"Régen úgy volt, hogy a boltban olyasmit árultak amit az emberek megvettek. Ma az emberek azt veszik meg amit a boltban árulnak. "
/A Kigondoltam! blog hédlánnya –majd remélem valamelyikük idekommenteli nekem, honnan szedték, de jó…/
 
Mi a különbség az őspicsai attitüdben élő tartalmilag is nő és a konzumidióta újpicsa között? Maga a picsa! Mint összetettszerv az ősnő esetében leggyakoribb funkciójában ülőszerv [azzal-sarkára-guggoló-szerv] a konzumidióta viszont a nyakán hordja, másodlagos (de részben elsődlegesként használt) nemiszerve, valamint erre dobja föl a pincsijét (a sminket -> makeup ill "megpincsizem már a pofim"). Az őspicsa ősnő  Gaia Ősanya Földistenanya (-> Démétér -> 
 
Sarlós Nagyboldogasszony ) leánya.
 
Az új[hígult, süllyeteg]picsa és őspicsa között a megértés lehetetlen. Nő és nő között a megértés szinte lehetetlen. Nővel legkegyetlenebb csakis nő lehet. A muzulmánoknál ősnői titkoshatalom kormányoz, a már nem szülő, fátyolozatlan Nagy Anyák és az összes "kegyetlen gonosz fallokrata" parancsot ők diktálták be a fiatal, ezért hormonálisan ciklotim lebutuló fiatalpicsák [meg]rendszabályozására.
 
Hát még, ha korszakok és világok választják el a nőt, akkor aztán a megértés [itt:talán: az empátia] teljesen kizárva. A legtovább fennmaradó ősnői attitüd nem szexuális, hanem anyai és ez az oka annak, hogy anya anyát talán esetleg még a süllyeteg konzumidiótizmus tombolásában is megérthet, nem teljesen ugyan, elég csak a későnszülés, a mesterségesmegtermékenyítés és a császározás körüli nőidialógusokat megvizsgálnunk. A hatot szült nő tekintetében a konvencionális kettőtszült nő nem[annyira]nő és annak tekintetében nem nő az egyke anyja és a nemszült nő pedig nemnő és kész. Szerencse az, hogy van kivétel e séma alól, szerencse, tényleg. Az, hogy a hatotszült nő a-shluttya a szülészet zuhanyzójában a szülőúti arányoknak megfelelő magzatát könnyen 8-10 mp szüli, adottság, de ettől ő még azt hiszi, szerzett/kiérdemelt képessége ez, úgy nézi le a nehezenszülő nőtársát (ugye az elpicsásodó 160 cm magas nő FELTÉTLENÜL kosárlabdázó size férfit AKAR és persze ha AKARja meg is szerzi, hehehe... csak aztán a 4500 grammos nagyfejű magzat beszorul a szűk szülőútba, bruhahha!) Felmérések bizonyítják, hogy a 150-160 cm közötti nőiszegmens 180-199 cm magas férfi alá képzeli el magát leginkább. 

(Nincs felmérés, de ha adsz hárommilliót és az állításom ellenkezőjét szeretnéd igazoltatni, miszerint 150 cm magas nők elsősorban 162-165 cm magas pasikat preferálnak, én kihozom neked! A konzumidiótizmus alaplényegi eredőinek egyike, hogy a prezentáció során bármelyötletem adatokkal pl felmérésekkel támasztom alá.)

 
A konzumidiótizmus nem oka ennek az értetlenségnek, hanem következménye. A konzumidiótizmus uniszex, de nem kétnemű, hanem inkább csak nemtelen. Még jó, ha hermafrodita. Rózsaszínműanyaggal kasírozzák az önborotva nyelét és attól nőiborotva, de a lényege ugyanaz. Drágább változatában másik műanyagprés-szerszámot készíttetnek és a másformától el is hiszi a konzumpicsa a borotva más-ságát is és: többet fizet érte.
 
 
 pinanyaló kutya [valójában az anyaiattitüdöt bizserizi és süllyeteg elpicsásodás következménye, szimbólum is]
 
Ha a komplex marketingtervezés (a konzumidiótizmus őseredője) felől  közelítünk a történethez: Csökken a fogyás [a múlt század kezpén], nem kell a termék, egyre többen vásárolnak elektromos borotvakészüléket, tágítjuk a piacot és PR-eszközökkel piaciigényt teremtünk. Rávesszük a lányokat arra, hogy az élfényben aranyló kar és egyéb pihéiket borotválják le. Ma egész [elpicsásodott] férfinemzedékek jönnek föl úgy, hogy a pinaszőr-re a pfúj, gusztustalan unhigiéncsi mellett a durva sörteérzet emléke ébred bennük. S mint ahogy: a sohasem volt-tetves embernek is viszketni kezd a fejbőre a témára! Alig van ma már fiatal férfi, akinek szerencséje lehet a friss zsenge tejes kukorica szakállához hasonlón selymes leány-vénuszdomb-pihézethez. A borotválás ugyanis erősíti a szőrzetet, azaz fokozza a  vásárlói igényt, ami a piacon fogyás-ban mérhető le. Szívós komplexmarketing-tervező  munkával sikerült elérni azt, hogy a női önborotválás elfogadottsága is unisex, valamint a két nem egyformán hygienicus kérdésnek és témának tekinti. A tomsawywerizálásban persze senki sem veszi észre, hogy nem is akaraja, hanem csak úgy húzták a csőbe be…
 
Sajtókonzumidiótizmus: egy budipapír preferenciális vizsgálatára 3 milliót költenek ott, ahol az ország sorsát meghatározó politikapreferenciális vizsgálatot meg 500-as mintából kétfityinges kokrétköltségért, de 5milliós számlát benyújtva... És aztán az összes újságíró, aki személyesízlésének tetszik ez a "felmérés" még segít is továbbszopatni, bele a népbe a hülyeséget. Amikor a "statisztikust" meg merik kérdezni, hogyan bátorkodott 500-as mintából kisütni valamit, szemrebbenés nélkül nagypofával azt hazudja, hogy csak jól kell meríteni és az 500-as minta is elég. Egy olyan országban, melynek fővárosában egy nagyobb körút két külön világot választ el? Tovább is van, aztán egyszrcsak kiderül, hogy a szar nagyon értékes dolog ahhoz képest, amit a felmérések érnek (bár konkrétpénzben százmilliókkal dortálták a kiagyalóit). Mi a tanulság? Az, hogy szart se értek a felmérések -nem! Hanem hogy azok a szarok, akiket felmértek és ők tehetnek mindenről, az ostobák. Az nem szám, hogy az újságírók is ebből a népostobaságból élnek meg és persze a "felmérők" is.
 
Lehet a konzumidiótizmus szimbóluma a haj, a női hajzat is. Amint a pinaszőr, úgy a női hajzat is inkább selymesebb a férfi hajához képest. Bűnügyi nyomkeresők tudják is a magyarázatot, a férfi fanszőr keresztmetszete nagyobbátmérőjű kerekded, a nőié kisebbátmérőjű és még ovál' is. Fejlődésbiológiai értelemben a női haj[zuhatag] ugyanolyan „új termék” mint az édespici nőilábacska és nőikezecske, amiből jellegzetesen konzmidióta problémája is támadt a nőinembnek, a jellegzetesen nő vérkeringési zavarok, hiszen a végtagvégek keringési fordulók is. Az őshordakorabeli emberleleteken kéz s lábcsontok alapján lehetetlen elkülönböztetni a két nemet és valószínű, nagyjából egyformák voltak szőrzetileg is.
 
Amúgy különben, bár egy mai nőnek kb tízszerannyi szabadideje van, nincsen is idő a szépséges gömböly fartekék partjait cirókálóan hosszú selymes nőihajzuhatag napi másfélórás kifésülésére.
 
Zavarja a nőt, amikor a műanyagraffiásított állatszőrfekete haja szúrja a finom nyaka-és vállabőrét, de amikor a kedvesét lovagolja meg szeretkezés közben és az annak babaposi simára borotvállt mellkasát böködi csapkorássza kenderkóc-szúrósan? A szépkinézetért szenvedni, ez nőirutin, de---
 
Az öreghalász és a nagyravágyó felesége világmese, minden már holt és még élő nép meséje, az egyik legősibb  íráselőttről való glosszális zanza az elpicsásodás útjára lépés rögzítése.
 
