2021.02.23. 06:46
Ízlés és érdek
Privát életemben találkoztam párral Magyarország legokosabb emberei közül. Egyikük sincs az orbá gyűlölség azon fokán ,mint @Mata Hariette:
Ezek a szakemberek alapvetően hozzánemértő,kontár,közepesképességűeknek tekintik Orbán propaganda slapajait.
Amit vitatnak az állításaim közül,az a felelősségük:
Szerintem, ha nem szórakoznak az Orbán elleni gyűlöletkeltéssel 1992-és 2000. között, ma azt sem tudnánk, ki volt Orbán.
Amikor Szélesé volt az Echo TV szórtak egy hoválett-milettvele műsort, abba ültették volna be a golyókövér hatalmas pocakú Orbánt aki falusitúrizmussal meg szőlőbányászattal foglalkozó vidéki oligarchaként nosztalgiázna a rencervátás évein.
Csak ismételni tudom:
kevesebb többre vitt volna, ha a cél az orbántalanítás.
Ahogy már mutattam:
egy bizonyos vagyonméret fölött azonban már a miliárdos nemlehet tekintettel a politikai véleményére sem,akkor az ízlésére hogyan?
"Sanyikám,ha ebben a kurva életben akarsz még valami szaros Pick szalámit enni, vedd meg tőlem a kócerájt, amíg unalmamban agyon nem baszom!"
/Leisztinger Tamás Dr Csányi Sándorhoz egy bál alkalmával/
Vagy az ízlésére. Ismertem egy autókereskedőt mégabban a korban.,amikor a vezérképviseletek a kereskedőkkel kizárólagosságot kötötttek ki. Mint sok-sok autókereskedő,ez is autószerelőként kezdte,méghozzá zseniális autószerelő volt. Egy olyan márkátértékesített,amit útált és amit autószerelőmár abban a korban sem tekintett autónak.. Megkrédeztem hogy ha tehetné,mit árulna? "Ugyanezt a márkát árulnám,de felvenném mellé a Suzuki-t!" Elképedtem. Utálta azt a márkát is,amit értékesített,de a Suzukiról tökéletesen megegyezett a véleményünk. "Mert akkor focizhatnék a vevőimmel,megfuttatnának ebben a márkában és aztán,ahogy szokták, gyávaságból az óccsó kis cuzzúki mellett döntenének és azt is így tőlem vásárolnák meg "
"Más az élet és más az ágy!"
/Regina nagyhercegnő az egyik ágyasának, 1817./
"Vagy mégsem!"
/Várkonyi Andrea/
Így gondolkodik egy százmilliómos,akkor hogyan egy milliárdos?
Ezt nem érti meg Harriette féle egységsugarú politikai elhívő:
Akár maga Vadai Ágnes is szavazhat a fideszre.Vadai művésznő szabadidejében mezőgazdasági oligarcha és pl a mezőgazdasági oligarchák elemi érdeke, hogy ne győzzenek azok, akiket Orbán libernyáknak dicsér föl.Akit Orbán slapaj ostobái ba'lib'-nek reklámoznak.
Általában arra mutatok rá, hogy településipolitika történeteiből hiba országosokra általánosítani,mégis vannakmotívumok,amikugyanazok:Egyáltalán nemritka egy faluban az, hogy vcalaki 1400 napon át nyálfrecsegve szidja a pógármestert,de aaztán a rabbszógáit, jobbágyait meg csicskáit családostul arra kényszeríti,hogy erre apaógármesterre szavazzanak.Ennekinverze apolgármester lázárjánosa,aki valójában esküdt ellensége a paógármesternekés ezértolyan tanácsokat ad neki,amiket aztán az egész falu nyálokádva ró felapagármesternek,mikre bassza elmá' mgint a pízëket
Van az embernek a politikaiízlése és vannak az érdekei. Általában akik vadásznak, politikai oldalfüggetlenül telipofával szidjáka cigányokat,viszont estére kúrni cigány rányikat hozatnak,annyival jobbak a cigány pina és picsa tulajdonságai, hogy a szopásról már ne is beszéljek. Annyi,hogy rányi nem nyeli le, még a stricije gecijét is kiköpi,nem újságíró vagy médiaszakember, van valamennyi tartás,marad benne...
És ezzel mióta így van már a magyar?- attó annyira világos a bőre és szög a haja sok cigányunak,nem beszélve a nembarna szemekről.
74 komment
Címkék: politika magyar történet netokrácia paracsizmaváltás fagyasztóitársadalom népszopatás slapaj magyarszar iskolapélda barnaiszap jógyerekműveletek balkan circus balkán balkán fagyasztottkajaliberalizmus Olyan Alyanosz! Olyan Aranyos
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
2021.02.23. 08:10:50
és nem politikai okokból, hanem a jóga témája volt a fő ok.
Egy búcsúmagyarázat: olvasd végig, ahol donfaszkalap meg sótlanvélemény és szorgalmasseggfej meg te beszélgettek velem, van abban minden a jóga örve alatt, lenézés, szexista megjegyzés, stb. És persze, ez egy kommentsor, ahol tényleg nincs min megsértődni, mert nem emberek,hanem nickek beszélgetnek, de ami ott történik, azt úgy hívjuk, csoportos MOBBING. Amikor rászállnak valakire, és tökmindegy, mit mond, úgyis őt akarják basztani. És mert olyan bátrak, kemények, és tökösek, CSOPORTOSAN őt akarják basztatni.
Lelki magyarázat: sokminden lehet, frusztráció, elégedetlenség, máshol ki nem élhető agresszió....szóval, keressetek más alanyt erre ezentúl.
Frick László Intézet 2021.02.23. 09:14:21
Ugyan már, jóga.
