Boldogult úrfikoromban a menő inkább Budapesten ment a szlengben, mi a raj-t használtuk, ami a börtönszleng cigányszekciójából került a diáknyelvbe. (A baro raj [razs?] nagy úr, a börtönhierarchia csúcsa, a királycsávó.) Oldalágon pedig a dígó [digó] kisérte…
 
Menő cuccokat kizárólag Budapesten vásárolhattunk. Megyeszékhelyek főutcáin lehetett   szerencséje a vidékiparasztnak valami félmenő cucchoz...
 
Menő budapesti motorossrác Krupp-sisakban (Sándor Dávid önportréja 1970k.)
 
 
Kezdődött azzal, hogy a magamfajta vidékiparasztnak nem is kellett túlságosan messzire merészkednie a Nyugati vagy Keleti pu-tól, már a Teréz krt-on vagy a Rákóczi krt-on a házak falán üvegvitrinben virítottak a digó és egyéb menő cipők, mind maszek cipőkészítők remekei. Egy menő digócipő 600 Ft-nál kezdődött, és kb 1200 volt fehér, krokogyélusbőr-nek látszó fejrésszel, de ilyenben vidéki megyeszékhelyen sem volt célszerű végigmenni a főutcán [mainstreet] , mert ahány rendőr szembejött, az mind igazoltatta. 600 Ft-ért egy vidéki termelőszövetkezet gépműhelyének esztergályosa 4 napot, egy budapestországi esztergályos pedig 2-3 napot dolgozott. (A vidéki téesztahó munkaideje napi 10-12 óra, a budapestroszágbelié 8, esetleg túlórával 10 volt.)  Innovatív büdösparaszt vidékicsávónak számítottam, aki még metrón is merészelt közlekedni, elvergődtünk az Ecseri útig s onnan villamossal ki az Ecseri’re, a piacra, ahol a kor mindenféle menő csempészholmiját is lehetett bántatlanul árusítani, pl olasz gyártású (narancssárga cimkés) Levi’s-t. 1200 Ft volt egy ilyen farmernadrág és kb 600 Ft-nál kezdődött egy menő póló, a jobb rock, progresszív és dzesszrock lemezek is 600-1200 Ft között keltek el… A korban is csempészettel leginkább a Hungarocamion Nyugatra kijáró sofőrjei foglalkoztak.  Menőnek számított az angol lobogó, az amerikaicímer és zászló. Nyugati cigarettát járási székhelyeken is lehetett időnként kapni, megyeszékhelyen még a kommunista ABC-kben (ezek a megye-és pártházakohoz legközelebbi üzletek voltak s választékuk azért különleges, hogy a helyiszintek vezetőinek ne kelljen megtapasztalnia vidéken különben általánosan jellemző választék-és áruhiányt... tehát a magamfajta hiányososztályöntudatú zsírtahópareaszt, ha szerdán érkezett rokona látogatóba, akkor beutazott a megyeszékhelyre és ott vásrolt a kommunista ABC-ben valami menő felvágottat, túrista vagy pickszalámit...)  1978-ban vagy '79-ben, már ne,m is tudom, melyik évben, november 7-én letartóztattak Törökszentmiklóson, a jelentős malom –és hadi valamint mez.gaz. gépgyártástól iparias jellegű mezővárosban egy szakmunkástanulót, mert amerikaicímeres egyszál pólóban sétált a főutcán. A 70-es években is jóformán az ország egyetlen élhető helyének számított Budapest, ahol minden másképpen volt igaz, meg érvényes és lehetséges éspersze a törvényeknek sem egyformán szereztek érvényt az erőszakszervezetek. Jogtalan címerviselésért másfél évet kapott a szakmunkásképzős kiscsákó a fiatalkorú bűnözők ki- és továbbképző intézetében, Tökölön. Budapestországban bizonyos részeken megúszta volna, talán a metróövezeten kívül bevitték volna az őrszobára és megverik, ennyi…
 
Az alábbi képek a www.fortepan.hu -ról valóak.
Menő budapesti technikus (dízsé/mozigépész, pl ifjúsági házban) Ilyen szakállal vidéken, 1977-ben elmehetett inkább a jó vidéki hernyótalpas kurvannyába még megyeszékhelyi csomóponti művház vonalon is, hacsak nem feküdt jól KISZ –vonalon…  
 
Kontrasztként egy falusi későkamasz-pár (nem-menők):
 
 
 
… Ilyen szerkóban , ünneplős szövetpantallóban-csíkosingben , parasztbbarna alkarral, vidéken huligán-ba számító séróval  megérkezni egy megyeszékhely középiskolai kollégiumába elsősként kész katasztrófa volt… A karóra ilyen szíjjal (ma menő...) különösen égő volt a Kojak-órák délnapjaiban még vidéken menőbe számított egy naptáras svejcióra (A lány kb félmenő értelmiségi anyutól csent bizsuja valamennyire tompítja a haja oldalválasztékolásának kétségbeejtő hatását...) 
 
