A magyarok honfoglalása nem bevándorlás volt. A honfoglaló magyarok nem migránsok voltak, nem is menekültek.

Ugyanis a Kárpát-medencében önálló entitás-szerű állam per definitionem nem létezett. Ráadásul a magyarok, mint nomádok, kész infrastruktúrával, "mozgó államalakulat"-tal érkeztek, pl munkavégzés céljából [-> nomád állattenyésztés]. A magyarok nem segélyen/ingyenélni érkeztek. Innovatívak voltak a korszak időléptékéből tekintve szinte azonnal fölvették az európában honos vallást hamar elsajátították a nyugati-szlávoktól a számukra addig idegen földművelés fortélyait, sőt,, az üres keretben, ami akkor a nyugati végek kivételével jóformán lakatlan Kárpát-medence volt, viharos gyorsasággal integrálódtak Európában.

jellegzetes, kacagtatóan romantikus anakronisztikus giccses ábrándozás a honfoglaló vezérek szövetségkötéséről

A magyarok nem fizettek embercsempészeknek. A mai migráció nemzetiségi összetétele vegyes -a magyarok ideérkezésükkor egy egység-népet képeztek.

Már több, mint egy éve bojócckodnak a magyar jók és igazak, a szájjalliberálisok meg az infonácik  azzal, miszerint a honfoglalók is migránsok/menekültek voltak. Pedig a magyar jók és igazak szivesen hivallganak azzal, hogy a bunkó orbánistákhoz és a tahó félfaszistákhoz képest ők, hűdetanultak már, aóójdeműveltek is és hűdetudnak.

Ezek szerint azonban történelemből egyesre állnak.

Utóírat:
Szerzőségünk nem tekinti magát magyarnak. Felmenőinek zöme gyüttment és büdös a magyarok között. Azért ragadtak itt Magyarországon, mert a régi magyarok, a XIX. századiak nem ilyen nyomorult, acsarkodó, irigykedő, egymástfikázó nevetséges másréttyeződebbes patópálkodó szerencsétlenek voltak. A mai Magyarországot szerzőségünk nevetségesnek tartja az összes "politikai oldalá"-val, médiagecijeivel, jelentősművészeivel s egyebjeivel egyetemben.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr6411548790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.08.23. 16:21:44

Barom-e vagy? Vagy ezt a hasonlatot még a barmok is kikérik-e maguknak?

2016.08.23. 16:24:00

Általános iskola ötödik osztályában tanultam ezt - marxista tankönyvből. Azért köszi, láthatólag hiánypótló bejegyzés.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.08.29. 19:25:57

Nos, van egy puskám. Valódi. Cseh.

Az azonban csak per definionem a kiirtásodat szolgálná.

Szablyákkal "üdeje vagdalkoznunk".

www.youtube.com/watch?v=81SgTHg66QY
NÉZD és hallgasd, VALÓDI, 1604-ból. Minden irodalmár szerint gróf Ballassi Bálint ezeres verse, annyira jellemző a szóhasználat, a hadakozás örömködéssel atzonosítása. s a dallam PENTATON - azonban török síppal és yeniceri nagydobbal kísért, meg lanttal. A Kormorán van Arany Zoli mögött.

A kozákok a KAZAH szóból (= magányos harcos, kipcsak nyelv)
elszlávosított, tatár módra élő, divatjuk szerint öltörő és CSUPÁN ELŐL egy hajcsimbókot meghagyó dél-orosz katonanép. (Lásd Bocskay és hajdúi hajviseletét - ugyanaz.) Mindent a tatároktól, az Arany Hordától vettek át. S láttam filmen, hogy a MAGYAR alakulathoz csendőrnek szegődött ukrán kozák LOVAS VÁGTA KÖZBEN vágja le az orosz komisszár fejét - 1942-ben.

Nem csoda, hogy Bocskay fejedelem - aki inkább hadra termett, mint udvari államigazgatásra - ZENÉSZEI török hangszerelket használtak Debreceni Szappanos Mihály dalához,
amelynek szövege Ballassi.

