2009.08.28. 04:45
Erdély
Warren Cuccurullo előadásában Frank Zappa Transylvania Boogie c. műve
Zappa román népzenei [hora, sirba] motívumokat használt.
Ha valakinek feltűnne a 30 évesnek látszó 40 éves Cuccurullo sérója [1996-os felvétel]: A Duran-Duran back-gitárosa is volt.
Erdély - a téma felszabadulása - 1988. Addig csúnyácska ének s irodalomtanárnők mesélték nyári élményeiket. Gyalog, hátizsákkal a Részek-től a havasokig. Házak, ahová ital vízért szóltak be s ahol vacsorára fogták őket s meg is hálhattak. Különben ez a gótikán túli területeken foltonkint még jellemző. Teherautósofőr koromban, amikor Lepsényben ponyváztam a kartonüzem előtt, járó-kelő nénikék is felköszöntek nekem jó napot, és a gyerekek is.. furcsa volt, hogy köszönnek az emberek az idegennek előre. Az orosztanárom kint tanulván a nagy velíkojéban így vakációzott ingyen a tilosban: felült a vonatra, leszállt valahol Oroszországban egy kis faluban, azt mondta, író és tanár, házról házra adták, etették (persze itatták, vodkával) addig maradt, amíg az arcára felfért. Ezek a gótikántúliak, benne persze a "magyar" (azaz a szász) gótika legszebb emlékeivel, olyan vidékek voltak, ahol még hittek az értelmiséginek: még nem játszotta el a hitelét.
Erdély -ez most olyan ellenállást, már vesztibulare paraszimpatikus reflexeket ébreszt, dacot vált ki a jógyerekekben mint pl a konzumált hippi kép. Jógyerek basszaja-kurvannyába Erdélyt, sőt, tőle vihetik a fél alfeődet is a sok zsírparaszttal, akik támogatásból akarnának megélni. (Jógyerekújságíró ezt a "Bástya Nyugdíjas Sakk Kör" endlösung-jainak mércéjét betöltő okosságot azzal az ujjacskájával pötyögi ám a laptopjába, amivel a Pulitzer-emlékdíjat is felmarkolta!) A southparkiánus jógyerekektől leköpködött Erdély-képnek kb annyi köze van a valósághoz, mint a XIX. századi Borsszem Jankó élclap zsidó karikatúráinak Tevjéhez, a szőke (arany homlokfürtjei csigáznak a silt alól), 180 cm magas, piszeorrú askenázi tejesemberhez. A mélymagyarról való súlyos előítéleteik kivetítéseit kenyegetik amúgy magyarmód, a zólyukba' aranydrót.
Erdély nemegyenlő vasalbert - legföljebb a tüchtige jókiffiúk, a stréberek szemében, akik nem felejtenek el egy mellékmondatban a publicisztikájukban kitérni A Városban az utcasarkon vasalbertet ponyván kínáló nyomorultakra (ez kell ahhoz, hogy a megnézett kéziratot esetleg elfogadhassák, 19 éve a Bécs-Budapest világkiállítást kellett ehhez fikázni).
A keresetlen mélymagyar (de toch labancz!) úritahó dacosság, tótawériánuss fika, ha azok ooolyanok, akkor én odaadom Condreanunak Zulnuc-ot (mert azért annyit nem tudok Szolnokról, hogy innen-a-Tiszán...) ... ebbe az attitüdbe is beleturbóz a Wass Albert-fóbia. Wass Albertet olvasni, ilyennel feltűnősködve hányni-vetni magam a 2-es villamoson -ez megteszi affélének is, mint nammamarország matricát ragaszgálni az autómra azért, hogy a komenyista szomszédom agyvérzsírtolulást kapjon. (Grendel Lajos Wass Albertről itt méghozá tanulságosan...)
Apánk, Móricz Zsigmond különben visszavette nekünk Erdélyt. Trilógiája fajsúlya miatt kitesz annyit, mint az Alaménijom Geróf ÖM. Van benne egy anekdot pl, amit még Esterházy is kihagyott a családi motyóból, s ami Törökmagyarország egyik lényegét mutatja, a magyar nemes, főleg, ha fő, elsőként hagyja a családot a feudális fölfogásban az Úr lényegében fő Apa is).