 
 
A sorozatban Sándor Dávid fotóin találtam elsősorban menő pesti csajok fotóit,
 
de maga Sándor Dávid is eléggé menőnek számított a szerkója alapján még Budapesten is.
 
 
 
Tudni kell, hogy vidéki középiskolákban is az olvadás korszaka (1966-74) után jegecesedés következett, vidéki általános iskolákból tanárokat fúrtak ki, mert szakálluk volt és akinek nyakbalógott a haja, fodrászhoz erőszakolták, kollégiumokban előfordult kényszerhajvágás is. Vidéki gimnáziumok folyosóin a tablókon szemlélhető is a korszak: 1972-74-ben barokkos hajzuhatagok s 1977-ben maximálisan Rolling Stones-jellegű koraibeat fazonok jellemezték elmaradott [pártzsargonban: alacsony osztályöntudatú]ifjaink hajzatát.
 
Nem tudom, Sándor Dávid fotótárában mennyi menő pesti csajról van fotó -hoppá, ez éppen nem az ő műve...-
 
 
de alighanem egy album betelne azokból...
 
 
 
 
Menő nyugati autóval,  ami rendszáma
alapján 1973-74-es
 

 

43 komment

Címkék: menő

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr902777487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ekkerjoz 2011.03.28. 08:30:47

Füledre nőtt a hajad, rendőr megkérdezte, melyik együttesben játszol, közben lapozgatta a személyit, mindig a munkahely rovattal kezdte, aztán lapozott vissza a lakcímre. Akinek fél éve megszűnt a munkahelye, az Kistarcsán, vagy Baracskán üdült két-három hónapot.
Ha közben zsebredugtad a kezed, gumibottal odapaskolt, nem lehetett kéz a zsebben, nehogy fegyvert fogdoss, érted.
Pestre menet legalább egyszer igazoltattak, vagy a vasútállomáson, vagy a vonaton.
Érdekes, mikor leszereltem, utána nem basztattak sose, az valahogy látszott, ha voltál katona, gondolom.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.03.28. 12:04:51

az van, hogy magamfajta a- hogy te nevezed - jógyereknek az a kellemetlen érzése támad minden ilyen fotót nézve, hogy ezek az emberek büdösek. Biztos a sok nylon kelti ezt a hatást, tudat alatt:)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.03.28. 15:56:03

@vészmadár (pica pica): a jóléti sampon- és dezodormaffia akkoriban még alig tette be gyenge lábait a létezőbe...

Cat Walk 2011.03.28. 16:14:11

....Ilyen szakállal vidéken, 1977-ben elmehetett inkább a jó vidéki hernyótalpas kurvannyába....

de ha jól értem, nem Pestről osztották azt észt, hogy kinek milyen sérója meg miniszoknyája lehet, mert itt megengedett volt, ezek a derék becsülletes vidéki emberek saját maguknak nehezítették meg az életet, hogy úgy mondjam, körön belül basztatták egymást ilyesmivel, nem?

kikoránkell 2011.03.28. 16:42:14

@Cat Walk: a megyei párttitkár irányt mutatott e tárgyban. spec a balcsi körüli megyékben toleráns légkör volt nyáron, télen meg franctuggya.
az én emlékeim szerint, a fővárosban sokkal több bajunk volt hajilag és öltözködésileg a tanárokkal mint a zsarukkal.

magyar-magyar szótár 2011.03.29. 07:09:28

@vészmadár (pica pica): Trappoöltunk a kipufogóFÜST "illata" után a porban. Arra biztos emlékszel, hogy a 90-es években még román és ukrán autók magaskéntartalmú benzint füstöltek (a fölzabált egyfajta, szintén igen kénes motorolajfüst mellé) Hah, amikor megéreztem az NSZK és osztrák benzin (etanoltól származó) jóillatát. A jelentősen vizezett ÁFORbenzinre rátankoltad az etanolos búrzsojjábenzint, jobban ment és egy literrel kevesebbet fogyasztott a zsiguli.

magyar-magyar szótár 2011.03.29. 07:18:44

@vészmadár (pica pica): Mint tudós, tudsz annyit a dezodormarketingról, hogy az olyan hedendsolderszes, ha egyszer elkezded használni a hónapljsprét, sose hagyd ki, ha elfelejtetted, akkor bűzlesz igazán. Szóval úrfikoromban még nagyon sok kislány az oviban meg az iskolában és.. hö.. az utcán is játszottunbk, a Czeizel Baby Boom-ban több gyerek volt és alig játszottak a falusi utcán-réteken, ez már afféle szobagyerek nemzedék vót. Focizni se fociztak (most is "pánpéterszindrómásak, hehehehe)

Volt szerencsém olyan lány hajának és nyakbőrének illatához, akiknek nem volt fürdőszobájuk és levendulaszappanon kívül mást nemigen használtak. Ünnepnap volt pár csepp kölni.