A lényegről beszél. Az érdemi,a valóban fontoskérdésekre a választ mindigilyen mellékes hülyeségeken nózizással trükközöd el.
Vedd már magad komolyan és a lényegre válaszolj.
Pl hogy miért kéne nekem elismételnem,amit te is csakúgy felmondasz az általános szórásból.
És hol vagyokén pestisrácos. Miben,delényegesekben.Sarkalatosokban.
Serény Vélemény 2021.02.23. 09:39:14
Sértődj meg, de én már láttam, ahogy ezek a démonok kimennek az emberekből, és igen, én is jobban érzem magam, ha kiűzöm még a közelemből is, és nem érdekel az, hogy ezek a debil, távol-keleti misztériumvallások legaljának a legszennye mit mond, meg mit csinál!
Valamennyire azokat akik bizonyos szellemi látásra szert tesznek meditáció, meg más okkult tevékenység által, még tisztelem, mert legalább nem materialisták, de a mezei lábukkal fülvakargatós jógázós kispályások a legalja mindennek!
(bocs.)
Serény Vélemény 2021.02.23. 10:11:50
Serény Vélemény 2021.02.23. 10:21:10
(Ráadásul az konkrétan bűn is)
Szorgalmas Gyémánt 2021.02.23. 12:08:29
A Fővárosban nem az m1-en nézik az emberek a sorosplakátokat, azért látnak oylan tisztán.
Wildhunt 2021.02.23. 13:24:01
don Fefinho · http://bunkonyilas.blog.hu/ 2021.02.24. 04:12:50
(Vagy visszajárnál? Ez akkor egy olyan nagykönyvi abúzuskapcsolat, amiből nem tudsz kilépni?)
Frick László Intézet 2021.02.24. 06:14:57
Ismétlő áttekintés:
A Jóga Hármas Egységéből az egyik az aminek a "testgyakorlási" haramadának a tizede egy sziporkájábóla "Nyugati Jógá"-t összemásolták.
A nyugati imsert emberekközülaz egyikember,aki elmondhatja, hogy sejt valamit a jógáról,az idén 70 éves Gordon Matthew Thomas Sumner
Frick László Intézet 2021.02.24. 06:21:11
2016.szeptemberében akínai G20 [=24]-on Kína és India kibékült. Ezt már csak az USÁ-ban nem tudják,mert a CNN összefoglalójátnézték a G20-ról.
India döntött és oda csatlakozott,ami ma a Világgagzdaság tengelye: a Távol-Keletre.
AHiumaláján keresztülépítenek vasutat,többekközött a Föld leghossszabb-legmagasabb vasúti viaduktjával,kevesebb időalatt összehozzák a szakaszt,mint a Swietelsky a Szerb határ-Bicske vonal"építését" [= felújítását]Ha a kínai Szu Cseng Wang vasútépítő Kft-nek bemutatnám a Swietelsky portfólióját,még ingyen se vennék be alvállalkozónak, hacsaknema hátramenés a céljuk.
Frick László Intézet 2021.02.24. 06:23:17
A képlet egyszerű:Kiokosés szép ne szeretnecsúnyák és bunkókközé
LE
járván mégaannál is különbnek látni magát. Az újságjai azt írják neki, hogy orbán a gyűlöletre építi diktatúráját :D
Sajnos a Földön még nem vezették be apártatlan gyűlölet audit-ot.Pedig izgalmas eredményekrejutna
Szorgalmas Gyémánt 2021.02.24. 07:32:25
Ésszel alkalmazva, figyelembe véve, kinek melyik gyakorlat nem való (pédául gerincferdülés esetén nem hajtjuk a fejünket hátra) hasznos lehet.
Frick László Intézet 2021.02.24. 07:47:41
Fölhozhattam volna példának a téjja-ivást is. Annál a szemétnél , amit a Dilmah prémiumáron kínál a Fosonyban, jobb a kommersz ,amit a vietnámi zöldségesemnél vásárolok.
Magyarokkal beszélgetek a téjjázásról,ők a zöldet nem isszák,mert az keserű mégcukrozva is.Neki nemagyarázzam,mi a téjja,jaztat ű tuggya jaó.
Amitéjjja-kúttáránkokatunkat a törökökalapoztákmeg,az oroszokétmeg a mongolok.Mind akétnép fekete teát iszik nagyon erősen .Főznimég az oroszoksemfőzik,egy sűrítmnényt forráznakkiés azt ízlésszerint hígítják.
Amagyar felteszi a téjjavizet és amikorlobog,beleszór gonndolomra téjját.
Deamióta filteres van,azóta azt issza a magyar filterben,amiport összeseperneka téjjagyárakraktáraiban.
Egész filteres téjja-márkák kínálnak szemetet és hulladékot aromázva.
Ez eddig...megvan?
A távolság a tea kulturájától a magyar téjjázásokig?
És akkor most beszéljünka kávézásról.
Egy "jó magyar presszókávé"-tólaz un "személyzetikávén" keresztül
a Bulgáriában nyaraló presszósig,aki megkérdezi a gálydot, hogy lehet-e Bulgáriában kávékulturáról beszélni és ismerik-e a jópresszókávéfogalmát.
Az utcán 30 sztotinkáért automatából jobb kávét iszol egy kjusztendili lakótelepen,mint Budapesten az Anna presszóban a Váci utcában.
Frick László Intézet 2021.02.24. 07:50:41
Bezzegisztán,indiai vegyesbolt,indiai a tulaj
FRIKK Uram! Tart valami olvasnivalót?
INDIAI Ide angolok járnak uram ,azok bunkók,úgyhogy nem tartok,de szivesen odaadom az újságomat.
FRIKK Uram,nagyon köszönöm,és viszlát!
INDIAI Viszlát,uram!
