A liberális, mint alapfogalom az izmus tag hozzácsatolását kizárja.

A liberális ember szabadgondolkodó és véleményszabad. Véleményét maga formálja, ám szüntelenül mások véleményének figyelembevételével, próbára állításával. A liberális ember a messzirőljött embert arról kérdezi, honnan jött, s csak azután azt, hogy hová. A liberális ember a tudomásával, a véleményével úgy van,mint a Vándorló Buddha a folyóparton a könnyű, korhadt faderékkal. Pont akkor ésúgy jól jön neki, a folyóba vetvén rákapaszkodik és átevickél, de aztán már minek cipelné magával.

Azért nincsen,nem lehet liberalizmus,mert egy izmus dogmáktól veretes klisérendszer, az iÉyen pedig természetétől fogva kizárja azt, aki e klisétől eltérne.

A liberalizmus akkora nonszensz, mint pl a száraz tó nedves partján megdöglött kiszáradt béka kuruttya. Vagy a golyókopasz emberről elhinni, hogy ennhajánál fogva felrántja magát a kiemelkedésbe.

A fagyasztottkajaliberalizmus nem ismer vallásT, illetve un "szekularista" álláspontról kezeli a vallásokat. Fundamentuma a piac. A piac dönt mindenről.És ez a piac kétosztatú, vannak, akik felépítik, irányítják és lefölözik a piacihasznot és vannak a hülyék, akik beszopják a marketinget. A Piac koraikapitalista feljövőkorszakában még igényeket elégít ki, egy idő után azonban már egyre kevésbé van bármire is ideje a szereplőknek. Egy korai felhőkarcoló alapszintjén idegösszeroppanást kap, ha 3 percet kell várnia a liftre, bár annyi fizikai ereje már nincsen, hogy 3 perc alatt 10 emeletnyit másszon a lépcsőn.

A vallástalan hitetlen ember körülnéz az Univerzumában és úgy látja, hogy annak a közepében ő áll. Ez az egodeizmus alapja.

A fagyasztottkajaliberalizmus marketing picsatársadalma peszeudo Nyitott Társadalom.

Míg azonban egy igazi nyitott társadalom alulról nyílik és fölfelé  vezet, a marketingpicsa alapú idiokrácia kizáróleg felülről nyílik és lefelé terjeszt mintákat.

A magyar szájjalliberálisok kedvenc mantrája a svéd- avagy skandinávmodell.

Ezek szerint a Horthy Korszakban a legfejlettebb magyar régió az Ormánság volt, csak ötven évvel lemaradván Skandináviától.

Az önállógondolkodás ugyanis idő és a Piac úgy látja, hogy ha a bepalizandó hülyepicsa elkezd ott hezitálni,latolgatni, gondolkodni, akkor a végén még önállóan fog vásárlói döntéseket hozni. Pl rádöbben arra, hogy ha amúgy is fagyasztottkaján él, akkor a mikrohullámú melegítőkészüléknél több elektronikai konyhai eszközre nem lesz szüksége és nem rendeli meg azt a szart, amivel úgysem fog másodpercek alatt két kiló sárgarépát zsülienre vágni.

A Piac szegmensekben gondolkodik és a haszonelvűsége alapján az egyre kevesebb szegmenst éri meg neki lehúzni és átverni. A Piac eluralkodásával egyre inkább egytömbbe tömörített hülyepicsákként kezeli a társadalmat,miközben a hirdetéseiben azt sugallja, hogy  innovatív úttörő egyéniség lesz,aki a legújabb cuccaikat megvásárolja.

A fagyasztottkajaliberalizmus nem ismeri a készterméket. Azt nem éri meg forgalmazni. Ezért a terméket már akkor piacra dobja, amikor még igazából nincs is kifejlesztve. A termékfejlesztés tesztszakaszát valójában rásózza a vásárlóra és a kisérletezéseit a vásárlóval fizetteti meg.