Az biztos, hogy ebben a korban jólét illat van.

Volt a pesti (nagyvárosi) szegénységnek egy speciális, inkább vegyianyagra emlékeztető bűze, amit a poloskátlanság korszakában is poloskabűznek mondtak, ez is kiveszuzett Pestről, de még a70-es években ottrekedt egy-két lépcsőházban vagy áradt föl szuterénlakásból.

Nagyon érdekes a paraszti porta illata és a későparasztok portájáról a rosszulkezelt trágya a rendetlenség és rumli meg "moderngépek" bűz. Jártam olyan istállóban, aminek tölgypadozata volt és a tehén óra-percpontossággal kakált rá a fris szénéra és a tekintetével követelte a gazdaasszonytól, hogy azonnal vigye ki. A "modern" tehénistállókba, már aki téeszparaszt még tartott tehenet 8tartott, mert lopta a takarmányt meg a premixet a téeszből) az a bűz! 40-50 cm-s ganajban állt a jószág, onnan, az ilyen istállóból bűz áradt.

Namost hát ugye a nejlontól félsz.. ennyiféle illatot nem szedett magára az ember, volt a hónaljspré és kész, úgyhogy még a fogkrémillat elkülönjbözött (én orthodox Pomorin-ista voltam, dzsaszta nem költöttem proccos nyugatifogkrémre)

Ma egy ember légfrissító, autólégfrissítő, öblítő és mosóporillat.. parfüm és dezodor meg krélmek különböző illatainak együttes... micsudáját is ááárasztja..

magyar-magyar szótár 2011.03.29. 08:00:36

@ekkerjoz: Már ahogy a katonaviselt a kilincsre VERt a kezével és betaszajtotta az ajtót. Ahogy ledobta a farmerdzsekijét azután, ahogy beült az autóba és amint öregszárcsaként nem lett rektta többé, hanem csak tatásan.. Sokan elhíztak, mások a durva beszédre kaptak rá. Jóhogy az egyenruhásközeg megérezte s nem kekeckedett az abschit!-ossal.

magyar-magyar szótár 2011.03.29. 08:03:09

@Cat Walk: Sőt, a derékböcsűlletes vidékifajta túlbuzgóság odahatott már 1963-ban, hogy a KB-nak is foglalkoznia kellett a kérdéssel. Mint már említettem, a Rákosi korszakban még leveleket címeztek így:
Szépr.[eményű, azaz hajadonnak] Tek. és Ngos... A Zattekjjjista bróbboganda is, főleg 1973 után a vidékitúlbuzgóság miatt is csapott föl[jebb, mint szánták]

magyar-magyar szótár 2011.03.29. 08:08:21

@Cat Walk: Gyakori volt, hogy Budapestről büntetésből helyeztek le vezetőt, kádert... orvost. Kutatóorvosból így körzetiorvos lett pl. Egyetemi tanárból általános iskolai tanár, aki pártvonalon bukott le vagy katonain, belügyin, igyekezett visszapedálozni magát "számüzetéséből".

Igen gyakori volt, hogy a Kádár-kutyák tólbuzgósággal hálálták meg kiemeltetésüket. A Rákosi korszakban a toll kapált, a Kádár korszakban a kapa viszont írt. Nyolcosztályos (+ foxi-maxi) párttitkárok, főkönyvelők téeszelnökök délnapjai jöttek el.

Odalent pártszerű volt, de az Astoriában meg odafönt, amikor húzatta magának a cigánnyal, akkor dzsentri, de olyan dzsentri, hogy még ő maga is cseléd avagy zsellérsorban kezdte és minden őse is. De 7-8 év téeszkasznárság elég volt az eldzsentr9isedéshez. Kis jávorbajszok, műszemöldökkel egybeépített (alul keret nélküli) szemüvegek, pörgekalap és szorosan övezett ballonkabát, hegyes orrú cipő. Avagy idősebbeknél kis kefebajusz, kölzett-vizezett hajsisak a kalap alatt, a tipikus jampoid Kádár-kutya.

magyar-magyar szótár 2011.03.29. 08:12:52

@vészmadár (pica pica): Menő volt a nejlon. ma a "természetes anyag" a menő pl a kínai "100% cotton" 66% polyacryl meg 33% poliamyd.

magyar-magyar szótár 2011.03.29. 08:14:09

@Cat Walk: A jós szó az odahataás. Nem közvetlenül avatkozik be, hanem odahat, aztán, ha rákérdeznél és megszorítanád, akkor vonogatja a vállát: "Nem vagyok vidéki mozigépész"
Nem, csak "odahat" a viszonyokra... Ma is működik ez.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.03.29. 16:27:44

off

itt - mandiner.blog.hu/2011/03/29/a_nevelesrol_iii - olvashatsz "SZDSZ-szavazó vidéki irodalom-tanárnő"-ről, meg a kommentekben is egy csomó érdekeset...