 
Itt szokott az „únt vita” fordulatában előjönni a relativista közbeböki, miszerint ugye az őspicsák is mennyit szenvedtek és tűrtek a szépségért, pl az óperzsa nők vajtartó edényt hordtak a fejükön s abból az olvadó vaj [illatos kence] szerte lecsorgott fejükön, úgy ein blick hasonlóan néztek ki, mint a German Goo Girls fejlettnyugati médiavállalat munkásnői valamivel a sihta [végecsapó] előtt... főleg az arcukra, amit a maitekintetben horrorisztikusan pirosra is festettek elébb…
A női hajzat A Nagy Nőititkok egyik[e volt valaha] . (Az külön szép ebben, hogy a régebbi magyar nyelv a haj többes száma alatt mindenegyéb szőrzetet is egybefoglalt,  tehát a kis női hajak még Krúdy száz éves szövegeiben is egyéb szőrzetek … Krúdy egyhelyütt írja is, mely kellemetlen a frissenborotvált nővel csókolózni [Rezeda Kálmán szép élete] .de jókislánypok is emlékezhetnek a távolinagynéni Rózsika puszijára pofijukon...) Egy szerelmes pár kapcsolatában a kora szakasz titkos ünnepe volt a haj leeresztése. Sok amorózó a kezdetekben azzal pont megelégedett, hogy a titkos találkán a nő a haját leengedte neki. Életreszóló élmény és varázslat volt. Mai embernek, konzumidiótának csak nehézséggel számolhatnék be erről a gyönyörről, hiszen korunkban alig találni nőt, aki konzumpicsaságában már nem tette műanyagraffiaszerűvé a nyaki picsáján hordott hajnak látszó izét. Szeretkezés közben különösen kellemetlen ez a „fántássztikussan egyedülálló” hajszín, pl amivel a Retek Klub hiradójának négerrőlolvasó beszélő nőifeje virít. Többtízezer nőnek van ilyen haja a konzumpicsaságban és mind-mind persze meg van győződve arról, hogy ez neki tetszik (és ez a lényeg, hogy mi tetszik nek: az, amit becserkész a komplex marketingtervezés erre szakosodott team-je, amiben perszehogy! Picsák is vannak!)
 
Néha még akad nő a konzumpicsaság ege alatt is, akinek feltűnik, hogy a divattervezőnő egyszerű kiskosztümben de méginkább farmer/póló megy ki a díjért is, alig sminkben, és a haja! A haja, az boooorzalmas [natúr kócos]…
 
A magyar konzumpicsa nő leginkább a haja színére panaszkodik, ugyanis hamint a színescikkelyes pörgettyű elszürkül, úgy a mindenféle népekből kovászolódott magyar gyakori hajszíne a seszín. A magyarszőke, a szöghaj (-> szögszín).
 
A világ mindig is paradoxonokon függ, még az emberelőtti is. Ha egy erőt ellenerő nem támaszt, nincsen (viszonylagos, ideiglenes, pármilliárd évig tartó) egyensúly.
Hogy is férne egy konzumidióta fejébe az, hogy az igénye nem az övé, az ötlete sem, az egyébként tökfeleleges áru nem is kell neki, nem neki kell, hanem a komplex marketingtervezést megrendelő vállalatnak, annak kell.
 
A gépkocsigyártás egész története főrésze a konzumidiotizmus történetének. "Jó autó az új autó" -mondotta Henry Ford. Pontosan azonban a Ford élenjáró az új autómarketingben, ami az autó eladásán túl az autó többszöri és nagyobb profitot eredményező szervízlátogatását is preferálja. Egy tegnapelőtti terméke 300ezer Ft-os "szervíz"költséggel egymillió km-t dolgozik, míg az "j termék" a gyönyörű fostalicska már 100ezer km megtétele után félmilliós-másfélmilliós ceheket eredményező meghibásodásokat produkál. Az elpicsásodott műférfinemzedék már nem képes kinyitni a motorháztetőt és be lehet szopatni olyan nonszenszekkel, mit: "A kompjuter kormánymű hibát jelez." Az elpicsásodott, amúgy civilben felsőfokú számítástechnikus picsa férfinek nem esik le a tantusz: micsoda jeladó küldhet jelet a kormánymű részeiből? Minden lécfogon van egy jeladó meg gömbfejenként? Nem gondolkodik, csak fizet és belenyugszik a sebésztiszta kezű "szerelő" hivatkozásába, miszerint ez ilyen, ezek ilyenek már, minden ilyen és a régiek meg elkoptak, ez az új idők, modern, korszerű, biztonságos! TÉNYLEG!! ez igaz: kor-szerű azaz konzumpicsoid  az az autó, amit az amerikaiautók mintájára 7 évesen ki kell vágni a francba úgy, hogy a belevitt energia jórésze tehát elpazarlódik, mert a recyckling is csak viszi az energiát, nem hozza!
 
Kontra: Bezzegónijós biodinamikusan gondolkodó férfiak [márkanév a szerkesztőségben] típusú autót vásárolnak, ebből lehet ugyanis a leginkább még valamennyire kivenni a belevitt energiát, nem veddmegdobdel marketing eredménye, mint az energiát és fémeket iszonyúan pazarló telefon-marketing. A-ból B-be elvisz, konkrét mért adatai alapján még kevésbé környezetszennyező, mint a "modern és korszerű" cimkével eladott újfajta fostalyigák.
 
A régi ősfasz attitüdben élő igaziférfiak nem is gondoltak arra, hogy borotválkozzanak. Még az őket váltó férfinemzedékek is viszonylagos ősfasz attitüdben éltek –viszont a beretválkozás egy férfinél alap volt. Lelovits Györgytől gyűjtöttem az alábbi anekdotot, volt a pofámon valami kétnapos borosta. „Én kérlekszépen mindig beretválkozta, a fronton is, pergőtűzben is, soha nem mulasztottam el, naponta legalább egyszer. Amikor Kistarcsára vittek, bezártak egy ólba, annyit pofáztam. Reggel aztán hallom az őr lépteit, arra jön, kiszólok: >> Kérem, legyen szives adjon be egy csajka vizet!<< >>Minek a’ magának??<< >> Kérem, beretválkozni szeretnék!<<  (Az őr annyira meglepődött, hogy föl se riadt azon, hogy ezek szerint a beretva ott van a fogolynáél, meglepettségében térült, fordult egy csajka vízzel…) „És kérlek azontúl is minden nap beretválkozhattam, mert erre hivatkozva minden őrtől kaptam vizet!” Persze ilyen anekdotok nincsenek benne a HősTörténet-ben, mert nem illenek a sablonba.
 
A borotválkozást sok férfi illetve elvileg hímnemű konzumidióta is útálja. Lelovits külön kérdésemre helybenhagyta ezt, ő (és általában a férfi) azért borotválkozott, mertbár lehet rajta bármilyen ruha, katonai egyen, vadász, láger hacuka, rab, az internálásban agyonkoszlott civil, de a tiszta, beretvált férfiarc valaminek a jele és ő azt sugározni kívánta. Az úr a pokolban is úr és ezt a "népigasság" jegyében sokan korrupciónak hiszik, az őrdögökökkel rögtön a zúrasság elkezd paktálni... nem csak. Hanem! Nincsen társadalmiegyenlőség, a mindenétvesztett zsidó, sváb vagy tót a nemzedékek óta tartó vándorlás mindentvesztésében szerzett valami elvehetetlent, ami neki van rongyokban és nincsetelenül és ARRA!!! kap kölcsön szerszámot, pénzt vagy árut és elkedi művelni a mesterségét és a semmiből visszajut oda, ahonnan nincstelenné lett és kész, ez van, nincsen egyenlőség. Az úr a téglagyárban is úr, mert tud gyorsan fejbenszámolni és mert szportszmen is volt és egészségesen táplálkozott, nem zsírrazabált, mint a paraszt, a koplalást is jobban bírja. És felíró lesz, egyszerűen azért, mert tud írni és fejbenszámolni, fatelepen még köbölni is.
 
Mi vihet rá egy férfit arra, hogy a herezacskóját leborotválja? – nyilván egyrészt kedvese kéri ezt, mert a simára borotvált zacskóból szopogatni a heréket kellemesebb. Másrészt a ma tévszóval metroszexuálisnak nevezett elpicsásodott viszonylagférfi attitüd része is. A relativisták rögtön elkezdenek persze vállatvonogatni  miszerint divat és most ez a divat, a brávók és raffináltak korában meg a férfiharisnya és hozzá a vágott , rövidgatyaszerű selyembugyogó.  Nem tudom, csak gondolom, hogy a herezacskó szőre dettó úgy reagál, mint a leányka alkar aranyló pihéi, elkezd durvulni és disznósörteszerű lenni, Hannibal szavával élve juj, akkor soha ne szopogassák a heréimet, elvoltam s már elleszek anélkül. Cizella. Mennyivel jobb a „borostás” herezacskó a soseborotváltnál. A heregolyó nyilván heregolyó bármilyen zacskóban -de a konzumidiótizmus fejlődésével nem bizonyos, hogy az is marad.
 
