Akinek van autója, az a  polgár visel még el terheket, fizessen.

/Dr Antall József orvostörténész, nemzetitragikusan amatőr (műkedvelő) "politikus", kb 1990. október elején, többször, többféleképpen megfogalmazva/

 

Nincsen a M-0-s [déli-és nyugati szektorával] semmi baj, helyismerettel el lehet igazodni.

/A [300 ember haláláért részben] felelős szakember válasza a halálszakaszok idióta táblázottságát firtató kérdésre/

traffipax  sebességmérő készülék. A sarcolás eszköze.Ezen sorok írásának hónapjaiban akkor van a rendőröknek fizetése, ha bekaszálják maguknak a költséghelyre a pénzt.

 

Miután a felelősségielv rendezésével sikerült megoldani a behajthatóságot, alapvetően megváltoztak  rendőrségünk lesállási szokásai. Bár az kétségtelen, hogy többek között a levadászásban hirhedten élenjáró dabasi rendőrkapitányság már a múlt század végén grafit' szín húsz éves kocka Audi 80-asból állt lest román autósoktól járt, záróvonalazás szempontjából gazdag zsákmányt ígérő szakaszokon. Akkoriban azonban még helyszínen lehetett rendezni a dolgot, a rendőrök egy  része maszekolt is, mint a nyomató ökre  (azaz lehúzott pár oldal hírdetést is az ismerős maszekoknak, főbérlőknek vagy autóvigéceknek).

 

 A magyar autóközlekedési küzdelem & élethalálharc egyik alappillére az, hogy helyismerettel még viszonylag el lehet boldogulni. Tehát aki előttün satufékez és bevág egy mellékutcába, fog még az elénk kihajtani szintén jobbról egy másik mellékutcából féktávon belül.

Rendőreink általában sarcolás közben az idegességtől jódlizó elmegyengét azzal nyugtatják le, hogy figyelni kell a táblákat, nem azt messziről, mit mutat a lámpa vagy mi az ábra a kereszteződésben, de ki nem tudja azt, hogy a mélymagyar útitábla erdőben ha elkezdünk minden táblát figyelni, hamarosan fel fogunk kenődni az előttünk satufékező teherautó hátuljára.

 

A sebességkorlátozó tábla főútjaikon azt jelzi, arra figyelmeztet,   akkora úthibák, futóműroncsoló gödrök halálos aszfaltdumók vannak az úton, hogy a közút kezelőjének jogtanácsosa szerint már más megoldás nincsen a felelősség alól való kibújásra.

 

 Az útonjárók nagyjából ismerik a főbb leshelyeket, de akár csak a féknyomok is megmutatják a neuralgikus pontokat, ahol pl a közlekedési lámpa ügyes beállítása is segíti a sarcolásban a rendőrséget vagy valami más, pestiül ügyes megoldás.

Kamerát eleve és praktikusan csak olyan kereszteződésben, lámpához szerelnek föl, ahol biztosan lehet vele kaszálni.

A lámpás kereszteződés előtt a  helyismerettel rendelkező baromok inkább vészfékeznek, semminthogy belecsúszanak egy vékonysárgába.  Kamionoknál ez un. „bebicskázással járhat, Nádler István ecsetjére való gyönyörű féknyomstráfiokat figyelhetünk meg a speciálisan kialakított sarchelyeken. Nekem volt szerencsém  megfigyelni a rokonszenves, indexes címlaptündér alakú [spongyabobarcú nerd geek] IT-szakember fiút is, aki a kamera kazettáját lehozta [létráról] egy ilyen leshelyen.   Felüljáróról lekunkorodó szakasz,  , erdő mögül kibukkanó , falu- és városszéli, lakottnak nem látszó, ámde még településtáblával védett kültelki dűlők, amiken a főút hosszú egyenes után hasít keresztül.

 

Egy időben rendőrségünk úgy viszonyult a traffipaxhoz, mint jógyeekújságíróink a Bezzegisztáni [bezzegóperenciás] Példák –hoz.  Rendőrségi szóvivők jógyerek arccal nyilatkoztak arról, hogy nem a büntetés, hanem az autósok megnevelése a szándék, ne száguldozzanak, gyorshajtás egyenlő halál.

