A picsatársadalom picsaemberek összessége. A picsaember jogi értelemben nő vagy férfi illetve egyéb, báregyébként mindegy, lényegtelen is.

A picsaember teljesen leszarja mások véleményét, miközben egyébként a tömegéből az egyén alig különböztethető el, hát még a „véleménye”.

Az elkülönböztethetőséget többnyire a kinézetével igyekszik megoldani –optikailag egyre növekszik a mocsári szürkület. A korai picsaemberek által  „primtív”-nek hitt törzsek egyedei az idegen tekintetében tökegyformák http://www.agra.hu/sites/agra.hu/files/images/utazas_papua_sulawesi_java_bali.pngminden jegyükben, míg a törzs tagjai csak különböző egyedeket látnak a tolldíszek, a csontfüggők és karikák meg ingyombingyomok és csecsebecsék mindenkin valahogy másképpen állnak, mint ahogy egy XX. századi katonai laktanyában csak a kopasz újoncok sapkái voltak egyformák. De aztán már a nagy egyformaságban a sapkák különbözősége segítette az egyén elkülönböztetését a tömegből. A bennszülöttek tekintetében pedig a jövevények tkp a mai picsaember definíciójának felelnek meg, a pápuák hülyéknek nézték az europidokat, amiért az ottani ég alatt mindig nedves textilekben pálasztják és teszik ki gombabetegségeknek a testüket, viszont annyira szemérmetlenek, hogy meztelenül fürödnek a tengerben. Az európai picsaemberek parázna meztelenkedéssel vádolták meg a pápuákat, akik ezt röhögve ezeken a picsaembereken kérték ki maguknak, hiszen ők, szemben az europidokkal, minden nap alaposan lemosták magukról az agyagbevonatot, majd megmosdottak teljesen majd pedig gyorsan visszakenték magukra az agyagot a rovarok csípése és az őserdei ágak karistolásai ellen. A pápua férfiak kinevették az europidokat azért, mert faszvédő lopótökvég nélkül járkáltak és nem hitték el, hogy az európaiak nem képesek már szabályozni az erekciójukat (és így képtelenek a faszvédő lopótökvég használatára). A pápuák fasza ugyanis még őseredeti verzió szerint működött, azaz ha nem kellett felállnia, akkor nem állt föl, szükség esetén viszont addig, ameddig csak a gazdája akarta (nem összefüggésben az ejakulációval).

A picsaember az hiszi, hogy a pápujákok orrában-fülében azért van az a sok bizbasz, mert veszélyes állatoknak akarnának látszani, pedig nem. A pápua férfiak orrában-fülében a karika azt bizonyította, hogy még nem sikerült verekedés közben egy ellenfélnek sem kitépnie azt. Vagyis az „igazi férfiség jelképe volt, mint ma pl az, amikor az igaziférfi az IC-n elkezdi előpakolászni a fasztoldalékait, a IPodját meg mellé az okostelefonját is és a biztonság kedvéért a 470000 Ft-os laptopját. A modern picsulóemberek egynémelyike pl karikát fűzet az orrába meg a fülébe, hogy ezzel más picsuló embertársainak az agyát, pl a szüleiét jól felbassza, aztán ó nagyot csudálkozik, amikor verekedés közben a fél cimpájával együtt kitépődik onnan.

Picsaelképzelés az, miszerint az őstársadalmak mentesek voltak a maikorszak embereinek butaságaitól és sokbújától-bajától. Csaképpen az őstársadalmak sokszpor tízezerév hagyományát és tudását őrizték s ezen tudásláncolat óvta őket a majomalakúakra mindig is jellemző végzetes hülyeségektől. A tudó a tudását nem észnélkül bárkinek osztotta meg, csakis azt a tudást egészében felfogni képes elméknek. A Felhomályosulás utáni tudásversenyben már felibe-harmadába kész felfedezéseket is odalöktek az embereknek a jövőre hagyva pl a környezetkárosító hatások kiküszöbölését. [ -> "atomenergia" és polimerek]  . A picsatársadalom tudósa részeredményeket tűz ki célul és egyáltalán nem tekinti magát felelősnek e részeredmények közzétételekor. [Ism.:]Mintha egy hétesztendős fiúcskának odaadnák az egyébként érettségi ajándékul szánt Ferrari Testarossa kulcsait azzal, hogy vigyázzon induláskor a kuplungolással.

Nem ismerjük a tartalmak eredetét, a tartalom címszóvá, üres hüvellyé silányul és a fantasztikus, állandóan újulni látszó formát szüntelenül és egyre picsasággal [itt: tkp: a semmivel] töltjük meg.

Ki ne emlékezne, hogy a médiapicsa még nemrég is azzal dicsekedett nekünk, hogy tartalmat fog szolgáltatni, aztán már menet közben derült ki e picsaemberek számára, hogy a tartalmakba és tartalmakhoz töltött tartalmakat el is kéne hordozni és ez a cepekedés  annál több pénzbe fog kerülni nekik, mint amit rászántak, különös tekintettel a blogmotorokért fizetendő licenszdíjakra. Ezért gyorsan

a „tartalmakat” kiürítették és ma már a picsaság a trendi a tmrbrloid üresforma, KÉP+picsogás KÉP+szmályik.[vö: a múlt az index, a jövő a 444]

A picsatársadalom marketingtársadalom, a vallás, a világnézet, a gondolkodás és egyáltalán, a legtöbb emberitársadalmi alapművelet helyébe a puszta marketing [vagyis a csomagolás, a duma, a rizsa, pl a kommunikáció] lép, aminek fő célja az önálló emberigondolkodás leszabályozása, esetleg megszüntetése is.

Kétszáz éve a szentmisén finghattam, parázna gondolataim támadhattak a szíjjártóné tengernagy picsájának bámulás közben, szemezhettem a cserzővarga lyányával és a legközelebbi gyónásomkor bevallottam, hogy parázna gondolataim voltak, rámmondta a szentenciát a plábános, letudtam , áldoztam, ágyesz, búgyesz szakeresz a fakeresz’. A faszbúkkorszakban ezt nem tehetem meg MINDENESTÜL át kell adnom magam a faszbúknak és nem térhetek el, mert ha nem vagyok fenn a faszbúkon, akkor nem vagyok sehol [elmehetek a picsába]. De semmi sem örök, meghatározott idő, még nem fogom a mamut hamunak hehegni és már a faszbúk is mehet a picsába az iwiw és a myvip mellé. 

Kétszáz éve, amidőn aztán a szíjjártónét a szérűn a szalmakazal oldalában in tergo ejtém meg, eszembe se jutott, hogy a paplikánál támadjam, mert eléggé szorítós, mint kis fejős marok, volt neki a pinája is.

 

A maimarketing bármilyen területén vagy formájában az összevonásra törekszik: minél kevesebb féle választhatóság a lehető legnagyobb választék látszatánakl a fenntartása mellett [-> emblémafejlesztés]. Az elavultársadalmak vezetői direkt módon tömték az emberekbe a hülyeségüket, a picsatársadalom vezérlő marketingelve a tomszójerizáltság. Az emberek beszopatása a hülyeségbe úgy, hogy ők maguk tolongjanak az önnálótudat és gondolkodás vágóhídjaira és ezt a tülekedést saját egyéni döntésüknek higgyék .  Az emberek önként és rohanjanak a hülyeségbe és higgyék azt, hogy a balgaság, a mit művelnek, az ő személyes zseniális ötletük.

Ha a vallás a népek ópiuma vagy nem, a maimarketing akkor is a picsatársadalom kokainja.

 http://t3.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRFgzU00S7LRdyguTbxChXk0-Cw9WzKCMIFs6loSxbPVnp4hpyK_g

A picsaember számára a legeslegfontosabb az, hogy ő magát a maga bőrében jólérezze, egynémely picsaemberek jóérzetéhez hozzátartozik a vélt [jajdeemberi]jósága gyakorlása, ezek a tevékenységek a megtévesztésig hasonlóak az ősi ember kollektív-segítő társas megnyilvánulásaihoz. Izgalmas az embergyűlölő picsaember, aki a karitász-jellegű önlélekdédelgetését un „állatvédelem” kereteiben éli ki. Maga az állatvédelem egyébként tele van eredeti ős-attitüdben élő emberekkel is, szemre elég nehéz elkülönböztetni a megveszekedet picsaember állatvédőt tőlük, az embergyűlölet, a mizantrópság a legfőbb elkülönböztető jegy.

„Állatot akkor tarts, hogy ha szükséges, meg is tudod ölni.”

/Bohumil Hrabal ősfasz, magyaríró, háztáji sertéstenyésztő/

Az igazi állatvédő az állatokkal nem humánus. Ha kikel az egylábú, kétfejű pipike , fölemeli, elnézést kér a kis lelkétől és jól földhözcsapja majd odaadja az anyakocájának, csemegének. A picsatársadalom picsaembere jópofának tartja az életképtelen kisállat a lehető legtovább életbentartását és cukiságok kategóriában még videót is megoszt a picsaságáról, például kerekeket szerel a hátsólábait vesztett kutyuffkának. De  képtelen lenne az életjelenségeket mutató, ám  életképtelen kis állatiújszülött „megölésére”. Kiviszi gyorsan autóval az országút szélére, hogy ott legyen vele valami, amit ő elképzelni se akar. (Az a baj, hogy nem is tudja elképzelni, ahogy a kis rókafiak a még életjelenségeket mutató kisállat beleivel huzakodnak a kotorékban.) Variatio: „Szereti” a kutyákat, de most úgy van vele, a 12 éves Flokiba már kár belé a drága csip, beültetik az autóba, Suzuki 1.3 Swift és kirakják az alkalmi úti cél felé félúton valahol. És akkor Floki leül és minden közeledő piros Suzuki 1.3-asról azt hiszi, hogy visszajött érte az Isten, megkegyelmez neki és régi életterébe visszaviszi. Később már a bármilyen Suzuki, aztán az éhezés miatt beszűkülő tudatával már bármilyen kisautó elé kilép és éhhalála előtt meg már mindegy, milyen autó közeledik, lehet abban is Az Isten: aki  picsaember kutyakedvelőnek gondolja magát és arról ábrándozik, hogy Floki egy öreg bácsinál boldog napokat él valami vidéki tanyán, piros pipik és és hádétévé-emberbőrsárga malacok között.

A picsa eredetileg a női alfél ülőrésze volt, a magyarban kisebb etimológiai viták dagonyáznak a tekintetben, hogy ez a többfunkciós szerv egyik főrésze a pina volt eredetileg a picsa [hangutánzó szó], vagy pedig úgy nagyjából az egész testrész. [Ülőszerv, illetve a picsatársadalomban a gondolkodás szerve is. A bulával ugyanezt az etimológiai játékot folytatták le.]