Nagyon nagy divat a komplex marketingtervezésben a preferenciális vizsgálat, a megrendelő politikaipárt főembereinek a kaszába küldése előtt gyorsan projectálnak ilyet, miszerint a felmérések azt mutatják, hogy a barmok bekapták a cumit és itt és itt és még itt látható pettyezés szerinti szórásban a térhálóban, hát akkor nézzük a csíkokat is: nagyjából párhuzamos csíkot húz a konzumidiótizmussal az europid elpicsásodás. Az emberek nagytömegben profithegyekkel súlyosbított milliárdokért vásárolnak tejberizsát, amit még egy magamfajta hausfark is könnyedén elkészít. Ízfokozás? Főzök valami kompótot, cukorral besűrítem oszt tavasz, ha már a csúnya, undorító vaniliarúdból a guisztustalan fekete izét rákaparom a méginkábbi ízfokozásért szuper vagyok, anyu (apu, de ez ma szinte mindegy…) Ezt el és agyon lehet cizellálni, hogy az elpicsásodás párhuzamos-e vagy következmény avagy inkább oka a konzumidiótizmusnak. Szerintem lényegtelen. Az europid elvilegférfi spermaszáma fogy, egyre, egyre... –ezt felmérések bizonyítják [kérjük sokatmegért és tapasztalt olvasóinkat, visszafojtva röhögjenek! –a szerk. gon. röh.] szóval az elpicsásodó európaiférfi termékenyítőképességének romlása trend szerűen ábrázolva többminttragikus. Már olyan áltudomány is, mint a társadalomszociológia a statisztikai matematika segédletében képes modellezni, mikor hal ki az europid ember… [Mert megérdemli! –Laboratoárr De Ganyé, Párizs]
 
Akár szórakoztató csiki-csukikat is eredményez a konzumidiótizmus. A konzumidióta marketingtervezés ugyanis kb hasonszőr a „tudományos eredmény”-einnkel. A XX. században tudományos eredménnyé nyilvánítottak   be sem fejezett "megoldás"-okat. Még több ismeretlen is maradt a képletben, amikor kihirdették, meg van oldva, sőt: Nóbel boncsika is jártcsizott érte! Ilyen pl a „nejlon[harisnya]”, az „atomenergia” –de kb így jártunk a fosszílisnergiaforrások felhasználásával. Már benne vagyunk lassan a júliusban, de még most sem tudni, mi lesz a vége a fukushimai balesetnek. Továbbra is ismeretlenek vannak a képletben és továbbra is a régi XX. századi szisztem szerint majd még menetközben kiküszöböljük a problémát, de addig is élni kell, ugye. Senki sem ülne föl egy még szerelés alatt álló autóbuszba, aminek az ötödik sebeségi fokozata áttételéről és hatásáról a főkonstrüktőrnek is...ehm.. "modellezései" vannak.
 
Bevezetik a kamionosoknál a "kötelező pihenőidőt" erre stresszes attakká válik a vezetésiidő, főleg a lejárta előtt pedig észvesztő már a kapkodás. A felmérések mit bizonyítanak?-  naná, hogy ennek a picsa hülye és élettőlelrugaszkodott ötletnek az "eredményességét".
  
Sokkal szemléletesebb a palackozott és buborékozott vizek esete. A komplex marketintervezés ma már ott tart, hogy kertészeti áruházban a hagymaszárba külön a lyukat is el lehet adni (a divat bio „kertészkedő” mit tudja, hogy a hagymaszárban már eleve benne a lyuk… megveszi, mert dizájnolt! És komlextervezett.. a magyrországi kertészetiáruház láncok azonban a német elpicsásodás szintjére alap-állnak, jótanácsot ezügyben nekik adni nem lehet, mert ők a nyugatifejlettek és mi vagyunk a primitívek… ezért sok picsoid termék, ha műanyag is, ott rohad el, nem kell senkinek akciósan sem, pl a magyar kertekben MÉG EGYELŐRE  igazi eleven bio békák hemzsegnek, mi a fasznak akkor műanyag is???
 
A víz eladásában utolérhetetlenül nagy hyperprofit termelődik, nincs párja. "Buta parasztasszony" lágyvízként esővizet használ, okos polgárnő azonban pénzt ad ki érte. Sötétparaszt tanyásgazda a zsírtraktorja akkumulátorát szűrt esővízzel önti fel és semmi baja, a "tudós" azonban PE-palacban gyárivizet vesz ehhez... [mégsötétebb zsírtraktorosgazdának 30 éves szétszedhető, házilag felújítható örökjó ruszki(szovjet) akkumulátorja van- a szerk. röh.]  Az igazán súlyos gond a csomagolóanyaggal van, a gáz- és kőolajválság fenyegeti a PE-palackozást, a visszaválthatós üveg viszont csak az elpicsásodott konzumidióta fazonális környezetvédő nyakiszervében tűnik jó megoldásnak, hiszen az üvegek mosása:   vízpocsékolás és környezetszennyezés. Ráadásul az üveg nehéz, több teherautó, több kamion, sokszoros füstgázokádás. Gyönyörű ez a példa és milyen jó, hogy nem én találtam ki! Ha van Magyarországon valami, ami a hagymaszárba kínált gyári lyukakhoz mérhetően fölösleges, az a palackosvíz. Hahotázom azon, amikor a „fejlettnyugati” picsaizmus szabványmondatait magyarul olvasom: víz 200 méter mélyről! Óhhh, faXXXom, hát BÁRHOL is akár 800 méterről jövő vizet isznak. Szentkirály jó példája a komplexmarketingtervezésnek, erre Szentkirály környékén a jellegzetesen magyaririgy emberek azt terjesztik, hogy egy semmi, csapvíz az. Persze igen: És Magyarországon mindenütt. Vagyis elvileg BÁRHOL az országban megfelelő víztisztítás után olyan minőségű vizet csapból „ingyen” ihatunk.. egy köbméter csapvíz árából egy zsugor „ásványvizet” vásárolhatunk. A fejletnyugati ostobapicsa konzumidiótizmus azonban már ezt a témát végzetesen elkúrta, nem kicsit, nagyon.
 
Friss, gőzölgő vérhabos példája a picsa konzumidiótizmusnak a „német haamenésjárvány” egyik következménye. A sajtómunkásság kb azzal a laza csuklómozdulattal dobta a köztudatba az információt, ahogy a kőhajigáló gyerekek az autópálya hídjáról a szikladarabot: a spanyol uborkát (-> a felmérések szerint -> brit tudósok -> német laboiratóriumi vizsgálatok) Azon nem csodálkozom, hogy a fejlettnyugati konzumidióta picsatársadalmakban most egyáltalán nem vásárolnak zöldséget. Azon sem, hogy egyre keletebbre haladván mégis vásárolnak zöldséget. A mélymagyar piac alsószegmensén bármit eladhatok, azok az emberek, akik nem csináltatják meg a rohadó fogsorukat 40 évesen arra hivatkozva, hogy úgyis mingyá meghalnak, tojnak bele az egészségvédő warning label-ekbe is. Mégis, sikerült egy konkrét forgalmazási adathoz jutni, ami ledöbbentett: Piacirészesedését megkétszerező cég a megkétszerezés előtti fogyás-ának felét se produkálja, csak azért hívják be a dógozókat, hogy ne széledjenek szét. Ennyi konzumpicsa magyar van?? aki nem merészel zöldség-gyümölcsötvásárolni a német hasmenésjárvány miatt?? Hiába magyarázom (magamnak…) a mechanizmust azzal, hogy valójában az igaz picsák a nagyáruházak zöldség-gyümölcsosztály vezetői, akik „kóstolgatni” se merészelik , lenne-e fogyás, hanem egyszerűen nemrendelnek, alig hiszem, hogy a „kóstolgatás” 10-20%-ot is emelne a fogyás-on. Cizella: mi a köze a magyar paradicsomnak a spanyol uborkához. A spanyol uborka után ráadásul jött egy újabb ötlet, aminek elvileg felül kellett volna írnia a „spanyol uborkát” de ezek szerint a konzumidióta biztos-ami-biztos alapon a chile-i szőlőt sem vásárolja. A hangzavarban rögtön az elején elhangzott és a kisegítő iskola felsőtagozatára járni pár évet elegendő ahhoz, hogy tudjuk: HA igaz is lett volna a „spanyol uborka”” akkor is elég lett volna a „fertőzöttnek” is egy alapos mosás.
 
Illusztráció: A konzumidióta fejlettnyugati elpicsásodás szimbóluma disznói jogok föltalálása. A sus scofrának és háziasított rokonainak a gyomrában és bélrendszerében olyan hasznos nemes baktériumok tenyésznek, amik védik a gazdaállatot minden előfordukló fertőzéstől, a fortyogva puffadó dögöt is megeheti a disznó, nemhogy az emberi konyhai  maradékot és hulladékot (ha az alufólia vagy a tejfölösdoboz ki van szedegélve belőle). Attól, hogy a Zónijó már teljesen el van picsásodva és ott már nem tudják, attól még itt Magyarországon, ami egykor a tízmillió [15 millió -szerk. pont.] disznó országa volt tudhatjuk, amit jól tudunk, hogy a sertés természetes, ha akarom használni a szót, bio önvédelemmel rendelkezik gyomrában és beleiben. Már süllyeteg az eredetiművelésből lepicsásodó korokban a mezőgazdaság szocialista átszervezése után a saját modern hígszarából az emészetetlen kukoricadarát visszaszivornyázta és nem betegedett meg, nem döglött meg és húsát pedig vííídáma zabálta a Legboldogabb Barakk meg a szomorúbb barakkok népe is... Hát még a Rothadó Kapitalizmus! 
 
Sokan a biodinamikus szemléletben, a biokultúra terjesztésében látják a megoldást. Csakhogy a komplexmarketing [maimarketing] ebbe az ügybe is belenyomta a gennyes szivornyaszervét. Annyi ez is neki: egy line a többi között. Börleszkszerűen ismert a befingsz oszt-eheccis esete: a Danone konkurensei sikeresen léptek föl pertársaságban s nyertek, mert a Danone komplexmarketingesei hagymaszárban-a-luykat alapon egy olya  összetevőt "adtak" el egyediként, ami mindenmásban is benne lehet, ha az a jughurt tejből készül. Lehet-e fokozni a picsaizmust-? Igen, a képzetes kifejezésre rímelőt választott a Laboratoár de Ganyé Párizs és most bőrhidratálóban van egy csakis az övékben megtalálható (egyébként nem létező) -de egyébként fantázianév.
 
