"Köszönjük,hogy legyőzted nekünk a Cigányt!"

Arató András MSZP kézcsókja GYurcsánynak,2006./

A héten érett be az Ellenzékünk felelős oltásbarátságának a kis veteménye  -nagyot kaszáltak.

remeny.jpg

Olyat is vágtak pénteken,amit pedig csak szerdán és csütörtökön vetettek,úgy szavaztak az Ónióban,hogy annak örvén elhuhoghassák, csak az Európai Gyógyszerügynökségáltal elfogadott vakcinák felvételét igazoló okirattal lehet majd utazni,pedig ők (mármint hős ellenzékijeink) annyira akarnák a jót és kitették magukat még a nemmegfelelően szabvazásnakis a haza minden előtt,aztán félórán át érzékeltették, hogy a magyar oltási igazolvány mennyire nemérsemmit.Az így aláalapozotthanhgulatnak aztán Orbánmöccs-izgalma adta meg az átszóllót,akurva müöccs,a fidesz-barma csapata a Kubatov-gárda csapatával, és ha nem támogatják az ellenzéki aratást,akkorhúha,40000 oltás hiányzottvolna a 4millióhoz,asztaaa.

 

Azt nem tudom el dönteni,hogy a büszke agyhalottak kszubkontinenséről Kambodzsába vagy Laoszba emigráljak.

 

Megnézekmég pár német  és román népnevelőfilmet olyan aranyos buzik ésvagy menekültek a közepén izgalmas,a végén happytörténetével és már szedhetemis a betyárbútort.

 

Korunk Hőse (januárban az angilalizó alkalmikurva ,néha takarítónő segélyenélő sohamárvolt a hős,akit megvárakoztattak a Londoni Mutáns-sal a prágai reptéren az orbánluftvaffelíni proibékjei ,brühühü)

aratas.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr916518848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr.Koós Alajos 2021.05.01. 06:46:38

Tegnapi adatok szerint az Európai Unióban eddig összesen, átlagosan 32,26 oltást adtak be 100 emberenként, Magyarországon 59,98-at.

A kettő közti különbséget az adja, hogy mégis csak vannak, akik szívesen felveszik az EMA által nem engedélyezett oltóanyagot.

A kínai és orosz vakcina elleni propaganda-hadjárat nagyon hangos ugyan, de csak egy jól behatárolható térben hatékony.

Arról nem is beszélve, hogy szintén tegnapi adatok szerint az Unió 23,6%-a, Németország 26,7%-a kapott eddig bármilyen oltást, tehát aki tegnap kapott fájzert a Kárpát-medence bolzonáriájában, dutertisztániájában, az hamarabb kapott, mint az Európai Unió 76,4%-a, vagy mint a németek 73,3%-a.

Szorgalmas Gyémánt 2021.05.01. 07:18:27

Bizonyos szakemberek szerint akik annyira örülnek most a pfizerüknek, hamarosan nem fognak, de majd meglátjuk. Az biztos, hogy az összes pgizerrel oltott rokonom még a nyáron meglátogatom, mert ősszel jó eséllyel oketnem lesz szabad.

Serény Vélemény 2021.05.01. 07:21:09

Hogy lehet hülye az, aki okos?

Úgy, hogy aki ma kapott első pfizert, az június 4-én kapja a másodikat.

Az azt jelenti, hogy június 20.
Amikor a vakcinák hatása tényleg.

Addigra kínaiból a harmadik oltást is megkaphatja az, aki úgy érzi hogy. És az az indiai mutáncs ellen is jobbnak tűnik...

Frick László Intézet 2021.05.01. 09:00:58

@Dr.Koós Alajos: @Szorgalmas Gyémánt: @Serény Vélemény:
Trumpugyanmegbukott,de a csak-aTrump-nevérelehazudott sötét tahóbunkóságéltovább a büdöskínaiztatásban.Miközben az USá-ban annyira sikeres lett a büdöskínaiztatás,hogy már nevelik a népet arra, hogy a banánembereket ne keverje már a kumunistákókokkal.

Frick László Intézet 2021.05.01. 09:04:25

@Dr.Koós Alajos: @Szorgalmas Gyémánt: @Serény Vélemény:
Amiben megegyezhetünk:Egyébként védőoltások esetében kit érdekel az oltóanyag származása.

