pályázatok kiírása és elbírálása. Ugyanis semmi egyebet nem lehet várni.

Frick László Intézet 2021.04.03. 13:43:58

@Dr.Koós Alajos: Elfelejtettem ezt,mégtegnap:te itt belemerülsz az Euro-politikába.

"Brüsszel" azonban Európaellenségeibőlálléski nem szarjale, beleértve a honnan pénzelt ellenzékünket,amikora cél Európa anarchiába kergetése XX.századi eszközökkel.

A döntéstnemEurópáőban hozzákmeg ésa "lapokat" nem az Únióérdekei szerint osztogatják.

Teljesen nyilvános ennekakommunikációnakaz irányítása,nem Brüsszelbőlmondjákmeg,mintkommunikáljon az Euronews vagy a Deutsche Welle vagy a Szabad Európa vagy az Index,defőleg a 444.

És ahol a felsoroltaknak megmondják,na,onnan mondják meg Brüsszelnek,mit tegyen.

Nema +"tevés" meg a "csinálás" amin múlik,hiszen,hányszormutassam:Karácsony semmit nem csinál,viszont azt jólelkommunikálják,depla hajléktalankérdés "megoldása" esetében nemolcsón,viszont a szokott támogatással.

Ami:nemúniósforrás.
süti beállítások módosítása