Eredetileg e cím alatt arra a tényre szerettem volna rámutatni,

hogy Magyarországon a lakosság egyötöde, mintegy 2 millió ember segélyeken és esetleg néha alkalmi feketemunkákból szerzett jövedelmekből kívánja leélni az életét és ők azért is útálják a menekülteket, mert féltik a pé'zeiket ezektől az újaktól. A jóoldali sajtó sokakat megszólaltat a menekültektől félős TEHÁT fejletlen ostoba zsírmagyarok közül, de valahogy a proletáriátus véleményére nemigen kíváncsiak.

ghoulish.png

Menekültektől félős átlagmagyar -Előd Fruzsina művésznő [index.hu] szerint még az is látszik rajta, hogy alkoholista. [A jómagyar ugyanis megveti a piát, a drogot preferálja. -a szerk.kieg] Az USA-béli ForeignPolicy karikatúrája. Arról, hogy ki fejeltt & nemfélős magyar mesélte be a rajzolónak, n.a. .

Aztán az imént bebasszusgitározott ez az alábbi hír a Tagesspegelből az index.hu-n által [tessék kapaszkodni!]

Kedden [szept. 15.] hajnalban egy Münchenből Berlinbe tartó különvonaton a menekültek többször meghúzták a vészféket, majd 179-en különböző helyeken leszálltak a vonatról, mert nem akartak Berlinbe menni, és ott regisztráltatni magukat. A Tagesspiegel szerint a vonat hétfőn éjszaka indult el Münchenből. Indulását váratlanul jelentették be a menekülteknek. Eredetileg egy másik, pontosabban meg nem határozott tartomány volt a cél, de az jelezte, hogy nem tud több menekültet befogadni.

A menekülteket abban a hiszemben  vonatokra rakni, hogy ők majd máshová utaznak, a legsötétebb időket idézi a kontinensünkön. 

Werner Fayman Bezzegosztrák kancellár és jótétlélek

A vonat ezért Berlin felé indult el, hogy a menekülteket a fővárosban, illetve Brandenburg tartományban helyezzék el.

A vonatnak kedd reggel 9:15-kor kellett volna megérkeznie, de a többszöri vészfékezés miatt csak 9:33-ra ért be. A vészfékezések után többen leszálltak a vonatról, mondta a berlini városvezetés egyik szóvivője. 

A szerelvényen az induláskor 518 menekült utazott, de útközben 179-en leszálltak róla, mondta a német rendőrség szóvivője, Jens Schobranski. Mire a vonat Berlinbe ért, már csak 339-en voltak a szerelvényen.

A rendőrség szerint sokan azért szálltak le a vonatról, mert nem akarták regisztráltatni magukat Berlinben. A menekültek jelentős része ugyanis Svédországba és más skandináv országokba akar eljutni, ezért el akarja kerülni, hogy Németországban menekültként regisztrálják. 

Azaz a fejlett bezzegországok is kezdik megtapasztalni, milyen az, amikor a hatóságaik nem azt teszik, amit a menekültek szeretnének.

Így aztán  külön izgalmas lesz, amikor BezzegNémetország elkezdené majd széjjelosztani a menekülteket pl a csóró Rumänien-nek vagy a lepukkant és csóró Unkoorn-nak vagy pláne a kvótaügyben rosszulviselkedő Poland-nak. Egyáltalán, mit mond az Überfejlett Németország, hogyan magyarázza meg a többtízezres tömegeknek, hogy mostantól ők kvóták és tessék szépen hinaus olyan országokba, amik alig vagy semmi segélyt nem tudnak adni.

Önmagában, úgy látszik, a menekültek számára pusztán a megmenekülés és menekültstátusz annyira nem érdekes, mint az, hogy hol mennyi pénzt lehet beszedni a menekültség címén. Már Berlin levegője se elég illatos nekik.

Játékos feladat! Figyeld meg kedves olvasóm az index.hu és a 444.hu überjógyerekmagazinok közötti árNYALatnyi különbségeket!

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr727789860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2015.09.15. 21:05:46

az elmúlt két napban nem láttam-hallottam olyan kormánypárti politikust (orbántól zsírdisznó némethig, kovácstól szijjártóig stb stb..), akinek ne lett volna legalább minden második szava tényszerűen és teljesen egyértelműen ha-zug-ság.

de te csak fikázd tovább a 444-et

viszont ne csodálkozz, ha ezt kórosnak vélem

és egyáltalán nem tudlak komolyan venni
:((

2015.09.15. 21:08:13

Pompi kis karikatúrát láttam a pofakönyvben, ovi fekszik a körbekerített országban, és kikiabál a kerítésen : Üzenem az EU-nak, hogy a pénzt dobjátok be :)))

