A szavak tárából most e kifejezés ismertebb vetületét, a prostitúcióban való támogatást (amit a feminimopicsoidok kizárólag erőszak-ként kényszerítés-nek hoaxálnak) hanyagolom. Pedig érdekes lennei megvizsgálni a Linz Európa Kulturális Fővárosa év legjelentősebb magyar programját. (A beleszbiztetett árút Németfödében ~ják német hölgyek és unatkozó házaspárok örömére...) Miközben a feminimopicsoid ágazat nőcisen ragaszkodik ahhoz, hogy prostitúcióra kizárólag súlyoserőszak által duuurván kényszerítenek ártatlanokat, aközben egy jobb királycsávónak külön csicskákat kell tartania a  napi magas munkaerőkínálat   visszatartására. Jobb árut nemhogy nem kényszerítik, de pénzért vásárolják vagy lízingelik. Tíz ingyen ajánlkozó áru helyett inkább vesz egyet 300ezerért a Fének.

 

A futtatás az ügynöki rendszerekben az ügynök hiábavaló szopatásának kulturáltan kifogalmazott eufém szava.

 

Néhány élményszerű fölvétel autóvigéc koromból:


"Na, ez is megfuttat csak" -néztünk össze a kollégákkal, ha a modoros autóvásárló betolta talicskán a képét a szalonba. Ami nemmellesleg három, esetleg négy autó-állásos volt tükörfallal, hogy hat-nyolcnak látszon a benti kínálat.

Az egyik legtipikusabb szárazon futtató a nemfizikaipiacról érkezik, "pénzügyi szolgáltató" ügynöke és kompenzációs célból akarja szétszopatni az irigyelt fizikaitermékértékesítő ááálatt agyát is. Általában olyan autóról kér ajánlatot, ami nincs, a kiskategória full-fullos sportmotorral szerelt (csak gyári megrendelés, de azt is úgy kell kikönyörögni) változatot kandírozott kotongumimetáll színben. Ha nő az illető, akkor bedob szisszkót és a miniszoknyában szétrakott térdeit kb 4 perc alatt zárja össze.

Megjegyzés: Az eddigi térdösszezárási lassúsági rekordot túlrövid szoknyában egy józsef nádor téri nagynevű fejvadászcég kihallgatónője tartja , érett nő kategóriában, 4 perc 27 mp, enyhén hókékesfehérbe áttűnő nagyméretű bugyi volt rajta. Hipnózissal is próbálkozott. Második helyezett a Szuperinfo hirdetési ügynöknője mégrövidebbszoknyában, eszmei méretű tangabugyiban, viszont ezzel a főnökömet szerencséltette, aki a gondolkodásra szolgáló szervét egy gondosan borotvált zacskóban hordja a lába között...

(Zárójeles Megjegyzés: a nemfizikai piacon sokat szenvedő ügynöknői punciból az igen lassú művelet következében a padlófűtéses helyiségben   nejlonharisnyaszag szalonnás tömbjein olajoshalillatok felhőznek át...) Erős önözéssel indul a tárgyalás, majd a nő véletlenül hozzáér a beszopatni kívánt ügynökfiú kezefejéhez, személyes kifakadásokkal igyekszik megszakítani a tájékoztató jellegű menekülést (néha az ügynöknek látszó hölgy a vezérképviselet akvizitora és vizsgáztatási célból kérdezi ki a kis vidékiparaszt takonycsávókát, akinek téveszti a farkasverembe esett ártatlankisfiúképpel jelentős eladásokat fölmutató vérgenya profit...) ... A tárgyalás utolsó harmadában a hölgy keze már rásimiz a hülyegyereknek nézett autóvigenya kézfejére és forróan lehellve azt kérdezi, ő lesz -e a szombatos és mikor zár, és majd akkor zárás előtt öt perccel beugrik a kész ajánlatért...

anyuka-a-kistáskával

Modoros vállakozó. Szintén pszichés okokból futtatja az autóvigécet. Azzal nyit a szalonba, hogy a nagykerárból 30% árengedményt kér -mit kap ajándékba azért, hogy eggyel följavítja ennek a kócerájnak az eladásait? -Erre azzal szoktuk köszönteni: "Csókolom, a jászberényi Fiat Darázs-tól tetszett jönni?" (Jó szalonban a fejétől-a -farkáig és visszaszámolós cirkuszi kígyómérési fogással akár 45%-os engedményt is képesek kimutatni a duplánfölvett átadási költségekkel 105%-os áron eladott autón...)

