Minden évben orvosiegyetemeinken a végsőszigorlatok bizottsága a szigorlatokat letudott embert,akitől már a Med.Univ.kart az Isten sem menthetné meg,a bizottságodaszólítja az asztalához:

"Kedves kartárs,ennyit tehettünk.Innen már csakkérhetünkÖntől.Azt szeretnénk, ha meg kímélné a gyógyító-megelőző munkát a jelenlététől.Alegmelegebben ajánljukÖnnek,hogy lehetőleg gyógyszer-ügynök orvoslátogató legyen. Ott legalább emberéletekben nem tehet kárt.Vagy ha nem bír az ambícióival,küzdje fölmagát hatóságiorvosnak.Megértette? "

Felsőoktatási rendszerűnk ugyanis,talán még a gépészmérnöki karok akivétel, olyan jellegű, hogy egy jótanulószínjelesselelvégezheti,miközben a hivatásra elemien alkalmatlan. [ -> Doktornéni ]

drprokopp.jpg

Dr Prokopp Dóra igen,és ő egy harmadik utat választott,majd opnnan egy negyediket.

"Létezik az a pénz,amennyiért korpás a hajam."

Több,mint 10éve kell mimmehalnunk és ma már el tudott odáig jutni a magyar társadalom,hogy a mimmehhalatás szakmájában orvosok még ingyen is kaphatóak.

 

"Józan parasztiész pedig nincsen!"

/Dr-Dr Tóta Wórlyuk/

 

Én szoktam pofázni arról, hogy a motívumokmég annális lennebb vannak és tessék:

Gyűjteményem ékessége:

 

A fészbúkon személyes értesülések keringenek,körzeti orvosok táplálják:

"Még nem kaptam meg a körzetemből a 80 éven felüliek listáját."

Én...nem szeretném megbántani körzeti orvosainkat. Hiszen ennek a legújabb "botrány"-nak a terjesztői a saját körzeti orvosaikra hivatkoznak.

Akkkor nézzük meg,mit jelent egy orvosi körzet: Adva van egy települési terület. Ennek van lakossága,a lakosságnak TAJ-kártyái. A lakosok egykor választhattak orvost. Sokan laknak egy területen,viszont a kártyájukat más terület [sőt:más település !4!4!] körzete orvosánakad[hattá]kle.  Ez azonban nemzárja ki azt,hogy egy körzeti orovos körzetének van egy névsora: Azok az emberek,akiknek a kártyái az ő körzetéhez vannak könyvelve. Akik pedig ugyan az ő körzetében laknak,de nem bíztakmeg benne, más körzet névsorában szerepelnek.

 

Az orvoslás tudomány, ennek ellenére kurvasok és fölösleges adminisztráció kötile az orvosenergiáit a gyógyítási energiáiról -szerintem gyakran feleslegesen.

 

Az viszont, hogy a körzete meg az ahhoz tartozó névsor...

Az azért belefér az irnoka sütnivalójába. ne bassza már meg a jóisten, hogy a Doktor-nak kelljen beülni a gépbe és az Excell-ből kimásolni a 80 éven felülieket.

 Létezik az a gyűlölség,amiben már nincsen foka az öngyilkos  hülyeségnek a hazudozásban sem.

De nem.Tágranylt szemekkel írja be a Doktor, hogy nem kapta meg a névsort az oltási bizottságtól,és úgy kell most ülnie,hogy nem tudhatja,a körzetében kik a 80 éven felüliek. Itt szeretnémmegjegyezni, hogy a Fényes ASzabad A Város körzetiorvosi ellátottsága megoldott,ott szeretnek körzeti orvosok lenni az orvosok. Az egészségügy körzetiüzletágában plkörzeti védőnőnek Budapesten a legjobblenni,egyszerűen szarikakismamára vagy a kisbabára ránézni,mégis megkapja a fizetését. 30 év alatt nemsikerültolyan budapestiismerősre szert tennem,akikismamalétében avagy a kisbabája első hónapjaiban látott volna védőnőt.Nem zárom ki, hogy van ilyen,akit 1001%megtippelek,hogy sütipartizott meg puszi-puszi a védőnőjével hetente ,az a grófnő.

Persze Dr Prokopp korpája kopra volt...