 

Nem bonyolódnék most bele a picsaember és a picsatársadalom hiedelemvilágába a pinaborotválás és az ánuszkozmetika tekintetében, tekintsük csak a maimarketing materialista, minden ideálizmus, így az egodeizmust bár elviekben elvető, ámde gyakorlatában szakszerűen fölhasználó működésébe:

Az elektromosborotvák korai boomjában a hagyományos pengésborotvaipar piacvesztést szenvedett. A késes ősi borotvaféléket a sokkal kisebb anyagigényű zsilettipar elébb ölte le. Az 70-es évek elején hirtelen elavultnak számító pengésborotvaipar két sávban lendült ellentámadásba, egyrészt az eldobható műanyag borotvák piaci boomjában , majd a nőifelhasználók felé bővítették a piacot eleinte egyszerűen azzal, hogy a kis pengécskék műanyagfoglalatát „nőies” picsaszínekben kezdték el gyártani. A picsasajtó felől elkezdték támogatni a picsásodás útját a bikinivonalnál beljebb terjedő nőiborotválás tárgykörében. Egyre több gyártó jelentkezett a bortovák nőipicsa-piacán és egyre többmindent hazudoztak össze gyártmányaik elkülönböztethetőségére. A borotválás kiterjedt az összes nőiszőrzetre is, a kozmetikaiipar a gyantázás területén erősített be. A picsatársadalmat legkönnyebb vizuálisan befolyásolni, a belső képzeletmezők elsivatagosításával a kész külsőképek fogyasztása növekszik. Mintegy 30-40 év alatt sikerült a Föld jólétilakosságát teljesen elpicsásítani borotválásügyben, a mai picsatársadalom teintetében a borotválatlanság egyenlő a piszkos és büdös ápolatlansággal. Ott tartunk, hogy egy tipikus picsaember Sasha Barom Cohen , akiben kb olyan és annyi humor van, mint egy gimnáziumi[amerikaiul főiskolai]  kollégium [aka Trefort gyakorlógimi fiúvécéje Bp. Hungary 1993.]  fiúvécéjében a beavatások napjaiban, a picsadiktátor burleszkjében hónajjkutyátlanításra szólítja föl a karikírozott picsaleszbikust (akit az ősfaszt megjátszva heterósított el).

http://farm3.staticflickr.com/2331/2220667239_9d6cdda75a_z.jpgkép forrása

Egy, az elpicsásodott társadalom felől tekintve még „elmaradott” társadalom egyetlen nemzedékében teljesen elpicsásítható, főleg a kis népek, kis országok társadalmai. Az elpicsásodás mértéke Kelet-ről-Nyugatra mutat növekedést. A japán és a kínaipicsásodásodásba itt nem gabalyodnék bele.

http://4.bp.blogspot.com/-oUfY73sGdLE/UWvo4VjiQGI/AAAAAAAAC58/0kf0RnyXKnI/s640/Snap-2012-06-12-at-02.51.40.png

A picsamarketingesek többnyire lenézik az elpicsásítandó[praepicsoid] társadalom reklámszakembereit és nem hiszik el, hogy fölösleges pocsékolni a pénzt a picsatársadalomban jól működő reklámjaikra. Ez a Perwoll-mutató: A még nem picsa társadalom női durva érzelmikitörések közepette utasítják el az őket szikkatag meddő [itt: öncélú, önmagánakvaló] hülyepicsáknak néző reklámokat.

 

 Ott , az etimológiai vitában persze a picsa konkrét-értelméről van szó, a picsatársadalomban azonban a picsa már maga is fogalom, a picsulás-picsásodás lényegében az újostobizmus, a síkbolygósodás, az Új Lelki & Szellemi elsötétedés, a korcsosulás, az izmok és szellemiteljesítőképesség gyöngülése, az önálló gondolkodásra tehát véleményalkotásra képtelenség, a fesön elúrhodása de főleg a káosza [minden divat és semmi sem].

 

A picsaemberről nem tudjuk eldönteni igazán, hogy férfi-e vagy nő, de ráadásul ez kezd egyre kevésbé érdekes is lenni. Nem hordanánk vele tűzifát és nem ennénk a főztjéből, az autóvezetést se bíznánk rá, de a csecsemőnket se. Mondjuk kezdő médiapicsaként arra jó, hogy riportot készítsünk vele és akkor a főnökeinknél, ha olyan sávban hajtanak, esetleg lecsekkolhatjuk [politikai] megfelelőségünket.

http://444.hu/assets/kurimay_4.jpg a 444.hu eddigi történetének leghosszabb szövege

 

A picsogás lényegében tökfölösleges & értelmetlen , már metanyelvileg is hiábavaló fecsegés , tmbrloidul: csip-csivit.

 

Kezdetben vala az őspicsák. Az ember a majomalakúak rendjébe tartozik, ősei majmok. A hím majmok többnyire igen elégedettek voltak. Hordánkint változó szokások és szocializáció mellett a hím majmok szexuális nyomorban éltek vagy nem. Az igen-t vagy a nem-et szexuálisnyomor tekointetében a biológiai környezet és szükségszerűség határozta meg, ha korlátlanul szaporodhatott a majomhorda, akkor promiszkuitívabb volt, ha a körülmények ridegebbek [itt: félsivatagi-sivatagiak] voltak, akkor korlátosan és ezesetben a legerősebb hím ojtogatott. Ilyen helyzetben a hímek a Vezér Fasz Majom és esetleg néhány főbb hím kivételével lényegében és legtöbbször feleslegesek voltak -a vadászatok kivételével. A hím majmok rengeteget futkároztak, ezért aztán a horda rejtekhelyein, pl fákon fészkeltek ezek a majomalakúak leginkább heverészéssel és nagytömegű növényi táplálék bezabálásával pihenték ki fáradalmaikat.

A picsaembernek megmutatok egy még ma is élő ősi létformát, annyit lát, hogy a férfiak hevernek a törzsi hodályban henyén, az asszonyok meg tevékenykednek –a picsaember 15 percet vár a buszra a megállóban, mert már nem tud gyalogolni öt percet: rest. Tehát a picsaember az ő fejéből kinézve megállapítja, hogy az andamanita [itt: kőkarszaki szinten élő –az Andaman szgk-ről] törzs fallokrata és férfiurtalom van, a szolgaságba vetett nőket dolgoztatják. Holott titkos nőuralom van és a férfiak napi 15-30 kilométereket rohangásznak az erdős sztyeppén vadak után. An andamanita asszonyok szép kövérek, zsírfarúak, a férfiakat a háj akadályozná a futásban. Inséges aszályos időben , hét-tizenegyévente egy-egy esős évszak kimaradhat, nincsen élelem és víz, a fölösleg hím majomalakúak elhullanak, mert az esős évszak után elég néhány férfi is fenntartani a horda szaporulati rátáját.

 

Ha a hímeken múlik, a homo majomalakúak ma is fákon fészkelnek.

 

Az innovatívak a nőstényeik voltak. Például a politikát is a nőstények találták ki az autokratikus hordaberendezkedésben a Vezér Fasz Majomnak volt csak joga ojtogatni magvaival a nőstényeket. Persze a legerősebb és legnagyobb hím lett a vezér majom így aztán a többi hímmajomnak nem sok esélye volt ojtogatni. A nőstények voltak az egyedül jövőbetekintőek, ennek az volt az oka, hogy az biológiai fejlődés vágtázó százezerévei alatt lassan a nőstények rájöttek az ojtogatás, a növekvő hasuk majd az abban tapasztalható rugdalózás és végül a kicsinyeik világrajövetele közötti összefüggésekre. Namármost még ösztönlény korukban odáig voltak a kicsinyeikért [-> majomszeretet] , nemhogymár a gondolkodás kialakulásának korai szakaszában, amikoris mindenki ugye a kis kölkének szeretne jobbat, pl hogy többet ehessen, márpedig a legtöbb zaba, pláne a hús, pl a szomszádos majomhorda kicsinyeinek kiskeze-lába, pláne zsönge belsőségei legfőképpen a vezér majom táplálkozása közepette repkedtek szana széjjel. Márpedig a Vezér Majom-ban a körülötte kerengő nőstények köreiben nem csak csak az ojtatási vágyat ébresztette föl, de a gondolkodás fejlődésével halovány emlékszerűségekben a vezér majomnak eszébe-eszébe ötlött, hogy valamiért az az idősebb nőstény még külön ismerős és kedves is [„Ó, Anya!”]és neki ezért néha egy májacskát is odavetett csemegéül. Tehát megérte a vezér majom anyjának lenni.

 

Így aztán a fiatal nőstények, amikor már az egész nőstényhorda arról kezdett sutyorogni, hogy Az Öreg nem nagyon bírja már az ipart, elkezdtek utánanézni a Fiatal Feltörekvő Hímek csapatában valami izmosabb kiscsákónak és annak is oda-odatartogatták a popsijukat ojtogatásra.

 

Amúgy is a nőnek az idegenség és újság, pl az idegenfasz iránti kíváncsisága alapvetően meghatározó az emberiség fejlődéstörténetében, kedvenc példám az az  északiárja hajóscsapat, akik időszámításunk előtt 4717-ben kikötöttek a mai Ión tenger akkor Hakihallamaksziohikósz nevű szigetén. Az itt honos majomalakú homo-k hímjeinek átlagos testmagassága mailéptékben 145-150cm volt és a nőegyedeké 135-145. Most képzeljük el a vörös hajósokat, csupa 185-200cm magas férfi, mit gondoltak a szigetet lakó lióth nép nőegyedei, mi volt az első gondolatuk és hová vetődött az idegeneken a második pillantásuk. Néhány óra  múltán az innovatív nők félénkebb nőtársaikhoz boldogarccal, alkarjaikon halat kimérő mozdulatokkal érzékeltették, a vörös hajósoknak mekkora van. Persze aztán jó 9 hónapra a  fogadási vacsorák után (két hét múlva a helyi férfiak tőrbecsalták és távozásra zsarolták a vörösöket) a sziget bábái vértizzadtak a nagy munkában, mire valahogy kiráncibálták a szokásosnál kétszer nagyobb újszülötteket. Ettől kezdve aztán a nehézszülés a lióth nép nőinek „istenverése” lett.

VULVAE EST NON STATITUR

római bölcsesség

 

A picsatársadalom nőstényeinek egy részét is foglalkoztatja a mindennapi ojtogattatás, de egyrészt sokkal is kevesebbet ojtogattatják magukat, mint őspicsa elődeik, másrészt az őspicsa elődeikkel szemben nemkülönösebben tekintenek túl az ojtogatás jelenidejűségén -és egyre nem.

 

A majomalakúak un „homo sapiens” -féléje mára már olyan sebességet diktál a társadalmi devolúcióban (amit még ma is tévesen fejlődésként definiál) hogy   egyetlen nemzedék emlékezetében rögzülhet ez a fontos korszakváltás.

Példa. A zsírkulák őspicsa nagymama az unokafiút arra figyelmezteti , hogy a lányok azért tartanak neki szivesebben a dízsé autóparkolójában a motorháztetőre dőlve popsit, mert a vagyonára pályáznak. A kulák nagymami persze saját magából indul ki, mert anno a bálban, 1952-ben, amikor őt, a summás agrárproletárok lyányát, ojtogatta a kuláklegény és a kor fogamzásgátlási szokása szerint az ejaculatio előtt el karta vonni csipejét, a leány égfelé V-t rúgkapáló lábai közül a szénakazal oldalánál, akkor bizony a summás-származék lyány rákulcsolta ez erős lábait a kuláklegény zsíros farára és szorította befelé, még-még, kérlelve szépen, ki ne húzza, ráér még, abban reménykedve, hogy a kulák teherbeejti és akkor aztán lesz visítozás  a lakadalony-ba-ja, amikó’ja nótában a kurta ja menyasszonyi ruha eleji-he érnek.