Akommunikációscélokvilágosan kilvashatóak

és ahogy oltásbarát volt az ellenzék,úgymagyar oltásiigazolvány párti azúniósellenzékiképviselőtruppunk.Hiszen nem győzik szarozni a helyzetet,amimiatt "ellene kellett szavazni" az elsöprő többségnek.. "szigurújjan csakamagyarokérdekeimiatt,akikugye Orbán miatt nemkaphatnak igaziigazolványt"

Mióta mondommnár:Ez Ellenzéknekmára sikerült az orbánéknála NemzetiKonzultációirányítottválaszos "lekérdezései" szintjén hülyéneknézniük a híveiket. ÉS tessék,Cocónk:a büsze hülye

Coco néni 2021.05.01. 09:04:56

@Serény Vélemény: elárulom neked, aki kellően fiatal, és zsúfolt körzetben lakik, azt még SEMMIRE sem hívta az orvosa, pl az egyik gyerekem így oltatta magát pár napja kínaival, hogy a körzetből, ahogy a klasszikus vicc is mondja, se egy levél, se egy telefon, központilag tudott csak regisztrálni, tehát elfogadta a kínait,de semmivel elébb nem lesz védett, mint aki lecsapott a pfájzerra.

Coco néni 2021.05.01. 09:08:32

@Szorgalmas Gyémánt: @Serény Vélemény: értem, tehát a pfizer meg a többi szar, kizárólag a kínai lesz jó...ezek szerint pártunk és kormányunk DIREKTE azt akarta, hogy szeptemberre ne indulhasson az iskola, és bajok legyenek újra az egészségügyben, mert ugye a tanárok és az eü dolgozók is mind ezt kapták :D
Moat kezdi oltani a 16 éveseket a szarral...GYEREKGYILKOS 44!!!44!!

Frick László Intézet 2021.05.01. 09:48:29

@Coco néni: Ez hihetetlen,hogy párthívők hisztériáivaldobálózol itt,mint "érvekkel"

Mert ha 3 vagy 7 nappal lesz későbben védett a gyereked,akkor? Vagy "korábban" vagy "mi"? Honnan tudjuk?

Ja,elkéne szórni tesztekre az Orbán Költségekbe Verése =Omójjon a Gazdaság..a másik fő hülyeség jegyében az országot.

Most kéneegy csomót eltesztelni,aztán majd a nyáriszabadságokidején meg megint, hagy fogyjon ORBÁNÉK pénze

...ennek a sötétségnek tényleg be lehet halni

Nema járványnak.

Itt huhogol a járványon,de a politikai napihaszon BÁRMINÉLtöbbet ér.

Próbáldmárezt a cirkuszt egy marslakó szemével is nézni, aki egyenletesen fossa le a "két oldal"-t...

Coco néni 2021.05.01. 09:58:12

@Serény Vélemény: születése óta ott lakik és oda van bejelentve. És nem az egyetlen a családból, akit még nem kerestek a hivatalos, BEJELENTETT tényleges lakhelyén, semmivel. Körzetenként eltérő, hidd el.

Coco néni 2021.05.01. 09:58:57

@Frick László Intézet: ja HUHOGÁS, na ez a kommented is kuka.

Frick László Intézet 2021.05.01. 10:02:33

@Coco néni: Budapestenévtizedek alatt csecsemők 100000-ei születtek,akiket SOHA nemlátottvédőnő,sőt,a kismamát sem.

Bár Budapestnek vannak falvai..azértmindene nem falusias.Pla körzeti orvosai sem azok a falusi dokik: nem is véletlen, hogy egy budapesti falu praxisa sincs 50 millióalatt,míg vidéki faluban ingyen-ajándék.

Sokmindent megtehetek egy budapesti körzetben,mint a körzet orvosa

aztán ráfogom a Potrohás Gecire, hogy miatta van.

Vidéki faluban a kártyák zöme az adottkörzetben az adott körzet orvosának van leadva.Míg Budapesten nmnég az se biztos, hogy egy pesti oldalinak Pesten.

Budapest egy dzsungel,azt csinálom,amit akarok éspersze arra is fogom aztán rá,akirejólesik:Ellenőrizze valaki,ha nem tetszik.

nemvéletlen, hogy vidéki falvak vállakozásai papíron a Fényesfőváros GDP-jébe pakolnak bele.:D

Coco néni 2021.05.01. 10:05:42

@Frick László Intézet: az első sorig olvastam...nálunk kijött a védőnő mikor terhes voltam, aztán mikor született a gyerek, fel lehetett hívni bármilyen kisebb problémával, ami nem orvosi ügy.

Ha jól emlékszem, itt a többiek is úgy nyilatkoztak, hogy ők is ezt tapasztalták BP-en. Most te jössz - tehát miért szarok a fővárosi védőnők, így amblokk?

Frick László Intézet 2021.05.01. 12:50:14

@Coco néni: Többiek:"budai úrhölgyek"
És:"Az van,amit személyesen tapasztalok"

Pl te is itt huhogsz az oltási káoszról
viszont mindenki,aki megkapta már az oltását mirőlszámol be?

Még a tegnapi jólsikerült provokáció "megkérdezettjei" se mind az elvártakat nyilatkozták.Hát azok,akikneka szövege a "vágóasztal alá" hullott?

Ezt véletlenülszakmai volnalról tudom, hogy a budapesti védőnőkszarjatnak dolgozni,a kutya se zaklatja őket érte.

Mit ismersz te Budapestből?Néhány cukkini helyet kávécsizni,ücsi, dumcsiparty. A pár kerület,aholmegfordulsz (Budapesten belül is A Város,Ahol Élni Érdemes) Tudsz valamit Kőbányáról vagy Kispestről? De szerintem még a XIV.kerületről se sokat fingorettáznál...

Serény Vélemény 2021.05.01. 13:11:54

@Frick László Intézet: “ Pl te is itt huhogsz az oltási káoszról
viszont mindenki,aki megkapta már az oltását mirőlszámol be?”

Nem volt semmiféle káosz. Arról lehet beszámolni. Volt egy vagy mondjuk két hosszú sor, ami ritkássága miatt 150-200 m, de nem tízezren voltak, hanem mondjuk néhány százan.
Sorba kellett állni, de ez egy ilyen sorállós nép.

A legrosszabb az egészben a hisztériázó nyanyák meg fiatalok voltak.

Szorgalmas Gyémánt 2021.05.01. 13:16:23

@Serény Vélemény: Tömeges oltás idején tömeget lehet látni. Döbbenet.

Szorgalmas Gyémánt 2021.05.01. 13:19:46

@Coco néni: Két gyerekem is Budapesten született, mindkettő más kerületben - nagyon korrekt, segítőkész, szakmailag igen felkészült védőnő járt hozzánk.

Frick László Intézet 2021.05.01. 14:17:35

@Szorgalmas Gyémánt: Azt azért ne felejtsd el, hogy hány helyen az egy-egy kilométeres tömeg,10000 néhányóra alatt "egyszerre regisztrálni akaró" ember tudta összeomlasztani a rendszert..ami aztán a jólfotózható hosszúsorokat kialakíthatta.

Frick László Intézet 2021.05.01. 14:18:56

@Serény Vélemény: A nyanyák nem nézik az idópontjukat,ők nyitás előtt egy órávalmár ott tipródnak, hogy mamarabb ülhessenek aztán egész napakiskonyhában, veszekedve a papával,aki csak fingik. Merugye fing az,aminek hangja van.

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2021.05.01. 14:32:29

A tegnapi fájzer mellékhatása keserűvé tette szputnyikomért a sorban állást, mert nem sok mindent utálok, de sorban állni olyan mögött aki az anyámat megakarta ütni, hát nem egészséges, vagyis az hogy barmok az emberek nem a tegnapi nap eredménye, vagyis a fikakultúra termékeny talajra hull, mert sem felelősség sem kötelesség talán csak elvétve nyomokban

Frick László Intézet 2021.05.01. 14:43:52

@csillagkúll: Akkor megpróbálom rövidebben: A társadalmunkban 24és 28éves között generációsszakadék húzódik,a 28 éves öreg gyerek panaszolja,hogy a szavát nem érti a taknyoskis hülye 24évesnek.

De egyébként egy hatvanas nő azt se tudja,mit csináljon a hülye kispicsa 40 éves csitrilányával.

Az utolsó békeévben megyei jogúvárosainkban 42-53éves fiatalpasizó kislányok hemzsegtek arra a pár 32-35éves kisfiúra,akik be mertek menni egy ilyen diszkóba,ahol a gumi nélkül szopás kultúrája már tiszta amerika és egyfajta sport is. De dugni csak gumiban,mert a gecikáros apinaflórára. (= nem kell gyógyszertárba menni agombaölőért,mert a gecilúgos:öli a gombát..úgyhogy a pinakozmetológia portálokon is erősen TILTCSÁK hüvely érintkezését a gecivel,mert ezt szponzorálják meg a pinakozmetológiai gyártók.Ráadásula geci teli van direkt apinának evolúciósan kifejlesztett vitaminokkalmeg adalékokkal,akkorkinekkéne boltbólaz áplószer, ha csakúgy geciztetheti bárki a pináját?

és te azt hiszed,hogy most hülyéskedtem

Kinek nincs itt felelősségbiztosítása?Minden készítmény FELTÉTELESMÓDBAN működikHathat hehet váváváválhat ésnem tudjuk, csak régóta szokjuk ezzel, oszt jazér

A Társasági Törvény + a kauciókmeg a fefelősségbiztosítások teszik lehetővé az európai beruházásoknálazt, hogy a felső két-három fővállalkozó vagy hat réteg alvállalkozót ne fizessen ki.

Majd fizet a biztosító.