 

Maga a gyorshajtás  nemegyenlő halál. Ha a jógyerekújságírók cuki relativizmusával tekintjük, főleg nem. És még csak az autója sem válogatja, pl egy csúcs Audi (méghozzá fizikaicce ugyanaz!)  lehet taknyok procc-át szolgáló  ésvagy észrevétlen egyszerű, ami Reformjaink Arszlánját (mert megérdemli) szolgálja, attól függ.  A gyorshajtásnál százsszor veszélyesebb a vasárnapiautós.  Egy kamionos havonta hajt 10000 km-t, Lendvai Néni  800ezréből pedig a nagyátlag évente sem 9ezret.  Statisztikomatematikailag a lassan, bizonytalanül át-és körültekintés nélkül közelekdő vasárnapiautósok, a tanítókedvű nyugdíjas bácsik, a körforgalmak torkában vészfékező és körültekinteni megálló  úrvezetők több balesetet okoznak, mint a BMW-Mercedes-Audi  proccháromság csúcspéldányaival száguldó májerek, ráadásul ezek zöme, hogy megintcsak jógyerekújságírói, pl Tóta-féle  trükkel éljek, többet nyomnak a GNI-be bele, mint  Lendvai Néni 800ezre.

 

Dehát ez olyan, hogy amit a jógyerekek elengednek Simornak, Demszkynek, azt leverik a gumicsizmás kurvaszopató (stb) Kósán.

 

A traffipaxozás szempontjából azonban a gyorshajtás jellemezte útszakaszok sokszor nyáron túl melegek, télen szelesek. Ismerek profi gépkocsivezetőket, akik még 1986-ban döntöttek, hogy ők isznak is és vezetnek is, balesetmentesen lenyomtak kétmillió km-t ebből részegen másfelet, nos ők a megmondhatói, hogy kánikulában vagy esőben, nagy hidegben lehet a legnyugodtabban dolgozni, kellemes időben viszont nem árt keresni valami golyófogót. Vagy vonat-ban maradni.

 

Alaposan meg is határozzák a sarcolás körülményeit az időjárási jelenségek. Teherautó- és kamionsofőrök semmi jóra nem számíthatnak pl az első langyos, napsütötte tavaszi napon, ami január végén, február elején őrjöngő érzelmi kitörésekbe ragadtat el rádiós beszélőfejeket a stúdióban. Az autósnyelven kápéemnek becézett állami sarcoló hivatal szakembereit ilyenkor küldik ki először teljes siserehadjában a WC-k nélküli, teleszart, húgyozott és szeméthányó küllemű kamionparkolókba, ahol egyre korszerűbb sarcolóeszközeik mellett kurvák flangéroznak. Most álljunk meg egy pillanatra és képzeljük el magunkat bezzegisztáni kamionosnak, akinek civil autós számára vállrántásra sem érdemes útszkaszokon kell úthasználati díjat fizetniük, és ha leketyeg a tachográfon a vezetési idő, akkor ugyebár másodperc tört része alatt ilyen parkolókba kéne kihúzódniuk. Újabban a  romlani, szarrá hagyott útjaink mentén pompás sarcbeszedési szigeteket alakíttatott ki a kápéem, ezeket mindenféle járművel behajtani tilos tábla védi, hogy a megérkező sarcbrigád kényelmesebben foglalhassa el helyét. Szarni-húgyozni persze ők is oda járnak, ahová az útonjárók… Kezet meg majd mosnak odabent. Helyszíni műszakivizsga állomások termelik a sarc javát, amúgy meg egy kis rendszámleolvasó furgonból kamerázzák a teherjárműveket, amik fizetetlenül használnák a két forintot se érő elkerülhetetlen útszakaszokat.

