A Netfliksz meg a Prálymtálym gombokat birkakörmölő bicskával kiműtöttem a tévétávirányítómból -mint anno Viszockij magából Paris-ban az antikoltablettát.

 

Nagymamám Titó 102 életévéért imádkozott minden nap, én pedig McLuhan 103. évéért. Amire azért remélem, Angela Merkel lesz a befutó..

azemberakitulhamartemetteavilagotpedigazotaateleviziozasisbeszart.jpg

Az Ember Aki Temette a Kultúrát a Televíziózás Miatt,ami persze azóta szintén lerohadt és  még sincs este,mert ma már 60 karakteres szöveg is sok. 1911-ben született a barom,1911-ben,muchachos!  .és igen,a képen tényleg Allen Ginsberg a szakállas---

 Az utolsó liberális szellemű képrenyőre gyárott shitcom-jellegű termékek a Vészhelyzet,a Született Feleségek meg az Így jártam anyátokkal  voltak,

ezek ellenpólusa a népnevelő véleménydiktátor (és egyben a picsaember burleszk önkéntelen-önparódiája) A szolgálólány meséje 4 évaddal hosszabbra lett fossorozata. Van még Larry David, de hát az ennyire vén szarok de genetice liberálisok, nem nagy szám hetvenhatévesen libsinek lenni. Próbálná meg a vén geci Larry 60 évesen liberálisnak lenni...


 .A teleksz,a Zindeksz meg az Ojronyúz és a 444, a Szabad Európa Rádió, az Amerika Hangja vagy a Deutsche Welle (vagyis a Politico ] megengedheti magának, hogy andrás-kereszt alakzatban fossa le a humán etológiát meg a kultúrantropológia kutatási módszereit. Az Amanpour volt, aki az ánusznyaló csicskáinak nem tudott oda szólni, hogy mielőtt a barbár nyugat-balkáni junta un "külügyminisztere" elkezdene pofázni neki, legalább a wécén ülve szakítván a drága idejükből, nézzenek már rá a balkáni borzanárójunta ellenzékének a jutyúbcsatornáira, hogy tényleg úgy van-e, ahogy az indiai faszi olyan aranyosan megírta a Washington Post American Online version-ben.

Mi,sajnos,jugoszláv [ azaz a Szovjet Befolyási Zóna] kultúrantropológia- meg történelem és politikaibuzik,köcsög humán etológusok a tudomány oltárára téve... bevallom...

tökre elavult un "televíziósműsorokat" is kell nézzünk,

ezekben ugyanis kurvasok az élőhelyszínes-élőszereplős a legkisebb VFX-et meg Zöld Hátteret nélkülöző műsor. Pl ha az ember szeretné tudni, hogy az USÁ-ban, ha betont kell talicskázni, akkor az ennyire Dreckig Dzschob-ot ott,és kik csinálják, mert hogy nem a reality sztárjai vagy a sok hülye picsa, akiknek jó úgy is, ha az eleven azonnalkötő betonba belebassszák a cédrusfát hogy két év alatt kirohaggyon,amit meghagynának a termeszek...

-a főzőműsorokat tévédíványon fekve a mellykaskájukról felmikrózott fagyasztottkajákat zabálóknak

-az autósrófos bojóckodásokat olyanoknak, akik az olajat nem cserélik le az autójukban soha és a motortér folyadéktartályok kupakjait szinekkel jelölik nekik

-pornót azoknak,akik csak sajátmagukkal csinálják. Újabban már a legfejlettebb egyszemélyesházasságban élő nőknek is kb attól tud erekciója lenni, ha elkezdik magukat fojtogatni expander-gumikötéllel

a leszbikuspornót  heteró kurvákkal veszik fel heteró bácsiknak

-a gay-pornót buzikkal a nőiszegmens javára

-az állatosat letiltották,mert azt a nők úgyisélőben csinálják a saját kisállataikkal

-kertépítőműsort az angloamerikai lommal hányt hátsóudvarok népének,akik büszkén mutogatják a pedig ők aztán megpróbálták!-lelkesültségükben összevásárolt, de azóta a napon kiégett palántáik cserepeit a szemetes-kutyaszaros betonon

-a Pokoli Macskák c.sorozat valójában leginkább semmirekellő emberekről szól, bepillanthatunk a 150000 Dolláros  faforgácsbódék Amerikájába

-az Undorító Család -jellegű anglo-brit shitcomok megnyugtatják a Sorházak Népét, hogy lehet még náluk is lennebb, az biztos, hogy evés közben valaki mindig dohányzik és ruhában basznak,miközben a tévében a bármi megy, variáció, állva kúrják seggbe a valakit a kutyaszaros esőáztatta gyilokjárón

Gondolhatja , hogy az indexben vagy a New York Times-ban vagy a Daily Telegraph-ban olvashat majd riportot angol bányavárosi fasszopó proletárszajhákkal, akik elkezdenek zokogni Jaime Olivier-nek, hogy ők szegények ahhoz, hogy a napi 30 Font ára drog meg pia,a 10 Font ára energiaital mellé

még 6 Fontot arra áldozzanak, hogy a munkanélküli segélyen tengetett napjaikból főzésre basszanak el 2 értékes órát? Inkább hozatnak gyorskajcsit 12 fontért.

Önfeláldozóan zabálja  a műkaját, a két gyerek orrát meg a takony, a seggük lyukait meg a kaki eszi véresre,osszák be maguknak a csipszet kólával.

