bűnbak kecskebak, melyre az engesztelés napján a főpap ráolvasta Izrael bűneit, majd kiűzték a pusztába .

A Biblia ószövetségi részének szövegei is viszonylag újkeletűek. Már az írásbeliség korában rögzítettek szájhagyományokat. Hogy fiatal, abból is sejthető, hogy éppenséggel a színlegi patriarchátus jogialapját veti meg a fölszámolt matriachálison. (Azért a jiddische mamék, ám a sabré-k nemkevésbé, máig gyakorolják az ősnőiség hatalmát. Teszemazt az izraeli politikára közvetlen befolyással a Magyarországon méltatlanul keveset emlegetett béketüntetéseikkel.)

A bűnbakképzés –és keresés ősi emberi lelkimotívum. Állatoknál is megfigyelhető. A vörös csirkék a fehér társukat halálra verik s viszont, fehérek között nemsokáig húza a vörös, hacsaknem bio. Mert akkor fürgébb, még viszonylag repül, s ha teheti, megszökik.

Sejtésem szerint az ősi nomád pusztákba még nem valami háziasított állatot, inkább egy fölösleges, ételpusztító idősebb férfitársukat kergették ki a történelem (és bevettvallás) előtti emberek –a bűnbak már csak afféle dublőre lehetett az eredeti verziónak.

Az emberiség mindig szivesen tolta át szegmenseire, kisebbségekre bűneit. Az idegen szeme hamarébb észreveszi azt, ami mellett a helybenlakosk fásultan elmennek, fölkapja, megtisztogatja s haszonnal eladja: ez aztán irígységbe frusztrálja a többségieket. És ha rosszul megy a többség boltja, igyekszik bűnbakot keresni ehhez a kisebbségből, ami frusztrálja őket amúgy is. Teszemazt, pl a zsidóságot éppen ez az ősemberi attitűd szelektálta. A paraszt zsidót asszimilálta a föld, a harcost, a katonát agyonverte a túlerő a pogromokban. Aki menekülhetett, a vékonytestalkatú, az intelligeens, a nyers erővel szemben a tiszta ész kritikáját előnybe részesítő. Állandó lakások helyett nem sajáttulajdonú bérleményekbe kényszerítették pl a zsidókat. Namost a világ bármelynépe hogyan viszonyul a nem sajáttulajdonú bérleményéhez? Úgy, bizony! Így terjedt el a „koszos zsidó” hiedelem. Paradox, de igaz: A zsidóságot vélt "bűneibe" éppenséggel az antiszemitizmus hoaxálta. A békében hagyott zsidó paraszt hajszálpontosan ugyanolyan paraszt, mint az orosz vagy a magyar. A nap fölkel, a jószág éhes, itatni kell, a föld termőre fordul, a nap éget is, öntözni kell -a természetvilágóra mindenütt nagyjából ugyanazt az idő-t mutatja. Az idegen mindig frusztrál: a magyar parasztnak egykutya a zsidó vagy a sváb. Minden paraszt szíjjelhasogatással, ízfaszával, egyebekkel fenyegeti a lomha ökrét, vagy a traktorja bedadogósodott motorját -de azért ökrök jogvédőinek még nem kell ebből a kifakadásból messzemenőekre következtetnie, ám a traktorbarát Winkler Róbertnek sem. Amelyik kutya ugat, nem harap, viszont az alamuszi fényhozó értelmiség mely ártatlanul tud pislogni, ha rosszul sül el valami nagyobbacska hoaxálása.
A nyalóblogger leszólja a büdös kispolgárt, aki nem volt képes ellenállni a rábeszélőgépszerű kommunikációsértelmiséginek, aki "könnyűhitelt" kötött rá -aztán elmegy és megvesz egy Mazda3-ast, mert neki "fasz náci németautó", a Ford nem kell: Közben a Mazda 3 meg a Ford Focus lényegi elemeiben, a nemláthatóakban nem különbözik. És hasonlóan okostojásértelmiségi "svéd"-sége miatt megveszi a Saab-ot vacak GM-motorral. A "svéd" Volvo-ról [=Ford] beszéljek?- ami ma lényegében Ford, pár szezonnal ezelőtt meg Mitsubishi Carisma volt más ruhában, s ha dízel, Renault motorral? Vagy ha a Volvo svéd, akkor az Audi TT magyar, méghozzá a Braziliában nyersöntött motortömbből Magyarországon lesz bele a motor, meg még sok-sok V.A.G. termékbe...

Cimkéző cimkézés által vész.

A bűnösrétegképzés modern politikaikommunikációs fogalom. Nagyjából a gyűlöleteloperálással együtt alkalmazzák. Minden forradalom először a bűnös rétegekre csap le. Ha elfogy egy bűnösréteg, keresni kell másikat. A forradalom olyan, mint a biciklizés pl, ha az ember megáll vele, elesik. Bár a bicikli praktice még nem létezett a maaxista dijálektikus történelemszemlélet szerint „Nagy” Francia Polgári Forradalomban, attól még a forradalom nem állhatott meg addig, amíg a bűnösrétegképzésben végre saját gyermekeit is fel nem falta, majd ennmagát.

