2010.12.20. 07:23
iskolapélda
A magyar bíróság és jogrendszer biztosíték arra, hogy sajtóügyekben a sértett megfelelő jogi elégtételt kaphasson.
/Dr Kovács Zoltán sajtóvállalkozó, tényfeltáró kft-résztulajdonos, 2010. november/
A bejegyzésembe copyrt iskolapélda [thx Nagy tanárbá']segítségével közepes képességű 12-14 éves kommunikáció-média-szakkörös jógyerek tömegesen gyárthat politikailag megfelelő újságcikkeket, amiben úgy csinálhat majmot a sajtódiktatúrista elnyomókból, hogy még repedtre is röhöghetjük közben a hasinkónkat! Hajrá, gyáárëkëk!
A mai nap fekete, behavazottsága és csikorgóan fagyossága hókásás pocsolyássága ellenére is a Magyar Demokrácia Történetében.
A mai napon e z e k a Minden Széjjelbaszása Kereteiben állami tulajdonba veszik a sajtót majd súlyosan korlátozzák a szabadságát.
Volt már ilyen, 1998-2002. között Magyarországon a sajtószabadság korlátozott volt. A jóoldali megfelelősajtó angolul is tudó napszámosai tudósították erről jellegzetesen magyar mód a bezzegóperenciántúli közvéleményt...–ugyanis BezzegÓnijós és BezzegAmerikai területeken a magyarnak EZ a tulajdonsága eposzi állanó, a vörös írek piásak, a digók gigerlik és bűnjözőhajlamúak, a négerek élvetegek, álladóan kúrnak és lusták, a polyákok izgágák, a magyar pedig viszálykodó , ha magyar barátod van, már nincs szükséged ellenségekre. Bizonyos perspektívából Fejlettnyugati Rálátásban egyfasz a magyar, ócska áruló geci, aki 20 centért a családi szennyest is kiteregeti.
Azzal már nem szarozik A Fejlet Nyugat hogy a magyar palettán, ami egyöntetűen filty leaks a nyugati közízlésnek, ki milyen oldali, pl a minap simán beszopták MrLajos Bokros-ról, az addig reformernek ismert magyar közgazdászról, hogy el demgóg jobbososodott, hiszen Georg von Habsburg-gal szerepelt valami jobbos pártban vagy micsoda. (A magyarok külföldi sajtómegítélésével rendszresen fogalkozik a 117 éves Váncsa Pista bácsi, bővebben ott.)
Én pedig iskolapéldaként az fn-pont-hu-ról másolok be egy megfelelően matulista-fikaista (-> indexes stílus, lásd korai Magyar Narancs) eszközökkel cizellált cikket. Így lehet a súlyos sajtóelnyomás és terror idején és majmot csinálni e z e k -ből, akik „sajtótörvényük”-kel lényegében a verébbel való ágyúralődözést valósítják meg, még egy szaros netes hírportáljuk sincsen, a jógyerekség hónapok óta röhög & röhögtet azon, mekkora netanalfabéták e z e k (miközben széjjel is basznak ám!) Elég, ha csak a Keresztes Ildikó baszogatásra gondolunk (a jógyerekség egyik kijelölt jizz-táblája ő).
Tehát kedves gyerekek, tessék egy indexes cikk az fn-pont-hu ról, én nagyon jól szórakoztam rajta, remélem ti is!
Orbán: "Ha roma gyerekek potyognak az égből, akkor is meglesz!"
Orbán: "Ha roma gyerekek potyognak az égből, akkor is meglesz!" - illusztráció
A kormányváltás óta számos osztályfőnöki órára kísértük el Orbán tanár urat. Sőt, pár hete egy korábbi ofőt, Gyurcsányt is meglátogattuk - akkor Tiszaföldvárig jutottunk. Most viszont egészen nagyot álmodtunk: Brüsszelben, az unió csúcstalálkozóján abszolváltuk az aktuális negyvenöt percet. Csúcsriport.
[by] Nagy József
2010. december 19. 06:30
Startlap Facebook Iwiw Twitter Cikk nyomtatása Cikk küldése
Ennyi és ilyen grandiózus tanórát egy helyen mi még nem láttunk. Játékos feladat: Figyeld meg, Nagy bácsi ezen iskolapéldában milyen ügyikén válogatja az irónia eszközeit abban a látszatban, hogy Szarkozi tanárbá is ugyanúgy kapja meg a magáét, pedigááá, dehogy! Az egyik teremben Angela Merkel ül és szól higgadtan a német fakultáció diákjaihoz, a szomszédban Nicolas Sarkozy beszél állva, hatalmasakat gesztikulálva a francia nebulóknak, a harmadikban pedig a brit David Cameron ad elő, s oly elegáns, amilyet még Karinthy se tudna írni. Feladat: Mutasd meg az aláhúzott mondatrészt a magyar tanárnénidnek azzal, hogy te írtad.