[Az ember, mint biológiai lény, képtelen fölvenni az észemberei által diktált un „társadalmi és tudományos”, pláne „fejlődés” tempóját. A „modern társadalom” különböző fejlődési/devolúciós fokú emberek konglomerátuma, egyesek belsőnaptárja még ie. 40 körül jár, mások belsőnaptárja pedig már 2200-ban. A társadalmi káosz-konglomertumban persze az „okosabb elemek” a „butábbak” rovására életek mindig és persze most, a mában is. Az őstársadalom vezetői a társadalom többi részét hierarchiában a saját tulajdonuknak érezték.

A picsatársadalom innovátorai számára viszont a társadalom azon elemei, akikből semmi hasznuk nem származik, totálisan érdektelenek, a számukra hasznot hajtó elemek is kb annyira/addig érdekesek, amennyire/amíg hasznosak, de eszük ágában nincsen semmiféle  más kontaktusba kerülni ezekkel az elemekkel, vagy pedig rejtőzködő életformában nagyon is arra vágynak, hogy szemre egyek legyenek ezekkel, szemre ne lehessen elkülönböztetni őket. Ezért a picsatársadalom kizsigerelő despotája egészen emberinek igyekszik mutatkozni, pl egydolláros pólóban meg kétdolláros kékfarmerben ül le videocsetelni a hódolóival]

Az őspicsa társadalom alapja a nő. Ebben a korai formában a buta népek a nőt Isten Edényének is nevezték és a pináját pedig Az Élet Kapuja-ként eufemizálták. A legkorábbi Isten-elképzelésekben az Isten inkább nőnemű és a mellékisten a hím. A picsatársadalomban a nő jogi fogalom, a régi elavult társadalmi formában „egyenjogúság címén” a leginkább a dédik meg nammammucilikák által kiharcolt pozitívdiszkriminációs jogaival még időnként él, de pl a genderpicsa, aki haját a két orcáján megnöveszti pofaszakáll alakúra mesterkélten lefésüli, ő szexuális támadásként értékeli, ha előreengedik a liftben azért, mert nem pénisze van fizikailag, hanem vaginája.

Kukkantsunk csak be pl az ókor szépnapjaiban a Római birodalom polgárasszonyainak szellős hálótermeibe, ha únták a faszt m beleértve az Africa provincián túlról importált ébenfekete férfiakét is, és valami ÚJ izgalomra vágytak, akkor mellőzték ehhez az a picsatársadalomban etikettszerűen kötelező intellektuális hókuszpókuszt a genderről, hanemha feltámadt a csipejükben a génekbe kódolt ősemlékezet miatt a basznivágyás, akkor a barátnőjükkel vagy a legkedvesebb szobalányukkal kezdtek el hancúrozni és megelégítették magukat [tribádia].

A picsatársadalomban nem csak a külsődleges nemijegyek indifferensek: tkp tök mindegy, hogy milyen nemű az ember. Ez a társadalmi konglomerátum még tele van „elavult meg ősi” formákkal, pl a vidékiparasztok köreiben gyakori, hogy a szülők a nemi jegyek jól látható elkülönülését még ruházkodási szokásaikkal is erősítik és a gyerekeiket olyan baromságokkal nyaggatják, mint a házasságra, családalapításra felkészülés. A mai 47-és a halálközötti generáció vidékiparaszt tagozata még emlékezhet olyan nagynénikre, pl keresztanyukra, akikkel nagyiék stafírungot [menyasszonyi kelengyét] gyűjtettek vagy ők maguk vásároltak össze nekik mindenféle marhaságot, ami azért a Kádár-korszak délnapjaiban sem ment olyan könnyen, pl lengyelpiacon frottírtörölköző garnitúrákat. Sőt, konyha és kombinált szobabútorokat is. A fiúknál pedig a telekvásárlás illetve autóra gyűjtés volt a „jövőre készülés” egyik formája. Az őspicsa nagymamák pl az ősfasz papóval takarékbetéteket nyittattak már az újszülött onokának is, nem egy ilyen elavult ember nagykorúsága idejére már szép summa takarékbetétekkel rendelkezett. A Kádár-rendszerben akár az is előfordulhatott, hogy valamilyen váratlan világpolitikai esemény, pl a „Lengyel Helyzet [1977-1981] végkifejletében hamarabb megjött az ótó, mint a kuláklegénynek egyáltalán a jogosítványra be lehetett vaóna fizetnija-tanfolyamra-ja. Variatio: A 60-as évek elején a kiskun zsírkulák legnagyobb fia jogosítványt szerzett, hát akkor a családi igazságosság kedvéért mind a három fiú kapott egy-egy Moszkvicsot, ne ríjjon a legkisebb.

A picsatársadalomban ilyen veszély nem fenyeget, már a fiatalabb elpicsásodott nagyszülők is inkább a fogyasztásra [konzumálás -> konzumpicsa] koncentráltak, mint a megtakarításokra.

A magyar picsatársadalom kialakulása speciális, az un „rencervátás” után alig 2-3 év alatt (Gorenje-korszak) zúdult rá a nyugati fogyasztói társadalom többnyire gagyi termékei, mérnöki irodákkal Taiwan szigetén gyártatott elektronikai eszközök, sokszor pedig ott veszélyes ipari vagy élemiszer-hulladékban nyilvántartott „áruféleségek” amik valamilyen trükkel a posztszocialista országok picsafogysztóitársadalomilag puruttyálódott piacain eladhatóak voltak.

A konzumpicsatársadalom a picsatársadalom kapuja. Korai primitívebb, itt-ott még menthető  formája. A picsatársadalom picsavadzöldjei őrjöngve követelnek azonnaliváltozásokat, pl az autózás vagy más végzetes környezetszennyezés és károsítás azonnali befejezését. Az „esztelen fogyasztás” azonban a világ különböző fejlettségű államaiban és társadalmaiban a lét alapja. ha nem vásárolom meg a sok fölösleges lomot, amit a távol keleti piacokon robbanó fölmérhetetlen gazdasági fejlődés ejakulál, azonnyomban emberek százmilliói maradnak éhen. Éppen ez az elpicsásodás lényege, hogy a „javítás és beavatkozás” még nagyobb kárral jár, mint a pusztítópicsa tevékenység. Akárhová, akármilyen jó szándékkal piszkál bele a társadalom vezetőereje, csak növeli a bajt, csak fokozza a válságot.

A sámán a közembert őrültbe ígézi s onnan visszahozza, ha kell.

A picsasámán őrültbe még csak-csak kergethet valakit –de onnan visszahozni képtelen. [ A kismamát az otthonszülés idiómájába hiszterizáló picsa, aki szükségben abból a kismamát visszatéríteni képtelen volt. ]

https://m.blog.hu/ki/kigondoltam/image/FrickL%c3%a1szl%c3%b3EmlZ/Ger%c3%a9bM%c3%a9hlep%c3%a9nytMutat.jpg picsasámán [Anyu méhlepcsijét az újszülött nővérkéjének megmutatja-A picsasámánt az őspicsa sámánnőtől csak egy hajszál választja el. De ez a hajszáltávolság a tökéletes űr és az út e két véglet között harmincezer esztendő [patkó alakú] időhorizontján túl húzódik. Bejárhatatlan a picsaember számára már. A picsatársadalomban ezt a képet magyaráznom kell, mi háborít fel rajta. Az egészséges, az őspicsák által eszköz nélkül kormányzott társadalomban a fő sámán asszony a képen látható picsát félrehívja az erdőbe, ásóval kegyelmesen agyonvágja és Ős Anya AnyaPicsa Istenségnek áldozza tetemét. vagy ha a törzs éppen éhezne és a fehérje hiányzik, akkor valami jó kaját főz belőle. A picsatársadalomban a felháborodásomat, ha jót akarok magamnak, leplezzem, véleményemet ne áruljam el -báregyébként a véleményszabadság elvileg a picsatársadalom tízparancsolatának része. 

 

őspicsa+ősfasz=3+n

átmeneti [konzumpicsa]társadalomban nő+férfi=1+n 

picsatársadalomban_

„nő”+”férfi”= 0 vagy pl háziállatok, pinanyaló kutya vagy ilyesmi. [Itt jegyzem meg érdekesség képpen, hogy a múlt század 70-es éveinek benelux koraipicsatársadlmaiban az volt a divat, hogy a saját gyermeket vállalni rest, kényelmes és önző pár a 40-es, tehát meddő éveiben mindenféle gyerekekt fogadott őrökbe (vásárolt össze) a világ tájairól , az volt az éddy&trendicsek, ha united colours volt ez a család.]

a picsatársadalomban egészen érdekes alakzatok is vannak

pl.

genderpicsaférfi+férfi=0

vagy

genderpicsanő+genderpicsanő=1 [mesterséges megtermékenyítés által

igen gyakori felállás:

genderpicsa+hetero nő=2+n [a hetero nő heterokapcsolataiból való gyerekek]

hímneműpicsa+himneműpicsa=2+n [a hetero heterokapcsolataikból való gyerekek]

A picsaember azt mondja, ő nem gyerekgyár, hagy döntse már el, hogy lesz-e leszármazottja és ha igen miként. A picsasajtó szájjalliberális picsái azt a feltételezést próbálják erősíteni, hogy két picsának még nemfeltétlenül lesz picsa a gyereke is –jogos ez a feltételezés, ha abból az alap emberi attitüdből indulunk ki, amiszerint a legtermészetesebb az, hogy a kamasz lázad a szülei ellen.

A szegedi picsaember c. hoaxális médiapicsavállalkozás

Haazonban azt vizsgáljuk meg, hogy a két három nem vagy éppen csak picsuló ember gyerekei minek vannak kitéve: A picsatársadalomban a családi mintaformáknál dominánsabb a csoporttudat. Az iskola, a közösség „elragadja” a szülőktől a legtöbb gyereket már kiskamaszkorában. A picsaközösség azonban akkor sem több egy-nél, ha ezer picsaegyedből áll. Ezer is a picsaemberekből nem több egynél. A konzumpicsatársadalom mikroközösségei sokkal csábítóbbnak hatnak a „kötött családi mintáknál”. Ebbe puruttyál bele alaposan a kommunikációs entrópia, a maimarketing ezsköze és egyben fő következménye is. A „kétnyelven beszélő” szülő és gyerek között még lehet tolmácsolni, de egymás mellett szándékosan elbeszélők között már nehézkesen. A maimarketing piaci szempontok szerint leszegmentálja a gyereket a szülőktől illetve a picsatársadalomban a „szülői feladat”-ot részleteiben még csak-csak felvállaló szülő drága dekreatív „játékok” vásárlásával pótolja ki magát: „Űsz a picsádon osz jáccó, amit drágapézen vettem neked, kurvanyád!”

A picsacsalád és picsaiskola pingpongozik a leendő picsagyerekkel: a picsacsalád a picsaiskolától , a picsaiskola a picsa szülőtől várja el a pedig saját feladata teljesítését.