 

Anyám,tényleg el kell hagyni már ezt a süllyedő kontinenst. Ha a hülyeségnek ez a foka nem hogy nem szégyen,de tüntetnilehet vele és médianyomást föltermelni.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr9916418542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2021.02.07. 08:52:55

Továbbra sem járok ide, csak kénytelen vagyok helyreigazítást kérni
Tehát a valós sztory
Kormánykommunikáció: ezen a héten már oltjuk a 80 éveseket.
Felhívom a családorvost, 80 feletti családtag oltása ügyében érdeklődve, aki azt mondja, hogy a kapott oltandók listáján nincsneke még sem 80, sem 81...stb évesek, csak mondjuk 86 vagy 88.

Ebből kerekített Dudi egy szép történetet a facebookról (talán ő ott tartja az orvosával a kapcsolatot, én nem)
az ostobaságról (hívja le az orvos a saját excel táblájából, hogy ki regisztrált oltásra és hová mikor kell mennie :DDDD).
Majd hosszas fröcsögés a gyűlöletbetegségről.

Ja, és sütipartyiztam a védőnővel...
Nem tudom jelenleg hogy zajlik, mikor én voltam kismama, meg bébik voltak a gyerekeim, akkor szülés előtt kijött lakásra, ha felhívtam mert probléma volt, kijött, az általános ellenőrzésre pedig nálunk létezik egy "egészséges rendelés" nevű részleg, aminek más a bejárata, mint a beteg gyerek részlegé, ott fogadott a védőnő, nagy körzet, mindig sokan voltak, az oltásaokat is ott kapták a babák, súlymérés, fejlődés ellenőrzése...stb...
A zárt FB csoport meg valami elmebetegsége Dudinak, nem hallottam még ilyet, hogy valaki a pofakönyvben tartja az orvossal a kapcsolatot.

2021.02.07. 09:18:47

Na, látom ez így marad, erre nincs válasz.
Pá DUDi. Azért gondolkozz el rajta.

Frick László Intézet 2021.02.07. 09:26:08

@Mata Hariette: Mármegint annyira buta voltál,hogy beazonosítottad magad olyanba,amibe nemkéne.

Nevetséges a baszakodás az oltáskörül,mert ahhoz vakcina kéne,ami nincsen, és a Jók ésIgazak szerint mindössze azok a vakcinák az igaziak

megmondta Varga szakértő a DK-tól

amikből ebben a temnpóban 2023. végére lenne leoltva a lakosság.

Most... "jólmegfogtál" mert továbbra sem tudodazt megmagyarázni,nevezheti-emagát körzete orvosának az,aki ezértpedig a pénzt,azt fölveszi, hogy neki úgy kéne "leiratban" a névsort leküldeni.

Annyi vakcina se nincsen hogy alulrólkezdjék,tehát alistán a legidősebb élő kártyásától VISSZAFELÉ kell számolni.

Nem tudodkivédeni, hogy a doktorúr mindössze úgy szeretne uszítani, ahogy te is

Hülyének lenézve az embert.
Szerinted nem elég az az embernek,ha Orbán meg a csürhéje nézi hülyének az embert, kelletek hozzámégti is ? :D

Hagy legyek már a józan paraszti eszemnél és hagy mutassam mármeg,mennyire ócska és alaptalan (ráadásulöngyilkos) az orvos uszítása.

Hiszen orbánékét is meg szoktam mutatni.

Frick László Intézet 2021.02.07. 09:29:22

@Mata Hariette: Ez is egy móccerod,kettőt,amit nem rendeltem össze, temajd egybeerőszakolod,aztán azt hazudod,hogy én mondtam

Sosellítottam hogy az orovossal zFb-ben kommunikálsz csak. Ugyan,mitől és miért?

REgyszerűen az orovosnak van egy politikai küldetéstudata és úgy érzi: Ezzelmegint baszott egyet a Vidéki Potrohás Geci Cigányon

ennyi

Szerintem meg sajátmagán is akkorát baszott,pontosan :D

Én megértelek benneteket , gyűlöletbetegeket

de néha észnél kéne lenni

mert az orvosság többet árt,mint a "betegség"

Baszni szeretnél Orbánon és magadból csinálsz hülyét

és most a beazonosítással még egyszer hülyét te csináltál saját magadból

és még te leszel megsértődve megint ...

