A gyorsreform olyan, mint a gyorskölcsön: hülye, aki beveszi.

Persze a gyorsreformot könnyebb azért beszopni, mert az apróbetűsrész a sorok közé van fogalmazva, vagyis olyan bonyolultat már 1990. után született jógyerek meg nem ért. Kétfedelű szöveg, aminek értelmezési felszíne alatt egy másik, egy kódolt üzenet szólhat éppen ellenkezően is. Vagyis aki a reformokért lázasan orál, egyébként szándéka szerint főleg a reformok ellen van, hiszen több káosz, nagyobb zavaros, gazdagabb fogás...

Ugyebár ismeretes vezérlő értelmiseggjeink véleménye arról ... nem, arról nincsen véleményük, hogy miértis-miértis kellett az adósságspirált felturbózni 2004-től kezdve... szóval vezérlő értelmiseggjeink szerint mindenért a hülyenép, az ingyensörakaró gyorskölcsönfölvevők a felelősek, nem pedig azok, akik intézkedtek, hogy Szász Károly PSZÁF góré arcával rövidített (=gyors) seprűnyélen üsse Kulcsár Attila kamaszkori haverját.

 A mechanizmushoz persze vezérlőértelmiseggjeink a Központi Lekomm'nak megfelelően odamagyarázták, hogy a nagy sebességre azért van szükség, mert az idő szorít, nincsen idő egy francia típusú 6 éves komplex eü-TB reform lezavarására. Persze ehhez a koncerthez kontrapunkt  a FIDESZ is beszállt, amnéziásan, mintha ők sose is beszéltek volna EÜ-reformról meg fizetőssé tett egészségügyről. (Mikola ötlete igen primitív volt: "Az emberek, amit orvos-zsebbe csúsztatnak, fizessék be nyíltan a kórházak pénztáraiba...")

Petschnig Mária Zitának, az Orbán Ellen Való Áfiom egyik boszorkánykonyhafőnökének volt egy (1 negyedóra...) súlyosan józan pillanata, a Stormy Monday reggelén a Kossuth rádióban, amikor kibukott a száján a kabuki prózában: kb 10 év kellett volna az EÜ reformra. Ha Mikola Amnéziás István  miniszter hírhedetten antiszociális és súlyosan jobboldali nyilatkozatától az egészségügy fizetőssé tételéről számolunk 10 évet, pont 2009 körül lyukadunk ki... (sajnos nem tudom előguglizni Lendvai Ildikó pompás & tragikus oratio-ját az akkori parlamenti fogadtatásból..)

 Nem is tallózom a gyorsreformizmus leggatyarohasztóbban gázos néphülyítéseit, elég ide is kedvenc vesszőparipám a 2007. június 27-én megbukott TB-gyorsreformról. Ugyebár még tapogatózó tárgyalás szintjlén sem, egyetlenegy bezzegóperenciás biztosító sem kapta be a horgot, 2007. június utolsó csütörtöke táján, talán nem puceválták ki a híradók videótárjaiból, jöttek ki vigyorogva a hülyének nézett biztosítós górék Gyorsreform Ági tárgyalószobájából s igyekeztek valamennyire kulturált képet vágni ahhoz a lemondóan flegma odaköpéshez, amivel a gyanúját is elhárították annak, hogy ők becumizták volna a maszlagot vagy rizsát. Ezután a csőd után hosszú hónapok teltek el , orálisan még mindenfélét összevariáltak a TB-reformról, miközben a FIDESZ politikai imbecillis barmai úgy november táján megtették a szivességet Szegény Feriéknek és a nyakukba vették a brainstorming becsődöltetésének a bűnét. (Abból indultak ki a hülyék, hogy majd bezzegóperencián innen is kormánybukáshoz vezethet egy komolyabb programmpont bukása... hehehe!) És most a Felnőtt Bácsik , akik már alig várják, hogy ellenzékiújságíró szerepben menthessék meg a boltot (minek fizetni papírhírért, amikor az index-pont-hu ról ingyen elolvashatni... ja, hogy az internetfelhasználók száma? A "Legkisebb Vásárlóerejű falu" -ból 800-an vannak fönt csak a My Vip-en...)

