Antall József öröksége – Azt hiszem, hogy ez a nagy rakás, leginkább csöbetűvel [-> subetű], őőő és döbetűkkel leírható katyvasz, amiben reménytelenül túruk, gázolunk, fulladozunk, ez Antall József öröksége.

 

Képileg azoknak, akik képtelenek már ilyen hosszút elolvasni, á twittero imígyen foglalhatom össze a lényeget:

 http://www.szoborlap.hu/szobrok/fotok_8/5208_(1419)_antall_jozsef_siremleke_melocco_miklos_2.jpg

 Dr Antall emléke' jóval monumentálisabb, mint amilyen lényegében ő maga volt... Emléke' egyben már oly ízléstelenül retusált, hogy azon legbensőségesebb híveinek kéne fölháborodni..

A magyarázat pedig egyszerű. Adva van egy szűkkörű gazdasági-bűnözői (hótisztakörmű, fehérgalléros -a legjobb apák-anyák és anyósok, édes jópofikák és megértő főnökök, karitatívak és szeretik a virágot, a piát  vagy a kutyákat...) csoport, ami a fantázianevén MSZP-ként ismert  , csak nyomokban baloldali és egy frászt se szocdem pártban megszerezte a hatalmat és tokkalvonóval, ahogy a múlt század elején az államivagyon fosztogatásában már beleszokott e tevékenységébe, úgy mintegy mellékesen az MSZP pártvagyonát is ellopta. Ez az MSZP fantázianevű konglomerátum (az MSZMP jogutódjai, csak szólok!) egyéni szocproblémája. Ez adott. Ezt beszoptuk: mindannyian, kollektíve. A főbb és szívből-igazán, legbelül titkosan reformellenes tolvajokat a magyar szellemiélet legjelesebbjei ingyen reklámozták reformerőknek. Sőt, a magyar reformerők már belátták, mire megy ki a játék és még mindig a "mundér becsületét védték". És védik ma is, mert inkább maradnak néma cinkosok, de ne essen foltocska sem hírnevükön, miszerint mindenttudóak és mindenfölöttek. Tehát hiábavaló ostobaság feszt gyurcsányozni meg bajnaizni. Ha az MSZP-sek nem képesek a "válóper" során Szegény Feritől egy fillért is számonkérni akkor ugyan hogy is lehetne tőlük az ellopott államvagyonból bármit is. (Magánvagyon lefosztása jogszerű, illetve az elévülés is védi, elég öt évig kihúzni, lásd Medgyessy-botrány ill. HajdúBÉT-ügy. Azért mert néhányszáz balfasz német vállalkozó offshoreizálatlanul utalta adócsalt pénzeit Svejcbaa, még nem jelenti azt, hogy az MSZP által Svejcba lopott pénzeket is ugyanúgy elő lehetne keríteni, az offshoreizálás egyik lényege ugyanis a nemzetközivétételen keresztül a forrásország irányának eltüntetése... A svejciaktól egy CD-n címeket elszerezni? maxx  man szigeti vagy kajmánszigeteki dossziés fiókok címei lennének azon és nem a tolvajoké... Tök fölösleges az MSZP -t hibáztatni, ez afféle hiba lenne, mintha abban, hogy a patkányok rabolják a rumlis, hulladékkal és majdjóleszvalamire-kkel telehányt, rendetlen portánkról a csibéinket, az aprójószágot meg a terményt, a patkányokat kezdenénk el hibáztatni. A patkány a legjobb apa-anya, rakásra vannak a patkánynak jótulajdonságai, nincsen édesebb látvány, mint egy Miki-egér fejű vándorpatkány, ahogy lakmáz a még gőzölgő friss naposcsibetetemből, neki ez a természete, ez a tápláléka. A sima házipatkány gyáva és sunyi, a vándorpatkány azonban nem annyira fél az embertől, sőt, kifejezetten humanista beállítódású, nem kipked, nem kapkod, nem fut el ámok', hanem  kifalja még a zuzáját a zsákmánynak, mielőtt a felé lapáttal őrjöngve közeledő mélymagyar elől besétál a lyukába, abba.  A patkányok elszaporodásában mi vagyunk a bűnösök, akik a portánkon lomokat tartunk, húsz éves tűzifarakásokat arra, hogy ha gyön az atom, világkatasztrófa egyéb, éspedig, legyen mivel tüzelnünk. Sajnálunk 20ezer Ft-ot áldozni arra,, hogy a Renault 21-esünket környezetkímélően és szabályosan leadjuk a vasba, így aztán perszehogy alatta patkányfészek alakul ki s patkányok hawájjzásukhoz elhordják az ülések tömetét. Teccettünk vóna, igen, teccettünk vóna - de nem teccettünk , nem, mink nem koszoltuk a kezünket -hát most tessen nekünk szopni és kussolni...

 

A Diáriom-okval semmire se megyünk. Ott van "kedvencem" a Katalin-király Janko Zapolje. Mindszenti Gábor mely szép emlékiratban emlékezik meg róla. Nincsen nagyember, akiről valami szépet is ne lehetne írni, pl Hermann Göring nagy kutyás volt, imádta a kutyákat, huszonnégy édes kuttyusból álló falkája kisérte szabadidejében. Más nagy férfiak kertészkedtek vagy álruhában vakokat vezettek át a zebrán vagy kocogtak a Margitszigeten.  Berlusconi a Tini Suna kattogástermelő bérblog fun-ja lehetne. És persze a lakájaik mit mást, csupa szépetjót írhatnak róluk.

 

A semmi ágán tud kisszivünk (a jellegzetesen neomagyarossan szűk kebelben ugye ) hangtalan vacogni, de a semmi ágát még széjjelbaszni is lehetetlen.

 

Az ember, ha párkápmedencei nyelvleltől burjános stílbravval van agyonvágva és teheti, fölszorozhatja a tökölést, amit  e z e k  mívelnek, a  téblábolást, a mindent igérést-de-semmit-nemtevés-t tétova és átgondolatlan félénk nyulkálgatgatást jellegzetesen matulista fikaista tréfike projekcióban ámokfutásnak - főleg, ha az ámok sebességétől eltekint. A széjjelbaszás-nak, mint olyan-nak, annak legalább meghatározható iránya van, cselekvés, ami mozgás, ami energia meg ilyesmi. Ez most csak itt, a rettenetes fehérablak előtt jut az eszembe, firkálgatom az Antalli Ökörség című jegyzetem margójára, amit nem kegyeleti okokból, hanem puszta opportunista jógyerek nyámmságból írok át öröksége. Ki ne szeretne jógyerek lenni e mai óvodában. Ki a jjóóffranc akar rosszgyerek vagy tejbetök jó gyermek lenni… Ki az a barom, aki ne a szép új és főleg keveseknek jutó pirosbögréből nemakarván direkt a közslapaj  kékbögréjéből akarna inni.  Ki az a hűjje, aki ne szeretne jókislányok bugyijába nyulkálván orvososat játszani a budi mögött éesdeviszont a foglalkozáson jógyerekülésben szépenjeletkezve a közösség érdekében tudósítani óvónénit arról, hogy a türhő Dezsőke rosszgyerek az orrát túrván a bubust az asztal lapja alá fente. Az óvónéni is az ilyen jógyereket szereti, nem a baromarcú süket Dezsőkét, aki nem ügyesen és láthatatlanul tökönrúgja ellenfelét, hanem öklével jól láthatóan hadonász, ahelyett, hogy sorakozna .

 

A Magyar Tragédia, mint színpadi mű, két elsőfelvonással is kezdődhet és ezek mindegyikében Dr Antallnak, az orvostörténésznek és még amatőr szinten is politikai analfabéta külsősnek, aki képtelen volt a budai agyérelmeszesedéses gimnáziumi tanárok történelemszemléletétől valamiféle minimális politikai belátás felé…khrmmm.. elemelkedini, szóval neki főszerep jut mindkét elsőfelvonásban.

 

Az egyik elsőfelvonás 1988. febrár 18-án zajlott. A Politikai Rulett-ben sokan tettek a kisgazdapártra azért, mert az 1945-ös un „első demokratikus választások” idején az akkori valóban független kisgazdapárt aratott győzelemként is értékelhetően.  dr Antall és kisérete egy „kisgazda emlékülésre” már úgy vonult be, mint reményes vezető, amikor a közönség soraiból egy Torgyán nevű  budapestiparaszt -és közepes tehetségű ügyvéd támadást indított ellene. Torgyán hívekre is akadta a tömegben, végül sikerült megakadályozniuk az emlékülést abban, hogy a társaságot párttá kiáltsák ki. Dr Antall és kisérete megsértődött.. és ez az egyik óriási baki a történelmünkben: átsétáltak az MDF-be és még egy szörnyű baki: Az MDF nemhogy befogadta Dr Antallt és a hozzá hasonlóan kontár de lelkes kis csapatát, hanem egyből a vezetésbe is fölengedte. Itt szakítsuk, rogyasszuk rá erre a felvonásra még a vasfüggönyt is. Valamirevaló Antall-örökségkutató itt feladja , begépeli a címsorba a youtube-ot és ott addig néz Lady Gaga videókat, amíg ki nem fordul a gálája is.

 

Az újabb színen a végzetesen kontár, hozzánemértő, amatőr megyei harmadosztály szintű politikus és sajnálatos módon miniszterelnök az NSZK vezetőivel sétálgat egy kertben -ez valamikor 1990. augusztusában történt. És itt az egyik német vezető szóban megígéri Dr Antallnak, hogy Magyarország a jótéteményeiért (ti. hogy az MSZMP KB 24 tagja hozzájárult a határnyitáshoz) cserébe 1992-ben portugál-spanyol stílusban az Únió és egyben az Euroövezet tagja lehet. Dr Antall annyira naív volt, hogy ezt a kijelentést készpénznek vette. Annyira naív volt, hogy ein herrenwort-ra, minden papír [szerződés] nélkül beette ezt a magánjellegű cumit. Én meghiszem, hogy a német veztő halálkomolyan is gondolta, amit Dr Antallnak igért, sőt, még azt is meghiszem, hogy a Zónijóban esetleg a németek bátortalanul és informálisan feszgettek valami mikuláscsomagot a magyaroknak jutalmul.

 

Nem szaporítanám most a szót a következő végzetes ökörségre az un „taxisblokád” idejéről, erről már írtam most nemrég, az évfordulón.

 

Utólag könnyen okos az ember –az a baj, hogy már Dr Antall jelenkorában sem volt nehéz okosabbnak lenni. Dr Antall politikai képességei alulmúlták egy termelőszövetkezeti juhászat ágazati MSZMP alapszervtikárának a felkészültségét is, matulista fikaista egyszerűséggel: Dr Antall tök hülye volt a politikához. A legelfogultabb, elvakultabb híve sem tudnak egyetlen egyetlen tartósan jó politikai húzására rámutatni.