Dr Bubó Országa :D

2021.02.07. 09:34:49

@Frick László Intézet: akkor ÚJRA

kormányprop: már oltunk 80 évestől felfelé
telefon az idős családtag orvosának: az OLTANDÓK listáján csak 86-88 évesek vannak, 80, 81...stb MÉG NEM
te tényleg ennyire hülye vagy???
Honnan kéne tudni neki, a saját listájból, ki regisztrált oltásra??
És mi a fasznak hazudoznak megint, hogy 80-tól oltunk, ha nem igaz, gondolom, kapott egy csomó felesleges telefont az orvosok többsége emiatt.

Te elmebeteg vagy. Mit uszít? Megkérdeztem, hány évesek vannak a listán, megmondta.
Ja, azt kellett volna neki mondani hogy nem válaszolok, az a nem uszítás?
Na, nem húsvétig, ŐSZIG nem jövök ide, ilyen fokú elmebetegséggel már nem tudok mit kezdeni.

Frick László Intézet 2021.02.07. 09:48:37

@Mata Hariette: Nem,még sem kíméllek:

Még ha nem hazudna jószándékkal az orvos:

Akkor is FENTről abbóla névsorból tudnak dolgozni,amit ő lentről FELKÜLD,karbantartva a kártyás(nyilvántartott) betegei portfólióját.Tehát ha FENT nincsen meg egy név, akkor azt a nevet ő nemküldte FÖL.

Matt.

Kérsz új táblát?

Ja nem, hanem megsértődsz ésmost nemjössz egy darabig,mert olyant mutattam,amit nem akartál volna látni,hanem jóvolt neked abban a kis hitedben benne.

szevasz

2021.02.07. 09:52:30

@Frick László Intézet: jajajajaj ajvééééé
honnan a fenéből kéne neki tudni ki regisztrált?
Mondd, te nomrális vagy? Milyen nevet, hová kéne neki felküldeni??
Egyénlieg, egy központi rendszerbe kellett regisztrálni az oltásra, vagy levélben, vagy neten
honnan tudhatná, hogy az ő körzetéből ki regisztrált, ha nem a központból kapott listából? Ennyir hülye nem lehetsz.
Most kötözködsz vagy tényleg nem érted.

2021.02.07. 10:09:50

@Frick László Intézet: na, látom sírva elmenekültél.
Tehát HONNAN is lenne adata a családorvosnak arról, ki regisztrált nála? MIt kéne neki és hová "felküldeni"
mindenki egyénileg regisztrált, levélben vagy neten
nem a családorvosnál
központi adatbázisba
vegyük át újra?

Szorgalmas Gyémánt 2021.02.07. 12:29:48

@Frick László Intézet: Ebben most Mataharinak van igaza. A körzeti orvosnak fingja nincs, ki regisztrált, ki nem, tipikus fideszes központosított szervezés ez, ők adják lefelé az infót. A mi körzetünkbe 15 darab vakcina jutott, gondolom,a többibe sem több, a 15 legidősebb ember kaphatta meg.
Az első gyerekem Budapesten töltötte első életévét, szpen jött a védőnő, úgy, ahogy azt a törvény előírja.

2021.02.07. 19:57:31

@Szorgalmas Gyémánt: köszönöm. Ez egy történelmi pillanat. Egyetértünk valamiben, Dudi ellenében :)))

heki 2021.02.07. 21:23:51

@Mata Hariette: Én is csodálkozom ezen. :)
De leegyszerűsítve a problémát:
dudi úgy tudja, hogy a kötelező oltás az idősek számára a körzeti orvosoknak egyértelmű, mert nem regisztrációhoz
kötött, hanem adatlaphoz, excel-táblázathoz.

És erre jössz a jogos észrevételeddel, hogy a körzeti orvosok csak a regisztráltakat tudják beoltani, arról meg fingjuk sincs (hogy Szorgalmas Gyémántot idézzem), hogy ki regisztrált.

Bevallom, nekem sincs fingom, hogy hogyan lesz az idősök beoltása, regisztrációs lista,
avagy excel táblázat mentén,
és hogy milyen a körzeti orvosok motivációja mindezügyben.