Ford Pinto -A Ford Motor Company iskolateremtőélőemberes tesztsorozata az un "kompakt autó kidolgozásához. Néhányszáz ember már beleégett ebbe a fostalicskába, de a tesztelés évről évre "új modellek"-ben a kritikusan ostobán elhelyezett üzemanyagtartály védtelenül hagyásával csak folytatódott:

https://i2.wp.com/www.curbsideclassic.com/wp-content/uploads/2013/11/front-view.jpg?resize=648%2C426

 

Ennek a piaci magatartásnak a korai szakaszában a gyártókat még érdekelték a vásárlói vélemények a további fejlesztéseikhez. A minőségbiztosítási osztályokon is feszt nyavajogtak a vásárlói visszajelzésekért. A picsatársadalomban a tökfelesleges terméket az életgörbéje delén el kell hajítani a picsába, hogy egy másik, külső jegyeiben és mellékes tulajdonságaiban csak az Elhanyagolható Különbség [-> Tom Wolfe ] bullshitjével érzékeltethető "Új Verzió"-val lehessen villogni.

A fagyasztottkajaliberalizmusban a zöld-környezetvédő szemlélet nem több más reklám-marketing beszopató dumánál. Ezért, amikor e nejlon benettonzöld stréber elkezdene pampogni a pazarlásról és firtatná, hogy az életgörbéje koradélelőttjén energiatakarékossági szempontok alapján kifizetődő lehet-e egy termék recycklingbe hajítása, azt hazudják a picsának, hogy igen. A Hazugsággyárakban ma már külön szekció foglalkozik a természet- és környezetvédők megszopatásával és átverésével.

A fagyasztottkaján élő fejlettnyugati embertípus egyik legkedveltebb televízióműsora a főzőműsor.

Ma már csak a 40 évnél idősebb öregek néznek néha tévét, rendszeresen pedig a 47-és a halálközöttiek szegmense. Az öregek nem szeretnek annyira öregeket nézni a televízióba, ezért még a körömgomba reklámok szenvedőalanyai is leginkább olyan 40-esek, akiknek még csak épp, hogy elkezdi enni a lábkörmeit a gomba -esetleg a vén szaros nagyapi, ha ránéz a menopauzája virágjában sok sminkkel a szobai félhomályban még egészen jól kinéző menyére, hogy elkérje a Kitonail-t.

A fagyasztottkajazabáló társadalmakban a kertek és udvarok teljesen feleslegesen rabolják el a fejlettpolgárok drágaidejét a [jelző]média élvezetétől.

Az Útálom az Udvarom típusú picsatársadalom fejlesztő műsorok nézője fekszik a televízióleső kerevetjén vagy szófáján vagy a hetek óta vetetlen ágyban a napok óta gyűlő fagyasztottkaja tálcák között, a favázas  pozdorja barakkja udvarára legföljebb akkor megy ki, ha hánynia kell a házibulin és a WC fülke meg a fürdőszobasarok is foglalt már hasonló tevékenységek miatt.

Amióta a társadalomkutatás is otthonról végezhető könnyű, internetes muznka lett, nekem sem kell fizikailag is Fejlett Nyugati Bezzegtársadalmakba utaznom a Megfelelő Minták és Jövőkép tanulmányozására. Én még be szoktam ágyazni, nagyjából összerámolok a lakásban és mivel főzök, ezért gyakran mosogatnom is illene. Főleg, ha elromlik a kábeltévé hálózatban valami és a szerelő természetesen ott kezdi a Kötelező Rutin alapján a hibafelderítést, ahol nincsen hiba. Ilyenkor egy másodosztályyú, nemigazi Úniós Tagállam polgárától elvárható szabadkozásokba fogok a szerelőnél,mert ha elhúzná a dekóder kisszekrényét a faltól, porvivák reszketnének a szokatlan fény miatt. Ilyenkor a kábeltévé szerelőembere igyeksziok megnyyugtani, és ravasz körülfogalmazós kérdéseimre egyenesen megmondja, hogy már a magyar alsóközéposztály semágyaz össze soha, a redőnyöket sem húzzák fel a szobákban, nappal is villanyt kell kapcsolnia, hogy a szanaszét hajigált szennyes ruhák és edények között gólxyajárásban valahogy meg tudja közelíteni a készülékeket.

