Tessék a 24 gigavoltos ív a budapesti Trefort gimi fiúvécéitől [múlt század 90-es éveinek eleje] Magyarország legkúlabb, legtrendibb, legvezetőbb, leginkább A Világ ütőerein taperoló szellemicsúcsteljesítményéig. Az elmaradott ázsiai térségek fölfejlődésének útja mentén gördeszkások, University of Yale feliratos izomtrikók, plázák és hypermarketek, ahol ugyan-egyazon franchiserendszerben ugyan-egyazon műsütimütiket és nyamikat lehet kajcsizni és a biztonságiőrök ugyanolyan bokárarogyó műszálas feketenedrágban ugyabban a böte vastagtalpú fekete műbőrbakancsban rohasztják a lábaikat, mint Magyarországon. ( A Tom Wolfei Elhanyagolható Különbség itt az, hogy az ázsiai fiúk nullaszázaléka mos kezet WC után, viszont ugyanazzal a mozdulattal érinti sérójához ujjait a tükröknél, megelégedetten ennszépségével mindegyik. Shave The Planet, természetazonos anyagok és a megszólalásig hűség. Tökjó lesz.

Idekopipasztázom most a Magyar Szellemi Élcsapat két tökjó emberének tökjó szövegét, Plyankó Gyelygő ázsiai jutalomútja vége Mianmar fővárosában kunkorodik éppen

Már jól látszik például, miből lesz néhány éven belül a helyi Khao San Road (19. utca a kínai negyedben), most még viszont ez inkább csak egy tök jó utca, ahol sokáig nyitva vannak a helyek, de nagyobb részben nem focimezben hőzöngő britekkel, hanem focimezben hőzöngő, általában elképesztően kreatív színű és formájú frizurával rendelkező burmai fiatalokkal vannak tele. Elég világosan látni az irányt, aminek mentén nemsokára megnyílik majd az első Hard Rock Café, meg a többi hasonló dolog, és egyáltalán nem is sajnálom ezt Yangontól, de egészen biztosan nem rossz elkapni az előtte lévő pillanatot.

yangon3
Háttérben a Sve Dagon

Már idáig is elég hosszú út vezetett. Valószínűleg nincs olyan város, ami többet változott volna az elmúlt években a világnak ezen a részén, ami elég nagy dolog, mert eddigi megfigyeléseim alapján mintha minden a változásról és folyamatos átalakulásról szólna errefelé.

Bede Márton nyolc évvel ezelőtt járt itt, megkértem, mesélje, mire emlékszik.

„2007 végén Yangon évtizedekkel volt lemaradva a környező országok nagyvárosaitól, Bangkoktól vagy a kínai Kunmingtól, és teljesen el volt szigetelve a világtól. A bankkártyákat sehol sem fogadták el, és nem voltak ATM-ek. Internet csak néhány internetkávézóban volt, de a szakadozó szolgáltatás és a cenzúra itt is megnehezítette a dolgokat. Külföldi újságokat csak pult alól lehetett kapni, de még azokból is ki voltak tépve a Burmával foglalkozó cikkek.

Az egész város reménytelenül rohadt, és nem úgy tűnt, hogy valaha is történni fog valami. Akkoriban Yangon lehetett a világ egyik legnagyobb városa, ahol még az áramszolgáltatás sem volt folyamatos. Minden nap elment legalább néhány órára, és ilyenkor teljesen elviselhetetlen volt a trópusi klíma. A jobb helyeknek persze volt saját generátora, de a városból hiányoztak a délkelet-ázsiai nagyvárosok

legfontosabb

közösségi terei,

a hatalmas,

légkondicionált bevásárlóközpontok444!!444!44444

Nem utáltam Yangont, mert kalandos volt az éjszakai sötétségben a patkányok közt hazasétálni, és nappal nagy volt a pörgés, inkább csak sajnáltam a helyieket, akiknek egy olyan diktatúrában kell élniük, amelyik még egy élhető nagyvárost sem tud produkálni.