Hozzá köll tenni, hogy az M! sport a GHYMES szerzeményének és előadásának tulajdonította a dalt, AMÍG én és más is, még maguk a SZARKA testvérek is EZT VALÓTLANNAK nem állították a TV-nek írott levelükben.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.08.29. 20:27:46

Ecsém, - AKI NEM VAGY MAGYAR, csak Sváb és KUN - azaz nemesb ,magyarabb mint más, mint Kuczugh Hannibál...:-D -

szóval semmi sem biztos a honfoglalás körül. Időpontot az 1873-as freiherr August Trefort kultuszminiszteri CSALÁS után 1882-ben jelölték meg 895-re, ami 896 lett, hogy kész legyen a HATALMAS (költségű) építkezés.

Miközben 831-ből van germán forrás, hogy a morvák és a SZORBOK közti, Sziléziától éjszakra lévő háborúságot a bérbe-zsoldba vett "ungarn" döntötte el.

Miként arról is, hogy 873-ban a VÁG határfolyó keleti partjain "uhry kerek sátrak állottak és onnan mentek a frank őrgrófságok ellen." ( Prágai papi évkönyv)

AZ EGÉSZ Nagymagyar Hont
- László Gyula és követői szerint 410-ben, 670-ben és 860 után valamikor, mert 860-ban hagyták el Álmosék Szambat várost, ami onnantól Askjöldt viking vezér, (ASkel a város neve) akit azonban
882-ben a novgorodi, hatalmas Rurik dinasztia Oleg (valójában: Helge, "boldog férfi") VARÉG (svéd) RUSZ-ja fel nem váltott. A Rusz a russzológia szerint ugyanabból a tőből van, mint az iráni Ruszlán, Rusztem, sőt, a szarmaták egyik törzse , a roxolán is, jelentése "ragyogó, világos". A szintán iráni alánoknál pedig volt egy Ruchs törzs. A türkben ez NUR, NURI.

Lényeg: mint a Rusz államot ábrázoló számos térkép mutatja ÉSZAKRÓL a svéd (varég) vikingek Uppland és Gotland szigeteiről előbb a mai észt és lett partokat foglalták el és kezdtek a Balti-tengerbe ömlő folyókon felúsztatni. Így alakult ki a (Szentpétervár még 900 év múlva alakul meg) Novgorodi Rusz. a keleti szlávokat rabszolgaként, nagy tömegben dolgoztatták, de a finnek jó katonaként a szövetségükre voltak.
(Askljöldt NORVÉG - nyugat-norvég - név,
ők a Fekete tenger felől a Dnyeperen hajóztak föl. S itt megvan az ellenségességoka: a korábbi, varáég (svéd) már gazdag hódítók ELVETTÉK a kazárok által már vagy 120 éve,m a magyarok által 22 éve elhagyott későbbi Kijevet. A Szambat az a "sabbath" kazár-ogur kiejtése.

A Rusz mellett két nagy birodalom terült el: a Kazár kagánátus, illetve Ukrajna mai területén aztán az onogur törzsi alliance, Altin Oba birodalma (Arany Atya) , illetve a volgai bolgároké. ITT MEG KELL JEGYEZNEM, hogy a bulgár, az oonogur, a katzár, a csuvas és a besenyő MIND OGUR-türk nyelven beszélt. Bulcsút azért tudták 942-ben lefordítani a bizánci császárnak, mert "R"-türk nyelven beszélt -"de ismerte a turkok másik nyelvét is."

Tehát adott a 840 -es év, Árpád születése és a 8560-as a Honfoglalás kezdete.

TELJESEN impulzív, véres, harcot és diadalt imádó, adrenalinfüggő - de csak félnomád nép voltunk, téli és nyári legelőkkel.

S nem volt kecmec. Gyakran a nagy számbeli fölényr is szétzilálták a lovasaink, Morávia vagy a dunántúli, zalavári frank őrgrófság, vagy a vendek, karantánok , már Alsó-Ausztria és Kärnten mai területén jórészt elpusztultak - aki nem, az rabszolga lett.

