2009.03.12. 06:36
bürokrácia
bürokrácia – a francia bureau szóból. Hivatalnokszobák hatalma. E kifejezéssel a faszari, lélektelen, rövidlátó, irígységben frusztrált, lélektelen, stíluson és formán lovagló, lényegében önmagáért való, önmagát látszatfeladatokban foglalkoztató, élősködő titkoshatalmi ágazatot illetik. Kasztszerű elzárkózásban a maga felől önmaga által táplált magas vélemény elbizakodottságában a valóságtól elidegenedve pedáns formaságoknak hódol, a népet büdösnek tartja, véle egylevegőt szívni finnyás, a társadalmi tömegek szükségletei iránt kevés érzékkel rendelkezik, ám elméletileg, mondhatni kurvára felkészült.
A bürokrácia számára kedvező viszonyokat az abszolutista állam teremt, ami az önkormányzatiságot felszámolja, az érdekviszonyokat a főhatalom irányába tereli, mely az adott földrajzi területen élő embersokaság ellenére és javaiért egyesül kamarillisztikus kormányzási formában, a demokrácia intézményrendszerének formai meghagyásával magasabb jólétre.
Míg a szajkómunkásság Szetey Gábor comingout-ját erre csörgette mogyoróként a hülyéneknézett népnek, addig ez a bájosarcú a jófiú A Struktúra [= a régi szocialistabürokrácia]lebontásán és újraépítésén serénykedett -majd az egyik általa szervezett ál-magáncég ál-meghívásának tett eleget.... Rajnai Attila ezalatt valószínű, Fülest fejtett, Kármán Irén pedig videózott.
A bürokratikus & spekulalista "államvezetés" , miután csődközeli állapotba kormányozta az államot, cinikusan a közép s alsóosztályokra rak még további adóterheket. A spekuláns, amikor spekulációjára rávilágítanak, akkor arra hivatkozik, hogy csak véletlenül tartózkodott a megfelelő időben a megfelelő helyen. ’álságban azonban –hacsaknem forintellenes spekuláns- bepipul és azt mondja, hogy a büdösajjasnép is veszítsen már annyit fajlagosan, mint ő (lex & jus-Demján).
A netokratív bürokrácia díszpintye volt Antal Dániel, a népszerű blogger és szinte alig ismert vasúti főhivatalnok. Az általa vezetett vasúti fő'ségség mintegy sóhivatalszerűen illeszkedett a MÁV és a Közlekedési Felügyelet meg a minisztérium háromszögelésébe. A bájosarcú fiú ártatlanul blogolgatva kopírozta a modern vasútiközlekedés zónijós lózungjait -miközben a felügyelete alá tartózó állami vállalatnál az egyik legkakisabb korrupciós ügylet, a MÁV-nak az ÖBB karmaiba passzolása szépen, csendben folyt.
Önmagában a MÁV 19 éves története alkalmas annak szemléltetésére, hogy a bürokrácia és a korrupció filemileországban hogyan dolgozik össze. Most pedig a szajkómunkásság az agónia tüneteit viszahazudja a betegség okainak, holott a MÁV-val ugyanaz történt, mint a szabadrablások időszakában a szocialista nagyvállalatokkal. Lényegében a privatizációja alkalmassátételére züllesztették le és lopkodták széjjel , hagyták pusztulni. Csak a teherfuvarozásban a gabonaszállítások közútra való "átirányítása" jól szemléltet. Közúti fuvarozócégek zsírozták a korrupt és bürokratikus rendszert , s trancsíroztatták széjjel teherautóikkal hazánk közútjait -a MÁV pedig elesett a belföldi fuvarjai javától...
Az netokratív bürökrata állam az adóbeszedésre koncentrálván kommandó-szerű erőszakszervezeteket épít ki. Ezen kommandó tevékenységét nevetséges agitációspropaganda programokban mosatja be agymosóbrigádjaival a társadalmitudatba –lásd Csillagszóró hadművelet, amiben sikerült 10ezer kiskereskedőt átlagosan 100-100ezer Ft-ra bírságolni, miközben a nagyhalak, akik milliárdos tételben csempésztek, bánthatatlanul lubickoltak a mérhetetlen és intézményesített korrupcióban. A bűnösrétegképzésben érdekelt hatalom annyira szövevényes szabályrendszereket konstruál , hogy lényegében mindenki bűnös lehet valamilyen formában, aki él. Kivéve a proletáriátust, azaz a szavazati joggal rendelkező foglalkozásnélkülieket, segélyenélőket és a bürokráciát irányító formánkívüli titkos hatalmi ágazat spekulánsait, akik szintén jogonkívüliséget élveznek és jogilag megfoghatatlanok. A szajkómunkásság máig érdekelt annak a történelmi hazugságnak a fenntartásában, hogy a proletáriátus , az a böcsülettel dolgozó munkástömeg.
