Pompás irodalmi anekdotához jutottam "vidéki kisbeszállítónk" jóvoltából.

"Ismeretlen írónak nincsen emlékműve."

Történt, hogy "fénykorában" is csak töltelékgyártónak nézett "író", a kérlelhetetlen kritikus Dr K. Ferenc pl macskaköröm-be tette a két nulladikkötetét a csávónak, tehát már annyi ideje nem küldött kéziratot Neves Piacvezető Periodikának hogy az akkor született dalit romongró cigány nő már legalább kétgyerekes felnőtt nő & anya 

hirtelen ötlettől vezérelve

Linuxos ááááálattt-ról beszélünk !44!!4!

az irodalmi rovat szerkeszőjének küldte el a kéziratát.... ööööháttth..az ilyen kéziratokról általában Heki blogbarátunk is tudna mit mondani :D

És ezzel el kezdődött egy ping-pong a szerkesztő természetesen azon kívül, hogy elolvasta volna a kéziratot, mindent megtett,

"nem tudtad, hogy word-ből dolgozunk?"

többek között azt panaszolta, hogy

neki hetente 30-40 kéziratot kell elolvasnia.

 

Szün.: Nyilvánvaló, hogy nem én küldtem be azt a kéziratot, mert akkor itt érne véget a történet azzal,amit a pékműhely forróságára panaszkodó péknek [Mé' nem teccik postásnak menni?"] ,az utasok undorítságaira és büdösségeire panaszkodó és egyébként undorító és büdös buszsofőr [Mé' nem ülsz teherautóra, bazdmeg, annak az áruja nem beszél..."] panaszaira, valamint a postásnak szoktam ["Mé' nem teccik péknek menni, az nem fázik soha!"] mondani, aki meg az időjárást panaszolja, valamint amit egyszer pisilés közben egy útszéli parkolóban mondtam a jólesznagyonozó kurvának,aki szerint meg a fasz büdös,bár csak gumiban "szopik". És az is gyak. kézimunka. És ugyanígy szerte a körmagyarban pla dadusnak, aki azt panaszlja, hogy az óvodában más mocskos büdöskölykének a szarosseggét kell törölgélnie a WC-n. ÉS így tovább. Nem bonyolódnék bele abba, hogyan lesz valaki irodalmi szerkesztő, milyen körülmények között mit kell tennie egy ilyen fizetős munka elnyeréséért, valamint milyen  móccerokkal "végzi" a munkáját tökugyanúgy, mint Szarmagyarországon ez általános, ahol pl a gyerekek ordenáréságait,érdektelenségét és állatoknál mérhetetlenebb büdösségeit, valamit a viselkedésüket "mint a barmok!" panaszló tanár pl betesz valami videót az óráján, a szülész, ha véletlenül becsúszik egy pinás-szülés,azt mostmár biztos, hogy a bábára hagyja, viszont felhozza, hogy  a pina, az mennyire büdös is tud lenni. Fogorvos a fogak hullabűzt lehellő odvait, autószerelő a tetű autókonstrüktőröket, akik mit se gondolnak a szervíz dolgozóinak fizkai korlátaival, a pincér a büdös parasztokat,akik egyáltalán még meg mernek állni és ugyanebben a csárdában a szakács is a barmokat, akik még nekiállnának ott a borsos tokányt szaglászni, miért annyira borsos,fokhagymás és szinte ehetetlenülmár sós. Szóval

a magyar kurvák szerint kétszer lehet az egyiknél is nagyobb fasz a másik fasz, előszöris ha baszik megállni szopatni, másodszor viszont, ha megáll szopatni.

 

Nem, ez a seggfej nem ennyire civilbátor, hogy egy nagyhatalmú sündisznőcskának belekuckoljon a kedélyeibe, hanem belement a játékba és egy itt nem részletezhető, annyira szánalmasan ócska trükkel az .odt kiterjesztésből pont-doc -ot csinált.

 

A szerencsétlen ember, akinek a szörnyűmunkájaa az, hogy hetente 30-40 kéziratot kell megnéznie

 

ism.:a megnézni magyar szerkesztői sajtószlengben egy kézirat lapjainak a balfelső átló felől a jobbalsó felé húzódóáttekintése elsősorban a hibák iránt.

A seggarc vidéki büdösparasztya & ááálatt, amikor még utoljára (százéve...) tudott valamit ennek a szerkesztőségnek a munkájáról, akkor azt, hogy ott Macintosh-ban dolgoztak...