A konzumpicsatársadalomban a „gyermekvállalás korszaka” feljebb tolódik és a naív picsa azt hiszi, az csak egy dolog 24 vagy 34 évesen szülni. Egyre későbbre tolódik a konzumpicsa társadalom értelmiségipicsái között a „pályaválasztás” az un „fejlődés” sebessége akkora, hogy mire a választott pályához szükséges dokumentumokat megszerzi a picsaember, már semmire se megy vele, újabbakkal kell kiegészítenie, módosítani a pályát, amit választott vagy újat keresni. A későn vállalt gyerek mire érettségizett lesz, a szüleje már laissez faire-nagyszülő korba ér. A gyereke a pályaválasztás és pályárakészülés hatodéletnyi korszakában még reá szorul: dédszülő korú lesz és a gyerekét még neki kéne pénzelnie a pályára készülés finisében. Ez a picsatársadalom végzetes csapdája. 80 éves lesz a konzumpicsaember, mire unokája születik és a nagycsaládi munkamegosztásban nem segíthet már unokázással: őt magát kell lassan pelenkázni. 

Vagyis a picsatársadalom demográfiailag tekintve fogyó alakzat.

Miközben egyébként a picsák Állam-alakzatban élnek és ez az Állam még a régi erős, virulens, pl szaporodó őspicsatársadalom alakulata. Tehát tele van olyan automatizmnusokkal, amik un „társadalmi munkamegosztás”-t feltételeznének. A picsacsaládban nem létezik családi munkamegosztás, mindenki csinál mindent illetve senki semmit se csinál. A picsaembernek, mire gyereke születik, nagymama-nagypapa lélekkel agyonajnározza és semmi feladatot nem ad neki inkább maga végez mindent. A picsaembert szülőként két egymást kioltó attitüd jellemzi:

őspicsa - életerő, tápláló, megtartó

pusztulópicsa - [picsatársadalmi picsaegyed]  meddő, önző, egodeitsa, fogyasztó véglény

nem hiszi el, hogy egy gyermek MÉG megértheti azt, amit ő MÁR nem fog megérteni. Viszont úgy bánik a gyerekével, mint egy kis felnőttel.

Így fordulhat elő az, hogy a picsaember jogiértelembe véve nőnemű példánya a kislányát baricsajszinak nézve lényegében veszélyezteti. Gyakori, hogy a picsatársadalomban a magasfokú értelmisegg [pl jelentős műűvész] picsa a baricsajszijának nézett kislányának a bugyititkait bemutatja konkrétan úgy is, mint a bugyija nyergén csiganyomként villanó  anyagot, hogy ti olyasmiféléből lett ő is. Ezeknek a veszélyezetett kislányoknak a korai mindenttudás fátylazza tekintetét.

 

A picsatársadalom a kialakulásától kezdve óckodik a fizikaimunkától és tevékenységtől. Bár szemre, ha az ember a fesön felől közelít, azt látja, hogy a mai picsatársadalmakban a testmozgás és edzés trendicsek, a valóéletben főleg csupa háj és csont emberekkel találkozik, különösen pedig a fiatalok köreiben.

A macska nem ember viszont többnyire még [hacsaknem picsatársadalomban gyerekpótlékként picsacica] ért az egérfogáshoz. Vagy a kamrában bent fogja meg az egeret vagy a kamrán kívül odakünn vagy bárhol. Egyet biztosan tud a macska: egyszerre az egérkét kint és bent nem foghatja meg. Nem így a picsaember. Ő szüntelenül az egérkét kint és bent akarja megfogni: nem ismer választást, egymást kioltó folymatokat egyszerre akar.

A picsatársadalom kelesztője a picsamédia:

>>A robbanás hangjaira az emberek nem ösztönszeráen viselkedtek, hanem elkezdtek rohanni a katasztrófa irányába..<< Jjja. Előrántván okostelefonjaikat bekapcsolták a videokamerát.

 

A picsatársadalom hanyatlásának tudományosan felvételezhető biológiai bizonyítékai is vannak, ilyen pl a szaporodásra képtelenség. A picsaférfi termékenyítésre képes magszáma a 70-es évek óta folyamatosan zuhan 100-120 millióról ma már az átlag 70millióra csökkent és a trend töretlenül hanyatló, míg a picsanők egyre kevésbé alkalmasak a hagyományos pinás-szülésre a szülőúti izomzat  hiánya miatt is. A statisztikomatematikai modellezések szerint az utolsó német 2200, az utolsó europid 2400 körül hal ki a Földön. A picsaembert hiába figyelmezteted: A Felhomályosulás óta az un „tudomány[osság]” mindenre adu, a picsatársadalom picsaembere vállat von, legföljebb majd génmanipulatíve szaporodik az ember és pl a biológiailag adott senye és satnya végtagjai helyett majd fasza bioneuronvezérelt végtagon akár 5 mp alatt futhatja a 100-at, ha telik neki rá.

 

Egy másik egyszerűsítő hasonlatomban azt mutatom meg, hogyan különböztethető el a nőinemiszervvel rendelkező őspicsa és a picsatársadalom picsanője. Egy ősnői attitüd szerinti nővel, ha ledobnak egy lakatlan szigetre, este a tűznél ülsz és vacsorálsz, míg a picsatársadalom nőjét már két óra gyaloglás után még cipelheted is a hátadon. És ekkor még a két nőtípus pinájáig el se jutottunk…

Az őspicsatársadalmakban a mellékes figura, az ősfasz föltermeli a javakat, az őspicsa nő megtartja, őrzi, sőt, szaporítja a feltermelteket. Mintegy kiegészítik egymást a nemek. A konzumpicsatársadalomban a nemek szerepei fel-felcserélődnek, a picsatársadalomban pedig mindkét nemiszerep is kell a picsaembernek és egyiksem. A konzumpicsa átmenetitársadalomban a fasz még konzervatív módon feltermeli a javakat, de a lakás szalad, minden szanaszét, teli szatyrokban rohad a bennefelejtett kaja a trendi fűtöttpadlón, van minden de semmi sincsen meg, van gyerek, de nincsen rá idő.  Variatio: Van apu, de csak a gyerekesnapon, fasza srác apci és hozzáképest anyu, a mindennapi anyugályában hülye unalmaspicsa és a kis picsa számára nem minta, hanem köpnivaló, pthefőjj, apu a klasszsárc, a belevaló, akinek ez a hétvégéje egyik délutánjába (meg a jövedelme 40%-ba) kerül. Amikor a picsa rájön, hogy anyu mégse volt akkora picsa, ez már sokszor csak akkor derül ki, amikor az orvos közli, hogy anyunak a sok áttét miatt már fölösleges a további kemó. Általában is igaz, hogy a picsaember valaminek a fontosságát vagy lényegtelenségét már csak akkor ismeri föl, ha végérvényesen elveszítette vagy meghaladta.

Variáció: a picsaember mosfőztakarít és a kicsire vigyáz, picsaanyu részegen jön haza a baricsajszis délutánról, ez a kisfiúban azt tudatosítja, hogy az ilyen picsa apunál százszor jobb a Marci klasszsrác hétvégiapuja, akinek ráadásul milyen női vannak és szabad életet él és mert melírozott a haja és kisfiúsn öltözködik, a bedagadt hemüjével is fiatalabbnak látszik picsa anyunál.

Pedig az ember nem picsának születik –még a picsatársadalomban sem. A picsatársadalom kilakulásának nem „biológiai” okai vannak. Hanem az ember , mint minden majomalakú, eredendően társas lény lenne és ezért csoportmintákat követ és egyénisége –ha tetszik ez a picsaembernek, ha nem és ha a picsaember az annyira egyéni-másnaklenni akarásában a feje tetején ugrál is, akkor is tömeglény és jól szelektálható csoport-megfelelései szerint.

Minden elavult hagyományos [atavisztikus]  ősfasz fiatal barátomnak azt tudom javallani, ha életét elavult módon un „házasság”-ban szeretné nő [itt pinás] nőneművel összekötni, de előbb meg szeretné tudni, mi vár rá ebben az életközösségi formában, akkor hátizsákos túristaként tegyen a nőjével hosszabb külföldi utazást. Az elpicsásodás foka azonnal lemérhető onnan, hogy ha már el se tudnak indulni, kb az első nagyobb veszekedésig, amikor két hátizsákkal kell futnia a csajszija után egy olténiai vasútállomáson. (Persze a csaj életében nem futott 300 métert egyvégtében…)

 

Lehetne ezt folytatni oldalszázokon át, mennyire érdekes a mai konzumpicsatársadalomban az, hogy bizonyos ősfasz típusú vállakozók a negyedik ház után végre az ötödiket tényleg olyannak építik, ami jó is, és nem csak divatos meg abba hatodik asszonynak Magyarországon Erdélyből, vagy Skandináviába Thaiföldről vagy Ukrajnából hozatnak fiatal őspicsát föl.

 

A konzumpicsatársadalomban minden pillanatban nyílik még kiút. De milyen? Fölfedeznek egy Himalája-völgyben a világtól elzártan fönnmaradt ősi népet –a picsatársadalom picsatúristái odatülekednek s erről egy híres picsaember még filmet is készít. A picsatársadalomnak mindenüvé be kell kúsznia és mindent összerondítania és elpicsásítania.

egy picsaember:

http://www.mountainsoftravelphotos.com/ReferenceImages/Michael%20Palin%20Himalaya%20DVD%20Lhasa.jpg

Így járt a „bio” a „biodinamikus” mozgalom is: a konzumpicsatársadalom felfalta, a magáévá tette és kiköpte, mint jellegzetes korcsulatját és marketingfogsát, a csomagolás eleme lett a „bio”.

 

Az ember nem teljesen egyedi és nem egészen ismételhetetlen. Ha a kis cica macskaőseinek génemlékezetét is hordozza, egyben cicautódainak is emléke. Akkortehát az ember, hacsaknem Istentől származna mégis, nem biológiailényekfeletti, hanem egy biológiai lényféle s mint ilyen, génemlékezet hordozója, a láncolat része és tehát a láncolata jövőjéért felelős is. Állítólag az emberi DNS 400 CD-nyi adat hordozója lehet. Szemem, hajszínem és alakzatom emlékeztet őseimére, még az emésztésem is [a bélflórám! –a szerk.gon.röh.].

punstílusúCsípőnaci.jpg

punkstílusú csípőnacis picsa -a csípőnadrág feltolja a derkára a hájat

jaj!beszartam stílusú nacihttp://www.meska.hu/img/product/thumbnail/b/i/bige_product_12536_101012213508_4.jpg úgy megy, mintha jönne , nebámuljnadrág

TöbbhájKevesebbháj.jpgCsupa csont és háj. Mindkét képen

Figyeljük meg, hogy Noor Alam zenéjébe a Worldnetmusic & The Rough Guide  hogyan csempészi be a picsatársadalom "ízlés"-e szerinti zenei szennyezőmotívumokat szintetizátoros picsogással trükközve a kiséretben:

Dilkabate Tin Daraja by Noor Alam on Grooveshark

ezekhez a képekhez már szöveg sem kell:

AfgánGrafittis lány.jpghttp://kep.cdn.index.hu/1/0/431/4319/43198/4319842_33ba6098be5b44292604be0f96a608c5_wm.jpg Reuters foto

http://philip.greenspun.com/images/200103-d1-mumbai/animal-power-and-mcdonalds.half.jpg képforrása Philip Greenspun

Az emberben óóóóriási gyanú ébred, hogy a világot szanaszéjjel összerondító McDonalds-ok titkos lényege az, hogy a picsaember végre picsatársadalmi lényhez méltóan WC-ben üríthessen.

pICSATÁRSADALOM.jpg

trendicsek "ősi háthordó"-ban kicsinyével ücsikél jellegzetes europid picsaember

A biológiailag fölösleges a biológiai, a természettörvény szerint előbb vagy utóbb, de megy a picsába[ itt a semmibe].

http://www.beauty-and-the-bath.com/image-files/metrosexual-male.jpg picsaférfi -mindenét szőrteleníti az arca kivételével

tehát a picsaember is oda, ahová való és vele a picsatársadalom is

emléke az, amit maga után hagy és ha a semmi az, akkor a semmi

ha a pusztulat, akkor pedig a pusztulat.