fundaróka - Egy felvétel a kezdetekről. A kezdő beszopatott ügynök többnyire pénzéhes pedagógus, orosztanárnő, aki nem boldogul a gyorstalpalón kisírva és orális képességeivel megszerzett "második nyelvével" (ami leginkább a német, ugye van már eleve szókincse németül, spejz, vinkli, ridikül és ejn-cvej meg tankesőn, vifílúriszt). A fundarókás mentor azzal nyit, hogy a full-fullalap (=fapados) kivitelből kell neki tíz darab padlóárból  nagyflottakedvezmény-nyel és ajándék klímával, íme az első vevő, az autók ezüst színűek legyenek. Az ezüstmetáll feláras? Tényleg? Akkor az a felár is legyen ajándék. Ekkor felhívtam a konkurens szalonok ismerős értékesítőit és megkérdeztem őket, hogy hány fullalap autó megvásárlására tett ígéretet a fundarókás piramismájer, majd egy kedves megjegyzést tettem arról, hogy ezek szerint a kb 120000 ember lakta körzetben 60 ügynököt akarnának futatni? Ekkor a főnökasszonyommal kezdett el tárgyalni, aki a prae-orgazmus állapotáig jött izgalomba s ezüst-sarlós szemhéjakkal, forrón lehellve arcomba, cicifixet hegyeskésen bökdöső didkókkal utasított, miszerint: " Takaroggyá bazmeg a géphez a faszomba és írjad a korrekt ajánlatot, ha megrendelik a tízet, odaadjuk a berohadt [raktári nagymodell kettővel azelőtti modellévből... neve]-t, azt a fost 30% engedménnyel!"

 

"Egy ellenlábas értékesítő picsa, aki olyan képességeivel győzte meg a főnököt, amivel férfi nemigen rendelkezhet egy hetero férfi főnöknél, úgy szopatott be, hogy modoros vállalkozó ismerősét megkérte, semmiképpen ne várja meg, amíg sajátlaptopom s nyomtatóm segítségével rendes árajánlatot készítek, karcoljam csak be a határidőnaplójába, mert nem hurcobál ő annyi papírt. Aztán a csaj raportra rendeltetett a főnökhöz a fickó kitépett határidőnaplólapját lobogtatva. A főnök eredetiértelmében futtatta a csajt a gondolkodási képességeit övönalul hordozó kundschaft-ban." (Köszönöm a sztorid Mikike, oktatáson padtársam!-szerz megj.)



A beszámítós modoros. Egy [elsősorban műűvészi qualitásokkal rendelkező francia autómárka, továbbiakban francia márka] 8 évesen, 300000 m-rel már haldokló roncs, miközben még jól tartja magát , mint Louise Veronica Ciccone. Többnyire a tulajdonosa okos ember, sőt, vidéki újságíró, aki időnként a Népszabinak külsőzik s egyszer jelent meg riportja az ÉS-ben. Már végigjárta a minden porcikájában szétesni készülő, a repedezett szigetelések miatt állandóan zárlatos elektronikájú autójával  fél Magyarország kisebb kereskedéseit. Kedves, bájos, aranyos, reális igényekkel - csak számítsuk be az autóját. Az autóját egy náciautógyűlölő frankomán [modoros] vásárlónak el lehet nyomni kb az Eurotax-katalógusérték 75%-ért, ami ezesetben kb 750000 Ft. Ő viszont kerek egymilliót akar. Amikor a pofámról a gusztustalan vigyort elgyűrve kérem, engedje el azt a pszichikai jellegű egyforintot, bájosra gyűrve gusztustalan vigyorát közli, hogy neki is szüksége van a pszichológiai 1 Ft-ra a feleségével szemben, mert letépi az arcát. A műhelyben a szerelők között parasztlázadás tör ki, nem hajlandóak a [francia márka]-t 2 lépésnél jobban megközelíteni, be kell szólnom a műhelyvezetőnek, hogy utasítsa őket az állapotfelvételre. Az állapotfelvétel 3 lapos és alkalmas lenne a jármű forgalomból való kitiltásához. (A motorszám alu-plakettjét csak egy popszegecs tartja, mert már ez a második motor benne...) Ekkor bedübörög a főnököm és rá se nézve a megyeszerte ismert újságíróra bömbölve, modortalanul utasít, hogy bukjak rá a fényesítőkendőre a szalonba és ne marhuljak ezzel a fostaligával, aminek látványa is szennyezi az ő műhelyét, filmszakadás, szünet, 300ezer Ft-ért tudná beszámítani.

