Ezt a bejegyzést Hannibal Lektürnek kell megköszönnünk, nem győzve hálával.

The index , Hungarian online magazine insider trading suspects Goldman Sach's !

Belinkelte érvként ugyanis ezt a jógyerekbakfittyzuhatagot,

index.hu/gazdasag/bankesbiztositas/2014/03/12/matolcsy_kifecsegett/

aminek célja eredetileg Matolcsy György eláztatása lett volna, miközben mitsesejtve bennfentes kereskedés gyanújába hozzák a Goldman Sachs embereit, amit azt hiszem ők, ha sejtenék, szintén nem győznék megköszönni ennek a frenetikusan politikaikommunikációsbátor  orgánumnak, főleg akkor, ha a sztori 2011-es és most 2014-et írunk .

a fecsegő csecsebecse:

http://kep.cdn.index.hu/1/0/566/5667/56671/5667190_e2dc5d0f9cd4e3e87bc93c4a40a93c73_wm.jpg

A kulináris élvezetet ígérő étlap és egy mosolygós miniszter kimondottan kellemes ebédet jósolt. Az ételek megrendelése után azonban Matolcsy csak úgy mellékesen megjegyezte, aznap reggel 8 órakor tájékoztatta az IMF-delegációt arról, hogy Magyarország tárgyalásokat kezd a Nemzetközi Valutaalappal. És hogy erről a döntésről tájékoztassuk a Nemzetközi Valutaaalapot és az Európai Uniót, már el is küldtük a levelet Brüsszelbe és Washingtonba.

A beszélgetőpartnerek kezében megállt a vajazókés. Egyikük a mosdót keresve azonnal felállt. Nem tudni, hány telefont eresztett meg, de amikor visszajött, igen gyorsra fogták az ebédet. A szokásos másfél óra helyett 40-50 perc alatt az összes fogással végeztek.

A történtek után Matolcsy egészen biztos volt abban, hogy minden korábbi híresztelés igaz: a nagy nemzetközi befektető csoportok életveszélyes támadást indítottak Magyarország ellen.

Erre az index: 44!!444!!!4!: >>A történtek után Matolcsy inkább egy dologban lehetett volna biztos: a bennfentes információ teljesen értelmetlen kikotyogásával akár dollármilliókat is kereshetett a Goldmann Sachs. Elképzelhető, hogy nem azért rohantak azonnal telefonálni, mert tájékoztatni kellett a mesterkedő gonosz pénzügyi rosszakaróinkat, hanem mert azonnal elkezdhették kihasználni az egyedül nekik elfecsegett titkot.<<

Ya muchachos! Az indexnek úgy sikerült bebizonyítania Eltolcsy nemzetköziösszeesküvéselméletéről, mennyire is hagymázas éberálom, hogy közben azt sejteti, a Goldman Sachs cégéres gazembereket is alkalmaz nemzetközibevetésben. Gracias ! Toda Madre!! És külsőokok pedig nem voltak ám! Joch!

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr55866436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PesszimPista 2014.03.17. 22:21:35

Aki ilyen fasságokat írogat annak nem sok fogalma van a devizapiacok működéséről, és működtetéséről. Persze nem is hozzáértőknek írogatnak, de azér ez így csak amolyan vak vezet meg világtalant.
Asszem még a maki (alias német márka, avagy DEM/DM) idejében (akkor már grűn-span volt a FED elnöke dezső (alias USD) oldalon ha jól emlékszem) volt egy nyámec pügyér (na az ő nevére már nem emlékszem) aki folyton hol erősíteni kívánta a honi fizetőeszközt, hol meg gyengíteni.
Mikor épp milyen volt a hangulat, abból a fiókjából húzta elő az éppen kívánatos nyilatkozatát, és a piacok (láss csudát) usgyi neki vesd el magad stílusban kajolták is a maszlagot.
Szerintem ott nem csak villásreggeli volt még az eszköztárban, de még szívlapátos ebéd is, meg forródrót grűnspannal.
Jó reggelt! Babocsai néni!
A hülyék meg persze mindégis csak a túloldalon lehetnek.
Lófaszt Mama! :-DDD

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.03.18. 01:34:02

ez is egy kibaszott nagy öngól

MEGINT olyasmit próbálsz védeni, ami

- védhetetlen
- védhetetlen
- nem védhető

mi a motivációd?

pénz? karrier? elvek? ostobaság? fanság?

tényleg érdekelne...

p.s.: lassan komolyan kezdem azt hinni, hogy tényleg nem fan vagy

egyszerűen ostoba vagy
:((((((((((((((((((((((

Frick László Intézet 2014.03.18. 01:51:08

@A Hannibal Lektűr-attitűd: A te öngólodat úgy igyekszel kivakarni, hogy én látszam ostobának? Tényleg elvakít már téged a gyűlölet. Hiába intelek Dzsingisz kán szavaival. Ez a balfaszság nem jöhetett volna létre, ha az indexnél létezik szerkesztői ellenőrzés és valaki kettőnél tovább tud számolni. Még szerencse, hogy efféle ravaszág nem feltételezhető Matolcsyékról, hogy mással mondatják ki a sugallmányukat.