Serény Vélemény 2021.02.24. 09:13:13
"Noha a baloldali sajtóban is kifejtette számos szakember, hogy a keleti vakcinák is biztonságosak, és minden oltóanyag jobb, mint a vírus, az ellenzék – Gyurcsány Ferenccel az élen – folyamatosan az oltás ellen agitál. Több millió forintot költöttek a Facebookon ilyen tartalmú bejegyzések hirdetésére, figyelmen kívül hagyva az egyébként velük szimpatizáló szakértők véleményét is."
persze, ez bissztoss féknyúz...
magyarnemzet.hu/belfold/baloldali-milliok-a-halalkampanyra-9421436/
Serény Vélemény 2021.02.24. 09:14:28
Wildhunt 2021.02.24. 10:48:37
Szorgalmas Gyémánt 2021.02.24. 10:50:11
Serény Vélemény 2021.02.24. 10:58:38
olyan jellegű jogfosztás, mint amit a legalja kasztokkal szemben alkalmaznak még manapság is, nagyjából már az európai kultúra kisbölcsis korában sem volt elképzelhető, pedig az aztán minden volt, csak szent nem...
Serény Vélemény 2021.02.24. 11:00:12
Pedig a dédapja ugyanilyen idősen (17) már angol hadifogságban szedett össze egész életét végigkísérő lelki traumákat...
Szorgalmas Gyémánt 2021.02.24. 11:11:35
Demokritosz előtt imserték az atomelméletet, Nietsche előtt 2400 évvel ismerték azt a fajta nihilizmust, amit ő képviselt.
Az első térképeik 4500 évesek.
Csollagászt, orvostudomomány, fizika, kémia, elve a tudományos szakosodás, jóval előrébb jártak Európánál, vagy már akkor meg volt nekik, amikor az euórpaiak legnagyobb teljesítménye egymás koponyájának szétverése volt valami kőeszközzel.
Szorgalmas Gyémánt 2021.02.24. 11:23:27
A vicc az, hogy az angolszász fajelmélet és az indiai fajelmélet közös, árja örökség. Egy fehérbőrű, kékszemű, szőkehajú kisebség, az árják rohantak le egy sötétbőrű többséget, és bevezették a kasztrendszert - amiben ők voltak felül.
A keveredést akarták mindenáron megakadályozni, nézd meg a mostani indiak bőrszínét, na ilyen jól sikerült.
Szorgalmas Gyémánt 2021.02.24. 11:29:26
KI mit ért barbár alatt.
Az angolszász világkalózokat én például annak tartom, a világtól elvonult jógit és az őt etető, természettel teljesen összhangban élő parasztságot meg nem.
Serény Vélemény 2021.02.24. 12:57:04
A sumérok után... ? :)
Szerintem hagyjuk a legendákat, te ugyanannak a kockának az egyik felét látod, egy, esetleg két lapját, én meg a másik felét, ami egyáltalán nem baj, csak ne essünk már hasra egy kockától, mert félig látjuk!
Az például egy hülye szokásuk volt, és jó minőségű angol puskák szoktatták őket le róla, hogy a férj halálával a vele egyáltalán nem azonos jogokat élvező feleségét is elégették.
Még egyszer: az indiai kultúra démonok tiszteletére épül, attól még hogy vannak sikereik bizonyos természettudományokban, az nem jelenti azt, hogy a világnézetük alapja valóság.
Serény Vélemény 2021.02.24. 12:58:09
Manapság működőtőke-befektetésnek hívják, és vasút nélkül még sehol sem tartanának, még egységes államot sem tudtak volna létrehozni.
Szorgalmas Gyémánt 2021.02.24. 13:20:32
35 millió ember legyilkolását meg népírtásnak hívják, nem pedig a Jó injekciózásának.
Az, hogy melyik civilzáció mennyit ér, elválik - nézd meg , merre tart Indida és merre a britek.
A WASPok nem tudnak már annyit rabolni a világtól , amennyibe a rablásukat biztosító infrastruktuktúra üzemeltetése kerül. Az USA is ebben a csapdában vergődik.
India és Kína meg nem így működik.
Az egyetlen hátrányukat a fehér emberhez képest, az elmúlt századokban kialakult technológiai lemaradásukat ledolgozták, övék a 21-edik század.
Serény Vélemény 2021.02.24. 13:35:41
Miközben a "nyugati" kultúra elképesztő hatékonysággal fűrészeli maga alatt a kereszténység életet adó gyökérzetét, azonközben pont a valódi kereszténység elképesztő ütemben terjed a világ azon tájain, ahol eddig igazából nem tudott érdemben behatolni...
Serény Vélemény 2021.02.24. 13:37:19
Ez pedig tréfli.
Szorgalmas Gyémánt 2021.02.24. 14:20:18
Serény Vélemény 2021.02.24. 14:29:05
Még egyszer a logikád ott téved, hogy a kereszténység nélkül a hullahegyek nem számítanának semmibe sem.
Ahogyan az igazi indiai jógik le se szarják, hogy a falu, ami zabáltatja őket éhen hal-e, vagy sem.
Serény Vélemény 2021.02.24. 14:39:01
Amiben az a poén, hogy az a szó, hogy "Jáfet" már önmagában kiterjedést jelent.
Az indiai vallási rendszernek nincs olyan mondata, ami egyáltalán hatással lenne a világtörténelemre, de ez az önmagában is kb. négyezer éves mondat meg eleve meghatározta a teljes világtörténelmet, ti. az ajrópaiak (és egyébként asszem az ázsiaiak is) Jáfet leszármazottai...
Wildhunt 2021.02.24. 18:47:11
Wildhunt 2021.02.24. 18:50:48
Wildhunt 2021.02.24. 18:54:44
Másrészt van valami szépsége annak, hogy pld. a bloggazda átlag bejegyzésenként írja le, hogy nem sír Európáért mint pusztuló birodalomért, de divat sajnálni a nyamnyamokat akikből a britek alig tudták kiverni, hogy megégessék az özvegyeket.