Ezt a fejlett fairtrade-életet előlegezte meg Ulrike Meinhof   még a múlt század 70-es éveiben, mint életmódbaloldali maóista.

Ha azt hinnéd,hogy ezen a  képen a kortárs Tarján Tamarával próbálkozott volna be Dr Máriáss...

ulrikemeinhofdrmariassfestmenye.jpeg

miskabaszki.jpg

hogyisjelenthetneaztahogyisseaz_telex.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr5816573230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Steinmann Coco 2021.05.28. 11:08:14

elmondanám neked,hogy a városi fiatalok között két kajatrend megy
1. főznek, méghozzá alapanyagokból
2. szép kártya rendelés, vannak újhullámos kajahelyek, főleg onnan
de hát mi a fenét is tudnál erről a nemzedékről, aki szerint olyanok ezek a fiatalok,mint az a fideszes díszpicsa, aki diploma nélkül lett államtitkár

Steinmann Coco 2021.05.28. 11:10:38

ezen is jókat röhögök, hogy szerintetek mnden fiatal szingli :DDDD
már miért lenne az
kétségtelen, sok közöttük, de régen is volt ilyen, illetve sokan csak azért házasodtak, mert a szülők rájuknyomtak valakit, akit egyszerűbb volt elviselni, mint a szülőkkel bajszot akasztani.

Frick László Intézet 2021.05.28. 11:40:39

@Steinmann Coco: Helyettes államtitkár,viszont pl Martin Schulz-hoz képest már akkortúlképzett volt,bár azóta MSC-s

Persze Bruxelles az más,az a jókis erős német érettségi,ugye...

Frick László Intézet 2021.05.28. 11:44:38

@Steinmann Coco: Kurvára tudhatod,hogy a kőbányai ltp-k, vagy a Pongrácz utcai vagy az Ifjúmunkás utcai ltp-k népe hogyan s mit kajcsiz.

Újhullámos kajahelyek a Margó Tivadar utca környékén. ALakatosutcai ltp-n.Bazdmeg.

A Podmaniczky utca meg a Szív utca cigányai pl közhasznúmunkás sárgamellényekben háromköpésnyire az Andrássy úttólmi újhullámosat kajcsiznak. Mit a kisfaszodat,már bocsáss meg, hogy romongróulszóltam.

Frick László Intézet 2021.05.28. 11:52:55

@Steinmann Coco: ~ tek.
Jó,igaz,hogy most írom neked 12-edjére,de gyakorlott gyógypedagógus is vagyok:
tehát a szingli,azmagas önálló jövedelemszerzőképességű,bárönállóéletvitelre egyébként alkalmatlan személy,akiMEG+VÁSÁROLJAmagának szolgáltatások formáiban azt, ami az "önűállóéletvitel" köre vagy pl mindig mindenből vadiújat vesz, ha finnyás,fussss-ja-nekije.

namost az olyan fiatal,aki csak 300-500ezer Ft-ot keres, van albija és kerekes bőrönddel húzza haza anyunak a szennyest, az nem szingli.

meg hát miértlenne szingli,évente a lányok 40-50 pasival is dugnak,a fiúknak ismegvan 3-7 lány meg néhány érett nő is.

Úgy tudom,tőled, hogy mióta orbán van magyarországon,fiatalnak semmi esélye az életkezdésre,pedig azok amintagyerekek,akikkelpofozni szoktad,a jópéldáikkal az arcomat,már gimis korukban kétmunkahelyen is dolgoztak.

Tudod,én ismerek olyan budapesti fiatalt,akinekhárom munkahelye van 666ezer Ft össz nettófizuval és a hárommunkahelyen dolgozik effektív-nettó heti 12 órát.

Olyan bezzegpestigyereket, aki halálkivan,mert hetente 4 órán át kell pörgetnie a munkaidőszámláló applikációját azért a szaros 444ezer havi fizujáért.
Vagy buzulnak is.

Viszont azzalis szoktad pofozni az arcomat hogy jóravaló fiatalokmilliói azért tántorogtakki sohamárnak,mert itthon nem kapnakmunkát a méltó fizetéssel.

Mutassak neked példákat arra, hogy egy MSC-s 24éves milyen munkára alkalmasként milyen kezdőfizetést a rögtön melyik pozícióban képzeli,miközben Junior Assistant-t állásra pályázott?

Ismertessem veled egy 44 éves Kaszanova véleményét h kb hányéves kislánykorosztállyal érdemes egyáltalán.. szekszelni is? ha ugyanis 37 évesek még kislányok bőven.

Frick László Intézet 2021.05.28. 11:54:28

@Steinmann Coco: Akkor kezdjél el oktatni engem, ha olyasmiveltudsz dicsekedni, hogy 11-41 éves nem belbudai,nembelpesti kislány , a XIII.ker a Dráva utcátólfelés a Váci-tólkifelé, mind a két kezét telefontól teljesen szabaddá tetted.

