Képviseleti demokráciában élünk - a pofám leszakad a face-em teli van azzal ahogy a nullakiterjedésű avagy program (esetleg akció)pártok okostojásai képtelenek 2014. ta megtanulni azt, hogy

NULLA NEM SZAKGAJT!

Olyan Alyanosz! Bisztosz Tud Gitályozni!

nullakiterjedésű programpárt nem fog aggykirálykatonázni létező bázisból szavazókat....

Arra volt példa, hiszen kutyavásárra is, hogy egy félfasiszta párt fasisztoid bázisa tehetetlenségénél fogva nem volt képes annyira leszakadnia a Jobbikról,mint amennyire gyűlölségében észhez térni azon, hogy az még nem minden, hogy agyonbasszuk a Zóbány Cigánnyótt az alcsúti csüngőshasájávaal jazzal. Ez még csak pogrom, de nem is program.

A XXI. századi pártoknak csak Budapest kell.

 

A 2014-es OGY-választások leckéje az ügyes nullakiterjedésűek számára az lehetett volna, hogy az MSZP-ből lehet szégyen meg XX. századi pártot tóódítani meg sajtóhazudozni, ellehet hitetni az MSZP bázisával, hogy nem lehet az MSZP-re már szavazni

 

ám a DK-n (Orbánbaszó Ferikén) kívülmás nullakiterjedésű konstrukció nem tudott szavazókat szipkázni az MSZP-ből/től.

 

Mi lehet az oka ennek a politikai és történelmi tévedésnek, amibe aztán 2018-ban (ha játszásiból elfogadnám, hogy az Ellenzék akart Orbánt váltani egyáltalán már 2014-ben is,nemhogy 2018-ban...) újra beletapicskoltak szépen, csak akkor már az orbángyűlöletbe hülyült MSZP-s nyuggertagozat egy része, akik felismerték, hogy Ferikájük nem csak Orbánt baszta, de szétkúrta az MSZP-t is a "fiatalokra" szavaztak át, a Momentumra, tökéletesen abban az attitüdben,ami miatt a FIDESZ kapott még tényleg fiatal korában szavazatokat 1990-ben.

A Momentumnak nyuggerek gyűjtötték az alűírásokat az ajánlóívekreés főleg nyuggerek szavaztak rájuk. Ez az egyik oka annak, hogy az ÖtfaszúKutya bojóccpártmármeginbt nem használta az egyetlen ütősötletét,az Olyan Alyanosz-t.

A Momentumnak nem bázisa a nyuggerek, akik mozgósítottak érettük. A Momentum egy marketingötlet,amit Felnőtt [véleményformáló] Bácsik csináltak meg az olimpiabaszás-sal. A Momentum nem generációspárt -akkora ívben lefosni is szánja a Momentumot a saját generációja is. Nemhogy ilyesmiért szavazni menjen... A Momentum arra példa, hogy a véleményformálók, néhány casting-os meg stylist a semmibő és senkikből "parlamenti pártot" csinálhatnak a netokráciában. AMomentum azonban még ilyenre sem első,mert az az LMP volt azzalakis,ám nem elhanyagolható különbséggel, hogy az LMP-t politikai párt, az MSZP szakemberei,úgy is,mint Gyurcsány Ferencnek dolgozó szakemberek találták ki és a véleményformálók,konkrétan az Index Vállalat Blog Hú leánycége [igazgató Szily László] és egy indexes geci, Jávor Benedek dógoztak meg érte.

 

A Momentumot az LMP szétforgácsolásának gyorsítására is szánták, azt gondolván,  hogy az LMP-neklehet bázisa és majd tehát azt a bázist átszavaztatják egy 2.0-ás verzióra.

Fasza ötlet,

 

ilyen élettőlelvont  szobai okoskodásokban hogy is lehetne Somogyi Zoltán országában hiány. Csakhogy az LMP-nek nincsen bázisamég akkor sem, ha az LMP konstruálásakor arra számoltak, hogy az LMPmeg az "SZDSZ" bázismaradványaibólfog szavazókat vonzani, felemelem az egyik kezem s elkezdek számláni:Pl Asztirta az Úúúúság Lúúújza volt egy ilyen LMP szavazó :D

202 fecske se csinyá' bázisott!