Foglaljuk akkor össze, mitől lehet élhető a világ bármely nagyvárosa: Lehet bankkártyával fizetni, gördeszkáznak a fiatalok ugyanazokban a göncökben, ugyanaz a gyorsétteremlánc ugyanazt a gyors & műkacsit nyamiltatja velünk, ugyanazok a világcégek ugyanazokat a termékeket fényreklámozzák, mint nálunk, az elmaradottabb helyiek kedvéért még itt ott az elmaradott helyiek írásával, azokkal a furi betüikkel, éddy, ugyanaz a rap és rock, Elvis hasonmásverseny a Hard Rock Hotel plázáján, 40fokos hőségben a Szantaklá ugyanazzal a ledsorustorával ugyan-egyazon ledszarvasok ledszarvai közé ugyanazzal a kunkorral cserdít, a rockkocsmában az 50-pluszos idültalkoholista angoltúristáknak ugyanaz a zenekar nyomja sorban a Hetvenes Évek rockslágereit, úgymint Füst a víz felett és Dzsúlájmórning

http://mithunonthe.net/wp-content/uploads/2011/07/hard-rock-hotel-beach-road-pattaya.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr357252819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2015.03.09. 10:02:41

és valóban

semmi érdekes, semmi politikaibuzinak említésre méltó nem történt a múlt héten - sem - a p_o_l_i_t_i_k_á_b_a_n

kikoránkel 2015.03.10. 13:36:34

@A Hannibal Lektűr-attitűd:

Apróságok.

"én tényleg amúgy egy hetet nem voltam itthon
és nem teljesen értem a dolgokat még, de akkor most tényleg az van, hogy van

egy csávó, aki letartóztatásban van, meglopott egy takarékot, emellett mindenféle diplomáciai feladatokat kapott, lobbizott a keleti nyitásért és hát valószínűleg amúgy az oroszok embere,

egy másik csávó, akinek az előző csávó árulta a borait, részt vett ebben a keleti nyitás nevű dologban és közben százötven milliárd forint értékben fiktív kötvényeket adott el, ja és van egy futballklubja is, mert hát az elég fontos erre,

és egy harmadik csávó, aki irányította ezt a keleti nyitást, a második csávót ismeri még abból a városból, ahol a bizonyos futballklub is van, és jelenleg magyarország külügyminisztere?

ez így azért elég kemény sztori lehet."

algebraicvarietyshow.tumblr.com/post/113246486434/en-tenyleg-amugy-egy-hetet-nem-voltam-itthon

2015.03.10. 15:19:09

Én, mint fejlettember, Nepált látogatom meg - tavaly nem jött össze, de most már meg van a repjegy és a szállás is. (buddhista kolostor.).

Katmanduban minden fontosat megnézek (meki, kfc, plázák).

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2015.03.10. 20:40:30

Egy fejlett turista, aki pár éve 4 napot töltött Budapesten, ennek nagy részét a Mammut üzletközpontban vészelte át... (na jó, annyi mentsége volt, hogy épp szar volt az idő).

2015.03.11. 16:42:49

@Dinamuki: Ha meg nem esett volna, akkor a meleg miatt hűsölt volna ott.

Frick László Intézet 2015.03.12. 04:50:42

@kikoránkel:
Minden út az első lépéssel kezdődik.

Fejszenyélfaragáshoz kéznél a minta.

Egy igenfejlett országban az ottani "Kulcsár ügyet" az ottani valóságos titkos főszereplőről, az ottani megyó bácsiról nevezték volna el. Van ugye abban az ügyben egy igen fontos mellékszál, amikoris Sz. Károly PSZÁF góré az arcával kurtaseprűnyélen ütögélte K. Attila bróker kamaszkori haverját.

