Pajtásnőnk küldte be ezt a gyönyörű levelet, az ember érzi dűűni róla az óccsó, újdonantan is már sárgás stencilpapír szagát, ó, Boldog Kádár Korszak, amikor még jól mentek a dolgok és többek között rend volt az oktatásügyben is, tessék:

http://termalonline.hu/wp-content/uploads/2013/04/vedresferenc.jpg

Ezuton tájékoztatom arról, hogy április 14-16.-án kerül megrendezésre a szakmasztár fesztival a Hungexpon, amelyet Orbán Viktor, Magyarorszag miniszterelnöke nyit meg .

--a NMG-hez tartozó oktatási intézmények számára a látogatás kötelező.

A tanulóknak rövid, írásos beszámolót KELL készíteni az ott látottakról.

Amelyik intézmény a látogatási kötelezettségnek nem tud eleget tenni, azoktól RÉSZLETES beszámolót kérünk a távolmaradás okáról.

Legkésőbb április 18-ig részletes visszacsatolást kérünk , hány tanár és hány diák volt kinn az Önök iskolájából a rendezvényen.

KLIK igazgatója [kérem pajtásnőmet, nevezze meg a barmot, hogy a nevét kiírhassam az Add a Neved a Munkádhoz Mozgalom jegyében]

Javaslom, hogy a VONATKZÓ iskolák ILLETÉKES történelemtanárai MARADÉK NÉLKÜL jelenjenek meg a rendezvényen, sorakoztassák a tanulókat KETTESSÉVEL és lépést tarttván régi munkásmozgalmi indulókat dallassanak a reájuk bízott tanulóifjúsággal, imígyen mintegy élőkórképét adva a Kádári Érának.  Tessék, egy gyöngyszem:

 

48 komment

Címkék: reflex

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr645943817

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.04.05. 19:14:54

Király. Még jó, hogy nem a fideszre szavazok.
Ui: Ha az LMP nem jut be a parlamentbe, akkor hülye a nép.

Frick László Intézet 2014.04.06. 03:31:41

@nagyjoco: Nem beszélj! -ha az LMP nem jut be a parlamentbe, azért a nép lesz a felelős? Érdemes lenne ezt a kérdést elemezni.
Nézd meg, hogy hülyéz-marház-orbánfasszopóz stb le a baráti társaságom engemet. Pl hogy hagymázas lázálom a vélemnényem , miszerint a 444.hu időszakos kampánykiadvány. őszerintük a 444 tök független.

Namost azt hiszem, az vitán felül áll, hogy az Összefogás/Kormányváltás úgy , ahogy van, elbaszott.
A vita azon dúlhat, hogy igaz-e a kompenzációs önhazudozás arról, hogy a FIDESZ ármánya kényszerítette össze az ÖSszefosást.

Én másképpen kérdezek és ERRE válaszolj légy szives.

Kicsoda-micsoda akadályozott meg egy olyan Független Jajdemájermán Szellemi Közösséget, mjint a 444 kollektívája, hogy EZERREL a MaradékLMP-t nyomassa.

Csak egyre mutatok rá: A minap Jávor Benedekék nagy molinóóeregetése SZERINTED kinek ártott és kinek használt???

Az, hogy a Népszabadság, a klasszikusan jóoldali orgánumok a Kormányváltó EWrtők-nek dolgoztak, erre van természetes és klasszikus politikatudományi magyarázat. De arra válaszolj légy szives, hogy a legeslegjolóbb, legesleg free-ebb eőjjdeúttörő mán indexet és 444-et KICSODA mkötelezte arra, hogy ne teljes erőbedobással az LMP parlamentbejuttatásán kampányoljon?

Utóirat: Már attól égnek állt a hajam, hogy az index jóformán mukk nélkül tűrte az LMP széjjelbaszattatását Bajnai által. Bajnai egy teljesen ősi-klasszikus fogással baszta széjjel az ŐsLMP-t és ez jóformán senkit se zavart!

