Cocónak lavva

A világon több,mint ezer olyan "egyetemi kutatás"-t finanszíroznak,amit szeminaristák,phd-sok és tényleg a faszomat se izgatja kik végeznek. Az elsőtől kb a 24-ik sorig főleg egymást érdeklik az ilyen egyetemi kutatócsoportok és főleg egymást veszik bartellben "figyelem"-be.

Baranyi Krisztina a Fundan egyetem minden fejlett, bezzegnyugati egyetemmel közös prozsektjeire egyen meg együltő helyében egy-egy  szilvásgombócot.Okés,100-nál nyugodtan megpukkadthat.

 

internetes adatbázisokat szűrögetvén

többezer dollár megy el fizetett tartalmas pl statisztikai adatokra

ezekkel csinálnak, amit csinálnak.

"A valóság szegényház."

/Kosztolányi Dezső/

Például ennek a blognak az olvasója volt hébe-korban és egykor a legokosabb 1994-ben születettmagyar gyerek,olyan a portfólia, hogy  innen Nagykáta városa aggy neki a másikat.

portfolioprinz_daniel.jpg

Volt pl a Harvardon CIA ösztöndíjjal,olyan Kelet-EurópaTudományok-ból már doktoráltak között,akik szerinte is a tő & sűtt alaptalan ökörségeket,minnesotai bányagépkezelőnők számára talán hihető történelmietlen baromságokat is adtak neki elő.És őkelmemit csinált,amikor ilyeneket hallgatott? Gyönyörű sárgaszemeivel hal' nézett és bólogatott, hogy jessz és pörfektli. Deeee,majd fogja ő ott kockáztatni a Harvard Doktoriját.

Jó' van az a Kelet-Európa,ahol van, úgy, ahogy van olyan tudomása szerint a felkent Kelet-EurópaSzakterületeseknek,ami van nekik,ő sika,kasza a doktorit és léc.

"A motívumok alacsonyan vannak. Nem! -még annál is alacsonyabban."

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr1816528974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Coco néni 2021.05.12. 08:31:55

Csak azért szólok hozzá, hogy igen, láttam. Érdemi mondanivalóm nincs a témában, annyira színvonaltalan a cikk.

Picsaember 2021.05.12. 08:49:46

Mintha lenne egy nagyon apró, hangyányi különbség aközött, hogy 1. közös projekted van vkivel 2. felveszel egy hitelt, amit még a fiad is fizetni fog, és építesz belőle egy egyetemet, aminek a vezetését egy másik ország adja.
biztos rosszul látom ezt, kéne a Dudi-féle rózsaszín szeműveg.

Coco néni 2021.05.12. 09:07:32

@Picsaember: rózsaszín szemüveg? :DDD
inkább narancssárga :DDDD

Frick László Intézet 2021.05.12. 09:15:16

@Picsaember: LYULY ,EZ A "FELVESZEK EGY HITELT,AMIT A FIAM IS FIZETNI FOG"

Bocsáss meg,a te bolygódon még van ilyen hitel? @Coco néni:

Nézzétek, van a Globális Világgazdaság, amihez képest ugye a nemzetgazdaságban gondolkodás a mekkora elavult szar már. Eddig megvan -ugye?
Vannak a szereplői a Globális Vilggazdaságnak.

Számomra úgy tűnik,mintha ennek a Globális Világgazdaságnak az első 1.209.811 főbb szereplője a kakiját is sajnálná kontinens érdekekrte is,nemhogy a "nemzetgazdaságéra" Lásd BIONTECH ..Az amerikaiaknak még sikerültaz amerikai oltóanyaghígító -és kiszerelő cégekeket egy kis nemzehtyess gondolkodásra rábírni,plusz az Európai Úniót meg az Európai gyógyszerügynökséget, hogy szarja le Európa érdekeit és szolgáljanak amerikai politikai érdekeket.

Ez a fajta gondolkoás az,mint az unokahúgát molesztáló nagybácsijé,aki emiatt csak abból tud kiindulni, hogy biztos más nagybácsik is csakúgy tudnak gondolkodni,mint ő.

Namost eláruloma büdöskínaikommunisták egyik annyira sötéttitkát, amit jobb képességű szingapúri gimnazista fiúk is tudnak, ha politológia szakra készülnek,mondjuk egy kis szingapúri-kínai kínai princdanika tudja:

Kínában A Párt-nakteljesen elszeparált KÜLÖN ZÁRT oktatási rendszere van.Mindenből van párt,méghozzá"meghívásos" alapon.

Még csak az kéne,hogy a párt nebulói csakúgy legelésszenekbárkikáltal látogatható külsős civilegyetemeken.

Ez az egyik,a másik pedig az, hogy az első 1.209.811 főbb szereplő-ből 1.209.034 cégma a Távol-Keleti erővonalra súlyoz.

Van az egyetemeknek az interneten elérhető rangsora ,ami pl a QS és aami jellegzetesen 30-40 éves szempontok alapján készül.

És van az egyetemi diplomáknak egy olyan rangsora,amit plegy SOTE-n végzett ésmondjuk valamilyen szakorvosival/tudományos kutatómunka-múlttalrendelkezőorvosunk tapasztal,ami nagyon nem tükrözi a SOTÉ-nak az internet szerinti rangsorát.

Sőt, van olyan,hogy meg sem nézik,melyik magyar egyetem, csakmagyar és egyetem.

Azt mármutattam, hogy Kínában mibe számít, ha valakinek tanbdíjasmenőamerikaidiplomája van."Nem tanultál olyan jól, hogy itt végezz ingyenes államin?"

Szerintetek, hamondjukegy kínaimulti amerikaipiacos referenst keres, hány remnimbi értékbe számít egy Yalenkidellázott amerikanisztika "diplom". Szerintetekmennyire lehet komolyan venni egy USÁ-ban megszerzett amerikanisztika papírt.

Nagyon...nagyon régen,15-20 éve elment a világ .. emellett a gondolkodás mellett.

Ez Trump gondolkodása,azéa a Trump-é, aki embargó alá vette a kínai csip-imporot az USÁ-ban és ezzel napok alatt beszaratta az amerikai autógyártást,már úgy értem, hogy a nemzeti autógyártást. Mert a KIA/Hyundai nyilván nem állt,le :D

Éééérdekes, hogy Trump szellemi színvonalán gondolkodtok,de büszkén :D

Frick László Intézet 2021.05.12. 09:17:29

@Coco néni: @Picsaember:
Úgy okoskodni,hogy Fedőszervet Valamilyen Cicvil Céllal Alapítok és Telerakom Az Ügynökeimmel

ez amerikai és CIA gondolkodás.

Mi szüksége lenne ilyesmire a kínaiaknak,amikor az európai picsaember külső beavatkozás nélkülle tudja szerelni saját magát.Mint egy Trump: büszke idiótán.

Frick László Intézet 2021.05.12. 09:19:00

@Coco néni: @Picsaember: Szerintetek a kínaiak idepillantanak az EU-ra a vakcinaháborúval,EMÁ-valKyrikiades-szel és..mit gondolnak? Minek pocsékolnának pénzt olyasmire,ami magától a velejéig rohadt.

Serény Vélemény 2021.05.12. 09:29:12

@Picsaember: Ha a hitelt a kínaiak adják, akkor fúj-fúj, ha az Eu, akkor meg miértisnemvesszükfölazonnal?

Picsaember 2021.05.12. 09:36:33

@Serény Vélemény: nyilván az EU-s gigahitel is szar.
mondjuk Soros legalább saját maga adta a pénzt az egyetemére, a kínai terjesztkedést meg mi fizetjük.

Coco néni 2021.05.12. 09:40:59

@Serény Vélemény: talán azért mert európai ország vagy, Európa közepén és tagja vagy az EU-nak? Talán mert sokkal kedvezőbb feltételekkel kínálja...és mert saját terveid alapján te döntöd el a felhasználását...és nem NEKI éppítesz belőle egy szép egyetemet
mekkora sivalkodás lett volna mandineres körökben,ha a CEU azt mondja,hogy agggyatok máááá ennyi lóvét, hogy nyithassak itt egy egyetemet :D
úgy tudom, Kínával nincs közös határunk, nem vagyunk semmilyen közös gazdasági szervezetben tagok, és EGYETELN célra használhatjuk, hogy NEKI legyen itt egy egyeteme....amit nem is értek, miért nem SAJÁT pénzből épit. Miért is nem? Továbbá, az eu-s alapot, ha nem a vejkó & rühellke szállodára szeretnék meg stadionra fordítani, abból elvileg minden állapolgár jól járhatna, a kínai egyetem...hát...hány ember fog ebből profitálni? Hány magyar hallgató lesz? és a többi 9,5 millió, akinek aztán marhááára nem hiányzik az az egyetem?

Picsaember 2021.05.12. 10:11:41

@Frick László Intézet: "Bocsáss meg,a te bolygódon még van ilyen hitel?"

ja, közben változott a helyzet, és a hitelezőnek kell saját magának visszafizetni a pénzt?
Majd szóljá'má erről a bankomnak is, hadd vegyek fel egy kis költőpénzt.

Serény Vélemény 2021.05.12. 10:29:50

@Picsaember: Az én bankom pont mindenféle csellel próbálkozik, hogy iszonyat jó feltételekkel adjon nekem hitelt.

Csak nekem nem kell.

Picsaember 2021.05.12. 10:39:40

@Serény Vélemény: tudom, te inkább fizeted a kínai egyetemért a kormány által felvett hitel részleteit.

Serény Vélemény 2021.05.12. 10:49:29

@Picsaember: Inkább, minthogy Jakab Petya legyen a miniszterelnök... :D

Szorgalmas Gyémánt 2021.05.12. 11:24:26

@Coco néni: A CEU kedvéért annó átírták a magyar felsőoktatási törvényt.

Soros egyeteme egyébként köszöni szépen, jól el van itt, mindössze a csalásra épített CEU-s szakokat viték el innen:

www.ceu.edu/hu/kee

"Üdvözöljük a Közép-európai Egyetem magyar nyelvű honlapján!

Egyetemünk az Amerikai Egyesült Államokban és Magyarországon akkreditált budapesti székhelyű felsőoktatási intézmény, amely posztgraduális képzést nyújt a társadalomtudományok, a bölcsészettudományok, a közgazdaságtudomány és a jogtudomány terén."

Ami a jajdekedvező EU-s gigahitelt illeti, 1%-al alacsonyabb az a jajjdekedvező kamat. Cserébe csak az EU által meghatázorozott célra költhetnénk - vagyis olyanokra, amikből ők vissza tudják szipkázni a pénzt bár tudom, te azt hiszed, az eu-s pénzek az eu-s adófizetők érdekeit szolgálják, az emberekér -de ez sajnos populista mese.

Kína.
Nincs közös határunk, ami egy globális világban semmit nem jelent. Kína az EU legnagyobb kereskedelmi partnere, nagyobb, mint az USA:

www.bbc.com/news/business-56093378

Hány magyar hallgatója lesz? Remélem, jó sok, de elnézve a mai fiatalság matematikai, fizikai, kémiai, biológiai, földrajzi, történemi ismeretei alapján valóban, a legtöbbüknek esélye sincs bekerülni a Fudan világszínvonalú gazdálkodástudományi, műszaki és orvosi karjaira. És igen, sajnos a 9.5 milló nagy része még arra is képtelen, hogy felfogja, áttételesen hogyan profitál egy Magyarországon működő elitképzést nyújtó egyetem működéséből.

Picsaember 2021.05.12. 11:26:51

@Szorgalmas Gyémánt: "gazdálkodástudományi"

kíváncsi lennék, hogyan oktatják pl. a marxi tanokat. Illetve nem lennék, de ha már jönnek, muszáj ezzel szembesülni...

Serény Vélemény 2021.05.12. 11:34:36

@Szorgalmas Gyémánt: "A CEU kedvéért annó átírták a magyar felsőoktatási törvényt.
"

Az más. A jóoldaliaknak mindent szabad, még az alkotmányt áthágni is, nemhogy egy jóltejelő (nyilván zsebbe senkinek nem fizetett semmit) milliárdos seggének kinyalása is szamaritánus jócsekeledet...

Szorgalmas Gyémánt 2021.05.12. 11:47:53

@Picsaember: Nem tudom, de van egy sejtésem, úgy, hogy a klasszikus közgazdaságtan egyik megalapítója volt.

Szerintem te elhiszed, hogy Kína marxista meg kommunista. Egyik sem.

Szorgalmas Gyémánt 2021.05.12. 11:51:23

@Picsaember: A világgazdaságot Kína dominálja. Ez a század az övéké.

Picsaember 2021.05.12. 12:41:15

@Szorgalmas Gyémánt: mi van?? Miért hinném el, h. kommunista??

Azt "hiszem el", hogy amit gazdaságelmélet néven oktatnak, abban a marxi elmélet valószínűleg még mindig nagy szerepet játszik.

Szorgalmas Gyémánt 2021.05.12. 13:06:57

@Picsaember: Kínában soha nem játszott szerepet a marxi elmélet. Marx az egy nagyon-nagyon nyugati dolog.

Frick László Intézet 2021.05.12. 13:10:29

@Picsaember: @Coco néni:
Nézzük végig az alábbi témaköröket:

Az EU a politikájával mennyire szolgálja =szolgálta Európa érdekeit:
-konfliktus a "büdösruszkik"-kal,miközben a Szovjetúnió bukása után NSZK annyira tülekedett a posztszovjet piacokon, hogy a balfasz Dr Antall kormányt is ráédesgették a hagyományos pozícióink feladására és pl holland móccerű (osztrák gyártású) kombájnalmával tömködték be azokat a réseket,amikről lemondtunk. Dr Antallúriember volt és nem boltotlt a ruszkival,de NSZK, az igen :D

Még nemvoltunk Ónijós tagok,amikor az Oroszországba irányuló hagyma kivitelünk lecsójába beleköptek a németek...és ha akarom,a Zónijó.
megy a maszlag az "orosz zsarolás"-ról meg Putyin Gónossz terveke -éről,közben a Globális Spekulalizmusban ki nemtojik bele az eféle XX.századi imperialista sűttökörségbe?

Amióta megvan a 4000 km-es 1450 mm-es orosz-kínai gázvezeték rendszer, gyak.értrelmetlen gázzsarolásról beszélni.

Arab Tavasz -Szolgálta bármivel Európa érdekeit?

A Szíriai Humbug?

BREXIT - amiben Farage... valjuk be,a hasznos idióta volt és valójában Cameronék meg a finnyás jobbközép lapos[tetű-aljas] kis trükkje volt.
Zsünker egyenesen a BREXIT ügynöke.(Ja,Orbán is a hasznos idiótája egyébként...)

A migráció mennyiben szolgálja Európa érdekeit,a hazudozás,a "Régi Jó tapasztalatok" -ról való hazudozás, alapjaiban ugyanis az, hogy semmi köze az Adenauer korszak földközi-tengerimedencébőlérkező vendégmunkásainakamai migrációhoz, semmiféle TUDOMÁNYOS párhuzam nemmutathatóki. A mai agyonszabályozizmus eleve akadálya annak,hogy az a pár% menekült,akikTALÁN dolgozni jönnének,dolgozhassanak is...

Attól,hogy a "migrációtámogatásával" a nigériaimadffiát hízlalja Oirópa,az afrikai válságövezetekben egy kanna vízértnemképesekelvánszorogni a valóban menekültek,a tényleg rászorulók ésez a nigériai-touareg biznicamédiában teljesen elveszi róluk a figyelmet.

Ésmég egy:HA egy iraki miniszter két álnéven vett föl segélyt NSZK-ban,akkor egy földi halandó? -úgy, hogy persze ezalatt Irakban tartózkodott,mint miniszter.

