Dr Vitányi Iván szerint a XX.századi Magyarországot a feudalizmus nyílt (Horthy) és burkolt (cucjiaializnus [-> feudálszocializmus] ) formái jellemezték.

Már unásig mutattam, hogy a magyar orvosok nem a több pénzért tántorognak ki Meseisztánba,hanem a magyar egészségügyet dúló feudalizmus miatt.Ami feudalizmnust most lelkesen támogat a "nemlétezőkormányonkívüli" nincsmásiksajtócsakazorbán sajtó.

mert

ezt szarja ki a mindenszarítógép.

 Magyarországon az Állam fogalma igen fiatal a társadalomban, 50-60-70 éves  és  lényege:

a Nagy Tolvaj Akitől Nem Bűn Visszalopni Amit Ellop

 azok,akikmost az Állam feladatairól papolnakszemforgató állibberálisokként, a még fel sem épült államfogalom lebontását is követelték,mint szájjalliberálisok [-> etatizmus]

 

Az Állam feladata nem az, hogy szolgálja a sokaságot.

parasztikalaka.jpg

A Valahová Vezető Állam-ban kalákában dolgozik a Főhatalom és a reá bízott sokaság. Munka-alapú társadalomban.

 

Még a Szabad SzerdaAlapúLegfejlettebb társadalomismunka alapú, csak dolgoztat mégerre hajlandó,tehátnemannyira fejlett népségekkel és spekuláns jövedelmeket húz. A Kreatív Könyvelés Állama ez. Volumenének kimutatása egyben a könyvelésművészete is. Kiszerelő-dobozolóésEmblématulajdonos ország.

 

NémetMinőség.

Svéd tervezés -kínai a Volvó is.

A sokaság van a főhatalomért és viszont:a főhatalom a sokaságért.

Bizony mondom,némelyik királynak,pl XVI Hülye Kövér Bourbon Lajos-nak nem is volt élete, az élete Franciaország volt.És nem ő volt az egyetlen ilyen király.

A magyar tolvaj,lopós nyugat ázsiai nép.Ebből a tolvaj,lopós,kreatívan könyvelős sokaságából emelkedik föl az éppen aktuális Főhatalom. Nem a Holdról potyanik,nem a Napból jövének.Az alsó matériából és tehát nagyban azt csinálják,amit kicsiben megszoktak.

ÉS ez a feudális berendezkedés,amit Dr Vitányi kritizált.

majd fogta a Szabad Sajtó Alapítvány MSZP által lopott pénzeit és szétosztatta a népnevelő  Szellemi Élcsapatának feketén,adómentesen kp borítékokban.

lehetetlen Magyarországon kollektívát (kalákát)  eladni politikai pártból.Csak Egy és 1 és Még 1 Kirakat Ember lehet, Gyurcsány,Orbán,nem fogja a nevét a palizerevőbajnoknak,a tökfilkó és pojáca,Márki-Zay, Guminő mindig csak egy és még egy. Fekete-Győr nem is vállalja,ezért ő maga magának, le is bontja a saját karakterét Bojócc-nak,nehogy véletlenül...


Apa kép kell ennek a társadalomnak. [-> Kádár Fasza ->Árpi bácsi]

Megérkezik a kórházi osztályra az új OV-főorvos APA: Ő vesz fel minden parát és lovettát,A Gondoskodó Állam Pénzén maszekol saját zsebre,mint valami Friderikusz, Vitray vagy Dr Rózsa Gyuri vagy Mester Ákos és Bölcs István - akik iskolát teremtettek a 80-as évek végén erre... vagy elosztja vagy nem.behívatja a kis nővért vagy rezidnslányt,letérdepelteti és a kisnővér/rezidenslány letérdepel és engedelmes. És amíg Akela elejti a vadat,ő Akela és ha nem döglik meg A Tanár Úr, akkor a szemtelen taknyos kis 47 éves sebész addig nem műthet komolyat. És a kisnővér/rezidenske le is nyeli,mert  az Apu-ét le és kell nyelni. Anyu (a főnővér) is akarja, hogy így legyen.

Harmincóra munka,138 óra pihenés és szórakozás.

Kezdetben vala a Volk Tes Freie Freitag. Ennek a nagyon-nagyon fejlett bezzeg mintatársadalomnak egykorlegendásvoltamunkabíróképessége.Ha valakimegnéz néhány epizódot Isernlohn fia Monty Don/BBC A kertész kertje sorozatából:Amikor Monty elkezd úgy igazán Bauer-maódgyára daógozni.

XXI.századi bezzegnémet matematika:Másfélnap meg másfélnap,az egyenlő munkahét az egyenlőbbeknek!

Meseisztánban én már a Szabad Péntek Népe hajnalára nyitottam az elmaradisztáni nyugat-balkáni csipámat.