Tök jók Roy Lichtenstein képei, ő korunk Munkácsyja! Mintha élnének!

http://www.olo-art.com/html/uploader/images/roylichtenstein/olo-art-oil-painting-roy-lichtenstein-009.jpg

EZ a világ a világok "legjobb"-ika, csak éppen ezért a vélt legjobbságért az előzőnemzedélkek vérizzadtak és az eljövendőnemzedékek EZÉRT megfizetnek

vagy nem is lesz több nemzedék

Valamint ez az egész pulzál is, sokszor megesett már ez, számtalan picsatársadalom tenyészett már e Földön és a természettörvény be is teljesült rajtuk

 

 

szöveg és képmelléklet :

 bedemarton

    május 29., 22:46

    Budapest

    4 111

 

Kevés a biztos pont a Zuckerberg-invázióban, de a fontos kérdésekre mi tudjuk a választ. Tuti nem akart Orbán Viktorral dumcsizni? Ki mondta meg neki, mik a menő helyek Budapesten? Tényleg muszáj volt kamerát dugni a pofájába???

 

Végre sikerült beszélnünk Várady Zsolttal, az iWiW alapítójával, aki elmondta, a Balaton északi partján, Balatonudvariban van a telken és jól érzi magát. A kis faluban nyugodtan tud dolgozni a kertben.

 

iwiw

 

Kérdésünkre elmondta, hogy ő is volt már a közösségiháló-alapítók kedvenc helyén, a Spílerben, ami szerinte jópofa, de neki egy kicsit túl trendi. Bár erre külön nem kérdeztünk rá, de a beszélgetésből úgy tűnt, őt nem zaklatták lesifotósok az utóbbi napokban.

picsakatonák:


picsatársadalom:

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr775338437

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Steinmann Lujza 2013.06.01. 17:05:11

Nagyon nagy lélegzetvételű lett :))
Bár én azt mondanám, nincs új a nap alatt, az eddig gondolataid összeszedve.
Kívácsni vagyok, hányan fognak megsértődni.
MIndenesetre a bloghu még kiajánlani sem engedte. Sajnos.

2013.06.01. 17:49:13

A katonák ott mitől picsakatonák?

2013.06.01. 17:57:32

Percenként 175 ezer csirip megy a tvitteren, a faszbukon ennyi idő alatt 684 ezer megosztás történik, közben felkúszik 72 órnáyi új videó.
Remélhetőleg a nagy része zaftos háziporesz, annak legaláb van valami értelme.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2013.06.01. 18:22:32

picsafüst, mármint a legnagyobb picsacsatornán picsogni picsaemberekről és picsatársadalomról.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2013.06.01. 18:23:32

azért dobok rá egy lájkot, hogy a picsa legyen szaros is.

magyar-magyar szótár 2013.06.01. 18:51:21

@nagyjoco: sajnos még az igazi picsakatona videókat nem tudtam előtúrni, a kedvencemet, a vacsorázó iraki családra álligfelfegyverkezve rátörő rajont.
@efes: a picsatársadalom minden létezőtársadalmak legjobbika. @Steinmann Lujza: lehet, hogy már valaki kiajánlotta vagy indexre tett Bogika [aki tudjuk, Zsolt]

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2013.06.01. 20:46:50

olyan de olyan gonosz dolog volna ezekre a "mit és hogyan gondolt ősasszony és párja, miért akkor, miért úgy, meg akkor állt fel a fasza, amikor akarta még" állításokra forrásmegjelölést kérni, de jó olvasni, szval én is lájkolom.

Steinmann Lujza 2013.06.01. 21:19:09

@vészmadár (pica pica): forrásmegjelölést? :D
Én ezeket úgy fogom fel, hogy fiction.
Gondolj a kedvenc regényeidre vagy novelláidra. Eszedbe jutna forrásmegjelölést kérni?

magyar-magyar szótár 2013.06.02. 07:54:52

@vészmadár (pica pica): 40-50 áve mág bőséggel éltek e Földön kőkorszaki színtű népek, akiknél a paleolit kajálás nem trendicsek volt, hanem ősi szokás. [ezért költöttem a szövegbe az andamanita nevet ... -> Az Andaman szgk-en voltak ilyen érintetlen törzsek]Sőt, pár éve még találtak afrikában bozótnégert, aki -igaz kínai katonai terepnadrágban (térdnél letépett szárral), de futásával halálra fárasztott egy antilopot. 30 kilométer futás után rogyott össze az antilop, a fickó nemnagyon kapkodta a levegőt, amikor az antilopot kegyelmendöfte.

Aztán: van ugyebár "eredeti konstrukciójú" emberi test, romolhatatlan fogazat és minden reflexek valamint tökéletes ép izomzat.
Nincsen időm keresgélni, de a youtube-on van fönt afrikai nő szülése is (szép, fejfekvéses kb 2800 grammos, a shlhutttyhhhaaa )
Van valahol egy szép amatór pornólinkem afroid pár szeretkezéséről, ha érdekel :D

Pompás Bíró Lajos pápua uj guánuai útijegyzete! (kb 100 éves)

Fotódokumentáció:
www.leni-riefenstahl.de/eng/dienuba/1.html
pár szülészeti tankönyv (ha érdekelne)
Szóval aki keres, talál.
Aztán a régészeti

antropológiai kutatások.
Sőt, képtelenségnek tűnik, de pl a nyelvészet-etimológia is sokat segít.

magyar-magyar szótár 2013.06.02. 07:57:53

@vészmadár (pica pica): A természettudomány szeret bakfittyet hányni az effélékre, de gondolj olyan természetztudományos eredményekre, mint a nagy Bumm elmélet majd 1951-től az irgalmatlan hajsza ugyanennek az elméletnek a széjjelcáfolására. Csak az én kurta életemben odavissza hatszor is megcáfolódott egy egy "egzakt kutatási eredmény"

Az viszont biztos, hogy ó-óegyiptomban a legfőbb vezetés is ugyanazon a paleolit reformkaján élt, mint a parasztság, kivétel volt talán néhány luxuscsemege és a sör, de pl ebből a sörből vedelhettek esténként a piramisépítésen mulatozó parasztok is.

Steinmann Lujza 2013.06.02. 08:27:33

@magyar-magyar szótár: nem szeretnék senkit sem szülőszobai történetekkel szórakoztatni, de egy mostani, europoid, sőt FŐVÁROSI nőnél is előfordulhat, ha nem az első gyereke, és nem túl nagy a gyerek, továbbá nem görcsöl a félelemtől, hogy slutty. Sőt, nagyjából egy 2-3. szülés normál esetben így néz ki, ha nem akarják túlkezelni, és nem túl nagy a gyerek. A nehéz szülés oka sokszor a szülés alatt szedetett vitaminkeverék, mert a gyerek nem 3 kg körüli, hanem 3,8 - 4 kg. És az már túl nagy.

magyar-magyar szótár 2013.06.02. 08:48:26

@Steinmann Lujza: sőt, ismerek olyan europid picsaembert, aki életében ötször se mosta, a mutatóujjával se és 32 foga van, amivel diót tör.

Steinmann Lujza 2013.06.02. 08:51:03

@magyar-magyar szótár: a fogak romlásában főleg a cukornak van szerepe. Valószínűleg nem eszik csokit, sütit, stb.

magyar-magyar szótár 2013.06.02. 08:59:06

@vészmadár (pica pica): @Steinmann Lujza:
Ez is ismétrlés lesz, de úgy látszuik, nem olyan a fejetek, mint a káptalan, hanem olyan, mint a Wallis ZRt könyvelése: minden nyomtalanul kreatíve örökretűnik el benne.

Itt van előszöris az özönvíz kérdése. Ötszáz éve baromságozza le a természettudós az Özönvíz Noé féle változatát, holott pont kb 500 éve egy spanyol hittérítő szeerzetes egy inkától hallotta a varjas-pálmaágas változatát. Ugye ENNEK a mi természettudósunknak a Tokfalvi Módszert gyakorolva keresnie kéne pl egy néprajzost meg egy etimológus és egy nyelvtörténészt.. meg ma már genetikust is kérdezhet.
és akkor revelálhat arra, hogybizony a Szigetemberiség egy egy emberszigetében élő embere [korabeli mindent-tudósa] számára A Világ egyenlő volt azzal a termékeny völggyel, amit lakott. És abban a Legmagasabb Hegy ugye a hatvan öl magas Khuraaghamaharrahambarahhammammallahadshath volt És amikor ezt a völgyet a jégkorszakutoljai ár elöntött párszor, ritkásan, úgy ezerévenkint, ezer év alatt 6 kultúra váltotta abban egymást. [-> régészet]

Vagy a másik kedvencem Petőfi halála. Mit tudunk? Van Petőfiről minden kultuszól mentes leírásunk, az illetőnek göze nem volt, ki az a szines attillás macskabajszú csúf pörsenéses mitugrász hirtelen, rátarti nagykéű kis emberke, aki elképeszztőnagytudású is. Teljesen kizárható: Petőfi életműve és ezen leírás után, hogypl Petőfi rabként évekig él valahol a Kavkáz-on túl Oroszországban. És az is kizárható, hogy mindhalálig bújdos. Egész hjól kiovasható Petőfi művéből (valójában ágyban, párnák klözött szerettt volna meghalni) a vég. Amit körberajzolnak nemközvetett bizonyítékok pár tanúvallomás.

100 éve botor mesebeszédnek trtották a görög mondákat, Graves csak úgy spekulatíve mennyit fejtett rajtuk, ma meg már tudományos tény, hogy a líbiai tavakat tölgyes őserdők vették körül

Egyiptomi legenda szerint ők 30ezer éve vannak a Nílus völgyében és nemrégóta tudományos tény , hogy a Szfinxen az első emberi beavatkozás 30ezer éves...

