[egy levél foszlányai]

[...]Elfelejteti velünk a sajtómunkásság, hogy a magyar feltaláló, ügyes[kedő], problémamegoldó, innovatív és főleg úgy is dógozik, mint a zááállattt (azaz sokat, de észnélkül is...). A szocializmusban a kapa írt és a toll kapált s a kontraszelekció négy évtizede után is a kisgeciknek, a kis tetűkurváknak, az aljasoknak, ügyeskedőknek az évtizedei forogtak megintcsak elő és az értékes ülepszik, a ruskó, a szemét, a rothadék "forrja" magát a felszínre, de nem ki,  (amatőr, amikor bort készít, nem tölti színig az edényt, mert spórol, nem érti, mért kéne egy csöppnek is kárba vesznie.. a must forralásakor állandóan pótolni kell a kiforrt szennyet, ruskót (így "fedezték föl" a természtesen erős édes bort) A szemétládákat, a geciket, az aljasokat [más az alja, mint a fedő felszíne...] ünneplik, ezt nevezik MA [máma] életrevalóságnak. Jóformán minden szakmában a "szakmaiképvislet " a kontár törtetőé, a szájjalcsinálóé, a közepesé. [A Zappa leírta Arany Középszar] A sugárzóan tehetséges ifjút előszöris igyekeznek megrontani (a sajtómunkásságra ez KÜLÖNÖSEN JELLEMZŐ) iszákossá tenni, elkurvítani és azonnal kurvák lebzselik körül. A fiatalt a lelkest a munkahelyen rögtön az fogadja, hogyan nem lehet megcsinálni a naív és bájos oktondipocok és báábóócci ötleteit. 
 
Van egy teljesen más története az elmúlt 21 évnek, ami nincs megírva, mert a sajtómunkásság főcélja annak sugallata volt: "Hogyan nem lehet megcsinálni" Érdekes módon a legaljamagyar, a lumpenpólettár, a tolvaj és lopómagyar, a szocializmus által kinevelt henye semmirevaló népség ebben öltött kart a szorgosdógos elitértelmiségünkkel: Ússesikerül, nemleszbbű semmi, minekaza világkijállétáss, minek e' minek a'!, 

 

A szellemiéletünk  meg a termelőszövetkezetetk történetei között párhuzamosságok  sejlenek, a széjjellopunk mindent privatizáció címén, de mink nem kappitalistákókkok vagyunk, nem működtessük amit elloptunk, mint egy kizsákmányolló, mink becseűűletessen csak szíjjelbasszuk joszt visszük, amit írünk, mert a paraszt ajjassa is elviszi, minekanekik, mink vagyunk a májerek. Sorban ezt történt a lapokkal, a szellemiműhelyekkel, Xyzz Vaxxa államitámogatásokon alapuló ingyenéletet tervezett a DBCE-nál, ő nem kapitalista (tehát nem azt csinálta, mint Wuyxx-ék, akik az XAAZ-t kapitalista-részvénytársosági alapon felttámasztották.. csodálkoztam is, hogy egy ilyen ember hogy lehet szerkesztő az XAAZ-ben, inkább veszni hagyta vóna a DBCE-t, amit egy nemjóoldali, de becsületes ember,  Járdányi Ábrány menetett meg nagy munkával... de oldalisága miatt az 1994. utáni időszakban ott nyirták, ahol tudták a DBCE-t. Amíg a posztcuccujialista TARCSON JEL A ZÁLLAM ment a jóoldaliszerkesztő alatt, addig fasza volt a DBCE, miután "nemmegfelelőoldali" lett, agyonbaszták. És főleg: szegregálta a jóoldali ízlésű szellemivezérseregünk.