A lenini bűnösrétegképzés módszereit Sztálin tökéletesítette. Dr Joseph Goebbels , a modern politikai (nem csak politikai –lásd fundarókás továbbképzések…) marketing atyja nagyjából félévente lelt újabb s újabb bűnösrétegeket. A zsidóság állandó bűnösrétegként szerepelt J. Goebbels fobizáló vetítéseiben. A többi réteg pedig egyenletesen s fokozatosan terült. A szocdemek (tőlük lopták el az 1932-33-as választási kampányban a Rend és Szabadság jelmondatát a lózungjaival) , a kommunisták (a Reichstag felgyújtásával hamisan vádolt Dimitrov pöre örvén…) , nemsokára az ideálisták (a vallásosak) következtek. 1938-ra már a katolikusok is a bűnös rétegek közé tartoztak. Az evangélikusok és más reformált keresztyén egyházak főemberei bárányként nézdegélték ezt, arra gondolva, hogy majd most már itt Goebbels-ék megállnak. Nem álltak meg: 1938-tól már reformátusokat is vitt a GESTAPO.

Természetesen a nácik gondosan ügyeltek arra, hogy minden képzett „bűnösrétegnek” meglegyenek a debezzeg díszpéldányai. „Jókommunisták”-ról ugyan nem tudok… de természetesen jószocdemek, józsidók, , azaz kollaboránsok léteztek. Meg jókatolikusok és megfelelőreformátusok is. (Mai attejista brobogandistáink a németnácik díszkatolikusaira és díszprotestánsaira néznek félre, hogy a Deutsche Reich számukra kellemetelen szekularizmusával, ateista kampf-jával ne kelljen szembesülniük...) Sőt, jóangoljai, jófranciái voltak a náciknak. Jómagyarokat pl szivesen tekintettek a Volksbund tagságában. (Azért a népinémet küldöttségeket vendégüllátó hochdeutsch alapszervezetek borzadva látták, mint szalonnáznak bicskárúl ázsaimód a fóksztájcsi brúderok.)

A társadalmibűnbakképzés valamennyire természetes is. Mondhatni bio, alapvető emberi attitüd. A kisnáci és a kisfasiszta a kapupénz átadásakor váltott szót. A kisfasiszta nem mindent értett a kacifántból, amit a kisnáci bonyolult mondatokkal tudott csak kifejezni. Lefordította tehát a nép szavára. A malthusiánus gondolatokat a szociáldarwinizmus felől, hogy az erősebb, meg a gyöngébb nép, ugyebár. A nagyságos úr, reálgimnáziumi tanár itt kikacsintott népszerűen...

Azonos területen élő embersokasából egyes rétegek mindig korszerűbbek. A messzirőlgyüttember azt is mond, amit akar, meg ő nem kézzel húzza a vizet a kútból, hanem szivattyút hozat messzeföldrül s azzal hét év alatt az unokák vizét is elöntözi a vízkészletből: Viszont a lusta szomszéd büdös is. Az erősebb nép a gyöngébbet a perifériára szorítja, sziklás, lakhatatlan félsivatagba. A messzrűgyüttek is hozzák magukkal a régi haza porát, sarát -pl cigányoznak is, meg kirekesztőznek is. Meg olyanokat irkálnak, hogy a muzulmánokban [!] genetikailag [!!!] kódolt a terrorizmus, és mutatnak ekkor genetikaileg egytestvér-népükre, akiknek tetemcafatjait korszerű DNS-vizsgálatokkal is szinte lehetelen elkülönböztetni a jónép-testvérétől.

Jegyek alapján szegmentálnak. Már arcformájáról felismerik, a kopasz fejéről vagy izomtiboralakjáról, bár újabban a koránkopasz férfiak is igénybe veszik a golyófejképzés modern és kényelmes eszközeit -így golyófeje van Gusztos Péternek vagy Tóbiás Józsefnek is. (Mindamellett, hogy ha kívül, ha bévül, ugyanazt a koalát gyomrozza a magyar szellemiélet e két kimagasló órjássa, amúgy Gusztos és Tóbiás habitusa között maxx Dr Szanyi Tibor delíriumos látomásainak kortárs-zenei transzplantációja lenne képes érzékeltetni a különbséget..)

Mely szép magyaras fejeő tokás-bajszos ember, ízes magyaross beszédekvel s népihumorral valóan, szigetszentmiklósi sváb származék, orált gyönyerően a lopstop-kampányban -miközben azért a bezsebelnivalóját ő is eltette szépen. Hja, és még terepjárós is volt, ami egyes közlekedők szerint elevenen bűnösrétege az autóstársadalomnak.

Ez mindenkoron így volt: Már a régi görögöknél is a példabéli jó ember ajtaja szemöldökfájául jókora gerendát lopott, ám amikor egy arrajáró vándor fogpiszkálónak szálkát hasított volna, igen föllátott azért: mért lop?