 

A jóoldali megfelelő újságírók szerint a büdösnép meg a tóóóvajjpólitikusok (aki zsebbe fizették le újságíróink legjobbjait...)  a felelősek mindenért, szerintem meg a tényfeltáróújságírás: Megért volna egy ÉS-riportsorozatot az a tény, miért nem innovatív a bezzegóperenciás biztosítós szakma Magyarországon. Súgom a választ: Azért nem, mert itt csupán a gépjármű felelősségbiztosítási piac maga a horror egy burkusnak, umbuldatíve kiskáros autókat műszakitotálkárra vesznek, egy 800ezer Ft-os autó első koccanásos kára, egy lámpa, lökhárítóborítás, hűtőrács, motorháztető javítás fényezés, az egész autó mélypolírozása tényleges költsége 100ezer Ft alatt van, ezt veszi föl a kárbecslő meg a szervíz összefocizva 799000 Ft-nak... (műszaki totálkár-ra) Csak az egyszerű pógár kára nem térül, az ügyesek viszont kaszálnak. Sok márkaszervíznek más bevétele, mint a biztosítós javítások kamuszámláin kaszáltak, nincsenek is. Ez az oka annak, hogy a kárbecslők jórésze lepukkant, rozsdás és öreg autóval jár.

 

A gépjármű biztosítási csalások műfajában annyira menő Mélymagyarország, hogy ez a tény eleve kihat más biztosítási szekciók üzletikockázati sámításaira. A bezzegóperenciás biztosítócégek azzal a csúnya előfeltevéssel éltek, hogy egy ilyen országban megvezetik őket a TB-és EÜ biztosítási piacon is... Ennyi és nem több, még politikát se kell belekeverni...

 

Példa egy kiskáros autó esetéből.

Az autó teljesen átlagos családi, nagyszériában ugyanazzal a karosszériával 10 évig (sőt) gyártott. Példa Béla családfő képes teddy-hengerrel kifesteni a lakást, megszerelni a vízcsapot (naná, teflonszalaggal s akármi boltban kapható tömítéskészlettel) .

 

Az autó kára a következő.

Jobboldali lámpa törés, hűtőrács kampó, lökhárítóborítás berepedt, festése megpattant ... Lökhárító vas (a borítás alatt) eldeformálódott.

1. Anyagköltség:

lámpa taiwani utángyártott 8500 Ft, Bosch 16600.

Lökhárító burkolat, alapozott 13000

hűtőrács emblémával (Béla olyan ügyetlen, hogy nem tudja a töröttről átműteni) 5500 Ft

Lökhárító vas 7700 Ft.

Patentek, fülecsek 200-300 Ft /db vesz Béla 10-et, hátha jó lesz valamire

1 flakon felrázós festék kikevertetve szaküzletben 1700 Ft, ha metálszínű az autó, hozzá a lakk 1200 Ft.

Munkaidő: Béla olyan ügyetlen, hogy 3 órahosszát elszarakodik... Adjunk Bélának 800Ft-os órabért? Ne, hanem számoljunk szervíz rezsióradíjjal, 5000 Ft. Azaz 15ezer. És persze Béla Bosch lámpát vegyen...

Fölkerekítem az egészet 60ezer Ft-ra... (Bontóban tök jó Bosch lámpa bontva 6000... és az nem üt el a baloldali ép párjától szemre...)

 

Jó, és most vigyük el ezt az autót márkaszervízbe, mert magasfokú értelmiségiek, pl társadalomszociológusok vagyunk és tudjuk, hogy jó mindent szakemberre bízni és van biztosításunk, majd a biztosító fizet. Nem tudunk egy gyorsgépcsavart a falba illeszteni, csak a társadalom bajaira az írt, azt nagyon, az megy nekünk.