 

A traffipax berendezés is egyfajta srac-kaszává züllik tehát napjainkban. Amint egyébként az oktalan rendőrhalálok miatt szigorított szolgálati szabályzat is ugyan tiltaná, meg 2008-ig egyébként is, kapitányok nadrágjától függően tiltaték vala, úgy most lényegében minden szabályra fittyet hányva tuttira mennek rendőreink a kaszálásba, mert, mint egy névtelenséget kérő kapitány megfogalmazta: „Ebbű van a fizetésünk!” És tényleg!  

 

Gyűjteményemből néhány kifinomult módszer, csokrozva:

 Régente, az ezredfordulón, amidőn még a nevelőszándék valamennyire leplezte a sima kaszálás szándékát, a gödöllői rendőrkapitányság perzekútorai a máriabesenyői kibevezető szakasz egyenesén tanították a mórest a parasztnak, hírhedt volt egy, a képen láthatóhoz hasonló, de tisztanarancs (persze kempingtető nélkül...) Bedford , az orrán egy (1db) hatalmas franciasárga pótfénnyszóróval...

 

Az úton folyó munkák címén korlátozó táblákat helyeznek el, ezek között vannak elforgathatóak, amik munkaidőn kívül élével (lapjával) állnak, ezeket derék sarcolóink befordítják, majd sika, kasza, léc (de a táblákat csesznek visszafordítani!) .  Variáció: őszi: munkagépek fölhordta sártól síkos szakaszon ideiglenes korlátozás. Cuki: Ott viszont, ahol efféle munkagépek féktávolságon beül hajtanak ki kamion elé, semmiféle ilyen védelem nincsen.

Ahol nem érdemes kaszálni, ott nincsen a kaszálásra jogalapot adó korlátozó vagy legalább a veszélyre figyelmeztető tábla.

 

Még ma is előfordul, hogy vasárnapiautós vagy devizahiteles baromarc, egy a Lendvai Ildikó 800ezré-ből, valamelyik, 72 hónapos futamidőre nullabefizetéssel elhozott autóval -de minek???- , ha évi 7500 km-re se marad píz!- szóval évi húsz-negyven alkalommal  autózó  autós tájol előttünk, számítsunk arra, hogy fehér Opel Astra F (hol van az már, még a Skoda Octavia Buli* előtti időkben!) vagy fehér Skoda Octaviá-t lát, reflexből satufékez. Bármelytípusú fehér autó áll az út szélén, a vasárnapiautós az satufékez, ha fel van csapva a csomatartófedél, főleg! Gépkocsivezető tehát, ha előtte az előzhetetlen kígyóban bizonytalan mozgású, minden sebességkorlátozást a balesetveszélyességig is betartó, sőt, tanítókedű (majd a papa megmutatja a száguldozó barmoknak, ugye?)  szóval, ha gépkocsivezető 10 éves, de még sohasem összesározott, csak nyáron, hétvégeken, száraz jóidőben használt autó mögött  halad, akkor figyeljen fehér autókat az út szélén a távolban s ha ilyet lát, máris fékezhet, mert hosszú másodpercek múlva a vasárnapi autós satufékezni fog!

 

Holott a Skoda Buli újításában A Buli Színe most éppen a Ford Hungáriát szerencséltette… (Az elemzők [LMZ frsz], a Ford Focus kombik…) Egy frászt, és mégtöbbfrászt! A traffpaxozás művészetében legújabban rendőreink saját, civiltulajdonú maszek autóikat koptatják. Helyismerettel el lehet igazodni és a területen tengődő jobbágyság, maradék pógárság majd legkésőbben a műűvelt értelmiseggek is értesülhetnek arról, hogy melyik járásban milyen autóból vadásszák le őket a Seat Alhambrától az Opel Zafiráig. Van devizahitelből vett hároméves húszezer kilométerrel meg húsz éves Suzuki Swift limuzin, ahogy tetszik. Négyütemű Wartburg is.

 

Kedvenceim: (szín és márkanév a szerkesztőségben) vészvillogóval áll le az útpadkának látszó műtárgyra, a hátsó ablak telepakolva. Pompás vadászterület az un négysávos, ezekkel vannak telepötyögtetve tekintélyük szerint egyszámjegyű, az útburkolat és egyebek állapota alapján négy vagy számjegyre sem érdemes főútnak földicsért kamionoktól trancsírozott útjaink. Az ilyen „műtárgyak” építését az államtestbe polipszerűen beépült útépítőmaffia lobbizta ki, nagyjából arra alkalmasak, hogy a helyismerettel rendelkező menedzser vagy a 21-esen pl Győzike, lenyomhassa, mint a bélyeget, a kamionok és teherautók mögött fölgyülemlett hétköznapi barmokat. Az olasz útépítő maffiának anno ( Véres út) le kellett vadásznia a jórendőröket, meg tényfeltáró újságírókat, nálunk meg ugye a tényfeltáró és oknyomozó újságírók dologtalan punnyadoztak, szegény Rajnai Attila se állt neki 2005-ben a Bácsik a Sztrádán avagy Aszfalt A Löszre c. 70 flekkes riportsorozatának, hanem szépen elücsörgött inkább a buliállásában az ÉS-nél… […] A  magyar ( & beezgisztáni, pl bezzegóperenciás ) útépítő maffiának tehát nincsen kiket gyilkoltatnia, a kifizetetlen alvállalkozók is sziveskednek sk. végezni magukkal. Ahogy Rajnait és a hasonlóan stréber    jógyerekújságírást  ismerem, majd lesz feltáró riport úgy 2012 táján az útépítési anomáliákról… [Fiúk a kaszálón..]

 

A gyakorlatban persze a helyismerettel rendelkező (a 21-esen   a legvadabb kamionos állatfajtát képiselő szlovén, valamint a kihalófélben lévő török és az egyre hemzsegő lengyel ) kamiótós csak erre vár és már teszi is rá a pótkocsi vagy teherautó farát a mögüle az ideiglenes belsősávba vágó, az őt előzni szándékozó totál kész idegember autójára és a másfél kilométeren az 5km/h-s előnyével a leelőzésre kiszemelt kaminyótó-nak kb a derekáig se ér, így kényszerítőzi be magát a terelő betonelem rejtésében a traffipaxnál a barmokra vadászó rendőr vállrántós le se szarását kiváltva. (Féknyomok, törött betonelemek, pár talicska betonelem-törmelék, műanyag, plexi és üvegdarabok talicskaszám) Dűlőutak torkolata, elhagyott és teleszart egykori buszmegállók árnyéka, lepukkant csárdaépületek rejteke mind-mind, különösen a saját maszek civilautóból, pompásan alkalmas a mitsesejtő frigyesmesterek sarcolására.

 

A szisztem a következő: nagyjából 10%-os sebességtúllépésért (lakott területen belül) meg se zerren a sarcgépezet. Ez büntetési tételben kifejezve 15000 Ft. Vagyis a ravaszabb parasztjai kezdenek arra ráállni a sebességtúllépés művészetében, hogy csak annyira hajtanak gyorsan, amennyiben levadászná őket a traffipax, ne küldjenek csekket. Keveset autózó felvilágosulatlan balfékek és báábocik, ha pl 50-es tábla védte szakaszon 55-tel beleszaladnak a traffipaxba, szokásosan rá se rittyentve a tükrökre, a fékbe állnak érdeklődni a rendőrnél vagy alkudozni. Ezért érdemes annak, aki körültekintően is tud vezetni, a féknyomokban és hátsó lámpák színes cserepeiben gyanúsan gazdag szakasz előtt figyelnie, látja-e bármely civil autó farát valami tereptárgy vagy bokor mögül kandikálni.