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.03.29. 16:31:02

@magyar-magyar szótár: Ez a toll kapált, a kapa írt bon mot ez honnan van?

erős, találó

Fenehorizont 667 2011.03.29. 17:33:48

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
hm, épp nemrég olvastam énis.
szerintem a csillagig kifejezetten érdekes dolgokat ír. szívesen beszélgetnék veled róla, ha nem döntötted volna el valószínű már akkor, hogy vitára alkalmatlan, amikor rákattintottál.
meg ha nem maximum 4 mondatra lennél kalibrálva.

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2011.03.29. 18:04:46

@A Hannibal Lektűr-attitűd: mint illetékes
nőként a tököm van tele vele, hogy a tanárnőket, mint valami frigid, kielégületlen, rosszekdvű és csekélyértelmű picsákat ábrázolják
elég rég tanítok, de előtte dolgoztam versenyszférában is évekig
egy tanáriban sokkal kellemesebbek, értelmesebbek, jobbindulatúak és vidámabbak a nőcik, mint az irodai hárpiák (vagy csak nekem van szerencsém a kollégákkal?)
szóval, csak óvatosan, aki a mandinerből szerzi a személyes élményeket:D

Fenehorizont 667 2011.03.29. 23:30:37

@Budai Hella:
ezek a társítások a vidéki tanárnőhöz elég keményen benne vannak a fejedben, mert a cikkben még csak utalás sincse ilyesmire, nembaj.
szedjétek ki az egészből a vidékitanárnőt, és kezdjétek el cincálni, mint foxi a faszomat (szótár ebben biztos partner), aztán jöhet a 'hátakiamandinerből'.
ejtettél ki vajon valaha is a szádon olyasmit, hogy 'hát aki a nol.hu-ról szerzi'?
majdnem biztos vagyok benne, hogy nem.

egyébként meg ha már mandinert akartok gyűlölni (persze tudom, ti nem gyűlölködtök soha, dehoooogy, most sem tettétek, csak belelátom): az mé nem tűnik föl se neked, se hannibálnak, hogy integrált oktatásról írnak benne?
magyarországon a büdös életbe, soha nem volt ilyen, mintahogy szegregáció sem.
ezt kellett volna kiemelni először hannibálnak a kommentekben a cikk alatt, nem 2 mondatos faszságokat beírni alá, hogy mér hűdeszar.

olyan, hogy egy iskola elcigányosodik ('integrált oktatás'!), és a nemcigány szülők kiveszik a gyerekeket, és oda járatják tovább, ahol kevesebb a cigány, vagy egyáltalán be se iratják arra a helyre ('szegregáció'!), na ilyen viszont van! csak éppen nektek ilyen iskolával kapcsolatban nemhogy tapasztalatotok nincsen, egy jottányi sem, de sztem még 30 m-es közelébe sem jártatok ilyennek.
tudnék mesélni sokat saját, majd évtized hosszúságú élményfolyammal gazdagon megtűzdelve.

na ebben hibádzik elsősorban a cikk egy kurvanagyot: olyan fogalmakhoz áll oda előrecsomagolt véleménnyel, ami magyarországon nem is létezik.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.03.30. 06:54:32

@kchkscak: nah, én ilyen suliban tanítok, igaz még csak 8 éve, de én még kicsi vagyok. A cigánykérdésen én is mindig erőseket mosolygok, oltári okos dolgokat tudnak tolni olyanok, akik - mint írtad - 30 km-es közelében nem voltak soha hasonló problémának. Kb. ugyanaz, mint bármi az oktatásban: az oktatási minisztérium (oppardon: nefmi) magasan kvalifikált úrigyerekei, akiknek van 2 év valós tanítási tapasztalata, főként a fazekasban, a fasoriban meg esetleg valami havimillás elitmagánsuliban. Az ő tapasztalataikat adaptáld baszod komlóra. Hehe.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.03.30. 09:40:37

@kchkscak: nos: ki az a Ti(sic!), akik(sic!) szerinted mandinert(sic!) akarnak(sic!) gyűlülni(sic!)?

faszom, nézz már tükörbe

Ott az első hozzászólásomban többek között éppen az integrált oktatásról írt egybites kijelentő módot kérdőjelezem meg, és éppen innen lesz számomra vitára alkalmatlan a továbbiakban a poszt.

ez sem több, mint négy mondat, bocs

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.03.30. 09:43:26

@Budai Hella: személyes élmény klassz

de az meg ugye eseti, egyedi

amúgy valóban van egy ilyen archaikus impotensen macsó bája a posztnak:)

Fenehorizont 667 2011.03.30. 11:11:51

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
nem, te oda azt írtad, hogy különböző tanulmányok születtek erről, pro-kontra.
tanulmányok, bazmeg...úristen. eleve már ez felbasz. tanulmány bazmeg...írok én neked 20 ezerért bármilyet, na mindegy, nem ez a lényeg.