Szorgalmas Gyémánt 2021.02.24. 18:56:26
Nézd, nem India jött át Európába fejleszteni rajtunk meg halomra vágni bennünket a szeretet nevében,h hanem fordítva.
Abban valóban igazad van, hogy a Védáknak nincs olyan mondata, ami a világtörénelemre hatással lenne, tekintve, hogy a történelmet a védikus tudás mohó, gyilkos, tudatlan emberek véres ökörködésének tartja, ami folytonosan ismétli önmagát, így sokszor még csak feljegyezni sem tartották érdemesnek.
A vízözön történetét Manuval és Matsyával ismerik arrafelé.
A hindukat nem érdekelte a világ többi része, néhány kivételtől eltekintve (Asoka) eszükbe sem jutott térítőket küldeni a világ más tájaira.
Egyébként ez passzivitás most is érezhető rajtuk, lehetnének negyedik globális játékos, de nem akarnak azok lenni, régiós politikát követnek.
Szorgalmas Gyémánt 2021.02.24. 19:11:04
Szorgalmas Gyémánt 2021.02.24. 19:57:10
Nincs ezen mit magyarázni, a fehér ember kifosztotta a világ többi részét, és iszonyú káoszt hagyott maga után, főleg Afrikában. Lehet persze tapasztani a sebet, ilyen szatit tiltó törvényekkel, főelg hak ifelejtjük, hogy ők tették özveggyé a nőket. (A hagoymányos hindu világban az elesett harcosok feleségeit elvette a győző, ez az égetősdi egy extrém, rtika és önként vállalt dolog volt, a harcos kaszt női in kább meghaltak, minthogy férjük gyilkosához menjenek feleségül. )
A bloggazdának ott nicns igaza, hogy ezt nem a ma élő fehérek csinálták, tehát nem érdemlik meg azt, amit kapnak most a szépapáik helyett, másrészt Euóópának a mai napig vannak értékei, habár valóban nem a civilizátorkodás és a gyarmatosítás.
Wildhunt 2021.02.24. 20:28:00
heki 2021.02.24. 21:05:19
Az a fajta Kelet-imádó (? nem jó szó) magatartás, amit mutatsz, az érdekes módon csak a nyugati öngyűlölő, mindenféle komplexusok mentén működő, de mégis önmagára reflektáló kultúrákban fedezhető fel.
Magyarul a nyugati kultúra alapköve, kvintesszenciája, az önmagában való kétkedés, akár saját értékek mentén, az önreflexió, mint olyan, a görögöktől kezdve a posztmodernig.
(Pascal, Montaigne? Nietzsche stb.)
Ahogy tudom, egyik keleti kultúra se tudta megtenni ezt a luxust, hogy önmaga alapvető értékeiben kételkedjen, (lévén nem is volt egységes keleti kultúra), persze különböző iskolák, stb. léteztek, de egymás mellett, nem egymás ellen.
Csak a nyugati kultúra tudja megtenni azt, hogy önmagára reflektáljon, éppen azért, mert átfogó világmagyarázatot akar adni: ez a szándék viszont nem artikulálódik a keleti kultúrákban.
Ez érdekes módon pl. abban tükröződik, hogy nem lett "divat" a nyugati kultúra a keletiben, annak ellenére, hogy persze jeleit Nagy Sándor óta tudjuk, de bevallottan nem lett divat, ahogy most divat a japán-indiai kultúra a nyugati kultúrában.
A japán manga-anime rajzolók – gondolom – élénken tagadják, hogy a nyugati szépség ideálhoz kapcsolódóan rajzolják nagy nyitott szeművé a lány főszereplőket, no-mongol redő a szemeken.
Egyébként, akár milyen nagy tudás-halmazokat raktak le a keletiek, a tudomány, a tudományosság kritériumait (még ha olykor kirekesztő módon is) a nyugati kultúra tette le (skolasztikusok, Aquinói Szt. Tamás), amely módszertanában hisz az igaz út megtalálásának módjában.
Jogos ugyanakkor az a vád, hogy a nyugati kultúra kényszeredetten expanzív, gyarmatosító szemléletű, de emellett mindig ott van az örök kétely, az önreflexióra való képesség (kulturális példa: a törökök iránt érzett lelkiismeretfurdalásból született rajongás: a zenében: Lully-től Mozartig, Török indulók stb., Perzsa levelek az irodalomban, stb. stb.)
Ilyen fajta magatartás, a meghódított kultúrája iránti szentimentális és lelkiismeretfurdalásos odafordulás (Kipling), szerintem nem jellemző a keleti kultúrákra.
Mondom még eccer, a nyugati kultúrának küldetés-tudata van, mindezekkel járó komplexusokkal. (a WASP-kultúra, az csak egy hab a nyugati kultúra folyamán. Ott fecseg a felszín.)
Szorgalmas Gyémánt 2021.02.24. 22:21:46
A keleti gondolkodás nem tud eljutni oda, hogy önmaga alapvető értékeiben kételkedjen, mert bár egymásnak homlokegyenest ellentmodó iskolák százai léteztek akár egyszerre, egy kultúrán belül is, egyvalamivel mindenki tisztában volt : az embernek korlátolt nézőpontja lehet csupán, a teljes képet nem láthatja, és az önimseret maga is korlátos.
" A látás látóját nem láthatod, a hallás hallóját nem hallhatod, az értés értőjét nem értheted, a megismerés megismerőjét nem ismerheted."
A másik, amivel mindenki tisztában volt: ne keverjük ösze a dolgokat a dolgokra mutató szavakkal.
A hindu világban a filozifai vitáknak tétje volt, ha alulmaradtál, tanítványáva kellett legyél annak, aki legyőzött. Így igencsak meg kellet gondolni, kivel állsz le vitázni és ott mit mondasz.
Ezért például a Nalanda egyetemen (ami e 9-edik században egy laza 30 000 fős campussal működött) külön tanították a buddhistáknak a hindu bölcseleteket és viszont.
Ezek az utak belső utak, és úgy tartották, addig valaki bele se fogjon átfogó világmagyarázat megalkotásába, amíg önmagát nem ismeri.
Keleti szemmel itt követtük el a legnagyobb hibát: úgy akartuk keresztény értékekre tanítani a világot, hogy nem tudtunk úrrá lenni a saját mohóságunkon és vérvágyunkon.
Nietschét egyébként szeretik arrafelé is, bár Ajita Kesakambala és Puraṇa Kassapa 2500-2600 évvel ezelőtt már tanított nekik ilyemsit.
heki 2021.02.24. 22:51:26
Ez persze előnnyel és hátránnyal is jár.
Eddig egyet értünk, szerintem.
Ugyanakkor meg azt kell, hogy mondjam, hogy teljesen egyedi a nyugati kultúrában, hogy az önmagára való reflexiót lételméleti síkra helyezi.
teljesen jogos az a kritika, amit írtál: "úgy akartuk keresztény értékekre tanítani a világot, hogy nem tudtunk úrrá lenni a saját mohóságunkon és vérvágyunkon", ámde ez a jogos kritika itt és most, a nyugati világban teljesen jogosan ITT IS megjelenhet. Magyarul a kultúra szövete ezt a kritikát is megjelenítheti.
És még egyszer mondom, ez nem lábjegyzet a Tao te Kinghez, a kommentek kommentelése a Védákhoz, hanem kritika:
amely kritikai aspektus szerintem a nyugati kultúra bölcsője és rákfenéje, de lehet, hogy erről Madách jobbakat írt :)
Szóval nagyon leegyszerűsítve: a kritika a nyugati kultúra szemléletének lételeme, a kommentek meg a keleti kultúra szemléletének lételeme. A kettő közt minőségbeli különbség nincs, csak hozzáállás mentén artikulált.
Nem tudom, érthető-e. Hozzáállásokról van szó.
Szorgalmas Gyémánt 2021.02.24. 23:22:48
Amit meg kellene tanulnunk tőlük, az az egyensúlyra való törekvés. Ne uralja le csak a kritika a gondolkodásunkat. A végletek kerülése. Vagy világobirodalom vagyunk, vagy mindenki számára nyitott, kritikánkkal akár önmagukat is felszámolni akaró lelkiismeretfurdalás.
Egyaltalán: kik vagyunk, mi "nyugatiak", itt 2021-ben?
Az indiai, a kínai tudja a választ.
don Fefinho · http://bunkonyilas.blog.hu/ 2021.02.25. 02:04:18
Frick László Intézet 2021.02.25. 05:26:47
Nézetem szerint a ...és nehogy valamiféle JJ Rousseau-i romantikámnak vedd... Semmivel neméltek rosszabbul a nyugat-afrikaiak azelőtt, hogy egy fia fehércivilizátort is láttak.
Felhívom a figyelmed az USA egyikelterjedt népszokására. Valentálynra, hellóvényre, hálaadásra,anyák napjára meg amit akarsz,az amerikai férj ismegigéri a szénnékefélést az asszonynak,azzalakülönbséggel,hogy őnema levegőbe beszél,hanemfelfogad 1-4 bérnégert és azokkalazt hiszi,bogy az asszonyt szénné fogja keféltetni.
Frick László Intézet 2021.02.25. 05:39:09
Bardemmorfin(fájdalomcsillapító) kábulatában a vastag köteg pénzét 1/3 - 2/3 választja szétés odalökaz afrikai nőnek..olyan...kb 20000 €-t..aztán megkókad,a nő gyorsan kicseréli a kétköteg pénzt és lelép.
Erről nem csak veled,még sok-sok "afrikaimajmozó"-valvitatkoztam,akik a mai afrikai jelenetekbőlvezetikle,hogy az afrikaiakon segített bármitafehérember meg a kultúrája.
Az érvekközött olyanok szerepelnek,minthogy az afrikai népeka fehérember megjelenése előtt is öldököltek
de nem géppisztolyokkal
Fehér nyálfazakak szoktak "afrikabarát" filmeket forgatni,ottizzad a jóságos fehérorvosésmentenéa jóafrikaiakat ésakkor gyönnek a gonoszakokok és őőődökölnek.
Ott tévedsz te is ésa jópofikis, hogy a gonoszakokok is a fehérkultura "eredményei"
Van egy válasza a "gonoszakok" terorista gerillavezérnek.
"Mit csináltak önök Európában a 30 éves háború alatt? Mit csináltak az osztrákok Drezdával 1760-ban,ami márnem a középkor,Drezdában kávéházakban papírújságokat olvastak a polgárok...? Na,egyszerűen mi most tartunkabban a fázisban,aholEurópa 200-300 éve és ha összeveti,hogy 100 évvel ezelőtt még a kőkorszakban jártunk..." ----stb.
Egy időben minden nap találkoztamét afrikaival,akikegy magyar gyárban iparimunkásokvoltak,élelmiszeripar, tehát a dolgozók 90%-a nővolt. Az egyikfickóvégig is kefélte a kínálatból,akit úgy gondolt, vagy 100munkásnőt.Én azt szeretném,ha publikusaklehetnének az ilyen jelenetek az ültözőfolyosón,a buszmegállóban,ahogy ezekakultur fehér nők beszélnek a Méretes Afrikai Fasz -okhoz. Az egyik néger egyetemnet végzett,mind a ketten három nyelvet beszéltek,az angolt,a franciát és a magyart,az anyanyelveiken kívül persze. És ezek a funkcionális analfabéta,néha egy kocacsimpáz elmeszintjén élőnőkúgy beszéltek a két afrikai fickóval,mint holmi primitív faszokkal.