 

Úttorkolatba vagy sarcolás céljára kialakított parkolónak látszó műtárgy torkolatába srévizavi állnak be. Hiába látjuk egy kilométerről a kápéemes leshelyre tilos-an beállt civilnek látszó autót: már levadászott bennünket, az új eszközök 1000 méterről is levesznek... Ha a tejbetök polgárok érdeklődnek, ki rendőr készségesen, ki meg rágógumiját oda se pukkantó nemtörődömségben fogadja a   könyörgő, idegösszeropiban zokogó civileket. (Vannak ganyé szemétláda polgárok, akik évi 100-150ezer km-t hivatásszerűen hajtanak, az efféle gecik pl 50-es táblával védett szakaszon relatíve akkor is lassan hajtanak, ha a vasárnapiautós még a megengedettnél lassbban, 45km/h-nál sem képes mindenre jól odafigyelni –tükörbe nézni magyar úrvezetőnek eleve nem is szokása, szándékát nem az e célt szolgáló lámpákkal fény-jelzi, hanem az autó bizonytalan mozgásából saccolja azt ki a   sofőr.) Netes felületen használjak IT-hasonlatot: Különböző szintű felhasználók vannak különböző eszközökkel, és az az eszement szarzsák, aki akkora barom, hogy még képes is volt befektetni ebben a kurvaországban, és valami középkateg, de a frusztrált magyaririgységet azért borzoló szuperdízelt vezetett a segge alá és persze ilyen körülmények között inkább tapasztalt, másfélmillió km-t balesetmentesen levezetett sofőrt alkalmaz, addig is dolgozik, utasítja a sofőrt, hogy érjen át a leányvállalat vezetői értekezletére X időpontra, na, legyen ez a sofőr csóka IT-kategóriában egy parasztszopató portál netmájer rendszergazdája és pl egy úrvezető meg legyen ezügyben én, a HTML-idóta egységsugarú portálzsellér. Használtautópiacon is megnézhetjük egyébként ezeket a három év alatt 450ezer kmt futott autókat, szalonállapotban, pestjárásban is karcmentesen, szűz gyári keréktárcsákkal.. mondjuk magyar utakon a harmadik szélvédővel… Ezek az autók a 450000 km-üket sebességhatárokat jócskán túllépve tették meg, koccanásmentesen, sőt továbbmegyek, még vadat sem  ütöttek el, amihez pedig nagy szerencse is kell... Meg az, hogy komoly cég Lyukmagyarországon, ahol nincsen autópálya, nem fektet be... tehát vadveszélyes utakon nem is jár.

 

Bezzegisztáni importból kamerás kaszaautomatákat szereztek be. Felüljáróról zúg be az ember a városnak nevezett falu szérüskertjei közé –ámde az előtte haladó kamioncsorda mégis letorpan 50 alá.. Már érdemes is figyelni, a készülék a zónijós normáknak megfelelően mutatja is nekünk a sebességet, kb 48-cal érkezünk a kamera elé, először egy pillanatra zöld 48-at mutat, majd pikk, máris piros 55-öt, ne fékezzünk, ennyiért a magyar kaszagép még csak nem is beep-el… Az M-0-áson az érd-diósdi lejtő alján a felüljárón volt egy efféle masina, verőfényes napos időben fehér színű kamionnak, ha 66-al ereszkedett a 70-es szakaszon, 83-at mutatott, borus időben viszont csak 73-at [féknyomok, lámpacserepek, etc. ].  

 

Természetesen a traffipax-szal való sarcolás egységsugarú és népidemokratikus. „Zöld Marci” és más elhivatott bérgyalázók keserűségére: már még márciusban is, amikor még jókormányunk volt, akkor is. A korrupció ebben semmire se megy, mindenki a lakóhelytől lehető legtávolabbi megye rendőrkapitányságától kapja az előzetes értesítés majd a csekket. Így aztán, hacsak nem egy BAZ megyei érintett nem valamelyik vazs-megyei vadásztársaság tagja, a kapcsolatok ilyen távon már nem sokat érnek.   A tendencia az, hogy inkább 30ezres csekket kap az ember, nem szarozik a gépezet (az ember a gép mögött, pl G. Zsanett, Szombathely, puszi! ...) , alig győzi így is a sarcoló apparátus a gyűjtést,  bálázást, fizikaipostázást. Abból, hogy 15000 alatt nem mozdul a kasza, arra is következtethetünk, hogy egy (1) suhintás képzetes (nem valós, de kimutatható) költsége elérheti a 10ezer Ft-ot, ennek lehet az IT-hányada 2/3. 