2014.04.06. 11:52:49

"Kicsoda-micsoda akadályozott meg egy olyan Független Jajdemájermán Szellemi Közösséget, mjint a 444 kollektívája, hogy EZERREL a MaradékLMP-t nyomassa. "

Bajnai és Gyurcsány. Rendkívül kellemetlenül érinti őket az a tény, hogy a már bajniastáktól megtisztult LMP ki meri mondani - az Összefogás népszínmű, és nem más, mint a Gyurcsány-Bajnai érdekkör előretolt bábja. Emelett azt is ki merik mondani, hogy Miferink és bajnaink a fő felelősök a gazdasági válságért, a Jobbik 2009-es megerősödéséért, a fidesz kétharmadáért, és azért is, elmaradt a megújulás - hiszen pont ez a két ember és sleppje az, akiktől megtisztulva elindulhatott volna népbizalom visszaszerzésének nehézkes, rögös útján a baloldal.
Az LMP beolvasztása nem jött össze, ezért médiamódszerekkel próbálják kicsinálni.
A 444 és a zindex ezen lmp elleni háború zászlóshajója.

A youtube-on aznban elérhwető minden, amit az LMP mond, ha ezen program és hívószavak nem mozdítanak meg 5%-nyi szavazót, akkor ott a nép a hülye, mert lusta beírni két-három szót a keresőbe.
Pölö Róna Péter:

www.youtube.com/watch?v=UgCuv6FApIU

Frick László Intézet 2014.04.06. 12:04:21

@nagyjoco: Az indexben MÁMA (ma!!!444!!44!!!4!) ma, érted? Ma jött egy cikk, miszerint mekkora egy hiábavalóság volt a válás.

A nép nagyjából Suzy és Jolly vagy DJ Miki felvételeire halász rá fészbúkozás közbeni szünetekben.

2014.04.06. 12:26:17

@Frick László Intézet: Minden népnek olyan császára van, amilyet megérdemel.

2014.04.06. 23:53:08

@Frick László Intézet: A magyarországi magyarok jól vizsgáztak, az LMP bent van. A magyarországi szavazásra jogosult román állampolgárok eredményei még bebaszhatnak, de aki itt él és itt adózik, az jól szerepelt.

Dudenbuch Fan 2014.04.07. 00:39:29

Szégyen, hogy Budapest már megint kezd bevörösödni. Őszre jön az Mszp-szDSZ 2.0 a városban...

Dudenbuch Fan 2014.04.07. 00:40:13

Szégyen, hogy Budapest már megint kezd bevörösödni. Őszre jön az Mszp-szDSZ 2.0 a városban...

Marie Walewska 2014.04.07. 06:16:32

@Dudenbuch Fan: Tökéletesen igazad van. A következő hónapok feladata, hogy a 45%-os aránnyal elnyert kétharmad birtokában úgy kell átalakítani a választási törvényt, hogy a szemét ballibsi kozmopolita bűnös városban a fiúkra leadott szavazatok kettes szorzóval kerülnek elszámolásra, az ellenzéknél pedig egy 0,6-os szorzót kelljen alkalmazni, nehogy már másnak is lehessen embere a törvényhozásban. CSAK A FIDESZ. Cél a 100%-os fideszkormány.
Továbbá a határon túliakon kivül a lengyel békementes testvérek is kapnak szavazójogot. Nemár hogy ilyen pártoknak mint az elempé képviselője lehessen. Jesszus micsoda világot élünk!

Dudenbuch Fan 2014.04.07. 07:11:54

@Marie Walewska: Az LMP ellen az Összefosás nyitott össztüzet (aki rájuk szavaz, az a fideszre szavaz, mondotta volt B.G.).
Az biztos nem zavart, amikor 33%-kal Horn megszerezte a parlament 54%-át.
A fidesz a második forduló eltörlésével a saját tökébe szúrta a kést, a komcsik mindenütt vesztettek volna, ha van második forduló - a jobbikos és az lmp-s szasvazatok száma alapján.