16 milliómegtekintés!44!4!4!!

Az MSZP bázisát legalább másfél, de inkább kétmilliósra becsülöm.

Szerintem az egyik jellegzetesen "logikai" hiba az MSZP baszásban az, hogy úgy hiszik és úgy is beszélnek véleményformálóink meg a nullakiterjedésű pártok gründolói az MSZP-ről, mint ahogy pl a FIDESZ-ről, mint egységpártról beszélnek vagy programpártokról, amik elvek nélkül már hogy a jó kurvaéletbe ne lehetnének "ideológiailag annyira egységesek" ha szin tiszta kommunikáció (igazán meggondolt... akár titkos tartalom nélkül is) mind. [<- a politikai kommunikáció a politika elhazudozása... pl elhiteti, hogy lenne politika,bár valójában nincs is: ez egy programpárt lényege..]

Az ős-MSZP-ben derékmagyar emberek,igaz magyarok...a magyarság etalonjai,archetípusai a magyarnakdógoztak. Most mutatok egy embert az eredeti-ős MSZP kb harmadik vonalából:

https://m.blog.hu/du/dudenbuch/image/Nagys.jpg

ő az,a korpulens [pocakos] bajszos igaz magyar ember, Nagy Szakszervezeti Sándor. Sréhen Fölötte Baja Ferenc,akinégy évvelkésőbben a Magyar Köztársaság elsőkörnyezetvédelmiminisztere lett a Szakértői és Takarék' Spórkormányban és egyben ő vásárolt maga alá igazán a cucjialiaizmuskórszakára emlékeztetően luKSZus batárt, drágább ótón járt,mint Horn Gyula.

 

A magyarembernek legyen egy kis hasa.

Szün.:Sok-sok ismerősöm van az egyik Legszegényebb Falu címmel kitüntetett településen és amióta akkora a jólét, hogy az index gecik a tájára a fészbúkon ugyan mernének ismenni,de írni egy bötű sok, annyit sem [ a magyar sajtóban néha az elhallgatások üreshelyei nagyobb igazságokat fednek,mint a nyilvános tóóóódító hazudozásaik :D ] már meglett 22 éves 2-3 gyerekes apáknak akkora a hasa,mint a miniszterelnökünknek. Kérdezem az okát és kiderül, hogy a férfihas, apocak az asszonyt dicséri:Megszólják azt az asszony, aki urának nincsen nagy hasa.

 

Nem találkoztam még emberrel, aki ne őrjöngött volna ezen a becslésemen az MSZP bázisáról.

 

Holott a Sötét Tömegben nemhogy egymillió MSZP hívő  [hagyományos baloldali]  de az MSZP-re szavazni már szégyellő ember rejtezhet, de akár másfél millió is...

Tovább megyek:

A FIDESZ bázisából sem megy már el mindenki a FIDESZ-re szavazni,

mutattam, hogy a márki-zayongás hogy felbaszván az ilyen csalódottak ideg'ét mennyire tolta föl az Új Kétharmadot...

Pedig hányszor mutattam, hogy az MSZP soha nem volt 1párt, de legalább hét, egymást is gyűlölő útáló , egynmással antagonisztikus ellentétekben álló frakció pragmatikus szövetsége [konglomerátuma].

 

Csak mutatom,mekkora ennek a bázisnak a talpazata: Az emberek, akik azt hiszik, hogy értelmiségiek és azt is, hogy a diplomájukat Kádárnak köszönhetik. Ők a móókszizmus neveltjei, talán, ha ivarérettek voltak 1949-ben, valamint a Nagy Generáció tagjai, kommunista ellenesek ugyan, de önképük szerint baloldaliak. Neeeem,a modern szocdemek kevésbé völkisché-k, őket ez a Kádár-tól kapott diplomás réteg irigyen kissé liláknak is csúfolja. vagy helyesebben: csúfolandja, mert a hamut is mamunak mondják ma már... 

Tina Setkić

Ha jót akarsz,kapcsold egymás után a két videót :D

 

...és hogy a gitár miért nem való pina kezébe, azt ez a

Королев

-gyerek fogja prezentáli

takarítsd a zöld sarat!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr1215692360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása