A tájszólás a hangzók használatában és hangrendiségben mutatkozik meg. Tájegységhez köthető. Földrajzilag viszonylag behatárolható. Tájszólások tanulmányozásával a szociográfus vagy ethnográfus papíron-oklevélileg akár dokumentálatlan népmozgalmakat [maiszóval: népvándorlásokat, ki és betelpítéseket] térképezhet.

 betold.: Addig is, amíg kommentiálisan valaki ki nem oktat, utánaguglizom, mi okozhatja a tévesztést, ami miatt  a hajtási  szó használatát tájszólásként tévértelmezik. Egy 1904-ben kiadott pesti tájszólási szótár valójában a  pesti köznyelv-közeli szlenget taglalja. Mielőtt a nyelvészek szakmai zsargonjába bele nem került a szleng szó, tévesen a tájszólás-t használhatták rá, holott a régi magyar szó a fattyúnyelv szerintem alkalmasabb. Kifejezi azt, hogy a szleng  sarjadéka és elfajzása (oldalág-indája) sarjuja is lehet a nyelvnek. Ez a link ni, sokkal értékesebb és ráadásul gazdagon csokrozza a nyelvipetizmusokat (->budapestizmus) http://nevarchivum.klte.hu/szleng/zol_ged/fattyuny.htm

Egy példa: A bëlga hajdú-bihari tájnyelvi fordulat. Jelentése: beszédhibás.

 

nyelvénckedés -Magyarországon nem csupán  a focihoz, a mezgazhoz a  pedagógiához meg  az autókhoz tudnak nagyon az emberek, de szivesen nyelvénckednek is, ami tkp.  az amatőr, alapos tudást nélkülöző barkács & pávakör jellegű kimittudizmus burjánzása (itt: netokratíve) . Lásd pl ezt a blogbejegyzést és kommentoszlopát. [alak szerint -> elménckedés, elméncség]

Példamondat: A Bëlga együttes hakniz egy hajdúsági falunapon [nonszensz, de viccnek megteszi] , és az ezüst B-Vectrás, bűrjakis, hófehér kecsegeorrú krokogyéluscipős kombattó imígyën bërzenkedik a hadari rap-po hipp-a-hopp zene szövege ellen: "Nijë, mijëmmá!- hogy bëszílnek ezëk höeee!! -nyégerű', vagy bëlgák tán? Tisztára gyeépeé!"

 Figyeljük meg, mint szüremlik át Illyés Gyula dzsentroid-alsóúriosztályos jellegzetes finomkodó hanghordozásán a somogyi szép magyar tájszólás! Nem a puszták népe hangja ez, hanem a sosemvolt úri közép'. És mégis, mely këllemës.

 

Sok budapestiparaszt ee..őőőzéssel ugyan romolvást, alkohol által savazván, de mégis a nyers bihari paraszti  tájnyelv eősereje üt át Váncsa István beszédében(részegsége fokára a pislogás/perc hányadosából következtethetünk, van ennél alacsonyabb p/p számú felvétel, viszont a Heti Olvasószemüveg]es c. műsorból):

A tájSZÓLÁS-i a zárt e (jelölése ë) a belgában. Bëlga. A zártabb és nyíltabb képzésű magánhangzók egykor minden magyar tájnyelvet jellemeztek. Ma főleg Somogy megyében találkozhatunk "mekegő" (csupa e) szavaink használatában (ha helybéli szájából halljuk) azzal, hogy a mekegő e-e-ezetes szó vegyeshangredűbben hangzik ëgy-ëgy pëtty ë-vel , mint a Kazinczy díjas szépbeszédű pesti gimnazista leány szájából a mekegi szabvány e-zés.   

Móricz írja életregényében, hogy minden tájegység népe a maga tájszólását tekinti a legszebb magyar nyelv-nek. Érdekességképpen említem, hogy Móricz idejében akár 10 kilométeren belül, a harmadik faluban már más volt a tájszólás. Tiszacsécsén ë-ztek, Pthrügyön í-ztek inkább. A pth kikopott, elveszettnek hitt hangzónk, pedig a pthrücsökben s ha azt mondjuk pthfeőjj, köpni kell, használjuk még, a Bánk bán pihá!-ja helyesen írván: pthiha!  A töcsköl nyilván a prücskölből (vált prütyköl) való, tehátt a pth hol p, hol t-ként hasonult. (A pthrügyiek Prügyöt Tügynek mondják.)

 http://www.prugy.hu/kepph/n/takszov.JPG

épület a mai Prügyön. De bárhol máshol lehetne és mindenütt: tájidegen. Hanem kormodorossága miatt egyre inkább emlék: a múlt század 70-es-80-as éveié... Nyelviszennyezés is őrizhet valamit a kormodorból, ilyen a klassz, meg a cuki. A kafa (ront.vált.:klafa] és a kasa korosztályi (ovis, alsótagozatos) jellegű. Pl.: Tulipános Fan-Fan kasán kardozik (Torma dalából)

 

szün: helyesírási hiba, ha a góját a kemény j hangot jelölő j-vel írom vagy az igekötőt külön írom, ha az ige előtt áll. Ha viszont kettőnél több szót egybeírok, az részben germanizmus [mert szóhalmozásg, részben inkább szótani [jelöléstani] hiba, részben egyik monomániám...  Irodalmi szövegkörnyezetben talán előfordulhat indokolható este, versben főleg, mert három-vagy több szó egybeírása teremthet új jelentést [kontextust – jelentés-szövegösszefüggésben] Elütés, azaz jellemző gépírási (gépelési) hiba, ha meklet-et írok (az egyik billentyűnek mellé ütöttem, míg a másikat a kettős mássalhangzó begépelésekor másodjára már nem a szükséges erővel ütöüttem meg, itt meg az ö-vel a szomszédos ü billentyűjét is.

 

Ismert az í-ű váltás tájegységenkinti változása. Egyes tájegységeinken minden hangzó zártabban képződik: szinte a foga közül szűri (ázsiaisan, mongolosan, türkösen) a beszélő a szavakat. Ha azt mondom: szemetekvel, Latinovits-osan,   zárt fogaim közül pthekhvést, az e-k szinte ü-ként préselődnek: szümtükkel. Vagyis a vel rag v-je k-ra hasonul! Csöndesen jegyzem meg, hogy korai [ó]magyar nyelvemlékeinket idegen anyanyelvűek igyekeztek "fonetikusan" átírni, úgy, ahogy ők azt idegenfüleikkel [sokszor el!]hallották.

 

A tájegység lakója bizonyos mértékben süket ennen tájszólására. A vidéki taplótahó büdösparaszttya,  egy révész a Tiszán vagy   csárdásné  a 47-es út mentében, azonnal meghallja, ha az utas vagy vendég budapesti. A budapestibeszéde mesterkélt, orrhangon, fejhangon (orrüreg felől) erősen affektálva, kényeskedően beszél, a szóvégi ragok záró mássalhangzóit lenyeli és a magánhangzót kissé éneklően lebegtetve  megnyújtja.   Mondatai nyafogásnak hangzanak akkor is ha lelkesen vagy dicsérőleg számol be valamiről. A nyelvigügyögés újság a nyelvromlásban, a szavak egész ragjait elspórolván gyerekes becézgetéscsikécskézésben tör ki a budapesti tájszólás és terjed a tömegkommunikációval. Az elmúlt húsz évben, a Walt Disney tévématinék hatására pl nem csupán az amerikaiangol csudálkozási szavacskái pl  a wham [woáóó] éktelnítik a magyar nyelvet, de gyakorlatilag meghalt a magyar kérdőmondat hangsúlya, és az angolsaxo kérdőhangsúlyra váltott át úgy, hogy ma már hivatásos beszélőink,, pl színészeink sem használják a magyar kérdőmondat-hangsúlyozást.  Annyi lett, meg egy bambi a magyar kérdőmondat hangsúlyozásának –egy szólás, mint pl a „Van ilyen, Boney M!” –aminek lényeges tagja , a Bambi üdítő vagy a Boney M mára csupán egy korcsoprt szép (vagy úútált) emlékei közé tartozik.

Speciális pusztító nyelvirohadmány az, amit a két gagyi kvázikereskedelmitévé gárdája terjeszt, a retek és a hattyúnyakkettes dógozói, beszélőfejei, agyontagolva, nyakatekerve, torzan ejtve/emelve szóvégeket. Érdekes, hogy a belgaRetek és az MTM-SBS séfjei ezek szerint ugyanazon ízlés szerint követelik meg a mediális "tájszólást". A mélymagyar magosértelmiseggiek nem néznek halatortános vacsoracsatákat, pedig néha döbbenetes, milyen szépen beszélő és bölcsész az, aki a délutáni műsorsáv betelfoncsiztatós "vetélkedősávjában" idegenejtéssel markecol...

 

 A budapesti tájszólásról azonban nem lehet beszélni, mert Budapesthez köthető és a magyar-magyar szótár Nagy Fing Szabálya a tájszólásra is érvényes, : A miénk indokolt és észrevétlen, a másé felháborító/kacajfakasztó ésvagy büdös. Magyarországon csak az van, ami Budapesten is van, az a lényeges, ami Budapest számára lényeges, Budapest tartja el az országot, pedig az adóbevételeit akár a saját céljaira is használhatná, ésígytovább.

Ha Budapest az ország közepe és mindene, akkor ami Budapestnek épül az az egész országé is, és ha pl a Zónijó közlekedésfejlesztésre szánt keretét 95%-ban a 4-es metró építésére tervezik be, az üdítő, jogos és hasznos és az egész ország javát szolgála akkor is , ha az úniósnorma a nagymagyar relatívizmusnak megfelelően ekkor viszont buta és a Zónijó elveszi a csak Budapestre behasználni tervezett keretet és EZÉRT nincs miből befejezni a metrót. Majd Budapest sajtómunkássága, ami egyben az ország sajtómunkássága is, talál valami barmot, akinek a nyakába lehet varrni ezt a kudarcot, addig is ne beszéljünk a lényegéről, hanem zsezsegtessük másfelé a témát el. Éspersze  imígyen Budapest nyelve az ország nyelve is , ez terjed a tömegkommunikáción keresztül minden tájnyelv értéket is íztelenre lúgozó tömegkonyhanyelviséggel...

Budapesti tájszólás [-> nyelvipestizmus] és nyelvi fordulatok: "Itt lakoom az Ötkerületbeee, ész n[j]ekem oolyan messze vaan minden usziii, a Lukcsiba hoogy járjak á-áát??" Ebben a mondatban maga a budapesti tájszólás így nyomdailag nehezen érzékeltető, talán kottázni lehetne-e-ee  az affektáló, kényeskedő hanghordozást, itt elspórol gügyögcsi, de bezzeg a lenyelt végű rag hangzójában meg tombol ho-o-szí-ítvá-áá-án. Az uszi nem tájszólás, hanem tájnyelvi fordulat. Viszont a nyelvipestizmus pestisként terjed szét a tömegkommunikáció jóvoltából. Ha pl mondatát úgy folytatja majd, >> hál' iszten nem kelly hajtásziíí motolykája<< , akkor a hajtási (ami a budapesti tájnyelvtől idegen "vidékibugris" fordulet ugye, tehát nyelvi irónia csoportnyelvi összeröffcsizésre hína fel, erre utal a motorka is. (Kiderülhet, hogy lájkolja-e Winkler mozgalmát a beszélgetőpartner.) Egyes budapesti magasfokú értelmiségi barátaim nem szálaznák ennyire ezt a budapesti tájnyelvet, hanem szóban azt mondanák nekem, hogy ez a csávó [cigánynyelvi] úgy beszél, mint egy sztályliszt, de egy haverom [jiddis-> tolvajnyelvi azaz argó -ból ]ennél is tömörebben simán buzinak mondaná. Ez megengedett, élőben szabad buzizni, ha a nyelvikontextus engedményezi, csak a blogban ["nyilvánosanˇ] nem szabad. A világ fülehallatára ha jót akar magának, egyébként buzitüntetéspárti. (Az amerika, ahol a buzik készítette film egyik fő csapásiránya a buzik rétegnyelvi szólásváltozatának affektáltsága. A Blöff című filmet még egy magyar Gály Ricsi se forgathatná le... Fassbinder vehette önirónikusan a buzikat, mert ő nem magyar szájjalliberális fazonbuzi volt, hanem tényleg buzi [helyesen: biszex] és egyébként művész, aki nem ismerhet könyörületet)

 

élőpélda: a Pestországba felkapaszkodott vidéki a leginkább tipikus  budapestiparaszt. Egy ősbudai vagy őspesti alig különböztethető el figurájában bármely egyéb magyar kisvárositól, hiszen Budapest mesterségesen összerőszakolt konglomerátuma békés/unalmas/dögletes/tetűfészek kisvárosoknak, tanyaközpontoknak  valamint Albertfalvának. Csak a szociológia professzornője, Az Ország Tanárnője nem tudja, de a szóróéves kis vidéki hallgatólyány már igen, hogy Budapest útjai világokat választanak el és nem ugyanaz A Város a Nagykörúton innen vagy túl.  Friderikusz Sándor a megtestesítője a budapesti tájszólás parvenű sávjának. 25 éve nézi vissza magát videón, de nem hallja, mennyire kényeskedően, budapestitájszólásban affektál.

 archív példa: Médiáz a havér parasztnak Mokembében. Ez 100 éves argó, tolvajnyelvi, a Mokembe arra utal, hogy [kis]Budapest dzsungel és trópus, Afrika, vadon. A médiázás az interpertáció-vetítés, megvezetés, nyelviátverés, bebeszélés [-> szellemidéző  asztaltáncoltató szélhámosság] ill. kidumálás, lyukat beszél a hasába, a paraszt pedig civil, nembűnöző, pali, palimadár, dógozótömeg, adófizetópolgár, igavonóbarom, ostoba verejtékezve güriző majomállat hülye. Időközben a haver a köznyelvbe tagozódván mára archaizálódik is lassan és a jiddis éneklő é-je e-vé kopott le...  A budapesti tájnyelvben a XX. század elején a nyelvipestizmus még nem gügyögcsi pusztulat volt, hanem nagyon is praktikus rövidítéseket kölcsönzött nyelvünkbe, ilyen a troli, a mozi és a maszek (sokszor tehát ismerjük a szólelemény kitalálóját is!). A múlt századforduló nyelvipestizmusának ismeretlen népművészei olyan földrajzi neveket szlengesítettek Budapest helyneveiből, amilyen nyelvlel-ek majd csak a párkápmedencei sajtos pop-oszt-modernet fogják talán-talán jellemezni hatvan esztendővel későbben...

A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: „http://archivum.epiteszforum.hu/mitholmikor/hir_kepek/meridian/deakold1.jpg”.

  Kis izelítő Mokembé százéves tájneveiből netokratív ifjúságunknak, akik immáron harmadik hete pipikélik össze magukat a gyönyörűségtől a hajtási-ra  [-> jogsi] reá dübörögvén avagy hülyerékázván [revelálván]

Bringyeleváros A VI. kerületi Dagály utca és a Vizafogó gát közötti részen 1925-ig megvolt vályogházakból álló telep, amit a vidékről a fővárosba vándorolt tót napszámosok részére építettek. [? bringyele (tótokat csúfoló szó).]

Csaló-köz 1. A Teleki tér. [A volt ócskáspiac után, ahol az adásvételnél csaltak.] 2. Az I. kerületi Donáti köz, Donáti lépcső. [Ismert bordélyház volt itt évtizedekig 1930 előtt, ahol a férjek megcsalták feleségüket.]

Dobsztrít tréf A Dob utca.

Gimplisziget A Keleti pályaudvar mögötti elhanyagolt, gazos terület, a régi lóversenytér, a mai Sportcsarnok gyakorló pályáinakhelyén. [Tolvajnyelvi gimpli 'becsapható áldozat' szóból, ugyanis a Fiumei úton az OTI székházban fizették a betegállományúmunkásoknak a táppénzt, akik jó időben ezen a területen tanyáztak. Itt kártyáztak, aludtak és a szélhámosok serege vette körül őket.]

 

ism.: Nádasdy tanár úr szerint a nyelv fejlődése az, ami történik a nyelvvel. Tehát ha a nyelvipestizmusba rothadván  magyar melcsifelcsizálódva  ubi-ücsi-rágcsializálódik s a Balaton a 2020-as évek iszonyú aszályosságában Balcsikákká szikkad, akkor ez a története. Hogy Petőfi , A Dacos mit csinál a máig ismeretlen sírgödrében, nem tudható, vélekedésem szerint for’g mint a grillcsirke és persze kurvanyáz ám rendesen! Ó, apám Arany János, Te elfojtván, sokáig tűrve-tűrőnek látszó néma dühöngő, te! Nádasdy tanár úr [pedig költő is!!] szerint aminek lennie kell, legyen. Az értelmisegg áll és néz és esetleg kommentál. (Hacsaknem a történelem folyásáról van szó, mert akkor ez a kommentatív szemlélődés gyorsan átvált [bele]csinálásba. Ebben a bekezdésben kell véleményemnek hangot is adni, miszerint a drááágalátos Magyar Akadémiai Nagyszótár nagyjából annyit ártott is a magyar nyelvnek, mint amenyiben fejlesztette. Kazinczyék detto [ez szlenges pongyolaság, még stílusfestésnek is indokolatlan]. A mai kor embere alig jöhet tisztába azzal, hová vezetett Kazinczyék neológizálgatgatása: A XIX. század első felének értelmiségije valami olyan óborzalom szörnyűséges nyelvet használt, amiből egy mai magyar haladó műűvelt értelmisegg két mukkot, ha értene. Ma ugyanis a XIX. század első feléből Berzsenyi, Vörösmarty, Petőfi, Arany magyar nyelvét ismerjük, Jókaiét –vagyis azokét, akik az  akkor divatos nyelvi kormodorral szemben átmentették nekünk Balassi, Pázmány, Alvinczy és Csokonai Vitéz Mihály használható, gazdag régi- s egyszerre új (számomra gyönyörű) magyar nyelvét is. Kazinczyék jószándákú neológizálgatgatása ugyanis a magyar legmélyebb ősi tulajdonsága a túlzásokba esés miatt olyannyira elszabadult, annyira körmönfonttá vált, hogy egy 1840-50 között keletkezett magyar publicisztikai szövegből korunk bajnoka két mukkot se ért. Petőfi korában egy röpke báli beszámolóhoz másfélszer akkora terjedelemre volt szükség, mint Mikszáth Kálmán szépidejében vagyis a magyar zsurnálizmus hajnalán. Nem Kazinczy -díjakat kéne osztogatni: az érdem Petőfié, ő az alsótagozatos tanítója a magyarnak, az ő kezét kell csókolnunk, a fiatal takonyét, és a jó tanárbácsi   Arany Jánosét, aki csöndes nem hivalkodó munkájával teljesítette be Petőfi örökét. És a testvérjóbarátnak, Jókai Móric bácsinak kell térdet hajtanunk, mert ha ő nincsen, akkor b. Jósika módján nyögvenyelve  bagadoznak még íróink Mikszáth után is. Petőfi!- aki nem átallott nótát faragni a magyarnak, hogy játszódván, észbevétlen kapaszkodhasson ki Kazinczyék nyelvigubancizmusaiból. 

 

Természetesen a magyar iszonyok közepette inkább egy 200-300ezer embert számláló tájegység tájszólása nevetséges, ha egy budapesti humoralista jót akar magának, akkor valami jaó bunkaó vidíkies nyelvitahóságot pécéz és nem A Város tájszólásának pojácás vagy nejlonpicsás affektálós kényeskedő, modorosan finomkodó neonfényes pocsolyáját tapicskójja. Régesrég, 20-30 éves kabarékban merészeltek utoljára a budapesti tájszóláson viccelni, kb Oli bácsi a Szomszédokból mert affektálni annyira (igaz, a buzi szerepében). 

 

Magyarországon a tájszólások még hangzóhasználatban is alig különböznek el. Legfeltűnőbben a szögedi ő-zés. Nem messze Szögedé-től (-> tájszólási fordulat a fölös e szóvégi ragaszgálása ) Kecskeméten már enyhédedebb az ö-zés, mégközelebb Szegedhez, Szentesen meg inkább az ó-zás Ólmo, onyóm.. róc, bunyevóc nyelvi hatásra, ami a szabadka környéki magyar tájszólást jellemzi. ( a ded szóvégi dé-je régi magyar kicsinyítőképző, nyelvi anyicánk –ka-ke kicsinítőképzőire cseréltük a párkáp[-> pirburg] medencében. [-> esterházyalizáló stílmodorosság, Dr Esterházy Mátyásnak köszönhetően a múlt század 50-es éveinek nicht vor den Kindern „szleng”-jéből desztillálódott ki pl „Ne ríjjá, Berija!” -babanyelv] Az úr a pokolban is úr, de másképen is, nem csak a magyar irigység szerint, hanem az igazi művelt értelmiségi nem berzenkedik akármely társadalmi megmerítésekben sem, jól alkalmazkodik, börtönben, laktanyában nem aljaskodásokkal, benyalással és csicskálkodással, hanem az Ész [valódi] Embereként kap helyet és nem kapar, mar.. meg áskál.

 

Reisz András meteorológus a televízióban, első idejében még szép (ámde szlávosan  taarogaatós nyílt á-s) felvidkiesen beszélt, röhögött is rajta az ország faszánytosabb fele.. és lassan kikopik a tájszólás a beszédéből  ...

 

Nyelvjárási szintű eltérésről a magyarban aligha beszélhetünk, még a csángó tájnyelv [szigetnyelv] eltérései sem elegendőek ahhoz. A könnyűségért-egyszerűségért még a tudós is használja így, mint pl. „palóc nyelvjárás” .. de valójában az elszlávosodott tájnyelvű őskunok [azaz polovecek(oroszul) –> palóc] nem szókincsükben, csupán hangzóképzésükben különböztethetőek el.  "Nyelvjárásonként" alig találnánk 30-40 kizárólagos, csak lokálisan ismert szót.

 

A nyelvjárásokban gazdag német nyelvterületen még 70 évvel ezelőtt is, a  tömegkommunikációval járó nyelviuniformizálódás hajnalán a bajor a hochduetsch-el  csak tolmács útján értette meg egymást a két nyelvjárás mindenrendű különbözőségei mián. A felnémet dücs-nek mondja, amit a délnémet tájcs[i]-nak. A magyarban szóhasználati eltéréseket ha esetleg tucatszám találhatunk s azok is, mint a mony a tojás helyett, inkább archív emlékek. Ha azt mondom, mián, lehet tájnyelvi fordulat (elszigeteltebb peremvidéken kis völgyi faluban még haszálatos régi magyar . Ahol tengerinek mondják  a kukoricát, ott szennyezetlenebb, archaikusabb változata őrződött meg a magyar nyelvnek. Pláne, ha tengeri helyett törökbúzának mondják!  . Szintén archaizálás, kellő óvatossággal ma még talán választékosnak is hathat, a folyamatos múltidő kikopott jelzéseinek használata. A folyamatos múlt  jelzéseszközeit használván mondataim nem kattognak a t- tt-k -től… 

 

Lévén vidéki sültparaszt, alföldi-és cselédmentalitású szarzsák, persze nekem kétféle nyelvem van, egy  ünneplős, meg egy pongyolább, ami ráadásul tájnyelvi és tájszólási fordulatokat is tartalmaz. Pl a lány helyett lyány-t szoktam mondani, a lágy ly és a kemény j-hangjaim elkülönböztethetőek, pl így mondom: pályinka. Volt helyett tájszólásal azt mondom v[au]ót. Ugyanis tájszólási környezetemben jaaó alaposan megcsaócsájja a níp a hangzaókat. Itten a talyigát tó’jják, de a szekëret a lú húzza. Bátorsággal írom ezeket, mert a mai haladó jóoldali és indexesen meg matulistafikaistán jópofi ifjúság úgyse nincsen  tisztában [ az úgyse nincsen inkább ma már pongyolaságba számít] azzal se, hogy a Bëlga zenëkar naótájába a hajtási csak ironizáló  nyelvijópofáskodás. A diáknyelv egyik eszköze a nyelviparódia.

 

Pl a Győzike só óta foltonkint az országban divat (egyes gimnáziumokban és kettes szakközepekben) Győzikéül beszélni, vagyis a salgótarjaani magyar tájszólás kevergélése a magyaranyanyelvű cigányság cigánynyelvi maradványaival. A cigány nyelv a régi magyar tolvajnyelv (ami szleng is meg zsargon is! egyik forrása, a csaj innen került a magyar diáknyelvbe, míg ma már használata általános (hiszen azok a diákok, akik még diák-és korosztály-szlengileg használták a csaj szót a lány helyet, ma már 60-70 éves nyuggerek…)

 

A szleng nem annyira röghözkötött, mint a  tájnyelvi szóhasználat -és fordulat. A zsargon szakmai, az argó viszont sokkal titkosabb és ártabb belső másodnyelv.  A magyar szavak latinos szóelvégelése XVIII. [sőt XVII.!] eredetű diáknyelvi  argó-izálás, részben a büdösparaszt kábítása (-> parasztvakítás) .  Szebb emlékei közé tartozik a gyermekdalocska-kiszámoló: "An-tan-té-nusz, szó-raka-té-nusz" Az egyetemi tanár nem beszél szlenget -de szakmai zsargonban beszélhet. A rendőrzsargon betagoz argó szavakat, de azért nem zárt, mint az argó (a tolvajnyelv). 

 

Ha a show-t só-nak írom, akkor ráelőzök az akadémiai szótárra, megelőlegezek egy majdani elfogadást. Ha megfelelő nyelvikörnyezetben használom, akár irodalmi eszköz is lehet az, ami mondjuk sajtó vagy tudományos szövegben megengedhetetlen pongyolaság. Ha ájfon-t írok, még idegenül csikorgó vesztibuláre (belsőhallásunknak!), a kompjuter már régen nem. 

Az Akadémiai Szótár összeállítói részben a nyelvifejlődés (és regresszió…) állapotát követik, részben a nyelv logikájára hibáznak rá (néha pedig melléfognak) de sokszor exhas választottak. [hasra ütve, tréfás, az ex- használatával „tudományoskodó” köznyelvi szófordulat, semnem szleng, semnem zsargon, mert lehetetlen e szófordulat tipikus szegmentálása .

 

Pl az én blogbejegyzéseim blogalkalmatlanul hosszúak. A fecsegésre van egy szép , ámde általános köznyelvi kifejezés a gyűjteményemben, ez pedig a szófosó. A szófosót a fecsegőre használják Tolnában, Baranyában a Zoborvidéktől az Alpokaljáig, de még A Városban is, bizonyos kerületekben.

 

Tehát ha a hajtási -nak a közismertebben jogosítvány szó helyettesítésére való alkalmazását vizsgálván  azt semmiképpen sem kezelhetem tájszólás-ként. Lehet tájnyelvi fordulat, lehet használata szleng jellgű, a pop (és net) kultúra nejlonprimitivizmusához igazodó. Humoros célú/jellegű irásban kifigurázására egy alacsonyabbrendű (jógyerekblogban persze nem nyíltan lenézett, csak körülírásosan, utalásosan ) társadalmi csoportnak. Tardai típusú közösségekben az is előfordul, hogy a csoport frusztráltságában a magasabbrendű környezet provokálására direkt bunkóskodik kicsinyt és kéjelegve hangozat olyan tájnyelvi fordulatokat meg erősít rá tájszólására is (ezt csinálja Győzike is a só-jában, aki hallotta már szerepen kívül, civilként beszélni Győzikét, az tudja, mire gondoltam…).

A mai magyar népnevelő értelmiseggség egyik legvégzetesebb tévedése, hogy a műveltség jegyeit , pl a szókincset összetéveszti  az intelligenciával. Intelligenciát dícsér, amikor a megdícsért műveltségére apellál.     Kedvencem a szlengblog, én is jókat szoktam röhögni a tardai tahókon, viszont ismerek olyan egyetemi tanárt, aki egyébként a taxis Gyuszi bá'nál semmivel nem különb, de fölszedett műveltségelemeivel kiválóan leplezi lelki-tartalmi tadaiságát és kenyai törzsi iszonyodásait.  Ismerek olyan hat osztályt sem végzett embert, aki nyers, kiműveletlen intelligenciájából él, nagyjából hat órahossza alatt megtalálja egy olyan törvény vagy rendelet kiskapuit, amin közgazdász tudósok, tanárai a tannak és politikusok dolgoztak hat hónapon át  hivatalos (felkent) cigányszakértők bevonásával.  Ez az ember, ha más családba, helyre, országba  születik, talán a szegedi Suki tanár urat is követi a tanszékén... Vagy a nemrég elhúnyt Dr Burai Mátyást. 

 

Az internethez köthető nyelviprimitivizmus magyarázható a subba subbarorum southparkianizálódással is. A Bëlga együttes kedvelt példám erre. A Bëlga annyira repzenekar, amennyira a Laibach náci vagy amennyire szótár ez a blog. A nyelviirónia felfogásához szükséges némi műveltség intuíciós képességg és intelligencia. A southparkianizálódás ezért sokszor önellenható: Kultuszt csinál (önkéntelenül és önellenhatóan) abból, amit pécézéssel, kifigurázással éppenséggel lenyomni vágyna. Vagyis megint kedvenc vesszőparipámra mutatok: [ön]ironuikusan ábrázolja az amerikaiak (a mi szlovákfikázásho hasonlítható) kanadifikázását, amit a southparkiánus jógyerek színén vesz: és fikázza méginkább a kanadait. Matulista fikaista southparkiánis eljárás kereteiben csak a szabvány   tahóság tárható fel. A paraszt tahósága nyilvánvaló, mert a nemmosdás és hétszámi fehérneműhasználatban átviaszosodott vászon a testi [fizikai] munkában bőrszerűvé feketedik. Míg az úritahóság áttetsző-fehéres viaszsárgás, azaz láthatatlanabb marad a szintén hószámra cserélt (finomabb vászon) úri ümmögön, ugye. Vagyis lehet blogot nyitni a tardai tahóság tanulmányozására, de pl lehetetlen a budapesti tahó, az úritahó pécézésére blogot nyitni. A tipikusan mélymagyar, szájával liberális, tetteiben feudális úritahó ugyanis nem szenvedheti , ha a mindenfikaizmusból őreá, magára is frecskel. Sőt, még az öniróniát sem ismeri. Azonnal besérül, moderál (dürüll) vagy megpróbál „visszasértegetni”.

 

Tahát, ha azt mondom tahó nem tájszólással beszélek, hanem tájnyelvi fordulattal élek, viszont a ma tehát-ként betagozott szóban az e-t a-ra cserélvén archaizálám  [vala].  Exhas valamikoron az academicus-ok imígyen döntének, hogy a gahó helyett a másik tájnyelvit, a tahót alítanák [vélték] szebbnek.

 

A börheő tájnyelvi kifejezés, hangutánzó összefoglalószava a tájszólásnak. Vannak, aki túlsággal is beszélik tájszólásukat oylannyira, hogy az már az átlag helyilakos füleit is sérti. Egyetlen szóba belefér a tájszólás jellemzése. Heé, heő, teő, mija, hajsz csaálé ! A türheő még ráadásul tapintatlan tuskó barom is. A türhő [türheő] és a börheő közötti különbséget elhallani viszont már honosnak is kell lenni a tájban. Ismerni kell a használat szituációit, a messziről [le]jött tudós gyűjtő csak tájol. Érdeklődik, aztán kérdezősködésével vagy ráhibáz vagysë... A tudós rendszert akar, gyorsan, néhány év alatt, sablont, keretet készít, rá-és belepróbál. Előre elkészít egy nyelvilogikai sémát és előfeltevései hogyne igazolódnának. (Ez szociológusok kedvelt módszere is pl az előítéletkutatásban!) A nyelv fejlesztője viszont Az Ismeretlen költő. Állítom, legszebb népdalainknak egy-egy ismeretlen zseni a szerzője és az istenatta nép aztán legföljebb egy pár ragot koptatott, itt-ott tájnyelviségekkel toldotta, de az alap vers [dal] egy ismeretlen zseni műve. Aki talán analfabéta volt. Vagy hegedős diák [kallódó csavargó értelmiségi].

 

Ha azt mondom, hajtási, a jogosítványra, akor ugyanazt csinálom, mint amikor az autót, a gépkopcsit biz. bec. szekérnek mondták volt a jampecek a múlt század 50-es éveinek végén.  Avagy taligának (-> fostalicska). "Felétek hogy híjják a talyigát" -kérdé egy  16-os gyalog baka tréfásan a  surranótársát, aki elértvén így válaszolt: Minkfelénk? ?-targoncának mondják! És ezzel önkéntelenül is kiütötte, csorbította a készülő tréfa élét, pedig a talyiga nem targonca.

A taliga viszont lehet kordé, ha a fiáker különben nem a konflis szinonimje. A joghurt nem az aludtej helyesen és academiailag magyarul, hanem súlyos tévedés. Ugyanis a joghurt nem aludtej, de ennek megértéséhez a tejipari szakkifejezésekben sokkal gazdagabb francia nyelv segíthetne, aminek a mi tejfölünkre van vagy hat szava. Azzal is foglalkoztam már, amikor a szépelgő újságírópapíros beszélőfej a tévébee' nem mer fialást mondani, hanem inkább választékosnak gondolja, ha úgy  kérdezi az újravétel során a büdösparasztot: "Mennyit ellett a malaca?" (Mert a kocát és a disznót is alpárinak érzi, a malac oly finomkás, ugye?)

 

Tájszólás-os attól lészen a hajtási , ha a hangzók ejtésében eltérek az academiai-tól, azaz Győzikésen nyílt ákkal hájtási-nak mondom avagyis alfeődiessen csaócsállom meg ha(ó)jt(a)ássinak .. ha viszont aszondom, josogítván', akkor megkaphatom azt is, hogy bëlga vagyok má' megin'. Ha iéniekliően besziélek, akkor  olyan tájszólással, aminek feődgye érintkezik vagy keveredik inkább román anyanyelvű tájakkal. Az erdélyi magyar, ha szépen beszél magyarul, akkor iskolázatlan, alapfokú képzésben részesült, ha töri a magyart és iénekliően besziél, akkor értelmiségi, aki középiskoláit is Bukarestben végezte. 

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr132608913

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Levendel Júlia - BEFORDULT A KONYHÁBA 2011.02.03. 12:48:39

Ország Lili | TükröződésELKÉPZELEM, HOGY ELKÉPZELINem feltétlenül a húsz esztendős Petőfi. Először is az ő helyzetdala egyes szám első személyben szól, befordúltam – írja, így, hosszú "ú"-val (mintha csak a második sor Rágyujtottam szav...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.24. 13:19:16

annyi a megjegyzésem, hogy az eszkimó nyelvben a hó 21 szava, az egy városi legenda. (Mellesleg: olyan meg nincs is, az vagy 25 különböző nyelvet jelent, attól függően, ugye, hol eszkimó az az eszkimó. Azt mondani, eszkimó nyelven a hó ez meg az, mintha azt mondanánk, indogermánul a kalap ez meg az.)

Szóval ugye ez a 21 szó az eszkimóra, ez sokszor előkerül érvként, de nem igaz. Nem von ez le semmit sem az írás értékéből, csak érvként nem jó felhasználni, mert téves adat. Érdekesség képpen ide szúrnám a spenót magas vastartalmát tényként kezelés esetét: orvosi egyetemen is úgy tanítják, hogy a spenótnak magas a vastartalma. Amúgy nem, a dolog forrása egy 50-es évekbeli amerikai élelmister-vizsgálat, amin MÁIG (!!!) alapul minden egyes tápanyagtáblázat (azaz azóta kutya nem szánt 30 fillért se újabb átfogó vizsgálatra, csak mondom). Nah, ebben egy tizedeshibával jelent meg a spenót vastartalma. Ez a hiba gyakorlatilag valamennyi mai tankönyvbe, szakkönyvben kritika nélkül átkerült.

Visszatérve: én az "l" hangot hagyom ki, demegmég művelt nyelvhasználatom során is rendszeresen, azaz bestiálisan és észrevétlenül (vagy észrevéve de nem törődve) mondom, hogy bót, ződ, főd) és hát ugye az is mindennapos, hogy "akkó meg a faszé' picsogol" (és nem picsogsz, jusztse, nah)

írásképileg én is tudatosan szabályellenes egybeíró vagyok, de nem germanizmusból, pusztán csak mert hangsúlyírással írok. A balga zenekarhoz annyit, egy ideig minden youtube-os forrásnál elmagyaráztam a "magyar nemzeti hip-hop" rajongóinak, hogy nemcsakhogy nem arról szól, de még csak nem is nemarról, ámde mára belefáradtam, ha a nyikhajoknak ez az új nemzeti rap himusza, akkor végülis tényleg az, mégha, ugye... (érdekes történeti analógia: a la fontaine-féle tücsök és a hangya mai legális magyarázata minden könyvben és fórumon az ugye, hogy a munka az igazi érték, és aki lusta, annak felkopik az álla. Érdekes és kevéssé hangoztatott adalék, hogy a szerző annyira azért nem rejtett szándéka szerint a mese tanulsága az, hogy a művészek sorsa bezony ilyen mostoha: a melós, mikor terheit enyhítendő nyáridőben élvezettel hallgatja, akkor támogatja (tűri) a művészetet, ellenben ha az árát kérik tőle, nah akkor az nem munka, faszér' nem megy dógozni.)

magyar-magyar szótár 2011.01.24. 13:58:31

@vészmadár (pica pica): Súlyosbítja a tévedésem, hogy egyébként tudom az, az "eszkimó" kb annyi és az, mint az indián (ráadásul a nativ american pc-ül még össze is foglalja) De ksöz, mindjárt kijavítom.
Azt is eszembe juttattad, hogy vannak, akik (pl én is) különböző célzattal használnak tájnyelvi fordulatokat ecsetelésre, figyelemfelkeltésre, paródia céljából, én pl egy igazi cigány férfi vastagított szalonnás hangját utánozva és tájszólásával szoktam védekezni, ha üzleti tárgyalás során hülye-átverhető (= értelmiségi) magyarnak tévesztenek azért, mert visszafogott és halk vagyok, meg AGGYÁ MÁ! helyett azt mondom, légy szives. Pár negyedperces Győzike só,[ëgy kicsinyég tipkëdnem këë a mellykaskámon a bűrjakimat] felszabadult nevetés és máris úgy folyik tovább a kupeckedés, ahogy tezsvírëk között szokás.

magyar-magyar szótár 2011.01.24. 14:02:24

@vészmadár (pica pica): de azt bent hagyom, hogy tejtermékekben gazdagabb népeknek 4-5 szava is van tejfölökre... és a ma már számolhatatlan (sok kihalt) "eszkimó"népeknek a friss porkahóra, a szinte jéggé szuttyantra, a kásásra stb biztos hogy külön szavaik vannak.. Ja tényleg és az is érdekes, hogy amikor még vizsgálható volt, megállapították, mennyire elszigetelt, egymásra semmiben sem ható szigetnépeknek milyen szigetnyelvei voltak...

Van aztán egy érdekes Ottlik szöveg a hawaii-i hajósnyelvről... de ez most fejből nem megy... ráadásul a tájszólástól jól elkalandoztunk...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.24. 14:48:16

@magyar-magyar szótár: annyiban értelek és megértelek, hogy bennem (is?) él egy olyan kényszer, hogy nemodaillően viselkedjek. Hogy mást ne mondjak, utálok öltönyben járni, de ha neadjisten felveszem, akkor csakis olyan helyen iszom egy kávát, ahol nincsenek még asztalok sem (talponálló kérem, te azt hiszem el tudod képzelni, egy 50-60%-ban cigányság lakta exbányászvárosban, komlón mit is jelent a talponálló). Ellenben amikor rocker koromban nyáron rojtos bőrdzsekiben és bakancsban, seggig érő hajjal toltam, akkor szívesebben ittam egy kólát 4szeres áron valami menőbb helyen, hadd csicskuljon a kis geci pincér, megveszem zsebből, ha nem feltételezi, hogy megtudom, aztakurvafaszba, nah:)

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2011.01.24. 17:41:08

..."Vagyis lehet blogot nyitni a tardai tahóság tanulmányozására, de pl lehetetlen a budapesti tahó, az úritahó pécézésére blogot nyitni..." - azt hittem, ez a blog is a többszáz posttal és kiemelt állandó címlapos helyével a pestiek pécézéséről szól nagyrészt, legalábbis az oldalsávban található ismertető szerint - akkor most lehet, vgay nem lehet

egy pontosítás - a megadott linken Tripoliszt a VI. kerületbe helyezik, helyesen a XIII. kerület, Angyalföld munkáslakta háztömbjei, és inkább Tripo-ként emlegették

OkoskaTo:rp 2011.01.24. 22:58:18

Jó hosszan adtad ki magadból a gőzt - bár ez nem használ az olvashatóságnak. Egészségedre, hogy kijött!