Fúrt valamit az Onkel,eltörte a fúrót (éppen lecsenget a barkácsolási mánia,szarért-húgyért voltak a csináld magad [->Macht Mit] dolgok, barkácsgépek,hozzávalók,készletek.Kisbőröndben minipalackokkal CO-hegesztő,a kaminosok tonnaszámra hordták a nyugat-balkáni betörőnek,mackósoknak. Az Onkel elkeseredetten nézte a fúrót,szórakozottan rávágtam,menjen a szomszédba és kérjen.Micsoda?Kérni? Levesbe sót sem. Azt tudják,hogy hívják a szomszédot, ha nagyon muszáj,köszönnek neki,át a sövényen,de ha ellehet sunnyogni a köszönést,inkább nem

parasztikalaka.jpg

Aztán kitalálták,hogy so-so a négynapos munkahét,de társadalompszichológiailag károsa négy napmegszakítássnélkülésaz egyébként isa depresszió népbetegségében szenvedő vasárnapi Unalom népéneka Három Nap Vasárnap Unalma (Vasárnap rá adásul semmi sincsen nyitva, am Sontag) .

parasztok_munkaban_kozepkorimetszet.jpg

Európai Családipótlékot!

Európai Minimálbért!

Európai Béreket!

Európai Nyugdíjat!

Globális Adóminimumot.

-az országban,ahol még csakigérnek valamilyen rétegnek jövedelem vagy segélyemelkedést,deaz árazógépekkelmáris hadonásznakakerskedelemben,a sajtómunkásság pedig  emeli a kampósujját  Egekben a -t előugrasztani billentyűparancsra. Muchacha.

 

"Mink doóggy vagyunkmá demagógokkok,mink csak jazé csinájjuk jeztet,mer azt lássuk,erre van ennyireigénytelenségje ja  népeknek."

miskabaszki.jpg

/Miska Baszki, falurággyó/

parasztok_munkaban_kozepkori_metszettalalata.jpg

 

Gondolom,a társadalompszichológiai munka címén a bürokrácia gittjén rágódó társadalompszichológusok fél élete rá is ment azt kiagyalni, hogy mi a megoldás:A Harmadik Szabad Nap a Szerda Legyen!

 

A hétközepén egy nap pihenő kipihenni a kétmunkanap fáradalmait. Hogy aztán új lendülettel neki a csütörtök-pénteknek.

screenshot_2021-05-20_landwirtschaft_landleben_bauernhof_holzschnitt_von_hans_burgkmair_anfang_16_jahrhundert_menschen.png

Egy országban,ahol sörösüveg betétdíja több,mint a[z 1,7%-os] sör ára az üvegben.

nyolc Fundan Egyetemre való fehér faji,tehát nagyonfejlett tanárikart kitöltő jellegzetesen oiropeéeéeer doktorok "doktorál"-tak Meseisztán Csudálatos gazdasági Csudájáról,közben itták a biodinamikus környezetkímélő,mert üvegbetétdíjas üveges söröt.

Anélkül,hogy fingjuk lehetett volna arról,hogy a sörgyárban nyugat-balkáni,például lengyel meg magyar cigányasszonyok heti hatnapos munkahéten 76 óráznak hetente úgy, hogy aztán a munkaerőkölcsönzőa hazai Forint ill Zloty számláikra Forintban vagy Zloty-ban havi 1000 €-t ital nekika Deutschtürk fizette 2200  €-ból. FRISSÍTÉS!!!! Az utolsó békeévre a Bezzegnémet Arbeitspolizaiaa kisütötte,hogy a kölcsönzött nyugat-balkáni munkaerőt túlságosan kizsákmányolják,ezért a Mesés Német Családipótlék reményébenkitántorgó sokgyerekesproletárjainkat 3 hétmunka egyvégtében követően haza kellett buszoztatni két hét egyvégte piheőre,amin el-elmenegettek külsősneka régi ngyárukba, ha fel birtak kelni reggel amunkásbuszhoz, ha nem,akkor nemmentek.

Egymillió Oldal Közgazdaságtudományit összefirkáltak és kopéroztak egymáséiból már a Német Gazdasági Wundabaa tudományos vizsgálataiból, csak arra nemjöttekmég rá, hogy mik a talppiléérei ennek a varázslatos felépítménynek:

-bérben 100% tökéletesen kész vevői csomagolásúra bérgyártatás Ázsiában,ahol semmiféle Oiropid Szabályozás nem kell betartani.Lapraszerelt vadonatújhulladékot. Csak akkor szereletetünka Nyugat-Balkánon,ha azt a valamit,pl Renault motorral szerelt Mercedes-neklátszó veszélyeshulladékrakást bangladesi asszonyokmeg gyerekek  nemtudnának jól összeszerelni,mert a férfiakat ilyesmire a dél-koreai gazdasági csudálatosok foglalják le már.