De hiába a sok sztárprofesszor, bennünket a mi osztályfőnökünk érdekel leginkább. Pontosan csöngetnek ki a möszijőnél, aztán a fraunál, végül a miszternél is, de Orbán sehol. Beballagunk a magyar osztályterembe, felütjük irkánkat, faragjuk ceruzánkat – semmi. Negyvenöt perc telik így.
A szervilizmus hullámai
De aztán - mint minden rossz - mi is elnyerjük méltó jutalmunkat: Szijjártó Péter kíséretében megérkezik a tanár úr. Komótosan, zsebrevágott kézzel, olyan kék nyakkendőben, amilyen csak neki van a világon,
és oly csillogó magabiztossággal, mintha épp Obamával hamburgerezett volna.
Pedig „csak” az oktatói állását minap nagy nehezen megtartó Silvio Berlusconitól jön – ez a csúszás oka. Nem mintha bárki is fel merné róni Orbánnak a késést.
mburgerezett volna. Képgaléria!
Pompás példa a fenti kép arra, hogy e z e k minden széjjelbaszása közben egyben öntökönrúgásra is képesek. Máshol a szabadsajtónak úgy kell fotosoppingolni ilyen nyami felvételeket!
Természetesen nem a mindjárt megtörvényesedő új médiaszabályozás meg az általa keltett egzisztenciális szorongás veti bennünk a szervilizmus hullámait (dehogynem), sokkal inkább az, hogy megtudjuk: Orbán annyi hatalmassággal tárgyalt az elmúlt napokban a jordán királytól az azeri vezetőn át Barrosóig, hogy már maga sem tudja, ki mindenkivel ült asztalhoz.
Kapcsolódó cikkek
*
10.11.19 Gyurcsány nem tudta, hol van
*
10.11.10 Orbán alsóneműje - Képgalériával
*
10.11.05 Orbán: Szeret bennünket a Jóisten
*
10.09.07 Orbán időviharban
*
10.07.16 Orbán: „Meg kell szabadítsuk városainkat, falvainkat a félelemtől”
A megannyi megbeszélés oka, hogy januártól fél évre Magyarország lesz a közös európai iskola soros elnöke, így az egyenlő osztályfőnökök között Orbán lesz az első. Kedvére való ez a szerep, mondja is, hogy olyan kormányzati rendszert sikerült idehaza felépítenie, amelyben minden miniszter önállóan viszi az ügyeket, így jut ideje az uniós föladatra.
A Nap árnyékában
Formában van, viccelődik, verbális képet verbális kép követ. Szó esik hasra eső pincérről, dagadó vitorlával hasító hajóról, amit még a fúrókkal ügyködők sem tudnak elsüllyeszteni (ülj le, Kund fiam, elégtelen), aztán kiderül, hogy Magyarország bizonyos témái „a Nap árnyékában vannak”. De ami ennél örömtelibbnek tetszik: „Gépjárművünk az árokból felkerült az úttestre.” Ez utóbbi azt jelenti, hogy a sok kiváló ofő „komoly és szép döntéseket hozva” eldöntötte, felszámolja az eurózóna történetének legmélyebb krízisét. Hogy a vizuálisok is értsék: „A válság olyan az eurónak, mint az új kocsinak a törésteszt: felszínre hozza a hibáit.” Elképzeljük.
„Az euró konstrukciós hibáinak kijavítása” a magyar elnökség idején zajlik majd. Lényege, hogy a tagországok megmentik a közös fizetőeszközt, rákényszerítik egymást a takarékos gazdálkodásra, módosítják az alapszerződést, és kidolgozzák az úgynevezett stabilitási mechanizmus részleteit. Mindehhez hazánk mutat jó példát: idén 3,8, jövőre pedig 3 százalék alatt lesz a magyar hiány, „ha roma gyerekek potyognak az égből, akkor is”. Ezt nem képzeljük el.
Az ofői expozéban szó esik még a lengyel tengerparttól a horvát kikötőkig kígyózó észak-dél gázvezetékről, plusz arról, hogy a „bővítési fáradtság” ellenére Horvátországnak az EU-ban a helye.
