A Klubrádió évekig és mindhalálig  nem engedte mérni a hallgatottságát.

Jó,mondjuk a Mária rádió sem engedte mérni,mert nemszerették volna,ha valaki megtudja, hogy naponta 2975-3829 valakik hallgatják a katolikus rádiót. Azt majd talán egyszer Arató András elárulja,hogy miért nem volt transzparens a hallgatók száma, az viszont biztos, hogy ezek szerint a Klubrádió tökre olyan lehetett,mint valami orbánrádió: leszarhatta a piaci viszonyokat ,mert csak elhivatott sponzoraiklehettek.Orbánék meg a közpénzt égetik ela pocsékmédiájukra.

 

A motívumok alacsonyabban vannak. Nem! -még annális lennebb... 

Úgy gondolom,egy nagyon unalmasan és előre jólkiszámíthatóan gonosz  és ugyanannyira ostoba majom dönthette el, hogy a maradék frekvenciáját is elveszik a Klubrádiónak. Egy fidesz barma valahol Pócsképviselő és Tallai András között félúton. Vannak párezren. Potápi pomogácsok. 

Egy rádiónak,ami Budapesten szórt, talán pártízezer ember hallgatta, de higgyünk egy másik dögletesen jólkiszámítható & unalmas  gonosz majomnak, Arató Andrásnak , miszerint nékik napi 120000 hallgatójuk volt, legyünk nagyvonalúak:

15%-át érték el a budapestieknek.

zebracsikosmajom.jpg


Ezek a  budapestiek semmi újat nem hallottak a Klubrádióban,lényegében a rádió a gyűlölségüket tartotta szinten,   azt hallották a hallgatók a rádiból, amit egymásnak is meséltek a téren kutyaszaratás közben vagy amit a fészbúkon is olvashattak vagy egy blogban

vagy amit a CNN stratégiai partnere és a jelenleg a legbefolyásosabb és a legtöbb pénzt is kaszáló egyház, a Hit Gyülekezete televíziója, az ATV is szór. Drága Bolgárúr az ATV fórum "műso"-rában.

 

A 60 éve már adózó 75éves ember, aki 1947-ben született és akinek az adójából ezek.

 

Orbán ostoba majma nemigen tudná a kis gonosz örömén kívül mással megindokolni,miért kellett ekkora szivességet tenni az hazaárulkodóknak meg az EP-nek.

Nyilván senki nemfogja megkérdezni az EP-ben, hány hallgatója és hol volt a Klubrádiónak.

 

Orbánközpénzen tartott  szerecsenymosdató embereinek meg honnan a bűzlő vadászgummicsimmájuk szárából lenne arra esze, ha már a "Népszabadság kivéreztetése" c.projekt idejében sem volt, hogy megmutassák a hallgatói számot.

 

A Népszabadság utolsó példányszáma 12000 voltakkor,amikor az  osztrák DiePressé-nek 70000. Állítólag Orbánnak kellett volna közpénzt adni az extra honoráriumokmiatt is több,mint 2.000 000.000   nettó-Ft eladósodott Népszabadság szanálására, hogy továbbfolytatva az addig is milyen gazdálkodását, a következőévfpoolyammegint egymillárd adósságot csináljon.

 

Mert életét és vérét az ellenzékinek a sajtószabadságért igen, de még azok se fizettek elő a Népszabadságra, akik a havi egy kritikájukért öt egyéves előfizetés árát kapták honorárium gyanát. Még Uj Péter sem ébresztett  föl egy  alvórészvénytársaságát  ,mert jól jött a Népszabadság ügyét Orbánra kenni és be is vált az EP-ben. Nyilván egy 50 kilóval ezelőtti még szakállas és kócos Orbán Viktornak megért volna annyit a tréfa, hogy elégessen rá 2 Mrd Ft közpénzt : kifizetni a Népszabadság adósságait,majd ezt demonstrálni az EP előtt,hogy most ő adott a sajtószabadság szája ízének és közpénzből megmentette azt a Népszabadságot,amire nem dobtak össze pénzt a Jók és Igazak.