Ráadásulagyonszabályozista rendpárti feljelentőtársadalmakban beszélünk:

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2021.05.01. 17:15:02

@Frick László Intézet: akkor módosítom tömegében baromra, bár ez a történelmileg folyamatos öngólos népecske igen elhivatott hogy a föld könnyűnek találja az utóbbi 60-80 évben, ja és az a fixkó nem is tudja, hogy az öregapja megbocsatást kért anyámtól mielőtt felkötötte magát a neje után hogy megvidamítsam képzeted, hogy mi a magyar

Frick László Intézet 2021.05.02. 06:36:31

@csillagkúll: Nekem nem képzetem van a magyarról.Ahogy a rendesen ceccujális férfibuzulásnak (nemmintha a nőibuzik ne imádnának segglyukaznimeg 2 napja nemmosottnőilábujjakat szopni) úgy a történelembuzulásnakis vannak velejárói.

Lényegében a nevedben is benne van: CSILLAGászatilaglehetne szemlélteni,mi volt a magyar. Amagyar egy olyan népvolt,hogy a társnépei mind rohantak magyarokká lenni.

Kedvenceim az ilyen magyarok. Plakunok,az egy török-féle nép. Akunok nemmagyarok,tehát egy gyöttment náluk soha nemlehet falubéli,az mindig kilsz rekesztve. Viszonta görög fűszer-és gyümőcskereskedőt csakmegtűrték,ahogyan a zsidóorvost is.

Van nekem,mint szóbuzinak,egy igen-igen kedves olvasmányom,egy ilyen görög delikátész-kereskedő inventiárioma.

TehátKazinczy-eék előtti az olvasmány. Halála előttaz öreg egy vagyonleltrát vett föl a cselédjeivel ésmég életében elosztogatta a vagyonát.

Csupa-csupa magyar szavak. Még a falujáára is hagyott. Annyi,hogy ezekneka görögöknek külön egyháza van a kereszténységen belül, ez az oka annak, hogy az alig maroknyi görög nagyobb s különb templomokatépíttetett,mint pl a falu "magyarjai".

Golndolj bele,milyeneklehettek azokamagyarok,akikmár nincsenek,ha Maria Hruz tót asszony olyanSanyikát szűtt e világra,akit egy Petrovity nevű szerbmészárosótott beléje és ez a Sanyikaamagyarok nyelvének az olyanja,mint Puskin (aki dédapja révén kissé aráp [= szerecseny] is vót)

Tulajdonképpen ez olyasmi,mit a Magyar Szőlóvidék.Akar a fasz,annak a gëcije se mán szőlőtművelni,kurvasok velea dolog,akkora a mélyszegénység,meg a nyomor,hogy ha szüretelni akar a szőlőmilliárdos borbuzi paraszt,akkor ukrajnábólmeg romániábólhozat szedőketmeg ő és a családja a sajátkétkezeikkelállnak neki szüretelni.

Mindenesetre a Szőlő Vonalazabban a valamikormmagyarok országában,ami méga törökötismegfogta.Ha megnézed a szőlővonalvárosait, AMAgyar helikon az egy kis tanyaközpont vala,de Veszprém ,SzékesfehérvárBudaőrs, Gyöngyös Eger

Eger-ről kevesen beszélnek,de a szocializmusbanEgervoltaz egyik nyugati színvonalúvárosunk, ausztriaszag volt a belvárosában.

Vagy itt van a Tisza-szabályozás,amikét ponton világrekord:
-1200kilométeres hosszával
-és mégis élő maradt a folyó

Szabályozgattak Fejlett és Bezzegisztánban is folyókat:halott csatornákká.

Lényegében ezek az emberek,akik ma azt hiszikmagukról,hogy magyarok...azokra a rég-egykor volt magyarokra vágnak annyira fel. Teszik a fejüket.

Van Anikónéninek ez a meghosszabbított jobbkeze a magyar agráriumban a dinnyeszelet kis,desűrűszemplillájú szemével,amagyarosss-arcforma,azaz alegteljesebben pontosan ez az arcforma akárpátiszlávarcformája.

Mint ahogy az ősosztrák is mongolszemű,csak az ős alpesiosztrák hozzákreol bőrű és feketeszemű is,enyhén mongoloid.

Az orrát nenézd,mert ősanyjait germán betolakodók is farkalták
www.alamy.de/stockfoto-mann-tragt-tracht-mit-einer-dekorierten-kuh-viehscheid-trennt-das-vieh-nach-ihrer-ruckkehr-aus-den-alpen-109723713.html

