"Mr. Bean egy szörnyeteg!"

/Mrs. Rowan Atkinson kifakadása/

Nem csak angol hercegfi , de sok-sok nevesincs nyugati fiatal is szivesen pózol náci egyenruhákban, gyűjt nácirelikviákat. (Kedvenc blues énekesem Chris Farlowe egykori nácirelikviagyűjtési szenvedélye még a Colosseum zenekar előguglizhatóságára is kihat talán...) Érdekes, hogy olasz fiatalok a halálos burleszk, Übü megelevenedése, Mussolini cuccaival kevesebbet borzolnak szülői idegeket és tanarakat.

A hellóvényalapú idegborzolásra most csak utalok, jógyermekek pl  vámpírjelmezszerűen felhasználva nácitoalette darabjait imádják borzolni társaik, szüleik idegeit. Innen van magyarázat, egészen a történelemelőtti ősidőkig, azonosulok a rémmel, hogy bátorabb legyek majd véle szemben.

A matulista mindenfikaizmusban is van ilyen motívum, amit finoman (=eufémiával) gyerekes pukkasztásivágy-ra szépíthetnék... A gyermek még őszinte és boldog, ha felidegesíjjheti a felnőtteket. A sírógörcsöt, ami az efféle dalocskák hallatán támad az emberben [ad notam Piramis,  'Ünnepek' ]..

"Tél volt, hó esett és jöttek a németek/ Hitler képe lógott a kandalló felett/ Gyere zsidó kisgyerek /Téged égetünk most meg..."

/Sieglinde kedves olvasóm gyűjtése, itt is köszönöm -a szerz. megj./

..le kell nyelni, hiszen természetes gyermeki motivációról van itten szó.

Cigánytanító koromban, amikor a gyerekeim hejjjhittlerezéssel akartak vóna idegesíjjeni, csak mosolyogtam. Nehéz ilyenkor türelemmel mosolyogni, viszont cigánygyerekeknek eljátszani ilyent nem lehet, mert ők még átlátnak az ember arcán, mint távlatövegen, egyenesen a szívébe bele, tőlük aztán gyöhetnek a felzárkóztatásiak meg más gizda szájjalcsinálók a szép szavaikkal, űköket is hejjhitlerezéssel (is) idegesíjjik. (Konkréte az egyik szájjalcsináló 2-3éves gyerekét lepisilték az utcán, pedig adott nekik ingyir potyára cigit is az apukája.)  Kezdő, gyakorlatlan lévén elkezdtem szépen, kedvesen, a beidegesedés lászatát is kerülve ááártatlanul kérdezgetni a papírjaik szerint diszlexiás, alexiás, debil stb-stb tanítványaimtól (NB.: szeptember első napjaiban..) ki volt az a Hitler. Válaszuk: Hitler egy nagy német vezér, katonaság [!] gyüttek tankokkal, lűttek, csú-csú, BUUUÁMM! (itt robbanást csináltak karjaikkal). Mit csinált Hitler a cigányokkal? Befűtötte jűket a kemencébe! Stb, nem részletezem. Más cigánygyerekek harszöld-friss fűcsomóval hejjhitlert (itt: horogkereszt, de inkább fordított kaszaállásban) rajzoltak a magyarasszony házafalára, szintén idegesítési céllal.

Amikor ezt az idegesíjjési technikát jelentős műűvészi kivitelezésben Rowan Atkinson valamelyik filmjében látjuk (angol királyi család s jelképek megalázó, átlagangol lelkét borzoló helyzetekben pl) akkor mely jól is szórakozunk [---]

A tantestületekben hagyományosan, tehát hierarchikusan folyik a szerecsenymosdatás és a lefelémutogatás a hejjhittlerezés ügyében is ( XVI. Benedek, mint tudjuk, egy pöcs akkor, amikor lényegében ugyanazt mondja, amit a doktornéni a szekszujálisfelvilágosítás órán, hogy a kotonguminál is jobb védelmet ad a hűség és igazi szerelem, ne feküdjünk le fűvelfával, érdemes kivárni a szerelmünket... persze a "vén sunyinger", mármint a [FÜTTY!!!] XVI. Benedek jól körülmagyarázta a cuccát, de mink majd interpretáljuk, hogy mit mondott és főcímszerűen tehát majd ezt tuszakodják a kommunikációs láncolatban tovább a vén [FÜTTY!!!] szájába, abba, bele!) Tehát a felsőtagozatosok szerint alsótagozatban elmulasztották a tanítók a tájékoztatást arról, hogy ki is volt Hitler és mért nem szabad hejjhittlert (svasztikát) rajzolni mindenüvé, az alsótagozatos munkaközösség viszont az óvodai kellőmegalapozottság hiányára mutat rája - a szülőkre minden szintről.. A mi tanulóink pl szarral is rajzoltak ilyesmit, vagy rombuszt hasítékkal vagy azt, hogy[név] buzíí. (Tanítványaim buzulásnak a szeretet és kedvesség testimegnyilvánulásait nevezték, tehát amidőn a szaktanácsadó megsimogata egy lyányom fejét, az ráordéjjot, hogy hagyja őtet, ő nem buzi.)

A gyerekeim zsidóztak is. Eszti pl nem ment el Erzsiékhez a leckéért (apró, jól elrejthető papírszelet ceruzacsonkkal), mert félt a zsidótól, hogy az elviszi az esti sötét utcáról. Rákérdezvén kiderült, hogy a zsidó ebben a kontextusban (mármint pl Erzsi 55 éves, de 75 évesnek látszó nagymamája esetében is) afféle zsákosember (házaló kereskedő, felvásárló) nagyjából askenázi viseletben, hosszú fekete kabát, nagy kalap és szakállas a zsidó. A hejjhitlerezéssel kapcsolatban rákérdezvén vágták a gyerekeim a választ, azok a hejjhittlerek a kemencékbe befűtötték a zsidókat is.

Azóta a gyerekeim, már az utolsó osztályomból is, nagypapák, nagymamák harmincegynéhány évesen, az egyik fiammal beszéltem a minap, 33 éves, három éve nagypapa. Az ő gyerekeik már interneteznek - az onokák majd meg már pláne. A használtípítőanyag bótban (lomis cuccokat árulnak és szétszedett cocpoltházakból való bontott anyagokat, vízcsöveket, kamufürdőszobák berendezéseit) 10ezerért már lehet venni internetezésre alkalmas cuccot, de háztól, megszorultaktól ötezerért is.
(Az egyik volt gyerekem fent van a YT-on, tud föltenni videót, én nem nem...) 

Az iskoláról semmit se tudok azontúl, hogy ott már a felzárkóztatásiak jóvilága jött el, ez szerintük a Waldorf', a rugalmas tanórakezdés (háromnegyed 9 táján) egybeér a rugalmasan vett utolsótanítási órával (úgy dél előtt valamivel, 11.40 táján). Gondolom azonban, hogy a hejjhittlerezés mint a tanárpukkasztási vágy kiélése, nemigen csillapodott, főleg, ha a már amúgy is nyírtidegzetű tanarak hiszterikusan reagálnak.
(A sajátos magyar iszonylatok, pl a kontraszelekció, az iskolarendszert is jellemzik, minél nehezebb a terep, annál rosszabb a munkaerő, vagyis a halmozottan hátrányos helyzetű iskolák ülepítőként működnek, mint ahogy az oktatási reformoknak nevezet iskolapusztítások következtében elsőként az idegen nyelveket beszélő jólképzett pedagógusok váltanak pályát, ők nem lesznek idegesek a létszámleépítés hallatán, míg a selejt, a középszer, a pedagógiaibűnözők foggal, körömmel, nyállal és nyalással harcolnak a végsőkig állásukért. Gyüjteményem pompás kincse az, amiben a kifúrkált angoltanár elment Skóciába holland típusú üvegházban természetazonos hatású, hormonkezeléstől folytontermő génmanipulát gumiepret szedni, átszámítva havi tisztán hatszázezer Ft-ért.) 

A szarnak, ha pofont adunk, frecskelődik. A fikaistákat nem érdekli, ha fikásak lesznek maguk is, hiszen a fika nekik nyami & cukiság, az annálrosszabb a minéljobb is számukra. A köztudat trolljai számára az annálisgennyesebb társadalom a minéljobb, hiszen   vágyaikat orgazmikus gyönyörök közepette élvezhetik ki, valamint minden gennyesség egyben a címlapmarketingben üdvös is. (Elkülönböztetem ezektől a puruttyista moralistákat, akik a gennymocsok-kloákájukat a legszentebb népnevelés célzatával működtetik - ilyenek vattok, jeztet zabájjátok, nesztek! -, és azt, hogy nem elmebetegek, csak abból lehet kisütni, hogy elmebeteg hülyének hazudják magukat.)

Azt tudom tehát csak mondani kedves olvasómnak, Sieglindé-nek, hogy.. nem szabad sírni a hejjhittlereseken. Nem szabad beidegesedni. Bohócokat ne igézzünk hősökké, rémekké. Az acsargyokra nem erőszakszervezettel, hanem vízipisztolyokkal és természetazonos hatású műhabostortákkal kéne menni, de méginkább sehogy se, vagyis hagyni a barmokat, hagy üljenek, masérozzanak, rántani rájuk. 
Ha Turhaházyra tojt volna a rendőrség a Hídi Csatában 2002-ben, akkor pár tehertaxis meg célfuvaros IFÁ-s hazaseprűzi őket az útból, mint hülyegyerekeket.. és nem ismerjük meg Turhaházy nevét. 

Hamint az igazság ellentéte is lehet igaz, tehát a hamis ellentéte is lehet hamis. Máskéépen tekintve: egy szemléltető példa: a kurucinfos-t az oda borzongási- és felháborodásivágyból látogató jógyerekek és a témaszegénységben senyvedő szajmómunkások kattogásainak tízezrei éltetik, attól a párezer balfaszistától nem telne mazsolára a kalácsba a portáltulajdonosoknak. Hacsak nincsen olyan sponzoruk, akiknek még így is megéri pénzelni őket...

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr471287373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.08.04. 09:09:19

"Érdekes, hogy olasz fiatalok a halálos burleszk, Übü megelevenedése, Mussolini cuccaival kevesebbet borzolnak szülői idegeket és tanarakat." ---> Minek, akinek ilyen lövése van, az beáll carabinerinek. Az olasz rendőrök majdnem ugyanolyanba feszítenek, mint a Duce, anno. Tán csak azok a piros kis cafrangok nem voltak...

"Ha Turhaházyra tojt volna a rendőrség a Hídi Csatában 2002-ben, akkor pár tehertaxis meg célfuvaros IFÁ-s hazaseprűzi őket az útból, mint hülyegyerekeket.. és nem ismerjük meg Turhaházy nevét. " ---> Ez viszont tűpontos!!! :)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.08.04. 09:14:36

a bohóc is tud harapni

és mert gyáva, alattomos

olyankor rúg beléd, amikor már unod

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.08.04. 09:21:45

azon még vacillálok, hogy a náciveszélyt önnön fontosságuk bizonyítása miatt vetítik ki majd 10 millióra, vagy egyben teremtik is.

Herr Flick 2009.08.04. 09:34:21

"...pöcs XVI. Benedek jól körülmagyarázta a cuccát, de mink majd interpretáljuk, hogy mit mondott és főcímszerűen tehát majd ezt tuszakodják a kommunikációs láncolatban tovább a vén fasz szájába, abba, bele!"

Bámulatos hogy egy ilyen páratlan kommunikációjú zugíró... főoldalra kerülhet ilyen monológokkal.

Bár Gáspár Győző úr szinrelépése óta nincs lehetetlen... így ez sem lep már meg.

Füles [Göd.HU.EU] 2009.08.04. 09:34:55

Érdekesnek tűnik, de olvashatatlanul mesterkélt, idióta, kitalált "szócsinyálmányokkal" teli írás, nem bírtam végigolvasni. Kár érte.

fruttipapir 2009.08.04. 09:41:27

Szóval ezért nem...:(

(kár, hogy sokan nem értik, mit írsz..! )

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.08.04. 09:43:19

fizetett kommunista blogbejegyzest lattak kedves olvasoink...

Flashzee · http://www.flashzene.com 2009.08.04. 09:46:47

@Füles [Göd.HU.EU]: Hasonlóan voltam vele én is! Legalább a kommentek olvashatók!

Fue · http://www.english-hungarian.com 2009.08.04. 09:56:25

Kicsit nehéz az írás stílusa, kicsit szétesik a mondanivaló, de van benne okosság. Érdemes lenne minden újfasiszta-veszélytől parázó embernek elolvasnia, már akinek van annyit sütnivalója, hogy kövesse és megértse.