Ne szaladgálj!
És bár Brüsszelben vagyunk, nem maradnak el a hazabeszólások. Például hogy kontinensünket „jobbközép kormányok tudják rendbe tenni… jó hazafiak tudnak más jó hazafiakkal közös európai célokat elérni”. Vagy hogy a nyugdíjrendszer a nyugati világban két pilléren nyugszik, a volt kommunistáknál meg hármon.
Utóbbihoz, mármint a nyugdíjak biztosításához már itthonról ismert adalék, hogy a foglalkoztatási arányt ötvenötről minimum hatvanöt százalékra kell emelni, plusz lesz szíves szaporodni a magyar. Az ofő szerint ennyire egyszerű a képlet. „A nyugdíjrendszer bajait nem bonyolult közgazdasági megoldásokkal kell orvosolni.” Amiből az is következik, hogy „a mi sorsunk otthon dől el, nem Brüsszelben, nem kell ideszaladgálni a cégeknek sem”. A kiszaladgálás különben is „régi, moszkvai beidegződés”. (Simor, multik! Egyes.)
Az előadás végén kérdezhetnek a diákok. Valaki az iránt érdeklődik, hogy a tanári csúcstalálkozón felvetődött-e a bankadó ügye. „A csúcson nem. Másutt viszont élénk érdeklődést kísérte” – így doktor Orbán somolyogva. Majd elárulja, közös hasznosításra felkínálta know-how-t, és konstatálja, hogy Magyarország immár nem csúcstartó e téren, Ausztria ugyanis „állandóra” vetette ki a pénzintézeteket terhelő sarcot.
Jó ez a végszó, amúgy is idő van, menne az ofő, amikor egy öreg diák, a Magyar Nemzetet évek óta Brüsszelből tudósító Lovas István kap szót. Azzal kezdi, hogy ő annyira kínosakat kérdezett már Bajnai és Gyurcsány tanár úrtól is, hogy olyankor még a kamerák is leálltak. És hogy ő most is olyat fog. Nagy levegő.
Áldott jatt
Már-már attól tartunk, komoly torokra uszulás következik, ám ehelyett azt veti fel tanulótársunk, hogy a külügyi képviseleteken, például New Yorkban még mindig a vörös osztályfőnök, Gyurcsány Ferenc emberei ülnek, akik nem restellnek népszavás újságírókkal, bizonyos Bartus Lászlóval barátkozni. Továbbá azt is kifogásolja Lovas, hogy a kormány nem hordozza külföldi útra a nemzeteseket.
Orbánról lerí, hogy szereti az (ilyen) kemény kérdéseket. Sőt, elárulja, hogy eztán is elvárja őket. Különben is: „Nincs bajom újságíróval. Ír, amit ír. Én meg gondolok, amit gondolok.” Korrekt. Aztán meg jelzi, hogy Lovason kívül még egy nemzetes ül a teremben, őt most éppen utaztatták.
megjegyzés: A mai jógyerekek előtt már a Szabadsajtó Fényes múltjának kivehetetlenül árnyékos felületein rejtezik a titok, ez a Lovas István mitől is lett a magyar fasiszta újságírás rémképe. A mitől-re én se nagyon tudok válaszolni, de a hogyan-ból emlékszem a mai Blikk, Bors Magazin és a Helyi Téma színvonalát is alámúló ÉS-béli cikkekre afféle pletyikékkel, mint Lovas a válófélben lévő feleségét pofozta. Természetesen az effélék Lovassról a Súlyos Sajtódiktatúra Érájában kaptak nyomdafestéket. A Lovas-fikázás annyira jógyerekrutin manapság, hogy néha már az egyébként hallgatag Felnőtt Bácsiknak kell figyelmeztetniük a kellően jópofi stréberséget, hogy azt jizzelés közben ne feledkezenek má' meg arról, hogy Lovas különben [idézem:]elég jó újságíró (a jóoldali megfelelősajtóban úgy kb a középkateg’)
Derültség közepette köszön el a tanár úr. Int egyet a diákság felé, aztán az ajtóhoz indul. Ruganyos lépteit egyedül Lovasnál szakítja meg, vele lejattol, mi több, széles mosolyt és szeretetteljes szavakat is ajándékoz a tagbaszakadt nebulónak: „István, boldog karácsonyt!”
Mi meghatottan, a sarokból lessük az ihletett pillanatot, és akarjuk hinni, hogy kicsit mindnyájan istvánok vagyunk.