Elkurvult Korond - Szomszédnéni produkció: forrás
Nem lelem kedvenc Totalcar videómat, ami zanzája Erdély lényegének: mennyire sérülékeny s egyre kevésbé igaz az a régi kép, ami bennünk él, pl az utakon tíz éve még csupa Renault-kal meg franko-latin autókban törtettek, mert úgy voltak vele, ezek rokonok a Daciákkal, leghamarabb a rabszógabuszosok tanulták meg, hogy a Ford-Mercedes-VW szentháromság lényegét (Renault kisbuszt eleve nem vettek mert fos, alkalmatlan egy Nagyvárad-Budapesta fordára is, nemhogy évi 650-re... Winkler & Bazsó dübörögnek rája Korondon,
hogy félévtized alatt a globalice kitsch legyalulta azt a fazekasságot, ami nékünk, édescherdélyezőknek reflexszerűen puruttyan elménkbe... A románokat nem frusztrálják úgy a magyarok, mint a szlovákokat, vagyis az, hogy a Dunaszerdahelyi ipari park, legalábbis repülőről nézve, kb harmadakkora, mint az egész város.
Nem Hargita és Kovászna megyékben van már a legtöbb magántársaság, a southparkiánus mélymagyar fikaista is még a MAN-copy buszokon fürtökben csüngő tömegeket látja, miközben a bukaresti buszok átlagéletkora 3-4 év... A timisoarai Continental gumigyárat már magyar vendégmunkások építették, lassan fordulnak az irányok, ritkulnak vagy megszünnek az Erdély-Budipetsa-Erdély munkásbuszjáratok. A román boltos szivélyes a magyar túristával, igyekszik összekaparni a magyar szókincsét, de bezzeg idekint Magyarországban, ha véletlenül egy kisbuszra való erdélyi magyar betér a falusi ábbécébe, hát azt látja, hogy mint nyégerekre bámulnak rájuk, na, románok, minekgyüttek ezek, elveszik a kenyerünk.
mellékvágány: Ja, különben jelentem (a magyar utakról a magyar igaSSágot:) az álságnak vége, elindultak a mélymagyar munkásbuszjáratok, az alfődi-cselédmentalitá-sból viszik föl Pestországba dolgozni az embereket, Pestországban már van munka, a rabszógáztató csak a bér felét nyúlja le, és a büdös zsírtahó magyarparasztnak, ha szerencséje van, csak 2+2 órát kell rázkódnia a buszon. A románok már nagyonnagygázzal száguldanak át a pusztaságon: esze ágába nem áll A Huszonnégymillió Munkavállalónak napi 4000-ért gályázni Pestországban. Fölmerülhet a kérdés, hogy akkor a pestországi gyár mért nem fizet egyenesen 7000Ft/kopf/nap fejlettudatú magasankvalifikált pestiembernek, erre nem tudom a választ, majd elolvasom a Népszabadságban vagy az Élet és Irodalomban jövőre, mert 2010-től majd megint lesznek feltárnivaló tények, és lesz munkája a tényfeltáróújságíróknak, hátha valamelyik hasraesik e témában.
A porcukorillatú tótawériánus fikaisták megfelelése azirályú, hogy az ellenség ne szerezhessen szavazókat, ezért baszogatják a hűűjje vallásosokat is (ez a tótawériánusoknál egyenlő a kattaólikussokkal, büdöspápistákkal, ill minden 297-ik alkalommal Hegedűs Lóri a reformáta náci (helyesen faszkó) is levonatik húszkörméről). Namost - és ezek szerint - érdemes az inverz wassalbertista ellenrecepciót nyomni ezerrel (részletesen a Kétfarkú Kutya Párt southparkiánus baromkodásaiban tanulmányozható). Ezen a síkbolygón képtelenség megértetni, hogy a hülyeség ellentéte is lehet hülyeség, az úritahóaság pedig a parasztastól abban különbözik, hogy áttetszően viaszos sárga (mert úr nemdolgoz, hanem ejráérünkarramég, vakarász, A Párt aktuális ideológiai leirataiból tanulmányozza az időszerű kérdéseket, pl sólyomköpködéssel hogyan repülhetni azonnal index "blogsávba").
A korondi fazekaság remeke: Vlad Dracul Tepes-t ábrácoló dísztányér (thx Szomszédnéni prod.)
A világnak nincsen arról tudomása, hogy Transylvania valaha magyar lett volna, Thomas Pynchon a Súlyszivárvány 17. oldala közepe táján figurázza is ezt, a nyugatiban élő rettegés, Condreanu emberei, ezek a magyarok, akik, jaj a varázslás (Transylvania-Dracula line). Annyit tud a világ Transylvániáról, mint a southparkiánus Kanadáról, hogy az valami IV. osztályú amerika, Transylvania meg valahol Kelet-Európában van, ezek az osztrákmonarchiákok a Sissyjükkel. Ez a tévképzet persze ogazmikus örömöket vált ki az inverz vasalbertiánusokban, vagyis az ellenmagyarkodókban. Amúgy ismert az amerikai zanza a magyarról: Nincs szükséged ellenségekre, ha a barátod magyar.