Te nem gondolkodol:
-hagymázas hülyeség Matolcsy rémelmélete
-és azt feltételezi az index, nem gondolván végig, hogy a kis pofon Matolcsynak, mennyibe kerülne a Goldman Sachs-nak
Szóval közben mutatja az index, hogy tényleg, a nemzetközi gazemberek

Ekkora balfogás csakis gyűlölet miatti csőlátásban eshet és teveled is a saját csőlátásod bánik el. Képtelen vagy elvonatkoztatni, hogyaszondja Abszurdisztán pénzügyminisztere meghívja kajálni a neves tanácsadó embereit, akik bizalmas információhoz jutva rohannak sajátpénzt csinálni .. mert a képlet, amit az index sejtet ez, és pl ha Franciaországban esik meg, akkor hullanak a fejek.. még 2012-ben.

Frick László Intézet 2014.03.18. 01:51:59

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Szerinted Matolcsyt védem itt??44??444? -nem vagy magadnál a gyűlölettől.

Frick László Intézet 2014.03.18. 02:00:39

@PesszimPista: Szerintem azért itt ez a cuccos nem választható el 2011. végének hangulatától.
Hanni néninek imígyen is szemléltetem az esetet:
2011-ben a Football League-ban az Illatos Zokák elég jól állt, a Büdös Gummicsimmák naponta csapást csapásra szenvedtek. Például imígyen, mint az index cikk is sejteti, hasraestek a sajátlábukban.

De most 2014-et írunk.

2012. traumája az volt, hogy már a végső nagy adutt Snitt kamudoktoriját is kijátszotta a jóoldali sajtómunkásság, amidőn Ferencnek már január idusán egyszerű szavakkal kellett szólnia arról, hogy kár a küzdködésért, ugyanis nincsen kész erő az orbánváltásra, ugyan adjanak már bajnainak egy évet, hogy kidolgozhassa a programmját.

Szóval olyan ez az index cikkcsi, mintha az Illatos Zokák Fun Club-nak kéne vigasz amiatt, hogy most a 2014-es bajnokság folyik és ebben ugyan mit játszik bele az, hogy a Büdös Gummkicsimmák kétballábas jobbszélsője a saját lábában hasraesett.

2014-et írunk. Amikor ugyanis az Illatos Zokák a pályán van, egy olyan kapitánnyal, akit leszarnak és a csapat jó részének a kinyírása és fanságainak lenyúlása inkább érdekli az Illatos Zokák kisebbségét, mint pl a gólrúgás vagy győzelem. Viszont pompás cikkeket ír a FUN-sajtója az Illatos Zokáknak, mert mégis, ha már a csapat ekkora ganyé, de azért lesz még más évad is.

Láttam én már Fradi meccset, ahol a.. melyik szektor volt az, amelyik hátamögött a Pénzjegynyomda? -abban a szektorban ültek az igazi ős-örökszurkolók, tüntetően háttal a "meccsnek" csevegvén.

Frick László Intézet 2014.03.18. 02:02:55

@PesszimPista: itt most a püpol ürügy, semmi értelme szakmaisággal közelíteni. Az index cikk lényege nem a püpol, hanmem a mozgósító agitprop, annak, mint ez @A Hannibal Lektűr-attitűd: nénin pompásan szemléltethető, elmegy. nem bővíti az Illatos Zokák fanságát, de egybentartja

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2014.03.18. 05:23:16

Node bazmeg, a sztorit nem az index találta ki. Nem ők hozzák a gyanút. Matolcsy szaktanácsadójának a könyvében van ez benne. Nyilvánvalóan lafatyolási szándékkal írta meg Helga asszony, hogy mekkora kifinomult nagymenő az ő főnöke...
Hülyeindeksz!!

2014.03.18. 08:19:01

Döbbenetes, milyen beteges talpnyalás folyik az Orbán-Matolcsy páros körül. Döbbenetes, mennyire zseninek képzelik magukat és őket a környezetük. A 2002-es pofon ugyan elgondolkodtatta őket, de nem tanulták még meg a leckét.