 

Megjegyzés: Akkor azt hittük, hogy a magyar nép, ez a becsületess és amnéziás ad vagy tíz évet a szocialistáknak és az ezredfordulóig aligha engedi kormányhoz őket. Többen pedig legalább negyedszázadra becsülték az időt, ami ehhez a társadalmi amnéziához szükséges. A laikusok azt hitték, hogy az 1990-es „vereség” lesújtotta az MSZP akkori alkotócsoportjait. Ma már tudjuk, hawájj, eszemiszom és dínomdánom volt számukra az a négy év. Már 1990. októberére amnéziába esett a jeccerűnép. Már 1990. októbere végén egy MSZP-s icc. nagy Sándor szakszervezeti mókár államférfiként tündökölhetett. MSZP-sek nyíltan hahotáztak a Parlamentben, Horn Gyula összekacsintott Pubi becenevű haverjával. Persze a sajtómun kásság is könyékig ledógozta százkikkezét abban, hogy a nép 1994-ben bekapta a cumit és az ingyensörre, a szociálisjólétre, a visszaaszocializmusbaa és a szakértői kormányra szavazott. Persze ez még mindig kevés volt ahhoz, hogy az MSZP kormányra kerüljön, ehhez kellett még az SZDSZ, ami azt se bánta, ha az árulás miatt elveszíti vidékitagozatát. Ott volt még nekik A Város (meg Wekler Ferenc matyividékinek…)

 

Dr Antall végzetes tévedései közül a legkataszrofálisabb az volt, amikor azt hitte, hogy az MSZP lopnokai majd megelégszenek az állami vagyon fosztogatásával. Minden olyan információt, ami ezekre a lopásokra utalt, elhessegetett. A kormánynak jóindulattal sem nevezhető amatőr kis társasága a minisztériumokat A Struktúra meghagyásával vette át. Dr Antall minisztereit még csak a hátuk mögött röhögte ki az apparátus, de Dr Boross (aki matyijobboldaliként az MSZP egyik tolvajcégében, a Kossuth kereskedőház-ban is tag volt!!) minisztereit már szemberöhögték. Dr Kónya (A Medgyessy botrányban majd később a matyijobboldali, aki miatt az „ügy”-ben mindkétoldal érintettségét lehet megállapítani…)  kínos miszterbénjelenetek közepette sunnyogott minisztériumában. 1990. tavaszán az új miniszterek orra előtt hordták ki a minisztériumokból a papírmalmokba a dokumentumokat. 1991-ben már egy belügyminisztériumi államtitkár nyíltan pofázott a tanácsrendszer visszaállításának szükségességéről. Nem csak Dr Antall, hanem a kormánya is úriemberekből állt, akik úriemberekként viselkedtek A Struktúrával [Az Apparátussal] szemben. Hát mitnemondjak, kár volt, nagyon nagy kár. Nem köszönte meg senki Dr Antallnak és kormányának az úriemberséget. Sőt, a kor jógyerekei hálából összemaszatolták őket a hóttifaszizmus rémképeivel.  

 

Az  az MDF, amibe végzetes módon befogadták az egykori középszer kisgazda politkius idősbb Antall fiát, nem az az MDF, ami Dr Antall halála után Dr Borossra maradt, és nem az az MDF, amiben akkori jógyereknyelven  fidesztakony –ba számított az akkori és nem az, amiben nyalnifalnivalóan fincsike volt a PolCap/TtT/Leisztinger-féle guminő, Dr Dávid Ibolya. Az az MDF, ami paraszthajszállal győzött 1990. márciusában az első fordulóban, nem keresztény-jobbközép (mérsékelten horthysta) platformon állt, hanem volt inkább Harmadikutas. Népfrontos jellegű volt az MDF és ez a népfrontosság nem akadály volt, hanem egyetlen jó és hasznos tulajdonsága. Oldalfüggetlenül haladó és valóban rendszert váltani akaró erőket fogott össze. A korai MDF ráadásul markánsan liberális volt –ha a liberálisra mint viszonyt kifejező (ilyen a decibel) mértékegység-re tekintünk. Ahhoz képest, ami volt az MDF liberális jellegű konglomerátumként tekinthető azért, mert megengedő volt. És a liberális legfőképpen megengedő. És a Harmadikutasok a 30-as évek végén megengedőek voltak és jóformán az egész magyar Progressziót képviselték Horthy rendszerével szemben. És az MDF lényege volt ez a híd szerű (jógyerek gúnynevén népfrontos) jelleg. És erről szivesen feledkeznek meg a jobber MDF-es emlékírók is!!    

 

Mert a harmadikutasok nem oldalias mozgalom volt, akadt közöttük félfasiszta (Erdélyi József) vagy [kripto]kommunista, mint Erdei Ferenc is. A Harmadikutasok nem a félfasiszta Erdélyit tagozták be, hanem azt az Erdélyit, aki a Nyugatban publikált és akit Illyéssel egyenrangúként fogadtak. És nem a „kommunista” Erdeit fogadta be, hanem a haladó falukutató értelmiségit. A Harmadikutasok nem voltak antiszemiták (illetve ez egyéni szoc. probléma maradhatatott, pl Erdélyinél…). Később a Harmadikutasok történetébe Németh László örvén szivesen maszatoltak bele a kádárista történelemhamisítók valamiféle antiszemitizmust. A Harmadikutasokat egy-egy alkotó személyisége alapján nehéz volt oldalasítani és semmi se történt volna a szellemiségükkel, ha mondjuk Erdélyit vagy Erdeit elvesszük a mozgalomból.  Szerintem a múlt század végének kis budai presszókban okos agyérelmeszesedéses nyug. gimn. tanárai mitsetudtak a Harmadikutasokról. Talán ha egyetemista korukban olvastak Szabó Dezsőt (akin ugyan felnőttek bizonyos harmadikutasok, de felnővén inkább szégyellték azt, hogy valaha kézbevették könyveit...) Márpedig Szabó Dezsőn csupán nevelődött a Harmadikutas mozgalom egy része, de munkásságára 1937. után már fanyalogtak…

 

Külön bekezdésben említem meg a harmadikutas Bibó Istvánt, aki zseniális elme volt -de a politikához, mármint a praxisához mit se értett. Isten óvta volna azt a mesebeli polgárimagyarországot, aminek Bibó nem szellemi nagy alakja, hanem miniszterelnöke. (lásd Bibót, az államinisztert 1956-ban) (Egy kérdésre: Még azonnyomban, 1990-ben megszabadultak az MDF balszárnyában attól a két-három embertől, akik legalább közepes politikai képességekkel rendelkeztek. Tizenöt éve agyalok, de egyetlen jó politikust nem találok a néhai MDF-ben, aki „ párbajképes” [=fölveheti a kesztyűt] egy harmadrangú fickóval az MSZP tartalékállományából. És ezzel a példával intem az LMP rajongóit: Nem elég nagyonokosnak lenni, valamit konyítani kell a politikához is a politikai pályán. Ha valaki úgy akar ügyvéd leni, hogy beszélni nem tud, az egyéni szocproblémája. de parlamentben riposztolni papírról is bagadozva olvasván, mint egy hetihetes-sztár, az jaj, jajbizony.

 

Sokan nem is hittek a szemüknek, amikor a győztes párt, az MDF tényleg Dr Antallt jelölte miniszterelnökül 1990-ben. Jól emlékszem, hogy bár nem szíveltem már akkor sem az idült alkoholista Für Lajost, naív vidéki hülyegyerekként az utolsó pillanatig reménykedtem, hogy legalább valami politikához is konyító alakot jelölnek Dr Antall ellenében –tehát Fürt. Für legalább, mint egy részeges de amúgy jópofa vidéki tanárbácsi, tárgyalóképesnek látszott.   Lehet, hogy Für részeges volt, de mint később kiderült, pusztán az idült alkoholizmus még nem lehet gátló tényező az ország vezetésében. Szanyi Tibor alkonyi karrierje mutatja, hogy az idülétalkoholizmus IV. fázisában is elfogadja kedvencét a jó magyar, aki büszke arra, hogy sziveválasztottja is megissza a magáét. (Igaz, hogy ehhez az illető alkoholistának el kell fogadtatnia magát a jógyereksajtóval. Márpedig Szanyi kapitányt a jógyereksajtó ott fikázza, ahol tudja.) A szocialistáknak pl jó lecke volt az, hogy aztán kiderült, mégis jobb lett volna egy idültalkoholista Horn, mint egy józanéletű sportos Jó Pasi Miniszterelnök. Sajnos azonban az agyát lággyá ivó Gyula bá’ 2004-ben már nem volt csodákra képes, sőt beszédképes is alig-alig. Ennek ellenére a Gyurcsány puccs idején még mondott megszívlelendőket, csak ki figyelt őrá már akkor… Hiszen eleve a Gyurcsányt kitaláló progresszív balszárny közreműködött Gyula bá’ belső megpuccsolásában 1998. elején. (Köszönjük ÉS-béli Emesék, köszike!)

 

Ha az Antalli örökség végzetességét kutatjuk, éppenséggel  e z e k  mostani kétségbeesetten béna maszatolásában az alkotmánybarkácsolásra is rámutathatunk: ez az!  Ugyebár nem most kéne valami Új Alkotmány-t sebtiben összetákolni , hanem rögvest kellett volna, még 1990-ben. Ehhez egy megyei haramadosztály szintű politikai fölismerés kellett volna arról, hogy nincsen megnyerve semmi, valamint az, hogy Új Alkotmány és Strukturális Reform nélkül lehetetlen az igazi és szükséges változás. A 2005-2009-es évek történelme a bizonyíték arra, hogy mitseszámít Alkotmány vagy Parlamenti Demokrácia, a lényeg, hogy lehet-e felmentést szerezni és az Ország Szellemi Élcsapata -köszönjük Emese!-  megadja-e a felmentést az Alkotmány És a parlamenti demokrácia oldalbafütyülésére. Kiderült, hogy   engedélyezi Magyarország Szellemi Élcsapata   bohócporondként kezelni a Parlamentet –nem tudom, hogy akkor máma min lehet még csudálkozni ezügyben. Vagyis a FIDESZ bebiztosíthatja az „új rend”-et akárhogy, barkácsolhat, tákolhat Alkotmányt, ha megbuknak, akkor úgy fognak megbukni, hogy tökmindegy, lesz-e „új” alkotmány meg parlament és nem kell kétharmad, elég lesz 1% is. Sőt, egyszázalékkal is elég lesz hivatkozni arra a parlamentidemokrácia oldalbafütyülése közben, hogy mi folyik most. Főleg így, hogy a történetről összesen kétféleképpen lehet kommunikálni, pocskondiázva.,. vagy pedig azon a balfasz és ostoba módon, amit a mai kormány művel és amit rossznak lehet nevezni, de kommunikációnak nem, mert ilyen felkészültséggel egy bicsakügynöki gyorstalpalós kommunikáció vizsgán is biztos a bukta.

 

Ne felejtsük el, hogy az idei évhez hasonlóan 1990-ben is egy előzetesen szépencsöndben csődbevitt országban passzolták át a gazdaságihatalom képviselői a színlegi politikai hatalmat és persze azzal a felelősséget is. 1990-ben is az ország döntött így és még tavalyelőtt is lehetett jógyerekérv az, hogy hát ez az ország választotta 1990-ben a kapitalizmust: szopjon tehát. (STOP REW) 1990-94 között kellett meghozni olyan döntéseket, amik az 1982-1990 között kialakult csődhelyzetből vezettek ki és a „népszerűtlenség” aztán a hamis kádári nosztalgiában azokat hozta be „szakértőként” akik elbasztak mindent, amit lehetett 1982-90 között. Azoknak az embereknek, akiknek szépen a cégük igazgatói irodájában kellett volna kussolniuk, és örülni, hogy testükön a megfelelő számú testnyílás szolgál, még apolitikai rehabilitácójára ia alkalmat engedett az Antall kormányzat a sorozatos balfácánságaival és önellenható ostobaságaival. Máig reformerként ünnepelnek olyan gazdasági bűnözőket, akiket pedig le kellett volna csukni 1990-ben. Ott tartunk, hogy azok a könyvelési bűnözők, akik többek között a nyugdíjalappal foldozgatták be a Kádári Aranykor költségvetési feneketlenlyukait, ma pénzügyi zsenikként mutogatnak. Mára odáig merészkedett az intézményesített történelemhamisítás, nem csak legalizálja a meseszerű reformkommunistákat, de ma már tanítani is lehet azt a hazugságot, hogy a reformkommunistáknak köszönhetjük a gazdasági kilábalást a 90-es években.

 

ÁLLJON MEG A MENET 1990-ben nem a kapitalizmusra szavazott az ország, hanem az addigi vezetés ellen. 1994-ben meg ugyanazok az emberek, beszopván a szociálisérzékenység mesét meg a „szakértői kormány” dumát, szavazták vissza a „szocialistákat” és az SZDSZ budapesti elitjét.

 

(folyt.:)Hetekig is hiba lett volna A Struktúra régi vezéralakjainak gazdasági-hatalmi  pozíciószerzését csak úgy szemlélgetni 1990. áprilisában. Súlyos, végzetes hiba volt az 1990-es MSZP-vel „úriemberként” viselkedni. A Struktúra  [Az Apparátus] naprakész információkkal látta el Dr Antall balfaszkormányáról az MSZP-t, az MSZP meg a sajtós barátait. Fordítva pedig nem működött –Az Úriemberkormány „pletykákra” nem adott.

 

A politika meg az úriemberség, az kettő. Aki úriember akar lenni, az foglalkozzon baromfitenyésztééssel és mellette hízlaljon sertéseket, hogy az elhullást fehérjeként hasznosíthassa. Alapítson cégkomplexumot nyugdíjasotthonok, temetkezési vállalatok és krematóriumok működtetésére. Aki úriember akar lenni, legyen használtautókereskedő vagy komposztgyáros, aki keveretlenül, úgy, ahogy felszedette, virágföld címkével értékesíti a marha állástrágyát, ami egy hónapig feltűnően zsendíti, aztán túltáplálja majd leöli a növényt, ait belelültettek. Aki úriember akar lenni, megfogadja Hyppolitiot, a lakájt és kitanulja a mesterség csínját-bínját. Még Szanyi kapitány is tudja, hogy úriember nem az egész gyomortartalmát hányja ki, hóttrészeg-betőtve, mint egy kezdő kis diáklány az ingyen velkamitalokat a diszkó budifolyosóján, csak ippeg a felesleges gyűszűnyit egy vastag HRAPCCCÍ kereteiben…  Dr Antallt állandóan az úriemberségei miatt baszogtatta az akkori jógyereksajtó. És ez így is van, tényleg kár volt úriembernek lennie, hiábavalóság volt úriembernek lennie, főleg pedig azokkal az úriemberekkel nem kellett volna úriembernek lennie, akikről Koltai művészúr jóvoltából abban a tévedésben áéltünk hogy suksük Illetékes Eltássak.

 Érdekesség: A Szent-korona ügy. Kádárék loptakcsaltak, hazudoztak, történelmethamisítottak, mészároltak stb-stb, hagyjuk. A Kádári Történelemtanítás azonban békén hagyta István királyt Szent-ségében és nem fikázta a Szent koronát. Azt tanította  a kádári marxista felfogás alapján minden tanár még a foxi-maxin is, hogy a kereszténység fölvétele a magaidejében progresszióba számítódott és az államiságunk kezdetén elfogadható. A Szent korona attó lett tökfedő, II. János Pál cápapápa, azért lehetséges aljas jógyerek matulistafikaista módon máma Szent Koronát fikázni (bocsjav: gecizni le) meg Tan-t meg mindent, semmi másért, kizárólag azért, mert annakidején, amikor a magyar sajtómunkásság még viszonylag észnél volt és nem zsigerigyűlöletből, csak a balhé kedvéért ökörködött ezügyben [a ManNcs ban meg az ÉS-ben] , szóval akkor Dr Antallék meg az úriemberoldal beidegesedtek ettől. Olvastam kedvenc költőm cápapápaversét, na gondoltam, jó nagy tahó büdösbunkó türhő is a kedvenc költőm, de hát ugye ettől ő még kedvenc költőm maradt, istenyugossza.  Nyilván épésszel egy magyar zsidó vagy magyar mohamedán vagy magyar buddhista vagy magyar ateista vagy zongorista, orgonista, de még egy politikaiseggnyaló kolumnista is a helyén valónak kéne, hogy lássa a Szent Koronát az Országházban, nem azért, mert Szent (vagy nemszent) hanem azért és egészen egyszerűen semmimásért, mert az államiság jelképe (a szentség már ízlésdolga, de tökfödőnek mondani keresetlen pestista úritahóság ízléstől függetlenül).Amikor a Szent Koronát látom, nem Mária Országát, nem Jézuskát, nem kedvenc szentemre az assisire gondolok Amikor a Szent Koronát látom, akkor az a magyar történelem darabja.  Ahhoz, hogy a magyar történelem tárgyi darabkájának lássam, nem feltétlenül kell eredetinek lennie, tőlem összetákolhatták 1087-ben vagy 1129-ben is, mit bánom én. 

 Az akkor „bukottnak” tűnt ( inkább kommunikált…) rendszer neves emberei  valóságos úriemberekként már valamivel hátrébb léptek, de a névtelenjei a szó szoros értelmében széjjebaszták és lopták szerte az állami vagyont. Dr Antallék erre pedig csak a vállukat rángatták! Sikerült is így „vadkapitalizmus”-nak fölhazudni az 1990-92-es évek szabadrablásait. A sajtómunkásság tudván tudta, hogy nem vadkapitalizmus volt az az 1990-es évek elején, de úgy voltak vele, nem okosítják a népet, hagy bukjanak meg Antallék. Egyre nagyobb személyes gyűlölet fűtötte legtehetségesebb sajtómunkásainkat a harcban. Így aztán nem is tököltek ott a szavak helyes értelmezésén konfúciánusan.

 

A Vadkapitalista és a szocialista típusú kreatív lopnok között óriási és alapvető különbség van. Népünk Nagy Tanítói, fáklyái, fő eszetokjai tudták hogy nem vadkapitalizmus van, de mit bánták ők, mit hisz a nép csak szavazza be azt az oldalt, aki jól fizeti őket.  A vadkapitalista az első milliója (dollárban, k’k’k’éjrópaiszinten beszéljünk csak milliárdról) megszerzése után már polgár, karitatív, valamit ad is a haza javára s nem csak elvesz. A szocialista lopcsalisták azonban egy milliárddal nem laktak jól. Egy leisztinger típusú spekulalista nem lakik jól 100milliárddal sem, hanem továbbra is ugyanúgy , 100-200 milliárdos vagyon lepusztítása árán marja el a maga huszasát. A vadkapitalista az első milliója után már önkéntelenül is hízlalja a GDP-t (A GNI-t is!!) de a leisztinger típusú spekuláns csak pusztít le belőle. Nincsen olyan bezzegúniós ország, ahol leisztinger típusú GDP/GNI spekuláns országos elismert szaksajtóorgánumban mosigálhatná a szennyesét úgy, mint "szabályos tőzsdei operátor". Agyvérzsirtolulásos irigy magyarként ugyan egyfaszként állíthatom be „kapitalistáinkat” de azért ne basza má meg az irigymagyar kurvisteny!- ha az egyik 20000 embertől elveszi a megéhetést, az csak nem egyenlő tán azzal, aki meg 24000-nek munkát ad.  

De nem is elégedtek meg csupán a gazdasági hatalom megkaparintásával az MSZP lopnokai, nekik politikai hatalom is kellett és ebben aztán tényleg nem volt semmi meglepi…

 

A zsidózás is Dr Antall öröksége… Ő maga persze finoman, polgárian, mintegy utalásos módon zsidózott. Az MDF eredetileg nem zsidózott. A még épelméjú Csurka a magyar zsidó értelmiség legjelesebbjeivel vacsorált, kvaterkázott, eszmecserélt. A lappangó antiszemitizmus amit újabban vissza-belehazudnak a stréber jógyerekújságírók a Felnőtt Bácsik jelentős hallgatása mellett a történelmi MDF-be, csak az Antalli időkben kezdte el jellemezni az MDF-et.

 

Dr Antall súlyos tévedései közül az egyik az volt, hogy egy ciklust mindenképen ki kell bírnia a magyar kormánynak. Valamiféle stabilitást hitt ebben szegény, azt hitte, hogy a Nyugat majd respektálni fogja a magyar stabilitás jelét.

 

Kéne egy legfőbbtévedést mutatnom… nem is tudom, melyik az… talán, hogy Polgári Platform-ra állította volna vissza a rendszert? Csakhogy a Magyar Polgári Platform része volt a magyar zsidóság. A magyar polgár nem zsidózott, a magyar arisztokraták egy része zsidózott csak és ők is mintegy lájtosan, virágnyelven, körbefogalmazva. Illetve hát volt zsidózás, magyarozás tótozás és svábozás úgy, ahogy több együttélő nemzetiség tagjai szoktak elsősorban viccelődni [-> ökörködni] egymással. Egy 1888-as zsidó karikatúrát lehetetlen egy mai antiszemitizmus kutató ízlése szerint leantiszemitázni, pláne akkor, ha zsidó rajzolta azt a karikatúrát és a jellegzetes zsidó önirónia szerint ráadásul még igaza is volt. A holocaust időszámítás kezdete is és ami az időszámítás kezdete ELŐTT volt, az nem az, ami utána lett. Budapest zsidó polgárai lélek-és arányszámukhoz mérten jóval nagyobbat lendítettek A Város polgáriasodásán. Be kell vallanunk, hogy bizony a magyar és a szlovák nép Buda und Pescht építésében  legfőképpen a téglahordó saroglya, a kubikostalicska szarvánál jeleskedett. Semmiképpen nem lett volna szabad Az Utolsó Békeév-re  visszaállni, ha gazdaságpolitikusaink dédelgetett évszáma volt is az 1939. De, ha már, akkor nem azokra az évekre, amikor már volt zsidótörvény. Mint egy gólya/róka mesében, az un „magyar jobboldal” mindig oktondi gólya-módon tudott (és volt képes) választani. Ez is az Antalli örökség és ilyen szempontból DrOrbán ma DrAntall örököse és ő is gólyásan választ –megint a róka fog jól kijönni (Köszönjük, Emese!)

 

Pillantsunk oda egy pillanatra lengyel barátaink zsidózására. Lengyelhonban a zsidózás sokkal általánosabb, mindenoldalibb, hétköznapibb és véresszájúbb. És a Zónijóban mégis kik állnak nagyobb antiszemiták hírében? A magyarok –és miért? Mert a stréber magyar sajtómunkásságunknak nem volt semmi sem elég drága az éppen aktuális  e z e k  megbuktatásában. A magyar jóoldali, megfelelően stréber, korrupt és nyalista (ámbár igen teheséges párkáp, nyelvlel, stílbravok, mindenekvel teljes!) sajtómunkás majdnem olyan buta, mint  e z e k, mert azt hiszi, hogy a magyar szennyes oldalias tereegetése majd nem an block a magyarra hárul vissza, hanem memarad a kívánt oldal szennyesének. Se az nem érdekli azonban a zónijót, kinek a  Fábry-kódja az a gatyán, se az, ki mossa, ki tárja, ki lopta ki sikkasztotta, semmi nem szám, a magyar bűn akárki teregheti akármilyen szelektíve, ónijós szemszögből magyar bűn. A zónijós szinten ismert magyarbűnök egyike pl a trükkös könyvelés és a Zónijó osztán szarik ara vastagon, hogy a magyar jóoldal vagy rosszoldal trükközött-e. Az csak idehaza nem mindegy, melyik oldal szara az a gatyán… Amikor bizonyos köröknek (köszönjük Emese!) arra volt szüksége, hogy a reformközgazdász Bokros Lajos  alkalmatlannak látszon, ráfényképezték egy plakátra Georg  von Habsurg-gal és ezzel azt hitték a jógyerekek, hogy csak Bokros kakizódott össze. Hát tévedtek, semnem Gyurcsány, semnem Bajnai nem lett hitelesebb attól - az un jobboldalnak meg itt  belföldön kegyelemdöfés számba ment. A politikaianalfabéta Bokrostól senki nem várta el, hogy fölébredjen a varázsból, de a tűzhöz túlságosan közel is guggoló un. konzlib'jeink se szóltak neki?? nem furcsa?? [nem- a szerk. röh.]

 

A legfőbbtévedések másika az, hogy valamiféle félreértelmezett úriemberségből Antallék nem engedték szanálni a magyar adósságot. Bezzeg a lengyelek azonnal kijelenttették,   stipi-stopi nem ár a nevük a kommunista rendszer adósságaival kapcsolatban. Mindenoldali gazdaságiszakértőink azóta is dicsérik ezt a lépést, amit nekünk, amit aztán mondhatom, öööörvára egy  megköszöntek a nyugatiak, a Zónijó. (Dr Antall előtt az 1992-es dátum lebeghetett, minek szanálni  majd az Únió rendbetesz bennünket friss tagként, mint ahogy a portugálokat meg spanyolokat rendbetette…) A lengyel gazdaságot a Forint idei őszi árfolyamához tudnám hasonlítani. Folyton azt olvassuk, hogy zuhan, meg csőd, meg vége, miközben szépen elstagnálgat vagy pláne suttyomban még erősödik is, ez azonban sose olyan blikkfangos nálunk, pl az idén már 3,5% Lengyelország „növekedése” . A lengyelek soha, egy pillanatig sem voltak úriemberek a Zónijó irányában, nem teljesítettek, viszont követeltek és követeltek (mondjuk történelmi hivatkozásokkal operálván volt is nekik mire, nekünk meg „utolsócsatlós”-ként nem. Persze a magyar jógyereksajtó is igyekezett ezt az utolsócsatlósságot „klásszikussan” tálalni… )

 

Itt jegyzem meg, hogy a „független nyugati sajtóvélemények” már Dr Antall szépidejében is úgy készültek, mint Bajnai Gordon face-e az index gründolásában 2009-ben. Magyarok súgtak kinti magyar sajtómunkásoknak, akiknek a cikkeit aztán visszafordították magyarra, mint „független nyugati sajtóvisszhangot”.

 

Csurkát mégis ki kellett tenni a pártból –nem igaz, hogy nem volt legalább két NB III-as szintű politikus Dr Antall köreiben, aki nem hívta föl a figyelmét arra már 1990. koraőszén, hogy nem kéne zsidózni vagy tűrni zsidózást a pártban.

 

A Magyar Múlt föltáratlan mocsár. Nagy alakjai nincsenek helyretéve máig sem. Nem tudjuk igazán, ki volt II. Rákóczi Ferenc. Ugye az első liberálisaink egyike (másika Bethlen Gábor…) . Kossuth sincs a helyén, Horthy se, Rákosi talán , bár korántsem az a muchaháznivaló buta kommcsi tökfej volt, akinek a jógyerekeink ma beállítják. Éspersze Kádár sincs a helyén, Horn Gyula se, akkor dr Antall mitől is mitől is lenne helyretéve. Egy ilyen mocsárvilágban mocsár előtt elfoglalni olyan pozíciót, ami szüntelen deffenzívával jár, ahonnan csak tolatni és hátrálni lehet.. bele a mocsárba.

 

Antall legfőbb öröksége ez: A magyar jobboldalnak sohanincs előre, csak hátra van, csak rückwerts, csak vissza, curikk, tolatni, hátrálni bele az ingoványba. Lábmunka = süllyedés. Evickélés ki = fulladás bele.  A Jobbik esetében ez a hátrálás már abszurd,  burleszk és paródia szintjére züllik.

 

Ma úgyanúgy bármit lehet hazudozni a Horthy-korszakról, mint 1986-ban vagy 1973-ban. & ez a hazudozás nem csupán a balosokra jellemző, hanem jobboldali-árvalányhajass-fütyülőssbarackossossakokra is!

 

 Nem az volt a baj, hogy Dr Antallék antikommunisták voltak, hanem az, hogy ezt tanyasi malacfocidrukker árokparti stílusban művelték és azt érték el vele, hogy a baloldalisággal köszönőviszonyban se lévő elvtelen lopcsalista gazdaságibűnözők a bósevikkozástól baloldali szociálisérzékeny látszatot nyertek INGYEN. (Ilyen látszatért ma már egyre többet fizetni is kell…)  Nem azt kellett volna hangsúlyozni 1990-94. között hogy az MSZP „kommunista”, hanem éppen ellenkezően azt, hogy nemhogy nem kommunista de még szocialistának se nevezhetőek.

 

Nem tudok ostobább és károsabb szószörnyet a ballibsi -nél.

Dr Antall örökségével nem a monumentalitása miatt nincsen mit kezdeni. Ha Dr Antall öröksége egy óriási kásahegy nagyságú rakás  szar lenne, akkor az hasznos lenne, azóta már komposztálódván gazdagíthatta volna a magyar földet. Ma csak a magyar őszibaracktermesztésben kb egy Gellért-hegy nagyságú rakás gőzölgő friss disznószar hiányzik és a magyar sertéstenyésztés mai állása szerint lesz még az Visegrádi hegy nagyságú hiány is… De Dr Antall öröksége nem ér egy nagy rakás szart. Még kisebb rakást sem.

 

 Dr Antall öröksége végzetes és részben helyrehozhatatlan tévedések gyűjteménye. Könnyebb a tavalyihóból jövőre jégszobrász olimpiát összehozni, mint Dr Antall tragikomikusan végzetes örökségének akár egy viszonylag még kezelhető apróságán is fabrikálni, barkácsolni. Dr Antall tudván tudta, mit művelnek a kor gazdasági bűnözői körei. 1993-ban egy baloldali folyóirat tárta föl a visszaélések és szabadrablások jéghegycsúcsának néhány nem különösebben jelentős és amúgy is ismert szilánkját. Dr Antall öröksége : A csonkolt MDF-ben annak ellenére, hogy egyik legfőbb bizalmasa, Szabó Iván élő liberális kapcsolatokat ápolt , a barátai   liberálisok voltak valamiféle téves (-> elbaszott egy…) liberlizmusértelmezés úrhodott el. A liberális szitokszóvá vált anélkül, hogy figyelembe vették volna azt a tényt, hogy bizony a nyugati mintapártok erősen liberális beállítódásúak.  (A rethorika meg a nyelvhasználat mástészta.. szépen megfigyelhető ez a pusztán nyelviszinten liberális pártunk történetében is.)  A sajtómunkásság persze két kézzel segített a politikai kategóriák ide-oda csúsztatásában és eltolás(= elbaszás)ában.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr422513413

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

budai zöld 2010.12.13. 16:50:27

Amikor a Konzervatóriumon megjelent hasoncímmel a pátoszos jövőbetekintő ejrópéer államférfiúzás, kizárólag az tartott vissza a zsigerből/idegből visszakommenteléstől,...
... hogy majd a Szótárban úgyis lesz róla szócikk.

Uccu, el is olvasom legottan.

budai zöld 2010.12.13. 17:01:46

Szerintem a zsidózás a mai magyar politikában nem annyira Antall öröksége, mint inkább az új és demokratikus MSZP egyik legelső választási eredményt befolyásoló suttogó propagandakampánya volt. Minden választásra jutott 1-2, de 1990-re a zsidópártozás jutott.

A zsidópártozás jól megtámogatta hátulról az MDF nyugodt erős, _népfrontos_ pozicionálását, ami a már akkor is meghatározó bizonytalan szavazói réteget elijesztette a radikális rendszerváltó retorikájú SZDSZ-től, és a bohóckormány létrejöttéhez vezetett.

2010.12.13. 17:07:00

Volt már erről szó, és megintcsak aszondom, hogy egy post hosszúságának növekedése fordítottan arányos a végigolvasottsággal, és ez sajnos független a tartalom színvonalától.
És ezt még a Gellérthegy , vagy akár Himalája nagyságú összehordott disznószar sem befolyásolja érdemben.

budai zöld 2010.12.13. 17:19:08

Igen, az Antall-kormány legnagyobb történelmi hibái az államadósság lovagias őrizgetése és az elmaradt rendszerváltás (gazdaságban, médiában).

A probléma csak az, hogy ők éppen erre kértek, és kaptak választói felhatalmazást.

Semmi izgalom, semmi ízléstelen leszámolás a komcsikkal, semmi rossz hír (pl. hogy a miénknél kisebb államadóssági rátával is jelentettek mások csődöt, pl. Latin-Amerikában), öt éven belül úgy fogunk élni, mint az osztrákok, de mi EU tagok leszünk.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.12.13. 17:24:45

Az a baj volt vele, mint az összes konzervatívval: hátrafelé nem lehet előre menni. Illetve, csak hátrálva, de annak elébb bukás a vége, mint utóbb.

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2010.12.13. 18:17:11

A lengyelek más, úniós államok felé tartoztak főleg, a magyar hitel inkább magánbankoké volt, azért nem lehetett elengedést kérni
amúgy nagyjából egyetértek (akkor baj van, ha mi egyetértünk:D)
a zsidózás mindig is megvolt nálunk, dr. A. és "úriember" körei csak legbelsőbb lényegüket adták vele
a jobboldalról - most hogy csodálkoznak a népek, hogy a fidessz fentről csökkent adót, és nem lentről, de hát ő megmondta, hogy jobboldali, csak ezt az eccerű népek nem tudják értelmezni, mit jelent

I_Isti 2010.12.13. 20:33:25

"Antall legfőbb öröksége ez: A magyar jobboldalnak sohanincs előre, csak hátra van, csak rückwerts, csak vissza, curikk, tolatni, hátrálni bele az ingoványba."

Igen.

budai zöld 2010.12.13. 21:58:31

@I_Isti:
Hát igen, nálunk a konzervativizmus 100% forma (elavult klisés szimbólumok), 0 tartalom. Egy nyugat-európai konzervatív előbb létrehozna egy működő (liberális) gazdaságot, aztán esetleg, ha annyira megy a szekér, akkor engedve a szocdem nyomásnak, nagy duzzogva talán bevezetne valamilyen korlátozást.
Ausztria, Svájc, mittoménki megengedheti magának, és ott tényleg lehet, hogy fenntarthatóbbá teszi a gazdaságot (nem lesz a munkaerő 47 évesen fogatlan, alkoholista roncs).

De azt azért észre kéne venni, hogy nálunk nem az a baj, hogy túl sokat dolgozunk, hanem hogy rettentő kevesen dolgoznak egyáltalán.

budai zöld 2010.12.13. 22:06:32

@szótár:

Tényleg, és az kinek az öröksége, hogy húsz év alatt sikerült elérni, hogy a rendszerváltó oldalon is pont olyan vagy legalábbis nagyon hasonló dinasztikus kontraszelekció megy, mint a (poszt)komcsiknál? Versenyképes tudás, valódi teljesítmény másodlagos, ha egyáltalán.

Nem mondom, hogy antalli örökség, de ha lett volna egy nem teljesen karizmatikus rendszerváltó politikai erőnk, akkor ma nem csak a gulyás/poszt/stb.komenista politikai modell lenne az egyetlen követhető előkép.

keserumandula · http://sarnyai.hu 2010.12.13. 22:22:11

Olvastam, nagyon rendben van ez az írás.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2010.12.14. 00:11:34

tetszett vóna forradalmat csinálni! mint most a zorbán! már németebbek lennénk a németeknél!
a konzis cucc meg szépelgés és álmodozás, a múlt egyik oldali vágyalapú elhazudása, erkölcsileg "jó". evvan.

magyar-magyar szótár 2010.12.14. 02:36:19

@budai zöld: Én nem vettem a fáradságot, hogy a bolgontalanemlékű Dr Antall szokásos boldoggáavatási legendáriomát megint elolvassam. Mint minden kigyógyult alkoholista, én is könnyen elríjjom magam s nem hiányoznak a könnyek kávéáztatta elgyötört billentyűzetemnek..

magyar-magyar szótár 2010.12.14. 02:37:26

@bs395: testvérem, direkt a kedvedért az ótvarszínű betűkkel jelzett részt most betoldottam. Auf wiederschau'n.

magyar-magyar szótár 2010.12.14. 02:40:39

@I_Isti: Ez a mongol-kép része is. Áll a partoldalban (az élőképben ez a magyar média, Dzsingisz kán szerepében Uj Zoltán) a vezérkar a tartaléklovakra ültetett szalmabábok között s néz le a mocsárra, az ingoványban vergődő lovagságot hogyan mészárolja (ez igen kemény meló, a favágáshoz hasonlít) vágja le a mongol sereg. És ekkor Dzsingisz ezt mondja: "Mégis Isten kiválasztott népe mi vagyunk, ha ilyen csürhe kezére adja a világot!"

magyar-magyar szótár 2010.12.14. 02:41:52

@budai zöld: Fokozza az XXX-hatást az, hogy az MSZP belsőköreiben is szokás enyhédeden zsidózni (lásd Gyula bá cigányozásait, na, azért annál lájtosabban)

magyar-magyar szótár 2010.12.14. 02:43:07

@méhészborz: Lehetséges egy twitteroid összefoglaló, mindjárt meg is húzom a lényegére.

magyar-magyar szótár 2010.12.14. 02:49:12

@budai zöld: Igazából ezt elfelejtettem beleírni a főszövegbe: Mi is volt a meghatalmazás. Milliókat neveltek itt szocialista embertípussá. Én magam politika és történelem iránt érdeklődő voltam már gyermekcse koromban és a szokásos kettősnevelést kaptam, miszerint ezt mondjuk itthon, de erről az iskolában nem szabad beszélni. Ez és ez történt, de az iskolában azért a leckét mondd föl. Azrt 40 év történelemhamisítása, miszerint pl a magyar baloldal építette föl nekünk az országot, amit a németek raboltak szét meg a faszistákok, ezt nem lehetett 2-3 év alatt felülírni. A logika is a lájtos átmenetet, a felelős átadás-átváételt követelte volna meg. Egy b-verzió ugye az let volna, hogy az átadás folyamata lájtos, egy népfrontos nagykoalíciós kormány a valóbani baloldali reformerők bevonásával szépen leltárszerűen és óvatosan átadja az országot. Na, ettől óckodtak és rettegtek a szocialisták. Nekik olyan megoldás smakkolt, amiben a balfékek zavarják le a privatizációt felülről és ők meg csöndben alul elmarják POZÍCIÓBÓL a marzsot. és ez lett... Ez jött be nekik és ehhez asszisztáltunk. Én is. Meg mindenki. Elnéztk: itt az orrunk előtt vitték, amit értek. Én is csak azért nem vettem a téeszben 30ezerért ócskavasáron MTZ-t mert nem akartam parasztizálni. Ha megveszem, lezsírozom és eladom 1995-ben, százezernél több akkori Ft-ot nyerek tisztán.

magyar-magyar szótár 2010.12.14. 02:58:51

@budai zöld: 1990-ben egy darabig a Véleményformáló Erők, az ország főbb eszetokjai, akik az általuk minimálisan "antalli gőg"-gel büdösparasztnak nézett jeccerűnép (ha valaki látta egyszer is Almási Miklós esztetát a népről beszélni, akkor azt se tudja, mi is lehetne az az Antalli Gőg...) hülyítéséért leginkább felelősek, úgy az elején még nem zsigerből gondolkodtak. Antallék ráléptek a tyúkszemükre és ennek köszönhető az, hogy ma történelmi tényszerűségként lehet hazudozni azt a koholmányt a reformkommunisták állítólagos hazamentéséről a Nyócvanas Években. A Társasági Törvényben a legjózanabb gazdaságtörténészek is a cél-okozatot valami elképesztő éteri magasságban keresik, holott egy egészen hétköznapi, icipici praktikus kis célja volt: azt alapozták meg vele, hogyan őrizhetik meg majd hatalmukat AFTER miután a politikaifelelősséget elpasszolták. A "rendszerváltás" pillanatában az alvórészvénytársaságokban ülő vagy az azokat megkaparintó (pl 1 Ft-ért megvásároló) 200-300 MSZP-s (és BIT-es) szerencsefi több, mint futó-és bástyaelőnnyel kezdett profiként mezei amatőrök ellen... Szidta, szidta a sajtó azt a pár ismert MSZP-s embert, de pl a névsor 27-478-ik tagjaira már nem jutott a szórásból... Amiután pedig a magyar sajtóélet jelesei egzisztenciálisan fenyegetve érezték magukat (ők maszekban egyébként ugyanazt csinálták, amit a téeszfőnökök) elkezdték zsigerből gyűlölni a "jobbosokat" majd szívből és igazán (meg alapítványi pénzeket adómentesen zsebbevágva) harcolni ellenük. Köszönjük Dr Csúcs Emese!

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2010.12.14. 03:09:16

a kezek koszolása azért nem történt meg, mert akkor emberek millióinak kellett volna visszavinni az elgéemkázott dolgokat is, mert hiába lop egy gyurcsány egy nyaralót, ha mellette másfélmillióan esztergagépet.
na ezért nem volt felrúgva a kádári alku, ezért van ma is nettó egymillió adó és járulékfizető (bruttó 3 millió, plusz aki semmire sincs bejelntve).

magyar-magyar szótár 2010.12.14. 03:10:47

@Budai Hella: Magyarország még a NYócvanas Évek elején belépett az Ájemef-be és csummára -ne haragudj, milyen magánbankok 1990-91-ben??? 20 éve még a jóoldalon is tartja magát az urbanlegend, miszerint milyen jópofa húzás volt a szocializmus alatt fölvett rosszkondíciójú hiteleket úriemberként tovább törleszteni. Nemmellesleg a Zónijósok is olcsóbban úszták volna meg velünk , ha a Lengyel Módszert követjük. Azonban kár siránkozni, a lenygelek ugyanis egy cáfolhatatlan érvvel operáltak, mégpedig a németek ellen a németnácikkal és ugye ráadásul ők 56-tal nem zárták le a harcot a Kommunista Ééényómáss ellen, nekik volt 1973-juk meg 78-uk meg 80-81-ük ésígytovább.
És még egy példa: az elmúlt 20 év Lengyelországában az antiszemitizmus sokkal súlyosabb mindenoldalú társadalmi probléma. Azonban ez a szennyes nincsen a világ elé víve, a világ erről alig tud, a nyilvántartások szerint Magyarország antiszemitább, mint Lengyelország. Magyrországon a Szellemi Élcsapat egyáltalán nem válogatott az eszközökben a Szent Cél érdekében ugye... Lengyelországban bizonyos szempontból, miközben mindkétoldal decensebb is, aközben , legalábbis Az ország Face-ét illetően jóasszonyként is viselkedik. Nahh, jahh, ott azért pl van minőségi jobbos újságírás, nem (most arányosítok föl, ha tízmillióra jut 5-6 viszonylag még jólíró jobbos újságíró) 15-20 jólíró jobbosuk van.

2010.12.14. 13:28:49

Antall Józsefnél keresve sem lehet jobb példaképet találni egy ifjú konzervatív számára. Mégiscsak a rendszerváltás utáni Magyarország első miniszterelnöke, aki utálta a kommunistákat, kimért stílusú úriember, mérsékelt, konzervatív elvek szerint gondolkodik és ami a legfontosabb, hogy már meghalt így sokaknak nincsenek vagy csak halvány emlékei vannak róla. Kiváló alapanyag ikonfaragásra. A kollektív emlékezet egyébként általában így működik, az eseményekben résztvevő generációnak vannak közvetlen emlékei és az emlékekből elkezd narratívákat gyártani, a második generáció úgy-ahogy emlékszik a szülők történeteire, valamint eltanulja a szülők érzelmeit, a harmadik és az elkövetkező generációnak már csak a legyártott ikonok maradnak.

A másik dolog, amit érintettél a posztban és szintén gyakori hivatkozási alap manapság, hogy milyen rendszerre szavazott az ország 1990-ben. Ma minden olyan pontnál, amit meg lehet közelíteni a kapitalista elvek irányából, előkerül, hogy az ország a kapitalizmusra szavazott. Én úgy emlékszem, hogy a "szociális piacgazdaság" volt a jelszó - ezt annyit ismételgették akkoriban, hogy annak ellenére emlékszem rá, hogy a koromnál fogva nem igazán érdekeltek ezek a dolgok. Az akkoriban szociális piacgazdaságnak nevezett dolog nem hasonlít sem az eredeti értelemben vett vadkapitalizmusra, sem pedig a nálunk megvalósult kelet-európai típusú kapitalizmusra.

magyar-magyar szótár 2010.12.14. 13:59:37

@bs395: Nem kellett lopni az esztergagépet. Az Áp.4 Gépgyár egyik gyáregysége (vérszocialista) igazgatója pl kiárusította darabját 5-10-30ezer Ft-ért. Ócskavasáron. Persze "cinkosok " vótak a dolgozók, de ők legalább vissza is sírják a régi Kádári Szépidőket az akkori munkarenddel:
6óra: érkezés, laza átöltözés
6.30 rágyújtás, felkészülés a munkára.
7.00 rágyújtás, kávé, felkészülés a reggelire.
7.30-8.00 reggeli, rágyújtás
8.30 felkészülés folytatása a munkára, anyag és szerszámvételezés, egyeztetés
9.00 rágyújtás.
9.20 próbaképpen munka, próbálgatása anyagnak szerszámnak, egyeztetések
10.00 rágyújtás (esetleg kávé)
10.30-11.00 munka
11.00 rágyújtás, felkészülés az ebédre.
11.30 most már komolyan felkészülsé az ebédre.
11.40 az ebédeléshez nekiül.
12.00 ebéd
12-30 rágyújtás, kávé felkészülés a délutáni munkára.
13.00 rágyújtás, munka, szerszámcsere, anyagpótlás.
13.30 rágyújtás, táskába elpakolni ezt-azt, szerszámokat, anyagokat, amik jóklesznek valamire otthon
14.00 rágyújtás, felkészülés a hazautazásra. Átöltözés ilyesmi.
14.30 kiállni a buszmegállóba
14.45 GYÖN A BUSZ! SIHTAA!

Fenehorizont 667 2010.12.14. 15:00:43

@budai zöld:
ezek ezredéves örökségek. 10 évszázad alatt kialakult 'normák', viselkedésmódok egyenesági következményei. beteges, ámde nagyon erős önbizalomhiányból és kisebbrendűségi komplexusból fejlődtek szépen kiirthatalan, zsigeri megfelelési kényszerré, és túlbuzgó bizonyításvággyá, amivel mindannyian rendelkezünk.
ez a megfelelési kényszer abból az önbizalomhiányból összepakolt, szlávok, és a már akkor bezzegnyugat által körülölelt, specális, kárpát-medencei mikroklíma alatt felállított üstben kezdett rotyogni, még sokszázéve.

a magyar korrupt ember (földesúr, 'oligarcha', bármilyenoldali politikus, cégtulajdonos, üzemvezető, tsz-főnök stb.) ebből a bizonyítási kényszerből fakadóan basz át mindenkit, akit éppen tud, és ezért visz mindent azonnal, amit lát. ha a küldetés végrehajtva, akkor a szegény, legbelül elismerésre vágyó, irígységgel átszőtt kis lelke a kielégülés érzetét küldi az agyának, és elhiszi, mekkora óriási, eszetlen nagy, élelmes király is ő a többi, eltaposni való kis pondró között.

ebből a megfelelési kényszerből eredeztethető minden!
a megfelelés-kényszerrel terhelt ember nem élni akar, hanem győzni. ha győztesnek érzi magát, akkor a 'gyözelméhez' vezető út által okozott külső hatásokat visszaigazolásként fogja fel arra a prekoncepciójára, hogy ő jobb, mint bárki más - és ilyen prekoncepciói csakis a megfelelési-kényszeres embernek vannak!
...plusz az ilyen fajta ember önző, és végletekig menően irígy, de mint a szar, ezért egyáltalán nem közösségi-típus. nem akar ő semmilyen közösség része lenni, ezért ha különleges receptoraival egyszerre lépést érzékel már akkor, amikor jóformán meg se történt - legyen ez az egyszerre lépés bármilyen célból, akár hasznosból is - ő akkor kitörni akar. mit kitörni...kigázolni! át, mindenkin, hogy aztán visszafordulva röhöghessen rajtuk. nehogymár a sok barom mondja meg neki, NEKI, hogy mi a dörgés.

emiatt magyarországon minden fogalom, tulajdonság értelme kicsit más.

ami önbizalomnak látszik, az a megfelelési kényszerből eredő kivagyiság.

a magyarnak nincsenek barátai, csupán hasonlóan frusztrált társai, akik megfelelési kényszerükből fakadó kivagyiságukra a többiektől érkező visszaigazolást hasonló dolgokban látják.

- a megfelelési-kényszeres magyar felvonuló buzi nem elfogadtatni akarja magát, nem azon agyalni, hogyan lehetne az elutasítást mérsékelni, hanem odabaszni a népnek másságát, hogy aztán háboroghasson, ha pár hasonló hülye megdobálja. neki ez a visszaigazolás arra, hogy ő olyan kurvára felvilágosult.

-a kivagyi magyar progresszív nem haladni akar (alapból a progresszió pozitív előjelű dolog!!), hanem dagonyázni abban a felháborodásban, amit az okoz, amit ő progresszív viselkedésnek hisz, és ami valójában a zsigeri elutasítása MINDENNEK, amit egyszerre többen, akár közösségként az emberek viszonylag régóta csinálnak. szarik ő abba bele, hogy az jó volt-e, amit csináltak eddig, és az hasznos-e, amit ő újításként javasol. lényeg az idegesítés, figyelemfelkeltés, a többi ostoba agyának felbaszása és a reakciókból a zabálni vágyó kivagyiság jóllakatása.

- a kivagyi magyar 'szélsőjobboldali'...na, ezt hagyjuk. szarnak ők az árpádsávra, de még trianonra is. trianon miatt azé rinyálnak, hogy a megfelelési kényszer esetleges kudarcából fakadó frusztráltságuknak alibit találva dühösek legyenek valakikre...bárkire.

- a megfelelési kényszeres magyar alkotó nem azért alkot, mert lelki deformációinak eredményét meg szeretné mutatni másnak. ő a közönségénél akar jó lenni. neki az számít, már az első lerakott ecsetvonás/forgatókönyv-ötlet/zeneszám első hangjegye vagy bármi előtt, hogy vajon milyen reakciókat fog kiváltani az ő műve, és a vélt reakciókhoz igazítja azt, tudattalanul. észre sem veszi.
vagy utánoz, az a biztos. akkor még véletlenül sem lehetnek a reakciók kiszámíthatatlanok.

- a kivagyi magyar milliárdos a 12. milliárdja után is még csak spájzol, spájzol, spájzol, mer neki az jár. ő azt jogosan veszi el a barmoktól, ha már azok olyan gyökerek, hogy hagyják. és lelkiismeret-furdalás nélkül teszi ezt - vagy legalábbis nagyon mélyen rejtve van a lelkiismerete, még maga előtt is. sőt! szent meggyőződése, hogy még igaz úton is jár. ő csak ügyes, ellenben a többivel, azzal.

- a bármilyenoldali, kivagyi ember, aki politikusnak áll, semennyire nem akar egy közöségért dolgozni, csakis, kizárólag saját magáért, mer ő a király, a többi meg úgyis mind barom.

- a eccerű és nem korrupt magyar embernek, akit végleg legyőzött a saját megfelelési kényszere, nem marad mása, mint a saját sértettsége, irígysége. irígy mindenkire, aki megfelelő körülmények közé születik, vagy vette a fáradságot, és végig szopta-nyalta-taposta az utat addig, amíg megfelelő körülményeket alakított ki magának. de még arra is irígy, akinek nálánál nem sokkal többje van, esetleg kevesebbje, de boldogabb. irígy az egész világra.
és ez az ember nagyon szomorú is tud ám lenni. hiába próbálkozik ő, senki le se szarja, egyedül van bánatával, mint a kibaszott kisujja. hiába várja a külvilágtól azokat a pozitív visszaigazolásokat, amiket magában kéne kialakítania, ámde saját megfelelési kényszere miatt nem tudja, úcccse jönnek. az összes barom kapja be a faszát...sose fog változni semmi, akármit tesz is.

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2010.12.14. 16:27:58

@magyar-magyar szótár:
a külső adósságszolgálat csökkentésének lehetőségei c. rész - innen
epa.oszk.hu/00000/00017/00011/1204.html

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2010.12.14. 16:31:54

@magyar-magyar szótár:
Mivel azonban a magyar adósság döntő részben nem kormányhitelekből, hanem a nemzetközi pénzpiacról származott, hazánk számára ez a lehetőség nem volt járható. ...
forrás:
www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=Jelentes97-hatter-Semjen-Magyar
rögtön az 1. pontban

mondd, van olyan, amihez nem értesz jobban nálam? :D esetleg a közgazdaságtan? :)))
néha elhihetnéd, hogy az olvasóid sem teljesen hülyék

Commandante Jayasuriya 2010.12.14. 18:29:03

A politika "úri wirtschaft", a disznószagú proli tartsa távol magát tőle.
Majd mi szórunk egy kis makkot, hogy jóllakjanak.

Antall, Fűr, Torgyán, Orbán, -egykutya,
csak más trágyadombon túrták a ganét gyermekkorukban.

Bűzlik a szájuk, mondhatom neked én megérzem szél ellen...

macskassy88 2010.12.14. 21:08:26

fenehorizont

:D azért te is dagonyázol a felháborodásban, lássuk be.

magyar-magyar szótár 2010.12.15. 08:03:42

@Budai Hella: Én igazi bolsevik típusú "újságíró" vagyok (lásd az index "újságíró"-it). Nem kell érteni a tárgyhoz, amit széjjelbaszni kívánsz, elég, ha jó a stílusod, frenetikus a szókészleted és a lendületed amivel széjjelbaszni kívánsz sodróerejű. (-> államosításokkal kapcsolatos koch-olmányok, amiknek logikája mentén most az egész média államosítva lesz, bocsjav, van...) Nem az igazság a lényeg, hanem az indulat, amit gerjeszteni kívánsz majd táplálni (ill. kiszolgálni). Ezalól talán csak keszi Imre munkássága a kivétel, ő véletlenül értett is az irodalomhoz, amiből nyírta kifelé a megbízói által nemodavalónak ítélt személyeket.

De ha megnézed, Tóta W vagy Uj Péter munkásságát, rájössz, hogy rosszul érvelsz.
Especielle egyébként itt rosszul is. Nem olvastad tovább ugyanis, felháborodásodban elemelted a Lengyel Történetről a tekinteted.

magyar-magyar szótár 2010.12.15. 08:09:39

@fenehorizont: Kommentedet olvasva az az érzésem támadt, hogy álltál már srévizavi nem messze, úgy két lépésre Domány Andrástól, a tipikusan mélymagyar kivagyitól. És hallgattad őt. Namosthát Domány éppenséggel újságíró (elektronikus tagozat, jóoldal) de ismerek ilyet földbirtokosban, benzinkutasban (akit az Isten Havas Henriknek teremtett, csak Henriket korábban ugye, bár őt meg benzinkutasnak, de még az Isten is nyúlhat mellé...)

Kérek engedélyt, hogy ezt a kommentedet vendégposztként fölhasználhassam.

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2010.12.15. 10:02:50

@magyar-magyar szótár: Nem, te érvelsz rosszul.
Adtam két, komolyan vehető hivatkozást a magyar államadósságról a 90-es évek elejéről. Vitatkozz a KSH-val vagy a Közgazdasági Szemlével, ne velem.
Heller egyik regényhőse jut eszembe rólad, aki nagy mestere volt a téma elterelésének, majd kikeresem pontosan, hogy is írta.

magyar-magyar szótár 2010.12.15. 13:52:14

@Budai Hella: Ismerem azokat az érveket, amiket linkeltél. Bármilyen más érveket is lehet, ellenérveket is linkelni. 28 éves takopny kisgeci koromban körömszakadtáig, harsogva védtem az áláspontot, miszerint mi viselkedjünk jól, mi törlesszünk, ne legyünk olyanok, mint a lengyelek és majd jutalomfalatokat kapunk.
Sokkal lejjebb, lejjebb nézz, ne a Magoss Közgazdaságtudományra. Tö9k mindegy, mit mutat a link, sokkal "övönalulibb az igazság". Vegyük pl a munkavállalást. van a fejkvóta, ami, ha magyar szeretne kint dolgozni, pl Spanyolországban, akkor előkerül. Kimehet 200000 román eperszedő és senii nem számilja őket meg nincs kvóta, De ha kimenne három buszra való magyar, rögtön lenne kvóta.
Ez szofisztikálás, hogy a "kormány tartozott" vagy "az állam tartozott". Itt dől meg az egész érvelés, amire hivatkozol. Kormány nem tudott tartozni, csak az állam. És kész. Az állam volt eladósodva, nem a kormány. És egyszerűen a lengyel kormány a rendszerváltás után azt mondta, hogy nem törleszti azt, amivel a (most a lózungokat hagyom, rakás ista/pista jelzőt) ilyenolyan rendszer fennmaradását konzerválták.
Szerintem nem jött be a jó magatartás soha. Pár jó szót kaptunk jóviselkedésünkért. A románok meg a bolgárok tojtak bele a zónijóselvárásokba és mi lett? nem lett semmi. Most sokan kárörvendve azt hiszik, hogy a románok mindjárt beszarnak.. nem szarnak be. Romániának olyan élő gazdasági kapcsolatai vannak az Úniós mediterrán régióval, olyan franko-latin gazdasági kapcsolatrendszer, amiről mi csak ábrándozunk. Már beszéltem neked erről mennyit, csak meg kell számolni a Magyarországon átszáguldó román kamionokat -és milyen gépeket!! 2-3-5 éves csúcsgépek!- hol vannak már a 10 évvel ezelőtti füstokádó D.A.C-ok...
Ez a bajunk nekünk, hogy itt kenegetjük a fikánkat, gecizünk.. kifelé, a zóünuijó felé ez nem érdekes, hogy most e z e k széjjebasznak-e vagy Szegény Feri trüjkközött-e a költségvetéssel vagy e z e k. A magyar trükkös, csaló, viszálykodó.. A lengyel pedig sírt, rítt kunyerált könyörgött térgyepelt, fittyethányt zsarolt és annyira protekcionista volt, amennyire csak tudott. Mi meg önként, dalolva csonkoltuk a gazdaságunkat.
Hoztál te föl már nekem tudományos érveket arra is, hogy jó az, ha valamit, amit itthon megtermelhetünk (sertéshús, tej) inkább importálunk (-> külker mérleg hagyburújjon, nem szám, mert ugye világtrend, globálispiac meg kurvannya)na ilyenkor mondták a lengyelek azt, hogy őket orosz porosz dúlta, tatár is meg HMMM HMM-te, kereszténykultúr bástyája vótak törökellen KUSS zónijósnorma.