A Gyepű a Graz (Vendisch-Graniza)- Enns vonalig terjedt. Ausztria még nem létezett, de a területén papság, kolostorok és templomök igen. Ezek írásairól a PPTE Történettudományi Intézete hosszasan ír, latin és valami gót-féle nyelv iratait fejtegetve.

Megijednénk az onoguroktól, pedig ők (lettel) a magyarok.
Már 899-ben volt nyugati, sikeres rablóghadjárat, ez cáfolja a 895-900 közti honfoglalást.

907-ben 110 euózer keresztest mészároltunk le Pozsony alatt, aztán szabad volt a pálya,
s Augsburg után Gejcsa a Balkánon Bizáncig cirkált a lovasaival, Botond is rabolt Bizáncból, meg Tar Zerind (Szörényi bánság megszerzése, Zerin =Szörény) a - d az kicsinyítő vagy nyomatékosító a tulajdonneveknél. Ld.Cegléd , az cegle =mocsári fűz, Cegléd a mocsári fűz falva.

Ezt most lendületből. MIT KÓSTOLGATSZ, te
fekete-erdei bornyú, HE???!

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.08.29. 20:31:20

Az ungriak, kiket magyarnak nevezének , ott vannak HUNN, ahova mennek.

Ne játssz a türelmemmel.

A föstő meg légyölő-galóca teát ivott és EZ A LÁTÁSA TÁMADT, ami RELATÍVE Kök Tengri SZENTIGAZSÁGA!

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.08.29. 20:35:45

@nagyjoco:

Aki MAGYAR, AKI vitéz,
Az ellenséggel szembenéz!

S MINDJÁRT VITÉZ, HIHELYRT MAGYAR:
Ő s AZ ISTEN (Kök Tengri...) EGYET AKAR !!!

ELŐRE!!!

Petrovics-Hrúz PETEŐFFY ALEXANDROSZ hősi halott.

B. Hella 2016.08.30. 19:21:56

@TarZerind: Te Pali mit szólsz hozzá, hogy a Magyarok Nyalija le lesz csukva? :D

2016.09.02. 13:06:16

Neked idegenszívűként könnyű. Improvizálsz egy pár sort a Picsaember Blueshoz, rámutatsz a magyar hitványságára,azt annyi. Neked nincs közöd hozzá. Nekem,hülyemagyar posztkomcsi maradványnak a nehéz. Aki még az iskolában tanulta "ezt a részt különösen kiemelten olvasd el" címkével, hogy a világot a nemzetközi fináncoligarchák irányítják. Aki még emléksizk rá, ki mondta , hogy Izrael az USA láncos kutyája. Aki még tudja, hogy mit rövidít a FÉG. Aki még emlékszik rá, hogy kiíírta az SZDSZ egy debreceni fára táblával - a fa tartóképessége 5 kommunista.
Ebben a magyar világban az ilyennek merre van az előre.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.09.03. 08:12:07

@nagyjoco: az a "magyar", amit ti annak neveztek, nem érdemli meg az "ember" elnevezést sem. Max. valami humanoid kitinvázas lehet.

Jose Grande 2016.09.03. 08:17:30

@Hóhér az utolsó barátod: Ez már a teljesen kibontakozott liberális szemléleted vagy lesz még lentebb is?

2016.09.03. 09:33:47

Jaj, most olvastam egy kutatást, sajnos a linket nem tettem el, a lényeg, hogy a libsiknek átlag 10-zel magasabb IQ-t mértek. Persze, attól még büszkén vallhatja magáról valaki, hogy ő utálja őket :D

2016.09.03. 10:44:29

@Lujza S.: a kutatások szerint viszont a magas IQ-jú emberek boldogtalanabbak is és rosszabbul kezelik az érzelmeiket. Persze a magyar libsiket ez nem érinti, hiszen gondolkodásuk nyomokban sem tartalmaz liberális elemeket.

2016.09.03. 10:55:21

@Lujza S.: tortenelemcikkek.hu/node/380

Göring IQ szintje 138 volt... Ajjaj.

