A magyar bíróság és jogrendszer biztosíték arra, hogy sajtóügyekben a sértett megfelelő jogi elégtételt kaphasson.

/Dr Kovács Zoltán sajtóvállalkozó, tényfeltáró kft-résztulajdonos, 2010. november/

A bejegyzésembe copyrt iskolapélda [thx Nagy tanárbá']segítségével közepes képességű 12-14 éves kommunikáció-média-szakkörös jógyerek tömegesen gyárthat politikailag megfelelő újságcikkeket, amiben úgy csinálhat majmot a sajtódiktatúrista elnyomókból, hogy még repedtre is röhöghetjük közben a hasinkónkat! Hajrá, gyáárëkëk!

A mai nap fekete, behavazottsága és csikorgóan fagyossága hókásás pocsolyássága ellenére is a Magyar Demokrácia Történetében.

A mai napon  e z e k  a Minden Széjjelbaszása Kereteiben állami tulajdonba veszik a sajtót majd súlyosan korlátozzák a szabadságát.

 

Volt már ilyen, 1998-2002. között Magyarországon a sajtószabadság korlátozott volt. A jóoldali megfelelősajtó angolul is tudó napszámosai tudósították erről jellegzetesen magyar mód a bezzegóperenciántúli közvéleményt...–ugyanis BezzegÓnijós és BezzegAmerikai területeken a magyarnak EZ a tulajdonsága eposzi állanó, a vörös írek piásak, a digók gigerlik és bűnjözőhajlamúak, a négerek élvetegek, álladóan kúrnak és lusták, a polyákok izgágák, a magyar pedig viszálykodó , ha magyar barátod van, már nincs szükséged ellenségekre.  Bizonyos perspektívából Fejlettnyugati Rálátásban egyfasz a magyar, ócska áruló geci, aki 20 centért a családi szennyest is kiteregeti.

Azzal már nem szarozik A Fejlet Nyugat hogy a magyar palettán, ami egyöntetűen filty leaks a nyugati közízlésnek, ki milyen oldali, pl a minap simán beszopták MrLajos Bokros-ról, az addig reformernek ismert magyar közgazdászról, hogy el demgóg jobbososodott, hiszen Georg von Habsburg-gal szerepelt valami jobbos pártban vagy micsoda. (A magyarok külföldi sajtómegítélésével rendszresen fogalkozik a 117 éves Váncsa Pista bácsi, bővebben ott.)

 

Én pedig iskolapéldaként az fn-pont-hu-ról másolok be egy megfelelően matulista-fikaista (-> indexes stílus, lásd korai Magyar Narancs) eszközökkel cizellált cikket. Így lehet a súlyos sajtóelnyomás és terror idején és majmot csinálni  e z e k  -ből, akik „sajtótörvényük”-kel lényegében a verébbel való ágyúralődözést valósítják meg, még egy szaros netes hírportáljuk sincsen, a jógyerekség hónapok óta röhög & röhögtet azon, mekkora netanalfabéták  e z e k (miközben széjjel is basznak ám!) Elég, ha csak a Keresztes Ildikó baszogatásra gondolunk (a jógyerekség egyik kijelölt jizz-táblája ő).

Tehát kedves gyerekek, tessék egy indexes cikk az fn-pont-hu ról, én nagyon jól szórakoztam rajta, remélem ti is!

 


Orbán: "Ha roma gyerekek potyognak az égből, akkor is meglesz!"


Orbán: "Ha roma gyerekek potyognak az égből, akkor is meglesz!" - illusztráció

 

A kormányváltás óta számos osztályfőnöki órára kísértük el Orbán tanár urat. Sőt, pár hete egy korábbi ofőt, Gyurcsányt is meglátogattuk - akkor Tiszaföldvárig jutottunk. Most viszont egészen nagyot álmodtunk: Brüsszelben, az unió csúcstalálkozóján abszolváltuk az aktuális negyvenöt percet. Csúcsriport.
[by] Nagy József
2010. december 19. 06:30
Startlap Facebook Iwiw Twitter Cikk nyomtatása Cikk küldése
Ennyi és ilyen grandiózus tanórát egy helyen mi még nem láttunk.  Játékos feladat: Figyeld meg, Nagy bácsi ezen iskolapéldában milyen ügyikén válogatja az irónia eszközeit abban a látszatban, hogy Szarkozi tanárbá is ugyanúgy kapja meg a magáét, pedigááá, dehogy! Az egyik teremben Angela Merkel ül és szól higgadtan a német fakultáció diákjaihoz, a szomszédban Nicolas Sarkozy beszél állva, hatalmasakat gesztikulálva a francia nebulóknak, a harmadikban pedig a brit David Cameron ad elő, s oly elegáns, amilyet még Karinthy se tudna írni. Feladat: Mutasd meg az aláhúzott mondatrészt a magyar tanárnénidnek azzal, hogy te írtad.