Frick László Intézet 2021.05.02. 07:10:12

@csillagkúll: A magyar nem-indoeurópai nép volt. Menekültek ők is mint az Arme Migranten -gondolom,ez megvan neked is. Hiszen az 56-os menekültekisAmrmeMigranten voltak,amint alógerekbőlkiengedtékőket,hetek alatt vagy dolgoztak vagy Ferdinandi György egyetemista lett.
A honfoglaláskorisírleletekben csontok vannak,DNS-ileg lehet vizsgálni a sírleleteket, néha hajtincseket is lelni.A DNS vizsgálatok alapján azokamagyarok nem-indoeurópai létükelenére 10cm-velvoltakmagasabbakaz akkori nyugat-ázsiaiátlagnál,igen sokan szöghajúak,ez a seszín amitmár 12éves nők is be akarnak festetni,mert semmilyen színű-míg a nyugat ázsiaiak olajsofény-fekete dróthajúak. Mire következtetett ebből Dr Zeizel idegensízvűschwoob fajzat? -hogy a magyarok szivesen kúrta a rusz népévelaz Etelközben.Nyelvészeti szempontból ezt az ötletet a magyar menyecske,,kemence és a sut [kemencesut = kamenyicasutka,a kemence fekvésre alkalmas vége ottkúrtakamagyarok orosz mányencikákat)

A mai Magyarország lakossága indoeurópai.

Van kérdésed?

Frick László Intézet 2021.05.02. 07:18:14

@csillagkúll:
Vietnám! Ott vagyok honn,ott az énvilágom,hasgörcsöt kapokmár, ha a Rónák végtelenjében a sok németnyugdíjasmenekültet meglátom,kihajt elémSoltvadkertalatt a dűlőrőla 20017-ben lejártműszakisMercijével.ha arendőrmegállítja,lekommunistázza ésközli, hogy ő ÚniósÁllampolgár,azám.

Vietnámban úgy érzi magát az ember,mintamúlt század 70-es éveiben azoka fiatalmagyartanárnők,akik Romániában,Transylvaniában (van is errőlegy amerikai film,a bátor transszilvánok megállítjáka bestye török előrenyomulást

Többezer frissdiplomás csórónakvoltaz a hobbija 40-50 éve,hogy Transszylvániában nyaraltingyen,minden este bekopogtakegy házba szállásértéskaptak. Cserébe magyarul kellett beszélniük azokhoz a transzszilvánokhoz. "BegyöttélMagyarországról?" -így mondják transszilvánul. "Kimegyek már Magyarországba" ez az inverze.

Annyira egy romantikus hely voltez a Transszilvánia,hogy mégKárolyherceg is vett ott egy romantikus drakulakastélyot.

Frick László Intézet 2021.05.02. 09:10:26

@csillagkúll: Amagyarnakmég amagyar szar is a legszarabb.
Viszont a németmenekültek szerintannyira nem Schaißaaa Unkoorn:
-nincs annyi feljelentőember meg szabályok
-sőt,a varázskifejezéssel,miszerintőÚniósPolgár,tehát az unkoorzigeuner hatóság hogy merészel tőle bármilyen engedélyt kérni (az autómnűszaki vizsgáját a biztosítássalmondtammár,hiszen ő csak a faluba,néha Budapestre jár föl meg nyaranta a Platensee,minek akkor a TÜV az autóra? Meg a HU.Örüljenek,mert az előzőMecijén még nemisúniósvolt a rendszáma. A német autórendszám a tulajonos nevére szólésazért is jó,ha nemmagyar rendszámúautót tart,mertanémet bejelentett lakcímére oszt mehetnek a feljelentések

-amagyar Nachbar-rallehet beszélgetni,a faluban is,megáűllítják az embert és beszélgetni akarnak vele, csakkevesen tudnaknémetül,ez a baj. Demindig az intelligensebb nép tanuljameg a nyelvet,ez az oka annak, hogy annyira sokan beszélnek ma magyarul Magyarországon.Hiszen Helena Subic Zrinski is megtanította a féligmagyar porontyait magyarul is,nem csak az anyanyelvükre.

HGelena Subic Zrinskineknem a GáljéZoltán írta le,hogy miket beszéljen:Ő maga olyant írt,hogy aakkoriban Oirópa királyi udvaraiban,aholútálták a Habsburgokat,olvasgatták fel egymásnak röhögve,pl a Bourbonok.

-a németmenekültek azt is szeretik, hogy minden olcsóbb,akínaikaja pl kínaibb Magyarországon,németül úgy kell mondani,hogy Spicey, és a magyar cigánypina is olcsóbb Bács-Kiskunban,mint Münchenben. ÉS apia is. Ráadásul nemkell lesegetni,nincsen 4,7%-osnál gyengébb,pl Frauenbeer (ami 1,7%-os) Tanyán már 2200-ért van Schnaps és 10%-kal erősebb,mint a német.A bor az nagyon szar Magyarországon,de ki iszikolyant. Ráadásulgusztustalan avangárosak a magyar borcimkék,esetleg van a boltokban az a parafárakasírozott bajor ízlés szerinti,az Scheeni.