2016.09.03. 11:00:47

@nagyjoco: szerintem érted te, mi az átlag, és mi a szórás, mint Göring, aki pszichopata volt, mint ahogy minden tömeggyilkos az.
IQ független dolog, személyiségzavar. Olvasgass a személyiségpszicho, stb témában, úgy tűnik, rád fér :D

2016.09.03. 11:14:48

@Lujza S.: nem kétlem, hogy ha Magyarországon lenne egy liberális párt, a magas intelligenciával bíró emberek rá szavaznának. De a magyar ugaron erre esély sincs.

2016.09.03. 11:23:05

@nagyjoco: nem politikai pártokról, hanem ideológiai elképzelésekről beszélek. Nálunk a párt nevének gyakorlatilag semmi köze a képviselt dolgokhoz, lásd fidesz POLGÁRI :))))) párt vagy jobbik (monjuk már ki, na tetves nácik)

2016.09.03. 11:31:01

@Lujza S.: ez így van. Ezért van az, hogy a magyar liberális érzelműek messziről kerülik a DK-t, PM-et vagy Fodor Gábor legújabb "pártját". Schiffer távozásával pedig az LMP is elvesztette az utolsó liberális emberét is.

2016.09.03. 11:47:34

@nagyjoco: több év és többszáz komment után először egyetértünk valamiben :D

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.09.03. 13:39:29

@Jose Grande: mire gondolsz nácika? Csak nem arra, hogy undorodom az olyan szarházi gazemberektől, akik magyarokat neveznek magyargyűlölőnek, antimagyarnak stb.? Mi, te rühes tetű?

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.09.03. 14:52:33

@B. Hella:

Az azéééé fura, mert a Hunnia Mozgalom LEVELEZŐLISTÁJÁN bizony, ott voltam, és min. hetente kaptam tőlük leveleket.

Budaházy két nemesi família vére, termete , arca TAURID, avagy pamíri. Mint pl. Kövér Lacáé.

Tulajdonságai a NEMZET HŐS FIA címre jogosítják.

AKKOR, amikor drága kis Kolleginám vezetésével a JOBBIK (No.1. Dr. Morvai Kr.) 16%-ot ért el és 3 embert küldött az EP-be,

Gyurcsány, Szilvásy, Laborc és DRAZSÉ )(mint IM - BM)

rágyöttek, HOGY VAN a Fidesznél VADABB Jobboldal is.

Vona már védve volt, mert LEGITIMÁLTA őt az EP-választás.

Maradt Toroczkay vagy Budaházy.

Szerintem Toroczkay valóban nacionalista - DE ELHÁRÍTÁS tag!

Budaházy védtelen volt, bármit rákenhettek.

De hogy MOST történik vele ez, miután a Gergényi büdöstábornok mocskaiz kimosták - EZ VÉRLÁZÍTÓ!

Jelentem hellenisztikusan, TELJESEN EGYET ÉRTEK - máig! - a MAGYAROK NYILAIVAL!

Csintalan megverésére ÉN buzdítottam a Blogter-en, mint Lajtabán,

és 1 hónap múlva MEGCSINÁLTÁK!!!

ÉN vagyok a Getsemánéi olajfáklyák hegyén a Nemzet Krisztusa!!!

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.09.03. 14:56:43

@nagyjoco:

Igen, ezt tanultuk TUDSZOC-ból meg PG-ből,

de mélymagyar szemmel is ÚGY IGAZ!!!

Ki fináncíroz itt Transparency International - féle Helsingőri (1 tagú, Kőszeg F. ) Bizottmányokat??!

Ezekkel szemben NINCS MORÁLIS AGGÁLYOM, felrúgjam-e, töröltessem-e üköt!

Meg a Tassz-t is.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.09.03. 15:07:25

@Lujza S.:

NEM A "libsiknek", - hanem a BIBSIKNEK!

Most írjam, hogy báró Eötvös Józsefig még elemi iskolába sem jártak a magyar (tót, horvát, ruszin, oláh, székely,) gyermekek 98 %-a.

Aztán a Milleniumi óriási gazdasági növekedés meghozta ezt, de még mindég kva sok gyerek volt analfabéta.