Ne adjál linket. Miről beszélünk. Az idén 3,5%-os a lengyel növekedés, ezután miről is beszélünk? Ja, hát biztos azért nincsen nekünk 3,5%-os növekedésünk, mert e z e k elbaszták.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.12.15. 15:21:57

@magyar-magyar szótár: Ha nem gyalulják le Gordiékat a buta népnemzetiek, mi is ennyivel dübörögnénk, mint a polákok. Ellenben most van egy Matolcsynk: száguldunk is, csak éppen hanyatt.

Lengyelek jövőre szívják meg a faszt, most hiába hasítanak 3.5-el, az állam adóssága jövőre el fogja érni a GDP 55%-át, és akkor satufék lesz ám. Amúgy meg, most nekik megy (ment), holnap másnak. (nekünk tuti nem, ezekkel). Emlékszem én arra is, hogy nekünk ment, és nekik lógott ki a seggük a gatyából.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.12.15. 15:26:24

@efes: Most bazmeg ezek a faszok, nem koncepcióból, hanem szimpla trehányságból, mert nem szinronizálták a törvényeiket, amiket lóhalálában hozogatnak, míg megvan a rohadék 2/3aduk. Úgy megszopatják az evásokat (engem), hogy ezentúl úgy néz ki, plusz 14% ehót is fizetni kell. Ez már 50% körüli adóteher, amit nem tudok leköltségelni, mert az írásnak nincsenek költségei, ezért vagyok evás. Adom vissza az egészet a gecibe. Munkát keresek!!!! Munkát, kenyeret! Vagy kimegyek bazmeg Ausztriába mosogatónak, 1400 euért/hó.

Fenehorizont 667 2010.12.15. 16:43:33

@magyar-magyar szótár:
hm, a domány andrás nevet most olvastam először, de biztosan van még egy rakás hozzá hasonló...

a kommentet természetesen felhasználhatod.

Fenehorizont 667 2010.12.15. 16:44:35

@efes:
eh, te is csak panaszkodni tudsz állandóan.
ezért tart itt ez az ország.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.12.15. 17:42:15

@fenehorizont: Szart volna helyetted egy hígat, akkor is előbbre lennénk.

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2010.12.15. 19:17:22

@efes:
@fenehorizont:

úgy tűnik, mégis van előnye, amikor a női nickem használom, senki sem szól be ilyen stílusban, igaz, hozzámszólni is csak Dudi szokott, elvégre egy nő ne politizáljon, gazdaságpolitizáljon:))

budai zöld 2010.12.15. 20:07:21

@Budai Hella:
Nem hiszem, hogy közgazdaságtudományilag védhetetlen az az álláspont, hogy a kilencvenes évek legelején meg lehetett volna valamit próbálni az államadóssággal.

Csak valószínűleg túlbecsültük a növekedési lehetőségeket a következő pár évre, és mivel ekkoriban a működőtőkebeáramlás Magyarországra, mint a térség összes többi országába összesen, nem akartunk kockáztatni.
Nem gondoltuk, hogy komoly GDP _csökkenés_ jön, tehát nem a rövid távra kéne optimalizálni, hanem az utána következő kilábalásra. (a kilencvenes évekre már a lehet, hogy a lengyeleknek is megbocsátott a működőtőke).

A közgázszemlés cikk 95-ös, lehet, hogy túl korai ahhoz, hogy mást mondjon, mint ami történt (el fogom olvasni azért).

Fenehorizont 667 2010.12.15. 20:43:03

@Budai Hella:
jaj, ne mártírkodj má...

régebben 1-2 évet nagyjából folymatosan fórumoztam iwiwen, és ott a nők ugyanúgy politizáltak, és ugyanúgy válaszoltak nekik, mint a fickóknak, és olyanokat is kaptak idegből, hogy azt nem hinnéd el, ha látnád leírva.
nagyjából ilyen szavak szerepeltek rendszeresen egy nőnek küldött osztás kontextusában: baszatlan, vibrátor, magzat, vetélés, vonat (ausvicba), dugás állattal és egyéb dolgokkal, valamint a kurvának a létező ÖSSZES szinonímája. ezenkívül, nagyjából 30 év felett az életkor miatt tett legbrutálisabb sértések. ha az illető adatlapján olyan képek voltak, amin látszott pár kiló súlyfelesleg, akkor el tudod képzelni, mit kapott.
arról nem beszélve, ha volt olyan naiv, hogy a gyerekei is szerepeltek az adatlapon...

és ezek sok esetben a hétköznapi életben valószínűleg nem prosztó férfiaktól/nőktől érkeztek. nem egy volt közülük pl rendszeres publikáló a ******* nevű felvilágosult, kulturális hetilapban.
ha igaz lenne a csuklás-emlegetés párhuzam, az én anyámnak is néha akkorákat kellett volna csuklania, hogy beveri fejét a plafonba, mint egy rajzfilmben:)

magyar-magyar szótár 2010.12.16. 03:51:30

@efes: Hidd el, ha rajtam múlna, pl egy Enter-rel meg lehetne adni a lehetőséget Gordonkáéknak, hogy ne csak fölállíthassák az illúzionista trükk díszleteit a szinpadon, hanem folytassák a mutatványt, hogy láthassuk, működik-e, de ugye eleve Gordonka a zseniális mutatvány a látszat beállításáig vállalta, de semmiképpen sem a mutatvány befejezését. Én eleve, mint egy csődbevitt cég esetében, ahol a lelépés csődbüntett lenne, nem is engdtem volna el Gordonkát, mutassa csak meg VÉGIG a mutatványt, tehát hogy működni fog-e a trükk és a kettéfűrészelt nő tényleg egyben és édes gidamozdulatokkal fog-e táncikálni mindannyiunk megkönyebbülésére. De nem, hanem Gordonka le tud lépni elegánsan a szinpadról ... tényleg nem tudok mást mondani: Hülye és barom aki őutána a porondra lép. Készhelyzetbe. Gordonkának ebben van gyakorlata, húsz éves, húsz évig ezt csinálta. Csak a magánszférában az a szokás, hogy pénzért vásárolnak strómant, aki a csődbevitt cég matyitulajdonosaként "elviszi a balhét". Itt pedig ingyen, önként dalolva rohantak bele az oktondiak... mondjuk meg is érdemlik.

magyar-magyar szótár 2010.12.16. 06:01:48

@fenehorizont: Hach, lenne bizony meglepi a vikiléxünneplésben, ha véletlenül a kémsugárvető megbicsaklana és hátravágna vagy túlságal oldalt. Titkos kedvencem Keloid pl együtt ünnepel más jógyerekekkel, dddde ha lenne Hanterország meg Keloidország (nyilván Keloidország az igazságos land ) és ezen országok kormánybüféit pásztázná a sugárhörpölő lehallgatótőccsér, akkor mi mindeneket is hallhatna Kelóka polycuklyossan édes ajakairól.

Fenehorizont 667 2010.12.16. 10:03:16

@magyar-magyar szótár:
a kettős mérce szelektíven szuverénül gondolkodó bloggereitől is lehetne gyűjteni nagggyon érdekes hsz-eket, ha lenne türelmem pár évre visszamenőleg végigböngészni a többmillió mondatos, máig fenn lévő archívumot az iwiw-en.

budai zöld 2010.12.16. 10:50:48

@fenehorizont:
Húbakker, elég rendesen összefoglaltad.

Nem is nagyon lehet vitatkozni ezzel a megfeleléskényszer-elmélettel, mert ezek a megalkuvástól frusztrált és megnemértettségkomplexusos viselkedésminták tényleg több évszázados nyomorszocializáció eredményei.

Viszont azt gondolom, hogy vannak azért egyéb örökletes kollektív viselkedésmintáink (az elmúlt párszáz év alatt leginkább kisebbségben), mint pl. kezdeményezés, önállóság, felelősség saját magunkért. Nálunk ezek is nyomor és elnyomás-szülte túlélési stratégiák, de kevésbé diszfunkcionálisak.

Azt gondolom, hogy ez elmúlt húsz/nyolc évben az ment nagyon félre, hogy nemhogy megerősítette, de a fejekben legalábbis kizárólagossá tette az általad leírt megfelelési kényszeres úccsesikerülsemmit.

Ennek nem kellett volna szükségszerűen így történnie, ha sikerült volna cselekvő, képzett, magabiztos új politikai elitet választanunk, nem pedig töketleneket, meg olyanokat akik éppen a választók aktív kiszolgáltatottá tételéből szerezték/szerzik a szavazatokat.

I_Isti 2010.12.16. 11:48:13

@budai zöld: "Ennek nem kellett volna szükségszerűen így történnie, ha sikerült volna cselekvő, képzett, magabiztos új politikai elitet választanunk, nem pedig töketleneket, meg olyanokat akik éppen a választók aktív kiszolgáltatottá tételéből szerezték/szerzik a szavazatokat."

Ha valaki cselekvő, képzett, magabiztos, akkor az nem akar politikussá válni.

budai zöld 2010.12.16. 12:29:42

@I_Isti:
"Ha valaki cselekvő, képzett, magabiztos, akkor az nem akar politikussá válni."

Ez mára sajnos igaz, és természetesen igaz volt nyolcvankilencig is.

De a kilencvenes évek elején lett volna lehetőség nem töketlen kontraszelektáltakat betonozni a politikába.

magyar-magyar szótár 2010.12.16. 13:04:17

@I_Isti: @budai zöld:
A cselekvéssel meg a magabiztossággal sohasem volt baj. A rendszerváltú újelit fő hibája az volt, hogy a műveltséget (és ha volt, az intelligenciát) összetévesztették a képzetséggel. Úgy jártak, mint most megannyi új pógármester jár, beültek az irodába, amit kívülről már nagyon tudtak.. tenni-tenni akartak.. és nem ment. És a jeccerűnép kb egy hónap alatt le is írta őket nullára:
"Na, jesse tuggya, csak dumálta!"

Szőrnyű tévképzetbe volt az a sok.. akkor tetszett mindegyik pofa, de most már csak oktondian nagyképűeknek látom őket. Tetszett, ahogy Pető hűdddetudta, hátravetette a fejét, vastagította a nyakát és a foga közül szűrte, nemszerényen az igazságot.
Becumiztuk a zilletések eltássakat.

Csakhogy az illetékes elvtársak voltak a cselekvőképesek, a tenniakarók
és sajnos a politikailag képzettek is. És még képben is voltak. És még a sajtómunkásság is átállt hozzájuk (mármint vissza) hamar. Akkor is volt egy ilyen szellemi megújulás, a MaNcs ugye (a kor indexe) Aztán ott volt az Új És, a friss, a negyvenéves Dr Kovács és csapata. És ahogy ők mára sahját faragóvilmos-szerű karikatúráikká öregedtek, ez történt a fóradalmárokkal mind.

Megszíttuk, Dezső.. megszíttuk mind. Teccetünk vóna, de nem teccetünk mi se...

És az ember mit vár olyan új fóradalmároktól, mint az a kis nyálas némethg -ke az Egyenlítő tévén: huszonévei elején nem csokitól barnamaszatos a szájinkója.. Mi lesz ezekkel a gyerekekkel, ha olyan hirtelen öregednek meg, mint Bede Marci bácsi vagy az öreg Tóta papa.

kikoránkell 2010.12.16. 14:44:18

@budai zöld:

" ha sikerült volna cselekvő, képzett, magabiztos új politikai elitet választanunk..."