Steinmann Lujza 2013.06.02. 09:07:28

@magyar-magyar szótár: ez mind rendben, de mondok neked egy egyszerűbb dolgot. Természeti népeknél, aki nem egészséges, az nem éri meg a csecsemőkor végét. Amelyik nő nem úgy szül, hogy slutty, az meghal az első szülésben. Satöbbi. Azok az emberek, akiket most magad körül látsz, nem feltétlenül azért hájasak, vagy töttyedtek, mert ilyen a társadalom, hanem mert rosszabb génekkel születtek, de a szülés körüli orvosi elláttás, az oltások, gyógyszerek stb normál életet biztosítanak számukra. Pl. cukorbetegség - bizots,, hogy belejátszik a táplálkozás, de az IS, hogy ma már egy cukorbeteg a kezelés miatt normál életet élhet. Régen fiatalon meghalt volna.
vagy a szülés - akiben nem volt meg a szülésre való képesség, az első szülésbe belehalt, nem örökítve ezzel a szűkebb medencét vagy rugalmatlanabb izmokat. Ma egy nő 3-szor is szülhet császármetszéssel, tehát akár 3 gyerek is továbbviheti a szülésre való képtelenséget. satöbbi.

magyar-magyar szótár 2013.06.02. 09:37:02

@Steinmann Lujza: ÁLTALÁBAN igen (lásd a bizonyos, ma már nem lefolytatható kisérletet államigondozott kisbabákkal) de ezesetben az illetó a savanyúcukorkát csokival, este, lefekvés előtt, reggelire hanostorta... [tehát nyilván egy genetikai tréfája Gaia ŐsAnyaPicsának :D ]

magyar-magyar szótár 2013.06.02. 09:44:24

@Steinmann Lujza: És még a szülésről, amit mondasz, az is engem igazol. A közösség (és nemzedékekközössége] fölibe kerül az egyén, aki a picsatársadalomban annak a társadalomnak egyben a közepe is és csak ő számít [egodeizmus].. ésugye kritizálod a mai vezetőinket... de az történelemhamisítás, amit a móókszisták a feudális uralkodóról a fejünkbe plántáltak (persze a despotákra igaz lehet] A Mongol Sereg Hídja úgy készült, hogy a menetoszlop eleje a völgybe veszett s aztán a hullákon nyomulók... egészen addig, amíg a híd ki nem egyenlítette a vágást. Ez nem a despota miatt volt így, hanem egyszerűen az egyén.. talán nem is gondolkodott, talán valami olyan közös csoporttudat, ami a mai embernél már csak pánikban tapasztalható.

A másik: benne van a főszövegben, de majd jobban kidomborítom. EZ a világ a világok legjobbika, csak éppen ezér a legjobbságért az előzőnemzedélkek vérizzadtak és az eljövendőnemzedékek EZÉRT megfizetnek

vagy nem is lesz több nemzedék

Valamint ez az egész pulzál is, sokszor megesett már ez, számtalan picsatársadalom tenyészett már e Földön és a természettörvény be is teljesült rajtuk

Steinmann Lujza 2013.06.02. 09:56:09

@magyar-magyar szótár: további mondanivalóm egy rövid levélkében.

Steinmann Lujza 2013.06.02. 11:34:22

@magyar-magyar szótár: a következők jutottak még eszembe azóta, hogy azért nem olyan egyszerű, hogy maimarketing...

Kínában a nők lábának elkötése (forrás Vészmadárnak: Édes anyaföld - P.S. Buck)
akkor egyes törzseknél a nyakkarikák hordása
és amit a Spotban (forrás!!) mutattak be, a nők hízlalása - amire persze mondhatjuk, hogy régen lehetett értelme, hogy ínséges időkben legyen honnan fogyni, de az ilyen jellegű, kényszeres hízás, a 90kg-ra hízás azért már akkor is egészségtelen lehetett.
Egyébként nemrég olvastam, hogy az egészségesnek tartott bmi-nél enyhén magasabb bmi-vel rendelkezők hosszabb kort érnek meg és fittebb öregek. De az ENYHÉN szón van a hangsúly.
az olyan ókori picsaságokra, hogy mire is használták a fiatalabb és kívánatosabb rabszolgafiúkat idősödő urak, már nem is térnék ki, mert akkor kevés lesz a +44-es karika

magyar-magyar szótár 2013.06.02. 11:56:26

@Steinmann Lujza: A pulzálásban a picsásodásnak mindig voltak délnapjai.
A nők hízlalásának ősi és jogos okai vannak a sivatagos és félsztyeppe vidéken. Eleve a zsírfarúság mint evolúciós fejlemény is igazolja a jogosságát. (persze az a fajta zsír nem a jóléti háj)
Így van a Római Birodalomnak is az elpicsásodás (a picsatársadalom kialakulása) okozta bukását és Bizáncnak detto. De a korai picsatársadalmakba őspicsaság is keveredett, ilyen volt pl kedvencünk Marie-Antoinette is. De pl az anyukája tipikus MegtartóŐspicsa királynő volt, visszarévedés az Anyauralom ősi idejébe :D

2013.06.02. 22:06:11

kuruc.info/r/6/113068/
találtam neked izraeli picsakatonákat a kurucon - izraeliek természetesen:

2013.06.02. 22:20:16

Az Aranykort ki kell élvezni. Aranykor idején természetes, söt, szükséges folyamat a picsásodás. Az Aranykor nagyon kevesek kiváltsåga - itt azt kell megtanulni, hogyan ne tegyen minket a jólét.

magyar-magyar szótár 2013.06.03. 07:19:39

@nagyjoco: Egy izraeli katonalány két amerikai picsakatonát a tányérja széléről a hajmásvérrel tunkol ki reggelire. Az amerikaiak közül talán az állampolgárságért szolgáló latinok annyira tökösek, mint egy izraeli katonlány. (Mint említettem, az őspicsa attitüdöt a pusztuló/pusztítópicsa attitüdtől egy hjajszál választja el, de egy beláthatatlan patkóalakzat kétvégletén.

A régebbi picsatársadalmak emberegyedei EGYÉBKÉNT (tehát pl fizkaiállóképességben, a tzest "eredeti konstrukciójában" annyira nem voltak selejtek. Caligula értett a lóápoláshoz és a katonaibakancsápoláshoz is és kibírt volna egy korabeli légiós túlélőgyakorlatot Nero is. A római nők pl a bevizezett hajukat a napon szárogatva melíroztak (a szerencsésebbek "szőkítettek" így) A társadalom mozaikjai nem voltak annyira átjárhatatlanok és átérezhetetlenek. Ugyebár a gladiátorok vérbélsár és izzadsággőzét is érezni lehetett, hiszen nem szuperHD minőségben nézték a korabeli picsatársadalom tagjai a viadalt. Nem akarom szaporítani a szót, ezért rövidítek ezzel a különben nem ízlésem szerint való képpel: Az Ég nem volt elvágva a Föld-től [ennyire].
Brutus odalépett a többi döfő közé és ő is döfött konkrétan s kezére így konkrétvér ömlött, nem pedig egy hatórás, többelőadós míting egyik prezentátora volt agyalván, hogy mások pénzéből a mi gesztenyéinket hogyan lehetne úgy kikapartatni, hogy a kezünk se legyen piszkos és a magunkéból egy sestertius se legyen oda...
Nembeszélve a csúfolódó katonanótákról, amik bizony magas főségeket sem kíméltek és amiken a főségeknek is heherészvén ILLETT tapsizni

magyar-magyar szótár 2013.06.03. 07:20:24

@nagyjoco: szonte soha nem nyitok meg kurucinfosba mutató linkeket

kikoránkel 2013.06.03. 12:39:29

@magyar-magyar szótár:

nem mániám nekem ez az állandó kötözködés, de nagyon el tudok ámulni az ilyen picsakatonák vs katonapicsák deathmatch jósláson.
mégis, mire alapozod a véleményed?

magyar-magyar szótár 2013.06.03. 16:56:17

@kikoránkel: Nem tudom, katonaviselt vagy-e és sörkatona voltál, gyógyegér, st[r]üszivadász sivár, exőrv. vagy tápos.
Mindenesetre már az Elveszett Nemzedék esetei jelezték előre a XX. századi elpicsásodást. Tkp az oroszok a II. világháborúban a Wehrmacht esetében schneidige picsakatonákat győztek le (bár azért az 1945. május elején a Dinári hg-ben körülzárt alakulatok meg-megfingatták Tito partizánjait...)

Amúgy a ruszkikról eddig a leghűbb felvételt Polcz Alaine-től olvastam. Pompásan ábrázolja az ősfasz sereget (ugye szemben a picsuló német katonákkal)
Sokat gondolkodtam ezen, pompás felvétel a fő kedvenckönyvem , a 22-es csapdája egy korai netokratív spekulalistával (korai leisztingerizáció :D ) Minderbinderrel... Sőt: Idvezítő Ferencék a tojásügyletet le is másolták. (Túúúdom, hogy itt ezeknek a GDP trükkjére fogsz mutatni, de hát az eléggé nyomorult és fatengelyes utánzat)

Egykori huszárlaktanyában is szolgáltam és rájöttem, hogy a K.u.K hadseregbe sorozott magyar parasztok meg zsellérek mért bírták jobban a háborút, mint az Elveszett nemzedék fiai , akik ugye egy évet se harcoltak... A XX. század végére annyit javult az életminőség.. most gondolj bele a középparaszt legény helyzetébe, ágyban lópokróc, lepedő.. milyen hygiénés körülmények, jó ruhák, könnyűélet (számomra büdösparaszt számára az alapkiképzés (amki alatt a táposok rohadtra rítták a szivacstörmelékkel degeszelt sárga párnácskáikat...) pl üdülés volt, végre kialhattam magam a kötelező 8 óra alvásban.

Nem tudom elképzelni, az amerikai katonák Irakban mitől lesznek neuraszténiások és lelkisérültek egy életre. Mi lenne velük, ha nem lennének tele latino-kkal.

Egyébként szivesen veszem az állandó kötözködésed, sőt ! - csak az a kérdés, hogy ha pl eljátszanám azt, hogy politikailag egyvéleményű vagyok veled, akkor is abriktolnál-e így. Szerintem kevésbé.

kikoránkel 2013.06.03. 19:45:50

@magyar-magyar szótár:
Nem erősséged a tömörítés, akkora kanállal mersz, hogy a sűrűjét keresgélni kell. :)

Amúgy, Szolnok, mélységi felderítők, aztán térképész zlj, majd légifénykép-kiértékelés,szpkh, tart. őrm.
Szóval, volt benne brutális rész meg picsásodás is. Ez van amikor a kieg. azt se tudja, hogy a szakmádat eszik vagy isszák.
Volt olyan surranótársam, akit tizedes létére, őrnagyként akartak hivatásosként átvenni. Most a Tud. Akadémia tagja.
De ez mellékszál.

Azért azt tisztázni kéne, hogy a lánykák milyen műfajban tunkolnák a fiúkákat, mert ugye nehezen hihető, hogy egy bőrnyakút vagy egy zöldsapkást csak úgy reggelire elfogyasztanak. Ezek a lányok valszeg százszor keményebbek más országok lányainál, de harci bevetésbe ők is csak saját kérelemre, nagyon-nagyon indokolt esetben mehetnek.
Sött, van olyan fegyvernem ahol egyáltalán nem szolgálhatnak. Pl, a tengósoknál.

Az a bajom az "elpicsásodással", hogy abszolút pejoratívan hangzik, holott...!
Egy modern hadsereg, az állomány nagyon kis részétől vár el hagyományos katonaerényeket, merthogy egyszerűen nincs rá szükség.Más taktika, más technika,hihetetlen logisztikai támogatás. Ez nem Vietnam, ahol egy helikopterre átlag másfél bevetést számoltak.
Én úgy gondolom, a ruszkik azért vesztettek Afganisztánban, mert azt hitték győzhetnek modern taktikával, holott erre nem voltak jól kiképezve.
Ha a II. vh tömegtámadásos taktikáját alkalmazzák félmillió katonával, nyernek.
Az amerikaiak messze kevesebb emberrel legyűrték a tálibokat, még ha van most is valamilyen ellenállás, ez már nem háború. Mindezt főleg a terrorizmus exportálása vagy finanszírozása miatt. A picsakatonák, ugye.