A vakcinakérdés,a vakcinabeszerzés...összesen az USÁ-val (az eléggé drága és elavult) XX.századi szövetségi hűségtől eltekintve... vakcina-és virológ'szakmailag milyen európai érdeket,az átoltás mihamarabbi megtörténte tekintetében,jelentettez az EU "magatartás" ?

Szerintetek, nem szégyen, hogy a kommunikációjában "Brüsszel ellenes" Orbán inkább barátja Európának,mint maga Brüsszel?

Oroszország talán nem Európa? (Mondjuk elég vastagon szarnak már Európára...)

(szorosan ide tartozik,amikor az elvtársaitok hirtelen kitalálják,hogy az orosz gazdaság még annyit sem nyom,mint az olasz.

Egy 66 Mrd USD-nyi éves hadiköltségvetésű "Olaszországnál gyöngébb gazdaságú" Oroszországtól,ha meg úgy jön lábra fosnunk kéne?

Az áruló BREXIT-kurvája Zsünker még Farázsnál is ártalmasabb volt.Egyébként le is cserélték a tárgyalásvezetésből,amikor már késő volt...

Mióta Biden van,méginkább a XX.századi elavult imperialista politikájával nyomul az USA... A fehérorosz vagy az orosz-ukrán kérdést egyáltalán nem így kell kezelni. Nem az Ötödik Amerikai Hadsereg Lengyelországba telepítésével, az biztos.

Nektek .. belevakulva...Orbán potrohája mindent kitakar a képből,mi?

Fel se tud tűnni, hogy az ENSZ,az ENSZ BT mintha nem is lenne.

Miért nem ült össze Európa[Online]Konferencia legalábba járvány miatt?

Van az Európai Gyógyszerügynökségnek tudományos fajsúlya? És...Mekkora?

Frick László Intézet 2021.05.12. 13:14:42

@Picsaember: MárMaonak sem voltsemmiköze a Marxi Tanokhoz. Amikorkínai delegáció Hollandiában tárgyal,van nekik egy kincstári dumnájuk arról,hogy merkantilmeg a Református Oirópa hogyan hatott a kínai reformokra.Na,kb ez volt a törleszkedésemaonak abban a párévben,amikor a szovjetektőlkunyeráltak.meddig tartott az?1959-ig?

Arról nem is beszélve, hogy Mao még életében, halála előtt nemsokkal kapcsolta be a maóizmus önmegsemmisítő "megszüntetve megőrző" üzemmódját.

A Nixon-Mao találkozón. Pár mondat.

Ez a kuministakínjajiajiakozás a legtapló-tudatlanabb amerikai hillbillyknek kitalált amerikai propaganda.Művelt európai ember ilyet?

Frick László Intézet 2021.05.12. 13:17:51

@Szorgalmas Gyémánt: @Picsaember: Dominálni az USA szeret.Az valamifélekapitalistaimperialista reflex.A dominancia rengeteg felesleges energia,pazarlás ,defőleg olyasmire apénz égetése,mint fegyverkezés,demonstráció,rendészkedés stb.

Mi a fffrancnak. Globális a világgazdaság,minden mindennelősszefügg,bárki akárkinek beszálít.megy a hilbillyknek ez a tahókínaiellenes "kumnistaellenes" duma,dealegtöbb amerikai cég már K+F csoportot is tart Kínában. Nagyobb a kínálat ugyanis ÉSZ-ben. Az USÁ-ban egy ötletparádéra pályáznak 87-en,akkor Kínában 6821-en.

Frick László Intézet 2021.05.12. 13:20:46

@Szorgalmas Gyémánt: @Picsaember:

Marx akkora szerepet játszott már aLeninizmusban,mint a keresztyénfundamentalistáknál az Újszüvetségi rész:

összesen belőle

Jézus

A leninizmusban "Marx" csak a pamutsapkán a bojt.Jó sokat "elhangzik" kb annyi.

Baloldali filozfusok Vajda Mihályék...anno a móókszizmus marxizmustartalmát kb 5%-ra becsülték

Frick László Intézet 2021.05.12. 13:24:47

@Picsaember: AMaóizmusnak több kö9ze van a buddhizmushoz,mint Marxékhoz.A maóizmus olyan buddhizmus,amiben nincsen szeretet és türelem

és emberség

A fiatal posztmaóistáinknál ez kb a semmibenhívésben ésa mindenn egyszarista fikaizmusban nyilvánulmeg.

Az öreg posztmaóistáinknál meg a poszt...azt jelenti,hogy maóisták, csak nagyon öregek már,meg kevesen vannak ezért úgy csinálnak,mintha már nem lennének maóisták[Haraszti ] Haraszti tanítványa Schiffer.. egy érdekes fiatalposztmaóista,aki ugyan nem mindenegyszarista,de már nem is annyira maóista

Frick László Intézet 2021.05.12. 13:33:34

@Picsaember: Ja, hogy te ilyen youtube videókból vagy okos?

GFigyelj csak! Hszi Csin Ping,mint tudjuk,óóriási nagy mókamester a kínai Tarantino veszett el benne.

2016-bantárgyalt Obamával,Putyinnalmeg az indiai góréval.

Obamával egy asztalnál tárgyalt.Ping az asztalfőn,Obama a jobbján.

Másfél percen átmutogatta Ping az asztalt amutatóujjűvalObama előtt,aki előszörmégúgy nézett ki,mint a rosszkisfió,aztán kezdett magába roskadni.

Pedig szerintem Ping csupa fontos dologra hívta fela figyelmét.

Az indiai górévalkiegyeztek és azóta Kína meg India partnerségben és olyan szövetségben áll,ami Trumpnak is eszébe jutott,mi lenne,ha az USAIndiában keresné apartnert,akik az bő tudomása szerint szemben állnakKínával.

KamalaHarris-szel,úgy néz ki,Bidenék is ott tartanak még, hogy azt hiszik,India majd partner lesz Kínával SZEMBEN :D

Közben készül a Himalájátátszelő indiai-kínai gyorsvasút, minden idők legnagyobb vasúti viaduktjával,stb.

Úgy is fogalmaztam még Trump idejében, hogy: "Hú,mi lesz, ha valaki elárulja Trumpnak,hogy Kína és India összebékültek a kínai G20-on még 2016.szeptemberében.

Mit akarna Indiaangolszászokkal,amikor ma a Világgazdaság Tengelye Vlagyivosztok-Szingapúr

Az ausztrál gazdaságnak heló,már még a BGE-n is tanítják, csak a @Coco néni: újságjai nem merik ezt megírni.

Frick László Intézet 2021.05.12. 13:35:55

@Picsaember: Kínában találják ma ki a dolgokat, nem az oiropidok.Kínában hamarosan jobban tud majd angolul olyan 400 millióember,mint az amerikaiközép-és alsóbb osztályok. A kínai egyetemisták már angolul beszélnek egymással,a fiatalértelmiség. Ma már minden kínai értelmiséginek van választott angol személyneve

heló

Picsaember 2021.05.12. 13:59:36

@Frick László Intézet: "Ja, hogy te ilyen youtube videókból vagy okos?"

ez egy paródia, te szerencsétlen kibaszott okostóni. Nem okos vok belőle, hanem viccesen MUTATJA, amit egyébként is tudunk.

Picsaember 2021.05.12. 14:00:53

@Frick László Intézet: "Kínában találják ma ki a dolgokat, "

1 (egy, one, agyin) dolgot mondj, amit a Kínaiak az utóbbi 200 évben kitaláltak. A papír és a puskapor nem ér, azok régebbiek.

Coco néni 2021.05.12. 14:12:46

@Picsaember: @Frick László Intézet: na, ez engem is érdekelne, mit találtak ki. Szóval, azokból, amit legyártanak jobb / rosszabb minőségben, mi a saját kreatív ötlet, fejlesztés..stb. Mi az, ami nem copyka.

Picsaember 2021.05.12. 14:27:38

@Frick László Intézet: a marxista tanok szerint te kizárólag azért gondolkodsz úgy, ahogy, mert a környezeted ilyenné formált. Nulla önálló gondolatod lehet.

Szerinted ez mennyiben felel meg a kkp stratégiájának

Serény Vélemény 2021.05.12. 15:23:17

@Picsaember: (Meg egyébként három szurdok völgygát. Igen, tudom, hogy ilyen van máshol is, nade ekkora?)

Frick László Intézet 2021.05.12. 15:41:15

@Picsaember: Te beszélsz az önállógondolkodásom hiányáról,aki büszke idiótaként terjeszted a sötét-ostoba agitációt a Fundan egyetemről?

éééérdekes:Ha a Fundan egyetem Európa és a Nyugat elárulása[->Sükösd Miklós] akkor volumenben mi az, hogy a lengyelek nyertékmeg a Keleti nyitást és akínaiárukkiszerelői,dobozolói éspl A PEPCO termékeiúgy lengyelek,ahogy az Opel "németminőség"

És ez senkit nem zavar, a Szövetségben...

Ja,hogy a lengyelek jót szolgálnak,mert benne vannak a büdösruszkik elleni hirigben...öhön...

És eggen a vengerpolszki-polkábanmi van,ha akét csárdapolkázó kis motort alkot és az egyik táncos az egyikféle érvelést sarkalja ki a csimmácskájával,a másikmeg a másikat.Kikéne baszni a magyarokat meg a lengyeleket... de a hűszövetséges lengyeleket,akik etetik az 5-th US Army-t ? :D Mókás,majd megnézném. Orbán egy kicsit szavazgat a lengyelek javára és már meg is van...

...mondjuk annak történelmi okai is vannak,hogy alengyeleknekaKállay-kettősosztrák stílusban tud sikerülni:)

Mindenesetre mókás az, hogy a Fundan-on áll vagy bukik az az Oirópa,ami egy kibaszott hatszerszámos hiradástechnikai fém hátfal/fenéklemez szerszámgyártási munkáit is Malajziában rendeli meg már 25 éve, hogy...

Mit nem Kínában bérgyártatnak,amit Made in EU ciumkévelforgalmaznak. De,majd egyfoskis egyetemen múlik annak a NYugatnak a sorsa,amit a mérnöki iroda-alapító bérgyártató jürgenek Hong-Kongban adtak el még az Adenauer korszak után,a Fényes Brandt-Schmidt Érában.Muchacha.

Nincs egy kibaszott autó,ami legalább ne3kontinensen készült bérgyártatott cuccokból szerelődne össze,a Dacia is

És akkor papoltok itt Fundanról meg marxizmusról.

Szerinted mennyi a szó filozófiatudományi de akár csak történelmi értelmében is vett marxizmust tanítanak ma a kínai kommunista párt párhuzamos iskolarendszerében...(a polgáriaktólfüggetlen...még épületileg is,nemhogy mindenben...) Ideológiát..a szónak abban a XX.században lerohad oirópai értelmében,abban :D

Ezért vagy te picsaember:Olyan a tudatod,mint a szegedi picsaember formás segge. Csak az ugye az eszednek a tokja.

Önálló gondolatom?

Neked van-e gondolatod, hiszen az agitáció,amit ide ismételsz, az szótáriértelmében egy politikai kommunikációnak is csak az elhazudása.

Frick László Intézet 2021.05.12. 15:47:09

@Picsaember: Fingod nincsen a kínaiak gondolkodásáról.
ÉS nekik az nagyon is tetszetős,ha a Fehér Ördögök ennyire büszke-idióta tudatlanok róluk,mint te is. A kínaiaknál semmi nem erőszak,se a hitel,se az egyetem,még a beruházások sem.Még az időléptékük is más,mint a Fehér Ördögőké,náluk annyi idő alatt kész a beruházás,amig itt az EU-ban elketyerész a bürokráciában a "döntési mechanizmus" a gittrágók között.

ha nem csak 10-15 éves hétsinges konficiuszkenderszakállasan ócska youtube-videókról ismernéd a kínai forgalmat, hanem láttad volna élőben.. senki nem fékez é s mindenki halad és egy hét alatt nincsen annyi koccanás Pekingben [-> Winkler Róberték Pekingben] ,mint Budapesten a nap valamelyik csúcsforgalmában :D

Nem tudsz te semmit,de arra nagyon büszke lehetsz.
Hiszen körbeéred a két kezeddel az ismeretlennel tartott határod :D

Frick László Intézet 2021.05.12. 15:48:03

@Serény Vélemény: A Hsziao Mi története... Picsaembernek...
muchachos!

na,heló

Frick László Intézet 2021.05.12. 16:30:24

@Picsaember: Több a marxizmus ma a Republikánus balszárnyban meg a Demokrata illiberális balszárnyban,mint a kínai "kommunista" pártban.

Kapitalizmus.. höhö..Dél-Koreában dicsőitik azt az államkapitalizmust, amit Kína másol.Az a különbség, hogy Kínában nincsen csendőrség. Dél-Koreában van. És Kínában nem ugat a csendőr a rendőrre, hogy ugasson már rá a méla járókelőkre.

A "kuminyista" Kínában tizedannyi rasszizmus sincsen,mint Dél-Koreában,tehát századannyi sem,mint Japánban -heló :D

Kb ennyike kis elhanyagolható különbségek vannak. Büszke-idióta kollégáid nem is győzték bezzegelni ugyanazokat a dél-koreán járványvédekezési móccerokat,amiket a kínaiaknál meg hűddekumunyistókókkozni kelletett.

Ugyi?:D

Frick László Intézet 2021.05.12. 16:32:48

@Serény Vélemény: Picsaördög. [-> FehérÖrdög ] .A Magyar népmesék rajzfilmsorozatban vannak ilyen büszke picsák,mint te is, , csak nem fehérek,hanem pirosak

Hely,ha most legista [->Mo Cse] móccerokkal elkezdeném, hogy ha a Fehér Ló nemló,akkor a picsaember meg mi nem:)

Picsaember 2021.05.12. 18:47:47

@Frick László Intézet: a végtelenített személyeskedés és mellébeszélés helyett csak arra a kérdésre felelje, amit feltettem: mondj 1 db kínai találmányt az elmúlt 100 évből.

Coco néni 2021.05.12. 19:41:27

@Picsaember: @Frick László Intézet: igen, a remek kínai találmányokat én is nagyon várom :D

Dudi, NE LÓGJ MEG a válasz elől :DD

Picsaember 2021.05.12. 21:52:00

@Szorgalmas Gyémánt: távol áll tőlem a kötözködés, mint Duditól a német higgadtság, de ezeket nem mondanám új találmánynak, pl. azt, hogy valamiből megépítik a legnagyobbat (the world's largest single-dish radio telescope)
A drónos házhozszállításban sem a házhozszállítás a nagy dolog, hanem a drón, az pedig nem Kínából jön ám.

"World's first robot-staffed bank"
ez biztos kibaszott hasznos, mivel is jobb annál, mintha a laptopomról akarok átutalni?

stb.

Frick László Intézet 2021.05.13. 05:21:23

@Picsaember: A koalíciód inverzfidesznyik fejlettembereicigányozni szoktak engemet. ha jobbikos,akor zsidózni.Ezután következik az, hogy büdösromán lennék.

Frick László Intézet 2021.05.13. 05:25:59

@Picsaember: Afizikaikiterjedés nélküli bankrendszer Magyarország legócskább pénzért óhatatlanulpapírt adó "egyetemén" a BGE-n tananyag. Szintén a BGE-n tanítják -tehát akkor ezt feljebb még tudományosabban és még alaposabban,a világgazdaság jelenlegilényege földrajzilag hová esik ("a világ vezetése honnan") valamint a várhatófejleményeket.

2 fillérért letölthetőtrendképzésben 2050-ig5-6nagy csomópontiállam/gazdaság fog osztozkodni egy érdekes jelenséggel,a Negatív Központ a kb 500-600 milliós Nigéria lesz.

Nem tudom, van-e akörnyezetedben 24-28 éves kisgyermek,aki a valahanyadik közgázpapírját várja,kérdezz már rá nála a hiedelmedre...

Frick László Intézet 2021.05.13. 05:56:21

@Picsaember: Kína a találmányok birodalma,az ötleteké. Az ötletszám másodpervek alatt annyi,mint itt Oirópában egy hét alatt.