 

Három fach van:

1.  Feltétel nélkül közlendőek -  ezeket egyszerűen el sem kell olvasni, automatikusan megjelennek

2. Feltétellel közölhetőek  - ide tartozik Nyuszi, Kanga és barátai meg üzletfelei, Zsebibaba, haverok,Buli és Fanta, vagyis a szerkesztőnek az olyan barátai és üzletfelei, akiket a főszerkesztést végző nem engedne föl automatikusan. Hiába üzletfél vagy jóbarát vagy szopik jól a csaj (vagy srác...) .. ezt a kategóriát muszáj megnézni...

A lapszerkesztés NEM demokratikus folyamat!"

/Réz Pál/

3. Még a szart se kell rájuk szánni, egy pillantása nevükre,kuka,enter.

 

Tételezzük fel, hogy egy lapszámban lehet 4-9 üreshely neveknek.

 

A papírterek összezuhanásávala múlt századi kifejezéssel éle "publikációs lehetőségek" [honoráriumot még fizető lapok] száma összezuhant,mint mutattam, Péterfy Gergely-nek is mibőlkell ma már megélnie. Miből telik a kalácsra a kakajójába.

 

Nyilván akkora a túlkínálat, hogy a Régi Bevált Jónevek is heteket, hónapokat állnak sorba...

 

A Népszabadság hosszú haldoklása éveiben egy kritikai cikk üreshelyére 6-8-10 neves kritikusunk állta a sort a pénzteki kultúrrovat kritikai szekciójában.

A vidéki paraszt vadbarom "író" :re-zett egy Hagyjuk-ot.

 

Viszont nemrég megkereste egykori zenekari társa,aki nyugdíjas pedagógusként egyszerre kezdett elmegismerkedni a számítástechnika és az internet világával. Egy barátja feltelepített a vadiúj laptopjára a WIN10-et azzal, hogy vigyázzon a linuxos barmokkal, mert azok kocka seggfejek.

"Pont jólesz kisérleti alanynak!" -gondolta az író, hiszen ez a volt zenekari társa... ahogy az a telefonos segítségadás közepette lesült, nem képes az "asztal" -látványát a böngészője alaplátványátólelkülönböztetni, nem ismeri a címsor vagy a link szavak jelentését. Pánikba esik felugró üzenek láttán. Valami felkínnálódik...kattintásra? ...még akattintásrólsem tudja így ad hoc, mi lenne. Ismétlés:alinux-rólannyit tudott mondani, hogy a gépét mindenfélévelfeltelepítő jóbarátja alinuxrólúgy beszélt,mint a pestisbe ojtott armageddon marslakókba ojtott totális letámadásáról.

"Jónás Vera arról ábrándozik, hogy egyszer majd a Tilos rádió is játsza a felvételeit. Nos, a mi zenekarunk ,ami zenekarunk, basszátok meg...  elmondhatja, kizárólag a Tilos rádióban hangzottak  el felvételei."

/Ismeretlen múltszázadi undorgrund zk frontembere,2017./

 

Tehát a baromarc elküldte neki az ominőz .odt kiterjesztés-t.

Re.: Olvasta,megértette (és egyéb kritikai megjegyzések.

Re.: Rákattintottál a mellékletre ésöööö... egyszerűen... fogtad és elolvastad?

RE.: Ja.Miért?

 

"Nem kell a púder, nemkell a vaker, nem kell a fanki, nem kell a punk, csak egy:

Az undorgrund!"

/AE Bizottság/

Nem kell!

/Nagy Ferenc,költő, tánczenei előadóművész/

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr3215702524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

heki 2020.05.17. 09:11:29

EGY ISMERT ÍRÓ ÉLETE

Már egyszer meséltem, szerintem, vagy neked mondtam, de azóta felnőttek generációk, szóval, hogy

régen, amikor a Népszabadság volt a legnépszerűbb napilap, a rendszerváltás után - Esterházy Péter Író Úr reklámmondatával -"Én a Népszabadságban csupán már a nevét nem szeretem" - ez real mondat volt, óriásplakátokon, szóval ifjú voltam még és bohó, apám mindig megvette a Népszabadságot.

Isten nyugosztalja az öreget, de ő tipic MSZP szavazó volt, abból a rétegből, amelyet érzékletesen ír le a blog gazdája,csak nem volt bajsza és sörhasa.
Nagyon kedvelte Németh Miklóst, mint politikust.
Még írhatnék róla, hogy mennyire volt nyitott és keserű, mert valahogy a rencerváttás áldozata lett, nyugdíjba küldték, annyi idősen, mint én, most.