2014.04.07. 07:16:19

@Marie Walewska: Az LMP bent van, Pesten megtörtént az áttörés. Ha kétharmaduk lesz, azt már csak a jogászaiknak köszönhetik, akik a választási törvényt megalkották, nem a népnek.
Szégyenország szégyenpártja így szerez hatalmat, hogy aztán szégyenkormányt alakíthasson. Mindezt rezsicsökkentett szégyenyszavazóknak köszönheti,határon innen és túl.
A magyarok 55%-a mégiscsak elutasította őket, ez akkor is beszédes adat, ha a dörzsölt jogászaik ezt a választást de factó elcsalták.

kikoránkel 2014.04.07. 09:29:22

@Dudenbuch Fan:
Kamuzol, hoaxjózsi!
Hornék 45% fölött kaptak, a szadesszel együtt valami 74%-uk volt, így vitték a mandátumok 72%-át.
Nem vagy te is politikabuzi, véletlenül?
:D

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2014.04.07. 10:14:53

@Dudenbuch Fan:

Az ELSŐ FORDULÓBAN 33%-ot szereztek Hornék, majd a másodikban 45,2 körül, az SZDSZ meg még 28,5%-ot, azaz kb. a szavazatok 73,7%-ával megszerezték a mandátumok 72%-át. Ha csak Hornék érdekelnek, akkor 45%-kal szerezték meg a szavazatok 54%-át, ez igaz, de koalíciós partnerük meg a 28%-kal 19-et, szval összességében, ugye...

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.04.07. 10:41:37

@Dudenbuch Fan:

"a komcsik mindenütt vesztettek volna, ha van második forduló"

ez csak akkor lehetne igaz, ha minden jobbikos automatikusan a fideszre szavazna...

* * * *

pl nálunk (1. vk) a második fordulóban akár meg is fordulhatott volna az eredmény...

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.04.07. 10:44:30

@Dudenbuch Fan:

szégyen, hogy még a budapestik is ennyire beszopják a nemzeti rezsiharcot

a számok mögött pedig:

A választásra jogosultak 27(!) százaléka szavazott a Fideszre.

vs

a Fidesz-KDNP olyan átütő erejű győzelmet aratott, amelynek jelentőségét ma még fel sem lehet mérni.

27 százalékos átütő erejű győzelem

Ha csak a választáson részt vevőket nézzük, az a 44,5% sem túl átütő erő.

de mindegy, nyertek, és marad a demagóg nemzeti giccs és az unortodox mutyi

Dudenbuch Fan 2014.04.07. 14:33:47

@A Hannibal Lektűr-attitűd: teccettek volna egyéniben nyerni. Főleg vidéken.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2014.04.07. 14:58:47

@Dudenbuch Fan: nah, ez a demagógia, ugyanis kis túlzással mindenhol hasonló volt a jelöltekre leadott arány, mint a pártokra: azaz, úgy van ezzel az egy fordulós rendszerrel megalkotva, hogy a 40% körüli eredmény tulajdonképpen kétszer számít, ugyanis ezzel egyfelől listán viszi a helyeket, MÁSFELŐL egy fordulóban 40-45%-kal jó eséllyel egyéniben IS bejut. Ez az, ami pl. nem volt a kétfordulósban, mert ott ha 41%-ot kapott egy jelölt, még simán megtörténhetett (és hányszor megtörtént) hogy a másodikban kicsit visszaesve a visszalépések miatt alulmaradt. Én például (a tegnapi választástól függetlenül) okafogyottnak érzem már az egyéni jelöltállítást, a legtöbb körzetben azt sem tudják, ki a párt jelöltje, csak pártra szavaznak. Mondom ezt úgy, hogy a tegnapi nap SZÁMOMRA okozott örömet is, egyfelől az LMP bejutott, másfelől a Jobbik bár százalékban erős, de szerencsére kevés a képviselője (az új rendszernek ez egy szerencsés mellékkörülménye most), és talán még a kétharmad sem lesz meg 1 híján. Városomban köszönjük, baromi jó arc a fideszes polgi, és nagyon jól lehet vele együtt dolgozni, sorolhatnám, szval van itt örömöm nekem, csak ugye ha ELVEIT tekintve nézem, túla személyes előnyökön, akkor annyira azért nem vigyorgok mégsem.