Steinmann Coco 2021.05.28. 11:58:55

@Frick László Intézet: Angliában 140 ezren kértek állandó letelepedésit. És ez csak 1 ország a célpontok közül.
Ifjúmunkás lpt nem rossz hely. Amúgy teljesen téves elképzelésben vagy a ltp-ről. Leragadtál az idültalkoholista Bájerzsóti büdöspanelprolizásánál.
Ltp. lakás helytől függően 25-33 milla - ebbe tud egy fiatal pár beleugrani, ha nem bérelni akar egész életében.
Még kápsztásmegyeren is vesznek, mert ez az, amit nagyjából hitelekkel ki tud fizetni. Kár leszólni,hogy ltp. Nem mindenki diploma nélküli fideszes államtitkár és a várban sem kap mindenki örökbérletet, amit most bagóért megvehet, mint Rákayfillippő:DDDD
a tehetség meghozza gyümölcsét :DDDD

Frick László Intézet 2021.05.28. 11:59:22

@Steinmann Coco: Amai kb 55 éves anyuka korosztálykb gyereknevelésre alkalmatlan hülyepicssa.Annyi,hogy 25 éve még nem okostelókát raktak a kisbabájuk arcába,hanem a zévé diznimatiné elé baszták odaa gyereket vagy berakták ugyanazt videókazettán.

Az érettségim évében az összes osztálytárs csaj nem tudott össszesen annyi ételfélétfőzni,mintén,egyedül,aki mostam magamnakésmegvarrogattam a fehérneműmet.

Azon kívül, hogy nincsen pinám, bőven túlteljesítem nőiségben a korosztályom nénijeit.és ezek a nénik szültekmeg "neveltek" kislányokat. És 55 évesen csinosabbak,mint a 35 éves kislányuk, aki egy tloattya.

De ez csak azért,mert nekünk még tornázni kellett tornaórán és csak mensizve volt szabad kiülni a mensipadra,bár voltak ügyeslányok,akik havonta minden tornaórán éppen mensiztek.

Na, talán az én generációm lánykorában nem szopott.

A mostani lányok szopnak.. nagyjából... De persze messze nem annyira,mint a fejlettnyugatiak.

Frick László Intézet 2021.05.28. 12:01:04

@Steinmann Coco: Angliábvan nem 500000 magyar volt? vagy: 250000? nemúgy volt, hogy csupán csakLondonban él 150000 magyar?

Az angilali tartózkodási engedély... az...sohamárság?

Oszd már el az angilali 2,5 millió lengyelt 5-tel: annyi magyarnak kéne lenni kb.

Frick László Intézet 2021.05.28. 12:02:54

@Steinmann Coco: Figyelj,alakókörnyezeteddelne példálózz,mert ha Budapest az nemMagyarország,akkor a te lakóköröd (vagy pl Albertfalva sem) vagy Budafok vagy Csillaghegy sem Budapest. Pont erről beszélek.kiket ismersz te? A felső 718634-et.

Frick László Intézet 2021.05.28. 12:05:13

@Steinmann Coco: Bazdmeg,Angilaliban a maximum az, hogy bérelhetsz lakóngatlant 99 évre.
Angilali magyar sohamár azonban ezzel a magas kötrrel nem is találkozik:Attól bérel,aki a 99 évre bérlőtől 25 évre bérelt. 25 év bérlet az 100000 Font.60 négyzetyard truvályban.

Steinmann Coco 2021.05.28. 12:05:24

@Frick László Intézet: írtam, olvasd el.
És NEM publikus, hol merre jártam.

Steinmann Coco 2021.05.28. 12:06:45

@Frick László Intézet: és akkor MI budapest? Ha sem csillaghegy, sem mátyásföld (nagyon szép) sem a 2. kerület, sem buda, sem az újlipót...akkor MI számít budapestbe?
Kisszived szerint a hős utca :DDDD
semmi más :DDD

Frick László Intézet 2021.05.28. 12:53:51

@Steinmann Coco: ...ésmegkezdődött az a fejlődés,aminek Angilali már a végén van:Azért 22,5 milla a ltp-i lakás,mert nemlakni,hanem befektetni veszik. És aki veszi,annak már van vagy 10 ilyenje.

És a fiataldehogyis akar magának öröklakást.

Frick László Intézet 2021.05.28. 13:00:08

@Steinmann Coco:
Próbálj koncentrálni:
1.Ez a cikk nemarrólszól,amin elkezdelitt vitatkozni...
2... a nemis tudod,kivel,mert hogy nem velem,az az 1 a biztos.
3....Ugyanis én nemkötelezem szaporodásra ezeket a fiatalokat, sőt:kisállatot nem engednék nekik tartani.

Az a képzelt fidesznyik,akit a szellemed megsemmisítő erejével szüntelen legyőzöl, az biztos hisz valamiféle demográfiai feljavítótervben,én ugyan nem.

Tőlem menjen csak,tántorogjon ki 2 millió fiatal.

mi vagyok én,messiás? Faszom. Tőlem oszt minden fiatal azt csinál, amire a korosztályom,az apja-anyja meg az iskolája és ez a társadalom, beágyazódva Oirópa hűdddeeeaztán melykurvára is fejlett társdadalmaiba,abba ...
Te... komolyan...Mit képzelsz rólam, hogy én az a falra a lapáttal a borsót hányós fajta lennék?

Amai.. van vagy 4-5 egymássalis antagonisztikus ellentétekben álló "fiatal" generáció..Ha a mai 30 éves és amai 24 éves között a szakadék áthidalhatatlan és ezt sem én mondom, hanem a 30 éves,önképe szerint fiatal..

Bele se foghatok filmesztétikába (mondjuk te is annyira művelt vagy, hogy veled se nagyon)leugat, hogy Netflix. "Ki a fasz nézi azt a sok szart, Apppaaaaaa!"
Gondolod, hogy akkora seggarc vagyok, hogy nekiállok a névelőmet a torkomra vissza lefojtattatni? Faszom se bánja, hogy mit néz vagy olvas.

De,majd nekiállok prédikálni :D

Frick László Intézet 2021.05.28. 13:02:28

@Steinmann Coco: Tudod,mihez értekén kurvára-nagyon? Olvasni tanítani.

De csak kisgyerekeket,28 éves félanalfabétákat,akiknek a néma értő-olvasási szintje neméri el a 2.osztályosat... ahhozz...nem értek,az egy másik műfaj.

Olyan gyereket él év alatt megtínítok olvasni,akinep Dr-Dr-ok adták ki a szakvéleményt aról, hogy diszlexiás.

De hogy 3 diplomás 34éves kislányokat kezdjek el olvasni tanítani? - vagy... hogy...mi a film?

Frick László Intézet 2021.05.28. 13:08:36

@Steinmann Coco: Nem azt mondtam, hogy a Hős utca Budapest.Már megint gecimód tóóódítasz.

Figyelj.Ez a bejegyzés nemnapipolitikai agitációs cicaharcsarok.

Tudom, hogy te ilyeneken önkielégítesz.. de..itt..rossz helyen is játszodmeg a fejed..meg..Próbáldmár felfogni, hogy nem velem vitatkozol...te valami.. Novák Katalint látsz magad előtt.

Összefoglaltam már neked vagy 100-szor,de annyira beleéled magad a szerepedbe,hogy most te leszámolsz egy fidernyákkal.

1. Gyöjjenek a migrácsok
2.ne 34 milla,hanem 150 milla
3.Ne házasodjon a gyerek,mi a fasznak, egy gyerek 18(=38) év rabszolgaság,kötöttség
4. de aztán kisállatot se tartson
5. tántorogjon ki
6.Igen,szerintem Bezzeg Ausztria és svédmodell a jó.
7.Az Európai Egyesült Államok híve vagyok.
8. Budapest rrrrrrrrremmmmmekkk hely [bővebbet errőlaMöbelix-papagájtól) Tőlem oszt! Akinek tetszik,annak.

9.Nem szeretek Európában élni,nem vagyok itt honn,nem ez az én világom,mit nyaggatol ezzel?

Szorgalmas Gyémánt 2021.05.29. 07:42:34

@Frick László Intézet: a panel nagyon szép, komfortos, kultúrált emberek lakják. Nem tudtad?

Szorgalmas Gyémánt 2021.05.29. 07:49:11

@Frick László Intézet: van egy it nagyfőnök ismerősöm, nála a felvételi része a hangos olvasás. Nem véletlen, azt mondja.

Frick László Intézet 2021.05.29. 10:15:25

@Szorgalmas Gyémánt: nagyonútáltam mindig a panelprolizást. Ez afféleség,mint a budapestiparasztok affektálásameg vidékizése. 15 évemégvidékiekvoltak,suli után márnem birtakvolna visszamenni vidékre és kényeskednek. Békásmegyeren kezte,aztán belljebb varrta magát vagy a Flórián térközelébe vagy Csobánkán lakik, ésmert 7 éve nem él már panelben, hát panelproliz bőnyállal.
Ilyen... ..a FIDESZ nyugdíjas Gizibácsi tagozata, az.

Vannak ezek a kivénhedt útszéli meg kamionparkolóskurvák,akik fodrászok vagy kozmetikusok és leszólják a kocsiból a kurvákat,akik szárogatják a körömlakkot.

Azért a zöldséges Dezsőbácsit megcsinálják a fodrászat budijában kézzel kétezerért.

Frick László Intézet 2021.05.29. 10:24:34

@Szorgalmas Gyémánt: 44 éve egy tanárom csinálta ezt a gimiben az elsősökkel az első órán.

1.Kihívta a világtérképhez és szubkontinenseket,jelentősebb világtájegységeket mutogattatott velük,áll a csaj,a kérdés India és akkor a mutatópálcával a Karibi-térségből Chile felé lendül. "Üljél le!"
2. Aztán jött a hangos olvasás. Szegény tanárom, ha egy 14 éves úgy tudott csak olvasni, kántálván elhangsúlyozva, mint tavaly ősszel az SZFÉ-sek a "gyújtó hangú beszédeiket" ,nagyon kiakadt,Isten nyugosztalja.

A kötelező olvasmányokból csak szavakat vagy mondatrészeket olvasott fel,egycsomagban mindből egy órán. Kedvence a Pthiha! -volt.

Aki nem tudta,miből idézett,kampó.

Azt mondta,hogy ő a legtöbb kötelezőnek kiadott olvasmány kiválasztásával ugyan nem ért egyet.Nem is várja el tehát, hogy valaki felmondja,amit a tankönyv ír róla,az természetes, ha le akar majd érettségizni.Azt mondta, hogy a kötelező olvasmányokat azért kell elolvasni,mert kötelezőek,ha valaki jókat is akar olvasni,majd diktál címeket.

