A bizalomvesztés is olyan, mint egy 70 éves szépség szépségének a titka: Minden nap meg kell dolgozni érte.

Úgy érezzük, hogy válsághelyzetből a gyűlölt ellenségünk jólfog kijönni,tőkét kovácsol vagy csak szokásosan,ahogy a Βατραχομυομαχίαban azt már minden, magát nemérintett kurvára unni is tudja,megőrzi piaci pozícióit.bizalomvesztes.jpg

SOMOGYI ZOLTÁN jajó,most már nincs időnk rá deö  hogy ö u ugyanez volt korábban az hogy a a migránsokkal szemben a kormány szoknyája alá lehetett bújni. Ezzel a zellenzék nagyon nehezen tud mit kezdeni népszerűtőő drogokat kommunikál a kormány  márhogyö a többség számára népszerű, félelmet kelt

 

és egyébként nála van a sajtó

nála van egy csomóminden

Innen egyszerűgéppel is megoldható minden probléma:

Amit GyűlöltEllenségünk állít vagy kommunikál, annak az ellenkezőjétkell nyomatni a szócsöveinken,

de egységesen ám.pl ha a gyűlöletelélenségünk szerint Eszter jó,akkor egységesen és egyszerre lépjen mindenki Eszterre,ha a GY.E.kommunikációja szerint főleg az idősebbeket érinti és ők vannak veszélynek kitéve,akkor a netokrata primitivizmusnak megfelelően  12801 65 év fölötti áldozat mellett találunk egy(1) 18 és egy(1) 21 éveset,aztán elhallgatjuk egy 11 évesről, hogy végsőstádiumos leukémiásként gyak.nem volt immunrendszere,viszont főcímeinkben egységesen VILLOG a 18 éves áldozat, a 21 évesen semmi krónikus betegsége nem volt és mégis

kirughatjak2020-03-14index.jpg

kapcsolati tőkéinken keresztül világnyelvekreúgy fordítunkle intézkedéseket, hogy azértegy icipicit interpretáljuk

másnapaztán a kapcsolati tőkink nyilatkoznak és ezek a nyilatkozatok lesznek a főcímeink

hallgatunk arról, hohy Bezzegsvédországban is pont az az álláspont a tesztelésről,mint ezeknél

 

hallgatunk arról,hogy Magyarországon a járvány előtti pillanatokban 1000 emberre 7 kórházi ágy jutott,míg BezzegBritanniában 2,2 ágy, de általában Bezzegisztánban valahol a két és a három ágy között ezer emberre és Bezzegmacronia Németországnak szeretne a betegeiből exportálni

azaz szemenszedjük az információkat,mielőtt kompilálnánk,de alegfontosabb az, hogy egyszerre 1-2-nél egy nap többet ne sugalljunk,

ezmagyarazza_miert_geci_aljas_az_index_ennyire_es_igy_a_koronavirusrol.jpg

tehát miközben minden médiuma gyűlöltellenségünk kezeügyében, aközben a mieink az Eszterre LépésNapján Eszterre lépnek, sorban keresikmeg őket Eszter terör-jének az áldozatai,Pokorny Lia karrierjére tekintettel,másnap a 21éves áldozat a sláger,harmadnap pedig a BezzegKórea.

 

Közben ölbetett kézzel csak azt kell figyelnünkVárosi Környezet-ből, hogy a vidéki büdösembereken mikor mutatkoznak a pánik jelei

 

vagy egy életerős,kissé elhízott, az újságíróinknál választékosabban, gazdagabb szókincsel helyesebben és Kazinczy-díjra is érdemesen beszélő 73 értelmisegg néni azon fosik, hogy a 93 éves anyját, akit eddig paraszolvenca segítségévelkülönböző kórházi elfekvőkben tudott tartani, hazapaterolják a 93 éves anyját és mi lesz,ha az anyja beteg lesz éságyban kell áplni és pelenkáznikell

 

50 idősek otthonát hívott fel!4!4!!4!Hiába!4!!4!

(pofozza a kezében a vaskos paksamétát, 27808 kJmunkát fektetett abba, hogy az anyját a húgy-és szarszagú,öregeket tervszerűen megsemmisítő otthonokba gyugja,de tekintettel a helyzetre

"régóta nem egyértelmű, hogy a közveszély fogalmába beleérthető-e a járvány."

Schiffer András benettonzöld posztmaóista kommunikátor

egyik geciintézmény sem akarja felvenni a vén csontot

"miért nem engeded haza és nyomsz párnát az arcába, amíg meg nem fullad, a kurva életedet?"

Sajnoshogy a lélegeztetőgép hujjogatóágnak a rohatt kínaiak csúnyán odabasztak,de legalább a mimédiánk ne írjon róla és akkor jólesz

Huhogtatjuk az olbvasóinkat, hogy Indiában mi folyik,a twitteren pellengérezik ki,óóó,az embelyi lyogok! a kijárási tilalmat megsértőket [Nem, bazdmeg, hanem még bottalis verikőket,azt!]. És arról hallgatunk eldugjuk a balalsó ficakba , hogy a máskora jókormánya miatt annyira BezzegSpanyolországban mi lett az öregeket tervszerűen megsemmisítő otthonokban a szarukban hagyott öregekkel a már napok-órák óta holtak között

 

---szóval amikor a hazai tömegek alsószélein olyasmiket tapasztalunk, amiket jól interpretálva akár pánik jellegűnek is meg magyarázhatunk,akkor abban a  GyűlöltEllenségünk Iránti Bizalomvesztés jeleit kommunikáljuk. Le. De,ismétlem,ehhez előtte jól kell kommunikálnunk,kompiláció és szemenszedés, huhogtatás és uszítás meg gyűlöletkeltés!

Valószínűsítem,hogy a RetekKlub Hiradó azbesztgyomrú szerkesztői is behánytak a 73 éves nő rinyálásán,de ha egyszer valamit fellehet használni a ~ címűprozsektben,akkor felkell használni,bármennyire is gusztustalan vagy plvéleményünk is lesz róla.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr6815568170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása