A példaképem Clint Eastwood.

/vasziljevics,444/

Rengeteg szerencsém lett a fidesznyiknek lenézetésemmel -többek között ennek köszönhetem az egyik legértékesebb beszégetésemet a 444 alatti komment dögútban. A másik,az Kot Kodus jógyerekkelvolt és 333333karakter.

A könnyen-gyorsan fidesznyiknek lenézettség veszteségrovatában a legfájdalmasabb Hannibal barátságának az elvesztése.

Ez a vasziljevics olyan Hannibal Lektűr -féle elgondolásból a kevés beszéddel szerette volna megcsillogtatni bölcsességét s erre bökte ki a Clint Eastwood-ot,mint példaképét.

Ne vágjunk bele -és tönkretesszük azzal, hogy agyalunk rajta.

/Clint Eastwood/

Ehhez  ismerni kell a magyar un "kapitalizmus" képet. Ezt is a szocializmusnak köszönhetjük,a kapitalista és a hozzá kreált ~izmus XIX.századi népszerű karikatúrája a köcsögkalappal,a frakkalmeg a csíkos csőnadrággalés természetesen a zsírmájas nagy has.(A lábak pipaszárak persze abban a csíkos nadrágban. Kiköpött Uncle Sam egyébként.)

clint1.jpg

Clint Eastwood igen szórakoztató vonásaival hasonlít a netokratákra, csak ők ezt nem tudják,mert nincsen idejük olyan szarságokra,mint a szerintük a Clint Eastwood filmek (kb a kovbojfilmekkel bezáróan). Az IT-sek alap attitüdje a frappánsnak gondolt hamarelintézés billentyűparancs szerűklisékkel, vannak a Chuk Norris viccek gyerekkorukból és kb ez a Clint Eastwood képzet. Filozófiai lényegük a South Park. Az öregebbjének még a Brian élete.

Gondolná bárki, hogy Clint Eastwood még félévvel idősebb is James Dean-nél?

clintg.jpg

Amit a poen kedvére azért is érdemes komolyan venni,mert úgy, ahogy ezek a gecik elképzelik Clint Eastwood-ot, üdvözölhetőek azon a fedélzeten, amin vagy 808millió kínai rohangál. Annyi,  hogy egy kínai eldolgozgat egy hónapból 29-48 napot,míg a gecik ki vannak már azon akadva, hogy ha hajnali 10-kor fel kell kelni bekapcsolni a számlálót és hetete másfél órát effektíven dolgozni is a munkaadónak.

Clint Eastwood lényege ugyanis a tartós élet önellentmondásban -most nemfogokk itérni arra, hogy a netokraták úgy hiszik, hogy az önellentmondás megsemmisítő.pedig nem,hanem motor.

 

Mutattam már, a kínaiaknál ez hogy működik:esze szerint Kung Fu Cse, szive szerint a Tao [Lao Cse] .

 

Clint Eastwood egész életében egy nagy fasz volt,aminek a geciség csak egy részhalmaza.

clint2.jpeg

A netokraták imádnak gecik lenni, csak már faszuk,az nincsen ehhez. fel sem áll nekik, ha sikeresek, vesznek egy speciális fojtogatószekrényt a maszturbáláshoz, a fojtogatás közben erekciójuk támadhat még, s na,annak következtében esetleg szóba jöhet némi geci.

A fojtogató szerény első áldozata egy milliárdos 30körüli bróker volt. Úgy tíz éve már. Gondolom, azóta ezeket a fojtogatószekrényeket vészhívóval bajvangombbal meg WARNING LABEL-ekkel is el kell látni. Netokrata nőknek is tök' jó a fojtogatószekrény, ők is fel tudnak izgulni és még nedvesednek is -persze, ha nem találnák azt nagyon undinak.

 

A fasznaklevésben tényleg van egy kis klasszikus kapitalsta felfogás,ugyanis a klasszikus kapitalista azért küzd, arra termeli fölamérhetetlen vagyonát, hogy a szabadidejében az azt vásárolhasson meg ,amit csak akarjaival azt tegyen,amire csak a kedve szottyan.

“Do ya’ feel lucky, punk?”

/Clint Eastwood/

Ezzel szemben ha megnézzük,mit csinál  egy netokrata a szabadidejében, azt látjuk az arcán,amit a munkaideje alatt is, a képernyőfények tarka villanásait. Annyi,hogy inkább a konzolt nyomkodja,mint a billentyűzetet.

 "Megpróbáltam ésszerű lenni, de nem tetszett."

/Na ugye, hogy az ilyen típusú hazudozást sem az indexesek találták ki, hanem Clint Eastwood!/

Ezzel szemben Clint Eastwood szabadideje felfogásához Quentin Tarantino életműve kellene plusz lovak, ranch-ek,pinák,medencék,pinák, piák és drogok, faszok, autók, izmok, erőkifejtés, pinák, viszki,kokain, bulik,medencék és party-k,pinák és picsák, úszás és válogatott sportok,kimagaslósúlypontemelkedés,az izmok játéke,összetett máveltségkép éspinákmeg picsák ésbizony semmi finnya, faszokis,sivatagi szél meg a por, nyitott sportkocsik, helyipolitika és polgármesterválasztás, lakókocsik a forgatásokon, pinás faszt más pina szájába adni és egyéb jellegzetes faszságok és habzsidőzsi, törődés és izomkifejtés meg munka,munka és munka meg munka, ráadásul olyan filmeket is megnézni,amikhez pedig kedve sincsen, családalapítás, foglalkozni a gyerekekkel meg az asszonnyal aztán megcsalni, fasznak lenni megint, hazudni,mert aplitika alaplényege ez és súlyosan igazat mondani filmekben a politikaikorrektség mellőzésével. És ez még a piszok volt Clint Eastwood bal kiskörméje alatt.

Minél óvatlanabb az ember, annál inkább érik előítéletek.

/Clint Eastwood/

clint2gatya.jpg"Egy lázadó vagyok a lelkem mélyén. Bármikor, bárki azt mondja nekem, hogy a tendencia ez-s-ez, én az ellenkező irányba indulok. Utálom a trendek gondolatát. Utálom a utánzást; Tisztelem az egyéniséget. ”

A hazugság,ami Clint Eastwood lényegét összefoglalja. Tehát vasziljevics magába trafált. Csak nemott,ahová gondolta.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr7115913544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása