és természetesen ez az az egyetlen eset,amikor szabad melegférfiak csoportos szexelését orgiának mondani.

 

előljáróban annyit, hogy a buziházasság el nem ismerése egyenlő náciszintű homófób buziüldözéssel -azért ezt nem árt magunkban a bekajálás előtt így elképzelni, ha már azt tudjuk, hogy a gyermekvállalás támogatása az pedig a gyerekgyártásra való hitleri nácikényszerítéssel egyenlő.

A cím így is hosszúlett,pedig még hozzá tartozna az a passzus is, hogy ez a sajtó nemlétezik és annyira elnyomott

 

Valamint szemmel láthatóan az orgia szervezője,az nagyon megbízhatő és ha ő mond valamit, azt mondta ám! Példáéul azt is, hogy ő csak 10 embert hívott és nem tehet arról,meg nem tudhatta, hogy bárki aztán még akárkinek is szóltés elhívta.

azesetamibenelhagyjakaszobaikatszobaiujsagirok.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr8316326408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Serény Vélemény 2020.12.10. 08:40:03

"politikusok és rendőrök is járnak"

Más források szerint pl azért lett a naccerűfrancia fővárosban a naccerű párizsiban egyáltalán pozíciója az albán maffiának, mert csak az albán maffia tudott olyan lányokat szállítani a luxusbordély(ok)ba, akiket szex alatt-közben-után súlyosan lehetett bántalmazni az erre hm. fogékony? vagy inkább erre vágyó francia társadalmi elit köréből verbuválódó klientúrának...
Addig albán maffia a francúzoknál nem is nagyon volt...

Wildhunt 2020.12.10. 09:31:56

@Serény Vélemény: ezt már a Sakál Napja - ban is olvastam.

Serény Vélemény 2020.12.10. 09:46:49

@Wildhunt: Na, ez az, amit ember kitalálni nem tud, csak titokszolgálati haverjától hallhat...

Frick László Intézet 2020.12.11. 06:38:56

@Serény Vélemény: Ha a Politicoun "újságírói" pl tartózkodnának szabadlevegőn,elmerészkednének az emberszagba,akkoraz albánok lennének EurópaLegInnovatívabb Népe.

Indokaim:

2015-ben a migráns biznicc nyilvános nyitányakéntalbán zsaroló-csicskáztatóemberkereskedőkáltal bezsarolt albán családokkal,akikNémetországba azértmentek családostul, hogy az apa csocskázzon az uzsorásoknaakmeg a gyermektámogatási pénzeket (Kindergeld) felvehessék... járatták be a próbautat.Asikerespróbajáratok után engedték föla "szír"-eket.

2.Magyarországon a kenyérgyártást-pékipart,Németországban pl az építőipart urallják,egészen konkrétan alengyeleket pattintottákki a német építőipar szürkeágazataiból. Ott tartunk, hogy szerbeket csicskáztatnak az albánok Németországban.

3. Koszóvóvalaz amerikaiak gyakorlatilag egy Krimináliát legalizáltak úgy, hogy hadifenyegetésselésa szokásos XIX.századi angolszász civilizátor felsőbbrendűség eszközeivelkiszakítottákKoszóvót Szerbiából úgy, hogy az "önállóállam" aminimális feltételekkelsemrendelkezikegyébként afüggetlenséghez,Koszovó gyakorlatilag heroin ésleánykereskedők vezetése alatt álló valóban maffiaállam.

Végülis,ha a Joint Vison 2020-t áttanulmányozza az ember,látja, hogy a koszovóizálásis a része, azönállóentitásnak majdnem alkalmas Macedoniát koszovóizálták az amerikaiak nemrég.

Tkp, ha azt vizsgálom,kik azok az oirópai népek,akiket a nigériaiemberkereskedőmaffiamég nemnézhet hülye pcsáknak,akkor azok az albánok,macedonok,néha még a szerbekis ésaz ukránok,előúfordul, hogy moldávokkalsem birnak.