az integrált oktatás szó használatának létjogosultságát egy pillanatig nem kérdőjelezted meg, sőt, egészen biztos vagyok benne, hogyha szívednek szimpatikus véleményt olvasol..öö..pl teszemfel olyasmiket, hogy az integrált oktatás az egy hűdefasza dolog, akkor kurvára nem nyávogtál volna be alá, hogy milyen butuska már a cikkíró, erre van huszonhárommillió forintom.

szóval ne írd nekem azt, hogy az integrált oktatásról írt egybites kijelentést kérdőjelezted meg, mer tutibiztos vagyok benne, hogyha ha pozitívan állt volna hozzá a cikkíró, akkor egyből nem lenne egybites, igaz?
hány olyan integrált oktatásról szóló cikken háborodtál már fel életed során, ami azt támogatta? nullán, igaz?

nem győzöm hangsúlyozni: minden olyan cikk egy rakás szar, amiben integrált oktatásról írnak, és nem a hozzá való viszonyulás módja miatt, hanem amiatt, hogy egyáltalán szóbahozzák ezt a hazánkban értelmezhetetlen, semmilyen létjogosultsággal nem rendelkező fogalmat.
de azt nekem ne próbáld leírni, hogy te is így gondoltad, mert téged az zavart, hogy kijelenti, az egy rossz dolog. EZÉRT volt neked vitára alkalmatlan. láttam a hozzászólásod szövegéből. bekopizzam?

Fenehorizont 667 2011.03.30. 11:29:30

@vészmadár (pica pica):
na, akkor te tudod, miről beszélek. remélem jó tanár vagy. az ilyen helyekre úgy kell a jó tanár, mint a *fasza hasonlat helye*.
aki ezeket a tanulmányokat írja...vagyis inkább átveszi nyugatról, és hivatkozik rá, sőtmitöbb karriert épít erre, na azzal szépen megetetném a tanulmányait a gecibe.

amúgy komló necces hely lehet, ott még sose jártam. pécsen mondják ezt: komló nem a semmi közepe, de onnan már látszik :D

Fenehorizont 667 2011.03.30. 12:45:14

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
hű, ezt nem is láttam.

egyedi, hoogyne, az én sulim csak egy elszigetelt eset volt, mi? olvass el inkább egy tanulmányt arról, hogy zajlik a zélet olyan iskolákban, ahol a 'szegregált oktatás' zajlik (azaz úgy alakult, hogy az odajáró gyerekek kb 50%-a cigány), abból biztosan megtudsz minden hasznosat. Aztán fogd magad, és egyedizd le annak a valós élményeit, akinek a hozzászólása képéből esetleg nem azt hámozod ki, hogy békésen jáccott kiskorában a cigányokkal, a multikulturalizmus jegyében.

érdekes, az a történés már egyből egyedi, ami nem pásszol a világképedhez, igaz?

na és arra mit mondasz, ha aszondom, hogy vertek már el szkinhedek? egyedi eset, igaz? a szkinhedekre nem lehet ennyiből azt az általános következtetést levonni, hogy bárkinek is ártanának, ugye?

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.03.30. 12:49:46

@kchkscak: nem neked, nem arról, stb

ilyesmiket ne kelljen már magyaráznom

Fenehorizont 667 2011.03.30. 14:08:50

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
pedig biztosan szórakoztató lenne, ha elkezdenéd :)

Cat Walk 2011.03.30. 15:41:10

@A Hannibal Lektűr-attitűd: személyes élmény pont egy személyes élménnyel több, mint az, hogy a cikk írónak semmilyen élménye, tapasztalata nincs erről, csak felcsapta a közhelygyűjteményt, és abból puffogtat
és ami a szomorú, hogy amit ő mond, alap nélkül, jobban elfogadja a közvélemény, mintha egy LIVE tanár áll ki, és azt mondja, ez marhaság

Cat Walk 2011.03.30. 15:42:33

@kchkscak: Hanni is úgy ajánlotta a linket, amire aztán reagáltam
és mondd, honnan tudod, milyen iskolában tanítok? :)
tudod mit, tegyél fel egy postot az integrált oktatás témában, majd ott kifejtem

I_Isti 2011.03.30. 23:31:08

A mandiner és a tények két összeegyeztethetetlen dolog.

magyar-magyar szótár 2011.03.31. 06:46:12

@I_Isti: Ha úútájjúk űkökeket, akkó' fasza , poenos.

Elhidegült szívvel és kurvára unottan már a mai magyar gecista sajtó dógai felett ugyan mitől is lennének kevésbé tényszerűek?

Kommunikációelméleti nagy-reátekintésben:
A Reakció talán az egyetlen olyan jobber papírsajtó termék volt, amit jól és tehetségesen írtak. A jobber sajtótörténet balfácánságok, ostoba döntések (pl az, hogy Széles nem a reakcióba fektetett kevés pénzt célszerűen, hanem százmilliókat pocsékolt a Magyar Hirlap-ba bele...)
önkéntelen vergődések
...külön perverz történet az, hogy került az index vállalat kebelébe a reakció és a jóakaratú újoncokat milyen ügyesen szopatták bele a papír elhagyására, ők maguk őmaguknak még ráadásul meg is koncepcionálták, milyen fasza döntés is volt ez!