Új fejezet kjezdődött ezzel a bankfelügyeleti szakmában, pl nagyon jól jött ez a devizahitelbűncselekmények idején, amikor Neves Tisztességes bankok menedzsmentje Korlátos Jogosítványű Pénzügyi Szolgáltató ZRt-ket alapítván még külön ügynököknek leosztva fasza hitelekkel booomolt. Ésígytovább. A devizahitelbúűncselekmények két főszereplő bankja osztrák tulajdonú, amit itt Magyarországon műveltek, azért odahaza börtön jár. Odahaza akkoriban is a jegybank látta már el a bankifelügyeletet és ugye emlékszel, hogy a jóoldali újságírás ekkor elfelejtett ám bezzegósztriázni, amikor felbukkant a bank-és Pü-felügyelés MNB keretébe helyezése.

Én tökéletesen megértem, hogy a jóoldali politikaiújságírásnak a Szent Cél a fő, az összes többi mellékes. Azt is megértem, hogy a méret nem számít és most arra megy a keresőmotorozás, hogy a Q-nál milyen fideXXX
szálak vannak.

Biztos ismered azt az amerikaibölcseséget, miszerint A Medve Nem Játék.Hát a politika sem játék. A politika, mint kívánságműsor kb úgy működik, mint amikor az öreg halász nagyravágyó felesége kívánt.

Ha visszatekintek -persze, mint köcsög politika -és történelembuzi- az elmúlt 26 év történetére, én a Minden Bajok Főokait nem magában a politikában látom, hátugye, a politikus politikus és azt csinálja, amit a politikusnak kell, az un "jobboldal" középszer, ügyetlen, naív, sok esetben vétkesen ostoba volt, míg a "baloldal" ügyes, okos, hatékony, tehetséges, zseniális stb. Tekintvén a hazai feudális állapotokat (ez a hazai baloldal legprogresszívebb szellemi élcsapatának a definíciója ám!) ide mindent-de mindent importálni kellett és hát miért is lett volna ez a fajta import logoikusabb és összeszedettebb, mint a termelőszférában, japán kompresszorhoz amerikai csövezés és francia szelepek, de ruszki trafó. És persze tanulmányutak meg kiküldetések (cigányügyben pl New Yorkba és nem New Delhibe...)
Ism.: Igen élesen és tisztán emlékszem arra, hogy amidőkn A Jók és Igazak szórakoztak a demokratikusintézményrendszerrel, űzték a bojócctréfákat. Igen jólérezte magát a közreműködő Szellemi Élcsapat is, hiszen a jó kis bojócctréfák kellemes érzelmi impulzusokat okoztak, jó volt látni, hogy a Ciggány pukkadozik dühében, jól kibasztak a Taknyok-kal, a vidékiparasztokkal. Dehát ha igaz Tokfalvi bölcsessége a méretről, akkor sajnos itt is, ugyanis ha demokratikusintézményrendszerbaszogatásban sem számít a méret, akkor az ujjazás (1 középsőujj használata) nem tesz kisebbet mint egy Méteres Kékekeres féldeci spermával.
Ism.: Ebben az országban senki nem a dolgát teszi illetve pl aki a dolgát teszi, az fellátva, tehát pl a postás a kutyákat panaszlja, a pék az iszonyú hőséget, a kamionos a forgalmat, a vállalatvezető pedig, akinek a kamionok összehordták a segge alá a 45 millás ódikocsit INTÉZKEDIK hogy ezeket a kamionokat előzési tilalom sújtsa 6-18 óra között. Ez egy nagyon apró momentum, de a Tokfalvi Axióma bizonyítja rá, hogy az efféle kis"semmiségek" nukleofizikailag ugyanazt teszik, sőt, mint ha pl egy ügyes bűnöző jól álcázván beépül egy pógármester vagy egy ME mellé. Már régóta nem az a kérdés, hogy ezek megbuknak-e, szerintem ma a fő kérdés már a KÖVETKEZŐ. Ja, és közben nemzetközihelyzet is van és pl senkibenföl sem merül az a pedig eléggé életszerű ötlet, hogy az ISIS ügyes kis vh-s provokáció. Nekem ez az egész olyan poros nyárvégi szúróspulóverérzetű kánikulai vasárnapdélutánszagú... augusztus, értesz? ... augusztus

Frick László Intézet 2015.03.12. 04:55:10

@kikoránkel: [folyt] Nagyon ügyesen kaszálnak a jógyerekek, de tisztában vannak-e azzal, kinek aratnak.