2021.02.07. 21:47:37

@heki: a sztory
Regisztráltam a 80 plusszos családtagot a központi rendszerben az oltásra.
Mivel bemondta a tévé, lejött mindenhol, hogy oltják a 80 éveseket, az illető meg úgy várja az oltást, mint kisgyerek a mikulást, felhívtam a körzeti orvost, aki elmondta, NEM volt a listán 80 vagy 81 éves, csak sokkal idősebbek. A regisztrált 80 évesek még nincsenek soron, NEM kapta meg a központból arról a listát, kik regisztráltak, de oltóanyagot sem kapott még rájuk.
Dudinak megemlítettem ezt egy levélben, ebből lett a fenti blogcikk, lásd

GYŰLÖLETBETEGSÉG
és nézd meg a címkéket, gyűlölet, picsaember, faszbukk...

Serény Vélemény 2021.02.07. 21:52:38

@Mata Hariette: De ha nincs oltóanyag, akkor minek a lista?

Frick László Intézet 2021.02.08. 10:30:21

@Mata Hariette: Próbálj már meg életszerű lenni.

1.Egy átlagoskörzetben hány 80 ( pontosabban 82 éven) felüliél -megvan?

2. Azok közülhánynak van internete -megvan pót:A gyerekének,aki helyette a -megvan?

3. Az oltóanyag tizesével van kiszerelve. Tehátmeg kell azt szervezni, hogy

HA ELMEGY AZ AKI REGISZTRÁLT AKKOR

meg is kaphassa
MENNYI LEGYEN KINYITVA HOGY AZ EL IS FOGYJON

Maradjunk annyiban, hogy az orvosnak az volt a szándéka, hogy ezt a témát is apotrohás geci ellen használja mnár valahogy. Kis cél, jó cél, nálad célt is ért,az máskérdés, hogy a piacezzel nem bővült,mert apotrohásnak szerintedmár eddig is meg kellett vóna rojadnyija-ja

Frick László Intézet 2021.02.08. 10:31:21

@Mata Hariette: Most komolyan.Azt hiszed,hogy az egész országban rajtad kívül senki más nem terjesztette ezt.

heki 2021.02.08. 16:57:54

@Frick László Intézet: @Mata Hariette:
Most büntetésül kaptok egy katolikus giccset, amelytől, én mint rendes katolikus: irtózom.

www.youtube.com/watch?v=ieYlc4o83fU

Mindkettőtöknek kötelező meghallgatni.

És az ellenőrzőtöket vegyétek elő és széjjel ültetlek titeket.

Serény Vélemény 2021.02.08. 18:38:27

@heki: ez giccsesnek giccses, de nem katolikus.

heki 2021.02.08. 19:11:14

@Serény Vélemény: épp azért giccses. :) Mert nem katolikus. De szeretik felhasználni egyházam tagjai, és nem is értik, hogy én miért sírok.
Ugyanolyan giccs, mint a tavalyelőtti plakát-jelmondat "Jónak lenni jó".

Nem, bazmeg, jónak lenni kurva nehéz.

És ezt még Jézus is elmondja:
szentiras.hu/SZIT/Mk10,17-31;Lk18,18-30

Serény Vélemény 2021.02.08. 21:15:37

@heki: Nem, Jézus itt nem azt mondja, hogy "nehéz" jónak lenni, hanem hogy lehetetlen. A kettő között van némi különbség.

A dal, amit linkeltél egy ősi neoprotestáns dallam, a szöveg hozzá meg egy besírósan gagyi valami.

Serény Vélemény 2021.02.08. 21:45:15

@Mata Hariette: ... és te még hiszel a tv-nek? :-O

heki 2021.02.08. 22:08:00

@Serény Vélemény: Jézus nem azt mondja, hogy lehetetlen, hanem visszakérdez, hogy ezt ki és hogyan gondolja.
Az, hogy lehetetlen, hogy mondjam, nem mondja ki, finoman utal rá,
hogy igen, lehet, hogy lehetetlen,
de nem mondja ki,
mert ezt fejtse fel, akinek fontos.

Amit belinkeltem valóban gagyi, éppen ezért küldtem büntetésképp dudinak és lujzának.

Serény Vélemény 2021.02.08. 22:10:25

@heki: Most velem vitatkozol a Bibliából?

„Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk nézett, és folytatta: „Embernek ez lehetetlen, de az Istennek nem. Mert az Istennek minden lehetséges.”

Serény Vélemény 2021.02.08. 22:38:43

@heki: A gazdag ifjúnál meg pont az a lényeg, hogy ha csak Isten jó, és Jézus jó, akkor Jézus = Isten. Csak eddig nem sikerült a gazdag csávónak eljutni. Mert ha eljutott volna, akkor ott egyálltó helyben üdvözült volna is egyből...

heki 2021.02.08. 23:09:57

@Serény Vélemény: Hja, igen. Jézus a maga korában egy provokátor, tök rakendróll csávó.
És szegény lúzer gazdag csávó ürge meg ott maradt, ahol.

Frick László Intézet 2021.02.09. 06:35:56

@Serény Vélemény: @Mata Hariette:
Az emberek imádjákakiszámmíthatódolgokat,mert attólokosnakláthatjákmagukat.Ez a szappanoperai drammaturgia alapja.Az nézőülésamikora dramaturgia szerint a vágónaka Hűjjeee Paraszt meg a Sunyi Kövér Néne jelenetétkell bevágnia,akkormárelőrerötsögia nézőnéni, hogy a sunyikövérnénimegint hülyét csinála buta kövér parasztből.

Csekkoljukvégig:
Vészhelyzet,Grace Klinika

Mind a kettőbenmegvan alakókocsiparkból16 évesen megesett és gyereket szültmedika. (Cardellini és Heigl)
megvannak a kötelezőbuzik

sőt,a New Amsterdam-ban már férfibuzi a kötelezőbuzi,nem "leszbika"

A kötelezőbuzik a Született feleségek -ben is benne vannak,de mivel buzik is írták,ezérta buzikép..hogy mondjam...önironikus.Ezt az öniróniátnem merik megengedni a klinikákban.

Frick László Intézet 2021.02.09. 06:38:03

@heki: Igen,Jézus elégg rákenróllos voltamaga korában,dene feledd,hogy akkoriban a mágusokmegszemfényvesztőkésprófétákbooooomja volt.HamegérkeznélJézus korába Jézust keresni,visszakérdeznének,hogy melyik Jézusra vagy kíváncsi,33 különböző Jézus volt.

"A Názáreti rabbi..."
Gondolkodik...Názáreti...názáreti..az valami csóró lehet,nemtudja.

Frick László Intézet 2021.02.09. 06:40:05

@heki: Szerintemúgy 75-80tájánéledt föl Jézus kultusza. Pár öreg még élt,akilátta és halotta,pár öregnek meg beszélték.

Hunyadi Mátyást is kb 1541.után kezdték el kapisgálni Magyarországon,addig nemvolt réteg,ami ne kúnnyázta volna.

don Fefinho · http://bunkonyilas.blog.hu/ 2021.02.10. 19:20:12

@Frick László Intézet: Az a sokvalahány a szenilis utókor fejében aztán összekopott eggyé, meg még pár pogány mágus és próféta és félisten alakját is elnyelte, a félistenek ugye csak úgy szaladgáltak a görög-római világban, a zsidóban meg nem - a pogányok meg is tértek, a zsidók meg nem.

Frick László Intézet 2021.02.11. 07:08:36

@don Fefinho: Mint említettem,a Földközi Tengeri Medencei Népek mind egytestvér és pl mind tükörtársadalom.A zsidófilozófiaés vallásóegyiptomi győkerű smint ilyen,asszír fűződés,a legősibb értelmes emberi ngondolat. Annyi,hogy a zsidó vallás ésfilozófia az óegyiptomibóla már nemleírható,a fejben elhordozandó tudáshoz fűződikföl,ami arra bizonyíték,hogy zsidók az óegyiptomi iskolarendszerben a fölsőpapság képzőinek a csúcsaira juthattakföl. Aholmár egyistenhit volt például. Ahogy a zsidó társalog plaKapu Őrzőjével, az a passzus szinte ua,mint az óegyiptomiaknál. A zsidó rabbi Jézus reformja plbűnelméletileg erremutogatott rá,miszerint az nemúgy működik, hogy akinek jó a dumája,az majd kidumálja magát a kapu őrzőjénél..Ésmég azt semállíthatom,hogy mind a zsidók így gondolták ezt,pla kabbalisztikusok nem így vélekedtek bűnelméletükben...