A márkaszervízben szivélyesen fogadnak, átveszik az autót, rengeteg a munka (a szervízben dologtalanul ülnek órák óta, a tulaj idegösszeroppanás szélén, már kínjukban a beszámított autókból állítanak be egyet az állásokra, hogy úgy nézzen ki, mintha lenne munkájuk) majd értesítenek.. gyorsan lapozunk, nekünk nincsen időnk telefonálgatásokat meg könyörgéseket, egy hetet várni.

Szóval akkor a szervíz által felvett kár és költségtervezet:

2 lámpa 78000 (a baloldali lámpa fülei megrepedtek)

1 hűtő 28000 (valójában a hűtő középáron 14400) hűtőfolyadék 9900, hűtőcső 7800

1 hűtőrács emblémával 32000

lökhárító kpl 97000

jobboldali nyúlvány csere anyaggal 79000

zárhíd csere 29000 (a zárhíd 7500 Ft...)

 

Munkaóra 17 rezsióradíj 5900 Ft/h.

Ha tudják, akkor az egész autó fényezését (300ezer Ft) rálőcsölik a biztosítóra, azért ez nem minden esetben sikerül, de egy lökhárítófényezés is kb 30000... Mivel az autót mélypolírozzák (ha nincsenek rajta nagy horpadások) a tulaj azt hiszi, frissen festve...

 

adja össze, aki akarja...

 

Nem kifinomult értelmiségi, hanem egy átlag magyar polgár egyébként keres valakit, aki "ad betétlapot" vagyis vállalja a károkozást, és megbeszélik a szervízfőnökkel, hogy a tényleges javítási ktg és a kamuszámla rését az alábbiak szerint osztják el: Szervíz elhalamol 50%, kártszenvedett és "károkozó" 25-25 % (mert a "károkozónak" ugrik a bónuszából...)

 

 

Köszönöm a figyelmet, jóéjszakát...

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr11545263

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.12.10. 01:02:21

a fidesz eü reform ötlete pont fordított volt: ők a költséghelyeket privatizálták volna, nem a kasszát.
vagy ha maradna is a kórház állami kézben, akkor a kórházat rendes gazdálkodó egységnek kéne megtenni, mert per pillanat az eszközök nem a kórházé, de az amortizációt is meg kell fizetnie, meg az új beszerzéseket is, amikből nem jön le a régi eszköz eladása (ingatlanok inklúzív).
mikolát én se bírom, de a múltkor egész értelmesen levezette, még olyat is pedzegettek, hogy akár magánpraxisokkal is szerződnének (minden háziorvos ma is magánpraxis), mert a tb-nek tökmindegy, hogy 15000 forintból ki hozza ki a megfelelő paraméterekkel rendelkező laborvizsgálatot (most mondtam egy számot).

magyar-magyar szótár 2009.12.10. 03:40:18

@bs395: Az egyik fő gond ugyanaz a magyar egészségüggyel, mint az MTV-vel volt azelőtt, hogy államipénzen államieszközzel maszekolnak benne. Csak azért a prof-nak annyi bőr a pofáján nincsen, hogy dossziécéget alapítva még számlázzon is azért a munkáért, amiért már államialkalmazottként felvette a pénzt (Mester Ákos- Bölcs István szisztem)

Senki nem mer szembenézni az igazsággal, pl azzal, pl hogy a mai sofőrfogazatú [négyoldalon 9 fog...]férfinemzedék úgy 40 év fölött kb 10 évre számít, ezért meg már főleg elhanyagolja magát, iszik még egy felest és akkor nem érez semmit, de azért a valóságban úgy kb 63 éves korában fordul föl vagy gebed meg. Egy mai 27-30 éves bejelentve nem volt még fél évet sem, soha. Kőművesek, kamionsofőrök dolgoznak papíron napi 4 órát.

magyar-magyar szótár 2009.12.10. 03:46:46

@bs395: Ha Csili CSala bá' jönne, és semmi mást nem tenne, csak a zsigeri gyű
löletet garázsolná el a mai politikából, tehát amikor Dr Vásárhelyi Mária néni elkezd a fürdőszobában szemgúvadva tombolni a cigánykurvannyát illetően a szőlőbányász náci kishitlerének illetve ue szegény Kökény Mihállyal kapcsolatban, mint kommonistakúrvannyája, azt a! a másikoldalon

Csak gyűlölet nem kéne, és akkor, ugyanúgy, mint pénzügyekben is, valójában és lényegében a kb értelmesek ugyanazt gondolják bármelyoldalon.. Csak az értelem, az értelem már kevéssé dominál, amikor a papagájgépek (Szijjártó és Mesterházy) nem is képesek másképpen reagálni...