-mindent,amit az eőjjdefejlettmár társadalom húdebezzegnépe Dreckig Dzshob-nak tart,azt nyugat-balkánikétharmadannyiért a duplamunkaidőtledolgozók csináljákmeg

 

Végülismamár Fejlettisztánban a hazudozáss is munkának számít ésa németekmégmindig alegmunkásabbak.Őklegalább fáradoznak a Német Minőség hazudozásaiban.

 

A svéd nép azonban már hazudgálni is fáradt:

Svéd Tervezés

A vakcinaháborút senki nem képes levakarni a  nyugatoiropidok rovásai közül:

Az USA politikai nyomásgyakorlása,a neoimperialista erőfitogtatás és az EU gyáva és korrupt  szolgálatkészsége a vakcinaháború oka.

A vakcinaháború miatt legalább 20%-kal magasabb az oltás-szkeptikusok aránya az Ónijóban,mer'hátugye a sajtó,a zemberek beszélik és a fészbúk, valamint mekkérdeztüngg óvosokat. Óvasójink í'ták, a Maóni, a Gigi meg a Kevinke. Vót 10292 máseset,de mink a hat egyikesetet projektáljuk mee' nemcsinánák jezt, ha nem jaztat látnánk, hogy ilyenre van igénye a sok bunkónak.

Bár egyébként az életében, lent a valóságban senki nem találkozott azokkal a seggemberekkel, akik orvoslétükre beálltak a kelet-nyugati vancinázás politikai szolgálatába.

Nincs az a bede márton alakú semmibenhívő mindenegyszarista-fikaista szofisztikus,aki Putyin vagy a büdöskínjajijai komonistákok legalább valamicske részfelelősségét is ki tudná sütni a vakcinaháború miatt.

Csak nyugatoiropidok kelet-nyugati vakcináznak az egész világon

 

e büszke fajta

400.gif

 avalosagszegenyhazbevettedakurvaanyadatparaszt.jpg

FIDESZ annyira ostoba, hogy az ellengambánnyaaaa' meg a karakterrombolással (ugye 0-ból nincsen mit lefaragni,)

a semmi-Karácsonyból már megint valami-Karácsonyt csinálnak.

Az inverz fidesznyikek tekintetében a FIDESZ által minél inkább rombolt karakterű Karácsony annál inkább Olyan Aranyos lesz.

Ésezt már eljátszotta a bumburnyák Orbán APOafőváros elveszítése előtt is.

  Karácsonykát diregt mégjobbanszeressük, mer' báncsák a Gecikok.

/Iszos Julianna ponitonóguss /

Hetekig kell nézni az m1 "Hiradó"-ban a CÖF-ös vonulóbarmának:

nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális  Nincs péídzsdéje hogy nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja Nincs péídzsdéje nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja Nincs péídzsdéje nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja Nincs péídzsdéje nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljaangoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális  Nincs péídzsdéje hogy nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja Nincs péídzsdéje nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja Nincs péídzsdéje nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja Nincs péídzsdéje nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljaangoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális  Nincs péídzsdéje hogy nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja Nincs péídzsdéje nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja Nincs péídzsdéje nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja Nincs péídzsdéje nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljaangoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális  Nincs péídzsdéje hogy nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja Nincs péídzsdéje nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja Nincs péídzsdéje nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja Nincs péídzsdéje nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljaangoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljavnincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális  Nincs péídzsdéje hogy nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja Nincs péídzsdéje nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja Nincs péídzsdéje nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja Nincs péídzsdéje nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljaangoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális  Nincs péídzsdéje hogy nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja Nincs péídzsdéje nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja Nincs péídzsdéje nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja Nincs péídzsdéje nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljaangoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális  Nincs péídzsdéje hogy nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja Nincs péídzsdéje nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja Nincs péídzsdéje nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja Nincs péídzsdéje nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angolja nincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljaangoljanincsnyelvvizsgája és hyperspeciális az angoljav

"Gyurcsány ügy nincsen az Ellenzékben. Orbán ügy van, az országban."

/Miótanincsismár Nemügy Ferenc bölcsessége, 2021.május 17./

Karácsony és Baranyi számára a semmit sem csinálás az a hazai pálya,

ott vannak honn,  az az ő világuk, ennyi összesen a rónájuk a végtelenjével, nem cselekedni, csak kommunikálni.

"Legfeljebb nem lesz Atlétikai VB."

/Gáljé Zoltán mesterérve fityeg Karácsony Gergely ravaszkásan somolygó szájasarkából- már évek óta/

buszkeidiota.jpeg

"Üzenjük Pekingnek!"

 

Tehát Orbán bácsinak a jellegzetesen öregemberes makacs ragaszkodása, miszerint, ha kell, egy évig eteti Karácsony és Baranyi budapesti népszerűségét,ami főleg ilyen gumicsontokon tud hízni [-> Lánchíd felújítás] ,hiszen semmit nem kell a nem nem sohá-n kívül vakkantani rája.

 

süti beállítások módosítása