Szerintem maradjunk a vasúti közlekedésnél:
-futóműstabilizátor: A vasúti kocsi ésmotorvonatfutóműve egy teljesen zárt egység.Adva van egy japán precizitással elkészített olyan vasúti pálya,amit a Swietelsky Bezzegosztrák Vasútépítő 5év alatt képesfelújításban kialakítani aszerb-magyar határésBicske között,ezt dél-koreaiminőségbiztosítási körülmények között (amihez az Ónijós kb a ló vasorája alatt a túró) kínaiak2 hónapalatt készítenék el(gyorsabb az ő metódusukban újat építeni.

Ez a futómű tehátlehetővéteszi, hogy aholami vasútjainknakmegfelelőlassúvonat pl teherszállítók 150km/h-ssebességgelcammognak,ott a sima tartományközi gyorsvasút alagútmentes szakaszon 304-305km/h-val.
40000 km ilyen vasúti hálózat van márKínában.

Akövetkező amegapoliszokat összekötő,szerintükmár valamennyire gyors vasút 550 km/h-ssebességgel

Most tesztelik a 800km/h-s vonalakat.

Annyit még, hogy a 304-305 km/h-rakalibrált gyorsvonatokat tartóstesztben 500-550 km/h-ntesztelték és tesztelik,a 550-erseket 700-on.

Egy tartományi székhelyből ,mondjuk Csinan-bólPekingbe,haMagyarországról nem valamelyik fejlettoiropidközvetítőnél (az 60000 Ft-ban...) rendeledmeg a gyorsvonatra a jegyet,az kb 20 Yüan.

Kedvencem a hagymaszeletelő.Ez egy IKEA jellegű vadonatúj veszélyeshulladék, lényegében minden hagymamérethez a saját méretűfogója kellene.Nem tudni,k találta fel,az a lényeg,hogy be tudott vele palizni gyártót,tehát ezzelaz ötletévelmegalapozta a szülei nyugodt öregkorát és azóta lehet, hogy vagy hat másik ennyire semmirevaló (Az IKEA tele van ilyen iparitervezési egyetemisták képzűművészeti értéket jelentő,a gyakorlatban használhatatlan ötlettárgyaival, kaptak érte 1000 svédkoronát és heló)

Amit Kínában versenynek meg versenyeztetésnek nevenek,az itt Lusta-és Tespedisztánban csak érzékeltetni sem lehet.

Kínában ha kiadnak valami népnevelésiprogramot,azt lezavarják 2év alatt.Karácsony a budapestbicikliztetési ötletétPekingbőllopta, csak az,ami a BuBi voltBudapesten 10évig,az íííííprkingben 2 évet élt,a mi rollereinkhez hasonló telefonos applikációvalfelkapdoshatóbiciklikkiszorították. 2014-ben alig láttálbiciklist Pekingben,ma retro tömegekben bicikliznek az autósoktól elvett parkolókban kialakított sávokban. Annyi,hogy Pekingben ehhez van 127millió műanyag terelőelem, Budapesten meg nemnagyon...

Tudod... valamiérta FehérÖrdögök azt hiszik,hogy ha hazudoznak Kínárólmeg 25 évvel ezelőtt is csak félig igaz hiedelmekben tartják alakosságot,akkor az internetkorszak ellenére majd a sok birka bekajálja a "Kínai ez veszélyes,kommunista és ócska koppics" agitációt.

Annyi a probléma,hogy Kína hemzseg az európai munkavállalóktól,minőségellenőröktől,Kínában bérgyártató sehonnai globálismultik akvizitőreitől,pl amikordöntöttek a szőlőtermesztésről,akkor vásároltak párezer francia borászt (párszáz ugyanezen a melók Chilábentevékenykedik,a gumikutyapisiízű,de felkapott csilei borgyártásban..mertugye a vulkáni hamu egy dolog,de kéne bele trágya is,ami nincsen Chilben annyi)

Nagy sorozatban idenagyképüsködöla büszke idiótizmusoddal,nagyot koppansz,de nem okulsz: Gyere máskor is.

Pl a kínaiak köpködésről leszokató programmja 2005-ben indult. 2014-ben még sikerült...hát..aköpködőnők illeme...édes... hhátmég az az alig hallható kis phjűűűű,amivelkiköpi.2014-ben mégsikerült egy plázabutikbólaköpühengerhez kiillanő kis kínai nőt (náluk egy 20-22éves már nő,önálló életvitelre alkalmas) Ami nálunk a suttogáshoz járuló tenyér gesztus,odailleti a szájacskája elé, hogy ne lehessen látni ésphjűű,ugyanezt bicikliról.Az a csulázás,az férfi szokás,ahogy a férfiakköonek.

2017-ben már nem tudtam ilyent fotózni.

Kínában a taknyot zsebkendőbe belefújni,még össze is törölgetni a nedvével az embernek az orrát,aztán undorító gusztustalanul a zsebbe összehajtogatva visszatenni.. ez elképesztően undorító egy kínai számára

Dohányzás: 2014-ben,mint 'állat' dohányoztak és köpködtek tartományi kis és középvállalkozókmondjukegy nemzetközikonferencián a selyemszőnyegre vagy a szállodai uszodájának a vizébe, verték a hamut,köptek,harákoltak,az étteremben is dohányoztakéspersze köpködtek

de ennek 2017-ben SEHOLnemvoltnyoma.

Az oirópaiak felvágnak a dohányzásvisszaszorítására,mertnemismerhetik a hasonló kínai programokat.

Ismétlem:most az angolul tanulás,miutánúgy 200-300millió diákmagánszorgalmában bevált,most az angolul tanulás lett egy ilyen országos program,illmit beszélek, szerintemmég apandémia előttmár be is fejezték.

Frick László Intézet 2021.05.13. 05:57:30

@Picsaember: Futtatsz megint, bazdmeg.Komolyan elhiszem akérdésed,összeírok neked ittpárat,de te nem fogsz reagálni, csak fújod,amivel a nyaki nemiszerved telitömték, agitációt..na,mindegy
Nincsen dízel magán-személyautózás Kínában
és ha minden olyan 4-5milliós vagy nagyobb tartományi székhelyhez,ahol kizárólag eletromosautóvallehet taxizni,meg kéne enned egy szilvásgombócot,megpukkadnál.

Vannak aztán titkos találmányok.

Pl ittOirópábana VW-Audi3.2-es FSI motorja egy foskazal.

A kínai benzin sokkal gyöngébb minőségű,mint az európai Ha idehpoznék egy kanna kínai benzint és beleönteném egy "ingolstadti összeszerelésű" 3.2FSIbe (ami valójában Győrött szerelődött össze,de a Német GDP-be számolják bele 100%) az elsőpárkilométeren beszarik.

Én pl erre a titokra lennék kíváncsi, hogy csinálja a Volkswagen,hogya 4 féle típusú kínaiüzemeiben olyan 3.2-eseket gyárt,amik több,mint 3000000km-tel mennek. Gyanús,hogy nem az ISO hanem a dél-koreán minőségbiztosítás miatt.

Frick László Intézet 2021.05.13. 06:02:44

@Picsaember: 10 évesnélidőősebb autót félévente kell műszaki vizsgára vinni.
A TÜV lófasz hozzá képest,a magyart nem merném egy kommentablakba venni vele.

Így sikerülfiatalon tartani az autóállományt és ezértért véget a hulladékvas biznicce az oirópaiaknak,mertmár PET palackbólis van elég belpiacos és a Siemens-kemencéket is visszaszorítják és csak hazai hulladékvasat dolgoznakfel.

