2021.01.21. 15:21
Amit nem szeretnél tudni a büdösruszkikról
Oroszország büdössé válása lényegében a gazdaság stabilizációjával egyidős.
A Szovjetúnió bukása után Washington ki is vezette az oroszokat Amerika Ellenségképei csarnokából, aki emlékszik: az iszlám terrorizmus foglalta el a BillBoard100-as lista zömét.
Oroszország Putyin évi 66 Milliárd Dollár hadiköltségvetésével fenyegeti azt a világbékét, amit az USA és a NATO 1200 Dolláros évi összköltségvetésével jaj, őriz nekünk!
Húú,milyen régen volt ez már, majdnem 24 éve, még a televízió urallta a médiumokat,volt egyszer az az őszintepolitikus,akivelpéldázni szoktam,mit jelent az őszinteség apolitikában,Kozirjev, bemondta, hogy a csőd szélén áll Oroszország,nézték ezt az amerikai brókerek a tőzsdéken és kb egy negyedóra alatt rárohasztották Oroszországra a gazdaságát. Orbánt ekkoriban még csak a rövid nevén Kis Mitugrász Takony Vidéki Cigánykölyök néven emlegették a Tégy a Gyűlölet Ellen! mozgalom sütipartijain.
Volt az a fegyverkezési verseny régen,amikor még duális volt a világrend és nem globális spekulalista. Akkor sikerült a Szovjetúnióval a GDP-je egyharmadát fegyverkezésre költetni. Ma a büdösruszkik jó, ha a GDP-jük egy-tizenötöd részét hajlandóak elfegyverkezni. [-> Szovjetúnió sorsa]
Az orosz gazdasági stabilizáció az orosz középosztály erősödésével járt. Nagyon szivesen alábecsülöm úgy a lakosság bő felének ezt a középosztályt. Magyarországon a társadalmi apakomplexust nem kell bemutatni,.A jólétbe emelkedett oroszok egy része személyi kultuszt ápol Putyin körül,más része ugyan útálja Putyint,mint a gennyes szart, azonban mintegy biztosítékát látja a jólétének Putyinban. Úgy van vele, hogy Putyin már ismert gazember, viszont az ellenzéke csupa olyan demagóg, akinek még nem ismerték ki az igazi gazemberségeit és új éhes jóléhes, ahogy a nyenyec tökrészegek mondani szokták hazafelé félúton.
A magyar jógyerekek,amikor viszont úgy jön nekik csűdre, rá szoktak mutatni, hogy a büödösruszki gazdaság még az olasznál is gyengébben teljesít. Amikor megkérdezem, hogy egy ilyen harmatgyenge szarország hogy tudja fenyegetni az egész világot, akkor rántják elő a készletükből az ekkor meg már atomhatalmat.
Vagyis nem Putyinnak van Oroszországja,hanem Oroszországnak van Putyinja addig,amíg ez az Oroszország úgy érzi, hogy bár Putyinnak jut, ám a középosztálynak is marad.
Tulajdonképpen Magyarországon egy,a szövetségesi rendszerünkben minimálisan elvárható büdösruszkigyűlöletet csak úgy lehet előállítani, ha folyamatosan Orbánt gecibe mártogatják és ecset szerűen összekenegetik vele a CNN - alkotta Putyin-képet.
Most,hogy már utaltam a személyi kultuszra, beszélhetek Navalnijról is. Jópár tízmillió orosz bárki életét odadobná, ha azzal Putyint megmenti,én nagyon sajnáltam és meg is könnyeztem Politkovszkaja bátor orosz újsárgírónőt,akit egy eszelős putyinfan idült akoholista rendőr lőtt le.
Ezzel villámgyorsan elérkeztünk a Navalnij Csiki-Csuki-hoz.
"Ha nekünk van utunkban Navalnij, mi nem végzünk ilyen kontár félmunkát,mint a CIA"
/Valgyimir Vlagyics/
Úgy tűnik,az élő Navalnij haszosabb Putyinnak, mint a halott.
Az egyikmegoldás az lett volna, ha 1200 titkosügynököt állítanak be Navalnij védelmére, nehogy valamelyik eszelős puytinfan legyen akkora tramp, hogy kinyirja az amerikaiak hasznára Navalnijt.
Nem hiszem, hogy túlzok,ha úgy becsülöm,hogy ma nagyjából 73409 személyikultuszos putyinfan elevenen tépnéki Navalnij gégéjét, ha hozzáférne.
Navalnij illiberális -gondoltam, szólok már...
Úgyhogy Navalnij életbentartásának az egyik legbiztosabb módja, ha fogdában üdültetik, de előtte a fogda őröknek kéthetespolitikai képzésben szemléltették, kiknek használna az, ha Navalnijt a küblibe fojtják.
Valamennyire persze az élő Navalnij is hasznos Amerikának, főleg, ha nem áruljuk el a csávóról, hogy nagyjából annyira liberális, mint Vona Gábor volt fénykorában, imádja a büdösnépezést, az antiszemitizmust hagyjuk is, hiszen az még a Szovjetúnió politikájában is organikus volt... főleg a grúzok meg a szerinte velük egykutya csecsenek a büdösek , valamint az összes kaukázusi népség is, és Navalnij elég jó tanuló lehetett az iskolában, így természetesen az orosz Krím félszigetet, amit valami jellegzetesen szovjet és külpolitikai célú trükkből könyveltek át térképen 1954-ben az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársasághoz , Navalnij is orosz tulajdonnak tekinti és nem adná vissza a szerinte is büdös dologtalan tolvajfajzat ukránoknak.
Ha nincs ez a mérgezéses "novicsok"-os trükk, ma nagyjából annyira izgatná Navalnij Fejlett-és Bezzegisztán politikusait,mint Szergej Mavrodi vagy Igor Toroscsin.
Mi bizgatja ma Putyin meg Navalnij helyett az orosz középosztályt? Hát a nyugdíjak. Jelenleg az orosz egységnyugdíj Ft-ba számolva kb 44444 Ft, ha űrhajós volt, ha akadémikus,ha bányász vagy munkakerülő,akkor is. Bizony ám! Ossiland kivételével minden posztszocialista országban jóval alacsonyabb a nyugdíjszínvonal,inkább a bolgár 33333 Ft-os az átlagközeli.
AKKORA NYUGDÍJAT POSZTSZOCIALISTA ÁLLAMBAN? MINT MAGYARORSZÁGON? MUCHACHOS! :XD
Namost Valgyimir Vlagyics belengette, hogy fokozatosan emelkedik majd a nyugdíj és az szerinte hamarosan lesz, amikor majd 55555 lesz maiFt-ban számolva, majd még félévtized és a 2020-as évek végére akár 66666-re is emelkedhet! Viszont a nyugdíjkorhatárt azonnal, majd utána pedig nemsokára szeretné emelni. Ami az oroszok alkoholizmusánaka fokait tekintvén azt jelenti, hogy férfi nemigen mehet nyugdíjba: nem fogja megérni azt a kort ugyanis... Márpedig a politikaikommunikációs bizniccben a nyuggerkérdés a kommunisták bérleménye és nekik dolgozik :D
Mindenesetre érdemes lenne egy jó nagy orosz stadionba , a Sahtyor Donyeck-é pont alkalmas is lenne, összehívni az Orosz Párhuzamos Dumá-t, és ott felolvasni azt, mivel hülyítik a Nyugatot, Fejlett-és Bezzegisztán népét, miszerint Navalnij az orosz ellenzék vezére, akitől húde retteg Putyin. Nem kéne belengetni a komedi centrálos "Röhögjetek má, basszátok meg!" táblicskut, az biztos :D
Magyarországon,ha Orbán aójde elbánik egy jellegzetesen magyar bátorújságíróval, akkor az az újságíró Dollár-ban fog nyerni egy bizonyos összegű kongresszusi támogatást, szegénykém. Oroszországban viszont ha Putyinnak nem tetszik valakinek a pofája, abba bele is lehet halni, és még akkor is, ha ez Putyinnak nem is használna és ő se kívánná azt annyira..
Putyin az elmúlt 10 évben az USA vagy 100 klasszikusan hidegháborús provokációját még csakk le se szarta.
Mondjukúgy minden 20 amerikaikatonai provokációra szokták a ruszkik azt az egyet reagálni,ami aztán világhírű is lesz.
Végy egy nagy paraszt-arasszal mintákat az amerikai hadi lobby-ról...Megvan? Na! Akkor el tudod képzelni, hogy annak a sok idült alkoholista büdösruszki tábornoknak is fel-felhorgad néha az önérzete :D
Ennyire klasszikusan, mint a Navalnij-ügyre, ritkán tudják behúzni Putyint. Magyar belpiacosan összesen annyi tud lejönni, ha picsán rúgatják amerikai barátaink Putyint, hátha abba rohad bele a Geci. Ez eddig rendben is, csak mi van akkor, ha nem az olyan aranyos Navalnij... vagy nem..Ha az olyan aranyos Navalnij aztán az elnöki székben már nem hagy megválaszolatlanul semmilyen provokációt. Mennyire kell Oirópának
meg a mindeféle nemű orosz oligarcháknak is
egy olyan putyintalanított új orosz vezetés,ami veszi a hidegháborús lapokat ---
"A motívumok alacsonyabban vannak. Nem! -még annál is alacsonyabban..."
Szólj hozzá!
Címkék: hidegháború netokrácia népszopatás nixonizmus büdösnépek fagyasztottkajazabáló konglomerálttársadalom Szovjetúnió sorsa XX. századi matematika XX.századi hiradó büdösnépnévképzés nemzetikeresztyénértékekmente illiberálisok Nixon országa
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.