PesszimPista 2014.03.18. 21:56:02

@ripők: Node bazmeg, a sztorinak azonban a mindennapi posványban tapicskoló való világhoz az égvilágon semmi köze sincs!
Miről mit mond a semmiköze néni a sztoriban a semmitértőknek a semmiről? Mitis tehát?
Miamókusarc összehív mindenféle miamókusarcokat azért, hogy a miamókusarcok a miahírre ugorván mitiscsináljanak? Csak nem azt amit ő akart ezzel előidézni? A valódi információk csakis síri csendben, "kódolva" jutnak el, csakis "kódolt" arcokhoz. Nincs ebéd, fanfár, meg ilyen fecsegi tanúk sem. Ez lényegi momentum!
Szóval aztán egy magát überimamókusnak tartó pina megír egy sztorit, mert végtére is ő nagyobb még a mindenmiamókusarcoknál is.
Az meg, hogy a MAtolcsi hűdekifundált akciójának mi lett az eredménye, arról meg semmi el nem hangzik. Kilengett a forint? Nyerhetett ezen egyáltalán vki? Lehet, hogy csak a korábban beszállt és aztán beszorult "kódolt" haverjainak keresett kiszállási balekokat, akik ráugrottak a "bejelentésre", így csinálván egy kis piacot a korábbiaknak a kiszálláshoz.
(Grűnspan (volt), meg egy-két fickó akinek van ilyen "tekintélye", hogy csak szóval tudják csinálni a zárfolyamot, szerintem Tolcsi ehhez a szinthez hozzá se fingik. Adhat akkora ebédet hangosan, vagy akár csendben, hogy az csak na! Akkor is csak egy nímand ezen a placcon. Aki meg árnyékra vetődik (aka puszta szóra), azt két perc alatt szopatja vissza a piac. (Persze azon is keres vki . . . vagy legalább kiszállhat)
Már megint csak az a lényeg, hogy mi az amit látni kéne ebből, nem az "anderlájing market". Az ugyanis baszik Tolcsira, meg űbermiamókus pinára, meg a "nyilvános" ebéden elhangzottakra is.
Meg persze a dühös emberekre is baszik . . . egyébként.
@Frick László Intézet: Itt a szakmaiság nem kérdés, hiánya azonban fordítottan arányos az irányultsággal. Szakmailag a sztori egy fasság. Annyi lényeges része hiányzik a történetnek, hogy abból még missz marpel sem mondaná meg ki kit hol és mikor.
Ebből csak az irányultság csinálhat "valódi" sztorit.
Az igazi valóságban ez nem is történet, csak itt és most lehet az.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2014.03.19. 05:43:22

@PesszimPista: Én nem a "botrányt" kommentáltam, hanem a fenti posztot.
Mindazonáltal a te elemzésed is igen érdekes, már ami az árfolyamok alakulásának "valódi" mozgatóit illeti.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.03.19. 13:18:15

@Frick László Intézet:

úgy tűnik, neked semmi nem drága, hogy belerúgj egyet a yolókba

és közben a lényeget nem veszed észre/szemet hunysz felette

és még neked áll feljebb, és engem vádolsz gyűlölettől elvakultsággal

szanalmas.hu

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.03.19. 13:19:38

@Frick László Intézet:

faszom az index cikkbe

a tényleges, dokumentált történést próbáld meg értelmezni

inc. matolcsy reakciója:
"A történtek után Matolcsy egészen biztos volt abban, hogy minden korábbi híresztelés igaz: a nagy nemzetközi befektető csoportok életveszélyes támadást indítottak Magyarország ellen."

Fenehorizont 667 2014.03.19. 17:01:03

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
majd én válaszolok neked! látom, már morci vagy.

orbán egy diktátor és egy Kedves Vezető, aki tekintélyelvű. a demokrácia megszűnt és a szabadságjogok is. a szólásszabadság is. a szegények szegényebbek lettek, a gazdagok még gazdagabbak. az oktatás elromlott, meg elromlott még a sajtószabadság is. ahhoz képest, ami 5 éve volt, nagyon elromlott. megnyitom az internetet, és látom, hogy tökre rossz a sajtószabadság. jó, oké, az ellenzék az hát hmhm, az nem valami jó, dehát ezt a kormányt le kell váltani. egy politikailag független, gondolkodó ember felfogja, hogy itt nagyobb dolgokról van szó. a demokrácia és a jogaink!

ja, matolcsy! hát az meg hülye. nyilvánvaló, hogy a Únió az segíteni akar nekünk, szeretnének az ottani emberek és cégek és a pénzizébizék nekünk pénzt adni, meg ilyenek, de matolcsy nem akarja, hogy pénzt adjanak nekünk. és akkor a matolcsy meg még ráfogja az összeesküvőkre, hogy összeesküdtek. pedig ez nem igaz. pénzügyi folyamatok és közgazdaságtan. ott a grafikon, meg a makroökonómia, és abból is látszik, hogy matolcsy hülye. mindent matolcsyék rontottak el, így ezt is. buktuk a Únió szeretetét. mondjuk nem csodálom, meg is érdemeljük. mégegy ilyen országot, hogy itt van ez a Orbán, és nemhogy észrevennék az emberek, hogy micsoda dolgok folynak, még menetelnek is a birkák. mondjuk le vannak fizetve, de akkoris. rettenetes helyzetben van az ország. ahhoz képest, ami 5 éve volt, főleg!
5 éve kimentem az utcára, és jó volt az ország, most kimegyek az utcára, és Orbán. 5 éve teljesen más élet volt itt! akkor a gazdagok még nem voltak annyira gazdagok, a szegények meg nem lettek szegényebbek, most meg a szegények szegényebbek lettek, és a gazdagok gazdagabbak. áh.