A netokratív bürokrata netenlógó: ötletelgetéseit A Háló-ról copyrja, ahol mindenre és ellenkezőjére is található igazolás.
Magyarországon a korrupció intézményesített –jelentette ki Bokros Lajos 2007. április 25-én. Ezért szívta most meg jól és többcélúan…
A központosított bürokratikus állam túlfejlett vélemény és tudatformáló szervezet fölött rendelkezik. Miközben tehát szájával a bürokrácia ellen orál, aközben százkezével A Struktrá-t bár lebontja, de szintén államilag pénzelt, un Szetey-típusú részvénytársaságokba szervezi ki. A hagyományos tényfeltárás a lecsengett médiaháború eszköze volt. Ma már a gépbenyőtt nemzedéknek nem tényekre van szüksége, hanem a kommunikációs cél múltba visszahazudását nyalja be. Aktuálpolitikai szándékkal tehát pl Bokros Lajos 1996-os távozása elhazudható a róla elnevezett reformcsomag bukásának is , és belevarrható Sólyom László nyakába -ki a fene tud utánaguglizni 1996-os anyagoknak, papírt meg a kezébe se vesz. Hogy föllapozná a Népszabadság vagy az Élet és Irodalom vonatkozó folyamait? Ugyan!
A 2010-es választásokat az 1990-ben vagy azután született egymillió elsőszavazó fogja eldönteni. /Political Capital, 2007./
A netokratív bürokrata legfőbb ellensége az önkormányzatiság , vagyis a kollegialitás - ezért ezzel párhuzamos, un regionális hatalmi ágazatot épít ki, ami a demokrácia intézményrendszerei látszattá züllesztett intézményei felől megközelíthetetlen. Az önkormányzatokra állami -alkotmányban rögzített- feladatokat terhel, majd az államifeladatokat ellátó önkormányzati szervezet bruttó foglalkozatotti létszámát tanárostól, egészségügyi dolgozóstól, kórháziszemélyzetestől mindenestől élősködő tömegként állítatja be netokratív szajkómunkásaival. Miközben négy éve már a régiós szervezetek ezrével foglalkoztatnak léhűtőket. Egy-egy [nagy]régiós szervezet ezer főt foglalkoztat körülbelül, akiknek az égegyadta világon más dolguk nincsen egyelőre, mint az aktatologatás [=bürokratikus önfoglalkoztatás]. Az „önkormányzati reform” címen elhazudott demokratikus intézményrombolást csak az késlelteti, hogy a rövid időszakra, míg az államnak kéne finanszíroznia a felszámolandó rendszer intézményeit, nincsen pénz. Az állam titkos ésvagy informális finanszírozási rendszerében élősködő tudatformálók aztán közpénzekből mossák a társadalom tudatába az önkormányzatellenességet – holott az önkormányzatiság elve éppenséggel a „rencervátás” egyik talppillére lett volna.
A mai bürokrácia főelemei a minisztériumi brainstormingbrigádok és fiktív tanácsadócégek. A mindennapi ötletelés a mozgás látszatát kelti , mintha a reformok vágtáznának. Kéthavonta születik valami új irány –a végrehajtására aztán fütyülnek, vagy ami különösen perverz, a finanszirozást a helyiönkormányzatokra hagyják. A fiktív tanácsadócégeken keresztül történik a kiszervezett bürokratahad pénzelése. A minisztériumi brainstorminbrigádok ingyenötletekhez gyakran álpályázatok kihirdetése útján jutnak, a pályázatianygokat lenyúlják, majd a pályázatot valamilyen ürüggyel lényegében semmisnek nyilvánítják. Vagy a haverok, buli & fanta jegyében díjaznak. A minisztériumi dolgozók munkaidejét lényegében és teljességel az ötletgyártás köti le, a minisztérium vezetése szinte minden reggelre új-s új ötleteket követel, ezekből lesznek aztán néha a Reformok Üdve nemes ajakairól zengzetek, mely zengzetek végrehajtását (Új Polgárosodás, Patrióta Gazdálkodás) senki emberfia a szajkómunkásságból nem kéri számon…
A Szetey-típusú részvénytársaság lényege, hogy a minisztériumok "leépített" dolgozóilétszámát egy kvázi magáncégbe szervezik ki, mely „magáncégek” aztán „állami megrendelésekből dolgoznak”.