2014.04.07. 15:05:07

@A Hannibal Lektűr-attitűd: szerintem cska nem láttak kormányképes alternatívát a kormányváltóknál. A jég azonban lassan, de biztosan törik.

2014.04.07. 16:50:25

@A Hannibal Lektűr-attitűd: "de mindegy, nyertek, és marad a demagóg nemzeti giccs és az unortodox mutyi".

Hja, ez van. Kurvország a kurváké (egy négyvées menet ára 2000Ft per hó rezsicsökkentés).

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.04.08. 12:08:16

@nagyjoco:

nem az a ba, hogy nyertek, mert
- nem volt más, aki nyerhetett volna
- egyék meg, amit főztek

az a baj, hogy megint túlnyerték magukat
mert mi, nem rezsiharcos többség is kénytelenek vagyunk azt enni

ugyanis minden értelemben kisebbségben vannak - kivéve a mandátumokat
(a szavazók 44%-, a választók - aka a nép - 27%-a jelenti az elsöprő többséget)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.04.08. 12:27:18

OFF

viszont többé-kevésbé egészen jól bejött a semmiresejó agitprop szopatós áltudományos manipulatív ésatöbbi felmérésekre a szavazati arány becslés

meg amiket én is gondoltam (bocs, szajkóztam), linkeltem (bocs, önállótlanul és agyatlan agymosottan kopikáztam stb)

csak a jegyzőkönyv kedvéért

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2014.04.08. 14:54:55

@A Hannibal Lektűr-attitűd: bejött-bejött, de biztos csak véletlenül trafáltak bele, hehe.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.04.08. 15:19:39

még egy off, a kétharmadozók meg a haza nem lehet ellenzékbenezők kedvéért:

a kormánypártnak 31 833 szavazónként összejött egy-egy parlamenti hely
A baloldali pártszövetségnek 66 309 szavazónként jött össze egy parlamenti hely
A Jobbik 84 879 szavazónként jutott képviselőhöz
Az LMP 96 424 szavazatonként kapott egy mandátumot

index.hu/belfold/2014/04/08/szavazat/

heki 2014.04.08. 21:19:42

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
de baszod, amikor a fidesz kitalálta ezt a szavazási rendszert, hol volt a "pregnánsan megfogalmazott" kritika?
Én nem emlékszem ilyenre.
De lehet, hogy szelektív a memóriám.
De a jóoldali újságírók brilliáns, megszégyenítő kritikáira nem emlékszem.
Mondom, lehet, hogy rosszul emlékszem.
Lehet.
A gond az, hogy a fidesz a maga primitív, populista demagóg stb. pol. marketingjével ÉVEKKEl előbb gondolkozott, mint ellenzéke.

Az ellenzék nem vette észre a csapdát a választási rendszer megváltoztatása kapcsán?
Vagy nem volt lehetősége mindezt kommunikálni, mert a gonosz fidesz médiauralmat, cenzűrát vezetett volna be?
Én inkább úgy látom, utólag okosak.
De mondom, lehet, hogy rosszul emlékszem.
Baszki, nézzük vissza az elmúlt másfél év
index, 444, cink
stb headline híreit.
(Médiatanárként mondom, tudom, hogy mi az, hogy tematizálás, meg tudom, hogy mi az, hogy közbeszéd, stb.)