 

és igen, azt is mondhatnám, hogy egy ötven kila focistapocaknyival meg zsírszalonnával könnyebb Orbánnak még lett volna arra esze, hogy különeljárásban az Egyenlő Bánásmód-ból vegye ki a Klubrádiót és bonus országos frekvenciát adjon nekik,hiszen az már teljesen mindegy, hogy a nemlétező ellenzéki szócsövekből  444 kloáka folyatja ugyanazt vagy 445.

Most komolyan! Az jó lett volna, ha a Klubrádió Egyenlőtlen Bánásmód alá esik?

 

Kb ennyire telik a majmoktól: Felbaszni egymás idegeit aztán röhögni és még sincs este. Máma is megtették az amerikai vagy a magyar közpénzét,amit meg kellett tenni,lehet hazatolni lassan a biciklit. Holnap új nap és egy mégújabb majomság.

Naés a hazaárulkodók milyen majmok? - egy másikfajta gonosz majmok,akik előre örülnek, hogy a kedvenc gyűlöltellenségük már megint mit fog majd jól megkapni az Ónijótól.

Azt ,amit eddig és aminél a lófasz sokkal többetér, abból legalább lehet  Rabón de Toro-t hamisítani.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr2616430444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Serény Vélemény 2021.02.18. 12:19:21

Sztem félreérted. A klubrádió volt gyakran az a független jóoldali, amelyik először bedobta a szart a ventillátorba. Ha pedig már egy esemény narratívája bemosódott a köztudatba, akkor szinte mindegy, hogy az esemény mi volt, mert a narratíva ütött, mint a....

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2021.02.18. 15:52:43

nincs ott több düh, mint ami egy átlagembert elfoghat a Zorbán-Lölő páros einstandja és a sok helyen eluralkodó dilettantizmus láttán.
Még drágabolgárúr sem mindig fekete-fehér, és nem csak a látszat kedvéért.
Hallgattad amúgy néha az adást, vagy csak szokás szerint a levegőbe beszélsz?

Frick László Intézet 2021.02.18. 16:08:08

@Serény Vélemény: Szerintem azt valaki központilag dönti el az ellenzéknél,hogy kimilyen szartmelyik ventillátorba dobhatja.Most pla telexminden nap dobhat.Aztán pedig,amikor frecsegmár a szar,kiválasztják,melyik arcé lehet. Ha a Klubrádiós cucc nem egyértelmetlen (és az Ellenzék általvárt eredményt most sem hozó)lenne,akkor nem Drogos Annácskának löknék oda pofijavításra, hanem Klára Asszony vinné.

Frick László Intézet 2021.02.18. 16:17:56

@Dinamuki: Hallgattam,persze. Gondolom,te is kb 47-és a halálközötti vagy. Téged is kielégített a műsor.

Tudod, ezt már sok szormutattam: nem a dagadtra piált pofájú ostoba szarzsák strómant a civil bátorság baszogatni.Hanem Pintért. van itt egy csomó valóban sötétfigura,akitől befosik a jajdebátormár ellenzékis.

Beszéltek aKlubrádióban arról,hogy Orbán kérlelhetetlen belsőellenzéke,Anikó néni baszhatta agyon a kulturpolitikát,de aztán 2014-tőlmeg hirtelen a mezőgazdasághoz is elkezdett pont annyira érteni,mint akultúrpolitikához?

Hát a Hit Gyülekezete + ATV?

A Klubrádió biztonsági játékot játszott,mint a pornógyártók. Csak semmi kockázat, csak amit biztosan bevesznek.

Vplt szó a Klurádióban arról, hogy Gyurcsány valójában nem is útálja Orbánt,meghogy széjjelkúrta az MSZP-.t?
Vagy beszélhetett Lányi András a Klubrádióban arról, hogyan billiárdoztákki az LMPkamuzöldjeivelőket 2007-től?

Egyáltalán Lányi..mióta nem hívtákmár a Klubrádióba?

És a valódi zöld csak egy,ésmég ott van az a pár valóban liberális is,aki nemkaphat mikrofont a jók és igazaknál

sem

És még egy Muki, ha már így összejöttünk: Most az Ónijó ezt a gittet fogja rágni a fogaival,ami a Klubrádió halála,ami halálnak az Ellenzék legalább annyira örül,ennyit megér nekik.