Függelék:
Mivel nincsen jógyerekblog szavaztatás nélkül (a statgépen keresztül ugyanis a látogatók IPcímre leszedhetőek!) iskolapéldáját adom, hogyan szavaztat jógyerek.
Tételezzük föl játszásiból, hogy a Kedves Olvasó-m jópolitikusként Brüsszelben sajtómunkásra szorul, aki 3 napot kap, hogy a belga levegőhöz aklimatizáljon bennünket.. Összesen tehát két sajtómunkásból adok választási lehetőséget:
A. Lovas István
B. D. Tóth Krisztina
mivel, mint a bunkó jobbosok általában, én is tök hülye vagyok a HTML-hez még egy szavaztatóprg-t se tudok fellopni, így sajnos a látogatóimnak majd kommentekben kell választaniuk. Jó szórakozást!
9 komment
Címkék: iskolapélda jógyereksajtó
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.12.20. 10:31:26
A Lovast pedig maga Vörös T.Károly, a Népszabi főszerkje magasztalta, mint az egyik legfelkészültebb és legszakmaibb magyar újságírót, amikor egyik diáktársam az újságíróiskolában bő nyállal kezdett bayerbencsiklovasozni. Amúgy, Lovas nagyjából a Horn-kormány óta démon, akkor volt ez a szabadcsapat, a bayerbencsiklovas, akik egymás szájából kapva ki szót mocskolódtak, zsidóztak, cigányoztak ott, ahol erre hely nyílt. A mostani szélső és középjobb szókincsének meghatározásában ezeknek komoly erényeik vannak. Gondolom, ahogy Bayer Zsótti a KISZ-ben, Bencsik az MSZMP-ben, a Lovasnak is komoly pártreferenciái vannak valamelyik sublótban, ahová most már Kenediéknek nem szabad beleszagolni.
magyar-magyar szótár 2010.12.20. 11:39:26
ingyenmedve 2010.12.20. 12:55:19
magyar-magyar szótár 2010.12.20. 13:17:40
Ügyes jógyerek elitalozgat az Economist újságírójával, diplomáciaikörökben hint stb. Borús arccal ecseteli, fasiszta hordák dúlják Budapestet, fönnáll a Dunába lövetés veszélye, leállt a 4-es metró építése (de erről biztos olvasott az Economist újságírója) államosítás fenyeget (példa a Souez ügy), kegyetlenül bánnak a hajléktalanokkal, kiraklyák őket az éjszakai és nappali menedékhelyeikről. A MOL magánosítása van tervben. Szendvics szerűen kell tálalni, ebből az Economist szakújságírója majs szépen kitalálja, hogy melyik réteget hozhatja le.
Na EZUTÁN jön a jógyerek, aki itthon aztán szépen kivonatolja az Ecomomist cikkből a zuzáját, máját, vesepecsennyéjét, majd blickfangolja, és már jó is!
efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.12.20. 13:45:06
Cat Walk 2010.12.20. 17:37:13
de hogy a tartalommal is foglalkozzam,
azért, mert Lovas képes összefüggő mondatokban fogalmazni, akkor már mocskolódhat? a stílus feledteti a mondanivalót?
efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.12.20. 19:30:28
magyar-magyar szótár 2010.12.21. 02:16:35
felfogást képviseli, miszerint a bunkóság bunkóság és ő oldalfüggetlenül nemhíve ill nemosztja a stb... deközben pedig mégiscsakhogy.
magyar-magyar szótár 2010.12.21. 02:24:52
Egyszerűen: ma a mocskolódás az ingerküszöb átszakításának eszköze.
Iskolapéldámban ezt mutatom meg, hogyan lehet tettenérhetetlenül mocskolódni.
Vegyük a kurucinfost példának. Minthogy a kurucinfos mocskolódik, nem megyek oda, mert minek. Aztán vegyünk egy jógyerekportált: Világosan kiolvasható politikai célt kiszolgáló módon mocskolódik, vegyünk csak egy nemaktuálisat, a Szili Katalin gecizést. Jól és világosan kivehető, hogy az un "MSZP"-n belül akkor kiknek az érdekeit szolgálták ki a Szili-gecizéssel. van aztán a műgecizés, ez figyelhető meg, hogy szintén egy múzeális esetet mutassak, 2009. tavaszán, amikor Gyurcsányt kenegették a jógyerekek műfikával. Nagyjából egyidőben a Bajnai face-nyalással. A Mocskos Kéthét [2009.márc29-ápr14] pl a mocskolódás jógyerekmódszereinek iskolapéldája.