Szóval a Horn-kormány idején feltűnt az újságban, mondom apám vette, nem én, egy fiatal és jó tollú újságírónak cinikus, szellemes, és kicsit gonzós szösszenetei. Apám is élvezte ezeket az írásokat.
Ja, Uj Péter volt az akkor fiatal újságíró.

És ugyanekkor indult az index elődje, az INteRNeTTo, az index elődje.

Akik oda regisztráltak, még kommunikálhattak az oda beírókkal, Hajós Andrással, stb-vel.
Még ilyen találkozók is voltak.
Nyitott dolognak tűnt az egész, és akkor megkérdeztem Uj Pétert írásban, hogy hogy került oda, a Népszabadságba, aminek azért - Esterházy Péter véleményével ellentétben szerintem még volt azért némi MSZMP-s lábszagú stichje, ezért is voltak üdítőek UP írásai - szóval hogy került be oda? Hogy jelenhetett meg?

És UP válaszolt, ma nem hiszem, hogy válaszolna, hiszen most már sem az index, sem a 444 nem kommentelhető, szóval azt válaszolta UP, hát hogy egyszerűen besétált és ennyi.

A ember csak úgy besétál a szerkesztőséghez, ez így megy.

És nem is érzem, hogy hazudott volna, hát ő ténleg így érezte. Besétált, itt vagyok, hoztam cikket. Jajdejó, mondták, gondolom akkor, hát gyere Péter.

Na már most Betlen János kicsit őszintébb azért a múltkori Podcast-ban.

Elnézést az ismétlésért.
Dudi, be kell csak úgy sétálni, ennyi. Ez a titok.
:)

heki 2020.05.17. 09:28:05

rosszalkodik a blogmotor?

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2020.05.18. 10:11:50

@heki: ezt a besétálást szvsz el lehet képzelni. Ma, a "tartalomgyártók" korában nagyon kevés az igazi tartalom, a nem okoskodó, hanem okos, nem szellemeskedő, hanem valóban szellemes esszéista (pl. TGM vagy Tóta olyan már, mint saját maga paródiája), az olyan film, regény, amiben épkézláb karakterek vannak és elmesél egy épkézláb történetet, vagy éppen valóban humoros tud lenni. - A hollywoodi forgatókönyvírók még tudatmódosítókkal se bírnak új ötletekkel előállni stb.
Igen, egyes sajtótermékekben bizonyára van vmi ideológiai követelmény, de aki abba nagyjából passzol, azt megtűrik.

Ínség, hiány van jó tartalomból, jó stílusú, jól író emberből. Ezért ha valaki ilyen, arra előbb-utóbb felfigyelnek, feltéve, ha tudja úgy tálalni a mondandóját, hogy megértsék. (ezt nem fejteném ki bővebben, de sztem érthető :-)) Szerintem.

heki 2020.05.18. 12:59:31

@Dinamuki: Ja, csak ez az 1990-es években türtént. :)

Frick László Intézet 2020.05.19. 04:41:05

@heki: Ez így ment,pl Szily Lászlóült a járdán, benzingőzben és a napot elfogva előle, álltak ottamaNcs-osok könyörögve neki, hogy ugyan, adja már a fejét írásra és legyen már, ha majd belefog az őkmég nemis sejtik,milyen írásművészetébe,de biztos jólesz, hiszen ekkor Szilya személyi titkára volta wlogolás nagymesterének,vélhetően a CIA egyik emberének. Vannak ilyen legendák.Imádom ezt a műfajt,amiben a jelentősművész attól lett az, hogy ő azt egyáltalán nem akarta.

Hogy árnyaljam ezt a képet,az 1989-90-espapírbooooomban...volt némi hiány írástudóban,de... tételezzük fel, hogy Szilyés Uj Péter zsenik,én imádom ezt a feltételezést,nos...a zsenik...semmiféle időben ... tehát annyi, hogy zseni az ember.. Pl Darvasi László zseni volt,de azért a sörözéshez és az Élet és Irodalom főbb szerkesztőivel való teremfocizás eszközéhez is nyúlt... nagyon szép hangja van,meg tényleg egy édes gyerrekvolt azidőben,amikor a mája harmadekkora tömegű volt. Tehát... öööö... hogy mondjam,a tehetség egyik útja a szociobilitás... a sörözés,leugrik Megyesi Gusztávnak egy Sophie'-ért, a kocsmaasztalon... közel hajolaz ót támogató nagyember csuklójához... (Vámos Miklós útja) ...