Hú,desokminden többet ért mnár ennek az Ellenzéknek halottan,mint élve. Ism.: Népszabadság.
Orbánnakis jóez,mert az a fogazat éppen rághatná az oltakozási partizánkodásai miatt is.Demajd most a fogazat le lesz kötve

és mindenki elégedett lesz:
Úgy is néz ki,mintha csinálnának valamit,miközben semit sem csinálnak csak a töreket csépelik.

Orbán pont jóljön most az Eu Legnagyobb Problémájának :D

Vigyázni is fognak rá, nehogy TÉNYLEG IS baja legyen :D

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2021.02.19. 01:57:56

@Frick László Intézet: gondolom nem mondok újat azzal, h Lölőben nem Lölő személye az érdekes. Viszont sokakban ellenszenvet kelt, amit jelképez.

Frick László Intézet 2021.02.19. 08:09:34

@Dinamuki: Annak idején a Falurággyóvaljártamígy.Amikorkiderült,hogy a Falurággyómunkatársai sajátmaguk bóltudtak kiindulni,amikor elképzelték,hogy Fényképész Olgi meg 'Ongorás Öcsi, ÁFÉSZ két felvásárlója Sztrászkiés Hacs valamint alkalmi partnereikmiket csinálnak a meztelenbáljaikon.terjeszteni azt terjesztették,hogy Olgi négykézláb mászkál a végbelébe tűzött pávatollal.

Aztán coccjológijaji kutatásaim kiderítették, hogy Joli meg Julis és még vagy 20 alkalmi erre kapható 16-22éves felszolgáltak a BikádyKastély (egy afféle tanyasi dúvad kiskúriát képzelj el,téesz irodalett) vadászvacsoráin. Tehát ugye...mibőltudtakkiindulni? -a saját kis tapasztalataikat vetítettékát Olgiék partijaira,nem tudták elképzelni,hogy Olgiék az ötleteiket az olasz és olasz nők köreiben felette népszerű Super Cazzo képregénymagazinból másolják.

Joli nyanyáék fejébe az nem fért bele.Nemtudom,Olgimit szólt volna hozzá, hogy ha a seggébe bőrbarátarcmasszírozó rudacska helyett csak pávatollat dugdorásztak volna.

vagyis a tolvajok irigysége ez,fanbtáziálnak emberek,akik víztartályokat szerelnek föla gabonaszállító szerelvényre s így kanyaronként 400 kg gabonát tudnak ellopni,lopják az üzemanyagot vagy iskolaigazgatóként havonta 1milliót gazdálkodnak saját zsebre, vagy aprópénz nekik a Vidéki Cigány Geci béremelése ahhoz képest,amit a parasztok összehordanak nekik,naponta 300000 Ft kp-t visznek haza a kórházi osztályról vagy kereatívan könyvelnek vagy pl minden vejük nevén van 20-30 Budapesten bejegyzett cég. Ezek az emberekmind -mind elképzelik Mészáros Lőrinc életét.

A grófnőnek Ráhel a pornója,ő Rühellke életét fantáziálja irigyen.

Imádom azokat a magyarokat,akik azért tudják Tiborczot irigyelni,mert nem ismerik a magyar vejkók csicskaéletét,akik beházasodnaka gazdag cigányokhoz.

Ás,ismétéem:Nem mészáros itt az igazi májer és még az sem,akit a gyűlölet-meg irigységbetegek számára jelképez.

Említettem már neked,a faszom keresztényibb,mint ezek.De még a faszomnak is van annyi esze,hogy azt a jelenetet is lássa,amikor"mészáros" a kurvájával dubállyzz:ül a 7*Szuperior magánéttermében ésa sri lankai szomeliére bízza nagyvonalúan a borválasztást. Mondjuk szerintem 2021-re megtanulta az Eßzeug leszedésének a sorrendjét.

Hidd el nekem:nem szeretnél te annyira empatikus lenni mint én.

beleérzem magama többszázezer irigy lelkivilágába,akiknek fáj az, hogy ők a gázszerelőnél:
1.mennyivel többet tudnának össszeszedni.
2.Mennyivel faszábban tudnák forgatni,de főleg elkölteni.

Megmomndom neked: MégMZ hegedűművész is tök' ugyanennek a magyaririgységnek van kitéve.