 

Megjegyzés: Az eurotax-katalógusértéknek ak alig van több köze a valóság számaihoz, mint a kormány gazdasági jelentéseinek és előrejelzéseinek. Ha egy átlag családi autó átlagos magyar családi használatban hat év alat sem futott 50000 km-t, akkor az eurotax-értéke kb 1200000 Ft és el lehet adni három hónap alatt, kereskedésbe kiállítva és a használtautó-pont-hun több fényképpel hirdetve kb 750000-ért. Ha az ember nem akar hitelcsalásba kezdeni, akkor nehogy már még 1500 Ft-ot fizessen internetes eurotax-érték számításért, kérdezze meg ingyen a gyógyszerésznőjét vagy a piaci kofáját, az is tud valami számot mondani...
 

 

alapszabály internetes ingyenes hirdetésekhez: Minél alacsonyabb a látogatottsága és kínálata a portálnak, annál elrugaszkodottabbak az árak. A blog-pont-hu egyik kis autós-szakmai payola csapata powereli a hasznalt-kötőjel-autok-pont-com-ot - aki idegösszeropit kapott szembesülvén, mint rohadt el az édes kis családi autójában hat év és 50000 km után kétmillió Ft , az kattogjon csak gyorsan az oldalra és nézze meg, hogy ugyanolyat, mint az övé, kínálnak 20%-kal még drágábban is az ő általa elképzelt árnál.


modoros ügynök vásárló: Az autót fűthető ülésvédő betéttel + trikóüléshuzat kéri, kormányvédőt ő maga hoz, a gyárikerekeket AZONNAL kéri lecserélni (majd két év múlva, az autóban 249000 "leszabályozva 65000km-re a gyári kerekekkel viszi egy másik kereskedésbe beszámíttani az autót) az ajándékba kért kerékgarnitúra+gumik -ra... Ad 500 Ft-ot az egyik inasgyereknek: lopjon ki egy hamutartót meg szivargyújtót neki az ikermodellből az udvarról

 

szünet: Egykori kollégától hallottam, hogy tíz éve a Ford Hungária egyik ügynöki kiképzője levitézlett villanyborotvaügynök volt. A Porsche Hungaria kiképzőjétől, Szalay Csabától származik a szólelemény a 90-es évek fenn-az-ernyő-nincsen-kas típusú vidéki autókereskedéseire: Fehér Murva Kft. (Szalay is ilyenben kezdte az ipart, amíg meg nem bukott és tanítani nem kezdte a szakmát -Audis értékesítő haver szives közlése, kösz így utólag is Robi!)

Frusztrált Suzukis  ... Már ez a kilencvenhetedik márkaidegen (nem Suzuki) kereskedés, ahol Eurotax-értéken szeretné beszámíttatni az előző sorozatú Swift-jét. 68 kereskedésben föl se vették az állapotát az autójának (ami jó, hibátlan, leszámítva, hogy a Suzuki szervízben csak x-elték az olajcseréket, szűrőcseréket, de nem végezték el, ám a 8 éves autóban 69000, valóban 69000 km van)
Régebben volt autója is, azért vett Suzukit, mert a Suzuki volt az első nullabefizetéses autó, sőt, Pesten volt, ahol a vásárló +50ezer kp-t fölvéve vihette nullabefizetéssel a Swiftet. (megboltolván az ajándék üa kártyát az értékesítővel). Az úriember már hány a Suzuki gondolatától is, halálfélelme van a konzervbádog spórautóban, de mert a legtöbb kereskedésben nem számítják be, csak legföljebb a piaciár 110%-ért (vagy be sem...) ezért mindenautó vacak, csak az ő Suzija az édes.
Azt javaslom neki, fölvázolva a Suzuki vezérképviselet agressziv, és a kereskedők számlájára akciózó üzletpolitikáját, hogy úgyis az új Swift lesz a vége, az már stabilabb, jó a belseje és Répa Kata is szereti és az új Swift csomitarcsijában majdnem elfért a sporttáskája... Nyugodjon bele, hogy aki egyszer Suzukit vett, az vagy lenyeli a békát és 450000 veszteséggel kiszáll a márkából, vagy hű Suzuki Vásárló marad és BMW fikázó fórumokon kompenzálhat őrjöngésében... Arra még nem tudtam rájönni, hogy a suzukisok mért a bömösös izomtiboralakúak rendjével akarnak, jaaaj annyiraaaa, harcolni, miközben abban a hiedelemben vették meg a Swift-jüket, hogy az méretben a Golf-Astra-Focus osztályba tartozik (holott Polo-Corsa-Fiesta size...)