Lehet a megsarcolt paraszt egyébként megyei rendőrkapitány vagy ügyész is, semmire sem megy, esetleg úgy állhat bosszút a mezei gyalogrendőrön, hogy felnyomja a szolg’szab’ megsértése miatt. És akkor más mezei autósparaszt is fellélegezhet.. a hűűűlllyeee! –hiszen ez azt jelenti, hogy új leshelyet fognak kialakítani a bennünket szolgálók -és önmagunktól védők. És akkor a helyismerettel rendelkezők is beleszaladnak a pestiül trafi-ba.

 

A relatív lassúhajtás legalább olyan veszélyes, mint az  esztelen száguldozás. Az üzemanyagárak emelkedésével  bizonyos, a z autó'marketing népszopatási  trükkjeiben "családinak" korszerűnek meg környezetkímélő -nek elhazudott  édes kisautói 20-30%-kal fogyasztanak több üzemanyagot, mint egy 1974-es kiadású 1093 kcm-es I-es Golf, viszont nem mennek olyan jól, de legalább instabilak és a karosszériájuk halálosan gyönge konzervbádogból van. Ezek tulajdonosai  abban a tévhitben élnek, hogy lassúhajtással megspórolhatnak legalább fél liter és letornászhatják a fogyasztást 7 liter alá.  Vagy csak gyönyörködnek a hétvégi tájban. Elhatározzák, hogy ők ráérnek, ők nemegyenlőek a procc tahókkal, majd ők megmutatják, hogy a járműoszlop  100km/h-s átlagsebességénél 20%-kkal kevesebbel is oda lehet érni.  Ahová mennek. Majd ők tudják azt, hogy A Város hétvégitelekövezetében Dunakeszitől Pécelig melyik dűlőútnál satufékeznek. Tükörbe nem néznek, maxx ha feldobják a pincsit (nőivezetők) vagy borotválkoznak (úrvezetők). Állandó kérdéés, mért van hétrvégén több (halálos kimenetelű) baleset -amikor pedig egyébként kisebb a forgalom? Hát nem a sofőrök miatt, az biztos! Hanem ezek a tanítókedvű, óvatos, majd a papa megmutatja a sok felelőtlen takonynak típusú raltív lassúhajtó miatt is. Hogy érzékeljük a relatív lassúhajtás egy másik, egy, a felelősség szempontjából  egy kilométer tá inverz  lényegét: Itt van pl a mopedautó trükkje: Szemre egy autónak látszó tárgy halad előttünk, aminek sebességét külterületen, egy kilométer távolságból valahová a 70-90km/h közé saccoljuk. Igazi kaminyótós áálatt a rutinszerű hűdeppproffíí vezetés közben időnként kinéz a szélvédőn előre is, vagy fel a menetlevélírásból vagy a kisasztalán való pakolászásból, ismisezésből, újabban laptop is van már a komolyabb gépállatokban, tehát akár kamionosblogt is írhat, lát tehát egy ezüstmetál pettyet, belenéz a tükrökbe, majd számol tovább a plafonra nézve, a kilométereket összeadja és PIFFF-- ledózerolta Trégeres Janibá , a májnaggyobbodásos (és ittas vezetés miatt bevont jogosítványú, de a régi smkp papírját gondosan megőrző) becsületes nyugdíjasbácsi hatszázezerforintos kis négykerekű ékszerdobozát, a húspépet, ami ez a favágóinges okosbácsi volt, majd lekaparják a tűzoltók a kamion alvázáról... 