De, pl Szomáliát ott hagyták a faszba, mert olyan csekély haszonnal járt volna a pacifikálás, hogy nem érte meg. Ráadásul Szomália semmiféle biztonsági kockázatot nem jelent az USA-ra.

Ugyanez a ruszkiknál. Afganisztánt nem volt már érdemes erőltetni, de a csecseneket könyörtelenül letiporták. Mert terroristák voltak vagy támogatták a terrort.
Ez az amit nem nyelnek le a nagyhatalmak.

Ehhez viszont csak a könnyűgyalogságnak kell kurvakeménynek lenni, a többit intézi a technika.

Milyen kemény legyen egy rakétahordozó tengeralattjáró legénysége? Egy SSBM-nél senki nem lehet keményebb. :)

heki 2013.06.03. 21:05:16

Ez a szőrtelenítési mánia szerintem azzal függ össze, hogy a mai kor összemossa a gyerekkort a felnőtt léttel. Régebbi civilizációkban volt ilyen férfivá avatási rítus, amely gyakran nagyon fájdalmas volt, körbemetélés, herecsonkítás stb. - ennek persze megvan a szép biológiai gyökere is (idősebb hímek passzivitásra kényszerítik az ifjabb hímeket), de manapság rengeteg 30-40 éves gyermeket látunk, akik nem lettek felnőtté, sem nővé, sem férfivá. És szégyenlik is, hogy felnőttek (lehetnének).

heki 2013.06.03. 21:07:37

@kikoránkel:
illetve nem írtam volna, ha előbb olvasom, ez se rossz, amit írsz.

kikoránkel 2013.06.04. 09:20:18

@heki:

Nehéz úgy méricskélni, hogy nem tudjuk, melyik volt a történelem során az a nempicsa társadalom, amihez képest, ugye!

2013.06.04. 12:05:56

@heki: A borotválkozást is elkezdte annó valaki, valamiért. Klasszikus, férfi arcszőrzet leborotválására gondolok.

Szóval önmagában az, hogy belenyúlunk a testnük természetes folyamataiba, még nem a világvége.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2013.06.04. 13:33:49

összefoglalónak remek

lehetne kicsit tmrbb:

hiába volt régen minden jobb, már akkor is minderől a nők tehettek
:D

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2013.06.04. 18:37:43

hát igen, a drónháborúban amúgy is rendkívül fontos, hogy bakaszar-kemények legyenek azok, akik az elemet cserélik a távirányítóban...

magyar-magyar szótár 2013.06.05. 08:05:29

@nagyjoco: 100 éves az irodalma annak, hogy minden társadalom pusztulásának a hajnala a buzulás, biszex és a férfiak borotválkozása. Krúdy regényeiben a delnők még azt mondják, hogy nem férfi csókja az, ami bajúsztalan. A nemek közötti különbség eltűmnése (Alkibiadesz nőiruhában.... vagy pl a szétrohadó Bizánc utolsó évtizedei...)
Sőt, a koraikeresztény ábrázolásokban csupaszraborotvált fiúfuvolás-hajú Jézusokat láthatunk.
@A Hannibal Lektűr-attitűd: Tkp Kosztolányiné Harmos Ilona az egyik utolsó megtartó őspicsa volt. De még ő is elálmélkodott kislánykorában a cselédjükön, aki 10percenként pucolt föl egy csirkét (koppáz, kopaszt, belez, szivemája zúzája külön, epét nem fakaszt, fej-láb le, félrelök) Sintén pompás Harmosnak a szüleiről rajzolt képe (az ősfasz zsidó fateleptulajdonos, aki bár a gyerekeivel jóformán nem kommunikál.. de az élete semmi másbl nem áll, mint a sok gyereke jövőjéről való gondoskodásból)
És akkor ehhez a pusztító hygienikus szőrtelen nejlonpicsa, aki boltban veszi a tejberizsát és az így megtakarított időben fészbúkozik [húasvér kapcs helyett virtuál]
vagy két éve az a picsaférfi, valami menő médiabróker, aki maszturbálás közben megfojtotta magát, mert pénze van.. csak ideje meg gusztusa nincsen már ezt idegentesttel (még buziként sem) Nem kényelmes a 32 éves menőnek egy másik testtel vacakolni fojtogatósdit játszván...

De pl kedvencemben, a Bosszú címú picsaamerikai picsasorozatban is fasza picsaemberek vannak, pl Nolan, a buzi

Tudod, a harmadik eset, amiről a buzijogi aktivisták tudni se szeretnek, amikor nem az a bajom a faszival, hogy buzi, hanem az, hogy picsa. És tkp igazi húsvérbuzik is sokszor nemszeretik a picsa [pl aktivista, mozgalmár ill fesön]buzikat

tvafterdarkonline.com/wp-content/uploads/2012/02/nolan-108.gif

magyar-magyar szótár 2013.06.05. 08:11:48

@kikoránkel: A bőrnyakúakat nem koptatják ott (hiába) ahol a picsakatonákat járőröztetik. Túl drága egy bőrnyakú ahhoz, hogy rothadó döglöttkutyába rejtett távirányítóspokolgép miatt kapjon vérmérgezést.

A picsa vonulat, olvasd el, amit Hanni-nak írta [Kosztolányiné, az utolsó őspicsák egyike... ill. Kosztolányiné levele Radákovichnak persze radákovich a mai szikkatag csupasz műanyagpicsákoz képet még kemény őspicsa volt] A patkó hasonlatom: igen közel a két véglet, de irdatlan a távolság
Geréb Á művésznőben: Visszaréved az ősi sámántudásba... de már képtelen teljesen... Nincsen meg minden [Ottlik: senki sem szavatol a lady biztonságáért] s így hatoda-nyolcadába'[általbotába] még ártalmasabb..

magyar-magyar szótár 2013.06.05. 08:18:59

@kikoránkel: jaj, ezt nem kellett volna, tee! >> Ugyanez a ruszkiknál. Afganisztánt nem volt már érdemes erőltetni, de a csecseneket könyörtelenül letiporták. Mert terroristák voltak vagy támogatták a terrort.
Ez az amit nem nyelnek le a nagyhatalmak.
A csecsenek esete az, ami az albánoké. Kriminália. Közbűntényes bolygók, egyszerű közbiztonsági kérdés, duma minden oldalon,. csak duma. Dumna a moszlimság, duma a terroristaságra hivatkozás.
A pánkaukázusi krimináliák már a szovjet végnapokban is , még Gorbacsov alatt nem tudták már, hol tartanak, az arbati merénylet, vagy pl amikor az a kábítószerellenes kommandót 1987-88k. (nem tudom a pontos dátumot, 80-as ével vége) renfdszámnélküli fekete Mercedes-ekből géppuskázták (adtak a stílusra is...) Egy kis szakállnövesztés, egy kis moszlimjellegű hókuszpókoskodás és egyből lett fegyver és lőszerutánpótlás

magyar-magyar szótár 2013.06.05. 08:20:48

@kikoránkel: Mit csináltak volna az usákok Jamaicával, ha Jamaicából naponta repülőgépszám érkeznek a heroin és lánykereskedők meg autótolvajbandagórék stb
az okok... mindig prózaibbak...

2013.06.05. 09:49:33

Az összes generáció az előzőhöz képest picsosodott. A letelepedés önmagában picásodás a vándorló törzsekhez képest. A tűz és főzés feltalálásáról nem is beszélve, az őspicsaember mesterségesen, beavatkozván a természet rendjébe, elég puhára főzi azt, amit amúgy nem tudna megenni. Az olyan gigapicsásító találmányokról nem is beszélve, mint az ágy, asztal, autómobil.
Érdemes elolvasni az ókori görögök véleményét arról, hogy élték meg az írásbeliséget, nagy picsosádásként, tehát ugye eddig meg kellett jegyezni a dolgokat, a hülye picsák ezentúl meg csak leírják valahova, és ezáltal hülyül az egész társadalom.
Amiről itt írsz, az egy folyamat kicsúcsodása - nem pedig valami hűűűdeváratlan, hűűűdeeddignemvoltilyen dolog megjelenése.

2013.06.05. 09:53:08

@vészmadár (pica pica): Igen, ebben a világban technikai ismeretekkel háborúzunk, nem erőből.
Így volt ez már régen is, jött a fehér ember a villámló botjával, és uralkodott.
De a dárda feltalálása is hasolnó előrelépés volt a maga idejében.

Fenehorizont 667 2013.06.05. 10:32:16

@nagyjoco:
az igazi ősember, vagy ősmajom fán aludt, vagy hol. én egyszer próbáltam fán aludni (ne kérdezd, h miért), kurvaszar, hamvába holt kísérlet volt, pedig elég strapabíró vagyok. arra a következtetésre jutottam, jobb ágyban :D
meg az igazi menőősember gondolom nyersen ette a húst, a picsa meg megsütötte.
az ember attól ember, hogy a dolgait kényelmesebben szereti csinálni, kevesebb energiabefektetéssel. régen minden jobb volt. fú, remélem, én sose leszek ilyen régenmindenjobbvolt-ember, mert akkor tuti lelövöm magam - márha észrevenném, hogy ez gáz. de természetesen nem fogom majd észrevenni, ha bekövetkezik, úgyhogy maradok alkalmazkodni képtelen baromnak. bár, ez lehet, hogy a korral fog járni, "természetesen".

kikoránkel 2013.06.05. 10:34:50

@magyar-magyar szótár:

Az arbati merénylet vagy a géppuskázás, repülőgép-eltérítés ponthogy terrorizmus.
Plusz, az olajvezetékek megcsapolása, az orosz hadsereg kiutasítása a csecsenföldi bázisokról, ez mind az oroszlán(medve) bajszának cibálása volt. Az meg reagált, ahogy megszokta évszázadok óta.
Közbűntény, persze! :) Jó, hogy nem a leánykereskedéssel jössz.

kikoránkel 2013.06.05. 10:46:20

@magyar-magyar szótár:

"A bőrnyakúakat nem koptatják ott (hiába) ahol a picsakatonákat járőröztetik."

LoL!
Igen, valszeg az irodisták meg a dögészek járőröznek Irakban meg Afganisztánban.

magyar-magyar szótár 2013.06.05. 10:55:48

@kikoránkel: azok már a következmények, amikre mutogálsz. A kiterjedés, az eszkaláció.

Fenehorizont 667 2013.06.06. 09:30:17

@magyar-magyar szótár:
a nemek közötti egyenlősdi baromsága, meg az elbuzulás is csak következmény.

heki 2013.06.06. 23:16:17

@nagyjoco:
Bocs, lehet, hogy már túlléptünk ezen.
de.

A borotválkozásról és a hajról.

A nagy haj és nagy szakáll (mint archetipikus jelenség) a harctól, agressziótól visszavonult, önmagát kiüresítő-kiteljesítő bölcs középkorú vagy idősebb férfi archetipikus képe. Názírfogadalom a zsidóknál. Vö. Jézus ábrázolások, Mikulás, Gandalf, Dumbledore, indiai guruk. Stb.
(Dürer önarcképe,
istenbizony.hu/wp-content/uploads/2012/05/durer13-545x350.jpg
– mint Jézus parafrázis – a reneszánsz nagyotmondás egyik legmarkánsabb teljesítménye. :))

Mindazon nagy hajú-szakállúak, akik harcra készülnek: elpusztulnak: evolúciós tanmese Absalom története a Bibliában.