És a 47819 német menekültből 309 biokertész van,Magyarországon nem boltban kell zacskóban pénzért vásárolni a talajba való mikroorganizmusokat, hanemcsak úgy van még benne, a szarmagyar szarföldben,nem tudom,hogy láttál-emárnémet szántóföldet szántás után.annyira elmaradott egy ázsiaiország, na.Még a tehéntejet is megisszák ezek a vad nomád emberek. A növényitejjelvannak bajok,de ma már azt is lehet kapni.

don Fefinho · http://bunkonyilas.blog.hu/ 2021.05.02. 23:35:40

@Frick László Intézet: No, jó, jó, ojtogatták a kijevi rusz (azok meg vikingek vótak!) leányait, de akik ojtogattak, most azok végülis ki fia borjai vótak meg honnét?

Frick László Intézet 2021.05.03. 05:39:46

@don Fefinho: Maradjunk annyiban,hogy a korszakban a vikingekvoltaka "NATO szakértői" és nem csakaKijevi Fejedelemséghívta meg őket hadat szervezni és hadmérnöki munkákra.Namost...hányan lehetttekezek a .. a viking,az nemnép,maradjunk inkábba varégoknál. De azokközöttmeg lehettek egykori foglyok leszármazottai.

Én azzal szeretema mai nyálasan stréber jógyerek gecik agyátfelbaszni, hogy a multikulturalitássemapicsaember találmánya. Pl az Arany Horda volt minden időkegyik legmultikultúrálisabb társadalma. Az akkori világ...akkori utazásikörülményeit figyelembe véve..

közbevetem: Ráadásul az Arany Hordánaknem egy fixen heverő fővárosa volt,hanem inkább gördülő. A gyakorlatban hol itt, holott állt.

Most pl vannak a Jógyerekkatekizmusban a bemagolandó passzusok,plakis Arthur Rimbaud is az egyháziiskolában imáraemelkte a kétkiskezét, az egyikkeze az egyiknővérepinájától,amásikkeze a másik nővérkéjepinájától szaglott,tátogott,mint aki imádkozik,trágár szavakat. Ugyanígy ma is, ha a gyerek jótakar magánakbuzipárti,a buzikat reklámozófilmekre nemmond csúnyát,a migrácsokat olyan aranyosnak tartja, elitéli a diktatúrákat,sorolja a diktátorokat, ahogy bemagolta,úgy föl, van ugye Bolsanaro diktátor meg Orbán diktátor,közben a kis Arthur átszimatola balgyűrűsujjára,mert azzalmeg a kisnővérét meg is segglyukazta.

Gondolj belea "SzűrnyűKüzépkóórba-ja" amikor "nemvót dimokrácija" V.Károly német-római császár elveszített egy csatát,a seregei összekovácsolása végén felvonultak a császár előtt ésegy kis trágárnótácskra dübörögtek aléptei a császár csúfneveivel és hogy baszta el a csatát.És a császár ült,integetett ésmit csinálhatott volna mást?- heherészett.

Képzeld márel a Dicső Amerikai Hadsereget, egy ilyen összekovácsolás alkalmávalmasíroznak és elkezdik szidni a CIA-étmeg aki a Joint Vision 2020-at kitalálta,így elbaszta,úgyelkúrta,asok vasingtóni balfasz picsa,jazz.Persze a felvonulók egyharmada annyit tud amerikánosz, hogy faka,jesz és naó meg ít és fajja. Esetleg még a szakit.

A mai picsaemberfejlesztők 12 éves korukban dönthettek arról, hogy akkora baromságot,mint a történelem is meg a földrajz, tanuljanak-e éshát hogy a jóéletbe ne azt választották volna,hogy az a heti 1-1óra földrajz meg történelemóra is mehet a picsába.

Te rossz oldalt választottál, vagyis pontosabban fogalmazva nincsen annyi eszed,mint Gyurcsány ferencnek,aki náci meggyőződésében 16 éves és 2 hónapos meg 3 hetes kora óta a szájával pont az ellenkezőjét állítja magáról.

Gondolod,hogy a 80 millió német állampolgár fele is egyet ért abban,hogy az Állami Társadalombiztosításnakkellfinanszíroznia 7259 polgártársuk egyenként 100000 €-ba kerülő nem váltó műtétsorozatáT.Dehogyisértenek egyet ezzel,viszontPOFÁZNI ellener csak asok hülye balfasz mer,aki ettől azonnal szélsőjobbos AfD töltelék, vagyis posztkommunista DDR Ossi fajzat lesz.

Nem állhatokki azzal HArmadik Típusúelképzelésemmel,miszerint számoljukmárössze a döntési mechanizusban résztvevő szakpszichológusokat meg magánklinikákat,fussukmár át az adókönyveiket és akkorkiderül,hogy bizniszről van szó, hátmég, ha megnéhzük, az állami pénzekkelismegtámogatott reklámfilmekbüdzséit,amikben deéééééérdekesolyan civilalapítványok is vannak,amikmögött a szakpszichológusokmeg a nemváltóműtéteket végzőés állami pénzeket felszívómagánklinikák is vannak.