 Önkormányzati kaszálás édeshármasban: a "neuralgikus pont"-ba szerelt kamerás traffipaxot üzemeltető cég, a rendőrség meg az illetékes önkormányzat (megrendelő) osztozik a bevételen. Jól-neuralgikus az a pont, ahol szűkre van véve a sárga, a lámpára FÖL figyeléstől egyebek , pl. külső sávban parkoló rakodó autók, etwas, veszik el a figyelmet. Rutinos arrajáró a kereszteződésre figyel már messziről, nem a forgalomra, ha pl a lakóparkból áll be egy autó (itt lakik a pógármester meg a közlekedési főelőadó de lehet, a rendőrkapitány is) hiába mutat zöldet a lámpa, már lasít is. Mások a gázadásra tippelnek, hátha még átérnek vékonyzöldön, de ha vékonysárgába futnak, akkor már vékonypirosban lesznek a kereszteződés közepén és pikk-pakk, megvannak. Úrvezető viszont a kamiont megelőzi, majd bevág elé, és amikor a lámpa pirosra vált, belelép a fékbe satu... Ilyen kereszteződésekben évente többtízmilliós koccanásos kár keletkezik és a biztosítók felől még nem is tekintettem, lehet, van százmilliós nagyságrend ...   Halottak? nem sok, néha a kamion legyalogolja az előtte satufékező konzervbádog "modernkorszerű" autót és annyi... Évi 2-3 halott, nem sok egy jólműködő kaszálóért.

Hiányozni fognak [??] ebből a szó-ár ömlenyből a gagyirádiók sms-nyelvi szinonimái a traffipaxra, háromlábú [bármi] pl… de nem nekem. Akit érdekel, hallgassa a nyélonefemet vagy a klasszikot. Dzsuventusz, ilyesmik…

 

Aki tud vezetni, annak számára vigasztaló, hogy vége az uborkaszezonnak, itt van az  ősz, de mégszebb a tél, alig várom a zimankós, hóviharos, síkjeges, havas, jégbordás, rossz látási viszonyos évadot, amikor legalább a sarcolók mobil részétől nyugodtan autózhatunk   , csak a devizahitelesekre meg más vasárnapi autós társadalmibűnbak típusú áálattfajtákra , terepjárósokra vagy teszemazt linuxosokra kell ügyelnem, akik 50 méteres látótávolságnál képesek 25-tel kavillózni a sárnyálkás úton, amikor simán lehetne 70-nel menni a kátyuk miatt 40-es korlátos szakaszokon is. A síkosjeges tél első előre-beköszönő hajnalán pl tele vannak az árkok terepjárókkal, valódi terepjáró képességű autókal, amiknek a gazdája úgy, mint Bezzeg USÁ-ban ez általános, nem tudja a SUV-ban bekapcsolni, ha kapcsolható, az összkereket, ha meg állandó az összekrék, azt hiszi, a vizuálisan jót mutató kerék széles felülete ésr is valamit a jéghártyán +ABS +ESP Pompás a verőfényes mínusz 20 fok is: annyi benzinre még van pénze a rendőrnek zsebből, hogy a kaszagép az örsől kimenjen a leshelyre, de hogy még járassák is a motort fűteni? Szerintem ugyanis  van kaszagép, amibe a rendőrök már zsebből tankolnak.

 

*Skoda Octavia Buli ( káfos [KAF]és kávézó [KVZ] frsz sorozat) - egy "lízingcég" nagyflottában becsülhetően kb 2,0[limuzin]-2,6[kombi]  milliós átlagáron vásárolta azt a Skoda hordát rendőreink alá, ami után havi 130000  Ft/db lízing'et fizetett az Állam  (Aminek ugye a parasztok és barmok felöli oldalát bontanunk kell, de amelyik oldala meg a jógyereknek meg A Városnak jó, azt építeni tovább.) . 36hóX 130000 lefizetése után a lízingbeadó az autókat visszavette, kézen-közön most 1-1,2 millióért vásárolhat a kalandor efféléket (elsőáruk gondolom volt vagy 600ezer...  Innen is üdvözlöm a hűdebátor jógyerekújságíró Rajnai Attilát, aki szegény témahiányában hogy unatkozhatott e buli alatt is... Ugyenez a lízingcég fogott az "elemző" [LMZ] buliba is. Köszönjük, taps -és mossssst tekintsük Bezzegisztánt, ott a rendőrség miféle (zöld-fehér) autókkal jár. Pl 1994-es, mindössze 450000-et futott Opel Omega Caravan-nal, tapsoljunk... 