A mai afrikai városok jó része szemétdomb..akultúrzombi élet:ennyit fejlesztett a fehér ember,ez mind a fejlesztése gyümölcse. Azok a korrpt emberevővérnősző szörnyetegek,akikmaélősködnekazokon a társadalmakon,mind fehér civilizátor fejlesztés.
Serény Vélemény 2021.02.25. 08:29:19
Ez a Luther által fordított Biblilában sajna kiegészült egy kis szócskával, ami úgy szól, hogy "legyen", nála ez már így van:
"Monda: [legyen] átkozott Kanaán! Szolgák szolgája legyen atyjafiai közt."
Na ebből, a "legyen" szócskából jött létre az a kifejezetten protestáns teológiai tévedés, ami az afrikaiak (akik Khám leszármazottai ráadásul) rabszolgaként való foglalkoztatásának a teológiai alapját képezte.
Egyébként nem, nem azt jelenti, hogy ők nem emberek, hanem azt, hogy az afrikaiak alapvető sorsa, hogy a fehéreknek szolgáljanak.
Ez tény, és ez a klasszikus protestantizmus egy nagy sara, tévedése.
Valójában egyébként az, amit Noé mondott csak egy ténymegállapítás, amit a tízparancsolat még jobban kifejt:
"Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, aki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, akik engem gyűlölnek."
Vagyis vannak, léteznek olyan bűnök, amelyek miatt az emberek leszármazottai (is) természet-feletti sorsrontó erők uralma alá kerül_het_nek. (Függ a kegyelemtől is, valamint azoktól az áldásoktól is, amelyek ugyanígy tudnak öröklődni, ezért nem lehet azt mondani, hogy ez az öröklődés feltétlenül és fátumszerűen bekövetkezik. De azért többnyire igen. Nem bonyi egyébként, és nem észrevehetetlen: alkesz szülő gyereke és az ő sorsa. Vagy drogos szülő, és a gyereke sorsa. És így tovább. )
Serény Vélemény 2021.02.25. 08:58:25
Már a görögök... a delhpoi jósda felirata volt, hogy "ismerd meg önmagadat" ... :D
Szorgalmas Gyémánt 2021.02.25. 09:26:33
Ja hogy nem nem is érdekelt senkit. Azt viszont tudták, az Afrikában, Dél_Amerikában mesés kincsek vannak, uccu neki, pakoljuk ki.
De még csak ha ennyi lett volna. 1943-ban Churchill beszedette Bengáliából a gabonát az éhező parasztságtól, noha nem volt rá szüksége a briteknek. Milliók haltak csak ebben az egy húzásban éhen.
Ha a birteknek arra volt szükségük, hogy ők textilárut exportáljanak Indiába, egyszeűren levágták az indiai textilmunkások ujját.
Ez már az önmagát teljesen megismert európai ember vagy lesz még rosszabb is?
Serény Vélemény 2021.02.25. 09:48:24
Ha ez nincs, akkor egyáltalán nem számít, hogy levágják-e bárkinek bármijét. Tehát te egy olyan mérce alkalmazását követelnéd meg az európaiaktól, amely mérce nem létezne európaiak nélkül.
Az eredeti kinyilatkoztatás pedig így szól: "Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt"
Ilyen _nincs_ egy távol-keleti vallásban sem...
Wildhunt 2021.02.25. 10:58:42
Szorgalmas Gyémánt 2021.02.25. 11:55:43
Asóka rendelete, 300 évvel Krisztus előtt.
Ahhoz, hogy valamit kritizálni tudj, imserned kell.
Szorgalmas Gyémánt 2021.02.25. 12:23:56
egy undorító, köpedelem bandának tartott.
Szépet és jó hozk volna oda? Mészárlást, rabszolgaságot, szegénységet és betegségeket vittek be, a kincseiket meg vitték ki.
A védhetetlen véditek.
Szorgalmas Gyémánt 2021.02.25. 12:31:57
Serény Vélemény 2021.02.25. 12:33:47
Serény Vélemény 2021.02.25. 12:36:42
Szorgalmas Gyémánt 2021.02.25. 13:02:23
Szorgalmas Gyémánt 2021.02.25. 13:20:53
De nem fogom a Szép és A Jó injekciózásának m hívni egy tömeggyilkos rablóbanda gyomorforgató cselekedeit.
Európa az általad most bemutaott gőgbe bukott bele. Mi vagyunk a leglegleg, jól megtanítjuk a világot, milyen is a leglegleg.
A pogány Róma pont ezt gondolta magáról. Ugyan, ezek a keresztények, ezek szarok, oda se kell menni, érződik az messziről. Csakhogy a kersztények csináltak gyerekekeket, a fejlettek meg nem. Így aztán a fejlettek szépen kipusztultak, és Róma kereszténnyé vált.
Ismerős valahonnan a jelen Európájából?
ÉS azt is számold be, hogy Indiában nncsen bosszúvágy. A muzulmán világban viszont nagyon.
Serény Vélemény 2021.02.25. 14:10:08
Vagy az túl snassz?
Európé eredetileg Agénór főníciai király lánya. Akit a fehér/nem fehér szelíd bika képében megjelenő Zeusz elcsábít, aztán elragad Kréta szigetére, és ott megerőszakolja/vagy nem erőszakkal, de mindenesetre szex az van köztük, és szül három fiat Zeusznak/tól.
ÉS a vicc az az, hogy ebben tényleg benne van egész ajrópa történelme, - még Adolf Hitler is - pedig ez még a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás előtti mitológia...