Emlékeztetlek az 1998. január-februári jóoldali újságírás fantasztikus fogásaira, pl az ÉS jól odabaszott Gyulla bácsiéknak. Aztán meg kurvára el voltak csudálkozva, hogy gyöttek az Ódizó Takonyok. Mondjuk akkor is ügyesek voltak, mert a Gyulla bácsiék által vásárolt ódiflottával uszítottak a Takonyok ellen :D

Frick László Intézet 2015.03.12. 04:57:57

@A Hannibal Lektűr-attitűd: @kikoránkel:
A múlt héten elhangzott egy nagyon fontos történelmi-erejű mondat. Miszerint az Iszlám Állam ellen nem fegyverre kell kapni, hanem a pü-i - és fegyverforrásaira. A legeslegértelmesebb álláspont, de valahogy nem kapott elég fényt a jóoldali üdvújságírástól sem.

Frick László Intézet 2015.03.12. 05:21:27

@Dinamuki: Egy fejlettúrista, aki világotjárt, Budapesten összesen egy érdekességet talál A Két Város[rész] panorámáját és még néhány szélsőséges esetleg a Margitszigetet. Vegyük sorba:
Olyan, mint a Budai Vár egy rakás nyugat-cseh, bajor vagy É-Ny osztrák (cseh határmenti) városkában találhat, mínusz álgótikus-későromantikus templom.
A túristák meghatározó része olcsón zabálni és bebaszni jön. A spanyol vagy olasz munkanélküliek vásárolni is járnak az olcsóhétvégéken, de a váci utcai Zara pl a fasorjába se nincsen a torremolinos(vagy hol, malagai?)-nak.. nem tudom közigazgatásilag pontosn hová tartozik...
A ferihegyi reptérre érkezni rettenetes, rosszabb, mint valamelyik egyiptomi. Világotlátott ember? - még egy spanyol welness-ező munkanélküli túrista is talpast dob... már Ferihegyen. A budapetsi taxisnál aljasabbat talán Afrikában (de nem Egyiptomban) lelhetni. És aztán ez többnyire folytatódik.. Vannak nagyon jó, profi szállodák Bp-n, főleg a biznissz-klassz jellegűek ... ilyen novotelszerű mekdónácc-egyenletességű helyek, ahol a külfölditulajdonos szigorúan azt követeli, amit más országban is megkövetel. Budapest olyan, mint egy odakozmált birkapörkölt hamistejszínből pacsmagolt oroszkrémtortával, de úgy, hogy a kettő az egyben. Bele lehet találni jó részekbe, egy-egy falat igen kellemes, pl jók a nők. Olcsók a buzi prostik. Ami egy idegen számára teljesen érthetetlen Budapesten, az, hogy alig van autó az utakon meg forgalom, de az autózás igen veszélyes, a magyarok Európa legrosszabb autózói, (Albániában még nem vezettem és a belgák még a magyaroknál is bunkóbbak tudnak lenni) és ha valaki visszadja a bérelt autót: a tömegközlekedés mégpocsékabb. A magyar autósokon belül még a budapesti egy külön rémes alfaj. De legaklább egyenletes lenne, de nem az, pl Budán foltokban fejlettnyugati szerőz autósok is vannak, de odaát Pesten aljadék a többség, az, hogy nem tud vezetni, egy, de ráadásul még szemét is.
De hát mindezeket már agyonszajkóztam és a pesti barátam mind szépen be is sérültek.