A mondatok egybemosását, illetve az indokolatlan elválasztásokat ne kend a kereskedelmi tv-kre, mert a királyi Híradó ugyanolyan gázos kiejtés szempontjából.

BTW: A sztájliszt szerintem kemény (azaz pontos) j.

VLADISZLAV 2011.01.24. 23:31:39

Én abban a tudatban voltam, vagyok, hogy Győzike palóc tájszólásban beszél, lévén salgótarjáni és nem alföldiesen (alfeődiessen).

Styxx 2011.01.24. 23:34:06

"Pl az én blogbejegyzéseim blogalkalmatlanul hosszúak. A fecsegésre van egy szép , ámde általános köznyelvi kifejezés a gyűjteményemben, ez pedig a szófosó. "
Személy szerint sajnálom, hogy ennyire elmész Tandoriba.
Nekem már befogadhatatlanul sok vagy. Kár, hogy nem veri a fejed egy szerkesztő szívlapáttal a les sis more jegyében.
Pedig Friderikusz modoros, műpesti beszédéről amit írtál, az nagyon ott van.
DE! Ne hallgass rám, minden hobbiblogger úgy ír, ahogy neki jól esik.

Leonard Zelig 2011.01.24. 23:54:52

A németet még gyakorolni, kell az Esterházyak tudták, te meg nem

egészen kis kukac 2011.01.25. 00:26:43

khmm... "nicht vor dem Kindern".
Deutsche Sprache, schwere Sprache, gel ? :-)

kéne egy nick 2011.01.25. 00:32:12

Szerintem jó sok hülyeség lett itten összehordva kevés igazságalappal, tudományosnak álcázott köntösbe bújtatva.

kéne egy nick 2011.01.25. 00:40:11

És akkor a nyelvi blogban különösen ciki helyesírási hibákról egy szót sem szóltam (azokról sem, amelyek szándékosak), és az affektálós írásmódról sem.

Meg érdekelne a tejföl 6 francia neve is, mert szerintem nincs neki, sőt, 1 is alig - créme épaisse, kb. sűrű tejszín -, mivel úgy, mint mi magyarok, a francia nem nagyon használja a tejfölt semmire.

bolek 2011.01.25. 00:52:35

élvezhető, de csak kitartóknak!
túl hosszú. kb. a felénél nyugodtan ketté lehetett volna vágni.

anyalingvális zsonglőrködésnek, szó- és nyelvfacsarásnak így is kellemes.

Intizar 2011.01.25. 00:55:51

Mokembé annyira afrikai, amennyire a Kisanna (ki)szuahéli.

Intizar 2011.01.25. 01:02:39

Megjegyzem, embert még nem láttam ezen a szép Budapesten, aki elítélően reagált volna bármilyen tájszólásra. Lehet, talán, hogy nem forgok ELÉGGÉ büdös tahók között. Uramisten, mi lesz akkor a mártíromságommal?!!!

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2011.01.25. 01:40:54

A rózsadombi fiatalok meg erősen háznak (vagy legalábbis pár éve még háztak), ők megtehetik: "Öccshém, ez mhilyen mhár!"

Zoopraxiscope · http://en.wikipedia.org/wiki/Zoopraxiscope 2011.01.25. 01:40:58

Úgy tudtam olvasni az írást, hogy a fülemben elevenen megcsendültek a Tisza-menti ö-k (nagyszüleim innen származnak), kelet-alföldi hajlított ívek (feleségem rokonsága békési), a somogyi ë-k (a Balatonnál élek). A nyolcvanas években még még nem létezett ez a gügyögő-leppegő affektálás a budapesti tájszólásban ("hatéstalanítom a gombét!" - kiáltja bátran a lány a reklámban). Amennyire emlékszem, ez a nyávogóan elnyújtott magánhangzókkal együtt az akkori tininyelvben jelent meg, mint csoportjelenség. Aranyoskodás volt, édi-bédi, felvett álnaivság, jobbára tizenéves lánykák tanulták el egymástól a diszkókan (akkoriban éppen ez számított lenézett, kültelki/lakótelepi modorosságnak), és szépen, fokozatosan lett belterjesen "pesti" nyelvi sajátossággá.

iqfighter 2011.01.25. 02:16:58

Érdekes szösszenet, de elég élvezhetetlenül írtad le. Nyilván szándékos (valamennyire), de a félkövéren belüli kurzívtól felfordul a gyomrom.

Persze lehet, hogy csak késő van.

Intizar 2011.01.25. 02:29:55

@Zoopraxiscope: "Barétom", satöbbi, már a harmincas évek filmjeiben tetten érhető.

pdstudio.info · http://www.pdstudio.hu/ 2011.01.25. 02:41:27

Érdekes lenne ha el tudnám olvasni, de valahogy szörnyű ahogyan ezt ideírtad.

Patreides · patreides.blog.hu 2011.01.25. 03:34:11

Szó, szó, szó. De mi a veleje? :)

Az a bizonyos Nádasdy tanár úr meg szerintem csak azt akarta megértetni, hogy a nyelvész nem nyelvművelő, a nyelvészet meg nem mozgalom, hanem tudomány. A nyelvész, amikor a nyelvészet tudományát műveli, csak figyeli és leírja a nyelv változásait, nem pedig minősíti azokat, és főleg nem avatkozik be harcosan, küldetéstudattól fűtve.
Ami nem jelenti azt, hogy a nyelvművelő az egy üldözendő állatfajta, hiszen véleménye és ideálja nyilván lehet mindenkinek, még a nyelvvel kapcsolatban is. (Bár az talán nem a legszerencsésebb, ha eközben esetleg láthtóan a saját megoldatlan problémái, kisebbségi érzései, frusztrációi vezetik.) Csak azt jelenti, hogy a nyelvészet tudomány (kutat, feltár, leír), a nyelvművelés meg nem tudomány. A nyelvész az tudós, a nyelvművelő meg nem az - bár attól még lehet értékes a tevékenysége. Ahogyan más a történész, és más a politikus, és ahogy például az orvos sem tudós.
Nádasdy tanár úr magát nyilván nyelvésznek, tudósnak tartotta. Lőrincze Lajos és Grétsy László meg ilyen értelemben nem volt az akkor, amikor éppen "nyelvet művelt".

Na, akkor ez meg van, bár talán ideje korán, de legalábbis egyenlőre. :) :)

Spiritmonger 2011.01.25. 06:06:25

csak egy klasszikus, John Caldwelltől:

Te meg hol tanultál meg ilyen tájszólásban beszélni?

Dr.Traktor 2011.01.25. 06:11:18

what is this i dont even

Szekuriti Blogger · http://szekuriti.blog.hu 2011.01.25. 06:15:29

Bocsi, az eleje annyira zagyva volt, vagy műmodoros, hogy hagytam a fenébe a posztot. Talán érdemes lenne darabokra szedni és kicsit értelmesebben, olvashatóbban megírni.

velaxin74 2011.01.25. 06:29:16

@Szekuriti Blogger:
mit csipogogatol, csőrös.
5 perc olvasás valóban kártékony lehet.

autista haramia 2011.01.25. 06:34:06

Csatlakozom Szekuriti Bloggerhez!

Egy post ami elvileg a nyelv furfangossagarol szol, legyen vagy irodalmilag, stilusaban erdekes, elvezheto, vagy legalabb informativ es ertheto. Ez most itt nagyon nem sikerult, es az egesz olyan merhetetlenul blod, hogy a tartalma teljesen elvezhetetlen. A modorosblogon talan lenne erteleme, de igy semmi.

Szekuriti Blogger · http://szekuriti.blog.hu 2011.01.25. 06:38:38

@velaxin74: azt csipogtatom, hogy lehetne magyarul is - egyébként ha nem tűnt volna fel, nyilván reggel óta folyamatosan a híreket, blogokat olvasom...

velaxin74 2011.01.25. 06:46:34

nahát hazudás
semmi dobsztrít, dobstrassze az!!!!!!!!!

velaxin74 2011.01.25. 06:48:00

@Szekuriti Blogger:
sajnálatos módon nem látok bele a gépedbe, hogy merre kalandozol. de hiszek neked.

magyar-magyar szótár 2011.01.25. 06:48:10

@Leonard Zelig: @egészen kis kukac: @kéne egy nick:
Önök véletlenül tévedtek ide, íggy nem tudhatják, hogy ez nem liberális jógyerekblog, vagyis itten nincsen moderálás, ellenvélemény lehet. Volt rá példa, hogy a javító szándékú omment hatására egy egész bejegyzést töröltem, talonba tettem vagy kijavítottam vagy engedélyt kértem a komment-tel BEjavítani a szöveget.
Németből hóttgyönge elégtelen (dummkopf idiot) vagyok, az Esterházyakból közepes, Eszterházyakból gyönge kettesalá.

velaxin74 2011.01.25. 06:49:13

@autista haramia:
tapsi tapsi

ha már nincs érv akkor jön a lemodorosságozás.

magyar-magyar szótár 2011.01.25. 06:50:22

@Budai Hella: Nem, hát nyilván nem főcélja a pestizmusok pécézésének ez a blog. Izom Tibor sem budapesti egyébként.
A Modoros Blog (Goldenblog-bon-bonnal kitüntetett) hivatásánál fogva érinti a pestizmus modorosságait is.

magyar-magyar szótár 2011.01.25. 06:54:24

@Intizar: Hömm, Ön nyilván nem salgótarjáni. A Magyar Géniuszok szerkesztőségétől egészen a Külső Kétkerüleetiiii Raab Karcher tüzépig bezáróan mindenféle metszésében járván Budapest Párhuzamos Világait SOHA egyetlen alkalommal nem volt arra plda, hogy szó nélkül hagyták volna tájszólásomat. Öt alkalommal kérdeztek rá egy bizonyos névre Salgótarjánból, ismerem-e. (Nem Győzikére, akkoriban Győzike mégb a fasorba se vauót)

magyar-magyar szótár 2011.01.25. 07:12:28

@Szekuriti Blogger:
több válaszból is szemelgethet, Sire:
12. A lezavarosozásról már írtam:
dudenbuch.blog.hu/2008/12/09/lezavarosozas
79.: a szamaraknak zavarosak a hárfairodalom kincsei is
303. Vidéki gordonkatanárnők számára Frank Zappaa Pofa be és gitározz! c. lemeze zagyva.
417. Egy los angeles-i szimfonikus zeneakar képtelen volt kottából lejátszani egy FZ -mű átiratát.

@iqfighter: Ennek az írásnak az egyik konkrét hibája a túlírtság. A folyamatos betoldozások által válik k ü l ö n ö s e n zavarossá.
@kéne egy nick: ...és a helyesírási hibákról már írtam, a másik valódi fő és súlyos hibám: képtelen vagyok képernyőről javítani, a helyesírásmotorral semmire se megyek, mert ha egy elütést nem veszek észre, akkor a haloványka piros vonalat??

Annyit tudok tenni -a kommentelők egyben korrektorjaim és szerkesztőim is- hogy ha valaki KONKRÉTAN megmutatja a hibát, bejavítom a szövegbe. Ha van javaslat húzás-ról, húzom kifelé az inkriminált szöveget, mint kisállat, pl güzü.

@VLADISZLAV: ... és ilyen is van. Pl HOL álítotam eén, hogy Győző alfeődiessen beszíl? Tessék megmutatni, ekkora tévedést nem tűrök egy pillanatig, vágom a pppiccsába ki!

Arról van szó, hogy budapestiek az én alfeődiessemet keverik salgótarjáninak, de az semmi, országjáró emberrel közöltem kicsinyfalum nevét és meg volt győződve, hogy eggyel arrébbi főút mentén (de 100km!) van és én vótam hülye, biztos nem tudom, melyik főút megyen át a falumon.

magyar-magyar szótár 2011.01.25. 07:15:34

@kéne egy nick: Bocsánat, a blogmotor nem engedi a möt nöre kijavítani, almaződ az szerkesztő mezeje... de ha lemegy alapjáratra, bejavítom...

Sausage 2011.01.25. 07:19:48

Na akkor legyen két, jellegzetesen budapesti példa: "kőrut" (sokszor még a hangosbemondó is így ejti, a víz kiver tőle), és az "add ide" helyett az "add oda" használata. Persze amikor ártatlan arccal visszakérdezel -Hova is? -, akkor mindjárt javítanak: Hát ide! :)
De a legalja szerintem -leginkább- a médiákokban pár éve terjedő, indokolatlan szóvégi mássalhangzókettőzés. "Alapossan, óvatossan, stb." Ez már nem kifejezetten budapesti jellegzetesség. Viszont az általad is említett ötker, nyócker, az igen. :)

magyar-magyar szótár 2011.01.25. 07:21:48

@autista haramia: Hátugye ez a bejegyzés nem a nyelv furfangosságáról szól.
Szar ez a bejegyzés, ez kétségtelen, azonban a mélymagyar mindenfikaista szarizmus nemkevésbé. Nem magam állítom be Gabriel Garciának, de nem véletlenül nincsen magyar GGM. Márquez első kéziratai olvashatatlanok voltak egy civil számára, annyira piroslottak a szerkesztői belejavításoktól. A magyar fennköltségre jelemző, hogy tartalmibírálatok (ilyen lenne pl a fenti szöveg túlírtságát fikázni) helyett szarozás és szőrözés folyik.

Az én ízlésem szerint, papíron ez a szöveg kb 3-4 hónap alatt készülne el, papíron többszöri javítás után egy tisztázata készülne, amit kb 3-6 hónap pihenés után vennék elő.

Ön szerint a blogoszféra alkalmas ilyesmire?

Sőt, a twitteroidizálódásban 160 karakter sok, és digitális nem lehet a szöveg, csakis sík analógiáknak megfelelő fesön [fashion]. És a Tízszeres Ismétlés elvének hódolva semmi eredeti ne legyen benne! Csak olyan, ami már ismerthez analogizálható.

magyar-magyar szótár 2011.01.25. 07:23:36

@Intizar: Na! Folytassa kérem essünk neki ennek a Mokembének. Francia? Kelet-francia vagy francia-nyugat-afrikai? Várom tanítását, hátha Kegyed ismeri etimológiáját e névnek! Rajta, nosza!

magyar-magyar szótár 2011.01.25. 07:25:28

@OkoskaTo:rp: Öhöm, kemény j.. mihelyst engedi a blogmotor, bejavítom. Bár a file-t fály-nak szoktam írni.. Hömm. Majd fülelem még vesztibulare

Konyvmolyolo 2011.01.25. 07:27:14

A példamondatig tudtam olvasni. Abban annyi a hiba, hogy teljesen hiteltelenné tette a posztolót.
Egyrészt nem tudja eldönteni, hogy már a narrációban is, vagy csak a párbeszédben jelezze a zárt e-ket.
Másrészt többször is hibáz.

imígyën - helyesen imígyen, nem zárt az e
mijëmmá - a milyen e-je mindenhol nyílt
bëszílnek - ebben szintén nyílt e-t mondunk
nyégerű'- itt sajnos épp zárt e-t ejtünk. tehát helyesen: nyégërű'

Nyomokban sikerült eltalálni a hangzókat.

velaxin74 2011.01.25. 07:27:14

na már franciázás folii itt ké'emalássan.

titta pornó-

velaxin74 2011.01.25. 07:28:20

támadnak a vízigótok!

magyar-magyar szótár 2011.01.25. 07:30:40

@Szekuriti Blogger: Sokkal rövidebben, mint a nemvéletlenül első bekezdés, nemigen lehet. A blogolvasási főüszokás szerint az első bekezdésbe kukkant be a troll, útközben pár elütést helyesírási hibának néz , megkukant egy képet (de nem nézi, csak lesi..) elolvassa a slusszpoent, ha van... Vagyis úgy olvas, mint egy átlag magyar papírújság szerkesztő. Ez lehet az oka annak, hogy az index szerkesztői a szigorú olvasószerkesztő bácsi is átenged egy olyan cikket, aminek a címe és felütése (becsali mondatai) ellenkezőek a cikk végső harmadának (egyébként és mellékesen valóságos) állításával.
Példa: Kirúgták Mongot, blabla
az utolsó negyedben pedig [ha a paraszt megnyitná a beugratót...]: Nem rúgták ki Mongot. És ilyen minden nap van az index címlapon.

Akkor drága Őröm, mi a faszomnak gőcsőjjek a közepén???

velaxin74 2011.01.25. 07:31:08

a nagy komolytalan helyzet a következő, Somogyban nem e-znek, szögedébe nem ő-znek. bár múltkor nekimentem a 47 esen egy őznek.

magyar-magyar szótár 2011.01.25. 07:31:40

@velaxin74: Mikor gyössz már minknálunk, heee?

velaxin74 2011.01.25. 07:31:56

na bakker troll vagyok

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.25. 07:34:35

Na, kábé annyi jött le, hogy
lebuziztál kisköcsög.
Ami nem baj,
mert bármit mondasz, vidéki, az nekem vidámpark.

velaxin74 2011.01.25. 07:36:31

@simonmondja.:

hádde ki mondta azt neked, hogy apró termetű homosexuális vagy?
még is szebb mint a kis buzi.

Szekuriti Blogger · http://szekuriti.blog.hu 2011.01.25. 07:38:51

@magyar-magyar szótár: Kedves szótárkészítő (?? :)), nem tudom, én azért szoktam blogot írni, mert valami ki akarok írni magamból. Azt próbáltam csak jelezni, hogy egyrészt hosszú bejegyzést a kutya sem olvas el (esetleg néhány elszánt ember), másrészt ha el is olvassa, akkor ahhoz fel kell kelteni a figyelmet.

Teszem azt, ha most valaki arról írni egy ilyen hosszú bejegyzést, hogy a 2. világháborúban milyen fatális légiütközetek voltak, akkor azt végigolvasnám. Mivel sohasem járok erre, így nem tartozom a törzsközönség közé, és ha az első 5 mondatban nem keltik fel a figyelmem, sőt, modoros beszédből kell kihámoznom a lényeget, akkor inkább megyek tovább, mert van máshol is olvasnivaló.

Erre akartam kilyukadni.

velaxin74 2011.01.25. 07:39:31

most, hogy sikeresen lementem óvodás szintre, talán mehetnék is dolgozni.

Mekk a békésmegyei pa'asztokhoz innen a napfényes tirpákföldről.

Na még erre fele van egy lightos tájszólás...

magyar-magyar szótár 2011.01.25. 07:39:55

Akiket érdekel, mitől szar a főszöveg, azoknak bemásolom a winchesteremből egy már eléggé túlírt változatát. Mégis, az alábbival összevetvén belátható a legsúlyosabb hibája a bejegyzésnek, ami alapján aztán gyöhet a fika ezerrel.
A tájszólás a hangzók használatában és hangrendiségben mutatkozik meg. Tájegységhez köthető. Földrajzilag viszonylag behatárolható. Tájszólások tanulmányozásával a szociográfus vagy ethnográfus papíron-oklevélileg akár dokumentálatlan népmozgalmakat [maiszóval: népvándorlásokat, ki és betelpítéseket] térképezhet.

Egy példa: A bëlga hajdú-bihari tájnyelvi fordulat. Jelentése: beszédhibás.

A tájSZÓLÁS-i a zárt e (jelölése ë) benne. A zártabb és nyíltabb képzésű magánhangzók egykor minden magyar tájnyelvet jellemeztek. Ma főleg Somogy megyében találkozhatunk "mekegő" (csupa e) szavaink használatában (ha helybéli szájából halljuk) azzal, hogy a mekegő e-e-ezetes szó vegyeshangredűbben hangzik, mint a Kazinczy díjas szépbeszédű pesti gimnazista leány szájából.

Móricz írja életregényében, hogy minden tájegység népe a maga tájszólását tekinti a legszebb magyar nyelv-nek. Érdekességképpen említem, hogy Móricz idejében akár 10 kilométeren belül, a harmadik faluban már más volt a tájszólás.

szün: helyesírási hiba, ha a góját a kemény j hangot jelölő j-vel írom vagy az igekötőt külön írom, ha az ige előtt áll. Ha viszont kettőnél több szót egybeírok, az részben germanizmus [mert szóhalmozásg, részben inkább szótani [jelöléstani] hiba. Irodalmi szövegkörnyezetben talán előfordulhat indokolható este, versben főleg, mert három-vagy több szó egybeírása teremthet új jelentést [kontextust – jelentés-szövegösszefüggésben] Elütés, azaz jellemző gépírási (gépelési) hiba, ha meklet-et írok (az egyik billentyűnek mellé ütöttem, míg a másikat a kettős mássalhangzó begépelésekor másodjára már nem a szükséges erővel ütöüttem meg, itt meg az ö-vel a szomszédos ü billentyűjét is.