A Refómm Feri Éra 20005-ben a hitelpiaci gyeplők elhajigálásával nyitván autóértékesítés helyett hitelértékesítés ill . a parasztok (paraszt, a blogger neve a blogadminoknál és az ügyfél neve az autóvigéceknél, stb, vált.: buzi, köcsög)  túl nagy hitelbe ugrajtásán keresztül , a casco-nélküliséggel cselezvést a jelzálogpiacon keresztüli lakóingatlanhalamolásba burjánzott át. Odáig züllött a helyzet, hogy az egyik fehérmurvajellegű, autókereskedésnek látszó hitelközvetítő és -ingatlanhiéna telephelyen [ hitelből visszavett autók fizikaivisszaszerzésével foglalkozó cégük is van ám!- a szerk. ért.] egy ügynök fölismert a szakmai betegségek következtében kialakult gorillaszerű, autófényezés-és karosszériaállapotvizslatós járásomról  és megkérdezte:  "Szerinted mit ér ott az a fostalyiga?" (Az autóvigécek is, mint az ügyvédek, általánosan tegeződnek.) Visszakérdeztem: "Mért, ti mi alapján áraztok be?" A fickó lenézően vigyorgott: "Belenézünk az Auto Trader-be vagy az interneten keresünk hasonlót..." "Jaa? -akkor parasztnak jó lesz a promtérték 270% is!"

 

 

10 komment

Címkék: futtatás

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr721428266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.12.17. 09:16:43

Azt se véletlenül mondják, hogy:
-vennél tőle használt autót?
-dehogy
-akkomeg fe'etsd el!

magyar-magyar szótár 2009.12.17. 12:56:36

@efes: Tapasztalatom szerint az emberek legszivesebben hosszúcombú csajoktól meg farkasverembe esett ártatlan képű kisfiúktól vesznek autót. Ezutóbbiak kb addig foglalkoznak a rendeléssel, amíg alá nem karcoltatják a szerintük paraszttal a szerződést, aztán szeva. Gyűjteményem legszebb példánya Ford kereskedésben TOYOTA karórát villogtatva dolgozott, a képe olyan volt, mint egy fazék tejbegríz, amibe belekapartak egy adag grenadírmarsot a hajnali Liszt Ferenc téri áhítatból (mondjuk az Írók Boltja portája alól , föl..) Arra nem figyelt oda, hogy a zöldmetál autót rendelő parasztnak a nevére ne a bordómetált helyezzék forgalomba, amikor kisült a dolog, elkezdte magyarázni, hogy a bordómetál az lényegében szinte zöld, és ez a csávó volt a díszpintye a kereskedésnek, civilben ráadásul futballbíró.

Tehát néha még az sem akadály, ha a pofa túltesz Bruce Willis-en A bajnokok reggelijé -ből

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.12.17. 21:18:36

@magyar-magyar szótár: A farkasverembe esett kisfiú az most irodában ül a tornyos házban nem?

Nőtől semmi szín alatt nem vennék autót. Mondjuk, férfitól se, de ez az én bajom..:)

magyar-magyar szótár 2009.12.18. 05:14:16

@efes: Á, únja már nagyon a tornyos szobát, az új projektjén a földszerzésen izgul. A júrócsatlakozás 2012-n túlra kitolása lehetővé teszi, hogy forintért összeharácsolt földekre majd júrovisznylatban lehessen jelzálogkölcsönt szerezni. Vagy eladni ezeket. Még nem is kell a mezőgazdálkodáshoz érteni, sőt, a hozzánemértés csak előny... A hozzáértő reflex-szerűen elkezd vetésforgókat tervezni meg trágyamarha-állományt vásárolni... Ráadásul, mint a sima ingatlanpiacon is, a bank nyugati (pl német) igazgatóinak simán be lehet adni azt, hogy egy magyar ingatlan a német megfelelő értékének a 65-70%-át éri (miközben persze csak 25-33%-át...)
Végülis a fő cél ez volt, Szegény Feri rögtön a legelején és a legőszintében 2014-et jelölte meg, ami még persze 2004. őszén megdöbbenést váltott ki, de mára már, lám, siker...