Hogy még egy aggasztó kínai találmányt mutassak:
Ugyanazon égöv alatt,aholnálunk akukorica egyszer terem,másodvetésben is kukoricát termesztenek. Vannak 3méter magas kukoricákból táblák,minden tő kukoricán férfi alkar méretű kukoricacsövekből 4-5-6

A Peking környékilöszlabirintusbanegykétemeletesrégi sátortetős budai villa alakúlöszdomb tetejék asztallap nagyságon van 10 tő ilyen kukorica,az 401 cső. Felmennek művelni meg letörni létrával a parasztok

Frick László Intézet 2021.05.13. 06:06:16

@Picsaember: Mint valódi zöld,alegirigylésreméltóbbkínai találmánynak azt tartom, hogy nincsenek szelektív kukák.Mi a büdösfrrrranccnak.Nincsen nyugdíj, van 10% szerencsétlen,akinek nincs gyereke vagy nem gondoskodott róla,ezek a 60-90 éves emberek a szelektív hulladékválogatók..pikk pakk szakszerűen végeznek,perszekínában könnyű,mertmégmunka alapú társadalom.Annyira elmaradottak, hogy azt hiszik,semmiből nemlehet valami, csakmunkából.

Szemben a német gazdasággal,ahola semmibőllesz a valami.

Csaklegyen,aki hozzányúl.

Majd ha ráérsz,nézzmárutána a németmunkavállalási szabályoknak.

Akiket én "NemIgaziMásodosztályú Tagállami"-nak nevezek,azok a számuzkra a NYugat-Balkán
lengyelek, magyarok,románok,bolgárok

heló

Frick László Intézet 2021.05.13. 07:11:22

@Picsaember: Az egfyiuk legfontosabb kínai találmányt a Mao-Nixon találkozóbólismerheted meg. 15-25perc egymilliárdokróldöntőüzleti tanácskozás. Nemzetközikonferencián akínaiak4-4-lényegesmondatot dobnakbe,az oirópaiak körbejárják hatszor a földet és egy mukk lényeges tartalom nélkül.kínában tivornyának számít egy 40 perces üzleti vacsora. Semmi svédasztalos afterparti-az a hűddddedemokratikus Hong Kongban szokás (ami ugye "nem-Kína " :D) 10-12 éves prostikkal (fiókkal) is megspékelve.

Sőt, tkpegy kínai felszólaláskb versbeszéd tömörítvény, pirópai retorikaiprózában kifejtve 40 oldal, csak persze van benne tartalmi elem is, nem csak szóvirány.

Afölfelészorzótóóódítós dicsekvés,az jellegzetes Fehér ördög-oimanipuláció.

A moszkvai diplomataképzőbe, ahová Fejlett Nyugat IgaziOirópából csak vagy 10000 diák jár előkészítőn alaptudás az, hogy Kínában a legnagyobb illetlenség a kínai fejlődést dicsérni:Ilyen nemlétezik, erről beszélni akkora tabu,mint a szarási élményekről.

Ami szerintem még egy irigylésreméltő térségi találmány,Koreában és Japánban isműködik,az a szóbeli igéret.

Az oiropidokjogi osztályai egy beruházásra szánt idő alatt esetleg a kurva olyan szerződésüket tudjákkiagyalni,amit az aláírási pillanattólkövetően megbaszni igyekeznek:Hogyan lehetne kijátszani,akkor meg azon tökölnek a jogi osztályok.

Szerinted akínai hadsereg gyógyszerhivatala hány percig ülta fiatalkínai férfiak számára kifejlesztett vírusvakcinán tavaly ilyenkor, tudod,amit a Johnson & Johnson lemásolt és a Jansennelbérgyártatja,ami a gyakorlatban a kínai cuccos kiszerlése,hígítása és ampullázása

Ammyit mint az EMA? sisere gittrágói, Akiknek a buzi családtagjaikra gondolva kellett a hűdeveszélyes Bokharest balkáni főváros helyett a vágott züöldjeirőlhíres Amsterdamba települniük,ahola bokharestinek a triplaköltségéért székelnek? :D

muchacha

Szorgalmas Gyémánt 2021.05.13. 07:25:35

@Picsaember:

Gonodltam, hogy ilyesmikkel fogsz jönni, nem pedgi ezekre reagálsz:

World's first lung regeneration therapy
World's most sensitive dark matter probe

World's first quantum satellite and unhackable computer network

World’s first ‘artificial sun’

Röviden: hamarosan megszerzik a kvantumelőnyt és megépítik az első hidegfúziós erőművet.

Azzal már nem is fárasztalak, hogy néznek ki az amerikai patentek alkotógrádája, 50 fős kínai munkatárs nevét két indiai színesíti.

Szorgalmas Gyémánt 2021.05.13. 07:29:49

@Picsaember: Ami a bankos kérdéesed illeti, intézz már el egy lakáshitelt a laptopodról.

Coco néni 2021.05.13. 07:33:49

@Frick László Intézet: @Szorgalmas Gyémánt: @Picsaember: gondolkoztam már többször, mi lehetne a megfelelő műfaji megjelölés Dudi kommentjeire.
Arra gondolok, hogy Rejtő is úgy írta a légiós regényeket, hogy életében nem járt arra, vagy ott van Némó kapitány és a víz alatti város...esetleg Gulliver, vagy a kortárs irodalomban a Harry Potter, vagy a Gyűrük ura...szóval politkai-fantasztikus?
pol-gazd-fantasztikus?
Minek nevezhetjük ezeket a kommenteket, amiknek a valósághoz semmi köze, ellenben roppant nagy fantáziára utalnak és szórakoztatóak

Coco néni 2021.05.13. 07:37:54

@Frick László Intézet: már most szólok, igényt tartok egy dedikált példányra!

Frick László Intézet 2021.05.13. 07:46:31

@Coco néni: A valósághoz semmi köze? Soha nem jártam ott? -kiröhögteted magad.Ezek szerint nem is olvastad a kommentjeimet.

Valószínűleg az újságjaid áldozata lehetsz:nem olvastál azokban azokról,amiket én mutatok pl itt is.

Tudod: annyira szánalmas vagy, hogy lesajnálni semérdemes. Ezt is eltanultam a kínaiaktól:nem baj az, ha valaki hülyeségeket hisz rólunk.Az csak előny.

Frick László Intézet 2021.05.13. 07:48:12

@Coco néni: Most tégy nyilt ajánlatotarra,ha magánúton bebizonyítom neked, hogy mekkora büszke idiótavoltál(azaz picsaember te is) ésmármegint.
A zamatos seggemet nem nyalhatod ki,semmi seksz.

Detégy valami fogadalmat, ha már egy jó nagy ÁÁÁÁÁ-t blattoltál, hogy mit csinálsz,ha kiderül, hogyhülyeséget poenkodtál

Coco néni 2021.05.13. 08:00:29

@Frick László Intézet: többször mondtam már, nem én vagyok picsaember
egyszerűen kiszűrhetnéd, nyilván nincs napközben annyi időm
megfigyelhetted, hogy vagy reggel vagy este írok ide, vagy hétvégén, ha szar az idő:D
ha jó, akkor kirándulok :D

Coco néni 2021.05.13. 08:04:19

@Frick László Intézet: kínáról egy csomó mindent nem tudunk, ha valaki ott volt egy hétig, az sem
akkora ország, hogy olyan,mintha egy kínai eljönne egy hétre mondjuk portugáliába, és utána azt mondaná, ő mindent tud Európáról
hogy röhögél rajra
az ororsz diplomataképző....ja, több félévet lehúztál ott, biztos tudod
vagy mégsem?
kb olyan a tudásod, mint az "ismerem BP" kiszólásod, és ismersz három logisztikai telepet egy körgyűrűüt meg négy benzinkutat :D
hasonlóan Párizshoz
:D
de te tudod, milyenek a franciák :D

Frick László Intézet 2021.05.13. 08:54:18

@Coco néni: Egyébként még Horthy-korszakban-reál-érettségi sem kell ahhoz, hogy valaki azonnal kiérezze Rejtő szövegeiből, hogy ökörködik csak. Sőt:A vesztegzár a Grand Hotelben-ben is.

Amúgy...nemtudom,hallottál-emárakorszakunkat megkeresztelőinternet-ről,mint találmányról.Hamagyarországon az emberek 50%-a tojik beleabba,amibe te naponta bele tudsz halni,akkor ez a szám a Világon még nagyobb is lehet.