Fjúcsör:

 

Magyarország még csak most fejlődik fel a faghyasztottkajazabáló mintatársadalmakhoz, ezért az alsóközéposztályban meg a proletáriátusban még szokás főzni, reggelire, vacsorára bundáskenyér vagy hagymás szalonnás rántotta, fasirt és zsírpörköltek meg sűlthúsok. Fözelék, saláta soha-soha-soha. Növényi a rizsa, a krumpli [pestiül burgi] meg valami savanyúság -húsos ételek között a káposztásak, a húsoskáposzta lassan teljesen kiszorítja a töltöttet,mert az új nőgenerációk faszának se nincsen már a gecibe kínlódni a húsgombócok harasztba tekergetésével. Ha rizsás húsgombóc, akkor megyen bele a sűrű paradicsomos lébe oszt meg is van a negyedik növényi, ami esetleg a társadalom derékhada beleibe kerülhet.

A derékhad kitüntető címet e szövegemben azért adományoztam az alsóközéposztálynak és a proletáriátusnak, mert jellemzően már csak ők a szaporodó és szülőgépek,akik értékes életüket gyerekre pocsékolják. A proletáriátusban azért is van több gyerek,mert a gyermek számukra jövedelemforrás is.

https://d3b9rakn43rtha.cloudfront.net/photos/images/002/077/026/large/4006-london-bridge-road-lake-havasu-city-az-86404.?1488205619

A bezzeg fejlett, a magyrnak a liberális demokrácia mintáját adó angolszász  fejlettársadalmakban a proletáriátus mobilehome-okban él.

https://media-cdn.tripadvisor.com/media/photo-s/02/cc/5f/1a/wooda-farm-holiday-park.jpg

Volt szerencsém London külvárosában korszerű, jövőbevezető családformában a fagyasztottkajaliberális család mintáját megismerni: Egy efféle mobilehomeban a család szokása szerint jól bebaszott már délután 5 órára, beleértve a 14 éves egyszem gyereket is, akinek az anyja a volt férjével és az új faszijával bérelte a mobilehome-ot. nagyjából hajnalra sikerült annyira valakinekmindig kijózanodnia, hogy széjjel tudják verni rendesen a kócerájt. Reggel jött a gondnok, az anya kifizette a kárt és szépen kibéreltek egy tiszta, még ép mobilehomot s nekivágta a Fényes Új Nap-nak. A gyerek úgy a délelőtt közepe táján elballagott az állami iskola irányába.

 

Ha a magyar  szobatársadalomkutató könnyen-gyorsan és egyszerűen a terepen szeretnémegfigyelni a prletár és alsóközéposztálybeli lurkókat, akkor egy olyan településen, ahol az elmaradott ócska általános iskolában még kőkonzervatívan fix időpontban és 8 órakor kezdődne a tanítás, 7óra 40 perc körül egy nagyobb élelmiszerboltban üt tanyát a pénztár körül és megfigyeli, hogy az iskolás gyerekek mikkel állnak sorban a pénztárnál, ha nem a maki részeg szüleik teste körülösszegyűjtüött visszaváltott piásüvegek cetlijével. A proletárgyerekek kizárólag csipszet és kólát vásárolnak az tízóraira adott pénzekből. Az alsóközéposztályy új, korszerű jövöbevezető családformáiban élő gyermekei, tehát akik egy anyás és hol egyik-hol másik nagyszülős vagy újapú régiszüleis családmodellekben élnek vagy egy speciális,elmaradott magyar családformában keresztanyunál, azok maradi módon valami édes péksüteményt főleg fagyasztott állapotban terített Fornettit vásárolnak dobozos "üdítő"-vel.

Nagyi-Süti

 https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTfOBZH2h6eB9ZtktrHCR1jBQZHDFzdFNTy4l-Y48tkL73FMCkp

50 évesnél fiatalabb alsó-középosztálybeli asszony egy kibaszott süteményt nem sütne meg, beleértve a boltitojástól gusztustalanul sápadtsárgás-zöldes piskóta megkenését műlekvárral.

Ezt??? A középosztálybéli asszony fasza nem kínlódna ilyesmivel!! Annál az ő ideje értékesebb,semmint!