Evolúciós gyökere:
Aki erdőben futkos szarvasért, vagy ellenség ellen, ne viseljen nagy hajat, és szakállt, mert bajba jut. Ilyen egyszerű az evolúciós bölcsesség.

Nagy Sándor ezt fokozta, amikor előírta a borotválkozást katonáinak, hogy ne lehessen megragadni szakálluknál fogva őket.

Ezt őrzi a mai napig minden hadsereg, noha rég nem face to face megy a harc.

Ehhez jön még: „Vajon maga a természet is nem arra tanít-e titeket,
hogy szégyen, ha a férfi megnöveszti a haját...?” (1Kor 11:14, MBT)

Szóval azért vannak ősi gyökerek.

Na most, ha ezen ősi gyökerek ELLEN lépünk fel (gyantáztatom a lábam, a mellyem, mondjuk) szerintem természetellenes (antievolucionista és egyben amorális) cslekedetet hajtok végre, de mondom szerintem.
Az erkölcs, az illem, a szokások, normák gyakran nagyon mély biológiai eredetűek - szerintem.

heki 2013.06.06. 23:38:47

@heki: tehát dudi radikális picsatársadalom-kritikájában sok igazság van szvsz.
És ezt nem lehet posztmodern módon cáfolni, hogy kultúrák jönnek-mennek, szerintem.
A hollywoodi filmek forgatókönyvei jungi pszichológián alapulnak - és működik s dolog: www.libri.hu/konyv/az-ezerarcu-hos.html

kikoránkel 2013.06.07. 09:23:34

@heki:

Az általános szakálltalanítás kb 100 éve lett kötelező a hadseregekben, a gázálarc kifejlesztése óta.
Korábban, a porosz, az orosz, de az angol hadseregben is megengedett volt, bár inkább mint altiszti előjog, de éltek is vele sűrűn. Az aradi vértanúk közül öten voltak szakállasok.
A csaták elenyésző számban zajlottak erdőben, de pl, az indiánokat sem igen zavarta a hosszú haj vadászat közben.

Egyébként, Jézus is szakállas volt, a Biblia dugig van szakállas hapsikkal, szóval, elég ha a pofánkat borotváljuk, már picsaemberek vagyunk. :)

heki 2013.06.07. 21:33:37

@kikoránkel:
Én úgy tudom, hogy a közkatonák borotválkozása Nagy Sándor óta követelmény. De lehet, hogy tévedek. Altisztek, tisztek vaóban szőrösek voltak.

Indiánok elég ritkásan éltek, ahogy tudom, ott az evolúció közöttük nem nagyon játszott. Aztán amikor jött egy genetikailag erősebb rassz, (spanyol stb.) ki is haltak a versenyben.

Egyébként nem tudjuk, Jézus szakállas volt-e, korai ábrázolásokon szakálltalan ifjú pl.
A Bibliában nincs utalás szakállra, ha jól tudom, de cáfolj.

(Vö. a bajusz, mint férfi-kellék maradt csak a magyar kultúrában sokáig fenn, lásd Arany János verse. Népi kultúra is, ugye. A csupasz szájú embert pinaszájúnak csúfolták, de a hosszú szakáll és haj kiváltság volt mindig: a hatalom, beavatottság és tudás - egyben szexmentesség - jele.

A XIX. sz.-i férfidivat már megengedte a szakállt, ezért volt Széchenyi és Kossuth a kor hipsterei.

De addig nem nagyon, (lsd. Kazinczy, Berzsenyi, Csokonai képek).

Petőfi is, aki pedig nem volt különösebben tekintélytisztelő, egy kis franciás szakállt engedhetett meg magának.

kikoránkel 2013.06.08. 00:49:14

@heki:

Asszem, nem nagyon maradt fönn annyi hiteles ábrázolás középkori vagy korábbi közkatonákról, hogy egyértelműen eldönthető lenne, szolgálati, alaki szabályzatról nem is beszélve.
AZT AZÉRT SOK FORRÁSBÓL LEHET TUDNI, HOGY A TÖRÖKNÉL, TATÁRNÁL ÁLTALÁNOS VOLT A SZAKÁLLVISELET, ÚGY GONDOLOM A MAGYARORSZÁGI HAJDÚK(uhh, bocs, capslock error), szóval a hajdúk se voltak hívei a sima arcnak, a XVI-XVII. századi főuri képek tobzódnak a szakállban, Bocskai, Bethlen, Zrínyi, a Rákócziak( II. Ferenc kivétel volt).
Rembrand Éjjeli Őrjáratán se hiányzik a szakáll, a keresztes vitézeknél se ritka, szóval, nem hinném , hogy egységes szabályozás lett volna, persze, koronként és országonként előfordulhatott.

Ez az indián-kihalás tévedés lesz, csak perhecc ránéztem Peru etnikai összetételére, 45% indián, 37% mesztic és 15 % fehér.

Jézusról Ézsaiás írja: "Ezt mondja az ÚR:...Hagytam, hogy verjék a hátamat, és tépjék a szakállamat. Arcomat nem takartam el a gyalázkodás és köpködés elől. De az én Uram, az ÚR, megsegít engem, ezért nem maradok gyalázatban."
(Ézsaiás próféta könyve 50 fejezet)

Azt egyáltalán nem értem, hogy a hosszú szakáll és a haj mért lett volna a szexmentesség jele?!

magyar-magyar szótár 2013.06.08. 01:31:13

@kikoránkel: @heki: közbekotyoghatok kettőt -hátmat a vitátokra?
"Egy bácsikán a szerb királyi hadseregben szolgált [az akkor újdonságnak számító gkvez. minőségben] a Jó Alekszander idejében, de kb ugyanazokat a telephelyi sztorikat mesélte, amik velem is meggestek, bor és kurvák be, kincstári javak kicsempészése.

a katonai regulák a legkorábbi emlékek. Az önborotva forradalmáig a borotválkozásnak még sok más olyan nehézsége is volt, főleg frontkörülmények között, hogy az önborotvaforradalom után is, még a Whrmacht egyébkélnt pedant és skatulábólkuihúzott katonái is bizony borotválatlan maradtak.

Jézus idejében a megszálló rómaiak között voltak csupaszorcájúak. Jézus sok-sok energiáját lekötötte az, hogy jó zsidó lehessen (ugye, az ideológiai ellenségei is rabbinak szólították) ...Pál esetében mégpompásabban rajzolódik: egy rossz lépés [=félmondat] és a rossz zsidó mehet a megszállók bírósága elé

magyar-magyar szótár 2013.06.08. 01:45:42

@heki: [ & @kikoránkel: ]Én kamelom ezt a kultúrák egyszerűjövése-menése és eccerfönt-másszorlent elvet. Az europid picsoidok azonban valahogy lesodródtak erről a karusszelről... az ember biológiailag messze nem képes követni a "tudományos. technikai" fejlődését, de a XX. sz. másodikfelében a tempó még ráadásul meg is hatványozódott.
A lapokat már nem Európában, de már nem is az USÁ-ban keverik, de főleg osztják le..., és a látszat ráhagyásában előadott kínai "tisztelet és udvariasság" is csak a szokásos álca és furfang [Kínában túl sokáig a mongolok tanították a mórest]. Hallok eurpeér okosságokat, amikben a jelent a múlt fogalmaival próbálják megfogni s így a jövőrenézve a gyorsnövekedésben a drámaiösszeomlás után az europidok diadalnapját szeretnék MAJD virradni látni, de pl ha holnap öszeomloik a kínaigazdaság, akkor hol lesz hirtelen akkora gyártókapacitás az európaikörnyezetet fenemódvédő [és az ázsiait öldökló] napelem és szélerőműalkatrészgyártásra. Nembeszélve az exodusról, a kínai deréknemzedék, ha nagyon muszáj, még képes 10 négyzetméteres odút lakásszerűen használni. És Indiáról már megint elfeledkeztem :D

...és Brazíliáról is...

kikoránkel 2013.06.08. 10:43:32

@magyar-magyar szótár:
Hát ez bizony nagy kérdés -mármint a kínai, indiai stb- de, nem nagyon mernék belemenni mert hamar eljutni a genetikához, ahhoz meg véletlenül nem értek.
Csak arra gondolok, hogy ezek igazából nem innovatív termelések, inkább az árverseny juttatta őket ebbe a helyzetbe.
A kínai gazd. összeomlás szép, nagy csuklás lenne a világgazdaságban, főleg, ha kivonnák a dollárjaikat az USA államadósság finanszírozásából.
Úgy gondolom, a világ vezető gazd. hatalmai találnának valami megoldást(nem gyorsan), de az nekünk nem lenne jó.
Afrikát meg elfelejthetjük.

magyar-magyar szótár 2013.06.08. 12:00:31

@kikoránkel: A dollárjaikat már kivonták (a múltkor egy ezt taglaló cikkből loptam azt a fasza Noé_bárkájás karikatúrát. Egy éve rugóztunk már ezek :D .. tényleg többet ért volna, ha megjáccom a bajnaiánust.

A megoldás megvan, csak az nincsen, aki megfizesse az árát. Ördögi kör, ha megfizetteik az árát, akkor a pógárok nem fogyasztanak és az is kaput...

Dharmamestertanitvanya 2013.06.13. 10:49:49

@ magyar-magyar szótár
én élőszóban szoktam ennyit trágárkodni mint amennyi obszcén dolgot a szöveg tartalmaz. Az igazságértékéhez nem ad hozzá a "picsa" címszó; el sem vesz belőle.

magyar-magyar szótár 2013.06.13. 14:11:45

@Dharmamestertanitvanya: Élőszóban nem szokásom a[z öncélú] trágárkodás, itt sem öncélú. A picsa pozitív és negatív értelmű is [nálam]. Pompásan hangzik, amikor [magyar] nő mondja nőre lédúsan, zaftosan, használja ugyanis a szinte kiveszett pth mássalhanggzónkat, bő nyállal frecsegi sőt, egy halk r-ecskével [pth(r)icshaa!] (-> picsák picsákat picsáznak le) Sőt, korábbi szövegeimben előfordul a Gaia ŐsAnyaIstenPicsa név is (a -szülő-tápláló-megtartó ős atittüd)..
lehetne vitatkozni a trágárságról, szerintem ebben a korszakban már semmi sem igazán trágár. Sőt: ellenkezőjébe kezd visszahajlani, az embernek az erkölcs vagy az erény szavai miatt [kéne???!!?] pirulnia.

Meg ilyesmi.

vektortér 2021.04.11. 01:14:34

Nem értem.
Mi a phrászt kellett volna tennie annak a szegény cintányérosnak, akinek a kezében maradt a fogantyú?

Frick László Intézet 2021.04.11. 07:21:13

@vektortér: Feltalálnia magát. Csak az olyant eleve nem veszik föl cintányérosnak.Cintányéros csak ne gondolkodjon, cineljen.

vektortér 2021.04.11. 07:42:06

@Frick László Intézet:
De hát, ha nem volt tartalék cintányér? Csapja a kezével? Kérjen kölcsön egy verőt a rajta röhögő kiscsajtól?

youtu.be/uEwMTxbpbrA
süti beállítások módosítása