Ismert az í-ű váltás tájegységenkinti változása. Egyes tájegységeinken minden hangzó zártabban képződik: szinte a foga közül szűri (ázsiaisan, mongolosan, türkösen) a beszélő a szavakat. Ha azt mondom: szemetekvel, Latinovits-osan, zárt fogaim közül pekhvést, az e-k szinte ü-ként hangzanak: szümtükkel. Vagyis a vel rag v-je k-ra hasonul!

A tájegység lakója bizonyos mértékben süket ennen tájszólására. A vidéki taplótahó büdösparaszttya, pl egy révész a Tiszán vagy csárdásné a 47-es út mentében, azonnal meghallja, ha az utas vagy vendég budapesti. A budapesti nő beszéde mesterkélt, orrhangon, fejhangon (orrüreg felől) erősen affektálva, kényeskedően beszél, a szóvégi ragok záró mássalhangzóit lenyeli és a magánhangzót kissé éneklően lebegtetve megnyújtja. Mondatai nyafogásnak hangzanak akkor is ha lelkesen vagy dicsérőleg számol be valamiről. A nyelvigügyögés újság a nyelvromlásban, a szavak egész ragjait elspórolván gyerekes becézgetéscsikécskézésben tör ki a budapesti tájszólás és terjed a tömegkommunikációval. Az elmúlt húsz évben, a Walt Disney tévématinék hatására pl nem csupán az amerikaiangol csudálkozási szavacskái pl a wham [woáóó] éktelnítik a magyar nyelvet, de gyakorlatilag meghalt a magyar kérdőmindat hangsúlya, és az angolsaxo kérdőhangsúlyra váltott át úgy, hogy ma már hivatásos beszélőink,, pl színészeink sem használják a magyar kérdőmondat-hangsúlyozást. Annyi lett, meg egy bambi a magyar kérdőmondat hangsúlyozásának –egy szólás, mint pl a „Van ilyen, Boney M!” –aminek lényeges tagja , a Bambi üdítő vagy a Boney M mára csupán egy korcsoprt szép (vagy úútált) emlékei közé tartozik.

A budapesti tájszólásról azonban nem lehet beszélni, mert Budapesthez köthető és a magyar-magyar szótár nagy Fing szabálya a tájszólásra is érvényes, : a miénk indokolt és észrevétlen, a másé felháborító/kacajfakasztó ésvagy büdös. Magyarországon csak az van, ami Budapesten is van, az a lényeges, ami Budapest számára lényeges, Budapest tartja el az országot, pedig az adóbevételeit akár a saját céljaira is használhatná, ésígytovább. Ha Budapest az ország közepe és mindene, akor ami Budapestnek épül az az egész országé is, és ha pl a Zónijó közlekedésfejlesztére szánt keretét 95%-ban a 4-es metró építésére tervezik be, az üdítő, jogos és hasznos és az egész ország javát szolgála akkor is , ha az úniósnorma a nagymagyar relatívizmusnak megfelelően ekkor viszont buta és a Zónijó elveszi a csak Budapestre behasználni tervezett keretet és EZÉRT nincs miből befejezni a metrót. Majd Budapest sajtómunkássága, ami egyben az ország sajtómunkássága is, talál valami barmot, akinek a nyakába lehet varrni ezt a kudarcot, addig is ne beszéljünk a lényegéről, hanem zsezsegtessük másfelé a témát el.

Az ésvagy az irodalomból [Estrerházy] szivárog a köznyelvbe.

ism.: Nádasdy tanár úr szerint a nyelv fejlődése az, ami történik a nyelvvel. Tehát ha a magyar melcsifelcsizálódvan ubi-ücsi-rágcsializálódik s a Balaton a 2020-as évek iszonyú aszályosságában Balcsikává szikkad, akkor ez a története. Hogy Petőfi , A Dacos mit csinál a máig ismeretlen sírgödrében, nem tudható, vélekedésem szerint for’g mint a grillcsirke és persze kurvanyáz ám rendesen! Aminek lennie kell, legyen, az értelmisegg áll és néz és esetleg kommentál. (Hacsaknem a történelem folyásáról van szó, mert akkor ez a kommentatív szemlélődés gyorsan átvált [bele]csinálásba. Ebben a bekezdésben kell véleményemnek hangot is adni, miszerint a drágalátos Magyar Akadémiai Nagyszótár nagyjából annyit ártott is a magyar nyelvnek, mint amenyiben fejlesztette. Kazinczyék detto [ez szlenges pongyolaság, még stílusfestésnek is idokolatlan]. A mai kor embere alig jöhet tisztába azzal, hová vezetett Kazinczyék neológizálgatgatása: A XIX. század első felének értelmiségije valami olyan óborzalom szörnyűséges nyelvet használt, amiből egy mai magyar haladó műűvelt értelmisegg két mukkot, ha értene. Ma ugyanis a XIX. század első feléből Berzsenyi, Vörösmarty, Petőfi, Arany magyar nyelvét ismerjük, Jókaiét –vagyis azokét, akik az akkor divatos nyelvi kormodorral szemben átmentették nekünk Balassi, Pázmány, Alvinczy és Csokonai Vitéz Mihály használható, gazdag régi- s egyszerre új (számomra gyönyörű) magyar nyelvét. Kazinczyék jószándákú neológizálgatgatása ugyanis a magyar legmélyebb ősi tulajdonsága a túlzásokba esés miatt olyannyira elszabadult, annyira körmönfonttá vált, hogy egy 1840-50 között keletkezett magyar publicisztikai szövegből korunk bajnoka két mukkot se ért. Petőfi korában egy röpke báli beszámolóhoz másfélszer akkora terjedelemre volt szükség, mint Mikszáth Kálmán szépidejében vagyis a magyar zsurnálizmus hajnalán.

Természetesen a magyar iszonyok közepette inkább egy 200-300ezer embert számláló tájegység tájszólása nevetséges, ha egy budapesti humoralista jót akar magának, akkor valami jaó bunkaó vidíkies nyelvitahóságot pécéz és nem A Város tájszólásának pojácás vagy nejlonpicsás affektálós kényeskedő, modorosan finomkodó neonfényes pocsolyáját tapicskójja.

Magyarországon a tájszólások még hangzóhasználatban is alig különböznek el. Legfeltűnőbben a szögedi ő-zés. nem messze Szögedé-től (-> tájszólási fordulat a fölös e szóvégi ragaszgálása ) Kecskeméten már enyhédedebb az ö-zés, mégközelebb Szegedhez, Szentesen meg inkább az ó-zás Ólmo onyóm.. ami a szabadka környéki magyar tájszólást jellemzi. ( a ded szóvégi dé-je régi magyar kicsinyítőképző, nyelvi anyicánk –ka-ke kicsinítőképzőire cseréltük a párkáp[-> pirburg] medencében. [-> esterházyalizáló stílmodorosság, Dr Esterhzy mátyásnak köszönhetően a múlt század 50-es éveinek nicht vor dem Kindern „szleng”-jéből desztillálódott ki pl „Ne ríjjá, Berija!” -babanyelv]

Nyelvjárási szintű eltérésről a magyarban aligha beszélhetünk, még a csángó tájnyelv [szigetnyelv] eltérései sem elegendőek ahhoz. A könnyűségért még a tudós is használja így, hogy „palóc nyelvjárás” .. de valójában az elszlávosodott tájnyelvű őskunok [azaz polovecek –> palóc] nem szókincsükben, csupán hangzóképzésükben különböztethetőek el.

A nyelvjárásokban gazdag német nyelvterületen még 70 évvel ezelőtt is, a tömegkommunikáécióval járó nyelviuniformizálódás hajnalán a bajor a hochduetsch-el csak tolmács útján értette meg egymást a két nyelvjárás mindenrendű különbözőségei mián. A felnémet dücs-nek mondja, amit a délnémet tájcs[i]-nak. A magyarban szóhasználati eltéréseket ha esetleg tucatszám találhatunk s azok is, mint a mony a tojás helyett, inkább archív emlékek. Ha azt mondom, mián, lehet tájnyelvi fordulat (elszigeteltebb peremvidéken kis völgyi faluban még haszálatos régi magyar . Ahol tengerinek mondják a kukoricát, ott szennyezetlenedd, archaikusabb változata őrződött meg a magyar nyelvnek. Pláne, ha tengeri helyett törökbúzának mondják! . Szintén archaizálás, kellő óvatossággal ma még talán választékosnak is hathat, a folyamatos múltidő kikopott jelzéseinek használata. A folyamatosmúltidő jelzéseszközeit használván mondataim nem kattognak a t- tt-k -től…

Lévén vidéki sültparaszt, alföldi-és cselédmentalitású geciláda, persze nekem kétféle nyelvem van, egy öünneplős, meg egy pongyolább, ami ráadásul tájnyelvi és tájszólási fordulatokat is tartalmaz. Pl a lány helyett lyány-t szoktam mondani, a lágy ly és a kemény j-hangjaim elkülönböztethetőek, pl így mondom: pályinka. Volt helyett tájszólásal azt mondom v[au]ót. Ugyanis tájszólási környezetemben jaaó alaposan megcsaócsájja a níp a hangzaókat. Itten a talyigát tó’jják, de a szekëret a lú húzza. Bátorsdággal írom ezeket, mert a mai haladó jóoldali és indexesen meg matulistafikaistán jópofa ifjúság úgyse nincsen tisztában [ az úgyse nincsen inkább ma már pongyolaságba számít] azzal se, hogy a Bëlga zenëkar naótájába a hajtási csak nyelvijópofáskodás. A diáknyelv egyik eszköze a nyaelviparódia.

Pl a Győzike só óta foltonkint az országban divat (egyes gimnáziumokban és ketes szakközepekben) Győzikéül beszélni, vagyis a salgótarjaani magyar tájszólás kevergélése a magyaranyanyelvű cigányság cigánynyelvi maradványaival. A cigány nyelv a régi magyar tolvajnyelv (ami szleng is meg zsargon is! egyik forrása, a csaj innen került a magyar diáknyelvbe, míg ma már használata általános (hiszen azok a diákok, akik még diák-és korosztály-szlengileg használták a csaj szót a lány helyet, ma már 60-70 éves nyuggerek…)

Ha a show-t só-nak írom, akkor ráelőzök az akadémiai szótárra, megelőlegezek egy majdani elfogadást. Ha megfelelő nyelvikörnyezetben használom, akár irodalmi eszköz is lehet az, ami mondjuk sajtó vagy tudományos szövegben megengedhetetlen pongyolaság.
Az Akadémiai Szótár összeállítói részben a nyelvifejlődés (és regresszió…) állapotát követik, részben a nyelv logikájára hibáznak rá (néha pedig melléfognak) de sokszor exhas [hasra ütve, tréfás, az ex- hsználatával „tudományoskodó” köznyelvi szófordulat, semnem szleng, semnek zsargon, mert lehetetlen e szófordulat tipikus szegmentálása .

Pl az én blogbejegyzéseim blogalkalmatlanul hosszúak. A fecsegésre van egy szép , ámde általános köznyelvi kifejezés a gyűjteményemben, ez pedig a szófosó. A szófosót a fecsegőre használják Tolnában, Baranyában a Zoborvidéktől az Alpokaljáig, de még A Városban is, bizonyos kerületekben.

Tehát ha a hajtási -nak a közismertebben jogosítvány szó helyettesítésére való alkalmazását vizsgálom, az semmiképpen sem tájszólási. Lehet tájnyelvi fordulat, lehet használata szleng jellgű, a pop (és net) kultúra neoprimitivizmusához. Humoros célú/jellegű irásban kifigurázására egy alacsonyabbrendű (jógyerekblogban persze nem nyíltan lenézett, csak körülírásosan, utalásosan ) társadalmi csoportnak. Tardai típusú közösségekben az is előfordul, hogy a csoport frusztráltságában a magasabbrendű környezet provokálására direkt bunkóskodik kicsinyt és kéjelegve hangozat olya tájnyelvi fordulatokat meg erősít rá tájszólására is (ezt csinálja Győzike is a só-jában, aki hallotta már szerepen kívül, civilként beszélni Győzikét, az tudja, mire gondoltam…).

Az internethez köthető nyelviprimitivizmus magyarázható a subba subbarorum southparkianizálódásnak is. A Bëlga együttes kedvelt példám erre. A nyelviirónia felfogásához szükséges némi műveltség intuíciós képességg és intelligencia. A southparkianizálódás ezért sokszor önellenható: Kultuszt csinál (önkéntelenül és önellenhatóan) abból, amit pécézéssel, kifigurázással éppenségel lenyomni szeretne. Vagyis megint kedvenc vesszőparipámra mutatok: [ön]ironuikusan ábrázolja az amerikaiak (a mi szlovákfikázásho hasonlítható) kanadifikázását, amit a southparkiánus jógyerek színén vesz: és fikázza méginkább a kanadait. Matulista fikaista southparkiánis eljárás kereteiben csak a szabvány tahóság tárható fel. A paraszt tahósága nyilvánvaló, mert a nemmosdás és hétszámi fehérneműhasználatban átviaszosodott vászon a testi [izikai] munkában bőrszerűvé feketedik. míg az úritahóság áttetsző-fehéres viaszsárgás marad a szintén hószámra cserélt (finomabb vászon) úri ümmögön, ugye. Vagyis lehet blogot nyitni a tardai tahóság tanulmányozására, de pl lehetetlen a budapesti tahó, az úritahó pécézésére blogot nyitni. A tipikusan mélymagyar, szájával liberális, tetteiben feudális úritahó ugyanis nem szenvedheti , ha a mindenfikaizmusból őreá, magára is frecskel. Sőt, még az öniróniát sem ismeri. Azonnal besérül, moderál (dürüll) vagy megpróbál „visszasértegetni”.
Ide illően táncoltatható vesszőparipám a zsírtraktorosgazdatüntetés, amikor A árost „negyvenmilliós traktorokkal” elözönlő paerasztopkat keresetlen úritíhósággal állította be a magyar sajtómunkásság (persze napipolitikai célnak megfelelvén) tahó taplóparasztnak. Nem történészkednék meg államjogászkodnék itten, de ugyebár aki I. István koronáját tökfedőnek, az I.István mumifikálódott jobbjánajk tekintett maradváényt kutyacsontnak vagy a Dalai Láma őszentsége szerint jópofa és kedves II. János Pált cápapápának nevezte, az szimplán is büdös taplótahó (csak nem paraszt, hanem úritahó). Az ízlés dolga, hogy a szemünkben az iskolázatlan nyolc általánost járt (de csak négy osztály elvégzését bizonyítani képes) tanyasi fejőgulyás a tahóbb vagy az egetemet végzett, aki ráadásul történelemből mindig jó tanuló volt, hozzá marxista is (a marxisták még akkor se köpdösték kutyacsontnak azt a mumifikálódott maradványt, amikor pedig a népnevelés ezt a türhőséget alaposabb történelmi indokkal legalizálta volna…

Szekuriti Blogger · http://szekuriti.blog.hu 2011.01.25. 07:40:27

Jó, kicsit magyartalan lett az előző hozzászólás, de 5 percig tartott megírni, mert valahogyan ma mindenki nekem sírja el a bánatát, és elég nehéz az írásra figyelni, ha közben vitatkoznom is kell valakivel...

velaxin74 2011.01.25. 07:40:46

@magyar-magyar szótár:

Végül is a cigány telepen laktam a Cserepes soron more, ott nem Ő-znek.
tudod e dikk, he?

magyar-magyar szótár 2011.01.25. 07:41:40

@simonmondja.: Nekem mondja tepsinek, hogy füle van a pestinek? Én még azt is tudom, hogy a nagysárgaizék azokon a vasrudakon mitől mennek!

velaxin74 2011.01.25. 07:42:22

A keresztanyám a Hódiné na az Őzik
Őzvegy.

velaxin74 2011.01.25. 07:43:15

@magyar-magyar szótár:

a nagysárgaizék azok tollaskígyók, mondta az öreg azték amikor elhozták pestre.

velaxin74 2011.01.25. 07:43:50

persze nekem nem hozozz koka cserjét

val 2011.01.25. 07:46:05

"és van-e fővárosi tájszólás?"

Van. A narkós berkekben elterjedt fejhang. Lásd index.hu freddy pulcsis riporter, vagy mandíneres Lola.

magyar-magyar szótár 2011.01.25. 07:46:11

@velaxin74: Akkor ezért reszket a kezed, teee! Győrősszem!
Nesze zavaros:
nesze félkövér-kurzív @iqfighter:
www.youtube.com/watch?v=yM1nQ8BgWK4

magyar-magyar szótár 2011.01.25. 07:51:21

@Intizar: Pont ezt a részt kivágtam, amiben ezt elemzem, hogy a székesfővárosi szemétkirály a Hippolit a lakájban lényegében vidékibüdösbunkó paródia, már akkor se nagyon merészelték megcsinálni az igazit, ami a parvenű paródiája lett volna.
Én egy újraforgatott Hippolit a lakáj ban hóttreál vettem volna az affogván pöfe kényeszkedőt. (Vagyis csavarintottam vóna egyet)
Nulladioptriás szemüveg, ezüstszürke öltöny, kecsded (gyakorolja az eßzeug elvételét).

dr poljakov 2011.01.25. 07:51:54

Jó ez bazmeg, kurva hosszú. Többet kellett volna és leginkább az 50-60 éves pesti korosztály maga szerint dög helyes beszédjéből idézni, azzal kibírtam volna egy levegőre is. Így nem.

velaxin74 2011.01.25. 07:52:19

csak a kávém lötyög, a szemüvegemből meg kihullott a csavar.

pesti tájszólás, olyan miért lenne? Pesten csak vidékiek laknak és affektálnak - de ahogyan a filozófia tanárom mondta - "mindenki arra bassza el a szabadidejét amire akarja."

dr poljakov 2011.01.25. 07:52:51

@dr poljakov: A b+ után "csak" következne, de lemaradt.

magyar-magyar szótár 2011.01.25. 07:53:19

@velaxin74: Aki szerint straße, az menjen rajta végig 7,5 t-s költöztető teherautóval, én végigmentem ! gasse az, de nagyon hosszú gasse.

election sc.monitor (törölt) · http://www.valasztas.eoldal.hu 2011.01.25. 07:55:14

A szerző kevésbé ismeri a magyar nyelvet, ugyanis van Budapesten tájszólás: pl. Pósta
de más szavak elején is megnyomják hosszan a rövid o-t.

Nem árt különbséget tenni a tájszólás és a szleng között: a "Nyolcker" az szleng, a "Nyócker" meg tájszólás.

velaxin74 2011.01.25. 07:58:39

@magyar-magyar szótár:
én meg vonóhorgos Asconával mentem végig a Dohány utcán.
Na az a móka-kacagás.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.25. 07:59:14

@magyar-magyar szótár:
Füle...

Zsanett, kérlek, mond azt, hogy
- robotgép -...
Zsanett, kérlek, mond azt, hogy
- margithíd -...

www.youtube.com/watch?v=5MYV-2bGOMg

magyar-magyar szótár 2011.01.25. 08:00:31

@dr poljakov: Annyira szeretem azokat az 50-és a halálközti pestieket, itt nyőttek föl az árokparto, az akkor még kocsiút gyerekbokáig érő porát, rúgván avagy a szérükön a cipó alakú szépenrakott kazlak mögén játszottak füti-s nunimutogatósat, aszonták lú, kinyé, aggyá má, höeaa! Vírcsë
Peteőfi Saándóó, gatyába táncaó, felesége bugyiba, úgy mennëk a muziba.

Szegények, ma már leginkább kórházi meg rendelőintézeti folyosókon, szidják a pl pióca vidékieket, akik szemtelenek, mint a piaci legyek. Hol van már az, amikor még bögyös harmincasként voltak görögbe-eee meg törökbee-ee.. És kis rönó* farm4.static.flickr.com/3291/2729044528_9f63390bf6.jpg meg pözsókocsikból libbentek ki bokorugrószoknyában a Köröndnél.