PesszimPista 2014.03.19. 21:54:18

@ripők: Hát, ha nem a botrányt kommentáltad, akkor az nekem ne jött át, így utólag kérek elnézést. Ha azonban a botránykeltés tökre ugyanattól bűzlik, amitől az orbáni kommunikáció úgy általában, akkor azért mégiscsak érdekes, merthát akkor ez így ez olyan a hal feje-farka vicaverza-miamóka rókafogtaventilátor eset.
A poszt, meg csak olyan, mint amiért te is itt lógatod a himbilimbit általában. Vagy csak azért jársz ide mindennapság, hogy folyton baszogathassál valakit/valamit?
Ha meg az én elemzésemen rágódsz, azt biza tök egyszerű lesz helyretenni!
A piacot biza a piac mozgatja, bárki bármit is gondol. Csak nagyon nehezen, csak ritkán, és csak keveseknek adatik meg, hogy ideig óráig (főleg csak órákig) tudják befolyásolni a fő folyamatokat. (ha nem hiszed, keress rá a gúgliban: george soros black wednesday)
Persze ennek ára is van, minthogy pl. Gyuri nem fog Londonban korzózni valszeg soha többet, mert ahogy Britannia területére lép, le lesz csapdázva, úgy hogy csak na.
De a piacokat ő is csak egy pár órára tudta megfingatni. (Ehhez képest pedig Tolcsi fejre is állhatna, akkor is csak . . . . és még Magyarországon se) Persze Gyuri ezen nem keveset keresett, de hát miért is rángatta volna az exbirodalmi oroszlán kese bajszát . . . ugyebár. Pelyváért még lófasz sincsen . . . . csak szeletbe

Marie Walewska 2014.03.19. 22:31:33

@Fenehorizont 667: kifelejtetted a kormány zászlóshajóját, Rózsikanénit.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2014.03.19. 22:53:34

@PesszimPista: Fjejj, Istók. Malcsy néni szárnysegédje írt egy könyvet. Eddig megvan? Ezt idézi a Spédi ojságja. Szándékoltan kihegyezi arra, hogy egy balfék barom jelenleg a monetáris politika oszlopa hazánkban. Dudkó meg ír erre egy posztot, hogy a hülye indeksz alátett a nemzetközi, alakváltó hüllőembereknek, mert bennfentes kereskedésre utaló momentumokat szellőztet és mindezt azért, mert zsigerből ártani akar az úgymond rosszoldalnak.
A piacokat meg hagyjad a fenébe, bonyeszebb egy kicsit ez a fentieknél.

Frick László Intézet 2014.03.19. 23:29:29

@ripők: Ez a probléma. Fejlettnyugaton is szokás, de málunk analfabéta kurvafuttató zsaroló királycsávók is alkalmazzák, picsával lafatyoltatnak ki valamit csőbehúzásra. Itt ráadásul az index oktondimód tüsténkedett is. És ha még ez példanélküli lenne a politikában.

A seggszájgép is el tudja visszafelé szólni magát, a mozsárágyú is, és hát a lafaty meg ezek szerint néha jól sül el. Fikázzátok Eltolcsyt mióta... A Kisszerűség legendája. Kisszerű a kisszerűek között.

Moincsen ebben semmi bonyesz, csak vetítsd át bezzegisztánra, ott bukott már bankember és politikus is ilyen móccerral. Ez így nem fog semmijébe se kerülni a GoldmanSachs-nak. mert ez egy kinemszarjale méretű assetuggyákholvan ország
Én inkább azt szemléltetem vele, mire jut a gyűlölködő a politikában, még ha politikai újságíró is....

Frick László Intézet 2014.03.19. 23:35:56

@PesszimPista: Ó, az embereknek az efféle Pijolós Joli nyannyus ábrándja, hogy milyen piszokságokat hogyan művelnek, ez olyan, mint a magyar népmesék királya, ugye mit tud a paraszttya elképzelni, a király hátza, mint a tözséré, csak 77 oszloppal s azok aranyasak. Ha ő ünnepre 24 tőőtöttkáposztát eszik, akkor a király 77-et. El se tudja képzelni, hogy a király pálycikával kis csészéről katicabogárszívpástétzomot makroibiotikusbabbal eddegél és fitnessz és nem cukorhabossüteményeket reggelizik, hanem tönkölybúzalepényen havasigyopármézes-jakvajas mutymuruttyot. Mindig ezek a fantáziálássai a jeccerűnépnek, hogy ha én sihta után ezt-aot pakóllok a táskába, akkor a bólitikkusokk meg hogykeresnek má, hogykeresnek.

