2021.03.23. 09:35
Lakosságarányosan a velünk élő agyhalottak-Emlékezzünk a vírusszaporító hétvégére most
A március 9-i hétvége volt a lezárás előtti utolsó lehetőség a vásárlók számára, hogy egymásra hatékonyabban tudják terjeszteni a Londoni MutánsVírust személyesen egymás lehelletgőzében vásároljanak,
EGÉSZ CSALÁDOK MENTEK BE AZ IKEÁBA ÉS JÖTTEK KI NAGYSZATYROKKAL MEG KANAPÉKKAL!4!!4!
egy 150000 Ft-os IKEA "kanapé"-nak látszó vadonatúj veszélyeshulladékra szórta a válság miatt éhezőnyomorgó megszorított szabadságátólkaranténba a Bolzanáró Junta Által bevásárlásilázba KÉNYSZERÍTETT bátorlakosság!4!!4!!
"Óbbá Cigány Geci jazér terjesztette a lakóságra a járványott, hogy a félelem és a reszketésnek a náci digtatúrájátot, jaztat terjessze! Hitler is attú győzötot hogy a Félelmet! "
(Pijolós Joli Falurággyója 2021.márc. mísora/
ezt elég sokan kihasználták, azonban elmaradt a látogatók száma a tavalyi év azonos időszakához képest – mondta a hvg.hu-nak huhogtató jógyerekmagazinoknak Münzner Tímea áruházvezető-helyettes. Egyik-másik áruháznál mégis komoly sorokat lehetett látni. Ezt magyarázhatja egyrészt, hogy reggel többen próbáltak meg bejutni, illetve az is, hogy az Ikea korlátozta, egyszerre mennyi vásárlót engednek be – erre egyébként előre figyelmeztettek.
Mint arról szombaton beszámoltunk, 8:40-kor már kilométeres sor állt például a soroksári IKEA előtt, de több más áruháznál is tumultuózus jelenetek zajlottak.
12 komment
Címkék: paracsizmaváltás jógyerekújságírás picsatársadalom picsaember fagyasztottkajaliberalizmus fagyasztottkajazabáló konglomerálttársadalom vadonatúj szemét disztribúció agyhaláljárvány lakosságarányosan vírusszaporító utolsóhétvége
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Serény Vélemény 2021.03.23. 09:53:23
Frick László Intézet 2021.03.23. 10:01:02
Az utolsóbékeévben mentünk be kabarét látni,akkor az éhező-nyomorgómagyarok egy 240000 Ft-os kanapévalállták a sort,a szpíkermár az automata pénztárak hasznbálatára buzdított. Olyan "kanapé",ledobja rámagát egy csipsz 'n kaóla generációs 100kilós hetedikes gyermek és hat tagba szakad.
Szorgalmas Gyémánt 2021.03.23. 10:53:24
covid19.healthdata.org/hungary?view=daily-deaths&tab=trend
Eszerint két nap múlva 300 fölött lesz a napi halálozás.
És ez kérem, Tudományos Modell, nem huhogtatás.
Frick László Intézet 2021.03.23. 13:25:56
A svédmodellfölse vesz kovid címén 80 éven felülieket és akikovidban halmeg, annak az alapbetegséget kell beírni a halálokaként.Ha így lejavítod az adatokat,akkor a statisztikai főösszegmásfog mutatni,plkevesebben közlekednek,kevesebb a halálos baleset,egy rendes hétvégén meghalnak vagy 100-an.
Vagy plbékeévekben a feketenővérek a nehézbetegeknek hétvégeken szokták beadni az utolsólöketet,most ez a fajta halálnem kiesik,mert nincs ráidőmeg érkezése.
Én a svédmodell híve vagyok.
Van egy óóóriási nagy különbség,mert amai svéd öregek 20-30 éves korukban voltak olyan egészségtudatosak,mint a most nálunk 20-30-as egészségtudatosak... eleve az egész társadalom sokkalegészségesebbésplezzelislehetne kumulálni a
hagyjuk,törekcséplés
szerintem a statisztika áltudomány
ebbőlis látszik.
Frick László Intézet 2021.03.23. 13:28:01
Mirőlbeszélünk.
Amagyar,amikor a cucjialiaizmusban mégingyen csináltak bármit apofájában,akkorsement fogorvoshoz.
Nem is érti,mi az összefüggés a kirohadt fogsora meg a vastag- és végbélrákja között.
Az USÁ-ban a vastag meg végbélrák inkább a férfibuzikat viszi. Pl mind a két Gibb fivért.
Serény Vélemény 2021.03.24. 07:30:10
Frick László Intézet 2021.03.24. 07:52:41
SOMOGYI ZOLTÁN TÁBLÁZATOT
miremit kell aduászként ráverni
Nem figyeltemoda eddig,deNSZK-ban 4000 az intenzív ágyak száma 80millió emberre.
2020. tavaszán a sunyi Kásler egy ügyes trükkelleleplezte a kórházi kamuágyak ezreit il az orvosbárók hűbérikaszálóit.
Nemvéletlen,ez volt az utolsó csepp alevesbe köpésben.
Ezt bárki egyébként ellenőrizheti is, hogy hány elszámoltnapja van,és abbólaténylegesre,ha emlékszik,meg a költségek
Azt ismutattam,hogy egy huhogtatóhőha ilyen fantomosztályon készítette az "Ilyen a kovidosztály a zikszkórházban" képeit,még a hiradók is átvették.
A békeévekben mutogattam,hogy évente több,mint 100000 nyugger üdülingyen a rendszerven "kivizsgálás" címén,mackóban,fehér zokniéspapucs,finomsüteményillatok,olvasgatnak,nemkell a papafingásán aggódni odahaza a nyárikonyhában kucorogván egész napa hideg pörkőtt- és tőőtöttkáposzták emlékszagábanmeg apottyantós budi (A WC ott nem használatos,spórolni kella vízzel)
Frick László Intézet 2021.03.24. 07:54:22
Békeévben a nővéreka belső szobában tévéznek,onnan kajabálnakki,hol találni a pelenkát, ha valaki átpelenkáznáa hozzátartozóját. Hétvégén a fűse nő,menekülmindenki haza
persze a kórházi napok száma, az ketyeg tovább,a papíron ninncsen megszakítás.
Frick László Intézet 2021.03.24. 08:39:45
Szerintem a Jóistenke 0,022 mpalatt ki tudnászámítani azt, hogy a "NémetMinőség" -bőlhány % a német is ésaminőség amellteevalamint a nmet valódi GDP adatait.
De a magyar kórháziágyakról...
7Azt meg már említettem,hogy egy kórházunkban még belosztályokból sem találsz az egyikkel a másikat jellemezhető-t. A 13 főbb cigány törzset a kasztokkal,tájegységekkel és a budapesti meg a vidéki falvakkal kumuláltabban is egyszerűbb lenne...
Serény Vélemény 2021.03.25. 10:05:03
Frick László Intézet 2021.03.25. 10:32:52
Ja és a Kínából egyenesen EZ VESZÉLYES,viszont Hong-Kongban feladva demokratikus vakcinák,lélegeztetőgépek és egyéb gyógyszeripari készítményekmeg maszkok.
Majd ha kész lesz a ThaiÁtvágás, akkor a Hong Kongban feladottáruk népidemokratikusan a büdöskínaiak által tákolt EZ VESZÉLYES csatornát nemhasználva bio módon a Malakka szoros felé fognak továbbra is kerülni.
Amúgy maga Taiwan szigete [-> Két Kína elv] is fasza,mert a mégügyesebbkínaiak Taiwanban vásárolnak feladási bárcákat.