Csak gróf Klebelsberg Kunó óta VOLT - egyrészt kötelező hittan -, másrészt 4 elemi, 6 polgári.

A ZSIDÓ gyerek viszont a "Könyv Népe" gyermeke volt, tudott írni jiddisül, héberül, a jiddis mniatt könnyen állt rá a németre - a MAGYART MEG BELEVERTÉK a vele egyidős turanid fiúk....:-D

Ők tanultak cca 4500 évig, a mieink 120 évig, jó esetben.

De aztán a Monarchista oktatáspolitika, s még Trianon után is, felszínre hozta a NAGY TEHETSÉGEKET.

A zsidóságnak ehhez a civiljogi és közjogi emancipáció kellett, s máris AKADÉMIKUSOK, külföldi egyetemek professzorai, meg A és H- bomb kitalálók lettek.

DE AKI ITTEN A MAGYART BÁNCCSA, annak befűtök OSWIECZIMBEN!!!!!

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.09.03. 15:12:02

@nagyjoco:

Kösz a linket.

Tanulságos.

Megjegyzem, szerintem Göbbels - aki sánta és csúf arcbőrű volt - igazán okos ember lehetett.

De pl. zsidó ÖKONÓMIÁT 138-as IQ-val már igen jól lehet tanajtani, NEM-E,

Intézet Kollega
és
Lujzi Nanny??!

2016.09.03. 16:01:13

@TarZerind: hát, biztos van összefüggés, hogy Újlipótban soha nem tud jobbikos nyerni :D

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.09.03. 20:14:56

@TarZerind: aha... azért ne lepődj meg, ha netán... khm... na jó, a gerincedet nem bántják, mer' az takony.

2016.09.04. 08:59:20

@Hóhér az utolsó barátod: gondoltam, hogy van még lentebb. Bár mi is várható olyanról, aki a nikkneve után büszkén hirdeti, hogy ő az internet szemete...

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.09.04. 16:26:18

@nagyjoco: bocs, kicsi seggfej, hogy nem tudsz olvasni, nem értesz magyarul, az az egyéni szoc.problémád. :D
Nálad viszont nem nagyon van lejjebb.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.09.05. 16:30:52

@nagyjoco:

Amúgy ŐSZINTÉN - a már engem is idegesítő, ALCIGÁNY aspektusú, a kun béres és cseléd ALATTI TÁRSADALOMSZEMLÉLET megjelenítője, a züldözési mániáns Zappa Matyi ellen is trompfolva -

KI NEM SZARJA LE az IQ nevű relatívizálható ZSIDÓ KITALÁCIÓT, Bugyik Hella,

amikor minden hatalom a 8-10 fős NÁZIKOKÉ vót???!

Neked lehet órjási IKÚ-d, de farkad antul NEM NYŐ KI!

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.09.05. 16:32:42

@Hóhér az utolsó barátod:

Ne gerincezzél, mert kitöröm a nyakad , ifjú - de máris BŰZÖS SZADEXOS!!!

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.09.05. 16:33:51

@Lujza S.:

Ez taktika.

SZANYI nyerjen, s akkor NEKTEK se jó, egy büdös proli a képviselő ottan.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.09.05. 16:41:13

@Hóhér az utolsó barátod:

Te , libant fasz, TE AKARSZ VEREKEDNI???!

Akkor nem vagy libero.

Intolerács libsi az bibsi.

A valódiak Voltaire-t idézik: "nem értek egyet veled, de az életemet adnám azért, hogy elmondhasd az álláspontodat".

Esetleg ilyen szemetes-ember vagy kőmijessegéd lehetsz, mint Kulcsár (kisebbségi ) Attila.

Aki jól megúszta!

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.09.05. 20:24:59

@TarZerind: verekedni? Én? Egy tetűvel? Na ne röhögtess, mert körbehuggyozlak. :D

kizárólag ezért regisztráltam 2016.09.09. 17:07:38

most olvastam, hogy igazából négy külön zsiráf-faj létezik, bár reggel olvastam

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.09.14. 12:02:48

@Hóhér az utolsó barátod:

Aha.

Tetű.