Nno?
Szerény véleményem szerint (nem biztos, hogy igazam van), a médiának, elsősorban a "viszonylag független" on-line médiának lett volna lehetősége tematizálni.
Véleményem szerint nem tette meg.
Most meg csodálkozik mindenki.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2014.04.09. 10:16:59

@heki: én, aki csak átfutom a szalagcímeket, is legalább 10 olyan cikkre emlékszem, amelyik azt elemezte, mennyire lejteni fog a pálya, külön elemezve az egyfordulós rendszer hatásait, meg a körzetek átrajzolását is.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.04.09. 12:08:41

de nagy a hallgatás

* * * *

kedvenc jolóid temetik a baloldalt (magyarip a 444-en, gazda a cinken) és körberöhögik (szily és gazda a cinken)

(és mindezt teljes joggal, teszem hozzá)

ez hogy passzol a nem egydimenziós! polkomm elméletedbe?:))

(miszerint agitprop, agymosás ésatöbbi)

Frick László Intézet 2014.04.10. 03:48:14

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Nagyon jól passzoil, ugyanis nem kibaszott temetési beszédeket kéne írni azokon a gépeken, amik ennek az oldalnak (az én gépem a bal begépelése után az o-t már nem adja ki)
Elöszöris ugye, csak ami van, halhat meg és lehet temetni, ez a "temetés" és ezek a sírbeszédek egy "ismeretlen katoná"-nak szólnak.
Egyszerűen Petre Magharinak nincsen alapja effélét írni, mert 2009. óta szolgálta Bajcsányékat a legaljasabb módon.

Márpedig az ugynevezett magyar bal nak Bajcsányéknál nincssen nagyobb ellensége. Az MSZP legnagyobb és tényleges ellensége, most márt azt kell mondjam, hogy tudatos, tehát eredetileg is ezt célozó széjjelverője Zseniális Ferike.

Kérdezem: Ki tiltotta meg Petre Magharinak és bűntárdsainak, hogy minden erejüket és tudásukat Schiffer mellett vessék be? K9i kényszerítette őket, hogy az Eredeti [The Oroginal] LMP széjelkúrattatásáról "elfogulatlanul" számoljanak be. Meg kéne most nézmi a PM-ista Varánuszt, hogyan nyavalyognak.

Senki nem állíthatja azt, hogy az MSZP konglomerátumában nincsenek, hagyjuk a bal t, szóvalhogy nincsenek haladó erőkl és pont ezeket a tényleg is haladókat baszták arcon. (A shanespeare-i jelenet, ahogy ferenc mentorával, az őt pügmalionizáló Vitányival BÁNIK.. tehát kedvesen, aranyosan, udvariasan... miközben lazán kúrja széjjel a vitányizmust, pocsékolja be...)
Láttatni mindezt, amikor a vér elönti a tekinteteket Orbán miatt, amúgy... öööö... lehetséges is lett volna? -ezt akár Petre maghari mentségére is írhatnám.

Tkp gitárosba áttéve, Petre Maghari egy Menyus [Menyhárt János] tkp a vájtfül észreveszi, hogy mit tud, de egyébként profimódon kiszolgál.

Teljesen felesleges is bármit is elolvasni Petre maghari-tól, ugyanis a neve... fémjelez. és egyben Petré-n tanulmányozhatni, hogy mennyire egy túrót se ér a magyar újságírás és semmi morális alapja nincsen a magyar újságírtónak a magyar politikaiéletet baszogatni, ugyanis a magyar újságíró Obersovszkytól el egészen Kálmán Olgáig, képtelen leszokni a politikaCSINÁLÓ szerepről képtelenek KÖZVETÍTENI és VÉLEMÉNYT alkotni.