De hiába a sok sztárprofesszor, bennünket a mi osztályfőnökünk érdekel leginkább. Pontosan csöngetnek ki a möszijőnél, aztán a fraunál, végül a miszternél is, de Orbán sehol. Beballagunk a magyar osztályterembe, felütjük irkánkat, faragjuk ceruzánkat – semmi. Negyvenöt perc telik így.

A szervilizmus hullámai

De aztán - mint minden rossz - mi is elnyerjük méltó jutalmunkat: Szijjártó Péter kíséretében megérkezik a tanár úr. Komótosan, zsebrevágott kézzel, olyan kék nyakkendőben, amilyen csak neki van a világon,

http://media.ft.com/cms/825d954e-1a7e-11de-b39f-0000779fd2ac.jpg

és oly csillogó magabiztossággal, mintha épp Obamával hamburgerezett volna.
 Pedig „csak” az oktatói állását minap nagy nehezen megtartó Silvio Berlusconitól jön – ez a csúszás oka. Nem mintha bárki is fel merné róni Orbánnak a késést.
 

mburgerezett volna.
Képgaléria!

Képgaléria!

Pompás példa a fenti kép arra, hogy  e z e k  minden széjjelbaszása közben egyben öntökönrúgásra is képesek. Máshol a szabadsajtónak úgy kell fotosoppingolni ilyen nyami felvételeket!


Természetesen nem a mindjárt megtörvényesedő új médiaszabályozás meg az általa keltett egzisztenciális szorongás veti bennünk a szervilizmus hullámait (dehogynem), sokkal inkább az, hogy megtudjuk: Orbán annyi hatalmassággal tárgyalt az elmúlt napokban a jordán királytól az azeri vezetőn át Barrosóig, hogy már maga sem tudja, ki mindenkivel ült asztalhoz.

Kapcsolódó cikkek

    *
      10.11.19 Gyurcsány nem tudta, hol van
    *
      10.11.10 Orbán alsóneműje - Képgalériával
    *
      10.11.05 Orbán: Szeret bennünket a Jóisten
    *
      10.09.07 Orbán időviharban
    *
      10.07.16 Orbán: „Meg kell szabadítsuk városainkat, falvainkat a félelemtől”


A megannyi megbeszélés oka, hogy januártól fél évre Magyarország lesz a közös európai iskola soros elnöke, így az egyenlő osztályfőnökök között Orbán lesz az első. Kedvére való ez a szerep, mondja is, hogy olyan kormányzati rendszert sikerült idehaza felépítenie, amelyben minden miniszter önállóan viszi az ügyeket, így jut ideje az uniós föladatra.

A Nap árnyékában

Formában van, viccelődik, verbális képet verbális kép követ. Szó esik hasra eső pincérről, dagadó vitorlával hasító hajóról, amit még a fúrókkal ügyködők sem tudnak elsüllyeszteni (ülj le, Kund fiam, elégtelen), aztán kiderül, hogy Magyarország bizonyos témái „a Nap árnyékában vannak”. De ami ennél örömtelibbnek tetszik: „Gépjárművünk az árokból felkerült az úttestre.” Ez utóbbi azt jelenti, hogy a sok kiváló ofő „komoly és szép döntéseket hozva” eldöntötte, felszámolja az eurózóna történetének legmélyebb krízisét. Hogy a vizuálisok is értsék: „A válság olyan az eurónak, mint az új kocsinak a törésteszt: felszínre hozza a hibáit.” Elképzeljük.
„Az euró konstrukciós hibáinak kijavítása” a magyar elnökség idején zajlik majd. Lényege, hogy a tagországok megmentik a közös fizetőeszközt, rákényszerítik egymást a takarékos gazdálkodásra, módosítják az alapszerződést, és kidolgozzák az úgynevezett stabilitási mechanizmus részleteit. Mindehhez hazánk mutat jó példát: idén 3,8, jövőre pedig 3 százalék alatt lesz a magyar hiány, „ha roma gyerekek potyognak az égből, akkor is”. Ezt nem képzeljük el.