Amit halálosan unni tudok a magyarokban:
-a feszt panaszkodás,siránkozás.30éves vagy fiatalabb lányokat rosszabb hallgatni,mint az öregannyjukat,miminden fájmár nekik.meg a sokmunka:halálra fáradtan a melóhelyen a semmittevésbe,Meg az egyenlősemmittevésért a magyar ahogy az egyenlő béret követelni tuggya.
-lop és csal a magyar.A magyar vállalkozóaz biztos, hogy nem fizet ki ésminélaranyosabb az arca és ahhoggósabban beszél,felypegve,annál kevésbé fog kifizetni és ha szerdára igérteésmég hétfőn se fizet,akkorminden napjávalköb-aköbön emelkedik a valószínűsége annak,hogy nem fizet.

Érted,az állam segítsen most olyanokat akik számáraa békeévben sport volt meglopni az államot meg átverni és a dolgozóját is meg lopni és felveszi a bértámogatást,de nem a dolgozónak adja éskövet.Ki fognak tántorogni a hová? Idehaza is szar munkaerőnek,olyanok dogoznak a magyar vendéglátó és szállodaiparban,hogy az ember elbújdosik szégyenében,ha külföldiek,akik már voltak étteremben meg szállodában..mondjuk Dél-Kelet Ázsiában
a koszbólkivakart sri lankai utcagyerek jobbmunkaerő,mint a magyar kitántorgó.

nekem ez a bajom:
"mészáros" azt jelképezi amagyarnak, hogy "méneménmá lopuk annyiot!"

Momndom,ennyi a választék, hogy a büdöslánuaktóljut-is-marad is,az illatosak meg inkább hagyják elrohadni,amivelnem birnak vagy nem kell nekik.

Inkább Csányi,mint Leisztinger.
MZ ugyan arany WC-be szarik,mert gyerekkorában a kutya ette ki a segge alóla szart és a nagyapja a mosatlan segge lyuka miatti vérmérgezésbe halt bele. De ez a MZ egyedül karitatívabb,mint az összes operasztár,aki szakított vele,mert a hülye amerikaimenedzser kisgépet bérelt az amerikai turnéra nekik és a hülye szelfizett benne.1 pillanatig ne gondold,hogy egy nemzetközi operasztárunknak nincsen annyi lovettája,mint MZ-nak.És nem zsúfolódikössze a stábjával a bérelt gépen,mint MZ.

Mindenki a rohatt CSányit szidja,deCsányi egy alapítványa kiteszi a jókésigazak össszes kamualapítványát.

Jó.Büdös a lába. Olyan aranyosnak meg még a segge lyuka is szagtalan.
Büdöslábú 30000 embert foglalkoztat,az illatos segglyukú meg 250-et.
A büdöslábú milliárdokat költ idehaza havonat

az illatos segglyukú meg amit esetleg költ,könyvelésileg azt is nullázza.
egyet ne felejts elMészáros "vagyonosodásában" a bruttó-bruttószámolást. Ha igaz baz a számolás,akkor a beruházás snincs is.Hiszen utolsó fillérdig lett a magánvagyona a főösszeg

Frick László Intézet 2021.02.19. 08:11:36

@Dinamuki: Váltáspárti vagyok.2019-ben Budapestnek is szurkoltam, hogy Tarlós takarodjon és pont ilyen vezetéselegyen Budapestnek,mint amilyen van,most az ország van soron,ilyen karácsony gergely szerú arcvezetést kívánok,de azokkal,akikneka guminője ez ba Karácsony.Egycsapássalminden rendbe jön,mint Budapesten a hajléktalankérdés.hasonlómegoldások sorozata fog következni olyan anyagokkal,amiket a CNN-ben látunka Biden Adminisztrációról.Ezértimádkozom.

Frick László Intézet 2021.02.19. 08:28:57

@Dinamuki: Tudod,mennyire torkig vagyokmár amagyarok irigy rinyálásaival? Elviszem az autómautószerelőhöz, csak azt hallgatom, hogyan lehet nemmegcsinálni ésmekkora szar,mind egy fosés neki ehhez nincsen kedve.

Ottállok egy rakás 800000 Ft előtt."Te,figyelj,ezt onnan ide,ezt meg amoda, van kompjutered,összetanítod,kiütöd a kódot és promt eladd 2,8 milliért."

nagyjábólegy délelőtt tart neki 2milliót keresni.
Erre csapja alitániát,mennyire szar, utálja,nem csinálja,nincs kedve,ott rohad el.

Benézek a disznóólba,2500 €-t látok. "Te,adok neked ezért a hóbelavancért 150-et! "

Áááááneeeem,ez egy kurva értékesproject,majd ha ráér,összerakja.

Snitt.
Egy év múlva disznók eszik az önmagában 1000 €-t érőbelsőt, az ól teteje rászakadt a cuccokra ésott rohadnak,a motort kibányásztákés elvitték 30000-ért.

és tudod? - ezek az emberek naponta 6 órát rinyálnak,panaszkodnak dumálnak söröznek másréttyéznek meg irigykednek.

Mivel nem magyar vagyok,gyerekkoromban szarból csináltam egy várat. Csinálom, csinálom,jön az MZ250-PerEgyesklub és hívnakmuzi,kurvák,pijájjunk,egyebek.Én csinálom a szarbóla várat a vállam felett hátravetem, hogy nem érek rá.

Most meg rohaggyakmeg a váramban.:D

Zokognék én,zokognék, ha nem tudnám, hogylegföljebb arróllehet szó, hogy nem"mészáros" hanem "simon" vagy "lázár" "vagy gáncs vagy Gyimesi vagy Kutas+
érted, a dagadra piált pofájú heleytt a változatosság kedvéért egy Schlange.

Nem,de tényleg,azért annyit megérne, hogy sokkal-sokkalkevesebb alaplenne rinyálni,mennyi minden megoldódna attól, hogy egy Olyan Aranyos váltja mészárost.

Pl Tüttő Kata,aki mnár nemélettársa Leisztingernekmert miért nem?Mert azt mondta,hogy nem:D

Serény Vélemény 2021.02.19. 09:25:17

@Frick László Intézet: Ezzel szemben én azért imádkozok, hogy ne legyen polgárháború.

Serény Vélemény 2021.02.19. 09:31:24

@Frick László Intézet: van két fiatal, körbeutazták a földet. A szó szoros értelmében. Valamit tanultak/dolgoztak Máltán, összedobták a pénzt, megtervezték, és bejárták az egész golyót. Vanis egy youtube csatornájuk, megjegyzem tök jó. Jobb, mint amit sok 'újságíró' valaha volt képes alkotni.
Mosmá' asszem könyvet is írtak belőle. Szerintem van egy ilyen stílus is Mo-n. Nem csak a Donáth-Anna féle felrinyálom magamat a hisztimmel a feészbukon, hanem akik tényleg képesek.
Ez a hisztizős sírás egyébként szerintem a magyar mélylélek bugyraiból kifejezetten a kommunista agymosás hatására tudott igazából meghatározó erővé válni.

Szorgalmas Gyémánt 2021.02.19. 10:58:28

@Frick László Intézet: Nyilván egy 2022-es kormányváltás után milliók élveznének végre egy nagyot. A profi eortikus masszőrök csinálják ezt, edging a végtelenségig, már majdnem elélvezne a kuncsaft, de akkor mégsem hagyják neki, aztán a legvégén végre bummm... 12 év edging után már illene megkapniuk az orgazmust. Meg véget érne az a rinya is, hogy azért nem lehet leváltani az Orbán-kormányt, mert úgy van kitalálva a rendszer, hogy ne lehessen. DE ami utánac jön, azt mi nem érdemeljük meg. Még talán azok se, akim megszavazzák.

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2021.02.19. 12:39:40

na ezt a szart se sikerült beszántani és sóval behinteni, hogy az a nagyszerű asszony oltsa be őket a hallgatóikkal együtt

Dr.Koós Alajos 2021.02.20. 06:21:37

@Szorgalmas Gyémánt:

A rinya nem ér véget. Emlékezz csak, hogy amikor a szakértő európai demokraták kormányoztak, mindig az volt a baj, hogy ők tudnák a reformokat, csak a magyarok miatt nem lehet. Akiket Orbán tüzel a reformok ellen. A rinya ugyanúgy folytatódik majd, csak más szavakkal.
Mondhatnánk azt, hogy nincs Orbánnak jobb propaganda, mint a szakértő európai demokraták kormányzása, ám hogy ennek milyen ára van, az egy másik kérdés.