Jól szemlélteti a majdnemminden-megvan szituációját Geréb Ágnes sarlatánnő esete. Néhány hajszál választja el a sarlatánnőt attól az ősnői attitüdben élő bábától, aki  jaj annyira szeretett volna lenni. Sőt: egyetlen hajszálnyi kis valmicske. Szinte mindenben igaza van és végigfejthető az ősnői bábaság sámánságáig. Mégis csupáncsak sarlatánná lehetett Geréb műűvésznő. Az okát nem tudom, talán türelmetlen, talán nem eléggé bölcs, talán eszelős és a nagyonakarás tette tönkre a művét. Ezt spekulatíve nem lehet kitudni. Egy azonban teljesen, napnálvilágosabban fennál és igaz: Geréb művésznő egy új süllyeteg maipicsa attitüdöt nem vett figyelembe és így mozgalma sem több más picsamozgalomnál. Viszont elvette a média-fényt másoktól, akik szintén komolyan gondolják, valóban szeretnék -csak a paláverkeltéshez annyira nem értenek [itt: annyi kapcsolatitőkével nem rendelkeznek]. Ugyanis az ősiattitüdben tizenhat-tizennyolcat szült a nő és sok magzatát elveszthette és kisdedeit, aztán kisgyermekeit -a fele érte meg a felnőttkort. ma viszont az elpicsásodott konzumidióta nő nagyon gondosan tervezi az egy, esetleg két-há.. szülését és nincs mese: nem lehet veszteség. Ahogy Geréb műűvésznő gondolkodik, annak a XIX-XX. század fordulóján talán még volt érvénye. Az ősnő bába maga szelektált, egy kis nyomás a buksira -és nem örökítette neki a nehézmelóját, a nehéz-szülést és egy semmi, a következő tavaszon szülte a következőt az ősnői attitüdben élő anya. Ma azonban egy akart magzat elvesztése is tragédia. Nemakartmagzat elveszejtése nemügy.  Már ott tartunk, hogy neve van a meg sem születettnek, akinek a neme sem sajáttitok. Itt jegyzem meg, hogy bábák, de idősebb nők is csak a megterehesedett(nem is meztelen) hasára nézve megállapították a magzat  nemét.  Temetést rendeznek a halvaszületettnek, teljesgyász illeti. Az ősnő szíve madzagja is megszakadhatott akár még a magzat elvesztésében is, hátakkor már csecsre vett dedének elvesztésén! Igen ám, de ő lelkileg erre készült is, edzette magát, nem "akarta" annyira szeretni a dedet (mint ahogy ösztönét le nem győzhetően mégis szerette anyaiszerelemmel) ... de mégis az újszülöttel   olyan viszonyt alakított ki, ami ma már nem jellemző. Talán a gyereket az azon szerezhető pénzért szülő nőre... Aki azért lesz terhes, mert a terhespornóért felpénz jár. ÉS persze a jog, a társadalom a média, a közhangulat és a stb stb se úgy kezeli a baba elvesztését. És ráadásul: megvesznek a jókinézetéért jóhelyen fekvő tündély mézeskalyác'házikót, de nem adják meg a konvenciónak, ami jár, azaz életmentőkészülékre meg nem költenek. Ezek nem spekulációk, ezek alapok, amiket Geréb sarlatánnő nem vett figyelembe. Láthatóan a tudatbefolyásoláshoz nagyon jól ért -de a lába elől meg nem rúgja félre a sámlit és elesik? Így nem teljestudás az övé -így ő csak sarlatán. És ez egy (1) eset. És a biodinamikus kisérletekben száz másmilyen van. Cizella: És direkt, Geréb sarlatánnő elmeállapotára tekintettel, nem térek ki arra, hogy egy ősnői ősbábai testület miként minősítené Geréb művésznő egynémely "szakmaias" fogását. Különben megmondaná neki sok-sok ma élő bába is, ha a média eléjük is tolna mikrofont.
 
És az sem véletlen, hogy a spanyoluborka médiapukija konkrét gennyet zúdított a német biotermelés gépezetére.

 

Végmottóként Mezei Ottóné Klári néni bölcsességével metszem el a szövegáradatot:

"Nem az a baj, ha automata mosógéped van. A kérdés az, mit csinálsz az így megtakarított időddel."

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr703012855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2011.06.25. 07:42:46

Egy témát nagyon hiányolok ebből, hogy teljes legyen az ív - az autókat. Mert magyarázd már meg, hogy egy egészséges, járni tudó embernek minek a segge alá egy ilyen többmillióba kerülő szar, ami környezetszennyező és nyeli a pénzt. Vegyük bele ezt is, hogy van, aki fel nem szállna máv-volán- bkv-ra, biciklire, a lábbal járás már nem alternatíva..hm..ez nem idiotizmus? persze, minden megmagyarázható, hogy rossz a menetrend, időhiány, kényelmi szempontok, de akkor minek röhögni a dobozos tejberizsen, az is pont ilyen, csak sokkal kevesebbe kerül, és kevésbé rontja a levegőt

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2011.06.25. 07:46:30

a konzumidiotizmó legfőbb példája szerintem az autóipar - autótartás, sőt, az autózzunk 30 kilómétert, hogy jól bevásároljunk, mivel kiskezünkkel a buszon képtelenek vagyunk egy ötkilós csomagot hazavinni szemlélet. Na, még ezzel ki kéne egészíteni, aztán röhöghetünk a hajfestéken, meg a női borotván (ami semmivel sem drágább, mint a férfi). és hát ugye, a fő autóbuzik, azok férfiak, véletlenül én is ismerek egyet;)

magyar-magyar szótár 2011.06.25. 08:10:48

@Budai Hella: Ez is ismétlés lenne, de a kedvedért beleismétlem, mert én, mint autóbuzi ha csak tehetem, biciklivel járok. Láttam egy kamionost, aki úgy hordja a fülkén a biciklijét, mint a túristák, az igazi (tehát nem magyar vagyis hatalmas)ipariparkokban É-Olaszországban sajnálja koptatni az autót (ami nem az övé) s ezért biciklivel karikázza el a 6-8 órás várakozási időket, nem pedig leakszt és a vontatóval, mint szokás.

magyar-magyar szótár 2011.06.25. 08:14:13

@Budai Hella: Sajnos Lyukmagyarországon az autóval elmenni bevásárolni létbevágó: Máskülönben nem jössz ki a havi 90 ezredből. Ami a lyukmagyarországi faluban havi ceh 102ezer Ft lenne, az a bp-i fosonyban 47ezer.A benzinköltség 7ezer, számoljál. Többször figyelmeztettelek, hogy alig van benned empátia. A Legszegényebb Faluban összefognak a sógornők és úgy mennek a lidlibe, minden nagycsaládban van autó, nem is egy és ökonómusan közösen használják, bezzeg az elidegenedett magyarok külön-külön kocsival mennek.
Ahogy a népibölcsesség tartja: pénz kell ahhoz, hogy takarékoskodj. Ma 100 Ft-tal drágább a kila-kenyér Lyukmagyarországon, mint a Neonfényes datolyazabálóban.

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2011.06.25. 08:18:02

@magyar-magyar szótár: és azt mivel magyarázod, hogy itt, ahol pompás a tömegközlekedés, a neonfényesben, itt is tömve az áruházi parkoló? az nem konzumidiotizmus? alig látsz valakit, aki elmenne a kb. 30 méterre lévő villamoshoz a cekkerrel, szülők autóval hordják a gyereket az egy buszmegálló (gyalog 8 perc) iskolába...és ahogy te fogalmazol, ha teheted biciklivel jársz..mikor ültetek utoljára családilag volánbuszon? :) vonaton?

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2011.06.25. 08:21:10

roppant egyszerű MÁS hülye, kényelmeskedő szokásain röhögni, de a sajátunk, az, ugye, jóillatú, te mondod mindig
pl. előrecsomagolt tejberízs - ott rohad a tag a munkahelyén, enne valami édeset, de éppen mit szólna a főnöke, ha a tea (kávé) konyhában leállna tejberízst főzni..
jó, a hajfestés hülye szinre, az marhaság, ugyanúgy, mint a gusztustalan műkörmök

magyar-magyar szótár 2011.06.25. 08:29:20

@Budai Hella: De, konzumidiótizmus. Azért autóznak az emberek, mert az autó a lakás-övrőjük része és így kapszulában ülnek és nem kell érintkezniük a társadalom tagjaival. Aztán hazamegy a tünike, beül a gépbe és ír valami faszát pl a társadalmi elidegenedés új kérdéseiről. A tömegközelkedési eszközön emberek ülnek, akik PFÚJJ.
De egyébként: "Szüljek? jaj, az a sok pfújj minden, ami a terhességgel, szüöléssel jár és a pelenka! Meg a sziszkóim!"

magyar-magyar szótár 2011.06.25. 08:32:28

@Budai Hella: Ez konkrétpélda: Biodinamizmusban a Bezzegónijó előttünk áll. Ha muszáj, megveszem rá van írv, hogy ne mossam el mert azzal vizetpazarlok de elmosom, és oitthon csinálok magamnak tejberizsát és beviszem a munkahelyre és tejberizsánként magamnak megspórolok 150 Ft-ot valamint kevesebb fogy a PE-tégelyből. És iitt visszajön a "szabálytalanságom" amiért el merészelem mosni a PE-tégelyt vizet pazarolva. (De lehet nempazarolva is mosogatni: Védéken állataim vannak és az asztalimorzsa, hulladék, a konyhai disznók csirkék és kacsák csemegéje. Ezért mosogatáskor is először úgy kaparok, a kenyérrel kitörlöm a tányért és a kenyerek áztatva a kacsa szereti ésígytovább, JÓ ÉRTEM te az emeleten városban ezt nem teheted meg, de nem is azért mondom, hogy lecsapj, mint a kecsapot.