Vagyis pl a legújabb sólyomfikázásban, egyáltalán az egész viharabili'ben Zónijófelőlnézve ungarische wirtschaft van, ez valami szokásos zigeuner dolog, a magyar ilyen, ők sok különbséget Fico, Sólyom vagy Gyurcsány avagy Orbán vagy Kósáné között nem látnak, összemosódik a kép egy egzaltált, izgága, valamit kidülledt szemekkel magyarázó, ennköpködő, önérzetet nem ismerő figuráról, aki nem képes felfogni, hogy az ujjlenyomatos útlevele püförészése visszakézből, az egyenlő a terrorveszély gyanújával, who? FUCK az a Hunter S. Thompson, egy színész?
Colmar -ein Stück aus Vaterland
Mindjárt más persze, ha kiki külországbélinek a saját erdély-e felől közelítünk, pl a németnek Colmar felől magyarázzuk, az amerikainak pedig az immár 50%-ban latin lakosságú L.A. felől, hogyan is látszik New Mexico az anyaföldről föltekintvést.
Erdőelve. Elv - ami valami terület előtt van - vagyis Erdőelvének a még nem "hont foglalt" magyarok nevezték a Kárpátok karélyozta, jórészt lakatlan, sőt, járhatatlan vidéket, ahol türkféle sógoraikat, a székelyeket telepítették meg utódaik a gyepü védelmére. Ezen elvék felől rávezethetni a külhonit, a nagyorosznak Varsótól keletre, a nagylengyelnek Lemberg és Vilna is, a nagynémetnek ganz Siebenburg a nagyszerbnek júge Сентандрејаtól.
Erdélyben a Magyarországról bejöttet arról ismerni meg, rí. Mert az alkoholista már minden apróságra is elríjja magát, mert Erdély édes, a fehérre meszelt törzsű eperfasor alatt kerengő babati libák tengere. A Fogarasban átvágtázó vonat, a völgyből S-alakban felintegető mezítlábas leány fakó szürke vászonruhában, csipején vizeskorsóval. Könyvei [régimagyar: ma könnyei] folytanak. Különben meg pályinka nélkül aligha úszhatja meg s az rívatja a nemisszát is.
Taljánt Elcsatolt területeken az ellenkezőjéről ismerni meg: Zantét a velenceiekkel ősellenség génuai is mókázva, kacarászva mótorzza, A toszkán osztán otthon érzi magát Santorini-n is (Thira) detto. Mi sem panaszkodhatunk, mert A Városból tekintve nem csupán Kenya A Dél Akiket mink tartunk el, de Miskolc meg Debrecen is. (Debrecen főleg - hogy Szeged nem annyira, ein Stück aus Nord, az majd a választási kampány Mocskos Félév-ében fog kiderülni)
Nagylengyelország térkép, senkit ne tévesszen meg, lent van Észak és fent Dél, hogy a búslengyelsors fűzfája stimmoljon...
Lengyel igazságtétel Lengyelfölde-elve, Szilézia [egy részének] visszacsatolása után
A Török Birodalom elve Magyarország. Egy bolgár kempingben megölelt a török s mutatta az asszonyoknak, hogy a macsar barat és tesver köszönöm, túró, alma, kicsiny, komisz*. A török levéltárakban bizonyítékok mázsáit (a régi magyar mázsa kb 44 -51 kg) tárolják arról, hogy az ázsiai pusztai sógorok megemlékezvén a rokonságról egyenesen hívták őket be nem csak Erdélybe, de Magyarországba is. Főurainktól, édesapáinktól őröznek leveleket, melyben a legdekoratívabb Nagy Család Nevek birtokosai ajánlkoznak az igaz hit felvételére, cserében mondjuk egy budai pasaságért. Törökország fogadta be a magyar liberális főurak elejét, a liberális Rákóczit, amikor az elájszterájhosodott ultrakőkonzervatív labanc reakció üldözte. (Egyébként Rákóczi tényleg minden magyar mélyliberális eleje, de ez nemzeti tragédiánk szoros magánügye...) Ennyit a történelemkönyvekből kimaradt fejezetekről.