Frick László Intézet 2021.02.20. 07:09:59

@Serény Vélemény: @csillagkúll:
A polgárháborúk olyan országokban zajlanak,ahol még pl a férfiak tudnak defektes kereket cserélni vagy pl egy mélyszegény drogos alkoholista nő nem pizzát rendel 15 Fontért vagy fagyasztottkajátmikróz 10,5 Fontért, csak nekiáll és főz valamit 6 Fontból.

Az országokban,amik mégpolgárháborúveszélyesek, ha egy lány azt hazudja a tanárnőjének,azért nem jött isibe mert mensizniekellett és nincsenmibe,a tanárnőteliröhögi a telókáját azzal,hogy ne bassza mármeg a csaj, hogy nincs egy baricsajszija,aki adna neki,meg otthonmibe mensiz,tán pemetefűcsomóba?
Sőt,ellenkezően:Polgárháború veszélyesországokban a gyerekek tűzön,árvízen ésállatokkal teliszart dzsungeleken keresztülföldönvízenlevegőben 2-3 amerikaimérföld távolságokba töm"köz ésiskolabusz nélküljárnak iskolába... bocsánazt
AKARNAK járni iskolába.

Polgárháború azzal kezdődik,hogy kirúgják a duplafülkés terepjárószélvédőjét,mertmineka az, csaka baj lenne vele.

Ott nemlesz polgárháború,aholaférfiak egy polgárháborúveszélyesföldrészországa egy lakosának teljeséves jövedelmétköltikakirándulásra,amin tűzhányó oldalán kellbiciklivelleerszkedniésmeghemperegneka vulkániporban,deegy szélvédőnélkülszáguldó terepjáróban panaszolnák,hogy nincsen légkondiés aporszemeka szemükben meg a bogarak.

Vannaka vérengző majmoknak a gondolatai -először a náci SSszembesült azzal, hogynemegészenúgyhalad atömegsírba lövöldözés,ahogyan azt a Bierstubé-ban elképzelték,a zsidóis csakember és van,hogy 10 lövedék is kevésneki,meg a pisi éskakiszagot sem számolták,akiomló beleknekis van egy szaga,meg frecskelaz agyvelő a koponyaszilánkokkal.

Ezeknek a hülye 47-és a halálközöttivén szaroknakkell kipusztulniuk az oiropidokövezetébőlésapolgárháborúa szekérrúd sorsárajut:kimegy a divaatból.

Gondolod,hogy a Változás Generációja,aminekaz elvileg női szegmense az EgyenlőBánásmódköveteléseközben is az egyikkezében tartja a telőkájátésszerinte az a munka,amit félkézzelvégez,mertamásikkezében a telókája,az egyenlőa bunkó,elmaradott, valamivelkevesebbet telókázópapítron hímneműek munkájával? Akiksokkalkevesebb esetbenkövetelnekpozitív diszkriminációt,bár találkozni fiúkkal,akiket PMS gyötör.@Szorgalmas Gyémánt:

Frick László Intézet 2021.02.20. 07:14:28

@csillagkúll: Én ismerek egy nagyszerű asszonyt,aki Olyan Aranyos és jelenleg nettóban havonta csak hatszázat kap,persze nem azért,amit MOST csinál,mert ahhoz ő nemért,azt a munkátaPoliticalCapitalszakembereirekellbízni,akiktudnakúgy fogalmazni,hogy sugalljon is,debíróság,ha nemakarja,nemis tudja rábizonyítani a szövegük sugallmányosrészét. A nettóban mindössze 600-at azérkapja,amit 2019.előtt csinált ésmertrészt vett az álkamu "előválasztás"-ban. És olyan ügyes kifogását meg tudta tanulni papír nélkül elmondani. Itt jegyzemmeg, hogy a gyemekbénulásos F.D.Roosevelt lényegében tolókocsiban volt 3ciklusonát az USA elnöke.

Gondolkodom,mert Tüttő Kata aranyosabb nálaésmegmondta,hogy nemél már együtt Leisztinger Tamással. Olyan aranyos:Biztos nem hazudik.
süti beállítások módosítása