úrvezető – nem hivatásszerűen, ha munkából adódóan is, vezet autót, magyar iszonylatokban 40-60 ezer km-t max. évente, általában az ő fejéből kinézve, tükörbe ritkán pillant, ám tudja ő majd, mit akar, viszonylag civil, vagyis ha nincsen kihangosítója és fontos telefonhívást kap, akkor a tükörbepillantás nélkül a fékbelép és kiáll a padkára félkerék’. Parkolóba orral áll be.

Mélymagyar változata –az aztán, hogy a kocsija farán semmi vagy hal,  nagymagyarorszagmatrica vagy régi SZDSZ matrica fakul, egyre megy vezérelve: Csak én haladjak, a többi nem számít! Ha utasa van és azzal beszélgetni kezd, akkor a párbeszéd hevességével fordított arányban csökken a jármű sebessége, aminek a volánjánál ül. Fogalma sincsen, mi a kamion  , képtelen elkülönböztetni a kavicsos vasladikot a gabonára magasított félpóttól és azt hiszi, hogy a bogi a szomszéd lánya, Boglárka. 

Az úrvezetők valaha tényleg úriemberek is voltak.

Az úrvezető mai sofőrszlengben  az a körültekintés nélkül majdéntudomhová-alapon romboló barom, aki pesti szlengben ügyes-nek hiszi magát, ha a megszűnő sávban előretörtet kényszerítőzvén, így kialakítva villámgyorsan azt a dugót, amiben a mélymagyar budapestiparaszt a semmibennemsekélyebb vidékiparasztot okolja. (Egyébként vidékiparaszt pesttérképpel az ölében cidriz a haladósávban a dugóban és örül, hogy nagyjából irányban van, ha igaz az, amit a tábla mutatott...)

Sofőrök szerint a különösen veszedelmes  úrvezetők kalapban ülnek a volán mögött és a legnagyobb titokban tartják úticéljukat, az általuk lazán felügyelt jármű mozgásából csak sámáni képességű sofőrök képesek kikövetkeztetni tervüket. Az biztos, hogy ha jobbról mellékutcából fékhatáron kunkorodik eléd az autójával, nem fog jelentősen gyorsítani, viszont, ha betépve ráelőznél, NA AKKOR fog tükörbepillantás és index nélkül balrakanyarodni egy másik mellékutcába. Viszont jó ügyvédje van, egy vadásztársaságban a megyei főkapitánnyal vagy ő maga ügyvéd.

A bézbólsapkában vezető a kalapos úrvezető juniorváltozata.

http://usarundbrief.com/75/images/cellphone_s.jpgÚrvezető, tipikus . Kaminyótós kezében még CB-kézibeszélő is van, és a kormányra a menetlevelet fogja rá, amit vezetés közben ír, viszont ő sofőr.

Úriember  nem csak Einstein általános relativitáselméletét kapisgálja, de azt is tudja, hogy 750i LA BMW-vel nem lyukról-lyukra előzgetünk apuatójával betépetten őrjöngő hülyegyerekstílusban, viszont, ha szembe nem jönnek, akkor figyel és egy könnyed bokamozdulattal 90-ről  170-re ugrajtván kocsiját elegant-an előz.

Úrvezető kb akkor volt még tartalmilag is úrvezető, amikor a reálérettségijével is viszonylag olvasottnak számított, akár egy könnyedebb útiregényt is összedobott (Sulkowsky Zoltán: Harley Davidson-nal a föld körül) tussal elfogadható rajzot skiccelt, ismerte 300 latin szó jelentését (a gimiben még ragozott latint...) görögül 50 szót, kamatos-kamatot is képes volt számítani, nem csak deriválni, és tudta, hogy egy köbméter az ezer liter, és profi volt a coitus interruptus-ban, mert úriember legyen óvatos, sőt, ha a cselédlány előre kitervelt módon kulcsolta volna magára izmos vádlijával a farát, akkor is , köszönhetően annak, hogy úriember szertornában legalább jó eredményt ért el, pl saslengés, gyűrűgyakorlatok, nagyhalál, tehát gyöngéden kitépte magát, hiba suttogta az a cselédlány lelkesen, hogy tessen az úrfinak, még s beljebb, csak tessen!

Úriember újságírók is éltek egykor, akik egy légtérben írtak kormánypárti és ellenzéki hírlapot - amidőn még a hírlapíró kifejezés is tartalmi volt és nem stílusfestő szó valamely szépirodalmias publicisztikában.

Na, de hát ez olyan régen volt, amikor úriember, ha megkoppant az autójának hajtókarcsapágya, féredöcögött egy árok fölé, lekapta a kartert és a megkoppant csúszócsapágy darabot vadász-szerelésnek antantszíjából kimetszett darabkával pótolván a garage-ig hajtott. Amidőn a garage még garage volt, és ott az ügyfelet a háta megett se nevezték buzi paraszt köcsögnek. És ha felszámolták az olajcserét, akkor el is végzték. Mert civilben a garage-ban dolgozó szerelő is úriembernek számított, ha szociáldemokrata is volt, pl ismerős hölgynek küßdiehand [kezét csókolom]-ot köszönt előre.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr42868678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Wilbur Swain 2009.01.10. 18:31:34

rég volt, szép volt, s talán igaz se' volt
az miért baj, ha orral parkol az ember?