Frick László Intézet 2015.03.12. 05:23:36

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Kilencezerkétszáztizenhetedjére is megkérdezem, hogy miért kéne nekem 27 bőséggel sugárzó csap mellé még egy ugyanazt sugárzó csapot nyitnom. Ha elismétlem azt, amit Minden Jóoldali Forrás is Nyoma, akkor nincsen velem baj, jó vagyok és lájk. [-> óvodapedagógia már megint...]

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2015.03.13. 00:49:42

@Frick László Intézet:

az olaj meg a műkincsek feketepiacát biztos tök egyszerű ellenőrizni...

Frick László Intézet 2015.03.13. 06:58:18

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Van valahol a neten, a te keresőmotórzó képességeiddel 0,22 mp alatt megtalálhatni, egy szakszerű Szolgálati Szöveg Juzama megölésének idejéből, ugye Juzama nem használt telefont, kengelfutókkal kommunikált.. na, abből szépen kiolvasható, hogy a Szolgálatok mikre képesek. Nemmellékesen ezt a tényleg értelmes és valóban üdvös gondolatot az okoskatörp által az "Ellenzék ellenzékének" uszított Schifferék mondották... A moszlím-arab-ázsiai térségben fejlettkorszerűnagyonhaderők már kb 1978 óta nem mennek semmire simán a haditechnikával. Szerintem az amerikaiak iraki "szereplését" lehetetlen erővel űberelni. Tehát most már nyilván ésszel kéne végre valamire menni...

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2015.03.22. 14:03:42

@Frick László Intézet: azért az Iparművészeti Múzeumra is rá lehet csodálkozni, ilyet még a fejlettnyugaton is nagyon ritkán látni, bár ez tényleg csak a haladóbb turisták osztályrésze.
Plusz a fejlettnyugati turista fillérbaszó, ezért ha a pesti Araz luxusétteremben 5 euróért kap déli menüt, amit odahaza 15 euróért szokott, akor ezzel egyszerűen nem tud betelni. És a sok szép, felújított fürdő. Nem tudom, melyik nyugati nagyvárosban van még ennyi. Plusz az emberek, akik, mint fejlettnyugati ismerősöm megjegyezte, még Pesten is úgy viselkednek, mintha vidékiek lennének. Van egy bája a dolognak. Mondjuk igaz, Budapest előnyei nem annyira szembeszkökőek mint egy nyugati nagyvárosé...

Frick László Intézet 2015.03.23. 08:55:05

@Dinamuki: Igen, ezt minden celeb megjegyzi, hogy Budapesten a tömegember hagyja őket élni, járkálni. Fölismerik, de nem zaklatják őket, ez szép. Nadehát 15 évvel ezelőtt röhögtünk az amerikaiakon, akik kivont képrögzítőkkel rohamoznak meg bármi balesetet vagy eladhatónak vélt eseményt.. Ma már Magyarország is olyan fejlett, lett, hogy a picsaemberek lelassítanak az autópálya másikfelén is egy balesetet bámulni, de főleg videózni.

Fejlettfővárosunk legfényesebb elméi, jelentősművészek, neves íróik, pl Zilahy Péter is Berlinben szeretnek lenni és Budapesthez képest szeretnek Berlinben lenni. A kifinomultan művelt frankofon magasfokúorsz milliárdosok Bécset kedvelik meg a Cote'd Azure-t. Bp-re mondhatni tesznek.. Bp-t inkább az odahaza bunkó aljanépnek számítók preferálják, mert itt menőzhetnek kispénzért. A vidékiMagyarországon viszont legalább 60ezer fejlettnyugati vén hippi, öregzöldek meg effélék vásárolnak tanyát, kis falusi házat... Pécs, Eger , Sopron vagy Szeged városa vetekszik Bp legcsábítóbb részeivel , viszont nem szenvednek Bp hátrányaitól... A sporoni Lövér Hotelt magasfokúbudapestiek szinte hétvégiház-szerűen is lakják, igen otthonos
süti beállítások módosítása