Az ofői expozéban szó esik még a lengyel tengerparttól a horvát kikötőkig kígyózó észak-dél gázvezetékről, plusz arról, hogy a „bővítési fáradtság” ellenére Horvátországnak az EU-ban a helye.

Ne szaladgálj!

És bár Brüsszelben vagyunk, nem maradnak el a hazabeszólások. Például hogy kontinensünket „jobbközép kormányok tudják rendbe tenni… jó hazafiak tudnak más jó hazafiakkal közös európai célokat elérni”. Vagy hogy a nyugdíjrendszer a nyugati világban két pilléren nyugszik, a volt kommunistáknál meg hármon.

Utóbbihoz, mármint a nyugdíjak biztosításához már itthonról ismert adalék, hogy a foglalkoztatási arányt ötvenötről minimum hatvanöt százalékra kell emelni, plusz lesz szíves szaporodni a magyar. Az ofő szerint ennyire egyszerű a képlet. „A nyugdíjrendszer bajait nem bonyolult közgazdasági megoldásokkal kell orvosolni.” Amiből az is következik, hogy „a mi sorsunk otthon dől el, nem Brüsszelben, nem kell ideszaladgálni a cégeknek sem”. A kiszaladgálás különben is „régi, moszkvai beidegződés”. (Simor, multik! Egyes.)
Az előadás végén kérdezhetnek a diákok. Valaki az iránt érdeklődik, hogy a tanári csúcstalálkozón felvetődött-e a bankadó ügye. „A csúcson nem. Másutt viszont élénk érdeklődést kísérte” – így doktor Orbán somolyogva. Majd elárulja, közös hasznosításra felkínálta know-how-t, és konstatálja, hogy Magyarország immár nem csúcstartó e téren, Ausztria ugyanis „állandóra” vetette ki a pénzintézeteket terhelő sarcot.

Jó ez a végszó, amúgy is idő van, menne az ofő, amikor egy öreg diák, a Magyar Nemzetet évek óta Brüsszelből tudósító Lovas István kap szót. Azzal kezdi, hogy ő annyira kínosakat kérdezett már Bajnai és Gyurcsány tanár úrtól is, hogy olyankor még a kamerák is leálltak. És hogy ő most is olyat fog. Nagy levegő.

Áldott jatt

Már-már attól tartunk, komoly torokra uszulás következik, ám ehelyett azt veti fel tanulótársunk, hogy a külügyi képviseleteken, például New Yorkban még mindig a vörös osztályfőnök, Gyurcsány Ferenc emberei ülnek, akik nem restellnek népszavás újságírókkal, bizonyos Bartus Lászlóval barátkozni. Továbbá azt is kifogásolja Lovas, hogy a kormány nem hordozza külföldi útra a nemzeteseket.
Orbánról lerí, hogy szereti az (ilyen) kemény kérdéseket. Sőt, elárulja, hogy eztán is elvárja őket. Különben is: „Nincs bajom újságíróval. Ír, amit ír. Én meg gondolok, amit gondolok.” Korrekt. Aztán meg jelzi, hogy Lovason kívül még egy nemzetes ül a teremben, őt most éppen utaztatták.

megjegyzés: A mai jógyerekek előtt már a Szabadsajtó Fényes múltjának kivehetetlenül árnyékos felületein rejtezik a titok, ez a Lovas István mitől is lett a magyar fasiszta újságírás rémképe. A mitől-re én se nagyon tudok válaszolni, de a hogyan-ból emlékszem a mai Blikk, Bors Magazin és a Helyi Téma színvonalát is alámúló ÉS-béli cikkekre afféle pletyikékkel, mint Lovas  a válófélben lévő feleségét pofozta. Természetesen az effélék Lovassról a Súlyos Sajtódiktatúra Érájában kaptak nyomdafestéket. A Lovas-fikázás annyira jógyerekrutin manapság, hogy néha már az egyébként hallgatag Felnőtt Bácsiknak kell figyelmeztetniük a kellően  jópofi stréberséget, hogy azt jizzelés közben ne feledkezenek má' meg arról, hogy Lovas különben [idézem:]elég jó újságíró (a jóoldali megfelelősajtóban úgy kb a középkateg’)


Derültség közepette köszön el a tanár úr. Int egyet a diákság felé, aztán az ajtóhoz indul. Ruganyos lépteit egyedül Lovasnál szakítja meg, vele lejattol, mi több, széles mosolyt és szeretetteljes szavakat is ajándékoz a tagbaszakadt nebulónak: „István, boldog karácsonyt!”