Nos, ezt még nem kaptam meg.

De maga egy ösmeretlen metéltfasz , Öcsém, és az Ön huggyozási szertartása az nem lehetséges, büdös prolija.

Rendőrgenyák írogattak meg telefon - üzenetrögzítőre mondtak hasonló durvaságokat , amikor szétbasztam közöttük 2011-12-ben.

De valójában már jóval előbb is, 1988-98 között is....

Eresszed ki a hasadat, nem vagy te annyira energikus, no meg valahol a Blogger ítéletét hordozod, hogy MÉG ÉN MEREK IRL TÁMADNI, SZÁMONKÉRNI és KIBASZATNI ZSARUKAT??!

Ez a személyiségem homorús oldalának megtapasztalása miatt , de NEM A PROFESSZIONÁLIS nacionalista hidegvas-keménységem - ami nyilvános és hivatalos helyeken mutatkoz meg! - ismerete miatt van.

Igen, én téged szétbaszlak, amikor kedvem tartja, levelibéka.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.09.14. 20:44:33

@TarZerind: hmmm... azért ne lepődj meg, ha bilincsben ébredsz! :D

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.09.15. 12:20:54

@Hóhér az utolsó barátod:

Aha, a zállami Kényszerhatalom bugris büdösbunkaja vagy, proli.

Sebaj, én a TÉGED felügyelő szervezetek embere voltam - és abszolut uralmunk lévén, VAGYOK IS.

Ne húzd ki a gyufát, rendőrálat, mert leég a kopasz fejed.

Intézet Et.!

Takarítsad már ki az istállódból ezt a gyüge zsernyákot, vagy rákeresek és a vérét veszem.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.09.15. 16:46:12

@TarZerind: aham. Engedelmeddel ezt az életveszélyes fenyegetést komolyan vettem. Ami együtt jár azzal, hogy téged a rendőrség fog megkeresni, nem én.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.09.16. 15:33:02

@Hóhér az utolsó barátod:

Te tényleg hülye vagy, proli.

TE AKARSZ ENGEM "megbilincselni " álmomban, meg hasonló, TE AKARSZ ENGEM KRIMINÁLTUDOMÁNYOKBÓL KIOKTATNI???

AZ AZ ELSŐDLEGES SZAKMÁM, oszt nem ám körzeti meghízott vagyok Ököritófülpösön!

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.09.16. 15:35:25

Most olvastam a Kuruc Dalok közt a Csínom Palkó teljes szövegét, XVIII. századi magyarul.

Matthias, néköd az Alfeődfön sehult semmi közi,

rájadásul "gólyalábú, szarkaorrú " némöt vagy. Fakó, vaze.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.09.16. 16:14:46

@TarZerind: sittes vagy? :D De ha még igazat is írnál, akkor ezt mire is véljem? Tettem egy célzást, hogy ha folytatod, sitten végzed, mire jött egy elég konkrét, életveszélyes fenyegetés részedről, aminek a következménye egy feljelentés. Értsem úgy, hogy egy rendőr nyilvánosan azzal is fenyeget, hogy miután brancsbeli, elsikálják az ügyét? Hm...

kizárólag ezért regisztráltam 2016.09.16. 18:33:45

@kizárólag ezért regisztráltam: höhö az hagyján, hogy megmondtam, de ma ötkor hozza le index a genetikai heterogenitásos cikket, melyik itt az indexes újságíró? index.hu/tudomany/tortenelem/2016/09/16/a_honfoglalok_sokszinubb_tarsasag_volt_mint_gondoltuk/

Frick László Intézet 2016.09.26. 12:33:39

@Hóhér az utolsó barátod: idegen nick -megrémültem, hogy MataHari grófnő megint fölszavazott

2016.09.26. 18:58:47

@Frick László Intézet: hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, hol kéne most bárkit felszavazni. Az egész bloghun ide ismerem a járást, de hogy címlap vagy szavazás...fogalmam sincs

Frick László Intézet 2016.09.28. 11:29:53

@Lujza S.: Pedig rád tippeltem a felszavazás aknamunkájában :D
süti beállítások módosítása