Hájszen nemde oldal és pártszimpátiafüggetlenül nem az aranyzsírkarikás tyúkleves a nagytűál főtthússal, 24 gomb ócca tőőőtöttkáposzta, zsírkrémes sütemények, rántotthústornyok várják hétvégén a gyerekeket bármely kiskonyhában, akármilyen pártszimpátia esetében?

Lehetne itt konszenzus is akár, csak a zsigereken kéne végre uralkodni.
És még a nép a tahó, meg a bunkó az észosztó értelmiseggjeink szemében...

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.12.11. 03:01:21

@magyar-magyar szótár:
a gyűlölet nem a pártpolitikában van, hanem a hívek között, akik még csak nem is tagok. a vezírek azért ordítanak egymással kidagadó nyaki ütőerekkel, hogy megadják a viselkedési mintát. közben idén tavasszal az orbán még meg is dícsérte a gyurcsányt nyílvánosan a tb jogviszonyok rendbetételéért.

magyar-magyar szótár 2009.12.11. 06:50:52

@bs395: Ez egy magasfokú értelmiségi összeesküvéselmélet része, a legjobbgyerkeink ábrándoznak arrról (szép példa Holdrablóúr agyi összeomlása e trágyakörben) hogy Szegény Feri meg A Cigány forróK-vonalon telefonszexelnek egymással illetve Anikó és Klári bugyijaikkal szimatosat játszanak a tisztaszobában addig.

Valójában azonban antagonisztikus ellentétben állnak.. van összefogás, pl konkrétpéldám is erre, agy véremeszpés földbirtiokos és egy fideszes fasiszta állat között aki persze szintén kulák, a barmok közösen állnak ellen Farkasverembe Esett Ártatlanarcúkiffiú strómanjainak, akik megállíthatatlanul igérnek rá minden nekik csak tetsző földbérletre eszement és persze kitermelhetetlen összegekkel. Itt van a kibékíthetetlen ellentét alapja, a földözragadt bunkóparaszttya mást főddeel, mint valaminek a termelése, nem tud elképzelni. Pedig a föld nem más, mint egyszerű DE NAGYON SZABÁLYOS!!! spekulációs technikai eszköz. A föld nem azé, ai megműveli, hanem aki jelzálogkölcsönt kap rá. Tovább nem szivesen fejtegetem itt ingyen, de a lényeg, hogy egy Modern bergengóc bank nyugati (pl burkus) menedzsmentjén olyan nemvalós földértékeket lehet átnyomni, hogy azért hazai iszzonyok közepette az en-en-i önállóan , ösztöke nélkül indítana nyomozást.

Az emberek intoleranciája teljesen pártfüggetlen és az oka az, hogy a tudatukkal immáron 20 éve mindig a legkorszerűbb politmarketing játszik úgy, mint kardszárnyú delfin a fókákkal és még a fókáknak kell szégyelniök magukat, amiért véres a torkuk a sok szopástól. Mindenféle minta nélkül szereli le egy politika iránt egyébként közömbös 77 éves néni az osztályosnővér arcát, mert nem veszi el az ambuláns beutalóját reggel fél hatkor az osztáőlyfolosón 8a rendelés az ambulánsfolyosónál lesz 7-től) Ha te megmondod nekem, hogy a néni férje melyik pártot preferálja...

magyar-magyar szótár 2009.12.11. 06:55:58

@bs395: Van mersze szerinted egy Török Gábor alakú átlag nagypofájú beképzelt médiageciládának végigvezetnie az átlagpolgár tudati változásait 1989-2009 között ? Mindig egy aktuális tudati állapotú elképzeltemeberről parasztvakítanak, éppen, akire szükségük van. Holott az átlagember preferált már itt Pető Ivántól Antall Józsefen át Torgyán Doktoron keresztül Horn Nyulát és Ártatlan Ibolyt... Miközben végig abban a hiszemben, hogy "vásárlási döntését" maga hozta meg...