A pergamoni zeusz-oltárról a Biblia meg szimplán csak annyit mond, hogy "a sátán trónja". Ebből a keresztényeknek nem tart sokáig levonni a konzekvenciát arra vonatkozóan, hogy ha az oltár a sátán trónja, akkor aki a trónon ül -vagyis zeusz - a sátán, tehát amikor Európát Zeusz megerőszakolja/vagy nem annyira erőszakkal, de akkor gyakorlatilag a sátán teszi magáévá.
Másrészről viszont Európa neve az arámi "erev" szótőből származik/származhat, ami pedig: a lenyugvó nap, a sötétség földje, "nyugat".
Tehát ha tetszik, ha nem, az európának tulajdonított gonoszság még nem jutott a teljességére, amit meg - csak ismételni tudom -magam - te gonoszságként róvsz fel Európának, valóságban pont nem is számítana gonoszságnak az európai kultúrát és gondolkodásmódot a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás által történő erőteljes behatás nélkül.
Szorgalmas Gyémánt 2021.02.25. 14:42:16
Semmi nincs a Bibliában, mai ne máshonnan származna, ez nem csökkenti az értékét.
Nem neveztem gonosznak Európát, már Nietsche is észrevette, hogy Buddha nála 2400 évvel ezelőtt túl volt Jón és Rosszon. Európa nem győzte le a saját mohóságát, ezért gondolta, boldog úgy lesz, ha kirabolja a világot, nem győzte le a saját gyűlöletét, ezért látja a nemkeresztény világot sátáninak , és nem győzte le a saját nemtudását - ezért bocsátok meg neki. Megbocsátani másoknak, mert nem tudják, mit cselekszenek legalább 500 éve divatban volt Keleten, amikor egy esszéneus rabbi is elkezdte tanítani.
Serény Vélemény 2021.02.25. 16:03:19
De mindegy, te bedőltél egy europizált keleti maszlagnak, és azt hiszed, hogy van benne bármi jó is, de nincs.
Serény Vélemény 2021.02.25. 16:04:45
Szorgalmas Gyémánt 2021.02.25. 17:13:07
Mindensetre érdekes beszélgetés volt, én azt hittem, ez a démonok mennek beléd, ha nyújtod a tested ilyen neoprotestáns, hitgyülis sültökörség. Kiderült, hogy katolikus mainstream.
Frick László Intézet 2021.02.26. 07:36:49
A Földközi TengeriMedencekultúrái egymástmásoló tükörkultúrák egyiptomi EredetiKépekkel,de ők meg az asszírt másolták,az asszír tudáspedig az Indus völgyéből merített. A bosszú a majmoknális szokás,sőt,többszörösen kell valamit amajmoknál megbosszulni.
A sziget emebriségkorszaka elején szétszéledt hordáksámánjai valószínűleg nem birtak a majmokkal. Sőt, az afrikaielsőHomoSapienseknekvoltpárban-élősmagányosabb kroszakais,amikora horda laza kiscsoportjai is ritkán éskellő óvatosssággal találkoztak csoportjai
Ezek az emberpárok is fogat vicsorítva acsarogtakegymásssal.
Amajomelméletemcáfolói a HomoSapiens szelídebbségévelmagyyarázzák a fogazata tépőfogainakkisebbedését..deez a vegyesebb táplálkozásra éspont amanipulációra is visszavezethető,minek vicsorgassa a fogát,szikkassza az ajakait feleslegesen,amikor kőbunkóvalhátulróllopakodbán széjjel tudja már verni a másik majom fejét ű
Ismétlés: Ödüsszei-ék csak szórakozásbóllemészárolták egy sziget népét... A végén Ödüsszeimegsajnálta azt a pár féőrülten rohangálót,azokat márkegyeletbőlöltékle,nekóboroljanakott a volt-népük rothadó tetemeiközött,az a pár magnak már minek...
A Busz hasonlatot most a tévében is láttamvédeni.Nos,rámkellene bízni.. ha jogilag felmentem az utazóközösséget s valami fenyegetőt vagy csábítóthelyezet kilátásba,az elsőötvenleszállókap egy-egy zacs Sznájkörsz csokit,viszont NINCS JOGI FENYEGETÉS és BÁRMIT megtehetnek egymással,akkorugyanúgy vérengzenek,mint a csimpánzok,akik hogyne őrülnének meg egy azt se tudjákmiben,ami azt se tudják, hogy meddig,miért és hová.
Hakiürítek egy termet de előbb bejhelentem,hogy lehet,3-4ember,főleg a végéről,az utolsóként távozókközül,meghalhat,akkor50 embert taposnak halálra.
Vannakmajomemberek,plegy budapesti városban,Kőbányán,ismeria dzsungelt és rövidít a fekvőrendőrös lakünegyeden keresztül,devalamiértnem tud elém kerülni,akkorkihajt elémfékhatáron belülis,mertmost ezért akarta bizonyítani ügyes bennfentességét,hogy ne nyerjen?
Frick László Intézet 2021.02.26. 07:39:04
Csak ugye nekemis ,szó nélkül lekéne nyelnem, hogy élvezés(önkielégülés) előtt le kell engem fidesz-.szőrsapósoznodmeg pestisrácosoznod.
Serény Vélemény 2021.02.26. 09:09:12
Ja. Asszíria fővárosa Ninive. Ninive falára pedig messziről is jól láthatóan ki volt szögezve a birodalom ellenségeinek a lenyúzott bőre.
Most ezzel akkor feldicsérted asszíriát, vagy nem igazán sikerült?
:-)
Szorgalmas Gyémánt 2021.02.26. 10:09:22
Vagy amikor a világhatlomtól már csak egyetlen megmaradt civilizáció választ el, valahol ott Közép-Afrikában, és nem úgy halad a lerohanása, ahogy tervezted?