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.01.10. 18:52:52

40-60 ezer km-t max. évente - stimmt.
tükörbe ritkán pillant - nem stimmt.
Parkolóba orral áll be - csak tolatva tudok, orral nagyon nem megy.

a kalapos, szakállas skodás megvan? érdi emelkedőn ment egyszer egy ilyen szlalomhuszár kb. 80-al, mitfahrer megnézte, majd közölte, hogy hubazz, ez kalapos is, meg szakállas is, de jó, hogy nem skodás! közben az úrvezető épp egy fábiát készült leamortizálni.

magyar-magyar szótár 2009.01.11. 04:38:46

Surdakalapos skodás 110-zel a legbelsősávban Martonvásár után felfelé Bp-nek, igen. Ue. Opel Astrában 130-cal, mert annyi a megengedett és aki ennél gyorsabb, az szabálytalan, kerüljön...

Surdakalapos skodás az érdi emelkedő előtt, amikor a teherautóval rakottan 90-nel nekifutnék, hogy lendülettel 30-cal érjek a tetejére, megelőz és az emelkedő elején (6-7-es elkerülő) befékez elém 80-ra, mert annyi a megengedett. (Tudja az okos, hogy majd úgyis belassulok, én meg 10-zel forralom az olajat miatta...)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.01.12. 01:40:49

nyúlszőrkalap!

és máma már nem skoda, inkább mondeo

magyar-magyar szótár 2009.01.12. 08:40:17

A nyúlszőrkalapnak tágasabb hely van az Ignis-ben vagy az SX4-ben, és az mégis magyar.

Kenguru 2009.03.30. 00:13:13

"90-nel nekifutnék, hogy lendülettel 30-cal érjek a tetejére,"

Tetszett volna nem túlrakni a tehergépjárművet.

magyar-magyar szótár 2009.03.30. 04:27:46

@Kenguru: Höhö, a sofőr nemember. A jog szerint a sofőr felel az autón elhelyezett áruért és rögzítésért, de pl egyre több felrakón nem is látja az árut, amit műanyagplombával védett zárral csuknak a zárt felépítménybe. A teherautón annyi és olyan tömegű áru van, amit a fuvarozó (A Fének) és a fuvaroztató kíván. Természetesen baleset esetén pl a jog érvényesül, tehát a barom sofőrt lecsukják, mint a malacot.

Kenguru 2009.03.30. 07:31:47

Hát, azért esete válogatja.

Nálad nyivván ez volt, ha ezt írod.
De cimvormám dolgozott kikötőben, ott szemesterményt(pl szója) rakodtak sokat, mérlegeltek, es a sofőr döntötte el mennyit akar fordulni.

Mesélt sztorikat, hát... ilyesztő.

Aztóta ígyekszem az ilyen ömleszett dolgokat szállító járművektől jó nagy távolságat tartani.

Perzse va olyen sztori is, hogy egy NAAAGY állami építkezésnél a megbízott fuvarozücég főhöke már jó előre megkorrumpálja a helyi rendőröket(mindet) hogy véletlanül se az ő teherautóit szedjék ki a sorból mérlegelés céljából.

Aztán meg csodáloznak hogy mire felépül az autópálya, a többi környékbeli út meg LEépül.

magyar-magyar szótár 2009.03.30. 09:32:48

Az ömleszettárukat szállító sofőrök, gabonás és kavicsos, egészen más álatfajta, külön kaszt, szerintük senki nem dolgozik a sofőrvilágban, csak ők, viszont minden úticsárdánál van idejük (meg pénzük) kávékázni, energiaitalt szürcsikélni, viszont féktávolság határán hajtanak ki eléd onnan, mert ők ugye dógoznak, viszont fél óra, mire rakottan felkapkodja magát 85 km/h-ra...

Volt az a kisgyerek, 94 táján, aki lemezt szállított , Ausztriából s ott dróttal kötözték össze neki a cuccot.. aztán egy kanyarlevágás-csóválás után a lemezek elnyírták a drótokat és elvitték egy autóbusz felét utasostul.. az a szegén gyerek azt hiszem 6 évet kapott... Mert ő volt a felelős, hitt a felnőtteknek, hogy ezt az árut így szokás rögzíteni..

Kenguru 2009.03.30. 22:16:26

jaja emlékszem, az nagyon csúnya ügy volt.

Multkor kezebe került valami kamionos szaklap. Németországban kamionos elaludt, a vége halálos baleset, áldozat vétlen személyautós.

A munkaadó kényszerítette az embereit a szabályok ellenére a túlmunkára(tachográffal nemtom mit csináltak).
Mivel ilyet egyszer már rábizpnyítottak, ő több év letöltendőt kapott, a söfőr meg csak felfüggeszettet.

Hát lehet ezt így is.
süti beállítások módosítása