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.12.18. 08:51:48

@magyar-magyar szótár: Mondjuk én, valakit, azért még nem feszítenék keresztre, mert tud valamit, és azt a tudást használja is. Speciel, én tudom, hogy melyik utcába, és ott melyik házba, melyik ajtón kell bekopognom, hogy jó pálinkát kapjak, és ezt a saját és a dílerem jól felfogott érdekében nem is kötném a jónép orrára. Zárjegy amúgy van, csak az eladható mennyiség nagyon korlátos, tehát nem sértem a törvény bötűit se. Nincs ebbe semmi sundámbundám. Az a szép ebbe a demokráciajátékba, hogy mindenki járhat azon az utcán, mindenki bekopoghat azon az ajtón, mégsem teszi, mert nem tudja, hogy ilyet is lehet, ott lehet. Pedig tudhatná, mert nem titok, csak utána kellene járni, és esetleg nem azon bögyörőzni, hogy magyar pálinka a magyaroké, meg ilyesmik..:)

magyar-magyar szótár 2009.12.18. 12:02:10

@efes: Ezt mondja Leisztinger is, hogy mindeki előtt egyenletesen terül el a lehetőség, mint Kelemen Annácska, szőrtakarón, hogy XYZZ bankból őt hívja föl Az Illető, hogy holnap a bank inkasszót nyújt be egy nagyobb összueg erejéig a Pick Szalámi -nál. Leisztinger szerint ebben az egyenletes, mindenki előtt ottheverő lehetőségben még az is benne van, hogy akkor fogom, a telefonom kedden, fölhívom XYZZ bankot, személyes találkozót kérek

őersze kapok
és ott megkérdezem, menyi az ára a követelésüknek.
És Leisztinger szerint egyenletesen minden álompolgárnak azt mondja a bank, hogy persze, PROMT eladjuk önnek a követelésünket. Kedden. Egy szerdai inkasszót.

Ez a mélymagyar busongás a palincá-t illetően, persze egészen az arigig nyúlik vissza, amit a türk sógorokkal a corgo alá tartott canak-jainkkal alig várhatnánk... Olyan színű vagyok én???? hogy mint eőshmegyeri hungaricumot sírajjam a palincá-t, (miközben nem semmi tudásom van cefrekészítést illetően...)

Én csak azt szeretném, hogy Bezzeg Amerika úgy jöjjön el teljesen, ahogyan azt Tokfalvi áhítaná, s akkor az ilyen Leisztinger féléket a legteljesebb liberalizmus jegyében kutyaláncon vezeti ki a párkett-ről az EfBíÁly.

saclos (törölt) 2009.12.18. 13:06:47

Ismerősöm, bolttulajdonos, beszélgetett a szembeépület egyébbolttulajdonos bérlőjével, megtudta, hogy az illető szeretné az ő kárára bővíteni a profilját; aznap este megvolt az adásvételi, ő lett a bérbeadó, rögtön leszabályozta a bérleti lehetőséget, másik boltos bevezetettség, tőkehiány miatt kénytelen volt belemenni az új szabályokba.

Játssz jól a méreted ligában és mindig legyen cash a flowban.

Miért avatkozna bele ebbe az FBI?

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.12.18. 13:14:48

@magyar-magyar szótár: Én is inkább @saclos:-felé gondolom. Az FBI-nek, vagy NeNYinek vagy minek akkor van dolga Leisztinger elvtárssal, meg az ijedt napközis fiúval a tornyos szobában, ha azok törvénybe botlanak. Az, hogy kommunikálnak, az még nem jelent semmit. Az információ birtoklása a legnagyobb hatalom, miért engedné ezt át bárki, ha birtokában van. A pénz is hatalom, de gondolom, te se adod oda a tiedet boldog-boldogtalannak...

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.12.18. 13:17:20

@efes: Persze, nálam nagyobb elvi komcsi kevés van. Ha mindenki, de tényleg kivétel nélkül mindenki megosztaná a birtokában rejlő információt, pénzt, egyéb hatalmi tényezőt, az lenne a bódottág a uilágon! Ilyen azonban hálstennek úgyse lesz, így maradok elviekben..:)
süti beállítások módosítása