A német népet Hitler óta nevelik a médián kersztül. Egyelőre Dr Goebbelspropagandaötleteinélmég Uj Péter sem tudottjobbat ésalkalmasabbat kitalálni. Bede Mártonmódszerei 1:1-bena Dr Goebbels-féle sajtó propaganda. Mennyibe fáj egy németnek a szájával azt mondani,amit kell,közben meg azt gondolni,amit akar.

A középkorban sokkal több félnomád.állattenyésztő társadalom élt Oirópában.Még a letelepedett földművelők is értettek az állattenyésztéshez,az intenzív-istállózóállattenyésztésben is a gyök-szó a tenyésztés. Egy analfabéta gazdaasszony (akkoriban nemültették a kotlót, mint Petőfi anyukája már a süllyeteg XIX.században,hanem keresgélték, hová bújt el költeni

Lehet, hogy Donáth Anna ostobább,mint hat pár általános iskolát végzett,de a Kádár-esküre alhdgy Kádár kutya ruszki bűrcsimmája,de egy középkori gazdaasszonynak legalább sütnivalója volt a fejében ..Azt nbem tudta megmondani,hány tyúkja van, a csirkéken nem is gondolkodott, viszont a kakasok eléggé feltűnőekis voltak,meg szelektálták is egymást,addig,addig rúgdosta le az erősebb kakas a gyöngébbeket,amíg a gyöngébbeket meg nem ette a kutya. Ma ezért állatkínzás miatt a baden-badeni emberek bírósága előtt kéne felelnie,már úgy értem,hogy a kutyát veszélyes dologgal etette.

Szóval a parasztasszony néha elment a szomszédasszonyhoz és kért tőle egy fiatal,szemre jó kakast magkakasnak,hogy "frissíjje a véret"

Frick László Intézet 2021.05.03. 05:40:06

@don Fefinho: folytatás:
Nem jártálmégideolvasni,amikor ThurzóLAkodalom,Thurzó Borbála lakodalmáról írtam. Addig tartott ez a lakodalom,amíg a menyasszony meg nem terehesedett és a pockát már alig cipeléel.A korabeli közvéleményhónapokonátnemértette, hogy Thurzómirepocsékolja ennyire a mérhetetlenül nagy vagyonát...Igen ám,deközben a hét hatrárra szólólakodalomban,egy faluban else fértekaz ünneplők... most nem is azt számolom,hogy hány szekér zsíros,gazdag emberszart szart össze a násznép, hanem azt, hogytöbb,mint 1600 asszny személy szült fiakat-lányokat az ország virágja legjobb családjainak magjaitól... Thurzó uram ugyanis alakodalom előtt egy Ratkó AnnaiNagy Beszédet tartott, csakpersze kézzelfoghatóbban fogalmazva, többévi adónyi csak aranyban járt egy-egy ilyen poronty után,meg persze a lakodalmasak általhátrhagyottakbólis,ki mint látott,vihetett. Thurzó Borbálára már a szülésfájdalmak jövének,amenyassznyra,amikorra az ország legokosabb embereinek leesett,hogy Thurzó uram csak megint jobban járt-mint mindig, s nemhogy nem pazarlott,de gyarapította a vagyonát ezzel a lakodalommal.

don Fefinho · http://bunkonyilas.blog.hu/ 2021.05.03. 17:14:04

@Frick László Intézet: Tényleg nincs annyi eszem, mint a következetesen gyakorlatináci és szájjalantifasiszta Ferinknek, de kik ojtogatták a Kijevi Ruszt? Mi volt az eredeti magyarság, és honnan?

Frick László Intézet 2021.05.03. 17:33:57

@don Fefinho: Én..a nyelvészet ingoványán ügyeskedem. Ha nem történt jelentősebb nyelvcsere (mint a türk bolgároknál a szlávra váltás) akkor alegszomorúbb valósága az egytagú,tehátlegősibb szavainknak arénszarvasfaggyúszagúrokonság. Biztos ettek halat is,nemmondom, hogy nemettek halat, hiszen a víz s a hal szavunk ugyanaz.Meg a többi. A korai türk szavaink vannak az URal alatti pusztákról,csobolyóba a corgó [csorgó]ból csorgattukakumiszt a türk haverokkalés eltanultuk tőlüka nomáállattenyésztésés tejtermék-szavaikat.Ésígytovább,én térkép-ként nézem a nyelvünket és látom az utat.

És,ismétlem:A nomád életmultikulturalitás és befogadás és türelem, valamint a nyílt társadalmak együttélése.

