Dinamuki blogbarátom jóvoltából megtudtam, HáyJános mit tanít színházról és morálról.

"A veszett kutyának mindig lökj egy falatot."

-nagyapámpedig ezt tanította.A mnásikmellé,ami a farkasokra és az üvöltésükre meg az ehhez valóviszonyra figyelmeztet.

A szinház nagyon jól fizet, még egy szinházi szerzőnek is,ezért a szinházi szerzőnek érdemes betartani bizonyos szabályokat, hogy az opportunizmust imígyen fogalmazzam bele egy szép burokba.

meyerhold1.jpg

Erről még talán érdemes lenne megkérdezni Háyt négyszemközött,amikor színház potentát nincsen a közelben, aki hallhatná.

Miszerint

ma már a szinhában nem kell a morál, a moralizálás.

Egy pillanatra megálltam itt, belenéztem a levegőbe és azt kellett megállapítanom, hogy a minimális szinházi szituáció több egynél, legalább kettő, ha pedig kettó,akkor választó mentén és tehát ez a választó,ami a közlőt és befogadót, a mímest és nézőt, a fizetőt és megfizetettet elválasztja, az a morál.

Hogy milyen morál, az persze számtalanféle. Valami úgy tud amorális lenni, ha ahhoz képest van morális,amitől imígyen elkülönbözik.

A mai napis egy nap,plmáma az a divat, hogy apolitika ne szóljon belea szinházba vagypla színészekképzésébe sem. Odáigképes eljutni ez a szituáció,ami szinpadon azonnalaközönség bruhahha haotája közepette buknameg,sőt, ha a közönség feltud készülni,akkor a záptojások, valamint ha az szezon is olyan,még rohadt paradicsomok is repkednek föl.Ugyanispolitikusok,akik befejezték a szózatukat az el apolitikai kezekkela szinház-és filmművészeti képzéstől,a továbbiakban a reményeiról beszélnek, hogy ezen fiatalokból egy Új baloldal reményei kélnek.

Példázhattam volna az abúzussalis, politikai trend az abuzús mindennemű elítélése,jaj & annyi annak,aki abuzál és ez pl Korunk Morálja.

Dramolettem jelenetében a nagy tál rothadó nyersfasirtpofájú Harvey Weinstein szarik az irodája magánWC-jébe bele,amikor egy színésznő jelölt odamászik és közli vele,hogy most pedig ki fogja nyalni a seggét és nincsen neki ideje a szarakodásra,amíg Winstein a seggét kitörli/bekapcsola japánWC ilyen funkciója.

Köszöntöm a figyelmet

és függöny vagy nem

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr8616199426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szorgalmas Gyémánt 2020.09.14. 10:01:30

Dramoletted felkeltette a kíváncsiságomat, legfeljebb néha becsukom a szemem. Megnéztem a Platform című filmet, az emberevéses jelenetektől pár napig kavargott a gyomrom.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2020.09.14. 10:37:35

bocs, ha félreérthető volt, ezt Háy a művészetről mondta általában (hogy nincs benne a helye morálnak) az irodalomtörténetében (Kik vagytok ti?), asszem Arany kapcsán, aki szerinte moralizált meg didaktikus volt.

Frick László Intézet 2020.09.15. 05:05:26

@Dinamuki: Mind=1. A bármilyen művész...akkor a lábávalhúz az aszfaltra...vonalMINDENKÉPPPEN keletkezik. Az amorális is morális.

Arany nem tehetett mást.Ezt soha nemértettem,mi ebben a bonyolult.REgy költőkezdett el nekem hisztizni Petőfiről.Megkérdeztem: "Szerintedki voltPetőfi.Az,akinek tanítják?"
Arany erre is azt mondaná:Akart didaktikuslenni a fene,de akkor...ezt kellett csinálni,mert szükség voltegy használható általános magyar nyelvre ... erről sokszor beszéltünk már a reformátaprédikátorok nyelve, Csokonai..Petőf tudatosan telintette Csokonait az Alap-nak,Arany...Petőfivel párhuzamosan jött rá hasonlókra,Petőfi,Arany,Petőfi barátja Jókai... azt a munkát,amitők elvégeztek,fölkellett venni,Petőfinek felismerhetőek az elképzelései,amikor "dalol" és "népszerű" Petőfi,dolgozik és természetesen voltak neki művészi tervei is.

Kodály végigdidaktikus..programokat teljesít,mertúgy érzi,Bartók jobb nála... hátakkor neki ez a területjut.

Hajlamosak az emberekelfelejteni,akultusz miattmondanakPetőfire... vagy Adyra is lehúzóakat,elfelejtik, hogy Petőfi 26 éveseen mnár meg is halt... És ezzelArany magáramarardt. Háynak kényelmes és jó,mert Arany elvégezte a munkát...