Egy másik útban az embernek olyan a Faterja,mint Dr Esterházy Mátyás,ismerjük esetét a jelentős fia Nagy Művével ... Nos, Esterházy számtalan interjűban nem nevezte meg a mestereit,de utalt olyanokra, ami neveket aztán ezen utalásaitólamestereinek gondoltak, ezt már kifejtettem az Ottlikozás [ Bűvös vadász ... "...meg tudtam volna pofozni!" /Szántó Piroska/ ] -ban...

Darvasi a Lyukgeneráció eleje, Uj Péter pedig kb a vége... Van a haladásnak egy formája,amiben a nebuló először olyan aranyos, nagyon édes a mosolya, pl a fiatal huszonéves Darvasi egymagában az egész Beatles [tudod, hogy én Ringo-t egszerűen figyelembe se szoktam venni:
" A Csodálatos Néegyes egy trió,aminek a tagja Lennon és McCartney"]

Népszabadság...kérdezlek... Szerintedösszefoglaljam,amit eddig elszartam róla kommentekben ésmellékmondatokban meg félbekezdésekben?

A Népszabadság az Első FIDESZkormány idején a Patkó-ban FIDESSZ-képviselőkkezében ott volt.

Nem vagyok Népszabadságellenes,de nálam az un "baloldali értelmiSEGGek végképp leszerepeltek azzal, hogy-ahogy megértee nekik az agitációs cucc a "kivéreztetéssel.

Maga Uj Péter leszerepelt előttm, a nyilvánvalóan geci,semmivelnem különb Uj Péter a szemeben egy vidéki téeszelnöknélés szorosan idetartozika hangulat, ami a munkatársiértekezleteit az Index fénykorában jellemezte és amit tőle függetlenü a vele egyívású és hozzáigen-igen hasonló lelkialkatú Lázár János megengedett magának kancelláriaminiszter korában.Érted, egészen más az, ha Yossarian jegyzi meg, hogy: "Kurvák."
Mintha Uj Péter vagy Lázár János köszön be ezzel.

A Népszabadságban is volt egy márta,ebben biztos vagyok,az Életés Irodalomban a márta katona, a MozgóVilágban pedig Bogárdi.Ők XVIII. századi nőtípusok,akik "háttérben" MINDENT megtesznek a lapért,Mondjuk arra tippelek,hogy Katona ~ dugni nem.

Értem,mire gondolsz a Népszabadság esetén a lábszaggal,nos... Azt már mutattam, hogy Berecz János négy falkönyvekkel valókönyvtárszobában n tergo ejtette meg a feleségét,aki egyben a kor szex-szimbóluma is volt,hektóliterszám fejte az arcképeit ábrázoló címlapokra Magyarország 47-és a halálközötti szexuálisnyomorgó férfiszegmense a 80-as években.

Nem, a Népszabadság soha nem volt lábszagú... egy népnevelő ad alábápolásra is ,pl lavórban áztatja.. vádlira feltűrt csíkos gatyaszár... Nem tudom,temilyen származású vagy és hogy volt-eraz apádnak ilyen.. hosszú szűrú csíkos alsógatyája... a '80-as években Wartburgot polírozni a Kék NDK gyártmányú Autopflege set-tel,amiben VALÓDI!4!!!!! volt a políranyag,a balzsam és polirvatta is volt benne...

A Népszabadsság,a kezdeteket leszámítva.. 1956. november 16-én bokáig ért a tépett Népszabadság a Boráros téren,amikor elkezdték egy pakli cigaretta áráért, tehát nem ingyen adni,onnantól kezdve térgyig ért, az emberek hármat kértek és széttépték -pl ez sincsen benen a mai történelemkönyvekben

... gondolom a középidőszaki és kései Népszabi' tiszteletéből maradhatott ki...

Személyesen nem sok szerencsém volt Népszabadság -osokhoz ezért csak negatívelhatárolással tudommegadni neked...milyenek voltak...