*a dédimami házának ára plusz korai tak'betétek

magyar-magyar szótár 2011.01.25. 08:05:19

@election sc.monitor: Túl sokat foglalkoztam is a főszövegben a budapesti tájszólásal, aminek a lényege a hhehezetesség, a ragvégelnyelés és a végrag hangzóóójának énekllő elnyu-ujtása.
A Nyolckerületbe-ee-een lakom, monja a pesti tájszólásban (a középkorú hölgy) a Nyócker lehet szlenges diákbeszédben hangulatfestő avagy szövegben stílusfestő.
Igen érdekes az első és másodikgenerációs nyolckeres cigányság affektáló [asszimilatív]tájszólása, ami off a Fekete vonattal érkezett szülőkéhez (Pityinger féle tájszólás)

Aki a nyóckert kissé pej[oratíve] egyébként és különben a nyolcker alakot is használja.
Jól vizsgáztam, megadja a kettest Tanár úr?

velaxin74 2011.01.25. 08:08:54

@magyar-magyar szótár:

maradjunk a József -városnál

jóker

magyar-magyar szótár 2011.01.25. 08:10:25

@velaxin74: Én eddig úgyb tudtam, hogy 2méter 47 cm tükörszéles kisméretű, ámde esethez vágtázó tűzoltó kormánykerekénél a Nagykörúton ecpeccet játszva, hogy most a 2m széles külső sávban vészvillogóval álló 2.40 tükörszéles áruszállító és Demszky NAAGYSÁRGÁJA között a 2m30 cm-n hogy megy el... szóval valami csúnyábbat mond a sofőr a tollaskélgyaónál is!

velaxin74 2011.01.25. 08:10:39

@velaxin74:

mekkora jót találtam ki. Ilyenkor büszkén vállbaveregetem magam.

magyar-magyar szótár 2011.01.25. 08:19:25

@Konyvmolyolo: Önnek szintén.. majd ha ráérek, utánaszámolok, hogy az Ön tippjeiből mennyi jött be, mindenesetre annyit előre elárulok, hogy a cigány romongrónak jó alaposan melléje teccëtt trafállani. Az Ön tévedésének az egyik oka, hogy a Nemes Academia természetesen MINDENBEN így az ë-képzésben is következetesen, az egész magyar nyelven általverhető logikát próbál állítani.
De nem kell mást, csak Pázmány apánkat lvasni. A jó öreg igen kedvelé a vegyeshangrendűséget és vesztibuláre exhas jeül, a zártabb ű-t hol ínek írá, holott meg nem.
Kétségtelenül, didaktikailag hasznosnak tartom, ha a nebulóknak léniát és logarléceket mutat a nyelvész, ez segít.

A népnyelv és népművészet egyik lényege éppen a következetlenség.

Folytathatnánk innen a szabadágeszmény elemzésével, hogy a Felhomályosulás után volt é szabadabb az embër vagy a jobbágyi röghöztkötötségben, amikoron ugyan röghöz kötve vót az ember, de ha meg úgy határozott a román, hogy magyar akar lenni, lett és kész. (Nem voltak papírok)

Vajjon azt a munkát, amit Martin Luther a német nyelvért elvégzett, 300 évvel később egy modern felkészült tudós bevégezhette volna-e...

Vagy másképpen: Nézi az ember a német tévét és nem érti, hogy merészel 7 diplomás beszélő fej mind a maga tájszólásában beszélni...

magyar-magyar szótár 2011.01.25. 08:20:57

@velaxin74: Főleg, ha tréleren egy Alfa 33-at húztál magad után.

magyar-magyar szótár 2011.01.25. 08:25:26

@election sc.monitor: A pósta ója nagyon bonyolult. Pl Babits -és nem csak verseiben a metrum kedvére!- igyekezett a görögös hangsúlyozást jelölni. Pl így írta: kómikus. A motor helyesen motór lenne, de nméginkáb mótor. Aki póstát mond, mondhat motórt és a telefónt is hosszanvégelvén ejti. Sőt, tëlefón.

Kifelejtettem [direkt, öncenzúra] az így is agyonírt főszövegből kedvelt magyarjaim, Révai József és Rákosi Mátyás ë-zéseit. Sőt, a korban igen sok magosértelmiségink használt ë-ket

magyar-magyar szótár 2011.01.25. 08:30:06

@Spiritmonger: "Të mëg hun tanútá mëg ennyire "t ó j s z ó l ó s b o" beszílni, höeee?
"Szobodkón!"
"Gondúhattam vaóna, hogy jugoszláv vagy!"

magyar-magyar szótár 2011.01.25. 08:32:31

@velaxin74: @simonmondja.: @Spiritmonger:
[anekdot]
Báró Apffal lassan sétálván az akácokkal szegélyezett járdán jő velünk szembe kőművesünk egyrészt ünneplősben ( bűrcsizma, csizmanadrág, négygombos zakó, csikaósmellíny, nyéloning, mikádó, bajsza kenőcsin sikkan a nap, sikkanhat, mert perge kis kalapja úgy a szemibe nyomva, hogy mitse árnyékolhat), másrészt meg mintha emlékezne* a méterszéles betoncsík helyén kanyargó valahai ösvényre ( totálkoki részeg).

Lelépünk a járdáról egy faderék védelmébe s figyeljük az embert.

–Ej, be szép példánya a magyarnak, mondá báró Apf, igazi , a járomcsontok, az orr, feje -keze-lába aránya, kis, mokány termete, mind turáni s onnan altajoid!

–Rettner, Zimmer, Dobler, Kunz , Hauff, Jäckl, Holzer –soroljuk csak az apai ágat -, Dobler, Jäckl, Kunz, Heim, Rettner, Zimmer, Hauff –hozzá az anyait.
A Krájcfeld -bót sarokig nem szólunk aztán.

*Emlékezhet is: ő irányította a keőccsígvetís képviseletében az utcai kalákát 1973 –ban a járdaépítéskor.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.25. 08:34:10

@magyar-magyar szótár:
Magadra vetted ?
Nyomi.
Ez csak egy segédanyag volt a csúsztatós pestinéni szlenghez.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.25. 08:35:16

@Sausage: a kőrút és az alapossan, ez mindkettő ősi dunántúli ejtési mód. Lehet, hogy böpesten a dunántúliak vannak túlsúlyban? nem tudom. Mindenesetre Pécsett is így mondják, sőt, ilyeneket is hallhatsz:

rízs
csallán
fórás
hüttő

magyar-magyar szótár 2011.01.25. 08:36:36

@Szekuriti Blogger: Sajnos erről az effektről egyikünk sem tehet. Köszönöm azért a segítséget. Minden nap fohászkodom, hogy máma, máma olyan tömör leszek, mint Hannibal Lektűr. Mától kezdve 10p-s Ariel betűket használok! Mindig legyen kép! de nem birok magammal.. Legszivesebben Amatőr Diáklányok üzletágban puncimutogatós blogot csinálnék ennyi szöveggel:
woáóó, nyamm, cuki, klasz ill :)) és ;)

magyar-magyar szótár 2011.01.25. 08:38:59

@Szekuriti Blogger: kifelejtettem egy sajáttalálmányú szmájlit, a (Q)-t. Meg a (;)~ -t

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.25. 08:41:05

@Szekuriti Blogger: Umberto Eco a Rózsa neve végén azt írta, hogy a regény első 100 oldala szándékoltan lassú, vontatott, unalmas és filozofikus (amúgy sztem jó). A zért lett ilyen, mert egyfelől jelképezi az utat, amit a két szerzetes bejár a hegynek fel, másfelől, ez a 100 oldal alkalmas a szerző szándoka szerint arra, hogy elriassza a nem eléggé kitartó trollokat.

nem is tudom, miért írom ezt.

magyar-magyar szótár 2011.01.25. 08:41:34

@simonmondja.: Régen a Cshaóórikáámm -ra Petőkém! vót a mondolat!
egyébként nem vagyok én sérülékeny.. egy ilyen güllyedtszemű ááálatt, mint eénhh?? úgyanhh!

Plumper_ 2011.01.25. 08:48:40

"azok a rohadt pestiek! bűnös, vörös város!!" :-D

Zagson 2011.01.25. 08:48:49

Miért nem írod le, hogy utálod a pestieket, ahelyett, hogy itt marhaságokat mondanál róluk. Nem igaz, hogy Pesten jobban kinevetik a tájszólást mint bárhol máshol. Sőt pont az ilyen magukat nagyvárosként megfogalmazó kisvárosok mint Debrecen lakói szoktak jókat gúnyolódni a környékbeli kis falvakon. Továbbá Pesten a lakosság 95 százaléka ellenzi a !es metrót,és 100% gyűlöli azt a korrupciót ami körülveszi. Egyébbként nézzed meg hány pesti születésű befolyásos politikus van. Akár az általad említett ötkerbeeee is Rogán vasi-falusi Antal van. SZerinted Debrecenben nyerhetne valaki aki Óbudán született? Ez a pesti lányok meg fiúk kényeskedve beszélnek a walt disney miatt ez akkora baromság, hogy ezért a diplomádat elvenném. 1: nem igaz. 2: walt disney csak a pesti , értékrend nélküli gyerekekre hatott, persze Szegeden még a fonóban hallgatnak népmeséket a gyerekek mi? Idióta. Megint egy kisebbségi komplexusos nem pesti ember, aki szorongásában szítja a tűzet a pesti és nem pesti magyarok között (pesti tájszólás: a lakosság 70 %ának Pesten legalább az egyik oldali nagyszülei nemm Pesten születtek és vagfy minden 4. 5 . ember eleve máshonnan költözött ide.. Minek ez a hülye pesti-nem pesti dolog.? Hány éves vagy ? 6?)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.25. 08:51:23

@magyar-magyar szótár:
Mondom én... én mondom.
Igaz, hogy csúszkál.
Innen nézve a vidék röfög, kaffog, vagy dummog, mint a köcsögduda.
Vagy falcettben visít, de sok meg - hadar.
A lényeg, hogy a vidéki - mondatokban tanul beszélni.
Ha elkezdte az elejét, már tudom a végét.
A városban idézetekkel beszélnek.
Szállóigék filmekből, slágerekből, viccekből.
Nem egy nagy szám, de a vidéki ahhoz képest körülményes.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.25. 08:55:47

@simonmondja.: Szállóige töredékben inkább. Van, hogy csak a hangsúly az utalás, annyira töredék.

magyar-magyar szótár 2011.01.25. 09:05:08

@simonmondja.: Idegenszemmel teljesen mindegy, hogy a Király utcában hajtanak eléd balról a mellékutcából vagy Csajágaröcsögén (Ami egy budapesti fantáziában létező tardaság) A törvény egy: aki fékezésre kényszerített, még egyszer fog, ugyanis mindjárt megint befékez előtted
és balra vagy jobbra vág le.
A Magyar Út törvénye mindenütt ugyanaz.

Az idegenszemnek fogalma sincs arról, hogy mi a nammamaroszságmatrica, ő Nemesmedvestől Battonyáig, az Erzsébet hídtól a szegedi Öreghídig egyformán bunkónak, forgalomra vak-nak látja a magyar autóst, sem politikailag, sem település szerint nem képes szegmentálni, létezik egy egységes magyar kép, van benyomás a magyarról
állhatsz bárhol a fűrész kétoldalán (tudjuk, melyik a haladó: aki HÚZ-ás felől áll, tolni nem kunszt)

A vidéki (ősparaszt) tahó, ha párban dolgozol vele, mindig azon versenyez, hogy a boldogabbik (azaz vastagabbik végét fogja) ez az illem Kínában, a két Koreában, az Andokban és Namíbiában is.

A "pesti" (vagy a bécsi!) meg a vékonyabbik végéhez áll, mert ügyes. És kb úgy nézi, hogy a bunkaja nem képes szemre fölmérni a méreteket.

Ez is csak gyűjtés:
A vidékiek milyen lekoptathatatlaniok, ha únom a pesti barátomat, jó nagyot kések a találkozónkról vagy nem megyek el. De a vidéki barátom negyedik találkozón is ott lesz és türelemmel vár: lekoptathatatlan fajta.

"Fiam, vidéki feleséget vegyél, az nem költözik el az első edénytörésre!"

Bemehetünk ebbe az erdőbe is :D

Mille38 2011.01.25. 09:05:25

"Csöndesen jegyzem meg, hogy korai [ó]magyar nyelvemlékeinket idegen anyanyelvűek igyekeztek "fonetikusan" átírni, úgy, ahogy ők azt idegenfüleikkel [sokszor el!]hallották. "

Ennyi központozás, az nem modorosság kategória? Amúgy tetszik a cikk, de valahogy nem elég gördülékeny.

magyar-magyar szótár 2011.01.25. 09:07:33

@simonmondja.: Mondatokban tanul beszélni.
Vagy hogy tud hallgatni. Ha ő egyszer elkezd hallgatni, akkor hallgat. (-> arany jánosi hallgatás in. "Tűrte Miklós tűrte, ameddig tűrhette")

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.25. 09:08:06

@Zagson: nah, ugyanakkor az ilyen finom odaszúrások, hogy magukat nagyvárosnak gondoló kisvárosok, mint debrecen. Hát kérem, kontextusban tessék nézni azért a dolgokat: nyilván egy LA-höz képest monnyuk debrecen kicsike. Ugyanakkor a realitás az, hogy míg egy debreceni vagy pécsi a 2-300 ezres városának a legnagyobb részét ismeri és használja (mondjuk pécs kertvárosából átjártam vásárolni a másik végébe, a budai vámhoz, a zenekari próba meg pécs-hirden volt. Ezek olyan 1-1,5 órás buszozások). Egy böpesti, már a nagy átlag, NAGYJÁBÓL a kerületét ismeri. Jó esetben. Böpesten járva sokkal gyorsabb, ha a térképre vagy a netre támaszkodsz, esetleg turistákra, mintha egy őslakost kérdezel meg bármiről, ami nem a szűk, 5 utcányi területe. Zuglón jártamban megtudni, milyen busszal jutok el a Baross utcába, gyakorlatilag lehetetlen.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.25. 09:24:36

@magyar-magyar szótár: mindenki mondatokban tanul beszélni. Az alapokból felépített nyelv, az csak a második-harmadik, tanult nyelveknél jellemző. Ettől olyan nehéz egyedinek lenni. Valójában az egyediség csak annyit jelent, hogy a sok nyelvi panelt használsz kevés helyett, ritkábbakat a gyakoriak helyett és nagy varianciával kicsi helyett.

jabba74 2011.01.25. 09:25:12

Csak egy picike off hozzászólás:

Légyszi csinálj valamit a tördeléssel a blogodban mert már-már olvashatatlan. Ne legyen ennyi betűméret (kiemeléseket old meg másképp), sorkizártat nem használ, aki ad magára.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.25. 09:33:04

@magyar-magyar szótár:

Őstermelő a duracellnyuszi.
Merjél nagyot álmodni.

Az egészmondat-paneleket nyugodtan vizsgálhatnád, ha tényleg érdekel, mitől vidéki a vidéki.

Hogy meddig hallgat?
Tűr, vagy sunnyog, vagy csak csorgatja a nyálát ?
A hallgatás az fal, ugye.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.25. 09:49:17

@jabba74: én meg fordítva gondolom, leszámítva a reménytelen, angolszász nyomingereket, normális ember csakis sorkizárást használ (merthogy ugye ettől néz ki a szöveg úgy, mint ha szöveg lenne és nem kutyahányás.) Gondolom a könyvnyomtatás kezdete óta akkor a komplett nyomdaipar ezek szerint nem adott magára.

budai zöld 2011.01.25. 09:58:07

@magyar-magyar szótár:
Azért van egy-két pont, amivel nem értek egyet.

Melcsifelcsi védelmében:
- Szerintem a magyar nyelvnek (sok más nyelvvel együtt) évezredes jellegzetessége a kicsinyítőképzés, becézés, csak időről időre változik, hogy milyen toldalékokkal csináljuk. Ma már nemigen mondunk olyat, hogy uracs, a rengeteg kicsinyítőképzős településnévben meg észre sem vesszük a becézést.
- Ja, és a rövidítés is elég természetes törekvése a nyelvnek, és pl. nem sajnálom azt a két kikopott szótagot az álladalom szóból.
- Az ismeretségi körömben olyan vidéki személy melcsizik, üccsizik a legerősebben, aki még sose élt 200km-nél közelebb 'Pesthez. --> Mondhatjuk, hogy ez egyfajta kulturális feltörekvés, engedés a kulturális vízfej főváros nyomásának, de azért nem biztos.

Nádasdyról:
- Tudományosan azért nehezen támadható a nyelvészet és a nyelvművelés elválasztása.
- Ezzel együtt tényleg van jó adag pesti elitizmus abban, ahogy tudományosan megfigyeli a jelenségeket (ahogy az egyszerű nép beszél), de persze ő maga nem úgy beszél. Megtartja magának a nyelvművelést.
- Van adatom arról, hogy éppen a nem magyar kérdőhangsúlyt figyeltette meg (derültség).

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.25. 10:00:57

@budai zöld: nádasdy mellesleg úgy beszél. Elég sokszor hozza saját magát példának, speciel maga is használja az olyan kifejezéseket, hogy nem-e tudja, vagy azt, hogy ötker.

Fenehorizont 667 2011.01.25. 10:18:07

@velaxin74: @magyar-magyar szótár:
szegeden valóban nemsokan ö-znek már, talán a mai 20-as, 30-as generáció szülei, nagyszülei között akad viszonyleg sok ilyen tájszólással beszélő.
egyébként a nem szeged és környékén élő ö-szakértők mindig kifelejtenek egy 50ezres várost, ahol máig kurvasokan (szerintem többen, mint ahányan nem) beszélnek ö-vel: hódmezővásárhelyt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.25. 10:18:49

Leginkább amúgy nem a jövevény- és módosult szavak használatától félek én, hanem attól, amt levelezésben tapasztalok.

30-40 éves mérnökök, 20 körüli diákok (?) olyan leveleket írnak, fórumok hozzászólásairól nem is beszélve, hogy a számat tátom. Se írásjelek, se nagybetűk, se semmi, bogozzam ki a szöveget, meg értsem meg.
Aztán még megsértődik, hogy miért mondom neki, hogy írjon már kicsit értelmesebben...

Egyébként én nem tapasztaltam a pesti affektálást, max. nőknél, de azok meg bármikor és bárhol nyafognak :D
Somogyi vagyok, ott ugyanúgy beszéltek, mint Baranyában, meg Zalában, Szekszárdiak is... Pestiek is... Miskolcról van pár ismerősöm, azok is... Nem sok különbség van.

Somogyban amúgy nem az R-eknek kéne erősebbeknek lennie? Bár én annyira nem tudom...

Brukk 2011.01.25. 10:24:52

Na, én megyek pixbe betétér.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.25. 10:25:40

Ja, viszont Butapestre tette megállapítások nagyon jók,
meg a Friderikuszra is, aki affektálhat nyugodtan, mint egy rossz buzi, mert az.

Katibácsi 2011.01.25. 10:28:15

Én sem tudtam végigolvasni, túl hosszú, de egyébként érdekes. Csak zavaró, hogy a magyar nyelv szépségéről szóló írás tele van helyesírási hibával (itt nem a szándékolt hibákra gondolok, mert vesszőhiba is nagyon sok van).

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.25. 10:29:03

@simonmondja.: "A városban idézetekkel beszélnek."
Vidéki városban?

A baráti köröm (na ja, film- és médiaközeli arcok) folyamatosan filmidézeteket mond, de mellette mondatokat is... És jó része falvakból, kisvárosból került Pécsre, meg van pár, aki már itt született.

nemez 2011.01.25. 10:37:40

Megerősíteném fenehorizont-ot: Szegeden már igen kevesen ö-znek, azok is inkább a külső kerületek (pl. Tápé, Dorozsma) idősei. Hódmezővásárhely és környéke ebből a szempontból sokkal érdekesebb. Még egy dolog, megütötte a fülemet: a szegedi Öreghíd emlegetése. Lassan 40 éve vagyok szegedi, de azt a hidat másként nevezni mint Régi Híd sohasem hallottam. Hivatkozást is alig találtam rá, pl. Szögedi (!) Védegylet oldalának egy képaláírásában, ahonnan aztán a barikád.hu is átvette. A fotó amúgy egy képeslap és azon is "forgalmi híd" felirat látható. Szóval ez szerintem leginkább valami buta archaizálás, mert a régi nem elég patinás (hehe). Aztán kitudja, nem vagyok helytörténész...

budai zöld 2011.01.25. 10:39:28

@magyar-magyar szótár:
Németileg:
- A felnémet-alnémet megkülönböztetés földrajzi alapú, nem pedig kulturális. Eredetileg a felnémet volt fenn, nem északon, hanem magasan, az alnémet meg lenn az alföldön.
Tehát:
- Bár ma már azon vitatkoznak, hogy vajon Hannoverben beszélik-e a legszebb felnémetet (ami alatt ma már az irodalmiasodott, szabványosodott felnémetet értik), eredetileg Hannover fel-/al- határvidék volt. Viszont a bajor, sőt, az osztrák éppen felnémet nyelvek, dialektusok.
- Alnémetül (ami egyébként a Hansa-korban még az közös üzleti nyelv volt Novgorodtól Bergenig) ma már csak északon beszélnek egy-két eldugott helyen, nemcsak a kelet-frízek, tajparasztnak is nézik őket jól.
- Düccs: a dajcs éppen felnémetül van, az alnémet ponthogy plattdüütsch (ezért hívják angolul a hollandokat Dutchnak (az egyik alnémet népség a másikat, de ez már tényleg mellékszál)).
Mondják még az alemannok is Ü-vel, vagyis a Schwitzerdütschök, sőt, Schwitzertüütschök. Ettől még persze lehet olyan felnémet nyelvjárás is, ahol ü-vel mondják, nálunk se csak Szegeden Őznek.

budai zöld 2011.01.25. 10:44:37

@ColT:
Ha figyeltél volna, tudnád, hogy nincs olyan, hogy vidéki város.