Pl az index cáfolhatatlan bizonyítéka úgy érne valamit, ha csokrában mutatnák az régió fizetőeszközeinek a mozgásával,,, pl a Ft igen sokszor mozdul együtt a zlotyval, egyszerűen azért, mert nemzetköziösszevetésben leszarják a magyar piacot. Így különösen gyanús az, aki összesen csak a magyarpiacon matat. Nem pusztán a forintot szokás basztatni, hanem a k'k'éjrapóait "eccsomagban"

Frick László Intézet 2014.03.19. 23:42:55

@Fenehorizont 667: Az7 akarom vemhes nemakarom nemvemhes elv alapján az internet hol számít, hol nem. Olyankor, amikor a sajtószabadságról van szó, akkor 20 évvel ezelőtti médiaháborús merítésekkel szemléltetik, pl mai is szokás jelentőséget tulajdonítani az m1 közszolgálati hiradójának, hogy abban milyen sík kádári prop folyik, holott a kádári prop sokkal összetettebb és színvonalasabb volt, művészibb és tanítanivaló. Az m1királyihiradója pedig Tschajaga und Roetzschoege faluhírmondójának a szintje lenne... azonban ők pedantan mindig elmo9ndják az ellenzékiek ragálását is.
Az interneten ez ugyanis nem kötelező, a prezentációkon komoly orgánumként mutatkozó 444.hu-ban pl sík basztatás folyik a hallgattassék meg a másik fél mellőzésével.
Az index, ha akarom, bulvár és anno Hanni néniék mindigis erre mutattak, hogy mennyire egy nemkoömolyanveendő bulvár az index, miközben egyébként pl a hírekben, mint forrás, az MTI-vel együtt említődött és akkor még volt hirszerző.hu is 9ilyen minőségben.

Az internet minden szinten, tehát sima kereskedelmiben is (online kereskedelem) a "számla nélküli jövedelemszerzés" utolsó végtelenmezeje éshát polpancsban is szabad a vásár, nehezen bizonyítható az orgánum valódihatása. Különösen, ha az alapkoncepció nem a drágán, szélestömegeknek, hanem a drágán fontos leosztó csomópontiembereknek. És szűmonkérhetetlenül, hiszen onnan már ez a nép szava..

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2014.03.19. 23:44:56

@Frick László Intézet: Igazán nem értelek. A szájaddal elismered, hogy egy kontraszelektált, tehetségtelen ostobenkó bagázs. Amikor az indeksz - még csak nem is kompilálva, hanem idézve tőlük - ezt megírja, akkor meg azon vagy kiakadva, hogy... Hát tényleg jó lenne, ha nem ilyen kifordítom/befordítom módon, de kiderülne, hogy mégis mit gondolsz. A zsűlölködés polkomm, az MNB elnökeként meg ősmagyar agysebészekről és pöttyös seggű jappánokról értekezni viszont nem polkomm, hanem pénzbe kerül. A világ befektetőinek várakozását igenis befolyásolja, hogy megítélésük szerint egy gyakorló háborodott őrködik-e a Forint értékállósága felett.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.03.20. 00:50:33

@Fenehorizont 667:

Az Orbán-kormány alatt Magyarország lakosságának 10 százaléka tartozik a leggazdagabb egytizedbe!!!

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.03.20. 00:53:21

@Frick László Intézet:

az amcsi bankárok nem a mi emberünk

matolcsy meg a mi emberünk

Capiche?

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.03.20. 00:54:28

@Frick László Intézet:

konkrétan AZON a napon mozgott a forint
és nem együtt, hanem

barátod a googli keresd ki

Fenehorizont 667 2014.03.20. 09:51:50

@Marie Walewska:

ja, arról nem sokat tudok, csak azt, hogy ahogy hatalomra lépett, elromlott az egész oktatás magyarországon. nőt a szegregáció, és a tekintélyelvűség is nőtt, meg nőtt még a tanárok rossz helyzete is nőtt. meg nőtt a szegregáció. meg a szegények is nőttek és szegényebbek lettek.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2014.03.20. 13:33:47

@Fenehorizont 667: az előző kormányzat alatti barátnőmhöz képest épp kormányváltás után lett egy, aki 10 évvel fiatalabb és sokkal nagyobb a melle, tehát a változás sok tekintetben pozitív. Na most, a ciklus végén beújult mégújabb barátnőm ugyan idősebb (nálam is), de a melle, az elképesztően sokkal nagyobb. Az előző ciklushoz képest fényéves a fejlődés mellesleg.

Fenehorizont 667 2014.03.20. 13:47:49

@vészmadár (pica pica):

:DD

nekem 15 évvel fiatalabb van. 2018-ra sztem lecsuknak, mert pedofil leszek.