don Fefinho · http://bunkonyilas.blog.hu/ 2021.02.11. 17:03:33

@Frick László Intézet: Az Aton->Adonáj tiszta sor, annyi kiegészítéssel, hogy az egyiptomi mellett a babiloni (asszír) papság tudásához is hozzáfértek. Újabb Biblia kiadásokban már böcsülettel bevallják a kommentárban, bevezetőben, magyarázó jegyzetben, hogy mi honnan lett nyúlva.
Nu, de hogy maradjunk is a témánál meg nem is, mi a helyzet az iszlámmal?

Frick László Intézet 2021.02.16. 16:06:50

@don Fefinho: Divat az iszlámot fikázni,tényleg fiatalés agresszív meg "meztelen"... dea baj,ahogy a keresztényeknélis,nema hagyományosokkal van,hanemamarketingesekkel,a neo"fundamentálistákkal" a show-imámokkal,ami gyülikénkhez hasonlómeg a krisnásokkalegytestvérbandákkalés azok európai betegésgei az iszlámnak,nem egyenlőek a "jámbor" iszlámmal.Válogatnilehet,hiszen a biblia meg jézusfikázók már demonstrálták,mit jelent a szelektívpécézés a keresztényeknél is...

Szerintem az Igazi Iszlám nagyon is szelíd és türelmes a gyaurokkal.

nem szeretema netokráciában ezt a személyesérvet, de tényleg:Nekem személyszerint még nem volt bajom muszlimokkal. Szaúdi_Arábia kivételével semmi bajom az iszlámországokkal,a szaudánok akkora tahók,mint egy átlag amerikai vagy angol vagy ausztrál.Annyi, hogy a háromközül az angollal...lehet boldogulni,a másik kettővel nem.

Mindenben,ami "iszlám szélsőség" valahol ott vannak a geci gyaurok,az IszlámÁllamban pl a CIA.

Kb semmi nem igaz az Iránnal kapcsolatos hülyítésekből. Szaúdi-Arábia sokkal rosszabb és inkább megfelel a kifogásoltaknak,mint Irán.

Frick László Intézet 2021.02.16. 16:08:10

@don Fefinho: Irán..egy régi hagyományos "Izrael ellensége" de azóta Izrael megtanulta, hogy az USA térségi szövetségese Szaúdi_Arábia a veszélyesebb.

Izrael meg márnem térségi szövetséges és ezt nem is nehéz felismerni.

Wildhunt 2021.02.17. 00:54:27

@Frick László Intézet: Nem kötekvésképpen, de ezt nem Jézus találta ki. Zakariás könyvében már ott volt Józsua főpap esélytelensége, ha csak a saját tehetségére számítana. Jézus - ahogy azt ő elég sokszor el is mondta - nem talált ki semmi újat. Ő "csak" betöltötte a tanítást, amit az ősidőktől adott Isten. Ha Jób könyvének hihetünk, akkor a csiszolt kőkorszakban már rendszerezve volt.

Frick László Intézet 2021.02.17. 06:31:40

@Wildhunt: Ez így van.Jézus "fundamentalista" reformer volt,ezt elis mondta a főpapoknak,amikor kihallgatták.
Keresztelő SzentJános-nak is volt közvetlen elődje,Hilel.Jézus összefoglaló-rendszerező volt és mivel "rossz politikus" [a jópolitikus és ügyesJosephus Flavius volt] életében sokra nemment vele.Nekem az a véleményem,hogyJeruzsálemostrománakésa Templompusztulásánaka traumájaegyszerre...mintegy megvilágította a tanításalényegét ésaz a pár öreg,aki még emlékezett Jézus taanítására,jól profitált.

A majom csak a kárán képes tanulni.

don Fefinho · http://bunkonyilas.blog.hu/ 2021.02.21. 14:25:26

@Frick László Intézet: Fokozza a nemzetközi helyzetet, hogy muszlim alatt a színvidékiek java mórt, szerecsent, gaz tereket ért. És ahogy nem válik el élesen a judaizmus a zsidótól vagy a katolicizmus az olasztól meg az írtől, úgy az iszlámnak is van ilyen faji-etnikai vonulattya nekijje.