Egy rendes pesti röhögőgörcsöt kap, amikor egy pécsi mondjuk egy szalántaira azt mondja, hogy "vidékről jár be".

Ha érted, hogy mondom.

Rigor Mortis 2011.01.25. 10:53:18

@velaxin74: ott éltem 30 évet, nagyon sokan őznek még most is. Főleg 40 felettiek, fiatalok kevésbé. Diplomások körében is ritkább, de a melósok bizony őznek. Hódmezővásárhelyen és néhány környező településen, pld Röszke, szinte mindenki őzik.

Sok szegedi át tud váltani "őző üzemmódra", lásd pld Becsey Zsolt államtitkár.

momoTM 2011.01.25. 10:53:18

nekem tetszett...kicsit nem gördülékeny, kicsit hosszú, de leküzdhető. örülök, hogy végigküzdöttem megam rajt'...és a kommentek is "viccesek", főleg azok, akik túl komolyan veszik magukat.

budai zöld 2011.01.25. 10:54:40

@ColT:
Igazából viszont egyetértek a felvetéseddel.

Szerintem mindenki idézetekkel beszél, és egy művelt vidékinek meg egy művelt pestinek kellően széles a bázisa (filmek, nagyszülők, mesék, irodalom, tudomány, stb.) ahonnan idéz, hogy megértsék egymást. Valószínűleg a te baráti köröd sem egyetlen forrásból tanult beszélni.

Persze az a pesti, aki csak filmekből tud idézni meg az a vidéki, aki csak az öregapjától, nyilván sose fogja megérteni egymást.
Ebből lesz az a szánalmas frusztrált tajparasztozás és bunkópestizés ami itt is jó pár kommentben olvasható.

A megoldás persze idővel az lesz, amikor mindenki a való világból meg a subbáról fog idézni, mert akkor majd fél szavakból is.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.25. 10:58:13

@ColT: Nem a feltört partiarcok egymásközt.
Leharcolt fazonok kutyafuttában.
A vidéki végigverseli az elkezdett mondatot úgy, ahogy azt otthon végigmondták.
A városinak már a nagyanyja se mondott végig ilyen falvédő szövegeket.

Gaius Plinius Secundus 2011.01.25. 10:58:44

Erdekes volt ez a cikk de gondolom mas is irta hogy kisse olvashatatlan, annyi baj legyen.

Engem az erdekel hogy mi van a szocializmusban megnott megyei jogu varosok beszedevel? En pl. pecsi vagyok es fogalmam sincs pontosan hogyan is beszelek. Nyilvan miutan 5 evig Bp-en laktam valamennyire ez is hatassal volt ram de vannak olyan szavak amik szinten hivhatok tajnyelvi fordulatnak (döci == hinta, de mint mashol videken mi is "A Lajos"-ozunk (ami valoszinuüleg nemet/svab?)).

Az is erdekes hogy nagyapam meg echte tolnai volt, es apam beszedeben (pedig Dr.) meg erzodik ez, mig az enyemben mar egyaltalan semmi. PL. nagyapam is tengerizett.

budai zöld 2011.01.25. 11:01:44

@vészmadár (pica pica):
Van ám olyan tipográfiai helyzet, amikor a balra rendezés egyszerűen szebb, jobb, olvashatóbb, mint a sorkizárás.
Leginkább keskeny hasáboknál, amikor a sorkizárás szónyi szóközöket produkálna, meg elkerülhetetlen balra rendezést (ha nem fér két szó egy sorba).
Nem mindig csak angolszász divatmajomkodás.

budai zöld 2011.01.25. 11:01:50

@vészmadár (pica pica):
Van ám olyan tipográfiai helyzet, amikor a balra rendezés egyszerűen szebb, jobb, olvashatóbb, mint a sorkizárás.
Leginkább keskeny hasáboknál, amikor a sorkizárás szónyi szóközöket produkálna, meg elkerülhetetlen balra rendezést (ha nem fér két szó egy sorba).
Nem mindig csak angolszász divatmajomkodás.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.25. 11:05:52

@budai zöld: Értem, ellenben nem sokan használják ezt a vidékizést itt a Pécs nevű "putriban" (Pestieknek putri).

"Ebből lesz az a szánalmas frusztrált tajparasztozás és bunkópestizés ami itt is jó pár kommentben olvasható."
Na most ok nélkül nem szokás bunkópestizni.

Nekem olyankor nyílik ki a bicska, amikor :
- Neten üzletelek, csóka írja, hogy oké, személyes átvétel a nyugatinál? He? Miből gondolja, hogy járok Pestre?
- Helyszínek leírásánál (pl. autózz! blog), "megyek a xxxxxx utcában, kijön elém" (város nincs megjelölve sehol, tehát BP-re gondol

...ilyesmik.
Szóval a bunkópestizésnek azért van oka.
(Mlyen érdekes, hogy a pesti ismerőseim 99%-a nem arcoskodik azzal, hogy hol lakik, és nem bunkópestizik le.)

@simonmondja.: Akkor tulajdonképp itt mindenki feltört partiarc, mert az általad leírt jelemzőket itt kb. senkinek a beszéde nem hordozza.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.25. 11:11:14

@budai zöld: ez világos, nyilván egy nagyon vékony hasábnál, például kép mellett előfordul az említett jelenség. Ott lehet operálni az elválasztással, elég szépen be lehet tördelni a vékony hasábot is. Ebben amúgy igazad van, de ez a ritka (nem tipikus) eset.

@ColT: a modorosn volt erről egy írás, a frusztrált vidéki. Irtó sok igazság vagyon benne, például az is, hogy a távolsági buszpályaudvarokat csak vidéki nagyvárosokban hívják parasztelosztónak, plö itt pécsen is. Szval a pécsi kikéri, hogy ő vidék, de neki már a kővágótöttösi is paraszt vagy a kozármislenyi (holott ugye az plö orvos-ügyvéd gazdagfalu, 40+ millás házakkal)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.25. 11:26:05

@ColT: Akkor ünnepeljünk.
A vidék nem körülményes.
És írhatnánk erről még egy gigaposztot.

budai zöld 2011.01.25. 11:34:27

@ColT:
Tény, a vidékizést többek közt Debrecenben gyűjtöttem, de majd gyors odafigyelek Pécsen is.

A bunkópestizésnél egyáltalán nem rád gondoltam mint bunkópestizőre. Nyilván lehet rá okot találni, és tényleg sokszor máshogy bunkó egy bunkópesti, mint egy tajparaszt.

Van, akinek a pósta meg a kőrut bicskanyitogató. Van aki, meg azon röhög, amikor a budai várat pesti várnak nevezik.

Egyébként 'pesten belül is vannak tájszólások, ezért is gondolom, hogy a pósta teljesen rendben van, a kőrut viszont ronda.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.25. 11:36:32

@vészmadár (pica pica): "a pécsi kikéri, hogy ő vidék, de neki már a kővágótöttösi is paraszt vagy a kozármislenyi"
Már akinek. Vagy csak nekem van annyi eszem, hogy nem ez alapján szelektálok?
(Meg annak a pár száz embernek, akiket a melóhelyen ismerek, és a legkülönbözőbb helyekről járnak oda?)

Tahó, az tahó, mindegy hol lakik. Laknak Butapesten is sokan, meg itt is. De nekem attól még, hogy a belvárosban lakik, nem lesz valaki nagyobb ember - főleg akkor nem, ha ápolatlan, sötét, egysítkú.

Amúgy a pestiek meg azért nem hívják parasztelosztónak (ami csak egy jópofa szófordulat) a távolsági buszpályaudvart, mert fogalmuk sincs róla, hogy van - mint ahogy a szemétdombon kívüli világról sem :P
(irony)

@simonmondja.: Mitől lenne az?
Honnan erednek a sztereotípiáid?

jabba74 2011.01.25. 11:42:14

@vészmadár (pica pica):
Csak egy mondat és befejeztem:
Akkor használj sorkizártat, ha a szoftvered rendesen egalizál (vagy te) és nem dobja szét a szöveget . Mertazcsúnya.

Zagson 2011.01.25. 11:45:15

Elég ebből a pestizésből meg vidékizésből
Akinek komplexusa van Pesttel kapcsolatban az buta. Meg ez a "pestiek levidékieznek minket". Ez így alakult ki, most legyen ebben is ilyen buta PCskedés, mint ahogy afroamerikainak lehet csak szólítani a négereket? Engem is lepestizel pedig Budán lakom, mégsem sírom itt el a Tiborc panaszát. Ez nem pesti szokás. Amúgy meg ide lehet jönni, senki sem fog úgy nézni rád mint valami felkapaszkodott vidékire, míg ha leköltözöl falura, akkor majdnem minden falu szótárában szerepel a "gyüttment" szó. Feltételezem te is tudod mire használják. Ez a "vidéki udvariasságból a nehezebbet felét vállasztja a munkának" ez egy akkora hülye marhaság, hogy tényleg örülök, hogy olyan országban élek, ahol mindenkinek lehet blogja, mindenféle intelligencia nélkül. Ez tényleg a szabadság. Ha vidéken ilyen jófej meg udvarias mindenki, akkor hogy hogy ott is veszekednbek emberek? Meg a sok szalagcím "x.megyei y faluban élettársával borozgatott T:Z mielött megkéselte"?? Lehet, hogy mindenütt ugyanolyanok az emberek? Itt vered a nyálad, hogy vidéken mennyire jobbak az emberek, aztán beülsz a kocsidba és ordibálsz a sarkon a másik vidékivel (ugyanez a Pest sovinisztákra is igaz).
Pestnek nincs saját kiejtése, ugyanúgy, ahogy a bécsi akcentus is kihalóban van. A világháború után min a két városban totális lakosságcsere volt (Pesten a zsidók deportáálása, németek elüldözése, polgárság kitelepítése, megtörése, az ostrom alatt hatalmas áldozatok ect. plussz az új "szocialista übermensch -értsed olcsón dolgozó, és munkáért cserébe keveset gondolkodó jobbágyság beköltöztetése). Nincs is ezzel semmi baj, de a mostani velem egykorú barátaim több mint fele nem itt született és soha nem kérdés ez a Pest Vidék dolog. Aki szívesen jön ide, mert jobb a kultúrális élet meg jobbak a fizetések (magasabb árakkal persze) az csak jöjjön, akinek meg nem tetszik az menjen vissza. Az a halálom amikor ide felköltözött vidékiek, akik itt keresik a pénzüket meg hajlandóak plussz 4 órát bennmaradni egy multiban (így aláásva az európai munkásjogok vívmányait, csak hogy ne kelljen visszamenni a falujukba amit úgy istenítenek), nekem köpködik azt a várost amiben születtem. Én sem megyek le hozzájuk a falujukba szottyozni azt, bármiért is. Ez pl baromira nem a jól nevelt tiszta szívű kedves vidéki mintád példája, ahogy az egész cikk komplexusoktól szenvedő, szellemesnek szánt, de itteni sztenderttel éppen csak középszerű verbális kalimpálása sem. Amúgy Budai Zöldnek igaza van abban, hogy kb 20 éve nem mennő ez a 3 órás odamondogatós versecske stílus aminek itt mindenki tudja a végét a 3. másodpercben de te csak mondod és kuncogsz magadban végig.
Stílus: 1
helyesírás:2
Külalak: 2
tartalom: 1

Zagson 2011.01.25. 11:52:11

helyesírásod legyen nyugodtan pocsék a hsz-ekben(enyém is az, mindenki sebtében pötyög valamit), De a cikkedben ami a nylevi helyességről szól azért vérciki.
Amúgy meg ez az összes lány affektáltan nyenyereg Pesten duma, ez valami régi sérelem, mert valakinek nyomtad a gombot de levakart? Vidéken meg Pesten ugyanúgy vannak ilyen lányok meg normálisk is. Az , hogy te minden ciki embertipsut összeszedsz az életedből, meg a filmekből és azért mert frusztrált vagy amiatt hogy valamiért kevesebbnek érzed magad egy pestinél (amire egy normális vidéki embernek semmi oka -neked ellenben bizonyos delfin fajokkal szemben is jogos)ezért azokat mind a pesti tulajdonságoknak címkézed fel az vér ciki. Az hogy párhuzamoisan nyomod ezt a kedves parasztbácsi és takaros szorgos parasztlány romantikát mint az ellentétpárját a pesti lusta úrificsúrnak és plázacicának, az megint egy szintugrás(lefele). Szedd össze magad

magyar-magyar szótár 2011.01.25. 11:57:50

@simonmondja.:
Xqwrrh kifakad reám: „Mit csesztetsz te engem a pestizmusokkal, amikor én is vidéki vagyok!”
???
„Százhalombattán lakom.”
(lapozás)
„Most jut eszembe, hiszen van nekem egy pesti rokonom!”
???
„A Xqwrrh!”
Hol lakik?
„Százhalombattán!”

Diszpécser: „Hu, de jó, hogy elkaptalak, merre jársz most? Pesten vagy?”
Sofőr: Nem. Budafok, Háros.
Diszpécser: Dojó! Mondom, én, Pest, akkor ugorjál már be a Külső-Szilágyi útra Zozóékhoz a kilincsekért!

Százéve és még későbben is, minden kispolgári családnál is volt cseléd, kétszoba-konyhában is. A cseléd a konyhában húzta meg magát. Vidéki lyányog (a szociológia akkori szabályai szerint a lyányt j-vel kell írni, Móricz még a „köjkit!” is j-vel írja, nagy a narrációban kölyöknek… ly-vel. A kis Harmos Ilonkáéknál is volt cseléd, [ a zsidó fakereskedőéknél] . A budai és pesti polgárgyerek vidéki parasztmenyecskéktől és lyányoktól tanult beszélni. Amennyibe Karinthy asztalánál egy kör kávé került, á 2P50f, 15P-ért már rendes (enyhén szutykos) cselédlyánykát lehetett kapni. Harmos Ilonkáéknál olyan menyecske szolgát, hat tyúkot egy óra alatt felpucolt. Megjött a menzesze a kis Ilonkának, szaladt a mamához: „Pfúj, fiam, az ilyen drekich dolgokkal mért nem a cselédhez megy??!” Ez is lehet a titka a régebbi pesti polgárok eízesebb beszédgyinek. Sok cseléd még egészen romlatlan ízekkel való tájszólással beszélhetett. A cseléd pótmama, eleven kapcsolat a néppel, az első szerető volt (-> Nagy Lajos novellája – a mama az érett kamaszfiához alkalmas menyecske-cselédet fogad).
A Nagy Generáció java viszont vidékit úgy látott, a Nyugati pályaudvaron, a munkások ott, ahol az apja mérnök volt, tiblábolni busz vagy villamosmegállóban, tolongani a Mézes Mackóban egy koszorú albán fügéért vagy iraki datolyáért. Az Astoriában látta mulatozni a dzsentroid kinézetű (10 éve még summás vagy zsellér volt! -> Sánta Húsz óra) jávorbajszos jampinadrágos téeszelnököket. Bögyös téeszelnöknéket a mászek fodrásznál . Faros Ikarus-ból kitóduló vidékiparaszt gyerekeket az Állatkerti krt-on. A vonaton a kefebajszos siltessapkás ffoghagymáskóbászzabálókat. Úgy látott vidékit, ahogy ma a pesti cigányt. A két településreform miatt százezerszám tódult föl vidékről a büdösparaszt , aki tíz év alatt elfelejtette anya-tájszólását, ők énekelték a legdallamosabban a „Hétkerületbeee… Tízkerületbeee itt lakom a Kilenckerüleeet DésiHubereeen…” A régebbi őspesti polgár már csak nyelvijólneveltsége okán is szépen mondta ki: Józsefváros. Terézváros. Lipótváros. Vizafogó. Csillaghegy – a Szabó családon által vidéken az egyik legismertebb kerület-rész.

Intizar 2011.01.25. 12:05:17

@magyar-magyar szótár: Hogyne tudnám. Azt hittem, Ön is elolvasta a vonatkozó könyvecskét, Budapest a fattyúnyelvben, vagy mi volt a címe. "Mokem", az askenázi változata a "makomnak", vagyis "helynek", bé pedig bé, mint Budapest. Lefordítva tehát Béváros.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.25. 12:08:51

@magyar-magyar szótár:
XI. Buda. De csak bevándorló.
Négyhónaposan még zuglói voltam.

magyar-magyar szótár 2011.01.25. 12:15:54

@Zagson: Nem szabad sohasem berágni azon, amit írok. Ez a fa-boldogabbik végét fogja sztori népiromantikus olyan jó... 70-80 éves. Egy más, egy sosemvolt, egy elpusztult világ emléke. Én dógoztam téeszben még olyan öreg zsellérrel, aki ismerte ezt az illemet és kb 29 éve szopatják szana széjjel az agyamat pestiek arra apellálván, hogy a vidéki ússe tudja, mitől megy a villamos. Harmadosztályú impresszáriók.. aztán azok a szilvalekvárszínű 1600-as Ladás halszálkás öltönyös csávók, akiknek egy példányát Kormos Valéria 80-as évek beli riportjában (a téeszmelléküzemágas szélhámos) megírta. MTZ alkatrészt a 80-as éveben a pesti belvárosban leheettt kapni legbiztosabban.
Én csak incselkedtem a legjobb barátaimmal, akikkel már évek óta csesztetjük egymást ezen.

Afféle ez, mint cigánynak lenni: Még akkor sem tapasztalhatni meg, milyen, ha kakaóval bekenem a képem és keresek nagymamám hagyatékábanpár rossz büdös mackót.. Mert ezt lehet, hogy néhány pesti beszopja, ezt az álöltözeett, de a cigányt nem. ÉS nagyon okosakat lehet írni cigány témában , de azt a nézést csak cigányként lehet megéreznie az embernek a bőrén. Én megértem a pestiek lelkivilágát, akiket frusztrál ahogy én szemétkedem a pestiznusok pécézésével, de most, amikor beszélünk, hívatja meg magát ebédre egy négyszemű Mercis társág a vidéki pógármesterrel, elsőkörben 400 millát fektetnének be a település gyógyfürdőjébe (gyógyvízkútfej hol nincsen... erre nem nehéz ráhibázni) de egyébként 1,2 milliárdos konzorciumot képviselnek, viszont hazafelé a MOL kúton úgy kotornak össze 2870 Ft-ot a visszaút üzemanyagára hárman 16 zsebből.

Rutinos vidéki pógármesteri titkárnő akkor megmondja, mit akarnak, amikor még a levegőt veszik a parasztvakító médiázáshoz.

Amikor autóvigéc voltam, onnan tudtam (még más volt a telefonillem) hogy pesti: Akkor sem mutatkozott be, amikor én már kétszer. "Ön pesti?" "Hooonan tudja??" Ma már összemosódnak a dolgok és pl a telefonillem pesti taplótahósága az egész országra leterjedt.

Még kukoricára is térgyepelhetek, de éppen nemrég láttam némethg-ke kis pincsike cikkcsijét, ami üde példája az élő pestizmusnak.