 Kreatívkodás netovábbja a fagyasztottkajazabáló társadalomban:

screenshot_2018-11-06_fornetti.png

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr1114355559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arnyekveto 2018.11.06. 07:42:13

Mivel magam is főzök én úgy tudom hogy a töltött káposzta húsgombóca káposztalevélbe van tekerve, nem gömb hanem henger alakban. A másik verzió a lucskos káposzta (vagyis lucskos káposzta húsgombóccal) ahol a húsgombóc fűszerezése azonos, de gömb alakúvá kell formázni és nem rizs hanem gersli felhasználásával készül (legalábbis Miskolcon és környékén).

Mindkét étel fazékba tevése kb 10 perc munkát igényel, utána takarék lángon 3 órát lassan főve készül el, a végén 2 perc munkával igazi-zsír alapú lisztes-paprikás rántást kap és még rotyog 15 percet.

A panírozott rántotthús krumplipürével elkészítéséhez képest nem munkaigényes étel a töltött káposzta, tényleg 10 perc alatt lehet fazékba tenni, nincs hámozás és pucolás, mártogatás és sütés. A töltött káposzta soha sem ég le a fazékba és kavarni is tilos amíg elkészül..

Burgermeister 2018.11.06. 18:56:11

És ez még csak rosszabb lesz!!!

Frick László Intézet 2018.11.07. 06:05:48

@arnyekveto: A gersli is a múlt ködébe vész. A töltöttkáposzta receptjei még régiókon belül is változnak. Ha autózol az országban,éles határokat lépsz át, pl a Hajduságba érsz: megjelennek a betonlábazatos-oszlopos kerítések, két betonoszlop között riglifára a kerítéslécek vagy deszkák. Minden porta oldalánál a házbégén kapu át a szomszédhoz. Ugyanígy változnak a receptek is és a családok innen-onnaniságán keresztül is.

Évek óta figyelem pl az én falumban, hogy már csak a feltörekvő cigánycsaládokban főz és süt rendesen az asszony. A magyar proletár visz valamit a dógozóba enni, a cigányasszony a dógozó urának télen olyan szendvicset készít, hogy a zöldsaláta fodrai,amikkicsüngenek az óriáskifliből, 200 Ft ára..paradicsom, sonka, sajt, nem óccsó "trapista" műsajt.

A magyarasszonyok nem gurmandkodnak.

Amikor 17 éves szűz kisfiű voltam,az osztálytársnőim, némelyik 17 éves korára már 30-40 pasival dugott, nemkevélsnek egyszerre több pasija is volt... vagy ahány hétvégi diszkó, annyi új fasz járt benne... egy tojásrántottát nem tudtak elkészíteni. Nem tudták,meddig kell egy tojást főzni. Nem tudtak mosni... mi fiúk a kollégiumban,a többség,magunkra mostunk. És ez a nőgeneráció nevelte a mai 20-40-es kislánygenerációt. Szinte senki kislány apukája nem húzta ki a családban ivarérésig. 10 év után már szinte mindenki elvált. 27 osztálytársból 50 éves korára 4 nem vált el.
Töltöttkáposzta -régente ünnepi étel volt és megint az lesz, mert sok vele a munka. Az éghajlatváltozás...meg mittudomén mi miatt a káposztaféléknek a levélerezete túl vastag, torzsa-kemény,a haraszt,mint a gumibelső, alig rágható. A Nyírségben meg Vecsés körzetében pár profi tudja,melyik káposztaféle még az alkalmas.
40 évesnél fiatalabb nő úgy fog kb töltöttkáposztát készíteni, ahogy kőttkalácsot, 2-3000 nőből ha egy.

Frick László Intézet 2018.11.07. 06:13:45

@Burgermeister: Kertművelés:
Tegyük fel, hogy egy súlyosan vadzöld fiatalt elkap a kertművelés mániája,mondjuk nem homoktalajon.
Nem tudsz szerszámot venni a kötöttebb alföldi és hegyi talajokba. Mehetsz te... a Bauhaustól feri bá' vasbóttyáig: A fémnyelűmenő nyugati fogantyúsvégű rövidnyelű hadiásót nem tudod beletaposni a szárazabb alföldi kertitalajba, a nedvesebben meg három ásónyomonként vakarhatod a sarat. Lehet kapni ásóvillákat: szanaszét hajlanak a szorvái. Eleve nyél nincsen a szerszámba, puha, törékeny könnyen feldolgozható-esztergálható fából készítik ezeket a gecik.Ugyanez az ásó: Fémiparos,nagyon jól tudja, hogy ha az ásólapra csak ráhegeszti a kápát, egy sort nem lehet vele ásni.