Szorgalmas Gyémánt 2021.05.29. 10:47:46

@Frick László Intézet: Meghatározó panel élményem az volt, amikor az egy emelettel alattam lakó részegen sosem találta a kulcsot, ezért fogta, és ha még nem ivott eleget, eszközel, ha már igen, ököllel betörte az üveget, belülről kinyitotta. Az utolsó budapesti panel, ahol laktam, már meg sem csináltatta a hát bejárati zárát elől, mert addig rugdosták, feszegették, amíg kulcs nélkül be nem jutottak. Ezt persze tudták a hajléktalanok is, akiket ugye nem szabad kihajíts, amint éppen folyik a húgy végig a folyosón, ahogy ül ott a fordulóban, mert akor ugye önbíráskodsz.
Ha kiléptem az ajtón, cigicsikkek halmán kellett áttörjek. Felesüvegek szanaszéjjel dobálva. A postaládák tetején rendszeresn otthagyva a kiürült borosüveg. A felettem lakó simán kiporolta a szőnyegét, leszarva, hogy éppen friss ruhákat teregettem az erkélyre. Homokozóba ne le vidd a gyereket, injekciós tűkkel volt teleszórva. Délután ötkor elekotromos sokkloóval lóbálózva sétálgatott egy "fiatal".
És ez a tizenhárom kertben volt, nem is messze a Lehel tértől.

A panelproli kifejezés , mint minden szterotípia, nem a semmiből keletkezett.

Steinmann Coco 2021.05.29. 10:48:22

@Szorgalmas Gyémánt: @Frick László Intézet: egyre jobban tetszik ez a blog. Dudi látványosan beszól az általában vele egy platformon lévő állandókommentelőnek:D

Amúgy teljesen jogosan. Már említettem én is többször, ha az ember ezeket a tipikus M1 néző fidesznyugger dumákat akarná itt olvasni, mint panelproli, meg moslék, akkor nem ide járna, hanem a pofakönyvben társalogna mondjuk a PS cikkei alatt.
Szóval, ügyeljünk a színvonalra, még akkor is, ha valakitől ez roppant nagy erőfeszítést kíván. Az a limbóléc, ami ALATT kell átmenni, itt felette :DD
Szóval, ne felejtsük, Bájerzsót idültalkoholista, és persze, lehet vele egyetérteni, meg idézgetni tőle, de gondold végig, napjai nagyrészét lehet, összehuggyozva tölti, ugye, a piálás ilyen fokán már...

Steinmann Coco 2021.05.29. 10:49:38

@Szorgalmas Gyémánt: tökjó, vidéken ám nincs alkoholista, és a fogsora is mindenkinek teljes :DDDD

Steinmann Coco 2021.05.29. 10:54:09

@Szorgalmas Gyémánt: én egy, ahogy Dudi hívja elegáncs:DDD környéken élek, egy nem túl sok lakásos házban. Mivel elég rég itt lakom, sok szomszédhoz volt már szerencsém. Eddig kettő vitte a prímet, szemét szétszórása a közös kertbe, közös tárolóhelyiségek 100%-os kisajátítása, mindenféle undorító, büdös cuccok tárolása a lépcsőházban, közös felújításokhoz csak csak siránkozás utján való hozzájárulás (neki nincs rá pééééénze.....akkor bazmeg lakjál óóóócsóbb helyen...) Mindkettő vidélről költözött ide, amúgy képzett, tanult jó állásban lévő emberek. És most legyek annyira primitív, hogy mondjam azt, egy vidékivel ne lakj közös társasházban?

heki 2021.05.29. 11:00:37

@Frick László Intézet: ez egy szép létösszegző lista.

Coco-nak az a baja, hogy a listában nem szerepel orbángeci, és provokál ezért.
Sok mindenben nem értek egyet a listával, mert nem dóggos büdös sváb vagyok, mint te, hanem lusta cigánymagyar, (bár felmenőim közt törökök is voltak valahogy), de értem amit mondasz.
Coco nem érti, mert eléggé zárt a világa, illetve az (elvesző) európai, illetve még markánsabban fogalmazva belterjes pestimagyar közegében gondolkodik, mert hogy fontos neki, hogy ki van hatalmon, orbángeci illetve megváltó karigeri, vagy valaki.
(Kurvára nem érdekel, hogy most ki van hatalmon, már mondtam, katolikus anarchista vagyok, számomra a hatalom vagy szent, szakrális, vagy lényegtelen. De én nem vagyok politikabuzi.)

Még egy kérés, melyik link volt az, ahol a kínai vasúttársaság mutatja be, hogy hogyan épül fel az oszlopokra a vasút, valahol linkelted, egy rendkívül ötletes gép mászik oszlopról oszlopra, és rakja le az óriás gerendákat maga alá, aztán továbbmászik a következő oszlopra, lécci küldd el, nem találom, meg akartam mutatni a oskolában.

Steinmann Coco 2021.05.29. 11:07:47

@heki: Heki drága, szerintem akadjál le rólam. Nem vagyok neked szimpi, oké, szépen elsétálunk itt egymás mellett, és kész.
Katolikus anarchista. Mondd, elmúltál már 14? vagy még a koraserdülőkor önmeghatározási problémáinál tartasz? Katolikus anarchista :DDD
Persze, jezsuita lipppsi :D

Steinmann Coco 2021.05.29. 11:10:48

@heki: ezt a "provokál" dumát se értem. Mi az, hogy provokál? Nyilván tanárként tudod, úgy kell kommunikálnod, hogy odafigyeljenek. Ha PC és unalmas a szöveged, akkor nem lesz reakció. Itt mivel nem élőbeszéd van, hanem gépelünk, nyilván redukálja mindenki a mondanivalót, és nem gépel be oldalakat. Tehát röviden kell írnod valamit, amire várható válasz. És ez bizony, ha így hívod, legyen, PROVOKATÍV. ha nem az akkor meg UNALMAS.