Frick László Intézet 2014.03.20. 18:20:31

@ripők: Kifordítom, befordítom... beszéljünk mnár az okokról. A jóoldal szerint 2011-ben csak belsőokok voltak, most meg, hogy ezek a kibaszott mutatókl még a legrózsaszínebb jóoldali várakozásokban is túl jól (ugye a jóoldalinak a krach a legeslegrózsaszínebb álmma, mittomén, 360 Ft-os juró, ami megbuktatja ezeket vagy Putyinnal együtt tartóztatja le Orbánt a Zónoijó és elítélik Szevasztopol*ban a háborúsbűnösk perében meg effélék)
Tehát most meg külsőokok mégis vannak (voltak)
*Ősi ukrán város

Frick László Intézet 2014.03.20. 18:26:15

@A Hannibal Lektűr-attitűd: A magyar nép a DNS gyökéig tolvaj és bizpony egy tolvaj nép logoikáűjával elég nehéz megérteni, hogy a sas nem vájkál légypeterablásban trágyadombon. Azaz van egy határ, éspedig a cég jóhíre. A magyar hullaszállítóknak nem égő a magányos, három hete rothadó "beteg" elszállítása előtt összerámolni a lakásban, de pl egy bezzegamerikai temetkezésiváőllalkozó ezt nem engedheti meg magának.
Odőig láttok el a csóben, hogy dojó, az ostoba Eltolcsy beégett. De pl ha akarom és ez amerikában szokott is így működni, vehetem úgy is, hogy így akart kibaszni a Goldman Sucks-ékkal és ez az, amit ti nemnagyon akartok érteni, mert akkor moast mi lesz a matolcsy basztatással. namost matolcsy folyamatosan basztatva van, nem mindegy, hogy egy pászma jógyerekgecivel több vagy kevesebb a pofájába?
Próbáljátok már meg @ripők: svejciszemüveggel nézni az esetet. És kettőnél több eshetőséggel számolni.

Marie Walewska 2014.03.20. 19:25:26

@vészmadár (pica pica): @Fenehorizont 667: nekem ugye nem kell beszámolni a férfi családtagok intim méreteiről, remélem legalábbis.

PesszimPista 2014.03.20. 21:58:07

@ripők: Noakkor istókozó komám!
A jó isten ággya meg a te testedet tokától bokáig! Istenbiza elfingunk egymás mellett, de sebaj. Egyszer majdcsak . . .
Szóvalaszongya. Aszondod, hogy van egy Tócsink, akinek az úttya biza gyémántkincsekkel volt vala kikövezve, de ő úgy rászart arra csillogó útra, hogy az csak csuda.
Megmégaszondod, hogy van a rászarósnak egy kurvára hiteles kurvája, aki volt annyira hülye, hogy ezerrel belefingjon a nulláslisztbe. És most még aztat is mondod nekem, hogy ennek a fingós-szarós brigádnak komoly kihatása van/volt/lesz a való folyamatokra. Tehát te, . . meg akár én is eldöntjük/megmondjuk, hogy ki fingós, szarós, ki illatos, meg gazember ezen a placcon.
Nekem itt akkor most tényleg nem áll össze a szalagos fánktészta, rohaggyak meg!
Tényleg . . világosíts meg kérlek!
Akkor ezek most gonoszságosan rosszindulatú piacszörföző űbergeci rohadékok, vagy szánalmas hülye fasztarisznyák, vagy egyszerűen csak zseniálisak? (Az persze köztudott, hogy Surányi a fél veséjéből spórolta össze az offshore hűtőben tárolt zsozsettáját. . . . Pont úgy mint ezek.)
Persze a szomszéd fája midég zöldebb, ámazonban a disznaja meg mindégisinkább bödösseb, . . . . mintabárkijé.
Respect!

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2014.03.20. 22:15:54

@Frick László Intézet: "kinemszarjale méretű"

a görögök kb ugyanekkorák, mégis mennyit foglalkozNAK VELÜK..

Frick László Intézet 2014.03.21. 01:48:58

@Dinamuki: Keressek neked egy 2011-es jóoldali grafikont, ami szerint máma hogy kéne még élnünk?:D Pl 4,5%-os hiány és -1,5% "növekedés"
A jóoldali média mindent elkövet, Bárdos a Hír24-ben uszítás közben lefrecsegte a kamerát a minap.

Frick László Intézet 2014.03.21. 01:54:51

@Marie Walewska: A mellbőség nem intoim méret.
A nők töbszörösarányban foglalkoznak a pasijaik fasz-méretévek, sógornók tárgyalják ki fivérek faszméreteit és a faszuk szokásait, teljesen befogadott téma a nőknél, hogy a pasi fasza milyen. ugyanezt férfisávban, tehát az éppen aktuális nője bukszájáról, nemigen tapasztalni. És ami még izgalmas, ha egy pasi fasza nem áll föl, azt nő szó nélkül nem hagyja (ennyi? Mi ez? Nojszen!) míg a fréfiak ennek nőimegfelelőjére, a tök szikkadt alaphelyzetű púnára nem szoktak megjegyzést tenni még a nő hátamegett se. Túúúúúdom, túúúúúdo9m, hogy mnost egy tipikus nőiréveléssel fogol gyönni, miszerint te még az életben nem tapasztaltál olyant, hogy egy nő a pasija faszméreteiről diskurált volna.
A nők mellmérete nőikörökben is bevett téma, szabad róla beszélni. Sőt, pl a XVI. századi angol vagy francia udvarban éltesebb matónák a keblüket valamennyire mégis rejtegető fiatalabb hölgyekhez egyenesen odaléptek és kibuggyantották az ékességüket azzal, hogy tán irigylik az udvari köröktől e rubintos ékszerek látványát (kissé meg is pöndörintették ehhez a didkókat)