Azért lenne érdemes a reakció/Mandiner történetét tudományosan kielemezni, mert tisztán,m szóda nélkül lehet megfigyeln és tanulmányozni az eseten, hogyan hat a jóoldali nagyon tehetséges profi sajtó 8és egyben a magyar jóoldal, a politikaimegfelelőek, a jógyerekek, röviden nyalnokok ligája, akiknek köszönhetjük azt, hogy a spekulánsok szétszopatták a kurvaországot és még nekünk kell szégyellni magunkat amiért mi vagyunk "enyire korszerűtlen szopógépek és szopóálarcosak, azok a büszkék, akik a szopóálarcot is a fejünkbe nyomták, meg a te "eredeti meglátásaidat" is plántálták... na ez a brilliáns és gyönyerő!)

Szerintem a világsajtó történetében is páratlan ez a profizmus. Olyan országban, ahol a sajtóban kettő vagy több külön liberális nagyvállalat működik, ez lehetetlen, hiszen egyik liberális cégg lekapná a tízkörméről a másik liberális céget, ha ekkora geciségen fogja.

Nálunk viszont a médiaéletben gecinek lenni büszkeség, afféle tévémacifejű jógyerekek, mint Tsabeeka (vagy E-Onka) életcélul tűzik ki azt, hogy (ócska gané) gecik legyenek.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.03.31. 07:27:12

@Cat Walk: sztem arra próbál utalni, és én érteni is vélem, hogy minden cikk e témában azon a téves feltételezésen alapul, hogy van ma magyarországon szegregáció, van ma integráció. Hát végülis van, csak nem úgy, kérem szépen. Nincs ma olyan iskola, ahol szétszedik, hogy cigányok az A-ba, nem cigányok a B-be. Olyan ellenben van, ahol szétkerülnek. Mert a szülők nem viszik olyan iskolába, ahol van cigány. Eleve, vannak cigány falvak, cigány településrészek. Szegregálja őket a túró, egyik a másiktól elválasztja magát. Így aztán már vannak lemaradó, cigány ovik, áltisik, középiskolák, vagy osztályok. Ahol tanulmányi előmenetel szerint szedik szét esetleg a gyerekeket (még ez sem túl gyakori) és hát sokféle okból, de plö a rossz tanulók között felülreprezentált a cigányság.

Nem nagyon értem, mit akarnak az integrált képzéssel: Aranyosgadányból ne a legközelebbi iskolába járjanak, vagy esetleg a kozármislenyi gazdagházak gyerekeit kényszerítsük erővel a gadányi iskolába, hogy lássanak más színt is a gyerekek? mit teszel az ellen, hogy az emberek nem veszik meg a házat, ha cigány a szomszéd, a cigány meg eleve oda költözik, ahol a többi van?

Cat Walk 2011.03.31. 13:59:11

@vészmadár (pica pica): Én is értem, csak azt nem tudom, hogy kerültem a történetbe, mivel nem ehhez a részéhez szóltam hozzá. Egyébként egyetértek veled, a szülők szegregálnak, nem az iskola. Boldogabb országokban nagyon egyszerűen megoldják, a lemaradó iskola sokkal több pénzt kap, szakembereket, spec. vonzó tagozatokat indíthat, felszerelést kap, hogy a "jobbcsaládból" való gyerekeket is vonzza. ja, és nem válogathatnak ennyire, mint nálunk. de ezt nem lehet tíz sorban megbeszélni, és értelmét meg nem látom hosszabban, mert elgumicsontozhatunk, de semmi sem változik. Az oktatás arról híres Magyarországon, hogy frontvonalban dolgozó kollégát véleményét soha nem veszi az irányízás figyelembe.
Oktatásunk irányítói esetleg, valamikor tanítottak 2 évet egy elitgimiben, vagy annyit sem. Ja, és ha tanítottak, az is 20 éve volt.

magyar-magyar szótár 2011.04.04. 05:46:44

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Mostanában kevesebbet tallózom a mandinert, mint kéne. Azt hiszem, azzal a többség tisztában van, hogy bekapták a cumit.

2010. áprilisáig az volt a képlet, hogy az index és a követői gyöngéd harival nyaltak be a kormánynak, , a Mandiner meg afféle ellenzéki volt, azaz inkább "fogazott" és nem az ajakaival harizott, mint az index.
ma pedig kb a lágy fikázástól a nagyonerős harapós hazudozóson át kb az építő kritikáig ez lenne a mandiner ) terjed a kínálat. Így elsikkadt pl az, Lázár a sofőrjével hogy szopatta meg az indexet 8bár nagyonhamar levették a műsorról és nem lett országostéma LJ "új" ótója..) Suttyomban e z e k egyre több sunyiságos indexista húzást kopéroznak, pl faszául időzítette az MN a maszopos 2006-os alkotmánytervezetet, de persze ha beírod a keresőbe, nemtéma (nem lett téma).