heki 2021.05.29. 11:27:34

@Steinmann Coco: coco, dehogynem vagy szimpi, szerintem, ha live-ban találkoznánk tök jót dumcsiznánk, élőben sokkal szórakoztatóbb vagyok, mint itt.
40 éve múltam 14. Katolikus anarchista: ne kelljen már magyaráznom, Rákosi pajtásnak miért a katolikus egyház volt a legnagyobb kihívás, mert régebbi internacionálé volt, mint a I. II. III. kommunista internacionálé, (lásd Szent Patrik, mint nem ír kiküldése Írországba) és egyebekben a kommunisták (a real kommunisták) éppen ezért vettek át nagyon sok formai elemet a katolikus egyháztól, akár a szentek mítosza, kultusza, Szt. Marx, Szt. Engels, Szt. Lenin, vagy az ereklyék (Lenin bebalzsamozva), stb., ne viccelj, ezek köztudott tények.
A hatalom vagy szakrális, vagy nem hatalom, hanem játszmák függvénye.
Az a felvilágosodásban született (tudományosan nem bizonyított) népfelség elve, amit még Szerb Antal is kigúnyol: naivitás. Szerintem.
Ne gúnyolódj rajtam, tudtam, ha valami bizalmasat árulok el, akkor arra lecsapsz, de hát nyugi, nincs veled bajom, de a nőgyűlöletem valóban erős szavakban, (kétszer váltam), de egy értelmes nő most is le tud nyűgözni.
Mindegy, hiába van az, amit mondok.
De azért ez egy tipic (epic) megnyilvánulás női részről, ha nem értek egyet veled, akkor azért van, mert gyűlöllek - ne erősítsd az előítéleteimet lécci, inkább segíts gyengíteni azokat.
píc end láv

A katolikus egyház volt és van az egyetlen Internacionálé, amely működött, működik. :)
Jezsuitákat annyira nem kedvelem, főleg mostanában, bár Loyolai Szt. Ignác fasza csávó volt, de mostanában a jezsuiták elkurvultak, szerintem.

heki 2021.05.29. 11:35:38

@Steinmann Coco: elvileg igaz, csak hogy mint Te is tudod, mint pedagógus, hogy a provokáció, mint olyan kétélű fegyver, mert szerepbe is merevítheti az embereket.
Nehéz a provokátorok sorsa.
Másrészt: az itteni közeg (chat, vagy blog, vagy mi a fasz) éppen a provokáció hatásmechanizmusát gyengíti.
Élőben sokkal jobb provokálni. Órákon meg is teszem.

Itt, az ilyen közegben nem.
Az unalmasság éppen attól van, ha befeszül mindenki a saját szerepébe, aminek élő példája itteni tevékenységed és dudi reakciói.

Szerintem ez unalmasabb, mint amiket írtam, átgondolva, megfontolva, hogy mit írok, de lehet, hogy becsapom magam, ténleg uncsi.
píc

Steinmann Coco 2021.05.29. 11:59:42

@heki: nem rád írtam, hogy unalmas, általában.
Amúgy nem tudom, észrevetted-e hogy kizárólag nekem címeztek mindenféle kritikát, holott egymástól nagyon különböző álláspontokon álltok, akár Dudival, akár a többi hozzászólóval, de udvarias elkerülés történik, talán mostanában Dudi meglepő módon többször kritikát fejtett ki a moslékozás vagy a panelprolizás kapcsán, de az sem volt személyeskedő.
Ellenben velem kapcsolatban mindenki imád személyeskedni :DDD
nem tudom, miért van, fogalmam sincs. Dudi a többi kommentelőt is sokkal udvariasabban kezeli, még akkor is, ha nyilvánvaló hülyeségnek tartja a mondanivalójukat.
Ez a blog szerintem egy kis ablak lehetne, hogy olyan emberek, akik LIVE soha nem beszélgetnének, mert nagyon más körökben mozognak, máshol élnek...de tényleg már csak befeszülés van sokszor. Ezért vagyok mérges, mikor Dudi elintézi egy huggyosjoli meg aztírtaazúúújsággal...mert ez sorminta nem beszélgetés

Steinmann Coco 2021.05.29. 12:01:42

@heki: ezeket a szokásos fordulatait mint jógyerekezés meg ooojopaizás is ....marhára unom, semmit nem tesz a beszélgetéshez, egyszerű és unalmas manír és panír