Még a szocializmusban voltam katona, az őrmester odajött bennünket büdösparasztokat baszogatni a lövészárokásáson, hogy ne kaparjuk, tegyük oda a szerszámot.Odatettük,egy rendes igazi kubikosmozdulattól szarráment mind, törtek a nyelek, az ásólapok és a kápák: hadifelszerelésben.
Egy vasvillát nem kapsz: 2 U-t hegesztenek össze, egy U-t egy u val, ez a villa, felveszel egy kisboglyát,eltörik.

Fiatal házasok vesznek egy nászágyat, basznának egy rendeset, még hozzá se fogtak, szanaszéjjelmegyen.

Frick László Intézet 2018.11.07. 06:16:44

@arnyekveto: @Burgermeister:
A legfőbb hivatkozás az idő. "Az én időm többet ér annál, mintsem"
Ledől valahová és fészbúkozik. Miről? arról, hogy mit csinál.A társadalomkutatás tényleg szobatudomány lett, számtalan fiatal a napja minden mozzanatát megosztja. nem titok. A nagy semmi, ami többet ér annál, semminthogy bármi lekösse a műveléséből.

Doktor Toekfey 2018.11.07. 12:36:12

@Frick László Intézet:

Ez a tervezett elavulás kezd nagyon abszurd mértéket ölteni. Tíz év alatt a harmadik mosógépünk áll közel ahhoz, hogy megfircanjon. Miután két gépet kidobtunk és újat vettünk, mivel a javítása kb. annyiba került volna, mint egy új gép, a harmadikat garanciaidőn belül szerettük volna megjavíttatni. Kijött a szerelő, kicserélte benne a két teleszkópot és a szivattyút (khmmm, khmmm, csak lestem, akkora szivattyú van egy ilyen "korszerű" mosógépben, mint a mobiltelefonom, csak keskenyebb!), ezután még hangosabban csörög-csattog, még látványosabban szét akar esni. Újra hívtuk a garanciaszervízt, kiküldtek egy másik szerelőt, aki ismét szétszedte a gépet és közölte, hogy sajnos nem lehet javítani, mivel ezeket a készülékeket úgy rakják össze a gyárban, hogy ha megbontják az alaplemez és az oldallemez közötti kötést, utána az nem állítható maradéktalanul helyre, ezért, a két lemez egymáshoz verődése miatt, a csattogás, rázkodás. Talán, ha a teleszkópok kikopnak egy kicsit, csöndesedik némiképp a cséplőgépzaj. Nem is tiltakozott, amikor visszakérdeztem, hogy: szóval, ezek a mosógépek, ha javítani próbálják őket, öngyilkosságot követnek el, szétverik magukat?

Tévét is kb. öt év alatt háromszor cseréltünk, majd meguntam a hülyeséget és amikor az egyik sógorom megkérdezte, hogy nem-e tudok valakit, aki a régi tévéjének hasznát veszi, mert ő szép új HD ledtévét vesz, tudtam. Évek óta használjuk ezt a most tizenkilenc éves Philips színestévét és képileg-hangilag máig tökéletes. A távkapcsolója ugyan elég leharcolt, így bizonyos funkciókat nem tudunk elérni vele, de amire nekünk kell, arra jó.

Nem ragozom, az elmúlt bő húsz évben gyakorlatilag egyetlen tartós háztartási vagy elektronikai készüléket sem tudtam venni, amivel ne fürödtem volna be. És egyre durvábba helyzet.

Azon gondolkodom egy ideje, hogy, vajon, hol a határ? meddig lehet elmenni a vásárlók átbaszásával, kihasználásával?

Frick László Intézet 2018.11.08. 07:06:52

@Doktor Toekfey: Vannak trükkök. Vannak kis különbségek. Pl a Samsung minőségbiztosítása szinte "náci" ... beszállítói szempontból elviselhetetlen. ha valaki a Samsung beszállítója lesz,akkor nem az a kérdés, hogy tönkre megy-e belé, hanem csak annyi, hogy húzza-e 3 évig vagy a szokásos 2 év alatt megy a lecsóba. kasza Lajos magyar gyáriparos bír csak velük. nem is hallasz róla semmit :D

Ha az ember pl a "német minőség"-et kerüli, már jóljár.