Ma már a politika iránt tökérdektelen emberekútibeszámolóival,élményeivel van teli az internet, nem csak olyan politikai bérnyalnokok szelektív hazudozásaival,mint a Földes Andrásé vagy a Plankó Gergőé volt.
Jürgenek fullajtárjainak a beszámolói Kínában diákoké...

Ha pl egyujgur megkérdezi tőlem, egy vas nélkülhogyan üdülhet egy évet Fejlettisztánban,akkor azt javallomneki,hogy mondja magátátnevelókoncentrációs táborból szabadultnak,gazdag irodalma van,ha nem tud elég nagy hülyeségeket kitalálni.

Annak idején afrikai csajoknakvolt ez a technikája:Azt vallották, hogy muzulmán lázadókmennyit erőszakoltákmeg,pedig az neki még annál is jobban fáj,mert nőikasztrálást szenvedett.

Nagy az Isten Állatkertje,de a picsaember a gyári véleményketrecében azt hiszi,hogy ő már bizony fejlett,mert látogató.

Frick László Intézet 2021.05.13. 09:04:24

@Coco néni: A Miklós utcánál melyik körgyűrű van? Vagy a VII.kerületben a Németh László utcában? Benzinkút a Tömő utcában 3,5 t-s korlátozás alatt?

Tudod,ez a kommented nagyon jellegzetes volt és annyira ütős,mint amit a NER -ről tudsz.

Frick László Intézet 2021.05.13. 09:07:41

@Coco néni: Te,amit tudsz Kínáról,mekkora határt tart azzal,amit nem tudsz Kínáról,körbeéred a véleménykerítésedet a kétkezeddel. Én nem sokkaltudok többet, de az én határom azzal,amit nem tudok,akkora,hogy ha neked annyit kéne biciklizned, John Wayne -járásban csoszognál utána egy hétig.

Viszont az internet -továbbra is azt mondom- csudálatos találmány...

Csakhát a kereséshez...szavak kellenének...

Frick László Intézet 2021.05.13. 09:11:17

@Coco néni: Ha pl fingod nem lehet a kínai vasút-ról,hogy tudnál keresgélni...

Az újságjaid nemmerika teljes igazságot megírni neked a Belgrád-Budapest vasútról,hogy a Bezzeg Swieteksky öt év alattképes valamit megcsinálni,amit egy ujgur kft két hónapalatt. És a Swietelsky-nek kell csinálnia,mert az Ónijó nem engedi a büdös kínaiakat

akik a szerbekkel a szerb szakaszt feleannyi idő alatt hozták össze...

Tegnapplnem árultákel nektek a német eüminiszter teljes szövegét, ami úgy szól,hogy ha az EMA lassú,majd ők bevizsgáljáka büdösvakcinákat és döntenek.Ezt "ügyesen" kifelejtette az euronews... tehát a te kedvenc magazinjaid is...

Frick László Intézet 2021.05.13. 09:12:25

@Coco néni: Szóval?Mi az ajánlatod, ha rádsütöm,hogy üresen poenkodtál volna?

Márpersze ha a hülye blöfföd elmenne poennak...

Picsaember 2021.05.13. 09:19:36

@Coco néni: "Rejtő is úgy írta a légiós regényeket, hogy életében nem járt arra."

:-)

Picsaember 2021.05.13. 09:24:00

@Frick László Intézet: vonatokról:
"The current world speed record for a commercial train on steel wheels is held by the French TGV at 574.8 km/h (357.2 mph), "

tudom, tudom, szerinted ez hülyeség, mert te jobban tudod, mert te személyesen nyertél egy vonatot kártyán egy hongkongi szeszcsempésztől Tuskó Hopkinssal :-)

Picsaember 2021.05.13. 09:28:59

@Szorgalmas Gyémánt: biztos vagy benne, h a lakáshitelt is a robotokkal intézik? Lehet, hogy ott még a kommunista pártnak is jóvá kell hagynia. Bár talán az is "jólviselkedik" pontrendszer alapján megy - mondjuk nem egy frankó ötlet az se.

Picsaember 2021.05.13. 09:33:49

@Szorgalmas Gyémánt: ha neked ez az összeállítás nem olyan, mint egy porszívóügynök dumája, aki rád akarja sózni a termékét...

"unhackable computer network" ez jó. A zsebszámológépem is unhackable, mert nem csatlakozik a netre. De ez is elég semmitmondó így, nem gondolod?

A lung therapy: ok, ezt nem tudom megítélni.
Mindenesetre ha olyan nagy áttörés lenne, akkor talán hallanánk róla máshonnan is.

Szorgalmas Gyémánt 2021.05.13. 09:47:02

@Picsaember: Röviden: szar minden.

Már a Forbes is készíti fel az érzékeny amcsi lelkeket: a kvantum előny Kínánál van:

"If we apply those same criteria to the state of quantum computing, the United States isn’t winning — we’re battling for second place behind China."

www.forbes.com/sites/forbestechcouncil/2021/01/21/china-the-quantum-competition-we-cant-ignore/?sh=5c1cd3d95d19

Eközben a magát kurvafejlettnek képzelő Franciaországban képtelenek voltak lértehozni egy korona elleni vakcinát.

Picsaember 2021.05.13. 10:08:05

@Szorgalmas Gyémánt: nyilván nem szar minden, csak a honlap, amit belinkeltél, kicsit gagyiszagú, remélem ez nem okoz nagy válságot nálad?

Frick László Intézet 2021.05.13. 10:45:50

@Picsaember: Arra nem veszem a fáradságot,hogy hülyegyerekeknek való YT videótlinkeljeek neked a valódi adatokkal és a helyosztóval. A TGV a mai kínai vasúttechnikától olyan 30 évvel van lemaradva. És van nekik,mármegbocsáss...dehánykilométeren?
És egy napalatt hány kilométermegépítésére képes vállalataik amilyen eszközeikkel?

A TGV "földön fut" a kínai betonlábakon,tehát alantminden,természet,állatok,mezőgazdaság, terjeszkedés,távvezetékek és más vasutak,amerre lát...

A Swietelsky töltést nemképes felújítani olyan tempóban, ahogy a kínaiak vasutat építenek.

Gondolom,te nagyon öreg lehetsz azért nem tanulsz, ha jól látom,2008.előttiek az ismereteid
www.youtube.com/watch?v=T7hdo9tL6u0

www.youtube.com/watch?v=belm4kDAHgM

Ilyeneknek,mint te,még szép hogy mekkora sötétséget be lehet adni a kínai orvoslásról is...

Picsaember 2021.05.13. 10:53:01

@Frick László Intézet: nem tehetek róla, h nem tudsz alapvető adatokat értelmezni és számolni, csak sértegetni. Heló.

Picsaember 2021.05.13. 10:55:45

@Frick László Intézet: "alantminden,természet,állatok,mezőgazdaság,"

még az általad belinkelt videón is a pillérek alatti rész szögesdróttal van elkerítve, te hazug disznó :-(

Szorgalmas Gyémánt 2021.05.13. 11:07:58

@Picsaember: A forbes cikkét olvasd el. Ami szerint az USA második helyért küzd a kvantum technológiában.
Mindenesetre az a kérdésed,hogy ugyan miat talált fel Kína az elmúlt száz évben, hgoyimsondjam, szóval a sugallt választ (szart se) nem áll meg a valóság talaján. ÉS ehhez nem kell elmenni Kínába, igaz van FLI-nek, fent van egy csomó minden a neten, keresőszavakat kellene hozzá tudni.

Picsaember 2021.05.13. 11:19:40

@Szorgalmas Gyémánt: azt egy percig se vitattam, hogy Kína nagyon megerősödött és világhatalommá küzdötte fel magát.
Azt vitattam, hogy bármi jelentős újítás származna onnan. Az, hogy átveszek vmit és megcsinálom gyorsabban/olcsóbban, kicsibben, az is teljesítmény, csak nem jelentős újítás.