heki 2021.05.29. 12:06:06

@Steinmann Coco: Magyarán, pl. az hogy Szorgalmas Gyémántot és Serény Véleményt pl. összemostad, hogy nem hitted el, hogy különböző személyek, valamint mindenkit,aki itt szólal meg, leminősítetted, (dudi seggéből másztak elő), valamint az, hogy számon kéred dudin azt, hogy miért nem azt mondja, amit te akarsz hallani, hát hogy mondjam, provokációnak gyenge.
Értem a kényszert, hogy karakteresen fogalmazz meg valamit, hogy ne legyen unalmas, de hát szerintem - netes kommunikációnak köszönhetően - ez itt nem működik, mert csak a szerepek befeszüléséhez vezet.
Élőben sokkal jobb provokálni, tényleg, mert ugye ott a nonverbális stb. jelek jobban belejátszanak.
Élőben a provokáció azért jobb, mert kérdést tesz fel, amire muszáj válaszolni, mondom mint média- és drámatanár, ténleg jó és működik.
Volt olyan médiaórám, ahol (hímsovinisztaként) a feminizmus harmadik és negyedik hullámai mentén érveltem a diákoknak a hímsovinizmusról, neokolonializmusról, LMBQT-ről stb., akik nem is nagyon tudtak válaszolni, nagyon idegesek lettek. ("Ne haragudjon tanár úr, kurva idegesítő volt" - mondta a kis kognitív disszonanciától szenvedő kamasz az óra végén), annak ellenére hogy ciszhetero fehér hímsoviniszta állat vagyok. Nagyon szórakoztató óra volt.
Ez itt, ezen a platformon nem működik.
Vagy idegesítő hülye vagyok, vagy unalmas pöcs, és van egy-két kegyelmi pillanat, amikor igazi diskurzus folyik.
De még mindig több itt erre az esély, mint a még kommentelhető egyéb felületeken. (Mandiner, azonnali, kuruc.info)
Indexnél, 444-nél, telex-nél, nincs komment,
hvg-nél, youtube-csatornákon, facebook profilokon törlés van.
Elmúlt sajnos az az idő, amikor lehetősége volt, hogy értelmes emberek értelmesen beszélgetnek a neten, dudi blogja az egyik utolsó sziget ebben a tengerben.

heki 2021.05.29. 12:07:00

@Steinmann Coco: ja, igen, de ez már a befeszülés eredménye, tőled is lehetne idézni uncsi dolgokat. (Meg persze tőlem is.)

heki 2021.05.29. 12:09:37

@Steinmann Coco: Hopp, párhuzamosan írtunk hasonló dolgokat. Az élet szép.

heki 2021.05.29. 12:14:07

@Steinmann Coco: még annyit, mert dudival már x éve ismeritek egymást, kialakult egy kommunikációs stíl közöttetek, közben egymással leveleztek, stb., de aki ide téved, csak azt látja, hogy két kutya ugat egymásra, a mélyebb értelmét nem is látja, és akkor valamelyik kutya pártjára áll, és akkor én meg próbálok moderátorkodni, de az meg senkinek se tetszik. :), általában. Mindegy.
Vicces volt, különben, hogy dudi úgy kezdett beszélgetni picsaemberrel, mint veled, és picsaember jól meg is sértődött, és element, pedig nem is volt oly távol dudi nézeteitől.

Steinmann Coco 2021.05.29. 12:30:25

@heki: pedig ha kicsit gondolkozott volna, tudhatta volna, hogy én soha nem választanék ilyen nevet :DDD
Amúgy pl jópofa lenne Kövér Berta néven, de valahogy arra sem visz rá a lelkem :DD

heki 2021.05.29. 13:54:42

@Steinmann Coco: Pedig a Kövér Berta elég hatékony mozsár volt, ha jól tudom :) Tudott rombolni, erősen. :)

Frick László Intézet 2021.05.29. 13:55:40

@Steinmann Coco: @heki: A helyzet állása: A Jóbarátoksorozatnak lesz egy felmikrózott változata,jönnek a bújtatott payola rejtettreklámok,pl arról, hogy a Jóbarátokat ma már a mai cenzúra úgy nem engedné meg.

Hozzá kell tennem, hogy a (valóban is liberális)Született feleségek-et sem.
És egyre neccesebb lesz az Így jártam anyátokkal..

A Tönkretehetlek -ben rendesen kúrtakmár a buzik..
Akorai népnevelésben a "buzik+" leszbikus nőkvoltak,sőt, Callie biszexuális a Grace Clinic-ben. De már család-az-családvan,mert háromszülősa mintamodell..deennekismeg vannak számlálva az évei,mármint a Shonda Rhimes -féle stréberségnek...megy a cenzúra lecsójába
még pár évés ezeket végiggerebjézi a cenzúra algoritmusa ésittis befejeződikakommentelés.

Sőt:
Ez az egész odakerül,aholma a Blogter van:a DeepWeb Ötödik Galaxisába.

Serény Vélemény 2021.05.29. 14:05:34

@Steinmann Coco:
“ holott egymástól nagyon különböző álláspontokon álltok”

A b verzió, hogy nem olvastad a vitáinkat.

heki 2021.05.29. 15:24:55

@Frick László Intézet: hopp, az utolsó előtti mondat miatt írtad, vettem észre.
Hát.
Szomcsi.
Viszont a posztjaid nem fogja cenzúrázni az algoritmus, merugye a hejjesírásra logice szarolsz.

Frick László Intézet 2021.05.30. 07:59:33

@heki: Van abban valami hogy a ly-vel nincsen baj, csak ritkán és vessztibulárisokokból.Deaz egybeírásaimkeresztbe tehetnek az algoritmusoknak.

Valamint ha a csikló helyett a romongró kisfasz ,de főleg a pecek kifejezést használom.

A picsa eleve pozitívnegatív fogalom nálam (jópicsa/ rossz picsa) De mindenképpen gazdagabb,mint a slut.

vagy pl haa a geci -vel lenne valami,a bakfitty-et használom helyette,mint Móricz is. A fittyen,mint ige,pontosan a sperma lövellete, ahogy a pászma csapódik...

Ahogy már ezt ellőttem egy párszor:Krúdy korábanjamesJoyce számítottpornónak és gyulabácsi,,, húúúúú... Gyula bácsi MINDENT megír. Bloomné [= Mrs Joyce ] a fasorba se nincsen hozzá.