Mi meghatottan, a sarokból lessük az ihletett pillanatot, és akarjuk hinni, hogy kicsit mindnyájan istvánok vagyunk.

Függelék:

Mivel nincsen jógyerekblog szavaztatás nélkül (a statgépen keresztül ugyanis a látogatók IPcímre leszedhetőek!) iskolapéldáját adom, hogyan szavaztat jógyerek.

Tételezzük föl játszásiból, hogy a Kedves Olvasó-m jópolitikusként Brüsszelben sajtómunkásra szorul, aki 3 napot kap, hogy a belga levegőhöz aklimatizáljon bennünket.. Összesen tehát két sajtómunkásból adok választási lehetőséget:

A. Lovas Istvánhttps://m.blog.hu/ar/arokaso/image/lovas.jpg

 

B. D. Tóth Krisztina

http://www.tabutv.hu/kepek/sztarok/adatlap_d_toth_kriszta_.jpg

mivel, mint a bunkó jobbosok általában, én is tök hülye vagyok a HTML-hez még egy szavaztatóprg-t se tudok fellopni, így sajnos a látogatóimnak majd kommentekben kell választaniuk. Jó szórakozást!

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr522527233

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.12.20. 10:31:26

Bartus Laci engem annak idején tanított, volt papnövendék jogán valami filozófiára, és sokat ültünk kocsmákban - aztán elkapta őt is Németh atya gépezete, attól kezdve messze van. Egyszer összefutottam vele a Körúton, akkor már nem volt gyülis, hanem balos megmondó volt, asszem a Hócipőnél? Kérdeztem, nem kell oda egy szerkesztőségi samesz? Mondta, hogy nem, aztán ennyiben maradtunk. Most hallom disszidált USÁba.

A Lovast pedig maga Vörös T.Károly, a Népszabi főszerkje magasztalta, mint az egyik legfelkészültebb és legszakmaibb magyar újságírót, amikor egyik diáktársam az újságíróiskolában bő nyállal kezdett bayerbencsiklovasozni. Amúgy, Lovas nagyjából a Horn-kormány óta démon, akkor volt ez a szabadcsapat, a bayerbencsiklovas, akik egymás szájából kapva ki szót mocskolódtak, zsidóztak, cigányoztak ott, ahol erre hely nyílt. A mostani szélső és középjobb szókincsének meghatározásában ezeknek komoly erényeik vannak. Gondolom, ahogy Bayer Zsótti a KISZ-ben, Bencsik az MSZMP-ben, a Lovasnak is komoly pártreferenciái vannak valamelyik sublótban, ahová most már Kenediéknek nem szabad beleszagolni.

magyar-magyar szótár 2010.12.20. 11:39:26

@efes: Csöndesen jegyezném meg, hogy aért Bencsik és Lovas (jól mondta Vörös tanárbá'!) nem egy kateg. Bencsikkel egy jógyerekképző alsótagozatának faliújság(-> álbolog)felelősei is elbánnak . Lovashoz viszont nem árt újrakötni a gatyamadzagot. Politikától feltisztítva azzal a szövegminőséggel, amivel Lovas dolgozik egy jóoldali megfelelőújságíró a NOLblogból néha akár a papírsávba is feltörhet! Olyan színvonalon, mint Bencsik, a jóoldal 600 újságírója tud, Lovas szintjén nem több, mint 200.

ingyenmedve 2010.12.20. 12:55:19

Az lenne a kérdésem, hogy ha Nagy tanárbá' az iskolapélda írója olyan okos, ennyire jól tud álgyerkes Karczagi Lacika stílusban ügyikélleni, akkor hogy tudott kihagyni akkora ziccert, mint az, hogy a Reformok Egyetlen Letéteményese Érá-jában pont Orbánék szokása volt Brüsszelbe rohangálni feljelenteni? Hm??

magyar-magyar szótár 2010.12.20. 13:17:40

@ingyenmedve: Csak a barmok járnak Brüsszelbe följelentgetni. Megmutatom neked, jó gyerek hogy árul be. Az óvónénihez csak a rosszgyerekek meg a tejbetökök és jókillányok futkáznak. Óvónéni nem szereti az ályulkodást. Brüsszelben semmire se menni árulkodással, minden belsőügy.