Ha termékmarketing felől vizsgáljuk, pl nem kell tudni zenélni a világsikerhez, lásd lady gaga többmintközepesengyönge és semmibensemeredeti tevékenységét, amit tökújként lehet beszopatni és még Eszenyi művésznő is bekajálta csummára.

A foszenében már több, mint 30 éve megy ez a nullatartalom marketinggel való testesítése. (Természetesen ennek inverze a tartalom nullásítása is létezik.

Ha megpróbáljuk elemezni a befeketett energiát és az eredményeketz, lecsupaszítjuk, dumamantesen vizsgáljuk, akkor a maimagyar legprofibbkommunikáéció eredményei egyelőre egyenlőek a nagybüdös nulla-egész nagy duplanullával. De úgy, hogy a "kormányóóódal" sorra lődözte az öngólokat.
Ennek a következménye az lesz, hogy a derék, talpig becsületes (de attól fölfelé már nem annyira) magyar újságírótársadalom, ha eddig hányt és undorodott az átlag közpolgártól, akkor ez csak fokozódhat...

Én abban bízom, hogy a XXI. század legzseniálisabb marketingese Szegény Feri tervei beválak és kap még egy lehetőséget, nagyon megérdemelné ez az ország , de főleg derék elitértelmiseggjeink.

magyar-magyar szótár 2011.04.04. 05:55:07

@Cat Walk: Az NSZK iskolarendszerrel tudok annyit, hogy szegregál is meg esélyt is ad. A szegregációs "lépcsőházak" ból a felzárkózónak mindig van kiút. A leggyöngébbek egy... nevezzük magyarul... kisegítőiskolába kerülnek, ahol csak alapkészségekre gyúrnak egy kb a magyar 60-as évekbeli ált. isk. anyag szintjén. Innen 4. osztályban van át,menet a "normál iskolába" úgy 4-6 osztályonként vannak a lépcsőházak, de ha a "kisegítő"-ben 8. osztályra fölerősödik a gyerek, meghet négyosztályos középiskolába. (a sok idegenajkú család miatt is így van ez, a "kisegítő"-ben nyelvet vált a gyerek és amikor már németül gondolkodik, megy föl a "normál" ba.

Most lapozzunk vissza hozzánk. Adva van egy alföldi város, ahol a régi cigányvárosrész mellett két másik "sarokban" újabb cigány településrészek alakultak ki. Elvileg az lenne a célszerű bizonyos nevelési területek és kérdések miatt, hogy cigányiskolát alakítsunk ki. Csaskhogy jönnek felülről a gettózásukkal a megélhetésiérdekvédők, akiket VALÓJÁBAN a valós helyzet abszolut nem érdekel, az sem, hogy a "vegyessé" erőszakolt osztályokban nem fog "húzóerőt" gyakorolni a hat átlagpolgár magyar gyerek a húsz cigányra. Hanem ellenkezően fog működni a dolog. Legalábbis alsótagozatban mindenképpen hasznos lenne.

magyar-magyar szótár 2011.04.04. 06:08:45

@vészmadár (pica pica): Olyan rendszert kéne kiolgozni, amiben a cigányosztályokhoiz alsótagozatról beszélek) a legkiválóbb tanítók kerülnek. Agy átlag "polgári" osztályban a közepes tanító is elboldogul "nyissátok ki a munkafüzetet a 17-ik oldalon" stílusban. Ezzelszemben az a gyakorlat, hogy a cigányiskolákba é osztályokhoz a söpredék, az alja a pedagógiabűnöző kerül, akinek nemhogy osztályt nem lenne szabad adni, de ha autóvezetés esetében jogosítványt be lehet vonni.. akkor... lehessen diplomát is.

Nincs itt hely arra, hogy részletezzem, de állítom: öröm tiszta cigányosztályt tanítani alsótagozatban ma már sok gondot okoznak a "vállalkozók" (kamatolóük, királycsávóz, vasazók, rabszógáztatók) gyerekei, de ők úgyse járatják cigányok közé a gyerekeiket, a viselős ótóval fölvitetik a másikiskolába... más településre íratják át, úgyhogy ez magától megoldódik.

Már nagyon régen sokkal komolyabban kéne foglalkozni a tanítóképzésben a speciális nevelési területekkel.
egy év kényszeróvodáztatás jóformán semmi... ezt felismerték a megélhetési cigány "kisebségvédők" is, ezügyben tőlük is lehet elvitámogatást szerezni, nyilván a 3 éves kortól való óvodáztatás segítene sokat.
Sokkal jobban, könnyebben motiválhatóak a cigány osztályok. Mások a kor-határ-sávok is, egy 10-12 éves cigány lány szinte nő, igebn felnőttesen (előrelátóan élet-tervezően!!) gondolkodik. 10 éves cigánylányok már inkább a kamasz kategória, kialakítok egy "vegyes osztályt" hogy megfeleljek a távoli budapesti luxusirodaházakban székelő szájjal-érdekvédőknek, akik ugyanúgy, mint én, nagyon is jól tudják, hogy egy 10 esztendős cigánylány fejében milyen gondolatok vannak egy 10 éves magyar leánykáéhoz képest.