Honnan lett volna olyanunk? Valamiféle volt emigránsokból álló kormány, akik nem itt szocializálódtak és megfelelő kapcsolatrendszerük van? Azok meg nem értették volna a (szocialista) magyar néplelket, a szerzett jogokat, a nehogymájapánrobotlegyek hozzáállást, oszt mentek volna ők is a levesbe, fél év múlva. Kipróbáltuk a népnemzetikonzerveket, a liberálisokat, szocikat, liberális-polgári-keresztény népséget, hát nem egysejsze mind? Akkor meg lehet, hogy mégse ebbe a ligába szól a képesítésünk? Lehet, vissza kéne venni az orczából, hacsak nem óhajtjuk felpróbálni a radikáljobb-félnáci-egészenhülye csapatot is. Merthogy ők még nem bizonyíthatták be, hogy legalább akkora magyarok az elkúrásban, mint a többi.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2010.12.16. 21:54:25

Józsi, bazmeg

hannibal.blog.hu/2010/05/03/100_bazmeg

amúgy meg (eltekintve némely szokásos jógyerekezéstől) klassz++++

magyar-magyar szótár 2010.12.17. 06:09:50

@kikoránkell: Hömm, ez nagyon fontos gondolat , kár lenne elsikkadnia itt a kommentoszlopban... Hean?

magyar-magyar szótár 2010.12.17. 06:16:02

@kikoránkell: ...azonban csak akor érvényes, ha eltekintünk a sajtómunkásságtól. Ők szeretik is így beállítani, hogy ők csak ültek oldalt és a barmok (azaz mi) akaratuk ezt. Csakhogy lehetetlen eltekinteni két időszaktól, amikor a röhögésüket alig-alig legyűrve, még mókázva igézték a hóttifaszista réstarujáció rémét a büdös (és nosztalgikus) parasztnak meg amikor már szívből és igazán kocholtak amikor már a büfében sem azzal a lakonikus buddhista ábrázattal itták üvegbőlabort, hanem ordítva taknyoztak, dakotáztak meg cigányoztak, hogy ki kell nyíni a vidéki tapló cigánykurvannyukba a kis geciket mindet (részlet egy akkori vikiléx-ből)

Én ezen tudok csudálkozni, hogy főeszetokjaink képesek függetleníteni magukat a történetől, aa vetítővászon gyöngyfelületén meg ezalatt jön Körmendy Zsuzsanna a még lányosabb testén ül a mai feje, Csurka szinte slank (jóformán májban-gyomorban erős 1977-es) testén a 80 éves bácsi hájfeje és így tovább.

És nekünk meg ezt jógyerekülésben kéne szépencsöndben nézni, ezt a matinét megint.

magyar-magyar szótár 2010.12.17. 06:21:25

@A Hannibal Lektűr-attitűd: El nem képzelhetem, hogy jó gyermekek (akiket az óvónéni halálra ún) szépen elvannak magukban ott tologatják a keréktelen műamyagvonatot a homokozó sarkán, mért fáj az, ha kicsit bevikiléxezek a budi mögé , ahol a jógyerekek Zsuzsikán éppen kesztyűtlenvizsgálatot tartanak orvososjáték címén. Én magam sem mondok más, nyilván sokkalokosabb, sokkaltalpraesettebb és főleg sokkaléletrevalóbb egy jógyerek és a rosszgyerekek tényleg útálatosak már, a takonybajszukkal, ahogy gyűlölködve mérgesen futkároznak az előlük csilingelő egészséges kacajjal menekülő jógyerekután gorombultan (mivel lehetne őket fölidegesíteni, mivel, hogy mégjobban gorombújjon a barma...)
Ne basszusgitározza meg a kurvaeget Flea, azért legyen már egész történet, legalább itt , az óvónénik hátamegett...

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2010.12.17. 13:59:23

@magyar-magyar szótár: nem-e felnőttünk-e

vagy legalább fel-e növésben vagyunk-e

rosszgyerekből lesz jó vagy rossz felnőtt, jógyerekből meg jógyerek oszt jóvvan
?

magyar-magyar szótár 2010.12.18. 06:20:43

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Sajnos nem. A gyermek gyurma, a felnőttek "nyomá" val. Van rá példa, hogy aztán az önnálló intellektus (érted, intellektus!) kézbeveszi magát és meggyúrja.
Amit mindketten, te is meg én is kifogásolhatunk a történetben az, hogy még mindig gyereknek is vagyunk nézve, gyerekként is kezelnek. A család valódi története még mindig, 20 év után is titok, még mindig nicht vor dem Kindern van, nem előttünk beszélik meg, hanem a hátunk mögött. Bizonyos Felnőtt Bácsik 20-25 éve hülyítik az ovit és még mindig nincsenek seggberúgva. Takony kisgeciből minden átmenet nélkül vén begyepesedett idiótanemzedék lettünk, namost ezt valaki vagy tudomásul veszi vagy nem.

Elképeszt, hogy még mindig az "Azt írja az Economist" lujzaságokkal lehet operálni. Nagyonmodern a hártya , de a módszer bolsevik, de ezt nem torgyánul mondom, hanem a szó eredeti értelmében (úgy, ahogy a "biolsevik újságírás"-t én is művelem és ugye milyen kellemetlen is?) bolsevik újságírás= nem kell érteni a tárgyhoz, amit abriktolunk miszlikbe, hanem stílus, forma és nyelvilelemény kell csupán (lásd rockújságírás) És itt a bolsevik a nagyképűség. És oktondi nagyképűség ráadásul.

Várj, másképp mtatom: Király L. Norbit a "büdösnép" szavazza ugye és van, aki csudálkozik, hogy ennyijóakarat, megfelelőszakemberek és profizmus ellenére. Király L. Norbi a böüdösnépszvazata, balhé, afféle "eztnektek
faszok a népszopatásért!"

Na, valami efféle a büdöskétharmadokok megnyilvánulása is, de nem látom, hogy az okos gyerkek tanulnának.
Buta(=rossz)gyerekektől nem várunk ugye semmit.

hacsaturján 2010.12.18. 06:49:10

én meg egy született jógyerek vagyok, egy eccerű fleto fan, százhúsz kilós emese, éppezér' eszt az egészet se értem. lubbalmot mán hámosztam.

magyar-magyar szótár 2010.12.18. 08:39:14

@hacsaturján: Semmi gond, nemhogy barátom, de szellemi példaképem is van olyan, aki Fletó Fun. Sőt, Fletóka kitalálói [A Cigány Takony ellen való Áfiom] között vannak szellemi példaképeim. Sőt, élőben volt szerencsém Vadász Gyula költővel vállvetve az Ország Szellemi Pantejonnyának Legjelesebbjeit látni, repkedtek a nyálas süteménymorzsák, ahogy apjafaszázták Orbányt a cigánykunnyájával, közülük nemegy a Tégy a Gyűlölet Ellen és a Nyilvánosság Klub -mozgalom apja vagy anyja is.
Az élet efféle permanens szappanopera, pl senki sem él már abból az Országgyűléséből, amin egy Mikszáth nevű nagyon kövér képviselő oly pompásan szórakozott, pl a mamelukok se érdekelnek vagy izgatnak már senkit. Trefort Ágoston se for'g a sírjában, mekkora demagóg vallásitürelmetlen seggfejek kerültek ki a róla elnevezett suliból

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2010.12.20. 01:15:00

@magyar-magyar szótár: stíl, form és nagyképűség: minden 'jó' újságíró ilyen, mindenhol

nem-e bolsi mind?

királylnorbis sztorit én meg máshogy vélem
(látom, posztoltál róla, de még nem olvastam)

büdöskétharmadot is, persze, másképp, de már eleget jógyerekeztem/tünk...

magyar-magyar szótár 2010.12.20. 08:32:06

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Nem. Bezzegóperenciális területen liberális újságíróból 2+n számú brancs van. Vagyis nem úrhodhat el egy szűk kis kombattó azért, mert nincsen más a halpiacon aki le ne szedje róla a keresztvizet, megmutatom: Geszti Péter jógyerek kb 14-szer több fikázásra lehetőséget adóat húzott, de mivel összesen ugye ez az egy [db] brancs van, a Pétert megkímélték, így minden jizz a politikailag nemmegfelelő Keresztesre jutott. Máshol, ahol tényleg van szabasajtó, nem kímélték volna meg azért a Petííít mert barát, hiszen pl a másikoknak (egy másik brancsnak, ha értesz) már nembarát.

Ezek piaci problémák: kleine fische, kleine fußballspielverein...

magyar-magyar szótár 2010.12.20. 08:36:24

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Szakmailag az is probléma, hogy bár kleine fuballspiel aba' für viele Geld. De ez az igazifociban is így megy. És a magyaririgység: nem az a lényeg, hogy valahogyan, de legalább lenne egy (1db) viszonylag megfelelő színvonalú focipályánk (ha ugye a barmok építik, akkor a barmok, de a külföldi vendégeket ez nem érdekli, csak ne kelljen bokáig a húgyban húgyozni) hanem mivel politikailag nemmegfelelőhelyen lenen a pálya s főleg emiatt is lehet baszogatni e z e k e t -akkor ro'aggyon a pájja ugye...

magyar-magyar szótár 2010.12.20. 08:43:30

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Ma éppen ezzel foglalkozom, a választékból egyre megy, mit olvasopl, összesen egy szájíz szerint olvashatsz valamiról a jóoldalon ... rosszoldalit meg minek olvasni. Namost a tegnapi X-faktor döntőben szép példák voltak arra, hogy mindenki nyer, hogy ha igaz szeellemiség (és Geszti az, hiába minden, értékes ember, tehát előrevivő) nagyon szép és példaértékű volt a zárójelenet tényleg.. és akkor a jógyereksajtó mivel foglalkozik? Keresztes baszogatásával... De tőled is mindig kikapok ... brühühü... én kikapok.. ha effélemódon vagyok egyoldalú... brühühü.. bezzeg a jógyerekeknek elnézed.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2010.12.20. 13:15:12

@magyar-magyar szótár: keresztes nemjóoldaliságáról: ezt már elmondtam ákosnál meg cipőnél

ÉN leszarom a politizéjüket (zenészfüllel hallgattam ezt a műsort is)

ildikóval sem az a baj, hogy hol mit kivel kinek énekelt

hanem számomra pl a gyáva dalválasztás - már ha komolyan vesszük (elhisszük) a játékszabályokat

a debreceni pálya meg - az adott kontextusban! - mindenféleléppen védhetetlen, szerintem

magyar-magyar szótár 2010.12.20. 13:25:21

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Talán annyi, hogy Keresztes tud énekelni, (mutatom, az ujjaimmal csettintek) dzseniszesen így. A dalválasztás a poengyártás része is volt, pl Király L-lel egy rakás negyedoktávos slágert meg blues-okat lehetett volna énekelni, de valaki papírból kiolvasta a kameramögötti főokosok közül (akiknek képében aztán a mentorokat fikáztuk, de ezt indexéknél Bogiék nagyon jól tudják ám!!! névről, hogy milyen simi, meg faszomtuggyakik, akik persze nem állnak ki a leveshez, amit kitálaltatak) Már szemléltettem, hogy egy poenért semmi se volt drága: az a műbalhé az Allelujah körül.. jó poen volt, a többi efféle nem ennyire látványos.
Már a Felvonulók kérték-ben is kötött volt a választás. Aztán ugye a félplay' zenéi.. (Ezért szoktam mutogatni az igazi, a nemgagyi, nem-Friderikusz Megasztárra, amikor ugye Novák VÁLASZTHATOTT dalt (Ruzsa szerb-magyar'ja ugye... a rívatós)

Sokszor pl igen mű volt a "balhézás" is a mentorok között... a kurva licensz, ugye...
süti beállítások módosítása