Az olasz ipar hulladékot gyárt vagy gyártat romániában.egy olasz ipari termék vacakabb,mint a 40 évvel ezelőtti szocialista KGST belpiacos.
A francia konyhatechnika pocsék, nulla,újonan hulladék. Hacsaknem kínában gyártatott, mint a Peugeot edények.

Ha egy konyhaieszköznek szép német neve van, mint a Zwillinger, az kínai, az minőség.

Frick László Intézet 2018.11.08. 07:09:10

@Doktor Toekfey: A picsaember felöl nézd:
Franciaországban egy autó 8 évesen körbezúzva, hepe hupa, annyora drága a javítás, hogy inkább eldobják, akkor miért is lenne belül tartós, valamitérő?
egy társadalom, amiben az egy éves telefon ócska,eldobandó, mi a 4 éves autó?

Frick László Intézet 2018.11.08. 07:10:35

@Doktor Toekfey: Kishaszonjármű, 2-5 tonna kategóriában annyira lerövidült az életciklus, hogy az autó a gyakorlatban leamortizálódik,amikor még könyvelésileg nem lehet elfogadtatni az adóhatósággal.

2018.11.13. 09:16:30

@Frick László Intézet: Dolgoztam én műszaki kereskedelemben. 2004-ben lejött a Zanussi szélszes,és elmondta, ha olyan minőséget szeretnél, mint 30 éve volt, akkor egy nagyságrendekkel magasabb áron kellene árulniuk. Utolsó kereskedelmi munkehelyemen a Főönk így tanított: "ez egy vedd meg, dobd el világ, nyugoodtan lehet mondani a vevőnek, hogy öt évre vásárol".
Ami a a telefont illeti, ott azért jelentősen visszeestek az eladások.

Doktor Toekfey 2018.11.13. 14:14:07

@nagyjoco:

Öt év? Szép is volna! Az elmúlt kb. tíz-tizenöt évben egyetlen olyan tartós(nak titulált) fogyasztási cikket sem vettem, ami öt évig tartott volna. A fő probléma nem is az, hogy szarból építenek várat (silány minőségű agyagokat, alkatrészeket használnak), hanem az, hogy beletervezik a készülékekbe, az idő előtti használhatatlanná válást és a javíthatatlanságot. Fricknek igaza van, ez nem csak a vásárlók aljas átverése és kirablása, de elképesztő méretű pazarlás is. Többszörösen is fertelmes bűn.

2018.11.14. 19:30:14

@Doktor Toekfey: Öt év a MAXIMÁLIS használati idő. Nekem húzta mosógép tíz évnél tovább is.

Doktor Toekfey 2018.11.15. 13:39:52

@nagyjoco:

Nekem is. De az egy 1986-ban gyártott magyar Hajdu automata mosógép volt, ami 2005-ig szolgált. Pedig sok-sok éven keresztül naponta forrázta a pelenkát, mosta a gyerekruhákat. :-)

Frick László Intézet 2018.11.16. 06:15:55

@Doktor Toekfey: @nagyjoco:

A recycklingre szoktak hivatkozni -de az is energiába kerül. Szerintem a Beépített Hiba és a Programozott Futásteljesítmény a legnagyobb aljasság.

Nézzünk egy 10 milliós szuperdízel BMW-t. A programozott Futásteljesítménye 300000.- Be is szarik rendesen,precizen. Lehet bele venni egy másik motort, egy ugyanolyant,ami beeszarik 300000-nél.Ez folyik egyébként a szintén 300000-re beállított RenaultTraffic/Opel Vivaro/ Nissan Lófasz -ok eseteiben is. Igen ám, de a BMW még mindig 10000 € -pedig nem több egy luxustyókólnál már.Nekem az a bajom, hogy pont a legaljasabb üzleti sávban a használt árakmég valahogy nem tükrözik ezt a marketinget.

Nemrég néztem végig egy még igazi autó felújítását: valami 300000 Ft-ot kellett rákölteni a kasznijára.