Ezek az élmények eszembe jutottak, amikor, amikor először jártam a spanyol királyi palotában.
Frick László Intézet 2021.02.27. 05:32:14
Szorgalmas Gyémánt 2021.02.27. 08:54:49
Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2021.02.28. 15:19:52
("Mi a szeretet? Mi a teremtés? Mi a vágyakozás? Mi a csillag?" - ezeket kérdi az utolsó ember és hunyorgat. A föld akkoron kicsinynyé lőn és rajta ugrándozik az utolsó ember, a ki mindent kicsinynyé tészen. Fajtája kipusztíthatatlan, valamint a földi bolháé; az utolsó ember él legtovább.
"Föltaláltuk a boldogságot" - mondják az utolsó emberek és hunyorgatnak.
Odahagyták vala a tájékokat, a hol kemény volt az élet: mert melegség kell nékik. Szeretik még a szomszédot és hozzá dörgölőznek, mert szükségük van a melegre.
Megbetegedni és csalódni: ezt bünnek tartják; nagy vigyázva járnak-kelnek. Balgatag az, a ki még kövön vagy emberen megbotlik! Koronkint egy kevés méreg: ez kellemetes álmokat okoz. S utoljára sok mérget, kellemetes halálra valót!
Még dolgoznak, mivelhogy a dolog szórakozás. Ámde szorgoskodnak, hogy a szórakozás ne támadja meg őket. Nem szokás már elszegényedni se meggazdagodni: mind a kettő túlságosan megerőltető. Ki akar még uralkodni? Ki még engedelmeskedni? Mind a kettő túlságosan megerőltető.
Nincs pásztor és egy a nyáj! Mindenki egyet akar, mindenki egyenlő: aki máskép érez, önkéntesen bolondokházába vonúl.
"Valamikor mindenki bolond volt" - mondják a legnagyobb rókák és hunyorgatnak.
Bölcsek ők és tudói mindeneknek, a mik történtek: így hát nincs miért gúnyolódni. Még civakodnak, ámde hamarosan kibékülnek - máskülönben a harag elrontja a gyomrot.
Megvagyon apró kedvtelésük nappalra és megvagyon apró kedvtelésük éjjelre: de tiszteletben tartják az egészséget. "Föltaláltuk a boldogságot" - mondják az utolsó emberek és hunyorgatnak.)
Frick László Intézet 2021.03.01. 05:54:35
Bezzegisztán..a Búrzsojázija Illata...nagyon meg tudott fogni,honvágyban sírtam hazafelémér Hegyeshalom után,ahogy elkezdett gyoorsítani a vonat és kinéztem a szemetes árokba. Bécsben, ha jólakartamlakni, banánt kellett ennem... az Onkel majdnemingyen szerzett a vásárcsarnokból barna pettyes kissé érett banánt. Pont az a korszakvolt,amiben még a nagyáruházakpénztárainála reklámszatyrok,a reklám golyóstollak és a reklámöngyújtók ingyen elvihetők voltak. Megérkezett a faros Ikarusz had,aMariahilferre be lehetett hajtani autóbusszalésparkolni is,nejlonkendősmagyar nénik széledtek a nagyáruházakba, fogtak egy ingyen nejlonszatyrot , szétnyitották,majd egy vastag nagyarasz nejlonszatyrot beleraktak,meg 50-10 db öngyújtót és golyóstollat. Már meg is keresték a bécsi kirándulás árát.
Frick László Intézet 2021.03.01. 06:09:31
Beszélgettünk már Nietzsché-ről.Beszélni kéne anémet szövegekmagyarra fordításáról,az Elsőnagy Könyvkiadási booooooom délelőttjén is,boldog-boldogtalannyug.gimn. tan-okmeg kivénhedt titkárnők és dizőzök is fordítottak. Ritkán-ritkán az első-kortárs fordítások a jók,és 1000-ből 998 esetben nemkell tudni oroszul, ha Gogolhelyett Gogoly-tírnak a címlapon szerzőként,akkor fel sem ismerjük a korairealizmus gyögyszemét, nyúlszarnak látni.
Soha nem tudtam "belemenni" igazán Nietsche művébe. Nagy Atilla Kristóf-onfelhorgadva ERŐVELvettem rámagamNietzsce újraolvasására,azokat a fordításokat,amikető is olvasott,munka-szerűen,kijegyzetelve
és arra jutottam, hogy ezek inkább Arthur Rimbaud prózaverseinek a sokkal szövevényesebb regény rokonai,mint filozófiai művek.
Sokkal később jutottam el oda, hogy hányás és ökrendezés nélkül,namost nekiülök és Joy Adamson tiszteletére meghallgatom az egész Rózsalovagot úgy,ahogy van.Meg mert Bartók gyerekkori kedvence és ifjúkorimintaadója is volt Richard Strauss.
Tulajdonképpen ha Gulácsy Lajosmegtanul valóban mesterien festeni ésépeszűmarad,akkor elképesztő giccseket festett volna,ahogy Csontváry is, ha KÉPES megfesteni,amit szeretett volna.
Mukival sokat vitatkoztunk ezen,én sem Wagnert,sem Nietzschét úgy,ahogy egyes túlzóan marxisták (leninistákés sztalinisták..annyira túlzóak,hogy hat kanyart vernek marxékra) ) Hogy fogalmazzam... Nietzschét nem szabad illetéktelen KEZEKbe adni.
Nemúgy,ahogy Csontváry meg Gulácsy művészetére..de valahogy az elmebaj az elméje HORIZONTJÁN bemódosít Nietzschébe ..ha Nietzsche "normális" [-> "nem luetikus-paralitikus"] kevesebb a poetika a műveiben és sokkal veszélyesebb lesz filozófiailag. Elismétlem Mukinak:Szándéka ellenére.