magyar-magyar szótár 2011.06.25. 08:35:05

@Budai Hella: A hajfestés hülyeszínre: ez is piactágí6tás következménye. VALAMENNYIRE elfogadható a hajfestés, iszonyú rákkeltő pl ez a most divat mattfekete haj!!! szóva az őszülés vagy hasonlók miatt. valaki pszichésen beteg a vörös hajától és barnásra festi. De pl neonszínekre? "Mert nekem így tetszik!" -pedig nem neki tetszik, csak elkapta a komplextervezés kalamolája.

magyar-magyar szótár 2011.06.25. 08:37:45

@Budai Hella: Családilag volánbuszon, az számoljál már, ott tartunk, hogy megfelelően jó autóval lassan egyedül is jobban megéri, de az bizony súlyosan pénztárcábavágó, ha az egész család busszal megy. És ekkor még nem beszéltem a buszmenetrendről. Az időről, persze. Azt például meg lehetne tenni, mint a Zónijóban sok biodinamikusan gondolkodó, hogy egy munkahely egyfelől érkező emberei egy autóba ülnek össze, itt még nem tartunk, mert a mi autósaink leginkáb még elsőgenerációsok és énházaménváram-kapszuláiban ülnek és idegennek oda:coki

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2011.06.25. 08:39:02

@magyar-magyar szótár: jó, de van, aki impulziv annyira, hogy este még nem tudja, hogy másnap délben tejberízst enne:))
a palackozott víz tényleg marhaság, illetve, azért sokan megvesznek ugyan félliteres petpalackot, de aztán csapvizet, teát, stb tesznek bele, a suliban is kevés az a gyerek, akinél az eredeti dolog lenne a palackban, ez inkább termosz / kulacs, stb helyett van.

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2011.06.25. 08:42:06

@magyar-magyar szótár: jó, a tömegközlekedési árak, az igaz, de ha ÁLLANDÓAN tömegközlekedni akarsz, akkor a bérlet vagy autó összehasonlításban a bérlet mindenképpen olcsóbb. Egyébként biztos vagyok benne, ha ugyannyiért volánbuszozhatnál, akkor is autóznátok, mert itt jön be a fogyasztói társadalom lényege, a kényelem. Igen, szar a menetrend, meg pfujj micsoda alakok..és nektek ennyit nem ér meg, hogy ne legyen globális felmelegedés? :D

magyar-magyar szótár 2011.06.25. 08:54:42

@Budai Hella: Impulzív az a nő. Sokkal több élvezete van s ha egy élvezetre ínyén vágy éled AZONNAL kell neki, nem holnap vagy este. Ha melege van JUJ AZONNAL MEGFŐLÖK kis enyhület HŰDEHIDEGLETTMEFFAGYOK! ééhes JAJ BEHALOK ANNYIRAÉHESVAGYOK -ezt leginkább elnyomja, de amikor kismama, akkor a picsoid legenda alapján "mindentszabad" s akkor tobzódik.

magyar-magyar szótár 2011.06.25. 08:58:09

@Budai Hella: Természetesen furdal a lekiismeret a globálisfelmelegedés miatt, akkor elismétlem:
90ezer helyett 40 ért kell vásárolnom és ez így jön jól ki, nem ha darabonkint beautózom érte, fogj egy papírt meg cerkát és számolj.

A biodinamikus szemlélet nem észnélküli eszelősség, engednem kell itt ott, ha már megvettem azt a kurva PE palackot, úgy vegyem meg, hogy másra is használhassam. vagy: recyclingbe tudjam adni.

Namost hogy ha egyszer beutózom 4 liter benzinből és elhozom egyszerre az 50 ezremet megspórolva a cuccot, az az autómnál 400-szor több károsanyagot okádó busszal 16-szor?, Szerinted?

te el tudol hozni a buszon 97 kg-t szatyorban?

magyar-magyar szótár 2011.06.25. 09:02:22

@Budai Hella: Az empátiahiány mellett az analóg rugalmatlan ragaszkodás is probléma, nem tudok eltekinten EGYSZER SEM
A biodinamikus szemlélet nem lehet elvakultan szektás, mérlegelni is kell. Néha egy PE palackkal bűnözöm ugyan, de lehet, hogy nagyobbűnt váltok ki.
HA muszáj autót vennem, tudom, hogy mit vegyek, egyet, ami fincióját teljesíti, károsanyagot KEVESEBBET!!! bocsát ki mert régebbi, tehát jobb motorja van és KIHASZNÁLOM a belevitt energiát mert leroz6sdáll róla a kaszni és a mortoja még patent NA EKKOR mehet a roncstelepre
A japánok tökéletes autókat daráltatnak be 8 évesnél öregebben. na, az pazarlás és környezeti kíméletlenség. De a ruszik átviszik Vlagyivosztokba és ott kihasználják csummára a belevitt energiát.

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2011.06.25. 09:05:14

@magyar-magyar szótár: nyilván nem a 97 kg szállítás esetére gondoltam
de nem te mesélted, hgy nálatok az autós pasik a menők, mert beviszik a csajt a városba pizzázni? na, most biztos vagyok benne, ha rossz is a menetrend, valahogy be tudna jutni a csaj volánbusszal is, csak várni kell, kényelmetlen, stb, viszont, az én szememben ez nagyobb picsaság, mint a pet palack, vagy a hajfestés

magyar-magyar szótár 2011.06.26. 02:06:13

@Budai Hella: Tényleg, amit tanusítasz , az empátia totális hiánya. A Város tömegközlekedése tűrhető. Sokan-sokan azonban nem veszik igénybe , jőnek a pl vadzöldek, akik a gombot meg is nyomnák és AZONNAL elvágnák s ki az autósközlekedést a picsába. Addig ugyanis nincsen gondA Város közlekedésével, míg a konglomerát egy (azaz egyetlen) alkotójában szeretnék valahova eljutni, jó, legyen kettő, ha a csatlakozásipontot jól választom. Erről már számtalanszor vitatkoztunk és a baj az, hogy nem tudod azt elképzelni, hogy egy menetrendben másfélórás semmik vannak. Egész települések a nap bizonyos szakaszában megközelíthetetlenek.

Csaj, pizzu[ka], bejutni, volánbusz. Vidéken pl pizsamaosztás van a tömegközlekedés felől úgy este 8 tájékán.

Egy autóval 25 perc alatt megtehető távolságot az autóbusz a "bezzeg az énidőmben" 45, ma 1ó10p alatt tesz meg.
Kérdezz már meg BÁRKIT, hogy ha neki nem kerül semmibe (és ez ősi nőiattitüd!!! ez a lényeg, egy szál semmibe bemegyek a faluba és a hasikómban pizzu, fajlajt, süti, számba cigi, valami fincsi édesz [breeze] és egy fillért nem költöttem, sőt, az én picsácskámat illessem a retkes és kényelmetlen buszülésre. Sőt válogatok újabban: klíma legyen abban az autóban.
És ez még nem is vidékicsirkiekérdés.

A fiú felől:
két buszjegy: 800+800 Ft a buszpályaudvarról a pizzuzó helyre tömegk. 250+250=500 Summa 2100 Autóval ugyanez kb 1500 Ft. Ugye még otzt van a nyamika, amit ki kell fizetnie, sokszor a pizzukábóly egy szeletke elég. Nem, nem spórol a gyerek, csak... van arra az estére 3000 Ft-ja. Azért írom ezt le, mert gondolom el nem tudod képzelni, hogy a "Na, ki visz be engem pizzuzni?" felszólításra az egyik fiúő előáll: "Én, 19.35-kor indul a busz!"
PONTOSAN a lényeg nem a pizza bele a hasikóba, hanem az, hogy "Az én egyedülállóan különleges fincsi picsácskámat NEMAKÁRMILYEN autóval vigyék a városra föl!"

Időben: autóval az egész cucc 80p, busszal 2X60p az 120, aztán 2X20 az már 160.. 180p
Olyan vagy, mint azok, aki "szabadságjogokt adnának Kínának" kiindul magából, van egy jólhangzó és tényleg fasza szisztemje, csak éppen fő körülményeket, meghatározó viszonyokat nem ismer, nem képes felfogni, mivel is jár jogilag is a teljes szabadságjogok, kb 100-200 [300???]millió ember AKAR Kínában AZONNAL autót. És az, hogy "szabadságjogok" az nem mazsoláskalács, hogy áájjjjá meg, majd én most elkezdem osztogatni ÉS MÉGSE adok meg mindent, a mazsola marad, coki!

Tényleg, néha elképesztő vagy -ez egyébként szemlélteti is a rugalmatlangondolkodást. Hiába meggyőződésem nekem az "ökoszisztémavédelem" a teljesen türheő-de jaózzan parasztiésszel is meg kell próbálnom, nem csak a saját hűdddefejlett vagyok má!-mal (ez jellemző az észosztó-leosztó majdéntudom hűddefejletvagyok már elpicsásodásra...)