Frick László Intézet 2021.05.30. 08:02:15

@heki: A Picsaember esete az öregemberé.

Amit csinált,azt kommunikálták Hitlerék "Rugalmas elszakadás"-nak.nemannyira értetlen ő,amint előadta,viszont kurvára hiú,amennyire hiú csakmagyar vátesz,véleményformáló,plnagy újságíró,magyar szellemembere vagy a gonosz kiskenderszakállastörpe,akinekkitaláltáka nevét...képeslenni..

Picsaember valód neve az, hogy:Picsaember.Őmerőegy tóóóódításbólvette fölezt a nevet,hogy bebizonyítsa:Nincsen iyen,hogy picsaember.

Csináltmagából itt picsaembert,"jólvédekezett" és

rugalmasan szakadt el.

Frick László Intézet 2021.05.30. 08:09:18

@heki: Emlékszempicsaemberekre,pl AlmásiMiklós.Akik 2000-revilágvégétjósoltakMagyarországon.Torgyán köztársasági elnök és a fasiszta köztársasági elnökmiatt magyarországOirópaSzégyene lesz,mindennekvége lesz,kampó,finító.

Tehát ,amikorTorgyán elbukott elnökivágyában,azt hittem,én kis naív taknyos 30-aséveiben járófiatalpolitikabuzi,hogyünnepelaz ország,a társadalom,AlmásiMiklósbácsiék E.fehérPálékkalhajdutáncot járnak, állva kúrják az örömmáglyákfényében a wumensztyudikat a tiszts őrülethatárán,bulíííííí.
Erre:Gyászhangulat.levertség.Ökölbeszorított arcok, dacos pthiák,faszomozás a gecizésben apicsábamánn-a és nemzetbánat hogy Rákosi orbán szalámipoltikája áldozata lett hát a kisgazdapárt is.

ez volt az utolsóutánilecke.

Amikor Gács Annátláttamkb PijolósJoli nyanya szintjén hisztériázva hazugpletykálkodni a jóügy érdekében,akkormég... csak-csak..

de a 2000-es nemzethulltamélybe mert nemlett orgyán az,aminekmiMEMMONTUKkurvaélet, hogyképzelik hogy nem omlikössze amindenség,haminkezt megaszontuk?

na,ilyen ami Picsaember kománk is.Nem tudott annak örülni,hogy ennyre benézett és nem is lett igaza. neki?KARWWWALYSTENY hogylegyen igaza,ha ő megaszonta jazztat!

heki 2021.05.30. 08:14:12

@Frick László Intézet: fentebb írtam, lécci küld el a vasúti hídépítős kínai videót, valamelyik posztodba raktad, Cocóval vitatkoztál a kínai technológiáról, nem találom. köcc

Frick László Intézet 2021.05.30. 11:17:57

@heki: rendben.De te is rákereshetsz a youtube-on fent van,már 3-4éves, kenderszakállas

Frick László Intézet 2021.05.30. 12:17:59

@heki: Egy kis csokor,amit mi,oiropidok nem vehetünk tudomást,kitörlik a hírözönünkből:
-kínaiűrállomás
-Thai-átvágás aMalakka szoroselkerülésére
-vasút át a Himaláján India ésKína között
-afrikai vasutakat építő Kína..különösen a Kelet-Nyugat átszelővonalé...
-kínai Mars expedíció
-dél-koreán mintájú kínai államkapitalizmus
-ujgurok élete és munkássága a valóságban (ehhez főzőműsort kell nézni)
-Kína oktatási rendszere és mi is az a Porosz Móccer (vagyis a Japán Modell..ami a dél-koreán is)

heki 2021.05.30. 13:13:39

@Frick László Intézet: kerestem, nem találtam, de most jut eszembe, asszem a kínai vasúttársaság stop motion kisfilmje volt, de nem találom, egy nézőpontból, és zseniális a szerkezet, ahogy mászik oszlopról oszlopra, és rakja le a betonáthidalásokat. Most se találom, bocs.

Frick László Intézet 2021.05.30. 13:47:48

@heki: Nincs meg! Hihhhhhetetlen,Himalaya trainIndia
erre kisvasutat ad ki:)

Na,akkor nem angolul: Szanszkrit írással vagy kínaiul kell rákeresni:Oiropidok számára ez tiltott tartalom

nadehát a Hszi Csin Ping-Obama 2016.szeptemberi ülős része sincs meg angol keresésre :D

Frick László Intézet 2021.05.31. 07:25:58

@Frick László Intézet: Vértizzadva találtam ezt a kínaipropagandaanyagot a vasútépítés szükségességérőlIndiában:
de szerintemez jó régi lehet,2016.előtti
new.qq.com/omn/20210304/20210304A09C4L00.html

Frick László Intézet 2021.05.31. 07:30:26

@heki: A neve Chenab Bridge
Hátöööö..nem az amerikaimeg oiropid forrásokreklámozzák,az biztos:D
www.railway-technology.com/news/india-construction-arch-closure-chenab-bridge/

Frick László Intézet 2021.05.31. 07:53:13

@heki: Ahogy fogalmaztam:2016. óta nemakétbirodalom hadseregeiállnakszemben a Kasmirban,hanema vasútépítők:

-ez az indiai oldal:
www.youtube.com/watch?v=hV7Mu9AiURA
süti beállítások módosítása