Ha valaki a pénztemető kategóriában vásárol egy VW Passat 1.9 PDTDI-t másfélmillióért, rákölthet másfél milliót, majd ezután következnek az apránként 100ezrek.

A környezetvédelemről: Amikor lejár a Programozott Futás, aaz utolsó 30-40000 km-en elkezdődik az üzemanyag és motorolaj zabálás. A füstöt (a kormot) leköti valahogy.. eleint... de a káros gázokat okádja. Miközben a papírjai szerint Euro5.

Márka-típus a szerkesztőségben 300000 km van a motorjában, téli hidegindítás... ilyenkor letérdelek a kipufogóhoz szagminták és füstjelek észlelésére és: semmi: Nincs motorkopás,az üzemanyagellátó rendszer tökéletes,a motorolaj rendesen cserélve, minden tiszta a láncban, tehát.. nagy gázadásra majd fúj ki fekete kormot,ami leül... képteélenság lenne beszívni. De ez is a rendszeres használatban tisztulki a rendszerből.

14 éve azt egyik nagy márka "természetes olajfogyasztású autóval jött ki, 100 km-re többmotorolajat evett meg,mint egy 1:33-asra kevert benzinű Wartburg annak idején.

Egy1982-es gyártású VW Polo Fox 1043 ccm... szelepszárszimmering csere és kisebb hengerfejfelújítás után nem eszik le 10000 km-en a maximumtóla minimumra 3 deci olajat. 10000 km-re és 110-es hajszában valamivel 4 liter alatt fogyaszt benzint. Ebben a kategóriában teljesen természetes ma a 6 literes benzinfogyasztás az 1000 km-ként fél-1liter olajjal.

2018.11.16. 08:08:53

@Frick László Intézet: A recyckling a világ legnagyobb meséje.

Frick László Intézet 2018.11.17. 06:00:25

@nagyjoco: Csak annyit vegyél el,amennyi szükséges és lehetúleg úgy, hogy nyomtalanul [észrevétlenül vissza simuljon az elvétel]. Ez az egyik legrégebbi,már emberi tanítás. Mondhatnám,recycling. Vagyis a mese nem a recyckling, hanem azt a valami mást bemesélni recyckling-nek a bűn.

2018.11.17. 10:58:48

@Frick László Intézet: Erre gondoltam én is. A recycling a mai világban papíron létező művelet. Kedvencem a papírhulladék "újrahasznosítás" - aminek a legvégén ott marad egy brutálisan környezetszennyező méreghalom. Ennek a megfelelő kezelése többe kerülhet, mint amennyit az egész újrahasznosítás hozott.

arnyekveto 2019.02.23. 21:03:58

@Frick László Intézet:
drive.google.com/file/d/1pypPtxziXhtDBiflri9B8B4P6cnkbW2S/view?usp=sharing
hegyi talajra ez való. Illetve szőlőbe, tehát szőlőtermelésen kívül semmire alkalmas helyen amikor veteményest vizionál a zembör a 10-20 éve műveletlen dzsungelben. Nagyon kötött talajra is ezek kellenek. Illetve van még pusztító ötlet a tarsolyban = igazi csákány hol is a fejről a hegyes vége le van flexelve és csak a lapos vége van megtartva.

Balról jobbra: 1) kb 40 éves kovácsolt irtókapa, már megrövidült a kopástól, könnyű (40 dkg), felére rövidített szabvány kapanyéllel, 2) zsírúj struc-muta szlovén kovácsolt csákánykapa, 1,6 kg fejjel, szabvány kapanyéllel. 3) kép amin a gyufa van, új struc-muta kovácsolt irtókapa 90 dkg, szabvány kapanyéllel 4) Rozmár a bolgárkertész kovácsolt irtókapa, eredetileg 2,5 kg fejjel (de ráhegesztett betonvas miatt 3kg fölött), kb 100 éves, standard csákánynyéllel!!!