Az ötlet születése: Kóka János miniszterként kisérletképen a saját minisztériumában basszusgitározott oda A Struktúrának. Csakhogy a személyzeti munkával megbízott magáncég képtelen volt állami tisztviselők kirúgását szabályszerűen lepapírozni. Ezért Kóka a kirúgott Struktúra vén személyzetis nyanyáit próbálta visszahívni eseti megbízásra: papírozzák le szabályosan a kirúgásukat. A bürökratikus nyanyák nem ilyen szemérmesen titkolták véleményüket, mint én, affelől, hogy Kóka mit kapjon be, mennyire tövig. Ezen Kóka és Gyurcsány annyira feldühödtek, hogy az egész köztisztviselői kar szétbasszusozását tűzték ki célul -helyébe persze a saját bürokrataikus janicsárságukat beépítendően. A szarnak pofonadásban a látható Struktúra helyett ál-magáncégek láthatatlan légiója nyalja a spekulalista bürokrácia brand-jét. Most aztán elégedettek lehetnek a Felnőtt Bácsik, akik Gyurcsányt fölkészítették a Reformok Oroszlánnyának... Pl Vitányi tanár úr vagy a Kéri-Petschnig házaspár...
Ha három megye összdolgozói létszámát nettósítjuk, vagyis nem vesszük figyelembe az alkotmányban rögzített állami feladatokat ellátó, ám önkormányzati fenntartású intézmények, kórházak, iskolák, művelődési intézmények, múzeumok levéltárak dolgozóinak létszámát, akkor három megye dolgozóinak létszáma nem éri el a régiós hivatal mai dolgozóinak számát. Mely régiós hivatal egyébként lényeges feladat híján öngerjesztő álmunkákat végez. Fajlagosan persze jóval nagyobb költséggel, több gépkocsival, hiszen a területet be kell járni. Az elméletieskedő face-nyalók odáig züllenek, hogy már a rendszerváltás egyik haloványka eredményét vonják kétségbe , és lényegében a járások meg a tanácsok rendszerét kommunikálják új megfogalmazásokban "találmány"-ként, bár erre az épen "lebontás alatt és átépítés alatt álló drága állam"nak pénze nem is lesz... Valamint: a bontást a tetőn szokás kezdeni, nem az alapok kivésésével...
"Nem nyugszom, míg a tanácsrendszert vissza nem állítom!" - Thuma József államtitkár A Struktúra dísze bármelykormány alatt .
A bürokratikus állam adóbeszedési erőszakszervezete ismeri a vélelmezett jövedelem kategóriáját –de pl az offshore-cégek esetében nem alkalmazza, hiszen a magasabbjólétre egyesült főhatalom tagjai spekulációs pénzeiket offshoreizálják. Még a legbecsületesebb elavultkapitalista Dr Kapolyi szoci & áldemokrata vezér is offshoreizál. Annyi offshorecég-érdekeltség van Magyarországon, hogy akár vélelmezés alapján kivetett 10-100ezer Ft-os adók is szép summákat nyomnának bele az álomkasszába. Bürokratikus Államszervezetünk filemileországban, ha akar, akkor a zónijósnormákra hivatkozik, ha meg nem akar, pl akkor, amikor a minap a Zónijó harcot hirdetett az offshore-cégek ellen, akkor hallgat efelől.
Tipikus az, ahogy a spekulalista és bürokrata állam támadja a demokratikus intézményrendszert. A tudatbemosók és közpénzen tartott véleményformálók vezényletében maga a zistenadta nép köpködi legjobban a parlamenti demokráciát, az országgyűlési képviselőket, mintha maga a képviselő találná ki azt, hogy nem véleménye és ismeretei szerint, hanem a frakcióvezetés utasítására szavaz.
Országosan mintegy 400 un. „úniós tanácsadó” hűti a levet. Ülnek kis irodáikban, általában a szokásos bürokratikus munkaidőben, vagyis hajnali 10-től este 13 óráig, amikor is elmennek ebédelni és már nem mennek vissza halálraúnni magukat irodáikban. A 400 tanácsadó háromnegyede óhatatlanul is vidéken kénytelenkedik dolgozni, popsija alá Opel Astra osztályú kocsi téve –persze állami költségen. Még háromféle ilyen „szervezet” léhűtői élősködnek az államon –és mindegyiket a Takarékos Állam Reformja kihirdetése alatt szervezték. És ekkor álljunk meg egy pillanatra s főhajtással szolidár’junk mán a munkanélkül tengődő tényfeltáróújságíróink sorsa fölött. Vajh, miből élhet manapság szegény Rajnai Attila vagy Kármán Irén?
A bürokratikus intézményrendszer akkora kavart gerjeszt önmaga körül, hogy az átláthatatlan viszonyokban megfoghatatlanul bonyolultnak TEHÁT feltétlenül szükségesnek is látszik.
Legtermészetesebb, hogy ha a bürokratikus állam költségtakarékosságra kényszerül, akkor a bürokratikus szervezet lesz az, amit a „reformok” egyáltalán nem, vagy csak látszatszinten fognak érinteni. Vagy érintsék csak: a bürokratikus rendszer sárkányfogvetemény, „felszámolása” csak szaporítja.
A parlamenti demokrácia, a vélemény és sajtószabadság a bürokrácia ellensége. Ezért a bürokratikus főhatalom elsősorban a parlamentet és a sajtómunkásságot vágja zsebre.
A bürokratikus szervezet a kollegiális ellen hat: Szájával az önfinanszírozó önkormányzatokról beszél, cselekedeteiben azonban az önkormányzatiság elvét felszámolja, gyakorlását lehetetlenné teszi. A bürokratikus államszervezetben kifelé és lefeléható az információmozgás. A bürokrácia nem használja, hanem gyártja az információt. Nem az információ birtoklása adja a hatalomi pozíciót, hanem a megosztása. Szép példa erre az ingatlanadó ötlete, amikor a minisztérium leiratban kötelezte az önkormányzatokat a 100milliósnál nagyobb ingatlanok adatainak jelentésére. Olyan vidéki önkormányzatok kaptak utasítást a jelentés megtételére, melyek közigazgatási területén a legértékesebb ingatlan forgalmi értéke a negyvenmilliót sem érte el. A Budapesten lakó főhivatalnoknak esze ágában nem állt, hogy talán Kiskunistenmögén vagy Hajdaónetovábbon vagy Somogynekeresden nincsen is százmilliós ingatlan. Akkor hogyan férhetne az a magos hivatalnok esze ágazataiba, hogy Magyarországon egy ingatlannak legalább négy értéke van.
· 1 trackback 15 komment
Címkék: bürokrácia
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Konzervatórium 2009.03.12. 13:43:49
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ekkerjoz 2009.03.12. 07:27:02
Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal
Szabványügyi Hivatal
Szabadalmi Hivatal
Energia Hivatal
Bányászati Hivatal
Kutatási és Technológiai Hivatal
És ezek csak hivatalok, nem hatóságok.
Persze úgy csinálnak, mintha.
Egy ötlethez mindössze ennyi hivatalt kell ismerned, ha el akarod adni magad.
magyar-magyar szótár 2009.03.12. 07:49:41
2009.03.12. 11:13:03
Ez sokszor el van dugva, de én csak 10 percig böngésztem, és már így is szódabikarbóna kellett.
(bocs hogy nem írok linket, egyrészt túl sok van, másrészt így izgalmasabb lehet)
magyar-magyar szótár 2009.03.12. 13:44:46
Szó volt arról, hogy a magántőke bevonása esetleg ellene hathat a bürokráciának. Az iklyen ábrándozó donkihótéknak javaslom ENI [TIGÁZ] és E.On rész-számlák tanulmányozását. A burzsujok mitse voltak képesek csökkenteni azen "szolgáltatók" bürokratikus rendszerein. Valamint a számlák matematikailag értelmezhetetlenek. ( Vö a bankok előtörlesztések esetén alkalmazott "képleteivel")
szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.03.12. 14:03:15
amikor Lendvai anyó a lélegeztetőgépekről kárált, azokra gondolt... nem a csecsemő-eü. cuccaira, dehogy: hanem a csecsszopó "értelmiség" státuszait adó intézményekre...
Dr. No 2009.03.12. 14:16:48
Szótárban talán ne használjunk ilyen kitalációkat.
2009.03.12. 14:54:24
Talán még sőtebb emlékezetem szerint az, amikor nagy fogadkozások voltak, hogy a gubancos ,átláthatatlan, ellentmondásokkal teli törvényhalmazt majd mostan rendbe tesszük.
Eszembe nem jutna dícsérni a régi törvénykatyvaszt, de ami most van az...inkábbnem minősítem, mert kimoderál a billentyűzet.
Nem igazán tudom, hogy miért is jutott ez eszembe.
Izet 2009.03.12. 15:40:03
Crouch 2009.03.13. 00:42:32
Mondjuk az önkormányzati rendszer is úgy rohad ahogy van a hibás feladatelosztás miatt. Egyébként várom már az új közig. szintet a megye, régió, település, kistérség, település szint mellé. Mondjuk szuperrégiók?
magyar-magyar szótár 2009.03.16. 08:05:45
Ön kedves doktorom, vélem, a mai kamarilla híve (Gyurcsány, Szilvásy, Draskó, Bajnai) s ezért nem kellemes önnek a téma.
bunko_jobbos 2009.04.08. 19:19:11
Egyébként tanulságos az, ahogy az önkormányzati rendszert támadják: nagyon drága ez a sok (paraszt) önkormányzat, kevesebb kellene belőlük.
Szerintem meg az önkormányzatokat meg kellene erősíteni (lásd történelmi alkotmány), és ezt a sok szarházit kellene leépíteni.
Szerintem nem sokáig fogják húzni. Max. jövő nyár, akkor röpülnek. Esélyegyenlőségi Hivatal (mondjukpont ilyen nincs, de még lehet), stb.