Történelmi teljesítménnyel nyitotta a hetet  a gecimédia.

 

"Ejnyeee, kislyánom, hogy beszélsz ennyire csunnyául,hogy biboldó? Mond ki kútúrátabban, hogy komonista."

/texasi komboj, 1952/

Az hagyján, hogy a Telex-nél már csináltak valamit a képernyő fényképezés ellen, vagyis annak a vége az lesz, hogy majd gyalog kell lefényképeznem a képernyőt. Természetesen olyan eszközzel,ami a kínaikommunizmus elleni küzdelem jegyében a seggem koordinátáit lőelemkézésre alkalmasan adja meg a CIA-nak.

Általában elmondhatjuk az evolúció kapcsán, hogy a fogantatás előkészítésének, vagyis a konkrét koitusznak,majd pl a Homo Sapiens esetében az erre 12-24óra múlva bekövetkező fogantatásnak (a nőstény éppen egy másik kannal kanoltatja magát, amikor az előző kan magja célbaér - végbélbe kúratja magát,de ez nem fogja befolyásolni az eredményt)

 

Mindenesetre Munk Veronika és a Kárpáti  fivérek vállalkozása,a Telex-pont-hu követte el ezt a gatyarohasztó korszaknyitást. Gratulálok.Már csak ezért is  érdemes volt beszopatni az Index létszámracionalizálását   a Veszélyben a -val  amivel pedig már 2012-ben is beszopatták a dógozókat a dógozókkal:

legaliszsidozastelex20210417.jpg

"Na, fiamhogy beszélsz mán úgy, hogy digók? Mond ki tisztán, hogy büdöspápista katóllikusok!"

/amerikai nemzetikeresztyén hazafi,1967/

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr4516505738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wildhunt 2021.04.19. 10:40:05

Win+shift +s. Ha a printscreen nem működik. Laptopon néha ctrl+shift +s

Frick László Intézet 2021.04.19. 10:46:07

@Wildhunt: Megnézem, ja Fájerfoksz,akkor nem :D

Szorgalmas Gyémánt 2021.04.19. 10:58:24

@Frick László Intézet: Firefox alatt mennie kellene a ctrl+shfift+s-nek oprendzertől függetlenül.

Frick László Intézet 2021.04.19. 11:52:12

@Szorgalmas Gyémánt: Ekkor/erre sem adja.
Próbáldmármeg légy szives (a telexet) KIVÁGÁS ra (nem teljes prinscrin, hanem csak egy részletet kérnél/vágnálmagad)

Frick László Intézet 2021.04.19. 13:15:11

@Wildhunt: Készülök egy Fokvárosi Hangulat c.bejegyzésre.Mit gondolsz? (Már
gy értem,hogy Oirópa Fjúcsör 2028)

Wildhunt 2021.04.19. 13:30:38

@Frick László Intézet: érdekel. Én sokkal kevesebb aktuális dolgot tudok a társadalom aljáról mint te.

Frick László Intézet 2021.04.19. 14:21:34

@Wildhunt: Az infokommunikációs entróőpia mindent felkavar.A Zárt Tartály-nak nincsen alja. Gondolj Pumped gabo-ra vagy pl az Éjjel-nappalBudapest néhány szereplőjére vagy Körtiszre."Ezt dobja ki a gép" valamit kidob a gép,én meghiszem, hogyy fluenszernek lenni szakma ésmeg lehet azt tanulni,hogy a végén a televíziótólkeresnekmeg egy nap 2.500.000 letöltésesMissz Múd -ot,hogy a tévéműsor hírnevén emeljen 15 perce.

Most az Ikszfaktorosok bohócvadászai már a legajjának a legajját gereblyézik,puszta kézzel. Az már 3 vagy 4 ikszfaktorralezelőttvolt,amikor egy bohócotúgy "találtakki" mint lacit írják a mexikói paraszt buffónak a barátokköztben.

Ott tartunk, hogy olyanok,mint Azurák Csaba...KIFELÉ menneka műfajból,ami a néphülyítés. valami mást képzelnek el,pl Buza Sándor kolbászgyáros.

Ismered,mitmutatok,Jézis mamit fogna a vesszőseprű helyett,de ha meglátná Friderikus legújabb "műsorát"?

Szorgalmas Gyémánt 2021.04.19. 18:37:26

@Frick László Intézet: Hhe, szükre alapon a nagy bödöss semmit mutatja. Ez feature, kéremszépen.

Frick László Intézet 2021.04.20. 06:16:41

@Szorgalmas Gyémánt: És milesz ennek a vége? Az egyik jómegoldás a seggszájgép ellen,hogy a múlt előfizetéses tartalom...
de ha belegondolok,az indexnélmár 10 éve alkalmazták azt,hogy a videóriportot az indavideóra tették föl és nempénzért: Aki tudta,hogyan kell személyesen ésmit mondva kérni,az kapott kódot és megnézhette.

Frick László Intézet 2021.04.20. 06:17:20

@Szorgalmas Gyémánt: Írj már valami szakszerűt errőlés akkorfelteszem a Múltat valahogy eltörölni -t

Szorgalmas Gyémánt 2021.04.20. 07:14:09

@Frick László Intézet: Nem másztam bele a javascritpt kódba, de ahogy a sima kopipasztát is le lehet tiltani sima javascripttel, a beépített kivágást is. De egy Kazam vagy Screennemtudommármi nevű program ellen ezek nem védenek. Szóval aki akar, tud képernyőt menteni.

Szorgalmas Gyémánt 2021.04.20. 07:15:53

@Wildhunt: Nekem nem megy. Linuxos gép alatt csak este tudom megnézni, ez itt Win10. Milyen FF verziót használsz?

Wildhunt 2021.04.20. 08:06:22

@Szorgalmas Gyémánt: 87 64-bit. Ez windows 10 funkció. General userként nem mindig működik, legalább egy local account kell hozzá.

Frick László Intézet 2021.04.20. 09:13:25

@Szorgalmas Gyémánt: Ezt ismerjük,a büdöskínaiakkémkedésből szűrik le a telefonjainkat, ám a Mindenhatooo a mi adatainknak a védelmében

Szorgalmas Gyémánt 2021.04.20. 14:15:51

@Wildhunt: Nem is az a bajo, hogy maga a funció nem megy, a telexre nem megy, elszürkül olyankor a böngésző tartalma.

Wildhunt 2021.04.20. 14:36:51

@Szorgalmas Gyémánt: kellett neked engedélyezni a sütiket.

Frick László Intézet 2021.04.20. 14:57:32

@Wildhunt: Mert a Mindenhatoooo megengedi,hogy ne engedélyezd a sütiket.És aztán mit lehet.

@Szorgalmas Gyémánt: Szerintem mindent fizetőssé kéne tenniük. Akkor dolgozniuk sem kellene,valaki rajzolna 2-3naponta valami fal felületet ,kopirozná a Politico-tól, megmutatni Gyuribácsiéknak,hogy nem hiába finanszírozzák őket.
süti beállítások módosítása