Itt magyar susnyásról beszélünk, aminek láttán bármilyen túlélő alakulat lefosná a bokáját a rettegéstől, swat orosz specops, bárki.... A behatolás 3 lépésre is lehetetlen, de aki megpróbálja: térdmagasságig mindent átsző a tüskés szeder, mindent. Ez az alap. Akác, narancseperfa (30-40 centis tűhegyes ceruzavastagságú tüskék meredeznek a törzsén és minden ágáról), magról nőtt gyümölcsfa lépten nyomon, már ha nem égig érő bodza van éppen. Fut a fákra a komló és a vadszőlő, de ez elsőre fel sem tűnik az arcot és ruhát letépő divatmanöken-combvastag törzsű csipkerózsáktól. A napfény mint távoli emlék valahol messziről dereng még, pedig csak 3 lépésről van szó. Na ezekhez kell a szerszám, mindent kikapálni, fák körül és alatt derékig érő gödröt ásni hogy gyökerestül lehessen kiszedni őket. Ja, és közben ott vannak a régi szőlőtőkék is ám, élnek és virulnak mert rókaszőlő mind nova és otelló, korhadt farönkök is leverve és a több száz méter drót is ami jár hozzájuk

A kovácsolás a kulcsszó, még azért bírják.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2019.02.24. 14:41:24

@nagyjoco: @Frick László Intézet: és a műanyag újrafeldolgozása is úgy zajlik - egy kémikus mesélte -, hogy minden adag használt műanyaghoz legalább még egy akkora adag teljesen új műanyagot kell adni, mert a feldolgozás során rövidülnek a "szálak", vagy mik. Szóval X mennyiségű használt műanyag újrafeldolgozva 2X mennyiségű műanyagot ad, aminek a fele vadonat új kell, hogy legyen.

Frick László Intézet 2019.02.25. 08:20:52

@arnyekveto: Köszönöm.
A képeken láthatóakból nekem is van :D.És még a szerzám egyy, s más a hozzáértés. Pl sövény felszedése:
a szőnyeg-gyökerűeket "csíkonként" elcsákányozni 2 méter/nap haladás. A hozzáértő átvágja a sövényszélességet, majd aláás és "felgöngyülíti , mint a szőnyeget: a sövényzet maga,mint erőkar, segíti kitépni a gyökérszőnyegét a sövénynek,Ami nem túl mély, nem mélyebb egy ásónyomnál. Aztán egy-egy csavarás után, kb egy nyalábnyit, átvág s félredobja "gurigákba" Vannak sövényfélék, amik így frissiben akár újra is ültethetőek egy másik árokba.

A Hunyadi Mátyás korabeli s utána jövő parasztnemzedékek nagy ugar-feltörők szűzföldfeltörök voltak,kalákában. Szinte látom magam előtt, ahogy a csalitos pagonyokat törik...

Frick László Intézet 2019.02.25. 08:27:40

@Dinamuki: A Magyarországon recyckláltan különszedett szemét kb 10-20%-a kerül valóban recycklingbe, a többi "szokató" Szokatják a népet. A szelektívgyűjtés faluhelyen egy gyűjtőautóba történik. Külön gyüjtöm nejlonzsákocskákba az ezt-azt, agyűjtőmunkás belenéz, majd úgy dönt, hogy nem jól csináltam és otthagyja.Adnak neki kis figyelmeztetúmatricákat.
Ha elfogadja,akkor a szelektívgyűjtő kukámat beleüríi a külön-külön kis zsákocskákkal meg kötegekkel... egybe..ésmajd a szalagon válogatják
vagy nem

Kínában nincs ennyire intézményesített (állami-közpénz-lehúzós) szelektálás, hanem "maszekok" csinálják. "Mindenre van ember" Elég hatékonynak látszik.

Mutattam már a német "roncsautó" program picsaságát. Pl Bulgária tele igen-igen megkímélt Szappan Audi80-asokkal és III-as Golfokkal meg B3-as (Malac) Passat-okkal, ezek mind "roncsautók" voltak NSZK-ban :D

Most überpicsaság folyik: 8000 € támogatást kap, aki a 10éves [BMW dízel] fostalicskáját leadja a recycklingbe. Ezekkel virít pl a büszke magyar aztán a 2,5 millás sávban :D Nyöszteti az asszony: "Adjuk mán a picsába el ezt az ótvar ladikot, vegyünk gömbölyűbbet, mint a sógorék!"
süti beállítások módosítása