Rossz magatartásomért szégyellem magam ...
kösz az osztályzatokat különben.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.25. 12:17:15

@magyar-magyar szótár:
De most tényleg, a Százhalombattával mi a gond ?
Pest az. Kijár,bejár.
Budafok meg egy kerület.

magyar-magyar szótár 2011.01.25. 12:19:39

@Zagson: Ha valami baj van és sietnem kell, vidéki utasom halálfélelemben kapaszkodik, cikázom, sávotváltok, kanyarodó sávból a haladósáv zöldjébe lövök ki, vastagpiroson megyek át stb, erdókerülő úton (a hosszabb úton!!] rövidítek,az utasom azt sikoltja: "Bazmeg a kurvanyád, összefosom magam, úgy vezetsz, mint egy pesti!" Pedig nem, mert túl nagy követési távolságot tartok és ha piros a lámpa, nem tőgáz-satufék megyek rá a már álló autóra, hanem kigurítom... Akármelyik taxis a régi igaz taxisok közül ránéz a követési távolságra, amit tartok: "Na, ez is egy vidéki büdösbunkó, aki májerkedik itt..."

magyar-magyar szótár 2011.01.25. 12:21:54

@simonmondja.: Én ettől tudok megőrülni, amikor Budafok alatt járván leordéjja a fejem: "Mit vitatkozol, pesten vagy, mars az Újvidék térre bazmeg!"

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.25. 12:24:13

@Zagson: "helyesírásod legyen nyugodtan pocsék a hsz-ekben"
Ne legyen. Ha valaki tud helyesen írni, az tud bármikor.
Én sem vagyok hibátlan, sajnos.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.25. 12:26:30

mindenesetre tréfás ez a vidékizés, pestezés. Kb. ugyanaz, csak kicsiben, amikor arról vitatkoznak emberek, vajon svédország vagy magyarország a szebb:)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.25. 12:30:06

@magyar-magyar szótár: Ja, hogy az a gond, hogy a Pest az a pest?
Hát, nemtom észrevetted-e, de a buda és minden, amiben buda van, az elitista arcoskodás.
Olyan mint a - dr.Kovács doktor.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.25. 12:34:17

@simonmondja.: százhalombattához. Hogy ugye batta az peste-e, az a szövegkontextustól függ. Merugye, bár pest az, de azért kijár-bejár, azaz mégiscsak alacsonyabb-magasabb osztályba-szintre helyeződik napi rendszerességgel. persze ugye az van, hogy már nagyjából Örkény felől nézvést is batta az böpest. Továbbmegyek, szegedi távlatból böpest igen fejlett nyúlványokat növesztve egészen a velenceiig ér (hadd ne részletezzem, hogy nembudapesti nem megy a velenceire, mer' akkor már a balcsira is mehet, ugye). Ahogy dudi is írta, mondjuk hágából nézvést, demegmég átalkocsikázva az országon, a számunkra olyannyira létező különbségek elenyésznek és egyívású a komplett magyarság, bezony. városi szinten egy lengyelnek nemhogy batta böpest, de még dunaújváros is. Másfelől tekintve persze ha akarom, kulturálisan és egyébként is, magam jófejsége felől nézve már budafok sem budapest, zugló az már vidék, batta meg egy másik nemzet másik országának falucskája.

kicsit olyan ez a dolog, mint a marosvásárhelyi osztálytársam, aki ugye általában magyar, de ha a kis rohadék megette a kiflimet, akkor büdös román.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.25. 12:35:50

@simonmondja.: hehe, a csúcs az, aki még a facebook-on is beállítja a doktori címét, demegmég fecskében lángost zabálva, tejfölös pinabajusszal is úgy mutatkozik be anyósa mostelőször látott testvérének, hogy doktor szabó jános vagyok.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.25. 12:36:45

@vészmadár (pica pica): "de ha a kis rohadék megette a kiflimet, akkor büdös román. "
:D:D:D:D:D:D:D
Meg tudlak érteni, szülőhelyemen voltak román cserediákok, akik magyarok voltak, amíg nem szívattak meg :D

magyar-magyar szótár 2011.01.25. 12:36:46

@Intizar: Éppen az a gyönyör benne, hogy még tovább is van. Már a tolvajnyelvben is ügyel erre, pont ez a médiázás lényege, hogy ígyen, megképzettségépen afrikaiasnak hallja a paraszt. (Amit Kegyed említ egy igaz analógia, az enyém egy lehetséges, összesen: digitális!)
Tessék:
Lágimániosz - görögösítésre példa. Reich Jenő műveiben is kitüremkedik ez.
De Krúdy spitznámeképzésében is . Aztán egészen Hamvasig követhető. A Szilveszter helyszíne (sajnos a Spiró darabot nem láttam) a tiszapalkonyai fa raktárbarakk. A "Capetain" nem kapitány ésígytovább, a gin büdös törköly. Ahogy a kiválóan képzett (de munkanélküli) félértelmiség zsidó ifjúság ráérőidejében zseniálisan nyelvénckedett, úgy dolgozta ki sajátos argóját a Rákosi (és Kádár) korszak "deklasszálódott" (vagyis igazi, nem gyorstalpalt) értelm,iségie (Dr EM alakjára mutatok) munkatáborban, börtönben, kényszerlakhelyen.. téglagyárban, csirketelepen, birkaakolban

De visszacikázhatunk a tolvajnyelvre, hogy a jiddis anyanyelvű a német-peschti [a pest szláv szó, kb kemence] nyelvikörnyezet túl sokat értett a jiddisch-ből. Tehát muszáj is volt héberesebben átdigitalizálni.
Sokkal többet kéne foglalkozni ezzel a vonallal (vagyis betagozni Reich Jenőt és Hamvast rendesen!! és ehhez kéne egy rendes igazi [digitális!!, nem analóg felszínes] Krúdy olvasat, hagyni a francba a 18-22 éves Krúdy mikszáthias korszakát, bahhh!)

magyar-magyar szótár 2011.01.25. 12:41:01

@vészmadár (pica pica): A tápéiak dacoskodására, hogy ők osztán nem egy vecsése Szögedének, szól a nóta" Szöged hírös város, Tápéval határos!" Érti ezt valaki? őpedig finom irónia a tápéiak különállására. Elsőgenerációs (még falun született) pesti barátom magyarázta el nekem Bp övezetességét, KIfelémenet már a metróövezet is osztályonaluli, de monotri lakosként szinte pesti vagyok már. Innen nézve meg a monori (és mégbeljebb az alvótelepülések lakója? Aludni jár haza.)

magyar-magyar szótár 2011.01.25. 12:44:19

@vészmadár (pica pica): Ott van különben a kollégium a Légy kétrét mindhaláig! -ban: Hát a felsőbbévfolyamosok is mind voltak a Kettes lakói és persze mind-mind-mind vidéki tanyasiak hiszen azért vannak kollégiumban. Csak röpke 2 év kollégistaság után már városiabbak a vásosiaknál (és még a földszintes koszfészket, aminek lakói rátartian letanyasiznak minden környűlfalusit, meg se festettem!)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.25. 12:48:23

@vészmadár (pica pica):
Asszem, arra tévedtél, hogy kertibudit látni-e, vagy csak emeletesházat...
Nem olyan fontos az.
Én már láttam hatodikon keresztfás ólajtót panorámatapétával.
A sívó vidék, az, ahol félnek a kutyáktól.

Hunor Levente 2011.01.25. 12:53:48

"Mi okozhatja a tévesztést, ami miatt a hajtási szó használatát tájszólásként tévértelmezik. [sic!]"

Egyesek nem átallanak szavakat sajátos értelemben használni. Nem semmi, ugye?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.25. 13:02:37

@simonmondja.: pécsett plö a fehérhegytől kifelé (hősök tere alias harlem) simán a házak közé kifeszített madzagra teregetnek, és a harmadikról leeresztett áram segítségével a játszótéren vasalnak.

én inkább urbánus lélek vagyok, de azt is legfőképp úgy kell érteni, hogy ódzkodom a túlságosan mély kapcsolatoktól és gyűlölöm a felszínes, semmitmondó udvariaskodást, amit pedig a "vidéken" sokkal inkább elvárnak (Gyódon plö mindenkinek kell köszönni, ha életedben először vagy ott, akkor is köszönnek, ilyen ez). Szvala a város nekem arra kell, hogy 11kor is legyen bolt és ne várják el, hogy minden szomszédommal jóban legyek vagy egyáltalán beszélgessek. Most plö Komlón élek, ez olyan 26ezres város, vhol itt húzódik a határvonal, ez még ebbőla szempontból nekem falus, túl kicsi, mindenki tud mindenkiről mindent és még elvárják a köszöngetést. Pécsett ugyanez már nincs, de már a 60ezres sopronban sem.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.25. 13:08:23

@magyar-magyar szótár: el nem hinnéd, hogy már egy komlón is 3 grádicsnyi különbség a ranglétrán, hogy gesztenyési vagy vagy szilvási. Plánehogy a 3 utcával lentebb (a szilvási dombon lejjebb), a Kazinczy és az Arany János utcák, nah az a mélypont, minden ranglétra alja, a cigánya is lebüdöscigányozza, aki ott lakik, demegmég a postás se viszi ki a pénzt, nemám, menjen be érte a büdöse a nagypostára.

az én alkotmány utcai "tanácsi" lakásom, bérleményem, az olyan alsóközéposztályos átlag.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.25. 13:54:40

@vészmadár (pica pica): Mondjuk megvan ám a jó szomszédi kapcsolatoknak is a jó oldala.
A felesleges jópofizást én is utálom, de nem mindig az a szomszédi viszony.

Otthon (kisváros) pl. anyámék + jópár szomszét egy teljesen jó közösséget alkottak, ami nagyon sokáig jól működött (20 év kb.).
csak azóta ugye gyerekek kirepültek, sokan elváltak, néhányan meghaltak.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.25. 14:43:24

@simonmondja.: kérdezd őket, gondolom a kötelezettséget kombinálja a friss levegővel. Én sosem tenném.

nadiposzata 2011.01.25. 15:22:18

ÖÖÖÖööö, nekem teccet.
Végig is bírtam.

Hö!

emesz 2011.01.25. 18:15:41

Érdekes a téma, szívesen olvastam, ezért is zavart, hogy ennyire rosszul szerkesztett a cikk, ennyi helyesírási hibával. Nem fikázni szeretnék, ténykeg építő jelleggel mondom ezt, mert szívesen olvasnék még hasonlókat.

A témáról: Szerintem sokszor kevered a szezont a fazonnal. "Itt lakoom az Ötkerületbeee, ész n[j]ekem oolyan messze vaan minden usziii, a Lukcsiba hoogy járjak á-áát??" - ez tájszólás? Az, hogy szerinted a pestiekre jellemző a gusztustalan nyávogás, egy szubjektív észrevétel, biztos ért valami negatív élmény, és kár az amúgy nagyon ötletes meglátásaiddal keverni. Ugyanígy azt gondolom, hogy az, hogy egy nagyvárosban kevesebbet köszönnek egymásnak, mint egy kisebb településen, vagy hogy felfigyelnek arra, hogy általuk ritkán hallott tájszólással beszélsz, nem ellenségeskedés, pesti gőg, hanem egy természetes velejárója a nagyvárosnak. Ha betérek egy kis falu kocsmájába pestiként, már azelőtt kinéznek, hogy belépnék, de ezzel tisztában vagyok én is, és tudom, hogy ez a kisebb, "bennfentesebb" helyek velejárója. Azt meg hagyjuk, hogy a nagy kedvesség, a "mindenki milyen nyílt és őszinte" jelmondat mögött mennyi negatív társadalmi hatás van - kibeszélés, kitagadás, évtizedes sérelmek, stb. stb. Jó közösség egy bérház gangján is ugyanakkora eséllyel alakulhat ki, csak nincs meg a kötelező jelleg, ami esetleg kisebb közösségben megvan.

"A miénk indokolt és észrevétlen, a másé felháborító/kacajfakasztó ésvagy büdös."
Én kifejezetten örülnék neki, ha lenne erősebb, egyedibb pesti tájszólás, és örülök, ha más tájszólást hallok. Zagson is írja feljebb, sajnos a háború miatt csak kevés maradt meg belőle, bár én még bőven örülnék, ha csak annyira lenne egyedi tájszólásunk, mint a bécsieknek. Hálisten a pesti szleng kárpótol egy kicsit ennek hiányáért, legalább az tényleg viszonylag összetett és egyedi, és hagyománya is van. Egyébként nem tudom, ki szerint büdös a tájszólás, biztos rossz körökben mozgom. Az meg, hogy bárki szerint kulturáltabb a román akcentussal beszélt magyar, mint az erdélyi....hagyjuk.
Ja, más: a kompjuter szót olvasva most esett le, hogy 10 éve szerintem még kb. 50-50 volt a kompju(ú?)ter és számítógép szót használók aránya, és meglepő és örömteli, hogy ma már az utúbbit használják majdnem mindenhol, ez eddig le se esett.

Na, talán ebben a kommentben is van egy adag pesti gőg meg sértődöttség, de most már mindegy :) Szóval hajrá, szívesen olvasnék még a magyar nyelv sokszínűségéről, de rosszul szerkesztett mondatok, egyéni sérelmek/sértődések kevésbé érdekelnek.

Konyvmolyolo 2011.01.25. 20:42:46

@magyar-magyar szótár: ez nem logika, hanem az anyanyelvem és a fülem.
48 év alatt egyszer sem hallottam magyar embert, aki az általam jelzett helyeken az Ön által alkalmazott e vagy ë hangot használta volna.
Annyi idő alatt, amíg a válasz íródott, meg lehetett volna mondani, mely esetben tévedek ill. mely tájegység az, ahogy a posztban írt módon beszélnek.

heki 2011.01.25. 23:45:26

@vészmadár (pica pica):
nem lehet, hogy ez még a régi szenes vasalók emlék-hagyománya?
hogy ne fulladjon stb?

Komló, az egy ilyen füstgazdag vidék valahol bennem, nem is tudom miért.

(Egyébként éltem PécseTT több évet, voltak meglepő szavak, pl. kinyer a normális dunántúli kenyír helyett, acskó és egyebekről nem is beszélve)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.26. 09:02:46

@Konyvmolyolo: Pedg elég sokszor hallani, néha elég egy Híradót megnézni, sokszor felbukkan egy-egy tudósításban.

@heki: Kinyert nem hallottam még, az acskó az tényleg van, de az konkrétan az uránvárosi Tescoból származik.
Nem mellesleg máshol is használják.

magyar-magyar szótár 2011.01.26. 09:23:29

@budai zöld: Az agyonbecégetcsizés még az Orosz Anyácskától (szlovákul anyicska) való. Alighanem a magyarok föl-fölkalandozána egy kis lyány meg menyecskehúsért, az oroszokkal való sógor-jókomaság honfoglalás előtti, mint a kemence, a dunyha A magyar d-vel kicsinyített. Ott van a főszövegben is, hogy egy fokig még hasznos is... de a vacsi meg a zacsi és melcsifelcsi már enm annyira .. ízlésem szerint .. az esetbéd sem volt éppen jó vagy jobb azelőtt meg a fölsötököm sem
Az orosz sem kicsinyítőképecskéz azért szíre-szóra, nagyon is jól behatárolható a atyuskám-galambocském icském-micskémezés szövegkörnyezete és indokoltsága.

budai zöld 2011.01.26. 09:23:48

@ColT:
@Konyvmolyolo: nem a zárt ë-t kérdőjelezi meg (nyilván ő is látott már a Citroënt), hanem konkrét szavak konkrét hangzói esetében vitatkozik, hogy vajon mondják-e zártan.
És van is benne valami, pl. azt, hogy bëszíl elég nehéz elképzelni is, én pl. inkább á szerű nagyon nyílt eevel szoktam néha hallani, éppen Pécstől délre.

magyar-magyar szótár 2011.01.26. 09:38:07

@Konyvmolyolo:
imígyën - helyesen imígyen, nem zárt az e – Mert miért nem zárt? Akadémiailag úgy tippeljük, hogy ahol az ö is, ott az ë is. Namost az ígyën ( így) meg az ingyën (potyán) –ban is hallani, ha pongyolság is, elfogadom, hogy nem helyësen használják így. Sőt van hëlyësën besziélő is, mert végig úgy beszél, széles mosolyszerűen tartva az ajakait, amik alig mozognak, iéneklően nagyonlassan elnyújtva "sziépën".
mijëmmá - a milyen e-je mindenhol nyílt.
Egyébként a mijemmá eleve pongyola, mert a Nézzed már! és a Milyen már! összevonása Nijed má és mi ez már? EGYSZERE
A cigányok felénk pont így mondják.
bëszílnek - ebben szintén nyílt e-t mondunk. Szintén itteni (alföldi). Arra vigyázzon, hogy eleve a minden (tehát a mással)hangzóját zártabban képző tájszólása ez. (Hallja Latinovits-os zártsággal, gondolom, jó a vesztibulárisa…)
nyégerű'- itt sajnos épp zárt e-t ejtünk. tehát helyesen: nyégërű' Itt igaza van! Én tévedtem!

"Nyomokban sikerült eltalálni a hangzókat." Önnek is, detto.

A válasz kséséről: Azért, ha megnézi, volt mire válaszolnom bőven és ne haragudjon, de a mi vitánk így nyírták-vágták vita. Így is jó pár kedves kommentelőnek meg nem válaszoltam, de hát ugye a fikázókkal inkább vagdalózik az emb
imígyën - helyesen imígyen, nem zárt az e – Mert miért nem zárt? Akadémiailag úgy tippeljük, hogy ahol az ö is, ott az ë is. Namost az ígyën ( így) meg az ingyën (potyán) –ban is hallani, ha pongyolság is, elfogadom, hogy nem helyësen használják így.
mijëmmá - a milyen e-je mindenhol nyílt. A cigányok felénk pont így mondják.
bëszílnek - ebben szintén nyílt e-t mondunk. Szintén itteni (alföldi). Arra vigyázzon, hogy eleve a minden (tehát a mással)hangzóját zártabban képző tájszólása ez. (Hallja Latinovits-os zártsággal, gondolom, jó a vesztibulárisa…)
nyégerű'- itt sajnos épp zárt e-t ejtünk. tehát helyesen: nyégërű' Itt igaza van!

Nyomokban sikerült eltalálni a hangzókat. Önnek is, detto.

magyar-magyar szótár 2011.01.26. 09:45:29

@budai zöld: @Konyvmolyolo:
Egyezzünk ki talán abban, hogy a tiszta (a valóban szép) ë-zést tényleg Somogyban célszerű meghallgatni (de Móricz alapján úgy képzelem, hogy akár máshol is hallhatjuk isten háta mëgëtti [a hiv. tud szerint ilyen!] falvakban. De van így is: "megëttétëk a magot"... és: mögëttétök
Pthuu, mi lenne itt, ha még zárt ü-kkel és íkkel is variálnánk?

magyar-magyar szótár 2011.01.26. 09:48:03

@gigicske: Nojszen! Őszintén gratulálok!
Pedig K'ed még gigiként is 'cske, azaz fiatalka, gondolom.

magyar-magyar szótár 2011.01.26. 09:56:55

@Hunor Levente: Tényleg nem semmi, hogy a más értelembe vétel teszi a tájszólást. Akkor igen sok irodalmimagyart beszélű Fényesfővárosi költőnk is tájszólásban beszél, ha az ebadta ugye feszt másértelembe helyez.
Akkor menjünk végig a hajtásin:
-lófogat hajtsi engedély

magyar népszokás valami papírt megkisebbíteni, pl az anyakönyvi kivonatot is pakszusnak mondani.
"Hun a szekered pakszusa?"
Azaz hol az autód forgalmija"
A perelin mint malaclopó ugye.

A száj, mint bagóleső

de a kis cigarett-et bagónak mindani is ugyanez az eljárás

Innen jön ugye, hogy azért mondja hajtásinak, hogy pejoratíve viszont magát fennebb hejezze ezáltal.

Aztán jön a Bëlga együttes, akik afféleképpen alkalmazzák, mint a Tarda blog írói (tehát gunyorossággal is)
És végül jön az index szerkesztősége, aki meg akarja kisebbíteni és el akarja bagatellizálni a kérdést, mert ugyan, az a hajtási (= egy papír) mineka ha ugye a 125-östb veszélytelenül kicsinyítőképzőzöm.