Steinmann Lujza 2011.06.26. 08:01:45

@magyar-magyar szótár: tévedsz, én csak azt mutattam be, hogy neked bizonyos dolgok megmagyarázhatók, és akkor nem konzumidiotizmó, mert az úgy logikus, de más hülye vagy pazarló fogyasztói társadalmi szokását leszólod
a pet palackos vagy pe tejberizsás csaj semmivel sem nagyobb picsa, mint az, aki autó alapján választ pasit, ezt azért lásd be
ki hülyébb? aki hisz laboratoire garniernak, vagy az, aki autómárka alapján dönti el, hogy kivel dug?

magyar-magyar szótár 2011.06.26. 08:32:18

@Steinmann grófnő: A kivel dug és a fő-férfi választás az kettő. A bonobo majmok főbb nőstényei természetesen az Isteni Vezér hímmel dugnak -de hhunyorognak a feltörekvő fiatal hímek pofásabbjainak, mert ki tudja, mi történik a Vén Fasszal, ugye a fejére eshet egy véknyítóüllő és mi lesz.
Ism.: Azt figyeltem meg, mentől karikatúrabőrfejűbb igazi vállalkozó állatfajta hím (röviden geciláda) asnnál odaadóbb tündéri kis felesége (egyszerű, pl tanárnőként dolgozó budai úrhölgyek TEKINTETÉBEN boóóórzalmas piccsaaa, legtikosabb koponyazugaikban viszont CSAKIS AZ ANYAGIJAVAK és főleg LEHETŐSÉGEK (amiket a tanárnő SOKKALJOBBAN aknázna ki, jobbcélra használna etc) miatt yummie neki. Mármint az az igaziférfi, akire a szájinkójával azt mondja blöeaaa. Az is ism, hogy még sztárszoinglik ellenállása is elovad, vegyük a jövedelmüket XXX-nek, mondjuk egy csiganyálat izzadó küövér ragyás és kopasz DE NAGYOÖNÉRTTELEMS 5XXX jövedelmű pasi miatt. Szomorúan unalmas igazságok ezek.

Namost az igazság: természetesen föl lehetne szerelni gombokat s akkor minden mehetne a PPPPbbaa, ami nem tetszik NEKEM, vagy SZERINTEM nem eléggé bio vagy környezetvédő vagy stb. Cdsakhogy sajnos pontosan ez a konzumpicsa társadalom tragédiája: nem lehet csak úgy el meg kitörölgetni meg megszüntetni csak úgy sávokat, mert több (= nagyobb környezetikatasztrófával) kötjük be. van most ilyen igény, miszeritn ATOMKRAFT PFÚJ ÉS AZONNAL LEKAPCSÓÓÓNI csakhogy véletlenül pl a hazai iszonyokban már ez a második füstös tél volt s akkor még fokozódna a füstösség.
Lehetne pl MOST tűzifa-erdőket ültetni, de még van fa, majd 10 év múlva nem lesz, akkor már egy akácerdő fél-vágásraérettségben állna.. na majd AKKOR lesz eredetiötlet, amikor már 10 éve késő. Akác: pfújjujujújj, nem őshponos itt.
No de ki a telefaXXXom tud várni 120 évet tölgyre bükkre-...
ésígytovább. Nekem is támadnak szélsőséges gondolataim.

És a te tüchtitge ordnungodban is, ha megpiszkáljuk, vannak "káros" doolgok.

Egyre nagyobb a rumli és bármerről is húzzuk, még nagyobb rumli támad, ezért az elodázások.

Pl viszonylag üzemanyagtakarékos autót gyártottak már sorozatban 1958-ban is, de pl Ameriklában 40 év kellett ahhoz, hogy rájuöjjenek végre, 7 liter üzemanyaggal NAGYOBB TELJEÍTMÉNYT lehet elérni, mint egy fos 5000-es "140 L+E-es" amerikai fostalicskával, ami lóerőszámra kb 1 tonna nagynulla elcipelése (látszat) jut...

magyar-magyar szótár 2011.06.26. 08:36:48

@Steinmann grófnő: Tudós marketingesek tervezik meg azt a hatásmechanizmust, aminek befolyása alatt a fogyasztó-konzum picsa szerint válasz partnert, hogy be tudja-e vinni pizzuzniu a városba és mit fog neki venni karira meg szüli és névnapra. nem bűnös, hanem áldozat, nem a génjei termelik a picsaságot, hanem szakemberek, pl olyanok mint te vagy én, munkájuk kereteiben szakszerűen szopatják bele a Tube-ba. Nem képes magát kivonni a kommunikációs hatások alól. A gagyiruhaipar egymilliárd embert tart el, ha ráállnának az én ízlésem szerint 4 évig jó bluejeansra meg hat pólóra, 3 farmerben hat pólóban három pulcsiban és 3 pár cipőben ki lehetne húzni a tinédzserkort, egymilliárd ember gebene éhen, muszáj azt a sok szart eladni/megvenni. MUSZÁJ a csajnak picsának lennie és bevitetnie magát pizzuzni, mert ha BIMM úgy lenne, ahogy te szeretnéd tegnapról mára, holnapra beindul a dominósor és meggebedünk.

magyar-magyar szótár 2011.06.26. 08:38:15

@Steinmann grófnő: Mindannyian részesei vagyunk ennek a mechanizmusnak
a mai index címlap nyomán: mindenki a maga jetibőrjét forgaSSAJA. Az index ugyanolyan képmutaó geciládarakás, mint a jetibőrforgatók és nekik is ugyanúgy a pofájukba lehet goglitzni ma már, mit mondtak (vagy pláne: nem mondtak!) tegnap.

Steinmann Lujza 2011.06.26. 08:55:58

@magyar-magyar szótár: üdítő lenne folytatni a tegnapi polémiát, de ma elutazom
vonattal:)

Feesh 2011.06.26. 10:41:38

@magyar-magyar szótár:

"Lehetne pl MOST tűzifa-erdőket ültetni, de még van fa, majd 10 év múlva nem lesz, akkor már egy akácerdő fél-vágásraérettségben állna.. na majd AKKOR lesz eredetiötlet, amikor már 10 éve késő. Akác: pfújjujujújj, nem őshponos itt.
No de ki a telefaXXXom tud várni 120 évet tölgyre bükkre-..."

Oldalvagany, de: En a helyedben nem az erdokert aggodnek ma Magyarorszagon:

www.mgszh.gov.hu/szakteruletek/szakteruletek/erdeszeti_igazgatosag/erdovagyon_adatok/erd_vagyon/novekvo_erdtoter

Ellenben azon erdemes lenne elgondolkodni, hogy a csudas Unio miert ad penzt arra, hogy ultessunk tolgyet meg bukkot stb 100+ eves vagasforduloval a magyar szantok helyere? Ha valamit felteni kell akkor az a szantofold es nem az erdo. Mondom ezt erdeszkent.

I_Isti 2011.06.26. 23:44:41

Nálunk pl némileg arzénos a csapvíz. Meg nagyon sok helyen még mo-n.

magyar-magyar szótár 2011.06.27. 05:25:17

@I_Isti: Azért kéne tisztítani. Sokhelyen az arzén nagyapáink hagyatéka a jó kis Darsin és hasonló korai növényvédőszerek maradékaiból lemosódvást, hát még mi mimindent hagynánk így ükunokáinkra, akik hálisten nem lesznek.

Van még mindenféle, amit ki lehetne szűrni a vízből, de pl a fejlettnyugati gleccservizek jórésze is miből van szűrve...

Pl egy fejlettnyugati talpast dob a magyr fürdőszobában, mert itt aztán a csapvízből 3 hónap alatt egy kezdő maffla és tapasztalatlan háziasszony fürdőszobájában aggteleki cseppkőbarlang keletkezik és a sok "csudaszer" úgy fölmarja a dizánnyfürdőszobát, hogy a szűretlen ásványokban gazdag csapvíz méginkább föltapad üledékeivel...

magyar-magyar szótár 2011.06.27. 05:31:11

@Feesh: Igen MIND A KETTŐ IGAZ -ez ugyebár a PICSAIZÁLÓDÁS 22-es csapdája. Akárhonnan húzom, tized és 36-odigazságocskákat húzok,. Szisztéma a picsaizmus, mint az ökoszisztéma is és ugyanúgy: Nem vehetni el egyetlen elemét análkül, hogy mégnagyobb katasztrófa ne keletkezne -ezért kéne pl a vadzöldeknek is észnél lenni. Másnak már elmondtam, de pl "megadni Kínának a szabadságjogokat" egy 25 évvel ezelőtti fejlettnyugati idea rózsaszín álmai... Ha mindenkinek joga lenne autóhoz jutni Kínában, az6 kb fél év aélatt világkataszrófát eredményezne. Ilyenkor szoktak az okostojások a kompromisszumaikkal GYÖNNI miszerint mjd ők fékeznének. Majd ők a térgyükkel kitámasztanak.

A magyar szántót nem "megszüntetni" akarják, egyzserűen a földingatlan az egyik legtartósabb pillére a banki szférának. "A föld azé, aki jelzáloghitelt kap rá" A magyar elavult bvüdösparaszt csudálkozik, amikor a spekuláns a hosszú tárgyalás végén búcsúzóuil odaszól: "Ja, nem akarná művelni a földet, -mert arra bnekem se emberem se kapacitásom és nem is érdekel!"