Herr Flick, Eleg_Volt: Leülhettek, egyes, iróniából utóvizsga.

lantraman 2009.08.04. 10:01:32

Érdekes helyen tanítottál, hogy mindenből jutott: cigányból, zsodóból, buziból..
Tán a Bp. VII. kerület is lehetne, de ott még nem láttam fűcsomóval rajzolt szvasztikát.(Szarból formázott szart azért már igen)
Írásodról:semmi értelme nincs, tulajdonképpen mit akartál kihozni ebből?
A Piramisos szöveg meg: " SÍRTAK-RÍTTAK A KIS ZSIDÓGYEREKEK/JAJ, CSAK NEHOGY ÉN IS SZAPPAN LEGYEK/MINT A TÖBBIEK"
Ezt oszd be magadnak bazmeg, Index címlap, gatulálok, te degenerált!

P.W.H. · http://p-w-h.blog.hu/ 2009.08.04. 10:02:10

Ami a tartalmat illeti: nehéz vele vitatkozni, van benne igazság; de betartani még nehezebb.
Ami a formát: kénytelen vagyok egyetérteni az előttem szólók (gyakran sötét bunkók) azon véleményével, hogy stílusbravúrból a kevesebb több lett volna.

Herr Flick 2009.08.04. 10:09:37

@Fue: Rendkívül bölcs vagy, ki átlát minden sűrűn szőtt szitán is.

Az hogy a T. szerző ironizálni, és fricskázni próbált nem vitattam.

Ettől még a betűstílusok váltakozásától... az üresen eröltetett, ironikusnak szánt frázisok folyamatos pufogtatásáig, az egész nem más, mint egy sablonos unalmas szarkupac.

De azért nem sértettem meg senkit remélem. De ha már ennyire őszinték vagyunk ugye...

magyar-magyar szótár 2009.08.04. 10:10:05

@Herr Flick: Régóta vígasztalom már a bolgponthu hibátlanul, jól író, diplomás, újságíróiskolát végzett ingyenmedvéit, hogy a címlapmarketingben mit se tesz az írás puszta minősége.

Olvasson el uram el pár jó bejegyzést, tökéletes, papírra alkalmas, szerintem Népszabi szintű újságcikket olvastam, ami alá a troll ugyanazt böfögte, mint te ide.

Olyasmi ez, mint a kereskedelem, az ember képes megútálni az embereket, ahogy a boltban vislekednek, nincsen elég kosár és nem söprik le a mérleget (így 40 fillérrel többet számolhat a gép).

magyar-magyar szótár 2009.08.04. 10:13:08

@lantraman: Mivel nem vagyok "liberális jógyerek" ezért nem szoktam törölni, moderálni pedig (vagyis belejavítani, pl "kisípolni" szövegrészeket) nem lehet, de szeretném, ha a kedves utazóközönség az idióta nóta további részleteit nem reklámozná itten, szerintem elég annyi, amennyit abból Sieglinde elmondott..

Jack__Bauer 2009.08.04. 10:16:01

Ez az írás egy kalap híg fos. Salynos.

magyar-magyar szótár 2009.08.04. 10:16:18

@efes: A Duce nem csak svarcban, de a fehér árnyalataiban meg mindefélében pompázott, annyiféle egyenruhája volt, barnák is, sofőregyenruhaszerűségek, tropicál, mittudomén. A fasizmusról , a halálos burleszkről magyarul legpontosabban olvashatni Lénard Sándor római könyveiben (benne vannak a Völgy a világ végén gyűjteményesben)

Heyd Richard 2009.08.04. 10:16:23

XVI. Benedek csak egy pöcs lehet... nanááá... de ennek örülök. Nagyobb baj lenne ha a pápa is a Ti szubkultúrátokból érkezik.

magyar-magyar szótár 2009.08.04. 10:17:43

@Jack__Bauer: Higgye el uram, én is sajnálom, hogy címlapos lett. Vígasz, minden elmúlik egyszer s ez is lesüllyed: holnap szerda, aztán csütörtök.

magyar-magyar szótár 2009.08.04. 10:19:13

@Heyd Richard: Szavak tárja ez, és persze ez a pöcs se az én szavam, hanem a jógyerekeké, csak ők fasznak mondják. Van nekem is véleményem Ratzinger úrról, de nem most fogom megosztani.

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2009.08.04. 10:20:14

@magyar-magyar szótár: Korrekt volt minden "bunkó" veled szemben, mert bár tényleg szeretnél valami "okosat" írni, de valahogy nem jön össze.
Érdekes a stílusod, ahogy éptelen vagy a szavakat úgy válogatni, hogy azok logikus értelmezési sorrendben tudják egymást követni. Mert teljes mondatokat írsz, ez tény, de mégis elvész a mondat közepe fele a lényeg, az értelem, a mondanivaló, és hirtelen "berobban" egy-egy olyan szó az okfejtésedbe, amitől nem szőr nő az ember hátán, hanem egy egész "yetibunda", baszod, és ez itt a baj! :-)

Nézem, értelmezni próbálom a kommentekben a válaszodat, és azt veszem észre, hogy ugyanolyan suta, mint maga a poszt; mintha valaki téged olyan 7-8 éves korodban időgépbe ültetett volna, hogy megtanulj mongolul, aztán hiba történt a visszatéréskor, és most egyszerre szeretnél "Á"-t kiáltani, miközben agyad "B"-t mond, és leírod, hogy "C", de mindezt összemixelve - legnagyobb örömünkre, mert így legalább értesülünk róla, hogy kurva jó cikket írsz nekünk, csak nem értjük, miről.

Megfeleltem? :-)

magyar-magyar szótár 2009.08.04. 10:21:12

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Igen, a Halálos Bohóc .... neked is Lénard jegyzeteire utalnék. Meg az Übü-re, de ezt is ismered már tőlem :)

Jack__Bauer 2009.08.04. 10:24:58

Egyébként nyilván a párezer balfaszistából lett a 15% is...

Fue · http://www.english-hungarian.com 2009.08.04. 10:25:17

@Herr Flick: Jó, jó, szarkazmusból legyen akkor négyes :)

Amúgy leginkább a Győzikés hasonlatod késztetett kommentelésre, nem igazán éreztem helyénvalónak.

A címlapra kerülésnek nyilván megvannak a maga kritériumai, amik szerintem magát az írást ritkán minősítik.

magyar-magyar szótár 2009.08.04. 10:25:47

@Herr Flick: Ö.. Önnek ez új lesz uram, de a szar nemes anyag, az őszibarack édes ízét a disznószar adja meg s a görögdinnyetermesztés legszakrálisabb titka a nagy fészek mélyén a szívlapátnyi fekália. A szar a talaj mikroflórájának-és faunájának éltetője, persze ehhez ezek szükségesek, pl bezzegóperenciántúli fejlettalajokból az ilyesmi kiveszett ... még a celluózbontó baktériumok is.
Ha tehetném, Önt egy szartalan bolygón üdültetném. ("Szokjatok le az evésről, így búcsúpillantást vethettek a tökéletesre.")

WOWBAGGER 2009.08.04. 10:27:00

Hát gyerek, ez igen gyenge és fos lett.

@Fue:

...maradjunk annyiban, hogy az "írónak" is pótvizsga.

...ároktemetés....aha aha..nemzeti közeledés....aha aha.....zsidócigánybuzizni nem trendi és nem EU komfort.....viszont mélymagyarturulistázni minden fotel-filantróp kötelessége...és persze a kötelező náci párhuzam.
Az az érzésem, örökre megosztott kuruc-labanc nép maradunk :(

magyar-magyar szótár 2009.08.04. 10:27:15

@Fue: Ez így van, a címlapmarketing -nek semmi köze az írás minőségéhez de az erről való szóczikkelyem írását már fél éve halogatom...

Heyd Richard 2009.08.04. 10:28:35

"témaszegénységben senyvedő szajmómunkások kattogásainak tízezrei éltetik"

ez az igencsak sokadik cikk a zsidózásról, igaz végre valaki le meri írni hogy a társadalomra való veszélyessége egy-két jelzőnek valóban minimális.
De abban hogy Váncsa István magyar értelmiségi, tévedsz. Úgy erőlködik a heti hentesben, hogy csoda hogy nincs aranyere.

1953 2009.08.04. 10:29:10

Tisztel posztíró!
Nincs is ezzel a posztal különösebb probléma csak annyi,hogy túl hossú lére engedte a demagóg butaságait.

budai zöld 2009.08.04. 10:29:44

@magyar-magyar szótár 2009.08.04. 10:17:43

Nemisigaz. A cikket olvasva feltünt, hogy mintha direkte címlapra készült volna a szöveg. És nemcsak a téma és a cím alapján. A szokásosnál könnyebb olvasmány (nem triplán, csak duplán van agyonkódolva), helyenként már-már szájbarágós.
De annyi formai elem azért maradt benne, amennyi a hozzászólásgeneráláshoz kell. Szóval müködik.

magyar-magyar szótár 2009.08.04. 10:31:24

@WOWBAGGER: Azt hiszem, hiába utalnék Önnek a Tokfalvival való kuruc vitánkra. Mindenesetre az a fajta kuruc-labanc kép, ami alapjn most hülyítik a népet, kb a XIX. században alakult ki és több köze van az operetthez, mint a történelemhez.

Ha vita-párhuzam, akor a nyírták-vágták vitára utalnék .
Ön bizonyára műűvelt ember, ha félkéz lefosozza az írásom, tehát semmi lesz önnek az alábbi anekdotom elolvasni:
76. Mik legyünk. Egyszerű kérdés a kétezer-kétszázas évek második felében. A kis Tyukodi beköpi: kurucok, hát! Mások is kurucok* akarnak, csupa Beéri-Balogh, Botthiagni, Ragozziak, Thewkewly, von Bettenhausen. Rendben, gyerünk, tanárbácsi beírja a gépbe, mennek. Mennek. Lóháton persze. Ösmerkednek. Belegondolnak: víz: összeborzonganak. Van, amikor merülni kell, meggázlani. Eső. Mindegy. Rőzsefüst, falu. Beporoszkálnak. Lovaikat táncoltatják. Kiderül, nagy a magasság, nincsen tető, amire ne néznének le. A legfehérebb szín, amit látnak, az az eléjük járuló bíró tavaszon avatott gatyájának hamuszürkéje. Inkább feődszinek vannak, barnafeketék. A bíró leszegi fejét, de fölnéz, végre valami fejér, szeme fejérje, gyilkosan villog.

A tanár kezét nyújtja:

–Ne féljen kend, kurucok vagyunk!

Minha villám sújtana, egy jaj a falu, sírás, zokogás.

A bíró mormol valamit, bajszába rágja el a szavakat.

–Vezérleő fejedelmünk, Rákóczi! –bömböl lajtnan de Veerhaageny.

Búnak, feőd alá, futnak be erdőbe, egy öreg jobbágy egyenesen maga vet csóvát a tetőre ( vagyis a veremházra borított faágakra dobált szalmára–dudvára).

Jól van, ez nem sikerült. Majd a következő falu. Mennek, üszkös gödrök, csontok fejérlenek, tovább. Mennek, még ennyihány ilyen falu után keskeny csapás be. Ló-Rul! Be, a bozótba. A nép: kasza-villa egenyest a mellyüknek.

–Na, végre –sóhajt Ragozzi, ezek a mieink!

Látszik, a paraszt nagyon el van szánva, halál. Itt nincsenek gödrök, csak sárral megtapasztott nádkúpok.

A cöt már nem érkeznek a kuru végire mondani, halál. A tanár beírja, folytatás: hét élet van a játék végéig.

Mennek, az estvét gyorsan átugorják, reggel, megint egy falu, egész rendesnek látszik, hét nyolc telken még csak félig–verem házak, olyik három sukk magos falakkal.

–Gudmógen! – rikkantja Tyukodi.

Semmi új, jön a bíró, térdre rogy:

–Kegyelmezzenek! Niksz brót, niksz kú, niksz hán, imma niksz, nimea!

Asszonyok kapnak kaszára, heééj!

Na, mostmár helyben. Ragozzi int, mutatja híres profilját, a tanár az okle-veleket. Bottiaghni-t előre tolják.

A paraszt összenéz: kurucok?

Csak egy torpanás volt, máris gyünnek, halálnemfélően, dorongra, kapára.

Például veri le a paraszt Tyukodit, szoríjja: Kuruc vagy? Nájn! – fuldokol Tyukodi. –Akkor labonc? Tyukodi csikorogja fogai közül, labanc, labanc! A paraszt csak annál inkább fojtja.

Heted-hét falun át, csak így, csak így. Betérnek egybe, a bíró gyanusan pislog. Összenéznek: Itt már voltak. Azért Ragozzi kérdez:

–Vótak-é itt kurucok?

Sok paraszt összenéz, vállat von.

–Hát labanc, járt-e é?

Összenéznek, vállat vonnak.

A bíró, nemheába, okos ember, fellélegez.

–Hát vitéz uraim! Nem mind egy az?

(közismert főúri legenda alapján, más nézőpontból)

Heyd Richard 2009.08.04. 10:31:52

Vásárhelyi Miklós óta tudjuk, hogy a feudo-klerikál fekete reakció a legveszélyesebb:) A katolikus egyház mindig is kitüntetett célpontja volt a már akkor is szadeszes felépítésű komcsiknak.

magyar-magyar szótár 2009.08.04. 10:32:57

@budai zöld: Köszönöm: a címlapmarketing így működik.
Én is, mennyit sílytam, hogy pl a sokkal fajinabb áruházi tolvajlásos bejegyzésem bezzeg nem lett címlap!

Énszóltam 2009.08.04. 10:36:09

Szánalmas cikk, ami ki akarja figurázni a nemzet tisztító mozgalmakat.

Kötéllel a nyakán, egy hordón álló ember mosolya nem mindig őszinte.

magyar-magyar szótár 2009.08.04. 10:38:07

@Tom Bobb: Ez semmi ahhoz képest, ami a katonaságnál ért, amikor, mert öreg katona voltam már, nem engedtem elkapcsolni a tévét egy Jimi Hendrix koncertfelvételről (ami a cucujálizmusban több, mint ritkaságszámba ment)
Van a visszacsatolásos játék, meg a fordítógép, ami fonákjáról (mint átfordult magnószalag) játszik és a kalapácstehnika, emeli a balját Hendrix, mégis brillírfutam hallik, erre bebőgi az egyik gyerek, tiszta csalás, nem is penget, deoszt szól ?

Különféle dolgokat kell mérlegelni, a bloggiálisan megfelelő szövegméret twitteroid, 600 karakternél hosszabb írás eleve olvashatatlan, tehát sűríteni kell, feedback és hasonlók, generátor FUZZpedal meg nem tudom.

Ehhez jön még ez a gyalázatos téma.

És hát az ember gyarló, én is.

WOWBAGGER 2009.08.04. 10:39:37

@magyar-magyar szótár:

ÁÁÁ...kedves szószátyár klaviatúra Kazinczy, csak annyira vagyok művelt, hogy ne menjek bele, egy ön álltal felkínált " linkeljünk idézeteket, ki az irodalmi spíler" játékba :D

Tightend 2009.08.04. 10:41:31

Élvezhetetlen stílusban írsz. Mondhatnám hogy szar az egész.

magyar-magyar szótár 2009.08.04. 10:44:05

@Jack__Bauer: Hagyjuk már a gyász-zenét, ez is olyan, a 15%, minthogy az autón a nammamarországmatrica NEMEGYENLŐ azzal, hogy a fickó nackó, viszont a kommenyista szomszéd (vagy a főnök) agyvérzsírja tolul. (A nammamarországmatrica, mint a gyúccsrátakaróógy kitüremkedése.)
Matekoznak most azon, ki csinálta a 15%-ot, na ki?
Jaj. Miért is hejjhitlereztek azok a gyerekek?

Nyilván, ha totálokban vesznek föl és sugárzok tovább 66 nackót, amikor hazamennek, a totáloktól ÉLVEZNI kezdenek: "Hhű, de nagy voltam".

De ha benne sincsenek a tévében vagy ha igen, akkor a tér egyik emeleti ablakából véve a 66 barom a 3000 katasztrófatúrista karélyában???

magyar-magyar szótár 2009.08.04. 10:47:01

@WOWBAGGER: Vagyis csak a szájával (klaviatúrájával) bátor Ön is, de spédájával (=hemükéjét olvasásban koptatni...) már nem annyira.

magyar-magyar szótár 2009.08.04. 10:48:29

@Énszóltam: Drága Ön nemzetünknek: Még pár ilyen tísztítófolyamat, oszt lefolyunk mind a lefolyón...

honphibu 2009.08.04. 10:52:00

"A szarnak, ha pofont adunk, frecskelődik. A fikaistákat nem érdekli, ha fikásak lesznek maguk is, hiszen a fika nekik nyami & cukiság, az annálrosszabb a minéljobb is számukra."

1. A stílus nem különösebben érdekel.
2. Vicces, hogy mikor arról ír, hogy a nácizás már uncsi, meg nem kellene állandóan ezt felfújni, akkor kommentként jön a komcsizás.
3. A sok kisnyilas munkásőr nem fog megváltozni, ebben élik ki frusztráltságukat a vasárnapi pöri mellett. Ködevés.

lantraman 2009.08.04. 10:52:00

@magyar-magyar szótár: Én nem reklámozok semmit, csak érdekesség képpen tettem közzé ezt a szövegvariánst!
Az íráshoz visszatérve: most akkor szerették a Führert a purdék,vagy sem?
Eszem a lelküket a kis naív művészeknek!

Wagner Úr 2009.08.04. 10:52:51

@magyar-magyar szótár:

Értem, hogy mit akarsz írni és egyet is értek vele.

de a stílus, ahogy írsz, és kedvenc eszközöd, a viccesnek szánt tudálékos szótákolmányok, Váncsa István legmodorosabb napjait idézik, személy szerint engem hányásra ingerelnek.

Herr Flick 2009.08.04. 10:53:03

@magyar-magyar szótár: ... de a szar nemes anyag,stbstb...

Nos kedves "magyar-magyar szótár" Tudom én hogy nem vagy pronyó, az azért lejött...csak simán nem sikerült átküldened a sok szaron...amit a szarról el akartál mondani valójában.

Az a baj... hogy mint említetted a szar is lehet nemes. ÉS kis hazánkban már majdnem minden szar... nemes.

Valamint még egy szaros örök közmondást is beszúrnék a végére...hamár szarakodunk itt vadul...
" a szar mindig lebeg a tetején" (...vagy mindig legfelül van? valami ilyesmi)

Na ez a baj... :)

magyar-magyar szótár 2009.08.04. 10:54:17

@Heyd Richard: A képlet uram:
57 katolikus pap összesen mintegy 1310 hívő előtt POLITIKAI DIREKT KAMPÁNYT alkalmazott bizonyos ellenséges pártok mellett. Ebből a jógyerekek arra következtettek, hogy ha ütikvágják a büdös mindszentista kattaólikussokat, akkor azzal az ellenségen ütnek, EHHEZ kellett egy kevéske ideológia (Bontás közben az Álam legyen szekularista is) és akkor majd negyőz a fidesz, hát kb ennyire primitív.
De hogy kommunisták? Én eleven kommunistát 1986-ban láttam utoljára, 19-es veterán volt. A tévébe vót benne még 2-3 kommunista.

Ha pontosak akarunk lenni az SZDSZ-szel kapcsolatban, akkor a posztmaóizmus a jó klisé, ami vág is, de ez is a Dicsőséges Múlt része inkább.
Mára ott tarunk, hogy még a valamennyire szocialisták is kiszorulnak, lassan már a Vidéki Gimnázumi Tanárnő kategóriából is. Pedig ezek oooolyan ajjasok, hogy azt hiszik, Kurt Vonnegut irodalom.

magyar-magyar szótár 2009.08.04. 10:56:52

@Herr Flick: Vagyis igazam lett a Szartalan Bolygó -val kapcsolatban, jó utat uram!
(PS.:Nem tudom megállni, hahaha, de a trágya még a halastóban is fontos s csak addig úszik, amíg el nem ázik.)

hacsaturján 2009.08.04. 11:05:19

óvastam, nem rossz. hát.

budai zöld 2009.08.04. 11:08:37

@magyar-magyar szótár:
Értem én, söt, a hülye is látja, hogy miböl lett a 15% 15 év alatt. Kellett hozzá erös médiatámogatás, meg egykét sikertelen termékbevezetés is (Szabó Albertre szerintem már Bánó András sem emlékszik). De végül müködtek a marketing alaptörvényei.
Biztos, hogy kevesebb sajtóval támogatott barnaesözéssel kevesebb szittyamunkásör szavazó, de kevesebb valódi legszélsöjobbos is lenne - de a kérdésem az, hogy hol van a társadalom számára egészséges határ a nemfelfújás és a gyerekcsínyezve szönyegalásöprés közt?

states 2009.08.04. 11:21:24

Tényleg nem tudok mást írni, de hogy a picsába nem unjátok még...

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.08.04. 11:24:34

@magyar-magyar szótár: ó, én megálltam az 'A római konyha' c. alapművénél:)

Herr Flick 2009.08.04. 11:26:34

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Jó hogy hozzászóltál, hasznos volt. Ez építőjelleggel hatott rám.

Köszönöm neked. :)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.08.04. 11:28:43

@Herr Flick: szívesen, máskor is.

amint az ősi mondás tartja: ki trollként kommentel, trollként bánnak azzal

nina2000 2009.08.04. 11:31:19

@magyar-magyar szótár:

Kedves fekália imádó főmegmondó übergerinc.
Hidd el, értjük....csak hát "szar" mint írás és a kamu-entelektüel válasz puffogásaid sem javítanak rajta.
Nem baj, ne hagyd abba....mulatságos vagy.

honphibu 2009.08.04. 11:31:46

@budai zöld: A határ ott van, ha nem fecsegünk bután "nácizva" meg "komcsizva", elfelejtjük ezeket a kategóriákat, mert ez szimpla "buzi"-zás, mindenre ezt mondjuk, amit nem tudunk értelmesen megfogalmazni.
30 évvel ezelőtt a "fasiszták" voltak a mumusok, ma a kommunisták, holott ma, akit komcsiznak, azokat pusztán a "piacgazdaság adta lehetőségek" - magyarul Rablógarázdálkodás - kihasználóinak tekinthetünk, s mint ilyennek, közük sincs Rákosihoz vagy Sztálinhoz, azaz a "kommunistákhoz". Ezek a szerencsétlenek (mármint erkölcsileg), akiket le libsikomcsiznak meg neki állnak "náci"-zni, amiről meg már végképp nem tudja a társadalom 98%-a, hogy mit is takar valójában.
Csak olyan jól hangzik és alkalmas az ijesztegetésre. Pont olyan jól és pont olyan alkalmas, mint szlovákiában a "magyar".

nina2000 2009.08.04. 11:33:43

@A Hannibal Lektűr-attitűd:

Akkor bazzeg érezd, hogy egy morgonc-ösztökkel hátbavágtalak, te hegyi troll :))

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2009.08.04. 11:36:51

@magyar-magyar szótár: Köszönöm a választ, most megnyugodtam! :-) További jó ökörködést neked! :-)

bastian 2009.08.04. 11:39:34

Nem értem mi a gond? Talán a demokráciával van a gond? Mi utáltuk egész létezése alatt az szdsz-t, károsnak, egy rákos daganatnak tartottuk a nemzet testén, mégis eltűrtük, mert egy bizonyos réteg "értékeit" testesítették meg és a demokrácia erről szól, legyen mindenki képviselve. Persze meg is lett az eredménye, de hát ez van. Viszont azt kikérjük magunknak, hogy azok akiket "szélsőjobbnak" titulálnak, azoknak az eszméit, ideológiáit el kellene taposni. Nem, azokat is képviselni kell egy népképviseleti rendszerben. Most Ti fogtok nyelni évtizedekig, a jó nyalóka visszanyal, kutya kötelességetek ezt lenyelni, ahogy nekünk is az volt.

Herr Flick 2009.08.04. 11:39:40

@A Hannibal Lektűr-attitűd: ÉS aki trollként ír arra milyen sors vár ?

Megjelenhet az indexen?

Amúgy ha csak ilyen trollok kommentelnének mint jómagam... a világ is mindjárt naposabb lenne :)

De te ezt minden bizonnyal másként értékeled... a túlpartról.

lantraman 2009.08.04. 11:46:48

Azt hiszem, az ilyen céltalan "vitát",vö.hülyeségeket újabb hülyeségekkel kommentálni, nevezik a zsidók pilpulnak!
Erdélyi változaban: eszterglálni a fingot=
semmi értelmes dologról nem beszélni, csak a beszéd kedvééert társalogni.
A post írója grafomán , magát kurva okosnak képzelő, félművelt, műmájer,műértelmiségi, menjen vissza a cigókhoz, jól elrajzolgatnának a szarral!
P.s. csókolja őt szájon előbb Kóka, majd Retkes Attila

honphibu 2009.08.04. 11:46:50

@bastian: Ez így van!
Eddig a világoskékeké volt a homokozó, most a sötétkékeké lesz.
Igaz, hogy a kutya beleszarik, meg mindkét csapat belehugggyál, de ez akkor is a mi homokozónk!

Nincs rá igény senki részéről, hogy legalább a homokot, no meg a lapátokat lecseréljük?

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.08.04. 11:49:36

@Herr Flick: túlpart? budán élek, pesten dolgozom

de volt már fordítva is

:)

Dekatlon 2009.08.04. 11:52:52

Csőrepedés van, ömlik a szar!
Jajjdesok a dühös ember, a Költő meg muníciót hoz. Habár minden muníció.
Azon jót röhögtem, ahogy megszívatta a tisztelt gyülekezetett ezzel a nyakatekert, nehezen olvasható zagyvanyelvvel. Ha trollkodni akarsz, olvass vazze! Legalább pár sort, hogy ne nézzenek műveletlen trollnak, hogy a jó sablont kapd elő.
Hát ez kész! :)

Herr Flick 2009.08.04. 12:07:15

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Látod kedves H. hogy igazam van, és te vagy az élő példa ? Érted te azt...

Túlpart.

Még a Duna folyásirány szerinti... jobb partján... is élnek emberek a túlparton.

:)

magyar-magyar szótár 2009.08.04. 12:20:16

@nina2000/ KORRUPTIVITY zRt: Csak ilyen konyhakész előrefőzött mirelit választ tud kegyed? Valami saját vagy konkrét (pl "ettől eddig" vagy "ez itt A szar, , éspedig azért, mert) ..Hm, hát, akkora paraszt tahó vagyok, hogy ha valaki beleveri az orrom, még ki is szoktam javítani, instállom :)

magyar-magyar szótár 2009.08.04. 12:22:23

@honphibu: A házmesterfilozófiát is lehetne okolni... Ebben lenne valami, de ezek (igazolóbizottságok, kisnyilas és tényleges házmesterek, mint tömbbizalmik) oly távoliak már, értené-e valaki.
Bár, azt hiszem, nem értek hozzá, de mintha az Ötödik pecsét-et le lehetne tölteni vagy részletét?

magyar-magyar szótár 2009.08.04. 12:24:34

@lantraman: Nem kell küldeni, itt vagyok lent a cigók között :)

magyar-magyar szótár 2009.08.04. 12:27:32

@honphibu: annyit javítanék a válaszába budai zöld-höz, hogy FEL (FÖL-FÖL)ballibsizve. Már úgy értve, hogy élvezik, és nekik attól jó (ism.: galvánozódnak a látszatába a ~nak/nek)

honphibu 2009.08.04. 12:31:07

@magyar-magyar szótár: Igggen, távoliak, de a komcsik meg a nácik mindig a spájzban lesznek, bármikor előrángathatóak.
Egyébiránt rühellem a rómaiakat, főleg a köszönésüket....
Az Ötödik pecsét megvásárolható occón, perverz aki letölti. De nem mérvadó, a film alapján sem értenék a problemát a nagy magyar valóság ködében.

Egyébiránt rühellem a rómaiakat...

magyar-magyar szótár 2009.08.04. 12:32:48

@Tom Bobb: Sajnálom, akkor már Öntől sem fogom megtudni, én buta, hogy akkor KONKRÉTE hol -s mi is a baj? Végülis ez így tényleg faszaságos, nem kell agyalni, csak az ember beböfögi, hogy szar, meg ökörködés, osz' jaóvannn... Tényleg, mint az oviban! Így aztán én már csak rosszgyerek lehetek, hiszen még ráadásul (kommentiálisan is) ökörködöm. Ezért nem jutott nekem az oviban csak sárga bögre, mert a piros bögrék mindig a jógyerekeknek jutotak (az óvi még őszintébb hely, ott a jógyerek ÜT amikor az óvónéni nem látja..)

Most sílyok, brühühüüüü (el )[EZ volt itt egy példa az ökörködésre, hogy igaza legyen Kedves!]

lantraman 2009.08.04. 12:41:32

@magyar-magyar szótár: Jó munkát kívánok önnek, és hálás tanítványokat!

talam 2009.08.04. 12:42:42

Mi ez a mátészalkai szatócs folklór?

Légysz-légyszi tolj fel egy up-to-date askenázi-magyar szótárat is, itt jobboldalt simán elfér!

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.08.04. 13:57:57

utoljára akkor sírtam ennyire, mint most a kommentek után, mint amikor up-ék előjöttek a bloggerigazolvánnyal/vizsgával :-).

lantraman 2009.08.04. 14:00:09

Sárga bögre, görbe bögre....
Nem volt antiszemita az óvó néni?
Piros bögre a párttitkár gyermekének járt?
A cigány meg mindkettőböl kitta a tejet, majd belepisált.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.08.04. 14:12:56

@talam: minek az neked? még a magyar-magyarral is gondod van:)

Siegelinde 2009.08.04. 14:28:29

@magyar-magyar szótár: @bs395: @Heyd Richard:

Bár igazatok lenne. De annak idején Hitleréket is bohócnak nevezték, legyintettek rájuk és röhögtek rajtuk. Hogy a művelt Németországban nem nőhetnek nagyra. Aztán megnőttek. És a történelem ismétli önmagát.

@lantraman:
Remélem, élvezettel írtad le a piramisos szöveg folytatását. Van fiad? Mit szólnál, ha őt ijesztgetnék ilyesmivel? Azt is élveznéd?
Az enyémet ijesztgették ilyennel. Ez valóság. Nem Index-címlap.

magyar-magyar szótár 2009.08.04. 14:30:08

@bs395: Lesz ilyen, sokáig ez a truvály (helyesenírva truváj) nem maradhat. Rendes ember vagy sika, vagy mika, vagy vallja be rendesen, hogy szerinte vágták, vagy álljon a nyírtákok oldalára. Ezért (már tokozódunk ezirányba, pl nem lehet bejelentkezés nélkül kommentelni, amivel ártatlanul kóválygó guglizókat [keresőmotorosokat] arra kényszerítenek, hogy REGISZTRÁLJANAK. Ezzel különben nő a fogyás is :)

Siegelinde 2009.08.04. 14:39:25

Amúgy szerintem szellemes a magyar-magyar stílusa, néha én is fuldoklom kicsit a szavak árja bőségében, de néha meg a röhögéstől, mert eredeti. Némi írói vénája van. A Monthy Pythont is sokan utálják, pedig a humor magasiskolája.

Viszont a stílus, amiben megírtátok ellenérzéseteket, titeket minősít, kedves ellenérzők. :)

@Fue: Mikor szabad elkezdeni az újfasisztaveszélytől jogosan parázni?
- Akkor amikor Ózd főutcáján szalonzsidózik a Gárda?
- Akkor amikor elkezdik irtani a cigányokat, mint tegnap?
- Akkor amikor... ide az jön, ami még nem történt meg,csak ezután következik.

Na? Mikor?

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.08.04. 15:34:28

@Siegelinde:
hitler a hadsereg küldte, hogy épüljön be a német munkáspártba, mint besúgó. aztán ott maradt.
nagyon is komolyan vették, le is csukták, és közel se volt utána se annyira népszerű, mint ahogy ma magyarázzák, a jobbszélen is volt vagy egy tucat nagyobb alakulat.
miután végül komoly néphülyítés által bejutottak a reischtagba, utána is csak a többi párt tehetetlenkedése, széthúzása, na meg további néphülyítés volt az oka, hogy végül hatalomra jutott.
papenék hindenburggal azt gondolták, hogy jöjjön akkor a nagyszájú, mutassa meg, hogy ő jobban tudja - nem tudta jobban, csak levadászta az ellenzéket, meg adott a népnek ellenséget.

Siegelinde 2009.08.04. 16:08:57

@bs395:
Így van. Erről beszélek. Végül HATALOMRA JUTOTT, igaz?

Slurp 2009.08.04. 17:12:22

"Ha Turhaházyra tojt volna a rendőrség a Hídi Csatában 2002-ben, akkor pár tehertaxis meg célfuvaros IFÁ-s hazaseprűzi őket az útból, mint hülyegyerekeket.. és nem ismerjük meg Turhaházy nevét."

Már akkor sem értettem miért nem két közlekedési rendőrt küldtek ki egy bírságolótömbbel, a második csekk után valószínüleg a nem túl forgalmas járdán gyakorolták volna alkotmányos jogaikat és nem bénul meg a város tíz szerencsétlen miatt. De aztán estére kiderült, hogy Demszky kampányához nagyon kellett a balhé.

@Siegelinde
Mikor szabad elkezdeni az antifasiszta veszélytől jogosan parázni?
- Akkor amikor a kormányfő 5 év tevékenység helyett Budapest főutcáján nyiltannácizik?

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.08.04. 17:15:41

@Siegelinde:
ehhez nem az kellett, hogy bohócnak nézzék, mert minden megvetésük közepette nem nézték annak - ehhez az kellett, hogy ne tudjanak a választóknak jobb alternatívát ajánlani.

lantraman 2009.08.04. 19:43:31

@Siegelinde: Van fiam.Nem fogják ilyesmivel ijesztgetni, mert nem ilyen.
Én sem.És te?

fruttipapir 2009.08.05. 00:06:12

@magyar-magyar szótár:

Pedig de jó lenne kicsit idébb...

:)

De ne keseredj el!

(a hülyékért nem kér csak belőlük van sajnos több....)

Mégis, tán van remény.

fruttipapir 2009.08.05. 00:06:46

nem kár. akartam volna írni...

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.08.05. 01:02:28

Drágáim, percig ne sajnáljátok, h nem értitek, mi van oda föl leírva, egyrészt mindig is így volt ez: néhány száz ember értette, másik néhány ezer meg bemagolta, a többi (piszkos, gatyás, bamba társak, meg a csorda) meg éltette a fradit, oszt bejárt a munkába, munka után meg a kocsmába. Ez az élet rendje, soha nem volt máshogy, ám ettől még le lehet írni. A II. vh után a nagyrészt kötelezően megtanították a bötűkre, de ettől még értelmet nem kaptak hozzája. Ma éppen a bötű elfeledésén munkálkodnak. Tom Bobb pl. durván hadilábon áll a magyar nyelvvel és az alapvető logikával is, ez azonban nem ösztönzi arra, h tanuljon kissé, fejlődjön, mert imádja saját hangját, és persze a címlapos postokba való belebüfögéssel kívánja reklámozni zsidózós-cigányozós, magunkfajtás anyázós blogját - meg a csordát. Az ilyen lúzerek is mindig megvoltak, Hitler alatt is, Sztálin alatt is, a katolikus elnyomás alatt is - mindig. Ami érdekes, h amikor kommunistáznak manapság a népek, akkor nem Kurt Vonnegutot emlegetik, Hellert Norman Mailer-t sem Hemingway-t, vagy Jack Londont, hanem Sztálint meg Rákosit. Talán említeni sem kell, ez mekkora luk az érvelésben. Nincsen lába ugyanis. Ennél még Márai is tisztábban látott, pedig deklaráltan polgári emberkének tartotta magát, s igyekezett úgy írni is. Elmélkedéseinek hiánya csupán abból származott, h egy menthetetlenül idejétmúlt kor szellemében gondolkodott, ám ezt soha nem is tagadta.

A nácikról csak annyit, mint már többször mondtam: a nemzetiszocialisták kb. ott vannak, mint amikor a gyerek csámcsog és azzal akar idegesíteni. Mondhatod neki, h úgy zabál, mint a disznó, potyog a pofájából a zaba, meg ilyesmi, annál jobban csinálja. Na ilyenkor aztán nem marad más lehetőség, mint otthagyni, szórakozzon magában. Persze az asztaltól addig el nem megy, míg fel nem takarított maga után, és ebben az esetben meghagyni sem lehet semmit. Szal azért elég világos, h nem ez a kényelmes élet titka, de magam is tapasztaltam, h ez soha nem visszatartó erő. Belemegy a szituba, és igenis kemény önfegyelem kell hozzá, h az ember ne verjen oda. A valódi sértés már akkor megtörtént, amikor belement a szituba - ezt kell aztán elmagyarázni neki: nem engem sértett, önmagát. Mindezt abban a tudatban, h akkor is, legközelebb is megcsinálja. Érdekes dolog ez..

Magyarországon látszólag bonyolultabb a kérdés, mint másutt, azonban szerintem ez csak attól van, h közelebbről nézzük a dolgokat, mint az amerikai polgárháborút. Kellő távolságból egészen más ám a kép.. Mindenesetre ocsmány egy csürhe a plebejus - már Rómában tudták, de sok mindenre lehet használni az indulatot, ami az ébreszt, h bár lehetőségem lett volna rá, de nem tanultam, mert boldogulok én úgy is, ha hangosabban ugatok, mint a többi. Na ezt gerjesztik már egy ideje egyesek tudatosan, h a lopkodásaikat, disznóságaikat leplezzék. Így volt ez Rómában is. Ám ettől még a náci ocsmány, hazudós, és agresszív féreg marad.

Siegelinde 2009.08.05. 01:14:50

@lantraman:
Úgy érted: nem fogják ilyesmivel ijesztgetni mert nem zsidó?

Az én fiam félig zsidó. Őt tehát nyugodtan ijesztgethetik ilyesmivel, téged az nem érdekel, igaz? A te fiadat nem fogják, mert nem zsidó, így értetted, ugye?

Ez legalább nyílt beszéd volt. Most láthatja mindenki, hogy te és a hozzád hasonlóan gondolkodók faji alapon különböztetnek meg egy ártatlan kisgyereket és ha fajilag köze van a zsidókhoz, akkor tőletek történhet vele bármi.

Ezek után világos, hogy nem vagyok paranoiás, amikor a náciveszélytől félek.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.08.05. 02:12:38

@Siegelinde:
a zsidóságot odaát nem származási vagy felekezeti alapon osztják, hanem nemtetszési.
hitlerék is előbb a belső, majd a külső ellenzéket gyilkolták meg módszeresen, és csak utána lapoztak vissza a könyvben.

magyar-magyar szótár 2009.08.05. 07:00:20

@Siegelinde: Máskor már írtam erről a kérdésről. Eklkülönböztetem a nácikat a fasisztáktól, ott, ahol gyökereznek, vagyis ellenzem Hitler burleszk szerű ábrázlását, nemrég készült éppen egy ilyen hülyefilm. A fascio a burleszk, a Halálos Übü, a Duce. A fasiszta tankok autóbádoggal vontak, ellenben a náciké.. és így tovább. Egyesek azért hazudják föl a félfasisztáinkat nácikká, mert egyszerűen ebben a zajban már rikoltozni kell.. a háttérzaj áttöréséért .. IS.. meg hát antúl nagyobbnak látszik a hujjogató. Hitler mellett fasiszták is voltak,gondolok a barnaingesekre .. Amúgy tudományosan pusztán szinonímként tekintenek e "fogalmakra" hogy ugyanaz, játék a szavakkal.

Van egy fázis az alakuló demokráciában: az osztrák parlamentben a '60-as éveket végüvöltözték a pártok egymás lekommunistázásában fasisztázásában (is) .

15 éve senki nem vette komolyan a koránfarkastkiáltók közül a dolgot majdnem elröhögték magukat, amikor Hóbagolyról, mint a hóttifasisztarestaurácijó emberéről igéztek.
A történelem nem ismétli önmagát, de ez nem jelenti viszont azt, hogy az ismétlőkörök ívein ne lehetne áttekinteni tanulságokért. A ciklikusság (meg a paradox' )természetes e földön, a bálna azonban nem hal, csak hal alakú, viszont egy őse volt hal, biztosan...
A Szaturnusz gyűrűje nem a jegy gyűrűje.
Van tanulsága Hitler hatalomra kerülésének (reakció Weimar-ra.. pl és akkor a weimarizálódás...) Van is, nem ilyen negyedművelt alak, mint én, hanem rendesen lepapírozott, aki elkezdte a kommunikációstechnikát (gyűlöletkeltés, a társadalom leszalámizása bűnösrétegekre, az ellenség lózungjainak átvétele, Hitlerék pl egyszerűen átvették a szocdemektől a '32-es választási kampányban a Rend és Szabadság -ot, ami optikai csalódást kelthetett politikailag oktondi munkástömegekben).. szóval összeszedték már ezt rendesen is, és.. elég érdekes a kép: Dr Goebbels a modern politmarketing atyja is...

lantraman 2009.08.05. 08:52:19

@Siegelinde: féljél amitől akarsz, ha nincs jobb dolgod, te hülye picsa!
Elolvasgattam a többi hozzászólásaid egy részét is,te tipikusan az a "kékharisnya","besserwisser"(azt jelenti, hogy mindenkinél mindent jobban tud, csak neki lehet igaza, bármilyen baromságot beszél)vagy, aki halálosan komolyan hangoztat iszonyú állatságokat, melyeket innen-onnan felszed, és el is hisz.
Ezt a típust kínszenvedés hallgatni,társaságban elviselhetetlen,hiszen nem lehet meggyőzni, mert az "agya" csak egy irányba forog, csak gyors menekülés a gyógymód ellene!
Szerinted ki csinálna itt "holokausztot", mikor a fél országot már megvették a "leendő áldozatok", a másik felére meg épp most alkusznak?
Ünnepek reloaded:látom, te gyűjtötted a Piramis átiratot, vagy te találtad ki? Az én gyűjtésem, kb.20 évvel ezelőtt is szakállas volt,szerintem jobban passzol a zenéhez, mint amit te írtál.
Maszturbáltam örömömben, mikor a világhálón olvashattam ezt a szöveget:lelki szemeim fotosopján olyan kép jelent meg, hogy a Führer épp vaskereszttel tünteti ki Som Lajost, és Révész Sanyit, miközben a háttérben Himmler és Szálasi vidáman pogózik egy emberi méltóság feliratú szőnyeget tiporva.

magyar-magyar szótár 2009.08.05. 09:47:39

@lantraman: Szeretettel köszöntelek abból az alkalomból, hogy először hoztál olyan helyzetbe, majdnem TÜRŰLLÖTTEM (amit a jógyerekek moderálás-ként hazudnak el maguknak) a "hozzászólásodat". OKa a majdnemtürűllésemnek a böffeneted 1/2 sorában van...
Az azutráni véleményedre: Azt hagyjuk, hogy a Hyundai kitünő márkájára szégyent hozol.. Mindenkinek szabad úgy félnie, ahogy akar és persze sajátfélelmének gőzét a hóna alól ki-ki magának nem veszi észre, mint ugyebár te is, hiszen ez az óccsó gyűlöletkeltés , amit itt a megvettékazországfelét, a másikfelére meg a .. kicsodák? Nem hinném, hogy egy zsidó ma büszkeséggel gondolna arra az izraeli állampolgárra, aki telekvásárlási tárgyalásakor egy olyan névjegyet ad át, amiszerint ő a Zsidó Világkongresszus tagja. Itt nem gyaloglunk bele a józsidó-rossz zsidó vitába, de mindenesetre ezek az üzleti tárgyalások egzaktak, nemreszínrefajranemrefelekezetre tekintet nélkül, és ha tudni szeretnéd, hogy az a dolog mért működhet a névjeggyel, elárulom, az ilyen emberek miatt, mint te is.
Babot ettünk mostanáig (itt a fingásra vonatkozó hasonlataimra utalok, szinte mindent lehet hasonlítani a fingáshoz, mindenkinek a sajátja szinte kellemes vagy akár mellékes is, gesundheitlich, kárhozottak ősapáink is már emiatt, pedig ők befogadóak voltak, a be-és elfogadás szép ősmagyar eredeti elv, ez, amit te képviselsz, a magyartól idegen, import, nemzetietlen is, hagy ne ragozzam, az ősi Mélymagyarország hazája volt görögöknek, besenyeők is menekülhettek ide, böszörmények, meg izmáeliták és izráeliták (sok "görög" aztán különben török volt, de ez meg egy balkáni történet ideszivárgása).
Mi a jó fffrancnak kell itt a rémséges múltnak a hellovényjelmeztárát birizgálni.

lantraman 2009.08.05. 09:48:50

Mégvalami: ha a férjed zsidó, és te nem, akkor a zsidók szerint a fiad hivatalosan NEM zsidó, sőt NEM is veheti fel a zs.vallást, ugyanis náluk az anya vallása /származása a döntő, apuka lehet bármekkora csodarabbi, a fiúkát nem veszik be ebbe a zártkörű klubba, a kis kirekesztők!
Piramis utoljára:ha ti olyan emberek társaságába jártok, akik ilyesmit énekelnek baráti összejövetelen, akkor magatokra vessetek!
Vagy csak asszimilálódni akar férjuram?
Ha így van,legközelebb ti énekeljetek a leghangosabban!
Mégvalami: te "katolikus háziasszony" létedre miért nem szólsz a blog írójának, hogy milyen hangnemben emlegeti a pápát?Őt lehet idiótázni, stb.?

lantraman 2009.08.05. 10:16:21

@magyar-magyar szótár: Drága Jó Uram!
Köszönöm, hogy soft cenzúrát üzemeltetsz a blogodon!Módosítok is: nem hü..e p..sa,hanem ostoba püspökfalat! (látod, katolizálok kicsit, direkt nem liba, nehogy az MTK szurkolók megsértődjenek)
Én nem írtam semmilyen Világkongresszusról, csak arra hívtam fel a t,kommentelő figyelmét, hogy nem létező veszélyekkel riogatni rémhírterjesztés!Amúgy meg igaz: féljen mindenki attól, amitől akar, nem ráér?
Tőlem nem vett senki telket, semmilyen névjeggyel, de véletlenül ismerek jópár általad emlegetett izr. állampolgárt, aki ilyen seftben nyomul, és ők igenis büszkék arra, ha sikerül valami zsíros biznisz, bár ők nem a vallásukra hivatkoznak, mert legtöbben nem is különösebben azok,inkább a korrupció, és
a másik fél maximális lehúzása teszi őket boldoggá!
A múlt árnyait pedig éppen Te engedted ki a lomtárból a postoddal, tehát aki mások ellen hangulatot kelt, és kirekeszt, az Te vagy, nem én!
Ha elolvasod, hogy miket írtam, hát egy szóval sem szapultam mózeshitű barátaidat!
Attólhogyígyegybeírsz mindenfélét, még nem leszel "óberokos"!
Kigugliztad, hogy mi a Lantra? Nekem ilyen jutott, neked milyen?

Siegelinde 2009.08.05. 10:40:16

Kedves @lantraman: :)

Jólesett olvasni tárgyilagos, mértéktartó, rokonszenves és bölcs episztoláidat. Sugárzik belőlük az alapos tárgyi tudás mellett a mély emberszeretet, egyáltalán... a Szeretet.

Öröm lehet abban a családban élni, melynek Te vagy a feje. :)

Mit mondhatnék még... meghatódtam és szívemet reménnyel tölti el, hogy azért léteznek hazánkban Hozzád hasonló nemes lelkű, emelkedett gondolkodású férfiak, akik mellett, mint vén tölgy árnyékában a zsenge virágszál, a gyengék oltalmat találhatnak. :)

Köszönöm Neked, drága barátom. Csak így tovább! :)

magyar-magyar szótár 2009.08.05. 10:54:56

@lantraman:
1. Joga van mindenkinek félni. Erre egy példa a kedvencem: autóbuzi vagyok (tehát magamtól ismerem a Hyundai [magyarul: Hunyadi] cuccait s történetét is onnan, hogy a Rossz Autó szinonímje volt az USÁ-ban odáig, hogy mára az egyik legjobb minőségbiztosítással gyártott autó KIA név alatt is) és nagyon felháborított, amikor hat acsargy felborított egy ártatlan csúnyakék kis Fabia-t. Legalább hatszáz békésen kérődző csürhetúrista nézte, nálunk itt Bözse nyénnye seprűvel zavarta vóna el a zálattokat, de Pestben sokkútúrák vannak és a válasz, hogy féltek a verthejmszkrényszájz nagy barmoktól, mind a háromszáztizennégy szajkómunkás és az összes csürhetúristák ezrei.
Számomra biztató, hogy egyelőre még nem 6000 acsargyra megyen rá 6000 antifa, hanem 66 bohócon kérődzik 1200 csürhetúrista és 300 sajtómunkás. Eddig jó és mért nem tudunk ennek örülni. Mért kell ide eljönnie a fejlett Bezzegóperenciántúlnak....

2. Gyakorlat: A gondolataid nem a tiéd, hanem óccsójér veszed, és.. bizony szívszaggajtóan nehéz végiggondolni az alábi szemléltető példámat.
Adva egy ÉLŐ tó, ami bezzegóperenciántúl ritkaság, ott kristálytiszta tavak vannak élővilág nélkül örökremérgezetten. Enek a tónak a partjára terveznek laszvegaszt, milliók kakálnának a komplexumban pl. Simán el lehetne a project tervezőit zavarni, DE ITT JÖTTÖK tik a jó aóccsó kis gondolatotokkal (félelmetekkel) és ezért aztán lehet antiszemita aduval ütni a környezetvédelmi kártyát.

3. Zsidó vagyok (pl, mint univerzista, megengedhetem magamnak ezt a luxust), mókásnak találom a tudományos kioktatásodat Sieglindének, hát az igaz, majdnem rekatolizáltam, miután megismertem Kocsis atya munkásságát. S. valószínű olvasta, hogy azok nem az én szavaim, amik a főszövegben odaföl vannak, azok [ a bejegyzések] szavaknak tárjai, az ő szavaik ezek Ratzingerre, maszekban használják a tüchtig jógyerekek, pelysze mindig azt hazudják ártatlan pofikával, hogy ők nem is, hanem a sajátos szubkuttúra. Nekem speciel itt fönt a falon Karol Wojtyláról van egy fotó fölrajzszögezve. Ez kifejezi véleményem Ratzinger úrról.
Mit eregélek és milyen tárházakat nyitogatok, azt szeretném, ha nem csak pufognánk, hanem esetleg meg is beszélnénk, amíg lehet beszélni.

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.08.05. 11:37:35

Rögtön előrebocsátom, én nem különböztetem meg a nácikat, meg a faszistákat, sokkal inkább az angolszász megközelítés felé hajlok: beteg-beteg. A hitleristák egyszerűen ki lettek törölve a létből (Németország sztálinnak köszönheti, h létezik, az angolok és a franciák hasonló vehemenciával oldották volna meg a német kérdést, amivel hitler állt a zsidókhoz, és ebben bizton számíthattak volna a hollandok, belgák, dánok, norvégok, valamint az összes többi lerohant és megszállt ország egyetértésére). Náci tankok egyszer voltak, többé nem lesznek. A társadalmon belüli nácik, vagy fasiszták, vagy militarista köcsögök azonban léteznek, és bizony a közösségnek különös gondot kell fordítania arra, h ezek pl. fegyveres testület tagjai ne lehessenek, ugyanis alkalmatlanok ilyen feladat ellátására, stb. Részletes diagnózist egy orvosi konzílium állíthat ki, a lényeg elkülöníteni ezeket az egészségesek közül, kivizsgálni és kezelni. A jelenlegi magyar helyzet persze arra jó, h megállapíthassuk, akinek ezt a betegséget kezelnie kéne, az alkalmatlan rá (frkóval, draskoviccsal az élen), szóval az ember várná a lemondásokat.. Úgy tűnik, ettől a bagázstól hiába várunk ilyet, majd remélhetőleg a köv.korm. bemutatja, hogyan kell ezt csinálni: felelős hibázik, vállalja a felelősséget, lemond - és figyelem! Az osztályvezető _felelős_ az osztálya munkájáért. Ennyi. - ezt tessék ismételgetni..

Egy ideje már itt van a nyelvem hegyén a gondolat, h tulajdonképpen olyan ezeknek a szélsőségesen sötét indulatoknak a felébredése, mint a láz. Nem állítanám, h ok nélkül való: van oka, sőt, még talán szerepe is van, mint minden gyulladásnak. A plebs-t jól kell tartani, kell neki focimeccs meg cirkusz meg kenyér. "Alul a víznek árja..", eddig igaz, de nem a víz az úr (ezt csak olyan állíthatja, akinek pusztán romantikus elképzelései vannak a tengerről), mert ugye az ember már évezredek óta hajózik a hátán, és műveli a vizet. Ha háborog, tudni kell mi a teendő. Az említett láz akkor ébred, és lesz jelentősebb, mint egy egyszerű izomláz, ha gondok vannak. Ezek a gondok globálisan megegyeznek: nincs cirkusz, kenyér, kifut az utcára az indulat. Nem magyar jelenség, import jelenség, ezért utálom, amikor ezek tahó módon magyarkodnak, ugyanis nem magyarabbak ők más magyaroknál, csak tahóbbak. Argentínában, Kínában is vannak újfasiszták, gyakorlatilag a Földön mindenhol, ám ahol viszonylag rendben van az egyensúly, ott nincs különösebb jelentősége az ilyen mozgalmaknak, megmaradnak szubkultúra szintjén. Ahol viszont nem kezelik a bajokat, ott képesek ágynak dönteni a társadalmat (tudjuk, láttuk) - teljesen természetes dolognak látom ezt, mint ahogy azt is, h az ilyen beteg társadalmakat az egészségesek elkülönítik. Valamikor a világ hasonlóan reagált a kommunizmusra is, és erősen remélem, h tanult az esetekből. Zsidó, cigány, kínai, arab - tökmindegy, fizeti az adóját, cserében jár neki minden szolgáltatás, amit a társadalom adhat. Izrael is belázasodhat, minden közösség belázasodhat, nincsenek kivételek, szuperközösségek. Tudni kell azt is, h a beteg közösségek legyengülnek, kiszolgáltatottá válnak, fertőződnek és fertőznek is.

@lantarman: "Attólhogyígyegybeírsz mindenfélét, még nem leszel "óberokos"! " - nem így írja egybe, csak ennek észleléséhez a magyar nyelvtudásod már kevés..

lantraman 2009.08.05. 11:39:31

@magyar-magyar szótár: Én nem tartozok semmilyen általad vázolt csoporthoz, tehát, "a jöttök tik" nem stimmel!
Ez az igazi lövészárokásás: vagyunk "mi" a
mindentudó megmondóemberek,a Kávéházi Konrádok,az éceszgéberek, akik keverik a mély szart, akik ellenséget kiáltanak,és vagytok "tik"(mármint én),aki az ellenség, mert másképp látja a dolgokat. Én nem veszek gondolatokat, sem aoccsón, sem derágán, sem angróban.Nekem véleményem van,ami változik,és egyéni.
Nem is értem, hogy jött ide az egész kaszinós téma,de zűrzavarosra sikeredett,az antiszemita aduval ütni a környezetvédelmi kártyát, az totális képzavar!
Ha jól értettem az 1. részt, akkor Pesten v.mi tüntetők felborítottak 1 autót, senki nem szólt rájuk, csak nézte a sok újságíró+túrista, ők többen voltak, mint az autóborgatók? Addig, jó, míg többen néznek, mint borítanak? Legyen olyan világ, hogy ne legyen miért borítani! Passz.
J.P.II.hosszú pápasága alatt az egyház keményvonalas,dogmatikus,konzervatív vonala került hatalomra,minden területen.Ha neked ez imponál, ám legyen! Ratzinger, mint volt HJ tag, aki a Wermacht katonájaként hazánkban is harcolt, érthető, hogy kevésbé szimpatikus neked. Aki faji/vallási hovatartzásával henceg, az nem komoly ember."Aki nagyon magyarkodik, az nem nagíon magyar!"
Amúgy Te milyen tárgyat tanítasz?

lantraman 2009.08.05. 11:53:17

@ibusibus: Hogy Hitlert h-val írod, meg a draskovicsot d-vel, megértem,de ki lenne frko, akinek le kéne mondania?
Nyelvem hegyén a gondolat=képzavar
Ate bajodaz, hogy megpróbálsz választékosan fogalmazni, de sajnos a tartalom, és a forma nem alkot egységet, nyelvtani, és stilisztikai problémák miatt!
Írásod az aóccsón vett gondolatok sémáiból összehányt ,12 egy tucat maszlag!
Shalom!

Siegelinde 2009.08.05. 12:05:12

@lantraman: Könyörgöm: EGY nyelvtani problémát nevezz meg konkrétan az ibusibus írásában! Mert én akárhogy kerestem, nem találtam... :(

lantraman 2009.08.05. 12:11:06

egyszerűen ki lettek törölve a létből=germanizmus.
Tulajdonnevek helyesírása, vesszők, központozás.
Plebs-t nem jó, plebst jó.
Keress jobban, aki keres, az talál!
Shalom!

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.08.05. 12:42:07

@lantraman: [frkó ferike, a kisztitkár, aki ment de mégis maradt, vagyis gyurcsók barát, aki a nagy távirányítóvá vedlett hetek alatt.. (mellesleg a a hitlert és a draskovicsot a szövegszerkesztő is aláhúzta, szal, annyit el kell ismerjek, a szintjét elérted. A szal-t előzékenyen át is akarta írni szóvalra, de lebeszéltem róla - be kellett mennem a beállítások közé, h többé ne tegye: én döntöm el, hogyan használom a szavakat. A kisbetűvel írt nevek pl. utalások Nemecsekre.)

- germanizmus: hitleristákról volt szó, vágod?
- A plebs-t - nos ezen bevallom gondolkodtam, és nem igazán tudtam dönteni, idegen szó, prolit meg nem akartam írni, mert az nem teljesen ugyanaz, nincs benne a Rómára való utalás, ráadásul ott Máraira kellett volna hivatkoznom, akkor meg még hosszabbra nyúlik az egész, és tovább távolodunk a tárgytól.. A többi észrevételedre lásd a fentieket.]

Nyelved hegyén sok dolog, ebben biztos vagyok, ám nem csak kijelenteni kell, hanem érvelni is, itt viszont (szerintem) nemigen jeleskedsz. Kijelentesz, barátom, és nem érvelsz. Kijelenteni egészen apró gyermekek is tudnak, apró, gyermeki világukban már ott léteznek a felnőttektől lesett kijelentések, ám ezeket jobbára hangzat alapján válogatják, és soha nem állítanak érveket a kijelentéseik mögé (mindenesetre dicséretre méltó dolog, amikor kb. a témába illő kijelentéseket idéznek). Amikor aztán azt mondod nekik, oké, nézzük meg közelebbről a vitatott kérdést, boncoljuk fel vizsgálható részletekre, akkor azonnal jön az "uncsi" meg a "hosszú", sőt végső esetben a "zavaros".. Indok viszont soha. Ugyanis az indokok között igen gyakran szerepel az anyu-így-mondta, meg hasonlók, amik ugye nem érvek, ugyanis anyu is beszélhet hülyeségeket, egy kijelentés valóságtartalma független attól, ki mondta - és ezt tudják is a gyerekek, méghozzá személyes tapasztalatból. Ebből aztán világos, h jelentős részben egyszerű menekülések az ilyen típusú kijelentések, így is kell kezelni őket. Részemről általában igyexem legjobb tudásom szerint megvilágítani az adott dolog hátterét és környezetét egészen odáig, h elhelyezem nekik a dolgot a világban: hogyan kapcsolódik, illeszkedik a valóságba, honnan jött, milyen okok, erők ébresztették a jelenséget. Ide pedig érvek kellenek: állítások, amiket vizsgálni lehet..

Legalább a felsejlett képzavart beidézhetted volna, h legyen mire reagálni, ám ez (is) elmaradt, erre mondtam a fentieket: úgy maszlagozol, h hatalmasat puffantasz a semmibe (nyilván élvezed a pukkanást).. Nincsen lába a kijelentéseidnek.

Siegelinde 2009.08.05. 12:48:41

@lantraman:
Jaj, még valami: a Piramis-átiratot nem én találtam ki, egy barátunk szokta énekelni mikor berúg, gitáron kísérve önmagát. Ezt a barátunkat egyébként nagyon szeretjük. (De télleg.:))

Tudok másikat is, ezt a gimiben énekeltük 16 éves korunkban (mentségemre szól h én akkor még azt se tudtam, mi fán terem ez az egész).

Az "Éjjel az omnibusz tetején" dallamára kell dúdolni. Azt mondja:

"Éjjel a Tigris-tank tetején
Emlékszel Fricikém
De csuda volt!

Lenn dübörögtek az SS-ek
Felettünk nevetett
A telihold

És miközben átrobogtunk Budára
Néhány zsidót bedobtunk a Dunába
Éjjel a Tigris-tank tetején..." stb.

Siegelinde 2009.08.05. 12:51:47

@lantraman: sztem a "plebst" úgy szar ahogy van!:))))))

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.08.05. 13:00:08

OFF
Különben mindig is pocsék voltam nyelvtanból, de lám feltalálták azóta a nyelvi eszköztárat és íme szorgalmasan helyettesíti Marika nénit - ráadásul nem is utál nyakasságom és pimaszságaim miatt, csak gépiesen aláhúzogat.. - ugyanakkor viszont van annyira "intelligens", ha azt mondom, h a soxor is szó (Mézga Géza dolgozata óta), akkor elhiszi, és nem pofázik vissza.. ON

magyar-magyar szótár 2009.08.05. 13:15:07

@lantraman: Sajnálkozásomat fejezem ki a "tik" miatt, ööö, hát a parton sokan döcögnek le s így szemre egy az ütem. tudom, hogy otthon mindenki egyedül, a négy fal között döntött...
Voltam bótos is és megtapasztaltam, hogy a falu különböző pontjain, nem egyszerre, hanem úgy, hogy a bolthoz érjenek oda egyszerre, jutott eszükbe, hogy mit főzzenek, na mit, káposztás czvekedlit. Mindegyikük SAJÁT döntése volt, de egyszerre jöttek.
Ezt mostanába tássadalomcuccjológijusok tárják fölfelé, hogy mire reakció ez, már olyat is olvastam, hogy ezek a sajátgondolataid kata.. vagy tatarizátorok vagy mik, traszformálják a.. amit generáltak a szuperkommunikátorok, azok.

Így értem én is, hogy éppen nekik jó és kedvez ez a beszéd.

magyar-magyar szótár 2009.08.05. 13:22:14

@Heyd Richard: Váncsa a legokosabb magyar, a legműveltebb, több témakörben verhetetlen. A Heti Hetest ritkán nézem, mert sajnálom a nyomorultakat, akik az otthon vérizzadt poenjaikat olvasószeművegben "riposztolják". De , ha jól emlékszem, éppen Váncsa, aki nem erőlködik, hanem csuklóból. Jó, hát unalmas, hogy feszt báyerozással paszományozza a vezércikkeit, mintha Bajomi Lázár Péter-formátumúként erre szorulna, de hát istenem, van, akinek a lehellete vastag... vagy rosszul választ nyakkendőt, Váncsa se hibátlan, de szerintem ő a legnagyobb magyar most, aki még okos is egyben. Jó, hát mizantróp, de 60 éves kor után a legjobb főpincérek is elkezdik úútáni a vendégeket...

lantraman 2009.08.05. 13:32:26

@Siegelinde: Ha ilyen beállítottságúak a barátaid, hogy akasztott ember házában kötelet(úm.hébernél szappanfőzőt)emlegetnek,akkor jó nagy parasztok lehetnek! Persze, embert barátjáról...
Viszont ha rendszeres program,hogy gitárzenére fenyegetőznek,akkor mindig jön a sírógörcs? Abba kéne hagyatni az alkesszel a zenés félelemkeltést, vagy megtanítani neki a 2. dalocskát, hátha az jobban tetszik,hiszen vidám kis nóta!
Oviban kerülendő: "Volt egyszer egy kemence, belebújt a kis Bence"
A plebst a jó, okoska!

lantraman 2009.08.05. 13:45:16

@ibusibus: Olvasd már el, hogy miket írtam, nagytudású!
Mit érveljek azon, hogy mit NEM írtam?
Azt, hogy , mi a képzavar abban, hogy nyelved hegyén sok gondolat,egyszerű leírni:fizkai helyen (nyelveden)nem lehet elvont szellemi dolog(gondolat).
Így írj magadról: "nyelvem hegyén sok szarcsimbókos nigger ánusz" és akkor minden O.K.!
Shalom!

magyar-magyar szótár 2009.08.05. 13:47:21

@lantraman: Készítettem, neked is ,szívküldit, meg Sieglindének is, meg mindenkinek. ( A baobab...)
A zene a legjobb gyógyszer, majd meglátjuk, neked ez használ-e?
Nekem bejött.

lantraman 2009.08.05. 13:50:01

@magyar-magyar szótár: Bezzeg,ha bélszínt vettek volna, vagy törtaranyat, még mindig szatócskodhatnál!
Kifúrtak a fasisztoid kisnyilas multik,vagy hogy lettél cigányoktató?
Még mindig nem írtad meg, hogy mit tanítasz a romáknak!

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.08.05. 13:50:38

@lantraman: Aszt az érveket meg a logikai kapcsolatokat megint lenyeste a kutyafattya elnyomó blogmotor, mi? :D Azt a betyárját neki..! Csípőből ítélkező, behatározós egy rusnya állat ez a motor, wazze, mindig lecsapja az indoklásokat az ember hozzászólásaiból.. +!%/=!!

"Viszont ha rendszeres program,hogy gitárzenére fenyegetőznek,akkor mindig jön a sírógörcs?" - nem. XD
"Volt egyszer egy kemence, belebújt a kis Bence" - miért lenne kerülendő?
"A plebst a jó, okoska!" - ezt mire alapozod?

lantraman 2009.08.05. 13:53:03

@magyar-magyar szótár: sajnos ,ebből semmit nem értettem!

lantraman 2009.08.05. 14:02:42

@ibusibus: ezt neked írtam? Azt hittem a Sieg Heil indének!
Kis Bence: félelemkeltő!Az egyszerű gyerek értheti úgy, hogy a kemence Buchenwaldban volt, a ki Bencét Kohnnak hívták, és azért bújt bele, mert a nácik azt parancsolták!

Azért ez a jó, mert nem kell kötőjelet tenni, mert nincs rá szükség ebben az esetben, sőt írhatnád úgy is, hogy "plebszt" , úgy is jó lenne. Magyar Helyesírás Szabályai.

Siegelinde 2009.08.05. 14:08:51

@lantraman:

"Ha az idegen írásmód szerint írt szó végén néma betű áll, illetve az utolsó kiejtett hangot a magyarban szokatlan betűcsoport jelöli, akkor a toldalékot kötőjellel kapcsoljuk a szóhoz:

Netscape-et, Netscape-pel, Office-t, stb.
Egyéb esetekben a toldalék általában közvetlenül kötődik a szóhoz:


Linuxot, Linuxszal, Windowst, Windowszal, Windowsban, Macintoshsal, promptot, prompttal, Explorert, Midnight Commanderben, Emacsben, Emacsszel, floppyt stb."

Senkinek sem volt igaza, sztem se a "plebs-t", se a "plebst" nem jó, hanem "plebset". A fentiek alapján sztem.

Siegelinde 2009.08.05. 14:14:13

@lantraman: A kis Bence nem félelemkeltő, mert sem "zsidó", sem "égetés", sem erre utalás nincs benne. Légyszi ne magyarázz belém olyasmit, amit nem gondolok.

A plebshez sztem kell az e betű, de nyugodtan idézd a Magyar Helyesírás Szabályainak megfelelő passzusát, ami ennek ellentmond. Drága barátom. :)

Siegelinde 2009.08.05. 14:16:33

@lantraman: Állj senki ne mozduljon! Hogy jutott eszedbe ez a névferdítés? A Sieg Heil Linde? Magadtól? Komolyan kérdezem, irónia nélkül most.

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.08.05. 14:29:23

@lantraman: "Azt, hogy , mi a képzavar abban, hogy nyelved hegyén sok gondolat,egyszerű leírni:fizkai helyen (nyelveden)nem lehet elvont szellemi dolog(gondolat)." - nos, ez szimpla badarság. Nyelvem hegyén lehet egy gondolat amit pillanatnyilag még nem tudok megfogalmazni. Ez tök alapvető magyar szókép, nyugodtan megtanulhatod, a magyarul beszélők értik. Ha nem tudod értelmezni, akkor inkább ne használd, úgy nem árulod el a tudatlanságod.
Kezdem gyanítani, h a szókép fogalmával sem vagy 10tában, így a képzavar is találomra pufogtatás a részedről: jól hangzik, a felnőttek használják (csak azt nem tudod, mire)..

"@ibusibus: ezt neked írtam?" - nyilvános blogba írtad, ha nem tűnt volna föl, segítek.. XD

A kis Bence jóval a náci emberirtás előttről eredő mondóka, nincs köze a kettőnek egymáshoz. Mórickának pl. bizonyára a baszás jut róla eszébe, valakinek meg a népirtás.. ez utóbbi szerintem beteg, bár Móricka sem tök oké.. ;)

Asszem, legközelebb is plebs-t írnék, szerintem jobban közvetíti, mire gondoltam.. elmagyarázzam?

lantraman 2009.08.05. 14:38:28

@Siegelinde: Így legalább van értelme!
MHsz, 2008. kiadás, 123.old.
Lehet benne félelem bőven, pl. ha így nézzük: input kis Bence-output szappan.
Az igaz, hogy a Bence nem tipikus zsidó név, de biztos kikeresztelkedettről van szó, hisz a 3. zsidótörvény őket is érintette!
Hogy tetszett a Fekete Pákó Band a szívküldin?
Ismert brit fasiszta színész: Jude Law, aki akkora antiszemita, hogy nevében is a kirekesztést propagálja! (zs.törvény)
bojkottáljuk őt!

lantraman 2009.08.05. 14:50:19

A kis Bence jóval a náci emberirtás előttről eredő mondóka, nincs köze a kettőnek egymáshoz. Mórickának pl. bizonyára a baszás jut róla eszébe, valakinek meg a népirtás.. ez utóbbi szerintem beteg, bár Móricka sem tök oké.. ;)
Kérlek, jelöld meg a forrást Bence ügyben!
Móricka pedig eredendően zsidó karakter, tehát ha neked ez nem o.k. akkor antiszemita, büdös patkány, köcsög, fasiszta, nyilas, homofób, beteg pedofil állat vagy+ tetves is!
Légy szíves, kímélj meg a magyarázataidtól,rájöttem már, hogy filológiai, és egyéb ismereteid a világról sokszorosan felülmúlják az én tudásomat, te mindent tudsz,írásaidból kiérzik, hogy rengeteg klasszikust forgattál, nemhiába, valóságos Cato vagy, te igazi polihisztor!
Azért küldj egy képet, ha mégis kipróbálod a fekete ánuszokat!

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.08.05. 15:00:20

@lantraman: He-he, elzsibbadt a búrád, mi? Csak nem bírsz csámcsogás nélkül meglenni, aszt most potyog a pofádon a zaba.. XD

E' van, öcsi, de nem kell elkeseredni. Kis gyakorlással, meg lehet tanulni emberként is viselkedni, ha meg nem megy sehogy sem, ott a törzskocsma, ott beveszik ezt a stílust is.. Vannak a neten is helyek, ahol még akár sikered is lehet a gusztustalanságokkal, műveletlenséggel, asztalnál fingással, stb. Ez azonban nem az a hely - érted: a siker elmaradt.. nincs taps. Bocs.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.08.05. 15:07:21

@lantraman: nabassz

kútúrembörök erre mán csak köpnek

pfüj...

lantraman 2009.08.05. 15:12:40

@ibusibus: Az asztalnál fingást, meg a többi dolgot meghagyom neked,biztos jobban megy, mint minden. Kocsmába nem járok.
Szóljál, ha sikerült megtanulnod emberként viselkedni, még nagyon messze vagy te attól, öcsi!
A tapsodra nincs szükségem. Ha azt hiszed, hogy te roppant eredeti, és igen-igen okos ember vagy, aki jól bebizonyított valamit, kihasználva szellemi fölényét, akkor tévedsz, te kis okostojás!
Azt bizonyítottad, hogy okvetetlenkedő, mitugrász maszturbátor vagy!
Ciao!

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.08.05. 15:16:17

@lantraman: nefossá, nem a bazmegolással van bajom
basszameg.blog.hu/

hanem a piti rosszindulattal

Siegelinde 2009.08.05. 15:27:31

@lantraman:
A Siegelindének (vagy Sieglindének) így is van értelme, Siegmund és Sieglinde a Nibelung gyűrűje c. Wagner-opera szereplői. Hogy Te is tudjad.

A zene tetszett a szívküldin. Miért rögtön a bőrszínük tűnt fel Neked?:)

A fiamat Bencének hívják. Mily ördögi egybeesés.

Jude Law-t szeretem és eszembe nem jutott róla ilyesmi. Újra mondom: ne magyarázz belém dolgokat. Nem érted, hogy az zavar, ha konkrétan beígérik a családomnak az égetést? Hogy nem lehet ezt érteni? Újra kérdem: neked hogy esne ha azt mondanák: add ide a fiadat, megsütjük?

A műveltségről: szerintem is vaktában pufogtatsz, pl. azért nem kértem, hogy fedd fel az ibusibus kommentjében a STILISZTIKAI hibákat is, amit említettél, mert biztos, hogy nem tudod, mi a stilisztikai hiba. Vagy nem jól tudod.:)

Miért emlegetsz mindig fekete ánuszokat. Ez tényleg nem érv. Amikor kifogysz az érvekből akkor ezzel vagdalkozol. Mire jó ez?

Siegelinde 2009.08.05. 15:30:11

@magyar-magyar szótár: Ne haragudj (tudom, gyerekes dolog), de én nem akarok a Lantramannal egy szívküldit kapni. Mer nem szeretem őtet amióta hülye picsának nevezett. És előtte sem szerettem :(

A zene különben tetszett.

lantraman 2009.08.05. 15:42:10

@Siegelinde: Most akkor barátotok gitározta ezt a dalt részegen, vagy idegenek acsarogták direkte szegény gyereknek?
Ha idegenek voltak, fel kell őket jelenteni, ha "barát" akkor nem is barát...
Nekem semmi bajom nincs veled,sem a fiaddal,(szép neve van, igazi magyar)
senkinek nem kívánom, hogy megégessék, vagy ilyennel fenyegessék!
Fekete ánusszal vagdalkozni: ez az igazi képzavar!

A zene tetszett a szívküldin. Miért rögtön a bőrszínük tűnt fel Neked?:)
-mert a szöveget nem értem!

Ha nem lesz közös szívküldink, hát nem lesz, nem szeretsz, elmehetsz!
Mégegyszer: ha megsértettelek valamivel, akkor elnézést kérek!


Bocs, ha megsértődtél, majd mege

Siegelinde 2009.08.05. 16:34:24

@lantraman: A dalt a barátunk gitározta részegen. Már a gyerek születése előtt is szokta bulikon. De mikor a gyerek 10 éves lett, egyszer meghallotta és sírt. Idegenek nem acsarogták.

Csak te meg kiakadtál azon h én miért vagyok kiakadva emiatt a dal miatt. És gúnyosan leírtad a folytatást. És az egész dolgot bagatellizáltad és hülyének tartottál engem azért, mert ez engem zavart.

És évekig nem volt semmi más disszonáns hang ezügyben, csak ez az időnkénti részeggitározás, ami a férjemet nem zavarta és senkit sem zavart szemmel láthatólag, csak engem.

De az utóbbi években megszaporodtak az ilyen jellegű beszédek, könyvek jelentek meg (pl. Tarnopolból indult el c. mű Dövényi Nagy Lajostól, stb.), nyilatkozatok, kurucinfo és csomó egyéb oldal született ahol megy a gyűlölködés.

A bocsánatkérést elfogadom...

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.08.05. 16:37:34

@lantraman: erre: "Sieg Heil Linde"

gyerekes, piti és gusztustalan

lantraman 2009.08.05. 16:50:59

@A Hannibal Lektűr-attitűd: tőled is bocsánatot kérek, bazmeg örűjjé!
Amúgy meg: Sieg heil INDE! csak 1 l-lel!

lantraman 2009.08.05. 16:53:05

@Siegelind : Örvendek, téma lezárva részemről!