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.12.11. 18:12:41

@magyar-magyar szótár:
mér, én mit mondtam?
a csúcson lévők zsigeri ellenszenvéről meg tévedni tetszik, mert amikor torgyán doktor '94-'98 között karonfogja horn gyulát, hogy gyugyu bazdmeg, gyere, ezt látnod kell, erre meg gyugyu: nem tehetek róla, imádom ezt az embert (másnap horn gyula mondjon le a plenáris közvetítésén), akkor mit gondoljak mégis?

magyar-magyar szótár 2009.12.12. 07:20:50

@bs395: Amikor Gyugyu bácsi meglátogatta Torgyánt a kórházban, ez a tény alig kapott nyilvánosságot és jól lehülyéztek a Tanyasi Bástya Kör sakkpartija partján, hogy merek ilyet mondani, ősellenségek. De utalhatnék Szabó Iván pü miniszter baráti körére, akik mind derék liberálisok (régi, igaziliberálisok, akik már kikoptak a mai SZDSZ-nek látszó [SÍP!]ből... Mindig van valami napi lekomm' cél és a szajkómunkásság azügyben nyomja.. a józanság pillanatai majd 10-20 év után következnek, hájszen mi is volt még 10 éve Torgyán?

Meg is figyelheted, a jógyerekek mosott tudatában a 80-as évek rendszerváltó értelmisége mintha a mai fejek alá kivágósdiból rakosgatnának sík papírruhácskákat meg pipőkéket. Pl Baló György 1976-ban súlyosan összetűzöttt Chrudinákkal és amikor erről vall, ügyesen elhallgatja, hogy a 40 éves Chrudinák, aki Szovjetúnióban, egylégtérben KGBS-ekkel oroszból tanulta az arabot, sárgás Camel farmer-tropikálban... hát nemegyenlő azzal a "fasiszta állattal" akinek ma tudjuk...

Tokfalv 2009.12.20. 15:51:06

Már mér ne volna egyenlő? Egyik kedvenc összeesküvés-(több mint)elméletem szerint a magyar ún. rendszerváltást ki kellene elemezni úgy, mint a KGB és az SZKP KB külügyi osztálya konkurenciaharcának a hadszínterét. A KGB, ugye, abban volt érdekelt, hogy maradjanak meg Kelet-Európában, és mindenütt a világon, hazánk pedig maradjon a technológiacsempészet fő alagútja, mely csempészet végső értelme (a szembenállás fenntartásán túl) a Harmadik Világ szabadságszerető népeinek (elsősorban az araboknak) modern fegyverekkel való ellátása. Míg a külügyesek látták, hogy erre nem lesz pénz. Ennek megfelelően a KGB támogatta a Pozsgay-Fejti (Horváth István)- Ős-MDF vonalat, a külügyesek viszont kifejezetten utálták, és inkább Hornot meg Némethet támogatták (egy ideig Nyers Rezsőt is). És mivel Hornék jobban voltak informálva a Szovjetunió lehetőségei felől, ők már a leszakadásban gondolkoztak, a német kapcsolatokat nyomatták, viszavették a diplomáciai kapcsolatot Izraellel (pár hónappal azután, hogy a palesztin kapcsolatokat ápoló népfrontos elvtársak nyomására elismerük a Palesztin Államot, amit az ENSZ nem, és a HNF delegációt küldött az egyik fő terroristavezér temetésére, testvérszervezetük volt ugyanis.

saclos (törölt) 2009.12.20. 21:47:56

Egyenlőségről: kb. 2 hónappal ezelőtti Históriában olvastam, hogy anno a muftik eldöntötték, hogy kell a teljes szovjet kivonulás, rá egy hónapra Orbán elmondta beszédét. Ma Orbán két pofont igért a szélsőségeseknek, de nem neki kellett kiosztania. Mindent a békés átmenetért.

magyar-magyar szótár 2009.12.21. 07:25:02

@saclos: A szovjet hadsereg akkora és olyan volt, hogy még a KGB sem volt képes háromnál kevesebb variációt kidolgozni reagálásokra. Egy-egy szovjet tábornok akkora potentát volt, hogy a csicskájával hívatta föl azt a tábornokot, akit a tribünön láthattunk.