Szinezhetjük az olyan mindenféle telepítésekkel, amiknek a célja a hamarosani kártérítés igénylése kisajátítás miatt. Nem az unokáinak ültet diófát, hanem az ötévmúlvai buli kedvére.

magyar-magyar szótár 2011.06.27. 05:33:03

@Feesh: Én nem tudok mindent, keveset tudok és azt is felületén. Ezért biztatnék arra mindenkit, aki MINDENT tud egy részterületről, mondja el. Abban az igézetben élünk, hogy mostbezzeg a sajtó és hűdemindent elmond, lófaszt se mond el, semmit se, állandóan csak a pillanatnyi politikaiigényeknek felel meg a sajtó.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.06.28. 03:08:30

szőrtelenítés: 5000 éve. lemész észak-afrikába, és a mai napig szőrtelenítenek a nők. a középkorban még a férfiak is, van történet arról is, ahogy a gráf elméne a borbélyaszonyhoz, aki a dolgot a kezébe vevén ügyködött, majd megfedte az ifjút, hogy ha így folytatja, megáll az magától is.
meg még: régen nem volt olyan nagy vasziszdasz a lánynak párt találni: ha egy faluban volt 10 leány, abból hármat odaígértek már születése előtt, kettő meg csúnya, a maradék öt hangosan és gyakran finghatott is, akkor is volt minden ujjára kérője. oszt ahogy többen lettünk, már nem látni a konkurenciát, és ettől idegesek, mert nem tudják, hol a helyük a csordában, tehát kisminkelik magukat (mint 5000 éve, megint csak), leszőrtelenítik, hogy ösztrogénesebbnek (szebbnek) tűnjenek, stb. és ez ugye fujjfujj. bezzeg a borotválkozás, ami azért kellett, hogy a gázálarc jobban védjen 1914-1918 között, az más. az a halált élteti, nem az életet.
konzumálás: régen is megvettek minden szart, amit elibük tettek, csak azt kellett mondani, hogy párizsban most ez a menő. nincsen ebben semmi új, csak jobb (gyorsabb) az információáramlás (amiről nem tudunk, ugye, az meg se történt).
környezetszennyezés: hány, de hány kultúra tűnt el a föld színéről, mert kivágták a fákat, elterelték a folyókat, a semmi közepére építettek városokat mindenható uraik parancsára? ne hülyítsd már a gyerekeket, hogy az elmúlt 90 évben kezdődött minden rossz.
ja, meg a muzulmánok: van olyan értelmezés (és gyakorlat), hogy a férfi és a nő törvény előtt egyenlő, meg olyan is, hogy nem. ezek a családok gyakran egy háztömbben élnek egymás mellett is akár.

magyar-magyar szótár 2011.06.28. 05:07:05

@bs395: úgy tudom,
(szerinted) körkörösen érvelek, vagyis azt állítom, hogy minden megvolt már. Így van, ahogy mondod, nyilván a történelemelőtti sámánok a ma görög szigetvilág -ként ismert területen azért tilalmazták (persze észérvek mellózésével Mahakka Phulli-i-Wámmákháá parancsára hivatkozva) a nem emberültette tölgy kivágását, mert volt arra példa, hogy egy szigetet letaroltak, hogy az akkor éppen aktuális Nagy Család részére Thua-Ahamma-Lhaa-Bakhavammala istenség szentélye címén vártat és tárházat építsenek és mi lett a sziget mikroklímájával.
A mai picsaságoknál százssor nagyobb picsaságok voltak a hordaidőkben is már, különböző tetoválások, csonkítás
ok, torzítások.
Söt nemrég pedig azt állítotztam, hogy mnindig az aktuális idő az aranykor.

Namost viszont megérdemelnéd azt, hogy Brahms hegedűszonáták formájában kifejeződő különbség-ként tapasztald meg a visszaalakuló romlást és a viszonylag irreverzibiliset. Egy kopr mediterrán sziget röpke 5000 év embernélküliségben megint dús növényivegetációt fog hordozni, de pl ugyanez Manhattan esetében kissé hosszabb folyamat.

Természetesen a maimérce szerinti 20-as UV -B sugárzás után akár már 10-20ezer évvel is visszaállhat mondjuk a rendes 8-9-es sugárzás a kikupoálódó ózonpajzs alatt...

Gaia Ős Anya Picsa százszor engedékenyebb, mint te, őtőle osztán az egodeista társadalom ne szüljön/akarjon gyereket, nemgond, ő ezt már direkt így meg is szerelte, akkor az az egodeista faj mehet is a kukába éspl az europid elpicsásodó faj jövője már biztosan is ez, latolgatni lehet, vannak, akik 2400-ra modellezik vannak, akik szerint már 2222 körülre úgy lesz.
Bánod-e?

Fenehorizont 667 2011.06.28. 08:08:10

@magyar-magyar szótár:
szerintem az egodeista nem egy faj, még átvitt értelemben sem, meg sehogyan sem. ez egy kultúra. a kultúrák pedig önfenntartóak, veszély esetén (pl más kultúrák dominanciájának túlzott ráhatásakor) összezárnak.
az egodeista kultúra kukába kerülését valószínűleg olyanok modellezik, akiknek valami bajok van vele (mint pl neked), és a jelenlegi állapotából indulnak ki úgy, hogy az általuk többre becsült kultúrákkal összehasonlítva hatalmasnagy kontrasztot találnak azokban a dolgokban, amikben szerintük az egodeisták visszafejlődtek egy más, pillanatnyi állapotában(!) randomra, ízléshez és a fenti véleményhez igazított tulajdonságokban életképesebbnek bizonyuló, általuk többre becsült kultúrákhoz képest.

persze szerintem ilyet nemnagyon modellezett senki, csak hasraütöttél, és leírtad egy vágyadat.

ettől függetlenül szerintem kurvára nem így lesz. én megengedem azt luxust magamnak, hogy bár sokszor (többször, mint ahányszor nem) okádnom kell az egodeizmustól, de lássam a 2400-as éveket, amikor az egodeista, liberális-kapitalista kultúra a földön fellelhető anyagi javak mintegy 40-70%-át birtokolva valósággal tobzódik!
természetesen más kultúrák kárára. az átlagéletkor itt nagyjából 100-110 év lesz, és halálos lefolyású betegség egyre kevesebb. régi helyett új mell, új száj, új vese, új tüdő, új máj, új agy, új fasz. kevés gyerek? lófaszt! először érezzék meg a kormányok a vásárlóerő drasztikus csökkenését a kevesebb születés miatt. olyan kampánnyal, igéretekkel és politikával fogják támogatni a családot, hogy beszarnál, ha élnél akkor. az információ már most kurvagyorsan terjed ahhoz, hogyha kell, egységesen mozdítsa ezt a szemre öregedő monstrumot úgy, hogy bármit lenyomn a zemberek torkán. hatékonyabban, mint most. egyszer tapasztalják meg az itteni 'őslakosok' bevándorlók miatti, valódi lázongásait, jönnek majd a kurvára nem kemény szankciók, és ott nem lesz mellébeszélés, hanem gecire kegyetlen, ámde annál hatékonyabb takarítás. mer az őslakos fogyasztó a kényelméért bármire képes lesz. és amikor ez bekövetkezik majd, akkor még mindig jóval-jóval többen lesznek őslakos fogyasztók, mint az idegen kultúrákból idevándoroltak - hiszen ha ez nem így lenne, akkor azt jelentené, már elnyomták őket, és fel kellet adni megszokott létüket. és erre nem hajlandóak, semmilyen körülmények között.
márpedig egy fogyasztói társadalomban a lakóság igényeihez igazítanak mindent. ezeket az igényeket csak bizonyos mértékben lehet megszabni (pl milyen sampont, mosóport vegyél). azt kurvára nem magyarázza meg egyik kormány sem, egy európai-keresztény (akkor már valszínűleg protestáns-kapitalista gyökerekről fognak beszélni) kultúrában szocializálódott embernek, hogy az arab/néger/cigány az szép, mint idegen, ha a bőrén érzi az őslakos a különbségből fakadó konfliktusokat.

ezt a kultúrát beszivárogva lényegileg megváltoztatni gecire semmi esély: két út van az előtt, aki majd megpróbálja. megszokja (tehát asszimilálódik, magyarul ő is klubtag lesz), vagy megszökik (kitoloncolódik, gettóba, körbezárt nyomortelepre, alja gecimunkát végző, brutális méretű komplexumokba záródik). és mindehez megvan az az informális és anyagi hatalom, ami az ellenséges kultúrának nemigazán.
lehetséges, lesznek kihasadó szigetek, és új határvonalak születnek majd, ezt nem tudhatom, de azt elképzelni sem bírom saját, sötétebb bőrű embertársaimra nézve milyen lesz, amikor elkezdi az 'nyugati' kultúra a saját önvédelmét. illetve elképzelni el tudom:

nemvalami píszi, az biztos.

ha felülről nézed picit a dogmáidat (nem kell olyan magasról), és lazítasz a világnézeteden, akkor kezdheted keresni ennek a jeleit a híradásokban. üdvözöllek egy szép jövő kezdetén
ha egyáltalán elolvasod idáig :D

magyar-magyar szótár 2011.06.28. 08:22:24

@kchkscak: Á, dehogy. A természeti alaptörvény az egodeizmust kizárja. Nem szaporít az egodeista és azzal kihal. Vagy pl túl nagyra nő és a fingása és böfögése elpusztítja az ózonpajzsot és akkor párszázezerévre sihta a megalománoknak. Csak afféle cickány méretnek lesz jövője.
Be se kell avatkozni hozzá...