Szorgalmas Gyémánt 2021.05.13. 11:36:55

@Picsaember: A másolós korszaka már régesrég véget ért. Még mindig a Forbes cikkét javaslom elolvasásra. A kvantum szabadalmak terén hasít Kína. Ami feltételez egy világelső alapkutatást is, mert máshogy nem lehet.

Európából nem is olyan rég még jelentős újítások érkeztek, például a vakcina is, ma meg Pasteur hazája nem tud egy koronavírus elleni vakcinát összedobni.

Picsaember 2021.05.13. 11:45:23

@Szorgalmas Gyémánt: bazmeg a Forbes cikkben épp az van, hogy
1. a Kínaiak rengeteg technológiát vettek át a nyugattól (American intellectual property going east)
2. rengeteg kínai tudós (a top tudósok fele) tanult nyugati egyetemeken.

Szorgalmas Gyémánt 2021.05.13. 11:52:29

@Picsaember: A tudást először átveszik, aztán továbbfejlesztik.

Ezt az USA nagyon jól alkalmazta, amikor még nem Trump és Biden között lehetett arrafelé "választani".

A forbes cikk a jövőről szól - Kína a legfontosabb kutatási téren előz.

Frick László Intézet 2021.05.13. 12:08:19

@Picsaember: Ez régen volt,mikorakínaiak Nyugatrólvásároltak be meg loptak.

Ma pont fordítva van.

Annyira fordítva,hogy a Daimler-Mercerdes európai teherautógyára fejlesztőinek az orráranem köti a kínai divizió,hogy ők márholjárnak az elektromos kamionfejlesztésben.

A L'Oréal Paris volumene akutatólaborokkal Kínában van, a Paris egy régi szépemlék.mint aGM Eurpeemblémájában Adam Opel.Közben az opelegy jellegzetes amerikai fostalicskalett, de már az Opel C Rekord,az 1:1ben amerikai alámpáikivételével még a kapcsolói se németek voltak

Csak elismételni tudnám,mit kapakínai diplomás,ha fizetősegyetemitmutat:
"Nem voltál annyira jótanuló,hogy az állami ingyenes egyetemeinkre járj?"

Nehezebb a kínai ingyenes államira felkészítőkétévesre bejutni,többet kell tudni hozzá,mint egy oiropid fizetős sztáregyetemre.

Ismétlem:Befizet egy fizetős előkészítőre,ami segítségéveleléri azt a pontszámot,hogy a kétéves állami előkészítőre vegyék fel:

Ez az az eset,amiben egy kínai fiatal 27évesen lesz diplomás.Szégyelli is,deha megvan az ingyenes állami így? - akkor megérte. Többet ér,mint a milliomospalánta 1millióba került európaipapírja.

Szorgalmas Gyémánt 2021.05.13. 12:08:57

@Picsaember: Soha nem vitattam a nyugat egykori vezető szerepét a K&F terén.

A koronavírus kapcsán egy francia orvostudományi, biológiai, kémiai eredményeket bemutató cikkbe bukkantam, Pasteur és még számos más francia zseni történetét. Na ez a nem alaptalanul büszke francia nép eljutott oda, hogy képtelenek egy védőoltást előállítani, ami mások pár hónap alatt összeütöttek.
És ennek a lemaradásnak voltak fokozatai, amit nem akartak látni, mert ők a fejlettebbek és kész.
Ugyanebben a csapdában vegődik a nyugati világ Kínával, Indiáról már nem is beszélve. Az USA-t India is előzni fogja.

Szorgalmas Gyémánt 2021.05.13. 12:10:41

@Frick László Intézet: ÉS akkor Indiráól még egy szót em ejtettünk. Ja de, piszkos cigánynépség, fuldokolnak a tehénszarban.

Frick László Intézet 2021.05.13. 12:13:43

@Picsaember: 2005.ótaa Bloomberg és a FT minden évben megírja,hogy majdmárjövőre,de az biztos,hogy csődbe megy Kína. Négy éve még Magyarországon gazdasági szakújságírónak hittemagát akkora segghülye,aki 6 oldalt zagyvált össze a 90-es évek slágerével, hogy az exportorientáltságába megy csődbe majd Kína.

Amikormár a saját belpiacoskereslete volt a motorja és exporta a szemetet küldte.

Sok "kínai"-nak hitt cuccot már Indokínában bérgyártatnak.

Mennyi magyarországi "kinai" igazából már vietnámi :D

ÉsMianmarban meg Bangladeshben.

MégKínárólsem tudsz semmit,közben Indávalle vagy maradva egy negyedszázadot.

De nem csak te: rakásra a butaságban szántszándékkal tartott oiropidok.

Forbes... :D Jóhogynemmár HVG :D

Frick László Intézet 2021.05.13. 12:15:24

@Szorgalmas Gyémánt: Igen,ezt írtam ennek a büszke picsának :D

Tudod,mit találtammost?
"Egyesekolyan szegények indiában,hogy nem telik nekikelégetni a halottaikat,a Gangeszbe dobják"

A büszke műveletlen,azt se tudja,kik a dalitok. Ez..élvonal beli "újság"...

Szorgalmas Gyémánt 2021.05.13. 15:10:36

@Frick László Intézet: szerinted az olvasói akanak bármit tudni Indiáról?

Frick László Intézet 2021.05.13. 15:24:09

@Szorgalmas Gyémánt: Persze.Hogyne akarnának tudni, csak ne legyenek
-ugye,kedves @Picsaember: !-"baromságok",amik összezavarják azt,amit a gimiben tanultak róla.
GLENN Ugye Sybill! Mennyi kedves barna indiaiember jön ide hozzánk Londonba.Kultúrálisan felemeltük őket és itt érzik jólmagukat ami sokszinüségünkben .
SYBILL Hápppeeerszeee drágám,a mink sókgútturájinka példa. ja.
GLENN Ja-ja.
www.mylondon.news/news/west-london-news/gallery/remarkable-photos-neasden-temple-celebrates-18807861

Szorgalmas Gyémánt 2021.05.14. 09:07:44

@Frick László Intézet: Jó látni, hogy épülnek még normális dolgok is Londonban.

Frick László Intézet 2021.05.14. 09:46:30

@Szorgalmas Gyémánt: Én a Monty Don műsorban figyeltemfelrá. Kertje is van. @Picsaember: Kövenként faragták meg amárványt Indiában s úgy hajózták föl Angilaliba.
Indiában még ezer s ezer kőmíves ismeri az Eredeti Művelést.

Egyébként Angilaliban van valaholegy nyugdíjas egylet,akik engedélyt szerztek 300 éves tölgyekkivágására 1998-ban és feldolgozására.Műemléképületbe adták el aztán a 12éven át feldolgozott- s szárírott tölgy gerendákat, egy kamionrakomány,az értéke AngolFont-ban 3,5 millió volt. olyan kb 14 köbméter...kb egy olyan Huszártorony harmadába való.. talán kiadná...

Frick László Intézet 2021.05.14. 09:50:13

@Szorgalmas Gyémánt: @Picsaember: Nekem a 2060-as évek londoni hangulata tetszik,amikoris az indiaiak között majd divat lesz egy teljesen fehér,európainak kinéző szolgát is tartani,az nemfog számítani,hogy mindenhez miszter béna, csak szép fehér bőre legyen meg valami szöghaja
Akkoriban Angilali már évi 19801 tonna bőrfehérítőt fog importálni Laoszból.
A L'Oréal Vientiane LTD jóvoltából.

Szorgalmas Gyémánt 2021.05.14. 10:35:18

@Frick László Intézet: Fehér emer szolgának? És dolgozni ki fog?

Frick László Intézet 2021.05.14. 10:53:47

@Szorgalmas Gyémánt: Olyan szolgák,akik még tudnak dolgozni. Dalitok..bangladeshiek,mianmariak.Nepáliak.Meg akiket a nigéria rabszolgatartók felhajtanak,afrikaiak. A fehér szolga csak proccba kell.

Szorgalmas Gyémánt 2021.05.14. 13:06:06

@Frick László Intézet: Érte. Olyan csivavának, a házőrző kutya mellé.
süti beállítások módosítása