Nagyon szeretem Háyt, a legtöbbre tartom a maiak közül... Egyszerűen nemismeri Aranyt ,nemolvasta,amit tanult róla,az ragadt meg benne.Arany nagyon modern volt,európai... ez sm jut eszébe senkinek.. attól, hogy "vidéki"... Háy is vidéki.

Vannbak LuKSZ...KSZ-szel,LuKSZuskorszakok,amikor annyira kényelmes és rózsabaszó az élet, hogy a művész nemhogy megengedhetimagának,hogy művész legyen,de egyenesen akármeg is él abból,hogy művész.

Moralista,most hirtelen belelapozom...tessék,Rimbaud is moralizál és..na,itt van Háyismoralozálés a Vonal,mindenkinélott van,Gide-nél is.

Arany úgy járt,mint Goya.

Goya beleszületett egy korszakba,ami az emberiség történetének az egyiklegmocskosabban bűzlő korszaka volt,majd a Verdun-i Csatamező fog úgy bűzleni, az a sár,ami a hullák leve miatt az ésami sárban napsütésben a csont-és fogszilánkok csillannak fel,a Verdun-i Sár bizonyos mennyiségű hullapépet tartalmazott, a földtömeghez képest a rothadóemberi húspéptartalom kimérhetővolt.

Van Goyának egy képe,ami mintegy... 100 évvelelőzimeg a korát,, Goya egy szünetben festette,amikormegengedhette magának, hogyna most,akkor,most.

Mindenkit,aki magyaarulművész,pla költő bversei magyarul,Háymagyarul, az a minimálhétköznapimagyar,amit Háy időnként használ...más nyelvekminimáljaihoz képest,a bolgárbeszélt hétköznapinyelv minimáljához vagy az angol.. a londoni beszélt minimálhoz képest,amiben egy szó egy szótag,két szótag mondat és hármo szótag a körmondat. Ugatás.

Ahhozképest a Gézagyerek nyelve..és azt a nyelvet, amit Háy abban használ, Aranynak köszönhetjük. Megtehetette volna Arany, hogy marad falusi nótáriosnakés elírogagat a konyhaasztal sarkán meg a tisztaszobában és a gangon... nemdidaktikusakat. Attrólmég Jókai megteremtette volna azt a prózaimagyart...

Háyt legszivesebben leültetném egy szinház nézőteréreés egy héten átolvasnék föl neki magyar prózaírókat ... a Kisfaludy Társaság éves pályázati értékeléseivel bezárólag és akkor jólki tudna derülni, hogy Arany önfeláldozása ellenére... egy Steingassner Stefón nevű svábprózaimagyarja,mint kis ladik a tengerben ... Dr Jókainaköreg sztárkorában,milliomos [egy mai,több,mint 1000 Ft-ot érő pénznemünk idejében...) Dr Jókai milliomos...kénytelen volt egy kisebb, szabvány elbeszélést alkotni .. már ennek a Steingassner Stefón nak az idejében. teher volt Dr Jókai számáraez amunka,mit már az őneki,de megcsinálta.

Jókait is lenézik meg dehonesztálókat beszélnek róla,tüntetve nem olvassák Jókait és ennek a képnek sokat használt A kőszívűember fiai oktalan kötelező olvasmánnyá tétele...

Sokat vártam Háyirodalomtörténetétől mert kéne végre egy irodalomtörténet...

Aztán...egy ideje már arra gondolok, hogy nekünk,olvasásbuziknak a 47-pluszosoknak...mit a fasznakmár az az irodalomtörténet,irodalomtörténet a tanulóknak kell,akik az irodalmat tanulják ...

Az irodalom pedig úgy járt, mint a karosszérialakatosimunka vagy az autószerelőé ideértmost az óvónő is... Már az én időmben (ami Háynak az ideje is...) sem olvastak jóformán semmit, csak kivonatokat az irodalmárbölcsészek, egy kicsit meg is lehetett érteni,mert az irodlaombuzik úgy járhattak,mint én,ostoba...kiderült,hogy amit a vizsgákon tudni kéne irodalomból,abból jóformán semmi nemigaz.

Ettől még elkellett volna mennem irodalmat tanulni,letudni a stúdiumokat,jóformán mindenkinekolyasmiket kellettt a vizsgákon felelnie,amik egyébként semmiben nem voltak igazak

és ez máris morál, Háy lediplomázott ..mert a szigorú apukája tanult embert akart belőle,Háy átment a vizsgákon,megfelelt és azokon a vizsgákon csupa olyasmit kellett felmondania,amivel nemértettegyet és ez máregy morális vonal.

Biztos van amorálisművészet,pla csimpánzoknál lehetne, ők morál nélkül milyen szépen elvannak.
De az emberi amoralitásban a vonal mármegvan....
süti beállítások módosítása