Fenehorizont 667 2011.06.28. 08:47:33

@magyar-magyar szótár:

ezt a 'természet alaptörvényeit' nagyjából 5000 évvel ezelőtt elkezdtük a smegváltoztatni. az ember attól ember, hogy ezen fáradozik. jelenleg ennek a kultúrának a birtokában van az ehhez szükséges, földön megtalálható eszközök mondjuk olyan 94%-a.

tudom, hogy nem barátod a technikai fejlődés, de attól még egy lézervezérléső, robotrepülőgéprő indíható rakétával egy süllyeteg pár mozdulattal megölhet többszáz életerős férfi és nőt.

szerinted egy kultúra (az őskori közösségek mai megfelelője) nem reagál arra, hogyha a saját léte végének első, bármilyen előszeleit megérzi? és mondom, ehhez megvannak az eszközök.

ezekszerint nemnagyon gondoltad végig. el se olvastad, úgyhogy ne szaporítom a szót, pedig tudnám. egyszerűbb nagyra pukkadó, majd kifingó süllyetegekkel elintézni. végülis.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.06.28. 09:45:47

@magyar-magyar szótár: bs395 nagyon jól mondja. azért kurvára mindegy, mennyit szaporodik a nyugati kultúrkör, mert - és a nevében a lényeg - kultúrkör, nem genetikailag rokon nép. Nem fajta, nem rassz. Azaz nem fizikailag kell örökítenie magát, hanem szellemileg. Párhuzamos példa lehet (bár enyhén erőltetett) a kereszténység, ami jócskán túlterjeszkedte a népet, amelyben született. Amit állítasz, az olyan, mintha azt mondanád, a katolicizmusnak az fog véget vetni, hogy a nem baszó papok miatt kihal a fajtájuk. Ha az kell (mint a 84-ben, ugye) fogja az európai kultúrkör a bantu néger csecsemőket és milliószám asszimilálja. És akkor az már - fekete vagy sárga - fogyasztói társadalmi elem lesz.

magyar-magyar szótár 2011.06.28. 10:04:22

@vészmadár (pica pica): Igen, ismerem ezt a forgatókönyvet. Alapja az a néger középosztály, amit a jelentős filmművész E. Murphy olyan jól karikíroz s vitrioloz, meg pár F,G,H I és J kategóriáés film, amiben egy-két fehér statiszta kap szerepet pl idióta benzinkutas vagy a picsa büféslány erejéig. Talán még a svéd négerek szülhették ezt az ötletet. A nembaszó katolikuspap nemkegyenlő az egode8istákkal, a dúló katolicizmus rémnapjaiban a XVIII-XIX. sz fordulóján is egy kisvárosban maxx 50-60 pap élt. Ma ugyebár egy vidékikatolikus papra 3-4 település jut, annyit autózik naponta, mint egy pékautó. Vagyis az egy papra eső egodeisták száma hajaja (ezt mint algebro-idióta mondom neked, te vagy a tudós) Nem szükséges misztikoidealista választ keresni, egyszerű darwinista-evolucionista igazság is az, hogy ha egy faj előnyt szerez a kiválasztódásban és túlszaporodik (Az egyed überalles és minden egyedet megmentünk, jelenleg a szülészek sportot üznek a koraszülött megtartásból s 300 g a rekord) akkor VALAMI történik vele, ha nem járvány vagy speciális élősködő, akkor pl a szaporodásával lesz valami. Ízlés szerint választható az alternatíva, de a két váűltó lényege egybefut: KAMPECC DOLÓRECC:
Az emberiség történetébhen voltak nyelvcserék. Az utolsó magyar is rég kihalt, de a magyar nép mmentalitása olyan erős, hogy átüt, imígyen elképzelhető, hogy 2150 körül a csokoládészínekben játszó "franciák" megszállván Berlint boche-abbak lesznek a boche-oknál.
Azt tapasztaltam, hogy a kun néplélek is így átplántálódhat. Van olyan kun település, ahol irmagja nem maradt a kunnak, de a 22 településről, főleg É-Magyarországról odatelepített mindenféle népségből olyan kunok lettek, hogy ihaj. Az írek is nyelvcserébe estek. (bár emléke maradt az ír nyelvnek)

Fenehorizont 667 2011.06.28. 11:45:25

@magyar-magyar szótár:
ja, a csokoládészínben játszó franciák...
láttál te már olyan kosármeccset, amiben az usa négerekből álló válogatottja játszik mondjuk kongó válogatttjával. tanulmányozd kicsit az árnyalatokat.

aszed, a néger most azér gyártja a gyereket, mert ő nem süllyeteg, és sok a spermája? nem, azért sok spermája, mert gyártja, mivel rá van kényszerülve kultúrális okok miatt. szüksége van rá. a nyugati kultúrában nincsen rá szükség, és aki itt kezdeni akar valamit, annak egy idő után szintén nem lesz. márpedig ha akar kezdeni valamit, akkor beilleszkedik.
úgyhogy a fehéredő néger majd szépen nevelgeti az 1-2 gyerekét, vagy nyomkod valami tamagocsiszerű, jövőbeni szart, ha már olyan faszán passzol az életvitele. mert ha nem illeszkedik be, és azzal tömegesen tapasztalható jelenségként kezdi veszélyeztetni a francia fehér középosztály kényelmét, akkor kap a pofájába, méghozzá állami szinten.
hogy mér veszélyezteti? hát azért, mert mások a szokásai, mint a fehér franciáknak.

ha már természet alaptörvénye, akkor ez az embernél pl az lehet, hogy megkönnyítse a dolgát, és kényelmesebben plusssz hatékonyabban végezze a feladatait. ezért csinált pattintott kőből baltát, valamint ikermagos processzort. a feladatainkat megkönnyítendő dolgok nagyrészét a téged frusztráló kultúra birtokolja, és asszed, majd a középosztály, vagy polgárság, vagy citoyenek, vagy miafaszom majd ül a tv előtt, és nézi a beáramló négereket? haha
érdemes tanulmányoznod egykét helyet, ahol ez az áramlás elkezdődött.

ismered azt a jelenséget, hogy white flight?
itt láthatod az eredményét.
www.youtube.com/watch?v=T6WKMNmFsxM

ha tanulmányozni szeretnéd a néger és a protestáns-gyökerű fehér kultúra békés együttélését, és a keveredést, akkor olvass utána detroit, st louis vagy washington demográfiai alakulásának és annak következményeinek.
a fent belinkelt videó látszólag téged igazol. de csak látszólag. én kemény, kezdődő harcot látok, és elszigetelődő városokat. nem városrészeket, hanem városokat. de ez még úgyis csak az eleje.

vagypedig keress a gyűjteményedben valami jó ellenpéldát (bár milliós nagyságrendűt nehéz lesz, de biztosan megoldod, ha akarod :), telepedj rá, és nyugtasd magad, hogy 300 év múlva nem lesz kopasz punci akkori megfelelője, ami majd a 250 év múlva születő, hozzád hasonló embert fogja frusztrálni, mert elrohant mellette minden úgy, amihez képest a mai csak tetűlassú vánszorgás. és majd jövendől pusztaságot 2700-ra.

Fenehorizont 667 2011.06.28. 11:55:11

@kchkscak:
ja, a videón ottlévő csónakok valószínűleg azért maradtak ott, mert a fehér középosztály a keveredés miatt érzett multikultúrális örömében olyan kurvanagy elánnal hagyta el a várost abból a pénzből, amit saját háza felgyújtása után kapott a biztosítótól, hogy már nem volt kedve elcipelni.

detroitban egy új ház 150 ezer forintnak megfelelő dollár. kerttel, fasza gyeppel.
a népesség aránya jelenleg 900ezerből nagyjából 800ezer fekete.
1930-ban nagyjából másfélmillióan laktak ott, abból 100 ezer volt fekete.
nemsok kávébarna gyerek születhetett.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.06.28. 12:12:53

@kchkscak: vagy az, vagy a feka nagypapa unalmában farigcsálta hikorifából.

Fenehorizont 667 2011.06.28. 13:05:20

@vészmadár (pica pica):
ja, és speciális technikával antikolta utána, mintha kiégett lenne :D

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.06.28. 13:09:52

@magyar-magyar szótár:
life after people (ha szert teszel egy magyar kópiára a sorozatból, lehet, érdemes megnézned): egy soksávos autópálya 20 év után gyakorlatilag elkülönbözhetetlen egy mezőtől.
azt én értem, hogy az információ áramlás és birtoklás (valamint gyártás) aszimetriáját minden korokban meglovagolják, hogy olyan szinkretizmust mutassanak be, amit fő- és jószágvesztés terhe mellett csak az uralkodó osztálynak szabad (aka "szajkómunkásság"), mert ők ebből élnek, de te?
mindenkinek kell egy hobbi. én pl engedély nélkül szinkretizálok, ki is szoktak akadni rá rendesen még a munkahelyemen is.
süti beállítások módosítása