Ilyen blog pedig nincsen, pedig a fikakenyéshez is kéznél a minta, nem csak a fejszenyélfaragáshoz. A blogolás olyan, mint a művészet, tehát azt csak a nyomor álmodta a néhai  Kasi bá' lelkében, hogy a művészetnek nem célja van. Dehogyisse van célja, hogy a kurzív, matulista southparkiánus életbe ne lenne célja a blogolásnak is, amikor lám, a Chili & Csoki blog főbloggerinája is cuki álláshoz jutott a Stahl Összes Művei papírmagazinjában. 

Tehát a békávé-és mávfikázó blogok kétségtelenül jószándékú balgaságával akár Budapest Figyelő blogot is lehetne kenyegetni. Kutyáktól leSzékelt A Városunk!!!-ban, a húgyszagú Takonyban, ami a Mink Párizsunk(tegnap a Dohány utcában is jártam, gyalog, 34 fokban, hát, mitnemondjak...) kaptam le végre kedvenc témámat, az Üllői útnak az a része, ahol még vannak FUCK, A Leszékelt Fő A Város Öko iskolája, nem vicc, a Bókay János utca elején, ahol valami tumor van az egykor Kosztolányi megdanóta úton, a Puruttya Moralistablogba való képeket most a hawájjzó csövingerekről az ő szemétségi jogaiknak tisztelegve nem nyesem be, de tessék egy totál

és itt pedig az egyik csövinger összeszart gatyája, már a Gyermekkórház felöli rész sövénye tövében.

Az egész térség összességében mintha nem is Pestország szivében, hanem valamelyik cselédmentalitású alfeődi falu illegális szeméttelepén vagy Érd [szűken vett agglomeráció, a III. osztályú Pestország] bármelyik utcája végén lenne... Errefelép pl Afrikából érkezett orvostanhallgatók is járnak, alighanem egy-egy kenyai fiú keblében a honvágyat szaggassaja fel e látvány...

KÉSŐBBI BETOLDÁS.: 2009. szeptember 3-a reggelére fényesre gereblyézte a térséget a főkefe vagy hogy is nevezi a pesti nyelv... Reggel nyolckor egy árva csikk sem volt az ÖKO-iskola előtt.

 

Gyönyörű ajándéka országunknak Budapest aligha vár privatizációra. Nem kell az elpasszolhatósághoz mégjobban lerongyolni, mint a MÁV maradékát meg a BKV-t, így a Budapest Fikázó Blog léte nem akkora üzleti érdek, mint a máv-és békávéfikázó blogoké.

Vajjon pl napjaink sajtóállapotai mennyivel különben a MÁV WC-inél? Vagy IC-inél? Ahhoz, hogy az IC fejtámlahuzata ne legyen tahóságos, két ember kell és a másik, az az utas, aki a mosatlan zsíros-korpás fejét nem azon hencseregteti, hanem újságpapírt teszen alája... Nem ugyanilyen, ámde virtuális cetliken vannak kiadva az ügyeletes boxzsákemberek nevei? - most tessék Tóth Károly MSZP-s képviselőt fikázni az álsemlegesség és műelfogulatlanság hoaxálásáért! Azok a más szeméből a csipát is kiverő szálkakereső gerendák milyen szemecskékből is csüngenek alá?

Ugyebár, a máv-békávé fikázó blogok a küldetéstudatos förmedői minden szubjektivitásuk ellenére sem képesek annyira mellétrafálni a fobizált képkivágásban, hogy ne gondoljunk arra, talán nem is mindig a MÁV retkeli össze a vonatokat, okádja le festékkel és hazudja ezt szubkúttúrális műészetnek [gafitty - a szerk. kieg.] a járműveket. Meg az állomásokat, meg az egész ótvart. Nincsen határ, semmi nem ér véget a Nyugati pu-tól hat lépésre, hanem folytatódik, puruttyan tovább, pricc, prucc, brhoáff! Ahun e' a Bajcsy-Zsilinszky út biciklisávos járdáján! Nem csak ám a Fekete Terepjárós Izomtiboralakúak, hanem jelentős művészek is mely szépen parkolásznak! Itteni tájszólásban ügyesen!

Fekete Terepjárós Ember -Porsche Cayenne kategória

Sajnos a képkivágáson nem látszik, de ezt a nyami kis ünnepséget támogatta a ProviXXXt is!

Bár tudja az elavult telefaxom, meg a nikkel szamovár, lehet, hogy 2010-tól nemjóoldali pógármestere lesz A Városnak (már 2006-ban is Tocskolczkay, Turhaházy & Co. és a húgyszagú Kossuth tér nyerte meg a cuccot Demszkynek) és akkor 2010 nem csak a tényfeltáró újságírás feltámadásának éve lesz, hanem csokraival nyílnak, mint rétek, a Budapest Fikázó Blogok...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr111341276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.08.27. 16:13:34

elmondok egy történetet.
brno-ban jártam egy időben sokat, munka végett. volt, amikor a belvárosban kaptam szállsát, de volt, hogy egy békebeli privatizált diákkolégiumból átalakított mínusz két csillagos szállóban az ipartelepen.
az utóbbinál is azt vettem észre, hogy nem csak a belvárosban, de kint a drogdílerek és kurvák senkiföldjén se találtam se egy eldobott cigarettacsikket, se egy szemetes mellé dobott papírzsebkendőt.
volt, hogy az elszívott cigaretta csikkjét kilómétereken vittem kézben, mert nem volt pofám az elsőnek lenni, aki mellé dobja.
de amint a chayenne feláll a rokkantjárdára, úgy állok fel én is (persze nem, mert a rokkantsági jelzés csak fizikaira vonatkozik, lelkire nem).
ja, és a jó délmorvák azon panaszkodtak, hogy a prágaiak - a rendes csehek - koszos, rendetlen népségnek nézik le őket.
aztán amikor vonattal éjnek évadján értem a nyugatiba vissza az első útról, az kb. olyan érzés volt, mint amikor tutankhamonra rányitják a piramist.

röviden: csak az kell, hogy legyen, akinek nem csapnak a kezére, onnantól már szabad csinálni.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2009.08.27. 19:43:16

@bs395: most ezt értsem úgy, immáron Csehország is bezzegország?

magyar-magyar szótár 2009.08.28. 05:09:53

@vészmadár (pica pica): Cseh -s Morvaország Óperenciás? ( Ober Enns?)
Jach, nathuriachh!

magyar-magyar szótár 2009.08.28. 05:10:47

@bs395: Azt a Tuthenkhamon rányitásost el fogom lopni, csak szólok ;)

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.08.28. 10:22:09

@magyar-magyar szótár:
kovács andrás péter (ich bin der ungariche kobra tizenegy) tulajdona :-)
süti beállítások módosítása