Csupa ilyesmivel van tele a ~, mint pl a magyar sínpályás-járműgyártásé, a semmiből valami, a világ vezető speciális vasúti gyártóvállalata a szocialista Magyarországon a hóttirencerbű örökölt mérnökgárdával, a frissnevelésű dizájnerekkel, ma már hihetetlen, de a múlt század 50-60-as éveiben is viklágszínvonalú (úgyértem, nyugatiszínvonalú) formatervezőink is voltak, frissnevelés!... a fővárosi közlekedési vállalat gyártott magának villamost, a Bengáli (nagy benga állat!) villamost, méghozzá csuklósat, ami akkor világszinvonalú volt, most ez lesz a nosztalgiavillamos Budapesten. De ott van a Pannónia motorkerékpár, ami a hivatalos (és sajtó) uszítás szerint alkalmatlan és a magyar járműgyártás alkalmatlanságának a biznyítéka, míg közben meg a motorja kényszerhűtés nélkül, azaz LEHETETLENSÉGBEN hiszen a csettegő lassan megy, nem elég a menetszél a hűtésre, sé sok csettegőbe csak úgy változtatás nélkül belerakjták a Pannónia motort és nonszensz módon működött még kapálógép-ként is. Aztán ugye a [Szovjetúnióban] egymillió km-t futott Ikarusz buszok. Moldova megírta a nagyigasságokat a Hogyan Nem Tudjuk Megoldani pesszimistaságban, közben a győri RÁBA-MAN-oknak az volt az egyik főbaja, hogy a porlasztócsúcsokhoz nem kaphatott Magyarország se a Nyugat-tól, se a Szovjetúniótól megfelelő anyagokat így azok eltompultak 40ezer km után és az autók  füstöltek , de a pangó égéssel füstölgő motor aztán extrémsokat dógozott el. Moldova megírta az összes hibákat, de azt nem írta meg, hogy egy igazi sofőr két sörért a Hungarocamion műhelyében meghegesztette erősítésekkel az akkumulátortartóját az autónak s így az nem szakadt le. Abból palávert csinált a minap rendszeresen sajtómunkásság, hogy Kigyulladós Ikaruszok!! -de azt nem írta meg a sajtó, hogy sofőrnek is nevezhető buszvezető a konstrukciós hibát egy éghetetlenebb kőzetgyapot szigetelő berakásával kiküszöbölte és kis odafigyeléssel nem gyulladt ki a busz, csak az, amelyiknek nemsofőr vezetője úgy volt vele: Hagy szórja rá az olajat a kipufogóná' hagy gyullaggyon csak ki, ússe lehet megódani, majd jó nagy hír lesz belüle joszt megüti a fönökség végre a bokáját! EZT persze nem írták meg a sajtómunkások... Mert más volt a központi cél és csapásirány, az, hogy mink sikertelenek vagyunk, ússesikerül és eredjen mindenki, ki merre lát. MAJD ezután, amikor már az agymosás bevált, eredményét még a közelmúltba is átvetítették gondos szelekcióba. Moldova György ma is a tutti megmondásának és nem a szelektív ténykezeléssel való néphülyítésnek a példája. Ugyanis az Akit a mozdony füstje megcsapott az első nagy vasútleépítések időszakára esett és merő egy agitprop (sunyi!) célja volt, a kamionoskönyv pedig a "konzervatívok" támadása volt a 70-es évek elején véget ért Langyosodó Évekre a ború, ide vezet a kapitalizálódás és az Edeizmus, nesztek.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr483156912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.08.16. 03:47:05

világkiállításhoz előbb nem ártana, ha lenne mit ünnepelni. csinálhatunk olimpiát, meg eb-t, meg mindent, ha majd sikerül egy sima hétköznapot összehoznunk.

de stimt, minálunk az összekacsintás szintje nem rentábilis. külföldön is vannak semmirenemjó emberek jó pozícióban - még strómannak is, és nem is leplezik -, csak ott ha nagyon muszáj, meglépik, amit kell.

l60 2011.08.16. 22:35:27

Sajnos egy ismerősöm elmondásából ismerem a Tungsram (tungsten = wolfram) történetét.

Azért vette meg a GE, mert majd milyen jó lesz a tervezőgárda. Csakhogy a síkhülye amerikaiak csak a csapatépítéshez meg a managerfasságokhoz értettek.

Pl. volt egy eset, hogy valami új ötlet akadt. Mielőtt belekezdtek volna, megkérdezték Pista bácsit (most nem ugrik be a neve), aki egyből mondta, hogy ja, ilyen 76-ban próbáltunk már. Felment a létrán az irattárba és kitúrta valahonnan a doksit. Kiderült, hogy jó ötlet, de már 76-ban kipróbálták és ez meg ez nem úgy van, ahogy elsőre látszik, azaz nem lehet megcsinálni. Végső soron ez a TUDÁS, amin épül egy jó cég.

Persze ezt a faszit rúgták ki az első leépítésnél, mert nem hatékony, nem csinál semmit. Most meg ugye megszüntetik az egészet a francba.