London lenne alkalmasterep amegfigyelésre,melyekaz életrevaló népek.

A magyar cigányokat rettegte Oirópa 1990-2010.között..ezzelszemben az igazság az, hogy B.Jenő és B.Zsolt magyar stricik agyát is szétszívaatták a jamaikaiak Londonban ,amikor bordélyhálózattal kisérleteztek. Gyakorlatilag az angoligazságszolgáltatás kurvafuttatás témában a jamaikaiak zsebében van,kígyóék elmérték aa farkát és a jamaikaiak a csicska-angolbírósággal elintéztették kígyóékat.

hungliaonline.com/racs-mogott-az-angliai-magyar-lanyokat-futtato-bunbanda-de-csak-400-a-penzbuntetes/

itt a fia a Kiskígyó
www.facebook.com/hercegetek.zsolti

Frick László Intézet 2020.12.11. 06:45:21

@Serény Vélemény: Még Kígyókaliberérőlannyit, hogy az angilalikalandja előttMagyarország 40-iklegveszélyesebbb bűnözőjeként egyszerűen fogta magátésnemvolnult be a 4,5éves börtönbüntetésére,amit az előzőböürtönbüntetése lejárta előtt általa kétnappalagyonvert emberértkapott,párévig bújkált ésúgyy kétnaponta követett el bűncselekményeket,rabolt satöbbi,majdnagy nehezen elkapátákés ezértaz egészértkétévet kellett ülnie,mert véééééletlenülújraindult a per az agyonverésügyében ésúj tényállásokmerültekföl:D
Szóval nem kispályás királycsávó agyát szívatták szét a jamik.

Magyarországon..magyar sajtóban természetesen csak 3-4sor hírvoltez az angilalikaland a részletek nélkül:D

Frick László Intézet 2020.12.12. 05:41:05

@Serény Vélemény: Igazad van,ezen még nem is gondolkodtam,ki lehetett az ügyvédje.
Az egyik nagy vágyam az lenne, hogy az illető rabszolganőit feminista nővédő nőszervezetek aktivistáival hozzam össze,meséljenekmár a nyomorultaknak a valóságrólis a prostitúció üzletág XXI.századi állapotairól,különös tekintettel Fejlettisztánra. Ugyanis ezek a hős nővédő nők le vannak ragadva valahol 1992.mélységében.

arnyekveto 2020.12.12. 22:03:36

Zsiványok. Ha betyár akkor nálam Bósa István van kint a falon. Eladta a Nyugati-pályaudvart egy német acélfelvásárlónak, fel is állványozták majd kezdték is bontani, de vkinek gyanús lett. Továbbált bement pszichiátriára, felvett fehér köpenyt és előadta hogy orvos, ő lett utána az osztályvezető főorvos jó sokáig, de vkinek gyanús lett. Továbbállt álügyvédnek, álügyvédként a kezdeményezésére módosították a Btk.-ban a csecsemőgyilkosságért járó büntetést. 2–8 évig terjedő szabadságvesztés helyett életfogytiglanira emelték a büntetési tételt.
Továbbált és álpapnak ment, rendesen tartott miséket, stb... mígnem hívei között volt egy rendőr aki felismerte. Ma is él, hajléktalanként a hosszú börtönévek után... mindennap fürdik mert könyvtárba jár egész nap olvas.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2020.12.13. 01:00:02

@arnyekveto: basszameg, ebből hollywoody filmet kéne csinálni, és abból lehetne venni neki egy házat. Jobb, mint a Wolf of Wall street.

Frick László Intézet 2020.12.13. 05:17:32

@arnyekveto: Hú, ez nagyon érdekes. @Dinamuki: Tényleg filmet kéne belőle csinálni.

Bósában külön érdekes,hogy rossz arca van, vagyisrá van írva az arcára,hogy átverő.
süti beállítások módosítása