2015.09.15. 21:09:54

@A Hannibal Lektűr-attitűd: törődj bele, Dudi szerelmes.....hogy miért éppen egy középkorú, potrohos NB 3-as focistába zúgott bele, azt nem értem, de tudjuk, a szerelem vak :D

2015.09.15. 21:18:24

Amúgy Dudi, tényleg érdekelne, hogy látod. Tehát a potrohos focista zseniálisan körbedrótozza az országot, szívjanak a többiek a migránsokkal, nekünk semmi közünk hozzá. És persze, azért ezután is tolja ide az EU a pénzt, jöjjenek a befektetők, szeressenek minket, kapjunk kedvezményeket, írjanak alá velünk mindenféle nemzetközi egyezményt, szóval kinn is vagyok, benn is vagyok, ha gáz van, akkor mi nem vagyunk az EU része, ha osztogatnak valamit, akkor kétszer állunk sorba....szerinted Angéla néni nem fogja elküldeni a búspicsába Vikikét? Továbbra is nyomja majd belénk a zsetont? Mikor szarban hagyjuk?
Dudi, hogy jellemeznéd azt az embert, aki addig a haverod, amíg meghívod vacsorázni, de mikor egyszer kér valami szívességet, letagadtatod magad a telefonban...mert Ovi ezt csinálja most Angéla nénivel...

Frick László Intézet 2015.09.16. 02:46:16

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Néz6zük a munkamegosztást:
A politikusm ugye. Ve3gyük az isteni Mogács Dániel művészurat, az Ötfaszú Kutya párt egyik ősarcát, stb. Az ő tanítása szerint is ugye [Dr Mogács a ComedyCentral-on írta rendezte, főszereplő] minden politikus mindig hazudik.

És most tekintsük a sajtómunkásságot. A sajtómunkás dolga a KÖZVETÍTÉS beavatkozás, pl népnevelés, politikushoz való részrehajlás stb nélkül. Tehát pl ha egy menekült az amúgy már DUGIG telt vonatra, egy életerős fiatalember, kart nyújt a barátjának és azt áthúzza öt emberen keresztül anya gyermekével stb) akkor ez is bekerül a közvetítésbe, hiszen a VALÓSÁGot és ÁBRÁzolja, nem pedig FÖSTi a sajtómunkás.

Összesen az a baj velem, hogy azt panaszolom, hogy a politikusok féligazságokkal jönnek ezzel szemben a sajtómunkásság féligazságokkal jön és a kétféle féligazságok összerakása után sem kapok egy egész igazságot. Pedig én az egész igazságot szeretném. És ezért elmebeteg vagyok -szerinted. De tök egészséges lennék, ha azt szajkóznám, amit a 444.hu (mert az index már nem árnyalatnyi különbségekkel, hanem jó nagy különbségekkel tudósít).

Frick László Intézet 2015.09.16. 03:02:20

@A Hannibal Lektűr-attitűd: A lényeg ugye, a tölem független valóság, amiben majd kiderül a menekült számára, hogy most ő kvótaszír és mehet Romániába, az nem érdekes, ugye...

Frick László Intézet 2015.09.16. 03:04:13

@Lujza Steinmann: Az nem számít, hogy a görögök mit csinálnak és az, hogy a szerbek egyszerűen (és pénzért) idefuvarozták a menekülteket... De a potrohos focista a hibás, báregyébként azt mi is megtehettük volna, hogy az osztrák határra vonatoztatjuk őket Horgostól és akkor biztos jópofa lenne a kövér focista, mi?

Dr.Koós Alajos 2015.09.19. 18:37:03

A németeknek saját számításaik szerint évi 500ezer bevándorlóra lenne szükségük a gazdaságuk és szociális rendszerük hosszú távú fenntartásához.

www.welt.de/politik/deutschland/article138826896/Deutschland-braucht-500-000-Zuwanderer-pro-Jahr.html

Eközben arról beszélnek vezető gazdasági embereik, hogy a menekültek mekkora esélyt jelentenek gazdaságuk számára

""Die meisten Flüchtlinge sind jung, gut ausgebildet und hoch motiviert. Genau solche Leute suchen wir", sagt Dieter Zetsche in einem Zeitungsinterview. Deshalb will der Daimler-Chef in Asylunterkünften neue Arbeitskräfte finden."

www.spiegel.de/wirtschaft/unternehmen/daimler-chef-will-in-fluechtlingszentren-neue-arbeitskraefte-finden-a-1051654.html

Ez csak egy példa, rengeteg ilyen cikket lehet olvasni.

Ezek után pedig szét akarják osztani a menekülteket az EU országai között.