Amiként arra, hogy törékeny üvegpalackba bérzinet tőccsön, kanóccát beléje, oszt gyúútani véle, erre akármely analfabétának is lehet esze -ahhoz azonban a tanult fényhozó értelmiség szükségeltetik [vegyipari szakközép], hogy elmagyarázza, miként lehet a pukkanóból gyújtópalack egy bizonyos adalék hozzáadásával.

Vagyis értelmiségi fejeitől is bűzlik a társadalmi bűnbakképzés, nem csak a gumicsimmában pállott lábátúl.

Mert a derék fényhozó médiaértelmiség tudván tudja, hogy hazudik, amikor molotov-koktélt mond -nodehát e kifejezésnek is nagyobb a gyújtóhatása, mint a benzinespalacké.
A büdös mocskos , "úússesikerűsemmi"-alföldimentalitású tolvajrablóharamjahajdúszármazékoss zsírszalonnaszagú Debrecen eldicsekszik bűnügyi statisztikájával? -Nosza, spontán hír-ként, persze számok nélkül, elterjed, hogy jelentősen megnőtt a városban a gázpisztolyvásárlások száma, az elmúlt hónapokban a szokásos havi nyolc helyett tizenhárom-tizenöt pisztoly fogyott... aaannyira reeeettegnek az emberek. Gondosan elsorolják a vásárlóiréteget szegmensenként, a fegyverboltos biztos szépen kikérdezet a vevőket majd beírta a füzetébe, ha jön a fényhozó, be tdja diktálni: A vásárlók 8%-a egyetemistalány, 1 db... Aki propagandáz, propaganda által vész el...

Valakik írkálták azokat a népszerűségeket, amik a házmesterfilozófia első boomjában, az I. világháború után az urbánus kispolgárság szélsőséges eszméit tették gyújtóhatásúvá.. Most meg a blogoszferiális "kommunikációs booomban", amikor szekennelni is lehet könnyedén, csudálkozunk, hogy nem csak fényhozó értelmiségünk tud szörnyekeket hoaxálni a Múlt Rémségeinek Tárából, hanem a demagóg néphülyítés is?

8 komment

Címkék: bűnbak

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr38942154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.02.23. 16:46:00

a gázpisztoly megérne még egy külön misét, hogy abban mi is a pisztoly, ha legálisan használják.
a nácikokat első sorban antiklerikálisnak beállítani még mindig tévedés, ők mindenki ellen voltak, aki nem hódolt be, de mindenkinek kell egy hobbi.

Kenguru 2009.02.23. 18:18:50

Az ilyen nacik/kommunistak a sajat eszmeiket vallas jelleggel/helyett terjesztik, tehat nem turik a konkurenciat.

magyar-magyar szótár 2009.02.24. 01:25:44

@bs395: Nem elsősorban.. A náciknak az elsősorban egy dolog: a sok lösung közül egy volt az antiklerikalizmus. Ráadásul sok hívük menthetetlenül klerikális volt. Goebbels úgy az 60-as évek elejére tervezte a megvalósulást. Sehol nem írom, hogy elsősorban, hanem azt írom, hogy volt nekik ilyenjük. Micsodájuk nem. Válogatás nélkül bármelyszépszavakat is bekopíroztak.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.02.24. 02:03:00

@magyar-magyar szótár:
hát eztet mondom én is, csak nálad az antiklerikális-ateista a viszatérő motívum.
ennyi erővel: hitler drog-free vega volt - vedd ki te is a részed a nácizmus elleni küzdelemből, egyél húst és drogozzál!

magyar-magyar szótár 2009.02.24. 08:53:43

@bs395: Nehéz gyermekkerom volt, a blogoszférát Clyde Sandy és Brendel Mátyás planettája felől ismertem meg s ez így hatott a szocializációmra, de majd visszafogom magam. (Gondolhatod, mit éreztem, gyerekkoromban Négy Szem volt az indiánnevem, sci-fi korszakomban arról ábrándoztam, hogy egy időbusravaló magamfajta szobaindiánt elviszek és lebombázzuk a konkvisztadorokat, erre C.S lepizzarókozott, brühühü...)
Hypó & csokiszagú sarok az én óvodámból:
vilagnezet.blog.hu/2008/11/27/brendel_matyas_latens_istenhivo

magyar-magyar szótár 2009.02.24. 17:03:07

Brendel a blogoszferiális tudományosateizmus atjya, közismert mozgalmár. A Darwinizmus Napjának fűtője, az antikreacionizmus vonata kerekeinek fő pumpálója. Minden ateista bloggereink eleje, van neki ateista honlapja, blogja, bézbólsapkája, és félkézzel elbánik IGe-vel , valamint teológiai ismeretek nélkül szimultán végez hatvan papnövendékkel hitvitában. Rabbiképzősöknek azért már neki kéne gyürkőznie...

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.02.24. 18:00:51

hogy én minden jóból kimaradok!
engem meg a ciszter apát nevelt ilyenné.
süti beállítások módosítása