 végmottó: >> A magyar rendőrség a továbbiakban nem lesz a magyar költségvetés pénzbeszedő testülete.<<

/Az új országos rendőr főkapitány, hogyishíjják, még valamikor még a kinevezése első óráiban, többször, amikor még nem mutatták meg neki azt, amit Dr Kósának májusban, hehe, hogyan is lett rendbetéve minden meg mi is maradt a kasszában, muchacha/

Nem a fenét, kapitány úr! 

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr642242871

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2010.08.25. 15:48:24

"(itt lakik a pógármester meg a közlekedési főelőadó de lehet, a rendőrkapitány is) hiába mutat zöldet a lámpa"
Nahhh mifelénk ezazismert.

magyar-magyar szótár 2010.08.26. 01:56:53

@méhészborz: Általános ez a Magyar Ugaron, még A Városban Ahol Jó Élni (ez jeccerűjen nem lehet Debrecen, az a város Bűnös) a közlekedésszervezés főalapja az, ki potentát merre lakik és hogy jobb neki az egyirányú, a tábla, a lámpa, etc. Bezzegisztánban bezzeg! -pl Bécsben.

2010.08.26. 14:04:08

@magyar-magyar szótár: Meglehetősen eggyetértek.
Kutatásokat próbálok fojtatni uccafelújítások, csatornaúnijós pízszórások ügyében.
Nehéz.

PesszimPista 2010.08.26. 22:45:04

Tapsifasz ügyben, nekem egy alapvető, óvodáskori meghatározó élményem van.
Volt nekem valaha, valahogy egy törtfehér (itt-ott töredelmes, egyébként úgy ahogy fehér) Lada 1300-as típusú SZGK-m. Na ezzel egyszertályt sikerült a (Bp. II.ker) Nagyrét utcáról, a Nagykovácsi útra (via Vöröshadsereg útja, azóta, vagy tán akkor már éppen Hűvösvölgyi út felé) kikanyarodnom, mire az első erdei beugróban, (és akkor most tessék figyelni!!!) 1200-s Lada tip. "rendőrautó" az orrára szerelt Szürkés, téglalap alakú villantós tapsifasszal lelőtt engemet. Nemsoká (kb. 327,4 méter távolságra a villanástól) leállított a közeg. Aztat mondta vala, hogy én a becses járművemmel, 69 km/óra sebességgel haladván mindenképpen túlléptem a megengedett sebességhatártot. Erre én válaszolék vala néki, miszerintis: "Ha maga ezzel a csotrogánnyal visszamegy oda, ahova és kikanyarodván megcsinálja a 69-et az 1200s-ig, akkor kifizetem a bírság kétszeresét." Mire ő mondta, hogy akkor fizessem az elsőre kínált összeg felét. Mire én mondtam, hogy ok, de adjon csekket (ez még a kis BKV jegynél is kisebb bünticetlis korszak volt!), mert nincs kp-m. erre ő mondta, hogy menjen maga az anyja büdös valagába. Mire én, ha az ingyér van akkor . . . És ő már állította is meg a következő 69-cel menőt. (később két helyi ismerőst is 69-cel intettek le ott, ugyanazok, ugyanaznap. Hi-Hi-Hi
Csak az idők sem változnak, és az emberek is csaknem. . . . akarnak.

magyar-magyar szótár 2010.08.30. 07:00:54

@PesszimPista: Jó, hát van volt ilyen, pl vakus fényképezőghéppel trükköüző rendőrök, meg lehetett velük alkudni egy ezresre kettőre, 55 ről. (Bizonyítani nem tudtak, de az autó nem az enyém volt, kölcsön, és egy öreg kocsit ukrán vámos módjára addig lehet körbejárni, amíg nem lel az ember, a rendőr is az, valamit. )
süti beállítások módosítása