Frick László Intézet 2014.03.21. 02:00:41

@vészmadár (pica pica): Volt egy barátom, aki 20 évvel foiatalabbra cserélte a feleségét, de aztán -ez teljesen szokásos történet a korosztályomban...- pár évvel később egy vele egyidősre váltott. Nem kételkedem abban, hogy lehet valami érdekes egy spárgatök méretű feszes didkó durmászolásában, de én alighanem úgy lennék vele, mint Mágenheim doktor az Alfa Romeo-val.
A fázisa se mindegy a nőnek, mikor kapod el, egy átlag nőre két korszakában gyön rá erősebben az űzhetnék.. hiába fiatal, de bizony be kell vallamom, hogy egy éppen az egyik Tüzes Picsa korszakát élő nőnél az én heti kétlövetűmmel... aligha szolgálhatnék két haviciklusnál tovább, nembeszélve a bélrenyheségből adódó metángáztúltermelésemről

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2014.03.21. 07:49:11

@Marie Walewska: a mell nem intim méret, hiszen látszik, meg amúgyis kipakoljátok jellemzően. A MÉRETE a mellnek minden, csak nem intim.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.03.21. 12:26:02

@Frick László Intézet:

anyád picsája

bocs, de erre a győkérségre ez az egyetlen adekvát válasz

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.03.21. 14:52:52

@Frick László Intézet:

én aztán tényleg rühellem a mélymagyaroschkodást, liberálkozmó proli goj vagyok, de ez:
"A magyar nép a DNS gyökéig tolvaj "

egyrészt faszság

másrészt

kikoránkel 2014.03.21. 16:00:31

@A Hannibal Lektűr-attitűd:

"másrészt"
másrészt neked írta, mert szeret bosszantani.

Uccse tudná bizonyítani. :D

(nem először irta ezt mostanában, csak még előtte valamelyik posztban vagy kommentben sietett leszögezni, hogy ő nem is magyar, ezért pártatlan megfigyelő mint az EBESZ)

Marie Walewska 2014.03.21. 16:10:57

@kikoránkel: azért normál társadalomban nem sűrön fordul elő, hogy a kórházban ellopják a csapot....mondjuk a németeknél...de persze ez nem genetika, hanem elmúltnegyvenév..

Frick László Intézet 2014.03.22. 03:14:05

@Marie Walewska: A magyar már az Etelközben is lopta a csapokat a kórházból, ez azóta van így, amiolta a halvérhez folya egy kis turkusvér. Az ázsiai nomád, ami nincsen lehegesztve, viszi. @kikoránkel: A Fejlettekek ( rég.: a nemzetesek) azonban soha nem lopának, ők szerezék, amiök vagyon. Pl a rablást lesállásnak, lesvetésnek nevezék. Csak a hüje fejlettaájraópai lovagok raboltak szemtől-szembe, az ázsiai hátulról támadá az útast, mint a kutya. Már aki kutya, mert A Fejlettebbek, pl a Jók és Igazak ebmód.

Frick László Intézet 2014.03.22. 03:22:43

@A Hannibal Lektűr-attitűd: elfelejtettelek belinkelni téged is a fenti válaszomba hívójelre, bocs, de azért olvasd el. A valósággal szoiktál basztatni bazdmeg, kénytelen vagyok erre apellálni, ó, lennél bár olyan vállalat középvezetője, ami magyarokat foglalkoztat. Jön a fejlettaéjraópai, beülteti a magyar menedzsmentet vagy bennehagyja a forgó irodai alvezéri műbőrszékekben és az elsőkörben 400 millát sikítanak. Hát akkor a vágottszemű multik hogy járnak a magyarral.
De pl az is egyfajta lopás, ha nem fizet a fejlettbudapesti és majdnemfejlett agglomerációs félpestimagyar a szemeteszsákért az önkormányzatnak 250 Ft-ot, hanem LOPVA kivhordja a szemetet VALAHOVÁ a határba. A ferihegyi repülőtérnek az M0_as felé eszó szakasza fel-leszálló pályxájánál, az M0-áson túl van egy szemétlerakó, ahová a fejlettmagyar lopva hordja ki a szemete és BÚZLIMK föl az égre és a fejlettaájraópai, aki a landoló-emelkedő repülőről Belgiumot a sok nyárfa miatt majdnem Magyarországalakúnak látja @kikoránkel: hasonlítótudományos móccerével (ha találsz valamiben olyanalakút, akkor az, ha akarod, olyan is) rögtön arról jön rá, hogy ez Magyarország, hogy szeméthegyek vannak az utak menti dűlőtorkokban. A budapestaljai valóbanparaszt a dűlőutakat gyepüvel torlaszolja el, mertkülönben másparaszt belopja oda a szemetét.