Frick László Intézet 2020.05.19. 05:03:21

@heki: (folytatás)
Egyszer egy folyosón,egy irodaajtó előtt várakoztam, már ott állt egy rajz tanár bácsi szerű nagyon derűs, született tanár.. illendően köszöntöttem... váltottunk pár szót... a rajztanárom jutott róla eszembe.. annyira egyszerűen és nem-jelentős-műűűvész -szerűen viselkedett, hogy a hivatásomnál fogva azonnal arra gondoltam, hogy az egyik legnagyobb figura lesz,akivel lehetett szerencsém valaha találkozni
Réber László volt... szóval... hogy mondjam.. ha az ember 12-szer köszönt egy olyan embernek, akinek hatszor mutatták be ésmégis... eszébe sem jutott.. nem fogadni a köszönést, azt W. Wojzerowszki László-tól a könyörtelen kis-szines-rovat-vezető helyettes -től az ember nem várhatja el, hogy mindenféle büdös vidékiparaszt rajongására reagáljon... De.. hogy érzékeltessem ezt neked, ha Váncsa Istvánnak köszönt az ember, ő sem köszönt vissza, de Váncsa érdeklődése a világ iránt olthataalan és ő

egy pillantást vetett az emberre

"mi a szar ez?"

Nos... az igazi haladó újságíró,pl K.Kworkszky Béla a halálozássi rovat koszorús ötletembere... ez... ez nem a keresztülnézés kategóriája... Keresztülnézni, ezt Kemény István költő tudja a legjobban, egyfajta Márai-ba ojtott jogos Ady -gőggel.

Van még egy nézés, ez... a keresztülnézés -nek az unokabátyja,az ember feje mellénézés. Az emberről van szó meg a munkadarabjáról... amit bevitt és amivelsemmi baj nincsen, sőt, nem is azért nemkell ez a drab,mert rossz lenne. hanem azért,mert a vállalat nem engedhet meg magának egy ilyen kisbeszállítót...

A gyűjteményemben 1207 eset fordul elő,amikor keresztülbeszéltek az arcomon, ez az eset azonban nem hétköznapi és művészi fok: Pontosan a fejhem MELLÉkb 20 centivel beszélt, ami azt jelenti... hogy érzékeltessem...didaktikailag a keresztülbeszélés üzenete az is lehetne, hogy, hogy VALAMIBE ugyaan számíthatna az illető, éppen ezért egykissé mesterkélt is lehet ez az arcán-keresztülbeszélés...

Mindjárt végzek, ne idegeskedj... de gyorsan meg kell említenem a 90-es évek elejének divatszavát,amit Esterházy és Szív Ernő,mint Esti Kornél-t is állandóan használt:
a hirlapíró...

Tehát a hirlapíró Krúdy,Kosztolányi és Karinthy, hogy csak K-betősüket eemlítsek és a Baloldali Újságírás ÚjságíróIskolája Névadóját Bálint Györgyöt kihagyhassam az ilyen hirlapírók közül

még mindig a negatívelhatárolásnál tartunk,tehát egy hirlapróhoz bárki akármikor odaléphet az utcán

vagy pl ha kurvára másnapos és fáj a gyomra vagy attól függ, hogy éppen sörivó szakaszában jár,tehát a mája fáj,ettől függetlenül az őrá ráköszönő,szemmelláthatóan a tiszteletnek és megilletődöttségnek nem az a tettetett és eljátszott formája,mint Darvasi vagy Uj Péter minden esetében, hanem... egyszerűen a balfasz tehetelen kamaszos hülyesége...

Egy igazi hirlapíró még gyomorbajosan sem olyan,mint pl akkora nagyságok a Népszabadságtól,mint Dr Dr Twrtkowszky Tódor külsős, akinek két lebvele is megjelent a levelezési rovatban.

Egyszer pl Demjénben,abban az évben adták át ezt a velnessszállót, a hall meghitt zugában sztentori hangon két nagyon - nagyon okos ember beszélgetett, a családnevek kizárólag ismert fideszgeci nevek, tehát a Ferííí, A Lacííí, a Zildííí.. A Tanár úr [Vitányi] .. ezek mind-mind az akkori kormányzás és véleményformálás főbb nevei...Éppen arrólbesztéltek, hogy szerintük milyen gazdaságpolitika nemmentheti meg az országot, ez pedig a FIDESZ gecipolitikája,amivel szemben kizárólag a Gyurííí, a Janíí .. egy Gordon nevűt is emlegettek, fingom nem volt, ki a fasz lehet az a Gordon ebben a csudálatos névkoszorúban.

Az egyik gyerekem hányni készült a két bácsitólmár és megkérdezte, hogy kik ezek az emberek én pedig jó hangosann, előttük állva mintegy két méterrel ezt mondtam:

"Jól nézd meg kisfiam ezeket a bávcsikat,mert ők a Népszabadság IGAZI újságíró bácsijai.