Ügyes jógyerek elitalozgat az Economist újságírójával, diplomáciaikörökben hint stb. Borús arccal ecseteli, fasiszta hordák dúlják Budapestet, fönnáll a Dunába lövetés veszélye, leállt a 4-es metró építése (de erről biztos olvasott az Economist újságírója) államosítás fenyeget (példa a Souez ügy), kegyetlenül bánnak a hajléktalanokkal, kiraklyák őket az éjszakai és nappali menedékhelyeikről. A MOL magánosítása van tervben. Szendvics szerűen kell tálalni, ebből az Economist szakújságírója majs szépen kitalálja, hogy melyik réteget hozhatja le.

Na EZUTÁN jön a jógyerek, aki itthon aztán szépen kivonatolja az Ecomomist cikkből a zuzáját, máját, vesepecsennyéjét, majd blickfangolja, és már jó is!

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.12.20. 13:45:06

@magyar-magyar szótár: Beony. Van a világon néhány újság, ez, a Wall Street Journal, a New York Times, a Guardian, a FAZ, meg tán még egy-kettő, ezekből kell elwhiskyzni a megfelelő emberrel, többet árt (tehát használ), mint 100 brüsszeli feljelentés. Akit egyszer a Times a szájára vesz, annak annyi. Bármilyen előjellel.

Cat Walk 2010.12.20. 17:37:13

az elején a színvilág a kislányokat idézi

de hogy a tartalommal is foglalkozzam,

azért, mert Lovas képes összefüggő mondatokban fogalmazni, akkor már mocskolódhat? a stílus feledteti a mondanivalót?

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.12.20. 19:30:28

@Cat Walk: Miért ne mocskolódhatna? Szólás- és véleményszabadság van, neki ráadásul jobban, mint nekünk...:)

magyar-magyar szótár 2010.12.21. 02:16:35

@Cat Walk: A mocskolódás is afféle, mint a fing, az enyém egészségügyiszükséglet, a szerelmemé jóformán illat, a barátomé tolerálható, az apámét hátha nem veszik észre, az ellenségemé mérgesgáz. Ha körülnézel a Leláncolt Planktonok Világában, akkor azt látod, hogy az inegküszöböt nagyjából mocskolódással lehet átörni. Természetesen, ha e z e k e t útálom, akkor Selmeczi Gabriella baszogatása a kifli miatt üde vicc. Ha politikailag tájékozatlan MSZP-gyűlölő vagyok, akkor nekem egyremegy, ha Szili Katalint basztatták (amikor ez Bizonyos Körök napipolitikai érdekébe vágott) akkor elkezdtem tapsikolni, hogy dojó, basztassák má basztasák! Aztán utalok Hannibal-lal való vitánkra aki a legtüchtigébb mennyei molosztokvalteljes
felfogást képviseli, miszerint a bunkóság bunkóság és ő oldalfüggetlenül nemhíve ill nemosztja a stb... deközben pedig mégiscsakhogy.

magyar-magyar szótár 2010.12.21. 02:24:52

@Cat Walk: Igen, a stílus feledtet mindent. Mocskolódni és főleg pedig uszítani a Bizonyos Szavak kerülésével is lehet. A mocskolódásra az egyik legszebb példa, amikor pl úgy mocskolják a Megasztár/X-faktort, hogy a kettőt egymasszába mossák, miközben az imígyen mocskolódó (de nekünk nem mocsok, hiszen útájjuk mindekttőt és nem is néztük és aki néz ilyet, azugye...) hírmegosztó váállalat bizonyos esetekben ugyanazokat a módszereket alkalmazza és ott i szintén a "kameramögöttiek" a fő ludasok.

Egyszerűen: ma a mocskolódás az ingerküszöb átszakításának eszköze.
Iskolapéldámban ezt mutatom meg, hogyan lehet tettenérhetetlenül mocskolódni.

Vegyük a kurucinfost példának. Minthogy a kurucinfos mocskolódik, nem megyek oda, mert minek. Aztán vegyünk egy jógyerekportált: Világosan kiolvasható politikai célt kiszolgáló módon mocskolódik, vegyünk csak egy nemaktuálisat, a Szili Katalin gecizést. Jól és világosan kivehető, hogy az un "MSZP"-n belül akkor kiknek az érdekeit szolgálták ki a Szili-gecizéssel. van aztán a műgecizés, ez figyelhető meg, hogy szintén egy múzeális esetet mutassak, 2009. tavaszán, amikor Gyurcsányt kenegették a jógyerekek műfikával. Nagyjából egyidőben a Bajnai face-nyalással. A Mocskos Kéthét [2009.márc29-ápr14] pl a mocskolódás jógyerekmódszereinek iskolapéldája.
süti beállítások módosítása