*a komisz a komission-ból is erősült, a kincstári ( bezzeg-osztrák!!) ellátmány kenyér, a fekete (prófunt)
Románia ma a Korlátlan Lehetőségek hazája, az ottani nézetek szerint az Úniós Ajánlás az nem előírás, hanem ötlet, amit vidáman oldalba fütyülhet a csatlakozni kívánó ország. Kamionjaik korlátozó nélkül, 110-zel száguldván alázzák le a zónijós normáknak megfelelő, tehát sebességmaximalizáló korlátozóval felszerelt magyar kamionokat. A románok stadlerjeiket, akik az összeügyeskedett pénznek legalább egy részét A Haza Üdvére viszaforgatják, dédelgetik .
Pászkány Árpád a CFR-Cluj tulajdonosa
Egyébként nem veszett el semmi, minden megvan, Erdély is. Semmi akadálya annak, hogy Erdélyt visszavegyük. A Waberers kamionvállalat (az ex-Hungarocamion és Volántefu) már féllábbal odaát. A Bau -[név a szerkesztőségben] kecskeméti kft a Continental gumigyár építésében való közreműködés után áttelepült (TM-BAU [ szám] rendszámú "román" autóik feltünnek alföldi útjainkon..). Erdély elve ott kezdődik, azonnal, ahol Pestország véget ér, Pórtelken vagy Kétpón (itt volt nagyapám uradalmi cseléd özv. Dérczy Péterné gazdaságában). Az Apostol együttes a megmondhatója a tomajmonostori koncertjük után, hogy Erdély elve már ott van.
Gabor Szabo - Transylvania Boogie
10 komment
Címkék: erdély
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
hacsaturján 2009.08.28. 09:48:16
budai zöld 2009.08.28. 10:45:41
Nagyon találó a falusi ábécés megfigyelés arról, hogy idejönnek a románok, mert ezt tényleg nem csak a pesti haladó bloggerek gondolják így, összmagyar baromság ez.
Közben pedig hosszútávú nemzetpolitikánkkal és gazdasági stratégiánkkal elértük, hogy lassan már a határon túli magyarok is kezdik támogatni a szlovák ötletet, hogy legyen inkább tengeröböl Magyarország helyén.
kitekinto.hu/kep.php?id=15214%22%22%22%22%22%22
Any fucking time
Any fucking day
Learn to swim
See you down in Bratislava Bay
A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.08.28. 10:56:52
magyar-magyar szótár 2009.08.28. 11:35:40
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.08.28. 17:16:46
aztán összefogott a sok román párt, állított egy jelöltet, és román lett a polgármester. szét is húzott a sok párt mindenfelé, nem épült ott egy fél macskakő se.
köv turnusban a magyarok húztak immár szana széjjel, így a románok voltak kénytelenek visszaszavazni a magyar polgármestert, mert az csinált is valamit.
ezt hazai pártlogikával azért nehéz lenne lekövetni :-).
(pláne mert a hazai pártpolitika miatt húztak szét a magyarok a választás előtt)
magyar-magyar szótár 2009.08.29. 08:43:33
Ellenben a crnagoracok ennyit tudtak magyarul: pina, fasz, basz, kurva Ma pedig a magyar fiatalok java ennyit tud magyarul: számnevek és kötőszavak... meg helyrag és utalószó
magyar-magyar szótár 2009.08.29. 08:51:34
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.08.29. 11:14:56
fönn a havasokban meg felszekeregelt a román a völgyből, és cseréltek kukoricát putyujkára. a fene nagy nacionalizmusok mindig eltűnnek, amikor üzletről van szó.
a havasok-totálcar tengejhez meg: nem találom azt a cikket, amiben testületileg elmentek erdélybe valamelyik nagy terepháró promójára (talán landrover?), kipróbálni az új járgányt, mert ott még van terep.
fel is kaptattak egy vízmosásos csapáson egy kis faluba, vért izzadva, felérvén jó mulatság, férfimunka, de mögöttük égtelen zaj támadt: egy fehér dácia (ne kérdezd, milyen, az a rakétaforma, az) kombi, a tetejére a nyitott ablakokon átvezetett kötelekkel egy emberes hűtőszekrényt rögzítve kaptatott fel, ahol ők az imént.
nekik kaland, a helyieknek mindennap.
ahogy a mountainbike szakág is sírva meséli, milyen túrát csináltak, pedig ha estig maradnak kint a mezőn, lehet azért sírnának, mert egy akkora gyerek jönne szakadt drótszamáron, hogy nem éri fel az ülést, ki a tehenek elé, amikor szállíngóznak le a hegyoldalból, hogy amelyik még új, és nem talál magától haza, azt behajtsa.
2009.08.29. 15:22:06
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.08.29. 17:23:42
origamiból meg azért vagyunk szarok, mert nem hajt a tatár.