2010.12.31. 04:56
Budapest Urbán Ernője
wikicopy:
Középiskolai tanulmányainak elvégzése után 10 hónapig Pannonhalmán bencés novícius volt. A Budapesti egyetemen magyar–francia szakot végzett. 1927–1929 között az Eötvös Kollégium tagja volt. 1941-től házitanár, egy grófi családnál nevelő, szellemi szükségmunkás, könyvügynök, végül titkár egy vállalatnál. 1939-ben jelentek meg első írásai a Pester Lloydban, majd az Élet, a Napkelet, az Ünnep, a Híd és a Sorsunk közölte verseit és elbeszéléseit. 1945-ben részt vett a földosztásban és az MKP tagja lett. Előbb járási párttitkár, majd a párt központi vezetősége propagandaosztályának munkatársa. 1946–1950 között a Szabad Föld munkatársa, majd segédszerkesztője, 1947-től a Szabad Nép főmunkatársa. 1953-ban a Csillag szerkesztőségének tagja. 1958-tól a Népszabadság főmunkatársa, 1959-ben a Falusi Vasárnap című hetilap főszerkesztője, egyidejűleg a Művészeti Alap irodalmi szakosztályának elnöke. Újságíróként széles körű tapasztalatokat szerzett a falusi élet átalakulásáról, ezeket örökítette meg írásaiban.
Ha másképpen nem ugrik be a magamfajta elavult vén agyalágyula szaroknak, akkor gondoljanak azokra az esős vasárnapdélelőttökre a múlt század '70-es évei derekán, amikor ültek osz' lesték A kazamaták titka vagy a Pocok az ördögmotoros című ifjúsági -és gyermek tv-filmeket. Na, azokat is ez a bácsi írta. Én a Képes Újság* irodalmi mellékletében találkoztam írásaival. Itt minden író kis arckpekkel is szerepelt, példaképemül Fecske Csaba [-> Miskolc Fecske Csabája] költőt választottam, aki hallatlanul fiatalon, már 26 évesen is ilyen komoly újságokban is publikálhatott.
Irodalmi díjai
Kossuth-díj (1952)
Illyés Gyula említi valahol (1952?) a naplójában, de elfelejtettem be-post-it-elni és a fenének sincs kedve kikeresgélni,a lényeg-a-lényeg, hogy az Uborkafa című színműve kapcsán elért [politikai]sikere miatt említődik.
József Attila-díj (1971)
*A Képes Újság, mint a Hazafias Népfront falusi hetilapja 1960-ban a Hírlapkiadó vállalatnak köszönhetően újra életre kelt és virágkorát élte. Hihetetlenül népszerű volt, ma úgy emlékeznek erre a korszakra: -Igen, a nagymamám is ezt olvasta!- Főszerkesztője Eck Gyula volt, és mint az alcím is mutatja, főként a falusi emberek szórakoztatására hívták életre. A lap profiljához híven rengeteg képet tartalmazott, és az egész újság fekete-fehér nyomtatásban jelent meg
1964-ben már színes címlappal, és egy-két szintén színes oldallal jelenik meg. A küllemet tekintve nincs különösebb változás, a tartalom pedig továbbra is színes mulattató és közhasznú.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint A Képes Újság 1970-ben az ötödik volt a legnagyobb példányszámú hetilapok listáján 365 ezer eladott példánnyal.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.