Mutatok egy konkrét példát, a választás előtt két nappal a PM molinót eregél a hídról és elvileg tehát Orbánékat támadja -valójában azonban, politikaiszakmailag az LMP-t gyöngíti. Írt erről a szituációról, ami egyébként rendszeres gyakorlat volt, Maghari? (kérdezlek)
Petre nem véleményez, hanem mindig is agitál és most az agitáció célja az, hogy az EP parlementi választásokon már különindulván tehát, az MSZP-nek minélkevesebb és a Jók és Igazak-nak pedig legyen EP képvislője.
Lábjegyzet: Egy ember biztos befutó az EP parlamentbe, Szanyi Tibor, az idült alkoholista a magyarok dicsőségére :D

Ez az üzenete a magyarságnak az EP parlamenthez, ennyire becsüli a magyar az EP parlamentet ilyent küld oda (ráadásul ugye az EP parlament jó oldalára :D)

Frick László Intézet 2014.04.10. 03:57:31

@vészmadár (pica pica): Ennél az igen gyönge láncszemnél nem olvastam tovább ezt a vásárhelyuimarikanéni móccerével áltárgyilagos izét:"Az MSZP egyik jelentős belső nehézsége már elég régen a helyi boss-ok túlhatalma volt, amely a központot már rég meggyengítette. A Fidesznél egyrészt elejét vették annak, hogy bárki akkora báróvá erősödjön, hogy számolni kelljen vele, másrészt élet-halál kérdéssé tették az egyéni kerületben indulók számára a választást."

Az MSZP és a helyi boss-ok, ez tőből marhaság. Ez eredeti szóhasználat szerint a "vidéki téeszelnökök" és "vidéki tanárnő" tagozat. Szóval a vidékitéeszenökösözés, amit ismerünk, únunk. Az MSZP egy konglomerátum, több, egymással halálosanellenséges viszonyban lévő elem konglomerátuma, pl K[a]tiékat szépen ki is vetették, annyira gyűlölik őket, pedig hasznosak lehettek volna most is.

A FIDESZ belsőhatalmi viszonyairól nem akarom elhinni, hogy egy jóoldalinak ne lenne tudomása, ha jóoldali babazsúrokon és svédasztalos öszeröfiken jól tudjuk, milyen szinten jizzelődnek á bakfitty az információk a FIDESZ belsőéletéről. Azt hittem, hogy ezeket az infókat ki fogják játszani, épr6. előtt.
Aki ezt írta, hülyének nézi az olvasót, hiszen az "óligarchákokok" ugyan mi más a faszomok lehetnének, mint egy-egy boss-ok. Lázár??? A "kéltharmad" a belsőviadalokban orbánt erősíti, de persze ha ezt leírom, akkor ezzel mit váltok ki a jóoldali hívőben... "mémmemmá gyöngül a cigánykrvannya jazz !!44!!!44!" ezt váltom ki.
Két5 forintot nem ér ez az elemzés, amit linkeltél, az se hiszi el, aki leírta. Bár hatását tekintve, ahogy te bevetted, beveszik még ezren.. és linkelik tovább...

Frick László Intézet 2014.04.10. 04:01:03

@vészmadár (pica pica): Jó duma ez sebkezelésre, a választási csalások fogásaira mutatni, azonban pont az indexen van egy kumulált grafikon, mi lett volna a régi rendszerben. Eredetileg ezeket a választási xcsalásos és a választási rendszer módoításának köszönhetően a stíldumákat egy kisarányú aliggyőzelem esetére találták ki, ÚGY bejövősek is.
Így azonban nem.
Én teljesen Schiffernek adok igazat, nincsen értelme a kjompenzácuiós önhazudozásnak, csakis a VALÓDI OKOK feltárásának van ideje.

Bár tőlem! - akár sose nézzen szembe a valódi okokkal a jóoldal.

Frick László Intézet 2014.04.10. 04:05:43

@heki: annál nem tudunk beljebb jutni a bozótba, minthogy esze ágába nem állt nyerni a jóoldalnak. És ezt a jóoldali elkötelezett médiamunkáság nemhogy tétlenül nézte, de agitproposan szolgálta végig. Most pedig már a legfölöslegesebb pampogni. Koi tudta elhinni egyetlen mikroszekundumig, hogy Mesterházy ME jelölt erejű figura?