Olyan..mai szingapúri hangulat.ÉS nem hong kongi. Tehát népek szines forgataga,de azért egy ilyen pusztai nomád sátortábormetropoliszban minden nem volt eladó,meg kapható,mint a wúúúúdedemokratikus már Hong Kongban.

És ahonfoglaláskori sírleleteksem támasztjákalá a szittyaromantikát.

ANagy Népek,mint a rusz.. mára szigetemberiségkorszakában is nagyok voltak,olyan..kisszemű,kiállóarccsontú,demégis téfelszőkésésnagydarabok,az a Jelcin-szerűarc(mínusz a szétivottsága)
Úgy szemre a varégek nem nézhettek ki annyira másképpen,mint az oroszok.

De..oly sok varég nem haditudóskodottmeg szervezkedett a fejedelemségi dvorecekben, hogy annak..annyira "vérojtásos" nyoma maradhatottvolna.

nemrég felreppent, hogy "néhányév alatt kerültek föl" a türk pusztákról a magyarok ide..hát ezt is alaposan megcáfolja a nyelvünk,mert az akkori léptékben is kellett szavakát vételéhez 2 vagy 3 nemzedék.

don Fefinho · http://bunkonyilas.blog.hu/ 2021.05.03. 19:09:19

@Frick László Intézet: De miért akart volna mindenki egy évezreden át rénszarvashalásszá asszimilálódni? Én a csökött agyammal úgy sejtem, hogy a magyarság inkább volt egy szűk ariszokrácia - nemzetség - és annak kultúrája és nyelve, amibe aztán egy rakás néptöredék, mint alattvaló már akkor is valamint később felszívódott, mígnem az eredeti nemzetség genetikai anyaga belehígult-keveredett a fölszívott népekbe. De hogy eredetileg ez a társaság ki volt, arra nincs elég ismeretem pálcát törni egy vagy más irányba.

Frick László Intézet 2021.05.04. 06:48:27

@don Fefinho: igen,ez a fajta berendezkedésjellemzi a türköet és amongolokat. I.Szulejmán nagyapjának 400 oszmántörökje volt,a többi vendégmunkás.

Ez a baj a honfoglaláskori magyar sírleletekkel.Ha a szittyákokókkoknaklehetne igazuk,akorasírokbankb 150-155 cm magasságú férficsontvázakat lelnének. Kivétel nélkül fekete hajakkal. Kiálló arccsontokkal stb.

Nagyon valószínű,hogy ezekamagyarok igen tanulékonyakésalkalmazkodóakmeg nyitotakés befogadóaklehettek,ezt a szokásukat hoztáka honfoglaláskor.

Átméremkorunkra:
Emlékszel,amikor a gecikelkezdték azt tóóóódítani,hogy a magyarok migrácsok voltak 890 meg 1956.táján is.

Ezesetben amagyarokszépen feküdtekvolna a jurtáikban várva azt, hogy a leigázott népek,mint a türköketmeg a mongolokat, szittyákokat voltszokás,etessék,itassák.

Ezzelszemben amagyarok,bárkompletnomád-állattenyésztőinfrastruktúrűvalérkeztek,amita türköktőltanultak el.. az akkoriEurópaiidő-léptékszerint pillanatokalatt eltanulták a letelepedő földművelést a szlávoktól.

Maga az államszerveződés is: Gondolj bele, hogy az Egységes[nek tűnő] Franciaország-ot Henri IV.a xVI.századközepénúgy tudta összehozni, hogy ha a mai francia valóságot járod,Bretagne mégmindig az egyik ország ésProvance meg egy másik és a televíízió-rádióelterjedése előttakét népnektolmácsra volt szüksége,nagyobb nyelvitávolságból,mint amima bolgárokéslengyelek között van.

Gondolj a Fejlett-Nyugat vallásháborúira:Magyarországon a másvallűsúemberhez KÉNYSZERÍTETT asszonyok titkos könnyei ha folytak,minden ilyen magyar asszony könnycseppjére Nyugaton egy liter másvallásúvér patakzott.

Sehol,mág ma is a fasorba seolyan befogadótársadaloma német,mit a mai magyar.
Jó,szájjal,tettetvén,megjátszva magukat befogadóak,de a gyakorlatban?

A hitleráj végén párszázezer Volksdeutsch menekültfelaMég_reich-be és ezekaz emberekmint Auslander Sau-k.."Kűfődi Disznók" halnakmeg,amaradékaik. Olyan Auslander Sau-ba számít,aki csecszopóként került föla vaterlandba és már ott tanult meg a Kindergarten-ben németül.

Provance-ban,ahol a párizsiak szerint nem franciául beszélnek,egy kurva bagettet nem kapsz,ha nem a Francia nagyakadémiai helyesejtés szerint ejted ki,hogy bagett. Jobban jársz külfödiként az angollal.
süti beállítások módosítása