Nagyjából ennyire konzekvens ez a politika. Pillanatnyilag senkinek halvány fogalma sincs arról, mit kellene tenni, minden nyugati politikus próbál úgy dönteni, hogy a legkevesebb bírálat érje, fel se merülhessen a szolidaritás hiányának vádja, kerülnek minden erőteljes fellépést. Tehát nem elvek és stratégia szerint cselekednek, csak próbálják kerülni, hogy velük kapcsolatban síró gyerekek és jajgató asszonyok látványával szembesítsék országaik közvéleményét. Közben meg reménykednek, hogy majd valahogy megoldódik az egész. A kvótán való szarakodás is pont ilyen pótcselekvés.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2015.09.19. 21:54:14

@Dr.Koós Alajos: más (most meg nem mondom, melyik) vezető német politikus meg azt mondta, hogy (nyelvtudás és egyebek hiánában) 10-ből nagyjából 1 menekült alkalmas egyáltalán arra, hogy elkezdjék betanítani vmi munkára.

Frick László Intézet 2015.09.20. 07:09:08

@Dr.Koós Alajos: A múlt század 90-es éveiben volt NSZK-ban egy nagy török-visszatelepítő program. Minden török család kapott egy tehervagont az ingóságainak, meg jó sok DM segélyt a hazai újrakezdéshez és letelepítette a Mercedes-VW a Sprinter-LT[ma Krafter] közös gyárát, a Ford a Transit gyártóüzemét Törökországba. Úgy nagyjából, globalicce a FejlettEU-ban a törökök és más letelepedett, főleg mutzulmán népek 3. generációja sokkal több segélyt vesz föl, mint amennyit munkásként a GNI-be beletermel. Brüsszelben a kukásautón is belgák állnak, míg az arab és török helyilakoság leginkább semmit sem csinál. Belgiumban vagy Franciaországban legalább látni belga vagy francia kisgyerekeket és Olaszországban is sok a gyerek. De BezzegNémetországban babakocsit tolni és kisgyerekkel csak fejkendős asszonyt látsz.
A múlt század 60-as éveinek az elején érkeztek utoljára Törökországból olyan emberek Németországbna, akik termeltek bele a nemzetiössztermékbe.

A magyar betanítottmunkás NSZK-ban a szalagnál egy törökkel sem vet vállat. Törököt legföljebb közvetlen munkairányítóként, művezetőként vagy kicsit följebb lát. Már eddig is millió-és millió németországi muzulmán volt munka nélkül, miközben kelet-európaiak százereit, lengyelből 2 milliót dolgoztatnak. Mi a remény arra, hogy az új tömegek, akik soha nem dolgoztak gyáriparban és a szüleik se.. és nem is terveznek ilyet... majd a GNI-be fognak termelni??

Frick László Intézet 2015.09.20. 07:11:17

@Dinamuki: A jelenlegi jogszabályok szerint nem is dolgozhat addig, amíg a menekültstátuszt meg nem kapja, az eddigi tempó fél-egy év volt ehhez. Ezt meggyorsíthatják a németek ugyan, de ha ezeket a menekülteket a kereseti lehetőségek érdekelnék, akkor kiállnának már a menetből Ausztriában vagy Belgium vagy Franciaország is megfelelne nekik.

Dr.Koós Alajos 2015.09.20. 12:27:27

@Dinamuki:
@Frick László Intézet:

Alapvető a különbség a Gastarbeiter világból Németországban letelepedett törökök és más külföldiek, és a mostani menekült-bevándorlók közt, és ez a dolog indításánál kereshető. A 60-as évek végétől úgy volt valaki vendégmunkás, hogy amennyiben be tudott a munkába illeszkedni, akkor dolgozhatott, ellenkező esetben ment haza. Közülük és a gyerekeik közül sokan letelepedtek, de ők így találkoztak először a német világgal. A mostaniaknak menedékjoga lesz, ami azt jelenti, ha nem sikerül a munkába beilleszkedni, még mindig élhetnek a német szociális ellátásokon, sokkal jobban, mint ahogy sokan közülük eddig éltek.
A németek szerintem most nagyon nagyot tévednek, de a Bundeskanzlerin kiadta: wir schaffen! A németek pedig igyekeznek. Úgy gondolják, ők integrálni fogják a menekülteket, ez csak pénz, idő és ráfordítások kérdése, és egyedül az ő erőfeszítéseiken múlik. Csakhogy ehhez kell akarat a másik oldalról is. Én nem szeretek jósolgatni, de erősek a kétségeim, hogy az új bevándorlóknak valóban a német normák követése lenne a céljuk, különösen, ha a saját közösségeikben fognak élni. Mal schauen.

Frick László Intézet 2015.09.21. 06:33:31

@Dr.Koós Alajos: Addig nem is szabad dolgozniuk, amíg a menekültstátuszt meg nem kapják.
süti beállítások módosítása