De én itt most tisztán doktrinális, teológiai, metafizikai húrokat pedzegettem, távol álljon tőlem holmi pőre aktuálgeopokitika.

Régi mániám, hogy a Koránt némi anakronizmussal az Ó- és az Újszövetség közé préselni lehetne; de amennyi kötne, annyit feszítene is, bár annyit feszülnek már a két Testamentum meg az őket alkotó könyvek eleve.

don Fefinho · http://bunkonyilas.blog.hu/ 2021.02.21. 14:44:11

@Frick László Intézet: Közép-Kelet is olyan kicsit, mint Közel-Európa: mindenki utál mindenkit. Iránnal kapcsolatban futólag volt szerencsém egy reformer imám könyvéhez, de se perzsául, se arabul nem olvasok, hogy a lábjegyzeteket ellenőrizhettem volna. Egyéb muszlimot meg itthon legfeljebb Bezzegpesten látni, szóval csak egyrésztmásrésztolásos hallomásaim vannak, azokra meg nem alapozok véleményt, nyilatkozatot.

[...]

Meg pl. a gnosztikus Jézus kép miszösz, a kabbala is ilyen pithagóreus-áthallásos zsidó gnosztika.

De főleg ez a Kapu Őrzője, meg a vele való társalgás, ha erre valami olvasnivalót adna. Olyannak hangzik, mint amikor lepereg az élet, és a lelkiismerettel szigorúan el kell számolni az utolsó percig, garasig... ugyan ki állhatja ki a próbát? Gyarló bűnösök vagyunk mind, és még el is hossgük, hogy nem.

Frick László Intézet 2021.03.01. 09:08:13

@don Fefinho: A téma érzékeny,annyira, hogy az Óegyiptomiaknál is a le nem írható,a fejben elhordozandó é smegjegyezendő legfelsőbb tudományhoz tartozott.Természetesen a görögök idejében,amikor is özönlöttek a görg kereskedők a romló Egyiptomba és pénzért vásárolták a tudást, egy Thalész nevűkereskedőneve fennmaradt,mert őa róla butaságból elnevezett tételt vásárolta meg

pr.t m hrw a könyv neve.

és valami geci görögnek egy geci részeges egyiptomi pap,mint a "Hermész Triszmegisztosz"-t,eladta...Sokat nem szeretnék kiadni róla,de nagyon "modernemberisesen képzeled a kapu őrével való beszélgetést..hogy mondjam,akapu őrének az ARCa..mit mondjak róla,az összeslánfűrészes meg kaptárfilm Hupikéktörpikék ahhoz képest,ami a Kapu őrének egy ránca apofája szélén a többtízezerből, mínusz Hókuszpók.

Ebben a kporszakban Uj Péterről vagy Bede Mártonról tudomelhinni, hogy nekiállna ott a Kapu őrévelkedélyeskedni. De pl Guy Verhofstadt letérdelne,elkezdené a kereszteket hányni azzal,hogy az egyik nagymamája szerette volna , ha elsőáldozólesz... Fekete-Győr András viszont felajánlaná neki, hogy leszopja...

Szorgalmas Gyémánt 2021.03.01. 11:00:52

@Frick László Intézet: A Bardo Tödol egy fokkal ovashatóbb, de ezeket a könyveket nem ismeretterjesztő irodalomnak szánták, másrészt ibzots vagyok benne, ahogy amiképp a Bardo Tödol a szóblei magyarázatok nélkül teljesen érthetetlen, a .w n.w pr.t m hrw is jegyzet, mások által követhetelen emlékeztető a szóbeli tanítások ismerőjének.

Frick László Intézet 2021.03.02. 07:26:48

@Szorgalmas Gyémánt: Ez így van. Eleve selejt emberek jegyezhették le és nyilván a Teljes Összefüggésből kiragadva.
Az viszont sejthető, hogy a Történelmi Mózes ismerhette a Legfelsőbb Tanítás alsóbb szintjeit.

Az sem titok, hogy az egyiptomi társadalmipiramisban ahogy feljebb haladsz,fogynak az istenek. Még számunkra "nyilvános" a szint, amiben nincsen egy jó kézilabda csapatra való isten. Legalul meg többszáz volt.
süti beállítások módosítása