Persze, ki a franc látta ezt előre? (Én biztosan nem.) Minden nap a HVG és társai a piac áldásos hatásaival tömték a fejünket: az állam rossz gazda nagy a lógás, stb., stb. (Dolgoztam multibanknál, akkora ott lógás, még a Vilatiban sem volt akkora a szockában.)
Szóval betetettek, és mi elhittük, hogy a nagyon nagyon szakmai GE majd mindent kurvajól megold.

Kíváncsi vagyok, hogy ezeket az újságírókat ki fizette?

magyar-magyar szótár 2011.08.17. 05:05:20

@l60: Nem kellett fizetni ezeket az újságírókat. A mostanában letűnő bloggizmó széphajnalán a nép a "címlapos"-ság érdekében plug & play "rágyött" mi kell az elfogadáshoz. 1991-ben az akkori slapaj a közepesnél gyöngébb glosszácskájában vagy publicisztikácskájában elhelyezett egy fikát a világkiállításra -és elfogadták a munkáját, kapott honor't is. Ugyanez nemrég és kékben a bájerzsótozás. Iszonyú gyönge, ráadásul túl hosszú okoskodást olvastam az ÉS-ben pl arról, hogy a kurucinfost mért kell bántatlanul működni engedni, ugyebár a véleményszabadság jegyében. Ez az "aktuális csapásirány felismerése" ... dehogy is kellett fizetni az újságírókat, írták azok maguktól. Pl a Videoton története eleinte azért maradt ki, mert egy plda volt arra, hogyan lehet megoldani. Miközben a headline az volt: "Hogyan nem tudjuk megoldani" Később meg Széles "fideszmilliárdos" lett és akkor meg azért volt tabu a Videoton története. Nagyon szép példa a szelekció működésére a MÁV és a BKV története, a végén kiderült, hogy a jógyerektálalásokban mindenről volt szó, csak éppen a lényeg maradt ki, sebaj, szemük se rebbent.

Alig-alig találkozni "revuideálással" sőt ezek az újságírók, akik nyalták a fő csapásirányt a kellő síkosításra is, MOST a büdösnépet szidják, hogy ugye azomk a felelősök.. akiket ők "tudatbefolyásoltak"... A rencervátó értelmiseggeknek ugye volt respektjük, 1986-89 között mindent elhittünk nekik és ez jó tőke volt 2000-ig... Nem mondom, Lengyel László szürke gardigánnya kapott némi fikát a legújabb jógyerekektől [az indexesektől] de ösz. aztán ennyivel ki is merült az "önvizsgálat" még Dr Kovács Zoli bácsi busongott valamit, de ugye őneki is van vaj a füle mögött elég...

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.08.17. 05:50:43

@magyar-magyar szótár:
a videoton nem is annyira, inkább az ikarus (az egyiket továbbvitte, a másikat nem).

magyar-magyar szótár 2011.08.17. 05:52:36

@bs395: Az Ikarusz külsőtámadások hatására nyiffant ki (-> jógyerekműveletek)

magyar-magyar szótár 2011.08.17. 05:53:25

@bs395: Pl most mindenki (úgy értem, a tömegek) úgy tudja, hogy nincsen is magyar buszgyártás

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.08.18. 00:29:59

@magyar-magyar szótár:
van, de kb. minek. hiányzik (innen is) az állami stratégia.
széles meg néha bezárta, aztán - ki tudja, miért, de leginkább: mennyiért, és azt ki fizette - újraindította, mint tavaly.

öregbuksi 2011.08.20. 08:55:22

@bs395: Hogy stratégia nincs benne azt bizonyítja az alábbi cím alatti cikk is.
Ugy néz ki, akinek olyanja van az gyárt buszt.Természetesen nem gondolom, hogy üdvös lenne, ha miniszteriális emberek mondanák meg: Te gyárthatsz buszt én meg nem. Itt a cikk:
www.vallalkozoinegyed.hu/20080122/elet_az_ikarus_utan_magyar_buszgyartas

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.08.24. 07:31:25

@öregbuksi:
statégia alatt azt értettem, hogy nonszensz, hogy a rába, a ganz meg az ikarusz országában iveco meg alstrom jár. ezek lehetnének statégiai üzletágak, ahol azt mondjuk, hogy amit a belpiacon elvisz az ára, azt a külpiacon visszahozza. bezzegnyugaton az ilyesmit kiszámolják.
süti beállítások módosítása