@A Hannibal Lektűr-attitűd: @vészmadár (pica pica): De drága barátaim, tovább folyik a műsor és Fodor Gábornak megengedik, hogy olyanokat beszéljen, hogy Ő [ only és egyedül] a Liberális a parlamentben. és senki nem bassza pofán? Szabad neki ezt is.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2014.04.10. 08:29:31

@Frick László Intézet: a szerzőt ismerem, a legklasszikusabb értelemben vett polgári család gyermeke, bámulatos műveltségű és ami érdekesebb, neveltségű ember. Ettől még nyilván tévedhet, persze, de amit mond, azt érdemes meghallgatni, mindig.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2014.04.10. 08:42:48

@Frick László Intézet: nem az a kérdés, hogy a fidesz a legerősebb, ezt mindenki tudta, én pl. az összes párt eredményét 1%-on belül eltaláltam (na jó, az LMP-t 7-re saccoltam, azt nem). Nem azt mondja senki, hogy AZÉRT nyert a fidesz, mert lejtett a pálya. Azt jelenti, hogy azért nyert, mert a választók 47%-a rájuk szavazott, a jobbikra 20%, az MSZPre 25%, az LMP-re meg 5%. Ezért nyert. Kétharmada viszont, és ezzel együtt gyakorlatilag korlátozás nélküli ámokfutási lehetősége viszont a lejtős pálya miatt lett, ez meg a másik tény.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.04.10. 10:07:17

@Frick László Intézet:

"A "kéltharmad" a belsőviadalokban orbánt erősíti,"

nagy meglátás, tényleg

Frick László Intézet 2014.04.10. 14:23:21

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Nem értem, de sejtem, hogy gúnyolódsz. Nos, egy necces győzelem esetén a Külső Ellenség sokkal nagyobb hangerővel bömbölhetne a csalásról, miközben Orbán belsőellenségei (lásd a 444.hu-n a nagy Lázár interwiew-t) azt mondhatták volna, hogy nem, nem vonulunk vissza, miniszterséget, sőt ME-helyettességet és nagy beleszólást a struktúrába, követelek. A jolók nem kötnek mindent az orrodra, de könnyen utánagoglizhatsz a találgatásoknak fidesznagykáder-ügyekben még akkorról, amikor Nagy Csalás-sal necces kis fideszgyőzelmecske volt a legrosszabb forgatókönyve a jóoldalnak. Kétharmad esetén Orbánnak több ereje is van leugatni a belsőellenséget -hogy nagyon veszélyesen, de finoman utaljak arra, pl a konyhaasztalon is át.

Frick László Intézet 2014.04.10. 14:29:48

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Én most Kálmán Olgán dübörögtem meg, no jó, a változókorban elhanyagolja a nő az orgazmusok jelentőségét és persze nagyon felnőtt néninek maszturbálni már snassz, de amit Schifferrel művelt
comment.blog.hu/2014/04/09/kalman_olga_lyukra_futott_schiffer_andrassal
Én Kálmán olgának, ha a barátja lennék, váésárolnék egy nagyon fasza külön csiklóvibrikével kösöntyűzött lazza zselés dildót fél liter , biomuschiflutsch-csal... hozzá egy kiskosár régi CD-t a mistress kategóriából

Frick László Intézet 2014.04.10. 14:34:11

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Helyczeg melyik dógán röhögnek a kik, segíts már, a pennsylvaniai gyilkosságoson vagy a Kim Dzsong Un-os orbánradehűdetalálósutalásosán? ( Ugye a hol van kétharmad, hol meg a fele-kétharmada-se van)
segíts már kérlek

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.04.14. 13:23:28

@Frick László Intézet:

ezen szily is kiakadt rendesen
(én meg direkte meg se néztem már)

Frick László Intézet 2014.04.18. 06:38:12

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Nem válaszoltam volna erre, -ez is mutatja, hogy Szily nem véletlenül maradt ki a 444.hu c. ideiglenes kampánymagazinból, ugyanis tök fegyelmezetlen az ilyesmihez.
süti beállítások módosítása