Nagyon egyszerű szituációs gyakorla5tokban tudom szemléltetni a különbségeket, egyik kedvencem ezügyben a boltos játék.

És ha már a játéknál tartunk: Itt van mindjárt a játék kérdése, még a királycsávók sem vesznek kisebb manipulatív játékokat a gyerekeiknek, vesz egy elektromos 8akkumlátoros) autót vagy "kismotort" ami jó drága 40 vagy 60ezer, de egyébként.. ő sem kapott kisebb man. játékokat, nem is jut eszébe ilyesmire költeni.

Az "felzárkózás"-ban nem fog segíteni, ha 8 külön (magányos, nemmegosztott) gyerekszobás gyermekkel zárok össze olyanokat, akik egy szobában 12-en élnek és esténként az egész szoba egy hatalmas dikó...

magyar-magyar szótár 2011.04.04. 06:22:02

@vészmadár (pica pica): Szerintem óvoda -alsó- felsőtagozatos szinten kellene fakultációkat betervezni a témában. Úgy számolom, hogy az alapszituációkból (úgyértem, hogy törzsenként és kasztonként beszélnénk a cigányság problémáiról és arról, hogy ezek az iskolákban mint mutatkoznak. Nyilván az én nagyokosságom már K'n se sokat ér, nemhogy a Nyóckerben.
Agyaltam már ezen, azért is kivitelezhetetlen, nem segítenének a megélhetésikissebségiérdekvédők, mertugye "lebuknának" könnyebb szakértőnek mutatkozni a papírterületen elfogadott sávokban.

Egy példa: Az irodista érdekvédők szerint a szeméttelepmelletti putritelepre a többségitársadalom TOLJA (direkt) a cigányokat. Holott a probléma más: a szeméttelep úgy keletkezett, hogy előbb volt a guberálók telepe és a hasznosíthatatlanszmét úgy gyűlt föl a telep mellett. ha az irodistaérdekvédők hazug álláspontját elfogadom, sose oldom meg a problémát...

Fenehorizont 667 2011.04.04. 12:25:03

@vészmadár (pica pica):
köszi, igen, erre gondoltam.
egyébként most, hogy így visszagondolok, valamilyen szinten volt példa szegregációra, mert annakidején tőlünk viszonylag sok kölköt vittek el, vagy küldtek, vagy ajánlottak (vagy nemtommicsináltak, hogy odakerüljön) olyan suliba, amit akkor kisegítőnek neveztek. természetesen nem bőrszín szerint szelektáltak, hanem az olyat vittek el, aki valamiért az istennek sem tudott megtanulni olvasni (pedig görcsölt eleget vele az osztályfőnök, emlékszem), vagy olyat aki szegénykém még 8-10 évesen is rendszeresen beszart.
nemtom, ott micsináltak velük, hogyan tanították őket, meg hogy ilyen intézmény működik-e még...

budai zöld 2011.04.05. 08:24:57

@magyar-magyar szótár:
"egyik kedvencem ezügyben a boltos játék."

Ez melyik szócikkben is van leírva?

magyar-magyar szótár 2011.04.07. 15:20:04

@kchkscak: Én nem tudom, mért kell a "kisegítő"től beájulni. A Bárczi Gusztáv GYógypedagógiai Főiskolán európai hírű képzés folyt. Volt kiút. Volt mindenre példa, államigondozott gyerekeket, akik valójában (óvodába se jártak és 50 szavas szókinccsel kerültek úggy a "kóter"ba, hogy ceruzát és angolWC-t ott láttak először...) gyorsan az első év után áttették őket a gyogyóba (és így az államigondozottak spec gyogyója szakmailag persze utolérhetetlehnjül sikeres lett...)

Óriási eredményeket lehe...ett volna vagy lehet...ne elérni, hiszen vannak csodák a műfajban! Jó szakmunkás, kertész.. esetleg felnőttként estin leérettségizett is lehet(ett) az, ak9i "gyogyo"-ban kezdte. Hisz' ez volt a feladata. De persze lezüllesztették ezt az ágazatot, oda sodródtak a máshol már alkalmatlan pedagógiaibűnözők, akiket még disznók közé se engednék, nemhogy lelkisérült gyerekek közé. Némelyik gyereknél egyszerűen pszichés sokkok sorozata vezetett azokhoz a tünetekhez, amik alapján "áttelepítették" őket.

@budai zöld: Ne haragudj barátom, alig van most időm s... most én se tudnám hirtelen megmondani, hol szajkóztam már erről, de valamelyik blogbarátunk biztos kisegít...
süti beállítások módosítása