L Llanosztati Wladisz és F. Forbenzoller Vilmos külsősök voltak.

Vagyis csaak azt akarom ezzelmondaani, hogy Uj Péter ugyan a Népszabadságban tanult meg írni,de ezzel a ténnyel úgy van ma már,mint azok a férjek,akik számára már teher az a nagy kuffer, amit pedig,amíg még voltmivel, szivesen pakoltak.

Hanni néni még nemhogy csak lehazugozott vagy szóba állt velem,de ebben az időben még linkeket is küldött és egy ilyen link volt az, amirőlegy riport igrottfel, Rangos Katalin kérdezett alá Uj Péternek. Amihez képest Uj akkora arrogáns volt vele,mintha Schmidt Mária kérdezte volna.

És ebben a végtelen körben a lényeg most ér össze:

ALyukgeneráció esetében önmagában hülyeség tettetése az édes pofák vágásával, az ember Shrek kandúr nagyszemeket legyen képes behúzott nyakkal könnyeztetni,mint apelusába éppen jól beletojó kibbabbuu.. hanem tovább is van, az ember térdekre kép, bakot tartó karok marokkosarába, onnan a tartó személy vállára majd pedig a feje teteje következik.

Frick László Intézet 2020.05.19. 05:12:22

@Dinamuki: Mókás dolgokról beszélsz.

1. a mai sajtóban kizárólag agitáció (Werbung) folyik azaz csak-és kizárólag az ideológia számít, semmi más.

2. A Netokrácia alapja a Tízszeres Ismétlés Elve. Ez azt jelenti, hogy egy zseniális ötlet, tartalom,pl szöveg.. vagy túlbonyolult dramaturgia (mint amilyen a Ponyvaregény c.film...) érthetetlen..

a befogadó nem képes felfogni sem, nemhogy aztán a továbbiakban a már felfogottat még értelmezni is...

A Netokráciában, ha a "befogadó" valamit nemképes befogadni, akkor az,pl ha szöveg, akkor "nem magyarul van" magyar szöveg esetében, zavaros és "tele van helyesírási hibákkal"

"Le tudo ezt írni magyarul is?"
"Milyen nyelven van?"
"Nem kéne annyit inni!"
"Vedd be a gyógyszered!"
"Ne igyál gyógyszerre!"
"Elgurult a gyógyszered?"

A mai véleményformálók egyeztetnek és minden nap mindig csak 1-et ütnek, nyomnak vagy vágnak.

Tóta provokátor szeretett volna lenni pályája felfelé ívelésében

az öreg TGM bácsi pedig a győzikesójában szivesen provokál. A kényeg az, hogy szerinte az ellenzék nem hatékony , a sajtaja pedig főleg nem, ideje lenne már nekiugrani a FIDESZ-nek. Mert ez így nagyon kevés.

Szerintem nem is kell tovább szó, elég az, ha rámutatok: a 444 a klasszikus publicisztikai termékeit a tl dr -rovatba utalja.

Köszönöm a figyelmed :D

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2020.05.20. 10:22:55

@Frick László Intézet: értelmes ember, amennyiben valóban az az elvárás, hogy propagandát írjon, tud olyat írni, ami propagandának tűnik (=megfelel az állítólagos elvárásoknak), de mégsem az. M

Frick László Intézet 2020.05.20. 12:58:11

@Dinamuki: Teljesen igazad van és volt ilyen.. ö... 40-50 éve még. Amikor még digitális volt a szövegalkotás a Népszabadságban.
ma már egy sima analóg, a netokrácia szabályai szerint tíz-szer indexistán szájbarágott szöveget sem képes felfogni az átlagolvasó. Hát... TGM-et nem értik :D

Frick László Intézet 2020.05.20. 13:00:07

@Dinamuki: Erről beszéltünk már a Szúszperk 20 éves és ma már senki nem követi a csavart: színén értelmezi. Nem értik Tarantino-t. Nem értik a Kill Bill-t. Nem értik a Becstelen brigantikat. Miről beszélünk....

Frick László Intézet 2020.05.20. 13:01:39

@Dinamuki: Szöveg? - a zenét nem értik, a paródiát meg a komolyt, nem fogják föl, mi pl a zenei stílusidézet.

rep.. hát nézd már meg, mi a magyar rep,lakadalmi csasztuska, az eredeti igazi ős-rap szöveghordalékának a.. tizedéből? Szókincs?
süti beállítások módosítása