A multiknál komoly tapasztalatal rendelkeztek Kelet-ről, külön kereskedelmi-értékesítési képzések voltak a kelet-európai típusú korrupcióhoz, de azt hogy a Szovjetúnióban mit hol.. és hogy a hadsereg majd hogy reagál...

Sokkal-sokkal többet tudunk pl Dzsingisz kán anyjáról, mint azokról a másodikvonalbéli tábornokokról, akik eldöntötték, hogy az elsővonalba küldött csicskatábornok mit feleljen Gorbacsovnak.

Ma persze divat a történelem átrajzolgatása, szoktam is jókat szórakozni azon, hogy a jógyerekek a barbibabaházban Ken mai fejét erőltetik Barbie 1986-os testére, mert most az a politikai érdek. A mai orbán nemegyenlő az 1989-essel, a mai Pető Ivánt az 1990-es lehányná grenadírmarssal. Szabó Ivánnal liberális haverjai meg egy tizenéves, 600 akkori ezerforintot érő Mercije volt (a miniszteri autója) Bokros a magavezette III-as Golffal járt mindenüvé. És annyira hülye volt már akkor is a politikához, hogy lement az egyetemisták közé és katedrának nézte a járdaszélt a fák alatt...

magyar-magyar szótár 2009.12.21. 07:36:14

@Tokfalv: Tetszik ez az elmélet, de egységes birodalmat és egységes birodalmi vezetési főcsoportokat feltételez.
Sokat gondolok az elhárítótisztünkre, aki Esterházy KMP-jéből idézett ÜTI-átadáson és Ady-t szavalt. Több verziója is volt neki, azzal búcsúzott, hogy valami lyan osztáyon fog dolgozni, hogy az MN hírét se hallja (Az elhírítók a belügyhöz tartoztak, ezt tudd.) Namost őneki volt ez a vaa a tűzben, de kacsintgatott kifelé is, a vállakozási szférába, de biztos vagyok abban, hogy volt langyosított széke a polgárivédelemben is. Szintén gyűjteményemben szintén elhárítási vonalról valók pl sima vállalkozók lettek bélúcsipp területen persze. Otthon a tisztaszobában négy fal könyv, az egyik könyv-fal kikúszott a folyosóra, vakon cseréltem volna az én 155 kötetesemmel úgy, hogy biztos lehettem abban, hogy főbb könyveim nem fognak hiányozni, ja, amúgy a fasziknak nem lenne sok 12 év nem harmadolhatóan...

Én egy olyan "játékteremnek" látom a korszakot, ahol kósza csávók be-benyomtak öszegeket gépekbe, meg-megrángattak karokat vagy ültek várva, hogy a paraszt bukószériája végére érjen és üres zsebbel hazakullogjon. (ilyenkor néhány bedobásra egy sikerszéria következik.. ha nem cinkelt a gép)

Primitív paraszti elmém elmélete tökegyszerű, és néhai Szabó Lajos jómondásán alapszik, és lám sikerült megszabadulniuk a marxizmustól anélkül, hogy a hatalmukat elveszítenék. Lehet most siránkozni egy picit, de hát e mostani nem 2010-ről szól, hanem az azutánról. Lesz 2012 ugyanis, amihez már most alapoznak.

Állítólag a Bunkós Testvérek majd mennek elszedni a lopott pénzeket, de én még nem láttam olyan bankot, amit kőbunkóval igazán szakszerűen le lehetett fosztani. Öltöny kell oda, meg szaktudás, és az a Bunkójaknak annyira nincen, hogy még az irányát se tudják annak, hun keressék a zemeszpéspézeket.
süti beállítások módosítása