Egyszerű tévedés különben, a tájszólást arra használjuk, ami hangképzésében a bevett irodalmiejtéstől eltér. Eről feledkezettt meg jóigyekezetében az, aki a tájnyelvi és fél-szlengi fordulatot a tájszólásokat pécéző blogjába vette bele.
Mert ha tájszólás szerűen, akkor pl a győzikéül ejtését pécézi:
hájtáási

Valami ilyesmi, ugyi?

magyar-magyar szótár 2011.01.26. 10:05:00

@emesz: Tervezem azt, hogy valamiféleképpen ráncbaszedem ezt a túlírt förmedvényt. Talán az is célravezetőbb, ha máskor nem nyitom meg a szerkesztőt, a betoldásokat kommentekbe summantom (van itt alul kommentem, ami főszövegbe való lenne) de már sikerült akkora rumlit csinálnom, .. időm sincs rendbetenni... Végülis a "fölösleges" részei lábjegyzetbe tehetőek és a videókat is alulra kéne berakni.
Önmagában egy igen rövid blogalkalmas megoldás lehet a pthrügyi takarékszövetkezet épülete és a szövegaláírás talán tagoltabban és egy mondattal bővebben [slight return-ként?]

A pesti tájszólás az a pesti tájszólás. Elsősorban hagképzési sajátosságk különböztetik el, ha a szlovákszomszédságban és környezetben nyitogatják a mágánhángókát (ilyen farkincékezetes á kéne ennek jelölésére?) akkor Pesten pedig az orrüregben affektáltság és éneklőhangsúly meg nyelés és lebegtetés a tájszólás jellege...

magyar-magyar szótár 2011.01.26. 10:09:43

@fenehorizont: Hogy mernének ö-zni, amikor... egy fejtágítón voltam, a jogiprofesszornő mondott egy köll -t és röhögés tört ki. Meg tán még egy mögmondtam szaladt ki a száján. Lehet, akkor merész ö-zni, amikor a nagymamát meglátogatja. Kecskeméten viszont egy édes fodrásznő ö-zött nekem, dicsértem, beh jó hallgatni, kérdtem, zavarja-e. Azt mondta: Sőt, élvezi a hatást!

magyar-magyar szótár 2011.01.26. 10:11:58

@Rigor Mortis: Ez az, amiről az ünneplős nyelv és a rongyos-fótos viselős otthoni [pongyola] kapcsán pofáztam vóna.

magyar-magyar szótár 2011.01.26. 10:16:16

@ColT: Aggyá má' ëgy kis kinyerët -ezt hetente hallom.
@Konyvmolyolo: Érdemes lenne most azzonnal gyorsan foglalkozni cigány tájszólásokkal, mármint romongró magyar anyanyelvű cigányok tájszólásaival, mert úgy, ahogy 100-150 évvel ezelőtt felvett magyar szokásokat őriznek, úgy tájszólásokat is. Amit gyerekkoromban 77 éves öreg magyaroktól hallottam utoljára , olyat még elfülelek a busz hátsó traktusából cigányoktól ma is.

budai zöld 2011.01.26. 11:22:39

@magyar-magyar szótár:
Szerintem túl egyszerű lenne, ha ráfoghatnánk az egész becézgetést a szlávokra. (Sőt arra, hogy a száz évvel ezelőtt érkezett tót melósok onokácskácskái türcsiznek Pesten.) De ehhez azért jobban kéne értenem a témához. De ha mégis, akkor is 1000+ éve becézgetünk.

A d-vel kicsinyítésben egyetértünk, azért írtam ezt: "rengeteg kicsinyítőképzős településnévben meg észre sem vesszük a becézést".

De azt is írhattam volna, hogyaszongya:
WalaSth vylagumtul
Sydou fyodumtul
ezes urumetuul

O en ezes urodum
eggen yg fyodum

Mivel már nincs a bejegyzés címlapon, talán nem lesz belőle sydouzás.

nadiposzata 2011.01.26. 11:33:39

@magyar-magyar szótár: ippeg hogy negyedszáz éves. A nick meg 11.

Viszont volt tügyi játszópajtásam és a Takta-köz ebből a szempontból kincsesbánya. Keresztapám tiszavasvári falujának határa szintúgy. Mondjuk volt va(z)si is, nyomtuk a kizsvánkost.

Azért felénk a Pitypalaty-völgyben elég tisztán nyomják, meg a maradék földijeim Zemplén megyében. Igaz szerencse, hogy én épp nem eb lettem a kutya közeli határok és remingrások miatt. A ház elejét még csak a sok S-ezésért érte szó, meg hogy miért dolgozunk vasárnap a portán, ha csak református templom van a faluban.

A Kopasz ott Tokajnál az én fülemnek megint egy zárvány. főleg a sok vocatív miatt (He). Ez vmiért felénk terjedőben van. Ettől nem nagyban tér el: www.napiszar.com/video/2010/08/24/tornado-gecci/

magyar-magyar szótár 2011.01.27. 10:17:34

@budai zöld: A honfoglalás után a helyben régebbilakos maticák azonnak kezelésbe vették a magyar nyelvet, ami már dús volt a szilárd ház (= szoba) környűli és belüli szavaktól, szinte térkép a nyelv és aki olvasni képes benne, térképszerűen mehet vissza (így azt is tudja, hogy a "nyelvi szittyaságaink" a türk szomszéd-sógoroktól való elhallások.
Már amikor a törökök ide bejöttek, tudták, hogy a magyra testvérnép, hiszen almát túrót mutattak, at[y]ik voltak, azt möndták a kicsire, hogy kücsün, ezt a török azonnal értett és ha özön [uzun] gabonát követelt, azonnal értette a magyar testvér.
Aztán a XIX. századi nyelvénckedések ezeket a türk jövevényszavakat hódoltságkorabelinek tévesztették, fiatalabbnak. Amire nem a szláv matica, arra a német mutterok tanították a magyart a XIX. sz polgárosodásában.

Érdekeset olvastam mostb Illyésnél, odavél, az intelligensebb okosabb nép cserélt nyelvet, ez az oka annak, hogy sokhelyt a svábság inkább magyarul tanult meg, de fordított páélda is volt a nyelvcserére, sok "német" az ősi magyar családnevét nem tudta kimondani.. helyesen ejteni. Ma is sok japán meg koreai cégnél nem tököl a vágottszemű: hamarabb tanul meg 300 szót magyarul, mint a magyar dógozó a szükséges 100 angol szót.

magyar-magyar szótár 2011.01.27. 10:21:49

@budai zöld: A cigányoknál végigkövethető a térképen a Hosszú Út. A hivatalos cigányszakértőink rosszul szegmentálnak, míg a naív cigány oroszcigányokat meg románcigányokat, azaz orosz jövevényszavakban gazdag cigány nyelven beszélőket É-K magyarország, mongoloszemű, kiszemű cigányok, rózsás ruhákban kemdőkben az asszonnyok, nehezen fogadják be őket az olájcigányok, romo[u]ngrók és a románcigányok. A másik út, a balkáni az délszláv jövebvényszavakból követhető le (a kultúrális átvételek mellett)

Az oroszcigányok Makar Csudra népe, az őseik ükunokáit ismerte Gorkij.

magyar-magyar szótár 2011.01.27. 10:28:41

@budai zöld: És akkor jönnek a mindenszarista "szkeptikusok" ők bunkóknak fikázzák le szegény buta szittyológusokat, elismerik a halszagú finnugor rokonságot, de ha felmondod nekik erről a leckét, hogy ne lehess okos, elővesziok a szkeptikusok szokásos szofisztikálást arról, hogy semmit sem tudhatunk és elkezdenek ősvilágnyelvi maszadékokkal jönni .. Nekem van egy monomániám erről, miszerint a történet korábbi bizonyíték a legősibb nyelvi (egyvilágnyelvi, az a bizonyos genetikai bizonyíték, hogy volt az egészemberiség 1200 egyedből álló törzshordaság is) szerintem a pimasz kamasz (Lúdas Matyi, A Mihaszna Uraságcsúfoló Kópé, Eulenspiegel) világmeséje, a Noé mese és az öreg halász meg a nagyravágyó felesége [háromkívánság ] mese a legősibb nyelvikövületnél is ősibb, nyelvcserék tucatjait élte túl, az összes vándorlásokat, ama 1200 ember meséje volt, akikm elszéledtek szerte és elszinesedtek meg úrhodtak a földön százfelé.

A szkeptikus olyan, mint a pestista nagyokos, hogy maszatolással cáfol agyon s akkor a szofisztikus maszatpamacsa a végsőérv (miszerint semi sem igazán tudható)
És a kérdése: Miért? Igen?

Szerintem azért egy reál közép az Ural aljáig követhető nyelvitérkép.

budai zöld 2011.01.27. 11:03:50

@magyar-magyar szótár:
Hát az biztos, hogy a becézéssel lehet szofistáskodni, mert elég sokféle metszése lehet neki. Meg hosszú sora is van annak.
Amikor még nagypályás nomádok voltunk, akkor még a kıçın hazadom meg az ezes fyodom ment, aztán eltanultuk a szláv asszonycselédektől a galambocskás becézést, a XIX. század végétől meg a germános (németes-jiddises (ami, mint tudjuk, germán nyelv)) becézés meg, nagyjából máig, de azért biztos amerikaiangolosodik is az utóbbi 1-2 évtizedben. Ilyen szempontból az üccsi nem rosszabb, mint a foci, meg a balcsiszelcsi sem rosszabb, mint a mozi.

Ha minden jól megy, ezeknek a szavaknak a nagy része úgy kikopik, hogy pár év múlva pont olyan régies lesz, mint a klapec, jampec, meg a Pál utcai fiúk szlengje. Néhány meg megmarad, és majd ötven év múlva okosan meg lehet magyarázni, hogy mennyire logikus, célszerű és magyaros volt a mozi / türcsi szó rövidülése, hiszen mennyire nehézkes volt a mozgófilmszínház / törölköző.

election sc.monitor (törölt) · http://www.valasztas.eoldal.hu 2011.01.27. 11:21:52

Még mindig ragaszkodtok ahhoz a SZLÓÓGENHEZ, hogy Bp-en nincs tájszólás?

aláírás: egy póóstás

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.27. 14:02:15

@magyar-magyar szótár: egyre inkább úgy tűnik számomra - és mint alapvetően pécsett kamaszodott hülyegyerek, én ezt nagyra értékelem - hogy várkonyi nándor szellemi örökségét (is) hordozod. Arra vigyázz csak, a jó meglátásaid mániává ne jegecesedjenek, és ne homályosítsa el a tisztánlátásod az, hogy belészerelmesedsz az ideáidba.

budai zöld 2011.01.27. 14:41:25

@election sc.monitor:
Jaóska, levelet hozott a paósta, Jaóska, azt írtad, nem szeretsz.

magyar-magyar szótár 2011.01.27. 16:16:50

@gigicske: Szerintem a sok vocatív ázsiai eredetű, a cigányok is arróljöttükben szedegélték föl. Ha valaki arányérzékkel műveli, nem is bántó annyire, hean?
Az eeee meg az öööö az értelmiseggi vocativus? (mert mintha akkor is eee-zne, amikor nem is keres a memóriájában semmit...)
@budai zöld: arányérzék. A foci elfogadható, a mozi is. A moziban az is szép, hogy a movie-ra is rímel. A troli lehetne trollely, de mindegy lenne?
Szerintem húzható egy láthatatlan vonal ami kirekeszti az ücsi, rágcsi mogyi satöbbcsiket. NA pláne, ha a kicsinyítő, mint a satöbbcsinél, még plusz!
A finn iskola szerint láblabdászás, mozgóképszínház távnéző , kengyelfutár (posta) lenne.
Azért húzni kéne egy határt, az üdítőt tudjuk már kimondani, megy a mogyorót. a pari, meg a szenya és a száncsi (szencsi?) már azért túl van a határon, nem?

Azt akartam még mondani, hogy a közép-ázsiai sztyeppek népe nem beszélhet nyitott szájjal, a szél hol porka havakatr, hol port hord az arcába, szájába, keveset beszél orrüregből nyögvést, foga közül szűri.. . Itt viszont a Kárpát medencében a klíma kellemesebb, lehet méla óóó-t ááá-t mondani, é-t s az ü-t nem csak orrból zártan nyögni.

magyar-magyar szótár 2011.01.27. 16:19:42

@election sc.monitor: Én nem ragaszkodom, én csak állítom, hogy pécézni nem lehet. Afféle ez, mint egyes humoralista urak, akik civilben moróz méregzsákok és amikor affektálénak a közibeee, azt hiszi a pultos, hogy a művészúr civilben is parodizál. Pedig nem az az ő saját hangja. Nagyon jól megy neki a gyúrunkvazzee pedig. Az izomagyú gúnyolása betagozott, de a pempőnyelvűé meg nem...

budai zöld 2011.01.27. 21:06:48

@magyar-magyar szótár:
Az arányérzék meggyőző, nagyon jól megfogja, hogy miért nem tetszik (nekem sem) annyira ez a műkörmösszleng.
Sőt, bevallom, nálam a lufi is necces.

Csak azt próbáltam körülírni nem valami lényegre törően, hogy ez a nyelvi jelenség is mélymagyar, a szótár szóhasználata szerint.

Viszont nem fel-, hanem almagyar (ami viszont nem földrajzi megkülönbözetés, mint a hochdüütsch), még akkor is, ha fent, városon beszélik, és nagyon öntudatosan.

magyar-magyar szótár 2011.01.28. 09:19:48

@budai zöld: Igazából meg kellett volna tartanom az almagyarszótár-felmagyarszótár felosztást.
Lehetőséget ad arra, hogy felmagyarul interpretáljak valamit illet almagyarul (azaz alulnézetből)
Pompás példa erre a svábszemét és zsidószemét. A szemétkezelés mestere szemében a svábszemét és a zsidószemét lényegében ugyanaz. (Ő pedig cigány) Ez a felmagyar szótárban ábrázolhatatlan!

A kétféle szemét egységének pedig szociológiai okai vannak.
A magyarszemetet szereti a szemétkezelés válogatás mestere, mert az gazdag a hasznosíthatókban. Sok értékes van benne.

Hunor Levente 2011.01.31. 10:09:45

@magyar-magyar szótár:
"Egyszerű tévedés különben, a tájszólást arra használjuk, ami hangképzésében a bevett irodalmiejtéstől eltér."

Na, és? Ha vki másra használja, akkor megbünteted vagy mi? Szerintem nem hivatásos nyelvészként (nem tudományosan) írt vki tájszólásról az interneten, könnyed szóhasználattal, és érthető volt mit akart kifejezni. Nyilvánvalóan olyan értelemben használta, miszerint az adott területre a hajtási használata jellemző.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.31. 10:25:42

@Hunor Levente: ebben spec igazad van, de vedd észre, a napi vitáink ízlésről, nah az 90%-ban szemantika. Mondok egy tipikus példát:

Amikor azt mondom, szeretem a tejet, előbb-utóbb valaki kinyögi, hogy az nem is tej, mert a tej az ugye az, ami frissen akkor ott kijön a tehénből. Nah, speciel azt nem szeretem. Innentől szemantika, semmi más, hogy minden alkalommal a "tej" szó elé szerintük kellene egy gyártástechnológiai folymatábrát csatolnom, hogy a tejből kiindulva így amit nyerünk, nevezzük izének, nah én azt szeretem. Nem fogm megtenni. Ugyanis megfigyelhető, ezek az emberek nem azon akadnak ki elsősorban, hogy én nem szeretem a tehénbőlnyert frisstejet. Ezt még elnéznék nekem akár, legfeljebb szánják, hogy sosem éreztem a friss fű ízét még soha a számban (borzalmas amúgy, csak mondom), szval ezt simán elnéznék nekem, ellenben azt nem, hogy a szűrt, pasztőrözött, kevert, csavart, akármilyen anyagot TEJ-nek nevezzem. Ha elnevezném fehér izének, nem is zavarná őket, hogy szeretem.

magyar-magyar szótár 2011.01.31. 14:50:28

@Hunor Levente: Nem tudom. Én nem szoktam berágni, ha egy kommentelő kiigazít, sőt többnyire segédszerkesztőim. Több posztot le is vettem , mert egy kommentelő vagy kettő kibökte.

Egyszerűen arról van szó, hogy a hajtási NEM tájszólás. Hogy nem akarod érteni: a hojtósi az Szabadka környéki, a hájtási meg Sálgótárjáni TÁJSZÓLÁS.

Ráadásul gellert adott a szónak a Bëlga, aztán van itt egy előtörténete még, éppenséggel kommentiális helyreigazításból tudtam meg, hogy a bloghú(index) a motorka bagatellizáció során a Bëlgától merített.
Én nem bánom, tőlem ..
ezt sose értettem a netokratív gyerekekben: Semmit vissza nem von, mindhalálig nyirtákvágták-vitáz semmiségeken. Jobb lesz nekem attól, ha belátod, hiogy nem tájszólás a hajtási vagy hogy ha megtudod, hogy afféle a használata, mint autót szekérnek mondani vagy tragacsnak vagy taligának vagy horgászáról mint pecázásról beszélni. Faluhelyen divat is efféle szavakkal adni a bumburnyákot sőőőt, a matulista fikaizmus is használja ezt a 'menjünk le alpáriba' line!-t. Southparkiáusság is, amit ráadásul a tudatlan butuska színén vesz (vagyis beszopja).

Namost ha ez az egyébként foltonkint BÁRHOL az egyébként ott honos tájszólástól függetlenül felbukkanó nyelvijópofaság neked MÉGIS tájszólás, hát bánom én? Nekem van tájszólás blogom? Lesz nekem ettől valami hasfájásom,vagy megkisebbedek.
A kuúútttyááát nem érdekli, hogy teszerinted a csajhé az tájszólás vagy nyelvcsere felé haladó (cigányul már alig beszélő) magyarcigányoknál némi archaikus szinezék vagy egy szegedi gimiben Győzikés ökörködés.

És egy nagyrakás más efféle is van a neten, meg blogokban. Pl "Nagy Imrét 1956. július 18-án végezték ki". Számtalanszor voltam már tanúja annak, hogy a jógyerek még nekiállt megkoncepcionálni az elütését is. Hogy nem egészen 1956-ban DE lényegében már AKKOR elindult a halál felé vezető úton stb... Mit bánom én, ha neked tájszólás, lelked rajta.

hphp 2011.02.20. 17:23:46

nekem, aligkommentelő-detörzsolvasónak jobban tetszenek ezek a nyelvi írások, mint az aktuálpolitikaiak.

magyar-magyar szótár 2011.02.21. 06:51:38

@hphp: Ebben tökéletesen egyetértünk, ezzel én is pont így vagyok. Csak az ember öszejön itt sok (más-más) politikai nézetű baráttal és elszontyolító, hogy mennyien küzdenek gyűlölettáplálta agyvérzsírtúltengésben. Úgy vagyok vele, inkább az én azbeszt pofámba trüsszögjék a fölös agyvérzsírjukat, mint agyvérzést kapjanak.

A jelen politikai helyzet olyan, hogy sok embert, ha egyetlen józan áttekintéssel szemléli, jóformán a sírba visz, de legalábbis az intenzívre. Sokkal célszerűbb uszulni, beszopikálni áfiomokat meg maszlagokat...

Cat Walk 2011.02.21. 16:56:21

@magyar-magyar szótár: ha jól értem, te vagy Terézapu, és a MI (Hanni, Efes, én) mentális jólétünk miatt vannak kizárólag politikai postjaid:D

Frick László Intézet 2018.09.05. 08:46:17

@Dr. simonmondja.: Időközben egy nyelvésztől érdekes dolgot hallottam, miszerint amint az agyunk a szem, mint eszköz által készített ridegképet tudatra alkalmazza, azonképpen süket egy nyelv embere az idegen nyelv szokatlan felhangjaira, miközben nemlétezőeket pedig belehall.

Jártam így az első kazettás magnómmal, azt hittem, alföldi ízek nélkül beszélek és amikor a magnóról visszahallottam, kiderült, hogy jaó eízesen beszílek.

Csak így van a budapesti paraszt, ő is rendes tiszta beszédnek hallja a Surányi György-Lakatos Márk line-ú affekta kényeskedését.

Szerintem az dönt, hogy amikor magnóról visszahallgatod, merészeled-e hallani is.

és még egy. Egy Bartók-zongora restaurátora, aki azt a zongorát annyira ismeri, hogy még azt is tudja, hogy ma már a birkák gyapja nem olyan, mint bartók idejében /tudod, a billentyűfilcek anyagáról van szó) éshogy ő ezt a zongorát nem hallotta még ennyire jónak, mint a felvételen, erre a franzappaiánus hangmester szólt, hogy a mikrofonok jó elhelyezésével lehet az éppen aktuálisnál jobb, pl a Bartók-korabeli hangzást helyreállítani. Ez ugye akkora nonszensz, mintha egy kontratenor, pl Jaruski azt állítaná, hogy az ő hangja mint Farinellié.De akár igaz is lehet. (A kontratenor viszont soha nem herélt énekes-i sound :D )
süti beállítások módosítása