Mely gazdag szó ám a lopás & lopva!
Meséljek a belopta magát a szivembe -ről?
Pl te úgy beloptad magad a szivembe, hogy nem tudol olyat a fejemhez vágni, hogy ne szeresselek. Főleg, hogy szálkákat hajigálol, amiket gerendáknak hiszel érzelmi feldúltságaidban.

Frick László Intézet 2014.03.22. 03:34:37

@kikoránkel: Találkozunk, az üllői nagylámpa' felől az enyheívű kanyarban, ahová az útdíjellenőr szokott kiállni a Skoda Roomsterrel, ott az a torkolat, és aztán a bizonyítékba bele se kell vernem azt a büszke orrod, a szokásosan, tehát úgy, hogy az eső beleesne, csak szippantanod kell, de ha az nem lesz elég bizonyíték, oda is mehetünk a szemeteszsákehegyek közé. De mostanában kurvára dögszagú is.

Van a magyarnak egy sohajtása, miszerint : "Och, ha ez faluban minden csak úgy megmozdulna, azmit szerezének avagy lopásbúl erëd!" Sokszor eljátszom magamban ezzel a népi sohajtással... egész falvak kerítései... az oszlopok, ahol olyan gyár volt, a kettévágott savállócsövekből való örökvájuk a jószág előtt, kocsibeállók.. debizony egynémely ház, lakás kandallója is hideg maradtana... De egész házak, sőt vállalatok tűnnének el, nembeszélve svejcibankok pédante nyilvántartásaiban, bolhafaszfejnyi máretű aprólikacsok keletkeznének.. Hát akkor kajmánszigeteki nizonyos cégképvisletiügyvédek íróasztalfiókjaiban is lappadnának a dosszicégek rakatai néhány mm-t. (és egy-egy ilyen mm magyarFt-ban Mrd mérhető) Eleve, amikor a számodra etalon Bloomberg meg mások, pl fejlettaájraópaiak számítják a magyar GDP-t abból az adatok markáns százaléka a nemlátható szféráé, tehát amikor a magyar GDP-ről beszélnek, akkor ugye a LÁTHATÓ (tehát számodra BIZONYÍTOTT részéről beszélnek, máégis, ha hanni néni kedvenc valóságát járod, valahogy másképpen tűnik pl csalhatatlan BIZONYÍTÁKa a magyar titkosan jobbéletének a magyar szar gazdagsága, egy aéjraópai nép szara nem ilyen gazdag, mint a magyaré.

kikoránkel 2014.03.22. 21:11:10

@Dinamuki:
Hannibál előbb kérte a német atomprogramot, amiben szintén naprakész, de most Trükkös Dick 50 éves pályafutásának van prioritása.
Tépjél sorszámot!

Frick László Intézet 2014.03.23. 04:40:56

@kikoránkel: Állandóan ezzel a német atomprogrammal jöttök, hát a német atomenergia[magenergia]program az, hogy nem lesz atom.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2014.03.23. 10:55:57

"Wiedermann Helga könyvét mutatjuk be, és egyben ünnepeljük, hogy volt valaki, aki az elmúlt évek történetét megírta. És természetesen miniszterelnök úr föl is kért bennünket, hogy ha már együtt felépítettük az elmúlt évek sikereit, akkor legyen bátorságunk ahhoz, hogy meg is írjuk ennek a történetét." (...) "Köszönöm, ezt, amit itt Helga ebben könyvben megírt, ezt együtt végigéltük, megtettük, elértük, és azt gondolom, hogy a nap is süt, tehát talán fölülről is tetszik, amit műveltünk" – mondta az MNB elnöke.

Geciindeksznek sincsen svejciszemügéje, az a baj. Mucsácsó.

Frick László Intézet 2014.03.23. 23:30:21

@ripők: Most pl önként, dalolva nyaltad be a marketingrizsát. Me, sajnálod belé koptatni a kopipasztakenyődet. Ez a baj, hogy miközben ilyen kis naív vagy, még valami májernek is képzeled magad, aki most (persze az indeksz segedelmével) hommegtuttad má a nattitkot. Nem értesz meg alapvető sunyulásokat. Nem csoda, hogy a picsatársadalmakat a legprimkóbb kis politikai húzásokkal meg lehet vezetni.
Tétel: Matolcsyék külsőokokra, esp. nemzetközi financiális öszeesküvésre hivalggtak.
Folyamány: Jóoldal: Nem igaz, beh, marhaság, huch hűjjeség, csak belsőokok vannak, esp Eltolcsy toszta el.
EWrre a picsa picsog, erre ráront az index háhogva és rámutat a nemzetközi sötét szálra, egy olyasmire, ami Bezzegamerikában súlyos bűncselekmény és a szakmában [nyíltan] ajjasság.. és ha megnézzük, ha az USÁ-ban likvidálni akarnak valakit a finánctőkéstársadalomból, egyszercsak előjön egy néger szobalány azzal, hogy őt a seggbekúrás után az illető leszopatta, vagy a titkárnő azzal, hogy. Skandall, botrány lemonds, sőt lett már ilyenből 25 év leülendő is.
süti beállítások módosítása