Siegelinde 2009.08.05. 17:35:58

@lantraman: Hannibaltól elég ocsmányul kértél bocsánatot. Ha tőlem is csak ennyire őszintén, akkor inkább hagyjuk...

Egy másik barátom, aki tényleg szélsőjobbos (mit csináljak, nekem ilyenek jutottak...) nevezett el Sieg Heil Lindának viccből, azért kaptam fel a fejem a névre. (Tőle nem veszem rossz néven, mert tudom, hogy szeret.)

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.08.05. 20:17:36

IN MEMORIAM DR. K. H. G.

- Hölderlin ist ihnen unbekannt? - kérdezte dr. K. H. G., miközben a lódögnek a gödröt ásta.
- Ki volt az? - kérdezte a német őr.
- Aki a Hyperion-t írta - magyarázta dr. K. H. G. Nagyon szeretett magyarázni. - A német romantika legnagyobb alakja. És például Heine?
- Kik ezek? - kérdezte az őr.
- Költők - mondta dr. K. H. G. - Schiller nevét sem ismeri?
- De ismerem - mondta a német őr.
- És Rilkét?
- Őt is - mondta a német őr, és paprikavörös lett, és lelőtte dr. K. H. G.-t.

lantraman 2009.08.06. 07:44:11

@Siegelinde: Örvendek, téma lezárva részemről!

magyar-magyar szótár 2009.08.06. 10:30:44

@lantraman: Mussolini www.youtube.com/watch?v=wTn7xR7fIjc
(és még 14 részben a folytatás a YT-n)
Sajnos a fatengelyesemről nem látok video-t, csak az urlt tudtam idekoppintani.
De majd belekukkantok jobb gépről...

ekkerjoz 2009.08.06. 18:49:49

Api, nagyon jókat írsz itten az utóbbi időben, szeretem nagyon.
Nincs mindig netem, az Isten háta megett, de olvasom ám a blogot.
A Pápa Őszentségén nem köllött volna élcelődni, a katolikusok nagy családja ezt nem veszi jónéven.
De minden más sort bírtam.

magyar-magyar szótár 2009.08.07. 05:42:37

@ekkerjoz: Neked is megemlítem külön, hogy a szavaknak TÁRja ez, ezek nem az én szavaim a pápára, hanem Nemzetünk Legüdvösebb Ifjaié, F[ö] betűvel kezdődőt akartam beverni [idéznig, de egyszerűen nem vitt rá a lélek, pedig nem kéne romantikázni.
A saját véleményemet leginkább a kommentekben lehet olvasni. Néha magammal sem értek egyet mindig.

Más, maszek, szeretnék írni neked egy levelet.. illetve írtál nekem a magyarszotar postafiókba, amibe be se tudok lépni, mert elveszett a kódja és még az elfelejtett jelszó se segítség, egyszerűen nem tudom megnyitni. Légy szives, nyomj egy @t a szobavan-kukac-gmail-pont-com címre, köszönöm!

Siegelinde 2009.08.07. 10:34:41

Érdekes, hogy sokan úgy értik, mintha @magyar-magyar szótár: saját véleménye lenne amit a pápáról írt. Én nem vagyok egy szemfüles észkombájn, de még én is észrevettem, hogy mások meglátása volt az (gondolom azoké, akiket jógyerekeknek nevez) és ő elítélte ezt a nézetet.

@lantraman: nahát, milyen régi emlékeket idézel fel. Sokat hallgattuk ezt a számot mikor a gimiben punkok voltunk.:))))

A pápával az a bajom (lehet h ezzel megint beletschápok a letschóba), hogy ellenzi a fogamzásgátlást és az óvszerhasználatot (AIDS-től sújtott országokban is).

Katolikus egyetemünkön azt tanították hittanból, hogy 1.) csak a házastársunkkal élhetünk nemi (házas) életet és 2.) aki homoszexuális, az akkor jár el Istennek tetszően, ha EGYÁLTALÁN nem él nemi életet. Én ezt embertelen elvárásnak tartom (az utóbbit, az előbbit meg fölöslegesnek).

Az egyetemen két paptanár volt. Mindkettő kitűnt a tanári karból azzal, hogy merevek, feszültek, idegesek voltak, durván beszéltek időnként a hallgatókkal. Az egyik ráadásul nős is volt, lévén református, ennek ellenére az óráin állandóan a szexről beszélt, persze vallási szemszögből, de minden mondatán átsütött, hogy ez mennyire foglalkoztatja. A másik meg később kiugrott a papságból és elvett egy elvált nőt egy gyerekkel.

Szerintem ez azt bizonyítja, hogy a katolikus egyház hozzáállása a nemi kérdésekhez maradi... én nem a promiszkuitást propagálom, csak azt várnám az egyháztól, hogy derűsebb, emberibb, türelmesebb és életpártibb legyen.

Siegelinde 2009.08.07. 10:39:24

@ibusibus: @A Hannibal Lektűr-attitűd:
nagyon tetszettek a hozzászólásaitok és mélyen egyetértek velük. Köszönöm, hogy olvashattam őket.

Lev Alekszejevics Nyunyeszkij · http://evacuo.blog.hu/ 2009.08.07. 12:04:28

@Siegelinde: na mármost elvárni ugye azt könnyű, én is szívesen várom el a MÁVtól hogy minden ratyi koszos vagonukat csillivilli új szuper csodajárgányra cserélje le, ahol minden ablak mintha nem is létezne oly tiszta, de kissé igazságtalanság lenne. ugyanígy az egyházban sok vén, kiöregedett vélemény lötyög még és sok öregember, akik változni már nem nagyon tudnak és nem is az ő hibájuk. mert új kispap meg ugye egyre kevesebb megy, és elnézve őket időnként mondjuk körmenetnél, hááát...plusz hozzávehetünk egy nagy, régi típusú és erősen köhögő szervezetet, aminek tagjait elvekben az erkölcs is köti, tehát csak úgy nem lehet rendet vágni-nehéz kérdés és probléma, na.
egyébként a pápa véleményét a fogamzásgátlásról érdemes egészben elolvasni, mert "ne hasznájjad mer az bűn"-féle dolgokat csak a harsogó és hozzá kajánul vigyorgó kritikusai szerint mond...

Siegelinde 2009.08.07. 13:17:23

@Borzavár neves történetjének krónikása: sajnos nem olvastam a pápa teljes véleményét saját szavaival.

De nem úgy van, hogy ő tiltja a fogamzásgátlást úgy ahogy van, sőt az önkielégítést is?

Lev Alekszejevics Nyunyeszkij · http://evacuo.blog.hu/ 2009.08.07. 17:20:24

@Siegelinde: azt nyilatkozta ha jól emlékszem, hogy nem támogatja a fogamzásgátlást, de még a kisebbik rossznak tarja az HIV-fertőzés mellett, és bár fogamzásgátlásnál jobb módszernek tekinti a szexuális élet rendezését, de ugye az AIDS mellett elfogadható alternatíva
ebből persze a legtöbbeknek az első tagmondat jött le

ekkerjoz 2009.08.08. 04:48:09

@magyar-magyar szótár: Api, nekem tiszta, hogy idézted a véleményt, de az átlag címlapolvasók (vö: trollok) tőled halották először becsmérelni az öreget.
Levél ment.

magyar-magyar szótár 2009.08.08. 07:27:57

@ekkerjoz: Igazad van, és ráadásul van megfelelő megoldás, úgyhogy máris alkalmazom! Bocs...

Siegelinde 2009.08.09. 18:33:17

@Borzavár neves történetjének krónikása:
De... a szexuális élet rendezése sztem még nem oldja meg a fogamzásgátlást... mert hiába vagyok én monogám, ha nem szeretnék a házasságomban 12 gyereket szülni... akkor valahogy csak kell aztat a fogamzást gátlani, nem?:)

lantraman 2009.08.13. 16:10:21

vagy coizus interruptus, vagy anál, vagy csak cigi!

fruttipapir 2009.08.13. 16:26:52

Lantraman :Ja.
"Vonulj kolostorba Ophélia."

Oszt jóvan.

lantraman 2009.08.13. 19:37:56

@Bóvica: valójában ez félrefordítás: az akkori angolban a " go to nunnery" nem "kolostort" hanem bordélyházat jelentett, tehát Ophéliát kurválkodásra
biztatták, gúnyolódva!
Nem hallgatott a jó tanácsra,meg is lett az eredménye...
Szerintem egy kis seggbebaszásból nem lesz ekkora kalamajka..
Papok is csinálják egymásnak, meg gyerekeknek is, akkor biztos istennek tetsző dolog! (szopás dettó)

Siegelinde 2009.08.14. 11:27:56

Amúgy szerintem bármelyik pápánál/egyházi vezetőnél tiszteletreméltóbb ember volt pl. Albert Schweitzer. Aki európai hírű orgonaművész és egyetemi teológiai igazgató volt, majd 30 évesen otthagyta kényelmes állását, orvos lett és Afrikába ment gyógyítani.

magyar-magyar szótár 2009.08.14. 13:06:44

@Siegelinde: Pápák és más büdöskatolikus górék, mert doktoráltak teológiából, tehát kötelezően fújják, egyébként pedig mindenki, aki olvasta az evangyéliumokat, egyenesen Jézustól tudhatja, hogy ez így is van:A. Schweitzer tisztelendőbb a pápáknál. Jézus nem Péter lábát mosta meg, hanem MM-ét, persze e képnek teológiai értelme van. Jézus original version-je reformszándékkal mosta MM lábait meg, ugyanis a zsidó főpapok, bár dugtak prostituláltakat, egyébként azonban tisztátalan bűnösöknek mondották őket. Jézus viszont el kívánta törölni ezt a [könnyebségért írom: farizeus szemlélete]t .

Az azonban, hogy a fiak nem felelnek apáik bűneiért és az apák a fiaik bűneiért valamivel régebbi passzus. Ennek ellenére pl a Borgia-pápa miatt fikázzák (egybe az egész pápabrancsot ugye) Wojtylát és így tovább, azért Schweitzer és Wojtyla már megférnének egy kispadon.

A zattejistákokoknak nem elég egy brancsból néhány tucat Igaz Ember, ők seprik mindet kifelé, a búzát az ocsúval, és erre biztos van is valami erkölcsi igazolásuk ;)

Siegelinde 2009.08.14. 13:36:34

@magyar-magyar szótár: Sajnos nemtom ki az az MM.:(

Nem a Borgia-pápa miatt fikázom egybe mindet. Hanem mert úgy gondolom (és nem ateista vagyok, hanem agnosztikus), hogy a pápák fenn ülnek egy egyházszervezet tetején és reprezentálnak meg igazgatnak. És politizálnak. És mivel politizálnak, óvatosan fogalmaznak. Vagyis politikusok. De a gyakorlatban mi az a jó, amit tesznek?

Valószínűleg műveletlen vagyok ebben a kérdésben, nem tudom h Wojtyla miket tett felebarátaiért... de pl. a Mit brennender sorge c. enciklika (sajnos nemtom melyik pápa adta ki:()tartalmaz, az sztem az óvatos politikus fogalmazás jó példája és csak a hívők védelmében szólal fel. Nem az összes háború sújtotta ember védelmében.

Szóval nem mosom egybe apák és fiak vétkét, nekem nem egyes pápákkal, hanem a pápaság intézményével lenne az a gondom kissé, hogy mindig csak beszélnek, de a gyakorlatban semmit nem tesznek. Schweitzer meg elment és a gyakorlatban operált és minden pénzét erre költötte, meg a Nobel-díját is, sőt, még kéregetni is hajlandó volt a célra.

És ha én a pápaságot kritizálom valamiért, akkor meg engem mindjárt egybemosol a "liberálisokkal", ami a te szóhasználatodban, ha jól csalódom, pejoratív? :)

Én nem vagyok művelt, nem sokat tudok a pápákról, ezért lehet, h csomó jó dolgot tettek, amiről én nem értesültem :(((

Siegelinde 2009.08.14. 14:21:51

@lantraman: Mondjuk ebben van sok igazság... :)

Siegelinde 2009.08.14. 14:22:29

@lantraman: Mármint ami bóvicának írtál

lantraman 2009.08.14. 16:57:19

@Siegelinde: Basszatok ám nyugodtan, végülis kit érdekel, hogy mit mond a pápa, lopni sem szabad, aztán....
Nálatok úgyis csak 50% az érintettség pápaügyileg!

Siegelinde 2009.08.14. 17:22:25

@lantraman: Az én hibám, hogy hozzád szóltam. Próbáltam veled normálisan beszélgetni, de nem lehet, mert nagyon durva vagy. Úgyhogy be is szüntetem.

lantraman 2009.08.14. 18:53:41

@Siegelind Én csak ötleteket adtam ahhoz, hogy a kecske is jóllakjon s a káposzta is megmaradjon!

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.08.21. 13:24:02

Abban nagy az igazság, h amit a pápa mond, az csak és kizárólagosan a katolikusokra vonatkozik (a többi ember számára bakfitty), az meg mindenkinek saját döntése.
süti beállítások módosítása